Cigányintegráció: SZDSZ-esedik az LMP?
2010. augusztus 28. írta: dobray

Cigányintegráció: SZDSZ-esedik az LMP?

  Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán egy bajnai konferencián arról beszélt: a roma integráció érdekében minél több olyan egyházi iskolára lenne szükség, ahol többségében roma diákok tanulnak. Osztolykán Ágnes, az LMP képviselője szerint a nyilatkozat kirekesztőnek minősíthető. „Az LMP is egyetért azzal, hogy ezeken a területeken az egyház segítséget nyújtson, de csak a középfokú oktatás szintjén. Az LMP egyébként már régóta azt vallja: az iskola mindenki iskolája és nem a szegregációt kell erősíteni, nem látszatintézkedéseket kell tenni, hanem valós integrációs folyamatokat kell elindítani. A romák integrációjáról való gondolkodás és az erről való nyilatkozás részletes szakmai egyeztetést igényel. Tisztán és világosan kell fogalmazni, hogy ne legyenek olyan félreértések, amelyekből hosszú távú következtetéseket vonhatnak le” - mondta Osztolykán.

  Az utolsó két mondat lufi, hablaty, igazi politikusi mellébeszélés, ami azt látszik bizonyítani, hogy nem lehet más a politika. Úgy tűnik, csak kibújik a doktrínér liberalizmus szöge az LMP zsákjából. Eddig úgy tűnt, az LMP nem olyan PC módon nyúl a cigánykérdéshez, mint az SZDSZ tette, belvárosi fehér szociológuskesztyűben, orrcsipesszel.

  Nem, nem az egyházi iskolákkal van a baj a zöldek szerint (legalábbis ennek nem adták bizonyságát), hanem azzal, hogy az államtitká külön iskolákban okítaná a cigányokat. Azaz integrálás helyett szegregál. Eddig a baloldal kiváltsága volt a mítosztalanítás az előző egy-kétszáz évben, ideje, hogy a jobboldal is mítosztalanítson pár dolgot. Ilyen az integráció. Mítosztalanítsuk az integrációt! Mármint azt, hogy a cigányok elfogadtatásához és a "többségi társadalom"-ba való egészséges beillesztéséhez az egyetlen üdvözítő út a mindenáron való iskolai integráció.

  Ezt már elkezdte Sólyom László is, akit ugye az LMP szívesen látott volna, mint újrázó államfőt (én is). Ő azt mondta: „a gyerekek puszta összeültetése egy osztályba nem old meg semmit". A szegregáció pozitív példájaként, sikeres intézményként említette a pécsi Gandhi Gimnáziumot. A cigány és nem cigány tanulók együtt tanulására pedig Magyarmecskét említette meg sikeres példaként.”

  A Gandhi Gimnázium márpedig nem az összeültetésről szól. Az LMP nyilván úgy gondolkodik, hogy már kis korban össze kell szoktatni a magyarokat a cigányokkal, mert ekkor még alakíthatóak a gyerekek, jobban lehet őket kondic szocializálni, és akkor majd felnőttként már természetes lesz számukra a tolerancia.

*

  A baj az, hogy a kisgyerekek nem így működnek. Sem cigánynak, sem semmiféle külső ismertetőjeggyel rendelkezőnek nem kell lenni ahhoz, hogy egy osztály kiutáljon valakit. Felmérés nincs erről, nem is kell, de gyanítom, hogy az ország általános iskolás osztályianak jórészében van aktuális kiutált. De hogy klikkek minden osztályban vannak, az viszont biztos. Egy kisgyerek elég szókimondó, nem nagyon fogja megkímélni a társait. „Téged most utálunk.”

  Azaz ha egy, a magyarokétől eltérő családi környezetből érkező, eltérő szokásokkal rendelkező cigánygyereket beültetnek egy magyar osztályba, akkor ugyan az illető fizikailag-topográfiailag integrálva lesz, viszont jó eséllyel fogják nagy ívben elkerülni az osztálytársai. Persze az is lehet, hogy tényleg befogadják, és később már természetes lesz számukra a cigányok eltérő kultúrája, szóval a dolog többesélyes.

  Például biztosan nem lenne baj egy középosztálybeli cigány zenészcsalád gyermekével, aki azonban tuti nem akarná lepukkant putrikból érkező cigányok közé beadni a gyerekét. Ha annak jók a képességei, akkor egy erős elitsuliban vagy művészeti szakközépben fog kikötni, például a Rajkó Zenekar Talentum iskolájában.

  Családunkban felülreprezentáltak a pedagógusok (persze az összes reakciós, és örülnek, hogy Hoffmann Rózsa lett a oktatási ügyek felelőse, így a felmérésem nem reprezentatív), és ők azt mondják, tapasztalatuk szerint a jobb módú cigányok nem igazán karolják fel szegényebb társaikat, inkább igyekeznek elkerülni őket, és betagozódni a többségi társadalomba. Ez persze nem áll az illegális módon maguknak jómódot teremtőkre.

*

  Mindez nem azt jelenti, hogy a cigányokat csakis külön lehet tanítani. Nem. Viszont a mindenáron iskolai integrációt vegyük már le a napirendről, és az LMP-seket nagyon gyorsan ki fogom húzni a normálisnak tűnő politikusok listájáról (amely listámon sokuk tanyázott világnézeti egyet nem értésünk ellenére), ha ilyen fafej módon állnak hozzá a kérdéshez.

  Felhívnám ugyanakkor figyelmüket az egyházak cigánypasztorációs tevékenységére, és arra, hogy az esztergomi ferences gimnázium igazgatóját épp most tüntették ki azért, mert Bajnán és Nagysápon a felnőtt cigány népesség számára három, illetve két évvel ezelőtt esti tagozatú gimnáziumi képzést indított be. Szegregálás, fuj. Persze gondolom ez nem bántja az LMP-t, mert felnőtt cigányok felzárkóztatásáról szól, nem pedig kicsik alapfokú oktatásáról. Ugyanakkor rengeteg szegény családból származó cigányt (és magyart is) meg kell tanítani arra, hogy miként kell viselkedni egy iskolában.

  Aztán ugye ott van az a lehetőség, hogy a szülők a nemkívánatos osztálytársak miatt kiveszik a gyereket a suliból. Ha egy gyermeken, legyen az akár cigány, túl sok a szocializálni való, nem fogja mindenki megvárni, míg megtanulják az együttélés szabályait. Ez már csak így van, a szülők sajnos elmaradott állatfajta, akiknek nem a tolerancia az első. (Apropó, tolerancia: „Engem ne toleráljanak, engem szeressenek!” - kiáltott fel egyszer egy rabbi.) Márpedig az iskolaváltás jogát elvenni nem lenne túl elegáns akció. Persze az világos, hogy nem kell tömeges iskolaváltásoktól és az osztályteremben magukra maradó roma gyerekektől tartani, hál' Istennek.

  Milyen elmaradott dolog már, egyházi cigányiskola! Vahh! Pedig - akár egyházi, akár nem - sok ilyenre lenne szükség, ráadásul a többségében cigányok lakta területeken nehéz lenne nem ilyet csinálni. Arról nem is beszélve, hogy ha integrálunk, akkor az asszimilálás miatt tiltakoznak, ha meg külön cigányiskolát csinálunk, akkor a szegregáció miatt. Szükség van mindkettőre, hogy amennyire lehet, választani lehessen.

  Több pragmatizmust, kedves LMP, ne szakadjatok el a tereptől, néha vessetek egy pillantást a valóságra!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr452249828

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az LMP-jelöltje vett volna ajánlószelvényt 150 forintért 2010.08.28. 13:00:47

Érdekes képet és hangfelvételt tett közzé a Jobbik-közeli szélsőséges hírportál. A minősíthetlen hangnemű kuruc.infós körítés ellenére azonban a kép és a hangfelvétel meglehetősen sokatmondó. A következő hirdetést a Tolna megyei Mezőszilason fényképezt...

Trackback: Éjjel-nappal LMP 2010.08.28. 12:33:01

Napi huszonnégy órában gyűjti az ajánlószelvényeket Budapest két terén és öt vidéki nagyvárosban a Lehet Más a Politika. A Mandiner információi szerint a fővárosban péntekig 11 ezer kopogtatócédulája gyűlt össze a pártnak.

Trackback: M. Péter György nyílt levele a magyarországi rasszizmusról Los Angelesből 2010.08.28. 11:39:49

"-Ez egy könyv? -Nem, ez a plafon." (példapárbeszéd egy életcentrikus orosz nyelvkönyvben) Kedves honfitársaim! Roma barátaim! Szomorú vagyok, szomorú, mint a farkatlan füles a szivárvány tövében. Lógathatnám kamillá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alapvető élelmiszer 2010.08.28. 08:48:03

Nálam a kezdetektől fogva az LMP = SZDSZ updatelve. Úgyhogy semmin nem lepődök meg.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.28. 09:08:58

na jó reggelt kívánok! azért abban megegyezhetünk, gondolom, hogy aki nem látta az eszdéeszt az elempében, az teljesen idióta. és ugye nem is használtam kellően erős kifejezést.

Steve the Great 2010.08.28. 09:34:41

Azért az úri közönségnek nem kell sok, hogy SZDSZ-t kiáltson... :)
A téma kapcsán meg még a kormányzat se alakított ki egységes álláspontot. Valamelyik reggel a rádióban párhuzamosan hangzott el Balog verziója a cigányiskolákról és talán egy hódmezővásárhelyi illetékes (az se kizárt, hogy Lázár János) interjúja, aki az ottani sikeresnek mondott integrációról beszélt. Merthogy az ottani "cigányiskola" eredeti formájában menthetetlen lecsúszásra volt ítélve.

gst47 · http://mrpatbateman.tumblr.com/ 2010.08.28. 09:46:55

Teljesen egyértelmű, hogy az elempé egyenlő az eszdéesszel, ez nem is lehet vitás zöldezés ide vagy oda.

Viszont azt hittem, hogy némileg változtatnak a szánalmasan öngyilkos, ultraliberális alapértékeket valló integrációs politikájukon, mert így még pár hónap és teljesen eltűnnek ezen a néven is a süllyesztőbe.

(Amúgy számomra nevetséges, ahogyan politikailag próbálkoznak ezek a nemzetközi szemetek hazánkban...)

2010.08.28. 09:58:39

Milyen az a bajnai konferencia? :)

tevevanegypupu 2010.08.28. 10:29:06

Most vettek csak eszre? Nyilvanvalo hogy egy kis szdsz, sot az is nyilvanvalo, hogy a nagy szdsz mindigis ott bujkalt mogottuk.

nullnick 2010.08.28. 10:46:34

JAJJAJJAJ

SZEGÍNY MÁNDÍNER

há' muszáj lesz leállni az elempés zölddel mert kékül má' a feje tőle

elempés bad trip

nullnick 2010.08.28. 10:55:47

még ennyi

ROSSZARCÚ

embert ...

-d(-_-)b- 2010.08.28. 10:56:13

@dobray:

Na jó reggelt, fel tetszett ébredni? Eltartott egy ideig, hogy észrevegye, a két említett párt ugyanazt képviseli.

ucsacsu 2010.08.28. 10:59:10

From:lmp.

A cigányokat megnyertétek stop kezdjetek velük valamit stop. Szarkeverés kizárva stop.pénz ne felejtsétek otthon stop.

caralho voador 2010.08.28. 11:04:23

"az LMP-seket nagyon gyorsan ki fogom húzni a normálisnak tűnő politikusok listájáról "
A kérdés az, hogy lehettek rajta eleve?! Azt nem értem, indez hogy fér(t) össze a katkónácizmusoddal, te szerencsétlen. Aki nem látta jóelőre, mi is az elempé, az egy idióta seggfej.

==T== 2010.08.28. 11:16:58

Az LMP mindigis egy SZDSZ-hez hasonló zs.. szóval egy SZDSZ-hez hasonló pártvolt.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2010.08.28. 11:42:14

Nem egészen értem, hogy két általánosságban mozgó mondatból miért lesz doktrinér liberalizmus. Ez még megfejtendő rejtvény. Az integráció nem mindenáron való, viszont fontos cél, amely mindkét résztvevő számára hasznos. Az egyiknek mintát ad, a másik megtanulja mások elfogadását.

Amit Osztolykán kifogásol, hogy cél legyen a cigány többségű általános iskolák kialakítása. Ha fönn akarjuk tartani a deprimált cigány réteget, akkor ez nagyon jó módszer lenne hozzá.

Megint más a Gandhi Gimnázium esete, amelyik az egész országból fogad diákokat (amely szintén törekszik arra, hogy ne csak roma gimnázium legyen). Ha ilyet alapítana az egyház, azt nagyon is üdvözölném. De nem egy település közösségét osszuk meg azzal, hogy szeparált általános iskolákat hozunk létre, mert az rongálja a normális együttélés esélyeit.

Az integrált oktatás kialakítását szerintem puha eszközökkel kell segíteni, például az ilyen osztályokban tanító pedagógusok kiemelt támogatása, ezen iskolák kiemelt felszerelése, stb.

Egyes kommentelőknek teljesen mindegy, miről szól a cikk, ők beteszik az LMP=SZDSZ mondatocskát, sicher was sicher. Unalomig ismert dolog, hogy az LMP nem liberális párt, semmi köze az Szdsz-hez, ennek semmi alapja nincs. Emberjogi területen vannak liberális alapértékei, ahogy szerintem minden polgári pártnak kell, hogy legyenek.

vizipipa 2010.08.28. 11:51:55

@iii:
Üdvözöljük az LMP harcos és elfogulatlan képviselőjét a fedélzeten!

Egyébként amikor valamelyik díszcigány arról beszél, hogy el kell gondolkodni..., akkor én mindig lapozok. Újra és újra bizonyítják, hogy 20 éve nincs értelmes ötletük, pofázni viszont tudnak.

vizipipa 2010.08.28. 11:52:44

@iii:
Üdvözöljük az LMP harcos és elfogulatlan képviselőjét a fedélzeten!

Egyébként amikor valamelyik díszcigány arról beszél, hogy el kell gondolkodni..., akkor én mindig lapozok. Újra és újra bizonyítják, hogy 20 éve nincs értelmes ötletük, pofázni viszont tudnak.

Kiß B. 2010.08.28. 11:53:04

Teljesen korrekt a cikk.

Bell & Sebastian 2010.08.28. 11:53:34

Na kérem!
Az ember személyisége a geneológia, pszichológia és szociológia determinálja, ebből áll össze. Addig, amíg ezt az alaptételt (a hármas egységet) tagadják és nincsenek ezekben a tudományokban egyformán jártas szakemberek, semmire sem jutunk.
(a rendőrök -mindenhol a világon- pragmatikus megfontolásból ezt így is tudják és alkalmazzák)

A ferencesek a legszabadelvűbb társaság (az egyházban), csodálom, hogy Róma eltűri szó nélkül az ügyködésüket.

Antifasiszták fiaitól, unokáitól mégis, mit vártak?

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.28. 11:54:14

Úgy látom én is, hogy az LMP pontosan ugyanazt a hazug, mocskosul álszent, mellébeszélő, tudatlan és rendkívül veszélyes politikát folytatja, amit az szdsz.. nem értem, mert ez a politika nyilánvalóan megbukott, mert nem vezet semmi jóra.

anyad2 2010.08.28. 11:55:35

Volt itt bárkinek kétsége afelől, hogy az LMP == SZDSZ?
Kezdve a sötét szavazóiktól a támogatóikon át (pl Kóka), a kirekesztő széssősségesezésen, a közpénzből vacsorázgatáson át a cédulavásárlásig (etc).

tundrazuzmo (törölt) 2010.08.28. 11:59:34

Integráció nincs fehér kesztyűs szocilógusokkal. Integráció csak a saját fajtájának is keményen beszólogató, cigányok között is elfogadott cigány vezetők által lehetséges. És nem pénzt kell adni először - itt ment félre az előző kormányzat, amikor lungordromoknak, megy egyéb ingyenélő bandáknak milliókat adott a semmire.

Emeljen ki a helyi önkormányzat néhány arra érdemes cigány embert, azok fogják össze a dologtalan réteget a faluban/városban, és kezdjenek el nem élősködő életmódot folytatni. Ezután jöhetnek a juttatások - mind a szociális juttatások, mind a küolönböző integrációs pénzek.

Anti Anyag (törölt) 2010.08.28. 12:00:19

Mivel az LMP hatalomvágyó ugyanakkor lila SZDSZ-es fiatalokból alakult, ugyan ki mit várt.

Az, hogy mi kell a cigányoknak egy értelmes cigány tudná megmondani, persze nem a cigánymaffiával együttműködő megélhetésiekre gondoltam.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.28. 12:05:38

Ezek a nagyszájú emberjogvédő aranyifjak, akiknek nincs valós tapasztalatuk a valóságról azt felejtik el mindig, hogy a parazita életvitelű, primitív, erőszakos, törzsi szinten megrekedt cigányokat nemcsak elviselő, de eltartó többségnek is JOGA VAN, kellene, hogy legyen biztonságban, nyugalomban élni az őket folyatosan fenyegető, terrorizáló, beilleszkedni képtelen és nem is hajlandó kisebbség mellett.

Ahogy a cigányoknak is joguk van tanulni és tisztességesen boldogulni, csak minden porcikájukkal tiltakoznak ellene.

Én csak azt nem értem, hogy ha annyira, de annyira rossz itt nekik, miért nem mennek el (elvégre vándorló népség) valahova, ahol jobb lenne?

Ja, talán azért nem, mert tőlünk nyugatabbra és keletebbre is tűzzel-vassal irtják őket, szó szerint?

Akkor miről is beszélünk?

Magon_ 2010.08.28. 12:08:25

Húvazz, tombol itt ám a jó kritikai szellem. Csak szépen, cizelláltan, néha a habot szájszélről letörölni. A lényeg, hogy ha valakinek véleménye van így vagy úgy, skatulyázzunk és rögtön szóljuk is le érte hetediziglen.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.08.28. 12:09:35

@iii: "Nem egészen értem, hogy két általánosságban mozgó mondatból miért lesz doktrinér liberalizmus."

Úgy, hogy pont ez az általánosság képviseli a doktrínerséget.

Az integrációt a kortárs közélet alapvetően kétféle módon értelmezi: formai integrációnak és tartalmi integrációnak.

A formai integráció az SZDSZ-liberalizmus pályája. Mindent megteszünk az integráció látszata kedvéért, önfeledten egybeöntünk minden gyereket, aki a kezünk ügyébe akad, és úgy gondoljuk, hogy attól, ha egy légtérben vannak, majd vulkáni agyegyesítéssel szépen az okosok meg a szocializáltak átadják a tudásukat a butáknak meg az antiszociálisoknak.

Aztán van a tartalmi integráció, amit a jobboldal képvisel. Ez kevésbé cool, meg trendi, meg européer, meg pc, mint az előbbi, de legalább van esélye az eredményre. Ugyanis ebben a paradigmában az a lényeg, hogy a hátrányos helyzetű a folyamat végére elérje, vagy legalábbis közelebb legyen ahhoz a többségi társadalmi szinthez, amit célul tűztünk ki. Ha ehhez az kell, hogy eltérő feltételekben, sajátos közegben mozogjon, akkor legyen a közeg sajátságos. Legyen az iskola "szegregált", legyen a követelményrendszer egyéniesített, legyen a nevelési program személyre szabott. Itt csak az eredmény számít, és az egyetlen releváns eredmény a "normális" emberi élet.

Kivlov 2010.08.28. 12:11:30

szdsz-esedik? naivitás (volt) azt hinni, hogy ez új párt, hogy lehet más. szdzs2.0, zsidajpárt, kóka-móka, stb.
akik rászavaztak, büszkék lehetnek magukra, még egy naplopó csoportocskát tartunk közpénzből...

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.28. 12:12:34

Az is nyilvánvaló, hogy aki pátyolgatja a cigányokat, a büdös életben nem dolgozott még és nem fizetett adót..ugyanis ép eszű, józan gondolkodású ember, ha egyetlen napot is érdemben dolgozik és eltűri, hogy a jövedelme felét elveszi az állam, és odaadja a cigányoknak, az egészen biztosan nem SZDSZ/LMP szavazó.. vagy komplett idióta.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.08.28. 12:15:40

Kiegészítés:

Még csak annyi, hogy ha a formai integráció a lényeg, akkor ki lehetne próbálni, hogy integrálunk három pesti szociológust három borsodi kancigánnyal - egy olyan házban, ahol egy légtérben laknak, egy szobában alszanak, és egyetlen koedukált fürdőszoba van, aminek nincs ajtaja és egyben van a zuhanyzó.

Aztán amikor a szociológus kiscsaj nehezményezi, hogy amikor ő zuhanyozik meg fogat mos, az egyik raj éppen akkor szarik a vécén, mindössze két méterre tőle, akkor toleranciára szólítjuk fel, majd elhatárolódunk tőle! :)

Steve the Great 2010.08.28. 12:17:44

@iii: kellett neked próbálkozni...

Vonatosi Márió · http://konzervatorium.blog.hu 2010.08.28. 12:18:28

Osztolykán is elmehet melegebb irányba. Nehogy valami progresszió legyen cigányügyben, nehogy valami kis előremutató változás, nehogy mérlegeljük a kis egyházak cigánypasztorációs munkáját, nem kell, inkább ködös irányelvek mentén harcoljunk a harc kedvéért és az antiszegregációért. Ha 200 évbe telik, akkor is így!
Anyádat, LMP.

Fittipaldi 2010.08.28. 12:19:23

@anyad2: Kókáról jut eszembe, van neki az iwiwen egy primitív proletárgyerek ismerőse, itt lehet megtekinteni:
iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=8594563
A klubtagságaiból úgy tűnik ő is nagy LMP fan lett, nyilván mióta nincs szdsz. Az illető kiváló magyarsággal és helyesírással egyszer írt egy kommentet Kóka véleményezéséhez:
iwiw.hu/pages/user/testimonial/commentsabout.jsf?userID=33053

Csak azért, mert Kókáról ez szokott eszembe jutni, és akkor mindig elmosolyodok :)
Másrészt csak meg kell nézni, kik az LMP támogatói, sokmindenre lehet belőle következtetni.

Viszont ha az mszp-t kiszorítja a közéletből, akkor hajrá lmp, csak nehogy egyszer vezető pozícióba kerüljenek.

Vonatosi Márió · http://konzervatorium.blog.hu 2010.08.28. 12:20:45

Dobray, az utolsó előtti bekezdésben cserélje az "asszimilálódást" integrációra. Az a helyes kifejezés (az asszimiláció eredmény, az integráció a folyamat).

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.08.28. 12:21:59

Lófaszt integrációt!
Max. kulturális hagyományok értelmében: tánc, zene, nyelv.

Különben pedig teljesen egyértelműen ASSZIMILÁCIÓ megoldás!
Bye

mbarna 2010.08.28. 12:29:44

azt valamelyikőtöknek nincs kedve kifejteni, hogy mi a baj a PC-vel, illetve ettől miért lesz valaki rögtön doktrínier liberális?

azt hittem, hogy az szdsz-szel az volt a problémátok, hogy a ti szemszögetekből nézve ők voltak a legkirekesztőbb párt, akik bármilyen, az övékétől eltérő véleményt rögtön szélsőségesnek minősítettek (és ez jogos kifogás, volt is benne valami).

Az LMP viszont ezt kifejezetten kerüli...

2010.08.28. 12:31:27

@Bukowszky: "Ahogy a cigányoknak is joguk van tanulni és tisztességesen boldogulni, csak minden porcikájukkal tiltakoznak ellene."

Itt van a lényeg. Miféle integrációról beszélnek a megélhetési jogvédők, amikor a cigányoknak mindössze annyit kellene tenni, hogy maguktól elmennek iskolába és próbálnak civilizáltan élni? Ehhez nem szükségesek mindenféle pénznyelő "roma" programok.

Ja bocs tévedtem, persze hogy szükségesek ezek a programok, másképp a elempés szadeszos liberráltak elmehetnének dolgozni fajvédelem helyett.

Kivlov 2010.08.28. 12:32:26

@malacz69 rettegéselemző:
asszimilálódjanak a humusszal...

roxxtar 2010.08.28. 12:34:44

a zsidó vér nem válik vízzé.

Bell & Sebastian 2010.08.28. 12:35:59

@mefisto:
Nagyon jó! (hiába, az élet, meg az évek...)

:)

Anti Anyag (törölt) 2010.08.28. 12:38:22

@Magon_: Azért kiváncsi lennék, te pld. a más véleményeket hogyan birod.

Az elmúlt 8 év tapasztalata ugyanis az volt, hogy egy baloldalinak, vagy főképp liberálisnak úgy alapból mindenki más véleményen lévő náci.

2010.08.28. 12:46:02

A libsiknek kapóra jön, hogy a cigányok jelentős részének esze ágában sincs beilleszkedni és normakövető módon élni.

Ennek a velejéig rasszista, agresszív, primitív, segélyből és bűnözésből élő cigány rétegnek köszönhetően folyamatos az etnikai konfliktus, amit a cigányok mögött álló áljogvédők és liberális média tovább tüzel a hamis öntudat elültetésével és a bűnöző cigányok mentegetésével.

A folyamatos etnikai konfliktus pedig folyamatos a kisebbségvédelmi bizniszt jelent és kimeríthetetlen lehetőséget a szélsőségesezésre, fasisztázásra, ami libsiék retorikájának az alapja. Szóval a libsiktől ne várjuk, hogy valaha is olyan javaslatot tesznek, ami a problémák mélyítése helyett inkább orvosolja azokat.

Pszt! 2010.08.28. 12:46:57

Lehet valami ebben az LMP-ben, ha a fideSS-es bérblogok sorozatban alázzák már előre!

Bell & Sebastian 2010.08.28. 12:46:58

@mbarna:
Jó a kérdés. Hallottad már a nemzet szót a szájukból?
Na látod. Pedig PC -módon körül is írhatnák, telne rá a szókincsükből.

Rossz az alapállás. Az emberek nem egyenlőek, nem jár mindenkinek egyformán mindenből. Főleg úgy nem, hogy a herének minden, a dolgozónak meg lófasz se'!

Jakobinus banda és haszonlesőik, semmi több. Az meg felettébb pikáns, hogy -az alkunak megfelelően- eddig a Fidesz hátán lovagoltak.

Tán mostantól gyalogolni kell. (nem írhattam, hogy: megbokrosodott, félrehallható)

:)

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.08.28. 12:47:43

Hát igen, erre az egészre nincs recept, de ezt a faszom mellébeszélést be kéne fejezni.

Ami az oktatást illeti: a tanárok színvonalának emelése már elég jó kezdet lenne.
Budai öhmmmm elitiskolákba jártam világéletembe, de a tanáraim a lehető legkisebb beilleszkedési, vagy egyéb problémánál csütörtököt mondtak. El bírom képzelni, hogy borsodban a szarabb tanárok, a sokkal több deviáns gyerekből mit tudnak kihozni.

Goompah 2010.08.28. 12:48:07

@iii:

"Amit Osztolykán kifogásol, hogy cél legyen a cigány többségű általános iskolák kialakítása."

Amint a poszt is említi, sok helyen igencsak nehéz lenne NEM cigány többségű iskolák kialakítása.

"De nem egy település közösségét osszuk meg azzal, hogy szeparált általános iskolákat hozunk létre, mert az rongálja a normális együttélés esélyeit."

Ez jól hangzik, csak kivitelezhetetlen. Először is a megosztás már rég megtörtént az egész település szintjén, nem is faji, hanem életmódbeli alapon. Vagyis a lumpen magyart éppúgy kinézik maguk közül az emberek, mint a lumpen cigányt, viszont a tisztességes cigányt mindenhol befogadják. Ha nyitott szemmel jársz, ezt láthatod is.

"Az integrált oktatás kialakítását szerintem puha eszközökkel kell segíteni, például az ilyen osztályokban tanító pedagógusok kiemelt támogatása, ezen iskolák kiemelt felszerelése, stb."

Ez butaság és kontraproduktív: nehogy már a jól működő iskolák kapjanak emiatt még kevesebb támogatást.

Egyetértek a posztoló véleményével, bár ez sem olcsó megoldás:

"hogy ha integrálunk, akkor az asszimilálás miatt tiltakoznak, ha meg külön cigányiskolát csinálunk, akkor a szegregáció miatt. Szükség van mindkettőre, hogy amennyire lehet, választani lehessen."

Itt van a pont!

Khayness 2010.08.28. 12:48:07

LMPnek inkább Szombati Kristófot kéne szerepeltetni. Ja, hogy az a PC, hogy romaügyről egy roma beszél? Bocs...

Anti Anyag (törölt) 2010.08.28. 12:48:15

@libbancs: A hatalmas állami és önkormányzati szinten történő szabadrablást ez elmúlt 8 évben valójában a nácizás, rasszistázás fedezte.

is 2010.08.28. 12:48:24

le kell írni huszadszor is, mert látszik, hogy még szükséges: az SZDSZ három párt volt egyszerre: jogvédő, zöld és liberális. nyugaton ez legalább két párt. most az LMP felvette a zöld és jogvédő vonalat. a liberálisat -a nyugati példák alapján helyesen- nem, helyette valami ökoantiglobalista paternalista maszlagot nyomnak, ami nem sokkal kiérleltebb vagy jobb a FIDESZ gazdasági szabadságharcánál.

tehát társadalmilag az LMP az SZDSZ elveit folytatja, de gazdaságilag teljesen más. nem véletlen, hogy a liberálisok azt mondják, hogy nincs pártjuk, és Hack Péter lesz az új Dávid Ibolya Bokrossal. ha csak 5%-ban, akkor annyiban, de a német példa már intő, hogy lehet az 15% is.

@poszt: én támogatok minden cigány képzést, akár együtt, akár külön, amelyiknek tanterve megegyezik a normál iskolákéval, világnézetsemlegesen. amelyek csak gyerekmegőrzők, valamint hittérítők, hogy még kapják is a pénzt, azokat nem. sajnos Balzac és Dickens óta tudjuk, hogy az árvaházak szép máza alatt is milyen tényleges gazdasági érdekek bújtak meg, ennek a kérdésnek a tisztázása nem kerülhető meg.

Bell & Sebastian 2010.08.28. 12:48:46

@Pszt!:
Sokáig fordítva volt. Kézivezérlésnek híják.

kuki123 2010.08.28. 12:49:21

A liberalizmus meg bukott, de úgy tűnik ez senkinek nem tűnik fel.

LMP: lehet hogy jól átbaszták önt
A nagy LMP azóta sem tette közzé a támogatók listáját, ó pedig amennyire fontos volt mikor ezzel kampányoltak.

épeszű ember nem szavaz a 20 éve ott a bársony székben ülő meg ál civil szervezetek mögé bújó megmondó emberekre

reparobi 2010.08.28. 13:17:36

es akkor van az ellenpelda a fidesz, ahol barmok es idiotak akarjak megmondani mi legyen a ciganysaggal:

hvg.hu/velemeny/20100827_szekta_roma_kozbiztonsag

rajen 2010.08.28. 13:20:12

A roma integráció olyan, mint a Mars utazás:
Elméletileg már réges régen lehetséges, de még senkinek sem sikerült.

drumhead 2010.08.28. 13:20:54

nincs más út: tanulni, tanulni, tanulni....
(de amíg 1,5 millióan adózunk felesleges a kérdés..)

"Semmi hatalmat senkinek, szabadságot mindenkinek!"

Puch Cavette 2010.08.28. 13:27:43

Lehet tökfejezni a szadeszeseket amiatt, hogy 10 évig a kormányban ülve bele sem kezdtek abba, amiről szövegeltek. De attól még igazak az integráció melletti érveik. És ez manapság sokkal inkább látható, kézzel fogható, mint az elmúlt húsz évben bármikor. A jelenlegi, a magyar és a cigány társadalmat jellemző kölcsönös előítéletek kialakulásában ugyanis nagyon nagy szerepe van annak, hogy az elmúlt húsz évben GYAKORLATILAG semmi nem történt a romák integrációjára terén.

sidorovich 2010.08.28. 13:33:52

Régi nóta, amióta itt vannak, zsidók elképzelések a magyar elképzelésekkel szemben.

Ismerjük fel kikkel állunk a szemben.

Sicc 2010.08.28. 13:36:39

LMP....
Sunyi zsidók, zsebükre bazírozó megélhetési SENKIk!
Ugyanaz, mint az SZDSZ. Hogy az ilyeneket miért nem lehet egyszer és mindenkorra kidobni az országból, vagy kilőni a világűrből!
Nézd meg a szemüket, ordít a tekintetülből, hogy mekkora gazemberek!

NemoKapitány 2010.08.28. 13:37:04

Nem az a baj az SZDSZ vagy az LMP cigánypolitikájával, hogy mondanak vagy javasolnak ezt vagy azt. A probléma ott kezdődik, hogy csak osztják az észt másnak - a más gyerekével kisérleteznének stb. - de ők maguk a közelébe se mennek a "cigány kultúrának".

Kinek lenne kifogása, ha pl. az SZDSZ/LMP nagy cigányvédői iskolát patronálnának a cigány gyerkeknek és tanítanának benne, mintegy megmutatva, hogy kell ezt rendesen csinálni? Miért nem jut ilyesmi az eszükbe? Miért nem akarják az eszméiket/javaslataikat/ötleteiket saját maguk átültetni a gyakorlatba?

lorantka_a_gall 2010.08.28. 13:45:59

Hihetetlen, hogy milyen gigantikus mennyiségű tévképzet és hülyeség él a kedves kommentelők fejében az LMP-ről. Eszébe sem jut megnézni, pár percet szánni olvasásra, csak dől belőle a tuti. Csak a legutolsó példa: a támogatások (nagyobb összegek esetében névvel) és a kiadások listája fennvan és a tavaszi választáskor is fennvolt a honlapon, lehet böngészgetni: lehetmas.hu/valasztas/kampanyszamla/

Ui: a cikk nem rossz, csak nem az egyedüli igazságot képviseli, mint ahogy az LMP szakpolitikusainak a véleménye sem.

kishuje 2010.08.28. 13:49:39

államtitkára szerdán egy bajnai konferencián arról beszélt...

merre van az a bajnai?

drumhead 2010.08.28. 13:50:32

@kishuje: majdnem freudi elszólás:))
(nagy akarásnak nyögés a vége)

lorantka_a_gall 2010.08.28. 13:50:51

Az LMP szdsz-ezése, zsidózása, libsizése pedig csak szánalmas fröcsögés. LMP-s vagyok, szerintem az szdsz volt a legundorítóbb párt a magyar politikai palettán, NEM vagyok liberális, NEM vagyok zsidó, magyar vagyok és büszke rá. És aki továbbra is bunkózik, az húzza le magát a vécén.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.08.28. 13:54:00

Ezzel a poszttal kb fél éve is még teljesen egyetértettem volna, most viszont úgy gondolom, hogy ez nem más mint struccpolitika.

Nem szegregáció, és nem integráció kell, hanem asszimiláció. Nem elfogadtatni kell a magyarral a cigány kultúrát, hanem egész egyszerűen felszámolni azt ami abból maradt. (Persze ettől még lesznek zenész cigányok, ahogy néptáncos, hátrafelényilazós magyarok is vannak.)

Fel kell fogni, a "cigány kultúra" nem kompatibilis sem az európaival, sem a magyarral, és mivel ez itt egyrészt Európa, másrészt Magyarország azt hiszem világos hogy melyiknek kell pusztulnia.

Fullcigány osztályban sosem lesznek asszimiláns cigányok, sosem fogják meglátni, hogy zsákutcában haladnak. Épp ellenkezőleg gettócigány identitást építenek ki magukban, aztán ha lesz néhány Mohácsi-féle tanár, akkor jöhet a cigány nacionalizmus is, és bye-bye Észak-Kelet-Csonka-Magyarország.

A 24. órában vagyunk, most van még esély rá, hogy a cigány falvakat megszüntessük, a cigány osztályokat, cigány iskolákat. Mindenhol 10% de legfeljebb 20%os arányt kell elérni. És persze kellenek az olyan törvények, illetve hatósági hozzáállás(, ez 2/3addal pite dolog), hogy a félnomád hordamentalitás ne lehessen életpálya. Meg kell akadályozni, hogy a magyarokat terrorizálhassák, akár azon az áron, hogy így a magyarok fognak terrorizálni!

Lényeg a lényeg: a szegregáció időzített bomba. Néhány évtized és felnő egy cigány identitására büszkének lenni próbáló agyonfrusztrált réteg, akikhez képest Slota magyargyűlölete gondoskodó anyai szeretet.
Szóval a fidesz is hülye, a jobbik is, az lmp is.

Shopping 2010.08.28. 14:05:21

Vivre Sarkozy!!!!!!!!

Shopping 2010.08.28. 14:06:32

TaTa86:

Jól mondod.

A cigány "kultúra" nem elfogadható 2010-ben.

kokavec 2010.08.28. 14:07:05

@volánrulz: A liberalizmus nem tud megbukni, csak pártok, maga szegény :(

2010.08.28. 14:08:10

Ennyi sötét hülye embert, komolyan..

eMJe 2010.08.28. 14:08:40

Könnyű a más f*szával csalánt verni. Akik itt az integráció mellett kardoskodnak, nos, mutassák meg maguk, hogy miért jobb az integráció, hogyan kivitelezhető, és ami a lényeg, aktív szerepet is vállaljanak benne (nem muszáj köztük élni, de érintkezzenek velük naponta párszor, és lehetőleg órákat).
Látható, sem a szegregáció, sem az integráció nem érte el célját, más megoldás kell.

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.08.28. 14:13:43

én azért megszavaztatnám a népet arról, hogy kell-e nekik ez a romaintagráció...

maximum koncentráció

Senkifia 2010.08.28. 14:13:45

neee szegregáljanak, fúúúj,rohadt fasiszta paraszt gádzsó magyarok.(idézett jelzők forrása lejjebb, baloghartúr blogból). már az is szegregáció,mikor a cigány gyerekek miatt elviselhetetlen állapotúvá "emelkedett" a falusi iskola, a "fehér" szülők kétségbeesésükben átvitték a gyerekeiket két-három faluval arrébb más iskolába.Így a fenntemlített iskolában lassan csak cigányok maradtak. Erre jöttek Mohácsi Vikiék,hogy jéééézuuusmária, nácifasiszta-sertés(Balogh Artur cigány értelmiségi meghatározása a magyarokra baloghartur.blog.hu/ ) magyarok "szegrgálták " a cigányokat. Miközben ugye Mohácsi gyereke valószínűleg még fényképen se lát telepi cigánypurdét,aki ellopja a biciklijét, telefonját,elszedi a pénzét, megrugdossa a tanárt,és mikor az tiltakozik,akkor bejön az egész familia újfennt megverni a tanárt. És ez nem egy elszigetelt eset,hanem heti szinten előforduló "integrációs" megnyilvánulások az integrációra vágyó cigányoktól. Tisztelet a sajnos nagyon kevés kivételnek. De perszemi,tahó paraszt gádzsó magyarok, akik az eke szaránál dolgozva és parlagfüvet kapálva élünk,és a cigány értelmiség baloghartúrokat fikázzuk és szegregáljuk,maradi és buta fasizsta létünkre.
Hajrá hajrá....integráció.
És hogy az LMP szdsz-esedik? kinek voltak kétségei afelől,hogy az lmp a hirtelen eltűnt szdsz folyománya. A 40-50ik helytől az LMP listán szinte csak szdszesek vannak :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.08.28. 14:16:36

@Grift: Bezony. Elég volt elolvasni a programjukat.

majomember 2010.08.28. 14:18:54

Anno szakmunkás koromban átéltem egy ilyen integrációt,az a kb 50-80 cigánygyerek "átvette az iskola "irányítását".Legalább a felénél kés volt,mindennaposak lettek a verekedések(verések),csordába várták a suli után a kiszemelt áldozatokat.Cigit pénzt,stb le kellett adni a bénábbaknak,nem igen volt más választásuk.Következő évben már pisztolyt is hordtak páran...A tanárok semmit sem tudtak tenni,hiszen akkoriban jött be a "mindent a tanulóknak-semmit a tanároknak elv".Mivel a "testvéreink" többsége nem 8 év alatt végezte el az általánost,a 3.osak sem nagyon mertek kötözködni velük.Bár hozzá kell tenni,hogy a mi környékünkön szinte csak oláh cigányok laknak(a legrosszabb fajta),lehet ezért fajult el ennyire a helyzet.
Na szóval szerintem elbaszott 1 párt ez az LMP,pedig eleinte még tetszett a zöld programjaival együtt,de hát arról még nem sokat papoltak,amióta beültek a bársonyszékbe,viszont az SZDSZ politikáját hűen követik.Remélem eltűnnek a süllyesztőbe a köv válosztásokon.

lehet más a handa-banda 2010.08.28. 14:19:39

Lehetne más, de ez csak ugyanaz a liberós handa-banda

Én speciel több cigány csávóval egy osztályba jártam általánosban, egyikük a szomszédban is lakott ráadásul, szóval semmi szegregáció. Aztán amikor nagy nehezen befejezték az általánost (legfeljebb egyszer buktatták őket mert a túlkoros cigányokkal sok baj volt, néha még a tanárt is megfenyegették, pedig az akkoriban még nem volt olyan nagy divat) gimibe már egy se jutott közülük. Egyetemen pedig már mutatóba se, ami a suliban nyújtott teljesítmény alapján magától értetődő.

Úgyhogy nekem megvan a magas végzettségem, nekik meg a lóvé jutott. Egyikükkel találkoztam amikor még egyetemre jártam neki már akkor bazi nagy kocsija volt

kokavec 2010.08.28. 14:20:31

@Shopping:
"A cigány "kultúra" nem elfogadható 2010-ben. "
Maga szakértője a kultúráknak? :/

Magon_ 2010.08.28. 14:29:20

@Anti Anyag: Ha a vita úgy menne, hogy 'Nem értek egyet Osztolykánnal, mert a példák azt mutatják, hogy..', akkor lehet véleményt cserélni. Ha a "vita" úgy megy, hogy: 'Na, megmondtam, hogy az lmp is csak ex-szadesz...", akkor nem. Péel a cigánykérdés tipikusan olyan, ahol nincs egyértelműen egyfajta 'jó' megoldás (működött már ez is, az is, csődöt is mondott már mindkettő másik esetben), ráadásul szét se választható ideológiai alapon, pedig milyen jó is dagonyázni a mocskoslibsi-fasisztanáci pocsolyában.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.08.28. 14:30:07

@majomember: Attól még hogy lehet rosszul csinálni, nem jelenti azt, hogy nem lehet jól.

Valószínűleg nálatok is más lett volna a helyzet, ha az első héten bemegy 20 csendőr a suliba és szarrá veri a hordásokat, utána természetesen elbeszélgetnek a szülőkkel is.

Na persze az LMP akkor is pofáznak, de pofázzanak csak a 7.5%ukkal, több úgyse lesz, ha a cigányok pártjára állnak a magyarokkal szemben.

tewton 2010.08.28. 14:40:27

@TaTa86.:
"akkor jöhet a cigány nacionalizmus is"

itt van, csak meg nincs megszervezve. de egeszen magas szinten is. kossuth radio, jelenlet c. ciganymusor, majdnem minden nap, ismetlessel. a riporterek is echte fajvedok (a ciganyok csak erdekesek es aldozatok lehetnek, tehetsegesek es kulturahordozok), a kerdeseik is enyhen ciganynacionalistak, de a riportalanyok is olykor elszoljak magukat.

kokavec 2010.08.28. 14:45:34

@Magon_: Ezzel én is egyetértek. Jól látható, hogy a szerző célja az lmp le szdsz-ezése. Nem kellett hozzá bizonyító erejű forrás, elég volt egy fél gondolat egy amúgy is szerteágazó és megoldhatatlan problematikával kapcsolatban. :(

sanyix 2010.08.28. 14:50:01

na kedves "értelmiségiek" a volt szdsz szavazók, ezzel megint csak azt bizonyítják hogy maximum értelmiséginek szeretnének látszani, de valójában értelmetlenségi idióták.

Georgigi 2010.08.28. 14:52:18

@kokavec:
Nos, első kérdés: milyen kultúra?
Nos, második kérdés: miért van az, hogy ha a cigányságról van szó, azonnal a tücsök és a hangya meséje ugrik be? :)

Georgigi 2010.08.28. 14:53:36

@kokavec:
Kultúra? Nevetséges. Van?

Senkifia 2010.08.28. 14:54:31

@kokavec: ...idézőjel megvan? annak az idézőjeles "kultúrának" valóban nincs helye a 21. században. lévén,hogy valami istenverte törzsi középkorra emlékeztet, amiből a társadalom nagytöbbsége már kinőtt,hálistennek....

lehet más a handa-banda 2010.08.28. 14:54:34

Horváth Aladár és Osztolykán Ágnes között csak annyi a különbség, hogy egyikük férfi a másik meg nő . Amúgy teljesen cserekompatibilisak, mint ahogy az LMP az SZDSZ-szel

Ha a neveket összeadjuk: Horváth Ágnes megmutatja hogy Lehet Más az SZDSZ

ivrilider 2010.08.28. 14:57:05

Csodálkozom az LMP-n. Én rájuk szavazok, de ebben a kérdésben Balogot sokkal jobbnak tartom most. A cikkel is gyakorlatilag egyetértek, de Balognak nyilván nagyobb háttérismerete van a témáról, mint a poszt szerzőjének. Arról nem is beszélve, hogy az egyház ilyen ténykedése nemcsak a cigányságot integrálná (igen, valójában ez integrálná, nem pedig asszimilálná!), hanem még az intézményes kereszténységet is konszolidálná.

neurotikk! (törölt) 2010.08.28. 14:58:10

Ekkora egy osszevissza irast, bizonyara a gondolataid meg inkabb kuszak, innen-onnan osszedaralt. Hasonlosagok alapjan rahuzni a dolgokra valami teljesen mast, Solyom szavait az LMP-enek tudni par sorral kesobb, nem beszelve hogy az LMP helyeben nyilvanitasz velemenyt valamirol ami velemenyt aztan keszpenznek veszed ra, ez bizony gyenge.
Mint egy gyenge kepessegu plazacica iromanya a kommunikacioszaon. Gyonyoru.

Meg a sok egyeb barom, akinek a liberalis elvek nem mondanak semmit. Az tul osszetett, legyen inkabb egyszeru. Annyira egyszeru, hogy ami liberalis az csakis kizarolag SZDSZ legyen, minden amit az SZDSZ csinalt az egyben a liberalizmus. Egy az egyben. Egyszeru, tudom, kenyelmes, hat legyetek boldogok vele. Na meg egy jelenseg ami mar hasonlit a korabbira az alapjan az egesz jelenseg mar az. Ha lattok ket gyereket piros sapkaban akkor azok mar ikertestverek nektek? Idiotak.

Elore szolok, lofaszt sem tudtok rolam azon tul hogy faszkalap a modorom es frusztralt vagyok valami/valakikmiatt, de amugy azt se, liberalis vagyok e, azt se, hogy esetleg muzulman, vagy fideszes berkommenter. Ezt azert mondom mert nem fogjatok eszrevenni, keptelenek vagytok ra, hogy nem mondtam allasfoglalast se a liberalizmusrol, se a ciganysagrol, se a szegregaciorol, se az integraciorol.
Ugye nem vettetek eszre? Ezert szolok, hagyjuk ki a rutinskatulyazast, legyszi. Unalmas.
Liberalis dolgokrol is beszeltek tobbek kozott, en pedig titeket akik ezt nem szeretiteket kritizaltalak nem e miatt, hanem a gondolkodasi menetetek miatt, ebbol rendszerint a bambabelak mar 'kovetkeztetnek' hogy liberalbuzi vagyok. De talan cigany is. Aki integralt iskolakat hoz letre, tizet is, naponta. Most is mig irtam addig is kettot. Ugye hogy kapasbol skatulyaztok abba a harom negy fiokba amit kepesek vagytok szamontartani?

Na en ezt kritizaltam. Mag a zavaros irast. Es a kozonseget akinek a fejebe maximum fel gondolat fer bele egyszerre. Ha jon egy uj, akkor vagy kapalozik az uj ellen, vagy kiesik a korabbi fel teljesen. De inkabb kapalozik.

Sicc 2010.08.28. 15:01:49

lorantka_a_gall · lmp4-15.hu/ 2010.08.28. 13:45:59

Mi az hogy, 'LMP szakpolitikus?' Hol van ott bárki szakember, vagy politikai képzettséggel, világlátással rendelkező bárki? Hol vannak ott az elismert, és szakmai múlttal rendelkező emberek?
SEHOL!

Megnézték, hogy mi a trend. Kisebbségi politika (Lassan egymillás szavazó réteg) Trendi 'zöldpolitika', ami csupán egy üzlet, és sok fiatal tökfejet be lehet etetni vele.

Az LMP egy kamu párt, és nem független. Az ilyeneket egyszerűen ki kell dobni az országból, de még Európából is!

kokavec 2010.08.28. 15:09:04

@Senkifia: "...idézőjel megvan? annak az idézőjeles "kultúrának" valóban nincs helye a 21. században. lévén,hogy valami istenverte törzsi középkorra emlékeztet, amiből a társadalom nagytöbbsége már kinőtt,hálistennek.... "
Ezt a gondolatot ossza meg a jobboldali ideológusokkal és hívőikkel is! A távoli múltba révedő igaz magyarokkal. :(

kokavec 2010.08.28. 15:16:24

@Georgigi: "miért van az, hogy ha a cigányságról van szó, azonnal a tücsök és a hangya meséje ugrik be?"
Maga a hangya? :)

kisQtya 2010.08.28. 15:20:20

A pécsi Gandhi Gimnázium aztán tényleg jó példa. Onnan az igazgatót azért akarták kiutálni, mert nem cigány....

neurotikk! (törölt) 2010.08.28. 15:25:55

@TaTa86.: Ez a velemeny tetszik, lehet hogy ez lenne a megoldas?
A kulturajuk tenyleg mas, es par elemzo (semleges) cikk amit lattam tenyleg arra mutat, nem kompatibilis az eurpai berendezkedessel.
Annyit tennek esetleg hozza, talan nem is kellene keresni megoldast. Aki hozzajarul a kozosseghez, munkaval vagy amivel tud, tudas, vagyon, akarmi, es a tarsadalom hoz neki egyeb elonyoket, erzelmi, anyagi, barmi, azt nem kell ravenni semmire. Maga igyekszik osszetartani es erositeni azt, alkalmazkodni hozza, hisz a sajat erdeke is. Es aki hasznos valamiben, azt nem is kuldik el. (idealis esetben : ) )
Ha igyekszunk egy jol mukodo rendszert csinalni, amiben jo elni, es eltakaritjuk az azt bomlaszto egyeneket, akarmilyenek es akarkik is, talan az is egy olyan dolog lehet ami hozza magaval a megoldast. Segely nuku, az eloskodok haljanak meg, de aki hasznos, akar csak funyirassal vagy utcasepressel, de ha tobbre kepes, akkor tobbel is, azt 'barki' szivesen fogja fogadni, akarmilyen is a bore, a kiejtese, milyen csiricsare ruhakat hord. Felteve hogy koveti az egyutteles normait, mint nem lopunk, tisztalkodunk ha emberek koze megyunk, stb.
Es akkor nem is feltetlen kell erolkodni asszimilacioval, integracioval, koncentracioval, jon magatol a megoldas.
Persze, hogy ez megvalosithato e? Jo kerdes.
Mindegy, csak gondoltam a temaban is irok.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.08.28. 15:26:58

@kokavec: Tudod, az a vicces, hogy a "távoli múltba révedő igaz magyarok" Kurultáj után leveszik a sámánjelmezt és felveszik a szmokingot, leteszik a fokost és felveszik a laptop-ot. Vagyis van egy "hobbijuk", de ettől még XXI. századi életet élnek.

Egyébként a globalizáció és a kommunizmus a valódi cigány kultúrát már kiirtotta, ami most van egy gettó"kutúra". Ha neked ez érték alapíts egy rezervátumot saját kontóra, és napestig nézegetheted a gettócigányokat, csak minket hagyj ki ebből!

kokavec 2010.08.28. 15:35:12

@TaTa86.: "Tudod, az a vicces, hogy a "távoli múltba révedő igaz magyarok" Kurultáj után leveszik a sámánjelmezt és felveszik a szmokingot, leteszik a fokost és felveszik a laptop-ot."
Ez tényleg vicces. Ebben igaza van. :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.08.28. 15:35:59

@neurotikk!: "Segely nuku, az eloskodok haljanak meg, de aki hasznos, akar csak funyirassal vagy utcasepressel, de ha tobbre kepes, akkor tobbel is, azt 'barki' szivesen fogja fogadni, akarmilyen is a bore, a kiejtese, milyen csiricsare ruhakat hord. "

Ezzel egyetértek. A társadalom nem hülye, aki hasznot hajt azt nem fogja csak úgy kidobni. Aki meg csak viszi az erőforrásokat, azt meg nem fogja szeretni, rendezzenek akármilyen toleranciakampányt.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.08.28. 15:39:54

@kokavec: Ami nem vicces az az, hogy a libsik így sem nagyon tudják őket tolerálni. Noha sosem ártottak nekik, megy ellenük a lejáratás, uszítás.
Egyszerűen azért mert mások, másban hisznek mint ők.

dx 2010.08.28. 15:47:06

A cikkíró tájékoztatlan, tudatlan de annál magabiztosabb a témában.
"Ultraliberális" meg "doktriner liberális" ezek értelmetlen cimkék csak arra való , hogy nem kelljen érvelni.
A szegregált iskola nem muködik ez a tény. Millió példa van rá nemzetközileg és sok száz (ezer?) Magyarországon is.
A magyarországi iskolarendszer rendkívul szegregált, a mai bajok egy részének éppen ez az oka. Ha jól emlékszem egyébként, ez a volt Szdsz sara is, legalább részben (szabad iskolaválasztás). Az Szdsz-es szegregációellenes politika az csak lanyha próbálkozás volt, az iskolafentartók ösztökélése az integrációs iskola irányába. Mivel Magyarországon az iskolafentartó az önkormányzat korlátozott lehetöségekkel.
A másik probléma a felkészuletlenség, az integráció nem muködik pusztán attól, hogy egyutt ulnek a kulönbözö hátteru gyerekek az iskolában. A sikeres muködéshez komoly pedagógiai program kell és felkészult pedagógusok (persze, hogy a pedagógusok ellenzik).
Az integrált iskolai oktatás pedig nem a tolarencia miatt kell hanem az egyenlö esélyek miatt. A szegregált cigány-iskolák alibi iskolák. Az ott "tanuló" gyerekek nem kapják meg a mai világba szukséges képességek minimumát sem. Belöluk fél vagy teljes analfabétát képeznek állami pénzen, akik felnött korukban a szociális és a bunöldözö szervek állandó kliensei lesznek.
ès jéé a felkapaszkodott cigány pedig a megszerzett pozícióját védi és próbál minél inkább elkulönulni a putristól, hát ez nagy felfedezés de csak annak akinek az esszencialista rasszista elöítéletei maga a valóság.

sutyerák 2010.08.28. 15:48:45

@TaTa86.: Te egyetértesz. Ismersz olyan embert ,aki 200 forintos órabérért görnyed a hagymaföldön és örül annak a napi 2 ezernek is,.-kis gazdámnak hívja a munkaadóját?
-Napi 2 ezer.
nekem,még óránként 1800 körül van.

kokavec 2010.08.28. 15:51:42

@TaTa86.: Most itt nem nagyon tudom megfejteni a mikor kikre vonatkoznak a személyes névmások és határozók. (?) :/

sutyerák 2010.08.28. 15:58:22

Mondjuk,én az SZDSZ megszűnéséig,-Retkes ámokfutásásig a szavazójuk voltam,-jó hogy a Mandiner -blog megmagyarázza,hogy az LMP az új SZDSZ..
-Nos,én nem érzem így és sosem gondoltam azt,hogy az lmp lenne az eszme folytatója és emellett bánt,hogy a Mandiner-blog így gondolja.
-De! ha más,fontos mondanivalójuk lesz az egyábként sekélyes Mandíner -blognak arra nézvést,hogy ki a liberális,-szeretettel elovasom,értékelem,-ha nem hülyeségeket írnak.

kokavec 2010.08.28. 16:00:50

@sutyerák: na ezért a coming out-ért mindjárt kapni fog :)

sutyerák 2010.08.28. 16:04:38

Amikor ide klikkeltem,valami Baloghról olvastam és azt szerettem volna visszaidézni,-de vagy nam értek hozzá,vagy nem engedi a system.
-na,arra akartam kilyukadni,hogy ez a Balog egy áruló.
-ritka egy ilyen,aki minden jellegzetessége ellenére nekiáll cigányozni.
-de,hát,ez a karrier manapság.

sutyerák 2010.08.28. 16:06:26

@kokavec: Tudom,-pár fórumon már leqrvanyáztak.
-mert ez a polgári,-meg nemzeti egyetértés,satöbbi,...

sutyerák 2010.08.28. 16:12:53

Na,ezt jól értékelem. Nem tiltottak ki.
A kedvenc fórumomra is írhatnak akár szélsőjobbosok,amíg nem gyalázzák a beírókat.
-valahogy így kéne: beleböff én,itt,-odavau Te ott,-és ez így normális.

steverubellreborn 2010.08.28. 16:14:41

"Viszont a mindenáron iskolai integrációt vegyük már le a napirendről, és az LMP-seket nagyon gyorsan ki fogom húzni a normálisnak tűnő politikusok listájáról (amely listámon sokuk tanyázott világnézeti egyet nem értésünk ellenére), ha ilyen fafej módon állnak hozzá a kérdéshez"

Csak azt nem értem,hogy akkor mi lesz azokkal a gyerekekkel akik kimaradnak a "mindenáron iskolai integrációból".

steverubellreborn 2010.08.28. 16:17:27

@Bukowszky:

"hazug, mocskosul álszent, mellébeszélő, tudatlan és rendkívül veszélyes politikát folytatja,"

ez inkább jobbik, maszop és némi fidesz.

steverubellreborn 2010.08.28. 16:18:30

@Sicc: ű"Megnézték, hogy mi a trend. Kisebbségi politika (Lassan egymillás szavazó réteg) Trendi 'zöldpolitika', ami csupán egy üzlet, és sok fiatal tökfejet be lehet etetni vele.

Az LMP egy kamu párt, és nem független. Az ilyeneket egyszerűen ki kell dobni az országból, de még Európából is!"

Inkább így a Jobbik indult.Mire van igény? Cigányozni. Akkor hajrá!!
Amúgy évtizedek óta léteznek zöld pártok Európában, ennek a felismerésére viszont két bit-nél több kell agyilag.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.08.28. 16:19:21

Minden szép és jó amit olvasok,csak még nem igazán látom azt ,hogy mindezektől 20-30 év múlva É-K ne úgy nézzen ki mint Gáza...
Ami engem személy szerint azért izgat komolyabban mert itt lakom.(Költözzek el, oké,senki nem fizet annyit a házért amennyit ér,főleg itt.)
Miről beszélgetünk amíg a kirekesztett,külföldön is híres,magvas emelkedett kultúrát,hagyományokat,életvitelt népszerűsítőknek és gyakorlóknak 18 éves korig már van 2 gyerek ,még a gonosz názistafasiszta magyaroknak 18-32 között egy vagy egy sem?
Mert a názik minimum ugyanolyan, de inkább jobb körülményt akarnak csemetéjüknek mint önön maguknak volt anno.
Még a másik oldalon nem probléma(sőt bevett gyakorlat) ha a csemete(potenciális agysebész ,űrkutató,genetikus ect.) péntek délutántól,hétfő reggelig azt eszik amit "talál" .
És akkor még csak egy kis szeletét mutattuk be a dolognak.

steverubellreborn 2010.08.28. 16:19:43

@sutyerák: "akkor fognak iskolába járni,ha a suli végeztével kap a purdé mondjuk 10 zsemlét,amit este örömmel hazavisz.."

Tehát osszunk napi tíz zsemlét és ne legyen integrált oktatás.Ez van ahol bevált?

sutyerák 2010.08.28. 16:19:52

@steverubellreborn: akkor fognak iskolába járni,ha a suli végeztével kap a purdé mondjuk 10 zsemlét,amit este örömmel hazavisz..
-én vitatkoztam ilyesmin szoclib oldalon tanárokkal.
-

RÁMBÓGECI 2010.08.28. 16:19:57

@mefisto: ...rosszúl mondod!

amikor a szoci kiscsaj zuhizik és két kancigány partiba vágja, akkor ha ellenkezik a büdös cigó löncshús testnyílásaiba való behatolásától, na akkor kell felszólítanunk, h legyen "befogadó"! és toleráns! és befogadjon, nyeljen...

majd után hányhat..., de ellenérzések nélkül

és esetlegesen megkötött pite esetén szó sem lehet az abortálásról, hisz az rasszista, elutasító, szegregált, nem eu-konform magatartás lenne...

ÉLJEN MAGYARORSZÁG!!!

ÉLJENEK A ciGÁNYOK!!!

kisQtya 2010.08.28. 16:22:05

Az LMP hiánypótló formáció. Majd még alakul.
Egyébként liberális pártra meg tényleg szükség lenne. Persze nem SZDSZ-re, hanem mondjuk nemzeti liberálisra.

De unom már ezt az állandó romaintegrációt A csapból is ez a lózunk folyik.

Tessék megfürdetni a gyereket, levágni a haját, megvenni a tanszereit, tiszta ruhába öltöztetni, elküldeni az iskolába, otthon támogatni a tanulását és boldoguljon úgy, ahogyan a többi. Ilyen egyszerű, s 20 éven belül nem lesz probléma az integráció.
De a folyamat a tisztálkodással és a tanulással kezdődik.

steverubellreborn 2010.08.28. 16:22:45

@lehet más a handa-banda:

"Egyetemen pedig már mutatóba se, ami a suliban nyújtott teljesítmény alapján magától értetődő. "

Adolfka, nem integrált oktatással gimibe is csak takarítóként jutnának el.-

agentT 2010.08.28. 16:25:37

255500

Körülbelül ennyi nap van hétszáz évben.

A cigányok durván hétszáz évvel ezelőtt bukkantak fel Magyarországon, időben tehát elmaradva a tatárjárás és a pestis mögött.

ennyi idejük volt arra, hogy az emberi minimumot elsajásítsák, azt az emberi minimumot, amely az euroatlanti kultúrkörben elvárás.
Ehhez képest még mindig ott tartanak, hogy egyes vidéki településeken a dögkútból zabálnak. Ilyen például Füzesabony.
Próbáltak már velük mindent, nem kell a történelmi időkre utalni, a teljes palettát kínálja a huszadik század is.
- Próbálták őket rendre szoktatni, ez volt a Horthy-korszak. Legendásan megfelelt egy teljes cigánykolónia rendberakására két, azaz két csendőr. Ezzel a módszerrel el lehetett érni, hogy nagyon ne kószáljanak be a fehér ember életterébe, viszont tele voltak velük a börtönök, ami komoly terhet jelentett a társadalomnak.
- A komcsi uralomban megpróbálták szocializálni őket, ami persze nem lehetett sikeres, mert a vezetők nem voltak képesek belátni, hogy a cigányság jelentős részével kapcsolatban a domesztikáció is irreális törekvés. A komcsik minden nehéz és csicska munkát a cigányokra sóztak, éhbérért. Ők meg el voltak a segédmunkakörökben, és kaptak lakást, amit egy hét alatt tettek lakhatatlanná, de az ő igényiknek megfelelt. Viszont megjelentek a fehér ember életterének határain.
- Az úgynevezett rendszerváltás után már nem kellett a cigányoknak dolgozniuk, mert megszűnt a közveszélyes munkakerülés mint büntetési tétel, ellenben tele lettek vágva segéllyel. Ennek kapcsán egy idő után felfogták valahogyan, hogy ha szaporodnak, akkor még több pénzt kapnak, így aztán elkezdtek úgy szaporodni, mint a mezei nyúl, százezrével.
Hogy ne legyen olyan rosszkedvűek, elkezdték elnézni nekik az úgynevezett megélhetési bűnözést, ami kábé annyit jelent, hogy ha lopok, akkor csak annyit kell mondanom, hogy van csóúkolom nyoúc csalaaadom, és máris szabadon vagyok bocsátva.

A cigányokat éppen most takarítják ki az országukból a franciák. A finnek egyértelműen világossá tették, hogy bűnözőnek tartják az összeset. Lassan minden ország ráébred, hogy egyszerűen nem lehet együtt élni velük, nem lehet oktatni, munkára szoktatni, civilizált viselkedésre tanítani őket.
A főiskolán négy év alatt találkoztam közülük vagy tízzel. Nem a szakomon, hanem úgy általában.

A börtönök meg tele vannak velük. Elképzelésem sincs, hány évnek kell még eltelnie, hogy végre Magyarországnak is legyen olyan vezetése, amelyik képes szembenézni a ténnyel, hogy ezeknek az integrációja körülbelül annyira reális törekvés, mint ha mókusokat akarnánk megtanítani a gépjárművezetésre.
Az ő szemükben mi kiröhögnivaló parasztok vagyunk, akik termelik nekik a zsét, akiket ki lehet rabolni, le lehet gyilkolni, le lehet vadászni.
Egyáltalán nem véletlen, hogy az a néhány normális, amelyik akad közöttük, mélyen megveti és kerüli a fajtáját.
Az se véletlen, hogy egyszerűen nem lehet köztük találni egy olyat se, amelyik alkalmas lenne akár csak kicsit is normálisnak tekinthető vezetőnek, mert bűnöző az is, az összes.

Ha én lennék a kormányfő, azonal megkezdeném a tárgyalásokat Indiával, mennyi zsét akarnak, ha visszavisszük hozzájuk ezeket.

steverubellreborn 2010.08.28. 16:26:12

@kisQtya: "Tessék megfürdetni a gyereket, levágni a haját, megvenni a tanszereit, tiszta ruhába öltöztetni, elküldeni az iskolába, otthon támogatni a tanulását és boldoguljon úgy, ahogyan a többi"

Mindezt a közművesítés nélküli cigány telepen.
Esti mese gyanánt meg Morus Tamás-tól olvassanak fel. Önerőből.

nestrot10 2010.08.28. 16:26:17

Bármit csinálunk,...cigányból nem lesz szalonna, csak ( cigánypecsenye).
Az ország élősködői!

sutyerák 2010.08.28. 16:27:19

@steverubellreborn: Azt gondolom,hogy a rábeszélés nem működik,az erőszakot tiltják,akkor az maradt,hogy érdekeltté tegyék a roma szülőket.

nestrot10 2010.08.28. 16:27:27

LMP= a metélt Szdsz-el!

sutyerák 2010.08.28. 16:28:54

@kisQtya: tudod?
-volt olyan az én gyerekkoromban,hogy a Muter nem jött haza,csak este 8-kor,mert túlórázott,-és a kekszet zsíroztam meg,mert annyi kaja volt otthon.-azt ettem.

kisQtya 2010.08.28. 16:29:52

@steverubellreborn: Igen. Én közművesítés nélküli faluban nőttem fel, udvar végén pottyantós budi.
A szüleim vödörben hoztak vizet, fát, megmelegítették a vizet a jobbágy kályhán, megfürdettek, a fürdővizemben anyám kimosta a napi szennyest, a begyűjtött esővízből kiöblítette, az utolsó öblítő vízből felmosott.

nestrot10 2010.08.28. 16:31:17

de egy más téma: Ma a hiradóban láttam ezt a nyomulós Lázár Fityisz itymát,...Hódmezővásárhelyen ünnepség volt... NEMZETI TANÉVNYTÓ cimmel..és ott böfögött ez a unszimpatikus.

NEMZETI RÖHÖGÉS volt,:D
Na , megyek WC re-rámjött a NEMZETI SZARÁS!

steverubellreborn 2010.08.28. 16:33:44

"Az, hogy mi kell a cigányoknak egy értelmes cigány tudná megmondani, persze nem a cigánymaffiával együttműködő megélhetésiekre gondoltam. "

Muhaha, ezt majd Farkas Flórián megmondja,aki úgy kapott az ELTÉ-n diplomát,hogy soha nem járt be egy órára sem.))

steverubellreborn 2010.08.28. 16:34:54

@kisQtya: "
"Igen. Én közművesítés nélküli faluban nőttem fel, udvar végén pottyantós budi. "

Igen és folyton le büdös cigányoztak,hogy neked a sor végén a helyed szó szerint és átvitt értelemben.

sutyerák 2010.08.28. 16:35:46

@nestrot10: ne akard,hogy szencségeljek/
-at szdsz-nek semmi köze az lmp-hez.

steverubellreborn 2010.08.28. 16:35:48

@nestrot10:
Adolfka neked kicsi vagy impotens vagy?

Goompah 2010.08.28. 16:36:21

@dx: "ès jéé a felkapaszkodott cigány pedig a megszerzett pozícióját védi és próbál minél inkább elkulönulni a putristól, hát ez nagy felfedezés de csak annak akinek az esszencialista rasszista elöítéletei maga a valóság."

Na mert a "felkapaszkodott cigány" kifejezés használata véletlenül sem becsmérlő. :(

kisQtya 2010.08.28. 16:36:53

@kisQtya: Azt elfelejtettem hozzátenni, hogy abban az időben a cigány osztálytársam anyja is ugyanezt csinálta a cigánysoron. Az ő jól tanuló lánya tanítónő lett, a többi gyereke is elvégezte a 8 általánost. Egyik fiáról még tudok, az ma is építési vállalkozó. Mindannyian a közművesítetlen lakásból indultunk el.

steverubellreborn 2010.08.28. 16:38:33

@sutyerák:
Nincs. Egy politikus sincs és nem is lesz.Ha neked az esélyegyenlőség vagy kisebbségvédelem azonos az szdsz-el, akkor nagyon komoly tudásbeli hiányosságaid vannak.

gaston 2010.08.28. 16:41:05

Kurva jó írás, gratulálok!!!!!

kisQtya 2010.08.28. 16:43:25

@steverubellreborn: El vagy tévedve ember! Ezzel a csökött, hülye mentalitással ártasz a cigányoknak. Érted? A normálisan szocializált embert befogadja a társadalom. Nem azért közösítik ki a cigányt, mert barna a bőre, hanem azért, mert ápolatlan, szocializálatlan, mindent ellop, ami a kezébe kerül.
Ne mondd nekem, hogy pl. Járóka Líviát állandóan "lebüdöscigányozták" az osztálytársai.
Nekem volt büdös nem cigány osztálytársam, nem is álltunk szóba vele. Elég nehéz azt szeretni, akinek olyan szaga van, hogy kifordul tőle a gyomrom. Ismétlem: a tisztálkodással, a tanulással és az agressziótól mentes viselkedéssel kezdődik a folyamat. Mindenkinek! Nem csak a cigánynak.
A tisztálkodás pedig nem közművesítettségfüggő.

sutyerák 2010.08.28. 16:43:52

@steverubellreborn: Nekem,az SZDSZ azonos volt a szabad európa rádión hallott ellenzékiekkel,-a hiteles földalatti mozgalmakkal.-aztán,-persze,-elqrvultak,de még mondíg emberebbek nekem,mint az orbán-kövér-egyetemre benyomott senkik,....
-orbán egyébként nem csak hogy többszörös hazaáruló,hanem ma már azt gondolom,hogy maffia keresztapa is.
-az ország bűnözők karmába került.-

Samuzia 2010.08.28. 16:45:53

@Pszt!:

Idéznék egy előttem szólót:"Az elmúlt 8 év tapasztalata ugyanis az volt, hogy egy baloldalinak, vagy főképp liberálisnak úgy alapból mindenki más véleményen lévő náci. "

Igen van benne valami egy nagy adag libsi szdsz...

sutyerák 2010.08.28. 16:47:20

@steverubellreborn: hát nemugyanezt írom? Az lmp-nek semmi köze sincs ilyesmihez.

Samuzia 2010.08.28. 16:47:21

@nestrot10: De húzd le a nagy nemzeti egódat is.

Samuzia 2010.08.28. 16:48:35

@steverubellreborn: Mind egy ki az, de ez a retorika vitte csődbe az szdsz-t is, elég volt a hülyeségből.

sutyerák 2010.08.28. 16:51:37

@Samuzia: Mert Te is egy elfogult fax vagy!
-án ma éjjel is együtt dolgoztam egy radikális jobbossal és annyit tisztelünk egymásban,hogy direkt nem polizunk,viszont qrvajól összedolgozunk,-na,-mi le nem hülyéznénk egymást,és nem azért,mert nem lennénk meggyőződve saját igazunkról,hanem azért,mert azt gondoljuk,hogy a másiknak is nagyon sok igaza van.
Érted?
és mi jó kollegák vagyunk,mert így állunk egymás véleményéhez.

nestrot10 2010.08.28. 16:52:09

@Samuzia: A nemzeti anyád inkább lenyelt volna:D

kisQtya 2010.08.28. 16:52:49

@sutyerák: Persze, hogy tudom. Reggel és este vajas kenyér, zsíros kenyér, tea, ebédre feltét nélküli főzelék, a háznál termett gyümölcs. Ez volt a normál kaja. A cigányember a bányában dolgozott három műszakban, hét végén lagziban muzsikált, a cigányasszony használt ruhákkal házalt, meg alkalmi takarítást vállalt. A lakásuk kicsit szegényesebb volt, mint a mienk, de csak azért, mert mi ketten voltunk testvérek, ők meg kilencen. Volt néhány lusta, büdös cigány is (meg magyar is), de azokkal a dolgozó emberek nem álltak szóba. Innen csúsztak le a cigányok, nyilván a piacgazdaságra való áttérés következményeként. De azt a nem cigányok (pl. középosztálybeliek) is megszívták.

Samuzia 2010.08.28. 16:53:05

@nestrot10: Ha-ha. Látom még élsz, a kultúra az meg maradt ott ahol van.

nestrot10 2010.08.28. 16:55:30

@sutyerák: csak a Schiffert nézd és hallgasd...göndör hajú, és úgy bólogat mikor beszél mint a Pető Iván....a körbemetélés meg hagyomány:)
Sok ilyen van benne..csak egyenként szemléld meg őket:)
Na ez a Fiatal SZDSZ! az LMP

Samuzia 2010.08.28. 16:55:49

@sutyerák: te csak hiszed én benne élek a roma integrációnak nevezett katyvaszban, ami arra jó hogy mutogassuk a bizonyítvány, de az igazság az, hogy más a kultúrája a roma gyereknek és más a magyarnak, tanítani pedig így nem lehet csak a kulturális adottságaikat figyelembe véve. És fax-nak tudod kit szólíts...

nestrot10 2010.08.28. 16:56:55

@steverubellreborn: Leck mich am Arsch wenn ich lasse es..:) Tudom nem érted....nem baj -100 IQ-val nem csoda:)
Adolfka kicsi (...Nálam az Orbán Piktor az adolfaka, s a Fidesz az Impotens:)

Samuzia 2010.08.28. 16:57:14

@sutyerák: A hülye szó egyébként sem neked szólt! ( Ha nem ennek a libsi gondolat menetnek...)

nyekk 2010.08.28. 16:57:50

Minthogy ez nemzetközi probléma, a zsidó államhoz hasonlóan létre kell hozni egy cigány államot.
Ott kiteljesedhetnének, nem kellene elviselniük a hatalmas etnikai megkülönböztetést, és elnyomást.

Kibontakoztathatnák a kreativitásukat, szorgalmukat:-)

Samuzia 2010.08.28. 17:00:58

@nestrot10: Nem te vagy adolfka és az impotens, mint a jobbik...

nestrot10 2010.08.28. 17:01:18

Apropó cigány kérdés,.......hmm...Rákosi Viktor egyre jobban hasonlít önmagára Orsós Viktor korából:)))
A Jobbik csak észre veszi hamarosan:)

Cigány Kultúra 2010.08.28. 17:04:49

Cigánykultúra blog:

Együttélés? Falat húztak a lakótelepiek a cigánytelepiek miatt ciganykultura.blog.hu/2010/08/28/falat_huztak_a_lakotelepiek_a_ciganytelepiek_miatt

sutyerák 2010.08.28. 17:06:37

@Samuzia: Bocsánat a faxért!-
-tudom,talán ismerem valamennyire kedves Samu,-volt szomszédom roma fiatal,-,-,-és a horda aki éjjelente ide járt.
-én összeszedtem a kidobott halkonzerveket,kólásüvegeket,papírzsepit,cigisdobozokat,stb,-mert éngem zavart.
-másnapra ugyanez volt.
-ez biztos az elnyomás miatt volt,-átmenetem,-mondom a srácnak itt van egy 20-as szemeteszsák csomag,ne dobáljátok már ki ide a parkba a szemetet.
-Óóó,van neki,csaka hülye haverjai voltak.
(5 méterre van a kuka a lépcsőház kijáratától)
-nem mondanám,hogy nomádok,mert azok figyelnek a környezetükre.
-azt sem írnám,hogy barbárok.
-talán:vadak,,még jól öltözötten is.
-
-amikor végül elköltöztek,azért lenyúlták a pince egy-két dolgait.
-

Joaquin 2010.08.28. 17:09:50

Nem igazán értem a logika menetét. Igen, a gyerekek kiutálják a másfajta gyerekeket, ahogy kezdetben minden szemüvegest is, később még is megtanulják, hogy ez a szempont nem fontos egy ember megítélésében.
Én a liberális gondolkodás hibáját inkább abban látom, hogy pozitív megkülönböztetést megengedi, ami ugyanúgy azt az üzenetet közvetíti, hogy a bőrszín számít. Itt is látszik, hogy ez a legfőbb érvek közé tartozik.

sutyerák 2010.08.28. 17:11:49

@nestrot10: egész komoly eszmefuttatást írtam,-cenzúrázták,-nem fogom újra írni.
-egyébként engedd meg nekem,hogy én,mint az szdsz híve eldöntsem,hogy az lmp követője-e,vagy nem.
Nem a Te dolgod,aki ellenzed őket!

neofin 2010.08.28. 17:15:13

Érdekes - követendő példa a Hejőkeresztúri eset ..

".. a tanulók 70 %-a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos 60 %-uk (a szülőknek nincs sem 8 általános iskolai végzettsége, sem munkahelye)."

és az eredmények:

"100% elvégzi az általános iskolát ... 70 %-a érettségit adó középiskolába megy, a megye egyik legjobb középiskolájába hat gyerekük megy, ebből három roma.
"

Kovácsné Nagy Emese: A legkreatívabb iskola. http://tedxbalaton.com/videok/index.php?video[video][keyvalue]=33

-----------------
és egy másik érdekes program:

Pásztor Eszter: Kiút a szegénységből
http://tedxbalaton.com/videok/index.php?video[video][keyvalue]=23

kokavec 2010.08.28. 17:18:05

@nestrot10: Maga szerint az IQ a nyelvtudást méri?

sutyerák 2010.08.28. 17:20:56

@Joaquin: Pontosan/ Ezt megírtam Sándor Klárának is,aki a nők pozitív diszkriminációjárol is írt,hogy az ilyesmit sosem szabad,mert a fogalmauásom szerint az ugyanannak az éremnek a másik oldala,mint a negatív megkülönböztetés.
-Ma,megtalálhatjátok őket az egyébként nagyon színvonalas Galamus.hu oldalon,-de a fanatizmusuk miatt nem csatlakozom hozzájuk.

neofin 2010.08.28. 17:24:53

"
..
Hejőkeresztúr egy borsodi község a Tiszaújvárosi kistérségben, Miskolctól 12 kilométerre. A lakosság 20 százaléka roma, az iskolaköteles gyerekek szüleinek több mint a fele nem végzett 8 osztályt, sokan közülük analfabéták. Nincs megélhetés, feneketlen a nyomor. A kilátástalanság kellős közepén mégis működik itt egy iskola, méghozzá mesébe illő, reményt és valódi esélyt adó csodasuli
...
"

www.evamagazin.hu/letkerdes/10205_a_hejokereszturi_csoda.html

"
....
Egyetlen esélyünk, hogy egymással szót érteni tudó generációk nőjenek fel, ha megtanítjuk őket együttműködni, együtt gondolkodni. Minden iskolának abban van óriási felelőssége, hogyan fejleszti a gyerekek képességeit, önértékelését, önbizalmát, illetve hogyan moderálja a gyerekek egymáshoz és a felnőttekhez való viszonyát. A gyereknek hinnie kell abban, hogy az elé állított feladatokat meg tudja oldani. Meg kell tapasztalnia, hogy kérhet és kaphat értelmes segítséget a társától. Meg kell élnie, hogy nincs magára hagyva, hogy ő is jó valamiben, és ő is bele tud adni a nagy közösbe. Ez pozitívan hat az önbecsülésére, amely nagy támasza a tanulmányi előrehaladásnak, és az életben való boldogulásnak. Minden sikernek – jelentkezzen az iskolai élet bármely területén – a jellegzetessége, hogy a gyerek hite megerősödik önmagában. Az a tanuló, aki sikert él át, úgy érzi, hogy még egyéb nagy tettek végrehajtására is képes lesz. És ez az igazi motiváció.
....
"

sutyerák 2010.08.28. 17:27:49

@neofin: Kézcsókom tanárnéni!
ezt a hüjje politikusok miért nem fogják föl,-mert ez jó irány!

sutyerák 2010.08.28. 17:32:40

az biztos nem a legjobb irány,hogy mi a cigány kollegánkat úgy szólítjuk,hogy 'fehér testvér'.
-röhög rajta,de nem bántja.

Dr. Bélus___ 2010.08.28. 17:33:41

1 darab kezelhetetlen idióta az osztályban tönkreteszi az oktatást. Mit kezd vele a tanítónéni, ha sikítva körbe-körbe rohangál, vagy üvöltözik, mert olyanja van? Kiküldi? Nem teheti meg, ha megteszi kirugják, és lehet, h a gyerek szülei még meg is verik. Megüti? Na akkor még fel is koncolják a SZaDeSZ-osok. Akkor? Rászól? Jaj, de megijedt a kiscsákó. Vagy beszél a szüleivel? Na azok nem fognak segíteni. Beír egy intőt? Jaj ne, de megrázta a gyereket. Megbuktatja? Akkor még 1 évig a nyakukon marad. Kirugják a suliból? Ugyaaan, azt nem lehet. Illetve lehet, de az iskolának KELL másik iskolát találnia. Szerintetek melyik iskola fogad be egy ilyen takonynövendéket?

Így aztán a 30 fős osztályban ha van 1 deviáns, akkor a 29 normális se tanul. Erre jó az integráció. Csak azt nem tudom, hogy ha a 29 sem tud tanulni, akkor honnan lesz segílykéje a deviánsnak, ha felnő. És figyeltétek? Sehol nem írtam, h cigó, nem csak a cigó ilyen. A baj, hogy a cigók 90%-a, a putriszökevényeknek meg a 99%-a ilyen.

Na és búcsúzóul képzeljétek el, ha mondjuk a 30 fős osztály 2/3-a deviáns. Mert ma ez van pl. Mezőberényben, Dobozon és még számtalan helyen. Személyes tapasztalat.

sutyerák 2010.08.28. 17:35:43

Viszont látásra,-mindíg öröm beszélgatni veletek,-ritka jó tsaság.

neofin 2010.08.28. 17:39:18

Hogyan is néz ki egy KIP óra a valóságban ?
[ videó : 15 perc ]

docler.hu/video/311635

-------------

"Mit tehetünk a hátrányos helyzetű gyerekek oktatásáért? c. műhely jegyzete"

www.adattar.net/wordpresshu2/?p=551

sutyerák 2010.08.28. 17:41:54

ui.: én az értelmiségről azt gondoltam,hogy gondolkodnak és nem sablonok mentén ítélnek.
-na,az szdsz minden rossz okozója,ezt elérték,-ma már viszont az a fickó lesz a megváltó.
-
-
-nem nagyon nevezhető értelmiségnek akinek számítana a szava.hunya-szolgák lettek egy senki embernek.
-na sziasztok!

steverubellreborn 2010.08.28. 17:43:24

@nestrot10:
Adolfka a jiddis nagyon hasonlít a németre úgyhogy értem:)

steverubellreborn 2010.08.28. 17:46:42

@nestrot10: "ak a Schiffert nézd és hallgasd...göndör hajú, és úgy bólogat mikor beszél mint a Pető Iván....a körbemetélés meg hagyomány:)"

Adolfka isten mentsen azoktól a katolikus pasiktól akiknek egészségügyi okból (pl fityamszűkület) el kellett végezni a műtétet.Némelyik még szőke is.Szőke nős viccek alapján azt hiszem némelyik tényleg jobb ha nem beszél csak bólogat!

HUN_Sector 2010.08.28. 17:51:13

@kokavec: szerinted tehát a pedofília mondjuk elfogadható? (hisz 14 évesen már szülnek és valószínűleg nem szűznemzés áll a dolog mögött)

steverubellreborn 2010.08.28. 17:53:08

@Samuzia: "Mind egy ki az, de ez a retorika vitte csődbe az szdsz-t is, elég volt a hülyeségből. "

Én is azt mondom,hogy ne legyen kisebbségvédelem! A bácskai, burgenlandi ,csallóközi, munkácsi,kolozsvári magyarok meg integrálódjanak és nem külön jogokat követeljenek!:))

nezavarjmasokat 2010.08.28. 18:07:41

Az lmp "születésétől fogva" a cigányállatok és zsidók gyűjtőpártja volt, ebben semmi újdonság nincs!

nezavarjmasokat 2010.08.28. 18:11:17

@Bélus___: Respect!!! 100%-ig igazad van!

nezavarjmasokat 2010.08.28. 18:14:46

@Cigány Kultúra: Nagyon helyes! Minden retkes cigányt fallal kell elkülöníteni az emberektől!!!!

Rebegő ajkak 2010.08.28. 18:21:28

@kisQtya: (2010.08.28. 16:43:25)

Ott a pont.

roxxtar 2010.08.28. 18:21:59

tarthatnánk a cigókat meg a zsidókat háziállatként

Rebegő ajkak 2010.08.28. 18:25:21

@sutyerák: (16:51:37)

Érdekes, ez a modell nálunk is szokott működni. Van jobbikos haver, fideszes, nekem van lmp-s. Nem politizálunk és nagyon jó együtt lenni. Ezeket a dolgokat a politikusok (média) fújják fel és nyomják tele ellenségeskedéssel.

Antifaszok Réme 2010.08.28. 18:27:42

Jesszusom, már a blog nyitóképétől rosszul lettem....

Antifaszok Réme 2010.08.28. 18:29:05

„Narancs Piroska nyílt levele Orbán Viktorhoz a három csapás ügyében

Drága Miniszterelnök Úr!

Egy borsodi kis faluból, Hernádnyomoriból írok Önnek. Szeretném, ha tudná, hogy mi, hernádnyomoriak kitörő örömmel fogadtuk a Fidesz győzelmét. Ezt azért fontos hangsúlyoznom, mert télen még túlnyomórészt jobbikosnak volt mondható a falu, ugyanis lejött ide február végén néhány jóarcú fiatal, pár fekete mellényes ember társaságában, és a kultúrházban előadták, mit kívánnak tenni a mezőgazdaság talpra állítása meg a vidék feltámasztása érdekében, és ez mindenkinek tetszett, nem is beszélve a cigánybűnözés elleni fellépésről és a csendőrség felállításáról.

De szerencsére tavasszal Bayer Zsolt is tartott egy lakossági fórumot, ahol megtudhattuk az igazat, mégpedig hogy a jobbikosok hazudnak, álszentek, hol az MSZP pénzeli őket, hol meg a MAZSIHISZ, semmiféle programjuk nincs, de még csak be sem akarják azt tartani, hanem csak szemfényvesztés az egész. Így aztán megkönnyebbülve és jó szívvel szavaztunk áprilisban a Fideszre, hogy mégsem náci és rasszista a mi falunk.

Nálunk itt, Hernádnyomoriban jelenleg három nagy probléma van: Orsósék, Lakatosék meg az árvíz. Az utóbbi okozza a legkevesebb gondot, mert árvíz szerencsére ritkán fordul elő, és már amúgy is levonult, Orsósék meg Lakatosék azonban mindig, mindenhol és mindenáron előfordulnak, és bárhova is vonulnak népes seregletükkel, ott csak a baj van. De aztán felcsillant végre a reménysugár, amikor meghallottuk Drága Orbán Viktor Miniszterelnök Úr Bejelentését, miszerint két hét alatt olyannyira vissza fogják majd állítani a közbiztonságot, hogy még a nap is másképp fog sütni.

Persze, nem mondom, vannak örök elégedetlenkedők a faluban. Például ma délelőtt is megyek a főutcán, és látom ám, hogy Tepertős Anti bácsi fekszik az árok szélén. Ez azért volt furcsa, mert a tisztességben megőszült kisöreget sohasem ismertem italos embernek, és nincs semmi, amit visszataszítóbbnak találnék az alkoholista életvitelnél. Amint odaértem, megnyugodva láttam, hogy nem részeg, csak jól megverték, csupa vér az arca, és a nyílt törés miatt fityeg olyan természetellenesen az alkarja. Azt jajongta, hogy Lakatosék hagyták helyben ilyen csúnyán, mire én biztatólag odakiáltottam:

- Csöppet se aggódjon, Anti bácsi! Nemsokára érvénybe lép a Fidesz három csapás törvénye!

Azzal továbbmentem, mert amúgy is máshol volt dolgom, és különben is, a hálátlan Anti bácsi olyasmit válaszolt, amit nem bír el a nyomdafesték. A mentőt hiába hívtam volna ki, mire kiérnek Miskolcról, addigra Lakatosék még kétszer megverik Anti bácsit, utána meg a mentősöket is. A falunkban nincs háziorvos, nálunk az egészségügyi ellátás oroszlánrészét Gyurcsók József képernyőn keresztül történő távgyógyítása képezi.

Amint a gazdabolt elé értem, látom ám, hogy szembejön velem Aranka, a tanítónő. Kicsit furcsálltam, hogy iskolaidőben a nyílt utcán sétálgat, rá is kérdeztem, hogy mi járatban van.

- Hőőőőőő huuuuaahhhúú öhhheee öhh - válaszolta tárgyilagosan, de mivel látta, hogy nem értem, elővette a noteszét, és leírta: „Haza kell mennem, Piroskám, mert miután rászóltam a kis Orsós Rómeóra, hogy a diszkrimináció szót nem x-szel írjuk, bejött a családja az iskolába, és olyannyira megdorgáltak engem széklábbal meg bézbólütővel, hogy eltörött három bordám, és beszakadt a tüdőm.”

- Egyet se félj, Arankám, itt a Fidesz három csapás törvénye! Holnaptól a nap is másképp kel fel! - biztattam humánusan a köhögő tanítónőt, majd folytattam utamat a főutcán, és nemsokára odaértem a hídhoz.

A híd alatt most Bakonyiék laknak, ami abból fakad, hogy az árvíz miatti kitelepítés után később értek haza, mint Lakatosék, akik elfoglalták a házukat. Merthogy az ő vályogviskójukat elmosta az ár, így hát jár nekik egy ház, ez tiszta sor. Mégsem mehetnek nyolc gyerekkel a híd alá. Bakonyiéknak csak két gyerekük van, értelemszerűen ők sokkal kényelmesebben elférnek a híd alatt, ami keskeny.

- Holnaptól a nap is másképp kel fel! - biztattam barátságosan Bakonyiékat, mire ők Pintér Sándor Belügyminiszter Úr Édesanyjáról szóló rövid anekdotákkal szórakoztattak engem, de nem volt időm mindet meghallgatni, mert már nagyon aggódtam a férjem miatt.

Végre odaértem a kocsmához. A férjemet kerestem, aki azóta ott tartózkodott, amióta a választási kampányban lejött pár fideszes aktivista, és sört meg felest ígért a rájuk szavazóknak. Úgy véltem, hogy június lévén éppen ideje lenne hazatérnie az uramnak a családi kötelékbe, elvégre messze még az önkormányzati kampány, és nincs semmi, amit rosszabbul viselnék, mint az alkoholista életvitel.
Először a kocsmárossal találtam szembe magam, aki sandán pislogott rám a vérző szemhéja alól, és kicsattant ajkai között morzsolva a szót azt ecsetelte, hogy Orsósék az előző percekben vertek szét egy játékgépet, és amikor ezt ő nehezményezte, akkor rendreutasították egy ólmosbottal.

- Három csapás! - emeltem fel a mutatóujjamat, mire a derék kocsmáros megjegyezte, hogy nagyon egyetért a Fidesz javaslatával, mert ha ő a törvényi szabályozás életbe lépése után legközelebb csak három csapást kaphat, nem pedig tizenkilencet, mint most, és a rúgásokat is eltörlik, akkor klasszisokkal fog emelkedni Hernádnyomori közbiztonsága.

Szerencsére a férjemet is megtaláltam az egyik asztal alatt, és amikor felkeltettem, azt motyogta, hogy holnap még a nap is másnaposan fog felkelni a faluban, nem is beszélve róla. Nagyon szégyelltem a kocsmáros előtt, hogy az uram ennyire képzetlen ideológiailag, és már direkte bántam, hogy levonult az árvíz, mert csónakban sokkal könnyebb lett volna hazaszállítanom, mint a hátamon.

Szóval, nagyon várjuk már a három csapást, Drága Miniszterelnök Úr! Eddig minket mostanában csak Lakatosék, Orsósék meg az árvíz három csapása ért, de ha a maguké csak kicsit is elviselhetőbb három csapás lesz, már megérte Önökre szavazni.

Narancs Piroska

a hernádnyomori „Lálykoljad a Fészbukon Orbán Viktort Polgári Kör” helyettes szóvivője”

/naczivadasz.com/

átlátó 2010.08.28. 18:40:58

Egyszerű vagyok: ha ezek, - igen a cigányok, évszázadok óta nem jöttek rá maguktól, hogy hogyan kell integrálódni, akkor ezeket, - igen a cigányokat a jó kurva édesanyjuk se tudja integrálni, nemhogy ez az lmp izé. Költsék ezek az lmp izék a saját zsebpénzüket ilyesmire, mert itt évszázadok óta a kulturális gyökereikre is hivatkozva nem veszik észre ezek, - igen a cigányok, hogy zavarnak bennünket. Akiket nem zavar, azoknak igen felületes tapasztalataik vannak ezekkel, - igen a cigányokkal kapcsolatban. Más: a kissé más rendszerben működő osztrákok is kapkodják a fejüket, hogy észrevették. Úgy általában a marketekben már két nyelven (törökül) is írva vagyon a tejes dobozra a cucc. Először én is azt hittem, hogy tréfa. Lesz ott is gond, mert az elmúlt évtizedekben a helyzet úgy alakult, hogy vannak utcák, ahol egy kb. 65 éve ott lakó magát osztráknak tartó állampolgár már a nyelvében is kisebbségben van. Lazán vették a bevándorlást, oszt egyik reggelre már arra ébredtek, hogy nekik kell nyelvet tanulni, ha meg akarja magát értetni, vagy el kell költöznie. Dehát a pecót ott pont a bevándorlók miatt nem veszi meg tőle osztrák , ha mindenáron szabadulni akar, áron alul adja a bevándorlónak. A kör bezárult. Amúgy olyan plakátok jelentek meg egy párt színeiben, hogy "A bécsi vér." Nekem például ha Isztambulban járok kuriózum ami ott van, Bécsben pedig a török kölkök szemtelen és szemetelős viselkedése kifejezetten irritál. Viszket a tenyerem, de egyenlőre a török-magyar "testvériség" visszatart. Ja... erőszakkal integrálni ugye nem szép dolog, maguktól meg teszik. Húzzanak el, vagy rezervátum.

átlátó 2010.08.28. 18:46:15

@nyekk: Elvileg jó ötlet. De a zsidók se maradnak a seggükön ott az országukban. Keverik a szart, keverik.

gpetersz 2010.08.28. 18:54:02

Mert ez a Balog annyira jó választás volt... villámkézzel látott hozzá, hogy csináljon valamit... mit? Hogy még semmit nem csinált... ja akkor oké...

Goompah 2010.08.28. 19:02:07

@steverubellreborn:

"Leck mich am Arsch wenn ich lasse es..:) Tudom nem érted....nem baj -100 IQ-val nem csoda:)"

Azért nem ártott volna megtanulnia németül, legalább a mellékmondati szórendet. :)

Antifaszok Réme 2010.08.28. 19:15:57

@Goompah: Szerintem ez jiddis lehet, azért nem stimmel ott a mellékmondati szórend....

tlvajferi 2010.08.28. 19:18:34

sajnos az lmp-nek nem nagyo n megy a kopogtatógyűjtés, de van nálam egy pár jöhetnének érte

na jó, tudom, a végére majd összejön nekik, de én is szívesen adnám már valakinek
érdekes, hogy senki sem jön érte
lenne valahol egy kopogtatónyomda???

félretéve a viccet, meg tudom érteni, hogy a romákat hazaküldeni franciaországból bizony illetlenség (mert mások maradtak) és nem európai, azt is, hogy bizony hazánkban sem elég nekik a segély és bizony többet kellene nekik fizetni és ez sem európai, de azt tanácsolnám, hogy előbb minden lmp-s fogadjon be egy romacsaládot a házába!
majd 4 év múlva meglátjuk, kire szavaznak

Antifaszok Réme 2010.08.28. 19:18:53

Van egy ötletem, a bibliai Apostolok Cselekedetei könyv mintájára meg lehetne írni a Cigányok Cselekedetei c. könyvet.

Na, lenne abban hazugság, rablás, lopás, gyilkosság, vérfertőzés, okkultizmus, stb. rendesen....

Tóth Ágas 2010.08.28. 19:21:22

fentebb valaki azt írta "zavaros írás". szerintem nem az, elég jól strukturált és érthető. logikus és igaznak is tűnik.
fájt ez a cikk sokaknak, akik miután levegőhöz jutottak, annyi "ellenérvet" tudtak előkaparni, hogy "zavaros".

Antifaszok Réme 2010.08.28. 19:40:30

Költöztessenek be cigányokat a budai luxus negyedekbe, és a környező településekre, pl. Budakeszi, Telki, Solymár stb. ahol a celebek, politikusok és egyéb ilyenek nagyobb számban élnek.

Integrálódjanak ott egymással. Hajrá.

flippant 2010.08.28. 19:42:05

Ja, igen, már a hülye is látta választások előtt, hogy az LMP a megújult SZDSZ. A víz nem válik vérré. De, hogy a pirézeket integrálni lehet? Bakker, ne égessétek már magatokat. Olyan ez mint mikor egy vaddisznót akarnátok wc-re szoktatni.

Paret 2010.08.28. 19:44:58

Teljesen mindegy, mely politikai oldalról is esik, ugyanis mindegyik pártnak meg van, meg volt s meg lesz a holdudvara a maga díszcigányaival, akik természetesen semmit se (hát illetve pontosítva) - érdekükben nem tettek, tesznek semmit. Osztojkán Ágikát ismerem, Horváthot is, na meg a Kolompárt is. Az SZDSZ megélhetési vezércigányai, (daróczi-mohácsi -klán tagjai is csak a vagyonukat gyarapították, miközben semmit se tettek! Az LMP a maga Osztojkánjaival semmire sem képesek, mert ha gond van, kussolnak. Hol vannak a jogvédők, a cigány ordítozók, - ja, hogy nincs megrendelés, nincs keret rá, pusztuljon a szomszéd lova! Igaz? Balog Zoltán, ugyan ne röhögtessük egymást, na és Teleki az a felesleges ember prototípusa. Az egy érdekes dolog, hogy diplomás romákat, átbaszta a bajnai-kormány a közigazgatás asszisztálása mellett! Senki se ordított a diplomás romák érdekeiért, na ennyit erről az un. rasszról! Az állatvilágban nagyobb az összetartás, de mindegy! A gazdagabb cigányok le se tojják a szegényebb fajtársaikat, na erről ennyit dióhéjban. Az mégis vicc, hogy vannak ezek a kitoloncolások, francia, finn részről, szlovákok barikádot emeltek, nem véletlen, hiszen képtelenek az együttélés szabályai betartása mellett élni a cigányok. Meddig kell tolerálni a cigányok által elkövetett bűnöket? Sajnálatos, hogy az igyekvő, kevés dolgozni akaró cigány issza meg a levét a sok tetű cigány miatt úgy ,hogy az előzetes ismeret, ítélet
igen is szükségszerű hiszen óvatosságra vezérel bennünket! Az LMP ne az Szdsz -mintáját kövesse, ha nem képes tenni semmit, inkább húzzanak el, lépjenek le, míg nagyobb károkat nem tesznek!!! Le a cigánybűnözéssel, legyen rend, a bűnözőket kalitkába, kedves Fidesz!

Gest anyó férje 2010.08.28. 19:47:16

@nyekk: "Minthogy ez nemzetközi probléma, a zsidó államhoz hasonlóan létre kell hozni egy cigány államot.
Ott kiteljesedhetnének, nem kellene elviselniük a hatalmas etnikai megkülönböztetést, és elnyomást.
"

Sőt ezt a kettőt össze kéne vonni, így állna össze Progresszisztán a két kiemelt törődést igénylő kisebbségből. Ott aztán bemutathatják milyen jól együtt tudnak békében élni

pakesz (törölt) 2010.08.28. 20:12:19

a riporter is visszakerdezhetett volna, hogy ugyan mar ha a 7 eves ciganygyereknek aki melyszegenysegbol jott ott az iskolaban kell megtanitani hogyan torolje ki a segget, akkor a tobbi gyerek hogy fog haladni a tanulassal?

Zöldövezeti 2010.08.28. 20:20:22

@Antifaszok Réme: én valamikor antfaszsiztáztam, majd jöttem a parlagfű ítással, illetve a dúvad írtással. Később azt a merész kijentéstettem, hogy a kommunista bűbök nem évülnek e a bi.. béla bácsival kapcsolatban. Erre nem kitiltottak az endex fórumról, Sőt az összes hozzászólásomat megsemmísítették.
Így ott én vagyok a néhai "Zöldövezeti"

itt is vannak balos modik, meg egyáltalán modik ?
Teljesen tájékozatlan vagyok !!

Corporate Soldier 2010.08.28. 20:24:47

SZDSZ 2.0, de nem egyszerűen faceliftelt verzió, hanem trójaivá átalakítva.

Corporate Soldier 2010.08.28. 20:26:43

@Antifaszok Réme:
Talán ne terrorizáljuk a "környező településeket", ha kérhetem. Jóravaló magyar emberek laknak ott.

Corporate Soldier 2010.08.28. 20:35:34

@steverubellreborn:
50-100 éve az átlag magyar parasztember házában hol volt összközmű, hülyegyerek?

Mégis nagyságrendekkel tisztábbak voltak a parasztgyerekek, jártak is iskolába, nem úgy, mint a pátyolgatott kokeróid.

Antifaszok Réme 2010.08.28. 20:42:07

@Zöldövezeti: Nem tudom, egyszer a comment.com-ról tiltott ki egy sixx nevű fazon a teljes oldalról, mert feszegetni mertem Larry King származását... Úgyhogy másik nick névvel kellett belépnem, hogy helyre tegyem a fazont, gondolom azzal is letiltott utána. Szóval ott ne próbálkozz. De máshol ilyen még nem történt.

@Corporate Soldier: Ez egy irónikus jellegű felvetés akart lenni...

Amúgy meg:

Cigány = Zsidó biofegyver.

Ennyi. Ezért fontosak, erre kellennek, a magyarok gyötrésére, sakkban tartására.

Esetleg, ha bepipulnánk már tényleg egyszer, világgá lehetne ordítani Usraelben Jew Yorktól Tel-Avivig, hogy a büdösnácifasisztarasszistapheemagyarok üldözik szegín cigókat...

Corporate Soldier 2010.08.28. 20:44:46

@Antifaszok Réme:
"@Corporate Soldier: Ez egy irónikus jellegű felvetés akart lenni..."

Na azért. :-)

Nzoltan 2010.08.28. 21:02:36

@steverubellreborn: Nem tudom te hogy vagy vele, de a gyerekkorom legszebb nyarait a dédszüleimnél töltöttem, ahol se vezetékes víz, se áram nem volt.(meg csatorna sem). És mégis mindig tiszták voltunk, frissen mosott ruhákban szaladgáltunk. A Dédnagyanyám 86 évesen ment ki a kukoricaföldre kapálni. Soha nem panaszkodtak.
Bár te ezt városiként nem értheted.

Ma Magyarországon a "liberalizmus" másról sem szól, csak az önzésről és hogy bűdös a munka.
Szállj le a földre és nyomdd el a füves cigit. Aztán felébredsz.

szürke_tag 2010.08.28. 21:02:49

nem értem mit csodálkoztok az lmp az szdsz új ruhába, őket csak a hatalom érdekli, dolgozni nem tudnak, de nem is akarnak.

tlvajferi 2010.08.28. 21:10:34

szerintem ha annyira szeretij őket, fogadják be a romákat izraelbe
nagy buli lesz arrafelé
:-)))

Antifaszok Réme 2010.08.28. 21:39:44

"A Roma Felszabadító Front és a MAZSIHISZ nagyszabású programot dolgozott ki a hazai cigányság megmentésére. Hírportálunk elsőként számol be az akcióról és olvasóink segítségét kéri.

A szélsőséges magyar rasszizmustól, fasisztáktól és a Gárdától rettegő cigányságot a békés, befogadó, nyitott, liberális, kisebbségbarát országban, Izraelben tárt karokkal fogadják (hiszen Indiába sem mehetnek vissza, ahonnan a nyilas hinduk elűzték őket). Egy olyan toleráns ország, ahol a kisebbségvédelmi gyakorlat az egész világ számára mintaként szolgál, ahol a palesztin kisebbséget tejben-vajban fürösztik, ideális a romáknak – nyilatkozta Zoltai Gusztáv a Kuruc.infónak.

A Roma Felszabadító Front és a MAZSIHISZ tudományos alapossággal, részletes hatástanulmányokkal felvértezve indítja programját.

Néhány kiragadott tény, mely a nagyszabású mentőakció szükségességét támasztja alá:

• Izraelben rengeteg bodza nő, így kiváló munkalehetőség adódik a szorgos romáknak.

• Izrael klímája hasonlatos az indiaihoz, így az elnyomott kaffereknek nem kell a szélsőséges magyarországi klímán tengődniük. Nem véletlen, hogy szegények télen úgy fűtik a lakásokat, különösen elektromos fűtőtesttel és teljesen legálisan kitermelt fával, hiszen az etnikum szaporodásához 30ºC feletti hőmérséklet szükséges, mely Izraelben az év legnagyobb részében adott.

• Mokkáink mind magasan kvalifikáltak, több diplomával rendelkeznek, így Izrael államnak nagy szüksége van szaktudásukra.

• A zsidó iskolákban az elkanászodott kamaszok mellé beültethetik a mintaszerű magaviseletükről ismert kátrányos helyzetű tanulókat, hogy jó példát mutassanak.

• A cigányok a becsületesség megtestesítői (nem úgy, mint a norvégok), így olyan fontos pozíciókba, mint rendőrség, bankok, Moszad nagy számban kerülhetnek felvételre.

• Mivel a bodzaszedők tisztaságszeretete és higiéniája messze földön legendás, közétkeztetési vállalatokhoz és kórházak műtőeszköz-fertőtlenítő részlegében nagy eséllyel találnak munkát.

• Az elektromos művek hálózatkarbantartói, híd- és vasúti pályaőr munkakörbe is megbízhatóságuk miatt kerülhetnek.

• A Cigányokat Izraelbe program során valamennyi cigány családnak kertes házat építenek, Mercedes típusú szolgálati gépkocsit biztosítanak.
Simon Peresz államfő a Kuruc.infónak nyilatkozva elmondta: Kolompárék legendásan szorgalmas, jó adófizető emberek, hatalmas bevétele származhat Izrael államnak betelepülésükből. Így lemondunk a Magyarországon felvásárolt ingatlanvagyonról és egyéb befektetéseinkről a magyar nép javára – hiszen szégyen Izrael számára ez az erőszakos felvásárlás –, sokkal előnyösebb a romák hazánkba telepítése.

Zoltai Gusztáv elmondta, a projektet a toleráns MAZSIHISZ médiaosztálya is támogatja. Sajnos a szervezet szűkös anyagi forrásai nem teszik lehetővé, hogy sokat költsön erre, de a budapesti zsinagóga környékén már elkezdték népszerűsíteni a programot a fenti képen látható matricák kihelyezésével.

A Kuruc.info megkérdezte Joáv Blum izraeli emberbarátot és befektetőt, ő hogyan segít.

- A Velencei-tó partjára tervezett King"s City kaszinóvárosom a Cigányokat Izraelbe programmal új távlatokat nyit számomra. Ezzel megnyílik a lehetőség, hogy végre Tel-Aviv mellett építsem fel álmaim ingatlanegyüttesét. A sukorói telket a méregzöldek tiltakozása miatt úgyis vissza kell adnom az államnak, kamatokkal együtt. Már megállapodtam a Mazsihisszel és a Roma Felszabadító Fronttal, hogy enyingi cigányokat fogok alkalmazni kaszinómban. Ennél becsületesebb embereket sehol sem találhattam volna. Így már nem kell rettegnem, hogy az alkalmazottaim megrövidítenek, ráadásul diplomás munkaerőre teszek szert. A romáknak, pont mint a palesztinoknak, gyönyörű kertes házakat, villákat építünk a kaszinóváros mellé.
Exkluzív – Kolompár Orbán új honfoglalást emleget
Kolompár Orbán, a Roma Felszabadító Front elnöke első kézből tájékoztatja a Kuruc.info olvasóit.

Kuruc.info: - Mi késztette arra a cigányságot, hogy új haza keresésébe fogjon?

Kolompár Orbán, Roma Felszabadító Front: - Nagy az elnyomás. Szegény romák húzzák az igát, gyakran második és harmadik munkahelyet is vállalnak, túlóráznak, hogy meglegyen a betevő falat. Ezzel szemben a magyarok csak henyélnek, lopják a napot és segélyekért állnak sorba, a szegény adófizető romák adójából él az egész magyarság. Ha megjön a segély, a magyarok azonnal elisszák, elköltik, vagy uzsoráshoz kerül. Ez rendkívül igazságtalan szorgalmasan dolgozó népünkre nézve, ezt nem bírjuk tovább. Úgy gondoljuk, inkább egy másik, békés és befogadó népet szolgálunk.

K.i: Miért, a magyarok nem ilyenek?

K.O.: Agresszívek, gyűlölködők. Nemrég egy 80 éves békés nyugdíjas roma hölgyet erőszakolt és gyilkolt meg egy tizenéves magyar suhanc. Egy köztiszteletben álló roma tanárt is halálra vert a lányai szeme láttára a feldühödött magyar horda. Bozótvágó késekkel felszerelkezve, hordába verődve járják az utcákat, és megfélemlítik a munkában megfáradt roma lakosságot.

K.i: Úgy hallottuk, egyéb panaszok is vannak.

K.O.: Alapvető higiénés szabályok betartásával is bajaik vannak a magyaroknak. Döghúst esznek, nem ismerik a WC-t, tisztálkodást, mindennapos a vérfertőzés. A fémtolvajlásról, mint speciális magyar bűnelkövetési módról ne is beszéljek. De a terményt is ellopják, melyet a roma gazdák kemény munkával termelnek, mindent ellopnak, ami nincs lebetonozva.

K.i: Miért pont Izrael?

K.O.: A Szentföldön tárt karokkal várják a romákat, kiváló minőségű lakóparkokat építenek fogadásunkra. Izraelben mintaszerűen ápolják a meglévő, például palesztin kisebbséggel a viszonyt, mindenben segítik őket, nagy fokú autonómiát élveznek. A palesztin kisebbséghez hasonlóan mi is földet kapunk, ahol gazdálkodhatunk, Izrael kiváló bodzatermő vidék. Izrael államnak is nagy haszna származik a szorgos romák adójából, és magasan kvalifikált szakembereink fellendítik az izraeli ipart.

K.i: Hányan vállalnák a modern kori népvándorlás kihívásait?

K.O.: Reményeink szerint a cigányság többsége számára vonzó lesz az új haza, széles körű médiakampányba fogunk az áttelepülés sikere érdekében.

A Kuruc.info olvasói segítségét kéri: mentsük meg a hazai cigányságot! Készítsenek hasonló matricákat, plakátokat, hogy az évszázad terve sikerülhessen! Jelmondat: Cigányokat Izraelbe! Mindet!"

Balaint 2010.08.28. 21:51:58

Egy liberális az sajnos csak egy liberális.

Samuzia 2010.08.28. 22:23:33

@steverubellreborn: Valamit félre értesz, egy magyar gyerek nem akar szlovák osztálytársat (többségében), de itt másról van szó az integrációról, a saját kultúrájukból kiindulva kell őket tanítani, így talán érdekli is a dolog majd, de az egy magyar gyereknek idegen módszer.

RÁMBÓGECI 2010.08.28. 22:28:14

@Antifaszok Réme:

...végre valahára egy igazi, végiggondolt építő jellegű progresszív terv, amely nem negatív prediszpozíciók stigmatikus konstellációjának eliminálásával próbálja az axiomatikus szubsztanciát negédesíteni, hanem a konkrét tellurikus erőterek holdudvarában lokalizálódott genetikai, úgy feno-, mint genotípusos egyedi jellegzetességek mentén igyekszik megtalálni ezen tradícionális frusztrációs forrás végső megoldását...

talán annyival merészelné szerénységem kiegészíteni e nemes arcélű kezdeményezést, hogy a szittya sztyeppei primitív létformákban újra vadúl burjánzó magyar nép által teljes mértékben igzságtalanul kitaszított, ezen nép által meg nem érdemelt politikai elitje is csatlakozhasson a fentebb vázolt program keretében, hogy segíthesse a beintegrálódni hőn vágyó, parazitáktól meggyötört becsületes, nyíltszivű, munkaszerető cigányságot szakértelmével, korrumpálhatatlánságával és mindenek alapjáúl szolgáló sziklaszilárd gerinces jellemével...

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.08.28. 22:30:43

A napokban a nyóckerben bicóztam. Bátor cselekedet? A bicóm kissé ütött - kopott, még a fékje se működik. Lehet, hogy ennek köszönhetem, túléltem az utazást bár igaz nagyon FÉLTEM.

Amint egy LMP-s plakát mellett mentem el, majdnem leestem a bicómról. "LEHET majd UGYANANNYI A FIZETÉSÜNK" egy szőke kimondottan szép kislány egy később potenciális LMP szavazót ölelget??? Nem értem ....én valahogy nem tudok különbséget tenni az SZDSZ az LMP és a Lungo Drom között! IGÉRETEK halmaza pont ugyanannak a célközönségnek.

Antifaszok Réme 2010.08.28. 22:34:07

Én viszont - ha túlnépesednek majd - nem fogom cigány csicskaként végezni az életem, sem Borsod vagy más megyét nem fogom engedni, hogy csak úgy elvegyék tőlünk. Elmenekülni sem fogok az országból. Küldhetnek ide majd Nato vagy egyéb kutyafaszom baráti csapatokat a cigányok védelmére, lehetnek többen, ki is nyírhatnak, de jópárat magammal fogok vinni előtte.

Azt meg senki ne higgye, hogy pár évtized múlva a nyugdíját majd a felnövő cigánynemzedékek fogják neki munka révén "kitermelni." Röhej.

steverubellreborn 2010.08.28. 23:48:54

@Corporate Soldier:

"Mégis nagyságrendekkel tisztábbak voltak a parasztgyerekek, jártak is iskolába, nem úgy, mint a pátyolgatott kokeróid."

Azt ne felejtsük el,hogy a cigányok a falusi társadalomban,is a külön réteget képeztek és nem azért mert szegények voltak hanem etnikai származás miatt. Szinte csak hátrányos és korlátozó törvények születtek velük kapcsolatban.

steverubellreborn 2010.08.28. 23:52:56

"Amint egy LMP-s plakát mellett mentem el, majdnem leestem a bicómról. "LEHET majd UGYANANNYI A FIZETÉSÜNK" egy szőke kimondottan szép kislány egy később potenciális LMP szavazót ölelget??? Nem értem"

Nem tudom,hogy mit nem értesz rajta, két helyes gyerek van rajta.Mellesleg addig nem is várható el integráció amíg ettől a plakáttól a soft rasszisták ájuldoznak.

steverubellreborn 2010.08.28. 23:54:38

"a saját kultúrájukból kiindulva kell őket tanítani, így talán érdekli is a dolog majd, de az egy magyar gyereknek idegen módszer. "

Én azt gondolom az a gyerekeknek a hasznára van,hogy ha a többi kisebbség és környező nép kultúrájából is kap egy képet az iskolában.

steverubellreborn 2010.08.28. 23:55:32

@szürke_tag: "dolgozni nem tudnak, de nem is akarnak. "

Kellene nálam füvet nyírni.Jössz?

steverubellreborn 2010.08.28. 23:57:24

"Ma Magyarországon a "liberalizmus" másról sem szól, csak az önzésről és hogy bűdös a munka.
Szállj le a földre és nyomdd el a füves cigit. Aztán felébredsz. "

Szerintem Te vagy tépve.Én azt mondtam,hogy dupla hátrány cigánynak és szegénynek lenni.

steverubellreborn 2010.08.28. 23:58:03

@steverubellreborn: Szerintem Te vagy betépve.Én azt mondtam,hogy dupla hátrány cigánynak és szegénynek lenni.

steverubellreborn 2010.08.28. 23:59:36

@Antifaszok Réme:

"múgy meg:

Cigány = Zsidó biofegyver.

Ennyi. Ezért fontosak, erre kellennek, a magyarok gyötrésére, sakkban tartására."

Adolfka, ezt szerintem Csernus dokival beszéld meg!

steverubellreborn 2010.08.29. 00:00:46

@nezavarjmasokat:

"Az lmp "születésétől fogva" a cigányállatok és zsidók gyűjtőpártja volt, ebben semmi újdonság nincs"

A Jobbik meg a náciké.

nestrot10 2010.08.29. 06:40:07

@steverubellreborn: Lehet hogy te is metélt farkú vagy?
...... zsinagógás vagy...a beírások alapján..
Nem baj....Lehet egy zsidóval több?:) -most már mind1 ..annyian vagytok:)

öcsi55 2010.08.29. 07:00:03

@nestrot10: most már nem csak reggel írsz vicceket,
hanem délután is,fejlődés.

nestrot10 2010.08.29. 07:26:38

@sutyerák: értem...metélt vagy Te is:) hehe

p3tru 2010.08.29. 07:29:45

aha, tehát a gazdag cigány gyerekek együtt tanulhatnak a többiekkel, de csórók nem. Mivel etnikai alapon nem lehet szegregálni, az írás tanulsága szerint A SZEGÉNY GYEREKEKET KÜLÖN KELL TANÍTANI. gratulálkok :(

Yo Sar Ian (törölt) · http://faking.blog.hu/ 2010.08.29. 07:31:06

Osztolykán Ágnes nem szegregációt, hanem integrációt szeretne. Csakhogy ez nem megy. Aki - liberális elvekre hivatkozva - fellép a szegregáció ellen, annak TILOS a szájára venni az integráció szót, mert az emberi jogokat legalább akkora mértékben sérti.

Szegregáció vagy nulla tolerancia. Ez a liberális választék.

nestrot10 2010.08.29. 07:31:07

@öcsi55: reggel amikor felébredek megyek a klotyóra és kiteszem a Fideszt......
majd az Orbán Nemzeti "kiáltvány" faszságával kitörlöm a kutyám seggét....aztán írok ide oda egy két kedveset .

sprenczl 2010.08.29. 09:14:44

Az orkokat vissza kell telepíteni a falak közé v. Indiába. Vagy Mordorba.

nezavarjmasokat 2010.08.29. 09:21:26

A világ összes országában "méltón" bannak velük: kitelepítés, táborba zárás, elkülönítés, stb... Egyedül nálunk revolvereznek a zsidók ezekkel a büdös állatokkal!

CubE 2010.08.29. 09:32:35

Alábbi cikk közel száz évvel jelent meg, „A czigánykérdés hazánkban” címmel. A közlő újság nem egy rasszista pamflet, hanem a csendőrség hivatalos kiadványa, a Csendőrségi Lapok. És nem egyedi vélemény abban az időben. A csendőrség szabályzati könyve külön intézkedési előírásokat tartalmazott a cigányokat illetőleg. A kérdés: miért most válik szabaddá erről beszélni? Miért most van tele minden a cigánybűnözéssel? Csak nem azért, mert most a ZSIDÓBŰNÖZÉSRŐL kellene beszélni?!

Évszázadok óta rágódó fekély, nyitott seb a társadalom élő testén a czigányelem a maga kiszámíthatatlan sok bűntényeivel, az apróbb csirkelopástól, csalástól egészen a gyújtogatásig és rablógyilkosságig menő bűnskálájával és bűnlajstromával, melyek a vidék közbiztonságát állandó veszélyeztetésnek teszik ki! Talán nem tévedek, midőn azt állítom, hogy a vidéken előforduló nagyobb bűnesetek legalább 50%-át a czigányvilág szolgáltatja. A veszélyessége a czigányelemnek épen a kóbor, nomád életmódjában rejlik, mely nem engedi egy helyen megtelepülni és tisztes munkával, rendes foglalkozással keresni a létfenntartás eszközeit, hanem nomád, kóborló természeténél fogva ma az ország egyik dunántúli megyéjében, holnap, holnapután pedig már a hetedik vármegyét szerencsélteti nem kívánatos megjelenésével, mely már pusztán egymagában is elég ok és alap, hogy az egész környék lakossága nyugalmát és biztonsági érzetét felzaklassa. Mennyi apró lopás, betörés, rablás vall czigánytettesek kezére, kiket sok esetben kinyomozni sem sikerül, vagy ha kinyomozásuk sikerült is a csendőrség éber szemének, megbüntetésük a bizonyíték teljes hiánya miatt válik lehetetlenné. Mert köztudomásu, hogy a czigány soha be nem ismeri tettét s a czigány sohasem vall czigánytársa ellen, mert az ilyen árulóval aztán utólag radikálisan elbánik a czigánytársaság.

Mert bátran állíthatjuk, hogy a czigányelem ugyszólván államot alkot az államban, külön rögtönítélő bíróságaik vannak, a czigánytörzsfővel, a vajdával az élen s ítéleteik mindig elkerülik az állam beavatkozását s ellenőrzését. Káros és közveszélyes azonban a czigányság nem csupán bűntényei folytán, hanem még azért is, mert kivonván magát az anyakönyvezés alól, a katonai kötelezettség alól is kibújnak; adót nem fizetnek, tehát az állam, a társadalom testén mint élősdik, paraziták rágódnak, kik, a legritkább kivétellel, nem véres verítékkel, hanem tiltott, bűnös úton; lopás, rablás, csalás, betörés és gyilkossággal szerzik meg a megélhetés feltételeit!

Évszázadok óta vajudó, de még mindmáig is megoldatlan probléma az u.n. czigánykérdés és valóban bűn a társadalom ellen, ha ezt az egyre jobban elmérgesedő rákfenét kivágni, orvosolni meg nem kíséreljük. Pedig ezt a kérdést a háborús viszonyok még égetőbbé, még akutabbá és fontosabbá teszik, tekintve hogy ez az egyáltalán nem kívánatos elem még a meghódított szerb területről is tetemes szaporulatot nyer!

Nem kisebb ember, mint maga boldogult József főherczeg – aki a czigány nyelv és szokások kiváló ismerője és a czigány nyelvről külön könyvet, czigány nyelvtant írt – volt az, aki kísérletet tett a czigányok megtelepítése iránt alcsuthi kies birtokán, sajnos meddő eredménnyel, amint előrelátható volt! A czigányok veszedelmes volta a társadalomra abban rejlik, hogy őstermészeti állapotban vándoréletet élnek, a közterhek (vér- és pénzadó) alól éppen kóborlásuk folytán kivonják magukat, ősemberi életmódjukból folyólag a tulajdon sérthetetlenségét, a házasság jogintézményét nem ismerik, a rendszeres és állandó munka szükségességét nem ismerik; a szükségleteiket majdnem kivétel nélkül büntetendő cselekményekkel, lopással, csalással, rablással, jóslással kuruzslással, orvvadászattal, mezőrendőri kihágással szerzik be. Ha a körülmények ugy kivánják, ugy gyujtogatástól, emberöléstől, gyermekrablástól sem riadnak vissza. (…)

Írta: Horváth István dr. ny. járásbíró

Csendőrségi Lapok, 1916. április 10.

2010.08.29. 09:39:04

@steverubellreborn: "Szinte csak hátrányos és korlátozó törvények születtek velük kapcsolatban."

Azt tegyük hozzá hogy nem véletlenül. Ma nincsenek hátrányos és korlátozó törvények, (mert akkor egyből rasszistázás van) meg is látszik az eredmény: minden hétre esik 2 gyilkosság, 10 rablás, és kitudja hány kissebb-nagyobb bűncselekmény, melyet cigányok követnek el. Értem én, hogy sok ember -főleg olyanok akik még sosem éltek cigányok közelében -próbál itt álszentül emberséges lenni, de be kéne látni, ha valami, akkor a cigány integráció eleve kudarcra ítélt dolog, évszázadok óta nem megy. És nem is nagyon van benne ráció, miért kell a többségi társadalomnak kötelező jelleggel, a saját kárára elviselni, tolerálni, emberként bánni, egy olyan külső nyilvánalóan integrálhatatlan öntörvényű népcsoporttal, ahol gyilkosság, és bűnözés az életforma része. Franciaország, ahol aztán minden náció megtalálható, még onnan is hazadeportálták a cigókat (lásd múlt heti hírek). Pedig nekik nem is kell 1 millióval együttélni...

lehet más a handa-banda 2010.08.29. 09:59:20

@Samuzia: "egy magyar gyerek nem akar szlovák osztálytársat "

Nemá, ezt honnan veszed? Sztem abszolúte érdektelen ha szlovák, de nem lopja el a táskából a lejátszódat, nem akarja becsicskázni a gyengébbet mint a cigányok szokták

Antifaszok Réme 2010.08.29. 12:45:46

@steverubellreborn: "Adolfka, ezt szerintem Csernus dokival beszéld meg!"

Ki jött mégis csak előbb-utóbb a diktátor fóbia ? Van erről egy jó dalszöveg:

„Õseimnek száz sirámát
homlokomon hordom.
Tehetségemnek hiányát
a médiával pótlom.

Életharcom hátországa
siránkozás-massza.
Jelszavakra könnyen nyíló
Holokauszt-kassza.

Magasságom százhatvannégy
s rég voltam már nõvel.
Napi siker-orgazmussal
az eszmerendszer tölt el.

Kisebbségi fóbiám
a diktátorra kenem.
A dolgok normál rendszerében
nem lelem a helyem.”

/Tekintetes Úr, Holocaust kasza (dalszöveg)/

Antifaszok Réme 2010.08.29. 12:46:43

Bár rokon lelkek vagytok, bibsik és cigók:

- nem szerettek fürdeni, általában büdösek vagytok, szerettek koszos, szemetes környezetben élni,

- kóborló, gyökértelen és lerabló nomád életmódot folytattok, nem kötődtök az adott országhoz, néphez, hanem élősködtök rajta: Jó példa mindkettőtöknél erre az uzsorázás,

- hasonló, babonás hiedelmeitek vannak túlvilágról, együttélésről magatok közt és a másokkal való viszonyról,

- mivel felsőbbrendűnek hiszitek magatokat, lenézitek a gójt/gádzsót, magatokat zárjátok gettóba és különültök el, de a bennetek rejlő fasizmus előbb-utóbb rátok üt vissza a külvilágtól,

- szívesen takargatjátok és véditek saját bűnöseiteket a külvilággal szemben elkövetett gazságaikért, holott ki kellenne vetni magatok közül ezeket (ld: Izraelből nincs kiadatását)

- szeretitek sajnáltatni magatokat szegény elnyomottként és üldözöttként, másokat hibáztatni és vádolni, pedig tele vagytok gyűlölettel és brutalitással a nem fajtátok szerintiekkel szemben,

- szerettek másokat bántani verbálisan (cigók emellett tettlegesen is), de ha valamelyikőtöket ér bántalom, azt világgá síkitjátok,

- gyűlölitek a magyarokat, de megpróbáljátok minnél jobban lehúzni őket.

steverubellreborn 2010.08.29. 14:29:05

@Jankove: '+"Franciaország, ahol aztán minden náció megtalálható, még onnan is hazadeportálták a cigókat (lásd múlt heti hírek)"

De ez csak a romániai és bulgáriaikról szól, vannak francia cigány közösségek is,amelyek egy jó része teljesen integrálódott. Ugyanis miden cigány közösség országonként eltérő életmódot folytat, a helyi társadalomhoz alkalmazkodva.Midig is más volt brüsszeli vagy berlini vagy egy balkáni cigány közösség.

steverubellreborn 2010.08.29. 14:30:37

@Antifaszok Réme:

Tehát folytatod a kórképed taglalását.

nezavarjmasokat 2010.08.29. 15:21:13

@steverubellreborn: Bullshit! A cigányság mindenhol lop, csal, rabol és öl! Amiben különböznek, az az, hogy az adott kormány mennyit enged meg a tetveseknek! Normális helyen keveset, nálunk sajnos bátorítják ezeket a mocskokat a bűnelkövetésre!

Antifaszok Réme 2010.08.29. 19:48:59

@steverubellreborn: Egyszer vegyen körül majd harminc cigány, akkor megtudod miről beszéltünk.

Antifaszok Réme 2010.08.29. 20:13:18

@steverubellreborn: Ja, és a szokásos gyenge érvelés: aki ellenetek van (pl. Hitler, Mussolini, Szálasi) természetesen csak elmebetegek lehetnek.

De Lenin, Sztálin, Mao, Pol Pot még véletlenül sem voltak azok, ugye ?

Nina11 2010.08.29. 22:13:26

@Senkifia:

Ugyan elég nehéz deifinálni az "értelmiségi" fogalmát, de egyet biztosan tudok, ez a srác minden csak nem az. (Személyeskedést mellőzve, első kézből származó, egyetemi szösszenetek következnek)

Állandóan belepofázott az előadások során, és általában olyan elmésségekkel operált, mint pl. Zrínyi Miklós öngyilkos lett vagy éppen azt fejtegette, hogy Kádár 56 után demokratikus eszközökkel kormányzott. Az egyik nagyon nehéz írásbeli vizsga után (50-60%-os bukási arány) odament a tanárhoz és elkezdett vele cirkuszolni, hogy őt biztosan csak azért buktatta meg, mert cigány. A tanár próbálta csitítani ugyan, győzködni, hogy a papíron szereplő név alapján nehéz lenne bárkinek is megállapítani a "nemzetiségét", főleg ha tekintetbe vesszük, hogy volt bent 200 vizsgázó, de semmi. fél óráig hisztériázott. A sor folytatható, de summa summarum a srác a hallgatóságnak és feltételezem a tanároknak is rémálom volt.

Szóval szerintem nem kellene sem túl komolyan venni, sem reklámozni az agymenéseit, bár feltételezem fogunk még róla hallani.

(Az meg egy másik, felsőoktatás állapotát boncolgató téma, hogy hogyan kaphat egy ilyen általános műveltségű és kvalitású ember diplomát.)

Tanbácsi 2010.08.30. 00:12:33

Tehát, ha valaki nem rasszista akkor doktriner liberális SZDSZ-es. Elnézést, hogy szabad szemmel nem látni a Mandiner és a Jobbik közti elvi különbségek. A Gandiról meg ideje lenne kimondani lassan, hogy kudarc.

tewton 2010.08.30. 00:53:56

@Nina11:
lol.
de legalább kiderült, hogy balogh arthur egy létező lény.
sokáig az volt az érzésem, hogy egy nagyon alpári jobbikos médiahack, hogy legyen egy kimondottan beteg magyargyűlölő cigány, akire lehet mutogatni rasszistaként.

de így, hogy nincs a képben a jobbik, ugyanaz az ábra.

Téglagyári Megálló 2010.08.30. 11:03:31

@CubE:

"Nem kisebb ember, mint maga boldogult József főherczeg – aki a czigány nyelv és szokások kiváló ismerője és a czigány nyelvről külön könyvet, czigány nyelvtant írt – volt az, aki kísérletet tett a czigányok megtelepítése iránt alcsuthi kies birtokán, sajnos meddő eredménnyel, amint előrelátható volt!"

Alcsút! Orbán Viktor visszanyúlt egy időgéppel!

felhaborodas 2010.08.30. 12:17:16

sajnos több évtizedig el fog még tartani az integráció! mert a cigányokkal nehéz megtalálni a közös nevezőt!

picur3ka 2010.08.30. 13:58:42

@steverubellreborn:

Turot. Csak azokat lehet jogilag kitoloncolni.

picur3ka 2010.08.30. 14:02:01

@tewton:

Persze, hogy letezo. Ugy tudom, egy nyiregyhazi cigany onkormanyzati vezeto fia.

picur3ka 2010.08.30. 14:12:13

@felhaborodas:

Nem tarthat el, sajnos. Ugyanezen beszedben Balog azt is elmondta, hogy 10 even belul Borsod lakossaganak fele cigany, ami azt jelenti, hogy a fele lakossag semmit nem tesz a kozosbe, ez pedig, ugye, nem fog menni.

A cikkhez: Epp most beszeltem nehany kulfoldivel errol. A liberalis, nemzetgyulolo, US tamogatta politikai formacio altalanos jelensegnek tunik. Gruzia, Oroszorszag, Szerbia - mindegyikben azonnal azonositjak a jelenseget. Egy orosz kollega azt is hozzatette, nem ongyuloloek, termeszetesen, hisz tobbnyire nem oroszok.

A mondandojukat pedig megtarthatjak, az egesz baloldal, a progressziv eszmeisegukkel egyutt. 70 eve szorakoznak, mindent tonkretettek mar, ennyit tudnak. Pofa sulyba es kuss van nekik.

cso zsi 2010.08.30. 18:32:03

@Antifaszok Réme: nem kell 30. Mindegy, hogy a piszoárba öntünk egy deci bort, vagy egy üveg borba egy deci pisit. Ihatatlan így is, úgy is.
A házunk c.mentes volt éveken át. Most valahogy sikerült beköltöznie egy kisebb csapatnak. Káráló c.asszony, hangosan beszélő c.ember. A szomszéd megkéri, hogy ha már hetek óta nem lehetett a nyitott ablakok miatt aludni tőlük, akkor legalább most csukják magukra, és úgy "társalogjanak". Azonnal a szokásos "megöllegbazmeg", meg a "rákegyekiabeled" hallatszott.

Antifaszok Réme 2010.08.31. 23:21:59

@ cso zsi: Csak nehogy egyszer arra járjon a pozsonyi puskás terminátor 2....

Walakicsike 2011.04.22. 19:04:32

"SZDSZ-esedik az LMP?" ezt komolyan meg meri kérdezni valaki? :))))))))))))))))
Hát az egy kicsit beteg aki ezt a kérdést fel meri tenni!!!!
Hiszem a Ló Mintájú Párt az nem más mint a trójai faló--SZDSZ.
Ki merte gondolni hogy eltűnnek mint az aranyóra? :)))
Csak egyszerűen belebújtak a trójai falóba!!!!!!!!!!!!!!!!
süti beállítások módosítása