Paul, az osztrák polip
2010. november 18. írta: mr. pharmacist1

Paul, az osztrák polip

„Szőrös töke van a légynek, ha nem hiszed, nézd meg!”
Részlet egy népszerű dalból

  Nem tudjuk, mikor sikerült kifejlesztenie Paul Lendvainak azt a testét borító különleges, teflonszerű anyagot, amelynek felhasználhatóságát jelenleg brit tudósok vizsgálják. Lendvairól hiába derült ki rendre némi mismásolás után életének valamilyen különösen visszatetsző részlete, senkinek nem sikerült fogást találnia rajta. Hiába lett köztudomású, hogy az ÁVH alá tartozó szervnél szolgált, ahogyan az is, hogy némi szerepe neki is volt az 1956 utáni „Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben” címmel megjelent Fehér könyvek szerkesztésében. Népszerűsége töretlen volt hívei között, s a gyűlölködők sem adtak alább a gyűlölségből - most azonban egy különösen aljas támadással kell megbirkóznia.

  A Heti Válasz arról ír friss lapszámában, Paul Lendvai együttműködött a kádári kommunista rezsimmel. Az évtizedek óta a bécsi emigráció keserű kenyerét evő újságíró-publicista-tévés-író-szerkesztő-usw. baráti szándékból informálta bécsi magyar diplomatákon keresztül a magyar vezetést. A lap ugyan partikuláris esetekről számol be, nyilvánvaló azonban, hogy Lendvai reakció elleni küzdelmét nem pusztán egy 1956-ot a komcsik szájíze szerint bemutató dokumentumfilm elkészítése, vagy egy irodalmi ellenfórum legyakásának kísérlete jelentette.

  Mivel egy blogposztért iszonyatosan mókás dolog lenne perelni, ezért mi nyugodtan leírjuk, amit a Heti Válasz nem tett meg (és amivel egyébként saját magukat szivatták volna meg). Csak a hülyék számára nem világos, hogy Paul Lendvai bizony legalábbis informátor besúgó volt. Méghozzá abból az esztétikailag-etikailag is leginkább kifogásolható önkéntes típusból, amit olyan jelzőkkel szoktak emlegetni, amiket magunk is pironkodva írnánk le. Hogy személyes mozgatórugói mik voltak, pénz, elvtársiasság, elvhűség, vagy csak simán a saját genyósága, kevéssé érdekes. A lényeg, hogy a Heti Válasz szorgos szkennelőjének köszönhetően Lendvai immár pecsétes spiclivé vált. Kedves olvasóink is bizonyára szívesen emlékeznek vissza, milyen elégedettséggel adtak az ilyen árulóknak a suliban egy kokit. A nagy nemzeti kokihoz most mi is szívesen hozzájárulunk a magunk szolíd tockosával.

Vannak azonban nyitott kérdések az ügyben.

  A kommunisták nem csupa tökkelütött gazemberek voltak, hanem sokszor nagyon is dörzsölt gazemberekként viselkedtek. A legnagyobb tehetségük abban mutatkozott meg, hogyan altatták el a szabad világ figyelmét retorikai trükkök százaival, miközben a háttérben folytatták gaz üzelmeiket. Legyen szó Alger Hiss-ről, a cambridge-i ötökről, Willy Münzenbergről, vagy pitiáner, névtelen senkikről, mindig is nagy gondot fordítottak arra, hogy a világ nyugati felét is elárasszák a magukfajta rontópálokkal. Rengeteg példát lehet sorolni, hogyan szállták meg a komcsi ejtőernyősök a nyugati kultúrát, tudományt, művészeti életet - és a médiát is. A Szovjetunió ezirányú törekvései leginkább a baloldali kormányzatokban és értelmiségiekben leltek táptalajra, akik aztán tökkelütöttségük vagy megátalkodottságuk okán készséggel terceltek a komcsi nóta alá.

  Az ügynököket továbbra is misztikus homály fedi: ki minősült egyáltalán ügynöknek? Mit csinált egy ügynök? Jelentéseket írt? Aknamunkált? Besúgott? Medgyessy Pétertől Molnár Gál Péterig tudnánk sorolni a különböző színű és szagú példákat, Lendvai azonban egy alapvető dologban különbözik mindegyiküktől: osztrák állampolgárként tevékenykedett. Most pedig találgatni fogunk, de hogy megnyugtassuk feldúlt lelkű olvasóinkat, kérdéseinkre nyugodt szívvel elfogadjuk a nemleges, tagadó választ.

  Kikkel állt kapcsolatban Bécsben Lendvai? Kivel, kikkel közölte az általa megszerzett információt? Dolgozott-e magyaron kívül más titkosszolgálatnak is? Hogy lehet, hogy Kreisky kancellár bizalmasa volt? Tudott-e tevékenységéről az osztrák titkosszolgálat? Ha tudott, mit tudott? Ha nem, miért nem? Satöbbi.

  A legjobb lenne, ha mindezekre a kérdésekre maga Paul polip adná meg a választ azzal, hogy a maszatolás után végre az igazság fényes ösvényére lép. Egyéb esetben újságírók és történészek fognak turkálni, vájkálni a múltjában, amíg könyékig lendvaisak nem lesznek. Elég valószínűtlen, hogy a levéltárban csupán öt dokumentumot őriznek egy ilyen magasra jutó, tehetséges, népszerű és kétségkívül grafomán figuráról. Nem lennénk meglepődve, ha hamarosan újabb információk kerülnének napvilágra. Talán egy bécsi levéltáras kalandtúrát is megérne a dolog.

  A tegnap már beharangozott Heti Válasz-cikknek másfél nap alatt helyre utóélete lett, Lendvai ugyanis már szerdán megbeszélte D. Bolgár úrral a történteket. Itt még szépen beszélt, bár érthetően fel volt háborodva a lap pimaszságán. Felhívta a figyelmet, hogy ő csupán beszélgetett a kommunistákkal, nem pedig informálta őket, az egész ügy különben is egy lejárató akció Mein verspieltes Land című könyve miatt, amiben, és ezt már mi tesszük hozzá, Ungváry Rudolf érzékenységével, Bauer Tamás szelídségével és Debreczeni József éleslátásával világít rá az elmúlt húsz év hibáira. Arra is felhívta a figyelmet, hogy őtet megfigyelték, és a jelentésekről még az ÉS-ben is beszámolt.

Ő persze csak nevet, de azért ez nem egy jó dolog, mondja.

  A nyilatkozatok csütörtök reggel folytatódtak: először a Kossuth Rádió hallgatói kaphatták fel a fejüket a telefonon bejelentkező, búgócsigaként felpörgő Lendvaira, akitől Mong Attila próbált kérdezni, kevés sikerrel. Mong egyébként barátságos hangját Lendvai saját filippikájába fullasztotta, elmondta amit akart, aztán kalap, kabát, császtok, jól lecsapta a telefont. Egyébként egy izgi, Magyar Narancsban megjelent Kenedi János-szövegről is szerették volna megkérdezni (naná, hogy egy betű sem hangzott el belőle):

„Kenedi szerint a vizsgálat empirikusan is igazolta, amit 1995-ben többé-kevésbé még csak feltételezni lehetett. Jelesül: Magyarország abban mindenképp rendhagyó volt a szovjet típusú államok közül, hogy nálunk a szervezett hálózat (informátorok, ügynökök, titkos megbízottak, titkos munkatársak) aránya összehasonlíthatatlanul kisebb volt az informálisan együttműködőkénél. Az utóbbiakról nem állítottak ki 6-os kartont, nem kellett, hogy B-dossziét vezessenek róluk, és még költségelszámolásuk sem volt, ami alapján azonosíthatók lennének. Az ellenszolgáltatást ugyanis kiváltságokban kapták meg. Ennek Kenedi szerint főként az volt - a vizsgálat által is visszaigazolt - oka, hogy Magyarországnak és a magyar titkosszolgálatoknak a külföldet dezinformáló funkciója legkésőbb a helsinki egyezmény megkötése után sokkal előbbre való volt, mint az, hogy széles besúgóhálózat épüljön ki. A keleti blokkban Magyarországnak jutott a KGST és a Varsói Szerződés által kijelölt azon szerep, hogy elterjessze: mi vagyunk a legvidámabb barakk, s így könnyebben hozzájuthasson a Cocom-listán szereplő (azaz a szovjet típusú államok elől elzárt) ipari licencekhez. A pozitív Magyarország-kép kialakításához tudósok, művészek, egyházi emberek, újságírók kellettek, akik részt vettek ennek propagálásában.”

  Nem járt jobban Obersovszky Péter sem az MTV Ma Reggel című műsorában, Lendvai hangján érződött is, hogy már nagyon be van rágva a közmédia hallatlan szenzációhajhászásán, és azon az elfogultságon, hogy Obersovszky még a lapból is képes volt idézni neki. Piff-paff, itt is vagdalkozott egy sort, neminformáltamahatóságokat, elhallgattatnakengemet, tudatoslejáratás, mondvacsináltösszefüggés. Aztán lécelt.

  Holnap vélhetően baloldali publicisztikák tömkelege fog megjelenni Lendvai érdemeiről, díjainak, kitüntetéseinek hosszú soráról, ízes anekdotáival, idézetekkel műveiből - akár még a nap embere is lehet a Népszavában. Pedig most végre a baloldalon áll, hogy képesek-e megtenni azt, amire annyiszor szólítottak fel másokat: elhatárolódni. Elhatárolódni egy csacsi öreg hazaárulótól.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr632457156

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Paul Lendvai 2010.11.18. 15:34:38

Ismét egy '56-os, ismét egy brilliáns karrier. Eva S. Baloghgal szemben azonban egy professzionális véleményformálóval van dolgunk. Paul Lendvai 1929-ben született, 1944-ben svájci útlevéllel bekkelte ki a vészkorszakot, 1947-ben újságírói karriert kez...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gakken (törölt) 2010.11.18. 23:15:51

@Anti Anyag: "Gondolom, jön a többi libsi is. A kádár rendszerben egy öreg melós 3 évet kapott egy Kádárt szidalmazó versért..."

Te is beszoptad - ismét - a Fidesz trükköt: ha valami fontos dolog készül, vagy van, teljesen mást dobnak be, rántanak le, emelnek fel.
Paul Lendvait órákat néztem anno az osztrák tv-ben, a legkorrektebb és legfelkészültebb elemző volt, mindent, amit a magyar tv nem mondott/mutatott, tőle meg lehetett tudni, érteni.
Mi a faszt értesz "jön a többi libsi" alatt? Talán a tanult, hozzáértő, több nyelven beszélő értelmiségiekre gondolsz? Vagy? Te is "horogkeresztény" vagy?

Csak nehogy későn fogd fel, hogy már késő, és a Zách utcai készülődés eredményét a saját irhádon tapasztald (velünk, mindannyiunkkal együtt).

az_igazi_trebitsch 2010.11.18. 23:38:21

"Blogger Géza: Ezen kívül melyik jogodat vonták amúgy meg? Hátha lemaradtam valamiről... "

Valóban lemaradtál: például a visszamenőleges adótörvény módosítás, indokolás nélküli kirúgással "érintett" munkahelyek és munkakörök bővítése, az alkotmánybíróságon megtámadható ügyek szűkítése, a magán nyugdíjpénztári tagok befizetésének a tagok megkérdezése, előzetes tájékozta nélküli felfüggesztése, az Érdekegyeztető Tanács lenullázása....

Úgy hirtelenjében ennyi. Egyelőre...

az_igazi_trebitsch 2010.11.18. 23:40:24

tanarseged ur: >A "jó magyar szokás szerint" pedig az egyik leggusztustalanabb szófordulat.<

Izlés dolga. Nekem a _tartalma_ sokkal gusztustalanabb.

az_igazi_trebitsch 2010.11.18. 23:41:54

Chicano: "Paul, ez te vagy álnéven? Te kis huncut! "

Mi van, fijjúk? Ennyire betaláltam?... :-))

Bell & Sebastian 2010.11.19. 00:06:03

@mr_gubahwr:
Mindent nem tudok. Csak pont eleget.

- Kubinyi Ferenc: A katonapolitika regénye (Malomfalvi Kiadó - Thousand Oak California)
- Ispánki Béla: Az évszázad pere. Lámpás Kiadó, 1995

Lendvai Pál a Szabad Nép egykori újságírója, szerkesztője, az ÁVH szombathelyi karhatalmi ezredének volt a tisztje, '51 -től politikai tisztje, a Rákosi-korszak hírhedt alakja, kihallgatótiszt, az ÁVOKÉPZŐ egykori tanára.
De 1956 után fogta magát, kiment Bécsbe, cukit nyitni, nyilván.
Kádár és Aczél kedvenc alákérdezője, nyugati publicisztikai felszopója.

Tehetsz te nekem egy szívességet, bazmeg!

Bell & Sebastian 2010.11.19. 00:12:35

@gakken:
Tanult, hozzáértő, több nyelvet beszélő értelmiségi lennél?
Csak nem egy Judenburgba menekült? Az itt sajnos nem adu.

:))

Bell & Sebastian 2010.11.19. 00:14:53

@az_igazi_trebitsch:
Gondolom a magyar zavar, de az a jó, mert jelzi a betegséged, kártérítés nem kéne?

Trejo 2010.11.19. 00:22:34

@Bell & Sebastian: Te is az ügyosztályon dolgoztál? Hány ember körmét tépted fel te hóhér?

Bell & Sebastian 2010.11.19. 00:23:49

@Bloodscalp:
Mérgezett esernyő vagy a klasszikus jégcsákány, csak ezek szabadok még a kínálatban.
Ez az ellencikk-módszer azért elegánsabb, mert hazai pályán és a saját térfelén verik ki a szart a zsákjából.
De ha jól tudom, nektek az első kettő a kulturális hagyományotok.

(aki kimaradt, az se búsuljon, majd legközelebb...)

Bell & Sebastian 2010.11.19. 00:30:27

@Trejo:
Személyesen kettő ávóst ismertem az elbocsájtott légióból.
Ronda egy haláluk volt, öngyilkosok lettek az ajtókilincsen.

teknős 2010.11.19. 00:39:52

@gyilkos fűegér: Meg voltam róla győződve, hogy a Gy F a nickedben Gyurcsány Ferencet jelöli és te magad vagyon Gréczy Zsoltika.

Egy világ omlott össze bennem. :)

pakesz (törölt) 2010.11.19. 00:53:41

csatlakoznek az elottem szolohoz, hogy szarok en is ra
ha agyonlonek akkor arra tennek magasrol

viszont a magannyugdijpenztar az igenis idegesit, sokkal jobban mint lendvai vagy martonyi ugynokoskodese

penzt visszaadni nem fog egyik mocsok se, akkor minek foglalkozni veluk, hogy oregkorara ez a ven futykos is visszajojjon es itt az EN egeszsegbiztositasombol lassak el?
akkor inkabb ha tenyleg ide kerul akkor adjanak egy kanalat azzal kibelezem, de akkor a megsporolt penz negyedet kerem!!!

Kentaur67 2010.11.19. 02:26:58

Ostoba, elfogult, gerinctelen bloggazda!

Ugyan mi történt volna, ha a köztudomásúlag hiteltelen pártszócső, és számolhatatlan sajtópert elbukott Heti Valótlanban megjelent és egyáltalán nem bizonyított rágalmazás újrarikácsolása helyett egy kicsit megpróbáltatok volna utánajárni, mi is az igaz az egészből és mi nem?

Mondjuk, elolvashattátok voln az alábbi link alatti könyvet:
books.google.com/books?id=ABtf0fc8y7YC&printsec=frontcover&dq=paul+lendvai+life&source=bl&ots=U0uXjuMEVg&sig=Bg_fLzZdt1Bh7ytDYwbHK_ejOq4&hl=en&ei=vs7lTPL9LcX7lwfF0c21CQ&sa=X&oi=book_result&ct=result&resnum=1&ved=0CBoQ6AEwAA#v=onepage&q&f=false

Persze, persze, tudom, ehhez ugye nem ártana angolul tudni, meg persze időt kellene szánni rá.

Egyébként valahogy azt senki nem írta ide (ami segítene megérteni az öreg világlátását, életét), hogy gyerekként, tinédzserként megjárta a koncentrációs tábort. Hát igen, egy ilyen élmény után nem szereti a nácikat, még ha ez kis hazánkban lassan elvárás is lesz. Megélte a poklot, tudja, látta, mi történt, egyfajta eleven mementó, mint annak idején Faludy György.

Adalék a Heti Valótlan hiteleségéről, és arról, hogy állami pénzből, lopás útján alapította Nagyaljasságú Tokajhegyljai Orbánya Viktátor Örökös Diktátorjelölt, itt olvashatsz bőveben:
letterforce.blog.hirszerzo.hu/entry/20279

Mandíner, mandíner, tyi mandínerből gerinctelenek vagytok.

tewton 2010.11.19. 02:49:22

@Kentaur67:
éljen, befutott az első holokauszttal mentegető versenyző!!!

2010.11.19. 03:31:46

@Kentaur67: Hiába az epe, minden vén disznót egyszer utolérnek. Viseld el.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.11.19. 07:04:42

csak egy a biztos, valaki hazudik. a mandiner (of course) a gonosz ballib bűnösségét prejudikálja.

"Két bécsi MTI-tudósító is „horogra akadt” az ÉS-cikkben: Lóránt László Endre és Heltai András. „Urbán”, azaz Lóránt volt az, aki karriercélból "Cole Michael" néven aktát nyitott Lendvairól, s „meggyőzőnek látszó, noha teljesen légből kapott jelentéseket küldött az állítólag rendszeresen tőlem szerzett, az osztrák belpolitikáról szóló bizalmas információkról”. Felettesei annyira elhitték „Urbán” túlbuzgó jelentéseit, hogy abban a hitben voltak, beszervezhetik Lendvait. De nem. Munkáját „Herczeg”, azaz Heltai András titkos megbízott folytatta, aki a cikk szerint 1969-ig szolgálta Bécsben az MTI-t és ha önkéntelenül is, de a III/I-est. Frusztrált volt, mert semmi érdemlegeset nem szedett ki Lendvaiból. "

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.11.19. 07:43:09

ja, és még valami.

baromira nem tudom, kinek van igaza az ügyben (igazából bevallom, nem is érdekel, lendvait soha nem olvastam (idézeteket kivéve persze), soha nem tartottam mérvadónak), de a konkrét post egy bulvármocsok.

pl. mi a faszt mást mondhat egy befeketített manus, mint hogy "neminformáltamahatóságokat, elhallgattatnakengemet, tudatoslejáratás, mondvacsináltösszefüggés"? adjon már valaki tippet!

ám _így_ tálalva a mandiner egyértelműen sugallja: lendvai hazudik, mellébeszél, mocsadék, estébé. ez konkrétan a magyar nemzet/hírlap "színvonala".

ismétlem fingom sincs, kinek van igaza az ügyben.

és én elhiszem, ergének elég volt, hogy a folyó ügyekben kettő vagy három alkalommal megnyikkantak, azonban

1, a korábbi években folyamatosan újra és újra rágták a témát, sokkal, de sokkal kisebb súlyú ügyekben

2, a pár halk sikoly óta történtek újabb durvulások, amik úgy tűnik nem szúrják a mandiner szerzőinek szemét. ld. személyre szabott különadók, a különadók időtartamáról folyó folyamatos hazudozás, a patika hálózatok tervezett einstandja, estébé.

Kálmánbátyám 2010.11.19. 08:21:10

Elöször is, ki a fenét érdekel ez az öregember?
Másodszor, ennyi barom igazságosztót, mint itt, már rég nem láttam. Nektek lételemetek köpködés, vádaskodás ?
Harmadszor, legyetek következetesek. Scmitt Pál khmmm, simulékony magatartása nem zavar ? Vagy a vén komcsi Pozsgay ?
Na ennyire vagytok elvszerüek. Szánalmas, undoritó banda.

Muad\\\'Dib 2010.11.19. 08:27:42

@Kálmánbátyám:
Tudod azokat a patkány besúgokat, akik valamit nem kényszer alatt tesznek, hanem önös érdekből, mindenhol így kezelik. A kommunisták között, a nyugati nemzeteknél, a keletieknél, a náciknál, demokratáknál, börtönben, stb.
Aki itt mindenféle kibúvókat keres, az egyszerűen aktuálpolitikai ügyet akar kreálni egy csótány viselkedéséből.

igényes 2010.11.19. 08:29:32

@Bell & Sebastian: Nincs baj ezzel a Petővel!

Kálmánbátyám 2010.11.19. 08:35:19

@Muad\\\'Dib:
Jól mondod, aktuálpolitika. Húsz évig , bármilyen kormány volt , valahogy senkinek nem jutott eszébe, hogy esetleg besúgó lehetett. Most elejtett egypár kritikus szót, és rögtön kiderül.
Nem mentegetem, csak undorodom ettöl a vircsafttól amit rendeztek.
És mondom, ha már ennyire ki vagytok hegyezve a régi rendszer önkénte, vagy hivatásos kiszolgálóira, akkor tessék következetesnek lenni. Semmi bajom vele, csináljátok, de akkor mindenkivel.

zachar 2010.11.19. 08:38:38

"pl. mi a faszt mást mondhat egy befeketített manus, mint hogy "neminformáltamahatóságokat, elhallgattatnakengemet, tudatoslejáratás, mondvacsináltösszefüggés"? adjon már valaki tippet!"

Pl. :
- hagyja szóhoz jutni és kérdezni a Kossuth Rádió riporterét, és nem egy 10 perces monológgal fröcsögi tele az étert
- választ ad azokra a dokumentumokra, melyek a HV-ban jelentek meg... tehát nem pacsmagolja a tényeket, hanem VÁLASZT ad
- nyilvánosságra hozza az állítólagos megfigyelése bizonyítékait. Ezekből bizonyára kiderülne, hogy súgott, vagy nem súgott Kádár titkosszolgálatának.

"2, a pár halk sikoly óta történtek újabb durvulások, amik úgy tűnik nem szúrják a mandiner szerzőinek szemét. ld. személyre szabott különadók, a különadók időtartamáról folyó folyamatos hazudozás, a patika hálózatok tervezett einstandja, estébé. "

Te Mavókám leülsz, összehozol magadnak pillanatokon belül egy blogot, és abba arról a témáról írsz, amiről akarsz, olyan mennyiségű posztot, amennyit akarsz.
Ez több, mint nevetséges egyes témákat úgy MEGPRÓBÁLNI lesöpörni az asztalról, hogy most nem aktuális, most mással kéne foglalkozni.
Egy szart.
Paul Lendvai munkásságát évek óta figyelem.
Soha egyetlen alkalommal nem szolgálta semmivel sem szülőhazáját, ellenben ott feketíti be Magyarországot, ahol bírja. Befolyásos értelmiségiként sok német és osztrák lap hozzá fordul információért a magyar témájú cikkeihez.
Így értesülünk nap mint nap, hogy Magyarország a fasizmus előretolt bástyája, hogy Magyarországon a zsidók és cigányok prompt életveszélyben élnek, hogy a magyar lakosság túlnyomó része rasszista.
Ez a létező leggennyesebb alak.

u.i.: az, hogy te nem tartottad mérvadónak Lendvait, nem MENTESÍT az alól, hogy ne ismerd, milyen befolyása van a nyugati véleményekre. Ha besúgó volt, akkor alkotmányozási világvége ide, manyup-hisztéria oda, tudni akarok minden részletet.
Ha a vén szemétláda beindítja a rakétákat, és minden befolyását latba vetve próbálja elmismásolni a tényeket, akkor is.
Ehhez jogom van.
A mandiner szerkesztőit pedig kérem, hogy ne hagyják pár hét múlva elsüllyedni a témát.

Muad\\\'Dib 2010.11.19. 08:39:56

@Kálmánbátyám:
Nem rajtam múlik, elhiheted. Másrészt az kétség kívül egy óriási különbség, amit mindenhol leírtak, hogy más dolog (bár szerintem ugyanolyan gusztustalan, viszont pont ez volt a kibúvó az összes ügynél) az elnyomó rendszerrel valamilyen módon együttműködni az adott országban (lévén nem mindenki forradalmárnak született), és megint más egy szabad országból jelentkezni egy diktatúrához informátornak.

Bell & Sebastian 2010.11.19. 08:42:07

Érdekes, Ausztriában is kitört a botrány az Eljátszott országom -című könyve kapcsán.

kurier.at/nachrichten/2039822.php

Pikáns, hogy a Professzor Úr feltűnően sokat idézget benne bizonyos D. Jóskától aki -kétségtelenül- még életében legendává változott a Fidesz- és személyesen O.V. -hoz lojális hangvétele miatt. A CEU a magyar tudáscentrum, a képaláírás szerint legalábbis.
Aber ja, ganz genau! :)))
Érdekességképpen felvetem, hogy a Mester különböző piacokra szánt könyveit különböző fazonra szokta igazítani - ami ugye teljesen PC.

Itten van a honlapja: www.lendvai.at/

Itt meg egy hozzászólás, de ezt úgyis csak az értelmiségi antifasiszták érik ugye -mint vagy kétszer is felhívták rá a figyelmet eddig- büdös-bunkó magyar nem tudhat idegen nyelveket, mert aztat csak bal oldali liberális és -származásúak tudhassák!

"Genauso, wie der deutsche Literaturkritiker Reich-Ranicki bei der polnischen Stasi (UB), war auch Paul Lendvai verhörender Stasi-Offizier der ungarischen Stasi (AVH).

Als Major der AVH hat er 1952 István Pógyor (geboren am 26.1.1902 in Sárosoroszi) verhört. Pógyor, aus einer armen Großfamilie stammend, war Mitglied der protestantischen KIE (Verein Christliche Jugend), und hat während des 2. Weltkrieges den Asyl- und Rettungshilfsdienst organisiert. Lendvai hat ihn mit Elektroschock bedroht, sollte er nicht die ihm vorgelegten Verhörprotokolle unterschreiben, nach denen er die von den Kommunisten aufgelösten protestantischen Jugendorganisationen im Untergrund weiter geführt und gegen das System tätig war. Pógyor wurde daraufhin für 12 Jahre verurteilt und starb unter nicht geklärten Umständen im Konzentrationsgefängnis Budapest am 7.11.1953.

Interessenterweise fehlen diese Jahre konsequent aus dem Lebenslauf des Paul Lendvai. Die österreichische Öffentlichkeit hätte es verdient, diese Tatsachen kennen zu lernen." (2009.08.26.)!

www.furche.at/system/showthread.php?t=940

Tschüss!

Bell & Sebastian 2010.11.19. 08:51:39

@Kálmánbátyám:
Mielőtt beleugatol, tájékozóggyá má, vagy legaláb olvassá e pár hozzászólástot, olyan nem eltársi seggból gyüvőt is!
Szebb jövőt!

Kálmánbátyám 2010.11.19. 08:52:29

Rendben.
De azt azért látod, remélem, hogy pont az ilyen felhajtás növeli meg Lendvay úr jelentöségét. Amúgy csak egy öregember, egy közéletböl lassan kikopó nyugdijas lenne, most meg "sztárt" és biztosan sokak szemében mártirt csináltok beköle.
Mellesleg, nem tujdom ki a rosszabb, az önkéntes fontoskodó besúgó, vagy a köpönyegforgató, minden rendszert, mindig simulékonyan kiszolgáló karrierépitö.
Elöbbiröl legalább pontosan lehet tudni kicsoda, és mire számithatunk töle. A másikról csak azt tudni, hogy ha kell, simán átáll a másik oldalra.
Ugyhogy hajrá, van még dolgotok.

Bell & Sebastian 2010.11.19. 08:53:45

@Kentaur67:
Megjárta a poklot, mi? Onnan jött, egyenesen! Tipikus.

Kálmánbátyám 2010.11.19. 08:56:09

@Bell & Sebastian:
Na , faszikám, pont a hozzád hasonló habzószájú udvaribolondok teszik hiteltelenné ezt az egészet.
A legnagyobb igazság is megkérdöjelezödik, ha igy adod elö.

zachar 2010.11.19. 09:00:45

@Kálmánbátyám:
Ellenérdekelt vagy P.L. gyesznóságainak kitárgyalásában.
Kifogásokat keresel.
Az rendszerváltás óta eltelt 20 évre hivatkozol.
Személyeskedsz.
Ugye nem baj, ha nem kezel téged faktorként az objektív olvasó SEM?

Kálmánbátyám 2010.11.19. 09:07:42

@zachar: Ellenérdekelt vagyok az egyoldalú hecckampényban.
Útálom azt a primitivséget , amit itt egyesek objektivitásnak, és igazságtételnek hisznek.
És rohadtul nem érdekel, hogy szerinted ki kezel engem faktorként.
És igen, személyeskedek, ha kell, mert ennek a sok önelégült wannabe értelmiséginek nem árt néha megmondani, hogy csak egy szájtépö majom.
Akinek nem inge ne vegye magára.

Bell & Sebastian 2010.11.19. 09:11:16

@Kálmánbátyám:
Már ne haragudj, baszod alássan, de te kezdtél Schmittezni és Pozsgayzni, pont mintha össze akarnád mosni őket, kis huncut! Nana!

zachar 2010.11.19. 09:13:41

@Kálmánbátyám:
Azt azé' nem írom le, hogy te sem vagy különb, mint egy szájtépő majom, mert nincs órjási látogatottságú blogod... :)

Egyoldalú hecckampány???
Magyarország ellen, vazze a hazád ellen folyt egyoldalú hecckampány az utóbbi években, P.L. bácsi aktív közreműködésével... nem statiszta volt az öreg ebben, hanem főszereplő.
Nem gondolod, hogy HA súgott, akkor viselje annak felelősségét?
Na nem büntetőjogit, csak a morálisat... ne félj, még soha, egyik ilyen figura sem halt bele a lelkiismeret-furdalásba...
Csak helyre kell tenni.

Kálmánbátyám 2010.11.19. 09:14:50

@Bell & Sebastian:
Elnézésedet kérem , drága barátom, elfelejtettem idézni egy korábbi hsz-t innen.
Nem szép dolog, de beismerem, nem nekem jutott eszembe. Már más is elöhozta a kérdést, lehet rajta gondolkodni.

Muad\\\'Dib 2010.11.19. 09:16:21

@Kálmánbátyám:
Már bocsánat, hogy ezt írom, de legalább elválik a szar a májtól. Aki ugyanis most mártírt farag ebből az emberből, annak aligha van joga a demokráciáról, humanizmusról és egyebekről papolni más témák kapcsán...

tevevanegypupu 2010.11.19. 09:20:21

@Kentaur67:
Faludy Gyorgyot es Lendvait ne hozza mar egy nevezore legyen szives. Eg es fold a ketto meg akkor is, ha Faludy nezeteinek egy reszevel nehez egyeterteni, o soha nem volt jellemtelen.

puffatag 2010.11.19. 09:23:04

@café: a leírt esetek semmit nem bizonyítanak, ennek ellenére ügynöknek nevezik Lendvait az agymosottak. azért van ő is célkeresztben, mert a sosemhazudó szőlősgazda rá nem tudja uszítani szexlapos annamarinkat. FELHÁBORÍTÓ: megbírálta a vezért, vesznie kell.

Kálmánbátyám 2010.11.19. 09:23:44

@zachar:
Hát blogom az nincs, sajnálom. De ha lenne attól még nem lenne igazam.
Nem itélkezem PL felett, mert nem tudom mi igaz, és mi csak egy "óriási látogatottságú" blog állitása.
De hidd el, ez a hangnem, ez a stilus , ahogy itt nyomjátok, titeket is minösit.
Tudod, a kevesebb, néha több.

Téglagyári Megálló 2010.11.19. 09:26:52

@Kentaur67:

Kiteszem a falra ezt a kommentedet...

Kálmánbátyám 2010.11.19. 09:29:38

@Muad\\\'Dib:
Félreértesz, én nem Lendvayról beszélek, hanem azokról a fröcsögö kommentelökröl, akik ezzel a stilussal épp ellenkezö hatást váltanak ki. Nem én csinálok mártirt belöle, hanem azok az ostobák, akik nem képesek a mondanivalójukat úgy elöadni, hogy az bármiféle komolyan vehetö álláspontnak tűnjön, és ne kocsmai hözöngésnek.

Bell & Sebastian 2010.11.19. 09:33:01

@puffatag:
Ügynöknek nevezik és nem bizonyították?
Ez nem igaz.
Bírálta a vezírt?
Mi az hogy! Mocskolta a választóival együtt.
Szexlapos Annamari?
És? Hogy jön ez ide?

Vedd meg P.L. könyvét, már esik az ára, most a hülyéknek is megéri.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.11.19. 09:37:55

" Mivel egy blogposztért iszonyatosan mókás dolog lenne perelni, ezért mi nyugodtan leírjuk, amit a Heti Válasz nem tett meg (és amivel egyébként saját magukat szivatták volna meg)."

Ez ugye azt jelenti, hogy ti, akik a neveteket nem vállaljátok, így bátran merhettek rágalmazni egy embert, míg névvel ellátott újságíró főnökeitek mossák kezeiket?

Kálmánbátyám 2010.11.19. 09:45:32

@bm613:
Ja, és ezzel a névtelen köpködéssel rögtön rögtön a morálos magaslaton érzik magukat.
Pedig nem kéne, ök is csak ugyanolyan pondrók mint egy besúgó, csak másképp.

is 2010.11.19. 09:47:34

@Muad\\\'Dib: "Tudod azokat a patkány besúgokat, akik valamit nem kényszer alatt tesznek, hanem önös érdekből, mindenhol így kezelik."

tehat pl. a kubatov-listak osszeallitoi patkanyok? hiszen boldogan, onkent, nem penzert besugtak, hogy ki FIDESZes, es ki nem az (kb. biztosak lehetunk benne, hogy itt a kommentelok vagy a posztirok kozott vannak ilyen "patkanyok"). es persze az MSZP-nel vannak ugyanilyenek az o listaikra. de nem am csak az egyik oldalon! szerinted ma, 2010 novembereben a FIDESZ kormany nem keresi ugyanilyen "hazafiakat", hogy ugyan mar jelentsenek neki? patkanyozzuk le oket is? vagy az en besugom hos,. a tied meg patkany? van sapka vagy nincs sapka?

Bell & Sebastian 2010.11.19. 09:49:03

@bm613:
Sajátságos logikádból ítélve, különleges anyagból vagyol te gyúrva!
Ki rágalmaz itt kit is, tisztázzuk csak most!
Még az osztrák diplomácia szerint is Paulie keveri a szart, csak most visszavonták vadászati tilalmát antifasiszta származású tartói, ugyanis átminősült felforgatóvá.
Meglepő fejlemény lenne ez egy exÁVOs életében? Már akinek...

puffatag 2010.11.19. 09:49:22

@Bell & Sebastian:
"Ügynöknek nevezik és nem bizonyították?
Ez nem igaz." ami bizonyított: Lendvait a Kádár rendszer ellenségnek tekintette, erről többszáz dokumentum tanuskodik!!!
"Bírálta a vezírt?
Mi az hogy! Mocskolta a választóival együtt." - ha a tényeket leírja valaki a nyugdíjtolvaj párttitkárcsemetéről, az nektek mocskolás
"Szexlapos Annamari?
És? Hogy jön ez ide?" - azért, mert annamarink őt nem tudja terrorizálni, ahogy a magyarországi bíráló hangokat akarja.

Muad\\\'Dib 2010.11.19. 09:51:56

@Kálmánbátyám:
Tisztában vagyok vele, hogy nem te csinálod, de bizonyosan lesznek páran, akik hangosan védelmezik majd. Erre írtam a dolgot...

is 2010.11.19. 09:52:47

@Muad\\\'Dib: "Aki ugyanis most mártírt farag ebből az emberből,"

egybites hozzaallas. ha valaki azt mondja, hogy objektiv es tenyszeru elemzest es itelkezest varunk el, nem pedig elvakult hangulatkeltest, akkor az nem akar semmilyen martirt csinalni senkibol. nagyon szeles az a skala, egy potmeter, es most arrol van szo, hogy a poszt, meg itt sokan elcsavartak az egyik vegere a potit, es hogy ez igy garantaltan nem igaz, az kb. biztos. senki nem akarja a potit a masik vegere tekerni.

na ezt persze meg kellene emeszteni, mert nagy vilagnezeti reform lenne egyes egybiteseknek (akinek nem inge...)

zachar 2010.11.19. 09:55:12

@Kálmánbátyám:
"Hát blogom az nincs, sajnálom. De ha lenne attól még nem lenne igazam."

Nyilván nem ezt írtam, csak a minősítések nem mindegy kitől érkeznek...

"Nem itélkezem PL felett, mert nem tudom mi igaz, és mi csak egy "óriási látogatottságú" blog állitása."

Ez nem egy blog állítása, hanem a HV által felhajtott dokumentumok erről tanúskodnak.
Ott vannak szkennelt dógok, nem tudom, azokat láttad-e?
Tényleg érdekelne, mert mintha egyik figura sem foglalkozna velük, aki szerint P.L. simán lehet ártatlan, csak most Viki kegyetlenül ráuszította a sajtóját...
A jelek szerint P.L., kedves elvtársak, nem volt ügynök, nem volt kartonja, viszont buzgón beszámolt értesüléseiről a kádári titkosszolgálatoknak.
Minden kényszer nélkül.
Hozzájárult ellenzékiek megfigyeléséhez, hozzájárult a kádári Magyarország külföldi pozícióinak erősítéséhez, az ellenzék gyengítéséhez.
Tette ezt olyan pozícióból és olyan kapcsolatokkal, amivel különösen nagy kárt okozott.
A demokrácia nagy barátja... ehh.

"De hidd el, ez a hangnem, ez a stilus , ahogy itt nyomjátok, titeket is minösit."

Ez a hangnem, ez a stílus a hozzászólások stílusa, a TE stílusod is. Olvasd vissza magad, milyen szavakat használsz.
Az én agyam csak akkor szokta ledobni a szíjat, amikor a nyilvánvaló tények mellett is egyesek képesek Viktorozni, meg diktatúrázni, meg számon kérni, miért nem inkább a nyugdíjkérdés van napirenden, meg az alkotmány, meg a Damu Roland, meg egyébként is, milyen már egy 8x éves bácsival így kitolni, meg ez nem véletlen, hogy most kerül elő a szennyes P.L. úrról, meg mittoomén, csak valahogyan kötözködni kék a jobboldallal.

"Tudod, a kevesebb, néha több. "

Néha.
Amit P.L. művelt, és ami a végtelenül demokratikus (an a csődszélére sodort) "3. Köztársaság" hívei eddig megelégedéssel nyugtáztak, az jórészt egyetlen sunyi, jellemtelen, ugyan magyarul beszélő, de semmilyen értelemben nem magyar, kétségtelenül (sajnos) tisztességben megőszült alak háttérmunkája volt.
Tehát én is azt mondom, hogy hajrá, ami a csövön kifér.
Nem P.L. megalázásáért, mert azon a pozíción, ami kirajzolódni látszik, már nincs mit rontani, hanem magunkért.
A rólunk rajzolt hamis kép tisztázásáért.

Bell & Sebastian 2010.11.19. 09:55:57

Ha a hírszerző-jelentők akasztására kerülne sor, itt állnánk egyetlen jegyző és taxis nélkül a bezárt kocsmák előtt.
Hát ezt akarjátok?

Nem kellene itt tovább mosdatni Paulibácsit, inkább tartogatni az energiát a nagy utazásra.

eN 2010.11.19. 09:56:17

na mi van most mar lendvai is piros bogreket osztogat?

szekertabor · provo.blog.hu 2010.11.19. 10:01:22

Miért is érdekes ez a Lendvai?
Mert van egy behatárolható szűk véleményformáló csoport, akik rendre telekürtölik a világot azzal, hogy Magyarország intoleráns, antidemokratikus, rasszista és antiszemita. Ezek magyar kötődésű - részben állampolgárságú - emberek, akik bizonyos értelemben a saját fészkükbe piszkítanak, a saját - volt vagy mai - hazájuknak keltik rossz hírét. Ez nem építő önkritika részükről, hanem Magyarország súlyosan aránytalan lejáratása. Véleményem szerint ez bizony verbális hazaárulás.
Nomármost, ha egy fickóról kiderül, hogy nem csak most áskálódik Magyarország ellenében, hanem az átkosban is komcsi kollaboráns volt, azt bizony erősen hangsúlyoznunk kell, éspedig minden lehetséges fórumon. Ugyanis Magyarországnak alapvető érdeke, hogy az őt alaptalanul mocskoló hangokat hiteltelenítse. Végül is mit köszönhet a világ Lendvainak? Ő nem egy Puskás, egy Szentgyörgyi vagy egy Teller, csak egy "magyar-szakértő" firkász. Ha Rubik Ernő, vagy írogatna dehonesztáló cikkeket Magyarországról, akkor az ő szavainak súlyát kevésbbé csökkentené, ha kiderülne, hogy besúgó volt. Sajnos így van ez kedvenc német-barát Nobel-díjas írónkkal is. De Lendvain végre fogást találtunk. Szóval csak rajta: szétkürtölendő!

szekertabor · provo.blog.hu 2010.11.19. 10:04:46

Bocsánat, a mondat helyesen: Ha Rubik Ernő vagy Egerszegi Krisztina írogatna...

Bell & Sebastian 2010.11.19. 10:07:31

@puffatag:
Gondolom feltűnt, hogy nem kevés linket adtam, amik ugye benne vannak pár óra keresgélésbe, de csak azért, hátha valakit mélyebben is érdekel.

Most már látom, nem te sem vagy betűző ember, csak állod. Na csá!

Muad\\\'Dib 2010.11.19. 10:08:53

@is:
Ez rendben van, amit írtál.
A baj az, hogy valamiért ez az "objektív" hozzáállás kissé szubjektíven alkalmazódik egyeseknél. Láttunk már olyan ügyet nem is olyan rég, ahol ezen objektív emberek nem így viselkedtek (pl. Zentai Károly vs Biszku , ki mikor objektív).

csabakirályfi 2010.11.19. 10:11:15

Ez az Mandíner, így tovább! Gondolom, azokat a nyilvánossá tett papírokat persze nem olvastátok el?! És mi a véleményetek, a Bibó kollégisták nem müködtek együtt? A belügyminiszter veje, meg a Társadalomtudományi Intézet ifjú munkatársa vezetésével? Persze jó az ilyen rágnivaló, alkotmánymódosítás elött Peti aszongya Hunvald, utána Jancsi aszongya Hagyó, ezzel aztán el lehet terelni a figyelmet. Klassz.

Anti Anyag (törölt) 2010.11.19. 10:11:18

@szekertabor: Szerintem a libsik egyáltalán nem lepődtek meg ezen. Főleg azok nem, akik jobban ismerik saját embereik titkos történetét.

Kálmánbátyám 2010.11.19. 10:13:51

@zachar:
No ez igy rendben is van. Vannak iratok ? Vannak bizonyitékok? Nagyszerű, akkor lássuk.
Nem gúnyolódok, kiváncsi vagyok.
Amennyire tudom, ezt igy szokták a leleplezö újságirók.
Cimlapra vele !
Aztán lehetne véleményt nyilvánitani.
Addig ez csak "a barátom faterjának a szomszédja istenbizony látta " kategória.
Tényleg, TE láttad ?

szekertabor · provo.blog.hu 2010.11.19. 10:13:58

@Anti Anyag: Persze, de nem ez az érdekes, hanem az, hogy az átlag külföldi olvasó hogy vesz kézbe egy Lendvai cikket. Ezért kell külföldön is megszellőztetni a botrányt.

csabakirályfi 2010.11.19. 10:16:24

@zachar: "A jelek szerint P.L., kedves elvtársak, nem volt ügynök, nem volt kartonja, viszont buzgón beszámolt értesüléseiről a kádári titkosszolgálatoknak.
Minden kényszer nélkül.
Hozzájárult ellenzékiek megfigyeléséhez, hozzájárult a kádári Magyarország külföldi pozícióinak erősítéséhez, az ellenzék gyengítéséhez.
Tette ezt olyan pozícióból és olyan kapcsolatokkal, amivel különösen nagy kárt okozott."

Látom, elolvastad a HV cikkét. Copy-paste. Cgrs!

eN 2010.11.19. 10:23:10

@csabakirályfi: mert az alkotmany az Istentol valo, hogy nem lehet hozzanyulni vagy mi van?

Zöldövezeti 2010.11.19. 10:25:52

@Google: Kapcsolat.hu ??
egy hónapja tévedtem oda !
hát annyi marhát, naivat egyrakáson még nem láttam !!

eN 2010.11.19. 10:26:47

@Kálmánbátyám: te ugye olvasni nem tanultal meg?

"Az 1. dokumentum a Külügyminisztérium sajtófőosztályának 1981-es feljegyzése. Lendvai helyzetének értékelése után a szöveg kiemeli: milyen kedvező elbírálásban részesíti műsoraiban a magyar rendszert. A feljegyzés készítője leírja, Lendvai betartotta a „játékszabályokat" a forradalom 25. évfordulójáról készített filmje kapcsán. „Előre informált" például a film tartalmáról.
( A dokumentum első oldala valamint második oldala )"
elso link:
hetivalasz.hu/data/cikk/3/33/95/cikk_33395/l00a.jpg
masodik link: hetivalasz.hu/data/cikk/3/33/95/cikk_33395/l00b.jpg
most nem fogom neked bemasolni ide az osszeset. olvasd el a belinkelt HV cikket, ott a tobbi.
ha meg azt allitod, hogy a HV hazudik, ok csinaltak a belinkelt dokumentumokat, akkor menj el a leveltarba es cafold.

zachar 2010.11.19. 10:35:44

@csabakirályfi:
"Látom, elolvastad a HV cikkét. Copy-paste. Cgrs! "

Veled ellentétben... grat!

zachar 2010.11.19. 10:37:09

@Kálmánbátyám:

"No ez igy rendben is van. Vannak iratok ? Vannak bizonyitékok? Nagyszerű, akkor lássuk."

De ember... ott vannak a cikkben... nézd már meg léci.

Dokumentumok Paul Lendvai kettős életéről
hetivalasz.hu/itthon/dokumentumok-paul-lendvai-kettos-eleterol-33395

átlátó 2010.11.19. 10:53:15

@gakken: Attól, hogy ez a gerinces ember, - igen, a L.Pali bácsira gondolok az osztrák tv-ben olyan korrektül fogalmazott, meg elemzett is, szóval attól még nekem eszembe juthat a kettős szereposztás. Fajtakérdése, de meg kell jegyeznem, hogy láttam én már gerinces zsidót is.

átlátó 2010.11.19. 10:55:56

@átlátó: Nem olvastam az előző kommentet, másoknak is ez a kettősség jutott eszébe. Erről a hintalóról.

Kálmánbátyám 2010.11.19. 11:06:25

@eN:
Igen, azt olvastam. Azt hittem van még más is.
Együttműködött a magyar hatóságokkal, kultúrális találkozót szervezett, és jó szinban tüntette fel az (akkori ) Magyarországot.
Nem állitom, hogy ez igy jól van, különösen nem mert azóta változott némiképp a világ. Azt sem hogy abszolút gerinces dolog volt, amit tett. Hintett egy kis infot itt is ott is, és megélt belöle. Újságiró volt vagy mi.
De hogy egy ártalmas féreg lenne , az tulzás.
Csak egy ügyeskedö , fontoskodó figura, akit már rég elfelejtett volna mindenki, magamat is beleértve, ha most nem csapnánk ekkora csinnadrattát körülötte.
Komolyan kérdezem, ennél jobb ötlet, kit kellene leleplezni, nincsen ?

Bell & Sebastian 2010.11.19. 11:21:30

@Kálmánbátyám:
Az egy elég nagy tévedés, ha megpróbálod eljelentékteleníteni ezt a figurát, mert nem az.
Egyébként a legnagyobb elégtételt a valódi '56 -osok érezhetik most, mert nekik ártott a legtöbbet.

Az eléggé tipikus életút egyébként, hogy a KZ -ből csúszda vezetett egyenesen az ÁVH -hoz, onnan meg a III/III -hoz. Ne feledjük, hogy az osztrák-, német- és svájci sajtón keresztül permanensen manipulálta a az említett közvélekedést tegnapig ez a lelki nyomorék.

A szél fordulásával kiesett a hajóból a hálózatával együtt. Nagy veszteség ez a progresszív erőknek - nagy győzelem nekünk. Mit szólnál hozzá, ha a következő a Simor nevű CIA-összekötő lenne?

Nem lehetetlen. :)

eN 2010.11.19. 11:27:06

@Kálmánbátyám: nem jelentektelen figura, lasd B&S @Bell & Sebastian: hozzaszolasat

Kálmánbátyám 2010.11.19. 11:39:51

@Bell & Sebastian: Nem akarom eljelentékteleniteni, de eltúlozni sem érdemes. Te mondod, hogy kiesett a pixisből már két évtizede. Ma már csak egy lejárt szavatosságú egykori valaki.
Régebben (akkor) folyamatosan hivatkoztak rá, mint mérvadó forrásra. Ma a kutya sem.
Azt nem tudom, az 56-osoknak mennyit ártott, ez ezekböl az iratokból nem derül ki.
Tudom, ez nem elégit ki téged, de az ilyen fontos nyüzsgöncöknek a legnagyobb büntetés, ha senki sem foglakozik velük.

Bell & Sebastian 2010.11.19. 12:06:46

@Kálmánbátyám:
Csak nem értesz, tán szándékosan?
Kettő (2) napja esett ki a pikszisből! A többi csak önismétlés, fentebb mindent leírtam már egyszer. :)

Kálmánbátyám 2010.11.19. 12:25:28

@Bell & Sebastian: Tegnapelöttől nem TV intendáns ?
Ha most nem jön elö ez a téma, valamennyien azt hittük volna szép csendben meghalt már.
De azt hiszem kibeszéltük már a dolgot. PL, ha olvassa ezt a blogot, reméljük elszégyelli magát, vagy valami hasonló.
Itt meg sokan úgy érezhetik magukat, jól kiosztották ezt a besúgót. Több kitüntetést nem fog kapni a Magyar Köztársaságtól, tán még azt is visszaveszik amit kapott.
Eddig sem volt egy meghatározó figura jó ideje, eztán meg pláne nem.
Lapozzunk, jöhet a következő, van még...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.19. 12:34:23

@Grift: @bz249: @khamul: @evil overlord: @Tehetetlen Dodó:

Én azt egy szóval sem mondtam/írtam, hogy ne hozzuk nyilvánosságra a "bűnlajstromát", hogy ne szembesítsük a tetteivel, hogy ne "ítéljük el", azért, amit tett.

De tudjátok/tudják, annak idején, a felnőttéavatási szertartáson azt mondta nekünk a nagyfőnök: "Jól jegyezzétek meg ifjú harcosok! Harcossá válni könnyebb, mint méltónak maradni a ranghoz!" És felsorolta, mitől tartózkodjunk. Közöttük volt az a kitétel is, hogy: aki gyerekeken vagy öregeken gúnyolódik, az méltatlanná válik a harcos névre:-)

ü
bbjnick

Bloodscalp 2010.11.19. 12:45:29

@Bell & Sebastian: ez neked elegáns?ízlés dolga..

hiszen elvileg demokrácia van a híres 2/3-dal, és megoldható hogy MINDEN ügynök előkerüljön....akkor?

Még mindig nem álltam be egyik sorba se:) nehéz megemészteni tudom:) talán ideológiailag nem vagyok elég képzett?

Leskelődő 2010.11.19. 12:57:26

@Chicano: He-he, a Hírszerző a Magyarországgal rendszeresen foglalkozó munkatársra, Josef Kirchengastra hivatkozik.
Ez ő?
"2009. április 16-án a bécsi magyar nagykövetségen Dr. Horváth István nagykövet ünnepélyes keretek között a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adta át... Josef Kirchengastnak, a liberális Der Standard napilap külpolitikai szerkesztőjének."
"www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/AT/hu/Hirek/090416_pammer_kirchengast.htm

Kálmánbátyám 2010.11.19. 13:18:38

@Chicano:
Most akár kárörvendhetnék is, de nem teszem.
Csodálkozol ? Most az is OV diktatúrájáról fog olvasni aki eddig nem is hallott róla.
Biztosan ezt akartátok ?
Egy évvel ezelőtt hol voltak ezek az iratok ?
Pár hónappal később nem ért volna rá a leleplezés?
Most már az isten sem mossa le a leleplezőkről, hogy aktuálpolitikai bosszú az egész, még ha nem is igy volna. (Igy van, tényleg?)
És ez nagy segitség lesz a következő lebuktatott spiclinek is.
Gratulálok.

Bell & Sebastian 2010.11.19. 14:57:42

@Bloodscalp:
Nézd, mindenki csak addig antifasiszta, míg össze nem akad egy valódi fasisztával. Aztán nézhet utána az értelmező szótárban, hogy valójában mit is jelent e kifejezés. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy mentálisan sérültek fejéből mindig minőség pattan ki.
Csak az ép eszűek nem vevők rá! Bár Feri bandáját ekézte volna ez az ávós ilyen lelkesen, most nem szögezték volna ki a bőrét a balgának a nyenyi mellé -vagy hogy is híják- rettentő példának.

@bbjnick:
Aztán az ellenség van-e ilyen könyörületes, vagy mindenáron ki akar halni, vagy hogy? Fiatal ez még, nézze csak, hogy fröcsköli szét a mérgét ez a Paul, született vitéz Szarházy!

Bloodscalp 2010.11.19. 16:22:39

@Bell & Sebastian: te hallod...nem igazán értem hogy mit akarsz mondani:) (és nem is nagyon akarom)

arra gondoltál már hogy valaki tapasztalatból lett antifasiszta pl?:) tehát Mielött találkozott egy fasisztával...?és utánna fejlödött ki benne a szemlélet?:)
a 30'-40' években sok ilyen volt:)
bonyolult léleknek tűnsz, amikor mocskos pofád volt azt még megértettem....

Tehetetlen Dodó 2010.11.19. 16:32:33

@bbjnick: Már bocsánat.
Itt az öregséget senki nem gúnyolja.
A "vén ávós genya" összetételben például az"ávós" meg a "genya" jellemzőkön van a hangsúly, nem a vénen.
Az nem lehet mentség a tettei alól, hogy közben megvénült.
Érdekes módon maguk alá vizelő, elaggott, tolószékes gyanúsítottakat még vígan cibálnak törvényszék elé a Wiesenthal-központ szigorú ábrázatú aktivistái.

Bell & Sebastian 2010.11.19. 17:00:40

@Bloodscalp:
Nagyon egyszerű a képlet: az antifasiszták állandóan megidézik maguknak a saját "fasisztáikat".

Csak azt felejtik el kifejteni, pontosan milyen fasizmusra is gondolnak, ugyanis a fasizmus nem a rossz eszenciája.
hu.wikipedia.org/wiki/Fasizmus

Nagyon úgy tűnik, közben -mintegy mellékesen- szétverik a nemzetállamokat, világuralomra törnek és lemészárolnak mindenkit, akire csak rásütik a bélyegüket.

A legpusztítóbb ideológiának idáig a judaizmus. farizeusok, jakobinusok, kommunisták, liberálisok -leszármazási sor bizonyult. A liberális önmagában nem is létezik, ez a Lendvai is csak egy judeobolsevik kommancs, semmi több!
Egye csak meg, amit főzött, nincs jelentősége, hogy előtte vagy utána került valódi a lágerbe, gondolatban mindig is ott volt, pedig ő többre hivatott, országokat képes táncoltatni, maga az istene ostora, a bölcs professzor, akinek isszák megmételyezett szavait!

Hogy úgy mondjam, az egyéni kulturális komplexusát vetíti rendületlenül. De vége a mozinak, filmszakadás van.
Majd jönnek mások, összeragasztják és befűzik újra, addig, amíg tűzbe nem dobják megint a fajtáját.

Ez a sorsuk.

tewton 2010.11.19. 21:09:51

@bbjnick:
felénk pl. a "az a vén szaros" kifejezésben a "vén" tkp. egy semleges tényközlés, csak az azt követő, elmarasztaló kifejezés kiejtését segíti.

tewton 2010.11.19. 21:12:05

@bbjnick:
ez a felnőttavatás-dolog ... ez nem valami csengey-parafrázis? :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.11.19. 21:20:13

@tewton:

bbjnick, szerintem, a barmicvóját mesélte el :)

Bloodscalp 2010.11.20. 00:37:51

@Bell & Sebastian: érdekes téged olvasni:) kb mintha ha azt mondanád hogy a tojás volt elöbb:)
elöbb voltak az antifasiszták, utánna lettek a fasiszták...
pedig ugye fordítva:) hogy a jakobinusok miért olyan gonoszak a jó ég tudja:)

szerintem hagyd az ilyen dolgokat, neked ez kicsit bonyolult, nem?

Bell & Sebastian 2010.11.20. 01:41:40

@Bloodscalp:
Korai még vazelint venned, mert fiatal bölcsészlány vagyok. És leszbikus.

stratez 2010.11.20. 02:42:58

Pali bátyánk barangolásának hírére a legvidámabb barakk útvesztőiben rögtön szorosra zárták a sorokat a Népszavától a Népszabiig, még csak a leghalványabb kétely sem merült fel, hogy valami pötty került volna a világhíres Kelet-Európa- és Orbán-szakértő eddig sem kifogástalan pedigréjére, kizárólag a Fidesz-ármány ügyködéséről lehet szó szerintük. De ha igaz, hogy akad ott még egy-két elfekvő irat, ahol az eddigiek voltak, akkor viszont előbb-utóbb új magyar származású Orbán-szakértő után nézhet a baloldal. De előtte nem árt, ha átvizsgálják tüzetesen a levéltárakat.

tewton 2010.11.20. 02:56:32

szeretném látni a szdsz ("antikommunista szabadságpárti") vagy valamelyik utódpártjának (szeta ... lmp) a hivatalos állásfoglalását a kommunista rezsim társutas kiszolgálóiról, lehetőleg radnóti- vagy illyésgyula-idézettel (hol zsarnokság van...)

"Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel súgott be, nemcsak parancsra"

BandW 22 (törölt) 2010.11.20. 11:02:00

A mandineren minimum elvárás az, hogy a poszt írói ne ismerjék a közelmúlt történelmét?

Mert akkor nagyjából értem, hogy ez itt miért lett idehányva.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.20. 13:46:07

@tewton: @Grift:

"ez nem valami csengey-parafrázis?"

Csengeynek is volt "barmicvója"?:-D

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2010.11.20. 13:51:44

@BandW 22:
Mármint a megjegyzésed első strófája, azon oknál fogva, hogy nem ismered a közelmúlt történelmét.
Nekem anyanyelvemen mesélte apám, ...

Bell & Sebastian 2010.11.20. 13:58:12

@bbjnick:
Egészen tegnapig azt hittem, az Imához! -vezényszó csak legenda. Hát nem.
www.youtube.com/watch?v=vg7UkvCwOKA&feature=related

:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.11.20. 16:40:40

@Bell & Sebastian:

Ez Igen!:-)

ü
bbjnick

Pelso.. 2010.11.20. 17:37:32

Ugye hétfőn, esetleg kedden lesz sajtótájékoztató, ami keretén belül a HV (netán a Mandinerrel karöltve) bemutatja a dokumentumokat, alátámasztja azok eredetiségét s rámutat arra, hogy állításait mindezek kétséget kizáróan bizonyítják?

Bell & Sebastian 2010.11.21. 02:47:11

@Pelso..:
Szerencsére az osztrákok sem vesznek be mindent.

A tájékozottabbak felróják neki a VH. utáni magyar szocdem-komcsi fúzióban betöltött szerepét, a mezei tévénézők műsora egyoldalúságára, unalmasságára és lehengerlő, fölényeskedő stílusára panaszkodnak, kiégett -mondják.

Van, aki arra a következtetésre jut, hogy jellemző az osztrák újságírás minőségére az, hogy ez a figura ott csillogni tud. Azzal is gyanúsítják, hogy az iszlám szekértolója. Elismerik, hogy kettős játékosként boldogulhatott csak keleten és nyugaton egyformán.

A védekezésnek szánt szánalmas nyökögését keveslik.
Fölösleges volt öncélúan ujjat húznia Orbánnal a Jobbik földbedöngölésének ürügyén -vélik. Egyszerűen unják az egysíkú antiszemita-, antifasiszta szövegét.

diepresse.com/home/kultur/medien/611863/Ungarisches-Blatt-wirft-Paul-Lendvai-Spitzeltum-vor?from=gl.home_kultur

Meglepő módon itthon ádázabban védelmezik, mint maguk az osztrákok. Ki érti ezt? ;)

Kár tovább ragozni ezt itt.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.11.21. 08:25:33

@ Bell & Sebastian 2010.11.21. 02:47:11

A hivatalos osztrák politika már szeptemberben-októberben óvatosabban kezdte kezelni Lendvait, amikor a németországi osztrák követ lemondta Lendvai új, az Orbán-veszedelemről szóló könyvének berlini bemutatóját

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=357413&referer_id=friss

hvg.hu/velemeny/20101103_lendvai_fidesz_orban

evil overlord (törölt) 2010.11.21. 14:10:10

@Pelso..: A hiányolt dokumentumok ott vannak a posztban linkelt HV cikkben:
hetivalasz.hu/itthon/dokumentumok-paul-lendvai-kettos-eleterol-33395/

Ja, és már a Népszabadságnál sem állnak ki Lendvai mellett:
nol.hu/velemeny/lendvai___az_onkentes_kollaborans
Petri Lukács Ádámot igazán nem lehet azzal vádolni, hogy a Fospumpa szekértolója.

Devil 2010.12.07. 09:38:03

Megkezdodott hat a kulfoldi kritikai hangok elhallgattatasa, lejaratasa, ahogy mar fel evvel elore tudtam :)
Az ugynoklusta titkossaga lam arra is jo hogy politikai ellenfeleinket lejarassuk vele: ki tudja mit _nem_ hoznak nyilvanossagra, mi mit jelent valojaban, milyen volt az egesz halozat? Senki. Marad a mocskolodas, es az undor attol amit a politikusok muvelnek.
süti beállítások módosítása