Én polgár vagyok, és polgár is maradok. Nem leszek plebejus, nem leszek vazallus, nem leszek cseléd, nem leszek alattvaló. Ha a fene-fenét eszik is, megtartom a magántőkét a magánrendszerben, ezernyi hibájával együtt. Matolcsy úr már megtalálta a hangot, hogyan is kell beszélni a jobbágyokkal. „Kiírjuk magunkat” a közösségből, mi? Csakhogy eltévesztette a házszámot. Itt nincsenek alattvalók, itt csak adó- és járulékfizető polgárok vannak, akiket nem lehet csak úgy kiírni, piszkálni, mozgatni, hülyére venni és kisemmizni, csak azért mert a kormány nem tudja magát a piacról és a temérdek beszedett adóból finanszírozni, és kénytelen valami mozdítható értéktárgy után nézni, amiből értelmetlen kiadásait továbbra is fedezheti.

   Nézzük csak meg a mai nyugdíjas társadalom összképét! Emlékeztetnek ők valakit is a polgárokra? Nem az ő hibájuk amúgy, mert nekik nem volt választásuk. Ez a rendszer volt, és kész. Nekik még az a kis szerencse jutott, hogy viszonylag hamar nyugdíjba vonulhattak, és viszonylag sokan fizetik a járulékokat, így az aktív dolgozó rétegekhez képest viszonylag jól élnek. A mai nyugdíjasok átlagos egy főre jutó jövedelme nagyobb, mint a kékgalléros családoké. Nekünk ez garantáltan nem lesz osztályrészünk. Mire mi, mostani 20-as 30-as éveinkben járó dolgozók oda jutunk (40-50 év múlva, meg se érjük), a nyugdíjkorhatár sokkal magasabb (70+), a járulékfizetők aránya sokkal alacsonyabb lesz. A nagy generáció nyugdíjba megy még előttünk, és nekik mi kell, hogy kitermeljük a zsetont. Mi leszünk csak az igazi vazallusok, ha visszamegyünk az állami rendszerbe. És majd szavazhatunk az alapján, hogy ki ígér nagyobb nyugdíjat, és bizony úgy is fogunk szavazni, annyira rossz lesz a nyugdíj.

  A magánrendszerben legalább tőkefelhalmozás folyik, míg az állami nyugdíjrendszerben tőkefelélés. A felosztó-kiróvó rendszer ugyanis egyszerű, mint egy faék. Amit ma beleteszünk, azt holnap kiosztják és kész. Egy igazi szocialista rendszer, nincs benne tőke, csak felélés, és nincs benne semmi konzervatív, vagyis megőrző. A felosztó-kirovó rendszer már évek óta csődben van, csak nem akarunk róla tudomást venni. Én nem fogom hagyni, hogy ebbe a csődtömegbe beleszórják a nyugdíjtőkémet.

  Mit áldoz az, aki nem megy vissza? - merül fel a kérdés. Szinte semmit. Milyen erős a kormány zsarolási potenciálja? Szinte semmi. Az állami nyugdíj, amit lobogtat a kormány, 40-50 év múlva, gyakorlatilag nem létezik, csak az a vagyon tarthat majd el bennünket, amit addig felhalmozunk. Egy üres ígéret az egész. Az összeg, amit akkor megkapnánk az államkasszából, amennyiben megérjük, köszönő viszonyban sem lesz azzal a pénzzel, amit befizettünk, nemhogy a felkamatoztatott értékkel. Az, hogy akárhány százalékos munkáltatói nyugdíjjárulékot „nem számolnak el” Matolcsyék a rendszerben, az szinte teljesen mindegy, mert elosztani csak azt a pénzt lehet majd, amit az akkori befizetők a rendszerbe betesznek. Az meg elég gyér lesz. Az, hogy most elszámolják, azzal semmire nem megyünk, mert a pénzt magát most kifizetik a jelenlegi inaktívaknak.

  A másik fontos tényező, hogy ez a kormány négy évre szól. A nyugdíj-megtakarítás pedig negyven évre. Ha egyszer átmegyünk az állami rendszerbe, akkor bizony „át leszünk menve”, onnan már visszahozni, nem tudjuk majd a pénzünket (arról gondoskodik a kormány), az gyakorlatilag elveszett. Meg kell próbálni tehát megvédeni minden létező eszközzel. Ami a legszebb az egészben, hogy végre egy több milliós réteg, valódi polgári úton kell, hogy érvényesítse érdekeit. Nem elsősorban tüntetésekkel, hanem azzal, hogy hivatalosan nyilatkozik arról, hogy szeretné megtartani a pénzt, illetve ha úgy hozza a sors, akkor perel.

  Mi történik, ha a kormány valahogy mégis elveszi a tőkét? Akkor gyakorlatilag ugyanabba a helyzetbe kerülünk, mintha ha magunktól adnánk oda. Nem kapunk érte cserébe szinte semmit. Az átlépéssel semmit nem nyerhetünk. Ha meg tudjuk valahogy tartani a pénzt, csak akkor járhatunk jól.

  Én kitartok a polgári értékrend mellett. Engem az állam nem zavar ide-oda kénye, kedve szerint, főleg nem ilyen hangnemben. Életcélom nem az állami nyugellátás, hanem a személyes szabadság és a polgári jólét. Nem tartok igényt semmiféle állami garanciára sem. Sőt, nagyobb szabadságot szeretnék a portfólió kialakításában is. Én termeltem a járulékot, az enyém, szabadon befektethetem, ha meghalok, örökíthetem, ha nyugdíjba vonulok, kivehetem és akár el is elajándékozhatom valamilyen közösségi célra. Ez az én értékválasztásom, és kitartok mellette. Olvasásra pedig ajánlom a következőt.