A határon túli szavazójogról
2010. október 25. írta: JClayton

A határon túli szavazójogról

  Magyar kormánykörök lebegtették meg, hogy szavazójogot kaphatnak az állandó magyarországi lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok. Mivel jövőre a korábbiaknál jóval könnyebben és zökkenőmentesebben szerezhetnek magyar állampolgárságot a határon túli magyarok, ezért nem áll messze a valóságtól feltételezni, hogy a változások értelmében pont az anyaországon kívülre szakadt népcsoportok kapnának beleszólást az ország ügyeibe.

  Kell ez Magyarországnak? És vajon kelleni fog a határon túliaknak? Az ötlet nem ördögtől való, de kivitelezése rengeteg problémát szülhet.

  A Fidesz tervezete minimum merész: elsősorban azért, mert fogalmunk sincs arról, miképpen fog kinézni, és hogy valójában mennyire alakítja át a magyar politikát. A határon túliak részére biztosított szavazójogról hallva könnyen lehet milliós tömeget vizionálni, akik egyszer és mindenkorra bebetonozzák Orbán Viktorék hatalmát, de ez a kép téves: több tényező is ellentmond annak, hogy tömeges méretekben be lehetne kapcsolni a magyar kisebbségeket a magyarországi választásokba.

  Az első akadályozó tényező rögtön a magyar állampolgárság követelménye. Ebben a pillanatban senkinek sincs fogalma arról, hogy a határon túli magyarok között milyen méretű lesz az érdeklődés az állampolgárság iránt (nem mellékesen pedig irtózatos felelőtlenség automatikus választójogot biztosítani egy olyan rétegnek, melynek számáról halvány fogalmuk sincs az illetékeseknek).

  A második akadályozó tényező a koncepció kiforratlansága lehet: problematikus belegondolni, hogy kire adhatnák le a szavazatukat a kisebbségiek. Lennének külön határon túli kerületek és választókörzetek? Amennyiben igen, milyen kompetenciákkal bírnának a beválasztott képviselők? A választhatóság szempontjából kritérium maradna a magyarországi állandó lakhely, vagy elképzelhető, hogy kisebbségi, korábban külföldön ténykedő politikusok kerülnek a magyar parlamentbe?

  A választások menete sem vet fel kevesebb kérdést: hol szavazhatnának a határon túli magyarok? A magyar konzulátusokon igen, a határon túli szavazóhelyek számának ugrásszerű növelése pedig nem csak adminisztratív, de jogi problémákat is felvethet.

  Amennyiben az új szabályozás érvénybe lépne, szavazhatna az a külföldön élő határon túli magyar, aki felveszi a magyar állampolgárságot, megvan benne a szándék, hajlandó órákat utazni és esetleg ugyanennyit is várakozni cserébe egyetlen leadott voksért. Nem kimondottan szívderítő kilátások. Van persze egy másik réteg, amelynek nincsenek hasonló nehézségei: azok, akik egyébként is Magyarországon dolgoznak (és szerencsésebb esetben: fizetnek adót). Az ő esetükbe belegondolva inkább az tűnik furcsának, hogy eddig nem volt lehetőségük beleszólni annak az országnak az irányításába, ahol élnek.

  Számba véve a lehetőségeket csak az tűnik biztosnak, hogy bárhogy is nézzen ki a Fidesz koncepciója, új szavazók milliói aligha fognak az urnák elé járulni. Az már egy másik kérdés, hogy mi jogosítja fel őket arra, hogy közvetlen módon beleszólhassanak az anyaország politikájába - és mi nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr272390887

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A határon túli szavazójogról 2010.10.26. 14:16:31

Kell ez Magyarországnak? És vajon kelleni fog a határon túliaknak? Az ötlet nem ördögtől való, de kivitelezése rengeteg problémát szülhet.

Trackback: A Fidesz a határon túli magyarok ellen? 2010.10.25. 11:07:24

Nemzeti ügyekben köztudottan csak egyetlen igazság létezhet. Aki nem azt képviseli az hazaáruló, de minimum borvizező, ferdeszándékú himpellér (picit más szavakkal).2010 májusában a kettős állampolgárságról szóló szavazás előtt meg is lett mondva Az Ig...

Trackback: Választójogot a határon túliaknak? 2010.10.25. 09:33:12

 Bizonyára hallottál arról, kedves Árpád, hogy a Fidesz berkeiben újra felmerült az a lehetőség, hogy a határon túli magyaroknak az állampolgárság mellé szavazati jogot is adjanak. Egyelőre még nincs teljesen kidolgozva a koncepció, nem tisztázott...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bierkamp 2010.10.25. 07:39:41

Had csinálja most már a NEMZETI GONOSZ törpe és Bandája a sok sok hibát, de gyorsan...Akkor minél több embernek lesz kilátástalan a helyzete és felismerik hogy a NEMZETI hazugságokat, Nemzeti Lopásokat a Nemzeti Diktatúrát...és jön az IGAZI FORRADALOM--és ugyanúgy járnak, mint a Rákosiék, ....és be lesznek zárva " egy Fülkébe"--ott aztán játszhatják a saját bolond Forradalmukat!
A NÉP NEM LEHET HÜLYE!!!!!! ( négy éven belül 2x pláne)
A Szavazást határon túliaknak NEM ENGEDJÜK! ÉBRESZTŐŐŐŐ, de IDŐBEN!!!!!

2010.10.25. 07:59:16

@bierkamp: Korán reggel ordítozol?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.10.25. 08:04:50

Volna, ugye, egy elméleti rész, hogy ti. akkor most a szavazati jog az vajon micsoda is? Mert ha gyakorlatiasak és közgizdasági szemléletűek vagyunk, akkor lehet mondani, hogy az adófizető beleszólása az adóforintok elköltésébe, ez esetben az nem világos, hogy a tartósan külföldön élő, dolgozó, ott adófizető állampolgár miért is ugat bele? Inkluzíve természetesen azokkal a kismagyarországon született magyar állampolgárokkal, akik bár megtartják itthoni lakcímüket, de gyakorlatilag szerteszana éldegélnek ojrópában, a világban. Így szemlélve az ő szavazásuk sem egyéb, mint a csalános verdesése más farkával. És némiképp jogos kérdés az is, hogy miért csak a személyi adózás ad választói jogot?

Vagy lehetünk ideologista filozófusok, akkor nyilván a nemzet közös ügyeinek legfontosabb intézési módja az ogy-i választás, ez esetben nehéz indokolni, hogy azok a magyarok, akiket ez a jólsikerült 20-ik század rakott határon túlra, az miért is ne ugathatnának ebbe bele. Így vagy úgy, a bejelentett állandó lakcím nem tűnik valami eltalált kritériumnak. És nem mellesleg nem egy ördöglakat kijátszani, bár ez nyilván nem tömeges kockázat.

Érdekes, sok egyéb mellett ez a dilemma is oldható volna, egy kétkamarás rendszerrel. Ahol az egyik házba állampolgársági alapon szavazhatnánk be bó'dog-bó'dogtalant, a másikba teszem azt adóhivatali egyenleg alapján: akinek hátraléka van, aki nettó segélyezett, az nem ugat. Nyilván az előbbiben végre megoldható volna az évtizede mulasztásos alkotmánysértésben leledző kissebségi képviselet, beülhetnének a történelmi egyházak, meg tökömtudja kimindenki - akár még ezt a semmire sem jó háromoldalú gittrágást is od lehetne deponálni a szakszervezet-munkáltató-kormány bermudaháromszögből. Az alsóházba ugyanakkor simán lehetne tisztán egyéni választási szisztem, hátha ettől némiképp értelmesebbé is válna a T. Ház.

Ja, nagyon fontos, mindkét esetben cenzussal. 8 elemi alatt coki, öt diplomával kicsit többet nyomjon a latba az iksz (de nekem még egy kötelező IQteszt is belefér mondjuk az érettségivel egybekötve, és az szorozhat), nyuggereknek az altzheimer előrehaladtával egyre kisebb törtszorzó. Még az sem túl vad, hogy valami limitált értékkel a gyerek(ek) szavazójoga is megjelenhessék a szülők által.

Mondjuk ehhez illő volna eljutni valami nem papíralapú bohóckodásig, ez nehéz, itt, a 19-ik században, ahol pölö irattárakkal, okmánybélyegekkel bíbelődünk... Mondjuk egy jó informatikai rendszerben még egy egyszerű random tájékozottsági szintfelmérő is beleférhetne, pár egyszerű kérdés, aki, mittudomén, azt sem tudja, hogy hány éve volt a tavalyi év, annak a szavazata tetszőlegesen nagy számmal osztható.

És persze szigorúan, minden választáson, népszavazáson kötelező részvétel, viszont szintén kötelezően minden szavazáson legyen 'egyik sem' opció. És ha ez nyer, akkor a következő körben, akiket legyűrt ez a félelmetes ellenfél, azok nem indulhatnak.

Úgy köbö ezt látom az utolsó értelmes lehetőségnek képviseleti demokrácia ügyben... Még így is necces, tömegek kora, effélék...

loláb 2010.10.25. 08:23:56

Sérülna a választás azon elve, hogy egy mandátumot azonos szavazatszámmal lehessen megszerezni.
Egy-egy, főleg a kontinensnyi szavazókörökből(délamerika, óceánia, észak amerika, afrika) származó mandátum mögött néhány tíz-száz érvényes szavazat lesz, mikörzben (a 200 fős parlament miatt) itthon egy-egy egyéni mandátum százezres létszámú szavazókörben fog eldölni.

Én nem támogatom.

Kelsen és Coase · http://igyirnankmi.hvg.hu 2010.10.25. 08:39:09

re: "Van persze egy másik réteg, amelynek nincsenek hasonló nehézségei: azok, akik egyébként is Magyarországon dolgoznak (és szerencsésebb esetben: fizetnek adót). Az ő esetükbe belegondolva inkább az tűnik furcsának, hogy eddig nem volt lehetőségük beleszólni annak az országnak az irányításába, ahol élnek."
Ha itt élnek, és magyar állampolgárok, akkor szavazhatnak ma is.
Ha nem magyar állampolgárok, de kérhetik majd az új szabályozással az állampolgárságot, akkor szavazhatnak majd a választójogosultság kiterjesztése nélkül is.
Ha nem élnek itt, csak ide járnak dolgozni, akkor két országban szavazhatnak. Nem tudok másik országról, aki a nem ott élő, de ott dolgozó embereknek is adna választójogot. Az ugyanolyan, mintha azt várnánk el Ausztriától, hogy az ott dolgozó, ingázó magyarok kapjanak választójogot.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.25. 08:40:07

na, megint egy alaposan végiggondolt, és kidolgozott írás. valakiben felböffen egy gizellás-hollánutcás flódniszagú gondolat és már megy, és írja lefele? tudom, csak gondolatébresztő, csak ennyi egy poszt. végülis ha valaki leírja, hogy reggeli merevedése volt abból is elindulhat egy érdekes kommentfolyam. mindenesetre nagyigényű a dolog. na mindegy, lassan megszokjuk.
de, hogy tovább növeljük a merjünk e nagyok lenni, vagy inkább folyamatosan szarjuk e össze a lúdtalpban végződő lábunk szárát, kérdés súlyosságát: tudják hány megvehető cigányszavazat zúdulna ránk? :)

Tehetetlen Dodó 2010.10.25. 08:44:44

@bierkamp:
"A NÉP NEM LEHET HÜLYE!!!!!! ( négy éven belül 2x pláne)"

Érdekes, én emlékszem ilyesmire az utóbbi évtizedből.

bz249 2010.10.25. 08:49:17

@igyirnankmi.blog.hu: Olaszorszag, ketsegkivul messzi van es nem latszik el ideaig, de higgye el Fejlett Nyugat.

en.wikipedia.org/wiki/Parliament_of_Italy

"These constituencies jointly elect 617 MPs. Another one is elected in Aosta Valley and 12 are elected by a constituency consisting of Italians living abroad."

Ha a kozelbol kell valaki, akkor Horvatorszag.

en.wikipedia.org/wiki/Elections_in_Croatia

"140 members in multi-seat constituencies, up to 6 members chosen by proportional representation to represent Croatians residing abroad and 8 members of ethnic and national communities or minorities."

Kelsen és Coase · http://igyirnankmi.hvg.hu 2010.10.25. 08:51:36

Szerintem félreértettél. Én arra nem tudok példát, hogy pusztán az ott dolgozás alapján adnának szavazati jogot.

bz249 2010.10.25. 08:54:35

@igyirnankmi.blog.hu: igaz, bocsi...

ellenben EU-s orszagbeli allampolgarkent a helyhatosagin ideiglenes lakcimmel is lehet szavazni

Tilikov (törölt) 2010.10.25. 08:55:14

Az lenne durva, ha a zemberek beleunnának a fidesz hazugságaiba ugyanúgy, mint anno a szocik hazugságaiba és legközelebb olyan alacsony lenne a részvétel, hogy idehaza kevesebben szavaznának, mint a választójogot kapott kintiek. És ők döntenék el, hogy ki kormányozzon minket. Elég érdekes helyzet lenne. Akkor aztán beszélhetnénk külföldi és mégis magyar elnyomásról. Érdekes lenne.

Kelsen és Coase · http://igyirnankmi.hvg.hu 2010.10.25. 08:59:36

@bz249:
Hát nálunk nem: a törvény "magyarországi lakóhely"-et igényel, míg az ideiglenes lakcím az "tartózkodási hely"-nek minősül.
De abban igazad van, hogy nem kell nekik külön választójogot adni ahhoz, hogy itt szavazhassanak: ha itt élnek, már most is választhatnak európai parlamenti képviselőket.

hiba 2010.10.25. 09:14:23

A nem Magyarországon élő magyarok szavazati joga, olyan gumicsont lehet, amit a Fidesz most odadob politikai ellenfelei közé, hogy amíg azt rángatják, még zavartalanabbul tevékenykedhet a kormányzó párt. A téma komoly felvetése jelentős szavazatvesztést okozna választások előtt.

Zz_ 2010.10.25. 09:18:45

Valaki a Fideszből azt mondta, nincs A meg B kategóriás magyar. Szóval ha állampolgárságban nem különböztetjük meg, akkor választójogban miért is?
És ebből már sok érdekes dolog következhet...

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.10.25. 09:24:24

@Tilikov: és nem is egyértelmű, hogy a kintiek kit támogatnának

Elvégre a fidesz nagymellényes megközelítése a szomszédokkal szemben az ottani magyarokon csattan, ők érzik kint a bőrükön az itthoni nyilatkozatok súlyát, ezért nem biztos, hogy megköszönik majd a fidesznek, hogy az ő farkukkal veri a csalánt.

Persze ehhez kellene valamilyen normális alternatíva, nem ezek a mostani szerencsétlenek, úgyhogy amíg az ellenzéke nem képes összeszedni magát, addig a fidesz nyugodt lehet efelől.

mojszipupi 2010.10.25. 09:24:39

Ha megvalósulna akkor az ország az elkövetkező évtizedekre narancsos ország lenne

Jason Bourne 2010.10.25. 09:30:04

én 3 dologhoz kötném a szavazati jogot, ha én dönthetném el:

-magyar állampolgárság
-magyarországi állandó lakcím
-részvétel a közteherviselésben

Mérges 1234 2010.10.25. 09:36:01

Hát???

Nagyon nem jó ez, de nem a Viktor hatalmának bebetonozása miatt, hanem amiatt, hogy 5-6 millió embernek tett gesztussal lehetne elneyerni az uralmat a határon belül élő 10 millió és részben teherviselő lakoság felett.

Ez nagyon csúnyán is elsülhetne. Most nem arról van szó, hogy nem jó nekünk ha Viktor marad 10-20 évig (nem tudom, még az is lehet, hogy jó lesz, egyelőre nem egyértelműen pozitív a mérleg), de ugye ezt az erőt más is a Magyarság ellen fordíthatná.

Most 3.5 millió nyugdíjas és 800.000 segélyes zsarolja a Magyar politikát rádubnánk még 5-6 millió külföldit, akkor a 2 millió embernek az érdekérvényesítő képessége, akik eddig is a cehet fizették tényleg zéróra zsugorodna.

Szóval továbbra is azt mondom, az menjen szavazni, aki viseli a szavazás minden következményét.

Jó mondjuk eleve a segélyből élők tömegének sem kellene szavaznia..... :D

2010.10.25. 09:36:52

Én még annak sem adnék szavazati jogot, aki nem adózik. Igen, a nyugdíjasoknak sem.

morse 2010.10.25. 09:39:14

Én nagyon bírom a miskolciakat. De lehet, hogy zokon venném, ha ők is szavaznának a székesfehérvári önkormányzati választásokon.

stratez 2010.10.25. 09:43:49

Legfeljebb további gesztusokról van szó, hogy a hazai választások eredményét nem fogják érdemben befolyásolni a határon túli magyarok, az biztos. Részben, mert nem lesz akkora érdeklődés, s mert a kivitelezés is túl bonyolult, ahhoz, hogy megvalósítható legyen. Amire jó, hogy a szocik a Mikola ezt már 2006-ban megmondta típusú hisztérialemezüket újra feltegyék.

Ringlósztár 2010.10.25. 09:51:45

Ez nem a határon túli szavazókról szól, hanem arról, ha megvalósul a fidesz által elképzelt formában, akkor minden választáson a fidesz 8 mandátum előnnyel indulhat, mert a határon túli szavazók között annyi pl. a liberális, mint a borászok, orvosok, jogászok között.

vazallus 2010.10.25. 09:54:14

Jelenleg is szavazhatnak külföldön tartósan tartózkodó magyarok. Pl az angliába költözött fiatalok akik ott élnek évekig, esetleg kint is maradnak, de van Magyarországi bejelentett lakcímük. Egyébként nagyon sarkított dolog, hogy csak az szavazhasson aki adót fizet. Ezen elv szerint a Magyar Köztársaság, mint intézmény egy pénzosztó gépezetté silányul ami az adót osztogatja ide-oda. Nem állítom, hogy ez most nagyobb részt nem így van, de azt igen, hogy kívánatosab lenne, ha ebből az irányból elmozdulna, és azért ennél több lenne mögötte. A Magyar Köztársaságnak az egész magyar nemzet érdekeit kell képviselnie (nem csak pénzügyminisztérium van (illetve már nincs is ilyen) hanem külügy is még számos más funkció, ami persze szintén az adóból működik, de nem pénzosztó célja van, hanem funkciója ami pénzbe kerül) Ha az országgyűlést deklaráltan pénzosztó funkcióra szűkítjük, (csak az szavazhasson aki adót fizet) akkor még a mostaninál is egyértelműbben ebbe az irányba taszítjuk, ami véleményem szerint nem jó irány.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.25. 09:55:01

Nem kell kifogásokat keresni.

Budapesten is szavazhattak a sorbanálló átjelentkezők.
Majd átjelentkeznek a világ többi részéről a magyar állampolgárok.

szita szita péntek 2010.10.25. 09:55:40

"Lennének külön határon túli kerületek és választókörzetek? Amennyiben igen, milyen kompetenciákkal bírnának a beválasztott képviselők?" - Nekem úgy rémlik, hogy a tervek szerint fix képviselőszám felett döntenének, ami talán 8.

Érvek mellette:
- A határon túli magyarok (a továbbiakban HTM) újabb bizonyságát kapnák, hogy fontosak az anyaországnak.
- A világ láthatná, hogy Trianont igazságtalannak tartjuk.
- A Fidesz tartósan bezsebel 4%-ot.

Érvek ellene:
- A Fidesz tartósan bezsebel 4%-ot.
- A HTM-ek nem itt adóznak, dolgoznak, vásárolnak. Az állami forrásokhoz semmilyen formában nem járulnak hozzá. Mégis milyen alapon vehetnének részt az a fölötti rendelkezésből?
- A HTM-ek nem ismerik a mindennapjaikból a hazai állapotokat, nem itt veszik igénybe a közszolgáltatásokat. Valós információjuk az országról felületes, illetve áttételes. Valójában a politikai lózungok alapján fognak csupán szavazni, ami értelemszerűen ártalmas.
- A HTM-ek egy jól körülhatárolható igényekkel rendelkező csoport, akik részére (hogy szavazataikat elnyerjék) napi gyakorlattá fog válni a politikusok adakozása. Először utazási kedvezmény, majd a magyar oktatásban való részvétel, esetleg az egészségügy használata, stb.Ezek természetesen új és új terhet fognak jelenteni az amúgy is vegetáló gazdaságnak.
- A fentiekből adódik (talán nem is kellene új pontba szedjem) a HTM-ek felelőtlensége. Igazából nem "szenvednek el" egy rossz döntést sem -> felelőtlen választók.
- Egy "normál" képviselői mandátum elnyeréséhez kell kb 40.000 szavazat. Feltéve, hogy a HTM-ek közül csak 1000-en szavaznak és ezzel 8 mandátum sorsát döntik el, mindössze 125 voks kell egy képviselői hely megszerzéséhez.-> Egy HTM szavazata többet ér, mint egy "standard" magyaré.
- A HTM-ek nem már szenvedő alanyai Trianonnak, ez már nem az a generáció.
- Trianon nem csak a HTM-eket sújtotta, hanem a határon belül maradtakat is, hizs egy csonka gazdaságot kellett talpra állítani. Most akkor az egyik kárvallott leszármazottja próbálja a szimbolikus gesztusoknál messzebb mutató eszközökkel a másik kárvallott leszármazottját kártalanítani? Mi van?
- Per pillanat nem egy olyan jóléti állam vagyunk, amelynek ilyen marginális (és esetleg költséges) kérdésekkel kellene foglalkoznia.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.10.25. 09:56:27

Én a szavazójogot egyetlen dologhoz kötném:
Fizet-e adót ő vagy a vállalkozása.
Aki nem fizet, az ne is magyarázzon bele, hogy költsük el! Mindegy hol él.
Ez olyan, mintha beleszólnék, hogy a szomszéd most épp TV-t vagy hűtőt vegyen a pénzéből...

joszip 2010.10.25. 09:56:28

Marhára nem értek egyet vele, hiába szavaztam a Jobbikra. Értem én, hogy saját hatalmukat akarják Fideszék megszilárdítani, de ez egy olyan kérdés, ami - Orbán úgyis szereti a hangzatos szavakat - kizárólag történelmi felelősséggel válaszolható meg. A jövőt egyszer s mindenkorra meg kell alapoznunk, ezért legeslegelőször el kell dönteni, honnan indulunk. A határontúliak ügye Trianon óta nincs lezárva, de így nem is lesz, mert ez egy alibi-intézkedés. Vagy mondjuk ki, hogy igenis területi igényeink vannak, és menjünk abba az irányba - vagy ne, higgyünk a közös európai jövőben, de akkor tiszteljük is meg Európát azzal, hogy kizárólag belpolitikai jelentőségű ügyekbe (a határon túliak bármilyen támogatása _elvileg_ választási eredményektől független, össznemzeti ügy) nem vonunk be külföldi állampolgárokat.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.25. 09:59:26

@szita szita péntek:
Milyen 4 % ?
15 millió magyar miniszterelnöke, nem?

Lescol 2010.10.25. 09:59:50

A szavazati jogot Magyraországon nem szélesíteni kellene, hanem igenis szűkíteni.

Minden magyar állampolgárnak JOGA lenne szavazni, ha teljesíti az alapvető KÖVETELMÉNYEKET, mert a demokrácia alapja a jogok és kötelességek összessége.

Tehát az szavazhatna aki:
-nagykorú
-nem áll közügyektől eltiltás alatt
-tud írni/olvasni
-cselekvőképes
-igazoltan befizette az előző kormányzati ciklus alatt (vagy munkaviszonya kezdetétől) az adókat és járulékokat
-szavazás/választás előtt sikeresen kitöltött egy tesztet arra vonatkozóan miről is szól a népszavazás/ válaztás, és ismeri a főbb kormánytisztviselőket, legalább névről

továbbá a szavazati jog előfeltétele az önkéntes és ingyenes választási regisztráció, ezzel kimutatható a tényleges részvétel és az is, hány embert érdekelnek a közügyek.

Lehet, hogy van olyan párt, amelyik bukna ezen, de az ország jól járna, mert nem szólna bele minden jöttment olyan dologba, amiről fingja sincs.

Határon túli magyarokat értékelem, tisztelem, magyarnek tekintem, de ne akarjanak szavazni egy másik ország belügyeivel kapcsolatban, ha nem itt élnek, mert nem ők szívnak a hatásai miatt.

X éves itteni tartózkodás esetén az önk választásokon a külföldi is szavazhat egyébként.

Ringlósztár 2010.10.25. 09:59:57

@stratez:
Nem nagyon figyeltél.
A fidesz terve szerint erre lenne kb. 8 külön mandátum, amit akkor is megkapna a jogosult, ha 100-an és akkor is ennyit kapna, ha 2.000.000-an szavaznak rá.
Ez szerintem igenis befolyásolhatja a magyar eredményeket, pl. egy újabb 2/3-ad közeli eredménynél.

szita szita péntek 2010.10.25. 10:01:25

@simonmondja.: A parlamenti mandátumok 4%-a kb. Gyakorlatilag függetlenül attól, hogy mennyien mennek el szavazni.

Egyébként meg tetszett, hogy a postomban csak enyi kivetni való találtál! :)

Sir Nyű 2010.10.25. 10:02:07

Ez azért lesz jó, hogy a kampánykereteket arányosan meg lehessen növelni. Hogy egy kis pártnak már most arra sincs elég, hogy akár csak vidéken kapmányoljon, hát az az ő bajuk, a lényeg, hogy a Nemzeti Egységpártnak jusson.

Lescol 2010.10.25. 10:04:19

@joszip: Nem értek egyet a Jobbik politikájával, de szerintem jól látod. Vagy jelentsék be a területi követelést*, vagy ahogy mondtad, ne keverjék így bele a határon túliakat. Egyáltalán megkérdezte őket valaki? Mert politikai játékszernek használni őket.. már rövid távon is visszaüt rájuk.

*inkább ne

joszip 2010.10.25. 10:07:15

@Lescol: "A szavazati jogot Magyraországon nem szélesíteni kellene, hanem igenis szűkíteni."

Pontosan. Mindenütt a világon, Magyarországon különösen, a befolyásolható, jelszavakra mozduló tömegek döntenek, ahelyett, hogy azok tennék, akik tesznek is a demokráciáért, nem csak élvezik a hasznát.

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.10.25. 10:09:03

A ROHADT KIS GONOSZ TÖRPE ezzel akarja magát bebetonozni évtizedekre. Olyanoknak akar az országba beleszólást, akiknek ide semmi közünk, nem ide adóznak, és nem is itt laknak.

De előbb fogja a nép IGAZI FORRADALOMMAL elkergetni a nemzeti hazudós kormányt, és a gonosz törpét seggbe lőni, minthogy ezt megvalósítsa. :)

najohogy 2010.10.25. 10:10:50

Ket kamaras parlament kell. A felsohazba kerulnenek a valasztott EU kepviseloink, partok delegaltjai (pl a listas szavazas ide kuldene), ombudsmanok, a hazai kisebbsegek, kamarak, hataron tuliak, egyhazak stb Ide kuldenek valasztott kepviseloket tehat a hataron tuliak.

A felohaz csak nagy nemzetpolitikai kerdesekben foglal allast es a nemzeti iranyvonal kidolgozasaban van szerepe.

Az also haz viszont teljesen egyeni kepviselokbol all, sot visszahivhato kepviselokbol!

Ez az egyetlen normalis megoldas.

Kerlek add tovabb, en nem tudom, hogy lehet eljuttatni az alkotmanyozokhoz!!!!

Szelid sunmalac 2010.10.25. 10:12:07

En csak azt nem ertem, ha ennyire sokan gondoljak most ugy, hogy szeretik es tisztelik a hatarontuli magyarokat es magyarnak tartjak oket, de azert csak nem nekik kene donteniuk arrol, hogy kik kepviseljenek minket itt eloket a rank vonatkozo kerdesekben, akkor eddig ki a f@szom picsogott eveken at a FIDESZ zaszlot lengetve az utcakon, hogy szavazati jogot az erdelyieknek!!!

En egyebkent ilyen alapon bizony szavazati jogot adni az osztrakoknak, horvatoknak stb.-nek is, hiszen tortnelmileg hozzank tartoztak, tehat joguk van hozza...

A tokom tele a trianonitakkal. Van eleg bajom a kornyezo orszagokban elok nelkul is.

joszip 2010.10.25. 10:14:00

@Lescol: Én sem vagyok irredenta. Revizionista, az vagyok. Jogi szempontból a független Magyarország a rendszerváltás előtt egy nappal vesztette el magyarok millióit, földjükkel együtt, ezért baromira dühös vagyok, hogy 2010-ben még mindig egy helyben topogunk. A történelem ismét elhúzott mellettünk, országok szűntek meg és jöttek létre közvetlenül körülöttünk, csak egyvalami maradt, a jogfosztott magyar kisebbség. Ma már nem feltétlenül kell határokat húzogatni a jogok érvényesítéséhez, ezért nem gondolkodom feltétlenül ebben, ugyanakkor felbőszít, ha politikai (különösen BELpolitikai) játszmák részévé teszik a határon túl rekedt nemzetrész tagjait.

kisa 2010.10.25. 10:16:24

@zulu: @newtehen: Ezt már annyiszor lejátszották. van egy széles réteg, aki nem adózik. És nem, nem csak a nyugdíjasok. Gondolkozzatok kicsit, jó?

AutosVilli 2010.10.25. 10:17:57

Minden tiszteletem a határontúli Magyaroké,de mivel nem itt élnek,és ha itt is élnek,akkor is zömmel visszamennek később.Ezért úgy gondolom,nincs joguk beleszólni egy olyan ország életébe,amihez csak a nyelv köti,vagy még az sem,mert sokan olvasni sem tudnak "magyarúúl",csak beszélni.
Az egyik imerősőm,aki az egyik mobiltelefonos cégnél dolgozik,az meséli,hogy Magyarul beszélő Román cigányoknak csinálja a legtöbb feltőltő kártyás szerződést. Ezeknek is akarunk mi szavazati jogot adni?

2010.10.25. 10:22:31

@nestrot20: Mi van kecseg, a tízest kilőtték?

bdave 2010.10.25. 10:23:02

@Jason Bourne: Javasoljuk az új alkotmányba!

Roa 2010.10.25. 10:32:39

@Zz_: Most sem különböztetjük meg szavazójogban. Ha ők is itthon laknak, szavazhatnak, ha én sem lakom itthon, én sem szavazhatok. Azonosak a feltételek.

@kisa: Súlyozni kellene a szavazatot: az életút során befizetett SZJA reálértéken lenne az alapja. Mindenkinek van legalább 1 szavazata az országban, csak legfeljebb van olyan, akinek 50 is van.
Meg mellesleg előzetes regisztráció is legyen a választáson, hogy ne lehessen az utolsó nap babkonzervvel szavazatot venni. Aki akar szavazni, az regisztráljon korábban.
No meg a szavazólapon legyen egy egyszerű kérdés: aki nem tud rá válaszolni, az így járt.
Meg ezt az átjelentkezéses bizniszt is el kellene törölni.

Magához a témához pedig: a Fidesz alkotmányfelfogása borzasztó, ezt eddig is láthattuk. A magyar törvényhozásban semmi keresnivalója sincs a határon túli magyaroknak, se az itteni kisebbségeknek. Esetleg lehetne egy felsőház, ahol részt vehetnének, de a mostani ötlet erősen méltánytan és igazságtalan.

MagyarZizzi (törölt) 2010.10.25. 10:34:12

Ha jól tudom, vannak országok (talán Horvátország az egyik), ahol vannak határon túli szavazókerületek, és a nem ott élők, de állampolgársággal rendelkezők részt vehetnek a választásokon. Ami számomra logikusnak tűnik, mert ha részt vehet valaki, aki a fél életét Amerikában tölti, mert ott dolgozik, csak éppen van egy lakása Magyarországon, akkor a dolog működhetne fordítva is. Utána kellene nézni, máshol ez hogy működik, és aztán lehetne következtetni, menni fog-e a dolog nálunk is.

Zine 2010.10.25. 10:34:43

@bierkamp: Hééé, csendesebben már! :) Egyébként az ország kétszer egymás után már hülye volt, amikor 2002-ben és 2006-ban is az MSZP-t juttatta kormányra.

Úgy általában véve pedig a poszt remekül világítja meg, hogy egyelőre nem tudjuk... ismétlem... nem tudjuk, pontosan mit tervez a kormány, de ami még ettől is fontosabb, hogy minden valószínűség szerint a kormány sem tudja még, pontosan hogy is legyen ez. Csak beszélnek róla, kommunikálnak ezt-azt, de ennyi. Persze ettől még spekulálgathatunk, és egyesek fel is háborodhatnak, ha nekik úgy tetszik. :)
A határon túliak választójogáról eddig napvilágot látott egyik, és feltehetően a legvalószínűbb változat az, hogy hasonló státuszba kerülnének, mint a hazai kisebbségek az új választójogi törvény szerint. Nekik ugyanis a 4 év múlva esedékes választásokon lesz néhány dedikált képviselői helyük a parlamentben. Az ide pályázó jelöltekre csökkentett cédulagyűjtési limitek is vonatkoznak értelemszerűen, és a kisebbségiek rájuk is leadhatják majd a voksaikat.
Hasonlóképp kaphatnának a szomszédos országok és azon túl a kontinensek is egy-egy (vagy akárhány-akárhány) dedikált parlamenti mandátumot, és a határon túl élő magyar állampolgárok ezekre szavazhatnának be képviselőket.
Ebben, vagy egy ehhez hasonló rendszerben én nem sok kivetnivalót nem találok. Miért is ne biztosíthatnák a világban élő magyarok a saját képviseletüket a magyar parlamentben, amelynek a tevékenysége időnként rájuk is hatással van, akár tetszik nekik, akár nem. (Már csak az állampolgársági törvény, és például az arra adott szlovák válasz miatt is, és amúgy meg a globalizációs folyamatok implicit módon általában véve is ezt eredményezik.)
Természetesen véleményem szerint nem lenne helyes, ha a külföldön élők a létszámuknak megfelelő súllyal szerepelnének a magyar parlamentben, mert az valóban felborítaná a képviseleti egyensúlyt, de egy bizonyos mértékű képviseletet miért ne kaphatnának. Egy nemzet vagyunk elvégre, tényleg itt lenne az ideje a már 90 éve húzódó kérdést civilizált, és valóban jövőbe mutató, európai módon rendezni, mindenféle idióta határ-revizionista sületlenség nélkül. Egy parlamenti képviseleti lehetőség szerintem jó lépés efelé, ha az szem előtt tartja, hogy a parlament elsősorban az országot és a határain belül élőket kell szolgálja, így értelemszerűen továbbra is nekik kell az abszolút hangsúlyt kapniuk.

1/3 2010.10.25. 10:35:02

Gumicsont. gumicsont, gumicsont,gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont,
Gumicsont. gumicsont, gumicsont,gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont,
Gumicsont. gumicsont, gumicsont,gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont,
Gumicsont. gumicsont, gumicsont,gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont,
Gumicsont. gumicsont, gumicsont,gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont,
Gumicsont. gumicsont, gumicsont,gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont, gumicsont,

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.25. 10:45:52

@szita szita péntek: Azért volt még kivetnivaló.
A 8 mandátum - az nem egy fix terv, hanem egy próbarepülés.
Lehet, hogy 8, lehet, hogy 80 - még készül az új alkotmány.
A másik meg, hogy az utazási kedvezmény, az iskoláztatás és az egészségügy sem egy jövőbeni lehetőség.
Már mindegyiket régen használják a HTM-ek valamilyen módon.
Ezt persze még lehet fokozni.

KG2000 2010.10.25. 10:52:32

A Fideszre szavaztam, de ez a dolog nem szükséges. A jelenlegi szabályozás OK, vagyis hogy a szavazáshoz bejelentett magyarországi lakcím kell és persze állampolgárság. Úgy emlékszem, Orbánnak is ez volt az álláspontja. Nincs értelme ezen változtatnia. A Mandíner is nagyon jól érvel.

pakesz (törölt) 2010.10.25. 10:53:24

az hogy kulfoldon legyenek korzetek egy kisse meredek...
az azetr megis csak a kulfold belfoldje :)

csoko20 2010.10.25. 11:00:25

Lehet, hogy a következő választás nem lesz ilyen sima a fidesznek. Akkor viszont számítani fog minden mandátum. És mivel ők propagálnak a legjobban a határon túl, meg ők igérgetnek oda a legtöbbet....

Mondjuk ez esetben tényleg nagyüzemi módon lesz exportálva a hazai megosztósdi/ pl.: MKP-Híd/. A románok, szlovákok meg már lassan így is szájtátva nézik, hogyan csináljuk ki magunk az egységes magyar érdekképviseletet! Üccsi, popcorn meg egy Herder kötet.

Na, dehát magyarok vagyunk :)

Pendemonda 2010.10.25. 11:01:27

Szerintem az a hamis (és szokásosan primitív) kérdésfeltevés, hogy ki szavazhasson, ha igen miért, ha nem, miért ne.
A helyi önkormányzatival most nem is foglalkoznék, mert tök irreleváns.
Az országgyűlési választáson most is három szavazatunk van
a, helyi képviselő - szerintem ehhez a határon túl élő magyaroknak semmi köze (nekik a hely sajnos per pillanat más országba esik)
b, területi lista - azzal nekem nem lenne problémám, ha ezt kb. főarányosan bővítenénk/újraelosztanánk, és ide szavazhatnának a határon túliak is
c, országos lista - ez megfontolás tárgya, szerintem ide megint csak nem kellene szavazniuk, legalábbis azért nem hogy a más farkával való csalánverés érvei fel se merülhessenek.

Ezzel a rendszer okosabb is lenne, arányosabb is, igazságosabb is, és szerintem még kivitelezhető is. Annyi hasznunk is lenne belőle, hogy az erős területi pártlobbik ereje a magyar parlamentben relatíve még csökkenne is (ld. Toller és a 40 polgármester, Debrecen, a Kósa-város, stb.)
Szóval max. 200-ra téve a képviselők számár, szerintem 4-5 ember szereptévesztés és egyéb gond nélkül elférne a fenti módon.

EMU 2010.10.25. 11:02:09

Én azt gondolom, hogy csak a határon túliaknak legyen szavazati joga, és a választásokat is orbán éves tusnádfürdői beszéde után közvetlenül kellene tartani, vagy azon a hétvégén, igen. Az sok barom meg, aki itt él, az jó lesz arra, hogy beszolgáltasson. Terményt, magánnyugdíjat, megtakarításokat, adót, áfát, energiajövedéket, és kussolhatnak. Minden háznak kötelezővé tenném a székelykaput saját költségen, hogy amikor jönnek a határon túli testvéreink, akkor ne mozogjanak olyan idegenül ebben a kurvaországban, az utazásuk, szállásuk, étkeztetésük persze ingyenes volna arra az időre, amíg idejönnek szavazni, meg ha maradni akarnának, akkor arra az időre is ingyenessé tenném az itt-tartózkodásukat, de lehetne otthonról is szavazni annak, aki még arra a rövid időre sem tenné be a lábát abba az országba, amelyiknek a közállapotairól dönt. És amúgy meg már kijárna egy orbán szobor is, én a parlament elé a dunába gondolnám, onnan emelkedne ki a hős vezető, a habok nyaldosnál talpát, ami az alattvalókat szimbolizálná, tartós kárpáti fából persze, makovecz szigorúan, tőkéssel felszentelve. Várom már nagyon, tűkön ülök.

finalNmbr 2010.10.25. 11:04:59

Hát igen, ti elárultátok őket pár éve most megis isszátok a levét :) A határon túliak nélkül is 100 hogy bal oldali (gyk. mszp, lmp, szdsz meg a faszomtudja addig még mi lesz..) párt mostanában itt hatalmon nem lesz :D Ha pedig a határon túli Magyarok is megkapják a szavazati jogot.. hááát... ne féljetek, Ők nem felejtenek :)

genyamagyar 2010.10.25. 11:15:55

A határon túli magyarok mennyire segítenk a vörösiszap károsultjainak? Segítenek egyáltalán, vagy csak kérnek ezt, azt amazt?

kirsten 2010.10.25. 11:21:29

@mojszipupi: Hát éppen ez a célja orbánnak.

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2010.10.25. 11:22:56

@genyamagyar: hát, ennek igazából semmi köze nincs a témához, nem is követem, de a szűkebb régiómat tekintve tudom, hogy Komáromban és a Csallóközben is gyűjtöttek ;-)

kirsten 2010.10.25. 11:23:47

@Steve_Jobs: Hát remélem, hogy a fidesz minél hamarabb kipurcan.

Sirak_kiraly 2010.10.25. 11:35:27

Sziasztok!
Szeretnék néhány személyes tapasztalatból is tápláplkozó ténnye illetve megállapítással hozájárulni a témához. Feleségem erdélyi, így családtagként mélyebben belelátk az ottaniak jétköznapjába, és a következő érdekességek vannak:
- a feleségem 10 éve itt él, folyamatosan fizetett adót ás járullékokat. Ennek ellenére nem állampolgár, de valszinüleg hamarosan az lesz. Ennek ellenére idán 2-szer szavazhatott magyarországi ügyekbe: az EU választáson (dönthetett itt vagy ott szavaz, csupén csak mert itt él, ide van bejeltve), és az önkormányzatin (szintén itt van bejeletve, és van letelepedésije is). Utóbbi pontos jogalapját mai napig nem tudjuk, mert senki nem mondta. Nem tudom mi a tanulság, de azért érdekes, hogy ezzel senki nem foglalkozik
- Romániában most is szavazhatnak a határon túl élő románok. A világot felosztották kb 5 válsztókerületre, Amerika, Európa,Ázsia, világ többi része, Moldova, és minden kerület kap egy képviselőt. Szerintem korrekt megoldás.
- pont a választások idején keresztelőn vett részt számos "HTM" rokon, ott lakók, itt lakók, ingázók is. Egyátalán nem mindenki Fidesz szavazó vagy szimpatizáns volt, a megoszlás kb megegyezik az itteni átlaggal. Volt erdélyi srác aki végig csesztetett azzal, hogy a Viktor ilyen meg olyan, volt 89-ben kimenekült, aki nyílt szociszavazó, volt akit nem érdekelt az egész... A tapasztalataim, kinti kocsmázások, sok emberrel való eszmecserék alapján ott se más a helyzet, Székelyföldön: sokan örülnek a jobboldal győzelmének, de bizony sokan semlelgesek, vagy kifejezetten utálják "A Viktort",. Nem olyan tudatlanok ám, mint itt sokan hiszek, képben vannak. Voltak székelyek, akik még a búcsúra érkező magyar vonatnak sem örültek, szóval pont mint itt: van ilyen is olyan is. Valószínüleg nem szerezne nagy előnyt a Fidesz, sőt, akár minuszba is kijöhet a dolog. (Pl hígulnak a szavazatok, elbukik a 2/3 akár). Mindenesetre a bebetonozástól nagyon, nagyon messze vagyunk a realitások talaján maradva.
- székelyekkel beszélgetve, nem nagyon került szóba a szavazás. A többség inkább nem tartja szükségesenke, vagy akr jogosnak. "Itt élünk, itt szavazunk". Ami fontos volt, az az állampolgárság, az egyértelműen kellett, de azt se mindenki fogja felvenni ám. Az autonómia részben vagy teljesen való megvalósulásában viszont nagyon bíznak, és sokat várnak. Élesen fogalmazva: nem Budapesten akarnak szavazni, hanem saját szülőföldjükön, de ha lehet akkor pl. székely autonómián belül.
- és végül egy érdekesség: nem sokszor láttam azt az érvet, hogy ha mégis szavazójogot kapnának, pl 8 helyet a parlamentben, akkor igenis sa többi párt is jobban motiválva lenne, hogy a határinkon túl élő magyarok érdekeit is figyelembe vegye. Ha ők is normális politikát folytatnénak (amit már elkezdett az MSZP az állampolgárság megszavazásával is), simán szerezhetnek több mandátunot, mondjuk 8-ból 3at. Akkor 3/5 arányról beszélünk, ami nem oszt nem szoroz, viszont a pártok normálisabb politikát követtek ... nem tudom, ez mért olyan rossz, szerintem igy kellene müködnie a demokráciának. (Ja és a HTM is büntethetné a Fideszt, ha értelemes cselekvés heleyett csak ígérgetés, ideológiát kap, vagy ha tényleg ront a helyzetén a Fidesz a többség hergelésével, de ezt döntse már el aki ott él, hogy így van-e, ne az innen figyelő pesti...)

vizipipa 2010.10.25. 11:39:30

Az adómániákusoknak:
- nem csak szja van, sőt nem is az a legnagyobb tétel, áfát, a fogyasztási adót (cigaretta, benzin, szesz, stb.) minden használója fizeti, a nyuggerek is,
- a nyugdíj lehetne bruttó is és akkor ők is fizethetnének szja-t, máig élő szoci hagyomány a nettó nyugdíj,
- Izraelben is van vagy 150-200 ezer potenciális szavazó, ők is Fidesz pártiak?

Egyébként beraktam volna egy szavazótáblát mindenféle értelmes meg hülye válaszokkal, hadd derüljön ki, hogy az itt olvasó 9999 fő pont 10000 féle megoldást tart megfelelőnek.

Mr. Rustical 2010.10.25. 11:42:56

Na megint sikerült kinyitni egy csapot, amin kifröcsöghet a kádári nácizmus az ország hülyébbik feléből.

Gratula a posztírónak, magvas gondolatokat sorakoztatott fel, megérdemli a bérelt helyet a címlapon. Húzzátok csak le a 23dik bőrt is a 23 millió románról.

Hogyha egyáltalán semmi értelmeset nem tudtok leírni (pl. hány szavazót érinthet ez, milyen hatásai lehetnek a parlamenti logika alapján), akkor minek böfögtök fel ilyen posztokat? Ez a Blikk stílusa, a kommentelők pedig nagyon jól ráéreztek erre.

kyanzes (törölt) 2010.10.25. 11:44:40

Úgy beszél itt néhány ember, mintha számtalan másik európai országban ismeretlen fogalom lenne a külföldön élő kisebbség számára biztosított szavazati jog. Egy túróst!

Talán bizony azt hitték egyesek, hogy ezt Orbán Viktor találta ki tegnapelőtt?

Ez egy működő dolog.

Spikk 2010.10.25. 11:49:26

Van még a képviselőknek utazási és lakhatási "támogatásuk"? :-)

is 2010.10.25. 11:54:43

@kyanzes: igen, de csak Magyarorszag van abban a helyzetben, hogy ez erdemben befolyasolo lehessen. sehol mashol nem el a nemzet egyharmada a ahataron tul. ha lenne felmillio hataron kivuli, es varhatoan elmenne belol 50 ezer, akkor senkit nem erdekelne.

en mindenesetre, figyelemmel a Hid vs. MKP eredmenyre, majdhogynem tamogatnam, mert Orban jol pofara esne vele. sajnos ezzel is pont az lesz, mint a hataron belul, hogy az okosak nem kerik ki az allampolgarsagot, es nem szavaznak, maradnak a hulyek, es ok meg elhiszik, amit Orban mond.

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2010.10.25. 12:00:57

@Mr. Rustical: üdv,

Konkrét válaszok a kérdéseidre:
"hány szavazót érinthet ez" - nem tudjuk. Legkevesebb nulla, ha senki sem veszi fel a magyar állampolgárságot, legtöbb nagyjából négymillió, ha mindenki felveszi, valamint mindenkinek lehetősége lesz szavazni.

"milyen hatásai lehetnek a parlamenti logika alapján" - nem tudjuk. Nem lett közelebbről pontosítva, milyen módon lesznek integrálva a határon túlról leadott szavazatok a magyar választási rendszerbe, azok hány képviselői hely sorsát befolyásolhatják, és milyen módon.

Mit tudunk: a Galaxis Útikalauz borítóján a következő szavak láthatók, szép nagy betűkkel szedve: ne ess pánikba!

genyamagyar 2010.10.25. 12:01:22

@JClayton: Nézd, annyiban érinti a témát, hogy jelzi, hogy mennyire szándékoznak kivenni a részüket az anyaországot érintő gondok megoldásából.

Egyébként gyűlt össze valami Komáromban, Csallóközben? Ha igen, gratula!

Sanyix 2010.10.25. 12:09:27

@Jason Bourne:

Akkor mar az altalanos iskolai vegzettseget is meg kellene kovetelni!

Amugy en is adnek szavazati jogot a kulfoldon elo minden magyarnak. Ha van beleszolasuk a magyarsag ugyeibe, jobban erzik hogy ok is magyarok, tan meg kevesbe asszimilalodnanak (pl. Felvidek)

Kedves kommentelok!
Figyelembe kell venni, hogy a nemzet hatarai nem esnek egybe az orszag hataraival! A magyar allamnak pedig szerintem a magyar nemzetet kell szolgalnia!

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2010.10.25. 12:11:35

@genyamagyar: nem tudom sajnos. Ami viszont lényeges, hogy a határon túli és az anyaországi magyarság olyan közösséget alkotnak, ahol kölcsönös alapon működik például a szolidaritás. Egyének és vélemények szintjén persze ez nem mindig érzékelhető.

genyamagyar 2010.10.25. 12:14:56

Annyit azért hozzátennk, hogy ha pl. New Orleans-ban élnék, biztos nem lenne képen beleszólni abba, hogy mi történjen Magyarországon.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.10.25. 12:17:11

@morse:
Speciel rohadtul mindegy, hiszen ti is csak egy barmot szavaztatok meg polgármesternek, csak azért mert fideszes, nem érdekelt titeket kicsoda.

antalburjan 2010.10.25. 12:19:28

Üdv, már megint tombol a vihar a biliben. Amíg nem tudni kiknek, mit és hogyan szándékoznak (már ha egyáltalán) adni az alkotmányozók (vagy akárki), addig kár verni a tamtamot. Az ötlet lehet zseniális, lehet tragikus. Továbbá a kettő között bármi egyéb. Vagy egyik sem.

Jelen rendszerben kiterjeszteni a szavazójogot, jóval több hátránnyal jár (és jobban összeugrasztja az otthoni magyarokat az itthoniakkal, mint Nastase, Meciar - vagy Gyurcsány - legszebb álmában valaha is remélhette).

Viszont ha egy kétkamarás rendszerben a nemzetstratégiai kérdéseket a Felsőház tárgyalná, nemcsak botorság, hanem kifejezetten önsorsrontás lenne kihagyni a magyar nemzet mintegy harmadát-felét kitevő "otthoniakat".

Röviden a magyar ORSZÁG kérdése az itt állandó jelleggel lakó emberek illetékessége (nemzetiségtől és állampolgárságtól függetlenül) míg a magyar NEMZET kérdése a magyar nemzetiségű emberek illetékessége (lakóhelytől és állampolgárságtól függetlenül) - kellene legyen.

Ha jól látom, az állampolgárság egyik esetben sem releváns. Egyszerűen ez a kritérium nem alkalmas semmire, a legendás nemzetállami időkből származó örökség. Pontosan emiatt az állampolgárságon rugózni sem menő. Éppenséggel meg lehet nyitni az utat, az otthoni magyaroknak arra, hogy itthoni papírjuk lehessen, de ennek legfeljebb érzelmi jelentősége lehet, gyakorlati következményekkel nem kellene járnia. A szociális (egészség, oktatás, nyugdíj) rendszerbe való tartozás továbbra is az aktív adó- és járulékfizető jellegtől kellene függjön, a szavazás pedig a lakhelytől - és nemzetiségtől, az otthoniak esetében.

De hát - és itt harap farkába a kélgyó - nem tudjuk, kiknek, mit és hogyan tervez adni (már ha egyáltalán) a kormány... vagy a Fidesz... vagy az alkotmányozók... vagy a (Magyarországon élő magyar állampolgárokból álló) nép(szavazás). Akkor meg miről is beszélünk?

További szép napot Mindenkinek!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.10.25. 12:22:52

@kisa: Igen, gondolkoztam, úgy jutottam erre az álláspontra... Te is megtehetnéd...

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.10.25. 12:23:57

@vazallus:
Pont azért pénzosztó szervezet az állam, mert a szavazók nagy része nem aktív dolgozó(segélyen élő, rokkantnyugdíjas, nyugdíjas, stb.) vagy minimálbérre bejelentett vállalkozó, és ezt a nagy pártok nagyon jól tudják, így elsősorban rájuk építik a programot. Szerintem sokkal nagyobb felelősségtudattal képes szavazni az, aki rendesen fizeti az adót. Nem, nem arról beszélek, hogy kire szavaz, hanem arról, hogy ebben az esetben a nagy pártoknak is az adófizetőket kellene megszólítaniuk, nem az eltartottakat.

Egyébként aki nem hülye, az abban az esetben elvből nem szavazna soha a Fideszre, ha megcsinálnák hogy bejelentett lakcím nélküli külföldön élő kettős állampolgárok is szavazhassanak. Mert egyrészt nem jogos, ha beleszólnak szavazatukkal a magyar állam dolgaiba, hiszen nem is itt élnek, másrészt pedig egy ilyen választási törvény lehetővé teszi a csalást, vagyis azt hogy tömegesen vásároljanak kint szavazatokat a pártok.

finalNmbr 2010.10.25. 12:29:06

@kirsten: és mégis miben? a kormányzásban? vagy abban h rendbeteszi azt amit az mszp szdsz 8 év alatt szétbaszott? naív álom. Tudod a kétharmadot nem osztogatják csak úgy..

Szelid sunmalac 2010.10.25. 12:34:37

@Sanyix: A magyar ALLAMNAK az ALLAMOT kell kepviselnie es tamogatnia, ami az ALLAMhatarok koze esik. Maradjunk ennyiben.

Redneck pornstar 2010.10.25. 12:35:19

Belesz@rok a közügyekbe, a határon túli magyarok pláne. Egyébként nem adózok egyelőre, de az ország amúgy is szar befektetés, nyugdíjpénztárral vagy anélkül. Mire odajutnék hogy ingyen tötyögjek a metrón elérem az átlagos halálozási életkort.

Szelid sunmalac 2010.10.25. 12:35:52

@genyamagyar: A legtobb magyar rohadtul nincskepben itthons sem, megis szavaznak :)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.10.25. 12:38:00

@Sanyix: Jelenleg az működik demokrácia és választás helyett, hogy az eltartott rétegek megszavazzák nyers többségükkel az eltartók fejére azt, aki a legtöbb cukrot ígéri nekik az eltartók kontójára.
Ez minden, csak nem demokrácia.
Az ebből a szákutcából való kihátrálásnak az első lépése kell legyen, hogy a közös kalap sorsáról az döntsön, aki tesz is bele! És ez itt most nem határon túli/nem határon túli magyar kérdése.

genyamagyar 2010.10.25. 13:02:15

@antalburjan: Magyarországon aki az embereket összeugrasztotta, az nem Gyurcsány, hanem Orbán volt.

Filhipposz 2010.10.25. 13:20:41

Undorító egy komment-banda gyűlt itt össze, ráadásul a hozzászólásomat is kimoderálták. Mindenesetre gratulálok a poszt és a kommentelők nívójához.

Filhipposz 2010.10.25. 13:21:55

@Redneck pornstar: Ez az, nyomjad csak! Ennek a rétegnek való ez a blog.

antalburjan 2010.10.25. 13:27:02

@genyamagyar: Ez a te véleményed. Az enyém más

Ennek ellenére örvendek annak, hogy volt egy Gyurcsányunk. (Hál'Istennek múltidőben. Állandó riogatása, hat évig tartó sikoltozása, demokráciavédelme, elkötelezett nemzetellenessége vezetett a Kétharmados Forradalomhoz. A végére ez a félkegyelmű teljesen szalonképesse tette a baloldal által majd' egy évtizede démonizált Ovit. Mint Piszkos Fred annak idején a Vadsuhancot. (Bár Piszkos Fred és a Vadsuhanc egyaránt szimpatikus alakok, és Piszok Alfréd akarattal tette ezt, a "mi" Gyurtyányunktól pedig mindössze ennyire futta.) Addig jó az országnak (és a jobboldalnak, és a nemzetnek), amíg Gyurtyi aktívan utálja őket. Addig nem tud a Fityisz elég nagyot hibázni...

Bell & Sebastian 2010.10.25. 13:44:05

Dr. Zergét eddig még nem überelte senki.

kisa 2010.10.25. 13:58:56

@newtehen: Akkor rosszul gondolkodtál. Ezzel kizárnál több, min t 100ezer egyetemistát, és sok középiskolást pl.
A kismamákról, munkanélküli DIPLOMÁSOKról és érettségizettekről nem is beszélve.
De szerintem ezt a kört már lefutottuk.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.10.25. 14:03:38

@kisa: Igen, kizárnék. Ez nem változtat az álláspontomon, nem győztél meg.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.25. 14:14:07

Milyen lazán megy a beszélgetés arról, hogy akkor a fidesz (mínusz mikola) a pofátokba hazudott-e vagy sem. :)

olduser 2010.10.25. 14:15:57

@antalburjan: hát ha örvendsz, ahelyett, hogy örülnél, hogy volt egy Gyurcsányunk az azt bizonyítja, hogy erdélyi vagy és azonnal bizonyítottad is, hogy mivel jár az (kikre fognak szavazni), ha a határontúliak megkapják a szavazójogot anélkül, hogy itt élnének. Egyébként a szerbiai horvát kisebbség úgy szavaz, hogy a szerbiai választásokon a mérsékelt polgári pártokra szavaznak (naná, hisz ott élnek), de a horvátországi választásokon a vad nacionalista horvát pártokra szavaznak (naná, hisz nem ott élnek, nem tartoznak felelősséggel). Na, szerintem ez várható, ha a nem magyarországon élő magyar állampolgárok szavaznak. Nem bölcsebb a magyar sem a horvátnál, sőt!Tarol majd a Jobbik meg a Fidesz. Oké, az Izraelből érkező szavazatok árnyékolják majd egy picit a képet, de amúgy keményen a (szélső) jobbra fognak szavazni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.25. 14:17:39

@kisa:

"van egy széles réteg, aki nem adózik"

ha magyarországon él, akkor nemigen.

olduser 2010.10.25. 14:18:44

Ja igen, amit elfelejtettem mondani, én az állampolgárságot sem adnám meg magyarországi tartózkodás és adófizetés nélkül. Ne legyünk már még nagyobb banánköztársaság!

Arivistus 2010.10.25. 14:25:30

@olduser:
Egyetértek, de csak abban az esetben, ha a Magyarországon élőktől is elvennék a magyar állampolgárságot, ha nem fizet adót, vagy ha az adóbefizetés kisebb mint a felvett segély.

Bell & Sebastian 2010.10.25. 14:25:56

A (mostani) szívás káros az agy vérellátására, vöröshályogot okoz.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.25. 14:35:15

@mavo:

nekünk nem hazudott. mi tudtuk, hogy mikola igazat mond és ahogy a fidesz hatalomra kerül, megadja a választójogot. taktika, hülyeúr, taktika.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.10.25. 14:40:33

@Grift: ezen már túl vagyunk.

Arról kéne már beszélni, hogy kiktől vonjuk meg a szavazati jogot.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.25. 14:43:47

Tempetőfi vagy valaki csináljon már egy felmérést, hogy a határon túli magyarok hogy vélekednek erről!
Fontos nekik? Kell? Úgy érzik, jobb lesz nekik ettől? Milyen aspektusban, és mekkora mértékben?
Engem tényleg csak ennyi érdekelne.

Ja, és "határon túli" alatt nem George Pataky-t értem.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.25. 14:46:48

@tölgy:
az eredetileg tótawé által megálmodott egy ember egy szavazat, ha ellőtte a megasztárra nem választhat, elvet kell ötvözni a zerge által is említett cenzusos módszerrel, 1 tahó 1 töredékszavazat, viszont ennek meg van az a veszélye, hogy a stabil jobbos bázisok vidéken, szóval, khmmm, többet nem mondok mert bbjnick agyoncsap, szóval inkább úgy mondanám, hogy az iskolázatlanság inkább a városi proli politikai elméjét homályosítja mintsem a vidéki, földből élőét, szóval a proli ne szavazhasson, semnem a határontúli cigány. azt hiszem meg is vagyunk.

Kelsen és Coase · http://igyirnankmi.hvg.hu 2010.10.25. 14:53:06

@tölgy:
Hát lássuk csak: az új ciklusban megszűnt a volt rendőrök (és titkosszolgák) választhatósága, és felmerült a feleségek/férjek választhatóságának kizárása is. Ezek nem túl indokolt korlátozások, társadalmi igény sem volt rá, így valószínűleg aktuálpolitikai érdekek vezérelték.
Ugyanakkor van egy stabil mulasztásunk: a szabadságvesztés büntetésüket töltők esetében a választójog gyakorlásának tilalmát meg kéne szüntetni (en.wikipedia.org/wiki/Hirst_v_United_Kingdom_%28No_2%29). Ez politikailag nehezen vállalható, úgyhogy valószínűleg lesz majd benne 3-6 év múlva (amikor egy magyar ügy is eljut Strasbourgig) egy Orbán-nyilatkozat, hogy mi ezt nem tartjuk be.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2010.10.25. 15:17:29

Azt kell eldönteni, hogy akarunk-e szavazati jogot adni nekik, csak azért, mert magyarok. Ha igen, nem kell magyarázóelméleteket gyártani hozzá, semmilyet.

Ha nem akarunk, akkor viselnünk kell annak is a következményeit.

Szerintem adjunk, mert engem érdekel a véleményük. A szlovákok, románok, rácok, ukránok stb. véleménye viszont nem érdekel. Ők sem kérdeznek meg minket soha olyan ügyekben, melyek hatással vannak ránk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.25. 15:21:42

@Grift: @tölgy:

1) Mikola szavahihető ember, a Hazafias Népfrontból jött!:-)

2) Miért ne lehetne a szavazati jogot választói vizsgához kötni? (Ha Orbán Viktor megbíz, miniszterelnöki különmegbízottként vállalom a vizsgasor és a metódus összeállítását. Feladatra jelentkezem, nem pozícióra!:-))

ü
bbjnick

olduser 2010.10.25. 15:25:54

@Arivistus: hát az nem úgy van, aki születéssel megszerezte ezt a jogot, akkor annak jár akkor is, ha nem fizet adót. És ez minden normális országban így van. Nincs állampolgárság úgy, hogy valamit nem tettél le az asztalra, csak születéssel megszrzett állampolgárság esetében.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.25. 15:27:52

@bbjnick:
na, azért elképzelném a kérdőívedet

1., elképzelhető e isten léte ön szerint? /nem válasz esetén nem szavazhat/

2., van e a bornak filozófiája? /nem válasz esetén pótvizsgázhat/

3., kik cseh tamás szerzőtársai? /csengey kihagyása esetén nem szavazhat/

4., mi a véleménye a kötcsei beszédről? / ha nincs véleménye, esetleg szavazhat, ha nemzethalált lát benne, kétszeres szavazati jog/

5., szereti e dzsonlennon? /igen válasz esetén szavazhat/

usw.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.25. 16:01:26

@Grift:

No, de most komolyan!:-D

1) Ha vizsgához kötjük a szavazati jogot, akkor nem elveszünk valamit a Zemberektől, hanem adunk nekik: megadjuk a lehetőséget, hogy sikeres vizsga esetén szavazati jogot szerezhessenek:-D

2) A vizsgának elsősorban nem tárgyi ismereteket, hanem kompetenciákat és beállítódást kell vizsgálnia.

Nem feltételezed rólam, hogy ki tudnám szűrni, hogy ki a jómagyarember?:-)

ü
bbjnick

u.i.:
Kedves sárdobáló- és vincent-blogosok! Lehet dehonesztálni, epétokádni, mocskolódni, gyűlölködni, átkozódni! Mert, amit leírtam, lényegében komolyan gondolom:-)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.25. 16:04:21

@bbjnick:

"Nem feltételezed rólam, hogy ki tudnám szűrni, hogy ki a jómagyarember?"

nem a fenét, csak gondoltam viccelődöm egy kicsit. és erőltetetten. :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.10.25. 16:11:37

@bbjnick:

Ahhoz, hogy valaki autót vezessen, vezetői engedélyt kell szerezni.

antalburjan 2010.10.25. 16:28:45

@olduser:

Valóban erdélyi vagyok. Mivel határon túli magyarok helyett azt írtam, hogy otthoniak, nem volt nagy kunszt a "leleplezésem". Amúgy 20 éve élek itthon (otthon helyett),kb. 15 éve fizetek átlag fölötti adót és járulékot. És magyar állampolgár vagyok. Hja, meg amúgy román is. Szóval, akkor mit is bizonyítottam puszta létezésemmel?

Egyébként, ha ARRA reagálnál, AMIT ÍRTAM az előző kommentemben, és nem arra, AMI VAGYOK, az kismértékben ugyan, de emelné a hozzászólások átlag színvonalát. Ehhez persze (nem is tudom, merjem-e ajánlani...) nem ártana elolvasnod amit írtam és - (arcpirító pofátlanság a részemről, külhoni születésem szolgáljon mentségemül) a nyilvánvaló erőpazarlás dacára - akár gondolkodhatsz is, mielőtt kopogni kezdesz billentyűzeteden.

Szép napot :-)

olduser 2010.10.25. 16:41:51

@antalburjan: azt mondtam, hogy a határon túliak nagy többsége (szélső)jobbra szavazna itt, Mo-n. Vajon mi az amit írtál amit nem olvastam el? Gyalázkodtál, nem? Minősítetted magad, és a fajtád. Mielőtt eldurranna az agyad, jusson eszedbe, hogy nem írtam meg, mit értek azon, hogy a fajtád. Ovi módjára csak sejtetni engedek, de ki nem mondom..:-))

Arivistus 2010.10.25. 16:45:22

@olduser:
Node ezzel meg különbséget teszel azon magyarok között akik a trianoni határ túl oldalára kerültek, és azok között akik itt vannak. Mondhatni "kirekesztő" mentalitás.

Tehát az elvek vagy vonatkozzanak mindenkire, vagy senkire.
Akár az az elv hogy az kap választójogot (és állampolgárságot) aki magyar. Nevezhetjük ezt nemzetállami megközelítésnek.
Akár az az elv, hogy a szavazás az adófizető polgárok beleszólása abba hogy mire költik az adót, így csak az adófizetők szavazhassanak. (Dr Zerg az elején részletesebben leírta ezt a közgazdasági megközelítést.)

Tehát akármi az elv annak mindenkire vonatkoznia kell. Én ezt tartom tisztességesnek.

Bell & Sebastian 2010.10.25. 19:23:47

@bbjnick: @Grift:
Ne ragozzák, egyetlen kérdés megteszi:
- Az alant sorolt égbekiáltó bűnök közül melyikben vétkeztél?

1. Ábel vére (Ter 4,10),
2. A szodomaiak bűne (Ter 18,20; 9,13.),
3. Az egyiptomiaktól elnyomott nép kiáltása (Kiv 3,7-10.);
4. A jövevények, özvegyek és árvák jajgatása (Kiv 22,20-22.);
5. A bérmunkással szemben elkövetett igazságtalanság (MTörv 24,14-15; Jak 5,4.).

A dologtalan lumpen és munkakerülő 5. -kategóriás /b, elmehet szavazni, csak nem dobhatja be.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.10.25. 19:54:12

A Magyarországon élő nemzetiségektől kell elvenni a szavazati jogot.
Azok ugyanis nem magyarok, így nem is lehetnek benne a nemzeti együttműködés rendszerében.

Ki kell mondani, hogy ki a magyar, és ennyi.
A többi vagy elmegy, de gyorsan, vagy marad, de csöndben.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.25. 21:37:34

Okos cikk, magam is gondolkodtam már sokat ezen, engem főleg a matematikai része érdekel: választókörzetnek túlzás és tévedés lenne nevezni a határon túli területeket (már csak azért is, mert azok már egy másik ország körzetei), tehát eszerint csak a listás szavazásban vehetnének részt.

Vagy, ha már az első magyar kormányban volt kisebbségügyi miniszter, akkor most lehetne határontúli minisztériom (valami jobb névvel persze). Ez foglalkozna tételesen a HTM-ek dolgaival (szvsz a Fidesz ideológiájába ez még bele is férne).

Egy dolog nagyon zavar engem számos fentebbi kommentben: az adófizetés, mint kritérium. Mások is leírták már: "rendes" magyar állampolgárokkal is megesik, hogy nem fizetnek adót. Gondoljuk csak meg: Gyesen, Gyeden lévők, betegszabadság, nyugdíjasok, munkanélküliek... meg az államigazgatásban dolgozókkal mi van? Utánuk az állam saját magának fizet.

Ugyanakkor - ha "az állam terheihez való hozzájárulás" lenne a kritérium - a tehetősebb, és itt sokat költő turistáknak is adhatnánk szavazati jogot: egyik-másik simán költ itt annyit ( = hozzájárul az állam teherviseléséhez), mint egy magyar dolgozó adója.

Egyébként a határon túliak egyáltalán nem csak a Fideszre szavaznának, annál azért izgalmasabb a helyzet.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.25. 21:42:45

@bbjnick: Beállítódáááást?? Jujj. Ez ugye nem komoly?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.10.26. 06:43:25

@Bell & Sebastian:
Vagy mert erősnek érzik a piros ultimat, vagy épp azért, mert gyengének, és bukva duplán fizet...:) De asszem igazából csak az a kurva indexcímlap ideterelt egy taliga netcincért és elgörbült a témavezető sín...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.26. 07:05:41

@Grift:

"nekünk nem hazudott. mi tudtuk, hogy mikola igazat mond és ahogy a fidesz hatalomra kerül, megadja a választójogot. taktika, hülyeúr, taktika. "

a gyurcsány meg hazudikmonnyonle.

sokadszor derül ki, ha a fidesz szarik a szátokba, az nektek csemege

hát egyétek csak.

tevevanegypupu 2010.10.26. 09:45:19

Nem mindenki akar szavazni. Tegnap lattam egy riportfilmet, szinte az osszes megkerdezett mondta, hogy orul az allampolgarsagnak, valoszinuleg felveszi, de szavazni nem fog, mert az magyar belugy, es o nem lakik Magyarorszag teruleten.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.26. 14:55:01

@Bell & Sebastian:

"@bbjnick: @Grift:
Ne ragozzák, egyetlen kérdés megteszi:
- Az alant sorolt égbekiáltó bűnök közül melyikben vétkeztél?... stb." --- írja.

Én ezt már igen rég mondogatom:-)

magyarido.blog.hu/2008/08/31/szeljegyzet_gy_f_megegyezes_c_programjahoz

Szerintem ezeknek a kérdéseknek nem a választójogi törvényben, hanem az Alkotmányban a helye:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.26. 14:57:24

@mityu:

Ez ugyanolyan komoly (semmivel sem komolytalanabb), mint a politika jelenlegi javaslatai:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.26. 15:08:52

@Elpet:

"Ahhoz, hogy valaki autót vezessen, vezetői engedélyt kell szerezni." --- írod.

Azt azért lássuk, hogy az általános választójog megszüntetésévél egy alapjogot szerzett (szerezhető) joggá tennénk. :-) Ezzel a liberális (tömeg)demokrácia eszméjét tagadnánk meg:-) Akarjuk ezt, föl vagyunk erre készülve?:-)

Szerintem időszerű a kérdés:-)

magyarido.blog.hu/2008/08/08/magyarorszag_megmentese_1_a_jovo_heten_ujra_megprobaljuk

ü
bbjnick

segabor 2010.10.26. 21:19:57

Csak tömören: nem adnék szavazati jogot a határon túliaknak. Se magyarnak, se másnak. Csak az állandó lakhellyel rendelkező és itt is élő emberek szavazhassanak egy állam sorsáról, életéről. De nem is hiszem, hogy igénylik.

expat 2010.10.27. 07:59:49

Két dolog:
1. HTM nem kértek szavazati jogot.
2. Állampolgárságot azért kértek, hogy ne legyenek teljesen védtelenek az etnikai hovatartozásuk miatti folyamatos megkülönböztetés (vö. megalázás) miatt.

Aztán csak a kretének nem látják, hogy sikerül ismét a HTM ellen fordítani Mo. lakosságát. Rossz vagy szándékosan rossz politikával.

Nem kellene ugatni a holdra. Az nem is csont.
süti beállítások módosítása