Alig ért végét a dalai láma budapesti tanítása, az Index gondoskodott róla, hogy kicsit még ragyogjon ránk a Kelet fénye. Elmentek ugyanis Somogyvámosba, a Krisna-völgybe, mivel „újabb egyház szólhat bele a politikába, a 800 fős somogyi falu szavazásra jogosult lakosságának közel harmada Krisna-tudatú, nélkülük nehéz nyerni.”
És?
A falu 1993-ban eladott a Védikus Kultúráért Alapítványnak 230 hektár földet, a krisnások pedig azóta is ott vannak, sokan. És attól, hogy kopaszra borotválják a fejüket, monoton zenére ugrálnak vigyorogva és nem esznek húst, még nyugodtan szavazhatnak. Ahogy például Pannonhalmán is szavaznak a bencések, Vácon is szavaznak a piaristák. És az sem eget rengető, ha adott esetben a hívek parancsba kapják, hogy kire szavazzanak. Ez legyen azok baja, akik szerint el kell választani a vallást a politikától. (Nem kell, ugyanis nem lehet.)
Az már nagyobb baj, hogy Somogyvámos a jelek és a videóriport szerint pont úgy van a völgylakókkal, mint a zsidók a rómaikkal. Adtak nekik postát, orvost, munkát, Zimmer Ferit. Előbbi kettőt az államnak kellett volna biztosítania, utóbbi kettőért pedig maguknak kellett volna kaparni. Ha hagyták, hogy így legyen, akkor bizony el kell fogadni, hogy bazi nagy elefántszobrok nőjenek a somogyi dombok között.
A krisnás videóban (és a lámalátogatásban) számomra az a döbbenetes, hogy Nyugaton, benne Európában és benne Magyarországon hogyan jutottak el tömegek el oda, hogy történelmi léptékben számolva egy szempillantás alatt homlokegyenest ellenkezőjét gondolják az öröklétről, a transzcendensről, mint amit eleink évszázadok alatt felépítettek. Mert hagytuk. És hagyjuk azt is, hogy a saját kultúránkat is a Kelettől kapjuk vissza. Aki nem hiszi, az menjen ki a Nyugati pályaudvar aluljárójába, ahol koreai akcentussal előadott, Casio-szintin kísért áriákat hallgathat Jézusról.
Igen: keleti Nyugat a Nyugatiban, és keleti Kelet a nyugat-magyarországi Somogyvámoson. Összezavarodtunk? Nem baj, itt a segítség. Hahó, Samu bácsi! Tetszik hallani odafönn? Tessék már mondani: ez is benne van az összecsapásos képletben?
Az utolsó 100 komment: