Marxista gyökerek az MSZP-székházban
2011. január 23. írta: dobray

Marxista gyökerek az MSZP-székházban

  Vissza a marxista gyökerekhez jelszóval megalakult az MSZP AlterGlob nevű tagozata a feminista Alföldi Andrea és Gellért Dániel vezetésével. A párt székházában 50-60 ember jött össze ebből az alkalomból – a meghirdetett Sickratman-koncert miatt többre számítottunk. Meghallgattuk a két vezető beszédét, majd kifaggattuk Gellért Dánielt és Szanyi Tibort. Marxizmus reloaded.

  Amint azt Gellért Dániel elmondta, az emberi jogok terén liberálisok, de politikai ideológiaként nem fogadják el a liberalizmust. Szerinte a magán-nyugdíjpénztárak visszavett vagyonát a Fidesz arra költi, hogy a gazdagok és a miniszterelnök „az eddigieknél is több pénzt vihessenek haza minden egyes hónapban, és hogy még több pénzt osztogathassanak a klientúrájuknak”. Hozzátette: ha a pénzét romaintegrációba és oktatásba kívánták volna fektetni, minden további nélkül rábólintott volna. Végül közölte: a vér, könny, veríték churchilli hármasa közül ő csak verítéket ígér.

  Alföldi Andrea a jelenlévő pár ember előtt kijelentette: „ti vagytok az a törzsközönség, aki minden tüntetésünkön és antifasiszta rendezvényünkön ott van. Húsz éve nem történt meg még, hogy az MSZP székházában rockkoncert legyen, rockkoncertnek is nevezhetjük, még nem kérdeztem meg a stílust, de ez is láthatóan azt jelenti, hogy a párt nyitott". Szerinte az irányt bal felé kell venni, már nem lehet „úri huncut kacsintással és Pató Pál választókkal a társadalom felé fordulni”. Az MSZP-nek ez az utolsó esélye, hogy „egy diktatúra megszilárdulása előtt tegyen valamit a magyar társadalomért”.  Új pártot akarnak, a „kuruzslók” kizárásával. Az MSZP vagy „osztályharcos, szocialista párt lesz, vagy pedig történelmi küldését, ideológiáját megtagadva liberális demokrata tartalommal folytatja”.

  Szerinte Gyurcsány Ferenc „történelmi érdeme” nem az, hogy felvállalta a harmadik út liberális politikáját, hanem az öszödi beszéd. „Valljuk meg őszintén, az öszödi beszéd a legnemesebb politikai tett volt, amit huszadik századi magyar politikus valaha is tett, ám egyben a legostobább meggondolatlanság is”. Alföldi Andrea felemlegette az 1907-es magdeburgi pártkongresszust, ahol a Német Szociáldemokrata Párt baloldali szárnya Rosa Luxemburg vezetésével élesen támadta azokat a délnémet pártvezetőket, akik liberálisokat vettek fel a pártba. (Minden elismerésünk Alföldi Andreának, hogy dögunalmas pártkongresszusi jegyzőkönyveket olvasgat.)

  Idézve az egyik pártvezetőt, elmondta: egységnek csak akkor van értelme, ha az a marxizmus elméletén és gyakorlatán múlik. Persze „ki meri azt mondani, hogy nem a munkásmozgalom progresszív értékeit kell megtagadni, hanem azt a gyakorlatot, ami lejáratta ezt?... De kik vagyunk mi? – szokták tőlem kérdezni. Én ezt úgy fogalmaztam meg, hogy mi vagyunk az idelógiai DNS megsemmisülésének utolsó védharcosai, egyfajta lánglovagok... Az utolsó töltényig antirasszisták... Itt vagyunk, fiatalok és nők, megalkuvás nélkül. Elkezdődött az MSZP új korszaka.”

  Ezután kimentünk a büfébe forralt borozni, ami hasonlatos volt a szocializmushoz: ugyan ingyen volt, de nem volt túl megnyerő a kínálat.

*

  Borozgatás után Gellért Dánielnek tettünk fel párt kérdést.

  Amit elmondtál a beszédedben, az hasonlított arra, amit Bogár László hangoztat.

  A filozófiát, amit elmondtam, a 21. század kihívásaihoz kell igazítani, hiszen Magyarország az EU tagja, mi pedig demokratikus párt, demokratikus mozgalom vagyunk. Attól függetlenül, hogy nem voltam országgyűlési képviselő, sem az MSZP tisztségviselője, és a jelenlegi kormánnyal szeretnék inkább foglalkozni, annyi önkritikát gyakorolnunk kell, hogy leszögezzük, az utóbbi hat évben meghatározó volt a pártban a liberális behatás. Kelet-Magyarországon például eltávolodott tőlünk a klasszikus értelemben vett munkásosztály, mivel nem értették, hogy miről beszélünk. Nekik ez nem volt kézzelfogható. Vissza kell térni az emberekhez és ahhoz a bázishoz, amely ránk szavaz. A számok alapján a magyarok többsége baloldali, hiszen az MSZP a rendszerváltás óta három választási győzelmet aratott, de az utolsó hat évben nagyon kisiklott. A jelenlegi kormány viszont, ami magát konzervatívnak vallja – a Fidesz egyébként liberálisnak indult, majd megtalálta a módját, hogy miként lehet a parlamentbe bejutni, tehát igazi ideológiát nem tudok mögöttük felfedezni –, olyan intézkedéseket hoz, ami a mi küldetésünket a fiatalok, a munkavállalók és alkalmazottak felé ellehetetleníti. A 16 százalékos szja és a családi adókedvezmény, a fideszes adórendszer nem ad jövőt a fiataloknak, nem ad lehetőséget a családalapításra, a gyarapodásra, hiszen mivel nem keresnek sokat, ezért még kevesebbet fognak keresni, és felborítja azt a társadalmi szerepvállalást is, amit a progresszív adózás jelent. A Fidesz mindig elmondja, hogy az MSZP hibája, hogy devizahitelben adósodtunk el, innen figyelmeztetném őket arra, hogy Járai Zsigmondnak hívták az MNB elnökét akkor, amikor elharapóztak Magyarországon a devizahitelek. Márpedig a monetáris politikáért ő volt a felelős.

  A magán-nyugdíjpénztárakba fektetett pénzek állami visszavételének kritikája, amelyet megfogalmaztál a beszédedben is, hogyan egyeztethető össze a Vissza marxista, baloldali gyökerekhez! jelszavával?

  1997-ben, amikor az akkori MSZP-SZDSZ kormány látta, hogy az akkori demográfiai mutatók miatt nem fenntartható a nyugdíjrendszer, kellett hozniuk egy olyan döntést. Az állam kimutathatóan nem tudta volna finanszírozni a nyugdíjakat. Ha már ezt a rendszert megcsináltuk, és háromezer milliárd forint összegyűlt benne, akkor nem hiszem, hogy az állam azt egy tollvonással elveheti, főleg nem olyan aljas módon, hogy először azt mondja, hogy csak magát a nyugdíjjárulékot veszi el két éven át, majd rá két hétre bejelenti, hogy az egészet államosítani kívánja, közben pedig megnyirbálja az alkotmánybíróság jogköreit. Én pedig, aki magán-nyugdíjpénztári tag, tulajdonos
maradtam - hiszen ez szövetkezeti rendszer -, az államnak ugyan fizetek, viszont nem fogok semmit kapni. Ez zsarolás. Szerintem, mire én nyugdíjas leszek, ezt kompenzálni fogják. A Fidesz-KDNP állami rendszerében nulla forint nyugdíjam lenne, így viszont lesz mondjuk 24 ezer.

  Az AlterGlob név szerinted magyarosan hangzik?

  Nem így gondolkodom. Ez a név megtalálható a többi európai országban is, mindenhol baloldali mozgalmat jelent. Mindig a keményvonalasabb baloldaliakat, a zöldeket, humanistákat, feministákat tartalmazta, tehát ez gyűjtőnév. Magyarországon ugyan már az LMP próbálkozott ilyesmivel, de szerintem nekik ez nem jött össze. Az új MSZP-vezetés pedig már elindította a pártot a baloldali értékekhez visszavezető úton.

  Mesterházy Attilára gondolsz?

  Ennél komplexebben gondolkodom. De eddig egy pártvezetés sem vállalta fel azt, hogy egy olyan közösség, mint mi, ilyen rendezvényt tartsunk a szocialista párt székházában, sajtótájékoztatóval, nyilatkozattal, koncerttel. Ezt csak megköszönni tudom nekik. Ez azt jelenti, hogy nem szeretnének gátolni a munkában, és belátják, hogy erre is szükség van.

  Azt hallottam, hogy akárcsak Gyurcsány Ferenc platformjába, ide is beléphetnek nem párttagok, alapszabály-ellenesen.

  Mi tagozat vagyunk, nem platform, és ez az a formáció, amiben lehetnek külsős pártoló tagok is. Platformnak csak párttagok lehetnek a tagjai. A választmány minősít minket országos tagozattá, ha megfelelünk az alapszabálynak és kérvényezzük ezt.

  Hogy alakul a tagság?

  85 százalékban fiatalok vannak itt. A fiatalt úgy értem, hogy 50 mínusz. De van olyan szimpatizánsunk is, aki 70 éves, de én fiatalnak tekintem, mert rohan, dolgozik, csinálja lelkesen. Inkább az agyi frissesség a fiatalság meghatározója, és az, hogy akar-e valaki dolgozni vagy sem.

  Hogy látjátok az esélyeiteket a párton belül?

  Szerintem nem rosszak az esélyeink. Aki dolgozik és csinál valamit, azt nem lehet ellehetetleníteni.

  Most épp némi vákuum van a baloldalon.

  Én is így látom, épp ezért hoztuk létre hölgybarátaimmal, elsősorban Alföldi Andreával ezt a tagozatot.

  Kapcsolatban vagytok az olyan szervezetekkel, mint a Zöld Baloldal és a Die Linke?

  Igen.

*

Kicsit később Szanyi Tibor is nyilatkozott nekünk egy koncert közbeni kellemes cigiszünet erejéig.

  Hogyan értékeli az AlterGlob megalakulását?

  Mélyen egyetértek vele és nagyon örülök. Sejtek egy-két meghatározó pártembert, aki örül a háttérben.

  Magyarosan hangzik a tagozat neve?

  Ez nem ezen múlik, mert vannak olyan szavak és kifejezések, amelyek többet mondanak a fiataloknak. Azt azért fontos dolognak tartom, hogy a globalizációs problémákra legyenek baloldali és marxista alternatívák. Baloldalt marxista alapok nélkül nagyon nehéz elképzelni. Ők ezt kimondták.

  Marxistának vallja magát?

  Csak marxista alapokat mondtam. Persze ha nagyot ütnek rajtam, azt mondom, igen, marxista vagyok, de nyilvánvalóan azért ez egy összetettebb történet.

  Mondhatjuk, hogy most már ciki egyszerre megjelenni egy Gyurcsány-féle és egy AlterGlobos rendezvényen?

  Én nem mosnám ezt így össze, az látszik, hogy ez az egyik lehetséges jövőbeli irány. Kell globális kapitalizmus-kritika, enélkül nem tud a baloldal szárnyra kapni.

  Mikorra válhat meghatározóvá ez a tagozat?

  Ez az aktivitástól függ. Én azt látom, hogy sok fiatal kapja fel rá a fejét, hogy végre valami, nyitunk balra, végre valaki vette a fáradságot, és jobban elmagyarázta, merre van az a baloldal.

  Nem az LMP-közeli globalizációkritikus körök lenyúlása a cél?

  Az LMP-nek szerintem vége, nem tudom, miről beszélünk. Ameddig a Fidesz finanszírozta, addig ment, most meg biztos megakadhatott a pénzfolyam, vagy valami ilyesmi. Se gondolat, se mozdulat, semmi az égvilágon. A baloldalnak azért önmagához mérten van felelőssége. Magyarországon 140 éve létezik a baloldali gondolat, ez kitörölhetetlen dolog a magyar lélekből és történelemből, még akkor is, ha volt egy ilyen liberalizálódott baloldal, amit agyonütöttek a szavazók a fülkékben, ez pedig itt az új hajtás.

  Van kapcsolat olyan európai formációkkal, mint a Die Linke?
 
  Gondolom, még nincs, de majd lesz. A Die Linke Európában is példamutató valami.

*

  A forralt bor ekkor már régen kihűlt, és Sickratman haknija sem a legsikerebben sült el – egyébként gondoljunk bele, pártszékházban még a Ricse és Schuszter Lóri sem lépett fel –, ezért belelapoztunk az AlterGlob lapjába, a Forráspontba, az „öntörvényű szocialista lap”-ba, aminek történetesen Gellért Dániel a felelős szerkesztője és Alföldi Andrea a felelős kiadója. Meg is akadt a szemünk egy bizonyos Mór cikkén, akinek azeszmefuttatásából ki is ragadnánk egy részletet.

„Mindez csak azokat lephette meg, akik nem élték át az első Orbán kormány négy évét: akik nem látták vagy nem akarták észrevenni, hogy Orbán Viktor egyetlen ellenfelének sem gratulált a választások éjszakáján, amikor azok legyőzték őt – soha nem ismerte be egyetlen vereségét sem; akik nem fogták föl, hogy saját belügyminiszterét – aki személyesen felelt a választások törvényességéért – hagyta cserben, amikor a választási csalás demagóg hazugságával a csőcselék megszállta az Erzsébet hidat, s ő ügyvezető kormányfőként nem szólt, nem volt hajlandó elhárítani magától a sunyi sokaság támogatását.”

  Kérdésünk: milyen tárgyi tévedések rejtőznek a sorok közt?  A helyes találatokat bekommentelők közt szakszervezeti vállbaveregetést sorsolunk ki, valamint biztatjuk őket az AlterGlob rendezvényeinek látogatására. A Köztársaság napján, azaz február elsején, délután öttől hétig tüntetést szerveznek a Fidesz-székház elé, No Orbán Day címmel, Mentsük meg a Magyar Köztársaságot! felkiáltással. Tüntetésturistáknak ajánlott ínyencség.

  Alföldi Andreától elnézést kérünk, hogy tudósításunkban nincs 50 százaléknyi nő. Neki is fel akartunk tenni egy-két kérdést, például hogy melyik kongresszusi jegyzőkönyv a kedvence, de mire az előző két interjú után és a forraltborozás közben rászántuk magunkat, addigra már nem találtuk a feminista történészt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr472605972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.23. 11:33:25

Áhh, túl könnyű...

Az MSZP tényleg ilyenekkel próbálkozik? Szanyi az erősember tényleg ilyenekhez adja a nevét?

Ezek hamarabb fognak végképp kipurcanni, mint hittem.

(Egyébként ez a baloldali csőcselékezés ez olyan vicces. Aki egyetért velünk hős forradalmár, öntudatos proletár, aki nem mocskos csőcselék. Ja és demokraták vagyunk, de nagyon!)

2011.01.23. 11:34:13

"pártszékházban még a Ricse és Schuszter Lóri sem lépett fel"
Hát, nem is lett volna hol: se a MIÉP-nek, se a Jobbiknak nem volt székháza.

heima_ 2011.01.23. 11:59:08

én még emlékszem egy tv bejátszásra, ahol vlami rebiszes főfasz büszkén jelenti Mónikának, hogy a hídon felszámolták a rendzavarást:)

Veder1 2011.01.23. 12:46:06

A cím jó :)

Szanyi Kapitány készül a Téli Palota ostromára?

valójábannemberci 2011.01.23. 13:01:43

Akkor most az LMP-t a Fidesz, az MSZP, a SZDSZ, vagy ki finanszírozta? :D

negeev 2011.01.23. 13:07:02

@berciXcore: És ne felejtsük ki az amerikaiakat! Az LMP-nek a legjobb. Mindenki őket finanszírozza. :D

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.01.23. 13:07:50

@berciXcore:
Ezek szerint nagykoalíciós konzorcium állt össze a finanszírozásra.

obsitos0 2011.01.23. 13:13:12

Jól mulattam, köszönöm.
Egyébként a teljesen nyilvánvaló BALOLDALI lépést, a kötelező magánnyugdíjpénztárak felszámolását (Marx-Engels: amikor a munkásság teljesen eladósodott, akkor a bankokat államosítani kell!)
Negatív példaként említik, akkor van még mit tanulniuk a baloldaliságról.
Nekem is hiányzik a baloldal, mert a lovaskocsit is két ló húzza a legeredményesebben , egy jobbról és egy balról.
Eközben, ha harapdálják egymást, olyat kapnak a pofájukra a kocsistól, hogy megemlegetik.

Lumieres 2011.01.23. 13:20:38

Lesz majd AlterBlog is?
Vagy már van?

;)
Hajrá Marxisták! BLOGOJJATOK VAZZE!!!!

Diocles 2011.01.23. 13:47:13

@TuRuL_2k2:

Inkább arról van szó, h az összeférhetetlen LMP-t mindenki utálja.

Lorp 2011.01.23. 13:54:52

Bölcsész diplomával még mindig egyszerűbb forradalmasosdit játszani, mint beállni a mekibe. Az meg hogy a fiatalokat 50 mínuszba számolják külön vicc. A félrebeszélés is baloldali hagyomány? Mert akkor jól indulnak neki.

Buzzword 2011.01.23. 14:10:07

Ezeket a polpotista majomcsemetéket vagy kiröhögik a pártban, vagy komolyan veszik, és ezzel az MSZP végképp kinyírja magát.

Buzzword 2011.01.23. 14:17:21

P.S: Én nem mindenre bólintok rá, amit a FIDESZ csinál (sőt), de ha megjelenik egy valóban kommunista tömegpárt (a liberális demokrata oldal sem szimpatikus, de teljesen legitimnek tartom), azt minden eszközzel a földbe kell taposni, illegalitásba szorítani.

Nem szabad egalitárius, kollektivista, a magántulajdont és az európai kultúrát veszélyeztető szervezeteket engedélyezni. A fenti ideológia egy vicc, de ha tömegek ugranának rá, komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelentene.

2011.01.23. 14:32:32

Beszéljetek csak, mást ugy sem tudtok tenni. Eddig is csak a duma ment és a szájtépés. Ezután sem lesz másként.

Anti Anyag (törölt) 2011.01.23. 14:39:26

Az AlterGlob ha későn is, de legalább már felismerte a fertőzést.

Szabadulni annál nehezebb lesz tőle.

Kalmár 2011.01.23. 14:42:37

Nem is értem a sokk jobbost, akik komcsizták az MSZP-t.
Világos volt, hogy nem az. Ez a kis féregnyúlvány amit AG néven alapítottak és egy vörös csillag bújik a logó mögött, csak azért mert kissé Marxista, még nem komcsi.
Sőt.
Igaz demokrata.
Golyót nekik.

JohnHenry 2011.01.23. 14:51:45

inkább nézegessetek nálam szívtelen zsiráfokat, ennek a posztnak semmi értelme.

Reggie 2011.01.23. 15:05:19

@Kalmár: Az MSZP-t mindenki komcsizza nem csak a jobbosok. Nem veletlen: mert azok.

spandex enormity · http://www.youtube.com/watch?v=Ba9wqSqk9-0 2011.01.23. 15:06:31

"free sickratman" koncert?
szabadítsuk ki sickratmant?

Kalmár 2011.01.23. 15:08:51

@Reggie: Igyekeztem irónikus lenni. Egyetértek.
Kicsit dugdosták a patájukat eddig, de most, hogy éppen orra esnek, előbukkant.

loláb 2011.01.23. 15:11:35

"a gazdagok és a miniszterelnök „az eddigieknél is több pénzt vihessenek haza minden egyes hónapban"

Tényleg van olyan ostoba szerencsétlen ebben az országban, aki elhiszi, hogy a fidesz azért fogadta el az új szja rendszert, azért csökkenti évente 300 milliárddal az állami adóbevételeket, hogy a fideszes kormánytagok, képviselők 4 év alatt hazavihessenek 1 milliárd pluszt?

SzaGyu 2011.01.23. 15:13:07

A Fidesz kormány hirdetést adott fel az Expressz.hu oldalán és fizetett TROLL-okat keresnek.
Hol vannak a gyökerek?
www.expressz.hu/showAdvert.do?rid=1&cid=2440&aid=24486520

apanna 2011.01.23. 15:25:34

Jó messze van MAkó is meg Jeruzsálem. Ezek nem baloldaliak:D Még hogy manyup, meg koala a libsikkel?

Hát soha az életben nem lesz egy normális baloldalunk?

Pokember 2011.01.23. 15:26:06

Ez egy marhaság!

Nem is tudom, minek erőltetik a dolgot. Mondjuk nekem az 50 éves már nem fiatal, de ha csak igy tudott nekik kijönni ez a csodálatos létszám....

Egyébként nem értek egyet még az önmeghatározásukkal sem. Világosan látszik, hogy az MSZP az utóbbi 6-8 évben minden volt, csak épp baloldali nem. Most meg nemcsak baloldali, hanem még marxista is? (Legalábbis ez az oldaltermése...)
Ez egy átverés, és ha már sem a Fidesszel, sem az LMP vel, (és a Jobbikkal) nem tudják sikeresen felvenni a harcot, inkább megpróbálják tömöriteni a baloldalon elhelyezkedő kis szervezeteket. Mert ennek ugye, ez lenne a lényege. A többi szervezettől előbb utbb elvenni az emberanyagot, és egyetlen nagy katyvaszba sűriteni. A gond csak az, hogy ezek a kis törpeszervek sokkal inkább baloldaliak, mint az AlterGlob valaha is lesz.
Ott van mindjárt a 20 éve töretlen, ma már kuriózum Munkáspárt. Ami a mai napig november 7-et és április 4.-et ünnepel. Igaz, öregek. Lassan alig marad párttagjuk, hogy elmesélje, mi is az a marxizmus.
De ha már belekezdtünk a felsorolásba, van itt az előbbiből kiszakadt Munkáspárt 2006, vagy a cikkben emlegetett Zöld Baloldal.... bár ezek szerepe oly csekély, hogy azon sem lennék meglepve, ha valakimost hallaná először a nevüket.
De lépjünk tovább, és nézzük meg a fiatalságot.
Az AlterGlob 50 éves (minusz) fiataljaival szemben itt van a legnagyobb ifi szervezet, a Baloldali Front, a maga tizen és huszonéveseivel, aztán ott van még a Miksz, de talán létezikmég a Fibu, és ehhez jönnek még olyan kis kiegészítő apróságok, mint az Attac, vagy aKádár János Baráti kör stb....

Érdekességképpen (mivel nyomon követem a baloldali változásokat) linkelek egy aranyos dolgot:
szegedma.hu/hir/szeged/2011/01/%E2%80%9Etisztan-baloldali%E2%80%9D-partta-alakitana-az-mszp-t-az-alterglob.html

Úgy látszik, az igazi baloldaliaknak sem tetszik ez a játszóház, amit az AlterGlob készítget. Van igazságuk....

apanna 2011.01.23. 15:27:10

@SzaGyu: Bizonyára te vagy az az idióta aki felrakta. Jelentkezz is rá.....

Kalmár 2011.01.23. 15:33:28

A Fideszre azt mondják nácikkal cimborál.
A Szocikr azt mondják komcsik.
A Szocik vöröscsillagos platformot indítanak, Marxista irányultsággal.
Vajon bárki el tudná képzelni, hogy a Fidesz nyilaskeresztes platformot indítson fajelméleti alapon??
Még szép, hogy nem.
Így válik el az igazság a rágalomtól.

Anti Anyag (törölt) 2011.01.23. 15:42:01

@Reggie: Ez így van. Ha mondjuk Eichmannék Hitler halála után átnevezik pártjukat és megpróbálnak viselkedni, alkalmazkodni, ami amúgy jó párszor nem sikerül, attól még ugyanaz a náci párt lesz, mert a vezetők nem cserélődtek.

Tökmindefy hogy hívatják magukat.

val 2011.01.23. 15:54:25

" Én is így látom, épp ezért hoztuk létre hölgybarátaimmal, elsősorban Alföldi Andreával ezt a tagozatot."

Azt hittem, hogy Alföldi Robertával.

BTW ezeket mint szélsőliberális/szélsőbaloldali képződményt nem lehet betiltani?

martianhellacopter 2011.01.23. 16:07:43

Sickratman mióta rokk?
Gellért Dániel is feminista?
Mindenki alapítson sejteket a saját családján belül is. És önmagán belül is. És azon belül is. és azon...

Szeretnék kérni a Mikulástól egy Macskafogót, összefogdosni vele az ÖSSZES narancs, kék, vörös, zöld, akármilyen színű kisstílű rablót.
Egy baj van csak...jönne másik rablóbrigád...

gyz 2011.01.23. 16:19:10

"Ameddig a Fidesz finanszírozta, addig ment, most meg biztos megakadhatott a pénzfolyam, vagy valami ilyesmi."

igen, az a fidesz pénzelte, aki veletek együtt nagypályás világbajnok abban, hogy hazudjon röhögve az emberek képébe, amikor a kampánypénzekről kérdezik.

Juliette28 2011.01.23. 16:36:31

@Lumieres:

Ez nem működik, viszont egy másikat is lefoglaltak már ami viszont működik:

alterglob.blogspot.com

Kalmár 2011.01.23. 16:54:18

@Juliette28: Ez nem valami szivatás?
Nem hiszem, hogy maguktól Sztálint és Rákosit éltetik.
Ha igen, akkor nagyobb a baj, mint hittem volna.

Xenu lives! 2011.01.23. 17:01:35

@Kalmár:
Sztálin és Rákosi éltetése egy dolog, de a RAF (Vörös Hadsereg Frakció) egy elég konkrét kis terrorista szervezet volt.

TamasGM 2011.01.23. 17:03:22

Örülök, hogy van ilyesmi - de borzasztóan szeretném, ha a marxizmusra hivatkozók szorgalmasan olvasnák a XXI. század élénk és terebélyes marxista irodalmát, és nem egyszerűen egyenlőségi (egalitárius) paneleket szajkóznának. Tamás Gáspár Miklós

trotilka 2011.01.23. 17:15:27

ennek a kis faszfej gellért dániel-nek az apja is mszp-s képviselő volt.... nem esik messze az alma...

www.parlament.hu/kepviselo/elet/g201.htm

Kalmár 2011.01.23. 17:22:43

@TamasGM: Szomorú vagyok, hogy van ilyesmi.

Fletó beszédéről olyan méretű kapitális hazugságot olvasott fel ártatlan szemekkel a csaj, hogy kinyílt a bicska a zsebemben. Ez van.
Mégha ilyen hírhedt nevet viselsz is.
Az eredeti viselője arról híres, hogy rögtön halálra szolidarizálja magát, ha egy cigányt megvernek, de a környékre sem megy ha egy honfitársát félholtra verik, mert megszólalt az anyanyelvén.
Műliberális bérfilozófus.
Mindenkit tolerál, kivéve azt aki másra gondol.
Ez a tetű banda olyan jelképet tett a logójára amely alatt a vörös hadsereg egy fél évszázadra sötétségbe és rabszolgaságba taszított minket és fél európát.
Milliókat öltek meg, éheztetek halálra. Persze nekik lehet. Pont olyanok mint a nácik. Aki ezekkel szellemi közösséget vállal az nekem nem ember, csak egy tömeggyilkos, dúvad eszme veszélyes hirdetője.

vitriolka 2011.01.23. 17:26:05

ah, a mandiner iránti vonzalmam lassacskán szerelemmé fejlődik. úgy akarok írni, mint ők!

TamasGM 2011.01.23. 17:35:32

@Kalmár: Tisztelt uram, arra a cikkemre gondol, amely a Népszavában jelent meg"Golyózáporban a magyar kisebbségek" címmel? (A szlovákiai nyelvtörvény ellen.) Vagy arra a sok tucat írásomra, amely az erdélyi magyarságot védte - a nyolcvanas évektől kezdve, amikor ez hivatalosan tilos volt? A BBC magyar adásában és a Szabad Európa Rádióban annak idején az ugyancsak erről szóló műsoraimra, interjúimra gondol?
Talán gondosabban kellene kiválasztania gyűlölete tárgyait. - Egyébként se mű-, se valódi liberális nem vagyok már nagyon régen. Nem tudom, miért kell személyes támadást intéznie olyasvalaki ellen, akinek a működését, eszméi, beállítottságát láthatólag nem ismeri. Egyébként nem tesz semmit: egyszerű tévedés. Nagyrabecsüléssel köszönti igaz híve, Tamás Gáspár Miklós

2011.01.23. 17:49:54

'az öszödi beszéd a legnemesebb politikai tett volt, amit huszadik századi magyar politikus valaha is tett, ám egyben a legostobább meggondolatlanság is'

Kíváncsi lennék, hogy akkor is ilyen formában hangzott volna-e el az öszödi beszéd, ha Gyurcsány tudja, hogy kiszivárogtatják.
Szerintem nem, úgyhogy hagyjuk a 'nemes politikai tettet'. GyF simán azt hitte, hogy nyugodtan beszélhet, és ehhez igazította a tónust.
A másik meg az, hogy a 2006-os választások előtt minden tele volt a csőre töltött mszp-s reformcsomaggal, aminek a választások után kellett volna indulnia. Aztán kiderült, hogy blöff az egész, és Gyurcsány lépéskényszerbe került. Szóval jórészt maga idézte elő azt a helyzetet, amelyből az öszödi beszéddel remélt kikerülni.

2011.01.23. 18:00:59

@TamasGM:

Kedves TGM,

örülök, hogy itt kommentel. El lehet mondani pár sorban, hogy mi a XXI. századi marxizmus lényege?
(pl. köztulajdon/magántulajdon, vallás/ateizmus kérdései mennyire sarkalatosak ?)

Bell & Sebastian 2011.01.23. 18:10:48

@TamasGM: Figyuzzá mán, Gazsi! Mit szólsz ahhoz, hogy minden marxista apja egy sátánista szabadkőműves volt? Vagy tán nem az a szakállasbácsi-vallás lényege, hogy ide a zsét, majd én szétosztom, de úgy, hogy mindenki mindenki ellen, csak nekem dolgozni ne kelljen? Írol-e még jelen..., elemzést a Szekunak, vagy már más a gazdatest?

TamasGM 2011.01.23. 18:36:58

@khamul: Én sajnos nem örülök már annyira, mert mindig értelmetlen & ostoba gyalázkodásokat kell elviselnem, ha demokratikusan viselkedem, & válaszolok a hozzászólásokra. Van valami fatális összefüggés az internet & a paranoia között.
A "köztulajdon" illúzió. A termelők rendelkezési hatalmától elválasztott tulajdon (legyen a tulajdonos kft, rt vagy "a szocialista állam") a munkás szemszögéből magántulajdon (ti. a másé). Az államosítás egy lépéssel se vitt közelebb a kommunizmushoz; Lenin épp úgy bevezette a taylori munkaszervezési elveket 1918-ban, mint a Ford-üzemek Detroitban. A valódi marxizmus nemcsak a piaccal áll szemben, hanem az állammal is.
A valláskérdés nem lényegi; mellesleg a keresztyénség eredeti formájában kommunisztikus. De ahogyan a kommunizmus eszméjéből pontosan az ellenkezője sült ki (bérmunka, árutermelés, diktatúra, pénz), a keresztyénségből is (egyház, papság, püspöki földbirtokok, tiltott könyvek indexe). A csúf világ megváltásának eddigi kísérletei épp oly csúfak voltak, mint a megváltandó. Garncia pedig nincs. Sajnos.

Lorp 2011.01.23. 18:37:39

Egy terror szervezetet éltetni, közben a demokráciát félteni az álmoskönyv szerint skizofréniát, vagy hatalmas képmutatást jelent.

Google 2011.01.23. 18:49:04

"A valódi marxizmus nemcsak a piaccal áll szemben, hanem az állammal is."

Hát itt van az eb elhantolva, kedves TGM, itt.

Ilyenkor, ha jobboldali a kormány, szembemegyünk az állammal, máskor pedig belőle élünk. Más pedig ne tegye/ne tehesse ezt, ugye?
Öltözködhetnek bármilyen ruhákba, nevezhetik magukat bárhogyan, mondhatják ugyanazt másként, negédesebben is, jól látszik, nem szabadság, csak karnevál az, amit űznek.
Szórakozzanak jól - magukra fér.

2011.01.23. 18:51:05

@TamasGM:

Köszönöm a választ.
'A valláskérdés nem lényegi; mellesleg a keresztyénség eredeti formájában kommunisztikus. De ahogyan a kommunizmus eszméjéből pontosan az ellenkezője sült ki (bérmunka, árutermelés, diktatúra, pénz), a keresztyénségből is (egyház, papság, püspöki földbirtokok, tiltott könyvek indexe). A csúf világ megváltásának eddigi kísérletei épp oly csúfak voltak, mint a megváltandó. Garncia pedig nincs. Sajnos.'

Egyetértünk. Csak annyival egészíteném ki, hogy mindez végső soron gyarló emberi természetünk következménye. Ahogy vallásom alapítója mondta, a búza és a konkoly mindig együtt fog növekedni.

A munkához jó egészséget, a sértő és igazságtalan véleményekhez türelmet kívánok.

Google 2011.01.23. 19:01:29

@Lorp:

Kis képmutatással nem érhetik be, rajtuk a kicsi nem segít, még a sok kicsi sem. Soha nem is segített.
Csak nagyobbakkal, és még annál nagyobbakkal próbálkozhatnak - bekerültek a spirálba.
Igaz, közben kilóg az őszödi beszéd is a tarsolyukból. Mert mégiscsak az az ideológiájuk ideológiája. A modernizált változat. Így alakult, ezt hozta a történelmi szükségszerűség.

Google 2011.01.23. 19:16:01

@khamul:

Ebből, hogy "a keresztyénység eredeti formájában kommunisztikus", talán azt a következtetést is levonhatjuk, hogy a vallás inspirálódott a kommunizmusból, és nem fordítva, ugye?
Nem elég, hogy a szegény kommunizmust sehol sem tudták olyan igazán megszeretni a népek, még a "keresztyénség" is rátekeredett, hogy belőle éljen.
Hát van az a mese.

Bell & Sebastian 2011.01.23. 19:21:52

Achtung! Ez a jóembernick csak bitorolja a TGM brandet. Nem olvasta saját magát, így gyorsan el is vérzett.
De az ötlet jó. Aztán ha erre jár Diogenész, nehogy a kádárokról kérdezzék.
Hordót a zsidónak! -is csak egy rosszindulatú félrehallás.

gyz 2011.01.23. 19:26:57

@TamasGM:
kedves TGM, a net ilyen, ideje megszokni. Nyilván sokan felbátorodnak a személytelenség varázsa miatt (ezért játszanak pl. összehasonlíthatatlanul többen lövöldözős játékot, mint ahányan valóban elmennének mondjuk Afganisztánba)

de inkább kérdeznék: miért örül, hogy "van ilyesmi"?

Önnek nem felháborító, hogy nyilvánvalóan használni akarják egy párt infrastruktúráját, kapcsolatait, pénzforrásait, sőt, szavazóbázisát, de azért ki akarják b..ni a többieket, akik nem tetszenek nekik?

Félreértés ne essék, nem igazán érdekel, hogy ki a góré a szociknál, de ha annyira úgy érzik, hogy ők a jövő, miért nem csinálnak egy saját pártot, és kezdik a nulláról? Szanyi leszólja az LMP-t azért, mert nincs pénzük - hát a szociknak (fidesznek, szadesznek, stb) honnan is volt az elmúlt 20 év gigakampányaira?

2011.01.23. 22:58:14

@Google:

'a keresztyénség eredeti formájában kommunisztikus'

Az tény, hogy a kezdeti időkben elég radikális viszonyultak a magántulajdonhoz.
Tegyük hozzá rögtön, hogy valószínűleg azért, mert azt hitték, hogy azok már a végső idők.

'talán azt a következtetést is levonhatjuk, hogy a vallás inspirálódott a kommunizmusból, és nem fordítva, ugye?'

A kereszténység érthető okokból nem meríthetett a kommunizmusból. Fordítva esetleg megtörténhetett, de nem hiszem, hogy jelentős lenne. A kommunizmus a földi jólétre koncentrált (kicsit vulgárisan: földi mennyországot ígért), a kereszténység viszont -amíg követői mind tisztában voltak az ember rosszra hajló természetével- ennek létét tagadta.

Azt azért még hozzá kell tenni, hogy az eredendő bűnről szóló tanítás elhomályosulásával protestáns talajon megjelentek a tökéletes földi rendre vonatkozó víziók.
Ha jól emlékszem, akkor Wilson elnök Amerikát nevezte 'hegyre épült városnak'. Sokak szerint a fundamentalista protestáns Bush által propagált 'demokrácia-exportnak' is van vallási vonatkozása.

lorantka_a_gall 2011.01.23. 23:20:26

@TuRuL_2k2: mindenki minket finanszíroz, csak ez nem látszik a bankszámlákon sajnos... :D

TamasGM 2011.01.24. 06:45:02

@gyz: Látja, valószínűleg naiv vagyok, ez eszembe se jutott. Csak annak örültem, hogy az MSZP környékén (is) fölbukkannak emberek, akik mintha rájönnének arra, hogy a kapitalizmus igenlésével nem lehet autentikus baloldali politikát folytatni. Nem tudom, hogy jogos-e vagy illendő-e ezt az MSZP bázisán (eszközeivel) csinálni; de ezt talán nem is kívülállók dolga megítélni. A Zöld Baloldal próbálkozik antikapitalista politizálással ESZKÖZÖK NÉLKÜL, nem mondhatnám, hogy könnyű dolog; az az idő, amelyet üres zsebű önkéntesek közcélú tevékenységgel töltenek, nem kevés, és lassacskán teljesen tönkremennek anyagilag, s előbb-utóbb kénytelenek lesznek a rezsire, a közös költségre, a tandíjra, a gyerekjátékok árára gondolni; hosszú távon a színtisztán amatőr politika tarthatatlan sajnos; jó megoldást nem látok.

TamasGM 2011.01.24. 06:47:00

@khamul: A "kommunizmusról" nem lehet múlt időben beszélni, mert még soha nem próbálták ki, meg se kísérelték. A valódi kísérlet talán most kezdősik - ha kezdődik. TGM

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.01.24. 08:06:15

@TamasGM: "még soha nem próbálták ki"
Hm, szóval embereken kísérletezne?

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2011.01.24. 08:42:55

Szerintem bőgjetek gyerekek, mert itt a világvége Magyarországon.

Ha a baloldal ilyen mérhetetlenül impotens és hülye, és nem is körvonalazódik semmi a láthatáron, akkor csakis a Fideszre vagytok utalva.

És most hagyjuk a blődségeket. Legyen a Fidesz a világ legjózanabb, legönkritikusabb pártja, de igazi ellenzék – azaz politikai irányból érkező visszacsatolás – nélkül esélye sincs normálisnak maradni. Ez szabály, pont. Folytonos, érdemlbeli, kostruktív kritika hiányában Orbánnál sokkal okoasabb, higgadtabb államférfiak veszítették már el az iránytűt…

Könyörögjetek térden állva a baloldalnak, hogy jöjjön már meg az eszük, mert hanem végetek!

gyz 2011.01.24. 10:17:31

@kesztió: ha te egy pillanatra is azt hiszed, hogy az ide író hardcore Fideszrajongóknak egy fikarcnyit is hiányzik bármiféle ellenzék, akkor nagyon el vagy tájolva.

Az ország 90%-a kádárista, csak az a kérdés, ki kit tekint az ő 21. századi jani bá'-jának

Google 2011.01.24. 10:46:15

@khamul:

Maradjunk annyiban, másolni akarta a kereszténységet a kommunizmus. Csak éppen a lényegét, a szeretet parancsát szegték meg lépten-nyomon a modernség apostolai.
Aztán lehet most azt mondani, hogy eddig nem sikerült tökéletesen az implementáció, majd ezután fog. De talán csak ott, és csak azoknak kellene bevezetni, akik a sok sikertelen kísérlet ellenére még mindig ezt szeretnék. Sőt, pénzt is áldoznának erre a célra, mert mint halljuk, pénzszűkében vannak a kommerek.

2011.01.24. 12:11:01

@TamasGM:

'A "kommunizmusról" nem lehet múlt időben beszélni, mert még soha nem próbálták ki, meg se kísérelték. A valódi kísérlet talán most kezdősik - ha kezdődik.'

Erről most Karinthy káplárja jut eszembe (Így írtok ti):

Célozni tanulnak a katonák. Nem valami fényesen megy a dolog. A káplár káromkodik, szidja a katonákat. Végre kikapja az egyiknek a kezéből a puskát. - Nem tudtok ti semmit! Ide nézzetek! Céloz, lő - nem talál. Egy pillanatra zavarba jön, aztán feltalálja magát. Az egyik újonchoz fordul. - Így lősz te! Megint céloz, megint elhibázza. - Így lősz te! - mondja a másiknak. Végre, kilencedszer talál. - És így lövök én! A kilencedik lövés még késik. A káplár keze még reszket, de szemei egy árnyalattal már tisztábban látják a célt.

2011.01.24. 12:15:27

@dobray:

Tüttő Kata szavai nagyot szóltak:

„Azért vagyok baloldali, mert fiatal vagyok és azért, mert nő"

Ilyen ígéretes nőpolitikusa Kósáné Kovács Magda óta nem volt a magyar baloldalnak.

2011.01.24. 12:32:31

@Google:

'Maradjunk annyiban, másolni akarta a kereszténységet a kommunizmus. Csak éppen a lényegét, a szeretet parancsát szegték meg lépten-nyomon a modernség apostolai.'

Hogy mit akartak a szívük mélyén, azt nem tudom. Talán olyan is akadt, akit Jézus példája lelkesített. Az emberi lélek elég bonyolult ehhez.

A szeretet parancsát azért nem csak a kommunisták szegték meg.

Különben meg, ha a kereszténység 'másolható', akkor nem ér semmit.
süti beállítások módosítása