Öt Templom: fesztivál sör és virsli nélkül
2011. május 12. írta: bukovics

Öt Templom: fesztivál sör és virsli nélkül

  Van Győr újvárosi részén egy utca, ahol öt templom fér meg egymás mellett: a kupolájáról messziről felismerhető, nemrég felújított zsinagóga, a torony nélküli, copf stílusú Evangélikus Öregtemplom, egy református, egy katolikus és egy ortodox görög katolikus templom. És van Győrben egy ma kezdődő fesztivál, amit 2006 óta minden évben megrendeznek: az Öt Templom Fesztivál. Egy fesztivál, ahol nincs se sör, se virsli, van viszont rengeteg jófajta program. És hogy még érdekesebb legyen az egész: a helyszín a Kossuth utca, melynek negatív híréről elég megkérdezni győri ismerőseinket. 

  Az első öttemplomos élményem egy zsinagógabeli Sziámi-koncert. A közönség összetétele számomra akkor nagyon vicces volt: a magam 16 évével erősen kilógtam a nagyjából tízfős győri alterértelmiség, pár random érdeklődő és a szervezők alkotta alig harmincfős hallgatóságból. A koncert egyébként nagyon tetszett: a Sziámi ott legalább olyan jól és pontosan tudott szólni, mint stúdiókörülmények között. Egy évvel később Ferenczi György és Gryllus Dániel közös koncertjén voltam az egyik kisebb templomban. Ide alig fértünk be, rengetegen álltak a karzaton és a padsorok mögött is.

  Az Öt Templom egyébként a vallások közti párbeszédről és egymás megismeréséről szól: rengeteg témába vágó előadást lehet meghallgatni nappal, este pedig a koncerteké a főszerep. Visszatérő vendég Ferenczi György és a Rackajam, és idén eljön a Kaláka zenekar is, akik Kányády-műsorukat fogják előadni. (A teljes programfüzet letölthető PDF-ben.) Idén nem ősszel, hanem tavasszal, május 12-től 16-ig rendezik meg az ökumenikus fesztivált a szervezők – a döntésbe valószínűleg erősen bejátszott, hogy a Mediawave Győrből Szombathelyre költözése óta gyakorlatilag nincs ebben az időszakban semmi, ami a felújított barokk belvároson kívül vonzaná a turistákat.

  A fesztivál jelenléte a városban egyébként nem túl látványos: pár plakátot tesznek csak ki, ellentétben a Mediawave egykori belvárosi nagyszínpadával vagy a Széchenyi téren található borfesztiválokkal. De ez nem is baj, furán is nézne ki, ha egy főleg a vallásról szóló rendezvény minden sarkon rá akarná magát erőszakolni boldogra-boldogtalanra. Ha pedig minden összejön, pár év múlva már nemcsak a templombelsőkben és a kiállításokban gyönyörködhetünk, hanem annak is örülhetünk, hogy a fesztivál közvetlen környezete teljesen megújul: az elmúlt pár évben a fél belvárost példaértékűen felújító győri önkormányzat ugyanis 1,4 milliárd forintot költene az elhanyagolt és leromlott állapotú városrészre.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr192897716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tevevanegypupu 2011.05.12. 11:27:55

Igy van, igy van, amire lehet megyunk. A templomok gyonyoruek, nagyon sok a program, tenyleg a boseg zavara. A Kossuth Lajos utcat meg nem kezdtek el felujitani, remelem azonban, hogy sikerul. Mar csak az ott lakokat kellene szepen megkerni, ha mar felujitjak az utcat, akkor ahhoz meltoan lakjanak majd benne.(:

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2011.05.12. 12:16:34

Az rendben van, hogy eredetileg ortodox templomként épült, de ha 1997 óta a görög-katolikusok használják, akkor illdomos volna görög-katolikusnak címezni (ahogy a plakáton is szerepel). Azt nem is merem feltételezni a mandiner szerzőiről, hogy nem tudják, mi a különbség.

Téglagyári Megálló 2011.05.12. 12:54:17

@tevevanegypupu:

Nekem az volt az élményem, hogy tízéves suhancok megdobálnak egy bottal közlekedő idős asszonyt. Szívesen pofán vágtam volna őket, de mi van, ha két perc múlva előkerülnek a szülők, és nem nekem adnak igazat? Szép Tarr-Béla filmet lehetett volna forgatni a jelenetből.

jan 2011.05.12. 12:55:20

@Mr. Pither: én örülök, hogy kiderült a teljes igazság, vagyis hogy eredetileg ortodox volt.

Csodálkoztam is, hogy mit kerestek régen a görögkatolikusok a Dunántúlon (mint tudjuk, ők hagyományosan északkeleten élnek); de így világos: nyilván eredetileg a görög-szerb kereskedők ortodox temploma volt ez.

tevevanegypupu 2011.05.12. 13:25:53

@Téglagyári Megálló:

A zsinagogabol kijonni koncert utan meg haggyan, onnet azonnal kikerul az ember a veszelyzonabol, de a tobbi templom beljebb van es az utca aranyifjusaga keso estig a hazak elott mulatja az idot.Dobalnak, kiabalnak (bar velunk meg nem tortent ilyen incidens de lattuk) es az ember tehetetlen, mert azonnal csapatostol jonnek. Mindenhol es mindenhova. Rendor egy darab sincs, megjegyzem szinte egesz Gyorbn nem latni rendort. Autot meg csak-csak de jarorozo gyalogrendort nem.
Na mindegy, az ottemplomfesztival azert nagyon jonak igerkezik.(:

jan 2011.05.12. 13:38:03

@tevevanegypupu: csak hogy nemgyőriként el tudjam helyezni a szitut a prekoncepcióim között: arról van itt szó, hogy egy szebb napokat látott utcát egyre inkább mélyszegénységben élő családok laknak?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.12. 13:46:51

jópofa fesztivál lehet ez, csak még egy megjegyzés:

"pár random érdeklődő"

könyörgöm a magyarok használjanak magyar szavakat. ezért küzdött Kazinczy? nem divat ez már, és szerintem kicsit gyerekes is, amellett persze, hogy semmiképpen sem méltó nemzetiek beszédébe.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.12. 13:51:33

@Mr. Pither: bár én mondjuk töriórán úgy tanultam, hogy a görög-kat az az ortodox maga, csak más néven.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2011.05.12. 14:04:53

@tesz-vesz: Elég rosszul tanultad. Az ortodoxok nem katolikusok, mert nem ismerik el a pápa fennhatóságát. A görög katolikusok meg igen. Ez a legnagyobb különbség.

tevevanegypupu 2011.05.12. 14:05:13

@jan:
Anno a katolikus egyhaz es a varos vezetosege megtiltotta a mas vallasuaknak es a ciganyoknak jo ki labanc varos voltunk) hogy a Belvarosban vagy Gyor teruleten lakhassanak, epitkezhessenek, ezert a varos kulso keruleteiben epitkeztek es eltek. A Kossuth Lajos utcaban peldaul zsidok, reformatusok, evangelikusok, ciganyok . Most mar nagyon regota utobbiak uraljak az egesz utcat es a korulotte levo reszeket. Gyonyoru hazak es lakasok voltak ott, jelenleg tokeletesen lerobbanva, elhasznalva, tonkreteve. Mindegyik haz muemlek vagy muemlekjellegu, ezert is hozzak majd rendbe.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.12. 14:07:05

@Mr. Pither: evangélikus töritanárom volt :)
nagyon jó tanár volt egyébként, kitűnően tanított, pályafutásom alatt a legjobb volt, akivel találkoztam.

RoFä 2011.05.12. 14:08:10

Mecset nincs?
Nem megyek.

jan 2011.05.12. 14:15:38

@tesz-vesz: Rövidre fogva, a görögkatolikus közösségek eredetileg ortodoxok(=görögkeletiek) voltak, de sikerül rádumálni őket arra, hogy fogadják el a pápa fennhatóságát. Cserébe a legtöbb ortodox szokásukat, liturgiájukat megtarthatták (pl. nős férfiakat pappá szentelhetnek, ellentétben a római katolikusokkal), az ortodox és katolikus teológia között meg amúgy sincs nagy különbség.

Bella Péter · http://reposzt.hu/ 2011.05.12. 16:23:54

@tevevanegypupu: Én úgy tudtam, hogy a Kossuth utca polgári utca volt sokáig, aztán az átkosban valakinek eszébe jutott, hogy telepítsék be cigány lakosságot, akik azért kicsit távolabb voltak.

"k" (törölt) 2011.05.12. 16:43:15

@tesz-vesz: ez a "random", ez korunk "emberkéje". fehér zokni szandállal, gatyába tűrt NIKE pólóval.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.12. 17:00:12

@Mr. Pither:
Elnézést kérünk, javítva.
(A szerkesztés során átsiklottam fölötte, mivel sajnos nincs helyismeretem - viszont a családom egyik ága görög katolikus.)

tevevanegypupu 2011.05.12. 18:19:39

@bellajazz:

Az ujvarosi ciganytelepet tenyleg felszamoltak az atkosban, de meg emlekszem azokra a putrikra amiben laktak meg az otvenes evekben is. Na onnet koltoztek be a hazakba. A zsidok kozul sokan nem jottek vissza a taborokbol, sokan disszidaltak 56-ban, a lakasok kezdtek lerobbani, aztan bekoltoztettek a ciganyokat.Most joforman ok laknak ott, de azert akadnak magyarok is, nem irigylem oket. Az ott arult lakasok ara is joval olcsobb, pedig sok kozottuk nagyon szep meg igy lerobbanva is, boltives nagy szobak stukkodiszitessel..dehat ugye.

Bella Péter · http://reposzt.hu/ 2011.05.12. 18:44:18

@tevevanegypupu: Meg ott van az az új épület a református templommal szemben, az is majdnem kész állapotban van, jónéhány éve. Mindig emlegetik a rehabilitációt, remélem egyszer meg is fog történne, megérdemli az utca...

Haragosi 2011.05.13. 12:14:43

A Kossuth utca regen a polgari csaladok kedvelt lakohelye volt. Aztan az atkosban felepitettek Ady varost es ezek a csaladok elkoltoztek a "modern, osszkomfortos, jobb" lakasokba (ma mar banjak sokan). A meguresedo lakasokba pedig bekoltoztettek a putrinegyed felszamolasa (ha sikerult volna!) miatt "felszabadulo" csaladokat.

Amugy a zsidotemplomban lattam Richard Burtont a 80-as evekben.

Haragosi 2011.05.13. 12:15:59

@tesz-vesz: nem. a videon a Baross utca van, Gyor kozpontjaban a vasarlo utca.
süti beállítások módosítása