Összefogás Szegedért – Az MSZP-logó stigmája
2010. augusztus 11. írta: TuRuL_2k2

Összefogás Szegedért – Az MSZP-logó stigmája

  Elképzelhető, hogy Botka László, az MSZP Csongrád megyei elnöke nem a párt színeiben, hanem a nem rég alakult, Összefogás Szegedért nevű civil szerveződés jelöltjeként méreti meg magát ősszel, az önkormányzati választásokon – írja a Szeged Ma. A többek között Székhelyi Józsefet felsorakoztató szervezet már egy hónappal megalakulása után arról döntött, hogy Botka Lászlót támogatja ősszel. Az Összefogás Szegedért már saját honlapot is indított, az osszefogasszegedert.hu domaint májusban jegyezték be, tulajdonosa az alapítók egyike, Dr. Kiss Henrietta jogász, nemzetközi gender szakértő, kereskedelmi menedzser, szakoktató és vendégoktató, kamarai vizsgabiztos.

  A szegedi szocialisták pártdiszkréciója persze nem túl meglepő az előzmények ismeretében. Szanyi Tibor kampányfőnök már a múlt héten azt nyilatkozta az Inforádiónak, elképzelhetőnek tartja, hogy egyes szocialista jelöltek nem használják majd a kampányban az MSZP logóját. Szerinte ez a legkevésbé sem azt jelenti, hogy aspiránsaik szégyellnék pártjukat: „Az MSZP tisztességes párt, és azzal foglalkozni, hogy ki mekkora és milyen logót használ, totális zsákutca.” Tavasszal az első forduló előtt Miskolcon, a második előtt pedig például a XI. kerületben vagy pont Szanyi kapitány XIII. kerületében lehettünk tanúi hasonló jelenségnek. (Persze nem csak az MSZP-re jellemző, hogy ha nem jól megy a pártnak, akkor inkább civilnek/függetlennek maszkírozott jelöltekkel próbálkozik, emlékezzünk csak köztársasági elnökünk 2002-es független főpolgármesteri kalandjára.)

  A dolgok jelen állása szerint ősszel várhatóan legfeljebb tucatnyi városban és kerületben van valós esélye a szocialistáknak, hogy megkapaszkodjanak a helyi hatalomban. Kíváncsian várjuk, hogy Miskolcon, Ózdon, Angyalföldön vagy Újbudán mennyire lesz (arculatában) szocialista az MSZP kampánya.

Frissítés: Baranyában Baloldali Összefogás, Egerben pedig Megújuló Baloldal néven indulnak az MSZP-s jelöltek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr62214084

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Váltópárti pozíció eladó! 2010.08.11. 17:24:24

...avagy mi ez a trágya ellenzék a hatalmas fenék centrális erőterében? De most komolyan: milyen szar lehet már ellenzéki beállítottságúnak lenni, és végig nézni a kormánnyal "farkasszemet" néző pártok szánalmas

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

irrelevant 2010.08.11. 11:11:34

"nemzetközi gender szakértő"

ez olyan póriasan hangzik. miért nem international gender expert? kicsit adjunk már magunkra.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.08.11. 11:16:23

minden tisztelet mellett egy kínzó kérdés: miért van minden szoci nőnek _szoci nő_ feje?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.08.11. 11:45:12

székhelyi-botka-cura. + kis henrietta gender.
itt má' minden van kéremalássan. pedig horn gabi már megmondta.
nekem sem esne jól.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.11. 11:49:55

Bazmeg, aki gender szakértő az menjen gendert szakérteni! Phíj, bazdmeg de gyűlölöm az ilyesmit!

tevevanegypupu 2010.08.11. 12:06:13

A szocialistaknak szocialista feje van, meg lehet latni rajtuk, hogy szocialistak. De ezt igy leirni szerintem hatarozottan fasiszta. Es meg a gondolat is az, de sajnos tenyleg igy van, errol a szocialista feju szocialistak tehetnek.

tevevanegypupu 2010.08.11. 12:08:10

Utoirat: Szekhelyi meg szamithat arra Szegeden vagy barhol, hogy megvalasztjak barminek? Ahhoz nem tulsagosan kozonseges?

Viktus 2010.08.11. 12:08:52

Mindenfele ilyen összefogásos egyesületeket alapítanak a regnáló szoci polgármesterek az mszp-t gondosan elsumákolják.

Készpénz Jancsi 2010.08.11. 12:38:49

Székhelyi "Tokaj hímvesszeje" József a legsúlyosabb arc ebből a társaságból, a magyargyűlölő, gonosz szadeszos prototípusa. Ne feledkezzünk meg intelligens megnyilatkozásáról:
belfold.ma.hu/tart/rcikk/a/0/126662/1

Nem kell Orbánt szeretnie, de ahogy belekeveri a Himnuszt mindent elmond róla, meg arról a társaságról is, aki maga közé fogadja.

nullnick 2010.08.11. 12:46:43

EZ A

dr. Kiss Henrietta szocialista jogász

csak gender szakértőként tudott közelkerülni a nemiséghez

OCSMÁNY VAGY HENI

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.11. 13:00:13

Ne bántsátok ezt a Henriettet, a genderszakértők nem szoktak szépek lenni. Az egyik osztálytársnőmból is az lett, ő volt anno a legrondább lány az osztályban.
Btw, imádom az ilyen fotókat, ahol a péniszfejek üdvözölt mosollyal és dinamikusan menetelnek. A semmibe.

martonx 2010.08.11. 13:07:41

Botka szégyelli a pártját. Remélem egyszer magát is szégyelleni fogja, és megkímél bennünket a várost szétromboló, pénzt elkúró agymenéseitől.

lepojka 2010.08.11. 14:12:52

Nem is tudtam, hogy látszik valakin a szocialista fej, de nekem tetszik a gondolat. ez nem rasszista csak egy kis felvidítás, mert a depressziós hangulat ebben az országban már úgy eluralkodott, hogy az már beteges. Egyébként szerintem kár Botkáért, hogy a süllyesztőbe végezze. Szanyi meg a szocializmusból ráragadt szövegeléssel már a szociknak is uncsi.

Héttörpe (törölt) 2010.08.11. 14:23:13

Szanyi a kampányfőnök? Azért mert egy kőkommer kerületben mandátumot tudott szerezni épphogy csak? Hát... Vakok között félszemű a király, nem igaz?

lhr 2010.08.11. 14:24:20

Szeged sajnos menthetetlen. A mai napig megmaradt Komócsin elvtárs Pol-Pot megyéjének. Ha nem ott lehetne enni a legfinomabb halászlevet, felőlem Románia már ma vihetné is, ahogy eredetileg szerette volna. Már csak azért is üdvös lenne ez a fejlemény, mert közelről láthatnánk, hogy Székhelyi – a szegedi etalonpatrióta – milyen szuperszónikus sebességgel húzna vissza judapesti fészkébe...

irrelevant 2010.08.11. 14:26:27

Ezen a nőn nem a szociság, hanem évi két rendszeres családi disznóvágás látszik, kocsonyástól, tepertőstől, disznósajtostól.

De isten őrizz, hogy bunkó legyek.

nullnick 2010.08.11. 14:27:35

@otvospeter:

akkor nem láttál még elég zsírosbödönfejű párttitkárt meg tanácselnököt

Kivlov 2010.08.11. 14:36:32

tegnap szop, maszop, holnap szop...

Palmer Eldritch 2010.08.11. 14:37:20

Persze! Ha én a vezeték nevemet megakarom változtatni (ez optimális esetben is előfordulhat) az sem azért történne mert valami miatt megakarnám tagadni családomat,- őseimet. Igaz kedves megélhetési ......?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.08.11. 14:39:53

@lhr:
Hangulata, egyetemvárosi mivolta, stb. alapján Szeged szerintem alapvetően polgári város. A helyi Fidesz viszont az egyik legzűrösebb az országban, s Bartha '98 és '02 közötti polgármesterkedésére sem a legjobb szívvel emlékeznek a szegediek, amennyire tudom.

lhr 2010.08.11. 14:48:51

@TuRuL_2k2:
Kösz szépen azt az alapvetően polgári várost, amelyik 20 éve komcsi tűzfészek maradt. Szép kis polgárosodás...

totálandi 2010.08.11. 14:51:13

Szanyi Tibor jó sok furcsaságot mondott például győri kampányútján is: Narancsundor
nagyarpi.blog.hu/2010/08/11/narancsundor

Kivlov 2010.08.11. 14:55:27

@totálandi:
szanyinak rég kötél kellett volna...

veny 2010.08.11. 14:58:53

Tényleg, Tarlós idén fog használni Fidesz logót? :)

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.08.11. 15:03:33

@rajcsányi.gellért (ergé): "miért van minden szoci nőnek _szoci nő_ feje?"

Arra a szakállas szemüvegesre gondolsz középen a fekete ingben?

Nem tudom.

stratez 2010.08.11. 15:12:40

Változtass meg minden, hogy semmi ne változzon. Ezen ügyködnek a jó szocik tavasz óta, nem sok sikerrel. A a fonnyadt, rohadt szegfűt hiába álcázzák frissen szedett mezei csokornak, ezt a lófejű Botkát meg civil virágáruslánynak.

drkovax 2010.08.11. 15:14:22

1. Azért Schmitt akkori "függetlensége" legalább formailag igaz volt, nem volt a Fidesz tagja. De Botka évek óta az MSZP megyei _ELNÖKE_. Nagyon nem egyforma a két dolog.

2. PolPot megye nyomait nehéz lenne tagadni. Itt még vannak karok az egyetemen, ahol nem boldogulhatsz, ha nem vagy szdsz-es vagy mszp-s. (És igen itt az szdsz-esek egy része már LMP-sként adja el magát - még ha nem is járt a közelükben, akkor is).

3. Amúgy Székhelyitől a kedvenc mondásom, amit a hitközség elnökének (az idősebb Lednitzkynek) válaszolt egy fogadáson, amikor színigazgató lett: "Identitás és zsidentitás között shalomozok." Vagyis saját bevallása szerint is megélhetési zsidó ...

S. Annyi 2010.08.11. 15:19:16

Kutyából nem lesz szalonna Botka elvtárs.

Kivlov 2010.08.11. 15:28:46

@drkovax:
melyik zsidó nem az???

pierre bayle 2010.08.11. 15:36:20

@lhr:
Nem volt mindig komcsi tuzfeszek:

1990-94 Lippai P SZDSZ-Fidesz (Boldog idok voltak)
1994-98 Szalay I MSZP
1998-2002 Bartha L Fidesz (Na itt astak el magukat a fityiszesek)
2002 ota Vodka Laci

En egyebkent ra fogok szavazni, mer jo polgi. Listan persze LMP...

Gest anyó férje 2010.08.11. 15:37:20

Jelmezbál, semmi több. Pont ugyanarra készülnek mint a kisebbségi önkormányzati választáson: ha akarom roma/szlovák/német/ruszin/sokác/bunyevác vagyok nem is beszélve az adu ászról: zsidónak vallom magam

Hkacsa · http://hkacsa.blog.hu 2010.08.11. 15:46:53

Bezzeg az országgyűlési választásokon semmi kifogása nem volt, hogy az MSZP listáján szerepeljen.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.11. 15:50:17

Egerben máris megtörtént, nem MSZP néven indul a jelölt, hanem ...wait for it ... "Megújuló Baloldal" jelöltjeként.

drkovax 2010.08.11. 15:55:11

@Kivlov: Nem érted a kifejezést (vagy nem is akarod érteni). Ez nem általánosítható/általánosítandó jelenség. Azért és annyiban zsidó, amennyiben az a jó megélhetéséhez szükséges. Használható pesti karakterszínész korában pl. még egyáltalán nem volt zsidó. Csak azóta az, hogy tehetség és hozzáértés nélküli színigazgatóvá lehetett általa. Bár ebben a folyamatban is csak egy sokadik lépésben jutott el a felismerésig. Előtte bele kellett botoljon abba a ténybe, hogy nem ért ahhoz amit csinál.

drkovax 2010.08.11. 16:01:12

@pierre bayle:

1. Azért a "jó polgi" kifejezés nagyon nem illik Botkára...

2. Latyak doktor valójában (személye és kapcsolatrendszere alapján) szdsz-es volt, csak a fia focizott akkor (még) a fideszben. (Ez akkor is igaz, ha később ő az szdsz bomlástermékeként a fideszbe lépett, ahol nem bírt se karriert csinálni, se igazi balhét - a tökönlövődésen kívül).

3. Bartha dr orvosnak valóban jobb volt, mint polgármesternek, de annak sem volt rosszabb mint az utódja, csak rosszabb volt a sajtója ...

Kivlov 2010.08.11. 16:16:45

@pierre bayle:
Hehehe, lmp => lehet más az szdzsz
Washinton – tel-aviv tengely. Gyönyörű. Büszke lehetsz magadra. Akkor inkább a maszop…

2010.08.11. 16:17:39

Jellemtelen egy arrogáns majom ez a Botka. Csak érdemes megnézi a várost hogy néz ki; élhetetlen és lakhatatlan. A nevéhez fűződő, híres nagy "népjobbító" beruházásai telis-tele vannak botrányokkal. Elég ha csak az M43, a Rókusi körúti kettős örforgalmú csomópont vagy a 2-es villamos körüli ügyekre gondolunk. Persze már akkor gyanakodhattunk volna mindannyian tisztelt szegedi polgárok, amikor a kedves mama egy ciklussal ezelőtt a nagyon hasonló ügyei miatt kizuhant a szolnoki polgármesteri székből. Hát, az alma meg a fája, ugye... De azért az igazi nagy bravúr az lett volna, ha a nagy újraosztozkodáskor mégis csak megnyerte volna a szoci vezéri posztot. Mára már rég' felszántotta volna az egész ex-mszmp tábort. Sajnos nem volt ilyen szerencsénk...

stratez 2010.08.11. 16:18:22

Botka egy büdös, nagyképű, igazi szoci pártbunkó, aki látott a helyi tévében a városi közgyűlésről közvetítést, az tudja miről beszélek. Azon meg, hogy a civilek jelöltje, már csak röhögni lehet. Kíváncsi vagyok, minek fogják álcázni magukat 1-2 év múlva szegfű helyett. Muskátlinak?

elfelejtette 2010.08.11. 16:21:02

@zero: Szerintem október elejéig még fogunk találkozni néhány új MSZP-s fedőszervezettel, amik persze nagyrészt kurvára civilek, másrészt ordenáré megújulók lesznek.

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2010.08.11. 16:26:41

A gender-szakértő megállapítja, hogy ki a férfi és ki a nő. Adott esetben bonyolult szakma is tud lenni.

Azt meg sosem értettem, Székhelyi mit keres a vörös csürhe közelében.

drkovax 2010.08.11. 16:37:59

@Von Siebenbuergen: Azt, hogy ő maga is csürhe ... Egy tehetségtelen (nem mint karakterszínész, hanem mint színigazgató és rendező) faszkalap, aki ebből él jól...

drkovax 2010.08.11. 16:40:19

Sokat. Pesten (amúgy nem rossz) karakterszínészként a töredékét keresné, mint itt tehetségtelen színigazgatóként és rendezőként, sőt manapság kultúrpolitikusként ...

drkovax 2010.08.11. 16:42:55

@Von Siebenbuergen:
Na akkor a genderre is valamit (hátha ez is elmegy 2x): Valószínűleg a saját nemének megállapításából doktorált. Az valószínűleg nem volt egyszerű feladat, és nem is volt a tárgykörben senki másnak nemhogy publikációja, de még kutatási szándéka se ....

drkovax 2010.08.11. 16:46:17

@Von Siebenbuergen: Juszt se írom le mégegyszer amit a genderesről írtam. A blogmotor monnyonle !

lüke 2010.08.11. 16:56:56

nem látszanak boldogtalannak
rajta rajta rajta
törhetetlen fajta

_Neville 2010.08.11. 17:13:32

Gender-szakértő. Hát elnézve a hölgyet, a hagyományos nemi felosztásban nem lehetett túl sikeres... :)

Mr. Acid 2010.08.11. 17:28:35

@UltraTotálBrutál: Szeged élhetetlen? Jó hogy szólsz, mert nekem még 5 év után is egy teljesen élhető városnak tűnik.

granuloman (törölt) 2010.08.11. 17:37:26

Áruljátok már el : mit csinál ez a "kender szagértő"?

nevetőharmadik 2010.08.11. 18:02:27

Szeged élhetetlen... hahaha. Nos, igaz, nehéz munkát találni. De ha az megvan, akkor a legjobb város.

countrystudy 2010.08.11. 18:38:37

Élhetetlen,belterjes és kirekesztő. Tudom. Ami pedig a legundorítóbb,h a 70-es, 80-as évek tehetségtelen kisz-fiúi,leányai mind zsíros állásokban csücsülnek ennek a derék"polginak" a jóvoltából. szentgyörgyipalitól némethpistiig,na meg az ő nejeőnagysága mint a szegedi média nagyasszonya.

pierre bayle 2010.08.11. 19:26:56

@drkovax: akkor nem jó, hanem nem rossz - velem lehet beszélni :-)

Én se rajongok érte, de az értelmesebb magyar politikusok közé tartozik és mégse legyen már mindenhol fideszes.

Érdlakó 2010.08.11. 20:15:09

Updatelhetitek: Érden is szégyelli a volt MSZP-s polgármester a Pártot: KözÉRDek Egyesület színeiben indul és támogatja őt a helyi MSZP.

tevevanegypupu 2010.08.11. 21:01:12

Szeged valoban polgari varos, ahogy Pecs is az volt mindig, erthetetlen, hogy olyan sokaig szocialista volt a polgarmester. Persze ha a fideszes polgarmester egyszer regen elbaltazott valamit akkor nehez visszaszerezni..Mindenesetre szegeny megboldogult Toller rettenetesen kozonseges frater volt Isten nyugosztalja tenyleg bekeben..Botka sem tul szimpatikus. Viszont Demszky peldaul milyen szimpatikus volt es aztan?

pierre bayle 2010.08.11. 21:26:18

@tevevanegypupu: Polgári az azt jelenti, hogy a fideszre kéne szavaznunk? Mer ha igen, inkább nem akarok polgár lenni...

tevevanegypupu 2010.08.11. 21:38:53

@pierre bayle:
Dehogyis. De jelenleg megis a fidesz az ami - keverekpart letere - igyekszik polgari partkent mukodni annak ellenere, hogy eros allamot es kozponti kormanyzast akar ebben a cillusban. Valahogy muszaj visszabillenti az orszagot a kozeputra, ez nemigen megy maskeppen.

martonx 2010.08.11. 21:41:39

@TuRuL_2k2: Nem nevezném magam nagy Fidesz pártinak, és tény hogy a szegedi fideszesek nem éppen a tiszta kezükről híresek, de azért vegyük észre, hogy az elmúlt 8 évben semmi nem történt a városban. Persze ez így nem teljesen igaz, mert építettek egy megfizethetetlenül drága fürdőt nekünk, plusz 30 milliárdból megoldják, hogy az egyik trolibusz vonal helyén villamos fog járni. Ennyi 8 év termése.
Ehhez képest a szemét, mocskos korrupt Fidesz banda 4 éve alatt elsorolhatatlanul sok minden épült, köztük komoly előremutató fejlesztések is.

martonx 2010.08.11. 21:46:32

@nevetőharmadik: feltéve, hogy a fizetésedből ki tudsz jönni. Sajnos Szegeden balkáni fizetések mellett sikerült valami csoda folytán kihozni a Pesti árszínvonalat.

Rendszeresen meglepődök, hogy más városok milyen olcsók Szegedhez képest. Miközben vessünk össze akár egy szegedi, meg egy kecskeméti fizetést.

martonx 2010.08.11. 21:48:29

@pierre bayle: ezért fogok én a Kétfarkú Kutyapártra szavazni.
Kevés város lesz, ahol erre lehetőségük lesz a szavazóknak.
És kurvára fogok szorítani bárkinek, csak nehogy Botka még 4 évig kúrja szét a várost.

Valandil 2010.08.12. 08:36:30

@TuRuL_2k2: A jelenlegi városi képviselői csapatból (Fidesz-KDNP) sokan az Mszp fizetési listáján vannak - nem is tesznek érdemben a kenyéradó gazdáik ellen.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.12. 11:12:11

Az önkormányzati kampány hajrájára valószínűleg megint így fognak kinézni az MSZP-s szórólapok:

fedor.blog.hu/2010/04/23/az_mszp_legeslegutolso_szorolapja_az_idei_kampanyban

:-)
süti beállítások módosítása