Antiszemita Budapest? Spiegel vs. Economist
2010. október 25. írta: TuRuL_2k2

Antiszemita Budapest? Spiegel vs. Economist

  A Spiegel angol nyelvű kiadásában megjelent, tárgyi tévedésekben és rosszindulatban bővelkedő, Budapest Experiences A New Wave of Hate című, Europe's Capital of Anti-Semitism felcímű írásról megemlékeztünk már blogunkon (a magyar sajtóban elég rendes visszhangja volt a cikknek, a HVG.hu-n például Pelle János, a komment.hu-n pedig Novák Attila tette helyre Erich Follath megállapításait). Follath különösen tömény nácizással dolgozó riportja utólag finomodott egy kicsit, kikerült például belőle a nagyvonalú „the far-right Jobbik party is part of the government and Jews are being openly intimidated”. Még így is kellően erős maradt az anyag ahhoz, hogy ne csak a mi provinciális-túlérzékeny csőrünket bökje, de írásra sarkallja az Economist bloggerét, Adam LeBort is.

  LeBor, bár egyetért azzal, hogy az antiszemitizmus nagyon érzékeny kérdés Magyarországon, és vannak baljós jelek (például a Jobbik választási eredménye), erősen vitatja a Spiegel-cikk által sugallt összképet. Mint írja, Budapesten található a világ egyik legjobb (és a térség egyetlen) holokauszt-múzeuma, ezrek vesznek részt évről évre az Élet Menetén és számos tábla és szobor emlékezik az áldozatokra. A szélsőjobb és a kormányzó jobboldali erők összemosását is sérelmezi, s hiányolja, hogy miért nem esik szó a város pezsgő zsidó életéről, ami ugyancsak távol áll a Follath által kávéházakból kiszoruló, összepakolt bőrönddel rettegő zsidókról festett képtől.

  LeBor blogbejegyzése önmagában nyilván nem ellensúlyozza a Magyarország fasizálódásáról szóló nyugati híreket, de reményt keltő, hogy itt dolgozó külföldi tudósítóként is érzi, mennyire túlzóak, egyoldalúak és igazságtalanok sok esetben ezek a beszámolók. Sőt, nem csak érzi, de még arra is veszi a fáradságot, hogy cáfolja egy másik neves lap szerzőjének megállapításait - ami egyáltalán nem magától értetődő lépés.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr882397030

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Miép, a Jobbik és a csótányok 2010.10.25. 14:02:08

 Nem tudom, kedves Árpád, hogy olvastad-e Bede Márton írását a MIÉP október 23-ai megemlékezéséről? No, ha nem akkor olvasd el, mert arról szeretnék írni. Azaz nem az ünnepről, hanem a MIÉP-ről és a MIÉP eltűnéséről. Mert nekem is megvan az elméle...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.10.25. 13:22:21

Egyértelmű a helyzet: az Economist az újjáéledő nyilasizmussal ciboráló fasiszta szennylap! Tilcsákbe, hol a galamuszi-nyuszi, Halmai segííííccs!

Nah, komolyan: mind az economist, mind a spiegel a saját országa határain túli véleményformáló ászok az objektív elemzői műhely nimbuszával. És egyben konkurrencia egymásnak ebben. Ha bakot lő a spiegel a rovásunkra, akkor az economist kéjesen helyrerakja a hasznunkra. Ezt jelentősen lehet külföldiül beszélő honfitársaink kommentjeivel előmozdítani, blogra fel!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.10.25. 13:33:25

Adam LeBor egy elég ellentmondásos alak. Keressetek rá, mit írnak róla a Magyar Nemzetben.

Másrészt, amiben vitatja a Spiegel által sugallt - egyébként tényleg hamis - összképet, ahhoz a Fidesznek semmi köze nincs.

Talán kérdezzétek már meg a zsidókat egyszer, hogy érzik magukat az új rezsimben. Hátha jobban tudják, mint akár a Spiegel, akár Adam LeBor.

Karvaly 2010.10.25. 13:36:38

Legalább annyira örülök az Economist cikkének, mint annak, hogy végre az iwiw-es gomb nem takarja el a cikk végét :)
Kettes, jó, kérdezzük meg mondjuk Fónagy Jánost. Vagy ugye nem arról van szó, hogy te akarod eldönteni, ki a zsidó és ki nem?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.25. 13:39:32

@Kettes: a megboldogult JP-ben Shadai egyszer-kétszer elmondta, hogy szeretné, ha a zsidóság megszűnne valamiféle politikai lakmusz papír lenni.
Ez is egy zsé vélemény.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.10.25. 13:44:27

A.L.B. a "külföldi lapvélemények szerint" műfaj egykori koronázatlan királya, Lovas István fekete nemezise és a Budapest Protocol című nácis-konspirálós regény ( www.adamlebor.com/BP.html ) szerzője. Budapesten él és szereti is a helyet. Ha valaki, hát ő tudja, hogyan mennek a dolgok. :)

Téglagyári Megálló 2010.10.25. 13:45:13

@Kettes:

"Talán kérdezzétek már meg a zsidókat egyszer, hogy érzik magukat az új rezsimben."

Ezzel az szokott lenni a probléma, hogy ha jobboldali kormány van hatalmon, akkor minden kisméretű balhé a kormány nyakába van varrva, ha pedig baloldali, akkor az ellenzék, a Fospumpa a hibás.

A zsidók elfogultak.

eN 2010.10.25. 13:59:36

@Kettes: rendben, rakerdek: hogy erzitek magatokat?

Bell & Sebastian 2010.10.25. 14:17:56

Van az a népi megfigyelés, hogy az értelmiségi fellegvárakat úgy a XX. század kezdete óta több-kevesebb sikerrel igyekeznek elfoglalni, meg nem engedett eszközök alkalmazásával.

Aki azt állítja, hogy van antisémita beállítottsága a magyar társadalomnak is, az realista, aki tagadja, az meg hazudik. (Budapesten ez kevésbé jellemző.)

Miután sikerül majd lefülelni a legnagyobb tolvajokat és mindenhonnan kivágni a beosztásukra alkalmatlanokat, felszámolni a hálózatok hatalmát, visszaállítani az erkölcsbe vetett hitet és sikerül felnevelni a régit leváltó értelmiséget, ez a probléma is megszűnik.

De addig is maradjunk annyiban, hogy cseppet sem jobbak a többi istentelennél, sőt rosszabbak, mert magával a Sátánnal cimborálnak, ahogyan ez tetteikből eddig is mindig világosan kiderült.

A sötét erőnek (dark father/Darth Vader) meg csak a szociális ovisok szurkolnak a moziban.

jan 2010.10.25. 14:24:12

@Kettes: LeBor személyétől függetlenül az Economist mindig is értőbben viszonyult ezekhez a kérdésekhez, mint a többi nyugati lap. Hogy miért, azt nem tudom.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.10.25. 14:50:33

Nem kéne folyton a zsidókról beszélni. Nincs bennük semmi érdekes. Ügyes üzletemberek és szeretik a pénzt. Nem valami nagy erény egyik sem.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.25. 14:52:00

Kritizálja Kertészt! Azta!
Egy-két dolgot azért helyrerakott, aminek örülök. Ahogy a Spiegel cikk reflexióinál is egy itt élő külföldi -tán német- helyreigazító véleményének.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.25. 15:06:33

@Kettes:
buta! a zsidókat nem arról kell megkérdezni, hogy hogy érzik magukat / a válasz borítékolható: vegyesen/, hanem arról, hogy hová dugták az aranyat

ArmaGeddon Bácsi · http://ordoguzo.blogspot.com/ 2010.10.25. 15:14:30

@Blassius:

"Nem kéne folyton a zsidókról beszélni. "

Ezt javasold azoknak, akik állandóan az "antiszemitizmus" vádjával terrorizálnak egész országokat, meg azoknak, akik a megtámadottat védelmükbe véve azt hozzák fel, mijen jó Holokauszt-múzeum, meg Élők menete van itt...

Többségünknek eszébe se jutott volna ez a zsidókérdés, ha a világot uraló csoportok nem ezt tették volna meg a világ társadalmainak fő fegyelmezőeszközévé, központi helyen a holódogmával, a zsidóság üldözött áldozat jellegének állandó sulykolásával és ennek kötelező kultuszával.

Ha nem akarnák, hogy állandóan a zsidók legyen a téma, nem tennék ezt állandóan témává...

Tündér_Lala 2010.10.25. 15:37:08

"Talán kérdezzétek már meg a zsidókat egyszer, hogy érzik magukat az új rezsimben."

Minden ember fajra, nemre, vallásra való tekintet nélkül egyforma, azonos jogokkal és kötelezettségekkel kell rendelkeznie.
A pozitív diszkrimináció (a kiváltságok), tehát káros, mert az abban nem részesülőkben ellenérzést kelt. Ezeket arányát tehát csökkenteni kell, megadni is hiba volt.
Ha az érintett népcsoportok ezt sérelmezik az érthető, de éppen ez az út vezethet az ellenérzések csökkenéséhez. Aki pedig a kiváltságok szintentertását vagy növelését szorgalmazzák, azok az ellenérzések fenntartását vagy további növekedését készítik elő.

A jó megoldás, ha együtt sírunk és együtt nevetünk.

Tündér_Lala 2010.10.25. 15:38:28

"Talán kérdezzétek már meg a zsidókat egyszer, hogy érzik magukat az új rezsimben."

Minden ember fajra, nemre, vallásra való tekintet nélkül egyforma, azonos jogokkal és kötelezettségekkel kell rendelkeznie.
A pozitív diszkrimináció (a kiváltságok), tehát káros, mert az abban nem részesülőkben ellenérzést kelt. Ezeket arányát tehát csökkenteni kell, megadni is hiba volt.
Ha az érintett népcsoportok ezt sérelmezik az érthető, de éppen ez az út vezethet az ellenérzések csökkenéséhez. Aki pedig a kiváltságok szintentertását vagy növelését szorgalmazzák, azok az ellenérzések fenntartását vagy további növekedését készítik elő.

A jó megoldás, ha együtt sírunk és együtt nevetünk.

Tündér_Lala 2010.10.25. 15:39:24

Boccs a blogmotor * ....

Bloodscalp 2010.10.25. 15:45:28

lehet hogy csak tudott valamit amit mi még nem, hamarosan tényleg a kormány tagjai lesznek:)

Amőbandita 2010.10.25. 16:03:18

Egy komment az Economist-cikk alatt:

TrueBee wrote:
The always upcoming " hungarian antisemitism" is more than sad.
As a hungarian jewish rooted person let me tell you something about this problematic field.
What does it mean being a jew in Hungary?
Under the communist dictatorship there were no jews - official - in Hungary.
The mayor part of the hidden jews were step into the communist party.
After the political changing in 1989 it became a "trend" to be a Jew - namely it meant that you are intellectual,you stay at left and you have the best relationship to the ex-govermental economical power.
During 2002-2010 the "left parties coalition" became the most corrupt and most antidemocratic political movement hungarians ever seen. The only aim was just to have as much private money from the public purse as possible.
The "Antisemit-card" was the Joly Joker if there were a journalist or an economist who put in a word for the truth.
About 7 person of my family are religious jews. Neither me nor my ortodox aunt or cousin EVER met antisemitism in Hungary .
But we met a lot of „business-jew” people who became ”jew” just to get part from the political, financial or media power……

Carlos> · http://banana-daiquiri.blog.hu 2010.10.25. 17:38:28

Az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a nacionalizmus, a sovinizmus, a kisebbségi komplexusból táplálkozó felsőbbrendűségi érzés az általános magyar közgondolkozás természetes jellemzője. Olyan általános, hogy ezt Magyarországon nevezhetjük normálisnak - normális, azaz ahogy a többség csinálja. A többség nagy része nincs is tudatában, hogy ő így gondolkodik, mélyen beivódott reakciók ezek, ami annak köszönhető, hogy a téma mindig a szőnyeg alá lett söpörve. Soha nem vált felvilágosító céllal a közbeszéd tárgyává, soha nem magyarázták el értelmesen az átlag magyarnak, hogy valójában szélsőséges nézetek bújnak meg az ő világképében. A trianoni frusztráció és a többi nem lett kezelve.

Ami most történik, az csak annyi, hogy éppen kibukik a felszínre, ami eddig alatta volt. Nem lett több képviselője ennek a világnézetnek, csak a körülmények most láthatóbbá teszik. Politikai erők lovagolják meg, a populista politikák nagyot kaszálhatnak a gyűlölet szításával. Megnevezni ki az idegen, felelőssé tenni mindenért, egyúttal megszabadulni saját felelősségünktől.

Ezzel szemben Németországban nagyon komoly diskurzusok folynak/folytak a múlt értelmezésével, megértésével, a következtetések levonásával kapcsolatban. Ott nem jellemző az ilyen problémák szőnyeg alá seprése, hogy azok továbbélve és megerősödve törjenek egyszer csak a felszínre.

banana-daiquiri.blog.hu/2010/10/25/jobboldali_uthenger

picur3ka 2010.10.25. 18:06:31

@Carlos>:

Te hulye vagy.

Zb74 2010.10.25. 18:49:00

"Spiegel vs. Economist"

De jó volna! Ám ezzel szemben az igazság az, hogy amíg Follath hosszú cikke a Spiegel nyomtatott változatában jelent meg, az angol fordítás pedig a nemzetközi online változatban, addig Adam LeBor viszonylag rövid reagálása csak egy blogbejegyzés.

Aki nem ismeri az Eastern Approaches blogot, az még az Economist weboldalán is nehezen botlik bele a posztba; a nyomtatott változatban pedig, gondolom, nyoma sincsen.

Arp1 2010.10.25. 20:35:34

Az tény, hogy idősebbek és egyes néprétegek zsidóznak. Máshol én se láttam ilyet, max fura viszolygással kerülik a témát. Igazán szaftos zsidózást, idegenek között is, csak Budapesten hallottam. De, a Jobbik csak 16 százalékot kapott, tehát egyéb szempont mégiscsak fontosabb a magyarnak, mint az anti-szemitizmus, cigány-ellenesség, meg ilyenek.

Ami meg a politikai felelősséget illeti. A Jobbik is, meg az egész nyílt politikai témává emelése a dolognak a szocialista kormányzás alatt történt meg, nem most, 2010-ben a Fidesz-kormány alatt. Ahogy nézem, a Fidesz egész sikeresen apasztja a Jobbik támogatottságát, meg az egész gyűlölet-politizálást is.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.25. 21:01:56

@Carlos>:

"Az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a nacionalizmus, a sovinizmus, .../faszság törölve/...az általános magyar közgondolkozás természetes jellemzője. "

így van.
és így van jól.

tevevanegypupu 2010.10.25. 21:35:50

@Carlos>:
"kisebbségi komplexusból táplálkozó felsőbbrendűségi érzés .."

Ez nem inkabb a zsidokra jellemzo?

tevevanegypupu 2010.10.25. 21:41:02

@Arp1:

A rendszervaltasig talan eletemben nem mondtam ki azt a szot, hogy zsido. Fel sem merult egyaltalan, hogy zsido vagy nem zsido es ki az? A rendszervaltas utan orult meglepeteskent ert, mikor egyes barataim kozoltek, hogy ok zsidok. Ugy neztem rajuk, mintha azt mondtak volna, hogy ok mostantol marslakok..Mert a bejelenteseknek olyan hangsulya es olyan melytudati ertelmezhetosege volt, hogy nem tudtam mit kezdeni vele. Megjegyzem azota sem nagyon tudok.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.25. 21:44:40

@tevevanegypupu:
micsoda egy társasága volt magának, és mindez milyen bűnösen ártatlan tudatlansággal! kész csoda, hogy ép maradt az esze! :)

Tehetetlen Dodó 2010.10.25. 21:50:55

@Grift: Az ember ifjabb korában nemigen foglalkozott ezzel, a kádár-rendszerben amúgy sem volt téma.
Legfeljebb néhai nagyapámtól hallottam egy-két ironikus utalást: mindig nagyon röhögött, amikor a tévében a Kalmár vagy az Avar ítélte el fennhangon az izraeli agressziót a baráti arab államok ellen.
De nem volt napi téma, főleg a fiatalok között nem.
Aztán a rendszerváltás után, főleg mostanában, hogy az idősödő háverokon és egykori barátnőkön fokozottan előbukkannak bizonyos jellegzetességek, jön rá az ember, hogy inkább filo volt annakiején, mint anti.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.25. 21:57:50

@Tehetetlen Dodó:
nem tudom, én bőven a kádárrendszerben voltam fiatal, a családom is zsidózott, hála a jó istennek, azóta is áldom őket, hogy ilyen ellenség-barát felismerő rendszert építettek ki bennem, és a barátaim családjai is zsidóztak. írtam már, általános iskolás korunkban a zuglói nyilasper c. könyv volt a kedvencünk. persze a hőseink a rosszak közül kerültek ki. :)

azok nem zsidóztak, akik nem kádároztak, nem komcsiztak, nem ruszkiztak, hanem gyáván hallgattak, lapultak, kushadtak, elhallgatták a gyerekek elől a lényeges dolgokat, ezzel hozzájárulva egy olyan nemzedéklánchoz, akik vígan nyelték be az szdsz nem szokványos peniszét.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.10.25. 22:08:34

@tölgy: Nem én erőltettem a témát. Turul szerint LeBor lakmuszpapír abban a tekintetben, hogy hogy érzik magukat a zsidók Budapesten.

Ha ennyire érdekli Turult a téma, dobja be lolát és Kínait a város pezsgő zsidó életébe, mondják el, hogy a mandinertől jöttek és szeretnék tudni, hogy érzik magukat a zsidók. Szkafandert vigyenek magukkal.

Vagy ha úgyis tudjátok, mit fognak válaszolni, akkor meg mi értelme ilyen posztoknak. Ne akarjátok már ti megmondani, hogy mások hogy érzik magukat, illetve, hogy úgy ahogy érzik, úgy nem is érezhetik magukat, mert az nincs is úgy. Eh.

tevevanegypupu 2010.10.25. 22:12:03

@Grift:
Horthysta-fasiszta-klerikalis tarsasagom volt, sokkal idosebbek nalam, es eleg konzervativ es maradi alakok. (:

Tehetetlen Dodó 2010.10.25. 22:14:52

@Grift: Nem ilyen egyszerű ez - talán megérne egyszer egy hosszabb vitát.

tevevanegypupu 2010.10.25. 22:15:31

@Grift:
"azok nem zsidóztak, akik nem kádároztak, nem komcsiztak, nem ruszkiztak, hanem gyáván hallgattak, lapultak, kushadtak, elhallgatták a gyerekek elől a lényeges dolgokat, ezzel hozzájárulva egy olyan nemzedéklánchoz, akik vígan nyelték be az szdsz nem szokványos peniszét."

Vagy esetleg akik komolyan vettek a keresztenyi megbocsajtas es szeretet alaptorvenyet es szeles ivben leszartak es csakazertis szerettek a zsidokat, hogy a guta megusse oket. Es en is szerettem az szdsz-t bar egyetlen peniszt sem lattam, marmint ugy igazan..kesobb jottem csak ra, hogy ok egeszben azok es nem csak a sliccuk mogott viselik.(:

Arp1 2010.10.25. 22:19:30

@Grift: Az tény, hogy bizonyos nevelés nagyon benne tud maradni az emberben. Nekem két ilyen gyerekkori emlékem van, mindkettő nagyon ártatlan, de jól mutatja a dolog hatását, hogy mégis emlékszem rájuk. El sem tudom képzelni, hogy mennyire kondicionálható az a fiatal, akit még aktívan nevelnek is ilyenre.

Komcsizás viszont volt, ma is jó szokásnak tartom.

Tehetetlen Dodó 2010.10.25. 22:34:29

@Arp1: A komcsizás hasznos, kivált felejtés ellen.

tewton 2010.10.25. 23:27:50

@tölgy:
"ha a zsidóság megszűnne valamiféle politikai lakmusz papír lenni."
szélsőségesedő nemballib barátom szokta mondogatni, a cigányság a lakmuszpapír, amit a zsidóság a társadalomba mártogat.
és ez egy genetikusan is tisztamagyar álláspont :)

tewton 2010.10.25. 23:29:52

@Carlos>:
ügyesen kopizol, de legközelebb elég, ha a linket megadod. ez a komment szóról szóra volt már egy korábbi posztnál, más nick alatt. balfasz.

tewton 2010.10.25. 23:57:48

@Carlos>:
akkor tévedtem, én is az vagyok :) de itt nem szoktak újra bekopizni kész szövegeket. különösen nem ilyen radikálisokat.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.10.26. 06:52:32

@Kettes:

"Másrészt, amiben vitatja a Spiegel által sugallt - egyébként tényleg hamis - összképet, ahhoz a Fidesznek semmi köze nincs."

Ketteske, konzíliumot ülök maga fölött: szarul van beállítva a gyógyszeradagja. Holokauszt Múzeum - említi a szerző, mint a térség legjobb témábavágó műintézményét - és na kinek a projektje vala? És ki hozta be a hasonló nevű emléknapot a naptárba? Úgy van, a patásördögtörpecigánygecizsebdiktátor maga. Szóval anyád picsája és több Cavinton!

Éhesló 2010.10.26. 09:38:45

@Kettes: leszarom hogy hogyan érzik magukat. Engem sem kérdezett senki gyurcsótány és degesz demszkíj alatt, hogy hogyan érzem magam a saját hazámban.
Nekik meg ott a kánaán, a Közel Kelet egyetlen demokráciája, ahol alig várják, hogy üdvözölhessék őket és az IDF-be sorozva vezényelhessék a kis csapatot toleranciatúrára a gázai övezetbe, Jeruzsálambe, DÁl Libanonba, vagy Ciszjordániába.
Tanulnunk kellene tőlük, nem faggatni őket!

vizesnyolcas 2010.10.27. 12:37:49

Két hülyeség feszül egymásnak: a kölcsönös démonizálás.
Meggyőződésem, hogy ez a démonizálás (egész népesség kollektív minősítése) mindkét oldalon csak szélsőséges nézeteket valló csoportok sajátja.
Ha Spiegelben valaki leírja, hogy léteznek szélsőges antiszemita nézetek Mo-n, igaza van. Amikor viszont oda lyukad ki, hogy Budapest az antiszemitizmus fővárosa, maga is a szélsőséges antiszemitizmussal kompatibilis teljesítményt nyújt, csak éppen argumentumul más populációt választva.

vomit 2010.10.28. 22:21:48

ojve, a vatikan is megfertozodott
Vatican rejects “chosen people” claim, calls on Israel to end “occupation”
rt.com/Politics/2010-10-25/vatican-israel-palestinians-catholic.html

lüke 2011.01.29. 17:21:54

azt sok f@szságot , amit összeírtok
süti beállítások módosítása