Kolozsvári Magyar Napok: Nem volt, kellett, oszt lett
2010. augusztus 19. írta: Szálinger Balázs

Kolozsvári Magyar Napok: Nem volt, kellett, oszt lett

  Vannak magyar napjai Kolozsvárnak. Először. (Haha..!) Na de komolyan: mint az a tegnaptól 22-éig tartó I. Kolozsvári Magyar Napok programfüzetének jegyzetében is áll: a rendezvény valóban olyan, mintha egy nagyon-nagyon régi hagyományról volna szó. Mert hát tényleg: kit lepne meg, ha azt olvasná valahol, hogy XXIII. Kolozsvári Magyar Napok? Senkit. És mégis: ez az első. Fene érti, miért nem volt eddig.

  Gergely Balázs főszervező azt mondja, az ötlet alig több mint féléves, a szervezés is csak tél végén kezdődhetett el. Ennek ellenére eddig minden flottul alakult, székelyföldi megyék és városi tanácsok is beszálltak támogatóként; tegnap meg is volt az első nap, mindenféle zökkenő nélkül. A szervezők azt mondják, a város lakosságának 80%-át kitevő románok részéről nem tartanak különösebb ellenérzéstől (bár hogy a Főtér északi részét miért pont ezekben a napokban kellett feltúrni, arra lennének tippek), a fesztivál mégiscsak a városé: hungarikumnak hungarikum, de nem magyar magánünnep. Ennek megfelelően találunk is a programban egyértelmű gesztusokat: tisztán román nyelvű irodalmi estet, vagy akár a Magyar Napok egyik igazi nagyágyúját: az István, a király főtéri vetítését, természetesen román feliratozással. Emellett persze kellett figyelni az apróságokra is: a Kolozsvári Magyar Napok hivatalos román címe Zilele Culturale Maghiare din Cluj - értjük ugye a különbséget és annak okát.

  És egyáltalán: a dátumválasztás apropója is (Károly Róbert egy augusztus 19-én kelt oklevélben ruházta fel Kolozsvárt a városi jogokkal) inkább kötődik a városhoz magához, mint a magyarsághoz.

  Ha a programokon végignézünk, nem egy múltba révedő összeállítást kapunk: a szervezők szerencsére túlléptek a népviselet-rókagomba-Mátyás-szobor-paradigmán: a kínálat igenis nagyon élő és nagyon mai. Ami a magyarországi fesztivállátogatók miatt is fontos (a programfüzetben ők külön kapnak egy keretes használati utasítást is a városhoz román szószedettel etc.), Kolozsvár (és mellette Erdély) ügyében ugyanis van némi tévedés a magyarországi köztudatban. Amely ugye nem nagyon értesült róla, hogy Erdélyben nemcsak bárányokat hajkurászó csavaros eszű székely bácsikák élnek - mi több: Kolozsvár Budapest mellett a Kárpát-medence egyetlen főváros-tudatú települése (nem akarjuk megbántani Pozsonyt, de nem közigazgatási értelemről beszélünk). De ez nem azt jelenti, hogy a hagyományos programok takarékra lennének húzva: elég csak a gigantikus Szent István-napi Néptánctalálkozót említeni.

  Hogy hagyomány lesz, az nem kérdés. Ahogy Gergely Balázs mondja: egy idő után szinte magától kezdett szerveződni az egész, mintha tényleg egy réges rég működő kulturális seregszemle sokadik stációjánál járnának. Na hát lehet, hogy így is van.

  Honlap, programok itten.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr942232786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.08.19. 14:39:53

Mindenki figyelmébe ajánlom:
2010. augusztus 21., szombat, 18:00

Reneszánsz táncok és táncház
Helyszín: Farkas utca, kisszínpad
Szervező: Passeggio tánccsoport

www.passeggio.ro/hu/home_hu.php

Nagyon jók.
Volt szerencsén az együttes koreográfusával és tánctanárával 6 évig együtt táncolni és fellépni.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.08.19. 15:07:36

Ejsze tudom, hogy ki a szerzője ennek a posztnak.
(tipp: SZB)

segabor 2010.08.19. 15:34:39

Ejj, de meglátogatnám! De sajna idén nem járok arrafele. Damn!

Szálinger Balázs 2010.08.19. 16:19:23

@Talon Karrde: ejsze mit mind tippelődsz éttede.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.08.19. 17:34:33

@castellum: ejsze bingo?
Mellesleg ha igazam van, akkor még azt is elmondom, hogy 1x réges-régen találkoztunk személyesen, sőt voltam a Bp.-i lakásodban is.

Yossarian15 2010.08.19. 19:52:27

Hello!
Kattints erre a linkre, regisztrálj, fogadd el a játékszabályzatot, lépj be minden nap és nyerd meg a 4 db Iphone 4 egyikét.
koponyeg.hu/jatek/elkp2f12

Ezekiel 25,17 2010.08.19. 19:52:50

Ennek legfőbb ideje volt! Örvendetes kezdeményezés!

Téglagyári Megálló 2010.08.20. 08:08:07

@castellum:

Kuttem uzenetet, draga szerzotars.

Szálinger Balázs 2010.08.20. 10:55:42

ejsze bingó. a régiesrégi kiskörúti időkben?
ejsze nem kaptam semmi meszázsot.
süti beállítások módosítása