Ki gondolta volna 2002 tavaszán, a Fidesz választási veresége után, amikor tömegek mozdultak meg „valami mellett” (ahogy Orbán Viktor mostanában fogalmazott), vagy a 2006-os szégyenletes választási hadjárat és átmaszkírozási kísérlet után, hogy 2010-ben nemcsak hogy nyer a Fidesz a parlamenti és önkormányzati választásokon, de nyugaton, bejáratott demokráciákban példa nélküli módon tönkreveri ellenfeleit? (A legközelebbi példák mind a posztszovjet régióból hozhatók). 2010 őszére az állampárt utóda összeomlott, a Fidesz pedig a mennybe ment.

  A hajdanán tömegeket megmozgatni képes, társadalmi és gazdasági begyázottságban verhetetlennek tűnő mamutpártból egy perspektíva nélküli, vezetetlen, agonizáló kispárt lett. Abból a pártból, amelyik parlamenti választásokon nem tudott listán 30 százalék alatt teljesíteni (Vasárnap újra MSZP!), amelyik a rendszerváltozás utáni hat parlamenti választásból hármat (sőt, ha a '98-as listás eredményeket nézzük, akkor négyet) megnyert, és amely rendre jól vagy nagyon jól szerepelt az önkormányzati választásokon. Egy olyan párt, amelyik október 3-án a saját vezetői elmondása szerint a „várakozásokhoz képest” jól szerepelt, és megőrizte váltópárti státuszát. Röhej. Tavasz óta ennek a pártnak nincs ilyenje. Vagy ha van, akkor a Jobbiknak is van.

  A 2000-es évek elejének túlfűtött politikai klímáját és kiegyenlített küzdelmet hozó választási csatározásait 2010-re egy unalmasan egyoldalú politikai klíma vette át. De minek köszönhető ez az óriási változás? Hová lettek a szocialisták és mit tud a Fidesz, amiért emberek százezrei, milliói zarándokolnak az urnákhoz, csakhogy rájuk szavazhassanak?

  A szocialisták és a Fidesz sorsa – más és más előjellel persze – lényegében 2006-ban pecsételődött meg. A szocialista párt a rövidtávú sikereket 2006-os győzelmével learatta, a csatát megnyerte, a háborút viszont elvesztette. Nem is akárhogyan. A 2006-os siker legfőbb kovácsa egyben a szocialista párt legfőbb sírásója és Orbán Viktor sikerének első számú felelőse lett. A 2006-os választásokon listán elért több mint 43 százalékos listás eredmény 2010-re 20 százalék alá zuhant. Az MSZP országosan mindösszesen 49(!) polgármestert és velük együtt 591 embert juttatott mandátumhoz október 3-án (viszonyításképpen a Fidesz hasonló eredményei: 595 polgármester és összesen 3813 mandátum). A főpolgármesteri pozícióról szocialista jelölt nem is álmodhatott és a mindig balos városnak elkönyvelt Budapest közgyűlése is narancsszínűre váltott.

  Az egymás után két választást is elbukó Orbán, akinek miniszterelnöki esélyeire 2006-ban már legközelebbi munkatársai, ideológusai sem tettek volna egy fabatkát sem (emlékezzünk a Jones gazda nem tér vissza, vagy az Orbán sámánnak alkalmasabb kitételekre), kapott még egy utolsó esélyt. A korábban lottó ötösnek nevezett Gyurcsány a 2006-os játékhéten ugyan nem hozott találatot, a 2010-esen viszont már soha nem látott főnyereménnyel kecsegtetett. Mindeközben a szocialisták észre sem vették, hogy megbűvölik őket. Ugyanúgy, ahogy Ká teszi a dzsungel többi lakójával Kipling regényében. Hogy egy másik mese hasonlattal éljünk: Gyurcsány egészségtől kicsattanó, piros almával házalt a szocialistáknál, az almáról viszont utóbb (kinek előbb) kiderült, hogy lassan ható méreg van benne. A méreg úgy lebénította a szocialistákat, hogy ezután már a szokásos, tőlük elvárható rutint (elsősorban a félelemkeltésre épített politikát némi értelmiségi támogatással) is képtelenek voltak hozni. Gyurcsány, azon túl, hogy gyatra kormányzati teljesítményével az államcsőd szélére sodorta az országot, elérte azt, amire minden jobboldali honpolgár 20 éve áhítozott: a tönk, a szakadék szélére taszította saját pártját, miközben az egekbe repítette a Fideszt. Azt a Fideszt, amelyről nem lehetett pontosan tudni tavasszal (megjegyzem most sem), hogy mit akar tenni kormányon. Mégis: soha nem látott mértékű felhatalmazást kapott.

  A Fidesz és Orbán azonban/tehát nem önmagukban lettek kívánatosabbak, szexibbek (a’la Szanyi) 2006 után, szinte kizárólag a szocialisták teljesítménye, illetve annak hiánya dörzsölte a narancs héját fényesebbre. A belbecs ugyanis továbbra is ugyanaz maradt. Ugyanaz, amire a választók egymás után két parlamenti és egy önkormányzati választáson is nemet mondtak már korábban. 

  A lehetőség Gyurcsányék számára is adott volt, ahogy Orbánék számára is az. Innentől kezdve nincs hátramutogatás, bűnbakkeresés, felelősségáthárítás. Minden gyeplő egy kézben összpontosul, a lovak egy irányba szaladnak. Most már csak azt nem tudjuk, merre: ez még nem dőlt el. Lehet belőle világra szóló siker, de lehet óriási bukás is. Amilyen az MSZP-é.

  A volt miniszterelnök mindeközben rendszerváltást sürget saját pártjában, ő akar az MSZP megújulásának élére állni. Tragédia.