NENYI
2010. július 04. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

NENYI

  Nagyon nem szeretnénk kimaradni a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből, ezért néhány ötlettel mi is hozzájárulnánk a Nagyon Fontos Nyilatkozat terjesztéséhez:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr902128095

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tetszenek forradalmat csinálni 2010.07.16. 08:00:07

Ácsolják a forradalmi "guillotine-t" Olvasva a NENyi körüli politikai hozzászólásokat, megdöbbenve láttam, hogy kifejezetten a „tacepao”-jelleg az, amelyen a kritikusok fennakadtak. Persze azzal is felvet jó néhány kérdést, h...

Trackback: Blogkonzultáció a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről 2010.07.09. 12:01:05

  Bár a NER fogalma már egy ideje megszületett a Fidesz háza táján, az új rendszer, annak elnevezése és a kísérőjelenségek körüli vita az elmúlt egy hétben került igazán a figyelem középpontjába, elsősorban a nyilatkozat kötelező kifüggesztésről s...

Trackback: Méltó Forma Szeretett Miniszterelnökünk Nyilatkozata számára 2010.07.07. 16:01:27

A hétvégét internettől távol töltöttem, így visszatérve hatalmas megrőkönyödéssel kellett tudomásul vennem a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatával kapcsolatos viharokat.  Sajnos azt kell látnunk, hiába szavazott az ország állampolgárainak bő ...

Trackback: A nagy restauráció 2010.07.05. 09:54:19

A Fidesz semmit nem tanult se az elmúlt nyolc évből, se a kormányzása négy évéből, se az „elmúlt negyven évből”, amely a kommunista és a szocialista rendszer népszerű elnevezése (lásd átkos). A Fidesz most annak a negyven évnek az árnyát ho...

Trackback: Kérdeznék valamit, Viktor! 3. 2010.07.05. 07:26:06

A Kormány 1140/2010. (VII. 2.) Korm. határozata a Nemzeti Együttműködésről szóló 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozat egyes középületekben való kihelyezéséről 1. A Kormány – a Nemzeti Együttműködésről szóló

Trackback: Személyi kultusz 2010.07.04. 20:55:32

A Kormány 1140/2010. (VII. 2.) Korm. Határozata Orbán Viktor bronz mellszobrának egyes középületekben való kihelyezéséről.   1. A Kormány – Orbán Viktor (a továbbiakban: Orbán) jelentõségére és az Alkotmány 35.   § (2) b...

Trackback: A Nemzeti Együtt-nem-működés Nyilatkozata 2010.07.04. 17:43:59

Legyen béke, szabadság és egyetértés? 1. A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata hazugság. Bekeretezve, 50 cm x 70 cm-es méretben is az. 2. Nem a magyar nép nyilatkozata, hanem Orbán Viktoré. A nyilatkozat semmibe veszi annak a kisebbségnek a vélemé...

Trackback: Operettország, operettnép 2010.07.04. 15:03:53

Jobban belegondolva, igazából semmi meglepő nincs abban, hogy a közintézményekben és - kétség ne férjen hozzá - hamarosan otthonok tízezreiben is a falakon függ majd a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata. A jó marketinges reakciója ez a piaci igényekre....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabe2 2010.07.04. 14:21:01

Beteg.
Farokra tetoválós nincs?

gst47 · http://mrpatbateman.tumblr.com/ 2010.07.04. 14:27:22

Most ezt miért kellett? Miért kell ebből viccet csinálni?

tanarseged ur 2010.07.04. 14:34:14

@gst47: Ezeket a kérdéseket a rendelet ötletgazdájának vagy a kormányszóvivőnek kell feltenni.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2010.07.04. 14:48:26

Legalább egy kicsit erőltettétek volna meg magatokat a képek minőségét illetően.

gyilkos fűegér 2010.07.04. 14:56:22

@gst47: "Most ezt miért kellett? Miért kell ebből viccet csinálni?"

Te igazi ember vagy, vagy úgy raktak össze valahol? van tippem, hogy hol.

Chicano 2010.07.04. 15:00:27

És még hány bőrt lehet erről a témáról lehúzni? Kénem még pár topik mert most olyan nagyon érdekli a zembereket.

moncayo 2010.07.04. 15:01:50

Hát már a pornósok is kiteszik?
www.neterotika.hu

Roy 2010.07.04. 15:06:55

@gst47: Mert ekkora baromságon vagy sírni lehet, vagy viccet csinálni.

Húsleves 2010.07.04. 15:10:32

Persze ha valaki azt mondja erre hogy nem vicces, biztosan azért mondja, mert fanatikus magyarkodó, nem azért, mert tényleg nincs benne poén, inkább egy hülyegyerek falfirkáihoz hasonló színvonalú.

Artie 2010.07.04. 15:11:41

@Chicano: Ahá, értem, ez a fideszes humorérzék. Amikor nyolc évig a Fletóékat kellett kurvaanyázni, akkor még megvolt, de most eltűnt valahol.

Attól még ez egy ordenáré faszság, amit a fidesz kitalált, hogy megpróbálod őket megvédeni.

gst47 · http://mrpatbateman.tumblr.com/ 2010.07.04. 15:11:54

@gyilkos fűegér: Bocsi, de a kérdésednek nem igazán van értelme ebben a kontextusban. Figyelj oda jobban! Biztosan nekem akartad intézni?

Asszem 2010.07.04. 15:13:39

Az összes kép erőltetett és szar.

Húsleves 2010.07.04. 15:14:56

@moncayo: ez mutatja, hogy a pornósok melyik oldalhoz tartoznak. Legyél rájuk büszke!

epres négercsók 2010.07.04. 15:16:11

Hát ez qrvajó, könnyesre röhögtem magam :D

whiterose 2010.07.04. 15:20:23

annyira amatőr montázsok....hmmmmm

Csatmar (törölt) 2010.07.04. 15:25:46

Elolvastam a nyilatkozatot, és végre megvilágosodtam.
Valószínűleg azért hajtottak annyira a kétharmadra, mivel ennyivel sokkal nagyobbat lehet pofára esni.
Ébresztő, nem volt semmilyen forradalom a fülkékben, a zemberek egyszerűen ennyien utálták az MSZP-t.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.07.04. 15:28:08

@gst47: Ebből nem kell viccet csinálni: önmagában is az.

Alfőmérnök 2010.07.04. 15:29:21

A holdas nagy ötlet volt. A többi felejthető.

Sanibel 2010.07.04. 15:31:19

@Csatmar: Egyetértek.
Mint ahogy 2002-ben sem a szocikat imádták a népek, csak annyira rühellték a Fidesz négy évét, hogy akkor is forradalmat csináltak a szavazófülkékben. Csak akkortájt még nem tudunk róla.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.04. 15:46:05

hát, az orbán-rendszer sem a kínaiék világa lesz. szegény mandineres fiúk. mit élhetnek mostan át? :)

dr. médiafigyelőbété 2010.07.04. 15:49:32

:))))))))))))))))))))))))))))))

Anyadamedve 2010.07.04. 15:57:25

Nagyon nagy :DDDD

Tényleg szánalom ez az egész nyilatkozat. Olyan, mint a Nagy Vezér képe Észak Korea összes közintézményében...

SzaGyu 2010.07.04. 15:59:58

Na aztán vigyázzatok ám a kommentekkel, mert sok ember befog telefonálni a kormányhivatalba és akkor előbb figyelmeztet benneteket Dobi Ágnes a HEFMI Oktatási Államtitkárságának sajtóreferensét vagy esetleg Hoffmann Rózsa kormányszóvivő.
Ha ez után sem tanúsítotok megfelelő megbánást, akkor jön Alkirályunk Pinté bátyánk és küldi rátok az új AVH-t.
De szó lehet a terrorelhárító osztag bevetéséről is.

Melyiket akarjátok?

Google 2010.07.04. 16:02:44

A meccsek előtti "fair-play" nyilatkozat felolvasása alatt ti sírtok vagy nevettek? Mondjátok már meg, mi a trendi az ilyen és hasonló esetekben!
Egyébként nem érdekes, ha még nem mondott meg, holnap megmondja a Tóta W.!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.07.04. 16:03:40

@Anyadamedve: Vagy mint rége Rákosi elvtárs pajtás képe.
Emlegethetnénk Tito-t is :)

Google 2010.07.04. 16:06:17

@Artie:

Vajon Fletóékat ilyen súlyú ügyek miatt anyázta-e bárki is? Ne vicceljünk már!

Chicano 2010.07.04. 16:07:03

@Artie: "Attól még ez egy ordenáré faszság, amit a fidesz kitalált, hogy megpróbálod őket megvédeni. "

Elolvastam még egyszer azt amit beírtam, és most azon töprengek hogy abból hogyan hámoztad ki azt hogy én bárkit meg akarok védeni. Viszont örömmel látom neked nagyon jó a humorérzéked, nagyon kacagtató a beírásod.

kamarti 2010.07.04. 16:07:08

@Alfőmérnök: sztem a focikapus is oké, ás nagyon ránk is férne, így könnyebben emelnék fel a magyar focit az MLSZ elnökségben helyet kapó tudósok...

amúgy én már kitettem.
méltó helyére a lakásban.

ReggieHammond 2010.07.04. 16:09:49

@Imre Laci: köszönjük de ez nem fotósblog.

tanarseged ur 2010.07.04. 16:10:21

@Google: "Vajon Fletóékat ilyen súlyú ügyek miatt anyázta-e bárki is?"

Nem nagyon volt rá lehetőség. Volt súlyosabb anyáznivaló. De a nevetséges akárhány pontos újabb és újabb programjaikért kaptak rendesen. Meg ott volt az is, hogy "nem azt mondták, Feri..."

Ez utóbbit a mostani helyzetre is lehetne alkalmazni: "Nem azt mondták, Viktor... Nem azt mondták, hogy forradalom és NER, hanem azt mondták, hogy Feriék menjenek a p....ba, és legyen helyettük valami normálisabb társaság."

Chicano 2010.07.04. 16:11:51

Oh, most látom hogy kikerült topik az Index címlapra. Tehát így keverednek ide a kurvaanyázós zemberek. Hiába, megint egy kormányfikázás, evvel automatikusan jár az Index címlap.

tanarseged ur 2010.07.04. 16:14:13

@Chicano: Index címlap? Meneküljünk innen! :-)

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.07.04. 16:15:24

Kissé erőltetettnek éreztem a dolgot. Félreértés ne essék Jó pár (orbános szocis) ilyen van amin úgy röhögök hogy a szomszéd gégemetszést akar alkalmazni rajtam de ez nem vicces.

SzélesFejszés 2010.07.04. 16:16:19

A nyúl vágóhíd ötlete jó.

Csak Master Leep bekeretezett bölcsességét hiányoltam:
The rabbit gentle.
The rabbit humble.
Follow the rabbit.

whiterose 2010.07.04. 16:21:04

kár hogy az Index mostanában ilyen primitívségekkel foglalkozik

SzaGyu 2010.07.04. 16:23:53

@whiterose: Nem kötelező olvasni.

Öreg Sam 2010.07.04. 16:24:25

Naggyon jóóóó! ))
Őrült rendszer,őrült rendszer,de van benne beszéd...vagy hogy is van a Hamletben?

Google 2010.07.04. 16:25:20

@tanarseged ur:

Tudom, már olvastam Ferit is. Lükeforradalmárok fülkeforradalma, vagy valami ilyes.
Egy platformon vannak vele, ha ez Önöket megnyugtatja. Kösz, Feri!

tanarseged ur 2010.07.04. 16:25:34

@Google: "A meccsek előtti "fair-play" nyilatkozat felolvasása alatt ti sírtok vagy nevettek?"

Én addig még gyorsan kimegyek egy sörért, vagy dobni egy sárgát, épp melyik szükséglet az erősebb. :-) Szerintem pont erre való, meg hogy aki késne pár percet, az se maradjon le a kezdőrúgásról.

balakaa 2010.07.04. 16:26:20

Orsós khhm bocsánat orbános budipapír van? Nekem kéne. :-)

tanarseged ur 2010.07.04. 16:28:00

@Google: Én még nem olvastam Ferit. Ő maga is azt mondja, hogy elküldték őt a picsába? Hát mire vár, induljon akkor! :-)

ezanevemeskesz (törölt) 2010.07.04. 16:34:03

ehh vazzeg, nem vagytok igazi magyarok. szánalmas komolyan. poént csinálni első szent orbán viktorból? felháborító.

neurotikk! (törölt) 2010.07.04. 16:35:11

@Húsleves:
Te figyelj, menj vissza es olvasd el a kialtvanyt.
Egyuttmukodes van! Mar nincs olyan hogy 'oldal'! Beh. Figyejje'!!
Mostantol Kover, Gyurcsany, Budahazy, Torgyan, de meg akar Vona is, na meg te is es en is, es mindenki itt a blogon egy csapatba tartozunk!
Orban Gyurcsannyal fog kolbaszt tolteni, Vona Ildikoval palinkat fozni, szep uj vilag.
Megszavaztuk b+.

neurotikk! (törölt) 2010.07.04. 16:36:12

@whiterose:
az meg hagyjan, de az Orszaggyules es a Kormany is.

vakvarju 2010.07.04. 16:36:14

@tanarseged ur: "... és legyen helyettük valami normálisabb társaság." Igen azt kívántuk. És megkaptuk a lepukkant KISZ titkárok gyülekezetét. Köszönjük!

Roy 2010.07.04. 16:40:51

@immortalis: Sajnos nem vicc, elég komoly.

mréveiller 2010.07.04. 16:48:20

nem tom Viktoréknál mi van, de amikor először hallotam azt hittem vicc. nincs túl jó üzenete, az biztos.

Robinzon Kurzor 2010.07.04. 16:48:27

Riszpekt, Mandíner kapott egy pontos labdát.

Majd még kitaláljuk, hogy mit lehet kérni érte.

t a m á s 2010.07.04. 16:49:41

Természetesen értve a Nyilatkozat kötelező kifüggesztésével kapcsolatos Kormányrendelet szellemét, de magával a nyilatkozattal nem is lenne semmi baj.
"Legyen béke, szabadság ...és egyetértés" (na de persze miben értsünk egyet?)

Zárjuk le a múltat. No ez a plusz bekezdés hiányzik.
Akkor most csak a jövő felé nézünk. Az ország és egyén gyarapító értékekre, azok fejlesztésére biztatunk. ÉS...

Nem lesz több kommunistázás...
Zsidózás...
A közel és távolabbi múlttal való aktuál politikai foglalkozás...
Trianonozás és keresztény kurzus...
és...
és bár ez nemcsak jó lenne de természetes is hogy mindez a lelkünkben van, de e helyett mi fenének ezt a csonka nyilatkozatot mindenhova kifüggeszteni?

na__most__akkor 2010.07.04. 16:50:11

@neurotikk!:
Magyarevagy, hogy nemtuccékezeteket?
Egy nagylófaszvagy, az.

Köcsög.

tanarseged ur 2010.07.04. 16:51:16

@neurotikk!: "Orban Gyurcsannyal fog kolbaszt tolteni"

Milyen értelemben? :-)

baba jaga 2010.07.04. 16:51:27

@gst47:

te tényleg ilyen ostoba vagy,hogy nem látod milyen ostoba dolog ez az egész?

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.07.04. 16:54:11

nem eloszor

bizonyosodik be, hogy

a mandiner joreszt

hulyelibsi

Arp1 2010.07.04. 16:58:05

Baller, kétfarkú-kutya-párt stílus, de hatásos is tud lenni.

Ez a blog most úgy viselkedett, mint a klasszikus ballib: "Csak az számít mi jut zsebbe, a nemzeti dumájukat tartsák meg maguknak."

Hihetetlen, hogy egyesek mi mindenen képesek felpörögni. Tüntetni nem mentek ki miatta?

tanarseged ur 2010.07.04. 16:58:40

A röhögésen vagy bosszankodáson túllépve azért elárulhatná valaki, hogy a kommunikációs baklövésen túl mi ennek az egész ügynek a valós jelentősége (pl. GDP-ben, állami funkcionálásban). Netán semmi?

baba jaga 2010.07.04. 16:58:53

ha valaki rühelli az ostobaságot,az feltétlenül kommunista?

de csak nyugodtan kövessétek a Szeretett Vezért és az Ő iránymutatásait.

reccs 2010.07.04. 16:58:57

@Laci017: "senkinek nem árt ha elolvassa, kivéve a marxista robotokat"

Naja, ők már láttak hasonlót eleget.

Terniak 2010.07.04. 16:59:17

engem annyira megnyugtat, hogy mostmár minden nap Szíjjártó Pétertől megtudom, hogy mit is akartam a váasztásokon :-)

Ma kiderült, hogy az akaratomnak megfelelő ütemben halad a szoc öööö a nemzeti együttműködés rendszerének felépítése.

Én a radikális adócsökkentést is nyárra terveztem, de ezek szerint az emberek nem. Még jó, hogy van valaki, akinél pontosan megvan az ütemterv.

Google 2010.07.04. 16:59:59

@tanarseged ur:

De nem bír elmenni, nem hagyja a méltóság!
Még mindig itt pitizik a kertek alatt, hátha szükség lesz rá!
De én mégegyszer megköszönöm neki, legalább újra és újra láthatjuk, kit síratnak, kit pátyolgatnak a Száznyolcak. Kikhez képest rossz most nekik.

A Nyilatkozat is valami olyasmi; a kezdőrugásig már akit érdekel, tudja, miről fog szólni a meccs.

tanarseged ur 2010.07.04. 17:01:14

@Arp1: Kínaiék megint csináltak egy posztot a maguk sajátos stílusában. Sokan bíják a humorukat. Pl. én is. Aki pedig nem bírja: nos, nem kötelező a posztot megnézni. :-)

baba jaga 2010.07.04. 17:01:19

apró kis OV mellszobrok,majd egy szép 20 m magas bronzszobor a felvonulási téren....
de szép is lenne.

Terniak 2010.07.04. 17:03:10

@tanarseged ur: ahogyan ez egy szimbolikus politikai lépés, a válaszok is nyilván elsődlegesen ebben a szférában születnek.

Mindazonáltal éppen az állam funkcionálásában talán okozhat nem mérhető károkat. Nem MSZP-s vagy FIDESZ-es adóhivatalba szeretnék bemenni, hanem az adóhatósághoz.

Egészen egyszerűen a közszolgálat és az állam semlegességét sérti, ha egy politikai nyilatkozat megjelenik ezeken a helyeken.

öööööö 2010.07.04. 17:03:33

@gst47: Mert ez vicc, és erről igazán nem mi tehetünk....

gabuci 2010.07.04. 17:04:14

Az a baj, hogy egy ember kezében van az ország, és ez az egy nagyon beteg.

picur3ka 2010.07.04. 17:08:52

@a nyugalom megzavarására alkalmas:

Van ebben valami, sajnos.

@Google:

Termeszetesen nem. Az elozo kormanyok is kifuggesztettek mindenfelet. Az OK volt.

stratez 2010.07.04. 17:11:00

Eleinte úgy volt az ember ezzel a NER-rel, hogy jól van fiúk, a parasztvakításnak is megvan a maga ideje, módja, például választások előtt, után. De ezek rákattantak, mint gyöngytyúk a takonyra.

picur3ka 2010.07.04. 17:11:34

@Grift:

Most meg semmit. Tele lesznek majd Jobbikos es maszopos kommentelokkel, mint az ellenzek szava.

pazola 2010.07.04. 17:14:17

Nadetenyleg.

Ha lenne kapcsolatom, elkezdenem wc-papirra nyomtatni.

Mivel nincs, ezert csak otletek adok ( ahogy mar elottem valaki is ): csinaljatok. Par nagycsomaggal veszek belole. Es sztem vagyunk meg igy legalabb par szazezren..

Georgigi 2010.07.04. 17:17:06

Szlovákiában is kint van a nagykövetségen?

Öreg Sam 2010.07.04. 17:20:27

Dumáltok itt hülyeségeket,aztán majd nézhettek ki a fejetekből,ha pár év mulva kötelező lesz a (köz) hivatalokban,utána meg minden nyilvános helyen egyfajta tisztelgő köszönés.
Jobb kar vállmagasságban feszesen előre lendit,szemek mereven előre tekintenek,stb...

Google 2010.07.04. 17:21:53

@pazola:

Miért cifrázod? A végén többe kerül a papír, mint az, amit egyszer jóízűen megettél. Így is megérné?

neurotikk! (törölt) 2010.07.04. 17:24:32

@na__most__akkor:
Alairas nelkul is tudtuk volna, ki vagy, de koszi hogy egyertelmuve tetted. ; )

Arp1 2010.07.04. 17:27:47

@tanarseged ur: Jaja, csak az számít ami mérhetően befolyásolja a GDP-t. Ha Orbán leír egy betűt, és az nem mérhető a GDP-ben, akkor már rosszul végzi a munkáját.

Az miért baj ha "új rendszert" akarnak építeni? Részemről hajrá, csak legyen jobb (így is, úgy is) mint a régi.

belekotty 2010.07.04. 17:28:27

@picur3ka/mesterhazymiklospart: " Az elozo kormanyok is kifuggesztettek mindenfelet. "
- Például?

gitáros 2010.07.04. 17:29:37

@Teremszolga:
Nem értem a problémádat... Elvégre a választópolgárok bő harmada ezekre a faszokra szavazott, innentől ők "a" nemzet, bazmeg...

neurotikk! (törölt) 2010.07.04. 17:29:50

@tanarseged ur:
Fujj. Tul sok horrort nezel. : )
Puszipajtasok lesznek, na! (es itt sem Brezsnyev es Honecker lebeg a szemem elott most ; )) )

belekotty 2010.07.04. 17:30:06

Különben mit tartalmaz az a papír? A drasztikus adócsökkentés számait? Különben nem érdekel!
Vagy a dátumot amikor kezdik kerítésemet kolászból fonni?
Különben nem érdekel!

Arp1 2010.07.04. 17:34:48

@Öreg Sam: "A Fidesz beleszól a zemberek életébe". Nefasisztázzá.

Az a helyzet, hogy az MSZP már megvalósított egyfajta köszöntést a közhivatalokban: asztalon előrecsúsztatod a pénzzel teli borítékot, a köztisztviselő pedig egy rövid bólintással nyugtázza ügyednek elrendezését.

belekotty 2010.07.04. 17:36:01

@a nyugalom megzavarására alkalmas: Vannak gondjaid az olvasással! Mi is volt az első? Azt hiszed ha nagybetűkkel írsz folyamatosan nagyobb figyelmet kapsz? Ez csak a kisebbségi komplexusodról állít ki tanusítványt.
Na csá!

belekotty 2010.07.04. 17:37:56

Itt törölgetés forog fenn?

Tita nick 2010.07.04. 17:40:21

Az itt kommentelők túlnyomó többségének tehát maradéktalanul megfelelt a Gyurcsány-Bajnai kormány.

Azt is érdemlitek, szarjankók.

szkepi 2010.07.04. 17:40:36

minden fidesz kormánynak megvan a maga koronausztatása.ennek pl. ez. kiváncsi vagyok a nagy önbebetonozás dacára ez a halandtsa kormány mit fog csinálni, ha 2-ra is megbukik?

baba jaga 2010.07.04. 17:40:41

@Arp1:
ilyesmi azért volt a másik oldalon is ölég.
tartok tóle,lesz is.

csi szi 2010.07.04. 17:40:51

Erre a nyilatkozatra csak azt lehet mondani, fidesz szavazóként: jézusmária.
Eddig nem adtam hitelt a ballib suttógó propagandának Orbán pszichiátriai kezeléseiről stb., na de ez a nyilatkozat, meg a hosszú "bulgáriai nyaralás" (ahonnan levélben jelöli ki a közt. elnököt), hát sajátos, na.

hercegnö 2010.07.04. 17:41:05

@tanarseged ur:
erre:
A röhögésen vagy bosszankodáson túllépve azért elárulhatná valaki, hogy a kommunikációs baklövésen túl mi ennek az egész ügynek a valós jelentősége (pl. GDP-ben, állami funkcionálásban). Netán semmi?

az a jelentősége, hogy EZZEL HELYETTESÍTIK a GDP-ben és állami működésben mérhető (de meg nem tett) lépéseket.

baba jaga 2010.07.04. 17:42:01

@Tita nick:
ettől még van elég baj "nálatok" is,jancsi.

neurotikk! (törölt) 2010.07.04. 17:42:15

@Arp1:
Hm, kivancsi lennek pontosan miben is uj az az uj rendszer. Pl. a kizarolagos hatalommal rendelkezo kormanyerok onfenyezo propagandanyilatkozata nem uj, csak visszatertunk hozza.
Miert mas ez a RENDSZER mint eddig volt. Nem tunik fel. A reszleteiben mas, na de mint rendszer?! Ugyan mar. Ez csak koltoi tulzas.

szkepi 2010.07.04. 17:42:19

@Tita nick: Gyf és BG a jelen kurzushoz képest remek m.elnökök voltAk

Öreg Sam 2010.07.04. 17:42:56

@Arp1:
Ha "jelet használsz,akkor feltételezem,hogy tőlem idézel....
Ez legyen a legkisebb baj,mindenkinek lehetnek rossz napjai.
Érdemben:lényegében igazad van,ami a szocikat illeti,szépen komótosan le is lettek váltva,mert megérdemelték.
Én csak attól tartok,hogy ugyanolyan f*szokat kaptunk,csak ellenkező előjellel,és ezt a f*szságot még irásban deklarálják is )

megmondtam?megmondtam 2010.07.04. 17:43:41

@gst47: maga a rendelete vicc, orbánostul, szijjártóstul, fideszestül, kéharmadostul...

neurotikk! (törölt) 2010.07.04. 17:44:02

@Tita nick: Nincs akvariumod? Akkor buzi vagy!

Tita nick 2010.07.04. 17:45:16

@neurotikk!: Zs-ratyikám? Ne ismerkedj!

neurotikk! (törölt) 2010.07.04. 17:47:13

@Tita nick:
Mivan?
Az idezojel lemaradt, bocs.

Rob67 2010.07.04. 17:49:01

@gst47: Miért kell viccet csinálni ebből?
Most ez a kérdés komoly?
Egyrészt mert a magyar vicces nép és ez helyes. Nem lehet mindig csak sírni és zokogni a Himnusz szavain.
Másrészt pedig maga az ötlet a vicces. Egy bomlott agyú megalomán, posz kommunista elme rossz vicce. Ilyen vicceket a történelem folyamán bedobott már Rákosi, Kádár.
Ők szerették ha ki van rakva a falra önmaga magyságát. Először imádták a 'Kommunista kiáltvány'-t, aztán jöhettek a vezérek fotói.
Viktornak a kiáltvány már megvan...
Reméljük akárcsak a fentebb említett múlt század elejei okmányt, ezt is meg kell majd tanulni mindenkinek gyermekként.
Egyébként is véssük a fejekbe hogy forradalom történt, ha esetleg lenne olyan galád ember aki ezt nem tudná, vagy nem akarja tudni.
A végén majd Orbán fotójával a kezemben én is feltehetem a klasszikus latabári kérdést: hova akaszalak??
Orbán akit a rendszerváltás előtti politikai kiállásáért, hitvallásáért tisztelek, már csak halovány emléke lett önmagának.
A fideszből a jelenkori történelem legnagyobb köpönyegforgató pártját alakította ki, eldobva mindazon értékeket amelyeket alakulásakor magáénak vallott, mindet.
Az egykori szimpatikus és demokrata lázadó mostanra elképesztő lelkes híve a rákosista-kádárista államvezetési modellnek és elveknek, retorikának, a látszatpolitizálásnak, az egyszemélyi hatalmi rendszernek és minden olyannak amelynek elsöprésért olyan lelkesen harcolt.
Aki a régi Orbánt elfogadta, a mostanival nehezen érthet egyet.
Vagy a mostanit szeretem, de akkor mi szükség volt lebontani az előző rendszert?
Csak a vaskerítés miatt...

Tita nick 2010.07.04. 17:49:02

@neurotikk!: Ekezetek lemaradtak, bocs.

Google 2010.07.04. 17:51:38

@belekotty:

Megcsináltuk (azt is, amit nem), Magyarország benned van, plusz a rengeteg pontjuk, mely egyik a másikat oltotta ki. De ez akkor nektek fel sem tűnt, a szívetekből jött, ugye?

Nekünk a NER a természetes, baj ez?

Rob67 2010.07.04. 17:52:21

@Tita nick: kedves szarjankó barátom, Te is itt kommentelsz velünk együtt... :)

nem nemsiker_s 2010.07.04. 17:53:59

@Öreg Sam:
Dumáltok itt hülyeségeket,aztán majd nézhettek ki a fejetekből,ha pár év mulva kötelező lesz a (köz) hivatalokban,utána meg minden nyilvános helyen egyfajta tisztelgő köszönés.
Jobb kar vállmagasságban feszesen előre lendit,szemek mereven előre tekintenek,stb...

Tegnap még komcsiztátok a fideszt. ej ej.

Egyébként feltűnő, hogy vasárnapra hogy elfogytak a fideszt fikázó blogok. Ez az egy ilyen van, aztán annyi.
Hiába, a bérbloggereknek is jár a munkaszüneti nap.
Legközelebb úgy köszönök be ezekre a posztokra, hogy jó munkát kivánok a bloggernek.

Öreg Sam 2010.07.04. 17:55:23

@csi szi:
Valamit kimondtál,amit én nem mertem eddig,mert élnek titokban még bennem a kommunista idők (60-as évek) félelmei.
Titokban,éjfél körül,hogy senki se láthassa,rákerestem a gugliban a diktátorok pszichológiájára.
Nem sok találatom volt,node ez nem is az én szakmám )
Egyedül Jung-nál találtam értékelhető magyarázatot,ha van a kommentelők között agyturkász netán,igazán mesélhetne erről a jelenségről.
Bennem már régen motoszkál a gondolat:OV szuperintelligens,nyelveket beszélő,jó egyetemeken végzett ember.
Mit kell neki kompenzálni?
A magasságát?Az eredendő plebejusságát?
Nem tudom...

Google 2010.07.04. 17:56:26

Ja, és a vizitdíj automaták is csinik voltak. Olyan modernül progresszívek,s jó sokba kerültek. A széfekbe pedig belefért majdnem a GDP.

megmondtam?megmondtam 2010.07.04. 18:01:00

@Google: természetes az apád fasz, hülye bolsevik vagy. ha a zorbán rászarna egy kockás füzetlapra, és azt kéne kifüggeszteni, akkor arra mondanád, hogy nektek ez a természetes....

Rob67 2010.07.04. 18:01:55

@Laci017: 'Egyáltalán nem ostoba, senkinek nem árt ha elolvassa, kivéve a marxista robotokat '
Az új köztársasági elnökre gondoltál mint marxista robotra?
Marxista is a leke, rendesen. Bizonyította az alkalmasságát több poszton is, jó elvtársunk volt :)
De mostmár robot is lesz, olyan szaporán és féradhatatlanul aláirogatja majd Viktorka minden kézjyegyével ellátott okossságát.
Na ott a marxista robot.
Kössz a magaslabdát :)
Jobb vagy mint a Szíjjártó esküszöm.

megmondtam?megmondtam 2010.07.04. 18:02:17

@a szoci még kómában is lop: na amásik hülye.
most hány év deaszocizás, deagyurcsányozás jön?

htf 2010.07.04. 18:03:47

@Asszem: Inkább szellemes, és telitalálat. :)
Az hogy neked nem tetszik mert imádod, ezt a hatalommániás barmot, semmit sem von le az értékükből! :p

Google 2010.07.04. 18:04:55

Most vajon KK - TT urak boldogok?
Ezt akarták, hogy az egész VB és környéke itt tobzodjon?
Kattintással a GDP-ért!

vajdasagi 2010.07.04. 18:05:13

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Ezt a szöveget mindenfelé kifüggeszteni szerintem baromság. De lehet, hogy valaki másként gondolja. Viszont Te azt állítod, hogy az előző kormányok is csináltak ilyeneket, csak mi nem hőbörögtünk. Nos, ha a Rákosi-féle kormányokra gondolsz, akkor valóban kifüggesztettek, és rosszul is érezte az ország magát. De tudnál mondani hasonló esetet, amely 1990 után történt már?

kamarti 2010.07.04. 18:05:24

@Rob67: na most ezek a jellemvonások nem mára ütköztek ki OVnál, nyilvánvalóak voltak már előző miniszterelnöksége idején is, hogy nem az egyszemélyi hatalom idegesíti, csak az, ha másvalaki az az egy...

"éssük a fejekbe hogy forradalom történt"
ja. alig várom már a szalámizást, ami törvényszerűen felváltja a kolbásztöltést a forradalmak után....

Tita nick 2010.07.04. 18:11:36

@Rob67: Azt írtam, a többség.

kamarti 2010.07.04. 18:12:09

@Google: persze erre most lehetne azt mondani, hogy sajnos DT egykori sportminiszter beéptetőkapuit nem lehet értékelni, mert senki se látta őket soha...
persze nem mondok ilyet, mert ellentétes a NER szellemével...

"Nekünk a NER a természetes, baj ez? "
ja, természtes, vajon mióta és kikkel ilyen egyetértők? egymással? a rajongóikkal? mert a konstruktivizmusukat nem csak az elmúlt 8 év ellenzéki magatartása bizonyítja, hanem az is, ahogy a zemberek - többek közt a te véleményedet kikérik a törvényjavaslatokról, határozatokról... meglátásom szerint beterjeszt-elfogad, majd közli a néppel, hogy ezt akartad a forgatókönyv

csi szi 2010.07.04. 18:12:57

@a szoci még kómában is lop: Hát aki nem érti, hogy ez miért szánalmas, és miért orbitális önsorsrontó baromság, annak kár magyarázni. Akármilyen jelentéktelen egy ilyen papír látszólag, nagyon égő elrendelni ilyet.
A koronaúsztatás, meg a többi "pátoszos" dolog, amit 98-02 között savazott a ballib oldal azok nem egészen ilyenek volt azért, azoknak valóban volt egy pozitív, közösségépítő üzenetük (meg millennium is volt vagy mifene), még ha úgy is hatottak a cinikusabb mentalitású emberekre, mint tömjénfüst az ördögre. Ez meg csak szimplán szánalmas, de legalább sokba nem kerül. Csak a fidesz hitelébe, de abból elég sokba.
Képzeld el, mi lett volna, ha az MSZP fogadott volna el az OGY-vel vmi hasonló halandzsaszöveget a győzelme történelmi jelentőségéről 8 vagy 4 éve, és kirakatta volna a kormány alá tartozó összes hivatalban. Nem hördült volna fel mindenki a legostobbább vagy legfanatikusabb híveiken kívül?
Természetesen szó sincs (még?!) személyi kultuszról, Orbán-portrék kirakatásáról, meg ilyesmiről de nem meglepő, ha ilyenekre asszociálnak sokan.

Arp1 2010.07.04. 18:13:27

@Öreg Sam: Amit idézőjelek közé írtam, azzal összefoglaltam azt amit te írtál, ami pedig az volt, amit már 1998-2002 között is tolt a ballib, vagyis hogy "a Fidesz beleszól az emberek magánéletébe". Ez a téma is ugyanolyan. "Ne tegyük ki a politikai nyilatkozatot, mert az sérti bizonyos köztisztviselők politikai önérzetét". Másik dolog, hogy lefasisztáztad a Fideszt. Ilyesminek már rég nincs semmi meggyőzőereje.

Navracsics képét kellene kitenni a közhivatalokba, alatta meg ezt a szöveget: "Aki lop, annak eltörjük a kezét." (Ha jól emlékszem ezt mondta.)

csi szi 2010.07.04. 18:14:54

@Öreg Sam: Az az ijesztő, hogy ezek szerint nincs olyan ember a környezetében, aki szólna, hogy te Viktor, figyelj ezt azért nem kéne, mert öngól... vagy ha esetleg van, nem hallgat rájuk.

neurotikk! (törölt) 2010.07.04. 18:15:50

@Tita nick: Nalam maradt le az idezojel ember! Hofi viccet ideztem mint az epuletes kovetkeztetes mintapeldajat.

bobo55 2010.07.04. 18:15:59

@Tita nick: Te meg azt érdemled ami ezuán jön.tapétázd ki vele a panel lukadat, ha még megvan kicsi huszár.
Vagy tanuld meg kivülröl és naponta
szavalgasd például a blahán ja a svájci
spkádat nefelesd eléd rakni.

gabuci 2010.07.04. 18:16:38

@Rob67:
Én sem írhattam volna szebben.
Az egész politikai elit 0 tele kisstílű kalandorral.Jellemző, hogy egy többször bukott embert megválasztottak ilyen arányban akinek, tettei alapján már rég a politikai szemétdombon volna a helye.

Arp1 2010.07.04. 18:18:00

@Arp1: Vagyis nem az mondta, valami olyat talán hogy "kicsináljuk"?

kamarti 2010.07.04. 18:19:35

@Öreg Sam: lehet, hogy nem csak Jungot, hanem mesterét, Freud bácsit se árt elővenni és a felmenőkkel kezdeni, mert ugye van itt egy nomen est omen győző papa, aki viktornak kereszteli (névadózza?) a fiát... amúgy az egész ember egy merő görcs és a szárnycsapkodós testbeszéde is sokatmondó. (ha lehet, kérem, ne jöjjön senki GYF mozdulataival, netán táncával. köszönöm)

vajdasagi 2010.07.04. 18:30:36

@Arp1: Két megjegyzés:

1. Az idézőjelek arra valók, hogy idézz. Nem összefoglalás a céljuk. Akkor ugyanis összefoglalójeleknnek hívnák őket. Tehát itt hibáztál. De ez tisztázódott, le van tudva.

2. Nem arról szól ez, hogy beleszólnak a magánéletünkbe, hanem hogy politikai deklarációt függesztetnek ki. Az én volt hazámban a Titó képét kellett így kifüggeszteni, meg (kevesebb helyen) a Kommunista kiáltványt. Csak azért nem zavart ez minket mert istenítettük a Titót és a kommunizmust. De ez az érzés elmúlt, én nem szeretnék senkit többé azért tisztelni, mert mindenhol belebotlok a képébe/szövegébe. Én nagy ballépésnek tartom ezt. Persze elismerem, hogy csupán szimbolikus jelentősége van, de az taszító.

Tsakazertish 2010.07.04. 18:33:04

Az elmúlt 20 (és az azt megelőző másik 20) évben is az "aki nincs ellenülnk, az velünk van" elve érvényesült inkább, ezentúl az "aki nincs velünk, az ellenünk van" elv érvényesül. A többség ezt választotta, irány az alkotmányos monarchia!

layo 2010.07.04. 18:34:34

@Google: azért az nem ugyanaz a kategória hülyegyerek.Szavakban ilyen pontjai a Fidesznek is voltak,még ellenzékben is,bár folyamatosan romboltak.

Öreg Sam 2010.07.04. 18:42:13

@Arp1:
Te valamit nagyon benéztél,soha nem mondtam olyat,amit ujólag megpróbálsz nekem tulajdonitani.
Sokan leirták már előttem,de noch einmal,ismétlés a tudás anyja: ha valaki a Fideszt kritizálja,az semmiképpen nem jelenti azt,hogy szocialista/kommer/libsi/zsidó.
El tudsz képzelni olyan embert,akinek nem tetszett a szoci vezetés,de ez sem nagyon tetszik?Csak barrikádokban,harcokban,megsemmisitésben tudsz gondolkozni?Képzeld el,hogy vannak emberek,akik nem a kitüzőjükön viselik a hazafiságukat,hanem belül,kevésbé látványosan,urambocsá' néha még a megmaradt józan eszüket is használják.
Érted? -akkor jó...
Nem érted? -akkor meg mindegy...

layo 2010.07.04. 18:45:56

@csi szi: "Az az ijesztő, hogy ezek szerint nincs olyan ember a környezetében, aki szólna, hogy te Viktor, figyelj ezt azért nem kéne" - Hát igen.Ilyen emberekkel veszi körbe magát ill.enged csak maga közelébe.A normálisak már régesrég lemorzsolodtak,elmenekültek.

Öreg Sam 2010.07.04. 18:46:08

@csi szi:
Emlékeim szerint (látod,az öregkornak is megvannak a szépségei) Rákosi elvtárs/pajtás/bajtárs környezetében sem akadt beszóló ))

betyár (törölt) 2010.07.04. 18:48:20

Először én is úgy gondoltam, hogy ez a kifüggesztősdi tényleg gáz. Aztán elolvastam az indexről idetévedt amnéziás félkegyelműeket, és beláttam, mégis szükség van erre és az ehhez hasonló gesztusokra.

Google 2010.07.04. 18:50:08

@kamarti:

A hozzászólásod alatt írja Csi Szi, hogy "aki nem érti, miért szánalmas és orbitális önsorsrontó baromság ez, annak kár magyarázni".
Hát nekem is kár.
További jó szórakozást!

Mitya Ivanov 2010.07.04. 18:50:37

A fidesznél szerintem egyáltalán nem számoltak azzal, hogy jobboldali médiumok, blogok kritikusan fogalmaznak némely kormányzati döntés felé. biztos meg vannak lepődve, mert 2002 előtt ilyen nem nagyon volt.

csi szi 2010.07.04. 18:52:20

@BÖRTÖNBE AZ MSZP-SZDSZ-SZEL!!!: Az ország többsége ezt kiröhögi vagy dühöng miatta, hogy mit képzelnek ezek, te gondolhatsz róla mást. Egyébként meg elég vacak szöveg, és hol beszélt a fidesz a választások előtt ilyen NER-ről? Valahogy nem bontották ki az igazság minden részletét ők sem, sajna. A "forradalom a szavazófülkékben", az a többség részéről arról szólt, hogy "menjetek a picsába", nem erről a pátoszos nyilatkozatról, amit nem is ismerhettek előre. A szocik 8 éve már a legtöbb ember fejéből kitörölte OV-ék "szimbolikus" baromkodásait, de nagyon sietett, hogy felfrissítse az emlékezeteket.

csi szi 2010.07.04. 18:54:29

@Google: Finoman szólva is öngól, aki azt hitte hogy más hatása lesz, az nincs tisztában ezzel az országgal. Neked is jó szórakozást!

Öreg Sam 2010.07.04. 18:54:46

@layo:
Nekem soha sem volt szimpatikus Kövér Laca,pláne nem a köteles beszéde óta (ez természetesen csúsztatás,ugyanolyan szövegkörnyezetből kiragadott duma volt,mint GYF elkúrása,de hát fetrengjünk egy kicsit a demagógia mocsarában is,mert az olyan kellemes,langyos)de lehet,hogy valami beindult?
Tüntetőleg távol maradt,miután "nem értett egyet".Érdekes meccs lesz,ha ez komolyan vehető,törik a Fidesz? Persze ehhez idő kell,ezek nem 1-2 éves ügyek,majd látjuk )

picur3ka 2010.07.04. 18:55:51

@vajdasagi:

Persze, hogy 90 ota gondolom, mindket elozo kormanynak voltak ilyenjei, neveket ne kerdezzen, de van peldaul a 100 lepes program.

A liblab media ilyen nagy ugyeket fedez fel, s Orban nyaralni is volt. A Galup szerint a medvek meg az erdobe szarnak. Ilyen nagy szenzacio ez.

kamarti 2010.07.04. 18:56:03

@Arp1: nem hiszem, hogy maradnak olyan köztisztviselők, akiknek a politikai önérzetét sértené...
de igaza van annak, aki azt írta, nem egy szoci vagy egy fideszes apehbe szeretne bemenni, hanem az adóhivatalba (az más kérdés, hogy kifüggesztett nyilatkozat nélkül is tudhatja mindenki, hogy a NER jegyében mennek a személycserék - gondolom, szigorúan szakmai alapon ugye)

akinek meg a szívéből-lelkéből jön ez a nyilatkozat, annak meg mi a fene szüksége van rá, hogy várakozás közben ezt olvasgassa?

picur3ka 2010.07.04. 18:57:18

@Öreg Sam:

Hadd talaljam ki, Fuggetlen?

csakmerazé 2010.07.04. 19:03:59

Korábban poénként használtam a nevet, nem tudtam, hogy valósággá válik, de a lényeg a lényeg: ne csak a nyalatkozatot tessék kitenni, hanem legyen kötelező Kim Ir Szent Viktor képét is megfelelő méretben és minőségben elhelyezni mellette. A nép józanabbik fele úgy is tudja, mit kell tenni vele :-D

kamarti 2010.07.04. 19:04:26

@picur3ka/mesterhazymiklospart: nem az az érdekes, hogy nyaralni volt (bár emlékeim szerint megelőző kormányfőknek is orra alá dörgölte egy bizonyos OV vezette ellenzék, hogy nyaralni ment), hanem az, hogy annyira tartotta érdekesnek és fontosnak és felemelőnek az ország első emberének a megválasztását, illetve jelölését, hogy fürdőgatyásban,a nyaralásbóll képeslapozott haza. mármint állítólag. mert a megválasztása másnapján a locsifecsi öregember elmondta a duna tévében, hogy vele 3 hete (a nyaralás előtt jóval) közölte. tehát gondolom, ebben is annyira nem egyeztek meg már jó előre, ahogy a kormánynévsort is csak a sajtó tudta, ők nem, még a mnásodik forduló előtti este is ezt mondta bele a kamerába (ahogy korábban azt, hogy ő sose hazudott, persze azt is elhittük neki, mint anno azt, hogy "nem, nem, nem, soha nem lesz koalíciós partner torgyán jószef". persze lehet, hogy a megrögzött hívők ezekre már mind nem emlékeznek)

kamarti 2010.07.04. 19:05:07

@Google: hát így nehezen fog összejönni a Nagy Népi (Polgári) Egyetértés...

stratez 2010.07.04. 19:05:30

Orbánék ahelyett, hogy észlelnék, ezeket a sületlen lózungokat a saját értelmiségi holdudvaruk, szavazóik sem díjazzák, nem hogy visszavonulót fújnának, még rátesznek egy lapáttal. Amitől egyre inkább egy politikai paródia körvonalazódik. S amiből csak arcvesztéssel kerülhetnek ki. Az már csak hab a tortán, hogy az életjeleket is alig mutató szociknak úgy jön ez az egész bohózat, mint egy oxigénsátor.

-d(-_-)b- 2010.07.04. 19:05:31

Nekem véletlenül elküldték a következő pár év tervét:

- 2010. augusztus 20.: Orbán Viktor megkoronázása a Duna jegén. Az Országimázy Központ erre a célra jéghegyeket vásárol Izlandtól.
- 2010. ősze: Magyarország kéri EU-elnökségének elhalasztását 2013-ra.
- 2010. szeptember 1.: minden iskolában kötelező lesz tanítás előtt a Himnusz, utána a Szózat eléneklése.
- 2010. október 23.: elkezdődik a jelenlegi és korábbi msz(m)p-tagok deportálása Szibériába.
- 2011. április 4.: a még megmaradt mszp-tagok és -szimpatizánsok Dunába lövése, vagy lámpavasra húzása.
- 2011. április 16.: gettókba zárnak mindenkit, aki valaha az szdsz tagja volt, vagy velük szimpatizált. Később ezek az emberek nyomtalanul eltűnnek.
- 2011. májustól országos szoborállító-hullám indul el: minden köztérre és körforgalomba I. Viktor-szobrok kerülnek. Lovasszobor, állóalakos szobor, minimum 4 méter magas.
- 2011. augusztus 20.: uralkodásának egyéves évfordulóján I. Viktor elrendeli minden nem-fidesz-tag lajstromba vételét. Nekik később évente egy hónapot ingyen kell dolgozniuk.
- 2011. szeptember 1.: minden iskolában kötelező lesz egy kápolna kialakítása, ahol minden reggel I. Viktorhoz imádkoznak majd a diákok. Ezen kívül mindenki köteles lesz felállni és legalább 90 fokban meghajolni, amikor a következők bármelyike elhangzik: "Orbán Viktor", "I. Viktor", "Az Uralkodó".
- 2012. május 31.: a fidesz megváltoztatja a nevét vi-re (Viktor az Isten), a piros és a vörös színt betiltják. Az ország zászlója egyszínű narancssárga lesz, a címer pedig I. Viktor képmása lesz.
- 2013. január 1.: Magyarország átveszi az EU elnökségi szerepét. Az egész kontinensen kötelezővé teszik a magyar nyelv oktatását, I. Viktor pedig I. Viktor néven Európa Császára lesz.
- 2015-ben népszavazáson a teljes európai lakosság egyhangú döntéssel felkéri I. Viktort, Európa Császárát, hogy vegye fel az Istencsászár címet. A döntést Ő vonakodva ugyan, de elfogadja.
- távlati célok között szerepel még a Viktor-naptár bevezetése, minden utca és tér átnevezése, valamint minden más név betiltása, nőknek is.

layo 2010.07.04. 19:05:32

@Öreg Sam: ÁÁÁ nem, az a meccs lefutott,nem lesz ott semmi,max. ha a Schmitt bénázik,amire ugye kicsi az esély,mert egy bábu csak ,Kövér majd verni fogja az asztalt és jól eltávolítják Palikát.

kamarti 2010.07.04. 19:07:00

@picur3ka/mesterhazymiklospart: vajon hol volt kifüggesztve az a nyomorult 100 lépés program? melyik közhivatalban?

csakmerazé 2010.07.04. 19:15:31

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Itt forradalom volt, ő meg nyaral. Elemezzem részletesen vagy megy egyedül is?

Ленина · http://szanalmas.hu 2010.07.04. 19:15:53

Érdekes, hogy ez a sok újmagyar politikus, amelyik most ezt az eggyüttműködési plakátot fogalmazta, hol volt, amikor szétlopták ("privatizálták") az országot? Bizony Uraim, a parlamentben asszisztáltak. Hol voltak, amikor javában burjánzott a korrupció, amikor a képviselő "urak" egymást hozták helyzetbe, "ma én mutyizok, holnap te" alapon? Bizony Uraim, a parlamentben. Magyarán a mostani vezetés is tudott mindenről, de ellenzékként impotens volt, kérdés, hogy most, amikor bebetonozzák ezer évre az OV királyságot, vajon ugyanolyan impotensek lesznek-e? Mert ellenzékként bizony az lett volna a dolguk, hogy a Csaló Tolvaj Disznó Népnyúzó politikusokat leleplezzék, és nem pedig az, hogy szépen csendben asszisztáljanak a Szabad Rabláshoz. A megújuláshoz pedig ez kevés, csak sajnos nincs ma Magyarországon olyan párt, amelyikben az emberek megbíznának, ezért lett a fityesz megválasztva, mert a Sok Rossz között talán ők voltak a "legkevésbé rossz" választás. Ebben persze szerepet játszik az is, hogy az emberek emlékezetéből már kikoptak a "fiatal demokraták" (hehehe) iránt érzett ellenszenv, hiszen azért ugye volt idő, amikor a nép nagyobb bizalmat szavazott az mszp-nek, mint OV-nek... cafrangosszar dolog ez a politika.

kötözködő 2010.07.04. 19:16:13

Én ezt most nem értem. Abban a "két zavaros évtizedben" nem volt benne egy Orbán-kormány is? És ha az nem volt forradalom, ez mitől az?

betyár (törölt) 2010.07.04. 19:16:50

Tisztelt szerkesztők,
biztos, hogy ilyen kommentfolyamokat akartok? Mi lesz akkor a ballibbant blogokkal? Éhen halasztjuk őket?

Terniak 2010.07.04. 19:19:13

@-d(-_-)b-: "2010. szeptember 1.: minden iskolában kötelező lesz tanítás előtt a Himnusz, utána a Szózat eléneklése."

Én ezzel egyébént egyetértenék.

vajdasagi 2010.07.04. 19:21:44

@picur3ka/mesterhazymiklospart: A 100 lépés programot valóban ki kellett függeszteni minden hivatalba? Ne már? Biztos vagy ebben? Tudod bizonyítai is?

Persze én utáltam a szoci vezetést, de nem hittem volna, hogy ilyen ostobaságokat csináltak. Viszont az újak ostobaságai meglepnek és zavarnak.

Ленина · http://szanalmas.hu 2010.07.04. 19:23:21

És ha jól látom az Árpád út négy sávos. Nem jó ez így gyerekek. Legyen három sáv, plusz kerékpár út.

csakmerazé 2010.07.04. 19:25:49

@Ленина: véleményed zene füleimnek, lelkem tapsol :-D

tanarseged ur 2010.07.04. 19:26:22

@hercegnö: Kommunikációs bakokat lődözni nagyon gyorsan is lehet, GDP-növekedést serkenteni és állami működést javítani csak lassan. Ezért vagyok - csekély bosszankodás mellett - elnéző.

Terniak 2010.07.04. 19:27:01

A Nemzeti együttműködéshez:

"A rendezvény meghívott előadóinak véleménykifejtését a hallgatóság soraiban helyet foglaló tapasztalt ügyvédek, bírák és más szakértők – köztük kriminológusok, szociológusok - is színesítették hozzászólásaikkal. A legtöbben éles szakmai kritikával illették a Btk. új rendelkezéseit, és rámutattak a jogszabálynak azon hibáira, melyek a büntető jogtudomány képviselőinek segítségével és tapasztalatokon nyugvó bölcsességével kiküszöbölhetőek lettek volna."

kamarti 2010.07.04. 19:27:12

@Teremszolga: és mi marad az ünnepnapokra?

Arp1 2010.07.04. 19:27:33

@vajdasagi: 1. ez a Net, a netes fórumokon szokás így is.
2. mint vajdaságinak, nem Titó képe kéne fájjon, és "az az időszak", hanem Milosevity képe és ideje. Mert Milosevity tényleg diktátor volt, és az tényleg diktatúra volt. Nem szocialista, langyos, "elvagyunk" stílusú, hanem elnyomó és militáns. Mint vajdaságinak, Milosevity ideje alatt meg kellett volna tanulnod felismerni a diktatúra jeleit, a folyamatokat. Ez itt most Magyarországon nem egy diktatúra kezdete, hanem inkább egy felszabadulásé. Jé, és nem valami felszabadulás féle dologról szól az a bizonyos nyilatkozat is?

Aki balos az hőbörög, a rettegők meg rettegnek.

Terniak 2010.07.04. 19:27:46

www.jogiforum.hu/hirek/23374

három csapás és a büntető jogalkotás

csakmerazé 2010.07.04. 19:29:11

@Teremszolga: így lesz valami semmitmondó és elcsépelt. Az ünnepélyeken való eléneklés az a helyén van, a reggeli zsolozsmázást hagyjuk az egyházra.

Terniak 2010.07.04. 19:31:02

@kamarti: a magam részéről fontosnak tartom a hazafias nevelést. Ennek része lehet, hogy az iskolahét elején énekeljék el a Himnuszt, vagy a reggeli órák előtt.

Ez nem csorbítja az ünnepek méltóságát.

Egyébként érdeken volt tegnap nézni a német válogatottat. A "honosított" játékosok egyike sem énekelte a német himnuszt. Nem akarok belemagyarázni semmit, mert lehet csak nem tudnak énekelni, de azért elgondolkodtató volt.

Terniak 2010.07.04. 19:31:52

@csakmerazé: volt már ilyen a 90-es évek elején. Kifejezetten pozitív hozadéka volt.

kamarti 2010.07.04. 19:32:49

@Arp1: na, azért sztem ne mi mondjuk már meg innen, hogy milyen volt titó alatt élni...

egyébként meg, ha már nyilatkozat, meg történelem: tényleg 56-tal kezdődött volna az önrendelkezésért vagy a felszabadulásért vívott harc? és akkor a török uralmat meg a habsburgokat vagy a német megszállást meg direkt élveztük? ha jól emlékszem, korábban még megvolt a "jogfolytonosság" a fülkeforradalom meg 48 között is - vagy az most nem fért ki a lapra, vagy mi?

mackensen 2010.07.04. 19:34:21

Elolvastam párszor ezt a szart, és valahogy olyan Tőkéslászlós, szószékről kinyilatkoztatós nesze semmi fogd meg jól.
Csak én egyedül élek ezzel az érzéssel?

csakmerazé 2010.07.04. 19:35:25

@Arp1: "Aki balos az hőbörög...". Én nem vagyok balos, mégis hőbörgök. Igaz, jobbos sem vagyok. Az viszont biztos, hogy aki gondolkozik, az eddig is hőbörgött és most is és sajnos ezután is fog. És nem azért, mert ez neki annyira jó, hanem mert van miért. A politikai "elit" gondoskodik róla.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2010.07.04. 19:35:37

A nyilatkozattal kapcsolatban néhány ötlet kommentbajnok.blog.hu/2010/07/03/nyilatkozat_19
A lényeg, hogy ne legyünk kishitűek :) LOL

stratez 2010.07.04. 19:39:02

A mandiner nagyon jól ráérzett arra, hogy hol húzódik a határ a jó politikai marketing és a hülyeség között. Orbánéknak sajnos már nem először viszont láthatóan halvány lila gőzük sincs, ez a határ merre van. Nem ártana, ha valaki szólna Orbánnak és ennek Sziporka Petinek, hogy mielőtt ötletbörzéjükből előrángatják a legújabb agymenést, legalább az e témával kapcsolatos hsz-ban mélyedjenek el egy percre.

csakmerazé 2010.07.04. 19:39:34

@Teremszolga: Hol volt ilyen Mo-on? Én már nem voltam érdekelt az oktatásban, a gyerekeim még nem, úgyhogy ilyen ismeretem nincs. De a véleményem ettől még nem változik: egyszerű szokássá, napi rutinná, jelentéktelenné válik. a Himnusz és a Szózat ennél többet érdemel.

layo 2010.07.04. 19:40:08

@Teremszolga: Hát lehet , hogy nem énekeltek,de odatették magukat a meccsen,láthattad.Nálunk meg csak a duma van minden szinten,vedd már észre !!!!!!!!!!!!!!!!!

layo 2010.07.04. 19:43:41

@stratez: nem inkább szarnak rá,hol a határ ??

Terniak 2010.07.04. 19:43:56

@layo: ezért mondtam, hogy nem szeretnék belegondolni semmit, ráadásul ha jól tudom, Özil kifejezetten reagált is ezekre a vádakra. Szóval egyetértek Veled a millió felkiáltó jel nélkül is:-))))

Mégis valami motoszkált bennem, bár lehet inkább a francia válogatottat kellett volna hoznom, ahol ez nagyobb gond...

vajdasagi 2010.07.04. 19:44:49

@Arp1: 1. Azt mondod, "ez a Net, a netes fórumokon szokás így is." - Ez egy rossz szokás. Félrevezetésre lehet alkalmazni. Belemagyarázni mások mondanivalójába olyat is, amit ők nem mondtak, még csak nem is gondoltak. Tehát kiküszöbölendő. A Net még túl fiatal - még nem alakult ki a kultúrája. Még lehet benne csúsztatni, mások mondanivalóját elferdíteni, stb. De ez majd talán elmúlik.

2. Tito képei sajnos nem zavartak, mert sajnos engem is agymosottá tett a rendszere. Hittem benne. Milosevic idejével kapcsolatban nincs mit szégyenlenem - felszólaltam ellene, munkahelyi politikai konfliktusba kerültem emiatt, majd végül jobbnak láttam eljönni egy olyan országba, amely egyrészt az anyaországom, de másrészt nem voltak ott kifügggesztve fényképek és politikai nyilatkozatok.
Most majd lesznek. Ne vedd zokon, de engem ez zavar, és ettől több is ez: azt hiszem, hogy ez hiba. Ez meg aztán még inkább zavar. (Vedd észre: aki ellenség, az csak örülne egy ilyen orbitális baromságnak - hiszen ez a Fidesz bukását vetíti előre.)

Terniak 2010.07.04. 19:44:57

@csakmerazé: ha most kiderül, hogy ez csak helyi kezdeményezés volt nálunk Északkelet-Magyarországon, mindjárt dobok egy hátast :-))).

Húsleves 2010.07.04. 19:46:39

Rossz hírem van a hivatásos rettegőknek. Annyira kifulladt ez az amúgy is felfújt téma, hogy az indexen már 2 rasszizmus témájú link is megelőzi. Ráadásul abból is az egyik import.

layo 2010.07.04. 19:53:11

@Teremszolga: a francia csapat tényleg jobb példa,de ott meg kiöregedett sztárok miatt égtek be.De az vicces lehet,amikor a bevándorlók gyerekei tanulják a francia történelmet: őseink a harcias,szőke gall törzsek voltak stbstb...

Barnamaci 2010.07.04. 19:55:10

@-d(-_-)b-: egy pont kimaradt:

2010 szeptember 1-től kötelező lesz mindenhol kifüggeszteni egy feszületet.

:-)

Öreg Sam 2010.07.04. 19:55:30

@Húsleves:
Látod,milyen szép dolog a demokrácia?
Mindenki azt olvasgat,amit akar...
Ez ilyen egyszerű.

Húsleves 2010.07.04. 20:02:46

@Öreg Sam: igen, ilyen a demokrácia. A nemzeti együttműködési nyilatkozatot is elolvashatja aki akarja, aki meg nem akarja, az meg nem olvassa.

hrcs_123 2010.07.04. 20:06:42

http://www.facebook.com/#!/group.php?gid=132001306834302&ref=ts

Rob67 2010.07.04. 20:10:58

@Teremszolga: Na látod.
Ha itt éltek volna akkor a Himnuszt ugyan fújnák rendesen, de focizni nem tudnának :)
A németeknek viszont megnyerték a meccset.
A mocskok.

csakmerazé 2010.07.04. 20:16:19

@Teremszolga: Mint mondtam, nincsenek ezzel kapcsolatos ismereteim, de mosolyt küldeni én is tudok :-))). És még mindig nem változott a véleményem.

is 2010.07.04. 20:16:54

titekér' már jön is a fekete óto..

hát megmondták, hogy legalább 50x70cm, és se a csaj hasa, se a Mona Liza szeme, se a Zwackos Unicum üveg nincs annyi... a meleg seggek lemérése még folyamatban...

toromasi 2010.07.04. 20:17:07

Szerintem ezzel a 'nemzeti együttműködés' szöveggel egész egyszerűen annyit akarnak mondani, hogy szakítanak az elmúlt évek gyakorlatával (vagyis, hogy a hatalom fütyült ránk, csak a saját érdekeit nyomta) és normális európai választó-politikus viszonyt alakítanak ki.
Se többet, se kevesebbet.
Ehhez kellett valami megnevezés (azon persze lehet vitatkozni, hogy telitalálat-e).

kamarti 2010.07.04. 20:21:38

@Teremszolga: ja, sztem se magyarázzunk bele semmit, mert sok-sok nem honosított focista se énekel (szerencsére, már ami a fület illeti) - ettől én még el tudom képzelni, hogy odateszik magukat és érzik a súlyát a dolognak. remélem, ebben egyetértünk.
amúgy a hazának sztem többet használna, ha a kölkök pl. a korrekt együttműködést tanulnák meg, vagy azt, hogy nem kell ügyeskedni, helyezkedni, segget nyalni, ha el akarnak érni valamit, ha hasznos állampolgárok akarnak lenni. és alapszabály: a példa a ragadós, nem a duma. szóval ha ezt látnák és eltanulnák, hasznosabb hazafiak lennének, mintha minden nap a himnuszt éneklik.

kamarti 2010.07.04. 20:28:01

@toromasi: na, a megnevezés megvan. csak a gyakorlat hiányzik - mert a "beterjesztjük-elfogadjuk-elmondjuk a népnek, hogy ő hatalmazott fel rá hogy beterjesszük és elfogadjuk" számomra nagyjából egyenrangú a "a hatalom fütyült ránk, csak a saját érdekeit nyomta" gyakorlatával

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.07.04. 20:31:07

Azért nem illik engem, azaz IGe-t keverni a kormány bugyuta agitációs propagandájával.

Öreg Sam 2010.07.04. 20:31:24

@Húsleves:
Bazz,te valamit nagyon nem értesz,de (sajnos) nem vagy egyedül )
A demokrácia a te kis magánéletedben arról szól,hogy ha nem tetszik ez a blog,akkor mások sértegetése nélkül átmész egy másikra.
A diktatúra meg arról,hogy neked kötelező itt lenni,akkor is,ha nem tetszik.
Ez persze erős csúsztatás,de hátha igy felfogod )
Legyen szép estéd! )
Ps: valamit nem értek,ha gondolod világosits fel.Én soha nem kurvanyáztam,soha nem gyilkoltam halomra senkit virtuálisan,egyfajta szelid ártalmatlan maliciával kérdéseket/kételyeket fogalmaztam meg.
Elvakult Fideszfanok részéről számtalan felkoncolásról/Dunába lövésről/deportálásról/kommerezésről/zsidózásról/stb olvastam,ha valakinek a józan ész jegyében esetleg eltérő véleménye volt.
Biztos jól van ez igy?
Csak kérdezem....

toromasi 2010.07.04. 20:39:43

@kamarti: Nekem tetszik, hogy nem szarakodnak.
A programjukat hajtják végre, ahhoz meg már tényleg hozzájárultak a választók.
Nem hiszem, hogy boldogabb volnék, ha állandóan azzal csesztetnének, hogy az egyes döntésekhez mondjam el a véleményemet; bizalmat kaptak, várom az eredményeket.

Arp1 2010.07.04. 20:42:28

@csakmerazé: Akkor, te a rettegő kategória lehetsz.
@vajdasagi:
1. Ez pont az a módszer, amivel az illető figyelmét fel szokás arra hívni, hogy amit mond, az mivel egyenértékű. A netes kultúra tárgyalásába ne menjünk bele, de ez nem egy félreértelmezés, vagy hiba.

2. Azért, nem a kifüggesztett Milosevity kép miatt jöttél el, ugye? Sokkal durvább tudott annál az lenni, mintsem hogy egy kép miatt jöttél el? Azt se mond, hogy a politikai nyilatkozatok miatt volt diktatúra. Mert pont politikai nyilatkozatokból igen kevés volt, de "nemhivatalosan" egészen máshogy működtek a dolgok, mint ahogy azt a hivatalos politika láttatta. Mi a baj azzal, hogy ha Orbánék úgy gondolják, hogy az elsöprő (nem csalt) választási eredmény jegyében ők bizony alaposan megváltoztatják az országot, és ezt a szándékot nyilatkozatba foglalják, és kihelyeztetik a közintézményekbe, hogy minél többen értesüljenek róla? Mi ebben az a "diktatórikus elem", ami emlékeztet Milosevityre?

ÖCSIBÁ 2010.07.04. 21:12:04

Így kezdődött, volt már néhány megamániás ember a történelemben,Hitler, Sztalin, Rákosi, ...stb NEM tanultunk belőle? Lesz király választás is mert viktor azt mondja legyen jég a dunán és lesz, ti meg éljenezve királlyá fogjátok választani. ezt akartátok nem?

toromasi 2010.07.04. 21:28:09

@ÖCSIBÁ: A megalomániáról inkább Demszky jut eszembe...

vakvarju 2010.07.04. 21:34:06

@betyár: Dehogy fognak éhen halni! O.V. és barátai gondoskodnak bőven munícióról. Sajnos!

Dankesőn 2010.07.04. 21:38:13

Akkora forradalmat csináltunk, hogy pár napon belül csak aranyfogakért lehet svájci frankot vennni.

Öreg Sam 2010.07.04. 21:38:29

@toromasi:
Fiatalka lehetsz...
Nem baj ez,a kor nem érdem,nem bűn,egyszerüen csak állapot....)))

toromasi 2010.07.04. 21:49:16

@Öreg Sam: Sajnos már 'öregecskedő' - ahogy egy másik megalomániás mondaná.

Arp1 2010.07.04. 21:53:37

@ÖCSIBÁ: Gyurcsány megamániás volt, először baloldali "felemelésben" gondolkodott, aztán a cél érdekében akár még hazudozott is, a pártja meg közben szétlopta az országot.

Orbánék célja csak akkor lenne megamánia, ha nem lehetne megcsinálni. Egy MSZP minőségű párttal természetesen nem is lehet, ezért részükről teljesen érthető a "merjünk kicsik lenni" mentalitás.

Ja hogy megalomániás, értem, hát igen, abból speciel volt egy bebukott kormányzati negyed építése, az mennyire volt megalománia?

Teszem azt, ha azt kellene a hivatalokba kitenni, hogy "50 liter ingyen sör jár mindenkinek", azzal mennyire vitatkoznátok? Annak kitételét nem vennétek diktatórikusnak? Pedig Orbán politikai nyilatkozata (ha beválik amit megálmodott benne) jobb hír, mint az 50 liter sör. Persze a borivók tiltakoznának, meg páran félnének is, hogy kötelező lenne-e a sört meginni? De pozitív dolognak lehetne felfogni, nem?

Öreg Sam 2010.07.04. 21:55:12

@szarkaláb:
Maga megőrült,maga megőrült,hogy mindent kétszer mond kétszer mond?
Ha ezt megfejted,kapsz egy bögrét )))
Ja,guglizni nem korrekt )

veny 2010.07.04. 22:02:52

Azért kellett ellopatni Kádár fejét, hogy most ne láthassa bárki, mennyire röhög... :)

AnnaKarenina 2010.07.04. 22:46:52

Jók a montázsok.
A nyilatkozatot meg azért muszáj kifüggeszteni, mert TÖRTÉNELMI JELENTŐSÉGŰ, elvégre a rendszerváltozás csak most kezdődik, az eltelt 20 év csak próbajáték volt. Ezzel jól el lehet fedni, hogy ebben a 20 évben a Fidesz is részt vett, kormányzott is 4 évet a kisgazdákkal.
Meg még azért is kell, hogy a Fidesz-fanok megértsék, itt most NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS van, ne komcsizzanak, meg libsizzenek má', mert az nem lehet, ugye, hogy csak a választók 2/3-ával működnének együtt?:) Vagy mégis? "Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításáról döntöttek."

neurotikk! (törölt) 2010.07.04. 22:58:41

@Teremszolga:
A tobbiekkel kell egyetertsek.
De mas indokbol is.
Nem igazan jellemzo, hogy a kolykok megszeretnek valamit, amit kotelezoen lenyomtak a torkukon. A ceremonia kedveert. Naprol napra. Jo ha nem utaljak meg.
Nem hinnem hogy ez a modja...

Errol jut eszembe. Orosszal hogy allsz? Csak feltetelezem, hogy eleg tapasztalt vagy, hogy meg neked is kotelezo volt. Atvetted az orosz muveltseget es maig szereted szivedbol, munkasindulok reggelire es csáj, ugye? : )

neurotikk! (törölt) 2010.07.04. 23:04:40

@Arp1:
B+ apam, 50 liter sor?!
Annak konkret kezzelfoghato haszna van a melegben ecsem! Nem ugy mint ennek a szines szagtalan izenek. Jol beszelsz, minek ez a szofosas a falakra, ingyen sorcsapot minden hivatalbaaaa!

Mellesleg nagyobb rajongo vagy mint egy hormonbeteg kiscsaj. Te tenyleg halal komolyan gondolod ezt az erosen feloldalas/felrenezo szoveged. Nem semmi.

neurotikk! (törölt) 2010.07.04. 23:08:48

@Arp1:
Amugy nem azt raknak ki ennek a mintajara, hogy mindenkinek 50 liter ingyen sor jar, hanem, hogy mostantol mindenki sorivo. Mert a nemzeti sorivokra szavaztak a legtobben.
Ja meg hogy az eddigi gonosz evek, mikor meg nem fogtak ossze a sorivok, az most el lett soporve a sorszeretok forradalman, ami a sorpart erdeme.

Mondjuk az otlet azert meg tetszik, hiaba nem a sopart nyert, fogjunk ossze! Sorcsapot minden hivatalba!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.07.04. 23:10:42

Orbán képét mikortól kell kirakni?

TILTAKOZZ AZ ORBÁNI DIKTATÚRA ELLEN.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.04. 23:12:32

Beteges egy dolog ez... Az a k.rva kisebbrendűségi érzés, az lehet a dolog mögött... Mi a pöcsért nem lehet szépen a médiákban a szájába rágni a birka rétegnek, amint azt eddig is tették? Szépen, tagolva, ahogy a gyengeelméjűeknek magyaráznak és 26szor elmondva! Most kell feladni a labdát amikor valami értelmeset is csinálhatnának már? Megvan a kényelmes többségük mindehhez. Ez a legfontosabb? Ne tessék a szimbolikus szemfényvesztéssel jönni, mert akkor 4 év további szimbolikára számíthatunk??? Az azért talán kevés lesz!

mucin 2010.07.04. 23:22:35

Ha már festmény: lehetne esetleg rendelni pixelesztergályoséknál egy Delacroix: A Szabadság vezeti a népet montázst kék helyett zöld trikolórba foglalt Nyilatkozattal, persze aktualizált fejekkel?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.04. 23:32:59

@AnnaKarenina: Teljesen igaz. Kb. úgy adják elő a szövegben, mintha ők ott sem lettek volna, nem szavaztak volna, nem lettek volna a bizottságokban (nemrég, a cocik alatt Varga Mihály, a költségvetési bizottság fideszes elnöke???), mintha nem is ebben az országban lettek volna. Basszu, aktívan asszisztáltak, 1000+1 szálon összefonódtak... Bár már elkezdődött a történelem ismételt átírása...

Arp1 2010.07.04. 23:35:05

@neurotikk!: Nem az, hogy én mennyire támogatom, hanem hogy egyesek mennyire ellenzik. Pedig semmi okuk nem kellene legyen. Ha mindenkivel meg kellene egyezni, akkor nem hogy sörcsap nem lesz, de még sima víz se. Ha meg kellene egyezni mindegyikkel akkor kellene egy sör és bor, meg egy szóda is, de ugye arra már nem futná a pénzből. Ezért inkább ne legyen semmi.

egyenlítő 2010.07.05. 00:13:41

LÓFASZT VAGYUNK RETTEGŐK.

Lófaszlottó! Megvolt az öt!

Kis csalással. Ezzel együtt :-)

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.07.05. 00:20:04

A Debrecenben csak Kósa Lajos „mikrofonállványaként” ismert Széles Tamás bemutatta, hogy miként is lehet sporttudósítás címén egy olyan cikket laptopra öklendezni, amely a világ műveltebbik felében aligha jelenhetne meg..., illetve hát, megjelenhetne, csak azzal a szerző egy életre kiírná magát mind a jobb-, mind pedig a baloldali médiumokból.
Felháborító azon „sporttudósítás” amit Széles Tamás, a Debreceni Városi Televízió vezetője követett el, és amely igen plasztikusan szemlélteti, miként is működik a hétköznapi rasszizmus. Nos, a cívis városban csak „Kósa Tévé”-nek nevezett médium igazgatója a következőképp számolt be a dél-afrikai futball vb Ghána–Németország meccséről, idézem: „Már a himnuszok alatt éreztem, hogy régen jártam Németországban. Ideje ismét elmenni és körülnézni, mert szemlátomást komoly „lakosságcsere” zajlott arrafelé az utóbbi években. Egyszerűen „bebarnultak”, s a szemük is kissé „húzott” lett. Meg a nevük olyan fura... Háááát Özil, akarom mondani izé, lehet, hogy kihúzom a gyufát néhány pösze és szakállas, „emberijogokatvédünkavégtelenségig” típusú honfitársamnál, akik kiáltványban szólítanak fel majd (aláírják többek között a megszokottak: Heller filzóf Ágnes, Fajkasházy hócipős Tivadaj, Jancsó egyszervoltnagyrendező Miklós, meg Bródy személyiigazolvány János és Koncz haénrózsavolnék Zsuzsa), hogy hagyjak fel a rasszista kijelentésekkel, minthogy nem bírom elviselni a fociban a „benettonválogatottakat”. Tudják, ezek olyan united colors (azaz „minden színű”) csapatok. Pont olyanok, mint például a mai német volt!”
Hát, kérem szépen, bár magam se szakállas, se pedig pösze nem vagyok, innen üzenném Széles Tamásnak (tévedésből majdnem „kollégát” írtam), hogy egyrészt azok az emberek, akiket a szájára vett, „némileg” többet tettek már le ennek az országnak asztalára, mint háromezer darab Széles Tamás együttvéve, továbbá, hogy én meg – hogy magam is ezt a nagyon „szellemes” kifejezést használjam – nem a „benettonválogatottakat” nem bírom elviselni, hanem azokat a szarjankókat, akik újságírás címén csak öklendezésre képesek.

A bunkó...k!

neurotikk! (törölt) 2010.07.05. 00:40:13

@Arp1:
Haat, igazabol tenyleg se nem oszt se nem szoroz. Elvileg. Ilyen szempontbol tenyleg nincs ok ellenezni. A kormany dicseri magat, ennyi. Onmagaban ettol az egy kialtvany kifuggesztestol meg nem lesz senkinek se jobb, se rosszabb.
Mondjuk pont ezert erthetetlen, hogy manapsag ez minek?!
Es a mindenkivel meg kell egyezni dolog nem tudom hogy jon ide. Nana hogy nem lehet mindenki kedvere tenni, de talan nem is kellene ugy tenni mintha epp azt tennek.
Nagyon nem igy van. Soha nem is lehet igy, mint irod. Akkor meg mit erolkodnek a Nemzeti Kialtvannyal, mint a kommunistak?

OftF 2010.07.05. 00:58:31

Én mindezt igazán leszarom, de hol jár a gazdaság? Arról is kéne beszélni.
Telepuffogják a teret Hoffmannn Rózsákkal meg Sztálinképekkel, nesztek cirkusz a népnek.

dr. mesterséges színezék 2010.07.05. 01:00:58

HA Fletónak nem lett volna mindenki a haladás ellensége, vaskalapos, kriptokádárista, jövőkonzerváló, retrográd..., aki kiröhögte az éppen aktuális sorszámú reformját, lépését vagy zászlóshajóját, szóval HA..., akkor mellé tudnám tenni a garast, így csak annyit, hogy a két egoista ökör felzárkózik egymáshoz, ill. most OV jutott előnyhöz.

mizrolist 2010.07.05. 02:03:16

@Teremszolga: speciel abban a német csapatban egy honosított játékos van, Cacau. A többiek vagy németnek születtek Németországban (mint Boateng), vagy gyerekként kerültek oda és kvázi németként nőttek fel (mint Klose)...

mialenyeg 2010.07.05. 02:30:11

Ez valami sittes word-dokumentum olyanokkal, hogy 2010tavaszán. De kihez fognak csapódni azok a szerencsétlenek, akik most megrendültek a Fidesz életerejében?

gpetersz 2010.07.05. 06:05:12

Az ötlet jó, de ilyen szar montázsokat is régen láttam már...

gpetersz 2010.07.05. 06:06:26

@neurotikk!: "meg nem lesz senkinek se jobb, se rosszabb."

Dehogynem, pénzbe kerül vazze. A tiédbe, az enyémbe...

stratez 2010.07.05. 06:16:50

Egy ilyen intézkedés hallatán az ember elgondolkodik, milyen politikai hasznot remél tőle a kormány. Mert hát nyilván remél valamilyet, különben nem találta volna ki. De ez az az eset, amikor ha megfeszülök sem jut eszembe semmi. Azt ugye, senki nem gondolja komolyan, hogy az emberek ügyes-bajos dolguk intézése közben ezt a marhaságot fogják olvasgatni. Haszon tehát semmi, kár viszont annál több. Órák alatt tiltakozást váltott ki, jobb esetben pedig a gúny tárgya lett még a kormánnyal rokonszenvezők táborában is. Érti ezt valaki?

egyenlítő 2010.07.05. 07:18:12

@szarkaláb: Ez az! Eltaláltad!

Viktor intelmei gyermekeihez!

egyenlítő 2010.07.05. 07:23:09

@szarkaláb: Nem! Szegezzük ki minden templom ajtajára, hadd tudjuk, miért lakik ott az Úristen!

Egyébként senkinek semmi kifogása az ellen, hogy a NENYI vitrinben legyen ezer év múlva. Vita legfeljebb arról van, hogy mi legyen a vitrin fölé írva.

csoko20 2010.07.05. 08:01:56

Remélem Orbán Viktor képét is kirakják majd, miniszterelnökként teljesen jogos lenne!!!

Pár hónap múlva ugyis szeretne mindenki köpőtávolságba kerülni....

Gekko 2010.07.05. 08:13:49

@tanarseged ur: Nem feltétlen akarok erőltetett párhuzamokat vonni, azonban a "nemzeti együttműködés folyamányaként létrejövő gazdasági fellendülés" című mutatványt egyszer már láttuk. Még a kommunikációs "bakik" is hasonlóak. Persze piciben, meg kicsit tétován, de azért mégis.

Az a baj, hogy ezek nem annyirra bakik. És sajnos az államilag elrendelt növekedés, meg innováció, esetleg versenyképesség javulás nem szokott működni. Azt konkrétan láttuk, csak szeretjük elfelejteni.

Szóval, határozott és legitim kormányzás kell, de minenbe beleugató állam nem. Szerintem. És ha a sikeres példákat nézzük a feltörekvő régiókba, akkor azt gondolom, nem lehet kérdéses.

toromasi 2010.07.05. 08:49:05

@Orbán képét mikortól kell kirakni?: Majd tiltakozom, ha ki kell rakni.
De most mit hisztériázzak?

toromasi 2010.07.05. 09:37:38

@stratez: Nem valószínű, hogy politikai hasznot remél a dologtól; politikai hasznot inkább olyasmitől lehet remélni, mint az ingyenes tömegközlekedés bedobása.

Szerintem - elég naívan - azt gondolja, hogy komolyan tudunk venni emelkedettnek számító gondolatokat, esetleg még azonosulni is képesek vagyunk azokkal.
(Ha az érintettek mégis marhaságnak gondolják a szöveget, akkor persze bukik a mutatvány.)

stratez 2010.07.05. 10:16:38

@toromasi: Az emelkedett gondolatok közlését rá kell hagyni az irodalomra, a publicisztikára, a médiára. ez nem kormányzati műfaj, az meg különösen nem, hogy ráerőszakolja kéretlenül a jónépre. Tekintélyt, népszerűséget a jó kormányzással lehet kivívni, és nem lózungok kötelező olvastatásával. Sikerült feleslegesen már megint egy jó nagy öngólt lőni Orbánéknak. Nem az elsőt, és tartok tőle, nem is az utolsót.

toromasi 2010.07.05. 10:42:23

@stratez: Legalább elő lehet jönni újra a királlyá koronázós baromsággal.

Abban egyetértek, hogy tekintélyt, népszerűséget a jó kormányzással lehet (sőt kell) kiérdemelni.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.07.05. 11:34:53

A poszt nem jó, viccelődése rosszul és hamisan cseng. De. De.

@stratez: "Tekintélyt, népszerűséget a jó kormányzással lehet kivívni, és nem lózungok kötelező olvastatásával."

Fájdalom, de ez így van. A pótcselekvéstől az állam semmivel sem lesz hatékonyabb vagy tekintélyesebb; a sikermarketinget csak a meglévő sikerek igazolhatják, nem az üres és magalapozatlan, ezért hamis szavak.

A nyilatkozat marketingértéke természetesen jelentős. A kormányzása során hitelességét felélő baloldal erre mutogatva tápászkodik föl és triumfál, a szomszédos országok magyarellenes erői udvariasan fintorogva rúgnak belénk. Nem, nem "rettegnek". Miért rettegnének a nem várt ajándék miatt? És ha a kormány tovább játszik a saját kapujára, akkor semmi nem lesz elég ahhoz, hogy megakadályozza diadalmas visszatérésüket vagy az LMP-féle alakulatok megerősödését.

Kételkednek? 1994 után is? Naivak, ha ezt teszik.

toromasi 2010.07.05. 12:16:02

@elGabor: Tényleg támadási felület ez az intézkedés.
Az is tény, hogy mindent elkövetnek megfelelő helyeken, hogy sokszorosára hízlalják a témát.
Mégis: nem hiszem, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonítanának neki a választók, akik már jó évtizede hallják unos-untalan a diktátor-vádat.
Az mégiscsak fontosabb számukra, hogy pl. tudnak normálisan közlekedni a vasútvonalak újranyitásával.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.05. 12:29:48

@elGabor:

""Tekintélyt, népszerűséget a jó kormányzással lehet kivívni, és nem lózungok kötelező olvastatásával."

Fájdalom, de ez így van. A pótcselekvéstől az állam semmivel sem lesz hatékonyabb"

Tudja, az a baj, hogy ez a megközelítés a baloldali propaganda egyik első számú eszköze: mindenki vívja ki a tekintélyt.

Ugyanúgy hangzik, mint az például, hogy " ne szankciókkal, büntetéssel oldjuk meg, hanem a megelőzésre fordítsunk figyelmet " Ez baloldaliról lefordítva annyit jelent, hogy nem fog történni semmi, illetve szankciók helyett támogatást fognak kapni az érintettek.

"A mindenki vívja ki a tekintélyt" mondat mögött mindig ott látom a gúnyos baloldali mosolyt, aminek az a jelentése, hogy " majd teszek én arról, hogy le legyen rombolva az a tekintély, nem is marad majd másra ideje, mint hogy védekezzen ". Aki ebbe a "kivívom magamnak a tekintélyt" játékba belemegy, az arra ítéli magát, hogy a baloldal játékszabályainak próbáljon megfelelni.

A jobboldali-konzervatív világképhez bizony hozzátartozik a pozícióval járó tekintély.

Samott 2010.07.05. 12:40:06

@Lesből Támadó Szárítókötél: ez qrva nagy... :D mondjuk a szociknak nem nagy kunszt egy ilyet osszedobni, eleg volt elovenni egy regi templatet es kicsit felfrissiteni.

Öreg Sam 2010.07.05. 12:42:42

@Elpet:
Az utolsó mondatot nem tudom értelmezni.
Netán arról lenne szó,hogy akinek az isten hivatalt adott,annak nyilván észt is adott hozzá? )

picur3ka 2010.07.05. 12:45:18

@Lesből Támadó Szárítókötél:

Ha meg nem tudtuk volna, hogy teljesen feleslegesek a parlamentben.

Lesből Támadó Szárítókötél 2010.07.05. 12:52:16

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Kell valaki, aki a cirkuszt csinálja, de meg kell hagyni, volt kiktől tanulniuk. Csak azt kell most megszokni, hogy az eddigi szívatót szívatják, mondjuk megérdemelten.

Sólyom Bátor 2010.07.05. 13:09:02

@Lesből Támadó Szárítókötél: Itt nem oldalak vannak, hanem emberek. És az embereket régebben egy kommunista rezsim szopatta, most pedig egy jobboldali konglomerátum meresztgeti a fonnyadtat. De hidd el, mindig Te és én fogjuk azt a makkot nyalogatni :-)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.07.05. 13:23:50

@Elpet: Nem értek egyet. Amit írt, igaz volna ha a magyar állam az elmúlt években nem élte volna föl nagynehezen összekuporgatott, korábban sem magas bizalmi tőkéjét, és ma mondjuk egy 2002-es Fidesz-győzelem után állnánk. Nem így van. A legnagyobb vesztes természetesen a kudarcokért felelős baloldal, amit jól mutatnak a választási eredmények, de nem kétséges előttem, hogy a jobboldal győzelme csak a tekintély megszerzésének lehetőségét adta meg, nem magát a tekintélyt. A jobboldal vezeti és saját elvei szerint valamennyire formálhatja az államot*, de szembe kell néznie azzal, hogy még nem saját eredményeinek tőkéjéből, hanem mások meghitelezett bizalmából (na meg az IMF pénzén) él.

Most a nyilatkozat azzal kérkedik, ami nincs, és arra apellál, ami nincs, így pedig nem fokozza az állam tekintélyét, hanem egyenesen viszi. Hangsúlyozom: nem a kormányt soha el nem fogadó baloldal, hanem a felé nyitott, de irtózatosan sokat csalódott és ezért végtelenül gyanakvó társadalom számít. Ha ők egyszer úgy gondolják, ismét átverték őket, és a tapasztalataik radikálisan eltérnek attól, amit a kormány magáról mond, akkor a Fidesz ugyanoda juthat két-három év alatt, ahová az MDF.

Ezért felelőtlen és hamis most ez a játék.

___________
* Mindaddig, amíg nem szegül nyíltan a társadalom mélyen őrzött és sokszor be sem vallott értékei ellen.

betyár (törölt) 2010.07.05. 13:30:09

@vakvarju:
Dehogy nem! Látod te is idetévedtél onnan!:)) Eddig nem itt fikázódtál, úgy láttam.

mizrolist 2010.07.05. 13:38:37

@Elpet: megjegyezném, hogy azt a tekintélyt el is lehet veszíteni az emberek szemében (meztelen a király-effektus).

Maisie MacKenzie 2010.07.05. 13:46:42

"Sikeresforradalom"

új terminus technicus?

De talán ezt a sikerességet csak történelmi távlatból lehet megítélni?

escéhá 2010.07.05. 13:57:25

Jellemző, hogy még mindig plakátban-papírban gondolkodnak. Segíteni szeretnék!
www.mirrorstudio.hu/weakly/

Itt az első cikknél le lehet tölteni ezt-azt. Közalkalmazottaknak ingyen!

picur3ka 2010.07.05. 14:04:51

@Lesből Támadó Szárítókötél:

Ne haragudj, de ez nem igy van. Cirkusz az volt regen is, igy nezett ki kb: a maszop ott uvoltott szinte menden hetfon az ellenzek szinte osszes javaslatara, hogy: NEM, NEM,NEM!!!

Hogy valaki viccbol tenylegesen beadjon egy valos torvenyjavaslatot az orszaggyulesben, csak hogy gunyolodjon, en erre nem tudok peldat, de soroljad, ha te igen.

Google 2010.07.05. 14:06:04

@elGabor:

Nem veszi észre, hogy a baloldal az első perctől kezdve azon mesterkedik, hogy a választó úgy érezze, őt megint átverték? De most: ezek. Őszödi-beszéd esete forog fenn - mondják minden egyes alkalommal. Függetlenül attól, miről van szó. A sértett önérzetüket gondolják most azonnal orvosolni. Ez nem a mi játékunk, nem a mi harcunk. Ez az ők elő-chartázása, mert kétség nem fér hozzá, továbbra sem az ország érdeke a fontos számukra.
Egyébként a nép, magam is az lennék, magától nem akad ki azon, hogy valakiknek egy ilyen szeszélye van, hogy azt a társadalmi szerződést, melyről itt ezen az oldalon sokszor beszélgettünk, hiányoltunk, azt ők a legjobb tudásuk szerint megfogalmazták és most kiplakátolnák. Senki ne mondja nekem, hogy ez az én önérzetemet sérti. És főleg ne olyanok, akik nyolc évig süketek, vakok, némák voltak. Most ébredeznek a Csipkerózsika-álmukból, féltik itt a demokráciát. Mi nem akarunk együttműködést, vagy ők?
Ha pedig ez erő kérdése csupán, akkor ez van!

Steve the Great 2010.07.05. 14:07:22

@Lesből Támadó Szárítókötél:
Na épp akartam írni, érdekes lenne, ah elfogadnák. Nagyon hiányzott ez a függesztősdi, megkaphatja még a Minden Idők Legmagasabb Labdája címet is.

dr. mesterséges színezék 2010.07.05. 14:18:22

@Elpet: "A jobboldali-konzervatív világképhez bizony hozzátartozik a pozícióval járó tekintély."

Azt pöffeszkedéssel lehet a nulladik pillanatban elveszíteni - ezt egyébként a Fidesznek kellene a legjobban tudnia.
Talán nincsenek tisztában azzal, hogy nevetséges attitüdöt kiröhögni heti hetes nélkül is lehet... sőt!

dr. mesterséges színezék 2010.07.05. 14:21:30

@picur3ka/mesterhazymiklospart: "Hogy valaki viccbol tenylegesen beadjon egy valos torvenyjavaslatot az orszaggyulesben, csak hogy gunyolodjon, en erre nem tudok peldat, de soroljad, ha te igen"

Arra tán én se. Arra, hogy beadjon tizenezer módosítót, azért már akadt példa...

(A félreétések elkerülése végett, ha Pintér nem randítaná a képet, Fidesz-szavazó volnék - gyurcsányistát folyamatos jelenben csinál belőlem a kormány.)

dr. mesterséges színezék 2010.07.05. 14:24:00

@Google: "a társadalmi szerződést"

Egy szerződést legalább ketten szoktak aláírni. Ilyen alsó létszámkorlát persze nincs a diktátumoknál.

dr. mesterséges színezék 2010.07.05. 14:25:35

@Steve the Great: "Nagyon hiányzott ez a függesztősdi, megkaphatja még a Minden Idők Legmagasabb Labdája címet is. "

Vagy marha nagy szart kell elszemfényveszteniük, vagy marha nagy marhák.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.07.05. 14:26:13

@Google: A szocialisták és a hozzájuk csapódott liberálisok tekintélye romokban hever, és most talán egyetlen működőképes stratégiát követhetnek: be kell bizonyítaniuk, hogy a jobboldal sem jobb náluk, minden eszközükkel le kell járatniuk és nevetségessé kell tenniük ellenfeleiket.*

De ha ez így van, miért segít rombolásukban a kormány?
_______________
* Az LMP nagyon ügyesen inkább kikerülésre és szimpátiakeltésre játszik. Igaz, nem is esik rajtuk olyan jó fogás, mint a szocikon.

Google 2010.07.05. 14:36:02

@mesterseges szinezek:

Hát azért ketten vannak: ők, és azok, akik őket megválasztották.

Google 2010.07.05. 14:41:34

@elGabor:

És miért segítenénk mi azoknak, akik eddig éppen a demokrácia rombolásában jeleskedtek?

dr. mesterséges színezék 2010.07.05. 14:41:48

@Google: És ezt hívnád társadalmi szerződésnek?

Nézd, a francia közszolgálati modellt fel lehet mondani, sőt szerintem fel is kéne, nincs az amerikaiban semmi kivetnivaló, de azt nevén kell nevezni. Így sima bolsevizmusnak néz ki.

SzaGyu 2010.07.05. 18:08:29

"A Köztársasági Elnöki Hivatal az [origo]-val azt közölte, hogy a következő államfő feladata lesz meghozni a döntést, hogy kifüggesztik-e a nyilatkozatot vagy sem. Ez azt jelenti, hogy Sólyom László mandátumának lejártáig, tehát augusztus 5-ig nem fogják kifüggeszteni a nyilatkozatot" ÉLJEN!!
A "Következő lakó" (szégyen szemre) majd kifüggeszti !!

Celtic 2010.07.05. 18:20:49

@stratez: Persze. Pl. nagyon jo lehet vele elfedni, hogy valami tortenik. Vagy eppen nem tortenik. Nem tudom, hogy mi, Talan majd Alsooszodon kiderul.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.05. 18:32:35

@elGabor:

Ellenvetéseit értem, méltányolom és tiszteletben tartandónak gondolom. Fontosnak tartom azonban, hogy a jobboldali bírálatot élesen különválasszuk a baloldali értelmiség nyegle lekicsinylésétől, valamint jobboldali önkényt vizionáló, részben meg nem értésből fakadó, részben paranoid, részben aljas szándékú túlzásaitól.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.05. 18:45:32

@Celtic:

Elmondom, hogy mi történik. A költségvetés a tervezett hiány 120% - ánál tart, szemben a tavaly ilyenkori 87,9 % - kal.

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20100705-a-tervezett-deficit-kozel-120-szazaleknal-jar-a-hiany.html

Ezt fogják helyrehozni valahogyan, például. Ez az egyik, ami történik.

mizrolist 2010.07.05. 19:00:52

@Elpet: ez érdekes. Májusban ugyanez az adat valahol 85-88% körül volt...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.05. 19:07:47

@mizrolist:

Gondosan tervezett, szakértői költségvetés, ezt hagyta a Bajnai-kormány.

Tündér_Lala 2010.07.05. 19:23:00

@Elpet: Maradjunk annyiban azért, hogy ez hiba. Nem nagy hiba, de hiba.

Egy olyan országban, ahol az emberek ennyire kiábrándultak a politikából, természetesen az ellenoldal gondos suttogó propagandájával közvélekedéssé vált, hogy "mind egyforma, tolvaj és egyeduralomra törekszik" , nem szabad ilen magas labdát adni az ellenfének. Egyáltalában azt gondolom, hogy duma helyett cselekedni kell, ha szükséges a cselekvést dumával elfedni. Tanulhatnánk már a környező országok politikusaitól. (Hacsak nem az a cél, hogy valami sokkal lényegesebb dologról eltereljék a figyelmet, de ebben is találhattak volna az ellnfél kommunikációja által kevésbé használható dolgot.)

Azzal együtt mondom ezt, hogy valaki azt mondta itt, hogy a NER közhely gyüjtemény.
Itt akarom leszögezni, hogy a közhely attól közhely, hogy az mindenki által elfogadott igazság. Nos az előző hatalom ilyen mindenki által elfogadott igazságokat forgatott ki, cselekedett azok ellen. Ha ezek után valaki leszögezi, hogy ezen mindenki által elfogadott - eddig semmibe vett - igazságok mentén kíván cselekedni, akkor azt rém igazságtalan dolog közhely puffogtatásként aposztrofálni.

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.05. 19:42:58

@Elpet: Máris tettek lépéseket. Például lekapcsoltak kilenc darab zöldpólóst, aki nem tudta számlával igazolni a rajta lévő póló eredetét. Máris hatalmas csapást mértek a feketegazdaságra!
Nem is értem miért nem néztek utána az alsógatyájuk eredetének is? Talán be is jött volna az államháztartás hiánya.

Kemény kéz, határozott fellépés + NENYI. És a Haza fényre derül...

Celtic 2010.07.05. 20:08:26

@Elpet: Valasztasi ev van vegulis. Majd visszajon az a szep ido, amikor _alultervezik_ pl. az adobeveteleket, aztan a tobblet elkotesehez nem kell parlamenti 2/3. Ambar, jelenleg tokmindegy, hoyg kell vagy nem kell.
Aha. Elolvastam a cikket. Mintha nem a kiadasok nottek volna, hanem a bevetelek maradtak el csunyan. Pedig mintha vaéasztasi evben forditva szokott volna lenni.

esommelierHU · http://www.borteka.hu 2010.07.05. 20:11:20

Légyfogót is mellé, mert ugye a legyek ... és még baj lesz belőle - lásd: Svejk!
Barátsággal

Pelso.. 2010.07.05. 21:24:05

@Elpet: Sebaj, majd a minimálbéresek által fizetett szja helyrehozza a nehézségeket.

Egyébként:

index.hu/gazdasag/blog/2010/07/05/nyoma_sincs_az_elozo_kormany_tulkoltekezesenek/

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.05. 21:25:58

@Elpet:

"A jobboldali-konzervatív világképhez bizony hozzátartozik a pozícióval járó tekintély."

Ergo amikor Vodkás Horn, Megyogyós vagy Kúrcsány Fletó volt a miniszterelnök, akkor hajlongani kellett volna áhítattal, hisz a pozícióval jár a tekintély... ööö... azért a pozíció önmagában csak nem elég.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.05. 22:05:44

@Pelso..:

"Sebaj, majd a minimálbéresek által fizetett szja helyrehozza a nehézségeket."

Pontosan. Ha egyszer az adózók jelentős része minimálra van bejelentve (persze aztán zsebből megy a többi), akkor első nekifutásra így szokták az adózók bázisát növelni. Lehet vitatkozni azon, hogy a bevételt milyen hatékonysággal osztja újra az állam nyugati szomszédainkhoz képest, de a jogok mellett bizony kötelességek is járhatnak alanyi jogon. Megfelelő társadalompolitika keretében aztán kedvezményekkel lehet mérsékelni az adót. De a legnagyobb kiskapu, amikor adómentességet ad a rendszer valakinek. Akár anno egy marék kiváltságos nemesről, vagy manapság minimálbéres rétegekről van szó, de a közteherviselés általánossága teljesen elvárható és normális dolog.

picur3ka 2010.07.05. 22:35:08

@vajdasagi:

Ez nem ostobasag, ez altalanos gyakorlat sok orszagban, relevans kormany es egyeb mukodesi hatarozatokat, iranyelveket kifuggesztenek, pont.

Akinek ez ujsag, az most jott le a zuhannyal.Igy csinal a media hulyet a nepekbol kenyere-kedvere. Kitalaljak az ex-komcsik, hogy mivel tamadjak az ellenzeket, aztan ennyi, se fule se farka, altalaban, a gazdasagrol meg egyeb relevans dologrol nem beszelnek, mert nem ertenek semmihez.

Fotokat varsz, vagy mit? Nem keszultem erre. Új Magyarország Fejlesztési Terv - ez sokak szerint mai napig kint van erintett helyeken.

Pelso.. 2010.07.05. 22:44:23

@Herr SturmLiberator:
Mint érdemit tartom kevésnek, türelmetlenséget mellőzve.

Fentiek szépen hangzanak, csakhogy ez nem elvi kérdés, hanem gyakorlati: szükséges a bevétel a költségvetésnek, érthető. No, meg kellett találni egy réteget, melynek relatív sarcolása a legkisebb következményekkel jár.
Többek között mi sem szebb, mint a széleskörű közteherviselés, de nézzük már a számokat, -gondolj bele, annyiból egyszerűen nem lehet,van egy határ.Adózzon mindenki, de a tervezet ilyen formájú indoklása sántít.

Summa: ott tartunk, hogy az állam a minimálbéresek jelentős részénél vélelmez plusz adózatlan jövedelmet, (ami sokaknál lehet igaz, csak nem bizonyított), s ezen megfontolásból adót vet ki széles körben az ebbe a jövedelmi kategóriába tartozók számára. Kitűnő.
Azok viszont, akiknek viszont valósan csak a minimálbér a jövedelmük, elég érdekes konzekvenciát vonnak le mindebből.

picur3ka 2010.07.05. 22:49:55

@Pelso..:

Kormanyparti nyilatkozo szerint van kb. 1 millio minimal beres, 700 000 kozuluk vallalkozo, s akkor ott meg a kerdes, hogy a tobbibol mennyi keres tenyleg minimal bert.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.07.05. 22:53:40

@Pelso..: hát kérem szépen, a fene SZOCIÁLISAN ÉRZÉKENY adópolitika mintha sose jött volna össze a haladó elméknek, ergo igenis aszondom, hogy lássuk a másik megközelítést.

Pelso.. 2010.07.05. 23:08:27

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Nem tudom, Te sem, meg a nyilatkozó sem. Arra való az APEH, ha a bevallott jövedelmet kevesli, akkor állapítsa meg, bizonyítsa, s szedje be az eltitkolt-elkerült adót, de mindez nem alapulhat feltételezésen.

@Herr SturmLiberator: Lássuk, nem csodát várok. Nem szociális megközelítésben gondolkoztam.

picur3ka 2010.07.06. 00:30:35

@Herr SturmLiberator:

Ezek nem jobboldaliak, disztingvaljunk, Herr Sturm!

picur3ka 2010.07.06. 00:32:02

@Pelso..:

A nyilatkozo itt - mint kormanytag - elegge tudja, mirol beszel, szerintem.

Pelso.. 2010.07.06. 05:29:29

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Nem az érdekel, ki mondja. Az info abszolút hitelessé akkor válik, ha az említetteket megbírságolják adóelkerülésért.
A terv szerint a kormányzat ezzel párhuzamosan, ennek állítólag megfelelő mértékben emelni kívánja a minimálbért, ami különbséget a vállalkozásoknak ki kell termelni. Mostani gazdasági környezetben érdekes lesz.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.06. 07:35:31

Vannak itt megint csak más hírek is. Budai Gyula arról beszélt az m1 Estében, hogy a sukorói ingatlanügy szálai egészen magasra vezetnek, és ezt bizonyítani is tudja.

A Népszabóság ezzel szemben a Nyilatkozattal foglalkozik teljes címlapon. Ami fontos, az fontos.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.06. 07:48:01

@Herr SturmLiberator:

Sturm úr, a tisztelet a pozíciónak jár, és nem a személynek.

A köteles tisztelet semmibevétele a jobboldal részéről csak Gyurcsány esetében vált általánossá és csak az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után, ami lássuk be, elég jól észrevehető szingularitás a közelmúlt magyar történelmében. A tisztelet semmibevételének alapja pedig az volt, hogy a jobboldal az őszödi beszéd nyomán nem fogadta el Gyurcsány miniszterelnöki hatalmának legitimációját.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.07.06. 08:04:27

Ismét fontos hír: Szász Károlyt visszahelyezték a a PSZÁF élére.

inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-363563

Emlékeztetőül: Szász Károlyt az utcán ismeretlenek összeverték, amikor a Kulcsár-ügyet elindító Pannonplast -ügyben hozott határozatot az akkor általa vezetett felügyelet.

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=11747

Ezek után Szász Károlyt jogszerűtlenül eltávolították a PSZÁF éléről.

www.privatbankar.hu/html/cikk/cikk.php?kommentar=21430

Már csak úgy a demokráciadeficittel kapcsolatosan jut eszembe ez a régi történet, azokból az időkből, amikor a ballib szerint még minden rendben volt. De hát egy nyilatkozat kifüggesztése az igazi skanadalum, nem az, ha egy állami felügyeleti szerv vezetőjét összeverik, a tettesek örökre ismeretlenek maradnak, ezt követően pedig jogszerűtlenül leváltják.

Samott 2010.07.06. 08:33:23

@Elpet: akkor bizonyitsa es a bunosok nyerjek el a melto buntetesuket. Ezek az ugyek elobb-utobb szerencsere megoldodnak. Engem sokkal inkabb zavar a kozos kussolas a patyi golf falu ugyeben... mert ha mindenkit megkentek akkor a jelek szerint buntetlenul megusszak.

tevevanegypupu 2010.07.06. 08:36:49

@Elpet:

Remelem a Sukoro uggyel kapcsolatban minden kiderul, es a vadiratokat meg az "illetekesek" fenykepet is kifuggesztetik, csak nem otvenszer hetvenesben, mert arra nem fer majd ra..

Es azt is remelem, hogy vegre mar ilyenekkel is foglalkozunk, nem csak a kifuggesztessel..

Maisie MacKenzie 2010.07.06. 08:43:49

Kommunikációs hiba a kifüggesztés megjelenése a közbeszédben.

Egyszerűen a meglevő fideszes jelenlétet kihasználva, nem reflektor fénybe, ki kellett volna függeszteni a Nyilatkozatot.

Amúgy van egy vidék (kistelepülés) - nagyváros ellentét is.

Egy kistelepülésen egészen más üzenete van a Nyilatkozatnak, mint a pörgös Budapesten. Erre is kellett volna gondolni.

Én nem vagyok a szimbólikus politizálás ellen, szerintem fontos, de profin kell tudni alkalmazni!

Más hangot kell megütni a társadalom különböző rétegeivel.
Fontos, hogy az ÜZENET jusson el a célközönséghez, ne a vita, meg a balfaszkodásról szóló hírek!

tit.joey 2010.07.06. 11:07:41

Én Fidesz tag vagyok, de ekkora ökörséget még nem hallottam, ezt elhiheti bárki, akárki, valaki, senki stb.

rendszerhiba 2010.07.06. 17:20:08

Jöjjön már valaki, és mentse meg ezt az országot!!!!!! :(

mizrolist 2010.07.06. 19:05:06

@Elpet: érdekes módon Pátyot viszont nem vizsgálja senki...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.19. 21:12:32

@gst47: na vajon miért kell?

az indexes korszellem megköveteli.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.19. 21:22:12

@stratez: még nem derült ki h parasztvakítás-e a ner.

valószínű h az persze. de akkor az alkotmány kommunista bűnök elévülését tiltó határozat is az

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.19. 21:27:22

@Elpet: csak ez nem jobboldali-konzervatív világkép.

csak az akar lenni. csak ezt szeretné láttatni magáról.
de történni nem fog semmi.
ezért csak kutyaugatás. de az a kutya amelyik csak ugat, de nem harap mikor kéne: selejt. és a történelem szemétdombjára való,

mint a tanítómestere.
süti beállítások módosítása