Budapest legjobb reggelije
2011. február 19. írta: bukovics

Budapest legjobb reggelije

  Megtaláltuk Budapest valószínűleg legjobb ár/érték arányú reggelijét! Bár a Vármegye utcai Mandiner-főhadiszálláshoz elég közel van, eddig méltatlanul kevés figyelmet fordítottunk a Palotanegyed tengelyét adó Bródy utcai Olasz Intézet kávézójára, pedig van miért. Állítólag itt készül a város legjobb kávéja az Index minapi videójában is szereplő Carlo felügyeletével, és úgy hallani, nagyon jó a konyhájuk is. Az Egy nap a városban blogon például a 890 forintos napi tésztaajánlatot dicsérték, és nem véletlenül: eddig kétszer próbáltam ki, és mind a lasagnéjuk, mind a pestós gnocchijuk remek választásnak bizonyult. Most azonban azt akartam megnézni, jól lehet-e lakni a napi ajánlat feléért. Igen, lehet!

  Hatalmas belső tér, modern festmények a fehér falon, finom kávéillat - ez a hangulat fogad, amikor belépek az üvegajtón, és felmegyek a galériára, ahonnan az egész helyet belátni. Körülöttem a közeli ELTE bölcsészkarán tanuló lányok jegyzetelnek kávéjuk mellett, egy asztallal arrébb két öltönyös olasz üzletember tésztázik és rendeli hozzá gyorsan a presszókávét, mellettük pedig két harmincas nő ül művészeti folyóiratok fölött - titkon Carlóra várva, hogy gyakorolhassák olasz tudásukat. Valahogy így kell elképzelni az Olasz Intézet kávézóját, ahol nemcsak tésztát, hanem sok mást is lehet enni.

  Az étlapon rengeteg szendvics (kóstolták már a prosciuttós verziót? nagyon jó!) szerepel, melyekhez salátákat és desszerteket választhatunk. A szendvicseket 600-700 forintért kínálják, a főleg ruccola-alapú salátákat 1000 forint környékén, a tiramisu-pannacotta édességsort 550-ért. Csakhogy az étlap legjobb része még hátravan: négy kísérőfalatból remek reggelit vagy éppen uzsonnát lehet összehozni. Nagyon egyszerű, ámde annál jobb ételekről van szó: 150 forintért egy kis kosárban érkezik a reggel frissen sütött, ropogós ciabattánk, hozzá tíz-tizenkét darab fekete olívabogyó száz forintért, pár szelet grana padano parmezán ugyancsak egy százasért, egy kis zöldség díszítésként és két vaj félszáz forintért.

  Négyszáz forintért konkrétan a képen látható tálat kapjuk - ezt csak ajánlani lehet, ugyanezért máshol a városban lazán elkérnék a dupláját is. Persze a kávézó nemcsak ebben erős, hanem magyar borokban is - és belvárosi helyhez képest abszolút nem drágán. Ha szeretnének megkóstolni pár deci hazait, érdemes a tavalyi év bortermelőjének választott Légli Ottó 333 nevű fehérborával kezdeni, utána egy villányi Sauska rozéval folytatni a sort, majd maradva a rozénál már bevált pincészetnél, megkóstolni a tavalyelőtti vörösborukat. Nem fognak csalódni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr782667663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gorillka 2011.02.19. 17:37:41

nagyon megy a reklám...

a kávés video is érdekes volt
Carlo a nagytudású kávészakértő a kotyogós kávét hozta ki győztesnek (az illata gyermekkoromat idézi, de az íze ?!), majd a rendkívül agresszív marketinggel támogatott kapszulás gépből a fiúk lefőztek egy jó hosszú kávét és az volt a versenytárs
no comment

egyenlő pályák, egyenlő esélyek, én biciklivel megyek

ezt ügyesebben kéne csinálni

a reggeli meg kritikán aluli

várom a holnapi cikket - nem is tudom -, talán a város legjobb sütije???

A'rpi 2011.02.19. 17:41:16

hat ettol en siman ehenhalnek... nekem reggeli ott kezdodik hogy 2 zsemle felvagottal vagy rantotta sonka/bacon "toltelekkel".

ucsacsu 2011.02.19. 17:44:19

Jó nagy sznobok vagytok, egy rendes emberes "paraszt" reggeli az a valami, Olasz barátaim,ha itt vannak könyörögnek érte,pedig nem is vagyok szakács.

gpetersz 2011.02.19. 17:44:29

Ez reggeli 400-ért? Hogy az a jó kopasz, liberális, városi, tejszínes-mandulás-angolnás kutyaúristenit!

Ez nem reggeli! :P

lifelike 2011.02.19. 18:04:03

bocs, de az egy döglött fekete egér a tányér jobb oldalán?
egyébként elég szegényes az egész, kenyér-vaj-negyed paprika, valami bogyó (?) meg 1dkg sajt?
ez lenne a város legjobb reggelije? csak mert 400ft?
na de uraim!
viccnek is rossz

Mr. Hilter 2011.02.19. 18:04:32

400 forintért veszek a Vámház körúti csarnokban fél kiló csirkecombot, 500 gramm mandarint és 2 db zsömlét. A csirkecombot megsózom, mikróban 30 perc alatt megsütöm és a mandarinnal együtt jóízűen és egészségesen megebédelek belőle. Vacsorára is marad bőven. De persze a cikkben javasolt reggeli se rossz.

Avatar 2011.02.19. 18:19:52

Ennyire felkopott az álla a mandinereseknek, hogy már reklámposztokat kell irkálni?

♥ Kitty ♥ (törölt) 2011.02.19. 18:30:57

Nem vagyok zabagep, de ez miiii? :D

kék madár 2011.02.19. 18:38:23

reggeli eloetelnek elmegy, de annak nem olcso. A fenykep nelkul meggyozobb lett volna, se nem gusztusos se nem kiados hatast nem kelt. Manager assistant snack.
De a kave miatt ki fogom probalni a helyet

is 2011.02.19. 18:40:13

@ILLED: budán, a hegyen tényleg kétszer ennyi, posztíró meg eddig csak a rózsadombi árakat ismerte, és azokat is simán kipengette. legalábbis más okot nem látok, hogy ezt ajánlja.

Pszt! 2011.02.19. 18:52:01

Ez most valami reklám?

cornholio 2011.02.19. 18:58:46

Vajon egy ilyen PR-cikkért mennyit lehetne elkérni más blogokon?

Bloodscalp 2011.02.19. 19:00:11

@Avatar: szerintem is...nagyon kilóg a lóláb...vagy az ár/érték arány nem azt jelenti a mandinernek mint az átlag magyarnak

efi 2011.02.19. 19:09:44

Na de mi az a döglött egér a tányér jobb szélén ??

Lew Archer 2011.02.19. 19:10:52

@kék madár:

Manager assistant snack. Hajszálpontos. A kifejezés és a kontextus rámutat a magát az országnál különbnek tartó értelmiség nevetséges szerepjátszására, amely világpolgárnak képzeli magát, mert prosciuttot eszik reggelire, nem kolozsvári szalonnát, és nem fekete retket szel hozzá, hanem a tányér szélén van 3 karika vattacsomón nevelt hipermarketuborka.

goldblum 2011.02.19. 19:17:35

2 rossz pogi többe kerül az aluljáróban. Itt különben mindenki mezőgazdasági munkát végez?

Baresi Boriska · http://teheneszet.blog.hu/ 2011.02.19. 19:48:08

ezt egye meg a posztolo! kb. olyan jo reggeli ez, mint amilyen jo blog a mandiner...

Peti80 2011.02.19. 19:54:10

Egér nélkül mennyibe került volna?

Bellagio 2011.02.19. 20:13:14

Aminel jobb reggeli nem letezik:

Paris Hotel Las Vegas - Le Village Buffet

$15.99

sipp 2011.02.19. 20:16:05

@Passato Prossimo: ű
Óvoda = / = kávéház (csak neked: café).

sipp 2011.02.19. 20:20:31

@Lew Archer: Egy jobbágynak természetesen nem elég az ilyen reggeli. Mi, urak próbáljuk olyan szinten tartani a béreket, h a parasztnak eszébe se jusson nem otthon reggelizni. Nekik a reggeli = üzemanyag, nekünk cagy családi, vgay társadalmi esemény. Ez jó így.

50peregy4 2011.02.19. 20:22:46

A legjobb ár-értékarány nálunk az Újpalotai csarnokban egy jó tejfölös-sajtos lángos- garantáltan estig kitart és jól megfokhagymázva még igencsak finom is!!Ár:380 ft
Ja, és magyar ;)
Vagy 15 deka főtt füstölt tarja a hentestől 280-ért, majd 2 grahamzsömlébe (50 ft) bele+ 1db kápia paprikát beléjük felszelni (80ft)--Isteni!!-410ft-ból...és laktató- mivel válság van, ez is szempont, mármint hogy megspórolsz egy ebédet-hiszen 3-4 óráig elvagy vele.
Aztán jöhet egy jó menü 600-ért (nekem a kínai bejön) így megvan egy ezresből a napi kajád!

Viktus 2011.02.19. 20:26:36

Ez a csoda tál? :O

Lew Archer 2011.02.19. 20:26:37

@sipp:

Egy úrnak, fiam, otthon szolgálják fel a reggelit.

Viktus 2011.02.19. 20:29:06

Bármelyik pékségben bőségesebb reggelit kap az embör 400 pénzből ... ez egy embernek reggelire semmi.

aföldönnemalien 2011.02.19. 20:45:45

Nincs semmi baj vele, napi 4-5 étkezéshez (az átlagnak-) megfelelő -nem estig betárazós - reggeli, az emésztés beindítására jó, ránézésre úgy 300kcal lehet. Az ára is jónak mondható, belekalkulálva, hogy elédrakják, kiszolgálnak.
Ugyanakkor ezért biztos nem ülnék be sehová, főleg, ha füst is van.

Mikrobi 2011.02.19. 21:00:37

Hát, ebből épp csak a felvágott hiányzik:-(
Mindenesetre tényleg olcsóbb, mint Subba reggelije:
subba.blog.hu/2011/02/15/jatt_ezerocca

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.19. 21:03:36

@CyberPunK:
kecskenek?
torpenyulnak
@goldblum:
viszont azzal jol is laksz

amugy nincs vele baj, ha akarsz egy kv-t es kozben kicsit eszegetni, hogy ne menjen ehgyomorra
a dohanyzast nem is ertem, bar magyar ember altalaban kv-hoz ragyujt ha torik ha szakad
/mar ha dohanyos/

kék madár 2011.02.19. 21:08:22

@Lew Archer:
: )
Sajnalom, hogy sippbol sikerult kihoznod a neandervolgyit, de nem volt nehez, gondolom a nyockerben a pinceben nem sok feny jut el hozza, csoda, hogy ekkorara megnott, hogy a klaviaturat feleri.

böme 2011.02.19. 21:10:43

@gorillka:
Az még hagyján, de kávé podos gépet kapszulásnak nevezni...

sipp 2011.02.19. 21:31:57

@Mikrobi és tsai: miért fáj nektek, ha vkinek van 4 kilója és 20 perce egy reggelire?

Gyakori · http://kerdestar.hu 2011.02.19. 21:49:47

És hol van a reggeliről készült kép? :)

Mikrobi 2011.02.19. 21:54:37

@sipp: nekem az fáj, hogy ezt mondtad Low Archernek: "csak akkor, ha a retkes cigánykurva anyád szopja a faszomat közben, miközben a földönfutó paraszt magyar apád meg te és a nyomorék testvéreid futkároznak előttem, miközben lövöldözök rátok, FIAM"
Döbbenet, hogy ezt nem fogod fel.

gorillka 2011.02.19. 22:03:25

@böme: az a gép kapszulás volt, csak nem a Nespresso, hanem a másik (Nescafe ?)
én már ittam olyat, nekem ízlett
nálam a sorrend: frissen örlős kávégép, kapszulás, Szarvasi kávéfőző, kotyogó
:-)

u4hgn 2011.02.19. 22:16:36

@sipp: hát ezek alapján tényleg sosem fognak neked otthon reggelit felszolgálni :D egyébként 400 forintja még egy hajléktalannak is van reggelire ha nagyon akarja, szóval ettől még ne érezd úrnak magad. mellékesen, ha úr vagy és ennyire nem bírod a helyet, akkor miért nem teszed meg magadnak és nekünk azt a szívességet hogy máshol rontsd a levegőt?
A MODERÁTORT kérném a rasszista, magyarozó hozzászólásod törlésére.

kék madár 2011.02.19. 22:36:58

sipp,
te elkepesztoen suttyo vagy, nagy szolgalatot tenne neked ha kimoderalnanak mert igy minden tavoli rokonodnak eges lesz a hozzaszolasaidra ratalalni

penelope garcia 2011.02.19. 22:37:55

A mandiner bácsi sosem válaszol, ha megszólítják?
Már többen kérdeztük az egér létjogosultságát.
Engem most már TÉNYLEG érdekel.

Mikrobi 2011.02.19. 22:57:06

@Mikrobi: Látom, sikerült kitakarítani sipp mocskolódó hsz-ét. Kérném az én előző hsz-emet is törölni, mostmár annak sincs itt keresnivalója (sőt, tulajdonképpen ennek sem)

terensz szpenszer 2011.02.19. 22:59:38

Ez reggeli? Asszonyt úgy vágnám szájba ilyet rakna elém, hogy kiesne a kezéből a sörös üveg :)

Mr. Hilter 2011.02.20. 00:03:55

megfojtott olajfalóbébi

Motyóbábi 2011.02.20. 01:10:31

ááááá... nem értitek! az úgy volt, hogy elmentek a helyre, megkapták a hihetetlen ár/érték arányú reggelit. mire végeztek a hatalmas adaggal, elájultak a gyönyörtől... másnap, mikor a kórházban magukhoz tértek ez volt előttük. katt, és itt a kép a silányul tálalt, reggelinek csak rendkívüli jóindulattal nevezhető képződményről.
(nem vagyok földműves. nem eszem zsírosdeszkát. megengedhetek magamnak 400 ft-ot reggelire, csak épp van ízlésem. :) )

de az egér az nyert! percekig néztem, mire rájöttem, hogy bazsalikom! (ami mit keres egy vajaskiflissajtospaprikás tányéron? ráadásul ahogy kinéz, már vagy egy hete mit keres ott?) nem csoda, hogy a tányér másik oldalán már láthatóan menekülőre fogták a zöldségek... ilyennel inkább nem kísérleteznék. még kijönne belőle valami...

KékFény6 2011.02.20. 02:12:15

@GONOSZ: Egy kávézóban, étteremben mióta kerül annyiba az étel, amennyi a hozzávaló ára? Más költség szerinted nincs? Akkor segítek: dolgozók bére, járuléka, adók, bérleti díj, rezsi (gáz, villany, víz) stb-stb.

Türhő(r)mester 2011.02.20. 02:26:18

Nem azé', de aki – pláne Magyarországon(!) – digónál tápol, azzal valami nem stimmel. Rëggelire szalonnát, rántottát vagy szalonnás rántottát këll enni.

Mike007 · http://lookatmylife.blog.hu 2011.02.20. 03:35:54

@Mr. Hilter: Azért a mikrózás nem éppen egészséges :D

ucsacsu 2011.02.20. 04:11:32

@sipp: Társadalmi esemény az volt,amikor a fitymádat a sakter levágta,és feldobta,a többi meg érdeklődve várta kinek a kalapjára esik,mert az lett a te kereszt apád, te barom!!!!

ucsacsu 2011.02.20. 04:12:41

@sipp: Társadalmi esemény az volt,amikor a fitymádat a sakter levágta,és feldobta,a többi kobi meg érdeklődve várta kinek a kalapjára esik,mert az lett a te kereszt apád, te barom!!!!

ucsacsu 2011.02.20. 04:14:21

@sipp:
Társadalmi esemény az volt,amikor a fitymádat a sakter levágta,és feldobta,a többi kobi meg érdeklődve várta kinek a kalapjára esik,mert az lett a te kereszt apád, te barom!!!!

ucsacsu 2011.02.20. 04:43:20

@sipp:
Társadalmi esemény az volt,amikor a fitymádat a sakter levágta,és feldobta,a többi kobi meg érdeklődve várta kinek a kalapjára esik,mert az lett a te kereszt apád, te barom!!!!

ucsacsu 2011.02.20. 04:44:30

hüje blogmotor, persze, keresztapád.

kalapocska 2011.02.20. 05:01:45

hat eleg sovany reggeli eleg vastag arert- ar ertek aranyben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.20. 05:59:11

@kalapocska: hat lehet meger 400 rupiat, en nem tudom, de belegondolva, ez nem tal, ez egesz konkretan egy reggeli"kiseroje"
kis kenyer uborka vaj salata oliva
nagyon elegans szep kis tanyer a reggelihez
legalabbis felenk ha leulok reggelizni kb ezt meg rendeles elott kihozzak, vagy kesobb diszites lesz a reggelihez

kalapocska 2011.02.20. 06:10:47

@hagyma: hat hagyma sztem nem csak a foldim vagy hanem feled is vagyok ugyhogy nem csoda, hogy egyezik a velemenyunk! (;

lilike13 2011.02.20. 06:44:14

ár/érték arány - ezt a kifejezést nagyon nem szeretem. Olcsó, drága, megéri az árát, nem kerül sokba, ennyit szánok rá: annyi mindent lehetne mondani helyette!

kutya vacsorája 2011.02.20. 08:06:34

azért befektetési tanácsokat ne adjon a posztoló, max.a csődtárgyalás előtt. ez egy nem különösebben bőséges hétköznapi reggeli, kellemes napindító,de semmi több. tápérték/telítettségérzés kb. 2 piritós+2 tojás kombó. 400 huf. ha a reggelihez kötelezően járó kávét is hozzászámoljuk mínium 600.
ebben a nagyságrendben az ebéd (leves+könnyű főétel) kb.1200-1500. vacsi: szintén nem ünneplős, mondjuk egy melegszendvics+egy pohár sör: 600. összesen 2400 huf/nap (olcsóbbik ebéddel szmva), havonta: 72.000, és akkor csak ettél, ráadásul egyszer sem - hétvégén sem - lagzimenűt, nem nassoltál napközben. +semmit sem csináltál: zéró rezsi, közlekedés miegyéb. nem sok egy pöttyet?

Zozi79 2011.02.20. 08:07:52

Legjobban azért mégiscsak az Aldiban lehet reggelizni.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.02.20. 08:28:50

egy fél kifli némi vajjal, paprikával négyszázé a hülyének is megéri, hát még a mandinereseknek.

Rókakígyó 2011.02.20. 08:31:18

Az ott nem egér, hanem a fincsi reggeli része. Nem mindenki akar koleszterint enni reggelire.

belepofazok 2011.02.20. 09:03:23

EZT!? Négyszázér!? És még ajánljátok is?

Persze, egyéni világértékelések között van különbség... de ekkora?

Pistie 2011.02.20. 09:29:57

Most ez egy vicc egyébként, vagy ennyire nem vagytok képben az ár/érték aránnyal??

Szilvamama 2011.02.20. 09:47:02

Nagyon nem értek ugyan hozzá, de a grana padano és a parmezán nem két különböző sajtfajta? Ha nem, én kérek elnézést ...

tomi257 2011.02.20. 09:52:54

hm, eléggé böfögös roncsnak néz ki ez a reggeli:)

tomi257 2011.02.20. 09:54:55

egy olasz ilyet sose reggelizne, csak hibbant közép/észak-europaiak. olasz legfeljebb délután egy pohár fehér borral dobná ezt be:)

elef 2011.02.20. 10:31:03

Hát ezen a tányéron nincs semmi, amit én jóízűen megennék, és 400ért azért elég kevés is...

Pernahajder Viktor 2011.02.20. 10:32:13

Én annó a Vadász utcai csarnokban ettem reggelente jó kis tejfölös sajtost lángost. Mikor kicsit később értem és már nem volt friss, az árus kicsit megúsztatta a langyos zsírban. Na az finom volt :-)

flimo13 2011.02.20. 10:47:36

Olcsónak olcsó, de ez az adag ránézésre nagyon messze van a jóllakástól.

kacce 2011.02.20. 10:54:47

Ez biztos valami vicc. De a rosszabbik fajta.

mérien 2011.02.20. 11:19:28

Ízlés dolga, hogy kinek mi a jó reggeli. De a cím igen elfogult. Erre ugrottak (szerintem jogosan:)) sokan.

Szimba 2011.02.20. 11:22:59

Látványosan semmi.
Az angol reggeli valamivel jobb, ha már enni szeretnénk. Borsos vese vagy sonkás tojás, valamint reggeli tea.

Cukorbetegnek, diétázónak meg sok.

derabitz 2011.02.20. 11:40:59

400 ért nagyon gyengus, még ár/érték arányban is.

Ha olcsón akarsz reggelizni, ott a tecsó Budaörsön..
Van szalámi, sajt meg ilyesmi.
Csak el ne kapjanak!
Selmeczi szenátorasszony majd küld az osonyból kiflit hozzá.

groggil 2011.02.20. 13:23:40

Hát, öcsém "bukovics" ki e postot írta!

Az, hogy "Budapest legjobb reggelije" címet adtad az írásnak, arról árulkodik számomra, hogy neked Bp. véget ér kb. max. a Nagykörútnál. Ezen a reggelin a kecskék megsértődnének, ha eléjük borulna! A teknősömnek szoktam adni egy hasonlót (adagban és összetevőkben is).
A magyaros reggeli: kolbász, házisonka, szalonna, hagyma, paprika (tudod, olyan gusztusos kinézetű), pár tojás (vagy egyenesen rántotta), házi paradejsz (ne nyissunk most arról vitát, hogy Kolumbusz...), póréhagyma, sajt, stb. stb. Ez a reggeli.

Ha turistát kell vinni vhová: Baross-Szűz utca sarok, hentes, vagy Práter-Tömő sarok, hentes...retró időutazás, sültkolbi potom árért!
..De ez az olasz "reggeli", vazze...viccparádé! Igazi bukovics!

GrenAbla 2011.02.20. 13:25:39

Ebben mi a reggeli, vazzeg? A fonnyadt, állott sajt, vagy a mini President? Te ezt reggelized 400-ért, és örülsz neki? Gratulálok, vazz. :D Kozmofasz.

Dr.Betépett felhasználó 2011.02.20. 14:15:18

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
Vak vagy Aranyom????Ott a tányér jobb szélén,az a kis kaszvadék egér.Na az a hús.

Dr.Betépett felhasználó 2011.02.20. 14:26:09

@sipp: Megmondom én neked sipi,hogy mi a jó reggelire.Nem vagyok jobbágy,csak nyugdíjas.
1.Csülkös bableves csipetkével,enyhén beerősitve.
2.Tányérnyi frissen kisült rántott szelet,házi káposztasalátával.
3.Pörkölt apró aranyszínű nokkedlivel.
4.Töltött káposzta tölteléke,kicsit nyakonlöttyentve tejföllel.
No ezek a reggelik,bár azt el kell ismernem,hogy ezeket határozottan NEM pincér teszi elém.
Kenyeret nem eszem,margarinyát sem,és semmi olaj,mert vigyázok az egészségemre.
Mellesleg a koleszterinem 5,6.
Mit szólsz úriember????

Ja....a koleszterinem mintaszerű, azaz 5,4.

Dr.Betépett felhasználó 2011.02.20. 14:29:26

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Aszongyák az írástudók,hogy a hús nem egészséges,ezért vigyáznak Rád.De hogy az egér mé maradt bundában télleg nem tudom.

Irise 2011.02.20. 14:32:59

@Szimba: ASDA-s angol reggeli rulez.
2 szelet sült bacon, 2 sült kolbászka, egy merőkanálnyi paradicsomos bab, sült paradicsom, egy tükörtojás, egy vajas piritós, és egy zsírban sült kenyér (na az kalóriabomba), vagy egy kis adag tócsni.
Plusz tejeskávé.
Egy ilyen reggeli után bőven van idő elkészíteni az ebédet.

prekker 2011.02.20. 14:35:53

Kicsit sok cikk van mostanában az Olasz Intézet büféjéről, nem?

Ilyen szarul megy a blogolóknak, hogy egy-egy ingyen tál kajáért lelkendeznek? (elvégre bakács is kaját lopkod)

Vagy valóban ennyire jó a hely?
Nem hinném.
Csak Carlo rájött, ha puncsol az úságírókinézetűeknek, azok ingyen reklámozzák?
Vagy annyira naiv, hogy ha valaki megemlíti félhangosan a "blog" szót, máris ad neki egy ócsókávét?

Vagy csak egyszerűen sznobizmus az egész és minden magára valamit is adni akaró blognak meg kell említenie, milyen olcsó és kiváló Carlo főztje?
Hiszen a legjobb kávét is Carlo főzte a kotyógóban.

Esetleg a blogírók nem ismernek más helyet a városban?

Mi a magyarázat?

Anti Anyag (törölt) 2011.02.20. 14:40:04

Ez elég karcsú. Mondjuk a 4 kiló is az, de most akkor reggeli, vagy 4 kiló ellenértéke 10% haszonnal, mert a kettő nem ugyanaz.

Ez egy tízórai, úgy értékarányos is.

Jokerpofa 2011.02.20. 14:46:25

@Betépett felhasználó: most akkor 5.6 vagy 5.4 a koleszterined, mert nem mindegy

Taxomükke (UK) 2011.02.20. 14:48:21

Az nem egér, hanem cickány.
Azonkívül a f@sz kivan mááá, hogy ezen a hűje zindex címlapon egyidőben átlag négy ilyen Budapest legjobb/világ legjobb/best evör/soseláttunkmégijjet cikk van... Lassan a Bors-Blikk-Szorimagazin színvonal alá is besüllyed ez az oldal, mert már régóta max. ezekkel említhető egy nlapon...

prekker 2011.02.20. 14:50:28

@Tibi bácsi:
Az hagyján, hogy átlag négy ilyen bújtatott reklám (PR riport) van a lapon, de ebből a négyből 3 Carlóról és a büféjéről szól.

___________________________ (törölt) 2011.02.21. 10:02:41

@Lew Archer:

"Az ilyen reggeli azért nem egészséges, mert utána megeszik még az ember egy szalonnás rántottát 6 tojásból vagy 25 deka kolbászt negyed kiló fehér kenyérrel, és azért az együtt már sok. "

Ott a 10 pont :-DDDDDDD

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.02.21. 13:23:15

@Advanced Flight: az ikeába egy százas a minihotdog korlátlan italfogyasztás is van, ha van poharad

8-10 minivel és 2 liter üccsivel :) már jól is lakik az ember,

szeretjük

persze nem műmájereknek való a hely, akik mutatni akarják a járókelőknek, milyen menőt esznek reggelire az uccán, hanem azoknak akik enni akarnak,

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.02.21. 13:28:55

@sanya64: 400 ft ért hat tojás kérnék kenyérrel
ez minimum, és még belefér a borravaló is

pirimogyoró 2011.02.26. 22:10:08

@goldblum: Nem csak ha hozzá kell szólni, néha egy kicsit parasztok :)
süti beállítások módosítása