Az MSZP-világ vége – Fideszország ellenzéke I.
2010. október 06. írta: politicus

Az MSZP-világ vége – Fideszország ellenzéke I.

  Ki gondolta volna 2002 tavaszán, a Fidesz választási veresége után, amikor tömegek mozdultak meg „valami mellett” (ahogy Orbán Viktor mostanában fogalmazott), vagy a 2006-os szégyenletes választási hadjárat és átmaszkírozási kísérlet után, hogy 2010-ben nemcsak hogy nyer a Fidesz a parlamenti és önkormányzati választásokon, de nyugaton, bejáratott demokráciákban példa nélküli módon tönkreveri ellenfeleit? (A legközelebbi példák mind a posztszovjet régióból hozhatók). 2010 őszére az állampárt utóda összeomlott, a Fidesz pedig a mennybe ment.

  A hajdanán tömegeket megmozgatni képes, társadalmi és gazdasági begyázottságban verhetetlennek tűnő mamutpártból egy perspektíva nélküli, vezetetlen, agonizáló kispárt lett. Abból a pártból, amelyik parlamenti választásokon nem tudott listán 30 százalék alatt teljesíteni (Vasárnap újra MSZP!), amelyik a rendszerváltozás utáni hat parlamenti választásból hármat (sőt, ha a '98-as listás eredményeket nézzük, akkor négyet) megnyert, és amely rendre jól vagy nagyon jól szerepelt az önkormányzati választásokon. Egy olyan párt, amelyik október 3-án a saját vezetői elmondása szerint a „várakozásokhoz képest” jól szerepelt, és megőrizte váltópárti státuszát. Röhej. Tavasz óta ennek a pártnak nincs ilyenje. Vagy ha van, akkor a Jobbiknak is van.

  A 2000-es évek elejének túlfűtött politikai klímáját és kiegyenlített küzdelmet hozó választási csatározásait 2010-re egy unalmasan egyoldalú politikai klíma vette át. De minek köszönhető ez az óriási változás? Hová lettek a szocialisták és mit tud a Fidesz, amiért emberek százezrei, milliói zarándokolnak az urnákhoz, csakhogy rájuk szavazhassanak?

  A szocialisták és a Fidesz sorsa – más és más előjellel persze – lényegében 2006-ban pecsételődött meg. A szocialista párt a rövidtávú sikereket 2006-os győzelmével learatta, a csatát megnyerte, a háborút viszont elvesztette. Nem is akárhogyan. A 2006-os siker legfőbb kovácsa egyben a szocialista párt legfőbb sírásója és Orbán Viktor sikerének első számú felelőse lett. A 2006-os választásokon listán elért több mint 43 százalékos listás eredmény 2010-re 20 százalék alá zuhant. Az MSZP országosan mindösszesen 49(!) polgármestert és velük együtt 591 embert juttatott mandátumhoz október 3-án (viszonyításképpen a Fidesz hasonló eredményei: 595 polgármester és összesen 3813 mandátum). A főpolgármesteri pozícióról szocialista jelölt nem is álmodhatott és a mindig balos városnak elkönyvelt Budapest közgyűlése is narancsszínűre váltott.

  Az egymás után két választást is elbukó Orbán, akinek miniszterelnöki esélyeire 2006-ban már legközelebbi munkatársai, ideológusai sem tettek volna egy fabatkát sem (emlékezzünk a Jones gazda nem tér vissza, vagy az Orbán sámánnak alkalmasabb kitételekre), kapott még egy utolsó esélyt. A korábban lottó ötösnek nevezett Gyurcsány a 2006-os játékhéten ugyan nem hozott találatot, a 2010-esen viszont már soha nem látott főnyereménnyel kecsegtetett. Mindeközben a szocialisták észre sem vették, hogy megbűvölik őket. Ugyanúgy, ahogy Ká teszi a dzsungel többi lakójával Kipling regényében. Hogy egy másik mese hasonlattal éljünk: Gyurcsány egészségtől kicsattanó, piros almával házalt a szocialistáknál, az almáról viszont utóbb (kinek előbb) kiderült, hogy lassan ható méreg van benne. A méreg úgy lebénította a szocialistákat, hogy ezután már a szokásos, tőlük elvárható rutint (elsősorban a félelemkeltésre épített politikát némi értelmiségi támogatással) is képtelenek voltak hozni. Gyurcsány, azon túl, hogy gyatra kormányzati teljesítményével az államcsőd szélére sodorta az országot, elérte azt, amire minden jobboldali honpolgár 20 éve áhítozott: a tönk, a szakadék szélére taszította saját pártját, miközben az egekbe repítette a Fideszt. Azt a Fideszt, amelyről nem lehetett pontosan tudni tavasszal (megjegyzem most sem), hogy mit akar tenni kormányon. Mégis: soha nem látott mértékű felhatalmazást kapott.

  A Fidesz és Orbán azonban/tehát nem önmagukban lettek kívánatosabbak, szexibbek (a’la Szanyi) 2006 után, szinte kizárólag a szocialisták teljesítménye, illetve annak hiánya dörzsölte a narancs héját fényesebbre. A belbecs ugyanis továbbra is ugyanaz maradt. Ugyanaz, amire a választók egymás után két parlamenti és egy önkormányzati választáson is nemet mondtak már korábban. 

  A lehetőség Gyurcsányék számára is adott volt, ahogy Orbánék számára is az. Innentől kezdve nincs hátramutogatás, bűnbakkeresés, felelősségáthárítás. Minden gyeplő egy kézben összpontosul, a lovak egy irányba szaladnak. Most már csak azt nem tudjuk, merre: ez még nem dőlt el. Lehet belőle világra szóló siker, de lehet óriási bukás is. Amilyen az MSZP-é.

  A volt miniszterelnök mindeközben rendszerváltást sürget saját pártjában, ő akar az MSZP megújulásának élére állni. Tragédia.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr132346743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tehetetlen Dodó 2010.10.06. 08:32:26

"Tragédia"

Ugyan. Legfeljebb tragikomédia.

Helló Leó! 2010.10.06. 08:55:32

Tehát mégiscsak jól gondoltuk, hogy Gyurcsány a lottó ötös, csak sajnos később húzták ki, mint ahogy azt vártuk.

ucsacsu 2010.10.06. 09:20:50

Orbán Viktornak most kell megmutatni,hogy miniszter elnök.

Robinzon Kurzor 2010.10.06. 10:36:17

"Innentől kezdve nincs hátramutogatás, bűnbakkeresés, felelősségáthárítás."

Márpedig április óta is csak az volt és jelenleg is csak az folyik.

A Fidesz szerencséje, hogy szinte bármit megengedhet magának, amíg nem jelenik meg a színen egy hiteles kihívó, amíg az ellenzék bénázik és/vagy saját belháborúival van elfoglalva.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.10.06. 10:38:35

@Robinzon Kurzor: azért van ott az "innentől" időhatározó szócska.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.06. 10:46:16

kérem, ha valaki olyannyira ostoba, hogy az évek alatt a sajtóból próbált ismerkedni a világgal, a politikai esélyekkel, orbán buktátor esélyeivel, akkor most csodálkozhat. hosszú évek óta világos, hogy ez lesz, ami lett.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.10.06. 11:28:24

Unalmas közhelygyüjtemény a cikk. Az eredmény évek óta borítékolható volt, ez nem vitás. Ami pedig ezt a mondatot illeti:

"A belbecs ugyanis továbbra is ugyanaz maradt. Ugyanaz, amire a választók egymás után két parlamenti és egy önkormányzati választáson is nemet mondtak már korábban."

Ez sem igaz. A szocik gyalázatos szereplésükkel utat nyitottak a velük szemben megengedhető legkeményebb fellépésnek. Az fidesz vezetői végre kimondhatták azt, amit Kövér, Orbán stb. korábban csak gondolhatott, de kénytelen volt magában tartani. És mindezt a saját televíziójukban. Ezt respektálták a szavazók. Uganis, talán a legfontosabb változás: a fidesz önálló médiabirodalmának a megjelenése volt. Ez a legszembetűnőbb változás. Ez alapjaiban változtatta meg a helyzetet. A tömegek először szembesültek azzal, hogy nem csak az van amit "azok" mondanak, "ott fenn". Gyakorlatilag először volt valódi választási lehetőségük. Éltek vele . )

elfelejtette 2010.10.06. 12:33:15

Idorol idore elokerulo momentum az, hogy a Fideszrol nem tudni, mit akarnak. Hat most oszinten, mit lehetett tudni Gyurcsany programjarol 2006-ban? Volt homalyos celozgatas az egeszsegugy privatizaciojara, blabla az EU penzekrol, meg az oteves adocsokkentesi torveny, amirol tudjuk, hogy meddig tartott. Ez igy mennyivel volt jobb vagy hatarozottabb? Ne is beszeljunk az utana kezdodo programozonrol. Nem azert nyert Gyurcsany, mert jo programja volt, hanem mert biztak benne, hogy osszessegeben jo iranyba tereli a dolgokat. Ugyanez a helyzet most is Orbannal.

kispufi 2010.10.06. 12:54:50

@Grift: szept. 17-én volt 4 éve, hogy ez világossá vált, az elképesztő mértéke akkor se. ha te ezt a végkifejletet már korábban világosan megérezted, nagy sámán vagy.

Robinzon Kurzor 2010.10.06. 13:31:48

@politicus:

"Innentől" volt már egyszer áprilistól (na jó, a kormányalakítástól) is ...

Amin pedig szintén érdemes lenne elgondolkodni a forradalmi neokonok ifjúságnak, és, ugye, nem én írtam:
"nemcsak hogy nyer a Fidesz a parlamenti és önkormányzati választásokon, de nyugaton, bejáratott demokráciákban példa nélküli módon tönkreveri ellenfeleit? (A legközelebbi példák mind a posztszovjet régióból hozhatók)"

Ebből persze nem következik, hogy Orbán türkménbasi lenne -- de hogy igény lenne rá, és hogy milyen várakozásnak (is) kellene megfelelni, az igen.

Bloodscalp 2010.10.06. 15:10:49

@elfelejtette: és kb ugyanugy is végzik:)

vizipipa 2010.10.06. 15:28:03

A politikát (pártokat) már elég régóta (nálunk kb. 10 éve egyértelműen) úgy adják el, mint a mosóport. Sok eszmefuttatás rágódott már azon, mi a jobb, mi a bal. Tudjuk, hogy a tényleges tevékenység alapján a Fidesz nem jobboldali, az MSZP nem baloldali párt. Centrumpártok valójában mindketten. Az elemzők csámcsoghatnak azon, egy adott kurzusban melyiknél erősebb a szociális érzék vagy melyik képviseli a szigorúbb állami beavatkozás elvét, a választópolgárok egyre nagyobb része e szerint választ és nem pusztán azért mert a csámcsogások hozzá nem is jutnak el.
Az egyes pártok már régóta - és egyre jobban - egy márkát jelentenek, amihez képzetek (imázs) kapcsolódik. A két nagy párt - legalább is - már régóta márkaképet, márkahűséget épít.
Ami a híradástechnikában a Sony vagy a Panasonic, a személygépkocsiknál a BMW vagy az Audi, az a magyar politikai termékpalettán az MSZP és a Fidesz.
A márkanevet nem könnyű felépíteni, sokáig tart, sokba kerül és folyton ápolni kell. Viszont óriási előnyt jelent a piacon megjelenő új - no name - termékekkel (LMP, Jobbik) szemben.
Az öszödi beszéd sokat rombolt az MSZP nevű termék imázsán. Az elqrás következtében fellépő minőségromlás sok márkarajongót eltántorított. Ők vagy más márkát választottak vagy tartózkodó állásponton vannak.
A mostani ciklus vezető márkája a Fidesz, ronthat vagy erősíthet imázsán. Az MSZP márka - helyzetéből kifolyóan - most rontani kevésbé tud, a határozott javuláshoz viszont biztosan kevés lesz a: bármit mond a Fidesz azt én ellenzem hozzáállás.
A többi terméknek is ott kell maradnia a hirdetési palettán, ha nem akarnak kiszorulni a piacról, az újaknak meg (pl. Szili) sok pénzre és nagy kitartásra van szükségük már ahhoz is, hogy egyáltalán tudjanak róluk és akkor a kipróbálás még külön kérdés.
Láttatok már olyan autóbuzit aki az egyik márka bármely terméke előtt önként és dalolva hasra esett?
És ilyen pártdroidot?

Na, ezeket kell messzire elkerülni.

vizipipa 2010.10.06. 15:32:20

@vizipipa:
a választópolgárok egyre nagyobb része NEM e szerint választ

vizipipa 2010.10.06. 15:52:38

A fentiekből az is következik, hogy a pártok már rég nem ideológiai pártok. Pártimázst készítő és forgalmazó cégek, vállalkozások. Sikerességüket a parlamenti képviselők száma jelzi. A Fidesz nevű cég ugye most egész jól áll.
Kubatov Gábor nem pártdroid. Kubatov Gábor a Fidesz nevű vállalkozás felelős menedzsere, aki listáival támogatja a cég termékének forgalmazását.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.06. 15:52:56

Na, mégiscsak jó volt valamire a Jobbik: kalapácsnak Viktorék kezébe, hogy végre rendesen rászögelhessék az emeszpére azt a retkes koporsófedelet.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.06. 16:42:44

@vizipipa:

"Pártimázst készítő és forgalmazó cégek, vállalkozások."

néhai wermer andrás ezt már '98 tájékán ki is mondta. igaza volt

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.10.06. 16:45:38

@politicus: "jó megközelítés." Egyik kutya, másik eb, igaz-e politicus? Valljuk be, ezzel a sötét, buta mantrával már az un. ballib értelmiség nagyrésze is felhagyott, annyira átlátszó hazugság . )

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.10.06. 16:51:06

@gloire: ha belém kötsz, harapok. mi a gond azzal a megközelítéssel, hogy a politikai párt is egy termék, amit el kell adni?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.10.06. 17:46:28

@politicus:

1.) Közhely.

2.) Annak a szédületes átrendeződésnek, ami az országban történt, nem lehet oka a marketing, tekintve, hogy a két oldal ebben nem mutatott soha túlzottan nagy különbséget.

A politikai marketingnek, mint általában a marketingnek, megvannak a maga határai. De még addig a bizonyos határig sem feszítették ezúttal a dolgot, emlékezz a tavaszi, csendes, majdhogynem unalmas és semmitmondó fidesz kampányra.Vagy arra, mit meg nem tettek ezen a területen a szocik az elmúlt évtizedben. És? Az eredmény magáért beszél.

Egészen máshol kell keresni az okait a hazai "politikai földcsuszamlásnak", mint látható, a termékszemlélet és a klasszikus reklámstratégiák éles helyzetben, valóban húsbavágó kérdések kapcsán, nem sokat érnek. Szinte semmit.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.06. 17:52:33

@politicus:

"mi a gond azzal a megközelítéssel, hogy a politikai párt is egy termék, amit el kell adni? "

gondolj bele mit kérdeztél, bazmeg!

bz249 2010.10.07. 00:14:00

@gloire: most nem talalom, de Vermer Andras valami olyasmit mondott, hogy a marketing/strategia/kommunikacio valami +/-3%-ot jelent (ennyi egyebkent siman eldont egy valasztast normal esetben). Marpedig o azert latott egyet s mast ebben a temaban (es igy halala utan meg a baloldal is elismeri, hogy kepben volt).

senor calavera 2010.10.07. 05:14:51

Baromság, és ismét baromság. Ez kb olyan mintha azt mondanánk a Google sikere a Microsoft hülyeségén múlott.
Nem. A Fidesz támogatottsága minden választáson egyre nőtt. Az MSZP-é pedig egyre csökkent.
Ennek több oka van.
1) A szavazóbázisok korösszetétele. (Az MSZP kiöregedő).
2) A törzsszavazó társadalmi réteg öntudata, és azonosságérzete a párt elitjével.
3) A Fidesz úgy tud mintegy harmadikutas politikát folytatni (keresztény, magyar), hogy közben képes széles társadalmi tömeget képviselni, és gazdaságilag is hihető, működőképes perspektívát felvázolni.
4) És miért van ez így? Mert a párt vezetői, OV, értik a magyar demokrácia működését, és van fogalmuk Magyarország külpolitikai perspektíváiról is.

GYF Magyarország, és a baloldal bohóca. Semmit nem tett hozzá semmihez, csak elvett. Méghozzá kétkézzel.
Azért, mert ehhez ért csak.

A Fidesz további sikere pedig az ország sikerével párhuzamos. És ebbe a baloldal (az MSZP vagy GYF meg pláne) semmilyen módon nem tud beleszólni.

drkovax 2010.10.07. 09:00:58

Ha a BMW elkezd Trabantot gyártani, nincs az a marketing amivel egy év után is el lehet adni.

Ezt felejtette el a teljes "megmondó-értelmiség" és a szerző ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.08. 11:14:58

elnézést, ezt nem ide szántam, mea culpa. :(
süti beállítások módosítása