Orbán Viktor elrománosítása
2011. március 18. írta: tempetőfi

Orbán Viktor elrománosítása


Costache Petrescu: Román forradalmárok (1848)

  „Ma a parlamentben bebizonyosodott minden visszacsinalhato, es garancia csak bennunk, romaniai magyarokban van. Szomoru voltam latni ezt.” – ezt szerdán 22.30-kor csiripelte át Facebook-oldalára a Román Képviselőház Külügyi Bizottságának elnöke, Korodi Attila RMDSZ-es honatya. Garanciának ez nekem ugyan kevés, szomorú voltam olvasni becses sorait (egy kezemen meg tudom számolni azokat a romániai magyar politikusokat, akik helyesen írnak és legalább tűrhetően fogalmaznak, de posztolnak veszettül, blogot kötnek a lelkükre, pedig az írás megmarad, tudhatnák).

  Csakhogy mindannak, ami szerda este a román parlamentben történt, vajmi kevés köze volt hozzánk, romániai magyarokhoz, a magyarokhoz is alig.

  Amint azt már az egész magyar nyelvterület sajtója feldolgozta – legalaposabban az Index –, március 16-án jó pár órán keresztül orbánviktorozott az ellenzék, hogyaszongya, Orbán Viktor azt üzente, Erdélyt elvették Magyarországtól, mindent vissza, valamint autonómiázott egy sort, amit én startból nem értek, mert ha Erdély visszakerülne, akkor minek autonómia a magyaroknak? Ráadásul a magyar miniszterelnök nem is ezt üzente, a bukaresti magyar nagykövet feleségének saját ünnepi gondolatait, valamint Petőfi-idézetét keverték össze Kövér László házelnök korábbi, a székelyföldi autonómiát támogató kijelentéseivel, mindez súlyosbítva a tolmács félrefordításaival, valamint a román sajtósok szelektív hallásával.

  Némi büszkeségre talán az adhat okot, hogy a habzó szájú vérrománok szerint szerint a mi diktátorunk azért nagyobb diktátor, mint az övék, mert Băsescu államfőnek és palotapicsijének, Emil Boc kormányfőnek is OV diktál, mondták. No. Amióta Nagyváradon a román liberális alpolgármester piros-fehér-zöld kokárdával a mellénkoszorúzott nemzeti ünnepünkön, én már sejteni voltam bátorkodni, hogy esmén gyön a magyar világ, erről talán ennyit.

  Vadimizálódik az ellenzék, ez az általános és felületes következtetés, a liberálisok és a szocik, akik nem is olyan rég egymás kebelére borulván megalkották a Szociál-Liberális Szövetséget (USL), bónuszként bevéve a szekus-zárványok Konzervatív Pártnak becézett egyszázalékos alakulatát, szóval az együtt lenyomjuk Băsescut politikai víziójára épülő szörnykoalíció potentátjai széljobbról előzik a magyarfóbiás független EP-képviselőt, Corneliu-Vadim Tudort.

  De a meccs alapvetően nem erről szólt.

  Román elemzők szerint a cinkelt magyar kártyát azért húzták ismét elő, mert az ellenzék előre belebukott a saját bizalmatlansági indítványába. A kormány ugyanis új munkatörvényt fogadott el felelősségvállalással (vagyis erőből, parlamenti szavazás nélkül). Az IMF kérte, és Bukarestben nem szokás az IMF-fel szembepisilni. A munkavállalók szerint ez rabszolgasorba taszítja a munkásokat, a parlamenti szavazás napjára a szakszervezetek össze is gyűltek… volna, ha a vasutasok szolidaritásból nem sztrájkoltak volna, így a várt ötvenezer tüntető helyett nyolcezren anyázták a kizsákmányoló kormányt, a többi rabszolga meg otthon a tévé előtt csörgette láncait, egyébként is BL van. Erre a lehetőségre csapott volna le az ellenzék (immáron az ötödik bizalmatlansági indítvány benyújtásával), viszont a liberálisok mögött álló erős kutya, Dinu Patriciu üzletember és médiamogul veretes cikkben jelezte, hogy ez az új rabszolgásdi tetszik neki, márpedig pénzből ért a politikus, főleg ha ellenzékben nem fér hozzá a közös kasszához.

  Így hát ki kellett hátrálni a történetből, ahogy elempéül mondanák: el kellett terelni a figyelmet, erre megírták és több szólamban elő is adták Orbán Viktor beszédét, igaz, előtte átengedték egy román Karinthy-generátoron.

  A látszat ellenére a műsor unalmasra sikeredett: az ellenzéknek 236 igen szavazatot kellett volna összegyűjtenie a kormány megbuktatásához, ám a voksoláson tokkal-vonóval mindösszesen 216 honatya vett részt.

  A kormány maradt, a rabszolgák kórusa pakolt, ment, Korodinak meg szóljon valaki, hogy a garancia az IMF-nél van, nem nálunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr422749063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.18. 10:27:08

de felvitte az isten a dolgotokat

www.youtube.com/watch?v=MfbpVSNYGv0&feature=feedu

már nemcsak a miniszterelnök honlapját gondozzátok 4 millióért?

Arp1 2011.03.18. 10:30:10

Hazug libsi média, rájátszó szocik. Úgy nézem ez pán-európai kvalitás.

Omár mollah 2011.03.18. 10:45:39

Úgy lenne az igazságos, ha a szociál-liberálisok mindenhol a saját népüket utálnák, de az rohadtul nem fair, hogy Magyarországon is minket utálnak és Romániában is.

siqlum 2011.03.18. 11:00:54

Ez mit jelent? "Vadimizálódik az ellenzék," Lehet h az én készülékemben van a hiba de nem értem...

Arp1 2011.03.18. 11:20:43

@siqlum: "széljobbról előzik a magyarfóbiás független EP-képviselőt, Corneliu-Vadim Tudort"

bozon 2011.03.18. 11:50:12

"(egy kezemen meg tudom számolni azokat a romániai magyar politikusokat, akik helyesen írnak és legalább tűrhetően fogalmaznak, de posztolnak veszettül, blogot kötnek a lelkükre, pedig az írás megmarad, tudhatnák)"
T'om, hogy elsőre nem tűnik fontos részletnek, de a magasságos anyaország helyesírási-nyelvi kultúrája egészen biztosan nem magasodik szignifikánsan a határon túliak fölé.

Google 2011.03.18. 11:56:28

De ha ezt a bukaresti magyar nagykövetet nem az MSZP nevezte volna ki anno, akkor most az ellenzék nagyhangon azt kérdezné, milyen jogon fűz a nagykövet felesége megjegyzéseket egy beszédhez. Egyáltalán egy nagykövet feleségének mióta feladata a politikai nyilatkozattétel?
Világos volt, hogy szorgos kezek segítenek éppen egy kis ellenségeskedés kiprovokálásában.
Kár.
Egy világ szoc-libjei kezdtek minket utálni. Ha nincs okuk rá, még mindig ott van a képzeletük.

Bloodscalp 2011.03.18. 14:21:40

autonómia?:) ez röhej, bujtatott visszacsatolási vágy

Atisz 2011.03.18. 15:12:33

@Bloodscalp: Amennyiben az lenne, mindez neked miért fáj?

vizipipa 2011.03.18. 16:30:15

1. Örülök neki, hogy nyíltan autonómiáznak.
2. Örülök, hogy élőben FB-znek vagy twittereznek.

Mert hogy is volt mindez mondjuk 10 éve?

1. Csak csendben, csak halkan.
2. Utólag sem tudtuk mi volt.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.03.18. 17:09:38

a forradalmároknak mi ez a fejükön? valami ősi dák szokás?
nagyon ütős a burzsoá öltözet a kárpátokon túl a 19 sz-ban.

Arp1 2011.03.18. 17:17:27

Mi ez a nagy csend, ilyen ütős témában mint a Román-Magyar? Úgy látszik ez túl magas labda, és a szoci kommentelők inkább meg se szólalnak?

gyaloghartur 2011.03.18. 18:32:04

(Csibi Barna Csíkszerada főutcáján "elítélte", majd felakasztotta Avram Iancu szalmabábuját)

Szeredában a (3,14)csa ütött bankot,
Csibi Barna felköttötte a Jankót.
Hej, ha még egyszer felköthette volna,
mind kihullt Vona belőle a szalma!

Akkor csépelhetnénk tovább a szalmát,
kérjünk-e székelynek a'tonómiát?
Minek nekünk, hisz "visszacsinálható":
mert vagyunk, azért ver a Mindenható!

bunko_jobbos 2011.03.18. 19:27:29

"egy kezemen meg tudom számolni azokat a romániai magyar politikusokat, akik helyesen írnak..."

Én meg FÉL kezemen meg tudom számolni azokat az erdélyi újságírókat, akik helyesen tudnak fogalmazni.

Féleszű, félszemű és félkezű(!), nem egykezű.
Szóval helyesen: "fél kezemen meg tudom számolni."

Übermayer 2011.03.18. 21:35:58

@vero: büszkén viszik a cirilbetűs zászlót

tempetőfi 2011.03.18. 22:06:28

@bunko_jobbos: Elvileg a magyar nyelv szerint többnyire valóban egyként tekintünk a kezünkre, lábunkra, szemünkre. Ám nálunk, Székelyföldön - ahogy egyébként az egész magyar nyelvterületen - él a másik forma is, és az irodalmi példák alapján aligha tudjuk elönteni, melyik a kizárólagosan helyes.
Bővebben: vmek.oszk.hu/01600/01688/01688.htm#3

Téglagyári Megálló 2011.03.19. 10:34:35

@tempetőfi:

Szerintem ez errefelé is elfogadott forma. Egyik kezem, másik kezem, talán ebből is jön.

Bloodscalp 2011.03.19. 13:44:28

@Atisz: ez miért gondolod?:) csupán nincs realitása
ahogy a mai politikának realitásérzéke, itthon se-exportáljuk a hülyeségünket?

Ibis · http://ibis.blog.hu 2011.03.20. 12:42:08

@tempetőfi: Egyetértek: egy kéz, fél kéz egyre megy.
Kifogásoltad viszont a "Szomoru voltam latni ezt" szerkezetet. Ezzel sincs gond, régies, ugyancsak számos irodalmi előzménnyel. Szerintem még szép is.

tempetőfi 2011.03.20. 15:21:14

@Ibis: Az archaizálás, amennyiben tudatos, nálam is működik, sőt. Az a baj, hogy a képviselő úrnál - ismervén előbbi és további posztjait - inkább a "vak tyúk" esete forog fenn.
süti beállítások módosítása