A mi Facebook-demokráciánk
2011. március 28. írta: Doktor Kottász

A mi Facebook-demokráciánk

 Megjött a kisgömböc étvágya. 2011-ben Dávid Ibolyát idézni talán ciki, de ez jutott eszembe először, amikor arról olvastam a Népszabadságban, hogy intézményesülni akar az Egymillióan a sajtószabadságért névre hallgató Facebook-csoport. Persze aki ott volt március 15-én a Szabad sajtó útján, és nem ördögbotozott, hanem a beszédekre figyelt, az aligha lepődik meg, mert bizony a felszólalásokban volt szó a cenzúra mellett alkotmányról és rendszerváltásról, meg Gyöngyöspatáról és persze a fasizmusról is.

  Az is átfutott az agyamon, hogy hátha a tunéziai, egyiptomi, líbiai, bahreni, jemeni, satöbbii eseményeket másolja itt le a romkocsmák népe, és a Facebook meg a Twitter segítségével döntik majd meg a felcsúti türannoszt. Aztán beleakadtam egy Lendvai-interjúba a 168 óra weboldalán, ahol laza szövetségeket emleget, majd Gyurcsány Ferenc vette szájára az internetet a hvg.hu-n. És nem, nem jutottam arra következtetésre, hogy a lájkolók seregét bizony a Jókai utcából és/vagy az Apró-villából irányítják démoni kacajok közepette ezek a szocicelebek, hanem ennek pont az ellenkezőjére tippelek.

  Szeretett szocialistáink akarnak inkább rácsimpaszkodni erre a csoportosulásra. Gondolom így akarnak szexik lenni, meg fiatalosak vagy mit tudom én. A Facebookkal szemben amúgy is komoly ellenérzéseik lehetnek, különösen azután, hogy ők tették kampányelemmé a facepalmot, aztán hallgathatták fortyogva Orbán Viktortól, hogy a Fidesz a Fácsén kaparta össze a kétharmadot. Zárójel bezárva. De vissza a lényegre: ha ez a csoport nem vakarja le magáról az MSZP-t (ahogyan például két forduló közt áprilisban az LMP) akkor végük, sosem mossák le a jobboldal konstans vádját, hogy ők is szemek a Tukacs István - Göncz Kinga - Martin Schulz riadóláncban és internacionalista összeesküvésben.

  Van aztán még egy olvasata annak, hogy balról most így hirtelen dörgölődzni kezdtek az utca emberéhez. A demokratikus ellenzék (muhahaha) mostanában ugye úgy határozza meg önmagát Kis Jánostól Gyurcsány Ferencig, hogy ők biza nem a Fidesz és a Patásördög, hanem egyenesen ezek rendszerének lesznek az ellenzéke. Ebből ugye logikusan következik, hogy az eddig populistának tartott utcai politizálás is automatikusan a repertoár része lesz, mert hát veszélyben a Haza, az Ügy, és ami a legfontosabb: a Köztársaság.

  Úgyhogy a szabadságmozgalomnak (újabb ízes muhahaha) igen kemény dolga lesz. Mert ha elvarrja az MSZP-hez kötődő szálakat, akkor bizony komoly informális segítségektől esnek el: nem nagyon néz majd feléjük a holdudvar és az értelmiségiek, egyre hátrébb, egyre rövidebb cikkekben foglalkozik majd velük a Népszabadság és így tovább. Apró dolgok ezek, de hát egy járni tanuló gyereknek a kinyújtott ujj is komoly támasz.

  Ehhez képest elég nagy az arc: már most negyedik hatalmi ágnak tartják magukat. (Félve kérdem: az igen látványosan féltett szabad sajtó azért pontot szerezhet ötödikként?) De ezzel még nem is volna baj. „Pártokon túlmutató civil kezdeményezés”, aszongya. Meggyőződésem, hogy Magyarországon azért nincs normális civil élet, mert a civilek rendre túl akarnak tenni a politikán, ahelyett, hogy meglennének mellette és csinálnának valamit, vagy inkább tennének valamiért valamit. Ezért aztán minden pártnak megvan a maga álcivil fedőszervezete, (CÖF itt, MSZOSZ ott) ami lelkesen visszhangozza kenyéradó gazdája lózungjait, persze túlmutatva a politizálás keretein.

  De maradjuk kiszemelt példánknál: ha megmaradnának a sajtószabadságnál, arra is komoly infrastruktúrát lehetne ráhúzni úgy, hogy tényleg civilként működnének, akár évtizedekig (mert hát a MÚOSZ-ról is tudjuk, hogy minek a mije). Lehetne például jogsegélyszolgálatot indítani, Mong Attila-díjakat osztogatni év végén, vagy mondjuk a Facebookon összekalapozhatnák Szaniszló Ferenc esetleges büntetését, ha túlszaladna a csodaszarvas kedvenc bemondónknál. Na, az lenne csak a civil továbblépés.

  De hozzászólni mindenhez, az alkotmánytól a „kultúra központosításáig” úgy, hogy közben saját irodában, saját újságban, munkacsoportokban, szóvivőkben gondolkodunk, az nekem már elég politika- és pártszagú. Mindegy, ők biztos úgy vannak vele, hogy lehet más a politika. Bár ezt mintha már hallottuk volna.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr902773802

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Titkos playmate az úszószövetségben 2011.03.28. 15:42:06

A magyar sportmédia egyik vezető híre, hogy március 20-tól a 36 éves, olimpiai ezüstérmes dr. Szabó Tünde az úszók főtitkára. A rendkívül dekoratív sportvezetőről többek között a Sport Géza is készített nagy terjedelmű, interjúelemekkel átsző...

Trackback: A sajtószabadság vége? 2011.03.28. 15:03:31

Ténytár A “médiaalkotmánynak” nevezett törvény jelentősen átalakítja a magyar elektronikus médiumok rendszerét, változtat

Trackback: Amiből a legjobb kimaradni: Líbia 2011.03.28. 13:05:06

Éppen egy hete kezdődött a "furcsa háború" Líbiával szemben. Ez a hadjárat nem is háború és nem is Líbia ellen indult, de nem egyszerűen egy ENSZ-határozat betartatása, és nem is egy diktatúra megdöntésére irányuló fegyveres beavatkozás. Mind...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2011.03.28. 13:00:29

@d-evike: Aki azt hiszi hogy nincs az a pénz aminél egy Fletó-féle alaknak nem kell több, az hülye.

Amúgy az ember el is hinné hogy itt valóban civil kezdeményezésről van szó, ha csak a sajtószabadság lenne a téma. De az hogy a gyöngyöspataiak is belekerültek a képbe, elég egyértelműen mutatja hogy bizony a mi kis ex-vörösnácijaink akarják itt ismét csak megvédeni a demokráciát, aminek nem mellesleg ők a legnagyobb ellenségei.

arany bocus 2011.03.28. 13:01:13

mandiner kiadta a jelszót, kezdődik a csoport hiteltelenítése.
Az viszont jaj, de hiteles, amikor Orbán Viktor tanácsadója aggódik a lényegében kormányellenes civil kezdeményezésért.

én sajnálom 2011.03.28. 13:02:42

Gratulálok NDK szandálos fiúk!
Nálatok meg a cinizmus intézményesült.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.03.28. 13:03:26

" A demokratikus ellenzék(dőlt betűvel!) (muhahaha) "
piti
jujj+

"Kis Jánostól Gyurcsány Ferencig"
az meg kábé olyan, mint 'Szálasitól Orbánig'?
jujj+++++

" Szeretett szocialistáink akarnak inkább rácsimpaszkodni erre a csoportosulásra. "

Szeretett fideszeseink akarják inkább rátolni a szocialistákat erre a csoportosulásra - mint ez a poszt is mutatja
jujj++

"veszélyben a Haza, az Ügy, és ami a legfontosabb: a Köztársaság"

konzi 'humor' + nagyképű cinizmus(?)
jujj+++++

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.03.28. 13:03:34

@Krujs:
"hogy a facebook aktív tagok ezt teljesen tönkreverik a posztolásokkal ezt az egyensúlyozást..."

Feri? :-)

Téglagyári Megálló 2011.03.28. 13:08:40

@TG69:

De miért nem jó gazdaságért tüntetnek?

Gulogulo 2011.03.28. 13:08:51

Szajtszabaccság? Le van sz.....va. Addig amig egyesek a létminimum töredékéből élnek, pedig melóznak / melóznának, nem érdekel az urak huncutsága. Azt mondom, hogy olyan csapatot kell létrehozni, amelyik a pártoktól meg mindenféle mondvacsinált oldalaktól független. Azaz igazán nemzeti. És ebbe nem kell belemagyrázni, mert nem összekeverendő azokkal akik nemzetinek akarnak mostanában látszani! És ha elegen leszünk akkor a sok rablónak reszeltek!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.28. 13:10:16

"De vissza a lényegre: ha ez a csoport nem vakarja le magáról az MSZP-t (ahogyan például két forduló közt áprilisban az LMP) akkor végük, sosem mossák le a jobboldal konstans vádját, hogy ők is szemek a Tukacs István - Göncz Kinga - Martin Schulz riadóláncban és internacionalista összeesküvésben."

latom a mandinernek meg nem jott at, hogy eppen nagykoalicio keszulodik.:-)

a partonkivuliak, az lmp, a jobbik, a megmaradt mszp es a lemorzsolodott fidesz szavazok pillanatnyilag eggysegbe kovacsolodnak a fidesz - es elsosorban orban - elleneben.

olyan sok erdeket sertenek es olyan gatlastalanul, pofatlan bugris stilusban, hogy remulten hatral ki moguluk mindenki.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.28. 13:12:30

@midnight coder:

Senki se gondolja, hogy ez pusztán a médiatörvény ellen szerveződött.
Ha egyébként minden frankón ment volna az elmúlt hónapokban, például nem zsarolták volna az embereket a magánnyugdíjpénztári megtakarításaikért stb... , akkor önmagában ez kevés lett volna ahhoz, hogy utcára menjünk.
Sokan csak azért csatlakoznak, mert kompletten elegük van a kormány intézkedéseiből.
Bizony bizony, sokminden van már a kormány rovásán, én alkotmányjogból államvizsgáztam, és engedtessék meg, hogy megítéljem, ami most születik alkotmány címen, az egy egészségtelen gyerek lesz!
Úgyhogy ez ellen is tüntetni kell, legjobb, ha az összes téma egy égisz alatt fut majd:
Tüntetés a szabadságért!!!!!!

Gulogulo 2011.03.28. 13:12:30

@az igazi Sipi: És mi fog változni? Megint elkezdenek baromkodni, és elbénázni.

Ki az összes rabló romboló politikussal a vezetésből!

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.28. 13:15:06

@Rowar Atkinson:

Kössz jól vagyok, egész nap fagyizok...
Nem megyek bele az ilyen szintű beszélgetésbe,
bocs:-)

Gogol 2011.03.28. 13:16:57

Ahogy a sajtószab. facebook-csoport az MSZP-t, úgy a Mandiner a Vármegye kft.-t és Turul-t, (az orbanviktor.hu szerkesztőjét) "vakarja le" magáról, hogy hitelt érdemlő legyen a mondanivalója.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.28. 13:17:32

Bárki lehet ebben a Demokráciát féltő csoportban. CSAK EGY A LéNYEG, HOGY AZ ORBÁN ÉS BANDÁJA ELLEN!!!!!!

MSZP, KISGAZDA, MDF ,SZDSZ, FIDESZBEN csalódott szavazók és civilek, SZAKSZERVEZETK,... EGYESÜLJETEK!!!!!

kamuszutra 2011.03.28. 13:18:08

hát, ti mandíneresek nem is lesztek soha még a nyolcadik hatalmi ág sem amíg a fidesz lopja a közpénzt. kottász gyerek, inkább arról meséljél, hogy te hogyan vagy rácsatlakozva a közpénzcsapra! van neked is külön szerződésed, vagy csak mandíner ákos tol a zsebedbe abból, amit neki osztanak a szolgálatért?

a cikk amúgy okádék, dehát az volt megrendelve, hogy hitelteleníteni kell a faszbúkos összefogást, nehogy valami értelmes dolog legyen belőle ami keresztbe tehet a pártnak, és a ti közpénzes rácsatlakozásaitoknak.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.28. 13:20:04

MERT MI VAN?--hová fejlődtünk?
1. Magyar Népköztársaság,
2. Magyar Köztársaság
3. Magyar (Fidesz)Társaság
4..........na itt kell megbuktatni!!!!!!!!

Gulogulo 2011.03.28. 13:25:48

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe:
Nekem ez nem elég! Elzavarni mindet! Az összes politikust!

gaffel 2011.03.28. 13:27:29

@d-evike:

"...én alkotmányjogból államvizsgáztam, és engedtessék meg, hogy megítéljem, ami most születik alkotmány címen, az egy egészségtelen gyerek lesz! "

vagyis te ertesz hozza?

gaffel 2011.03.28. 13:33:05

@d-evike:

akkor elvileg minden jogasz ert az alkotmanyjoghoz.
hmm..ezt azert nem hiszem.

aliglajos 2011.03.28. 13:36:52

Gőg. Nagy arc. Lekezelés. Itt a polgári trashmetal.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.28. 13:37:57

@God hates us all by Hank Moody:

Annál többet, mint aki nem tanult jogot.
Bár a pályát elhagytam.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.28. 13:41:30

A Miniszterelnökség államtitkára tegnap lenyilatkozta, hogy a forintnak az alkotmányban a helye. Ma hozzátette: Orbán Viktornak is.

„Orbán úr hivatalos miniszterelnökként való rögzítése az új alaptörvényben magától értetődik szerintem” – nyilatkozta.

Varga Mihály szerint semmiféle hátránnyal nem jár a majdani választást érintően a miniszterelnökkel kapcsolatos tervezett rendelkezés. "Ha Magyarország valaki mással fogja felváltani Orbán Viktort, majd módosítani kell az alkotmány szövegét. Ezt azonban nem látom olyan rövid távú problémának, amely már most gondokat kellene, hogy okozzon" - közölte Varga Mihály és hozzáfűzte: meglepte, hogy kimaradt a tervezetből ez a passzus.

„Igen, természetesen szerepelni fog a neve az Alkotmányt megszavazók listájában, de ő ennél többet érdemel, lévén ő a Nemzeti Egységet Megtestesítő Személy” – fejtette ki álláspontját a kifejezések tengerében fuldokló Varga Mihály

na most kell igaza véres forradalamat csinálni de gyorsan!!!

TG69 2011.03.28. 13:42:03

@Téglagyári Megálló: Nem lehet mindenki Csaba László :). Egyébként a korábbi ciklusban is a szimbolikus ügyek tudtak embereket megmozgatni (lsd szociális népszavazás) és nem az igazi problémák. Annyi külöbbség azért van, hogy a mostani semmiben sem érinti a gazdaságot és még a konzerv körökben sem volt világos, hogy minek is viszi a kormány ezeket az ügyeket (alkotmány/média stb).

bőrmók 2011.03.28. 13:45:09

Ez sima fikázás. Az írás lényege, hogy a MIMASASZA így is úgy is fos.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.28. 13:47:21

@God hates us all by Hank Moody:

Óriási tévedés... Alkotmányjogász csak komoly jogi múlttal rendelkező, nagy tudású, a szakmában nagyon elismert jogász lehet.
Aki tanult jogot, az csak belekóstolt a műfajba.

Ezért érdekes, hogy az a nyikhaj Gulyás Gergely akinek a seggén a tojáshéj, és eddig az apja irodájában dolgozgatott, hirtelen "alkotmányozó jogász" lett.

Nem is tudják elképzelni az emberek, hogy mekkora felelősség ez.

Én a Jobbikot utálom, de egy megállapításuk igaz volt: még az MSZP is jobban átérezte ennek a felelősségét, és önmaga korlátjaként 4/5-ös többséget írt elő az alkotmányozáshoz.

A Fidesz tudja, hogy ez ügyben nem áll mögötte kétharmad, tehát erkölcsileg nulla.

Pont azt követi el, amiről papolt 4 évig, hogy a Gyurcsány kormány illegitim.
Mert már nem állt mögötte a többség.

Hát most mögötte sem áll. Április régen volt.

Pelso.. 2011.03.28. 14:01:48

Semmi csodálkoznivaló n, hogy a szerző próbál bagatellizálni valamit, ami pártja ellenfelévé válhat, -ha egyszer ez a dolga.

midnight coder 2011.03.28. 14:02:45

@d-evike: Ha a manyup nem hitelből ment volna az első pillanattól kezdve akkor talán nem kellett volna meglehetősen csúnya eszközökkel megszüntetni. De az azért valahol elég vicces, hogy állam bácsi arra vesz fel hitelt Gipsz Jakabka nevében, hogy aztán ezt áttolja egy manyup számlára Jakabka nevére csak azért, hogy ott kamatozva majd 20 év múlva innen menjen Jakab nyugdíjának egy része. Kb. ugyanaz mint ha te most bemennél a bankba, és hitelt vennél fel arra hogy azt aztán betedd ugyanoda bankbetétbe hogy a kamataiból élj... Szóval elég vicces volt ez a manyup konstrukció már az első perctől fogva. Ahogy az is, amikor szegín cigányokkal van tele a sajtó akiket terrorizálnak a gonosz jobbikosok. Az hogy előtte 20 évig az ottani magyarokat terrorizálták a helyi cigányok nagy kuss volt, van és lesz. És nem gyöngyöspata az egyetlen olyan hely ahol igen szar élni a helyi cigányok miatt. A rendőrök pedig 20 éve nem mernek hozzájuk nyúlni - valójában mára leginkább a gyorshajtások az egyetlen terület ahol többé-kevésbé eredményeket tudnak felmutatni.

midnight coder 2011.03.28. 14:05:24

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: Nem. Megyóékat kellett volna megbuktatni abban a percben amikor elkezdték megduplázni a magyar államadósságot.

Téglagyári Megálló 2011.03.28. 14:06:51

@TG69:

Pedig jó lenne, ha egyre többen foglalkoznának gazdasági kérdésekkel. Nem kell mindenkinek Csaba Lászlónak lenni, de egy kicsit azért mindenki érthetne költségvetéshez, adókhoz meg effélékhez.

Persze mire képzik az embereket, mikroökonómiára, ami nem sok mindenre jó, ha nemzetgazdasági kérdések merülnek fel.

Pelso.. 2011.03.28. 14:09:42

Semmi csodálkozni való nincs azon, hogy a szerző próbál elbagatellizálni valamit, ami pártja ellenfelévé válhat, -
végül is, ez a dolga.

@kamasuka: A felsoroltak közül egy sem fogja megváltani a világot , mint ahogy az önmagát világmegváltó szerepben feltüntető Fidesz sem. Pedig, a kétharmaddal sikerülhetett volna, csakhogy az másra kellett.

midnight coder 2011.03.28. 14:11:01

@TG69: Egyértelműen azért, hogy elterelje a figyelmet a valódi problémákról. Amíg a ballib ezen rágódik, addig sem a gazdaság kútját mérgezi. A választásokon pedig az alapján fog az istenadta nép dönteni hogy jobban él-e vagy rosszabbul, és nem azon hogy mi van az alkotmányban.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.28. 14:12:32

@midnight coder:

Ha elolvasnád a tanulmányt, láthatnád a grafikonon, hogy az államadósság a Fidesz utolsó évében 2001-2002-ben már növekedésnek indult, és hasonlóan alakult 2007-ig.
A válság idején ugrott nagyot.

Keress rá, hogy hitelesebb légy.

egerészölyv 2011.03.28. 14:13:25

Posztoló, "Kotász" egy té. Ha már (mindannyiunk örömére) felnyomtad magad a netre.

Ez az egymillió hazug és bombasztikus. Egy vágyálom gyerekes kivetítése. Soha nem lesz ennek az országnak olyan 10%-a, amely törődik a sajtószabadsággal.

midnight coder 2011.03.28. 14:15:13

@Pelso..: A fészbúkon generált "1 milliós tömeg" és a működő párt IRL emberekkel a háttérben elég nagy kettő.

bőrmók 2011.03.28. 14:16:40

@d-evike: tök mindegy kik írják az alkotmányt és hogyan, ugyanis a Fidesz frakción kívül nemsokára senki nem fog tudni alkotmánybírósághoz fordulni. Civilek nem, a p. képviselőknek meg az 1/4-e kell, ami az ellenzék esetében nem jöhet össze.

bőrmók 2011.03.28. 14:21:11

@midnight coder: Tényleg, a Magyar Hírlap alapján nem úgy tűnik?? Nahát!

lolperec 2011.03.28. 14:23:21

@Whitedog: muhahaha. jó tudni. mondjuk két sor után látni minden bejegyzésben, hogy objektív fidesz lefety. :D

Plumper_ 2011.03.28. 14:24:09

na, ide is beröfög a nyilas-zombihadsereg.
(pénzeli a Jobbik)

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.28. 14:29:27

A Századvég készíthet gazdasági tanulmányokat a Fidesz-nek

Miért is nem csodálkozom?

Grigorij Pantyelejevics 2011.03.28. 14:31:02

@midnight coder: Ha az adósságról Magyar Hírlapos grafikonok alapján tájékozódsz, akkor nem is csoda. :P

Ahhoz meg aztán ritka jó szelektív zombi memória kell, hogy államadósság ellenes mantrát nyomjon valaki, aki egy olyan pártra szavazott, amelyiknek a fő "gazdasági csodafegyvere" az államadósság növelése. :) (Amikor szavaztál rájuk, akkor még az volt. Aztán a csúnya IMF bácsi szólt, hogy kezük a biliben. És most jó kurucos lázadásból azt teszik, amit az IMF mondott. :P)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.28. 14:32:35

@A Hannibal Lektűr-attitűd: jahogy pont azert kivanjkak jelentekteleniteni a tortenest..?

mert azt ne felejtsuk el, hogy pillanatnyilag ez a facse csoport az egyetlen politikai(?) ero, akik mogott nem valasztasi idoszakban, nem 1000 fos kozvelemenykutatasra alapozva jol lathato tamogatoi tomeg all.

es akkor ott vannak az olyanok, mint en, akik nem facseznak ilyen, v olyan okbol, de egyetertenek az altaluk kommunikalt ertekekkel..

szoval jo tanara volt viktornak janibatyank es jo tanuloja janibatyanknak viktor, de a 80as evekben meg nem tudtak, hogy az internet vilagaban nincs tobbe tekintelyelvuseg, csak vasalt bakancsban picsanrugas annak, aki megprobalja:-D

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2011.03.28. 14:36:16

Lendvay még él? Jó egészséget neki de nem kéne már eltűnnie valami nyugdíjas klubban?

Bloodscalp 2011.03.28. 14:38:15

Nem tudom Kottász Dr. melyik minisztériumban dolgozik jó egy éve, de ez az erőltetett műcinizmus
az IKSZ 10 pontja szintjén van

kkbk.blog.hu/2011/03/27/lusztraciot_1#c13041180

gaffel 2011.03.28. 14:41:10

@d-evike:

viszont te azt mondtad, hogy alkotmanyjogbol allamvizsgaztal, ergo ertesz az alkotmanyjoghoz. e logika alapjan minden jogot vegzett ember ert az alkotmanyjoghoz. erre mondtam, hogy azt azert ketlem.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.28. 14:42:14

@midnight coder:

2001 53,6
2002 57,2
2003 59,7
2004 60,5
2005 61
2006 63,2
2007 61
2008 68
2009 79

Tudom nehéz lehet szembesülni azzal a ténnyel, hogy nincs igazad.
Arról ne feledkezz meg, hogy a Fidesz kamattámogatásos hitel akciója miatt ÉVENTE 70 milliárddal nőtt a költségvetés kiadási oldala.
Köszönték szépen, ráhagyták az utódokra.
A Fidesz viszont egy csökkenő államadósságot örökölt.
Amíg a Bokros csomag hatása kitartott, addig királykodtak. Aztán szépen felvették a hiteleket ők is.

fludd 2011.03.28. 14:44:37

Nincsenek is egymillióan! A bolsevikok se voltak többségben.... :)
Ajánlom mindenkinek az
Egymillióan a Sajó szabadságért, és a Garam, a Vág, az Olt és a Marosért is csoportot a fészbúkon:
www.facebook.com/home.php?sk=group_141355495926278&ap=1

:)

Runciter 2011.03.28. 14:47:17

@Doomhammer: "De vissza a lényegre: ha ez a csoport nem vakarja le magáról az MSZP-t (ahogyan például két forduló közt áprilisban az LMP) akkor végük"

No, akkor most már biztosan lehet tudni, mit próbálnak a csoportra rákenni.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.28. 14:48:49

@God hates us all by Hank Moody:

Igen, annyira értek, hogy államvizsgázzak belőle, de nem venném a bátorságot, hogy alkotmányt "gyártsak".

Abban tökéletesen egyetérthetünk, hogy a hatályos alkotmány széleskörűen védi az emberi jogokat.

Nem volt csöpögős.

Szakemberek munkája.

Társadalmi konszenzus eredménye.

Sajnos a készülő alkotmányról ezeket nem lehet majd elmondani.
Sokkal inkább benne van a mostani alkotmányban a "magyar szellem", mint a készülőben.

Egyébként akit érdekel a téma, az olvassa el egész egyszerűen az alaptörvényt, vegye a fáradtságot, aztán vegye ahhoz is, hogy elolvassa a mostani tervezetet is, és ítélje meg, hogy melyik a jobb. De őszintén.
Stilisztikailag, szakmailag.

chipshop (törölt) 2011.03.28. 14:56:36

Ez egy jo kis blog,es egyetertek vele:-))Szamomra az vicces,h kb.10-15 ezer hozongorol beszelunk,akik egymillioan szeretnenek lenni,persze ok az elitertelmisgiek szakadt pulcsiban es ket napos borostaval es tobb tucat kiadatlan kezirattal:-))Ez kicsit olyan mint egy rajzfilmben,amikor egy csorda elteved,es vezetot keres,es ugyan sok a jelentkezo,megsem fogadnak el senkit,ennelfogva kijelentik,h nincs vezeto.Ajjajjaj:-)))na akkor most mi legyen?:-)))Vandoroljatok tovabb,keresettek a vezetot,csordaszellem mar van es a mottot persze ne felejtsetek:"Egymillioan a meglevo sajtoszabadsagert":-))LOL.Egyebkent cinizmus nelkul kivanom nekik a legjobbakat,csakugy mint az osszes tobbi politikai part wannabe szervezetnek,en annak is orulni fogok ha ok lesznek hatalmon,leven nekem tokmindegy.Csak tanuljanak meg nyiltakozni.Izibe.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2011.03.28. 14:58:01

Sajnos a szemünk láttára ébred politikai öntudatra egy generáció, és megint csak sajnos, ők lesznek a 20 év múlva esedékes politikai elit. Lássuk hát, kik is ők:

- A rendszerváltás után születtek, nekik mind a Kádár-rendszer, mind a jogállamiság kezdete történelem, üres számok, adatok, nevek kusza halmaza.
- Kimaradtak a történelmi lehetőségekből, úgymint: zavarosban halászás, politikai tőke gazdasági tőkére váltása, gazdasági tőke politikai tőkére konvertálása, privatizáció
- Eleve szabadságba születtek, nem éltek meg valódi diktatúrát, ezért meg lehet etetni őket ilyen szamárságokkal hogy az új sajtótörvény korlátozza a szólásszabadságot
- Nagy részük jólétbe született, valós saját felelősség nélkül, így eleve érzéketlen a tényleges társadalmi problémák iránt
- Tényleges történelmi sorsfordító döntéseknek már nem lehetnek részesei, ezért vagy csak a "jóléti társadalom" (melynek ők is legfőbb haszonélvezői) absztrakt asztráltestét sorozzák divatos szájkarate fordulatokkal, vagy marginális problémák mentén próbálnak forradalmasdit játszani.
- Végül egynémelyikük ténylegesen holdkóros mozgalmakban manifesztálja küldetéstudatát: pl. humanista mozgalom, LMP, sötétzöld formációk.

Talán nem késő a nemzeti-polgári oldal felelős politikusainak felébredni, és mondanivalót, kapcsolódási pontot kínálni ennek a lájkoló nemzedéknek, mert nem szeretnék ördögbotos parlamentet vénségemre.

Grigorij Pantyelejevics 2011.03.28. 14:59:17

@d-evike: Az igazi "trükk" ebből az egész adósságosdiból, hogy 13-14 % ebből a magánynyugdíj lé. Amit ha kiveszünk (ellopunk, elállamosítunk) a kasszából és úgymond abból fizetjük az adósságot vissza, akkor az adósság ugyanúgy marad, csak a polgárok felé, nyugdíjfizetési kötelezettség formájában. Ha ehhez hozzátesszük a le nem hívott 4 %-ot, ami ugyan technikailag adósság, de (eddig!) még nem költöttük el, akkor hol is járunk?

80 % - 13 % - 4 % = 63 %

Vezérünk 65 %-ról papol, mint szent célról. Ha meg is lesz, csak annyit jelent, 2 %-ot rontottak.

Persze a pórnépnek majd jól hangzik. :P

Grigorij Pantyelejevics 2011.03.28. 15:02:02

@chipshop: "kicsit olyan mint egy rajzfilmben,amikor egy csorda elteved,es vezetot keres,"

Boldog lehet az életed, hogy Te már találtál kolompot, ami után mehetsz. Most már a jó langymeleg akolból lehet megbégetni azokat, akik nem feltétlen érzik úgy, hogy nekik "vezetőt" kellene keresniük.

Krujs 2011.03.28. 15:06:20

Mennyire tündibündik vagytok, hogy mutogattok egy indexblogon a hátszélre, bármiylen indokból is, az itteni pártoskodást mint spanyolviasz feltalálása felmutatni és azzal az említett "egymilliós" (lol)csoportosulás egyértelmű ellenzéki hátszelét palástolni egy pofátokba röhögést megér:)

jön az evidens közhely hogy ettől még a gyere vissza ferit nem mossa le a kis szuper-facebook-csoport:)

Grigorij Pantyelejevics 2011.03.28. 15:06:21

@Karmadealer: "Talán nem késő a nemzeti-polgári oldal felelős politikusainak felébredni, és mondanivalót, kapcsolódási pontot kínálni ennek a lájkoló nemzedéknek ..."

A nemzetnek, meg a polgároknak van "oldala"? :P A kapcsolódási pont már megvan. 2011-re itt van nekünk az ultra-modern és trendi vármegye, alispán és egyéb vérciki halljaekend marhaság. Ha erre nem indul be az ifjúság, akkor semmire. :P

A szerelő 2011.03.28. 15:11:40

@Doomhammer: "Peldaul Esztergomban ... a Fidesz-ellenes polgarmester"
Ez nem igaz. Azért, mert a fidesz Esztergom polgármesterét ellenségnek tartja, az nem jelenti ennek az ellenkezőjét.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.03.28. 15:16:32

@Runciter:
"No, akkor most már biztosan lehet tudni, mit próbálnak a csoportra rákenni. "

Kenni mindent megprobalhatnak. A kampany mar csak ilyen.

Egy csoport csak addig erdekes, amig befolyasolni tudja a valasztast. Ezt ketfelekeppen teheti meg: vagy eltantorit valasztokat attol, hogy valakire szavazzanak, vagy maga indul es gyujt voksokat. Ez utobbi esetben infrastrukturara van szukseg. Ha pedig netan annyi szavazatot gyujtenek ossze, ami szamit, akkor majd alkut kell kotniuk vagy a Fidesszel, vagy a mostani ellenzekkel.

Sorry, a parlamentaris demokracia mar csak igy mukodik. A csoport harom helyen vegezheti: a Fidesz szovetsegesekent, az MSZP szovetsegesekent vagy a szemetesben. Ezt a nyilvanvalo tenyt kar eltagadni.

Bloodscalp 2011.03.28. 15:17:06

@Karmadealer: nagyon szépen leírtad a következ generációkat, ne feledd hogy ezeknek valszeg nem lesz nyugdíja! miértne szólhatnának bele a történelembe?
az ő szavazatuk is ugyanannyit ér mint a tied, szabadnak születtek, ez inkább pozítiv-a társadalmi érzékenység nem ettől függ szerintem, átlag politikusnak sincs érzéke a társadalmohoz

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.03.28. 15:17:43

@A szerelő:
"Azért, mert a fidesz Esztergom polgármesterét ellenségnek tartja, az nem jelenti ennek az ellenkezőjét. "

Ha azt irom, nemfideszes polgarmester, az jo lesz neked? :-)

teddyde 2011.03.28. 15:19:37

Ez a bejegyzés foscsi, szarcsi.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.28. 15:20:27

@chipshop:

Te már megtaláltad a szellemi vezetődet ugye? És veszed a bátorságot ahhoz, hogy csordának titulálj tök mindegy mennyi embert.

Egyébiránt többen vagyunk, mint gondolod (valószínűleg tudod is)

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2011.03.28. 15:21:27

@d-evike: Társadalmi konszenzus? Muhahaha! Csak nem az MDF-SZDSZ paktumra tetszik gondolni? :-D

Bloodscalp 2011.03.28. 15:33:40

És nem, nem jutottam arra következtetésre, hogy a lájkolók seregét bizony a Jókai utcából és/vagy az Apró-villából irányítják démoni kacajok közepette ezek a szocicelebek, hanem ennek pont az ellenkezőjére tippelek.

Kifejezett "lájk"versenyek mennek itt a mandineren, ha esetleg fidesz negatív hír kerül az oldalra:) de a mandiner jó katonához méltóan keményen szokott harcolni:)

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.28. 15:35:09

@Grigorij Pantyelejevics:

Ez az államadósság téma is konc a híveknek, amin lehet agyat tépni, meg visszamutogatni. OV csak azért dühös, mert nem tud úgy költekezni, mint 98-ban, nincs mozgástere, ezért mindenkin bosszút áll.

Koncok a híveknek:

1: Gyurcsány (főkonc)
2: Bajnai (külföldön nem, csak itthon)
3: 2006-os rendőri jogsértések
4: elmúlt 8 év visszaélései
5: offshore lovagok
6: szocialista bűnök
7: nem történt rendszerváltás
8: ballibsik
9: nemzetegyesítés
10: határon túli magyarok ügye
stb
stb...

Mi lesz, ha ezek az ügyek kifújnak? Már nem sokáig él meg ebből még a jobbos magyar sem...
aztán kénytelen a mostani teljesítményre figyelni.

Publius Decius Mus 2011.03.28. 15:36:22

A facebok-on csak avatarok vannak. Egy bejegyzőhöz tartozhat 13.825 avatar is. Ennyit a számokról. Pár ezren voltak az Erzsébet hídnál, az LMP támogatói közt is, de persze ez a szám óriási, ha az újságírók és "médiaszemélyiségek" közül vannak jórészt,illetve a családtagjaik.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2011.03.28. 15:36:32

@Bloodscalp: Nem bántásiból írtam, egyszerűen depolitizálta őket az a tematika ami ma megy. Az MSZP a szavazóbázisával együtt száll a sírba, ez sima ügy.
A fideszes brigádban van még 20 aktív termékeny év, mielőtt saját maguk papírbőrű íróasztaldemokratái lesznek.
Kérdés hogy közben át tudják-e állítani a közélet tematizálását a valós problémákra (melyeket ugyan nagyrészt felismernek, de ennek ellenére ma még a húszéves retorikai slágerek határozzák meg a közéletet) vagy ők maguk is meghaladottakká válnak.
Be tudják-e integrálni a fiatalok politikailag aktív, egyre vékonyabb rétegét?
A szimbolikus politika erőltetését én sem tartom szerencsésnek, ezzel együtt majdnem olyan jól esik a szentkorona tan puszta emlegetésétől hideglelést kapó libsik kétségbeesett huhogását hallanom mint ha végre jelentős közterületeket neveznének el Horthy Miklósról város és országszerte (bár remélem utóbbira sem kell soká várni.)
És itt van egy nagyon fontos kapcsolódási pont: egy konzervatív néppárt sokkal kevésbé tudná az életkori sajátosságok miatt a koruknál fogva eredendően liberális fiatalokkal a hangot megtalálni, kivéve, ha a fiatalok számára oly fontos (és pl. körükben a jobbik magas támogatottságának egyik kulcsát jelentő) nemzeti szimbólumrendszert tudatosan használva, a Che Guevarrás pólóval összemérhető szimbólum értékű érzelmi kapcsolódási pontotokat tud nyújtani nekik.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.28. 15:36:47

@Karmadealer:

Te nagyon okos, hallottál már az ellenzéki kerekasztalról?

Ime:

1989. március 22-én a Független Jogász Fórum kezdeményezésére nyolc ellenzéki szervezet: a Bajcsy-Zsilinszky Társaság, a Fiatal Demokraták Szövetsége, a Független Kisgazdapárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Néppárt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Szabad Demokraták Szövetsége és megfigyelőként a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája létrehozta az Ellenzéki Kerekasztalt (június 7-én csatlakozott hozzá a Kereszténydemokrata Néppárt is). A résztvevők azzal a szándékkal fogtak össze, hogy egységes álláspontot alakítsanak ki a demokratikus Magyarország megteremtését célzó alkotmányos átalakulás kereteiről. Az EKA a rendszerváltozás, a békés politikai átmenet előkészítésére szerveződött, annak érdekében, hogy a hatalmi csoportok közötti átrendeződés helyett alkotmányos átalakulás, valódi népképviselet jöjjön létre. Munkáját a Független Jogászfórum vezetője, Kónya Imre ügyvéd koordinálta.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.28. 15:46:15

@Publius Decius Mus:

Keress rá :

tüntetés a sajtószabadságért panorámafotó

Ja biztos újságírók, meg a rokonaik...

Balt 2011.03.28. 15:58:28

Hogy is énekelte Kardos fickó?
"Feri, gyere vissza...
Feri, segíteni kell!"

:)))

suhanyc 2011.03.28. 15:59:42

Az a nagy baj nem lehet interneten szavazni, fogadjunk más lenne a következő választás részvételi aránya...

Locassen 2011.03.28. 16:00:12

@d-evike: egy rakás ember vezetők nélkül az valóban nem sokkal több egy csordánál, amelyik arra tódul, amerre hangosabb a bőgés.

sőt, amíg egy tömörülés fő célja valaminek a tagadása, addig könnyű egyben tartani, mert megvan a közös nevező; de ha ebből politikai hatóerőt (értsd: pártot) akarsz szervezni, akkor el kell majd dönteni, hogy azontúl, hogy mit nem akarnak, mit fognak akarni (ideológia, szakpolitikák stb). és itt fog gallyra menni a dolog.

Jacques de Molay 2011.03.28. 16:01:17

Az a "baj" a párttá alakulással, hogy akkor egyrészt egy csomó félig lejárt politikus fog csapódni, eddigi klándesztínók fogják felfedni a kilétüket, és visszafele fog leesni a potenciális szavazóknak, hogy itt biza az ő tömegük hátán akarnak egyesek parlamentbe jutni, vagy régi arcok pozícióba kerülni, és az csúnya népszerűség-esést fog okozni. Nyilván nem mindenkinél, hiszen a keménymag most is vágja, hogy mi van.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.03.28. 16:01:35

Júj, a gondolatra is borsózik a mandiner háta, hátha a zuhanó népszerűség mellé kerül egy másik politikai entitás, aki meg tudja szólítani a nemcsak az mszp-ből, de rekord sebességgel a fideszből kiábránduló tömegeket. Így rájuk sütjük, hogy ez csak egy kiskapu, ahol visszalopózik gyurcsány, lendvai, meg minden szoci, akik az ördögtől valók.
De mi van akkor ha ez igaz? Ha végre megtalálja a módot az mszp végre a szavazói visszaszerzésére? Ha mégis sikerül jobban és sikeresebben felhasználni a web2-t politikai célra, mint orbánnak? Nos, ez csak a fidesz problémája, úgy tünik egyre több embernek nem velük van problémája.

Publius Decius Mus 2011.03.28. 16:16:34

Az arab éhséglázadások miatt a liberáis oldal fantáziáját izgaták a facebookos megmozdulások. Sok érdekes cikk is megjelent, hogy demokráciák lesznek az arab világban... :-)

Másrészt különösen azért érdekes, mert nekik is sikerült pár ezer embert összevonni Magyarországon az utcán ha nem is rendszeresen tízezreket facebook nélkül, mint a jobboldalnak.

gyul 2011.03.28. 16:17:39

Sajtószab: 84.086 fő
Deutsch Tompika: 19.213 fő

És nő a különbség.

Látom nagyon fáj, hogy egyre többen vannak, akik nem állnak be a Kurjunk Szét Mindent MSZP/SZDSZ-Fidesz nagykoalicióba.

Faculty 2011.03.28. 16:20:01

azért nagy bátorság kellhet egy ilyen cikk megírásához. tényleg. most jól beszóltatok. kiknek is? kibaszott nagy senkiknek, akiknek semmilyen felelősségük nincsen, és senkinek nem ártottak semmit sem. és rajtuk köszörüli a nyelvét az egész jobboldali sajtó. mert vannak. mert levegőt mernek venni. mert még a tévénéző a tv előtt gondolkodni kezdene hogy vajon miért mozgat meg ez a dolog tízezreket. éls már ennyitől is összefossák magukat a jobboldalon, és szétgriadóztatják az egész médiát egészen az ilyen bloggerekig. lol.

egerészölyv 2011.03.28. 16:27:45

@gyul: messze van az a millió, igaz-e? :DD

Mindenesetre, jobboskám, hasznosabb megőrizni a józan agyunkat. Ha valahol a kormánypárt javára nő a különbség, akkor azonnal bérklikkerekről óbégattok. Itt fel sem merült benned?

egerészölyv 2011.03.28. 16:29:34

@Jacques de Molay: nem égő ez az érvelés, Zsák? Hadd csinálják! Legyen egy új párt. Sokra nem mennek vele: mocsárból kinőtt ebihalakra a kutya sem szavaz.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.03.28. 16:33:50

Őszintén. Kit érdekel hogy mit gondol az elvakult fideszgárda? Mindenki aki nem velük van, számukra eleve liberálbolsevikmszpelkúrtátokgyurcsányfanelempészdéesz akármi. Szánalom a köbön. Azok közül akik kint voltak, biztos voltak fideszesek, mszp-sek, régi szdsz-ek, lmp-sek, mdf-ek, bizonytalanok, olyanok, akik eddig nem foglalkoztak a politikaival, de ez már nekik is sok... szóval nem rohadtul mindegy? megdöbbentő hogy képtelenség az oldalakon túl látni. Kit érdekelnek? Az számít amit mondanak, nem az hogy ki mondja. Ha mondana mostanában olyat Orbán ami nekem szimpatikus, akkor nekem semmi bajon sem lenne vele, ugyan ez igaz Gyurcsányra is. De egyik sem mond ilyesmit évek óta... itt arról van szó, hogy egy idő után a tájékozott, nem elfogult emberek, vagy csak kicsit elfogult emberek azt mondják, ezt így már velünk nem lehet megcsinálni. Egyre többen fognak csatlakozni. Csak pártok ne. Ha ebből lesz majd egy párt, az jó lenne. De jelenleg létezők ne.

Jacques de Molay 2011.03.28. 16:34:55

@egerészölyv: nem hiszem, hogy égő lenne, próbálok "objektív" politikai elemző lenni (ami nyilván nem megy).

gyul 2011.03.28. 16:35:37

@egerészölyv:

Olvasd el még egyszer figyelmesen!

Jacques de Molay 2011.03.28. 16:38:29

@Faculty: nem hiszem, hogy itt emberek kezdtek el a nemgondolkodás után gondolkodni, az alapvetően liberális budapesti értelmiség meg lett szólítva, és lett egy olyan platform létrehozva számukra, ahova nem ciki kimenni, arcot adni hozzá, hiszen a sajtószabadság mégiscsak egy szép ügy, nem? De.

Persze, ezzel nincs is baj, de attól még ez alapvetően egy Orbán/Fidesz-ellenes valami, a sajtószabadság ürügy csak. Ezek után ne csodálkozzanak, ha a Fidesz felveszi a kesztyűt.

Runciter 2011.03.28. 17:00:53

@Doomhammer: "A csoport harom helyen vegezheti: a Fidesz szovetsegesekent, az MSZP szovetsegesekent vagy a szemetesben."

Általában minden új mozgalom ezek közül választhat? Hülyeség.
Vagy konkrétan ez a csoport? Ez is hülyeség.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.03.28. 17:11:10

@Jacques de Molay: Láttunk ilyet korábban is. Előző rendszer kiszolgált pártkatonáit az új, forradalmárok között (khm Pozsgay khm).

Grigorij 2011.03.28. 17:15:22

A chilei problémákat egy európai tej-multi generálta, hozta létre.
Most, 2011-ben egy amerikai profitorientált, szcientológiai alapokra jellemző módon működő "közösségi háló" mögé bújó globalizált bűnbanda irányítgatja néhány ezer elvakult netbarbár hangulatát!
Csak így tovább!
Szidjuk a kormányt/ellenzéket/arabokat/zsidókat/kutyásokat/macskásokat egy amerikai irányított rendszeren.... Hajrá!
Fészbúkot a köztévébe, fészbúkot az oktatásba, fészbúkot a bíróságonak, rendőrségnek, az APEH-nek vagy a hadseregnek!
Hajrá!
Erre vártak "odafönt" vagy 50 éve!
A sok barom meg önként "dugja a fejét" a kötélbe...

csi szi 2011.03.28. 18:14:29

@d-evike: Aha értem, 2006-ban még valóban dübörgött a Pannon Puma, Gyurcsány pedig csak pillanatnyi elmezavarában mondta el az öszödi beszédet. Minden a legnagyobb rendben volt a válságig. Jól értem?
Van két alapállítás, amit a ballib kötődésű gazdasági megmondóemberek szeretnek sulykolni, elhitetni:
- Az első Orbán kormány kizárólag a Bokros-csomagból, Bokros 1 éves pénzügyminiszterségének stabilizációjából élt (Bokros így lett legenda, pedig csak a nevét adta egy kemény megszorításhoz, amire szükség volt persze).
- Az "elkúrás" elsősorban a Fidesz 2001-2002-es költségvetésének eredménye, a szocik felelőssége ehhez képest másodlagos.
Beveszed-e?

csi szi 2011.03.28. 18:18:31

@Runciter: Arra tippelek, hogy nem lesz harmadik erő, a szocik még büntiben vannak a 8 évért, de abban reménykednek, 1-2 éven belül kikerülnek belőle.
Az Orbán-ellenes tábor keménymagja számára nem vállalhatatlan Gyurcsány, sőt. Csak taktikai okokból egyelőre távol akarják tartani magukat tőle. Lehet, hogy Gyurcsány is megelégszik a háttérember szereppel, bár egy vezetőnek előbb-utóbb elő kell állni. Akár "új" "liberális demokrata" pártot gründolnak, akár az MSZP mögé csatornázódik be ez a "mozgalom".

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2011.03.28. 18:39:23

@d-evike: Te kis fékezett habzású, csak nem törikönyvet mondasz fel? Muhaha. A rendszerváltást ott lopták el, annál az asztalnál, azért nem lett lusztráció, azért nem lett elszámoltatás, mert a politikai hatalom átadásáért az MSZMP kibulizta a "szabad lábon távozást" és az addig privatizált gazdasági hatalom megtartását, melyre a Németh-ék (tudatosan vagy csak jó ütemérzékkel) készültek már akkor amikor megalkották a nyolcvanas években azokat a jogszabályokat (pl. ős-Gt.) melyekkel a saját gazdasági pozícióikat átmenthetik. Helló mi?
És a Pesti Laci fekete dobozos dokujai az EKA üléseiről, aminek a bemutatásához valahogy soha nem járultak hozzá? Hmm-hmm.
Számomra ezért antalli ökörség az antalli örökség, és ezért szégyellje magát a két rendszerváltó párt, akik azóta megérdemelten a történelem szemétdombján kötöttek ki, mert hagyták magukat a bolsi megosztó trükkök által felszalámizni és részt vettek az MSZMP ocsmány kis alkujaiban.
Te vagy nagyon naiv vagy, vagy nagyon fiatal, vagy mindkettő, vagy fizetnek hogy ilyeneket írj. (vagy mindhárom... :-)

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2011.03.28. 18:49:40

@lecsekkoltam: ne örülj még kisvörös, bár a nép láthatólag nem észkombájnok gyülekezete, de azért elég emlékezeteset produkáltak szellemi óriásaid hogy örökre meggyűlöltessék magukat.
Drukkolj csak hogy a fidesz megbukjon, jön majd a jobbik te meg mehetsz ajvékolni ahová akarsz, én meg már csak egy jó kávét fogok kérni.

suhanyc 2011.03.28. 20:37:39

@Karmadealer: Nem értem ezt a sajnos dolgot. Kinek kéne politizálnia 20 év múlva, tenyeres-talpas becsületes parasztgyerekeknek?

"... nevek kusza halmaza" - És ez miért baj? Legalább nem korlátozzák őket a mostani politikai generációba belenevelt tekintélyelvűséggel kombinált énközpontúság, nyugati trendek alapján gondolkoznak, nem a Kádár rendszer sablonminái szerint.

"... ezért meg lehet etetni őket ilyen ..." - Vagy más oldalról nekik az gond, ami neked esetleg nem, mert undorodsz a szabad sajtótól amiben sajnos a Mónikasótól a Best Magazinig mindenféle szenny is benne van. Ilyen ez a csomagajánlat, jó is szar is, de legalább van választék.

"Nagy részük jólétbe született..." - És? Nagy részük, nem mind. De ez egy adhoc állítás, tényalapja nincs. Szerintem meg sokan vannak akik vidékről jöttek fel tanulni és ittmaradtak, de ettől még ismerik a lokális problémákat.

"Tényleges történelmi sorsfordító döntéseknek már nem lehetnek részesei..." - Pratchett megvan? Az átok, hogy Éljél érdekes időkben? Szerintem reménykedjünk hogy tényleg nem kell sorsfordító döntéseket hozni, csak az országot szépen lassan fölfele hengergetni a jólét fele.

"...vagy marginális problémák mentén próbálnak forradalmasdit játszani" - Hát, nem tudom ki játszik forradalmasdit mostanság, egy ideje.

"Végül egynémelyikük ténylegesen holdkóros mozgalmakban..." - Ha neked így mostanság, mikor konkrétan tudósok arról sírnak hogy nem kell már sok évszázad az emberiség energiaforrás- és területéhsége miatti ökológiai összeomlásáig várni, a zöld politika holdkóros... nos... érted. Értem én hogy sötétzöld és azok radikálisok és kitiltanák az autókat és fúj, de komolyan, szerinted ez nem valós probléma, amivel az eddigi kormányok közül érdemben senki nem foglalkozott?

"..., mert nem szeretnék ördögbotos parlamentet vénségemre." - És a hobbi, zenei és kultúrális érdeklődés pontosan hogyan is determinálja az ember politikusi képességeit? Akela poló jó, Kispál poló rossz?

chipshop (törölt) 2011.03.28. 22:29:04

@d-evike: :-)))))nekem soha nem kellett szellemi vezeto,nem voltam egy klubnak,csoportnak,egyesuletnek,partnak,miegyebnek a tagja pont azert,mert nincs szuksegem erre,sot.Outsider vagyok,es velhetoleg az is maradok:-))Ettol fuggetlenul nem zavar a felkeles,de engem tenyleg egy rajzfilmre emlekeztet:-))Emelfogva-mint mar azt fentebb kifejtettem-vicces.Hozzatettem azt is,hogy remelem talaltok vezetot es platformot is es ezt akkor is,most is cinizmus nelkul kivantam.Nekem semmi bajom ezzel a kompaniaval,nem rosszabb mint a tobbi,es nem is jobb.Azt pedig,h mennyien vagytok..nos ,eg tavolrol sem egymillioan.De sebaj,lesz ez meg tobb is,szivbol kivanom,es jo volt egy olyan kellemesen intelligens,igazi masok velemenyet meghallgato,es nem minosito demokrataval beszelni mint amilyen te vagy.Igazi megtiszteltetes.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2011.03.28. 22:39:23

@suhanyc: Ízekre lettem szedve, most meg szétszórt vagyok mint Indira Gandhi. :-) Látom több nyílvessző is eltalált. És viszketegségedben annyi magas labdát dobtál föl hogy nem győzöm kapkodni a fejem, de hát csemegeként kénytelen vagyok egy szívemnek oly kedves témára lecsapni:
Az atom jó, az atomot szeretem! :-) Bombának is meg erőműben is, az egyik a világbéke, a másik meg az olcsó és tiszta áram záloga! :-)

suhanyc 2011.03.29. 00:31:45

@Karmadealer: Csapkodd nyugodtan, nem kell sietni! De értem én persze, minden pengének két oldala van nehéz rajta táncolni de azért a 0-nál lehetne valamivel több érdeklődés ezirányban is. Nem kell sátorban lakni hogy szelektíven, ha lenne hova. pl.

Crowz 2011.03.29. 04:12:14

Ahhoz képest, hogy ez egy Fidder blog, egész jó és viszonylag tárgyilagos a poszt.
"Mindegy, ők biztos úgy vannak vele, hogy lehet más a politika. Bár ezt mintha már hallottuk volna."
Annyi csak a kérdésem, hogy miért kell az LMP-hez dörgölni őket? Amúgy most még elvetik a pártosodás gondolatát, de később, mikor már "nem lesz más lehetőségük", nem fogják.
süti beállítások módosítása