A kormány elveszi hazánk nevét – Ilyen ország pedig nincs CCLXVIII.
2011. április 13. írta: TuRuL_2k2

A kormány elveszi hazánk nevét – Ilyen ország pedig nincs CCLXVIII.

„Nem tudom, szeretik-e saját nevüket? Ismerek olyanokat, akik elégedetlenek vele, mások meg büszkén viselik. De bárhogy is, ugye azt ön sem szeretné, hogy valaki elvegye az ön nevét? Márpedig most ez történik. A kormány elveszi hazánk nevét. Azt mondja, megkérdezésünk nélkül, hogy többet nincs szükség Magyar Köztársaságra. Miért mondja ezt? Azért, mert tart, fél mindattól, amit a köztársaság jelent. Elsősorban a szabadságtól fél. Attól, hogy olyan lehessen, mint amilyennek leginkább érzi önmagát belülről. Hogy szabadon választhasson, hogy gondolkodhasson, véleményt mondhasson. Hogy ne egy kormányhoz, ne egy politikához, hanem önmaga meggyőződéséhez kelljen igazodni. Hogy nyugodtan tekinthessen a holnapba, hogy megszülető gyermeke vagy unokája szintén szabad lehessen. S ne kelljen követni valakit, aki kívülről próbálja ráerőltetni véleményét valamennyi polgárra és a Magyar Köztársaságra. A szabadságunkat védjük meg. Azt, ami sok ezer év emberi küzdelmének sűrítménye. A köztársaság, a szabadság megér egy szombat délutánt. Azt kérem, jöjjön velünk most szombaton 14 órára a Batthyány-örökmécseshez, hogy elmondhassuk: mi hiszünk a köztársaságban, mi szeretjük ezt a köztársaságot, küzdünk érte, megküzdünk ezzel a kormánnyal, amelyet megvetünk. Szombaton, a Batthyány-örökmécsesnél.”

(Via fuckyeahmaszop!)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr362823069

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért rossz az alkotmány, avagy hogyan NE kritizáljuk az Alaptörvényt? 2011.04.17. 19:09:15

Ahogy közeledik húsvét hétfő, egyre többen szidják az alkotmányt, ezerféle érvet felsorakoztatva. Sok jobboldalinak azonban csak annyi jön át, hogy Orbán már megint antidemokrata, és minden, amit csinál, rossz. Ez az állítás sajnos részben jogos: sokan...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktus 2011.04.13. 14:44:00

A Fideszre leginkább az miatt haragszom, hogy ez az emberállat nem egy börtön beszélőjéről osztja az észt ...

TH 2011.04.13. 14:52:13

Hát én ezt nem bírtam végignézni...pedig megpróbáltam!

kackia 2011.04.13. 14:57:59

Ferenc úr arra is gondolt, hogy nemsokára az ön neve is számsor lesz csupán. :)
Egyébként aggasztó ez a sok hozzászólása, érzésem szerint ez a mérték nélküli jelenlét már-már patológiás?
Több méltóság kérem, mél-tó-ság.
A demokrácia annyira gáz.
Orbáné az ország és a hatalom!

homo apolitikus 2011.04.13. 15:01:51

Ez részeg?? Vagy csak alapból ilyen hülye módon affektál?

vizipipa 2011.04.13. 15:04:28

Ő ezt komolyan gondolja. Én is komolyan gondolok róla valamit.

Egyébként, Feri! Szánj rá öt percet, gondolkodj el rajta. A te köztársaságod a mi köztársaságunk?

Diocles 2011.04.13. 15:06:15

@Viktus:

De nagyon hasznos állat...

nagyon ostoba volna a Fidesz, ha rácsok mögé juttatná.

cutcopy 2011.04.13. 15:32:23

Vigyázzunk, Fletó a szoc. népszavazás idején azt is megjósolta hogy kilencedike után tizedike fog következni..

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.04.13. 15:43:23

Nem tudom mit van úgy oda. Angolul is Hungary vagyunk nem pedig Hungarian Republic.

csi szi 2011.04.13. 15:47:43

Utálom ezt a majmot. Inkább legyen Orbán örökös miniszterelnök, mint hogy visszajöjjön.

Discordian 2011.04.13. 16:10:16

@szkeptikus_: Angolul a hivatalos megnevezés konkrétan Republic of Hungary. És amúgy azzal együtt, hogy Gyurcsány fellépése, hát, hm, meglehetősen vicces és kínos, ez az országátnevezősdi a forradalmi kormány eddigi legfeleslegesebb és legérthetetlenebb intézkedései között van.
Én, liberálisként, eddig azt hittem, hogy a konzervatív világszemlélet az tartalmaz valami olyasmit, hogy ha egy dolog többé-kevésbé jól és megbízhatóan működik, akkor különösen nyomós ok nélkül nem kezdjük el radikálisan átalakítgatni. A Magyar Köztársaság elnevezéssel szerintem nem volt semmi gond és, őszintén bevallom, én nem látom, hogy milyen előnyei lennének vele szemben annak, hogy Magyarországra változzon a hivatalos elnevezés. Az államformát, néhány futóbolondon kívül, úgyse akarja senki megváltoztatni; az pedig nyolc általános fölött senkinek sem okozott gondot, hogy megértse, hogy a dolgok formális és informális megnevezése különböző is lehet.
Szóval egyfelől igaz, hogy Gyurcsány gáz és röhejes, de közben az átnevezősdi is furcsa ügy, és bár az, hogy Gyurcsány kiáll valami mellett, az nagyjából olyan, mint ha Piszkos Fred megdicsér, de attól még valóban választ vár az a kérdés, hogy mégis mire jó ez a névváltoztatás.

Paranoid Android2 2011.04.13. 16:17:23

Mint gyakorló elmebeteg kijelenthetem:
Ez orvosi probléma, nem politikai.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.04.13. 16:25:39

Kínos.

Viszont a 'köztársaság' elhagyása is az.

Mit tehet ilyenkor az ember?

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.04.13. 16:27:33

@Discordian:

Valóban. Tévedtem.

Amúgy tényleg nincs különösebb gond a Magyar Köztársaság elnevezéssel, de szerintem akkor, amikor erre nevezték azért is tették, hogy még hangsúlyosabban deklarálják, hogy már nem vagyunk kommerek.
De amúgy Magyarországnak hívjuk magunkat, úgy általában. Nem? Miért ne lehetne ez a hivatalos név is. Az államformát egy másik passzus rögzíti.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.13. 16:28:09

@szkeptikus_: Az hagyján, de még magyarul is a köznyelvben Magyarország vagyunk és nem Magyar Köztársaság.
( dict.sztaki.hu/dict_search.php?W=hungary&L=ENG:HUN:EngHunDict&O=HUN&C=1&A=1&E=1&P=0&M=2 A Hungary-ra például ki sem írja a szótár ez utóbbi jelentést.)

Vagyis a megélhetési progresszívokon kívül senkinek nem jelent semmit a magyarországi respublika.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.13. 16:30:08

@Discordian: Liberálisként akkor mit gondolsz arról, hogy 1946ban lettünk köztársaság szovjet nyomásra?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.13. 16:30:19

Nézze csak, @Gyurgyány Ferenc!

"1949. évi XX. törvény

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA

A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés - hazánk új Alkotmányának elfogadásáig - Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg:

I. fejezet

Általános rendelkezések

1. § Magyarország: köztársaság.

2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.

(...)"

1989-es Alkotmány szerint is Magyarország vagyunk (az ország neve: Magyarország): "Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint", "Magyarország: köztársaság". "A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA" címben a "MAGYAR KÖZTÁRSASÁG" nem az országnévre, hanem az állam(formá)ra utal.

ü
bbjnick

Locassen 2011.04.13. 16:30:30

@Discordian: nacionalista narratíva, semmi más. a baloldalnak az a fontos, hogy köztársaság legyen, az, hogy milyen minőségjelző társul hozzá, számukra másodlagos (vö. Kommunisták Magyarországi Pártja). Ezzel szemben a nacionalistáknak a "magyar" szó a fontos, az államformát meg nem tartják olyan életbevágónak (vö. Orbán Viktor bon mot-ját a nemzet testén lévő ruháról).

Hogy őszinte legyek, én az utóbbi megközelítést pártolom, ezt a republikáner dumát meg sose bírtam, elsősorban Feri miatt, aki ebből varrt harci zászlót magának.

Robinzon Kurzor 2011.04.13. 16:31:09

Nagyon futtatjátok Fletót.
Ekkora tényező még?

Megfigyelo 2011.04.13. 16:45:54

Az egyetlen értelmes magyarázat arra, hogy - látszólag teljesen feleslegesen - megváltoztatják az ország nevét az, hogy előkészítik az államforma megváltoztatását - így kisebbet fog szólni, ha akkor már csak a "Magyarország: köztársaság" sort kell "Magyarország: istencsászárságra" vagy hasonlóra cserélni, de nem akkor változik az ország neve is...

dunabeat. 2011.04.13. 16:50:08

@Megfigyelo: Piros bögrére hajtasz te is?

Megfigyelo 2011.04.13. 16:53:02

@dunabeat.: Nem tudom, mi az a piros bögre, amiről beszélsz.

Tündér_Lala 2011.04.13. 16:53:18

@bbjnick: Röviden, az én hazám Magyarország, függetlenül az államformájától.
Fletó hazája a köztársaság, hogy magyar vagy sem az nem fontos.

Megfigyelo 2011.04.13. 16:55:21

@Tündér_Lala: Az, ami most itt alakul, egyre kevésbé a hazám...

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2011.04.13. 17:07:59

Gyurcsány Ferenc a XXI. század Károlyi Mihálya.

Hasonlóan a "nagy" elődhöz ő is gazdag, ostoba, végtelenül fanatikus és lelkiismeretlen és tehetségtelen.

Ja, és ő is rendelkezik egy kicsi, de annál fanatikusabb rajongói klubbal.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.13. 17:13:39

@Tündér_Lala:

Igen, mert Magyarország egy történeti-kulturális "létező" (aminek mi is részei vagyunk), a magyar köztársaság viszonyt csak az országra (jelenleg) jellemző kormányzati intézmény(esség).

ü
bbjnick

aeidennis 2011.04.13. 17:18:37

Szerencsétlen angolok, dánok, hollandok, belgák, spanyolok, svédek, norvégok, most értettem meg igazán mekkora rabságban élnek elnyomó uralkodóik alatt. Szívesen szerveznék egy mszp-s gyűjtést a rabságban sínylődő nyugati embernek, "hogy nyugodtan tekinthessen a holnapba, hogy megszülető gyermeke vagy unokája szintén szabad lehessen."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.13. 17:28:30

@Megfigyelo:

H*lyeségeket teccel beszélni és le teccel lenni maradva egy brosúrával. Ha nem lennél a magyar nemzet teljes jogú tagja, akkor értelmezhető volna ez a respuklikánus szentimentalizmus. Ez a "Mint egy Rousseau Ermenonvillében, Ember és polgár leszek. Ember és polgár leszek." Olyasmi után siránkozol, ami már annyira magátólértetődően a tiéd, hogy észre sem veszed!

ü
bbjnick

zsírgyík 2011.04.13. 17:51:03

Nincs merszem megnézni:D

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.04.13. 17:58:45

Kéne valami fasza államforma, mert ez elég unalmas így.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.04.13. 18:26:29

@szkeptikus_:

Magyarország államformája: ilyenországpedignincs

Megfigyelo 2011.04.13. 19:31:14

@bbjnick: Magyaroszágon már egyre kevésbé vagyunk "a magyar nemzet teljes jogú tagjai", itt lassan már csak a viktátornak vannak jogai. Ahol visszamenőleges hatályú törvényt lehet hozni, ott nem lehet jogokról beszélni.

lorantka_a_gall 2011.04.13. 19:39:44

Fletó a reklámot is így mondja:

"Magyar Köztársaság: én így szeretlek!" :D

@Diocles: hmm... ha másban nehezen is értünk egyet, ez a hozzászólása nekem olybá tűnik, hogy helyes.

Dendrobatidae 2011.04.13. 19:49:19

Kész szerencse, hogy még létezik ez a Gyurcsány nevű elmebeteg állat. Így legalább még valamivel fel lehet pörgetni egy kicsit a Fidesz-szavazókat. Ha ő nem lenne, valószínűleg már a nullához közelítene a vérnyomásuk, mert a hígfos kormányuk ténykedésében nem sok lelkesítő van.
Bár ennek az ellenkezője is igaz, ha nem lenne az Orbán nevű elmebeteg állat, a szocik népszerűsége már rég a nullához közelítene. Így meg a Fideszéhez közelít.

Én azt mondom elmentek ti a retkes kurva anyátokba Gyurcsányostól, Orbánostól, és akkor húsz év után talán el tudunk kezdeni valami újat. Ez a javaslatom.

Google 2011.04.13. 20:06:39

Sőt, a legszabadabbak akkor voltunk -főként te -, amikor még Népköztársaságnak is hívták ezt az országot, ugye, Gyurcsány? Te KISZ-fiú vagy még most is.

Google 2011.04.13. 20:09:00

Ja, és menjen veled a Gréczy, neki más dolga momentán úgy is sincs.
Mi inkább megsétáltatjuk a kutyát.

pelikán* 2011.04.13. 20:17:05

Ez látszik, hogy vágott verzió. Az elejéről és a végéről is hiányzik. Nem lesz ez így jó, nekem a teljes kell. Amikor ordítva kezdi és sírva fejezi be.
Kinek van meg?

pelikán* 2011.04.13. 20:18:46

Jó a kép a háttérben.

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.04.13. 20:41:52

"A köztársaság, a szabadság megér egy szombat délutánt. Azt kérem, jöjjön velünk most szombaton 14 órára a Batthyány-örökmécseshez..."

Félek bakker, hogy valami MLM szeánszba akar belerángatni. De természetesen én is szabad akarok lenni már végre, a 11 hónap elnyomás és rabiga után.

Bell & Sebastian 2011.04.13. 21:28:16

Na még utoljára lecseréljük az összes -karámon belüli tartózkodásra jogosító- billogunkat, oszt legalább béke lesz egy ideig.
Amíg csak nem jön egy csipmániás, szökellve haladó baromfi.

Ezzel kellett volna kezdeni!

Jut eszembe, miért nem húz már el ebből a kurvaországból ez a strici?
Szívesen találkoznék vele a sztyeppén, ahol csak hárman lennénk, Feri, én, meg a Gnädige SG 550 -es.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.13. 21:38:57

Le kellene vele írtni tízezerszer: Batthyány-örökmécses.
A Köztársaságért. :)

kackia 2011.04.13. 21:40:48

@Discordian: Milyen érdekes, maga valóban liberális? Én meg azt hittem ilyen szemlélet már nem is létezik.
Mondja milyen érzés libsinek lenni ma Magyarországon?
Maga szerint nem gáz?

Bell & Sebastian 2011.04.13. 21:47:29

@kackia: Most ráijesztett ezzel a gázzal! Lássa be, nem volt úriemberhez méltó cselekedet.
Nem akar egy szappant? Van még nagypapi hagyatékéból -limitált darabszámban- pár.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.13. 21:49:25

@Megfigyelo:

Ha csak ezen múlik, én tudok példákat hozni az elmúlt húsz évből, amikor visszamenőleges hatállyal változtattak törvényt. De nem ezen múlik! A Fidesz talán még nagyobb republikánus , mint a ballib. Csak míg az egyik a doktriner demokratizmussal tartotta sakkban a társadalmat (és biztosított magának szabad pályát hatalmi és gazdasági manipulációihoz), addig a másik a demokrácia többségi elvét alkalmazza ugyanígy. A ballibről már tudjuk, mi lett ténykedésének következménye. A Fideszről még nem, de majd meglátjuk...

ü
bbjnick

szubjektiv 2011.04.13. 22:18:27

Ez kész.:DDDDDDDDDDD
Bejöttek a gyerekek, hogy min röhögök annyira. Aggódtak az elmeállapotom miatt.

szubjektiv 2011.04.13. 22:33:51

Háromszor néztem végig, de még nem elég, megnézem még.
Jelezném, hogy 15 órát mond szózatában a nagy ember, az írott szövegben ellenben 14 óra szerepel. Turul össze akarja a pógárokat zavarni???

FeketeLeaves 2011.04.13. 23:21:08

Nem bírtam végignézni. Ez hihetetlen. Nincs otthon valaki, az asszony vagy a gyerek, aki leállítja? Kényszeres hülye fasz.

FeketeLeaves 2011.04.13. 23:24:33

Mondjuk Orbán ugyenez, csak még nem bukott le. Okosabb.

Jesus Joker 2011.04.14. 01:49:33

Fercsikém, ki mondta, hogy nem az utcára való a politizálás?

stratez 2011.04.14. 06:00:29

Igazi Fletó-gyöngyszem ez, nyilván helye van a Gyucsány-összesben, és mindenképpen vetekszik Mesterházy alkotmányos puccsával. Bár ez utóbbit a tegnapi Népszabi leverte az alkotmányos szükségállapottal. Innen már csak egy pinahajszálnyira vagyunk az alkotmányos kijárási tilalomtól. Ha ezt Kohn Bandi megtudja...

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.04.14. 06:43:48

Nem bír egyenesen megállni, dobálja magát, rángatózik.
Bujkál benne valami feneség vagy mi a franc.

Jason Bourne 2011.04.14. 06:52:47

a fenébe! szombaton sajnos nem érek rá!
de ha ráérnék se mennék el.

am. miért kell ezt a kapitális herét itt hirdetni, egy fideszes blogon?

Téglagyári Megálló 2011.04.14. 08:26:39

@Paranoid Android2:

Ferencünket megkérdezik:

- Maga elmebetegségben szenved?
- Nem, én minden percét élvezem!

loláb 2011.04.14. 08:39:48

Az ilyen hanghordozással beszélő ember NEM LEHET NORMÁLIS!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.04.14. 10:52:37

Lassan talán mindenki megérti, miért is kellett az OPNI-t bezárni. Hogy ti. ezt nehogy bezárhassák oda.

martonx 2011.04.14. 13:07:54

A Fidesz abszolút megutáltatta magát alig egy év alatt, pedig nagyon vártam őket.
Aztán amikor meglátom ezt az elmebeteg Gyurcsányit, mindig rájövök, hogy a Fidesz egyszerűen nem tud eléggé szar lenni, hogy ne az ugorjon be rögtön Gyurcsányiról, hogy ez nem normális.

Ez az emberszerű képződmény, miért van még szabadlábon? Vagy börtönben, vagy diliházban a helye.

kackia 2011.04.14. 16:00:12

@Bell & Sebastian: Köszönöm , de van nekem is.
Zsírból és hamulúgból szoktam főzni, azt a házi fajtát, flóra mosó szappan néven forgalmazták valamikor.
Jó kis szobrokat lehet belőle faragni.
A legjobb viszont a humán zsiradékból főzött, melyhez csak zsírleszívó állomásokon lehet hozzájutni,állítólag az ebből főzött a legjobb az arcbőrnek.
( Harcosok klubja )
Amire maga gondolt az a fajta soha nem is létezett.