„A leggyávább, névtelenségbe burkolózó rohadékok blogolás címén frankón azt írnak, amit akarnak, és te állsz tehetetlenül, lezsidóznak, lebuziznak, lealkoholistáznak, és százezrek olvassák naponta. Az egész internet maga a Bábel tornya (…). Ki és milyen alapon döntötte el, hogy az internet szent tehén, olyan fétis, amihez nem lehet hozzányúlni? Azért, mert minden beteglelkű pszichopata állat oda azt írogasson, amit akar.”
(Bayer Zsolt, Echo tévé, Korrektúra, január 7.)

  Akkor jöjjön egy kis névtelenségbe burkolózás, a névtelenség védelmében. Nyilván Bayer Zsolt sem arra gondolt, hogy mindenki beteglelkű pszichopata állat és mindenki névtelenségbe burkolózó rohadék, aki a netre ír nicknéven. A szokásos felháborodós, asztalcsapkodós stílusában (ami egyébként tényleg sokkal érdekesebb és nézhetőbb, mint az ATV újságíróklubjának maga elé bámuló, humortalan kókadozása) egyszerűen még azokat az érveket is elfelejtette felsorolni, amelyek egyébként alátámasztanák saját netügyi álláspontját.

  Valóban, az internet Bábel tornya, és valóban, sok igaztalan mocskolódásra adhat alkalmat, főleg álnév mögé bújva - ezek régi érvek. Azonban azt, hogy az internet olyan szent tehén, amit nem érhet semmiféle tartalom- és egyéb szabályozás, szerintem csak a netes hőskor ábrándos lelkületű kiberkalózai és baller moralistái gondolták, akik talán online remélték beteljesülni '68-as reményeiket, ha már az offline világban szétcsapta őket a nyugati fasiszta államok rendőrsége.

  A korlátozhatatlan és szabályozhatatlan internet mindezzel együtt leginkább a globális virtuális kapcsolatokat segítette elő, miközben az elérhető információ mennyisége úgy emelkedett meg, mint apokaliptikus filmes víziókban a tenger vízszintje a felmelegedés miatt. Az információs tenger szintje nem csak a part menti városokban emelkedett az Empire State Building csúcsáig, hanem a szárazföld belsejében is, az információs óceán pedig hozta magával a szemetet is, ahogy azt az özönvizek szokták. A zavarosban, gondolom, a pornóipar halászott a legnagyobb sikerrel. A megoldás? A tengeren meg kell tanulni hajózni, ha nem akarunk megfulladni.

  Bayernek ennyiben van igaza. Persze ezt még fejtegethetnénk tovább, megemlítve a Napster-Pirate Bay-időszakot, de ez messzire vezetne. Az Echo TV műsorvezetőjének viszont számos dologban nincs igaza. A net nem szent tehén ugyan, de nagyjából annyira szabályozható, amennyire a tenger. Az olyan diktatúrák, mint Kína vagy Észak-Korea, sikerrel építenek gátakat maguk köré, kiszorítandó az információ óceánját. Ez azonban nem lehet jó példa, bár nem hiszem, hogy a Magyar Hírlap pulicistája erre gondolt volna.

  A net ugyanis annyira nem szent tehén, hogy eddig is szabályozva volt. Csak épp nem teljesen adekvát módon, amin sajnos a jelen médiatörvény sem változtat, pedig ez lehetett volna az egyik igazi értelme. Eddig a netre a sajtótörvényt alkalmazták, továbbá ugyanúgy érvényesek voltak rá a Ptk. és a Btk. paragrafusai, mint bárki és bármi másra. Ha az Index, a Hírszerző, vagy bármely blog rágalmazott, be lehetett perelni, és azt a számítógépet is sok esetben be lehetett azonosítani, amelyikről elkövették az esetlegesen névtelen gyalázkodást. Persze ehhez kicsit nagyobb erőfeszítés kell, mint megtalálni egy névvel publikáló közírót. De hát ez van, ezt nem lehet kiküszöbölni.

  A százezrek által olvasott blogok víziója imponáló, és részben igaz. Egy látogatottabb politikai blog több százezer olvasót érhet el egy hónapban. A névtelenségbe burkolózó rohadékok kérdése régi ügy. Mindenesetre számos blog, főleg az ismertebbek esetében nem éppen otthon ülő, suliból lógó idétlen hülyegyerekek osztják az észt, hanem mondjuk névtelenségbe burkolózó egyetemi tanárok, köztisztviselők, újságírók, vagy olyan civilek, akik szigorúan el akarják választani magánéletüket a bloggerlétüktől.

  Számos blogger viszont a saját nevét használja, vagy bár nickneves, de kilétét egyáltalán nem titkolja, s aki akarja, tudja azt. És hiába a nicknév, a kommentekben irgalmatlan kritikát kap az a szerző, aki elkúrta a posztját, például rossz adatokra hivatkozott. Főleg így van ez olyan blogokon, mint az Echo tévés műsorban is megemlített Mandiner vagy a Konzervatórium, de azt hiszem, a szakblogokra ez méginkább jellemző. Aki marhaságot ír és csak vagdalkozik, az maximum a hülyeségfaktor miatt lesz népszerű. Aki nem produkál színvonalat, nicknév ide vagy oda, azt nem fogja elismerés övezni, akiknek pedig már van bizonyos reputációjuk, azoknak azt fenn is kell tartaniuk.

  Tehát a színvonal és megbízhatóság záloga nem csupán az, hogy valaki a saját nevén írogat-e vagy sem. Emellett mondjuk a Konzi számos szerzője névvel-képpel ki van téve a blogra, és elég sok saját név alatt készült írást közöl le. A Mandiner és a Konzi esetében is van impresszum, látható, kik a szerkesztők. Persze ez sok blog esetében nem így van, de a nicknevesedés és a titkosított szerkesztőség nem csak a blogok sajátja, ez már korábbi találmány (lásd szamizdat). Számos szerző pedig érhető okokból nem vállalja valódi kilétét. Egyébként: Bayer Zsolt, mint internetet használó, közügyekkel foglalkozó újságíró, még soha nem kommentelt nicknévvel az interneten?

  Belegebedne a médiahatóság, ha az létező összes gyanús cikket, posztot, satöbbit a magasságos színe elé terjesztenék. Inkább azt javaslom: érdemes megtanulni hajózni a tengeren. A szarlapátolás meg sosem ér véget. Aki meg nagyon bele akar mászni a trutyiba, hadd menjen, nem érdemes mindenkinek utánanyúlni hatóságilag.