Búcsú Tölgyessytől – Ilyen ország pedig nincs CCXLVII.
2010. december 19. írta: TuRuL_2k2

Búcsú Tölgyessytől – Ilyen ország pedig nincs CCXLVII.

  Hétfőtől eltűnnek Tölgyessy Péter elemzései a Kossuth Rádió 180 perc című reggeli adásából, írja a Hírszerző. Az adó új vezetése azután döntött Tölgyessy műsorának megszüntetéséről, hogy ő nem fogadta el, hogy a továbbiakban (a Hírszerző által meglehetősen igazságtalanul egyszerűen Fidesz-közeli politológusként elintézett) Lánczi Andrással közösen szerepeljen.

  Tölgyessy nem könnyű ember, híres arról, hogy nem a rugalmasság a fő erénye. Ebben a helyzetben azonban különösen érthető, hogy ragaszkodott a megszokott keretekhez, s igazán elszomorítóan kicsinyes, ha ez vezetett a szakításhoz. A Fideszt sokáig az országgyűlésben is képviselő Tölgyessyt, az SZDSZ volt elnökét igazán nem lehet a Fidesszel és a kormánnyal szembeni megveszekedett rosszindulattal vádolni. Saját személyes, konzervatív-liberális meggyőződéséből kiindulva, értelmesen és érdekesen beszélt hétről hétre a magyar belpolitika fejleményeiről a kormányváltás előtt épp úgy, mint azóta. Kritikus megnyilvánulásaiban nyomokban sem lehetett ártó szándékot felfedezni.

  Ha ez a felkészült, kritikus attitűd nem fér bele a Nemzet Együttműködés Rendszerének közmédiáról alkotott elképzeléseibe, az baj, nagy baj. Szervilizmusból még sosem születtek nagy dolgok, felkavaró, országépítő szellemi teljesítmények.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr502525495

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lánczi András a nem Fidesz-közeli politológus 2010.12.20. 15:28:58

Respect azért a kultúrális misszióért, amit a jobber bloggerek véghezvittek az elmúlt hónapokban. A Mandiner lassan tényleg mindenki számára fogyasztható kultblog lesz, színház meg filmajánlóval. Írunk is egy nekrológot a neokonzervatív blogok és blogg...

Trackback: Tüntetni kell! 2010.12.20. 07:25:35

A médiatörvény megszavazásával a kormány ma teszi fel a puhadiktatúra i-jére a pontot. Jól lehet a szólásszabadság megcsonkításának mértéke csak az elkövetkezendő hónapokban derül majd ki igazán, az ellenzők

Trackback: Tölgyessy, polgár, nyilvánossága 2010.12.19. 21:04:05

Búcsúzúnk az MR1 hétfő ¾ 7-es Tölgyessy interjúktól. Remekbe szabott negyedórák voltak. Tölgyessy felkészült, pontosan fogalmazott, mértéket tartott, mértéket adott. Jót akart. Közjót! Ezeket a negyedórákat akkor is élvezet volt hallgatni, ha ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsebatya 2010.12.20. 11:03:34

@bájgúnár: Szerintem meg nem volt "megkreálva". Ha úgy lett volna, akár jól is elsüthetett volna ez az egész. De szerintem a történetben több volt spontán és naív elem, mint bármiféle ravaszkodás.
Hogy kerül ide a kipa?

bájgúnár 2010.12.20. 11:08:16

@ArmaGeddon Bácsi:
dehogy látják kevesen!Csak belefásúltak!Az idősebb korosztály már bölcsebb.Ezért aztánmaradunk az egyik kutya a másik eb jó magyar szólásnál!
Amugy akkor lesz itt rendszerváltás márpedig lesz!Amikor a mostani fiatalság cseréli le ezeket a megélhetésieket a parlamentbe!Egy nacionalista egészséges hazáját szerető és féltő felnövekvő nemzedéet látok.Sőt az egész európa az erős nacionalista nemzetállam felé halad!hamarosan vége a lgymatagban csücsölő,lberálbolsi világnak.Minden nemzet elkezdte saját védelmének harcát.Ez a nagy eu nemzetkeveredési katyvasz a nemzetek halálával ,kulturájával egyenlő!Lassan bár de végre eszmélnek a népek!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.20. 11:09:11

"Szervilizmusból még sosem születtek nagy dolgok, felkavaró, országépítő szellemi teljesítmények."

Tán éppen most. A remény hal meg utoljára, magányosan.

bájgúnár 2010.12.20. 11:16:50

@zsebatya:
annak az apropóján hogy Orbán akori beszédeit visszahalgatod,olvasod akkor ég magyar nép,magyar érdek mellett szólt.Aztán lassan eltolódott nyugati irányba az egész politikája.Majd a zsidó likuddal testvérpárt!Egy szóval nemtiltakozott amikor a zsidók belegázoltak a magyarság érzelmeibe, nem tiltakozik embertelennépirtó politikájuk miatt stb.Egyáltalán semmi negativ célzást,nemtetszést nem tett sem ő sem pártja az izraeli politika ellen még akkor sem amikor sok más nemzet felemelte hangját.mais óvja a szidó érdekeket!Egyszóval jobban evan őkegyelme kötelezve irányukba mint saját nemzete irányába!Nem negatív és főleg nem zsidózás céllal említettem.De túl sokat van a kipa mostanában a fideszesek fején.Országház,Sándorpalota,holokauszt,hanika stb.
Talán a magyar templomokat kellene ilyen sűrün látogatniuk !

Zoli 29 2010.12.20. 11:39:57

Tölgyessy nem akar mással közösködni, a Mandiner tisztogatást kiált - Ilyen ország pedig nincs CCXLVIII.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.20. 12:00:01

@Zoli 29: hasonlót játszottak el anno Török Gáborral a tévében (Debreczeni lapozó c. műsora). Ő is köszönte és nem vállalta, a műsorfelelős és Debreczeni meg boldogok voltak.
A demokrácia nagyobb dicsőségére. :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.12.20. 12:12:48

@Zoli 29:

Nem tudom, mennyiben része a közszolgálatiságnak, hogy Tölgyessy Péter mondjon meg minden hétfőn a rádióban. Vannak a közszolgálatiságnak valamiféle kritériumai, nem hinném, hogy ez köztük lenne, legalábbis elég sajátos értelmezés kell hozzá, vagy Tölgyessynek valamiféle nemzeti intézmény szerepet kellene tulajdonítani, ami azért túlzás.

Amúgy pedig, ha akkora igény van az elemzéseire, bizonyára tárt karokkal várják a kereskedelmi rádiók, mint a mindent megmérő Piac szereplői.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.20. 12:13:05

@Leskelődő:

na, ezen meglepődtem, el kell ismernem. de biztos, hogy egyedi eset.

Zoli 29 2010.12.20. 12:18:21

@Elpet:

Sajnos a mostani, hiszterizált közhangulatban hiába érvel ilyesmivel az ember. A szalaiannamáriázás, a "végeasajtószabadságnak" mantrázása, és most már úgy látszik, a tölgyessyzés is trendi lett; és most már nem csak az Indexen meg a Hírszerzőn, hanem nálunk is. :(

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.20. 12:20:48

@márvesztes:

túl nagy a tűréshatárom? ugyan már, csak azért, mert nem érdekel a felesleges hiszti?

"azt azért majd vedd észre magadon, amikor azon gondolkodsz, hogy leírj-e egy mondatot vagy ne"

ez velem folyamatosan előfordul, na, akkor most mi van? ja, hogy te öncenzúrára gondolsz? na, olyanom még nem volt abban az értelemben, ahogy (gondolom én) te érted.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.20. 12:21:35

@Hepci:

azt a komcsik csinálták, az rossz volt, ezt a jófiúk, tehát jó. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.20. 12:23:09

@Zoli 29:

tőled is megkérdezem: ha a klónék drágajóbolgárúrral való közös haknihoz kötötték volna tölgyessy műsorának maradását, akkor is ilyen értetlenke lettél volna?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.20. 12:25:55

@evil overlord:

nem nekem szólt, de mivel nincs moderálás, én kénytelen vagyok szűrni ezeket.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.12.20. 12:26:24

@jotunder:

azért az fontos, hogy a politikai világlátásaink közötti különbség ne hagyja elhomályosítani a világról és egyes emberekről alkotott véleményünket. Ha te személy szerint nem értesz egyet Lánczi Andrással politikailag, attól ő még elismert és nagytudású egyetemi tanárember, nem véletlenül jutott el a Pol. tud. intézet vezetői székéig...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.20. 12:27:39

@Iustizmord:

"na most mára feketeseggű lett, ahogy tűnik."

mint oly sokan az elmúlt fél évben. az ab nemrég még a demokrácia védőbástyája volt.

pozsgay elvtárs, na ő igen, ő örökös jókomcsi lett már.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.12.20. 12:28:27

@jotunder: Lánczi, Török, Giró nem jó képességűek. Értem. Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyetértek..

Mégis megkérdezem (bár egy kicsit félek a választól) mégis te kit tartasz jó képességűnek? Magadon kívül of korsz.

Zoli 29 2010.12.20. 12:32:36

@mavo:

Tök mindegy, kiről van szó. Tölgyessy egy politikai elemző a sok közül, akit kb. 2 éve minden héten megszólaltattak az MR-ben. Két év után az új vezetés úgy gondolta, hogy a Tölgyessy "one man show" helyett legyen ezentúl két megmondóember (ahogy a köztévé műsoraiba is párosával szokták meghívni az elemzőket), akik közül az egyik továbbra is TP lett volna. Ez TP-nek nem tetszik, ezért nem fogadja el a felkérést. Na és akkor most mi van?

Bloodscalp 2010.12.20. 12:40:46

@Elpet: érdekes amit mondasz, mert lánczi sem a iacról jön ha jól tudom:) mint népszerű rádiós.
Politikatudományi intézet vezetéséhez pedig nem feltétlen csak a tudás szükséges valljuk be

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.20. 12:55:33

@politicus: Igen, azt állítom, hogy Lánczi András nem komoly szakember.

Lánczi András ún. tudós, egy nemzetközi területen. Ő magát tudományos kutatónak írja le.

Semmiféle nemzetközi beágyazottsága sincs, a legcsekélyebb sem. Felhívom a figyelmed, hogy az MTA doktora címhez a filozófiatudományban elvárják a nemzetközi beágyazottságot. Szószerint idézem : hangsúlyosan legyen jelen a nemzetközi tudományos életben. Ezt egy intézetvezető egyetemi tanártól is megkövetelheted. Légy bátor. Körösényiről nem írnék le ilyesmit, Láncziról mi a fene mást írhatnék le.

Ennek semmi köze a rádiózáshoz, ehhez a beájuláshoz van inkább köze amit egyesek Láncziügyben produkálnak. Gorka Sebestyén témavezetése csak mulatságos, de azért jellemző.

Lehet nyugodtan személyeskedni, velem foglalkozni de itt nem rólam van szó, hanem Lánczi András egyetemi tanárról. Érthető ? TGM-mel kapcsolatban mindenki olyan kis elemző volt, és komoly. Lánczival miért nem ????

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.20. 12:57:23

@Zoli 29:

"Két év után az új vezetés úgy gondolta"

és az alig egy hetes új vezetésnek az az egyik első dolog volt, ami eszébe jutott. :) és ennek abszolút nyilvánvalóan semmi, de semmi köze nincs ahhoz, hogy tölgyessy újabban már nem a klónékat ekézi.

döbbenetes véletlenek vannak ebben a mai világban. :)

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.20. 13:04:06

@politicus: A környezetemben lévő harmincas-negyvenes vezető matematikusokat nyilván jóképességűnek tartom, Most nem az ötvenes- hatvanasokról beszélek, akik közül páran világsztárok, hanem a kortársaimról. Értsd meg ezek már tizenkét évesen megnyerték a maguk országos versenyeit, ma meg a saját területükön megkerülhetetlenek a világban. Én őket ismerem, de tudom, hogy nagyon jó fizikusok vannak, biológusok, de még filozófus is van nemzetközi hírű a korosztályom környékén. Egészen más sztenderdek szerint mérik egy celeb intellektusát mint egy tudósét, de ez engem baromira nem érdekel ám.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.20. 13:05:48

@politicus: nyilván a Gréczy Zsótit. Esetleg Debreczenit.
A két seggbenmegbújt tudós zsebcirkálót. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.20. 13:08:33

@mavo: eccer azt mondta az egyik osztálytársam (okos ember), az élet szándékos véletlenek sorozat.
Nem biztos, hogy pont Tölgyessyre gondolt. :)

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.12.20. 13:10:52

@jotunder:

Én nem személyeskedtem, szögezzük le gyorsan. Nem is rólad van szó, hanem egy olyan jellemzően magyar virtusról, ami abban nyilvánul meg, hogy akivel politikailag nem értek egyet, az már biztos, hogy csak szarember lehet, de legalábbis nem ért a szakmájához. Így lett pl. 2002-ben Egerszegi Krisztina a szocik szemében a fél ország "Egérkéje".

Én amellett kardoskodom, hogy világnézeti különbségek ide vagy oda, a valós teljesítményt igenis értékelni kell. Pl. Nem értek egyet pl. Kern András politikai nézeteivel, de zseniális színésznek tartom.

Ahogy Ágh Attilával sem tudok azonosulni politikailag, de mint embert és tanárt nagyon nagyra tartom.

Publius Decius Mus 2010.12.20. 13:13:00

Igazából ha egy ember nem csinál tovább egy munkát annak 2715 féle oka lehet. De az is lehet, hogy ha megkérdezik, egy 2716-ikra fogja ráfogni magyarázatképp. Ennyit a Tölgyessy ügyről.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.20. 13:14:14

Tölgyessy hogy lett hirtelen ellenség, miközben gyakorlatilag nem is mondott semmit, csak nem vállalt be valamit, amit a világon egyetlen magára valamit is adó közszereplő nem vállalna be. :)))))

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.20. 13:17:23

@politicus: Soroljam fel azokat az antifideszistákat akikről azt terjesztik, hogy hú mekkora szakemberek és kóklerek ?

Tényleg azt hiszed, hogy érdekelnek Lánczi András pártpreferenciái ???

Ágh Attila mint komoly szakember, jójézus :))))

Zoli 29 2010.12.20. 13:17:52

@mavo:

Nyilván nem véletlen, de ezt nem is állítottam. Mint ahogy az sem volt véletlen, hogy Debreczeni József vagy éppen Horn Gábor tanácsadója műsort vezethetett a köztévében, vagy hogy Mészáros Tamás lánya, aki az őszödi beszéd kiszivárgása után Gyurcsány-mosdató dokumentumfilmet készített az MTV-nek, rövidesen megkapta az Estét is.
Ez már csak így megy: kurzusváltások után a személycserék a közmédiumokat is elérik, de ez már így megy 20 éve. Nem kéne úgy csinálni, mint ha Tölgyessy (egyébként saját elhatározásból történő!) távozásával valamifajta rubikont léptünk volna át.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.20. 13:18:56

@politicus: Namost képzeld, én meg a Dörner Györgyöt, az Eperjes Károlyt bírom. És kurvára nem érdekelnek egy színész, egy fizikus vagy egy futballista politikai nézetei. A sajátom sem érdekel, majd pont a Kern Andrásé fog.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.20. 13:24:57

@Zoli 29:

"Tölgyessy (egyébként saját elhatározásból történő!) távozás"-a

amikor ilyeneket írsz, egy pillanatra sem érzel valami olyan kis izét, hogy?

én hülye mindig elfelejtem, hogy minden idők egyik legklasszikusabb fidesz-mosdató blogjának indítóját olvasom (facepalm)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.20. 13:27:05

@politicus:

"Nem értek egyet pl. Kern András politikai nézeteivel, de zseniális színésznek tartom."

önmagában az a kurva kínos, hogy pont ezt és pont így közlöd. talán nem rád, csak az országra nézve, de kurva kínos.

Várúr 2010.12.20. 13:27:08

@borzzz:
Nem zavar, hogy Tölgyessy tudományos munkatárs. Remélem, téged sem zavar, hogy Lánczi egyetemi tanár (a kettő nem egészen ugyanaz). Nyilván lesz rádió, ahol a derék Péter felszólalhat, ha már az országgyűlésben sok éven át képviselőként nem tette. Véleményem változatlan: az egész ügy nevetséges műbalhé. Tölgyessy kapott volna egy partnert, nem vállalta, távozott, ennyi. Mehet Kuncze mellé akár műsorvezetőnek a Klubrádióba.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.20. 13:32:26

@Várúr: gyanítom, Kuncze mellé se vágyakozik, de ez így van jól. Tragédia meg nem történt, nyilván ezt is lehetett volna ízlésesebben bonyolítani, de nem sikerült.
Megint és sajnos. Erről szól a poszt. :)

Zoli 29 2010.12.20. 13:32:47

@mavo:

Tölgyessynek felajánlották, hogy vegyen részt az újfajta műsorstruktúrában is, de nem kívánt élni a lehetőséggel.
www.fn.hu/belfold/20101220/tolgyessy_elkoszont/

Sajnálom, de ezt nem tudom másként értékelni, mint hogy Tölgyessy maga döntött úgy, hogy nem marad.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.12.20. 13:36:16

@mavo:

Tudod mit Mavo! Legyen így! Boldog Karácsonyt Neked.

Bloodscalp 2010.12.20. 13:37:14

@politicus: már bocs, de ha szoktál itt kommenteket olvasni, láthatod hogy a "konzervek" élből hülyének
néznek mindenkit aki nem szimpatizál a fidesz/kdnp
nézeteivel, vagy vmilyen címkét aggatnak rá...és ez nem újkeletű

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.12.20. 13:38:07

@jotunder:

Nehéz arra gondolni, ha valaki mindig egyfajta véleményt fogalmaz meg és mindig csak azokat látja tehetségtelennek, akikkel látszólag vagy valóban eltér a politikai véleménye, de ha Nálad ez nem így van, akkor annak csak örülök.

Zoli 29 2010.12.20. 13:38:27

@mavo:

Habár nem nekem írtad, irtó kíváncsi lennék, mi ebben olyan k..va kínos (pláne az országra nézve)... :D

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.12.20. 13:40:30

@Bloodscalp:

Tudom, ebben nincs sajnos különbség a politikai oldalak között (ebben sincs).

Azért szóltam csak hozzá a témához, mert a fent nevezettek egy részét személyesen is ismerem évek óta és kb. tisztában vagyok a képességeikkel, a tudásukkal és nem tartottam helyesnek egy blogkommentben elintézni az egész munkásságukat egy mégoly kerek mondatban.

Bloodscalp 2010.12.20. 13:44:35

@politicus: most kire gondoltál?fent nevezettek alatt

Bloodscalp 2010.12.20. 13:47:18

@Bloodscalp: egyébként ez inkább a fidesz sajátja-lehülyézni mindenkit aki táboron kivül van...hiszen "ők" a nemzet, és aki azon kivül van az már nem is magyar(?)

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.20. 13:50:44

@politicus: Magyarországon nem létezett a rendszerváltás előtt. A rendszerváltás után tudományos szocializmus tanárok, pedagógiatörténészek, jobb esetben közgazdászok derítették ki magukról, hogy ők bizony politikatudósok. Az intelligensebbje (pl. Ágh Attila, aki a kevés Nyugaton végzett egyike, talán az egyetlen az idősebbek közül) tranzitológiával kezdett foglalkozni, ami mondjuk nyolc-tíz évig menő volt. Volt aki meg rájött, hogy Konzervatív Kiáltványt kell írni (Lánczi is megfutotta a maga tranzitológiai körét). Az tény, hogy a derékhad az továbbra is a tudományos szocializmus emlékeiből él.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.12.20. 13:51:15

@Bloodscalp:

szerintem a kirekesztés mindenhol megvan. Ha balos vagy nem vagy a nemzet része, ha jobbos, nem vagy demokrata.

Én egyiket sem szoktam mellre szívni, hasonlókat tudok csak ajánlani :)

Bloodscalp 2010.12.20. 13:52:22

@politicus: török korrekt kis elemző, lánczit nem ismerem, de aki eddig az érában oda került ahova, az sajnos mind pártkatona volt, és nem több

TG69 2010.12.20. 13:54:05

@jotunder: A Corvinus folyosóin jártál már valaha? Amennyi egyetemi tanár van ott egy-egy tanszéken, annyi nincs egy komolyabb vidéki tudományegyetemen összesen :)

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.12.20. 13:58:26

@Bloodscalp: csak a félreértések végett: Lánczi nem most lett intézetvezető, hanem évekkel ezelőtt. És épp Ágh Attilát váltotta.

borzzz 2010.12.20. 14:07:30

@Várúr: Nem szeretnék ilyen homokozói csatározásokba bocsátkozni "az én apukám az erősebb" tárgykörben. Én egy szóval sem vitattam el Lánczi tudását és érdemeit, pusztán bátorkodtam megjegyezni, hogy Tölgyessyét sem kéne.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.20. 14:18:19

@Zoli 29:

hogy egyáltalán azt _kell_ bizonygatni, hogy bár a politikai nézeteivel nem, _de_ ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.20. 14:21:09

@Zoli 29:

persze, sőt, az állami nyugdíjrendszer is szabadon választható

Zoli 29 2010.12.20. 14:51:13

@mavo:

Értsem úgy, hogy Lánczi Andrással egy műsorban szerepelni kb. akkora büntetés lett volna TP számára, mintha elveszítené az állami nyugdíjra való jogosultságát? :)

(mert máshogy nem tudom értelmezni a hasonlatod)

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.20. 15:47:35

Lanczi Konzervativ Andras 1986-ban lett a Vilagosság szerkesztője. Az akkor roppant népszerű keresztény-marxista dialógus volt a területe. Mindig értett a témaválasztáshoz.

Karcolt lendület 2010.12.20. 16:17:15

@Zoli 29:
Nem az újságírók és a blogkommentelők nyitottak ilyen széles frontvonalat.
Szóval nem kell a sírás-rívás, ezt a teljes konfliktus-halmazt magának köszönheti a kormány. Sajátmaguk igazolása miatt folyamatosan belemennek olyan konfliktusokba, amelyekből végül több káruk lesz, mint hasznuk: pl. lehet, hogy kinyomtak egy kritikus hangot az MR1-ről, de ezzel csak azt mutatták be, hogy mekkora arrogáns, ellenvéleményt nem tűrő faszkalapok. Minden ilyennel a hitelességüket rombolják, ami sokkal ártalmasabb, mint Tölgyesy elemzései.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.20. 16:24:18

Zsenialis. Ma Lanczi Konzervativ Andras es Tolgyessy Liberalis Peter is eloadast tart az alkotmanyozasrol az MTA PTI konferenciajan. Hol ? Az MTA JAKOBINUS termeben :))))

www.mtapti.hu/pdf/alkotm.pdf

Ideologiai tokely.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.20. 16:28:08

A Magyar Rádió új vezetése megszüntette Tölgyessy Péter politológus hétfő reggeli elemző műsorát. A következő adásba, december 20-ra Tölgyessy Péter az eddigi szokásoknak megfelelően évösszefoglalót tervezett, ám pénteken délután a Kossuth Rádió új főszerkesztője, Gazsó L. Ferenc azt kérte tőle, hogy most „inkább valami más legyen".

Tölgyessy Péter a Heti Válasznak azt mondta: a több mint két és fél alatt, amióta ez a műsor létezik, nem fordult elő, hogy bárki beleszólt volna a témaválasztásába.

A Kossuth adó új főszerkesztője közölte vele: szeretnének változtatni a műsoraikon, ezért talán más időpontban, valószínűleg más terjedelemben és főleg valaki mással kettesben terveznék a jövőben a beszélgetést. Az ajánlatra Tölgyessy Péter nemet mondott.

Az alkotmányjogász-politológustól megtudtuk: a Gyurcsány-kormány alatt is előfordult egyszer, hogy megpróbálták átalakítani műsorát: rádiós szerkesztők mesélték neki, hogy az akkori kuratóriumi elnök, az MSZP képviselője vetette fel, a kormányfő kérésére hivatkozva, hogy a műsorban valaki mással legyen párban. Az akkori elnök, Such György azonban sikeresen „leverte" a kísérletet.

..........................

ez nem nepszava.hu ez bizony a hetivalasz.

Zoli 29 2010.12.20. 16:28:34

@Karcolt lendület:

Ismét csak a tények kedvéért: Tölgyessyt nem "nyomták ki" az MR1-ről. Felajánlották neki, hogy továbbra is megmondhat, de mostantól nem szólóban, amit ő nem fogadott el.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.12.20. 16:37:34

@Zoli 29:

"amit ő nem fogadott el"

Így aztán jó kis bulvárbotrány lett belőle...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.20. 16:57:43

@Zoli 29:

úgy értelmezed, ahogyan akarod. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.20. 17:00:25

@Zoli 29:

egyre jobban érdekelne, mit mantráztál volna, ha a klónék alatt történik ugyanez. :)

Karcolt lendület 2010.12.20. 17:31:51

@Zoli 29:
"A Kossuth adó új főszerkesztője közölte vele: szeretnének változtatni a műsoraikon, ezért talán más időpontban, valószínűleg más terjedelemben és főleg valaki mással kettesben terveznék a jövőben a beszélgetést."

Azaz ezt a műsort megszüntették volna és csináltak volna egy másikat, ahol egy aránylag független és egy kormánypárti politológus vitázik. Azaz Tölgyessyt ellenzéki oldalra tolták volna, amit ő teljesen érthetően nem akart elfogadni.

Ezek a tények. Ami pedig az egészből politikai pr szintjén megmarad, hogy Tölgyessyt kirugták.
A polmarketingnek ezt a működését ne értenék az itteni kommentelők, akiktől az utóbbi félévben több agyhalasztó, Fidesz-politikusoktól származó mantrát olvastam, mint az előző nem tudom hányban összesen?

Diocles 2010.12.20. 17:35:42

@Karcolt lendület:

Ki az intoleráns? Nézd meg azt a szellemi verőlegényt ott feletted, aki számára valszeg nem létezik olyan jobboldali értelmiségi, akit ne gyalázna, valszeg mindegyikről kicsike kis aktácskája van otthon.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.20. 17:44:25

@Diocles: mi van bofike, elgurult a gyogyszer :))))

Karcolt lendület 2010.12.20. 17:47:53

@Diocles:
Mit érdekel engem egy blogger intolarenciája? Azt csinál a saját homokozójában ,amit akar.

A politikusok intoleranciája viszont érdekel, mert abból hülye törvények, meg boszorkányüldözések lesznek.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.12.20. 22:12:50

Emlékeztek még, amikor annó megszüntették Bolgár György rádióműsorát, még az első Orbán kormány alatt? ("Beszéljük meg", vagy valami ilyesmi volt a címe.)

Azóta sokkal dühödtebben osztja a jobboldalt az ATV Újságíróklubban.

Szóval az ilyen akciók a mai médiavilágban nem sikeresek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.20. 22:36:38

@fakopács: Szerintem meg te mondasz hülyeséget, de nem veszünk össze. :-)

Szerinted Tölgyessy a sikeres politikus, szerintem meg nagyon nem.

Sőt, akik kívülről magyarázzák a politikát, elemzők, politológusok, egyik sem sikeres politikus.

Csak kifogáskeresés, szánalmas magyarázkodás, hogy a bukott politikus valójában nem is akarta a hatalmat.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.20. 23:03:23

egyszerűen már várom, hogy kopits kirugatásának eü törvénybe ágyazását hogyan magyarázzák majd meg az itteni elvtársak.

nyami. :)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.12.21. 13:31:05

"meglehetősen igazságtalanul egyszerűen Fidesz-közeli politológusként elintézett"

Ez szerintem is felettébb igazságtalan. A Fidesz-bohóc sokkal találóbb lett volna.
Nem jobb ő semmivel a smittpajánál.

Pár idióta ifjútörök ajnározza csak állandóan.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.21. 15:51:41

"A Külügyi bizottság előtt Orbán Viktor rámutatott: a Magyarország jövőjét jóval inkább befolyásolni tudó Európai Néppárt estorili kongresszusán 2002 október 18-án már elfogadott egy határozatot, amelyben a Magyar Nemzeti Bank függeltensége visszaállítását és a magyar média kormány általi befolyásolásának megszüntetését kérte. "

Milyen kis cuki változásai vannak az Időnek :)))))))))

Tehetetlen Dodó 2010.12.21. 18:26:33

@bbjnick: Így van.
Nem vagyok Tölgyessy rajongója - találati aránya alig jobb kardigános Lengyel Lászlóénál - de hülyeség összekényszeríteni bárkivel is.
(Nagyjából olyan, mintha Te például ezentúl csak mavóval közös hozzászólásokat írhatnál).
Nem csoda, hogy lepattant.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.12.21. 21:13:06

@Tehetetlen Dodó:

Én elég bevállalós vagyok, de, ugyan, @mavo mit szólna ehhez?!:-D

No, de komolyra fordítva: egyszerűen nem működik egy ilyen "csináld holnaptól vele" konstrukció.

ü
bbjnick

szimplalány 2010.12.21. 23:05:39

@jotunder: nemi sigaz, lánczit a múltkor láttam a brüsszeli gépen, kormánytagokkal repült valahova. jellemző, hogy a kormánytagokat nem ismertem fel, csak a légikisérők mondták, hogy azok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.12.21. 23:11:52

@szimplalány:

Biztos páholytalcsira mentek.

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2010.12.21. 23:52:08

@bbjnick: Akkor nem csak kormánytagok lettek volna. A színfalak mögött a kormány ugyanis összejátszik az ellenzékkel, mindkettőnek Magyarország tönkretétele a célja.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.12.22. 01:40:07

@Alfőmérnök:

Nézd, ezeknél sohasem lehet semmit sem tudni. Még azt sem lehet pontosan tudni, hogy kik a kormánytagok, nemhogy azt, hogy ki a Nagymester:-( Lehet, hogy éppen Lánczi vagy esetleg valamelyik légikísérő...

ü
bbjnick

tewton 2010.12.22. 02:24:06

@Alfőmérnök:
maga jobbikossá lett vagy mi?

Alfőmérnök 2010.12.22. 07:52:47

@tewton: Csak próbáltam lefordítani, explicitté tenni, amit bbj írt. Úgy tűnik, hogy sajnos komolyan gondolta. :(
(Nem mintha nem lennének titkos társaságok, meg valamiféle "háttérhatalom". Csak sztem nem így műxik a dolog. Plusz ha mindenben ezt keressük, rendesen bele lehet paranoiásodni. Már a légikísérő is gyanús.)

devuscka 2010.12.22. 11:49:02

Török Gábortól: torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/21/302_mitol_fel_tolgyessy_peter?fullcommentlist=1#comments
Egy komment megfogta a lényeget: torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/21/302_mitol_fel_tolgyessy_peter/fullcommentlist/1#c11957944
""Mitől fél Tölgyessy Péter?"
A felelősségre vonástól."
.
.
"Tölgyessy Péter 2006-ig országgyűlési képviselő volt. 1993 óta sohasem szólalt fel a parlamentben. Ott kellett volna megszólalni, nem utólag osztani észt a rádióban.
Ha annyira tudja mit hogyan kellene, akkor ennek alakításába országgyűlési képviselőként, pártelnökként minden lehetősége megvolt.
Bukott SZDSZ-es politikusként nem ő fogja ma megmondani a tutit, főleg mivel a mai helyzet részben az ő 1989-1994 közötti tevékenysége miatt is ilyen, amilyen.
Ha azt hiszi magáról, hogy még számít a véleménye, akkor alapítson pártot aztán lehet erről meggyőznie az országot, és ha megnyeri a választást 2/3-os fölénnyel, akkor olyan országot csinálhat, amilyet csak akar."

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.22. 13:30:13

@devuscka:

"Bukott SZDSZ-es politikusként nem ő fogja ma megmondani a tutit"

ugyan tölgyessy két évvel hosszabb ideig volt fideszes, mint előtte szdsz-es képviselő, de hát ugyan, kit érdekelnek a tények, ha a gonosz ellenséget kell ekézni. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.22. 13:32:04

@bbjnick:

én is bevállalós vagyok. az meg furcsa, hogy azon kevesek közé tartozol, akik nem a tölgy(es)-féle hülyeségeket mantrázod.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.22. 13:34:02

@devuscka:

ja, és érdekelne, milyen felelősségre vonásról lenne szó. legfőképpen: miért?

devuscka 2010.12.22. 17:20:13

@mavo:
Ha lusta kinyitni, itt az eleje.
"A felelősségre vonástól.

A rendszerváltás idején egy Szabad Demokraták Szövetsége nevű legantikommunistábbnak tűnő párt képviselőjeként részese volt az ellenzéki kerekasztal nevű szerveződésnek, amelyik a kommunistáktól kapott elismerésért is hatalomért cserében megalkotta és a kommunista parlamenttel elfogadtatta a mai posztkommunista magyar állam alkotmányát és berendezkedését. Lehetővé téve, hogy a kommunisták átmentsék politikai és gazdasági hatalmuk jó részét, megőrizhessék a pártvagyont, tovább ügyködhessenek az "új" rendszerben immár "demokrataként" és megakadályozhassa a kommunista rendszer fenntartóinak, bűnöseinek a felelősségre vonását.

Tölgyessy egy kommunista kollaboráns, aki megbukott a saját pártjában is, majd pedig az egész pártja megbukott ugyanazért, mivel már 1994-ben kiderült, hogy az 1989-1990-es harcos antikommunista mez, csak álca, ami éppen a kommunista hatalom részbeni átmentését szolgálta.

"Csináltok magatoknak negyedik köztársaságot, ez nem a mi köztársaságunk, mi majd ötödiket csinálunk, és ezzel állunk elő."

A királyságpártiaknál alap találós kérdés, hogy hányadik köztársaságban is élünk most? :-) A franciáknál ugyanez van.

Egyszerűbb lenne az első és egyetlen magyar királyságot visszaállítani a sok köztársaságosdi helyett. Természetesen nem monarchista alapon, hanem a szabad királyválasztás alapvető alkotmányos jogával, amit a Habsburgok vettek el az országtól.

"Hogy ez, ami van, a 9 éves megbízásotokkal, ilyen alkotmánybírósággal nem kell nekünk, és egy új rendszerváltás kell."

Így igaz. Tetszettek volna alapos munkát végezni 1989-1994 között, és nem ilyen fércmunkát, akkor most - és ezután - nem kellene új alkotmány!

"A félelmem az, és a magyar történelem legnagyobb tragédiája az, hogy a 20. században ennyi rendszerváltás volt, és most afelé sodródunk, hogy még több legyen, és a politikai követeléseknek ez váljék a tárgyává"

Tetszettek volna alapos munkát végezni 1989-1994 között, és nem ilyen fércmunkát, akkor most - és ezután - nem kellene új rendszerváltás!

A közjogi helyzet ugyanis egyértelmű. Az 1944 előtti alkotmányhoz kell visszatérni, mivel azután Magyarország megszállás alá került és nem volt ura a sorsának. S ezt a visszatérést a magyar közjogi gyökerekhez 1991 után a megszállás végeztével sem tették meg mind a mai napig sem.

Az 1946-os, az 1949-es, és az 1989-es (nép)köztársaság is kommunista uralom és szovjet megszállás alatt született, így az alkotmányuk illegitim. A köz pedig sohasem lett megkérdezve, hogy akar-e köztársaságot, sőt, minden népszavazásra irányuló kezdeményezést megakadályoz ez ügyben a parlamentarista hatalom, mivel Magyarországon alkotmányellenes az alkotmányba a népnek beleszólnia, de azért persze az alkotmánypropaganda szerint minden hatalom forrása a nép.

"mondta ma egy konferencián a közrádiós megszólalási lehetőségét a héten elvesztő Tölgyessy Péter."

Nagyon unom már ezt a TP nyafit. Nem is rúgták ki, akkor most mi van? Maga választott. Hál'istennek 'fokozódik a helyzet', pedig azt hittem unalmas évek jönnek.
Alapítson pártot és nyerje meg magának a népet, és nézzük hogy takarítaná ki ezt a nagyrakást ami itt bűzölög. Akkor lenne legalább valaki. Most a 'bögréért' hajt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.22. 17:34:48

@devuscka:

"Tölgyessy egy kommunista kollaboráns, aki megbukott a saját pártjában is"

aha, annyira, hogy önként távozott az szdsz-ből, mert nem értett egyet a horn-kormány politikájával

és érdekes, ez a "kollaboráció" semennyire sem zavart a orbán viktort, akinek a felkérésére 1998.2006-ig a párt listás képviselője volt. :) és mellesleg akkor is kritizálgatta néha a fideszt.

utólag persze mindenki komcsi, aki kritizálni meri Pártunkat és Kormányunkat, ugye, mert úgy nem kell figyelembe venni, amit mond.

huth gergelyről mikor derül ki végre, hogy komcsi? :-D

devuscka 2010.12.22. 17:52:11

@mavo:
Gondoltam,hogy ebbe beleköt. Tegye.
Az elkötelezettsége tisztelni való.
Most már a vélemény rovatban is hintheti..

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.22. 18:21:22

@devuscka:

ó, van még cuncimókus. a hű de fasza komment refrénje így hangzik: "Tetszettek volna alapos munkát végezni 1989-1994 között"

mennyire kár, hogy '90-'94-ben tölgyessy igencsak ellenzékben volt. :)

a hozzád hasonlókra tökéletesen jellemző beírás a mandineren michnikről:

"Valaki rúgja már tarkón ezt a kommunista zsidót helyettem is!"

istenem, a komcsik először az egyetemen függesztették fel, 68-69-ben, 81-84.ben és 85-ben is a komcsik börtönében ült (81-ben rövid időre internálták), 77-től illegális ellenzéki lapok szerzője/szerkesztője volt, és 1980-tól volt helyi szolidaritás vezető

de ha beszól Pártunknak és Kormányunknak, akkor komcsi.

így megy ez. :)

devuscka 2010.12.22. 18:30:08

@mavo:
SOHA nem zsidózom!!

Így megy ez.. magánál..
puszi

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.22. 19:13:28

@devuscka:

á, a terelés az megvan. a kommunista jelzőt tessék rágicsálni, ugyanis az a fontos. michnik, mint kommunista, az az érdekes. zsidónak ugyanis valóban zsidó származású, tehát az valahol egy tényállítás. harcos filoszemiták ha akarnak majd rugóznak rajta, de én nem az vagyok

szóval nem terelni a szót holmi antiszemitázásra, az ugyanis a lényegtől tereli el a témát: kommunista.

csak szépen össze kell vetni a nagyon nemsztalinista új kotmányt reszelgető nemkomcsi pozsgay életrajzát michnikével, az éppen elég tanulságos

borzzz 2010.12.22. 19:19:51

@devuscka: Ügyes:-))

mavo olvtárs ugyanis egy szóval sem mondott ilyet, Michnik és Tölgyessy lekommunistázását állította párhuzamba - de ezt magad is tudod, csak a kényelmes kinyilatkoztatás és minősítés helyett nem fűlik a fogad a kellemetlen vitákhoz, inkább naiva kosztümöt öltesz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.22. 19:36:03

@borzzz:

ne aggódj, megszoktam már ...

devuscka 2010.12.22. 20:58:11

@mavo:
Mi a baj a kommunistával? A zsidókat meg nem én hoztam fel velem kapcsolatban, "olvtárs".

devuscka 2010.12.22. 21:13:03

@mavo:
"Te Vadász, Te gyanús vagy nekem."

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.22. 21:23:51

@devuscka:

"Mi a baj a kommunistával?"

mármint azzal, hogy michnik komcsi lenne? á, semmi (facepalm)

az antiszemitizmus vádat meg felejtsd el már végre.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.22. 21:25:00

@devuscka:

hát ja, kezdem feladni a reményt, hogy csak egyszer is, de arra válaszolj, amit írok/kérdezek, és ne a saját képzelgéseidre.

finomanarancs 2010.12.25. 18:01:40

@Zoli 29: te megkapod karácsonyra tomcatet, majd kíváncsi vagyok hajlandó lennél-e leülni egyáltalán egy asztalhoz vele.

Téglagyári Megálló 2010.12.25. 19:42:51

@finomanarancs:

Tudom ez nem az én vitám, de Lánczi mióta egy kategória tomkettel?

KovA 2010.12.28. 11:29:45

"Tölgyessyért egyáltalán nem vagyok oda, nekem kicsit túl sokat sasszézott. "

Ez mit jelent ? Kicsit erre, kicsit arra - hogy képviselje egy kicsit az ellenfél igazát is - ne tűnjön túl pártosnak ?

Engedjen maga ellen igazi ellenfelet - mindjárt nem kell sasszézni. Ez így olyan mint aki önmagával focizik - akkor hibáz amikor akar és akkor használja ki amikor akarja.
Én nem szeretem az ilyen privilegizált monológokat.
Van más gondolkodó ember is nem kevés és arányaiban Tölgyessyhez képest kevesen jutnak szóhoz!
Én is tudnék mit mondani, de nem kérdez senki :-)
Tölgyessy már rég nem a lényegről nem az ország problémáiról beszélt pártpolitikát mint meccset kommentált.
Bele lehet persze érteni azt is - de itt már rég nem ez a lényeg.

kollahrit 2011.01.01. 01:52:07

Nem értek egyet ezzel. Leírtam a Piroslap blog főszerkesztői blogjában a véleményem: piroslap.tumblr.com/
süti beállítások módosítása