Kommentszűrés
’10 jan
29
16:01

Az értelem bére

Írta: TuRuL_2k2

  Mádi László, a Fidesz szakpolitikusa azt találta mondani egy tegnapi szakmai konferencián, hogy az ingatlanadót rövid távon el kell felejteni, hosszabb távon azonban (megfelelő ingatlan-nyilvántartás alapján, gazdasági konjunktúra mellett) bevezethető. Mádi mától nemszemély

  Elsőre meglepő volt ugyan Mádi nyilatkozata, de (másokhoz hasonlóan) egyetértettem vele és azt gondoltam, hogy tudatos. Ha kormányra kerül, a Fidesznek szüksége lesz hivatkozási pontokra: lám, mi mondtuk előre, hogy nem csak a finomat csináljuk majd a zembereknek, lesznek itt kevésbé kényeztető lépések is (sűrű hivatkozással a Gyurcsány-Bajnai-korszak okozta károkra, persze). De nem, szó sincs ilyesmiről. A Fidesz gyorsan világossá tette, nem adnak esélyt a szocialistáknak a megvédjük-az-embereket-a-Fidesz-ingatlanadójától hadműveletre, aminek Nyakó maestro már meg is kezdte az előkészítését.

  Mádi látványos megbüntetése taktikai (kampány) szempontból talán jó húzás, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy stratégiai (kormányzati) nézőpontból is az. Gyurcsányék 2006-os példája mutatja, lehet úgy választást nyerni, hogy az ember pofátlanul hazudik nem bontja ki az igazság minden részletét a választási kampányban, aztán a választások másnapján közli, hogy egészen másra készül, mint amit az előző fél évben szavakban vagy akár törvényekben (ötéves adócsökkentés, ohh) ígért. Lehet, csak kérdés, hogy érdemes-e, szabad-e. Jelenleg akkora az előnye a Fidesznek, hogy áldozhat népszerűségéből a kormányképesség oltárán. Inkább legyen a Fidesznek csak 55 százaléka a parlamentben, de mozgástere kormányon, minthogy kétharmadot szerezzen, de az ellenzék vezérszónokaként Gyurcsány minden ülésnapon elmondhassa A Fidesz hazudott reggel, délben meg este című, Orbán Viktorhoz címzett interpellációját. Mert el fogja mondani.

  Mádi instant rituális feláldozását a már sokat emlegetett politikai arányérzék tekintetében is méltatlannak érzem. Molnár Oszkár korábban sokkal kevesebbet tett a pártért, mint Mádi, butácska nyilatkozataival a Fidesznek a nemzetközi színtérig elérő károkat okozott, mégis hetekig-hónapokig ment a maszatolás körülötte. Persze, könnyen lehet még Mádiból államtitkár vagy állami vállalatvezető, de a mai rögtönítélet komoly törés szakmai pályájában vagy éppen lelki értelemben. S az üzenete sem annyira szívetmelengető: mindegy, milyen teljesítmény áll mögötted, ha hibázol, csak végletek vannak: vagy nincs következménye, vagy totális a büntetés. Nincsenek fokozatok.

Címkék: kampány fidesz ingatlanadó választás 2010 mádi lászló

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr921712623

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nyakó Istvánt kizárták az MSZP-ből! 2010.01.31. 11:24:35

Nyakó Istvánt kizárta soraiból az MSZP a tegnap azonnal hatállyal összehivott vezetői megbeszélés során. Minderre annak okán került sor, hogy az őszödi beszéd 1300. napja alkalmából rendezett balliberális beszélgetésen egy sze...

Trackback: Polgári Fórum Meggyesnek: törölje el Esztergom a telkeket sújtó ingatlanadót! 2010.01.29. 23:02:15

A Meggyes Tamás vezette önkormányzat még 2007-ben döntött a belterületi beépítetlen telkeket érintő ingatlanadó bevezetéséről, mely adónem mai napig fenyegeti az esztergomi telektulajdonosokat, különösen az újonnan belterületbe vont szamárhegyi és búbá...

Trackback: A FIDESZ kirúgja Matolcsyt és Orbánt 2010.01.29. 20:59:03

Legalábbis nem tudok másra gondolni azt a hírt olvasva, miszerint azonnali kirúgás volt a jutalma Mádi Lászlónak, mert egy szakmai fórumon azt merte mondani, hogy  Az ingatlanadót rövid távon el kell felejteni, de kellő előkészítés és a társadalo...

Trackback: Hol? Zsarnokság van? 2010.01.29. 18:21:47

A mai téma a beszéd és fejfájás közötti szoros összefüggés lesz. Ahogy a mondás is tartja: Ne szólj szám, nem fáj fejem.     Mádi László reggel felkelt elköszönt feleségétől és gyermekeitől és elindult, hogy részt vegyen a Magyar Ingatlankö...

Trackback: Hol? Zsarnokság van? 2010.01.29. 18:21:11

A mai téma a beszéd és fejfájás közötti szoros összefüggés lesz. Ahogy a mondás is tartja: Ne szólj szám, nem fáj fejem.     Mádi László reggel felkelt elköszönt feleségétől és gyermekeitől és elindult, hogy részt vegyen a Magyar Ingatlankö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

civilkontrol 2010.01.31. 02:13:09

Viszont azt mondja meg valaki, hogy Meggyes, aki sokkal jobban zabálja a Fidesz hirnevét, miért nincs még kiütve?
Mert a Fidesz mégis egy "demoktatikus" párt és Megyó nem rúgta föl a belső szabályokat?

Mert ez esetben legyen akkor nyiltan diktatórikus aszt repüljön a ballaszt!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.31. 08:28:16

@Elpet:

Na, itten van a független értelmiség verziója:

nol.hu/archivum/20100130-madi_bukasa

Ne lennének ennyire kiszámíthatóak.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.01.31. 09:37:31

@civilkontrol: Ja, így is lehet. Esetleg meg lehetne támadni Szlovákiát és elvenni a mogyijukat. :)

civilkontrol 2010.01.31. 10:24:43

@Kettes:
Gondolhattam volna, hogy ezt hallod ki :o)

Nem, nem a beintés okozta fizetésmegtagadásra gondoltam (bár rajtam nem múlna, még ha nagyon veszélyes is) hanem arra, hogy még 1-2 húzás az övön és a gazdaság teljesen leáll + az ezzel járó villongásokra, káoszra, miegymásra.

Volt már ilyen délamerikában.

Tündér_Lala 2010.01.31. 10:37:32

@Elpet: Nincsennek hozzászokva, nem értik, hogy a hibának ára van. Mind egyéni, mind szervezeti, mid országos viszonylatban.

Hattory Hanzo 2010.01.31. 10:56:45

@Tündér_Lala:

Aha. Tehát nem hiba, ha valaki megveri a feleségét, szembeköpi a bíróság itéletét, ezzel 50 millió feletti kárt okozva a köznek, ha közben nem beszél az ingatlanadóról. Jó tudni.

Tehetetlen Dodó 2010.01.31. 11:28:20

@Elpet: Tulajdonképpen unalmasak.
Már annyira ismerem a hülye paneljeiket, hogy magam is írhatnám ezeket a cikkeket helyettük.
De jólneveltségem szerencsére megkímél az efféle ballépésektől.

Tündér_Lala 2010.01.31. 11:31:30

@Hattory Hanzo: Ha ez nem rágalom hadjárat (innen nem tudom eldönteni, de elég gyanus), akkor Esztergom népe nem választja meg. Már van jobb oldali választási alternetíva is.
Ennyi.

heima (törölt) 2010.01.31. 11:45:05

ez az, legyen minden mandineres kommentfolyam Meggyes Tamás fikafórum!

XY noname mszp képviselőjelölt megy egyedül a nép közé? Meggyes Tamás mikor fog a néppel szóba állni, pedig smég szép viktorsegíts táblájuk is van! Meggyes Tamásnál a cigányok a "nép", hiszen nekik ad ösztöndíjat?!

mocskos kommunisták a köztévében? azt miért nem írta le soha a reakció, hogy mocskos diktátor Esztergom élén?!

kispál egyenlő gyurcsány? ugyan, amikor meggyes egyenlő hitler.

stb stb menni fog srácok, hogy még véletlenül sem propaganda keretében megtaláljátok mindenhol a Meggyes Tamáshoz vezető utat? mert ha nem csináljátok, a Gonosz győz, és Esztergomban mindenkinek kötelező lesz asszonyt verni, cigányoknak ösztöndíjat adni ás tavat építenie a háza elé! Fegyverbe!!!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.01.31. 11:47:57

@civilkontrol: Magyarul nincs ötleted. Ne szégyelld, az egész Fidesznek nincs.

heima (törölt) 2010.01.31. 11:53:53

@Kettes: rengeteg ötlet van!

be lehetne vezetni az 5 alkalmas egészségügyet, aki többször beteg, az hazudik, és különben is a nem betegek finanszírozzák a többiek gyógyulását!

lehetne havi ötnapos iskolai finanszírozás is, hiszen ne a budapesti szülők adójából finanszírozzák a szabolcsi pulyák okítását!

és még millió és millió reformötlet van, remek számokkal alátámasztva!

Hattory Hanzo 2010.01.31. 11:57:00

@Tündér_Lala:

Az 50 milliós károkozás tény, ennyibe van eddig, hogy a jegyzőt nem helyezi vissza a bíróság itélete, és négyszeri büntetése ellenére sem az állásába. Hónapok óta tudott. A meghallgatáson Felcsúton biztos nem került szóba, de remélem a mentelmi jog felfüggesztésénél
nem fog számítani, hogy fideszes, csak a népnek okozott kár.
Ennyi.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.31. 12:09:11

A feleségverés témájában egy érdekes cikk. Az SZDSZ-s Wekler Ferencről, az Országgyűlés alelnökéről.

www.mno.hu/portal/printable?contentID=227886&sourceType=MNO

Egyébként milyen bizonyítékok vannak Meggyes feleségverésére? A felesége mondta.

www.hirszerzo.hu/cikk.megverte_feleseget_az_esztergomi_polgarmester.112349.html

Wekler felesége is mondta.

Végig lehet gondolni a két ügy párhuzamait és különbözőségeit.

Megfigyelo 2010.01.31. 12:26:13

A vagyonadó egyértelműen a felső középosztályt és a leggazdagabbakat terhelné, a FIDESZ pedig kormányon is a (leg)szegényebbektől csoportosította át a jövedelmeket a gazdagabbak javára. A FIDESZ most megijedhetett, hogy elveszti a kanpányát finanszírozó milliárdos körök támogatását, ha "meglengeti" a vagyondó lehetségét, ezért "lőtt csípőből". Megjegyzem, Margaret Thatcher is azért vezette be a "fejadót" (poll tax) a vagyonadó helyett, hogy a gazdagok adóját csökkentse ("to shift the tax burden from rich to poor" -- Wikipedia). Végső soron mindig mindenütt ez a jobboldaliság legfontosabb tartalma: "fizessenek a szegények".

heima (törölt) 2010.01.31. 12:31:53

@Megfigyelo: és valahol felsír egy gyermek!

heima (törölt) 2010.01.31. 14:01:37

és hihetetlen, de igaz, megszületett az igazi segg cikk a sárdobálón, calam remekül összefoglalta, hogy mit kell "gondolnia" a témáról egy agy nélkül élő szerencsétlennek. garantáltan minden klisé előkerül! sardobalo.blog.hu/2010/01/31/reggel_2010_januar_31

civilkontrol 2010.01.31. 14:19:24

@Megfigyelo:
"kanpányát finanszírozó"

kanpányát :o))))))))))

Megfigyelo 2010.01.31. 18:02:55

@heima: Nem tudom, mire gondolsz, szerintem nagyon korrekt cikk, minden szava igaz.

Megfigyelo 2010.01.31. 18:05:52

@Tehetetlen Dodó: Hogyne, és nöstény orbán is: "orbanya" .

heima (törölt) 2010.01.31. 20:00:18

@Megfigyelo: látod ezen nem csodálkozom :D

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.31. 22:06:47

@heima:

Hát még ha a proliparádét végigolvasod a bejegyzés alatt.

Egy gyöngyszem, kedvcsinálónak:

"ó jaj 2010.01.31. 13:41:41
@öregmogyi: Szóval a szüleid egy 25-30 millás lakásban élnek? Ne haragudj, de ettől kezdve úgy istenigazából nem tudlak sajnálni. Tehetős család vagytok, jó nektek."

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.01.31. 22:16:38

@heima: Bár minden témáról lenne ott címlapos bejegyzés, és nem ide jönne a ... klaviatúrát ... verni a sok szerencsétlen.

heima (törölt) 2010.01.31. 22:58:27

@Elpet: "Csak hogy viláos legyen: semmi bajom a véleményeddel, de az Őszödi beszéddel se.."

a független értelmiség :D

civilkontrol 2010.01.31. 23:01:30

@Elpet:
nem is a feleségverésre gondoltam. Arról messziről szaglik az ordas.

Mikor OV Esztergomban járt békés tüntetők kérték, hogy csináljon valamit Meggyessel. Ov annyit nyilatkozott, hogy mit tehetne, nem ő van kormányon. Más szóval kitért az érdemi válasz elől.

El tudom fogadni, hogy Meggyes egy ma született. Mint ahogy a Fóti polgármester is kb. annyiban bűnös, hogy a hónapok óta tartó froclizás után elpattant az agya.

Ok. Legyen Meggyes is ártatlan.
De akkor tessék kiállni és azt mondani:
Meggyes az kérem szépen ártatlan. Az ellene felhozott vádak itt, itt és itt dőlnek meg. Szokásos szoci lejárató kampány.

Ehelyett csönd és újraválasztás. Sem a bűnösségét nem vitatják, sem az ártatlanságát nem hangsúlyozzák és ezt a nem kis céltáblát (okkal) lövik is a szocik rendesen.

civilkontrol 2010.01.31. 23:03:07

@Elpet:
nem is a feleségverésre gondoltam. Arról messziről szaglik az ordas.

Mikor OV Esztergomban járt békés tüntetők kérték, hogy csináljon valamit Meggyessel. Ov annyit nyilatkozott, hogy mit tehetne, nem ő van kormányon. Más szóval kitért az érdemi válasz elől.

El tudom fogadni, hogy Meggyes egy ma született. Mint ahogy a Fóti polgármester is kb. annyiban bűnös, hogy a hónapok óta tartó froclizás után elpattant az agya.

Ok. Legyen Meggyes is ártatlan.
De akkor tessék kiállni és azt mondani:
Meggyes az kérem szépen ártatlan. Az ellene felhozott vádak itt, itt és itt dőlnek meg. Szokásos szoci lejárató kampány.

Ehelyett csönd és újraválasztás. Sem a bűnösségét nem vitatják, sem az ártatlanságát nem hangsúlyozzák és ezt a nem kis céltáblát (okkal) lövik is a szocik rendesen.

heima (törölt) 2010.01.31. 23:40:05

@civilkontrol: "Mikor OV Esztergomban járt békés tüntetők kérték, hogy csináljon valamit Meggyessel."

Viktor segíts táblával a kézben? Mégis mire számítottak, ha eleve 0 mozgásteret adnak?

thetriggerhappy 2010.02.01. 10:14:11

@Grift:

jó hülye vagy. mádi pont azt mondta ami az igazság: ez a verzió egy szar volt, de maga az elképzelés nem ördögtől való. mondjuk (csak, hogy absz függetlennek tűnjek) figyelembe véve a jobbik jóval reálisabb értékküszöbét, mondjuk figyelembe véve a lakás céljára szolgáló első ingatlan nem adóztatását és még sok-sok apró részletet...

thetriggerhappy 2010.02.01. 10:15:34

@Elpet:

pedig tökéletes az érv. amikor nem megy a vita, jön a sértődés, a másik lekomcsizása és ezzel le is van zárva minden diskurzus. pompás.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.01. 10:26:21

@thetriggerhappy:

Az érv szar és a becsületembe igyekszik belegázolni. Nem kívántam hasonló hangnemben folytatni.

thetriggerhappy 2010.02.01. 11:11:48

@Megfigyelo:

na, azért igazuk volt egyes kommentelő kollégáknak. tényleg vannak itt komcsik. most már tényleg elhiszem, eddig csak hallottam rólatok.
üdítő a sok nemzetinek álcázott kommer és a pár jobbikos barna közt egy őszinte embert látni! :-)

thetriggerhappy 2010.02.01. 11:15:35

@Elpet:

az illegális favágó érvvel?
tehát betalált. nem is gondoltam volna.

Tündér_Lala 2010.02.01. 11:16:43

@thetriggerhappy: Elmondták már,de a kedvedért mégegyszer:
A kampány nem a ötletelés, a szakmai érvek és ellenérvek felsorakoztatásának a helye. Döntés született, a fidesz nem támogatja az ingatlan adó bevezetését és ha mégis bevezetik eltörli azt. Ez világos egyértelmű álláspontja a pártnak.

Mádi fegyelmezetlenségével enyhébb megítéslés szerint is ezt a határozott állásfoglalást relativizálta. Ezzel pedig támadási felületet adott az ellenfélnek, amely ezt fel is használja a morzsát rágalmakkal elefánttá duzzasztva.

Mádit lehet sajnálni (a ballib részéről legalább is nevetséges), de miután ártott pártjának fegyelmezetlenségével, kizárása a listáról jogos (és kívánatos is hiszen alkalmatlannak bizonyult).

thetriggerhappy 2010.02.01. 11:30:46

@Tündér_Lala:

erre írták többen, hogy ez egy az egyben megfeleltethető az ötvenes évek komcsi vircsaftjának.

én sajnálom mádit, mert teljesen egyet is értek azzal amit mondott. és sajnálom, hogy megint a béka segge alá kormányozódik a kampány az ingyenes temetéssel és a mádi féle esetekkel.

neked ez a tereped, nekem nem.

thetriggerhappy 2010.02.01. 11:32:53

@Elpet:

akkor mit jössz itt a becsületeddel?
nincs érv, jön a megsértődés......de azért neveket várnál a fidesz panamák kapcsán....
vicces fiú vagy.

bz249 2010.02.01. 11:32:58

@thetriggerhappy: akkor alapitsd meg a Magyar Ingatlanado Partot es igazold le Madit. A Fidesz ellenzi az ingatlanadot (szaros 50 milliardrol beszelunk a legoptimistabb esetben... evi egy volgyhid, vagy egytized 4-es metro), ergo aki a Fidesz tamogatasaval akar orszaggyulesi kepviselo lenni, az vallalja, hogy nem tamogatja az ingatlanadot. Pont.

thetriggerhappy 2010.02.01. 11:44:32

@bz249:

ezt a beírásodat ne feledd! tudod, hogy a fidesz mit ellenez és mit nem....

Tündér_Lala 2010.02.01. 11:47:00

@thetriggerhappy:
"erre írták többen, hogy ez egy az egyben megfeleltethető az ötvenes évek komcsi vircsaftjának."

Ki fejtenéd, hogy ez a ködös szóvirág mit takar ?
Ez így ugyanis csak egy rossz ízű (indulatú), ostobaság. Mi köze a témámának az ötvenes évekhez ?

bz249 2010.02.01. 12:04:26

@thetriggerhappy: ha lesz ingatlanado majd mea culpazok... es hidd el szeretnem tudni a Fidesz mit tervez (pl. a nyugdijugy tanusitott ize nem tetszett) azt, hogy egy ilyen semmirevalo adot elutasit az nekem nem meglepo.

heima (törölt) 2010.02.01. 12:22:29

@thetriggerhappy: persze, agyatlan societas zombiknak mindenképp megfeleltethető.

akinek minimális agya van vagy életében látott már versenyszférás munkahelyet, az eljut odáig, hogy a zembernek főnökei, a főnökeinek elvárásai, és nem teljesítés esetében a tetteknek következményei vannak.

Bármikor lehet egy normális pártban az ingatlanadó mellett (vagy bármi mellett/ellen) érvelni, egészen addig, amíg a vita végén döntés nem születik az álláspontról. Ha nem vagy a párt vezérszónoka adott ügyben, de a vita mentén végig következetes álláspontot vittél, akkor max kiszavazhatsz, de egyébként nem illik. És ez nem kommunizmus, hanem a vita demokratikus folyamatának hatékony módszere.

Lehet persze ködös álmok alapján közvetlen demokráciát játszani (LMP), meg a klánháborút, döntésképtelenséget, rossz kompromisszumokat, működésképtelenen sodródást demokráciának eladni (MSZP), de max belvárosi hippiknek/kádári nyuggereknek.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.01. 14:14:48

@Tündér_Lala: úgy 1998 óta biztosan tudjuk, hogy a fidox náci-nyilas és kommunista-bolsevik-kádárista. Csak időnként jól esik újra és újra elismételniük.

thetriggerhappy 2010.02.01. 14:24:49

@Tündér_Lala:

a párt vonalához való igazodás. de ha nem érted, akkor nem is igazán érdemes magyarázni...

thetriggerhappy 2010.02.01. 14:27:24

@bz249:

a vagyonadó elképzelése önmagában miért lenne semmirevaló? mert a pártod ezt mondta? amit mádi mondott teljesen igaz volt. a koncepción el kellene gondolkodni, az ab által elgáncsolt verzió használhatatlan volt.

az a szerencse, hogy itt sokan a legnagyobb lelki nyugalommal lépnek át a fidesz összes baromsága felett, csak mert a cél szentesíti a sz eszközt és a szocikat le kell győzni. eközben csak azt nem veszik sokan észre, hogy pont uolyanok lettek mint a legyőzendő szocik. nekem ettől meg felfordul a gyomrom.

thetriggerhappy 2010.02.01. 14:28:47

@heima:

nagyon ostobának tűnök ha sokadszorra is megkérdezem, hogy miért lenne societasos mindenki, aki nem ért az utolsó szóig egyet a tévedhetetlen fidesz eszményével?

civilkontrol 2010.02.01. 14:43:55

@thetriggerhappy:
"a cél szentesíti a sz eszközt és a szocikat le kell győzni"

Frászt.
A mondat első fele, bár durva ferdités, de fogjuk rá, hogy igy van.
A második fele meg úgy, hogy "és ki kell vezetni az országot a biztos pusztulásból"

És most távolról sem (csak) a gazdaságra gondolok, meg a szaros vagyonadóra.
Hanem pl. Az oktatásra.
Nincs annál nyomasztóbb élmény, mint mikor az egyik tanár ismerőssel találkozom és "mesél"

Itt egyszerre kell elkapni a még menthető és a már felnőtt generációt, különben újabb és újabb menthetetlen gyerek embereket fognak "kitermelni"

Nézz körbe, szólits meg embereket, próbálj meg velük beszélgetni. Iszonyat! közöny, önzés, értékrend totális felborulása, ellenségesség, félelem és rengeteg fájdalom

Ha igy marad minden, ahogy most van, nincs más hátra, csak nyomor és pusztulás.

bz249 2010.02.01. 14:51:06

@thetriggerhappy: a vagyonado azert marhasag, mert a vagyon jovedelemtermelo kepesseg. Amelyik vagyon nem termel jovedelmet pl. egy lakoingatlan, az nem is valodi vagyon. Amelyik meg termel jovedelmet vigan megadoztathato a jovedelem vagy fogyasztas resznel. Pl. ezert.

bz249 2010.02.01. 14:52:47

@thetriggerhappy: egyebkent jobban allna neked, ha a tetu orvosokrol vagy az antiszemitizmusrol beszelnel, az a kedvenc temad.

Tündér_Lala 2010.02.01. 15:00:32

@thetriggerhappy:
A "pártvonalhoz igazodást" (pártfegyelem a neve) minden párt megköveteli, mert enélkül nem létezhetnének. Az ugyanis kizárt, hogy emberek ezrei pontosan ugyanazt gondolják mindenről. Amikor tehát belép valaki egy ilyen szervezetbe, akkor el kell döntenie, hogy tudja-e vállani a párt irányvonalát, szellemiségét illetve azt, hogy amiben más a véleménye arról a kompromisszum érdekében le tud-e mondani.

Az ötvenes években aki a párt leglényegesebb mondanivalójával szemben mást mondott (nem nyilvánosan, csak szűk környezetében és kiderült), azt elvitte az AVO, de legalábbis kirugták - nem csak a pártból, de a munkahelyéről is - és hosszú idő után max. segédmunkásként helyezkedhetett el esetleg az ország másik végén.
Ehhez képest Mádit levették az országos litáról, miközben a párt tagja maradt. Ha te a két eljárást azonosnak gondolod, akkor nincs fogalmad az ötvenes évekről, amivel példálózgatsz vagy anarhista vagy.

Választásokat nyerni a hatékonyság legalapvtőbb szabályainak betartása nélkül lehetetlen. Hülyeség amit elvársz és állítasz.

thetriggerhappy 2010.02.01. 15:17:03

@bz249:

pont ezért kell pld a második ingatlan tulajdont megadóztatni és nem az elsőt....erről beszélt mádi is.
egy kiadott ingatlan nem termel jövedelmet? egy befektetési céllal vásárolt lakás nem jövedelem termelés céljával lett megvásárolva?

thetriggerhappy 2010.02.01. 15:18:14

@bz249:

na, megint elérkeztünk az utima ratiohoz....

melyikről szeretnél beszélgetni? mondjuk az elsőt kilőhetjük, mert mint látjuk, még figyelni sem figyeltél rendesen. maradnak a zsidók. akarsz róluk beszélgetni?

thetriggerhappy 2010.02.01. 15:21:31

@Tündér_Lala:

akkor még egy kérdés és utána nem erőlködöm azon, hogy megértsd. mi a helyzet molnár oszkárral?

a helyzet egyszerű: a fidesz is pont azt a demagóg utat járja, amit a szocik. nincs ezzel gond, csak kissé felemás így a kommereket gyepálni és öszödi beszédezni, amikor a saját öszödi beszédeiknél sűrű bólogatás és a machiavellista pragmatizmusra való csettintés a válasz.

bz249 2010.02.01. 15:25:21

@thetriggerhappy: "mi a helyzet molnár oszkárral? "

Mi lenne? Kitettek a partbol. Felajanlottak neki a selyemzsinort, de nem fogadta el. Egy picit masabb volt a helyzet, mert egy polgarmesterrol volt szo, ezert tobb megfontoltsagot igenyelt. Madi egy orszagos listas helyen szereplo valaki volt, akit visszavontak a hatterbe.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.01. 15:35:21

@bz249:

Nem ez a lényeg.

Levették Molnár Oszkárt az országos listáról vagy nem vették le?
Nem vették le.
Ugye-ugye.

bz249 2010.02.01. 15:40:07

@Elpet: igaz, tul sok raero idom van, hogy egy ilyen "mind a ket part egykutya, esszeru politizalas, fogjanak ossze a demokratikus erok a szelsosegesek ellen" fiatalemberrel beszelgetek... na megyek is dolgozni :)

reality 2010.02.01. 15:56:42

@thetriggerhappy: Most te tényleg úgy teszel, mintha nem értenéd, vagy minket nézel hülyének? :)

Tündér_Lala 2010.02.01. 16:13:29

@thetriggerhappy: Molnár Oszkár szintén hibázott.
Egy vidéki polgármester a helyi problémák kezelésekor könnyebben fut lesre (ezért nagyobb a tolarencia), de bizonyos határt ők sem léphetnek át.

Molnár (ugyanezt kifogásoltam Veresné esetében is) nem tett feljelentést a tudomására jutott szándékos magzatkárosítási kísérletek miatt.
Nem kezdeményezte a segélyezés szabályozásának felülvizsgálatát stb.
A téma túl jelentős (kényes és tragikusan embertelen) ahhoz, hogy vitákban retorikai eszköznek használják. Párt szinten ez így nem védhető. Párt szinten megoldási alternatívákat kell kidolgozni és azt végrehajtani, hogy a lehetetlen helyzet megváltozzon.

Molnár Oszkár ezért hibázott és ezért vállalhatatlan.

heima (törölt) 2010.02.01. 16:14:17

@thetriggerhappy: az fel sem merül hogy esetleg a fidesz szavazók nem akarnak ingatlanadót fizetni?

Tündér_Lala 2010.02.01. 16:16:09

@Elpet: Én úgy tudom, hogy levették. Tévednék ?

heima (törölt) 2010.02.01. 16:17:10

@thetriggerhappy: egy kiadott lakás után szja-t (és esetleg eho-t) kell fizetni, legalább 20 éve, minek ezért külön ingatlanadó?

heima (törölt) 2010.02.01. 16:19:02

@Tündér_Lala: nincs is még országos és megyei Fidesz lista, de a modern baloldal már azokért aggódik, akiket levettek vagy éppen nem vettek le róla :D

heima (törölt) 2010.02.01. 16:29:45

@Tündér_Lala: ez az egyéni jelöltség, nem a megyei/országos lista

bz249 2010.02.01. 16:38:24

@reality: @heima: Tessek mar tudomasul venni, hogy maguk mind Labszagu Mucsai Bunko Jobbosok!

Errol az alaprol lehet targyalni! :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.02.01. 16:38:34

@Tündér_Lala:

Molnár Oszkár egyéni választókerületben indult volna eredetileg, de nem indítják. Arról, hogy országos vagy területi listán szerepelt volna, nem volt szó. Mádi az országos listán lett volna rajta, a történtek miatt nem lesz.

Tündér_Lala 2010.02.01. 16:40:49

@heima: Ok, dehát elég valószínűtlen, hogy nem engedik egyéniben indulni (állítólag biztos befutóként ?), de a litán rajta legyen.

thetriggerhappy 2010.02.01. 16:48:47

@heima:

és szja-t? és áfát? esetleg azokat is el lehetne törölni, de legalább a kampányban lehetne az eltörlésüket ígérni....

azoknak pedig, akik societasosnak tartanak megsúgok egy hatalmas titkot. eddig azt sem tudtam, hogy mi az.

thetriggerhappy 2010.02.01. 16:50:06

@bz249:

nem, az alap az. hogy mindenki aki nem ért egyet, az komcsi, de legalábbis societasos és gúnyosan "független".
jól mondom?

thetriggerhappy 2010.02.01. 16:52:07

@heima:

te tudod, hogy mi a befektetési céllal vásárolt jelentése vagy kezdjük az alapoktól?
tudom, most a vagyonadó a legfőbb rossz, de azért megsúgom, hogy a sanyarú sorsú nyugati világban nagyon sok helyen használják a jobban kigondolt verzióit.

bz249 2010.02.01. 16:55:13

@thetriggerhappy: tudod van az a mondas, hogy ha valami hapog mint egy kacsa, totyog mint egy kacsa es ugy nez ki mint egy kacsa, akkor az nagy valoszinuseggel egy kacsa.

Namost te a kovetkezo paneleket toltad el az elmult harom honapban:

- a Fidox ugyanolyan tolvaj banda, mint az MSzP
- a Fidox szar populista part, ahol nem jut szerephez az eszszeruseg
- ossze kell fogni az MSzP-vel a szelsosegesek ellen

Namost ezek baloldali panelek, szoval ne csodalkozz, ha baloldalinak neznek. Regisztralj uj neven es probald meg ugyesebben elovezetni.

bz249 2010.02.01. 16:56:39

@thetriggerhappy: ha valamit befektetesi cellal vasarolok, akkor elobb-utobb jovedelem keletkezik belole, talald ki, hogy hivjak azt az adonemet amivel az ilyet hatekonyan lehet adoztatni

heima (törölt) 2010.02.01. 18:07:53

@thetriggerhappy: nem, az átlag fidesz szavazó nem proli, eddig is befizette az adóját (sőt eddig is csak rá volt terhelve minden adóteher), de nem is balek, hogy tapsoljon h kétszer akarják lehúzni kommer módra és fizetni belőle a heréket. Ahogy a kenyérért sem fizetsz kétszer, az egészségügy (brutál járulék befizetése után) és az ingatlanvagyon (vagyonszerzési illeték, telekáfa befizetése, leadózott jövedelemből) után sem természetes, csak egy lehúzós kommer államnál, meg híveinél.

heima (törölt) 2010.02.01. 18:08:48

@thetriggerhappy: megsúgok egy nagy titkot: agyatlan balfasznak tartalak, és igazából teljesen hidegen hagynak a szervezeti tagságaid.

elfelejtette 2010.02.01. 18:09:55

Egyszeruen tudomasul kell venni, hogy vagyonado nem lesz Fidox alatt, mert vagyona annak amaradek kozeposztalybelinek vana, kit tamogatni kene, nem tovabb preselni. Ez van. Polagrosult orszagokban van ingatlanado, mi viszont nem polgarosult, hanem polgarosulni vagyo orszag vagyunk.

heima (törölt) 2010.02.01. 18:13:28

@thetriggerhappy: hát felőlem beiratkozhatsz valami kezdő adó kurzusra, ha nem értesz valamit, már konkrétan kiadni (és utána szjat, ehot fizetni) befektetési céllal vásárolt (szerzett) ingatlant szoktak.

a sanyarú sorsú nyugati világban nem rabol ki az állam és szórja el a pénzed hülyeségekre.

heima (törölt) 2010.02.01. 18:16:14

@thetriggerhappy: btw az illetékszabályok miatt már eddig is aki lakás(okba) fektette a pénzét, minimum szétszórta a tulajdonjogot a családtagok (asszony, gyerekek) között, be is jelentve oda, tehát praktikusan 0 köze lesz papíron a "befektetési célhoz".

thetriggerhappy 2010.02.01. 21:28:55

@bz249:

mondom én, hogy szerelmes vagy a panelekbe. valahová mindenkit be kell szuszakolni, ha vki a PÁRTOT kritizálja, az csak baloldali lehet.
nem kívánlak ebből az állapotból kimozdítani, igazából én maga trockij vagyok, de ezt ne add tovább!

thetriggerhappy 2010.02.01. 21:31:34

@bz249:

ha az szja-ra gondolsz, megint rossz helyen jársz. pont az lenne a normális, ha lenne vagyonadó és kevesebb lenne a jövedelmet (vagy egyszerűbben fogalmazva a munkabért) terhelő adó. tudod, valami ilyesmire gondolhatott mádi is (az az elhajló bolsi)
ha nem érted, még mindig türelmes vagyok, szívesen elmagyarázom!

thetriggerhappy 2010.02.01. 21:33:00

@heima:

kommer államoknál az ingyenes eü, az alanyi jogon járó juttatások a jellemzőek pld.....
keress rá a nagyon komcsi land tax-re, hátha tanulsz valami újat!

bz249 2010.02.01. 21:34:59

@thetriggerhappy: természetesen a Fideszt rengeteg módon lehet kritizálni. Pl. fasiszta alapról, vagy anarchista alapállásból. Ellenben, az a kritika amelyik azt mondja, hogy az a baj a Fidesszel, hogy nem olyan, mint az MSzP/SzDSz az ballib kritika. Ilyen eccerű ez fiatalember, ha azt akarja, hogy ne tűnjön MSzP-szimpatizánsnak, akkor máshogyan kell kritizálni a Fideszt. Tanuljon a jobbikos trolloktól, őket sose szokták baloldalinak nézni.

thetriggerhappy 2010.02.01. 21:38:16

@heima:

hát persze. ha sok szépet írnék a PÁRTODRÓL, VEZÉREDRŐL, akkor meg egy tálból cseresznyéznénk....
nem különösebben dőlök a kardomba a véleményedtől, sőt egy bizonyos fokig még büszkeséggel is tölt el, hogy 0 tömegemberek, akiknek zsigereiben van a csordaszellem és minden ízükben áhítják, hogy vezessék őket az oly régóta vágyott akolmelegbe, ezt gondolják rólam.

az az indulat pedig, ahogyan véditek PÁRTOTOKAT és VEZÉRETEKET, külön szórakoztat.

és ha ebből te azt vonnád le, hogy ez azért van mert komcsi, societasos szoci szavazó lennék, akkor egészségedre. nem fárasztom magam azzal, hogy meggyőzzelek az ellenkezőjéről. neked így könnyebb, így nem esik csorba a jól megszokott világnézeteden.

thetriggerhappy 2010.02.01. 21:40:31

@heima:

a rabló államban egyet is értünk. és itt jön el az a pont, ahol nem érted a lényeget: egy jobb adórendszerben lenne helye a vagyonadónak, pont a jövedelemadó finomítása és igazságtalanságainak kiküszöbölése okán.
de mivel a PÁRT nemet mondott rá kampánycélokból, ezen még elgondolkodni is veszélyes, úgyhogy nem is kísértenélek tovább.

heima (törölt) 2010.02.01. 21:41:24

@thetriggerhappy: lehet h te mint atomproli nem fizetsz az egészségbiztosításért, de a fasiszták a bruttó bérük 6+2%-át pengetik be az eü alapba (idén). egyébként mond neked valamit az hogy NHS?

heima (törölt) 2010.02.01. 21:42:02

@thetriggerhappy: szerinted szjat csak munkabér után kell fizetni?

thetriggerhappy 2010.02.01. 21:42:37

@heima:

örökösödési illetékről hallottál-e már? és vagyonszerzési illetékről és az ő kedvezményeiről? eddig szó nem volt vagyonadóról, eddig ez volt az oka, hogy érdemes volt gyerek/feleség/unoka nevére vásárolni.

thetriggerhappy 2010.02.01. 21:44:37

@bz249:

ja, hogy aki kritizálja a fideszt, az automatikusan vagy náci jobbikos, vagy komcsi szoci szavazó.

mondom én, hogy egészen szórakoztató a világnézetetek.

megsúgok még egy dolgot: a fidesszel nem az a baj, hogy nem olyan mint az mszp. pont az a baj, hogy csomó dologban pont olyan, csak ezt a fanok nem szeretik észrevenni.

thetriggerhappy 2010.02.01. 21:47:11

@heima:

ki írt ilyet? azért került zárójelbe a munkabér szó, hogy megértsd miről is van szó: az alacsonyabb szja a munkabérből élőket favorizálja, a vagyonadó pedig a vagyonosabbakat "sújtja". ez lenne a feladata. nem annak a förmedvénynek amit most elsikáltak, hanem egy jól kigondolt, normális adórendszer részeként.

szívesen segítek szöveget is értelmezni.

heima (törölt) 2010.02.01. 21:47:13

@thetriggerhappy: mindez azért igazán gyönyörű, mert 0 véleménnyel voltam idáig a Fidesz központ döntéséről (ha nagyon érdekel pont nem értek vele egyet), általánosságban írtam le pár vezetési alapot, csakhogy a demokráciát és igazi vezetést nem látott kádárkák is értsék hogy miről van szó.

ellenben neked sikerült Mesterházy mester aggódásait egy az egyben átvenned, olyan mély pénzügyi-szakmai érvekkel megtámasztva, amit egy átlag háziasszony is kinevet.

heima (törölt) 2010.02.01. 21:50:51

@thetriggerhappy: a munkabér adózása (nem önálló tevékenység) adózása és az ingatlan kiadása alapvetően eltér egymástól, a kulcs is más. Simán lehet emelni úgy a vagyonból származó jövedelmek szja-ját úgy, hogy a munkabér szja szinten marad vagy csökken.

bz249 2010.02.01. 21:51:16

@thetriggerhappy: tehát még eccer a kacsás hasonlat, ami hápog mint egy kacsa, és úgy néz ki mint egy kacsa az valószínűleg egy kacsa.

Rengetegféle módon lehet kritizálni a Fideszt (nagyon sokféle madár van, ha a hasonlatnál maradunk), te pont úgy kritizálod, ahogy Kóka, Bokros vagy Gyurcsi vagy Mesterházy tenné (úgy néz ki mint egy kacsa) ezért valószínűleg egy ballib (kacsa) vagy.

heima (törölt) 2010.02.01. 21:53:15

@thetriggerhappy: és jó látni a régi kommer szokást, a zsebben turkálást az érdemi munka (kiadáscsökkentés, herék munkába küldése) helyett.

reality 2010.02.01. 21:59:23

@thetriggerhappy: Majdnem mondtam egy csúnyát! Hol ingyenes az eü Magyarországon? Hadd tudjam már meg!

heima (törölt) 2010.02.01. 21:59:58

@heima: na még1x mert ez értelmetlen lett elsőre:

ha munkabért kapsz, akkor azt simán leadózol utána az általános kulcsokkal.

ha lakást adsz ki, akkor meg 25%-al adózol a jövedelem után (esetleg ehot is kell fizetned).

Ez egy törvény, egy adónem, de két külön intézmény, felesleges keverni.

heima (törölt) 2010.02.01. 22:04:10

@thetriggerhappy: te szerencsétlen pont ez írtam, hogy az illeték miatt már eddig is szétaprózták a lakásportfóliókat, még csak át se kell íratni a lakásokat, hogy kikerüljék a vagyonadót.

civilkontrol 2010.02.03. 18:15:06

@Elpe@Tehetetlen Dodó: t: @heima: @bz249:

Sokakat kihagytam, amit sajnálok, de Nektek külön szeretném megköszönni a kommenteket.
Kicsit visszaszállt belém az élet :o)

Lehetne ugyan jobb is, de a rendelkezésre álló lehetőségek közül torony magasan a legjobb lehetőséghez húzok.

És ezeknek a beirásoknak köszönhetően ezt most újra érzem ;o)