Kommentszűrés
’10 jan
13
16:16

Blekkceleb résön - A DM Budapesten

Írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

  A '80-as években az iskolában két fajtája volt a prolinak: az egyik annyira proli volt, hogy ezt nem is szégyellte, az ide tartozók lettek a Michael Jackson- (később Bros- és Milli Vanilli-) rajongók, őket most hagyjuk. A másik változat igyekezett titkolni, hogy ő valójában proli: az ilyenek Mode-osok lettek. A Depeche Mode-rajongóknak is két alfaja volt: a telepiek Dave-et tartották istennek, belőlük nem is lett semmi, s maradtak a telepen; az intellektuálisabb Mode-os proli pedig Martinra esküdött, neki jó esélye volt, hogy idővel megkapaszkodjék az alsó középosztályban, és esetleg még könyveket is olvasson. Ez utóbbiak közül számosan ma a társadalom megbecsült tagjai.

  A Depeche Mode-ot egyébként a japánok tették naggyá, amikor a szintetizátoraikra elkezdtek mindenféle gombokat meg kapcsolókat szerelni. A négy külvárosi autószerelő srác ugyanis elkezdte nyomogatni meg csavargatni ezeket a biszbaszokat, s a furcsa prüttyögések olyan egyedi hangzást adtak az amúgy meglehetősen hatásvadász és bazári dallamoknak, hogy - Dave öblös hangjával felturbózva - az örökkévalóság egy kis szelete valóban beköltözött több ezer újpalotai tinédzser szobájába. Tulajdonképpen ma is az a nemzedék viszi a hátán az országot, amelyik Martinék Kovács Ákos-i mélységű dalszövegein tanult meg alapszinten angolul - az más kérdés, hogy úgy is nézünk ki. Az meg még másabb kérdés, hogy Händelen és az Iron Maidenen kívül a brit szigetek semmi érdemlegeset nem adtak a világ zenetörténetének, de még e kettő közül is az egyik igazából német volt.

 

***

  Nyilvánvaló, hogy magára valamit is adó ember sosem szerette a szintipop Coelhóit, viszont egy zavaros szerelmi ügyből kifolyólag - melyben egy hangyászsün is játszott némi szerepet - a hétfő este a Sportaréna küzdőterén talált minket, ahol az időközben elvileg háromtagúvá zsugorodott, valójában öttagúvá bővült DM pöcögtette a talpalávalót. („Amióta Alan kivált, már nem az igazi a Mode” - szokták mondogatni az igazi fanatikusok, amin mi jót kuncogunk.) Helyzetünket súlyosbította, hogy a bő fél évvel ezelőtti, péstadionbeli koncertjükön is ott kellett lennünk, igaz, akkor az esemény nagy részét sikerült a piás sátorban kibekkelnünk.

  A közönség gerincét a 30-asok adják: hála az égnek, a tini hülyeségektől időközben megszabadultak, egyikük sem maszkírozza magát fekete űregérnek, és a mellszőrzetét sem daueroltatja senki. Ellenben a nők kicsit meghíztak, némileg megereszkedett a mellük, túl vannak pár csalódáson, és már nincsenek álmaik; a pasik meg kopaszodnak, egzisztenciájuk van, és rászoktak a töményre. A világot, nagyon helyesen, már senki nem akarja megváltani közülük. A hangulat igazi kultúrházi nosztalgiaparty jellegű.

 

***

  Az együttes tagjai öregek és csúnyák. Ez például egy rockegyüttesnél egyáltalán nem lenne probléma, de egy eredetileg alapvetően a tinicsajok bugyinedvesedésére épülő boybandnél már kissé zavaró. Nézzük csak meg, mennyire kúlabban néz ki mostanában az 1955-ben született Angus Young, mint a nála 6 évvel fiatalabb Martin Gore!

  A színpadképben - Martin hónaljszőrzetén és az egyre inkább Gálvölgyi Jánosra hasonlító Andrew Fletcher alkohol puffasztotta arcpárnácskáin kívül - semmi extra nincs: az alacsony emelvényen 5 öreg fószer álldogál (pontosabban a dobos bácsi üldögél), mögéjük pedig olyan PowerPoint prezentációkat vetítenek, amiket mi szoktunk a Bevezetés a falleológiába 1. című kurzusunkon. A vetítmények a Corbijn-féle álművészi klipeket idézik, de még közhelyesebbek. A '80-as évek csúcspontjához képest újdonság az élő dob, bár egyáltalán nem hangzik élőnek, ugyanúgy puttyog, mint annak idején Alen gépei. Örök talány számunkra Martin Gore és a gitár kapcsolata: a csávó harminc éven keresztül több száz vagy ezer koncerten át bohóckodott a hangszerrel a nyakában - ennyi idő alatt egy műanyag karácsonyfa is spontán megtanult volna játszani rajta, de ez ennek a festett képű gizdának nem sikerült. Dave Gaham fiatal patkányból öreg patkánnyá változott, de ezen kívül nem sokat változott húsz éve.

  A Depeche Mode-dal kapcsolatban az egyik fő fenntartásunk az, hogy ha már valaki ennyi hernyót meg egyéb szert tol, akkor elvárható lenne, hogy ne ilyen szar zenét csináljon. Persze ha a népnek ez kell, hát játsszák ezt; az azonban kifejezett pofátlanság volt, hogy a most hétfői és a tavaly nyári show felépítése, számlistája, látványa, mindene tök ugyanaz volt. Elhisszük, hogy a sok szintizésben a fiúk agyatlan gépekké váltak, de azért ennyi pénzért valaki átprogramozhatta volna őket, hogy Dave ne pont ugyanakkor mondja, hogy Good evening Budapest, meg ne ugyanakkor énekeltesse a közönséget, meg ne ugyanakkor pörögjön a mikrofonállvánnyal, meg ne ugyanazok legyenek a ráadásszámok. És azt se értjük, hogy ha valaki kiégett popsztár, attól még miért nem tud tisztességesen felöltözni.

  Ami a játszott számokat illeti, a zenekart vezérlő számítógépek rájöttek, hogy a DM elmúlt tizenöt éve senkit nem érdekel, ezért a régi nagy slágerekkel kell szórakoztatni a közönséget. A koncert elején talán két új vagy annak tűnő nótával melegítenek, aztán jönnek azok a dalok, amiket húszegynéhány éve a walkmanben nyomtak a szünetben az osztálytársak. Mivel a DM zenéjét számítógépek játsszák, minden úgy is szól, mint azokon a szénné másolt kazettákon. Csak halkabban, mert a hangosítás megint pocsék.

  A nép így is hálás: amikor kell, fütyül, amikor kell, tapsol, sokan pedig ütemre bólogatnak. Végül is ebben a korban már ez is valami.

Címkék: koncert depeche mode

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr621666165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.01.13. 16:24:49

De köcsögök vagytok:) Én akkor is meghallgatom:)

IHCS 2010.01.13. 16:40:28

Érdekes nálunk nem Jackson-rajongók, hanem a Modern Talkingosok voltak a Mode-osok nagy ellenségei. Mondjuk DM rajongó lányról nem tudok. Nálunk a bugyi nedvesítés mintha az MT-sek reszortja lett volna. Persze lehet, hogy csak azért, mert elit, zenei osztály voltunk?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.13. 16:40:31

tökéletes! LOL
én is mindig azt mondom, a tahó hiába anyagozik, tahó marad. :)

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.13. 16:40:38

"az intellektuálisabb Mode-os proli pedig Martinra esküdött, neki jó esélye volt, hogy idővel megkapaszkodjék az alsó középosztályban"

Jelentkezem, ba..átok+

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.13. 16:42:42

@Jobb híján MDF-es:
már biztos megkapaszkodott? nem könnyű ám a mai világban!

irrelevant 2010.01.13. 16:48:05

És mit hallgattak az amerikai nyakkendős kis úri csírák, mint KK&TT?

Laibach 2010.01.13. 17:01:25

Én maradok a Laibachnál:

www.youtube.com/watch?v=UgqjnzkYPnA

A 80-as évek elején amikor szinte mindenki a DM-et hallgatta akkor nekem a Cabaret Voltaire volt az egyik nagy kedvencem.

www.youtube.com/watch?v=RkfzXq0tA3c

Téglagyári Megálló 2010.01.13. 17:10:30

Nekem három komoly DM függő ismerősöm volt/van, ebből kettő fizikából doktorált, a harmadik a multi level marketingben lett csúcsragadozó. Prolik, nna.

Gabe2 2010.01.13. 17:12:47

" Az meg még másabb kérdés, hogy Händelen és az Iron Maidenen kívül a brit szigetek semmi érdemlegeset nem adtak a világ zenetörténetének"
Na bazz, akinek a Beatles meg a Pink Floyd lófax, az maradjon csak a DM-es nyomiknál...

bunko_jobbos 2010.01.13. 17:36:03

Én ezekből kimaradtam, de a Depeche-esek ellenségei nálunk a Duranosok voltak. :-))))))))))))))))))))

Syr Wullam 2010.01.13. 17:51:59

Hát, szép a szociológiai felütés az első bekezdésben, de az én időmben nem volt ilyen szofisztikált a prolik közti különbségtéte. Ez a szöveg járta akkor:

"D betűben M betű, Depeche Mode-os mind tetű"

És ez így volt szép. Bár én legalább egy tízessel idősebb vagyok a szerzőknél. ;-)

Laibach 2010.01.13. 18:00:09

Úgy emlékszem, hogy az Egészséges Fejbőr is írt egy számot a DM-sekről.

Gabe2 2010.01.13. 19:02:57

@Tehetetlen Dodó: Bocs, kimaradt. Meg a King Crimson és a Yes is...

Alfőmérnök 2010.01.13. 19:12:59

@Tehetetlen Dodó: Az is elmegy. Meg Rollingsz torz, King Crimson, Dire Straits stb. De Purcell mindenképpen, ma meg Michael Nyman. Szóval az a mondat egy baromság, amúgy nagyjából egyet tudok érteni a cikkel.

Ha már Kovács Ákos neve felmerült, érdemes megemlíteni, hogy egy egész életműve tkp egy DM lopás. Közben meg tök eredetinek gondolja magát. :)

Alfőmérnök 2010.01.13. 19:13:58

@Gabe2: Megelőztél, bár a Yest én kihúznám.

Bell & Sebastian 2010.01.13. 19:14:18

Hát ez nagyon betalált!
És mindezt felépíteni Ákos köré!
Kár, hogy nem én írtam! Óóóriááásííí!

(székről le-, majd fel-...) :)))

Gabe2 2010.01.13. 19:26:48

@Alfőmérnök: Én is azt tettem volna, de egy időben megtértem hozzá. És még fokozhatnánk...

Téglagyári Megálló 2010.01.13. 20:01:22

@Laibach:

Nem tudom ők írták-e, de

"Árok partján döglött pocok,
minden Depeche szopni kocog"

Bell & Sebastian 2010.01.13. 20:12:58

Lali király ajánlásával itt egy igazi liber nóta, tessék:

Kaki King - Gay Sons Of Lesbian Mothers

zene.ize.hu/click.php?id=3465&url=http%3A%2F%2Fwww.youtube.com%2Fwatch%3Fv%3DSI9ke2Ju7XY

Bell & Sebastian 2010.01.13. 20:36:06

A kárpótlás az előbbiért:

Sisters Of Mercy - Vision Thing

www.youtube.com/watch?v=sIgu1UFIXuU

expansiv 2010.01.13. 20:43:06

Hülyeséget tartalmaz a post!

Én a 80-as évek első felében voltam jogi egyetemista.

Mi a hard rock,

(jogász klub indulója a Twisted Sisters-től:
www.youtube.com/watch?v=WT1LXhgXPWs ]

heavy metal és a blues műfajait rajongtuk, DJ-be max. könnyű prédát szerezni jártunk be,

de ahogy nagymesterünk, NAGY FERÓ proklamálta:

a Depeche Mode muzsikája, ez a HEAVY POP nekünk is fogyaszthetó.

expansiv 2010.01.13. 20:50:18

@otvospeter:

Tibetben láma-zümmögést...:)

expansiv 2010.01.13. 20:53:30

@bunko_jobbos:

Durán meg Jackson meg a "herrenvölkisch fiminist" Modern Loffing EGYÍVÁSÚAK!

Ellenfelük nem a Mode, hanem az IRÓN MAJDNEM, a GUNS 'n Roses, a Mötley Crüe etc!

expansiv 2010.01.13. 20:57:09

@Bell & Sebastian:

Nem kicsit rasszista indulatokat pörgetsz föl nálam, pervertált - feka-lia imádó...:)

Undor.
Asszem, nem véletlen NEMZETI KONZI a jogásztársadalom döntő hányada.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.13. 21:59:32

Hát a zőszintét megaszondva, én a nyócvanas évek végin U2-t, Laurie Andersont és leginkább
Grand Master Flash zenét hallgattam:

Don't push me 'cuz I'm close to the edge I'm trying not to lose my head Uh huh ha ha ha.....

:o)

Laibach 2010.01.13. 21:59:36

@Gabe2: Ja,meg olyan jó kis zenekarok is kimaradtak a felsorolásból mint az
Exploited,Sex Pistols,Judas Priest,Motörhead stb.

Ja és az egyik kedvencem:

Fields Of The Nephilim

www.youtube.com/watch?v=BYYy862KFyE

dm 101 2010.01.13. 22:39:56

Kálmán és Tóni.
Cikketek nem kicsit személyeskedő a DM-esekkel szemben és olyan, mint a magyar média; félinfókra, csúsztatásokra épül. A 4 fickó nem autószerelő volt, "google a barátod", javaslom. Másrészt mutassatok be hétköznapi (nem a zeneiparban eltöltött) életetekben, most már cca. 30 év alatt olyan megújulást, az eredeti arcotokat megtartva, mint ők. Hol lesz ez a blog 30 év múlva?... Ti hogy néztetek ki a 80-as években? Nem "feketébe öltözött űregerek" voltatok, hanem? S még egy idézet: "Órás cipő, fehér zokni, köcsög Bros-os, mennek szopni" (Hoppá, lehet, hogy így öltöztetetk?...) Két szerencsétlen... szanalom.ro

dm 101 2010.01.13. 22:41:37

Ja! A Britannia földjéről szalajtott "selejtes" zenekarok listájáról kiagytátok: The Who

BrianWhite 2010.01.13. 23:49:02

Kálmán és Tóni nem nagyon vették a fáradtságot, hogy utánanézzenek annak amiről írnak..
Megmosolyogtató egynémely önhitt kinyilatkoztatásuk.

Alfőmérnök 2010.01.14. 00:56:19

@dm 101: Igen, a Who is fontos, sajna ma már kevéssé (el)ismert, pedig még a rolling is sokat tanult tőlük. Kicsit rövidnadrágos prolizene, de van benne spiritusz. ;)

@Alfőmérnök: nem "egy egész", hanem "az egész".

Hattory Hanzo 2010.01.14. 07:46:22

A "De mit adtak nekünk a brittek?" felsoroláshoz:

Led Zeppelin,Deep Purple, Black Sabbath

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.01.14. 09:06:59

@expansiv:
ne személyeskedjünk mert rád adok egy fehér atlétát és megpörgetlek egy mikrofonállvánnyal:)
@dm 101: Igen mi is a brossokat utáltuk:) When Will I be Famous.....köcsögbuzik:)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.01.14. 09:08:02

Egyébként azt kihagytátok a depsesek savazásából, hogy az volt az ultra ciki hogy ha valaki nem tudta a tagok nevét:)

ÁrPi 2010.01.14. 14:02:21

Én a topikcím alapján FeketePákóra is gondolhatttam volna és az adideadiditre :-)

Elnézést kapcsojjaki :)

manx express 2010.01.14. 15:51:36

"Händelen és az Iron Maidenen kívül a brit szigetek semmi érdemlegeset nem adtak a világ zenetörténetének"
eddig olvastam, tovább már nem is érdekel. számos kommentben már sorolták azokat a neveket, amik nélkül talán ez a dm sem létezett volna.
én is idetenném a magamét: cream, taste

kéremszépen 2010.01.14. 17:52:25

"hogy Händelen és az Iron Maidenen kívül a brit szigetek semmi érdemlegeset nem adtak a világ zenetörténetének"

Aljas szöveg, meg nem is igaz.

www.youtube.com/watch?v=NLL9dhYfwkk&feature=PlayList&p=7CBEDC1C83C51B97&playnext=1&playnext_from=PL&index=10

Igazi Military Metal!

pierre bayle 2010.01.14. 18:07:41

A mit adtak nekünk az angolok című fejezetben említsük meg azért a következőket: Purcell, Cure, Smiths, Bauhaus/Love and Rockets, Japan, JMChain... szóval Justice for England!

Egyébként én is nagy DM-fan voltam gimis koromban, de ma már kurvára nem értem, h miért...

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.01.14. 18:51:57

@pierre bayle: Mik ezek, meg amikről a többiek beszélnek? Valami ritka betegségek nevei?

Gabe2 2010.01.14. 19:09:53

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Ja hát aki a pecsét lengette a módra 91-ben, az nem tudhassa...

harrold (törölt) 2010.01.14. 21:10:59

a harmadik profilfajta képviselői pedig azok a legprosztóbb köcsög parasztok, akik ilyen (egyébként szar) cikket írnak, és ráadásul még azt hiszik magukról, hogy kúl arcok, közben hányás barmok.

Jason Bourne 2010.01.15. 13:23:31

szerintem nagyon jó volt a koncert, sokkal jobb mint a nyári.az állítás, miszerint a számok ugyanazok voltak mint akkor, nem helytálló.
továbbá a cikkíró megtanulhatná rendesen a nevét, ha már fikázza. helyesen : Dave Gahan

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.01.15. 14:22:29

A nyolcvanas években a Depeche Mode ellentétpárja nem a Modern Talking, hanem a Duran Duran volt.

Gabe2 2010.01.15. 17:56:14

@jotunder: mi az, ami kétszer durran?

snakekiller23 2010.01.15. 18:08:22

@jotunder:

Word.

Kafa trollcsapda, ez halljátok. :) A brit szigetekes szöveg meg pláne. És persze progrokk és metál ami a közönségnek leginkább hiányzik. :)

Rivud 2010.01.15. 23:11:23

@jotunder: Minálunk a Wham és GEorge Michael volt a nagy ellenfél.
Tudtam jó kis depeses rigmusokat is (nem a fentieket), de sajna öregségemre elfelejtettem...

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.01.15. 23:15:01

@Rivud: Én ebből az egészből kimaradtam. Csak emlékszem miket írt az újság.

Darkcomet 2010.01.16. 12:49:08

A posztolo egy fasz. Egyebkent halkan megjegyzem, hogy kb. ket eve tartottak az egyesult kiralysagba egy online szavazast, hogy mely zenekarokat tartjak a legjelentosebnek mostanaba. Az elso a Queen let a masodik a DM. Valszeg az osszes britt proli. A DM meg amugy evekkel ezelott csucsot dontott, az o szamait dolgoztak fel a legtobbet a valigon ezzel letaszitottak a tronrol a Beatlest. A sok primitiv proli, mi? Egyebkent nem vagyok fanatikus DM rajongo, a 80-as evek elektro zenejebol en a Front 242-ot es a Cabaret Voltaire-t, DAF-ot kultivaltam, Laibach, de azert kib@szottul kiverte nalam ez a fostalicska post a biztositekot. Kivancsi leszek, mennyi hulyeseget fogtok osszehordani a nyaron tartando Metallica koncertrol.

Buzzword 2010.01.17. 17:18:58

Zenei ízlés alapján prolizni 15 éves kor után nem elegáns, azt viszont elismerem, a DM minden száma kb. két szinuszos jel összegeként jellemezhető komplexitásában.

budai zöld 2010.01.18. 12:55:47

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
Néhány kiigazítás:
- objektív tény, hogy amióta Alan kivált, már nem az igazi a DM
- Dave-es hajjal is lehetett vinni valamire
- ha Händel brit, akkor Haydn meg Björk is... meg a Holdfény-szonáta Alan Wilder elöadásában.

Inkább aszongyad, milyen volt a Nitzer?!

Bladecatcher 2010.01.18. 13:02:12

Nincs mit tenni: kínai már a gimiben is az ugass kutyára húzta a tónit. neki a mode nem elég kemény.

Mizantró Pista 2010.01.22. 18:01:25

Depeche Mode? Ugynmár,a Pokolgép az már valami!

"Tökfejű nem leszek van belőle elég"

puffogónyúl 2017.05.18. 21:15:02

Elmúlik a világ dicsősége, nincs ebben mit szégyellni!

Ellenben ha valaki tudás híján baromságokat hord össze, ami a képzeletében összeáll , na az a szégyen!

Meg hogy billentyűzet elé engedik.

Blavatsky 2017.05.18. 23:13:53

Nagyjából minden másfeledik mondatba bele lehet kötni, de gondolom pont a provokáció volt a lényeg... de könyörgöm, ha mást nem, legalább a nevüket írtátok volna le már helyesen (GahaM, AlEn... )