Fizetnek a multik – a kedvezmények vége
2010. április 20. írta: Elpet

Fizetnek a multik – a kedvezmények vége

  Reblogolom és kiegészítem egy hozzászólásomat, mivel nagy érdeklődésre számot tartó kérdésről szólt, és láthatóan nem jutott el sokakhoz az az információ, mely talán részben megnyugtathatja a mostanság oly' zaklatott kedélyeket.

  Az ország problémáinak okaira egyszerű és kevés szálon futó magyarázatokat kedvelő közönség gazdasági bajaink gyökereit jelentős részt a hazánkban működő külföldi cégek tevékenységében látja, kiemelt módon a külföldi cégek adókedvezményeiben keresve a hibák egyik okát. Olyannyira sokakat foglalkoztat ez, hogy a Jobbik kampányzáróján Balczó úr külön is szólott erről, valamint a Jobbik TV Hegedűs Tamás jobbikos miniszterjelölttel készült interjúját a frappáns „Fizessenek a multik” címmel vezeti fel az érdeklődőknek.

  Nos, így vagy úgy, az adókedvezményeknek mindenképpen vége. Azoknak sem kell aggódniuk, akik a Jobbik győzelmében látták volna erre a garanciát. Az EU ugyanis egyértelműen az adókedvezmények ellen foglal állást, mivel azokat a versenyt torzító állami támogatásként minősíti.

  2008-tól az EU szabályozásnak megfelelően megszűntek az iparűzési adót érintő kedvezmények. 2011-től megszűnnek a társasági adó terén nyújtott kedvezmények is.

  A külföldi cégeknek juttatott adókönnyítésekkel kapcsolatos tételt tehát nyugodtan kivehetjük a politikai viták témái közül, mivel a kérdés úgyszólván magától megoldódott. A kedvezmények eltörlését óhajtók nyitott kapukat döngetnek, ennek eléréséhez radikális változásra semmi szükség.

Illusztrációként a Masterfoods Csongrád-Bokroson levő üzeméről készült képeket választottam. A cég a környék iparűzési adóinak jelentős tételét adja, mely bevétel Bokros község önállósodási törekvéseinek egyik alapjául szolgálna. A fotókért köszönet a Ver-Bau Kft-nek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr471935240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

furfangos nyeszterka 2010.04.20. 11:11:15

Továbbra is radikális változást!!
NE fizessenek a multik!

WysiWyg 2010.04.20. 11:14:40

Szvsz ezt többek között úgy lehetne megtölteni tartalommal, ha új cég alapításakor se kapnának állami pénzeket (ha jól tudom, különböző jogcímeken ilyeneket kapott pl. a Hankook).

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.04.20. 11:21:25

Az is jó lenne, ha az APEH nem nézné el nekik, hogy a legtöbb alkalmazottat közvetítőn keresztül alkalmazzák, nyilván nem "adóoptimalizáció" miatt.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.20. 11:48:53

ergé,

valószínűleg szörnyű napok köszöntenek a multikra.

hillcut 2010.04.20. 11:50:12

A magyar polgár előszeretettel kéri számon a multikat a kedvezmények, támogatások kapcsán. Persze közben azt nem veszi észre senki, hogy a multinac vállalatok tekinthetők a legtisztább intézményeknek ma Mo-on. Csak össze kell hasonlítani őket az állami vállalatokkal, az állami intézményekkel, a kkv-k többségével és az átlag magyar polgárral. A multik követhető módon fizetik az adókat, befektetnek, embereknek-családoknak adnak megélhetést, határidőre fizetnek, számlát adnak stb. Ők az egyedüli megjelenítői a rég óta áhított európai szemléletnek, kultúrának.
Fasz kivan a multik fikázásával. Meg tudja nekem mondani itt bárki, hogy miért nem a számla nélkül dolgozó-mutyizó vízvezetékszerelő a hunyó? Meg az állami eszközöket magáncélra/magánpraxisban használó orvosok?
A minimálbér és munkanélküli segély között ingázó, zsebből feketén fizetett pincérek nem zavarnak senkit?
A kávét kevergető, du 3-kor munkát befejező önkormányzati dolgozók hada rendben van?
Ma Mo-on szinte mindenkinek (cégek+magánszemélyek is) van arányaiban nagy adózatlan, illegális jövedelme, kivéve a multiknak. Ez nem zavar senkit?
A picsogót elmehetnének egy kis munkamorál, munkabírás oktatásra akármelyik multihoz. Az állam tőgyein lógva, azt húzva-lehúzva élve könnyű fikázni a multikat!

lorantka_a_gall 2010.04.20. 12:14:58

@furfangos nyeszterka: Szerintem is radikális változást! Aludjunk nappal! :)

teknős 2010.04.20. 12:31:29

@hillcut: Azért én nem lennék ennyire elájulva a multitól.

Határidőre fizet: 30-60- 90 napra. Addig meg hitelezned kell neki.

A korrupció a multik részéről is megáll. Az lehet beszállító, aki jóban van a vezetővel és tejel neki. Nem számít sem a szakértelem, sem az ár.

Nagyon is dolgoztatja törvénytelenül a dolgozót, többet kell dolgoznia, nem tűri, ha beteg és diszkriminál. Nem alkalmaz kisgyermekes anyákat pl. és egészen mélyen próbál belenyúlni a magánéletedbe is, ha nála dolgozol.

emzperx 2010.04.20. 12:37:15

Kedves Elpet!
Ne légy már ennyire naív!

Az fog történni, hogy a spanoknak továbbra is lesz adókedvezmény, Brüsszel pedig ezekért 5-6 év átfutási idővel büntet, amit a mi zsebünkből fognak kifizetni.

bryan 2010.04.20. 12:38:05

@hillcut:
Amikor bemegyek egy önkormányzatra, vagy T.O.-ra, gyakran álmodozom róla, hogy ha egyszer leépítések lesznek, akkor ezek közül az emberek közül sokan egy call centerbe kerülnek. Ott próbáljon valaki olyan stílusban dolgozni, vagy ügyféllel beszélni, mint egy önkormányzatban. :)

Valandil 2010.04.20. 12:38:22

Ja, munkahelyet teremt. Meg meg is szüntet a puszta jelenlétével (kkv-kat).

emzperx 2010.04.20. 12:38:40

@emzperx: Sőtt mindezt EU ellenes szólamokkal fogják tenni azok akik eddig a nap 24 órájában az "unijós" kurvaannya elvekre hivatkoztak.

hillcut 2010.04.20. 13:00:07

@teknős: az állami szférára, kkv-kra és átlag magyar polgárra vonatkozó kérdések felett átsiklottál.
az összes multi ellenes sztereotípia, amit felsoroltál létezik ugyan, de nem általános. a multik szigorú működési és etikai szabályzattal rendelkeznek. kérdés, hogy a mutyizó magyar dolgozó betartja-e őket?
"A korrupció a multik részéről is megáll. Az lehet beszállító, aki jóban van a vezetővel és tejel neki. Nem számít sem a szakértelem, sem az ár."
Elég egyszerű megközelítés. A korrupció létezik persze. De:
A mértéke nem mindegy. Az állami korrupcióhoz viszonyítva szinte nulla.
Nem adóforintokat költenek korrupcióra, hanem magánpénzt és ez óriási különbség.
Mivel magánpénzről van szó, a mutyi kisebb, hamarabb kiderül, súlyos következményei vannak. A multik rendszeresen küldenek független, nemzetközi auditot a leányokra. Hidd el elég szigorúak, nem szeretik ha elfolyik a pénz.

Ha az állam és a kkv-k 30-60-90 napra fizetnének asszem mindenki nagyon örülne. Jelenleg ez az állam esetében asszem több, mint 180 nap, kkv-knál mehetsz bíróságra, ha pénzt akarsz látni. lásd építőipar pl.
30-60-90 nap az elfogadott határidő amúgy mindenhol és inkább a 30-60 jellemző.
"Nagyon is dolgoztatja törvénytelenül a dolgozót, többet kell dolgoznia, nem tűri, ha beteg és diszkriminál. Nem alkalmaz kisgyermekes anyákat pl. és egészen mélyen próbál belenyúlni a magánéletedbe is, ha nála dolgozol."

Ha én is egyszerűsíteni szeretnék: azért kell többet dolgoznia a multimunkásnak és azért kell 50%-ot adóznia, mert a társadalom többi tagja baszik a munkára meg az adózásra. Nemzeti sport a számla nem kérése, a feketézés és adócsalás. A multimunkás ezt nem teheti meg, mert transzparens a jövedelme. A társadalom munkakerülői miatt túlórázik és adózik többet a multimunkás.
Évek múltán kötelezően visszaveszik a gyesről visszatérő anyukákat, számtalan gyerekes nő dolgozik multiknál. Állításaid erősen túlzóak.
A multik közösségi szerepvállalásairól eddig még nem is esett szó: mecenatúra, alapítványok, sport és egyéb szponzoráció stb

hillcut 2010.04.20. 13:01:00

@Valandil:
ezt le tudod nekem vezetni?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.04.20. 13:55:48

a mi általunk is biztosított adókedvezmények ugyan a tiltott állammi támogatzások körébe tartoznak a római szerződés 87. cikk szerint, de ugyanezen cikk egyben felmentést is ad bizonyos esetekben. mi ezekre hivatkozva adtunk/adhattunk eddig is ilyen jellegű támogatásokat. a helyzet a csatlakozás, illetve társulási megállapodás hatályba lépése óta mit sem változott.
A bizottság engedélyével pl.

gazdasági fejlesztésre olyan területeken, ahol az életszínvonal nagyon alacsony vagy a munkanélküliség nagyon magas
fontos, közös európai érdeket szolgáló program elősegítésére vagy egy tagállam gazdaságában fellépő súlyos nehézségek kezelésére
bizonyos gazdasági tevékenységek fejlesztésére, amennyiben azok nincsenek túlzott hatással a kereskedelem feltételeire, amelyek ellentétesek lennének a közös érdekekkel
a kulturális vagy nemzeti örökség megőrzésére
egyéb területeken, ahol a Bizottság javaslatára a Tanács minősített többséggel dönt .
gyak. gumiszabályok. ha akarják és jól lobbizunk a saját érdekeink ellen pl. tesco ügyben, ugyanúgy meghosszabbíthatók a felmentések.

vagy van valami új fejlemény?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.04.20. 14:14:35

márhogy a cikkben szereplő hivatkozások és a római szerződés nem feltétlenül üti egymást.
a linkekben nem találok jogsz. hivatkozást. az e&y hírlevele a hvg cikk alapja?

Téglagyári Megálló 2010.04.20. 14:29:02

@teknős:

"és egészen mélyen próbál belenyúlni a magánéletedbe is, ha nála dolgozol"

Hm, ez azért erős ilyen általánosságban kijelenteni. Én még sosem tapasztaltam ilyet multinál.

cszn · http://cszn83.blogspot.com/ 2010.04.20. 14:29:23

@hillcut:
Egy példa a sok közül: A multikban gyártott pékáru nagyrészt gyártási költség alatt van értékesítve, ezzel a szerencsétlen vállalkozó pék működését ellehetetlenítve. Ugyanitt ha a pék tenné zsebre a pénzt az itt maradna az országban, a multik kiviszik. Ha sok kis pék lenne egy csomó embernek lenne rendes szakmunkája és nem tömnék a fejét ezzel a ranglétrákon ugráló, marketinges undormánnyal. Ez kedvezően hatna az oktatásra... Folytassam?

is 2010.04.20. 14:32:01

@poszt: ja, és még csak annyit kellett volna megírni, hogy azért futnak ki addigra, mert már 2004, illetve 2007 óta nem is lehet új ilyet kapni, és ezek 5 éves támogatások. azaz már a szocik sem osztogattak 6, illetve 3 éve ilyeneket. jaj, de ha ezt a választás előtt elmagyarázzuk, akkor mi lett volna? csak a hergelés, az hozza a jó eredményt, lelkiismeret meg memória az meg legyen a kevesek problémája.

a beruházási támogatás pedig nem támogatás, hanem kvázi-hitel. cserébe a cég idehozza a gyárát, foglalkoztat sokszáz embert garantált évekig, bejelentett, magas fizetésen (adót fizet), beszállítóknak munkát ad, és ebből a többletmunkahelyből és adóból bőven megtérül az államnak. persze majd a Mercedes helyett beindíthatnánk a magyar autógyártást államilag, akár gyapottermesztéssel is próbálkozhatnánk, lehetne saját, magyar narancsunk is, minek ide a tőkés. meg a magyar vállalkozó is felveszi a hitelt, aztán feketén foglalkoztat, meg gyorsan csődbe viszi a céget. nem mindegyik, de statisztikailag, és országszinten nem elhanyagolható szinten. a magyar KKV-knak nem a magyar állam, hanem a magyar csaló KKV-k az ellenségei. talán belül kellene ezt felszámolni, és utána, megtisztult szektorként az állami támogatásért menni.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.04.20. 14:38:57

Naív bejegyzés. Ez a brüsszeli dolog semmit nem tesz a multi cégei közötti fiktív számlázások ellen, hogy a hasznot nem nálunk mutatják ki.

Balance Of Power 2010.04.20. 14:43:41

@cszn: Ebbol is latszik, hogy parttalan a vita. Az irodaban ulo multimunkas lehet hogy megerti ezt, de vegso soron az o munkajat veselyezteti, ha a cege berag es kivonul, ha megszunnek a kedvezmenyek. Persze ez sarkitott pelda, de a nezopontok szembenallasat valamennyire erzekelteti. Meg azt is, hogy milyen nehez okosnak lenni. Meg ugye: multi a munkajogi temakban gyakran elmarasztalt aruhazlanc is es minden evben multi az ev munkahelye is.

Erdekes beszelgetes volt a minap, amikor kelet-Mo.-i illetosegu, Jobbik-szavazo spanommal beszelgettem, hogy ha az apja multinal vezeto beosztasu akkor hogy is van ez hogy az egesz csalad odaszavaz? Termeszetesen osszevissza beszelt, amikor felvetettem hogy mi lenne ha keletebbre vonulna ugyanez a ceg?

agi02 2010.04.20. 14:48:39

@cszn:

pedig nem. Mert a drága pék továbbra is minimálbéren jelentené be két segédjét, a másik kettőt sehogy sem.

Én dolgoztam magyar tulajú cégnél és multinál is.
Most a multinál azt mondon, hogy beteg vagyok akkor beteg vagyok, max megkérdezik, hogy van e internethozzáférésem, mert küldenének itthon megoldható munkát.

A magyar tulajú cégnél közölték, hogy ha beteg vagyok egyáltalán ne is menjek be, a fizetésem minimálbér, én felelek a teljes iroda (3 fő) pénzügyi is egyéb elszámolásaiért, de ha közben értékesítem is a termékeket akkor azokért persze kapok jutalékot.

És ahogy Hillcut is írta. A multik nagy része nem fog lelépni úgy hogy hatalmas szállítói és egyéb adótartozásokat hagy maga után, mert működő tőke áll mögötte és nem társasházzá minősített unokaöcsi nevére átírt családi villák.

paroma 2010.04.20. 14:49:26

@cszn: Sajt magaddal vagy nemileg ellentmondasban, illetve felre ertelmezel: A pekaru az egyeni pak gyartasi koltsege alatt van termelve, nem a multi gyartasi koltsege alatt...
Tehat nem tud versenyezni a multival. Persze ettol a vasarlo megvehetne a dragabb helyi termeket, na de nem kenyszeritheted ra.
Sok kis pek lenne esatobbi: cehes rendszer mar reg halott, minden kisvallalkozo multi akar lenni, csak soknak nem sikerul. Egyebkent kotve hinnem hogy sok kis pek lenne, mert az nehez fizikai munka egyebkent, tortenelmi anekdotanent az egyik elso norveg sztrajkot az 1860-evek kozeleben a peksegedek csinaltak hogy maximalizaljak a munkanapukat 16 oraban...

cszn · http://cszn83.blogspot.com/ 2010.04.20. 14:56:51

@Balance Of Power:
Miért zárja ki a két dolog egymást? A multiknak jobb híján kellene csak itt lenniük, a jobbik is ezt mondja. Nem ismerem a szituációt, de ha nincs máshol dolgoznia akkor mit tudna tenni? Bármilyen szerkezeti átalakulásnak vannak (lehet hogy sokan) károsultjai.

cszn · http://cszn83.blogspot.com/ 2010.04.20. 15:00:59

@paroma:
Nem, te értelmezed félre. A saját gyártási költsége alatt árulja csak azért, hogy ezért is hozzájuk menjenek az emberek.
Nem a céhekre gondoltam. De az összes faluból a közeli városba mennek kenyérért mert egyik faluban sincs már pék. Ez azért elég szomorú szerintem.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.04.20. 15:01:30

@vero:

Semmi új, a következő hivatkozás szerint ezt már 2002-ben is tudni lehetett:

www.khem.gov.hu/print/masolt/archivum/sajtoszoba/sajtoszoba/sajtoanyagok/a_versenyfejezet_lezarasa.html

A hatályos törvényi szabályozás így néz ki:

Beruházási adókedvezmények

21. §
(13) A (7), (10)-(11) bekezdés szerinti adókedvezmény utoljára a 2011. évi adóalap utáni adóból vehető igénybe. Az adózó nem veheti igénybe az adókedvezményt a 2002. december 31. után megkezdett beruházás alapján.

in:

www2.pm.gov.hu/web/home.nsf/portalarticles/A0644BB01C730D47C12576A400316A11?OpenDocument

Érdemes még áttanulmányozni az alábbi AB határozatot is:

isz.mkab.hu/netacgi/ahawkere2009.pl?s1=&s2=&s3=&s4=&s5=&s6=&s7=&s8=vagyonad%F3&s9=&s10=&s11=Dr&r=10&SECT5=AHAWKERE&op9=and&op10=and&d=AHAW&op8=and&l=20&u=/netahtml/ahawuj/ahawkere.htm&op11=and&p=1&op7=and&f=G

szvsz 2010.04.20. 15:03:59

a szokasos f@rok post a mandinertol (es a szokasos f@rok beszolasom).
1) EU-s ajanlas b+, olyan mint MO-n a piros lampa a keresztezodesben.
2) megha torveny is es megsem csak ajanlas, nem mindegy mi szunik meg? Majd kap mas kedvezmenyt, sok penzert csinal keves es szar munkahelyet, de ezzel legalabb kampanyolhat az aktualis kormany. Uj Magyarorszag... Egyszer mar a regi lehetne.

demagofób 2010.04.20. 15:04:13

@cszn: Inkább ne fojtasd!
Például Franciaországban millió és még egy kispékség van. Ezenkívül nem fogd elhinni Auchan és Cora meg Spar. Az embereknek egyszerűen nincs igényük a kispékségek termékei, ha lenne náluk vásárolnának.

Amennyi KKV-tól elveszik a lehetőséget, legalább annyi magyar kkv beszállítójuk van.

Inkább délkoreai példát kellene követnünk. Elárasztották őket a multik. Ott maradt a technológia. És most samsung tévét nézünk, kiát és hyundai-t vezetünk. Folyatassam?

A KKV-k egymást nyírják ki. Becsületesen esély sincs megélni, mert a másik, mivel adót elkerüli, sokkal alacsonyabb áron vállalja el a munkát...

2010.04.20. 15:07:42

@hillcut: "Ha én is egyszerűsíteni szeretnék: azért kell többet dolgoznia a multimunkásnak és azért kell 50%-ot adóznia, mert a társadalom többi tagja baszik a munkára meg az adózásra. Nemzeti sport a számla nem kérése, a feketézés és adócsalás"

Ez azért nem teljesen igaz. Ugyan nem igazságos, hogy valakik eleve több pénzt kapjanak kézhez, mint mások ugyanannyi teljesítményért cserébe, de (feltéve, hogy itthon költik el a pénzüket) jelentős mennyiségű pénzt fizetnek be a költségvetésbe a fogyasztást terhelő adók által, valamint közvetve támogatják a gazdaságot is a vásárlásaikkal.

énis 2010.04.20. 15:08:53

Na pont azt az adókedvezményt, amit egy multi megkap nem kapja meg a kisvállalkozó, tehát ő a bérek és járulékai csökkentésével tud esetlegesen piacon maradni, arról nem beszélve, hogy a beruházási hitelek minél nagyobb összegű felvétele esetén alacsonyabb a kamat is, ezzel nem tud versenyezni egy kisvállalkozó sem.
Másik, ha egy tesó pénztáros nettó 80eFt-ot keres (rendes bejelentett bérrel), ne basszuk már hanyatt tőle magunkat, majd ha az eu-s minimálbért bevezetik nálunk is, akkor tapsikolhatunk ezeknek is!

misc · http://misc.blog.hu 2010.04.20. 15:09:06

a multik a magyar gazdaság legtisztább szegmensét alkotják.. külföldi tőke nélkül valahol észak-korea szintjén lennénk.

cszn · http://cszn83.blogspot.com/ 2010.04.20. 15:13:08

@demagofób:
Nem leptél meg és ezzel engem nem cáfolsz, én nem azt mondom, hogy ne legyenek itt, de nem őket kéne támogatni. Nem jók az arányok.
"Amennyi KKV-tól elveszik a lehetőséget, legalább annyi magyar kkv beszállítójuk van." Ezt nem tudjuk leellenőrizni.
Hogy nem lehet becsületesen megélni azt mindenki tudja, hogy a szocialista rendszerből való félátalakulásnak köszönhetjük.

paroma 2010.04.20. 15:13:46

@cszn: Ez volt a felreertelmezesre valo utalasom: hosszabb tavon nem adhatja aron alul mert akkor nincs profit amibol a gonosz multi (nem ember, mitikus fogalom:) aranycsaptelepet csinalhatja. Csak piacot vasarolhat idolegesen. De erre kulonben sincs szuksege hiszen eleg ha a kis pek ara ala tud menni, amit meg persze meg tud tenni.
Azonkivul a vilagon mindenhol van ezt tilto rendelkezesek, lasd 'anti-dumping'. Mo-t nem tudom, de Nemetorszagban pl van.
Kis falvakban nagyon regota nincsenek pekek, kenyeret mindig is (ala 40 eve) a kisboltokba szallitottak ki. A tejet se a helyi tehen adta. Csak most mar ezt nem eri meg, nincs szubvencionalva a terjesztoi halozat. En tudom mert laktam igazan kis falvakban:) Nem volt mukodo rendszer, ez csak alnosztalgia egy sohase volt vilagert. A magyar elemiszerfeldolgozo iparagat a a magyar vallakozoi reteg rabolta szet az allamositas utan, ne irjuk at a tortenelmet ilyen koran, varjunk meg egy par evet amig mar nem emlekeznek ra annyian:)

szvsz 2010.04.20. 15:14:30

@demagofób: "Amennyi KKV-tól elveszik a lehetőséget, legalább annyi magyar kkv beszállítójuk van. "
Aha... akiknek fel ev mulva fizetnek es aron alul vesznek meg toluk mindent. Te ugyanakkor a beszerzesi ar 4xeseert kapod.
Veletlenul nagyon jol ismerem a madaras teszko beszerzesi vezetojenk a xxx asszisztenset. Meselhetnek, de minek.

Laciii 2010.04.20. 15:16:15

@énis: ez nem tyúk meg tojás, itt már rég adót-csaltak mikor megjelentek a multik, ők nem feketéznek, megmondták milyen kedvezmény kell nekik, hogy versenyképesek legyenek.

Normális mértékűre kellene csökkenteni az adót és mindenkitől rendesen beszedni és akkor a multinak se kellene kedvezmény, mert annyival kevesebbet költ bérekre, jelenleg ha 1 Ft fizetésemelés a multinál 3 Ft kiadás, a BMW-s kkv-s meg zsebből adja.

tudomcsunyadolog 2010.04.20. 15:16:27

most már persze nincs kedvezmény, csak mára leépítették az országot ezért nem is kell. Máshol úgy sem tudnál venni semmit

Köszi EU ezt a szart

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.04.20. 15:18:04

@szvsz: :o) én is mindig ezt mondtam: ne újat! a régit adjátok vissza!

az új mo. szlogen szervesen illeszkedik a "múltat végképp eltörölni" gondolatmenetbe. abban is gyökerezik, semmi kétség.

@Elpet: köszi, ez valami, a héten átböngészem.

Dr Kangörény 2010.04.20. 15:18:22

@TaTa86.: Te valószínűleg a munkaerő-kölcsönzésre köpködsz itt, úgy, hogy fogalmad sincs arról, amit kritizálsz. A kölcsönzés nem adóoptimalizálás miatt praktikus bármilyen cégnek, hanem azért, mert rugalmasabban tudja a szükséges munkaerőt biztosítani, mint a hagyományos munkaviszony esetében.
Ráadásul többe is kerül nekik, mint egy normál munkviszonyos dolgozó, mert egy rövid idő után ugyanazokat a juttatásokat kell adni a kölcsönzötteknek, mint a saját dolgozóknak, plusz fizetik a kölcsönzők jutalékát is.
Ez egyébként törvényes, és etikus is.

De azért köpködj csak nyugodtan.

val 2010.04.20. 15:18:41

FYKI egy multi akkor és csakis akkor jön ide, ha több pénzt tud kivinni innen, mint amennyit befektet(behoz).
Nem jótékonysági intézmény.
Így működik ez, adókedvezmény ide vagy oda. Ha a kedvezmény a mérleg nyelve, akkor annak megszűntével/átbillenésével összecsomagolja a hordozható gyárát, felmondja a bérelt irodákat és elhúz Indiába. Punkt.

dupla vé 2010.04.20. 15:19:31

@hillcut: kötelezően visszaveszik gyesről az anyukát... és olyan munkakört adnak neki amit képtelen ellátni egy gyerekkel a "nyakán", magától kénytelen elmenni. ez nem épp emberbarát hozzáállás.

szintén tapasztalat, hogy 4 órára, vagy egyátalán nem bejelentve folalkoztatják az embert, igaz nem számottevő, nálunk csak 4 ilyenről tudok Budapesten, cégünk kb 2500 embert foglalkoztat országszerte.

@agi02: nálunk nem kérdezik, hogy van-e internetelérésed, alapértelmezésnek veszik, hogy van. én tavaly 2 hét betegállományra kényszerültem, ebből 1 olyan nap volt mikor nem kellett dolgoznom.

a túlóra is igen érdekesen van kezelve, törvényileg 32 órát lehet egy hónapban, egy évben asszem 200at. nekem idén már van 170 óra túlmunkám, amiból csak 96 van kifizetve, a többit pedig szépen okosan trükközve majd valahogy kifizetik.

a válság idején pedig kb 1000 embertől váltak meg nálunk, gondolkodás nélkül favágó módszerrel, sem a szaktudást, sem az életkort, sem pedig a cégnél eltöltött éveket nem vették figyelembe.

persze csak akkor igazak állításaim ha a bank is multinak számít.
Felhívnám a figyelmet, hogy a magyarországi bankok a válságtól sújtva tavaly összesen 330milliárd forint haszonra tettek szert. ha egy embert sem küldtek volna el egyetlen bankból sem magyarországon, akkor ez a szám "csak" 322milliárd lenne. ugye így már megértjük miért volt szükség a leépítésekre.

és arról már nem is szólok, hány embernek kellett elhagyni az otthonát cégünk miatt, és mennyinek kell majd a kilakoltatási tilalom vége után.

ja és azt se felejtsük el, hogy a tesconak fizetni kell azért hogy kirakja az árudat a polcra, és még többet, hogy azt szemmagasságba tegye.
ez nem verseny, ellehetetlenítés, mert csak a másik multi tud azért fizetni, hogy ott legyen a terméke.

mindenki kapja be aki alaptalanul vádolja a multikat. nekem ugyanis van miért!

Balance Of Power 2010.04.20. 15:22:33

@cszn: Aki mar egyszer jani lett multinal, az nem fog kkv-be (vissza)menni, hacsak nem maga hoz letre vallalkozast. Mindenesetre viccesnek tartom, ha valaki aki multinal alapozta meg az egzisztenciajat, a multikhaza lozungot harsogja.

@demagofób: Na igen, akinek meg kenyersutoje van, az sehol nem vesz pekarut. Szoval komplex dolog ez. Ugyanakkor: a Lipoti hogy alapozta meg a sikeret a multik ellenere is? Vagy a dunakeszi pekuzletben a 2-es ut mellett miert all mindig az utcan a sor, amikor most epult meg parszaz meterre egy ujabb Tesco?

dupla vé 2010.04.20. 15:24:11

@Kangörény_: a munkaerő kölcsönzés nem tudom többe kerül-e nekik (én kétlem) de az biztos hogy nálunk a kölcsönzött munkaerő kevesebbet kap ugyanazért a munkáért amit az alkalmazott.
az elbocsájtásnál pedig nem kell adni neki végkielégítést, mert ugye a munkahelye nem szűnik meg, alkalmazásban marad a kölcsönzőnél.
ez mitől etikus???

cszn · http://cszn83.blogspot.com/ 2010.04.20. 15:25:48

@paroma:
Értesülésem szerint a piac meghódítása után is közel gyártási költségen árulják. De ha nem így van akkor az csak ront a helyzeten. Miután kinyírja a kis péket felviszi az árat amíg nincs konkurencia. Vagy esetleg bejön a képbe a madár vagy madár nélküli teszkó ami ugyanilyen áron adja, az pedig nehezen nevezhető konkurenciának ilyen téren.
Nem utópiában gondolkodok és nem nosztalgiázok csak lássunk már, hogy nem a megmentőink ezek a cégek hanem az ellenkezője, és egyedül mi tudunk javítani a saját helyzetünkön. Ha akarunk.

énis 2010.04.20. 15:28:03

@Laciii: a mai magyar adórendszer 1988-89-ben alakult ki (és még mindig szar), a multik kb. 90-ben tették be a lábukat... szerintem abszolút tyúk vagy tojás

szvsz 2010.04.20. 15:28:58

Azert valami k. erdekes. Ausztriaban nem lattam pl. sem madaras sem mada'rtalan tecso't. Furcsa nem?

Dr Kangörény 2010.04.20. 15:28:58

Hagyjátok már a francba ezeket a kispékségek dumákat, ez sületlenség!

A kis pékség ugyanolyan szarságot árul, mint a multi, csak drágábban. ha már szart kell vennem, akkor ha lehetséges, olcsón tenném ezt.

Ahol viszont a magasabb ár mellé minőség is társul, ott szívesen vásárolok én is.

Balance Of Power 2010.04.20. 15:30:47

@Balance Of Power: "Vagy a dunakeszi pekuzletben a 2-es ut mellett miert all mindig az utcan a sor, amikor most epult meg parszaz meterre egy ujabb Tesco?" - visszaolvasva ez a mondat felreertheto. Tehat arra probaltam utalni, hogy ahol kapnak a helyiek valami pluszt a peksegtol, akkor szarnak a Tescora.

szvsz 2010.04.20. 15:34:05

kangörény: "A kis pékség ugyanolyan szarságot árul, mint a multi, "
ez meg netto f@5Zsag.
En piacra jarok mert kevessel tobbert (pont annyit sporolok egyebkent benzinkoltsegen) osszehasonlithatatlanul jobb arut veszek mint a hiperben es a zseton a helyi termeloknek marad.

Laciii 2010.04.20. 15:35:29

@énis: előtte meg fizetés helyett hazahordtak dolgokat, meg céges eszközökkel maszekoltak, fizetéskiegészítőként (még ma is), ez szerintem ugyanolyan adó-csalás.

Bloodscalp 2010.04.20. 15:36:44

@Elpet: te komolyan azt hiszed hogy lejárt a kedvezmény és ezzel vége is atörténetnek, a jobbiknak meg épp ezért felesleges ezzel kampányolni?:)

ez tényleg egy újabb értelmetlen írás tőled..

Laciii 2010.04.20. 15:37:30

@szvsz: a következő mondatát "Ahol viszont a magasabb ár mellé minőség is társul, ott szívesen vásárolok én is." már nem sikerült elolvasni? Ez számomra ugyanaz amit te írtál "En piacra jarok mert kevessel tobbert (...) osszehasonlithatatlanul jobb arut veszek mint a hiperben".

borsikm 2010.04.20. 15:41:58

@hillcut: @is, @ többi: a 100 legnagyobb vállalat a hazai foglalkoztatottak mindössze 6 %-ának ad munkát, a 3,9 millió alkalmazottból mindössze 248 565-en dolgoztak náluk.

Ennek fényében mégis mi a tökömről beszélünk?! Azért van a halál faszába szopatva, törvénytelen helyzetekbe kényszerítve 3,6 millió ember, hogy legyen multi, aki munkát ad 250k-nak? (de még csak nem is ennyinek, mert ebből 20k tesco-rabszolga, még több pedig olyan állami mammutnál dolgozik, mint a máv, posta).

Nem azt mondom, hogy el kell üldözni ezeket, és ezt sem a Jobbik, sem más nem mondja, de a multik által apportált technológiai, szellemi know-hownak, tőkének semmiképpen nem lehet akkora ára, mint amit jelenleg fizetünk érte. Az arányokon bukik meg a multibarát érvrendszer...

énis 2010.04.20. 15:43:10

@Laciii: előtte kicsit más rendszer volt, de kenegethetjük a szart, azelőtt is nyilván volt, hogy elcsalták a terményt és megrövidítették a földesurakat..sőt nem csak nálunk, Az amcsiknál meg rabszolgatartás volt, az is adócsalás..

Egyébként itt azzal van a probléma, hogy a kormányzat soha nem az állampolgárait védte, mert fontosabb volt számára a saját zsebe megtömése és ezt használták ki a multik, ezért szar nekünk az EU, mert csak piac vagyunk nekik és kapu keletre...

teknős 2010.04.20. 15:44:07

@hillcut: Nem siklottam át. Abban egyetértek veled, hogy irtó nagy gond van az egész magyar társadalomban. Ha nem lenne nem szavazták volna be az emeszpét nyolc évre a hatalomba, hanem régesrég elküldték volna a történelem szemétdombjára, ahová való. De gondolom nem ezt akartad hallani.

Az meg, hogy védik-e a magán tulajdonosi érdekeket a multinál, az csak egy kérdést vet fel: hány olyan esetről tudsz, hogy a multi feljelentette a saját vezetőit, korrupcióért.

Az auditálásról pedig annyit, hogy -ha ismered a multit, akkor tudod miről beszélek, egyes helyeken enged, máshol szorít, sokszor irreálisan leszorítja az árakat, ami egyenesen löki a törvénytelenségbe a beszállítókat.

A multi ugyanúgy a rendszer része és egyáltalán nem lehet rá tekinteni úgy, ahogyan azt te itt felvázoltad, mint a törvényesség és az etika bajnokára.

1990-ben a hazai ipar erősen tőkehiányos volt, Gyurcsányék (mint a pártelit ) kaptak abban az időben hiteleket, de nem az üzleti tervek minősége döntött abban, hogy ki és mire kapott hitelt. Ez okozza azt az állapotot, hogy a vállalkozásaink siralmasan néznek ki.

Saját privát véleményem, hogy Gyurcsány, Bajnai és társaik nem azért érkeztek meg a politikába, mert új kihívásokat kerestek, hanem azért, mert tudták, további segítség nélkül a vállalkozásaik egyenesen tartanak a megsemmisülés felé, csak ezt mi még nem láttuk, mert sikerült a trükkök százaival elpalástolni.

A multi nem rosszabb, mint a gazdaság többi szereplője, de nem is jobb.

paroma 2010.04.20. 15:48:45

@cszn: Na, javulunk: kozel gyartasi koltsegre felment az ar.
De a piacon valo viselkedes elbiralasa es a szabalyok kilalakitasa nem a multi szerepe, hanem az allame.
Egy cegnek - nem csak multinak - kotelessege hogy maximalizalja a profitot, egyes orszagokban az igazgatotanacsot torveny elott felelossegre lehet vonni ha nem ezt teszi,de legalabb is a reszvenyesek megszabadulnak tole.
Ha valaki a jatekszabalyok szerint jatszik, akkor tisztesseges definicio szerint. Az mas tema, ha nem tetszenek a jatekszabalyok. Ajanlom Mario a varazslo ujra olvasasat, amelyben elhangzik hogy valami ellen konnyu kuzdeni, valamiert sokkal nehezebb:)
Egyebkent mi van OTP / MOL es tarsaival? Ok is menjenek haza:) ? Vagy a mi kutyank kolyke mas:) ?

dupla vé 2010.04.20. 15:50:50

@SCUMM: ez egyátalán nem igaz.
példának okáért, mikor a mediamarktban dolgoztam ott heti rendszerességgel jártunk a konkurenciáink üzleteibe és ők is a mieinkbe hogy egyenként minden termék árát felírjuk és az alapján képezzük az árainkat. és lettek olyan ermékek amik kicsit itt voltak olcsóbbak és olyanok amik ott voltak olcsóbbak. szerintem akár a készlet adatbázisokat is kicserélhatték volna és együtt eldönthették volna mi hol mennyibe kerüljön. csak az úgy nem lenne tiszta, ez így sokkal hihetőbb, hogy piackutatást végeztünk. és akkor pontosan kétszer annyiba került nálunk ugyanaz a dell laptop mint az osztrákiai mediában. úgy hogy itt a munkaerő, a bérleti díjak lényegesen olcsóbbak, az adókedvezmények lényegesen magasabbak.
ez mitől tiszta szegmens?

val 2010.04.20. 15:51:57

A MOL AFAIK orosz/ukrán maffia. Kik lennének a társaik? Ez a másik nagy baj, hogy nincsen semmink, csak a szabadverseny (drótszamár a BMW ellen).

Dr Kangörény 2010.04.20. 15:54:24

@borsikm: Igen, a maradék a 3,9 millióból vagy minimálbérért dolgozik, vagy állami alkalmazott.
Tehát az a 250 ezer mégiscsak nagy szám.

Amúgy amikor az audi elcseszte az egyik adatszolgáltatását és később javította azt, megváltoztak az ország GDP adatai.
Tehát lég jelentős a gazdasági szerepük ezek szerint.

Laciii 2010.04.20. 15:57:36

@borsikm: "Azért van a halál faszába szopatva, törvénytelen helyzetekbe kényszerítve 3,6 millió ember, hogy legyen multi, aki munkát ad 250k-nak?"

Sz*patva 3,9 millió ember van ebből 250k multinál akik kibulizták, hogy ne legyen törvénytelen helyzetekbe kényszerítve aki náluk van.

cszn · http://cszn83.blogspot.com/ 2010.04.20. 15:57:46

@paroma:
A közel gyártási költség lehet alulról és felülről is vagy tévedek?
Nyilván mindenkinek a profitmaximalizálás a célja, de nem tudom hogy jön ez ide, meg az OTP és MOL se tudom mit keres most itt. Nem védtem őket, nem is tennék ilyet.
A Márió és a varázslót az egyik kedvenc könyvem. :)

Dr Kangörény 2010.04.20. 15:57:47

@szvsz: a termelőnél marad???
Te a piacon csak fejkendős nénikéktől vásárolsz?
Ugyanis ahol eladók árulják a zöldségeket, azok a nagybani piacon veszik a cuccot.

Én egyébként pékséget írtam, és az, hogy a kis pékségek is szarságot árulnak, sajnos igaz. Ahol az áru jobb minőségű, az már nem olyan üzem, ahol a tulaj áll a kemencék előtt (lásd: Lipóti Pék)

paroma 2010.04.20. 15:59:27

@cszn: Na, javulunk: kozel gyartasi koltsegre felment az ar.
De a piacon valo viselkedes elbiralasa es a szabalyok kilalakitasa nem a multi szerepe, hanem az allame.
Egy cegnek - nem csak multinak - kotelessege hogy maximalizalja a profitot, egyes orszagokban az igazgatotanacsot torveny elott felelossegre lehet vonni ha nem ezt teszi,de legalabb is a reszvenyesek megszabadulnak tole.
Ha valaki a jatekszabalyok szerint jatszik, akkor tisztesseges definicio szerint. Az mas tema, ha nem tetszenek a jatekszabalyok. Ajanlom Mario a varazslo ujra olvasasat, amelyben elhangzik hogy valami ellen konnyu kuzdeni, valamiert sokkal nehezebb:)
Egyebkent mi van OTP / MOL es tarsaival? Ok is menjenek haza:) ? Vagy a mi kutyank kolyke mas:) ?

bandeirante 2010.04.20. 16:00:38

@hillcut: Azért nem ilyen szép a menyasszony. 7 évet dolgoztam multinál, van róla fogalmam. Ott is van vastagon korrupció, sógor-komaság, sumákolás a számlákkal.. Pl. elég ha annyit mondok, hogy a nagyfőnökök rengeteg magánjellegű kiadásukat számolták el a cégnél, a barátnővel való közös vakációtól kezdve a saját jachtba történő tankolásig - vállalati költségen.

Az sem teljesen igaz, hogy nincs illegális jövedelmük. Illetve úgy igaz, hogy jogászok meg adótanácsadók hadát fizetik azért, hogy kitalálják nekik, milyen offshore céggel meg ilyen-olyan kft-vel kell manipulálni annak érdekében, hogy minél kevesebb legyen az adó. Ez nem mindig illegális, de hogy a törvényesség határán táncol, az is biztos.

paroma 2010.04.20. 16:01:31

@paroma: doh, bocsesz 2x ment el...

Laciii 2010.04.20. 16:01:35

@dupla vé: attól tiszta, hogy a bérek be vannak jelentve, az áramot se lopják és nem csődölnek be sokmilliós tartozással.

Az hogy valaki dupla áron vesz valamit ahelyett, hogy rákeresne a neten az a kényelem ára és egyéni szoc. probléma.

dupla vé 2010.04.20. 16:04:28

@paroma: a MOLról tudnék mesélni, ott is 2 évet lehúztam. minden ki van szervezve és egy qrva nagy pénzmosoda úgy ahogy van. szintén a korrupció melegágya. az OTP pedig ha úgy működik mint az a bank ahol én dolgozom, akkor szintén nagy a baj vele.
@Kangörény_: eljutottunk ide: GDP ez miez? olyann jól hangzik hogy az audi elcseszte majd javította és megváltozott.
fejtsd már ki légyszives, hogy mit is jelent a GDP a számok és akták tologatásán kívül, mert manapság magyarországon valódi termelés valódi magyar haszonnal nem nagyon van mögötte.

dupla vé 2010.04.20. 16:08:33

@Laciii: mint írtam nem minden esetben vannak bejelentve, vagy nem teljes munkaidőre. az hogy minimálbér felett kicsivel dolgoztatják az embert minimális pihenőidővel inkább rabszolgatartás szerintem.
adókedvezmények hiányában pedig a nagyrészük ugyancsak becsődölne sokmilliós tartozással, de ha képben lennél azzal a kifelyezéssel hogy becsődölni, nem írnál ilyeneket.
de ha számodra ez tiszta, akkor öülök hogy örülsz nekik

énis 2010.04.20. 16:11:22

index főoldal: tesót elmarasztalták immár 23-szor munkaügyben... biztos azért mert olyan tisztességesen foglalkoztat..

salamander 2010.04.20. 16:13:09

Igen a Multik a legtisztább vállalatok ma Mo-n... természetesen én is tudnék tiszta vállalkozást működtetni ha a rendszer és a szabályok nem ellenem lennének kitalálva. A multik Mo-n olyan aránytalanul erősek a kkv szektorhoz képest, hogy még példát sem tudok erre hirtelen... pl.: mondjuk a két Klicskó testvér Uhrin Benedek ellen egy ringben...
szerintetek ki az esélyesebb?

Nem pofázni kellene, hanem keményen támogatni a magyar kkv szektort, és nem félművelt idióta betanított munkásokat képezni/támogatni a multik számára. Ők aztán elmennek és itt hagynak egy nagy masszát, akik képzettsége egy segédmunkáséval egyenértékű, viszont a multiknál megszokott bérszínvonalat várja - mert azt szokta meg. Ezeknek villámgyorsan bedől a légvár-egzisztenciája, hitelei tehát marad egy komoly munkaügyi probléma is utánuk.
Folyamatosan csak károk, károk és károk keletkeznek s ezek mindannyiunk kárára történnek. Ébresztő!

Bell & Sebastian 2010.04.20. 16:16:14

Érdekes, szakszervezetekről, munkavállalói érdekvédelemről, államilag garantált minimum-feltételekről egy szó sem esik. Vagy a közbeszerzésről, jogérvényesítésről, botrányos felszámolásokról, korrupt cégbírókról és nemzetközi adócsalókról!

Pedig az egész katyvasz rohadt, mindenekelőtt az alacsony bérektől, (amelyekkel viszont egy huszadannyit kereső kínai roppant elégedett lenne), csak neki nem a SUEZ számláz horribilis összegeket havonta.

A multi annyit enged meg magának, amennyit a hatályos szabályzás és korrupt végrehajtói megengednek neki!

Egy hajszállal sem többet! A béna EU meg pont azzal nem foglalkozik, amire létrejött (többek között), a multik megregulázásával.

Valljuk be, ismét megnyertük a szolganép-státuszt a castingon. Mint mindig! Ehhez nagyon sok gerinctelen, de még több buta ember kell ám! Van az itt bőven, terem, mint a dudva! Életünket és vérünket akarják? Vegyék csak a mocskos náci-rasszisták!

(hoppá, ez mellé, pedig milyen jól hangzott)

Publius Decius Mus 2010.04.20. 16:31:28

A blog félrevezető. Igaz amit leír, csakhogy az állami támogatás és az adóoptimalizálás lényeges technikái a kezdeti állami hozzájárulás, a transzferárak és az offshore leányvállalatok.

mate6 2010.04.20. 16:32:39

Minimálbérre vagy bejelentve, meg magad után fizetsz, úgy, hogy elvileg be vagy jelentve, ez az általános a KKV-ban. Ez van. Elegem van abból, hogy adócsaló, fusizó balfaszokat kell hallgatni arról, hogy zavarjuk ki az én munkáltatómat az országból. Ja, multi, és leadózom a keresetem felét az állam és MIATTUK! Gondolkozzatok már.
Koszi.

dupla vé 2010.04.20. 16:42:03

@mate6: senki nem mondta hogy ki kell őket zavarni. elmennek maguktól amint megvonjuk a kedvezményeiket.
és az, hogy a napi gondjaidat tudod fedezni a munkáltatódtól (multi) kapott fizetésedből az nem azt jelenti hogy tudsz belőle jövőt építeni.
neked kéne elgondolkodni inkább.
a kkv-vel kapcsolatban komoly tanulmányok vannak azzal kapcsolatban, hogy részben a multiknak részben a szabályozásoknak köszönhetően becsületesen működtetni vállalkozást ma magyarországon lehetetlen. ja hogy erről az index nem informál téged? vajon miért?
ébresztő!

demagofób 2010.04.20. 16:54:23

Ha nekem tecsós kenyérsütőgépem van, akkor én mi vagyok?

A multi egyetlen helyen lehet hibáztatni, ha visszaél gazdasági erejével. Ekkor GVH-nál fel kell jelenteni oszt csá.

Nem lehet összehasonlítani a kkv-t a multival.
A válság előtt a világon a 19. legnagyobb gazdasági potenciál a GE volt 1 hellyel Dánia előtt.

Mit tud tenni akár melyik kormány ilyen helyzetben? Alkalmazkodik.

A multikat ugyan úgy ki kell használni, mint ahogy ők kihasználnak minket. Ez egy szabad választás. Nem kötelező náluk vásárolni, náluk dolgozni.

Te is eltarthatod a kispéket, de amíg a magyar mezőgazdaság ilyen ultra gagyi minőséget ilyen ultra magas áron fog kinálni, addig nem fognak tömegek itthoni terméket vásárolni, legfeljebb az ország 16%-ka

énis 2010.04.20. 16:55:31

@mate6: te nem azért adózod le a fizetésed felét, mert a többi minimálbérre van bejelentve...hanem azért, mert dilettánsok hada ül fent és képtelen esszerű adórendszert kiépíteni...

demagofób 2010.04.20. 17:00:35

@dupla vé: KKV-k jórészt egymást nyírják ki! Azzal, hogy nem fizetnek egymásnak lejáratják egymást. És esélye sincs befizetni az adót, mert a másik vállalkozó ha nem fizeti be behozhatatlan versenyelőnyre tesz szert.

Sajnos ma a magyar kkv-k nem elég hatékonyak.

dupla vé 2010.04.20. 17:06:08

@demagofób: az én vállalkozásomat pont az nyírta ki, hogy a multi nem fizetett. jogorvoslat persze volt, de már csak akkor mikor tönkrementem.(2év pereskedés)
kezdhetném újra, de minek, ha a feltételek nem változtak?

egyenlito 2010.04.20. 17:06:41

Ki kell rúgni az összes multit! A tisztességes magyar KKV-k majd megcsinálják ugyanazt, bankhitelből!

Szebb jövőt!

:-)))

Bell & Sebastian 2010.04.20. 17:14:50

Milyen szerencse, hogy itt csupa gyakorló mikró-, kis-, közepes-, nagy- és multi-vállalatvezető gyűlt össze!

A KKV az mi a lófasz? Hogy lehet összevonni a korlátozottan és korlátlanul felelősöket? Hát így!

És van aki beveszi, olvasta a tankönyvben.
Sőt! Szilárd véleménye is van! De jó.

Dögöljön meg minden csaló KKV, még több multit a faluszélre, ezeret! Betegek vagytok ti, bazdmeg!

Rockyforever 2010.04.20. 17:17:24

Szemem előtt mereng Vona képe: "Fizessenek a MULTIK!" :D

Natessék, mégis? Eddig nem fizettek, szemét multik:)

VadMacs 2010.04.20. 17:23:09

2008 -ban történt. Flextronics Zala B. Elég sok ember kellett abba a beosztásba amit én is végeztem. Vettek is fel egy csomó "vállalkozós" embert (kölcsönzött munkaerő). Ami viszont ott ment, az minket, saját állományban dolgozókat megrökönyösödéssel töltött el. Én pl kerestem bruttó 124 ezres körül, az átlag 200 ezres feletti fizetés többi részét az állam nyúlta le. Viszont ha drágábban dolgozik a kölcsönzött munkaerő, akkor miért érte meg a cégnek az, hogy a vállalkozósok közül abban az időben lazán kézbe kapták sokan a 300 ezrest...? Ha itt is figyelembe veszem hogy az állam elvonja a felét, meg közvetítői díj, miért érte meg a cégnek legalább 700 ezresért alkalmazni olyan embereket, akiknek a legtöbbje után ráadásul mi magunk dolgoztunk?

Amúgy nem osztom ezt a "kergessük el a multikat" féle extázist.
Azt hiszem először fel kellene mérni hogy melyik multi mit csinál. Egy Tesco például semmi értéket nem állít elő, egy termelő cég (mondjuk a példámban szereplő Flextronics) viszont ténylegesen értéket állít elő, szüksége van szakképzett munkaerőre, ezen kívül felszív egy adag "egyéb" alacsonyabb képességű munkavállalót is, akik mondjuk nem a segélyért fognak megfelelő szakképzés hiányában ácsingózni.

Ami azt illeti, az ilyen cégek nem teljesen tiszták. Sokszor sértenek Mtk. -t, én is kaptam egy ilyet az élettől. Viszont azt sem kell elhallgatni, hogy ezen törvénysértések szinte kizárólag a magyar polgártársaink számlájára írhatók. A multiknál csak a saját honfitársaink kegyetlenkednek, akik megrészegültek attól hogy "van hatalmuk más felett" (azaz főnökök lettek).

Vállalkozás: nekem is van nem egy ismerősöm. Két csoportra oszthatók: nincs BMW -jük, nem mennek évente legalább kétszer nyaralni, de nem is nyafognak. Megélnek, befizetik az adót, és örülnek annak hogy rendezett életük van. Akkor is, ha nem gazdagodtak meg.
Van a másik fele: bár nem mondja, de adót csal, megvan évente a legalább kettő nyaralás (tengerpart persze, a balcsi nem divat, újabban egzotikus hely a menő), évente új autó, asszonynak is (na jó, neki max 2 évente), megvan a kacsalábon forgó házikó, és egész nap azon sír hogy de k*rva sz*r neki, mert az állam kiszívja minden csepp vérét. Ő az aki minimálbérre jelent be mindenkit, miközben az osztráktól meg szlovéntól jókora összeget kap a zsebébe az elvégzett melóért. Ha a megrendelő jutalmat ad a melósoknak, azt lenyúlja, ha a melós megtudja, akkor "pofa be, örülj hogy itt dolgozhatsz". Volt részem ebben, köszi még egyszer nem. És az a gond, hogy válogatni nincs miből, mert a legtöbb vállalkozó ilyen kis hazánkban...

énis 2010.04.20. 17:27:48

@egyenlito:
a bankokat is seggbe kellene rúgni.. sehol máshol nem csinálhatják azt, amit nálunk... és miért, mert megfelelő támogatást kaptak elkúróéktól..

vizipipa 2010.04.20. 17:30:59

@is: Ki akadályozta a pártodat, hogy ezzel kampányoljon?

@Elpet: a probléma ennél sokkal mélyebben van:

index.hu/gazdasag/penzbeszel/2010/04/07/limasszoli_fiuk/

Winston Smith 2010.04.20. 17:33:47

Óriási szarban lennénk, ha a multik is annyit fizetnének az államkasszába, mint a kisvállalkozók.

Akik számlát nem adnak, a munkavállalót minimálbérre jelentik be (ha bejelentik...), viszont a főnök szeretőjének a benzinpénzét is elszámolják célköltségként.

(Tisztelet a kivételnek.)

Winston Smith 2010.04.20. 17:38:19

@Winston Smith: Ja, és még valami: a multi az, aki termel. Ezt szomorú elismerni, de a hazai export döntő részét multik adják.

A kkv-k inkább a multinál dolgozóknak nyújtanak szolgáltatásokat. Kocsmáros, fodrász, butikos, ügyvéd, vízvezetékszerelő, pék, használtautókereskedő, könyvelő, pizzéria - mind tönkremenne, ha nem lennének gyárak is az országban. Márpedig a gyárak nagy része vagy "kiutálandó" multi, vagy ha hazai kézben van, akkor a multik beszállítójaként él meg.

Ezt azértlátni kell, mielőtt elüldözzük a multikat, és utána két nappal éhenhalunk.

Winston Smith 2010.04.20. 17:46:50

@dupla vé: "becsületesen működtetni ma magyarországon vállalkozást lehetetlen"

A multiknak nagyjából megy ez. A munkatársakat az esetek 99 %-ában bejelentik, az esetek 99 %-ában fizentek a beszállítóiknak, befizetik az áfát, az iparűzési adót, a nyereségadót. Lehet, hogy a nyereségadóból vagy az iparűzésiből kedvezményt kapnak - de könyörgöm, a magyar kkv-k döntő része el se jut odáig, hogy nyereségadót fizessen, mert addigra papíron már rég eltünteti a cégből a nyereséget.

Szóval miért lesz jobb, ha elüldözzük a hazai gazdaság egyetlen igazán működőképes részét?

Amelyett hogy a nem kellően hatékony és versenyképes részét (kkv-k, állami cégek, államigazgatás) versenyképessé tennénk?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.04.20. 18:34:10

Néhány észrevétel.

A multi, külföldi tulajdonú cég nemcsak a hipermarketeket jelenti, ahogy az egyébként az általános szóhasználatban megjelenik. Az átlagember persze általában ezekkel találkozik, de a külföldi cégek jelentős része ipari termelő üzem.

Szilárd meggyőződésem, hogy Magyarországon rengeteg munkahelyet kell teremteni. Normális árbevételt termelő munkahelyeket létrehozni rengeteg pénzbe kerül. Nem fogjuk megúszni a továbiakban sem, hogy külföldi tőkét vonjunk be a munkahelyteremtésbe. Ezért kell pontosan tisztázni a külföldi tőkével való együttműködés módját.

A hazai vállalkozások támogatása roppantul kívánatos, nem jelentheti azonban a versenyképtelen termelés állami finanszírozását. A hazai cégeknek a kezdeti támogatások után önjáróan nyereségessé kell válniuk.

VadMacs 2010.04.20. 19:25:35

Elpet:
vicces módon az árpádsávos meg narancsárus banda (& talp/pártsegget nyaló mezei emberek) az elmúlt 8 évben energiáikat mégis a termelő gyárak szapulására fordították, ahelyett hogy bankok meg az áruházláncok előtt tüntetnének. Mert áruházak előtt nem a pártemberek próbáltak karriert építgetni, oda csak azok mennek akiknek bőrén csattan az ostor.

Azzal meg egyetértek, hogy amikor a legtöbb nagy lábon élő vállalkozó (nem a tényleg rászoruló kisebbség!!!) "veszteséges", miért öntenének vödörszámra pénzt ezekbe a feneketlen kutakba? Mert az igazi kicsik soha nincsenek támogatva: aki becsületesen akar megélni az kerüli a pártokat, így meg nem kapnak semmit, mert mondjuk nem hajlandó senki talpát azért nyalni, hogy hözelebb kerüljön a húsosfazékhoz. És sajnos ez így is marad, amíg a rendszerváltó pártok közül egy is kormányzó pozícióban van.

tom64 2010.04.20. 19:56:29

@hillcut: ez szóról szóra igaz,és tegyük hozzá:
Ha a multik kivonulnának,kizavarnák őket,stb.,akkor a lakosság a Magorra,vagy Magoszra,vagy mi a f@szra,sőt mi több,a garázsboltokra lennének kárhoztatva a hétvégi bevásárlókocsi-tológatós bevásárlások helyett.Nagyon megszoktuk már a bő árukínálatot,az éjjel-nappali nyitva tartást,shoppingolást,ezért devalválódtak sokak számára ezek az értékek.
Majd ha -neadjIsten- áruhiány,jegyrendszer lesz,visszasírják a multikat.

Pelso.. 2010.04.20. 20:43:00

Mivel a társasági adófizetés mértékét nagyban befolyásolja az adózás előtti eredmény -azt meg költségeléssel lehet manipulálni-, , ezért komoly plusz bevétele ebből az államnak nem lesz.

Támogatni a zöldmezős és munkahelyteremtő beruházásokat, meg az exportot kell, akár hazai kkv, akár multi csinálja. Továbbá, jő lenne már elfelejteni az ostoba ideológiai megközelítéseket.

teknős 2010.04.20. 20:46:42

@Téglagyári Megálló: Talán mert nem vagy nő...

Vannak egy páran, akik tudnak szépeket mesélni neked terhesség, gyerek, családtervezés témakörben, ami erősen a magánszférába tartozik, szerintem.

Hegedűs Tamás 2010.04.21. 02:13:59

Csodálkozom, hogy jó pár hónappal "talált fogást" a szerző korábbi interjúmon, illetve csak vélt találni.
Amit leír, abban semmi újdonság nincs. Mindezekkel természetesen mi is tisztában voltunk a program megírásakor.
Az adóelkerülés ma már nem ebben nyilvánul meg, hanem az adóalap "eltüntetésében".
Természetesen nem várható el, hogy mindenki jól ismerje a pártok programjait. Ezért jelzem, hogy felvetése nyitott kapukat dönget.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.04.21. 09:01:59

@Elpet: a nyárspolgárban benne van ez a poszt? ha nem akkor honnan reblogotad?

Móg 2010.04.21. 09:32:18

üdv.nektek
Üdvös ez a szabályozás,de én azért nem hívnám a mentőket mert a multik kezet-lábat törve rohannak a pénztárhoz fizetni.Kétségtelenül a technológiai fejlődéshez nagyban hozzájárulnak.Pl.
a kőolaj,-foldgáz,-villamos-ipar semmi pénzt és fáradságot nem sajnál,hogy az alternativ energiaforrások kutatását,fejlesztését,használatát megakadályozza.
Annak idején a gumigyártó Mo.-i gyára épitéséhez nemhogy adókedvezményt kapott,hanem annyi forró pénzt ami 125 évig fedezi a 400 alkalmazott bruttó bérét.Páran talán kissé meghökkentünk volna az első munkanapon a kezünkbe nyomott műanyag flakkonon.Ti.munkaidőben abba kell pisilni-emberbarát multi.Na meg környezetbarát.Olvasd el egy élelmiszer tartalomjegyzékét:5-10 vegyszert találsz benne.Ezeknek a hosszú-távu hatását senki nem ismeri.Nagy a vita a génmanipulált növények körül.A módositott gén szerkezetű kukorica pl.mérget termel ami megöli a kukorica
bogarat.A haszonállatokat nem tudja megölni mert azok nem élnek addig.NO DE mondjuk 50 év alatt az embert?Ki tudja? 10-15 éve a cigaretta gyártók kivettek egy szálat a dobozból,{20 helyett 19-et raktak bele}Az smafu,hogy evvel egyből 5% árat emeltek.Csak Mo.-on ettől a huzástól évente 50 millió cigarettás dobozzal kellett több.Ha ezt élében sorba állitjuk 1000 km.hosszu a sor.Ennyivel több üres dobozt gyártanak,adnak el,dobnak ki csak nálunk egy évben.Hát a világon?Az őrző-védőknek ehhez pl. egy szavuk sincs.Persze sinre feküdni,élő fákba szögeket verni,halászhajónak menni,megrendelésre hamis liba-tömő-tépő filmeket csinálni publikusabb
A példák száma végtelen

perszeP

Balance Of Power 2010.04.21. 10:10:08

@VadMacs: "Viszont azt sem kell elhallgatni, hogy ezen törvénysértések szinte kizárólag a magyar polgártársaink számlájára írhatók."

Hat ezen felrohogtem. Milyen igaz!

Es uristen, hany siro-rivo vallalkozoval talalkoztam a legelso mhelyemen 2002 tajan. Szinte belemegett ez a kep. Az en akkori fonokom mondjuk rendes volt, bejelentett minket fullosan, de a nagyzolasi hobortot o sem birta levetkozni. Le kell cserelni az autot, mert megiscsak jelenjunk mar meg valahogy a milanoi kiallitason. Muhahah. De amikor egy kollegaval mentem telen Olaszo-ba, akkor a 8-ason kuldott minket Ausztria fele, nehogy matricat kelljen nekunk venni...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.04.21. 13:39:58

@Hegedus Tamas:

Nem gondolom, hogy bármin is fogást találtam volna. Nagyon sokszor szerepelt gazdasági vitákban érvként, hogy a multik adókedvezményeket kapnak, ezzel kapcsolatosan hívtam fel a figyelmet arra, hogy ezen hivatkozások alapjául szolgáló beruházási adókedvezmény a jelenleg hatályos törvények szerint jövőre vehető utoljára igénybe.

@vero:

Nem bejegyzést, hanem a Mandiner folytatásos kommentfolyamában írott hozzászólásomat reblogoltam.

dupla vé 2010.04.22. 15:49:54

"
Nem csupán az eladásra szánt árukészlet, hanem a multivállalat működéséhez szükséges eszközök beszerzését is kiszervezi hazánkból a Tesco – értesült lapunk. A jelenleg is zajló átalakítási folyamatnak több száz hazai cég látja kárát. Eközben kiderült: a válságos tavalyi évben több mint 30 milliárd forintot hízott a Tesco kasszája.
"

www.mno.hu/portal/708724

tényleg csak értünk vannak...

dupla vé 2010.04.22. 15:57:34

@Winston Smith:

jah, én is csináltam vállalkozást, 2t is.
az egyikbe egy és fél évig csak én raktam bele a pénzt, tehát nem nagyon kellett trükközni a nyereségadó elkerülése miatt.
ez bedőlt a válság kezdetén.
a másik meg egy multi nemfizetése miatt ment tönkre, és 2 évet kellett pereskednem miatta, amiben nekem adott igazat a bíróság, de összességében én fizettem rá. lehet hogy valakinek van oka védeni a csoda multikat, de én eddig mindig rábasztam mikor velük kezdtem. ha dolgoztam ott azért, ha üzleteltem velük azért.
süti beállítások módosítása