Kommentszűrés
’10 ápr
23
15:31

Katolikus vs. Klubrádió: utolsó frekvencia, utolsó lehetőség?

Írta: dobray

  Az utolsó budapesti frekvenciát kapta meg a Klubrádió, amit elhalásztak a Magyar Katolikus Rádió elől, pedig a Klubrádiónak van frekvenciája - szólnak a hírek. No igen, de a katolikusnak is, csak épp a senki által sem hallgatott AM-en, középhullámon, ahova csak az csavar oda, aki direkte azt akarja hallgatni. Ráadásul a fenntartása méregdrága. Én nem is értem, annakidején miért ment bele az MKR, hogy középhullámon sugározzon, hacsaknem azért, mint azt Betlen János mondta a Ma Reggelben, mert szép nyári estéken még az Adrián is lehet fogni. Pontosabban lehetne, de ma már kinek van ehhez appatárusa..?

  Utolsó? Ez sem igaz, bár azért a helyzet nem túl rózsás. Jelenleg még öt frekvencia vár elbírálásra, ha hihetünk a Népszabadságnak. Másrészt második helyezettként a Magyar Katolikus Rádió megkaphatja a Klubrádió eddigi frekvenciáját. (Jegyezzük meg: a katolikus rádió nem kizárólag a katolikus egyház ügyeivel foglalkozik, hanem körülbelül egy katolikus szemléletű Kossuth Rádió.)

  A probléma máshol van, de azért orvosolható. Ahogy Szalai Annamária fogalmaz, ők direkt a katolikus rádiónak szánták ezt az FM 92.9-es frekvenciát, ezért pályázhattak olyanok is, akik már sugároznak, csak épp javítani szeretnék a vételminőséget, és ezért válik közműsorszolgáltatává a frekvencia leendő tulajdonosa (amiért, a kereskedelmi frekvenciákkal ellentétben, nem kell használati díjat fizetni). Igaz, hogy van még pár szabad frekvencia, és nemsokára körülbelül hatvan újabb frekvenciára kell kiírni pályázatot, de azok egyrészt kereskedelmiek, másrészt jelenleg foglaltak, és a tulajdonos valószínűleg szeretné megőrizni őket. A 92.9 meg évek óta üresen áll, mióta a Radio Deejay lepasszolta. Persze a 92.9 csak Budapesten és 30 kilométeres körzetében fogható, de utána már lehetne mire alapozni. A katolikus püspöki karnak viszont Szalai szerint nincs pénze a jelenlegi frekvencia fenntartására, így januárral megszűnik az adó finanszírozása. Szóval itt a bibi, sürgeti az idő az MKR-t.

  Én örülnék, ha a katkó rádió megmaradna és átköltözne FM-re, meg tényleg jó lett volna, ha megkapja ezt a frekvenciát, mert a kevés, egy kezemen összeszámolható élvezhető katolikus médiumok egyike (tekintve az egész katolikus médiapiacot, a rádiókkal, újságokkal, honlapokkal együtt), de. Itt most mintha ezt a Fidesz-KDNP szúrta volna el. Legalábbis ORTT-ileg. Szalai Annamára úgy fogalmaz, a Klubrádió beleült a kakukkfészekbe. Hát, nem kellett volna kakukkfészket csinálni.

  Tirts elutazik, az ORTT berezelt balos tagjai az eddigi eljárási rend és szokásjog ellenére megragadják az alkalmat, és döntenek. A Klubrádió kapja az FM 92.9-et, és közműsorszolgáltatóvá válik. Én nem tudom, hogy nem jutott eszébe Tirtsnek, hogy a választások második fordulója előtt az MSZP-SZDSZ-delegáltak fokozottan pánikolnak, azaz nem ilyenkor kell Kínába utazni. Egyébként Gyuricza Péter MSZP-s ORTT-tag azt mondta a Népszabinak, hogy ő is utazott volna Kínába mostanában, de sok a munka, ezért lemondta, amit megtehetett volna Tirts is. Szóval Tirtsék nem voltak elég szemfülesek akkor, amikor a legszemfülesebbnek kellett volna lenni. Jogilag a dolog ugyan támadható, de a támadóknak elég gyenge a fegyverzete, amit Szalai is elismert a Ma Reggelben.

  Hát, az van, hogy az odaszánás még nem döntés, és jogilag is eléggé megmagyarázhatatlan dolog. A szándék ugye nem elég. Na mindegy, szerintem lesz itt még lehetőség (az MKR is ebben reménykedik közleménye akapján), csak most kicsit nehezebb lesz összehozni azt a frekvenciát, a Klubrádió meg legyen boldog, legalább nekünk is lesz min röhögni, amikor a szólásszabadság egyik utolsó mentsvárának tüntetik fel majd magukat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr361942917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemzetiszocialista 2010.04.23. 18:02:29

Lényegtelen kérdésről beszélük. A bibsi/komcsi klubrádiótól sajnálom a frekit,a katolikusok meg nyomuljanak templomba és várják a megváltást! Ha még hisznek benne...Ennyi.

laaszlo 2010.04.23. 18:06:30

@elfelejtette: Én BG helyében nem szeretnék a pokolra kerülni, és az offshor pénzem 5%-ból megtériteném a libás magyarok magam okozta kárát

soproni1 2010.04.23. 18:20:47

@Captain Tott:

A liberálisok is nagyrészt katolikusok, mint a vallásos emberek zöme.
Nekem alapvetően a vallásossággal vannak kifogásaim, de magyar a vallásos is meg a nem vallásos is. Ahogy Popper Péter mondta:
Egy demokrácia nem "vagy-vagy", hanem "is-is".
A legnagyobb liberális politikusok mind bérmálkoztak gyerekkorukban meg templomban esküdtek ( mondjuk az első a szüleik hibája volt, de a templomi esküvő már gáz, akármilyen civil valaki)

nemzetiszocialista 2010.04.23. 18:24:33

@gentry: Szerintem is a vallás a templomba való,már ha valaki űzi ezt a sportot.Hasonló szinezet ölt mint a HIT gyüli gyomorforgató TV műsorai.Akárcsak a buta amerikaiaknál,ahol minden frekvencián dől rád a profitorientált klerikális agymosás!"Küld el a kitöltött csekkedet,hogy jótékony célra fordíthassuk a pénzed! Isten a tiéd lesz,csakis a tiéd! Én pedig beülök a legújabb helikopterembe és onnan osztom az áldást." No,még néhány év és itt is ez lesz!!! Ne legyen kétségetek! Először csak egy frekvencia,aztán több és több... A vallásnak a templomban a helye!

lepojka 2010.04.23. 18:31:41

Katolikus rádió: Szűz anyám!

soproni1 2010.04.23. 18:36:11

@nemzetiszocialista:
és ki kéne írni a templomokra ( mint a kocsmában), hogy 18 éven aluliakat nem szolgálunk ki.

soproni1 2010.04.23. 18:37:08

@lepojka:

Mi a bajod vele ? Ugyanolyan izgalmas lehet, mint egy country- fesztivál.

nemzetiszocialista 2010.04.23. 18:41:29

@soproni1: Ez jő ötletnek tűnik! Márcsak a misebor fogyasztása miatt is.

nemzetiszocialista 2010.04.23. 18:46:58

Egyébként a katolikus rádió önmagában nem jelent problémát. A tendencia a gond.Utána mondjuk jön a református és a mohamedán,ez is OK...aztán pedig a scientológia,HIT...stb. Az agybomlasztó,pénzelszívó,léleknyomorító csoportosulások.Ez a dolgok rákfenéje.

elfelejtette 2010.04.23. 19:23:25

@nemzetiszocialista: Orulok, hogy a Klubradioval sikerult megallitani a klerikalis restauraciot!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.23. 19:29:50

@nemzetiszocialista:

Hány műsort hallgattál meg eddig a Katolikus Rádióban? :-)

ü
bbjnick

Bloodscalp 2010.04.23. 19:34:01

félig meddig illik ide:) de ugye, a kaotikusoknál zajlik az élet:)
várom már az írást dobray szekta-társtól, hogy micsoda támadásnak van kitéve továbra is az egyház:)

és hogy mennyire megvezetik a népet stb stb...esetleg magasabb utasításra várnak, nem tudom-de kínaiasan...rugdaljuk a döglödö oroszlánt?:)

nemzetiszocialista 2010.04.23. 20:11:36

@bbjnick: Egyet sem,és nem is fogok!Nem hiszek a klerikális hókuszpókuszokban.Az elméleti fizikában annál jobban.De nem itélem el a hívőket!Mindenki magánügye.Menjenek a templomba és bízzanak a feltámadásban és a mennyben.A szektákat viszont elitélem!!!HIT,Scientológia...stb. Közük sincs a lelki tisztasághoz,már ha van ilyen.Én mindenesetre örültem amikor levetethettem magamról a keresztet.Számomra semmit sem jelentenek a klerikális bálványok,Isten,Jézus stb. Fikciók imádata.Ennyi.Ez persze sok embert felháboríthat,de ez az én döntésem.

Tehetetlen Dodó 2010.04.23. 20:25:14

@bbjnick: Csak nem gondolod,hogy egy ilyen felvilágosult elme a népbutító csuhások propagandáját hallgatja?

Bell & Sebastian 2010.04.23. 20:34:28

@nemzetiszocialista:
Tegnap még egész értelmesen beszélt.
Most ugrott a Gauleiteri kinevezése!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.23. 20:39:55

@Tehetetlen Dodó: & @nemzetiszocialista:

Időnként, ha időm, lehetőségem engedi, a Zinterneten bele-belehallgatok a Katolikus Rádió műsorába. Számos olyan műsor van, ami a régi Kossuth Rádió világát idézi: kulturális, közéleti és irodalmi műsorok (többször hallottam már például - nagynevű színészek előadásában - klasszikus és kortárs magyar irodalmat. Ezekben pl. mi a csuhás propaganda? :-)

ü
bbjnick

nemzetiszocialista 2010.04.23. 20:41:28

@Bell & Sebastian: Kötelező hívőnek lennem,vagy mi a manó? Engem nem zavarnak a hívők! Magánügy abszolút!Nyilván megvoltak azok az okok ami oda vezetett ,hogy szakítottam a vallással.Ezt nem fejteném ki,mert annyira magánügy.

Tehetetlen Dodó 2010.04.23. 20:50:13

@bbjnick: Jó, este van már,fáradt vagy egy kicsit...

Tehetetlen Dodó 2010.04.23. 20:51:06

@bbjnick: ...vagy legközelebb tegyek ki egy szmájlit...?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.23. 20:56:42

@Tehetetlen Dodó:

Tökéletesen értettem a szavaidban megbúvó iróniát:-) --- és példálóztam egy kicsit:-)

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2010.04.23. 20:58:49

@nemzetiszocialista:

A bigottság nem követelmény az NSDAP -ban!
De a hiányos ismeretek károsak, csak felpuhítják a judeokrácia elleni világméretű harcot!

Egy művelt nazi hit nélkül olyan mint egy Flakturm 88 -as muníció nélkül!

Hit nélkül elbukunk, Néptárs!

hu.wikipedia.org/wiki/Flak_torony

nemzetiszocialista 2010.04.23. 21:07:04

@Bell & Sebastian: Más volt az indíttatás,nem ideológiai és politikai... Mindegy,ez nekem fájó ügy,nem szaggatnám fel. No ,de az alapkérdés eldöntése ügyében,persze,hogy én is a kat.rádió maradására voksolnék szemben a bolgárgyuribácsikomcsibibsilibsi rádiójával.Végül is a kat.rádió gondolom sugároz némi kultúrát is a klerikalitás mellett.Ez pedig ráfér a hívők többségére. Gondolom abban viszont egyet érthetünk,hogy sok helye nincs a magyar vallási közéletben a pénzügyi alapokon működő "egyházaknak",amik nem is egyházak szerintem,csupán a pénzmosás egyik formája. (HIT,Scientologia)

Bell & Sebastian 2010.04.23. 21:14:51

@nemzetiszocialista:
Ajvé, ajvé!
Összetéveszted a beltartalmat a külsőségekkel! :)

(Meg se tippelem, mi történhetett, csak nem? Á, mégsem.)

nemzetiszocialista 2010.04.23. 21:16:37

@Bell & Sebastian: Nem értem,hogy mit tévesztek össze! Fejtsd ki.

Bell & Sebastian 2010.04.23. 21:19:59

@Bell & Sebastian:
Azt még nem mondtam, hogy az említett szekták friendsize rendszerben működnek és csak gyenge másolatai az eredeti vakoló-brigádnak?

szempontpuska 2010.04.23. 21:22:29

@elfelejtette: elég rosszul tudod...
A Klubradio a (kereskedelmieken túl) az egyik leghallgatottabb rádió Budapesten. Most hagyjuk Bolgárt, vagy Oroszjózsit :-), de a napközbeni adásaik most is tele vannak közszolgálati tartalmakkal

Bell & Sebastian 2010.04.23. 21:24:47

@nemzetiszocialista:
Az Anyaszentegyház ötparancsolata

Az Egyház a Krisztus által neki adott felhatalmazásnál fogva a hívek és a hivő közösség életét segítő, szabályozó rendelkezéseket hoz.

1. A vasárnapot és a kötelező ünnepeket szentmisével és pihenéssel szenteld meg!
2. A pénteki bűnbánati napokat és a parancsolt böjtöket tartsd meg!
3. Évente gyónjál és legalább a húsvéti időben áldozzál!
4. Házasságodat az Egyház törvényei szerint kösd meg, és gyermekeidet katolikus módon neveld!
5. Az Egyházat anyagi hozzájárulásoddal is támogasd!

Ez a kötelező minimum. Csak nem eshet nehezedre ezek betartása!

Mondjuk én szoktam pénteken sültkolbászt zabálni! Fáj is a gyomrom.

nemzetiszocialista 2010.04.23. 21:25:10

@Bell & Sebastian: Ezt elhiszem,de engem annyira taszítanak mint ,amennyire én vagyok visszataszító egy ortodox zsidó számára. Nem tudom tolerálni a HIT gyülit...bocsi.Ha meglátom az adószázalék kunyeráló plakátjukat Zuglóban,munkából hazafelé menet,hát eszembejutnak németesített lengyel helységnevek...

szempontpuska 2010.04.23. 21:28:13

Ami magát a posztot illeti. Örülök, hogy az írója nem ült rá az üldözési mantrákra (respect!), de nem gondolom, hogy eltaktikázták volna a fideszes delegáltak.
Bár eléggé kilóg a lóláb azzal a mondattal, hogy a frekit a Katolikus Rádiónak "szánták" (sic!), ha ránéztek az ORTT honlapján található jegyzőkönyvekre, látható, hogy Tirts vagy 4 hete szabotálja az üléseket. Nyilván nem véletlenül, ez volt az (egyébként legitim) taktika, hogy kihúzzák a döntés időpontját addig, amikor már Ők vannak többségben.
Nem jött be.

Ha megengedtek egy jóslatot (majd vissza lehet rajtam keresni), a Katolikus Rádió végül meg fogja kapni a 92,9-et. Hogy milyen áron?
Nem a bírósági útra gondolok (az politikailag nem éri meg). Amint a Klubrádió megszerzi a jelenlegi frekvencián a hosszabbítás jogosultságát, marad ott ahol most van.
Ebbe most már Tirtsék is kénytelenek lesznek belemenni

nemzetiszocialista 2010.04.23. 21:30:56

@Bell & Sebastian: Egy nagy szart támogatom anyagilag!!! Támogassák a hívők! Nekem lassan már sült kolbászra sem jut.

Bell & Sebastian 2010.04.23. 21:32:59

@nemzetiszocialista:
Meggondoltam, mégis kinevezlek!

(Röhm buzi volt és mindig csalt a Kartenspielban, ezt nem hagyhattam szó nélkül.)

Bell & Sebastian 2010.04.23. 21:37:19

@nemzetiszocialista:
Ha nem fizetsz egyházi adót, majd a rokonok kicsengetik helyetted, ha szól a lélekharang! Vesd le az utolsó zsidó attitűdödet is, mert mész az orosz frontra!
Habár az manapság inkább jutalom, ezen még gondolkoznom kell.

nemzetiszocialista 2010.04.23. 21:44:08

@Bell & Sebastian: Pedig már az előbb le akartam venni az I.oszt. vaskeresztet a profilról,helyére meg ki akartam tenni egy sima "hűséges szolgálatért" érdemkeresztet.Azt többen kapták..,szimplább.
Persze,hogy buzi volt ,de nem ez volt a veszte.A probléma még a 33-as pártnapokon kezdődött Nürnbergben.Ha jól megnézed a filmet,akkor megfigyelhető,hogy a belvárosi parádén a nyitott Mercibe csak Röhm léphetett fel a Führer mellé.Együtt nézték a parádét. Himmler,Göring és Goebbels pedig csak onnan lentről nézhette. Ez az SA abszolút fölényét jelezte az SS-el és a Wehrmachttal szemben.Ezt a két nagy konspirátor,Himmler és Göring nem szívlelte.Koholtak egy szép kis összeesküvés elméletet,megetették a Vezérrel és kész.Ő pedig feláldozta legöregebb harcostársát,aki 19-óta mellette állt.Bánhatja,mert később a végjátékban Göring és Himmler is elárulta,csak Goebbels nem. Ő nem,ő volt annyira hithű ,hogy kitartott. A kis dongalábú keménytökű volt.

nemzetiszocialista 2010.04.23. 21:56:19

@Bell & Sebastian: Még valami. Ha nincs meg a film,hogy megnézd,akkor küldök egyet ingyen és bérmentve. A költség az enyém.A propaganda anyag mindenkor ingyenes,ez alaphelyzet.Ebbe a gépezetbe még nem került homok,minden olajozottan forog csak alacsony sebességen.Minek az a nagy rohanás,az nem vezet sehová.Megfontoltság és türelem...ez a titok kulcsa. Egy igazi PR menedzser nem rohan...csak néha fejjel megy a falnak.

cogito..sum 2010.04.23. 22:14:43

a mostani megtépázott erkölcsü egyháznak inkább egy müezin kellene.Azt mindenkinek "kötelezö"lenne hallgatni.De a szabadversenyes kapitalizmus az ilyen FIUK ELALUDTATOK! A pályázatról lemaradtatok, mostnem kell a nagyhalált előadni.Maradt a szószék és az se semmi a szép karbantartott finanaszirozott nagyházban.

Bell & Sebastian 2010.04.23. 23:47:07

@nemzetiszocialista:
Azon gondolkoztam, hogy Albert Speer zsenialitása, vagy Erwin Rommel profizmusával ki érhet még fel?
Karl Dönitz vagy Albert Göring? Nem.

Felix Steinert választottam.
hu.wikipedia.org/wiki/Felix_Steiner

Továbbá:
mek.oszk.hu/05000/05002/html/index.htm#d1e213
www.antidogma.hu/node/503
szentkoronaradio.com/kulfold/2009_07_27_esztorszagban-nem-bun-emlekezni-a-waffen-ss-harcosaira

Hitler egyedül Röhmmel volt pertuban. :)

Tyr Anasazi · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.04.24. 06:34:54

@szempontpuska:
A katolikusok országos frekvenciát érdemelnének, ahol az értelmes arcot vágó XVI. Benedek pápa pedofil történeteit mesélhetné napestig.

Bell & Sebastian 2010.04.24. 09:13:41

@Tyr Anasazi:
Elcsépelt poén.
Keress rá egy komolyabb elemzésre és rögtön kiderül, kik állnak a lejárató hadjárat mögött, mi a céljuk, miért nem válogatnak az eszközökben, melyik politikai oldalhoz köthetők és egyáltalán, erősödő vagy csillapodó a tendencia, milyen régiek és mennyire bizonyíthatóak az esetek?

Ahhoz, hogy a Pápát belekeverted, külön gratulálok. Ez csak Téged minősít, pontosabban a túlbuzgó ostobaságodat!

tevevanegypupu 2010.04.24. 09:23:07

@Tyr Anasazi:
Az altalanositasok es az egyoldalu tajekoztatas meglehetosen megszokott dolog a magyar sajto balliberalis reszenel. Konkret, bizonyitott esetekrol szamoljanak be. Mondjuk az amerikai zsido rabbik evtizedek ota tarto - gyilkossagokkal is osszefuggo - szervkereskedelmerol is szeretnenk pontosabb tajekoztatast hallani. A rabbik kezen mar kattant a bilincs, erdekelne errol a mazsihisz vagy mondjuk a jeruzsalemi forabbi velemenye, amit akar az orszagos frakvenciat kapott Katolikus Radio is kozvetithetne. A bunosok megerdemlik buntetesuket akarhova is tartoznak.
De a mesterseges hiszteriakeltok is.

Alfőmérnök 2010.04.24. 11:25:31

@Tyr Anasazi:
Ezt most elbasztad.

konzervatorium.blog.hu/2010/04/19/xvi_benedek_az_igazsag_munkatarsa

De ha a konzira elvből nem mész, akkor legalább ezt olvasd el:
vatikanifigyelo.freeblog.hu/archives/2010/04/17/Pedofil_papnak_falazott_volna_Ratzinger_bboros__Az_iratok_mst_mondanak/

Az ilyeneknek, mint Te, egy kikapcsolhatatlan rádióvevőt kéne beépíteni az agyába, amivel csak a vatikáni rádiót, vagy egy folyamatosan harangzúgást közvetítő adót lehetne fogni.

Tyr Anasazi · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.04.24. 11:53:39

@Alfőmérnök:
Nem én basztam el, hanem a klérus, amelyik egy hiteltelen, vélhetően súlyos pszichopata barmot választott pápának. A faszparasztoknak "klérus" helyett konklávé.
Abban igazad van,a konzira elvből nem megyek, aminek semmi köze az egyházhoz, inkább a sültparasztsághoz, amelynek bűze áthatja azt.
Ratzinger sáros, kár mosdatni. Súlyos tévedés volt belőle egyházfőt csinálni. Hacsak nem az volt a cél, hogy valakik a háttérből dróton rángatható bábot akartak. Amit II. János Pál évtizedek alatt felépített, ezek most rövid idő alatt lerombolták. Ha te úgy érzed, hogy a perverz bukott balfaszok mellett ki kell állnod, a te dolgod.
A jó kívánságaidért cserében azt kívánom, hogy olyan ember legyen a bébiszitter nálatok, mint a pápa.

Tyr Anasazi · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.04.24. 11:59:54

@tevevanegypupu:
Azért az szép, amikor a vérkeresztény lezsidóz, a zsidó meg lekeresztényez. Se keresztény nem vagyok,se zsidó, de vallásos legkevésbé. Bármikor szemközt hugyoznám a pápát is, meg a rabbit is.
Hagyjátok már ezt zsidó-cigány mentalitást! Csak az alja népségek védik a gennyes szarzsák fajtájukbelit. A katolikus egyház súlyos válságban van, amihez semmi köze a zsidóknak. Rejtegetés helyett a megtisztulást választanám.

Tyr Anasazi · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.04.24. 12:06:52

@Alfőmérnök:
A vatikáni figyelő írását elolvastam. Nyilvánvalóan fontos kiegészítéseket tartalmaz, amit érdemes figyelembe venni.

tevevanegypupu 2010.04.24. 12:10:18

@Tyr Anasazi:
Ne legyen kozonseges, ne atkozodjon, felesleges, ateistaknal sem elegans.
Az Egyhaz nem szorul vedelemre, meg tudja vedeni sajat magat, az emberek pedig elmondhatjak velemenyuket. A tenyekrol, amik bizonyitottak. A talalgatasok pedig talalgatasok maradnak.

Alfőmérnök 2010.04.24. 12:15:32

@Tyr Anasazi: Ok.
Mondjuk nekem is úgy tűnik, hogy XVI. Benedek eddigi legnagyobb dobása az volt, hogy 10-kor tartotta meg az éjféli misét. :)

Tyr Anasazi · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.04.24. 12:16:36

@tevevanegypupu:
a tényekről...
amik bizonyítottak...
aha
hát akkor ámen, bazmeg!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.24. 12:29:26

@Tyr Anasazi: "A katolikus egyház súlyos válságban van" - még ilyeneket. Annyira szórakoztató maga.

Bell & Sebastian 2010.04.24. 12:31:28

@Tyr Anasazi:
Ott hibádzik az eszement gondolatmeneted, hogy a konklávé politikai végakaratot teljesített. Így aztán belerángattad II. János Pált is. Szép teljesítmény, pár hozzászólásban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.24. 13:12:35

@Tyr Anasazi:

nahát, maga megszökött az őrjintézetből? ha egyáltalán vannak pedofil papok, és nem csak cion találmányai, és pénzen vett tanúvallomások áldozatai, akkor az ilyet kellett volna zsenge korában egy papnak seggbebaszni, mint maga.

winerprince 2010.04.24. 14:20:02

@Bell & Sebastian:
Ha már zsenialitás,profizmus és stratégia akkor:Erich von Manstein
hu.wikipedia.org/wiki/Erich_von_Manstein
Ha a Waffen SS és a Wiking,akkor:Herbert Otto Gille,ő még a briliánsokat is megkapta.
hu.wikipedia.org/wiki/Herbert_Otto_Gille

Bell & Sebastian 2010.04.24. 14:43:59

@winerprince:
Azért az újszerű harceljárások kidolgozásánál kezdődött, amire már lehetett taktikát és stratégiát alapítani.

Mondtam, hogy sokat gondolkoztam rajta. :)

Bloodscalp 2010.04.24. 14:44:34

@tölgy: szerintem virgoncabb mint valaha:)
te is nagy mókamester vagy pajtikám:)

"És itt kell nekünk elitkednünk. "

jjuuuujjjjj:)

winerprince 2010.04.24. 15:11:08

@Bell & Sebastian: Valóban,Ő volt a nagy újító,ahol minden elkezdődött.

Tyr Anasazi · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.04.24. 16:56:46

@Bell & Sebastian:
Sőt, bazmeg, még Istent is, mert a Zisten akaratából választanak pápát.

@Grift:
Minden hímnemű katolikus ennyire vonzódik a zsenge babapopsihoz?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.24. 17:12:01

@Tyr Anasazi:

Ideje volna szakorvoshoz fordulnod!

ü
bbjnick

nemzetiszocialista 2010.04.24. 17:35:36

@Bell & Sebastian: tegnap este már nem bírtam a gyűrődést.Valami bibsi videó egy másik blogban teljesen letarolt.Elmentem Mein Kampfot olvasni csak pusztán az ellensúly miatt...
Én Albert Speer zsenialitására teszem a voksom.Ő tényleg nagy volt.Gőring jó pilóta volt,de csak egy szimpla pojáca. Himmler egy hétköznapi hentes.Sorolhatám. De Mölders,Galland,Prien,Speer vagy éppen Dönitz...ők mások.Igazi katonák.Minden történelmi helyzet kitermeli a saját hőseit és pojácáit.Sorolhatnám a mostani kétes alakokat...,de most csak ilyen nevek vannak,mint Kövér,Deutsch,Kóka,Gyurcsán,Bayer,Dávid,Herényi...stb.Nem is tudom,egy súlycsoportot képviselnek ????????????????????????????????????????????????????????????????????

nemzetiszocialista 2010.04.24. 17:53:45

Egyébkénz mint abszolút kívülálló csak annyit fűzők a fentiekhez,hogy ez az 586. kelaemenvagymiafranc nagyon pehelysúlyú...nem egy karizmatikus egyén,mint mondjuk az elődje.Ő legalább sielt néha.(én nem) Ennyit jegyeztem meg belőle. Tényleg érthetetlen,hogy a XXI. században az emberek még ilyen baromság után mennek ,mint az egyház... Isten...persze...az elmúlt 4 ezer évben volt belőlük annyi mint a veszedelem.Csak a rómaiaknál vagy ötven, de én még egyet sem láttam...Anyukám,hová tetted a szemüvegem?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.04.24. 18:03:34

@Tyr Anasazi: "Hagyjátok már ezt zsidó-cigány mentalitást! Csak az alja népségek védik a gennyes szarzsák fajtájukbelit. A katolikus egyház súlyos válságban van, amihez semmi köze a zsidóknak. Rejtegetés helyett a megtisztulást választanám."
Megmagyarázná kérem (én nem tartom elmebetegnek), hogy ezzel a hármas ambivalenciával mire akar utalni? Tudja ezek a dolgok nagyon foglalkoztatnak.

negeev 2010.04.24. 20:38:26

Nagyon komoly, hogy itt is mennyi egyházellenes kommentelő van.
Mondjuk, nem csoda.
A gyökér nélküliség ezzel jár.

tewton 2010.04.24. 21:14:23

@negeev:
ennél már csak az a cikibb, hogy mennyien írnak ide, akik sose hallgatták a Katolikus Rádiót, de véleményük, az van róla :) a szocializmus gyermekei :)

amúgy a Kat. Rádió már most közszolgálatibb, mint pl. a Kossuth. Kb. olyan, mint a Such komisszár előtti Kossuth Rádió. Értelmes, beszélni tudó, felnőtt emberek csinálják (szóval nem MR1). a Kossuth téri sajnálatos események idején pl. valahogy korrektebbül tájékoztatott, mint akármelyik "közszolgálati" vagy kereskedelmi rádió.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2010.04.24. 21:33:58

@negeev: Az maga a gyökér mivolt, ha valakinek az egyház gyökeret jelent. A hit más kérdés.

@Grift: Valamiféle hatalommal járó cölibátust önként dalolva vállaló "egészséges"-ekről ha sorozatban derülnek ki mocsokságok, az ugyebár cion aknamunka, viszont a sejtelmes, semmi bizonyítékkal alá nem támasztott cion mesterkedés, az tény. Hmmmm....

@Bell & Sebastian: Ha már az alapoknál, akkor az elején illik kezdeni. Tehát: vala a zsidó Jézus, aki kinevezé az ő földi helytartóját, a kőszikla becenévre hallgató származásilag szintén zsidó Pétert és rá építé egyházát. Merthogy helytartósággal járó feladatokkal megbízást adni a főnök privilégiuma, nem pedig demokratikusan(?) választott tisztség. Földi hatalom érdekében a főnök szerepében tetszelegni, na, az már megitélés kérdése. Semelyik evangélium nem említ egyéb kinevezést és kinevezési jogot illető áttestálást sem.

A kérdéses frekvencia mindezeknek már csak a sokadik felharmonikusa.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.04.24. 21:39:17

@biboldó: Mindezt holisztikusan szemlélve: minden tudásaink forrásai a zsidók? (bocs. csak a sugallatok ugye) A kérdéses frekvencia? Csak, amire rezonál, kérem.

tewton 2010.04.24. 21:45:01

@biboldó:
"Valamiféle hatalommal járó cölibátust"
ojvé, illetve váó!
végre a spirituális hatalmat is elismerik!

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2010.04.24. 21:45:55

@Mihint: Rendben, felőlem lehet akár párthus is az eredendő frekvencia, minek sokadik felharmonikusa a posztban szereplő pártviszályoktól tépázott katolikus rádió megszólalási helyzete. Csakhogy, így még faramucibb a helyzet.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2010.04.24. 21:53:52

@tewton: Évezredeken keresztül kétségbevonhatatlan dogmákat hírdetni, képviselni, azok nevében kinzókamrákat, máglyarakásokat üzemeltetni, azért nem nevezhető hatalomnélküliséggel való visszaélésnek.. Hihető, hogy napjaink ilyen mértékű hatalomveszteségének pótlására meg kell becsülni egy frekvenciát is, akármilyen halk is.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.04.24. 21:54:26

@biboldó: Ez igaz is volna, ha úgy volna, ahogy tetszik gondolni. Éppen most semmi mélymagyarság nincs jelen.(nick-képem alapján óhajtott ítélni? Tévedett) Ha a felharmonikusokra hivatkozik, ismernie kéne a rezonancia-pontot. Ha nem ismeri, miről beszél?

tewton 2010.04.24. 21:59:30

@biboldó:
hát ha már ennyire az alapok, meg az általad alighanem nosztalgiával szemlélt fajelmélet, tegyük hozzá a sztori folytatását is:
aztán jött a szintén zsidó származású Pál, aki azt mondta, hogy vége a fajelméletnek, Krisztusban nincs se zsidó, se görög, sőt, a keresztények az igazi zsidók.

kész. persze húzhatsz még lapot 19-re :)

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2010.04.24. 22:03:41

@Mihint: Magázódhatunk is, de ettől még a felharmónikus definiciója: egy adott frekvencia többszöröse. Jelen esetben a katolicizmus felharmonikusainak már disszonáns voltára próbál utalni. Tessék szíves kijavítani, ha tévedni méltóztatnék.

tewton 2010.04.24. 22:08:08

@biboldó:
azért én néha a földön is járnék a helyedben. Máglyák meg kínzókamrák a törikönyvekben vannak, meg a mesekönyvekben, meg az átlagliberális előítéletekben. A "hatalom" kb annyi, hogy lehet plébánosnak lenni 5 plébánián egyszerre, misézni-temetni-keresztelni stb. Hatalmas hatalom.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2010.04.24. 22:10:48

@tewton: Pál csak úgy lett Sálból, mert megvilágosodott. Akiről beszélsz, az egy azelőtt többistenhívő diktátor, ki hatalmát már légiókkal nem tudta növelni, fenntartani is alig, ezért zseniális húzással kreált egy vallást. Őt Konstantin néven ismeri a történelem.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.04.24. 22:11:42

@biboldó: Tegeződjünk:) Nem vitattam a rezgéstannal kapcsolatos ismereteidet:) Ámde jól látod (gondolatban), mi is az, ami problémát okoz. Sajnos elég széles körben. Nem lebecsülendő dolog ez, ha az ebben résztvevők birtokolhatnák csak a rezgéstani ismereteinket ugye? Szerintem birtokolják, és ezek mellett úgy játszanak vélünk, ahogy nem szégyellik. Márpedig nem szégyellősek. Néha, Te is gondolj erre szerintem, mert ez engem kutyául zavar.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2010.04.24. 22:15:22

@tewton: A törikönyvek idevonatkozó adatai elég jól dokumentáltak, hála az elkövetőknek is.

Csak kérdem. mi a túró szüksége van miséző, keresztelő... szolgálatnak frekvenciára? Médiabefolyásolás céljából, vagy csak a reklám végett?

tewton 2010.04.24. 22:18:33

@biboldó:
olvass többet. Pár tévedés:
- Konstantin császár volt, nem diktátor.
- monoteista volt, napisten-hívő.
- a keresztény vallást nem ő hozta létre. aligha lett volna rá képes, pláne, hogy addigra létezett ez a vallás.

tewton 2010.04.24. 22:22:27

@biboldó:
egyik sem. Pl. azért, hogy kultúrát közvetítsenek. Furcsa, mi?

tevevanegypupu 2010.04.24. 22:31:25

A Duna tv felajalott frekvanciat a Katolikus Radionak, hallottam tegnap Cselenyi nyilatkozta, nekik is fontos, az a kozonseg (is) hallgatja mindenhol, akik az o nezoik es egyebkent is..

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2010.04.24. 22:32:03

@tewton: Római császár volt, ilyen minőségében azelőtt többistenhívő, merthogy erre épült a császárság. Nem utolsósorban azért, hogy a császárt is isteni rangban látassa. A napisten hívők az egyiptomi kultúrában keresendők. Ezért (is) voltak szálkák a rómaiak szemében az egyistenhívők.
Ő nevezte először kereszténységnek egy Jézust követő zsidó alakulat terjedő mozgalmát. Miután az oroszlánokkal nem tudta feletetni őket, az élükre állt, ő jelentette ki, hogy ez az eszme nem kizárólag a zsidóké, sőt............
Nem tudta viszont bekebelezni a gyökereket is, ezért kollektíven kinevezte a zsidókat istengyilkosnak és lőn antiszemitizmus.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2010.04.24. 22:33:52

@tewton: Semmi kifogás kultúra ellen, csak a pártérdekekkel már a francba. Merthogy erről szól a történet.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.04.24. 22:40:25

@biboldó: Ej, semmi különös. Arra próbáltam a figyelmet felhívni, hogy összeugrasztásunk nem a mi érdekeinket szolgálják, semmi több.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2010.04.24. 22:48:34

@Mihint: Becsszó, értettem, csak tőled akartam hallani. Mert ......

Tyr Anasazi · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.04.24. 22:51:07

@tewton:
Constantin politeista volt, ez azért tény. Habár az igaz, hogy a történelmi tényeket is mind a zsidók hamisították. Ezzel együtt a milánói ediktumot ő adta ki, és innentől érdemes a keresztény egyház történetéről beszélni. Konstantin soha nem lett keresztény, ami vicces, ha azt nézzük, hogy őt tekintik az első keresztény uralkodónak. Politeista volt, mint a római birodalom uralkodói általában. Talán hallottál már róma házi isteneiről. Az meg, hogy Constantin diktátor volt megint csak tény. A saját légióival kiáltatta augustussá magát. Ezután idult felszámolni a tetrarchiát.

tewton 2010.04.24. 23:09:53

@Tyr Anasazi:
"tény" :) rajtatok kívül meg sokan abban a "tény"-ben hisznek, hogy a Napistent imádta (Sol invictus). Diktátornak nem akárkit neveztek akkoriban, őt pl. caesarnak hívták meg augustusnak, de diktátornak nem. Persze ha "diktátor" neked olyan csúnya bácsi, aki csúnya dolgokat csinál, akkor nevezd annak.

Tyr Anasazi · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.04.24. 23:24:03

@tewton:
Eegen, a diktátor egy cím volt a római birodalomban. Ragaszkodjunk a terminológiához, mert még bukta lesz félévkor. Tudod, bizonyos idővel az iskolapad koptatta nadrágokat kinövi az ember, és már semmi nem emlékezteti arra, mi volt isiben. A tanulmányokat igazoló dokumentumok csókolgatásáról is leszox majd. Jó esetben, persze. A korral jár. Én már olyan öreg vagyok, hogy irritál a kiskolás karótnyeltség, az érdemjegy elnyeréséért való megfelelési attitűd. Éppen ezért az auditórium szagú kommenteket erőltető puhapöcsöket nem sokra becsülöm.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.04.24. 23:47:19

@biboldó: talán nem voltál biztos abban, hogy én is így gondolom. Így. És nagyon szeretném, ha ezt minél többünk megértené. Nem kell puccos egyetértés, kulturális forradalom, f@aszom felvonulás, meg egyebek. Legalább közös érdekeink mentén ha egyszer összetalálkozhatnánk :-) ez lehet egy "nemzeti minimum" esetleg :-D

tewton 2010.04.25. 00:11:48

@Tyr Anasazi:
Ha valaki római történelmi terminusokkal parádézik nagy magabiztosan, mint fentebb te magad is, akkor az ne vinnyogjon, ha a terminológia miatt szólnak. Nem túl férfias.

tewton 2010.04.25. 00:55:24

@Tyr Anasazi:
a hang jákobé, de a kéz... meg ez a dohogás ... ismerős a múltból :)

Inkább küldje Mr Falafelt, vele lehetett értelmesen is beszélni :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.04.25. 01:02:46

@tewton: Az rég volt. Falafel valamiért megőrült. Kár. Cáfoljon, ha mégsem.

tewton 2010.04.25. 01:17:34

@Mihint:
Én rég nem láttam, de ismerős volt @Tyr Anasazi basztatásának a tónusa, egy Falafel-klón már szólt be nekem így ... klikkeltem kettőt, és hát igen, úgy látom, ez is Falafel. A fenti blogon azt mondja, kitiltották innen F néven.

Nem tudom, megőrült-e. A fenti blogon szerintem a Falafel-posztok a jobbak (de csak belenéztem), biboldó cimbijével alighanem csak átugrott ide provokálni álnéven. Aminél én többre szoktam tartani.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.04.25. 01:37:26

@tewton: Elemzése szerintem is helytálló :-) Szal kicsit többre érdemes, na. Nem tájékozódnék mostani helyzetéről, legyen ez az Ő gondja. Ettől még sajnálhatom :(

Tyr Anasazi · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.04.25. 13:00:53

@tewton:
Parádézik a faszom! Csak így jött ki. Én mindenesetre nem szóltam volna másnak azért, amiért te/ön igen. Tököm tudja, hogy most magázódni kell, vagy tegeződni. Az őrületem, na! Nem tartottam, - és továbbra sem tartom - szükségesnek pont itt megmagyaráznom, mit miért teszek. Viszont, amit nem értek, azt nem feltétlenül tekintem őrültségnek. Ígérem, Falafel is jön majd. Ám, mivel egy gépen játszom most, egyszerre csak egy nicken tudok bejelntkezni. Tyr Anasazinak sok dolga van, ezért ő most lenyomja Falafelt.
A katolikus egyház ügyében velem egyetlen konzerv sem tud értelmesen beszélni. Nem az istenképzetemmel van baj, csak a mások hitére telepedő bürokráciával. Aztán érdemes megemlíteni azt is, hogy miközben készségesen elhiszünk minden szarságot, amit a zsidrákokról mondanak, addig a klérusról terjedő negatív híreket elutasítjuk. Mármint kik így, kik úgy. Az én rózsaszínű kis lelkecskémet egyik téma sem érinti különösebben, viszont mindkettő alkalmas a játékra. Bábozgatok, provokálok. Biboldót én bátorítottam, hogy térjen be ide. Ha nem csak az ellenséget látja benne valaki, rájöhet, yo-fej. Amely blogokat én valakinek ajánlok, azt azért teszem, mert érdemesnek tartom ajánlani. Vannak itt fa(sz)fejek bőven, de legalább lehet provokálni. Mert hol van a vita, ha nincs provokáció? Mi a picsára jó a nagy büdös egyetértés, vagy a polkorrekt visszafogottság?

Tyr Anasazi · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.04.25. 13:13:22

@Mihint:
Te meg ne dumálj, mert te sem mutatkoztál be, hogy honnan a rabbi faszáról szöktél.

tewton 2010.04.25. 14:06:08

@Tyr Anasazi:
"Aztán érdemes megemlíteni azt is, hogy miközben készségesen elhiszünk minden szarságot, amit a zsidrákokról mondanak, addig a klérusról terjedő negatív híreket elutasítjuk. Mármint kik így, kik úgy."

Ne csodálkozz. Amig a mainstream az, hogy zsidókeresztény kultúra van, meg hogy a pedofil katolikusok leholokausztolták a zsidókat, meg hogy Izrael állama amolyan szent és sokat szenvedett emberek leszármazottainak gyülekezete, amit mindenkinek áhítattal kell néznie ... és minden negativ hir antiszemitizmus, addig ezt én egy teljesen érthető immunreakciónak gondolom. Még ha nem is mindenben értek vele egyet.

Azért a hulla-darabokkal bizniszelő izraeliek meg amerikai zsidók vannak annyira szaftosak, mint a pedofil papok, sőt, dupla annyi pontot érnek. pl. mert egzotikusabbak.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2010.04.27. 19:54:57

@tewton: Tisztázni kellene a viszonyítási alapokat. Amíg minden keresztényt, magyart.. illető kritikára a "bezzeg a zsidók, bezzeg Izrael" a reakció, addig hiteltelen a csupán kultúrát terjeszteni akaró frekvenciaigény pártolása.
Mert ez így még az "igaz, hogy loptam, de más többet" szánalmas kibúvónál is kevesebb.

Tyr Anasazi · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.04.27. 21:20:09

Betlen Jani meginterjúvolt a két rádió egy-egy képviselőjét. Számomra teljesen világos, hogy egyik rádió sem okolható a kialakult helyzetért. A Klubrádió frekvenciájára 2009. októberében kellett volna kiírni pályázatot, mert 2011. februárban lejár a szerződésük, és a törvény előírja. Az ORTT méltóztatott nem betartani a törvényt. Érdekes, hogy a fideszes delegált, az a végtelenül unszimpatikus ribanc korábban emiatt nem sipákolt. A méltósággal veszíteni képtelen maszoposok meg véres bosszút álltak, és megszopatták a Katolikus rádiót.
A fidesznél a megoldás kulcsa. A Klubrádióval meghosszabíthatnák a régi frekvenciáját, és így a Katolikusok megkaphatják az egykori DJ Rádió frekvenciáját.

kuciber 2010.04.30. 09:06:16

A klub Rádió előremenekült.
Mivel a saját frekvenciájára törvénytelenül nem írtak ki új pályázatot, ezért indult el egy másikért.
Nem akarta megvárni az "elfogulatlan és politikamentes Szalai uralmat". A Katolikus rádió úgysem fog frekvencia nélkül maradni, ahogy Semjén urat ismerem.