Gyurcsány Ferenc évet (sic!) értékelt. A jó Isten áldja meg érte. A múlt heti, két semmitmondó Orbán-beszédről két bekezdést nem tudtam volna írni, de a nemzet megmentője, a demokratikus politizálás Mubarakja az én ihletemet is meghozta.
Gyurcsány évértékelőjéről szóltak a sajtóhírek, és mivel élőben nem tudtam követni az isteni szónoklatot az isteni kapcsolat.hu-n, így letöltöttem a hangfelvételt, cd-re égettem és a városon végigsuhanva, eredeti úticélomat egy percre sem feledve, legyűrtem a legyűrendőt.
Maga a beszéd pont annyira volt évértékelő, amennyire Orbáné a Millenárison. Semennyire. Mert bár különleges műfaj, néhány formai, tartalmi kelléket itt sem lehet nélkülözni. Legfőképpen azt, hogy az évértékelés - nevéből is következően - egy évről és annak értékeléséről szóljon. Adjon átfogó képet az elmúlt év politikai történéseiről, a támogatható és elutasítandó kormányzati intézkedésekről, és mutasson rá a kormányzat gyenge pontjaira. Ebben az értelemben sem Orbán, sem Gyurcsány beszéde nem tekinthető év- vagy ha tetszik, országértékelésnek. Előbbié a KISZ-es semmitmondás, utóbbié a félreértett, rossz helyen és időben előadott programbeszéd tipikus esete volt. Ha ugyanis valaki programot kíván adni az övéinek és - jó esetben - az országnak, ahogy Gyurcsány próbálta, mert lássuk be, azért nagyon messze volt tőle, akkor azt nevezzék bátran programbeszédnek, vitassák meg széles körben a szocialista párton belül, és adjanak ki egy kurva jó programot a baloldalról, mikor is...? Mondjuk 2013 őszén. A beszédek műfajának fogalmi tisztázása első pillantásra talán felesleges szőrszálhasogatásnak is tűnhet, de korántsem az. Nemigen kell magyarázni, hogy egészen más megítélés alá esik egy ponyvaregény és egy szépirodalmi mű, egy akár tetszetős rapszám és egy operaházi előadás, bár ezekkel a hasonlatokkal messze nem akarjuk beárazni a két beszédet.
*
Mind Orbán, mind Gyurcsány elfelejtett arról beszámolni, hogy a kormányváltás időpontjában milyen országot örökölt, illetve hagyott hátra utódjának (volt Bajnai is, tudom). Azt még érteni vélem, hogy Gyurcsány miért tart hűvös távolságot a saját kormányzása „eredményeit” illetően (a beszéd egyetlen részlete árulkodik csak némi eredményről: „Dacára az elmúlt évek kórházépítéseinek, a mentőszolgálat fejlesztésének...”), de hogy Orbán egy ilyen beszédben miért nem ragadja üstökön az alkalmat és ad számot tételesen elődei örökségéről, azt minimum nem értem.
Ha az örökségről nem is beszélt a volt kormányfő, de Orbán Viktorról, az orbáni „diktatúráról" annál többet. Orbáni rendszerdúlás, orbáni kihívás, orbáni rendszer, orbáni önkény - sorjáztak a kormányfő nevét lassan epitheton ornansként alkalmazó jelzős szerkezetek. A másfél órás beszédben összesen 33-szor ejtette ki a szónok Orbán nevét, miközben a „demokrata”, „demokrácia” különböző válfajait összesen is csak hétszer, nem mintha ez a szózsonglőrködés bármit is jelentene.
Az önkritika hercege azonban beszélhet akármennyit demokráciáról, megújulásról, a hazugságoktól való szabadulásról, a demokrácia intézményeinek meggyengüléséről, gazdaságról, egészségügyről és általában a cselekvés szükségességéről és helyes irányáról - akinek van esze, nem hisz neki. A szónok hitelessége nem csak a hazugságok miatt kétséges, hanem mert amit mond, annak megvalósítására 5 év állt a rendelkezésére. A legtöbb a rendszerváltozás utáni időszak miniszterelnökei közül. A lehetőség adott volt. És aki az akkori ellenzékre való hivatkozással akarja elcsapni, kisebbíteni, ne adj' Isten negligálni Gyurcsány felelősségét a mára kialakult helyzetért, annak - beszéljünk nyíltan és egyenesen - fogalma sincs a demokrácia alaptörvényeiről.
Ahogy Gyurcsány is sokszor csak dadogja azt. És most nem kezdem el különböző antidemokratikus intézkedésekkel bombázni a kedves olvasót, csak egy apró megjegyzésre szeretném ráirányítani a figyelmet. „Fideszes árnyékállam" - mondja a volt kormányfő. Ez annyit jelent a bölcs vezető gondolkodásában, hogy a Fidesz olyan informális, a választók által nem legitimált hatalommal bírt már az ő kormányzása idején is, amelynek a segítségével szembe tudott helyezkedni a kormányzati akarattal, fontos döntéseket tudott szabotálni, esetleg büntetőügyek kivizsgálását megakasztani. Ez az érvelés kísértetiesen hasonlít a szélsőjobb - olykor a jobbközépen is megjelenő - posztkommunista hatalmi struktúrák beágyazottságára, informális gazdasági befolyására vonatkozó véleményére. De míg utóbbiban bőven lehetett igazság (komcsi államosítás, 40 év egypárti diktatúra, tervgazdaság, spontán privatizáció), addig demokratikus keretek és a piacgazdaság viszonyai között, ahol a nép általi legitimáció, illetve a piac vastörvényei uralkodnak, árnyékállamozni, az felelősségáthárítás, mégpedig a gyengébbik fajtából.
*
Az Orbán-fóbok ezt a bekezdést átugorhatják. Gyurcsány kétségtelen politikai tehetsége mellett is messze nem ugyanaz a karakter mint Orbán. A miniszterelnök az elmúlt húsz év legnagyobb politikai tehetsége, aki azt is megengedhette magának, hogy két választást is elbukjon és 8 év ellenzékiség után a hatalomba visszatérjen. Mégpedig nem is akárhogyan. Gyurcsány ezt nem engedheti meg magának. De nem csak azért, mert közel sincs olyan karizmatikus figura, mint Orbán, hanem azért sem, mert míg Orbán korábbi miniszterelnöki periódusa kapcsán már letett valamit az asztalra (ha tetszik: nem „kúrta el"), addig Gyurcsány 5 éves kormányzása az állam eladósodásának, a havonta újraírt kormányzati programok és a permanens megszorítás kiemelkedő időszakaként vonul majd be a gazdaság- és politikatörténetbe. És bizony egyik sem olyan tett, amire majd 4 vagy akár 8 év múlva büszkén lehetne hivatkozni.
Az ilyen politikai tehetség persze kétélű fegyver, és tudják ezt a jobboldalon is. Hisz jó, ha van, aki elcipeli a hátán az egész csapatot, akkor lő gólt, amikor kell, a passzai precízek, iránymutatásai világosak; de 1. ha nincs formában, akkor sincs az az edző, aki kihagyná a csapatból (lásd elmúlt 8 év), és 2. ha egyszer kiöregszik, piszok nehéz lesz pótolni.
A baloldalnak, ahogy ezt Gyurcsány a beszédével is igazolta, nem kell ezzel a problémával szembenéznie. Gyurcsány se nem olyan karizmatikus, se nem olyan tehetséges, mint legfőbb politikai riválisa. Még küzd, diktatúrázik és demokratázik, de csak a szokásos köröket hozza, fásultan, bágyadtan, a kapcsolat.hu kiöregedett közönsége előtt.