Kommentszűrés
’10 feb
12
16:46

Az MDF elkisgazdásíthatatlanságáról

Írta: TuRuL_2k2

„Felvetődik a kisgazdásodás kérdése, azonban az MDF nem az FKGP,
Dávid Ibolya pedig nem Torgyán.”
/Medgyasszay László, 2004/

  Dávid Ibolya pártszerte rettegett demokratikus meggyőződése ismét lesújtott. Az újabb elnökségi rendteremtési hullámnak köszönhetően Budapest 23 kerületéből már 11 büszkélkedhet felfüggesztett MDF-alapszervezettel. Az elnökasszony sosem riadt vissza a férfias hatalomgyakorlási megoldásoktól, Lezsák Sándor és Almássy Kornél mellett sok más politikus és alapszervezet is mesélhetne a dávidi vasszigorról. 

  Kérdés, hogy a Dávid-Herényi duó purifikátori heve (aka a nyitás politikája) milyen hatással lesz az MDF működőképességére a kampány során, lesz-e, aki cédulát gyűjtsön a pártnak. Ahogy Török Gábor is írja, nem látszik, hogyan és honnan fog összejönni a jelöltállításhoz szükséges sok-sok ajánlószelvény, s akár az is lehet, hogy rajthoz sem tudnak állni. Mivel a területi listaállításhoz (s közvetve az országos listához) elég megyénként két-három, Budapesten nyolc választókerületben összeszedni a 750 cédulát, ezért szerintem ez nem olyan jelentős veszély. Viszont az öt százalékot úgy különösen nehéz lesz összegereblyézni áprilisban, ha csak minden második körzetben tudnak aspiránst indítani az MDF és barátai.

  Mindenesetre várjuk a pillanatot, amikor Dávid Ibolya hívei megütköznek Almássy Kornél/Pettkó András/Szegner László csapatával a Szilágyi Erzsébet fasori székház birtoklásáért. Jóleső nosztalgiával elevenítjük fel a kisgazda hőskort:

 Belgrád rakpart: a székház ostroma

 

Dél körül az FKGP Torgyán Józsefet támogató szárnyának biztonsági személyzete berugdosta a kisgazdapárt székházának Molnár utcai hátsó bejáratát, és mintegy 8-10 rendőr kíséretében behatoltak az épületbe.

       

A székház Belgrád rakpart felőli ajtaját, amelyet addig Réti Miklós hívei tartottak magukra zárva, most Torgyán emberei zárták be. A kinn rekedt kisgazdák és a két rohambusszal, illetve három gépkocsival a helyszínre érkező rendőrök azután kerülték meg az épületet, hogy a Belgrád rakpart felől nem tudtak oda bejutni. 

Ezt megelőzően, a hajnali órákban kilenc, magát a Réti Miklós vezette FKGP híveinek, kisgazdának valló személy hatolt be péntek reggel az FKGP Belgrád rakparti székházába, és magukra zárták az ajtót. Ellentmondó értesülések keringtek arról, mi lett a portaszolgálatot ellátó biztonsági őrrel, akiért mentőkocsi érkezett a helyszínre. A délelőtti órákban a helyszínre vonuló, ám a bezárt székházba bejutni nem tudó kisgazdapártiak szerint az őrt úgy megverték, hogy kórházba került. 

Kisgazda forrásokból értesülve a helyszínen arról szereztünk tudomást, hogy a fokozott rendőri jelenlét többek közt a behatolók esetleges fölfegyverzettségének köszönhető. Magát megnevezni nem kívánó kisgazdapárti szakértő szerint a székház elleni erőszakos támadás minden jogalapot nélkülöz, s értesítették a rendőrséget, akik a ’’biztonságiak biztosítása céljából’’ érkeztek. (A helyzet pikantériája, hogy a Molnár utcában várakozók egy biztosító cégtáblája alatt biztosították egymást.)

Bármikor hajlandó vagyok ezért bíróság elé állni – jelentette ki Györki Géza, a reggeli órákban a székházba behatoló, rivális kisgazda irányzat tagja, miután a rendőrség felszólításának eleget téve elhagyták az épületet. Györki klientúraépítéssel, osztogatással és lopással vádolta Torgyánt. – Érdekes, hogy a parlamenti pártok közül az MSZP-nek miért nem érdeke ezt kivizsgálni – hangoztatta Györki. Györki, aki az MNO kérdésére válaszolva elmondta: 1992 óta a Kisgazdapárt tagja, úgy látta: a történelmi kisgazdapárthoz semmi köze a Torgyán-féle pártszervezetnek. 

– Torgyán a párt tagságát arcul csapta, s a magyar állam asszisztált ahhoz, hogy senki se vizsgálja egy olyan ember ügyét, akiről mindenki tudja, hogyan alakult a vagyona neki és környezetének – hangoztatta Györki, aki szerint a reggeli órákban kilencen hatoltak az épületbe. Györki szerint pusztán jogaik gyakorlása céljából mentek be a kisgazdapárt székházába. 

Szerinte a biztonsági őrt senki nem verte meg: az őr szerinte, amikor becsöngettek, és ajtót nyitva meglátta, mennyien vannak, hátrahőkölt, később átöltözött és távozott. Fúrógéppel akarták először tönkretenni a zárat, később erről lemondtak. Ha hagyják, addig maradtak volna, amíg legális körülmények között beléphessnek az épületbe – jelentette ki Györki.

Magyar Nemzet

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr661752263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elfelejtette 2010.02.13. 00:11:45

@balage_81: Te mindenkivel csak ugatsz, ostoba faszkalap vagy, egy utolso mocsok szar. Majd anyaddal kibeszelem a dolgot, te nyomorult fereg. Tudok am en is szofisztikaltanb artikulalni, te kis szardarab MDF faszszopo.

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 00:12:32

@jerryboi: te most miről beszélsz? ez a lévai zoltán buzi lenne? és ha az, akkor mi van? fejtsd már ki légyszíves, tényleg érdekel. egyébként almássyról leírtam odafent, hogy kicsit benne volt egy szervezkedésben a fidesz javára a saját pártja ellen. az ilyet nyilván sütivel kell kínálni, nem kibaszni. ahogy mondjuk pokorni és áder sokkal kevesebbért kapott nyaklevest a nemzetben. de tudom, ahhoz a vezérnek semmi köze. ezt arra az esetre mondom ha fideszes lennél. a poszt ilyen értelemben nekem gyenge. a párt többfelé akar menni. az elnök meg makacs és kitartó. kiderül megéri-e. eddig neki volt igaza, csak halkan jelezném. retkest végül nem a bíróságon választották meg, de megint ismétlem: nem érdekel. nem moralizálok, programra szavazok hogy ott legyen a parlamentben egy olyan párt ami az én érdekeimet képviseli. ugyanis nem segélyen élek.

elfelejtette 2010.02.13. 00:12:32

@balage_81: Balazska, takarodjal mar anyadba, vagy en verlek bele vissza.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.13. 00:12:42

Mi van az UD-vel?

Jelenleg patthelyzet van, nem, mert herényi és dávid, ígéretükkel ellentétesen elfelejtettek lemondani a mentelmi jogukról. A (volt)koalíció többségű bizottság pedig még véletlenül se venné el tőlük.

Oblomov 2010.02.13. 00:15:08

@órarugógerincű felpattanó:
arra 4 évre gondolsz, amikor koalícióban volt hatalmon? Az nem ma volt. Azóta meg változott ez-az a világban.
Amúgy nekem nincs deviza-hitelem. Nem keveseknek viszont van. Plusz a közös.

mrbrownstone 2010.02.13. 00:16:31

@órarugógerincű felpattanó:

Hadd tudjam már én jobban, hogy kit nézek, jó? Köszi...:)

Ja, az előbb elfelejtettem mondani: Bokros már óvodáskorában arról volt hírhedt, hogy elvette a szegény gyerekek tízóraiját. És kővel dobálta az öregnéniket. És sötét éjszakákon belopózik idegenek otthonába, hogy a nyaki ütőerükbe mélyessze a fogát, és kiszívja a vérüket. Vigyázz, lehet, hogy már ott ólálkodik a közeledben.

Oblomov 2010.02.13. 00:16:59

@elfelejtette:
az államcsőd kockázatát be szokják árazni.

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 00:17:26

@órarugógerincű felpattanó: simon se csak mondja, csinált ehhez hasonlóan szigorú dolgokat. most más helyzet, más program van és simon még mindig őszintébb mint a többiek. nehéz szavazatokat szerezni azzal hogy megadóztatná a minimált, amin a fél ország él. de látom, te inkább viseled egyedül a terheket, amíg mások megússzák, mert vagyonadót se ígérnek nekik fideszék, tehát egészségedre.

elfelejtette 2010.02.13. 00:18:01

@mrbrownstone: A metakpeldakkal mi a rossz? Kifejtene vegre, vagy folytatja ezt a gyenge melodramat?

elfelejtette 2010.02.13. 00:18:37

@Oblomov: Na es mitol ugrana meg hirtelen az allamcsod kockazata?

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 00:19:11

@Pomme: tán az első hsz-em volt hogy hajrá mdf, hajrá lmp. te se olvasol valami pontosan fiam. ráadásul a felsorolásodból még nem kell kiderülnie hogy az melyik párt, csak annak aki ismeri. és nem is írtad hogy támogadod, hanem hogy nem kutya vagy mit. szóval azért óvatosabban

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 00:20:24

@elfelejtette: óvatosan. egyrészt mert te barmoztál le, másrészt nehogy egyszer az életben is találkozzunk és kiderüljön hogy balázska könnyedén szétrúgja a segged. legyen elég hogy itt a blogon fröcsöghetsz.

tevevanegypupu 2010.02.13. 00:21:34

@elfelejtette:
Ejnye mar, nyugalom. Semmi ok az idegeskedesre, nem a fidesz van pacban hanem az mdf. Errol nem kell elfeletkezni. Idegeskedjen az, aki rajuk szavaz.(:

órarugógerincű felpattanó 2010.02.13. 00:21:35

@Oblomov: Így igaz. Ők szívják is a fogukat, mert a szocik borítása óta, hiába szelídült az árfolyam, nem mentek vissza a törlesztőrészleteik az elvárt szintre.

Koalíció alatt az mdf-re gondolsz? Amikor a fidesz bevitte őket a hatalomba, mert amúgy valószínűleg be sem jutottak volna?
Az egy darab igazságügy miniszterként a gazdaság alakulásába nemigen volt az mdf-nek beleszólása. Meg igazából másnak se nagyon, ha esetleg a fő irányvonallal nem értett volna egyet :D

elfelejtette 2010.02.13. 00:21:45

@balage_81: Fejezd be az ugatast Balazska, pont az ilyen nagypofajuak azok, akik semmit sem tudnak, meg verekedni sem.

mrbrownstone 2010.02.13. 00:22:12

@balage_81:

Őszinte nagyrabecsülésem. Mint pedagógus mondom. De sajnos tapasztalatból tudom, hogy rögeszmés hülyékre hiába próbálsz észérvekkel hatni.

elfelejtette 2010.02.13. 00:22:32

@tevevanegypupu: Mindenki megkapja, ami jar. Egyebkent latszik, hogy Balazska meg kicsi, koran kene fekudnie.

Oblomov 2010.02.13. 00:23:49

@órarugógerincű felpattanó:
francokat van patthelyzet:

"Tombor András kísérletet tett arra, hogy mélyen beleavatkozzon az MDF belügyeibe. Almássy Kornél visszaléptetése fejében olyan írásbeli javaslatot fogalmazott meg Herényi Károlynak, amelyben az MDF politikusait "sakkfiguraként rakosgatta egy számára szimpatikus elnökségben" Dávid Ibolya elnökletével. Egyúttal megjelölte, hogy mely pártbéli pozíciók kijelölésére tart igényt. Mindez a megfigyelési ügy kirobbanása előtt történt, és a papír Almássy Kornél visszaléptetéséről szól. Bírói kérdésre Tombor András elismerte, hogy a dokumentumon szereplő kézírás a sajátja, a javaslatot ő írta".

elfelejtette 2010.02.13. 00:23:59

@mrbrownstone: Matekpeldak helyesen? Hogyan fizetne mindenki 10000 ft egeszsegugyi hozzajarulast, mondjuk a minimalberbol, amit ugye meg is adoztatnanak?

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 00:25:09

@elfelejtette: jajj te kis huncut, te:) legalább megnevettetsz, ezt őszintén köszönöm.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.13. 00:25:10

@mrbrownstone: Te, a matek órán is így adod magad elő? Ha a tanítvány visszakérdez, akkor mindenféle faszságot ami az agyadból kiömlik elősorolsz, megpróbálva beállítani az ő mondandójának?

Menj javítsd ki a dolgozatokat inkább hétfőre, ne hiába tartsalak.

elfelejtette 2010.02.13. 00:25:42

@balage_81: Ne erolkodj, tudom, hogy hazudsz.

jerryboi 2010.02.13. 00:27:01

@balage_81:
buzi? ehh, te fiatalabb vagy, mint gondoltam. Sőt, ilyen értelemben nekem gyenge. Mind1.
Fideszes? Miért ne lehetnék én Almássysta? Vagy egy ún. demokrata, akit az az eljárás, amivel Kornélt kizártátok mélységesen felháborít?

órarugógerincű felpattanó 2010.02.13. 00:28:45

@balage_81: simon mondja, az rád vonatkozott.

A szigorúság pedig, csak akkor erény, ha ésszerűséggel találkozik. Egyébként inkább csak a bajt növeli.

Pomme 2010.02.13. 00:30:28

@balage_81:

Micsoda? :))
Hogy hajrá mdf, hajrá lmp??

Ez aztán nem semmi! :))
Mesélj már lécci arról, hogy te, aki tudvalevőleg csakis kizárólag PROGRAMOK alapján dönt, ezt a kettőt hogy egyeztetted össze? Ha két program nem fér össze egymással akkor az az lmp meg a bokros féle mdf! Keményvonalas neolib dogmatizmus vs zöld baloldal. Tűz és víz!

Két eset van, vagy mégse olvasgattad végig a PROGRAMOKAT, melyek alapján ugye DÖNTÖTTÉL, vagy egyszerűen képtelen vagy a programokat értelmezni. Nem is tom, melyik a jobb verzió. :)

órarugógerincű felpattanó 2010.02.13. 00:30:43

@Oblomov: És most őszintén, kit érdekel Tombor. Arról lenne szó, hogy milyen alapon történtek a lehallgatások, és hogy kerültek dávidhoz.

tevevanegypupu 2010.02.13. 00:30:59

@elfelejtette:
Magyarazhat erkolcsrol es tisztessegrol valakinek, aki nem is tudja, hogy ez a ket szo mit jelent. Konzervativ gondolkodasu emberek nem szavaznak az mdf-re es kesz.Valoszinuleg igazi liberalisok sem.(:

Oblomov 2010.02.13. 00:32:34

@elfelejtette:
Már vázoltátok, mennyire népbarát lesz a fidesz politikája. Az viszont nem ismert, mindez miből lesz finanszírozható. Addig ezt kockázatnak látja, az is, aki hitelezett, az is, akinek közszolgáltatásra van szüksége. Pénzszűkéből meg nehéz boldogulni, ezt már Széchenyi is megaszondta.

elfelejtette 2010.02.13. 00:33:05

@Pomme: Egyebkent az LMP mikor jon mar ra, hogy a zoldbaloldal nem palya, a liberalok piaca viszont eleg nagy? :)

De most tenyleg, mennyi eselye van az LMP-nek, hogy zoldpartkent megkapaszkodik? Szerintem pont annyi, mint az eddigieknek, azaz semmi. Ha van egy kis eszuk, atpozicionaljak magukat, az MDF ugyis total hiteltelen ezen a palyan, ezzel a szemelyi allomannyal, illetve ezzel a multtal.

elfelejtette 2010.02.13. 00:35:43

@Oblomov: Hat peldaul azzal, hogy konkretan 0 azaz zero realnyugdijemelest igernek. Nem ezt mondjak, hanem hogy "megorzik a nyugdijak erteket", de ez azert megis csak komoly takarekossag az elmult 8 evhez kepest.

Oblomov 2010.02.13. 00:41:21

@órarugógerincű felpattanó:
mire kellene érvelni? Az NBH-nak dolga, hogy kiszűrje az árnyék titkosszolgálatokat. Ha elcseszik, az nem egy ellenzéki politikus sara.

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 00:41:53

@elfelejtette: nem erőlködöm, tényleg vicces volt olvasni. de mára befejeztem veled

@Pomme: másodszor derült ki hogy nem olvasol csak írsz. arra írtam hogy ne a kétpártrendszer felé haladjunk, jusson be sok párt a parlamentbe. ott van az első kommentemben, csak vennéd a fáradságot, mindegy....és hogy tiszta legyen: az mdf-re szavazok, az lmp-re meg nem

@jerryboi: nem azt írtam hogy fideszes vagy, hanem arra az esetre ha fideszes lennél. "kizártátok"??? ez mi? én ugyan senkit nem zártam ki, nem vagyok párttag, még csak nem is ismerek mdf-est. az az eljárás ahogy "kizártuk":DD, nekem kurvára bejött. a "kornél" a saját pártját el akarta adni bagóért a fidesznek, ezért jól picsánvágták. ez megint csak részletkérdés , mert ismét mondom: program, nem ember. leszarom. ahogy azt is, hogy a fidesz hogyan írat lejárató cikket a nemzetbe pokorniról. ezutóbbi pont olyan mint észak-koreában: ha nem tapsolsz elég lelkesen, mész a picsába a börtönbe. kb ez volt a pokorni-áder duó bűne is. utóbbi mondat nem neked szól, hanem a fideszes hümmögőknek

elfelejtette 2010.02.13. 00:41:59

@Oblomov: Ha az elozo ciklus gyakorlatat veszem alapul, akkor az inaktivakon fognak sporolni. A csaladbarat adozas mogott en pl. a csaladipotlek nem-novelest sejtem, amit csinaltak 98-tol. A nyugdijaknal az inflaciokoveto emeles akkor jobb a svajci indexhez kepest, ha van realberemelkedes. Illetve, elkepzelheto, hogy a nyugdijak igazitasa megint differencialt lesz, szinten mint ahogy azt az a elozo ciklusban csinaltak.

elfelejtette 2010.02.13. 00:43:01

@balage_81: Balaszka, mondom, kar a gozert, ne erolkodj.

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 00:44:14

@jerryboi: nem állítottam hogy buzi hanem épp azt tudakoltam hogy te miért hivatkozol férfimagazinra és hogy ez-e a bűne hogy buzi. már ha az. mert nem tudom (és nem is érdekel)

Pomme 2010.02.13. 00:45:30

@elfelejtette: No igen, az lmp valóban nem sok sikerre számíthat, de legalább megpróbálja. Azért az látszik hogy már most százszor komolyabbak, mint az eddigi zöldségek, mint pl a lányi féle élőlánc.

Szerintem az átpozi esélytelen, én úgy látom hogy a válaszmányi arcok az lmp-ben meggyőződésből képviselik azt, amit. Nem úgy mint pl az MDF, ami most oda sasszézik ahol üresedés támad a politikai térfélen. Mint ahogy a fidesz térfelet váltott szívbaj nélkül anno, meg a szadesz is tízdanos komcsislayerből koalíciós partnerré lett hipphopp...

órarugógerincű felpattanó 2010.02.13. 00:47:34

@Oblomov: Mondjál még ilyeneket, hogy árnyék titkosszolgálat. :)

elfelejtette 2010.02.13. 00:48:17

@tevevanegypupu: Bocsanat, en nem erkolcsi dolgokon vitatkoztam, de itten olyan dolgok vannak megkerdojelezve, hogy az MDF most atpozicionalja magat baloldalra, meg hogy tamogatta-e oket a baloldal vagy sem, kulonos tekintettel az elmult 4 evre. iylenkor mindig bizonyitekokat var el. Bezzeg az o allitasai azok mind megcafolhatatlan igazsagtetelek. Latszik, hogy gyerek meg.

Pomme 2010.02.13. 00:49:59

@balage_81: Ne magyarázkodj, barátom, én pont azt idéztem (hajrá lmp, hajrá mdf, programok alapján döntök, stb), amit fentebb írtál. Így csak segget csinálsz a szádból. Végül is, ha így haladsz, tutti felvesznek az mdf-be szóvivőnek, frankón passzolsz a csapatba. :P

Oblomov 2010.02.13. 00:51:55

@elfelejtette:
nem mennék ebbe bele, nem hiszem, h. a családi pótlékok, vagy a nyugdíjak okoznának bajt. Bele lehet ezekbe piszkálgatni, de annak is ára lesz. Úgy értem, többe kerülhet a leves, mint a hús.

Oblomov 2010.02.13. 00:54:00

@órarugógerincű felpattanó:
tudom, telefonok ellenőrzésére szakosodtak, emiatt alkalmazta őket az OTP (MOL). :)

elfelejtette 2010.02.13. 00:54:22

@Pomme: "Azért az látszik hogy már most százszor komolyabbak, mint az eddigi zöldségek, mint pl a lányi féle élőlánc."

Ne haragudjon, de azt kell mondanom, hogy most abszolute nem palya a zoldtema, foleg nem nalunk, es ha ezt nem veszik eszre, akkor megsem nekik valo a politika. Ideig oraig elonyt jelenthet az a teny, hogy uj arcokbol allnak, de az ujdonsag varazsa gyorsan elmulik.

"Mint ahogy a fidesz térfelet váltott szívbaj nélkül anno, meg a szadesz is tízdanos komcsislayerből koalíciós partnerré lett hipphopp..."

Valasszuk kette a dolgot. A Fidesz tisztan liberalisbol ment at jobbokonziba. Ok ugy voltak liberalisok, hogy antikommunista jelleguk vegig megmaradt. A magyar valasztok ezt nemhogy megbocsajtottak, de kifejezeten respektaltak a dolgot.

Az SZDSZ viszont latszolagos antikommunistabol ment at MSZP koalicios partnerre, majd az MSZP fix tarsava. En azt gondolom, hogy tarsadalomi okokbol nalunk bal-jobboldal kozott athidalhatatlan mely szakadek van, es aki ezen tengelyen lavirozik, annak egyszeruen nem bocsajtanak meg.

mrbrownstone 2010.02.13. 00:56:27

@elfelejtette:

A jó matekpélda ott kezdődik, hogy adva vannak bizonyos tények, és a tények ismeretében értelmesen, értelmes kérdéseket kell feltenni. Jelen esetben a tények úgy néznek ki, hogy vannak bizonyos források, illetve vannak bizonyos igények. A források elégtelenek, az igények nagyok. Mindenki elégedetlen az egészségügyi szolgáltatások színvonalával (jogosan), minden orvos, ápoló elégedetlen a fizetésével (jogosan), a jelenleg meglévő források viszont túl szűkösek az igények kielégítéséhez. Ahhoz, hogy a szolgáltatások színvonala közmegelégedésre adjon okot, és a szolgáltatásokat nyújtók tisztességes bért kapjanak, kb 10000 forint egészségügyi járulékot kellene fizetnie mindenkinek havonta. Ez a komisz tény. A kérdés, helyesen feltéve, úgy szól, vajon milyen gazdaságpolitikával (adószerendszerrel, nyugdíjrendszerrel, támogatási rendszerrel stb) oldható meg, hogy senki ne fizessen többet, mint amennyit képes, viszont mindenki megkapja azt a szolgáltatást, amire szüksége van, illetve amire igényt tart. Álláspontom szerint Bokros Lajos teszi fel a legértelmesebben a kérdéseket, és ő adja rájuk a legértelmesebb választ. Természetesen mindenkinek joga van erről mást gondolni. De ha valaki értelmetlen (kevésbé finoman: hülye) kérdéseket tesz fel, demagóg módon egy mondatba gyömöszölve az egészségügyi hozzájárulást, a minimálnyugdíjat és a hajléktalan féllábú rokkantnyugdíjast, akkor nincs értelme nekilátni a kérdés megválaszolásának, hiszen eleve nem egy probléma megoldása volt a kérdező célja, hanem a demagógia.

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 00:58:52

@Pomme: nagy arc, kis ész - a szokásos, csak most mástól. elég világosan leírtam, hogy nem szavazok az lmp-re. szurkolok hogy bejussanak a parlamentbe, mert - amint első hsz-emben is írtam - nem tetszene a kétpártrendszer. ezt hogy lehet nem érteni?

elfelejtette 2010.02.13. 01:03:16

@Oblomov: De akkor milyen kiadasokat faragna le pl. Bokros? Azt kifejtette, hogy az allam redisztribucios szintje tul magas, ehhez nyilvan kiadasokat is csokkenteni kell. A nyugdij es a csaladtamogatas tetemes kiadasi tetel. Az egeszsegugy GDP aranyosan nem visz el tobbet, mint mashol, a nyugdijkassza kiadasa viszont mar 11% korul jar. 2000 kornyeken meg 9,5% korul volt.

tevevanegypupu 2010.02.13. 01:07:47

@elfelejtette:
Hat persze hogy tamogatta az mszp-t, es az mszp is tamogatta Davidekat. Ha nem igy lenne, akkor David es Herenyi mar kihallgathato lenne. Ibolya elmeselhetne, hogy jutott eszebe megzsarolni Csanyit vagy Almassyt. Mert politikusokra adatot gyujteni nem buntetendo cselekmeny, a zsarolas viszont az.Es talan valami bovebbet is megtudhatnank Somogyi es az NBH kapcsolatarol is..ami valoszinuleg magyarazhatja a cd-t is, amit Ibolya talalt. Na mindegy, azert bizhatunk benne, hogy elobb-utobb kiderul majd.
Addig viszont be kell ernunk Bokros programjaval.(:

Pomme 2010.02.13. 01:08:13

A zoldtéma pedig igencsak jó lenne ha pálya lenne, mert nemsokára alapvető gazdasági következményei lesznek, értem itt a vízkérdést, az energiafüggést, energiahatékonyságot.

Aztán meg az lmp csak részben zöld, éppolyan fontos még a vidékpolitikájuk, a társadalompolitika, és az általános közéleti megtisztulás makacs képviselete. Csak a sajtójuk rossz, hiába szólalnak meg számtalan ügyben, a néphez semmi nem jut el. Itt látható, mennyi mindent próbáltak már:
lehetmas.hu/ugyek

A zöld gazdasági csapásirányt meg egész egyszerűen lenyúlta a fidesz, lásd zöldbank, zöld szécsényiterv, anyámkínnya...

Oblomov 2010.02.13. 01:08:25

@elfelejtette:
antikommunizmus, az nagyon élő és aktuális vízválasztó. :)
Szadeszról is lehet klisékben gondolkodni.

Csak ez a látásmód mennyire lehet érvényes a civil szavazó(i)kra? Biztos, h. ez az ő énképükkel is kompatibilis?

Oblomov 2010.02.13. 01:12:55

@elfelejtette:
ki terel itten? Fidesz a téma.

elfelejtette 2010.02.13. 01:16:32

@Oblomov: "antikommunizmus, az nagyon élő és aktuális vízválasztó. :)"

Az MSZP mostani 8 evenek politikaja nemhogy gyengitette ezt az arkot, hanem pont erositett rajta. Ezert haragudnak ennyire az MDF atpozicionalasa miatt sokan. Legalabbis a szazalekok erre utalnak. Talan ez az oka neki, hogy nalunk egyelore nincs eselye letrejonni olyan valtopartnak, mint amilyenek vannak nyugat europaban. Ilyennel probalkozott anno2000 kornyeken Demszky, kesobb az MDF-ben David Ibolya, de ugy tunik, ezzel nalunk nem lehet osszehozni 5%-ot.

elfelejtette 2010.02.13. 01:18:16

@Oblomov: MDF a tema, meg a Fidesz is. En mondtam peldakat, hogy mihez nyulhat a Fidesz, erre azzal jott, hogy maga szerint ezek nem is problemak. Hat de, bizony ezek is problemak.

elfelejtette 2010.02.13. 01:22:46

@Pomme: Nem erzem kozponti kerdesnek a zold temat. Nalunk a fo gondok ezek:
Nem novekszik a gazdasag, kellene egy normalis koztehetviselesi rendszer. Kozszolgaltatasok menedzseleset atalakitani. Talan meg a kozjogi berendezkedest is ugye, kisebb parlament, kevesebb onkormanyzat, stb...

Oblomov 2010.02.13. 01:25:00

@elfelejtette:
rétegpártból nem lehet parlamenti váltópárt ott, ahol néppártoké, vagy ideológiai pártoké a fősodor. Ahhoz túl tagolatlan a társadalmunk. Ha a szocik (szocdemek) nem állnak talpra, akkor a Jobbik jön.

Oblomov 2010.02.13. 01:31:14

@elfelejtette:
nem mondtam, h. nem lehet ezeket piszkálni. Lali is variálna a csépével, gazdagoktól megvonná, szegényeknél az egész napos iskolának adná. Kispurdék jóllaknának, csiszolódnának belőle, de megélhetési stratégiát nem lehetne erre építeni.

elfelejtette 2010.02.13. 01:32:03

@Oblomov: Nalunk retegpartok nem maradnak meg, talan a tarsadalom, talan a valasztoi rendszer az oka, nem tudom.

"Ha a szocik (szocdemek) nem állnak talpra, akkor a Jobbik jön."

Most szerintem van ra esely, hogy nem allnak talpra, es jon helyettuk valami mas. Talan a Jobbik.

Oblomov 2010.02.13. 01:33:17

@Oblomov:
nyugdíjügyben bevállalt svéd-modell.

elfelejtette 2010.02.13. 01:35:15

@elfelejtette: Azon mondjuk mar elgondolkoztam, hogy a Jobbik hogyan lehetne a Fidesz nagy ellenfele. Retorikajukban elegge baloldali dolgokat mondanak, de ez a nemzeti-militans vonal megis csak nehezen osszeegyeztetheto a politikai ballal.

Oblomov 2010.02.13. 01:40:56

@elfelejtette: mindenre, és annak ellenkezőjére is van példa.
Pl. a libsi-fidesz, a KDNP nem él meg, a Jobbiknak meg sanszosak a kilátásai. Potenciális néppárt, nemzeti-szocialista.

elfelejtette 2010.02.13. 01:45:04

@Oblomov: Ez nekem nagyon furcsa lesz, ha egy nemzeti-szocialista es egy nemzeti-polgari ero lesz a ket fo merkozo. Elkepzelni sem tudom, annyira hozzaszoktam mar a mostani felallashoz. :)

Oblomov 2010.02.13. 01:49:45

@elfelejtette:
ilyen nem is lesz. Egyik még időben kinyírja majd a másikat, és a nyugati típusú demokráciát.
Mentem hugyni, Jóccaka.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.02.13. 02:27:58

@Gasper: & @kamasuka:

Ha az MDF alakulásától máig végignézünk a párt történetén nem tudunk (én nem tudok) nem arra gondolni, hogy az MDF módszeresen ki lett csinálva. Jóval több van ebben a történetben, mint a pártvezetők ostobasága:-(

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.02.13. 02:33:24

@balage_81:

Hello, hello, mellé! Én nem vagyok Fityesz-rajongó! És azt sem mondtam/mondom, hogy D. Ibolya jókedvében tette, amit tett! Én azt mondtam, hogy nem jól tette, amit tett és a tetteire adott magyarázatok sem meggyőzőek.

ü
bbjnick

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.13. 03:12:50

@balage_81: "Balázska"!

Húzzál át a facebookra közösségi életet élni!

Köszöntem!

nehülyéskedj 2010.02.13. 04:24:20

Szánalmas Ibolyka nagy kísérlete, hogy valahogy továbbra is a parlamentben lehessen. Napról-naőpra szánalmasabb. Más nincs is mögötte párt,De ő csak megy, megy a nagy cél a mentelmi jog felé.

nehülyéskedj 2010.02.13. 05:22:51

Ibolyka küzdelme a mentelmi jogért, már-már megható. Most látom, hogy a snada ipse a napokaban két százalékot mért neki. Lehet, hogy Lengyel után lesz az még egy is?

tony zionist 2010.02.13. 06:33:38

@balage_81: te egy elmebeteg fasz vagy...

tony zionist 2010.02.13. 06:35:57

@balage_81: nincs hát...hogy is lenne velük gond. feled van a gond, meg anyáddal, apáddal.

tony zionist 2010.02.13. 06:38:52

@mrbrownstone: "Álláspontom szerint Bokros Lajos teszi fel a legértelmesebben a kérdéseket, és ő adja rájuk a legértelmesebb választ."

akkor te már a kérdéseket sem érted...hülye fasz.

bokros meg a bármire is adott értelmes válaszai...

egyatlagosfelhasznalo 2010.02.13. 06:42:13

balage_81 2010.02.12. 17:53:31
Minden szavaddal maximálisan egyetértek. A balos (Maszop) illetve a még balosabb (Fityesz "mindentingyenazembereknek") droidok fikázását meg kábé leszarom, a pártjukkal együtt. Jobbik pedig múló tünet, szót se rájuk.

tony zionist 2010.02.13. 06:43:34

@balage_81: vicces, amikor az undorító, primitív MDF-es köcsög buta parasztozik...

tony zionist 2010.02.13. 06:44:31

@Nothingspecial: szép egy állat vagy te is....

tony zionist 2010.02.13. 06:45:11

@Nothingspecial: "Fityesz "mindentingyenazembereknek"

mi van ingyen te vadbarom? mi?

tony zionist 2010.02.13. 06:49:20

fasszopó MDF-esek.

kit ítéltek el jogerősen, amiért MSZP segítséggel törvénytelenül kiszervezték, ellopták a pártot az alapítók és az eredeti tagság alól?

és még jogorvoslat sincs, max egy kis pénzbüntetést. azt se tudni, miből fizették.

2009ben az MDF több, mint 400millió hitelt vett fel. 2x annyit, mint a Fidesz és a KDNP együtt.

mire? és mire adtak neki?

egy ganépárt. halálra kéne ítélni mindenkit, aki képes az MDF-re szavazni, és még ideológiát is gyárt hozzá, hogy a döntését megmagyarázza

egyatlagosfelhasznalo 2010.02.13. 06:52:35

Na, pont ezt mondtam. Tajgetosz-pozitív droidok. Részemről léptem, még agyzsugorodást kapok vagy ilyesmi.

marós 2010.02.13. 06:56:19

Ibolya néne, hasonlóan a szocikhoz, annyi pénzt facsar ki a választásokig a rendszerből amennyít csak tud. Utána vígan él a bespájzolt tőkéből, ha meg véletlenül bekerül a parlamentbe, akkor az ídők végéig ontja ránk a baromságait, és nem lehet felelősségre sem vonni.

tony zionist 2010.02.13. 07:00:21

@Nothingspecial: rázd már meg a víztornyot hülye MDF-es, te választópolgárok legaljadéka...

te már nem kapsz agyzsugorodást. elérted azt a kvantumszintet, ahonnan továbbzsugorodni már lehetetlen.

nyg 2010.02.13. 07:01:38

Az MDF-nek még vannak tartalékai. Pl. választási szövetséget köthetne a Magyar Realista Egység és Béke Párt és a Szövetség az Egységes Magyarországért "Közbiztonság és Demokratikus Közélet Szövetségével" (SZEM), a Liberális Roma Unió Párttal, az Igazi Demokraták Klubjával, a Magyar Republikánus Politikai Párttal (MRPP). Rajta, hátha összejönnek a kopogtók.

Fittipaldi 2010.02.13. 07:31:47

szerintem sajnos van az országban 200ezer szerencsétlen, pártját vesztett és a ideológiát kereső egykori ballib szavazó, akik bokros miatt fognak az mdf-re szavazni. Ezek azt hiszik, az az egyetlen "normális" párt, pedig ők csak az ostoba "neoliberális" gazdaságpolitikát viszik tovább.
Bokrosnak semmi jövőképe nincs, csak pár rövidtávú gazdasági eszköze, ráadásul szerinte Brazília és India a jó példák, ahogy a beszédében mondta - hát ez teljesen hülye.
Meg a tandíj... leszarja, hogy 2 éve nagy arányban leszavaztuk, és ezért 30 évig nem kellene erőltetni, de valószínűleg van 5% félművelt idióta, akit ezzel meg lehet fogni.

mrs. white 2010.02.13. 09:15:18

Minden Bokros hívőnek, és ezáltal Mdf szavazónak figyelmébe ajánlom a következőket. Ami a takarékos államra és racionalizilására vonatkozik talán egyet is tudnék érteni, de bizonyára az Ő fizetési szintjükön nehéz elképzelni, hogy a városomban most nyíló multinacionális kereskedelmi áruháznak sikerült a munkanélküliség miatti túljelentkezés örömén a következő bérrezést kialakítani. HATÓRÁS BEJELENTETT BÉR, DE CSAK AZ VÁLLALJA EL AKI NYOLC ÓRÁT DOLGOZIK ÉRTE. FIZETÉS ÖSSZEGE 57000 FORINT, VAGYIS A HATÓRÁS MINIMÁL BÉR. Ebből ugyan, hogy lehet előállítnai a munkához szükséges munkaerő újratermelést. ebből már nem lehet semmi közterhet vállalni. Azon kellen gondolkodni, hogy az ilyen cégek szépen menjenek a francba az országból mert ez nem segítség. kereskedni mindenki tud legfeljebb belső piacon maradna. A külföldi termelők jöhetnek a nem normálisan fizető külföldi kereskedő multiknak pá. Na ez nem Bokros programja az biztos. Kinával ugysem tudunk veresenyezni mert ahoz az 57000 forintot le kellene szállítani 20000-re és még gyererabszolgákat is alkalmazni kellene.

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 09:19:21

@bbjnick:
"akkor mondhatta volna azt is, hogy "csinálja más a pártvezetést, olyan, aki talpon tudja tartani a pártot"." - ebből nekem az jött le, hogy az mdf-et nem sikerült talpon tartania, rgo a fideszes út lett volna kedvezőbb. bocs, félreértettem. bár egyet nem értek, a párt nagyon is talpon van, bejutott a parlamentbe, kétszer az ep-be küldött képviselőt, nincs velük semmi gond. szerintem most is esélyes a bejutásuk, de mea culpa

balage_81 (törölt) 2010.02.13. 09:21:25

@tony zionist: szevasz tonyó! mi van veled? rég láttalak. beülhetnénk majd egy sörre a kampány után, rég dumáltunk. nem is kérdeztem: jól fizet az mszp hogy a debil jobbikost játsszad? mert sok távolmaradót aktiválhatsz a ballib részére a kommentjeiddel az biztos. átlátok a szitán kis huncut, engem nem csapsz be:) most pedig kösz az egészet, de a szombatom nem tölteném itt, mentem.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.13. 09:22:58

@órarugógerincű felpattanó: És a véleményedben arról, hogy Viktor mekkora gazdasági zseni és Bokros milyen műmájér nem avar, hogy a Financial Times az egekig magasztalta Bokrost, Viktort pedig kockázati tényezőként jellemzi?

mrs. white 2010.02.13. 09:31:42

@kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook!: fent mlített példából kiindulva a gazdasági elit mindíg a legolcsóbb megoldásban érdekelt. ideális dolgózó a nap 24 órájában dolgozik 0 bérköltségért. ebben a paraméterben kína a legjobb és még mindíg van 1 milliárd munkanélküli. A nyersanyagokat azért kell olcsón tarani mert a szállítási költség az egyetlen buktató a dologban. Ennek lelkes kiszolgálója Bokros. Viszont ez a gazdasági mkodell bukott meg épp az iménti időben. Sajnos nincs helyete más és még a világ mindíg ezt erőlteti aminek egy sokkal nagyobb hatalmas tipli lesz a vége egxy pár év vagy évtized múlva. azért ezt nem mondanám annyira előremutatónak. Egyébként ha olvastál mostanában gazdasági lapokat minden egyes elemzés a fidesz 2/3-os győzelmét tartaná gazdasági szempontból kívánatosnak. Az mdf bármilyen konstellációban sokkal rosszabb mutatókat kapott.

tevevanegypupu 2010.02.13. 09:38:35

Ugy tunik Viktor nem lesz feltetlen kiszolgaloja a Financial Times elkepzeleseinek, viszont 1998-2002 kozott megfelelt azoknak a celoknak, amik Magyarorszagot Kozep-Europa vezeto gazdasagi allamava tette. Ennyi egyelore eleg, aztan ha megvalasztjak miniszterelnoknek meglatjuk, hogy mi lesz. Viszont ahhoz kepest, hogy Bokros gazdasagi zseni - ezt tudja a Financial Timestol a cikket megrendelo akarki is -meglepo, hogy ket szetesett, erkolcsileg nagyon leszerepelt part vizein evezget jobbra es balra, attol fuggoen, ahogy sajat erdekei megkivanjak. A vilag nagy szakembereinek ez nem szokasa.

teljesenertelmetlen (törölt) 2010.02.13. 09:45:08

Nem kell ezekkel a balliba trollokkal foglalkozni. Érzik a vesztüket, és szűkölnek, mint a veszett kutya!
Rossz idők jönnek rájuk! :) :) :)

teljesenertelmetlen (törölt) 2010.02.13. 09:53:18

Kicsit nehéz lesz úgy ajánlószelvényt gyűjteni az emdéefnek, hogy sem a
Jelölt neve:
sem a
Jelölő szervezet neve:
rovatot nem tudják kitölteni!?
Van bp-i lista? Nincs bp-i lista? Felszámolták? Leváltották? Érvénytelenítették? MDF? SZDSZ? MDF-SZDSZ?
Lúzerek! :)

teljesenertelmetlen (törölt) 2010.02.13. 09:56:12

Úgy néz ki, hogy ibolyka fölött összecsaptak a hullámok, és ezt csakis önmagának köszönheti.
Na jó, lehet, hogy nem kellett volna a Csányi bajszát húzogatni... :) :) :)

x23 2010.02.13. 09:56:13

Mindig csak arról van szó, hogy melyik pártnak mi a programja, de az embereket nem kérdezik meg, hogy valójában ők mit szeretnének. Ezen az oldalon bárki leírhatja, hogy mit vár el a jövendőbeli kormánytól.

http://ajanlomneked.webege.com/content/választás-2010-mit-kíván-magyar-nép

Google 2010.02.13. 11:51:04

Értem én a Fekete Tulipán programját is-egyébként hajaz a Maszop és az ő Jobbikja programjára -, Orbánnak ellentmondani, tőlük szavazatokat elszipkázni. Ez maradt.
Lehet ez cél, ki mondja, hogy nem, no, de ezt programként eladni?
A balástyai rémet is bevehetnék az így- úgy összebarkácsolt pártjukba, a propagandistáik akkor is csak azt tudnák megkérdezni, hogy Csintalan miért vezet műsort a Hír tévén.
Éljen a matematika!

tíz szálat egy huszasé' (törölt) 2010.02.13. 11:57:58

x23!

a zemberek munka es erofeszites nelkul mindent szeretnenek. tessek ! csinalj belole programot :DDD

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.13. 13:17:31

@mrs. white: Minden _magyar_ gazdasági lap? nem olvastam ilyet sehol sem különben. Olyat viszont szoktam látni, hogy tartanak az emberek a több párt rendszer megszűnésétől... Nem mellesleg Fidesznek 50%-ra is alig-alig van esélye, nemhogy 2/3-ra.
Picit különben elbeszélünk egymás mellett.

szotyirapénzt 2010.02.13. 16:26:18

@teljesenertelmetlen:
Az SZDSZ-el való lepacsizás kapcsán Lady DI azt mondta, hogy ez a nyitottság politikája. Kiváncsi leszek ebbe majd még kik férnek bele, ha az érdek úgy kivánja. Talán már akárki:)
Amúgy az MDF oldalát tartalmilag (is) ideje lenne több helyen átírni. (pl. tetszik "...a mamutpártok keltette hangzavarban is szükség van a nyugodt, békés hangra...") Ezt így hogy?:)

kriglis 2010.02.13. 21:29:29

mielőtt mentelmi jogát elveszti ibolya néni ,fizesse be az szdsz-es tagságit.megkapja a pártkönyvet,és ennek ellenértékeként viheti magával a teljes /15 fős/mdf-es tagságot.nem látja,hogy hányingere van mindenkinek ettől a kapálózástól?

kriglis 2010.02.13. 21:49:38

ja bocsi még annyit a bokros nyilatkozta,válaszólta riporteri kérdésre.az európai parlamenti képviselőségről lemond,ha áprilisban bejut a parlamentbe? és a válasz:TERMÉSZETESEN,HISZEN AZ EMBEREKET NEM LEHET BECSAPNI. hááát szerintem az a totál becsapás ha hazajön. arról nem beszélve,hogy aki ennyire elkötelezettje a nemzetközi pénzpiacnak,és aki számokat és nem embereket lát,szociálisan teljesen érzéketlen,realitásérzéke nulla.programja 100%-os nemzethalál,maradjon a főkönyvnél,és nyomogassa számológépét.néha nyisson ablakot,és látni fogja az igazság ideát van.