Kommentszűrés
’11 már
8
11:01

Kamerát az OEP-esek kezébe!

Írta: Uzoni Ábel

  A brit közszolgálati tévén volt egy sorozat, amelyet abszolúte prime time-on kívül, valamikor délelőtt tíz felé adtak, címe Szentek és Gazemberek (Saints and Scoundrels). Benne önfeláldozó, betegeket ápoló apácát, súlyos értelmi fogyatékkal élő gyerekre vigyázó anyukákat mutogattak, na meg olyan arcokat, akik hosszú éveken át becsapták az egészségpénztárt, és súlyos pénzeket nyúltak le behazudott betegségük okán.
Volt egy a csalafinták között, aki gerincsérvet adott be az orvosának, majd hosszas orvosjárás meg trükközés után hipp-hopp leszázalékolt krapek lett belőle. Tette is félre a rokkantsági lovettát, miközben – lévén tánctanár – órákat adott egy iskolában, ahol maga is táncra perdült.

  Volt egy másik gazember, aki szintén eljátszotta a rokit, közben hétvégenként partjelzői minőségben futkorászott egy helyi csapat meccsén. Volt még a sorozatban számos ügyeskedő, de nálam nagyjából ez a kettő maradt meg. Na de miért nem feledhető ez a filmecske? Azért, mert a gazembereket piszkosul lebuktatják, és mennek a sittre, mint a pinty.

  A brit OEP ugyanis nem szarral gurigázik. Akciócsoportja először is a papírokba mászik bele, és onnan szűri ki a potenciális csalókat. Majd a kiszemelt nyomába szegődnek kamerával, és jól felveszik a partjelző bácsit, meg a tánctanárt – bűnelkövetés közben. Tárgyalás, szembesítés, aztán ítélet. Szevasz.

  Mint mondtam, a sorozatot délelőtt nyomták, a potenciális célközönség – álrokkantak, TB-csalók – alapból otthon ül, és bámulja a TV-t. Nagy eséllyel találta szíven tehát a kedveskedő tévéfilm az állambácsit rövidítő gazembereket. Necces háború lesz visszavezetni a rokkantak egy részét a munkaerőpiacra, nem vitás. De vannak már módszerek, akárki meglássa.

Címkék: rokkant egészségügy csalás

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr262708563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.03.08. 11:20:35

ez belefér az rtl klub szerinti műsorstratégia kereteibe? vagy be kell avatkozni a csúnya államnak ebbe is?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.03.08. 11:22:50

egyébként nagyon szivóri lesz mindenkinek - a magát jogkövetőnek gondoló többségnek is - ha az állam rendesen kezd működni.
tegnap kaptam értesítést szombathelyi rendőrségről, hogy 40 helyett 52-vel mentem, valahol, valaminkor. tiszta amerika.

Katicabogár 2011.03.08. 11:32:52

Azzal, hogy lefülelik őket és elveszik a rokkant státuszukat, még nem vezették vissza őket a munkaerőpiacra. A gond, hogy Magyarországon egy másfajta szociális problémát orvosoltak a rokkantsággal. A nyugdíjas körből ki lehet őket tenni, de a probléma, hogy képzetlenek vagy a képzettségükre már nincs igény, meg egyébként is olyan helyen élnek, ahol semmi munka, ezzel nem oldódik meg.

disposable_hero 2011.03.08. 11:36:43

nálunk is elférne egy ilyen műsor (csak tényleg kérdés, hogy melyik adó lenne erre "méltó"), és nem kérdőívezni 20 oldalon, hogy "tessék mondani, még mindig ugyanolyan rokkant, mint tavaly, vagy esetleg visszatoloncolhatjuk gyártósorra robotolni szaré'hugyé'?". amúgy azokat az orvosokat is illene elkapni, akik meghamisítják az ilyen papírokat, és testesen eltiltani a hivatásuktól egy életre. az ilyen szemetek miatt (orvos és kamugép egyaránt) tart itthon is egy "egyszerű" üzemi baleset ügy 2 hónapon keresztül bárminemű válasz nélkül (táppénz híján meg ugye dögöljön éhen az ember), majdan utána is az egyértelmű 100% helyett kiszúrják az ember szemét 90-el. bezzeg az olyan nyomoronc kamuharcosok, mint a cikkben is leírtak, elsőre, mindent, maximumon, kérdés nélkül megkapnak. csoda hogy a szociális ellátórendszer teszi az országot a sírba?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.03.08. 11:40:47

Benefit Thieves
It’s not if we catch you, it’s when
campaigns.dwp.gov.uk/campaigns/benefit-thieves/

Ugyanakkor:
"In 2008-09 benefit thieves stole an estimated £900 million from public funds, that's why we are determined to catch them. "

Vagyis joval tobben usszak meg, mint akit elkapnak. Igy jar, aki alanyi jogon jaro, rendkivul bokezu szocialis rendszert uzemeltet. Es mivel alanyi jogon jar, jar az EU osszes polgaranak, amit tudnak is Kelet-Europaban.

Joejszaka 2011.03.08. 11:42:26

Nálunk nem ez a realitás.

Itt kiadják az ukázt, megvonni!

És majd jól a valódi rokkantaktól vonják meg.

Mint pl. "elmebeteg" rokonom, aki teljesen munkaképtelen, totál rokkant, zavart, és elmúlt 55: megvonták tőle a rokkantságit, csak mert.

X Y kronosz óra 2011.03.08. 11:52:57

Börtönbe vonul Paul Di'Anno, az Iron Maiden egykori énekese, mert biztosítási csalást követett el.

Rokkant nyugdíjasként tengette az életét idegi alapú hátfájdalmaira hivatkozva, ugyanakkor mai napig aktívan koncertezik. A biztosító nyomozói a youtube-on látható videók és a honlapján olvasható fellépési lista alapján lebuktatták őt...

Angliában az ilyen csalásokat szigorúbb büntetéssel sújtják, mint hazánkban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.08. 12:20:17

@Uzoni Ábel:!

Az valóban nagyon ocsmány dolog, ha egy munkaképes ember a társadalombiztosítás (azaz mindannyiunk) pénzén élősködik. Nagyon helyes szándék, hogy ezeket megf*ngassuk.

Csakhogy! Mert van csakhogy is.

Ami most, mint kormánypropaganda folyik az ügyben, erősen uszítás- és nyomásgyakorlás szagú.

Tegnap láttam/hallottam tévében egy rokkantügyi hölgyszemélyt, aki elmondta: a kádárvilágban évente a munkaképes korosztályból tízezer főre kb. 30-35 rokkantosítás jutott, a rendszerváltás után volt olyan év, hogy ez a szám 60 fölé is emelkedett, ám az elmúlt egy évtizedben ez visszaesett, ma 20-25 körül tartunk. Azaz már rég nem arról van szó, hogy túl aránytalanul sok embert rokkantosítanak, hanem arról, hogy a rendszerváltozás után túl sokat rokkantosítottak. Az csak parasztvakítás, amit a kormány meghirdetett, hogy 100000-rel csökkenti a rokkantgyugdíjasok számát 2014-ig, mert ez a szám az öregségi nyugdíjba átkerülő rokkantnyugdíjasok mián magától csökkenni fog ennyivel. Ami viszont komoly veszély (és ezt már én mondom, nem a hölgyszemély), hogy a rokkantnyuggerellenes kampányolás komoly nyomást gyakorol a rokkantosítást végző orvosokra (olyanokat sem fognak rokkantosítani, akiket pedig...) --- magam is ismerek olyan sclerosis multiplexes beteget, akit visszaminősítettek, mert, mint indokolták, ez az elvárás ---, valamint a rokkantakat, mint alapvetően csaló-bűnöző embereket állítja be a társadalom előtt.

Szóval, nem kampányolgatni kellene, hanem szisztematikusan lebuktatni, megbüntetni a valóban csaló orvosokat és műbetegeket.

ü
bbjnick

joe jimbo 2011.03.08. 12:22:15

a megélhetési naplopók (bocs, libeális jogvédők) majd megvédik őket

a kertv-ktől meg kár ép észt várni: vajon nem ők voltak, akik leadták a filmeket a nyomorgó kisnyugdíjas szinészekről/énekesekről (akik az elmúlt 25 évben egy fillér adót nem fizettek, de a magas nyugdíj az járna nekik)? mindegy

ha a parlamentből kiesett az szdsz, a valós munka meg büdös, levezetésnek a kettő között pont jó lesz védeni a leszázalékolt tánctanárokat...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.03.08. 12:24:13

@bbjnick:

hogy túl aránytalanul sok=hogy aránytalanul sok
valamint a rokkantakat, mint alapvetően csaló-bűnöző= valamint, hogy a rokkantakat, mint alapvetően csaló-bűnöző

Samott 2011.03.08. 12:26:10

@vero: @disposable_hero: nem ertem miert kerdeses hogy melyik TV csinalja meg, a bejegyzesben irjak ott a kozszolgalati csatorna kesziti, nalunk ebbol van vagy negy. Akar egy egesz csatornan is mehet nonstop.

Cipollina 2011.03.08. 12:39:42

Képzelhetitek, mekkora ombucmanói meg romajogvédői sápítozás lenne, mikor a bodzaszedőket kameráznák a full Hi-Fi verdájukban....

ohrana 2011.03.08. 13:11:24

Már mér lenne nehéz visszavezetni őket a munka világába? Hiszen éppen azzal buknak le, hogy táncolnak, ugrabugrálnak.
Amúgy az a Norbi gyerek az nem kap valami roki pénzt? Mintha rémlene.

o

ohrana 2011.03.08. 13:13:26

Amúgy én egy büntetést adnék mindnek: aki azért vette a lét, mert nem tudja használni a lábát, annak levágnám. Aki gerincsérültet játszik, annak eltörni a gerincét.
Tudom, rózsaszín liberáliában ez nem valós lehetőség - pedig a második eset után már senkinek nem lenne kedve csalni.

martonx 2011.03.08. 13:25:46

@vero: szerintem meg pont akkor lenne normális rendőrségünk, ha az állam elkezdenek normálisan működni. Mert mi a helyzet most? Tele vagyunk tudatosan elcseszett közlekedési szabállyal, vagy ha nem is a szabály rossz, akkor meg mindenhol "kintfelejtik" a sebességkorlátozás táblákat, hogy biztos legyen hol pénzt beszedni.
Ergo a rendőrség jelenleg sima pénzbehajtó szervezetként szerepel, illetve az aktuális kormány terrorszervezete (ha nem is mindegyik kormány él ezzel a szereppel).
Tegye fel a kezét, akinek megtalálták a rendőrök az ellopott biciklijét, autóját, egyáltalán arra vették a fáradtságot, hogy betöréshez kimenjenek helyszínelni? Még a közlekedési balesetekhez is csak ímmel-ámmal mennek ki.

Yasashi Tanuki 2011.03.08. 13:30:18

@Katicabogár: "A nyugdíjas körből ki lehet őket tenni, de a probléma, hogy képzetlenek vagy a képzettségükre már nincs igény, meg egyébként is olyan helyen élnek, ahol semmi munka, ezzel nem oldódik meg."

A probléma nem megoldódik, hanem megoldják.

A lényeg, hogy az oldja meg a problémát akit zavar. Jelenleg az állam az adófizetők lehúzásával és hitelből oldja meg azokat a problémákat amiket az egyéneknek kellene. Ha nincs képzettségük, akkor tanulniuk kell, ha olyan helyen élnek ahol nincs munka akkor át kellene költözni olyan helyre ahol van.

Katicabogár 2011.03.08. 15:06:58

@Yasashi Tanuki: Azért ez meglehetős leegyszerűsítése a problémának. Ha jól tudom az a nagyjából 350 ezer rokkantnyugdíjas, aki még a nyugdíjkorhatár alatt van, nem fiatal, legalább 50 éves, kizárólagos jövedelme a rokkantsági nyugdíj, ami nagyságrendileg 50 ezer forint. Nem hiszem, hogy az a megoldás, hogy eléjük állunk, és közöljük velük: tanuljatok, és költözzetek oda, ahol munka van. Ugyanis a tanulás pénzbe kerül, az öregebbek már sehova se kellenek, főleg, ha gyakorlatlanok. És hogyan költöztetsz el pl. egy falusi vályogházban élőt, akinek a háza semmit sem ér, senkinek sem kell.

A nem rokkantak problémáit valóban nem úgy kell kezelni, mint ha azok lennének. Ebből a körből tehát ki kell emelni őket. De a problémájukat azért kezelni kell, és szerintem nem úgy, ahogy képzeled.

Bell & Sebastian 2011.03.08. 18:21:45

A tarifa mindvégig nyílt titok volt: 60-100e.
Csak meg kell állni a hipermarket bejáratánál és figyelni pár percig, miféle kocsikon van kinn a kártya és kik szállnak ki belőle, abból jól lehet következtetni.

Ha Szlovákiában 4M lakosra 65e jut és sokallják, akkor 10M lakosra mennyi a reális? Volt olyan időszak, hogy -állítólag- 800e magyar szívta a TB -t és nyugdíjat tartós munkaképtelensége okán, ami azért túlmegy minden határon! És igen, a féllábút ráncigálják felülvizsgálatra -oda, ahol leszázalékolták- hátha kinőtt neki, nem hal a remény. Az egy másik gond, ha Kecskeméti létére Szegeden amputálták, élete végéig oda fogják visszaráncigálni, ugyanakkor csak ott kaphat segédeszközt.

Hány alanyi biztosított (befizető) van? Stabilan 3,8-4M. A többi utas, így vagy úgy.

Nem vagyok fideszes 2011.03.08. 20:41:42

"Az egészségügy nem üzlet!" szól az orvos, majd beül az X5-ös BMW-jébe.

qbr 2011.03.08. 22:23:59

Nem tudom, ezért kérdezem: a rokkantnyugdíj az nem a TB ügye? Mármint úgy értem, hogy biztos, hogy az OEP-re tartozik az ellenőrzése, és nem a TB-re?

Bloodscalp 2011.03.09. 01:53:56

@Bell & Sebastian: höhö, ritkán értek veled egyet, de most jól látod a szitut

csi szi 2011.03.09. 09:12:27

@Katicabogár: Ismertem 21 éves rokkantosított cigányt 92-ben (semmi baja nem volt neki, de vmi pszichés indokkal megkapta, némi kenőpénzért), nem tudom most is roki-e, ha nem vették el tőle akkor 40 éves most, és benne van a 350 ezerben. Lehet persze, hogy rég elvették, nem tudom hány felülvizsgálat volt azóta. De ismerek persze agyvérzésen átesett, azóta is enyhén mozgássérült (kb. félbéna) 50 feletti nyugdíjast is, na ha tőle is elveszi a fidesz a nyugdíját (mondván hogy pl. ülő/irodai munkát elvileg végezhetne) az valóban geciség lenne.

bunko_jobbos 2011.03.09. 10:11:39

Abban biztos vagyok, hogy ha lesz csak egy, egyetlen egy rokkant, akitől elveszik és nem kellett volna, akkor az egész médijja itt fog visongani. Élen a mandieres fiúkkal.