A South Park blaszfémiában született. Legalábbis rögtön az egyik első, tévében le nem adott pilot-részben összeverekszik a Télapó és Jézus azon, hogy kié is valójában a karácsony, harcuk következtében hal meg először Kenny. A sorozat és a vallás, illetve vallások viszonya meglehetősen problémás: kapott már benne mindenki a zsidóktól a buddhistákig és vissza. Külön részben szerepeltek már a katolikusok, a mormonok és megsemmisítő epizód készült a szcientológusokról, akiket a készítők (vajon miért?) különösen rühellenek. A kirohanás az egyik szereplőnek - nevezetesen Séf bácsinak, az iskolai szakácsnak - az életébe került, az őt szinkronizáló szcientológus Isaac Hayes ugyanis megsértődött, és kiszállt a sorozatból. Séf bácsinak így pedofil világutazók ragadozóinak martalékává kellett válnia.

 

  Mondani sem kell, hogy a keresztények - kivált a Katolikus Egyház - cseszegetése, legyen bár jogos vagy jogtalan, kevés sportértékkel bír. Azonban a South Park alkotóit nem lehet egy skatulyába tenni azokkal a magyar közírókkal, akik félművelt buzgalommal gyepálják a vallást. Trey Parker és Matt Stone ugyanis az ő típusuknak is szentelt egy részt, ebben Richard Dawkins-t és tudományos ateizmusát teszik nevetségessé: Dawkins egyik vesszőparipája, hogy a vallás háborúskodáshoz vezet, annak megszűnése pedig békét hozna. Az epizódban ezért egy képzelt jövőben az Egyesült Ateista Szövetség és az Egyesült Ateista Liga háborúznak egymással, nem beszélve a struccok hátán lovagoló tengeri vidrákról. Ha valaki nem is szereti a South Parkot, annyit mindenképpen elismerhet, hogy mindenkit következetesen osztanak ki, ami a főárambeli, pártatlanként tetszelgő balos szakértőkről már közel sem mondható el. Az összes politikailag korrekt klisét nevetségessé tették, az összes haladó agendát kiforgatták, a nemváltástól a militáns dohányzásellenességig röhögve borogatták halomra korunk véleményformálóinak kedvenc tilalomfáit.

 

*

 

  2005. szeptember 30-án egy dán napilap, a Jyllands Posten harmadik oldalán egy tucat karikatúra jelent meg Mohamedről, akit a muzulmánok hite szerint tilos ábrázolni. A közlésükből kerekedett balhé jól ismert: zászlóégetések, nagykövetségek elleni támadások, miegyéb. Legutóbb pedig, január elsején egy szomáliai bolond hatolt be Kurt Westergaard karikaturista házába késsel és baltával felfegyverezve. Westergaard bezárkózott, így nem tudta megölni, a kiérkező rendőrök a támadót megsebesítették. A karikatúrák kérdése persze számos problémát vet fel a bevándorlástól a multikulturalizmuson keresztül a szólásszabadságig és tovább, ezek nagy részét most helyhiány miatt zárójelbe is tennénk.

 

  Ami viszont fontos.

 

  A Muszlim Forradalom a hírek szerint Theo van Gogh képével illusztrálta, mi történhet a sorozat alkotóival, akiknek az elérhetőségét amúgy kurucosan mellékelték a fenyegetéshez, hátha valaki kedvet kapna meglátogatni őket. Theo van Gogh egyébként egy holland filmrendező volt, akit 2004-ben egy a Westergaardot meglátogató idiótához hasonlatos figura, Mohammed Bouyeri nyolc lövéssel kivégzett az utcán, majd lefejezett, aztán - biztos ami biztos - két kést is beleszúrt, az egyikkel egy fenyegető levelet erősítve a halott testhez. Van Gogh bűne annyi volt, hogy nyíltan kritizálta a Bouyeri-félék szélütött nézeteit és azt pedzegette, hogy az iszlám veszélyt jelent a nyugati civilizációra nézve. Egyként utálták a multikulturáltak és az iszlámisták.

 

  A forradalmárok vezetője szerint üzenetük „nem fenyegetés, csupán figyelmeztetés, hogy mi a legvalószínűbb, ami velük [az alkotókkal] történhet”. Van valami borzongató abban a prózaiságban, ahogyan ezt a halálos fenyegetést elővezetik. Olvasható egy újabb levelük egyébként, amiben először a racionális diskurzusról kezdenek el papolni, majd szimpla amerikaellenességbe csapnak át, ahol nem átallják Amerikát és a világ többi részét szembeállítani egymással, elmarasztalva előbbi „pogány, hedonisztikus, barbár kultúráját”. Ez a történet legérdekesebb pontja: egy New Yorkban székelő, a szabad világ minden előnyét kihasználó banda tiltakozik az őt befogadó ország romlottsága ellen. Még ha igazuk is lenne, mindez a nyugati világ belügye, amihez semmi közük. Mivel vannak saját prófétáink, nagyok-kicsik egyaránt, a levél nagyrészét kitevő, Mohamed próféta tanításairól szóló hablaty ismertetését nyugodtan átugorhatjuk.

 

  Andrew Sullivan (és a comment:com) neves amerikai blogger elmarasztalja a Comedy Centralt, amiért az öncsonkított, és engedett az iszlamistáknak. Csakhogy. A modern állam az erőszakmonopóliumon alapszik, ami azt jelenti, hogyha bárkinek lenyomok egyet az utcán, vagy ezzel fenyegetem, abba egy harmadik fél is bele fog szólni, legalábbis ha éppen arrafelé lengeti a gumibotját. Az állam legelső kötelességei közé tartozik állampolgárainak védelme, és egy szilárd jogrend fenntartása, ami lehetővé teszi a problémák kölcsönös rendezését. Ha ez valamiért nem teljesül, akkor, visszatérve esetünkhöz, az iszlamisták anélkül fenyegetőzhetnek vagy küldözgethetnek halálos fenyegetéseket hogy bármiféle állam általi retorziótól kellene tartaniuk. A Comedy Central ilyenkor visszavonulót fúj, hogy elkerülje a konfliktust. Ayaan Hirsi Ali, akit a van Gogh holttestéhez szögezett levélben megfenyegettek, jobbnak látta, ha egy időre felszívódik. A stratégia tehát érthető, de egyik esetben sem az óvintézkedést tevőt minősíti.

 

  A gyilkolászó fanatikusok és az őket sok esetben indirekten támogató sápítozó politikailag korrektek ellen viszont megvan a magunk fegyvere: a szólásszabadság. Aztat pedig nem adjuk. És ha a South Parknak lakatot tehetnek a szájára, nekünk kell mondanunk: KAPJÁTOK BE GYÍKOK!!!