Orbán Viktor beszünteti az univerzumot
2010. január 08. írta: k|M

Orbán Viktor beszünteti az univerzumot

  Újabb váratlan elemei kerültek elő a formálódó Fidesz-programnak. Ezek alapján ha az ellenzéki párt kormányt alakíthat, egyik első intézkedése lesz eltörölni az univerzumot - összegző hírösszefoglaló és reakciók. 

   Az ellenzéki párt programalkotó műhelyeiben lázasan dolgoznak az új kormányprogramon. Egyik informátorunk elmondása alapján a hétköznapinak nevezhető tervek - Recsk újranyitása, majd progresszív, bár kissé szektás tábor megalapítása a baloldali értelmiség színe-javának, a nyugdíjak visszamenőleges eltörlése, az Alkotmány lecserélése a Puskás Akadémia alapító okiratára, valamint a parázna szinglik kötelező rekatolicizációja - mellett mindennaposnak nem nevezhető, ám annál fontosabb változtatásokon is töri a fejét az Orbán-párt.

  Erre példa az elsőre kissé meghökkentőek tűnő, ám Orbán szerint egy nagy lélegzetvétel alatt megvalósítható terv, mely szerint az ellenzéki párt egész egyszerűen beszünteti az univerzumot. Mint az elnököt jól ismerő forrásunk fogalmazott, „Orbánnak elege van már az univerzum-meséből, egy hablatynak tartja az egészet, egy komcsi tákolmánynak; tejút, csillagok, holdak, fekete lyukak, semmiből valami, aztán valamiből megint semmi, hagyjuk már, tényleg. Ezért eldöntötte, hogy egy tollvonással beszünteti az egész kócerájt, mert egyrészt ugye minek ez a komcsi katyvasz, másrészt pedig tök haszontalannak tartja ezt az Elnök Úr”. A pártvezetőség, a választmány és a tagság „természetesen legalább száz százalákban támogatják az ötletet”.

Ujjé, táborozunk!

  Orbán a baloldali értelmiség recski akadémiájának ünnepélyes alapkőletételét követően (ott majd megtanulnak az elhajlók összefingott ávós gatyaszárba dudálni - fogalmazott forrásunk) személyesen lát neki a nyugdíjasok szétkergetésének. Ám még az univerzum végleges beszüntetése előtt „föltűri az ingujjat és kifejleszti azt a szuperradart ami másodpercre pontos adatokat (+/- 3 m) szolgáltat a baloldali választók mozgásáról és aktivitásáról”. Mint az elnökhöz közel állók fogalmaztak, Orbán a várható abszolút többség és a várt kétharmad ellenére is úgy gondolja, ez az ország egész egyszerűen nem érdemli meg őt, és „lehet, hogy valaki a Fideszre húz áprilisban, de igazából sok itt a sunnyogó baloldali. Nem árt a fokozott éberség”.

   Informátorunk szerint a radaros totálkontroll kifejlesztése mellett komolyan gondolkodnak azon is, hogy műholdak segítségével a fejbőr alá injekciózott jeladó chipeken keresztül figyelik meg az állampolgárokat. Egy jövőbeli balos demonstráció szervezőinek fejében - adott pillanatban, Orbán vezényszavára - egész egyszerűen kisütik a chipet, ami abban a pillanatban felismerhetetlenül szénné égeti az elhajlókat. „Elsőre én sem hittem volna, de ez a program még erően kétesélyes, mert hát nálunk is vannak ilyen széplelkű naiv humanisták, de szerintem csak kitaláljuk majd, hogy lehet ezt elintézni okosan” - mondta forrásunk. 

  Az ellenzéki párt tehát kormányzásra készül. A programalkotók sorokká formálják gondolataikat, mondatokká az elképzeléseiket, az óra pedig ketyeg.

Reakciók - Az amerikaiakat meglepte a terv

  A NASA illetékeseit meglepte „a kicsi, de ambíciózus Magyarország univerzumtalanító gondolata”. Az amerikai követségen dolgozó diplomaták ezért nem tartanak kizártnak egy megelőző atomcsapást sem, hogy írmagjában fojtsák el azokat a terveket, melyek veszélyeztetik az Egyesült Államok űrkutatóinak játszóterét. A megelőző csapásra a diplomaták szerint azért is kerülhet sor, mert a Tejúton túlról elfogtak egy üzenetet az alábbi szöveggel: „°˛˘˛€˛íí][][|ÄÄ|[ˇ^^^°˘ˇ^퀳ͣ€łŁ” Miután az 1024 bites titkosítókulccsal bíró rejtjelezést a CIA feltörte, az amerikaiak egy eddig ismeretlen UFO-kolónia segélykiáltását olvasták ki belőe: „Állítsátok meg a magyarok vezérét, különben befellegzett a nagy világosságnak és eljövé a kor, mely a sötétséget hozza el.”

Pártok és tervek - a baloldal fekete lyuka


   Nyakó István MSZP-szóvívő egy parkolóban, egy gyors tranzakció lebonyolítását követően állt a kamerák elé. „Ez csak egy kis apró a hétvégi családi bevásárláshoz” - hárította el Nyakó a sajtó érdeklődését, majd úgy fogalmazott: „újabb nap, újabb hideg és gyilkos tervek szállnak fel a Fidesz boszorkánykonyhájából, ebből is világosan látszik, hogy a Fideszt meg kell állítani”. Erre rímelnek baloldali közírók gondolatai is: Kartal Zsuzsa cikkünk megjelenését követően hatalmas publicisztikában tiltakozott Orbán Viktor tervei ellen. Mint írja, „az igazi baloldaliaknak szüksége van a nagy-nagy Univerzumra, hogy mindig legyen mihez igazodni, de az országnak nincs szüksége Orbán Viktorra”. Úgy látja, „a magyarokat egyetlen ember mentheti meg attól, hogy beszippantsa őket a nagy fideszes fekete lyuk, és ez nem más, mint Gyurcsány Ferenc”. Debreczeni József fásult rezignáltsággal csupán annyit üzent örömre, boldogságra és az élet élvezetére, a rettegésmentes, félelmet nem ismerő hétköznapokra kondícionált olvasótáborának, hogy harminckettedik, épp Orbán Viktorról szóló, ezekben a napokban boltba kerülő novelláskötetében már rámutatott a Gonosz igazi erejére, az ügyben egyéb hozzáfűzni valója nincsen, unja ezt az egészet. 

Cser-Palkovics: sci-fi

  A Fidesz helyettes szóvivője szerint politikai ellenfeleiknek „elgurult a gyógyszere, ez már a sci-fi kategóriája, amivel csak a Gyurcsány-Bajnai korszak galaktikus méretű kudarcairól igyekeznek elterelni a figyelmet”, majd azt ajánlotta a sajtón keresztül, hogy mindenki fizessen elő a Galaktika Magazinra. 

Turulosítana a Jobbik

   A Jobbik szóvíője telefonon csupán azt közölte újságírónkkal, grandiózus terveik nekik is vannak, de egyelőre ez maradjon az ő ici-pici titkuk. Annyit azonban elárult, a Jobbiknak vannak a legkiforrottabb csillagközi tervei. Ezek közül az egyik, hogy az összes csillagképet egyöntetűen Turullá nevezik át, rovásírásos sorszámmal különböztetve meg őket.

Az MDF 140 karaktere

  Az MDF - a legtrendibb módon ráérezve az új idők szelére -, egyelőre egy twitterüzenetben reagált a hírekre. Somogyi Zoltán accountján az olvasható, hogy „megtisztelo, hogy en dolgozhatok az univerzum-ugy kommunikaciojan, ugye? szerintetek is?”. Az üzenetet a Political Capital munkatársai azonnal retweetelték, ugyanígy tett mind a 8 MDF-tag is. 

Az SZDSZ szolidáris

  Retkes Attila SZDSZ-elnök sajtóközleményt juttatott el a szerkesztőségekbe, ám a csatolt dokumentum szöveget nem, csupán egy képet tartalmazott, amelyen a pártelnök rózsaszín lufik között az Alien-hívő ezévi felvonulásán integet. „Szolidaritás az univerzum minden kisebbségével” - állt az e-mail fejlécében.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr751656027

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A konzervatív ember (magyarságtudat, idegenszívűség) 2010.01.09. 21:09:37

A konzervatív ember   „Testvérim vannak, számos milliók; Én védem őket, ők megvédnek engem. Nem félek tőled, sors, bárm...

Trackback: Archaikus abszurd 2010.01.08. 16:39:34

Ím eljött a nagy nap. Minden magyarok Budára gyűltek, hogy részt vegyenek a Kormányzó koronázásán. Sosem látott díszbe öltözött a főváros. Vörös-ezüst hadilobogók lengtek az alumínium lámpaoszlopok mindegyikén, és zászlók voltak minden házon. Óriási t...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nestrot10 2010.01.09. 10:24:05

@Lendvai Ildikó (L) (K): egy Sas nem kapkod legyek után---:))) hehehehe te is a papagáj kommandóba tartozol....

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.01.09. 10:29:37

nestrot10-től és Lendvai Ildikó (L) (K)-tól elbúcsúztunk egy hétre a fent bemutatott trollkodás miatt. Figyelmeztetés: ha visszatérve ezt folytatják, búcsúzunk örökre.

RG
szerk

Rá Dios 2010.01.09. 10:31:22

Nesroto és Lendvai:
Hát, nem egy angol klub vagytok, az biztos.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.01.09. 10:31:57

Lendvai Ildikó (L) (K) kis hableányként is elbúcsúzott tőlünk.

Rá Dios 2010.01.09. 10:33:33

Azért ez az univerzumszüntetés aggaszt engem: meg van ez beszélve a Semjén másik főnökével is? Vagy már ő is "megvolt", mint a lejátszott aranyhal a régi (pre-Für Deutschos) Orbánviccben?)

Rá Dios 2010.01.09. 10:34:18

@Talon Karrde: Kampány van, a kávém meg sehol?

Rá Dios 2010.01.09. 10:37:06

Emlékeztetőül:
Megy Deutsch Tomi az erdőben. Látja ám, hogy Orbán halat süt a patakparton. Hát az miféle hal, kérdi. Ez? Aranyhal. Jaj ne, és a három kívánság? Orbán fordít egyet a halon és legyintve válaszol: Az is megvolt!

zsebatya 2010.01.09. 10:51:08

Miután itt többször is emlegettétek az őszödi beszédet, mint afféle mindent megmutató vízválasztót, amelynek nyilvánosságra kerülése úgymond hazugra és igazakra bontotta a magyar politikai közéletet, hát kénytelen vagyok néhány pontosítást eszközölni, mivel szerintem annak az 1:23'47" időtartamú szövegelésnek az univerzum felvetett jövőbeli betiltásához hasonló jelentősége volt. (Különbség persze, hogy előbbi immmár tényfaktum, amely végzetesen fátumos, presszionális nyomással rétegezte át a társadalomszerkezetet és szociális struktúrát, míg a másik egy futurisztikus jövőkép, amely azonban könnyen érhet realisztikus valósággá, már a ha egytömbös vezérelvű monolitikus hatalomgyakorlatot valóban lehetségesnek tartjuk akár csak négy hónapő múlva is.)
Na szóval, a lehazugozott Gyurcsány azt galádságot követte el pusztán ott a balatonparti pártbulin, hogy az ötödik fröcs, meg a rendszerváltozás nevű ki tudja mi után váratlanul őszintén kinyomta magából azt, ami a tökét nyomta. Hogy a győzelemhez hazudni, kellett, de ennek vége kell legyen, mert ez a kurvaország ebbe tényleg beledölglik, és ez a rohadt hazaáruló, képzeljétek, ezt nem tartotta éppen jó dolognak. Miattam Orbán valóban betilthatná az univerzumot, sőt, egyes szőlő- és bányavállalkozásokon visszaállíthatná a kötelező ingyenes hetirobotot is, csak állna már ki ő is egyszer valami hasonlóval. Hogy igen, ravaszul úgy sakkoztunk a Postabank bebukott milliárdjaival, hogy az összes haverunk tartozásai két hét alatt vesztek el a szürke ködbe, hogy az államadósság egy részét rafinált tranzakciókkal úgy mentettük bele az MFB könnyen titkosítható számláiba, hogy az pénzügyileg lényegében követetetlenné vált, de az egyenleget így már kitűzhettük a kalapunk mellé, és igen, legalább kétszer vaskosat hazudva túlterveztük az inflációt és az így keletkezett csaknem 450 milliárdot már laza csuklóval tudtuk akár 24 órás bírálat után is folyósítani egyebek mellett bizonyos Széchenyi-terves trükkök finanszírozására - például egy száz lelkes falu (Felsőmocsolád) máig kihasználatlan tornacsarnokának felépítéséhez. Ja, ott persze meg lehetett tartani a körzeti jelöltünk kampányának zárórendezvényét.
Igazából akkor zökkenhetett volna végre jó irányba zötyögő szekerünk, ha ez a két dolog valami isteni szerencse folytán egyszerre hangzott volna el. Ehelyett volt Őszöd és csak Őszöd.
A hazugság meg itt maradt nekünk, éljünk vele, mint egy lottyadt házsártos, de kirakhatatlan feleséggel.

old_field 2010.01.09. 11:05:12

@zsebatya: "Elnök úr, kérnék öntől valami szívességet. Most. Itt. Ezt a nagyon buta és igaztalan kampányt, hogy itt valaki gyógyszer felírási díjat akar bevezetni, legyen olyan kedves vonja vissza....

... nem akarhat igaztalan módon, nem igaz vádakkal választást nyerni.

Nem igaz vádakkal választást nyerni az nem igaz országhoz vezet. Önnek van befolyása. Én most mondom önnek ez nem igaz..."

Preskin 2010.01.09. 11:10:42

@zsebatya:

Na végre egy kis verypheri a sok(k) sunaista, barnalikazás
után.
Bőszöd !!

Rá Dios 2010.01.09. 11:11:41

@zsebatya:
Jól beszélsz, csakhogy:
egyszer még egy valaha fontos-szép vállalatnál dolgozva a most jövendő kormány akkor is nagyemberével vitatkoztam valami jog, észszerűség és közérdek kapcsán. Kötöttem az ebet nagyon a karóhoz, hogy igazam van. Mire ő, miután türelmesen végighallgatott: "Igen. Igazad van. És?"
Ennyit az Őszöd utáni nagy népnemzeti magunkhoztérésről.

zsebatya 2010.01.09. 11:18:55

@old_field: Bocsáss meg, nem egészen értem, pontosan mi ért ezt idézted. A lényeg, amiről szólni bátorkodtam, nem ilyesmiről szól. Hanem a hazugság elfogadottságáról és pöffeszkedő magabiztosságáról. És hiszi valaki, vagy sem, én határozottan úgy érzem, Orbán is legbelül utálja azt a mocsarat, amiben hajóznia muszály. Mert hát ugye van a cél, meg a sajátos magyar navigare, ami odavisz. És ha bűzös kotyvalékon keresztül vezet az, akkor is rajta kell menni. De sajnos igazából abban már nem bízom, hogy Orbánnak is lesz egy olyan Öszödje, vagy legalább, mint Kádárnak az bizonyos utolsó makogás a KB-ban. Állatira érdekelne az is, Horthy miket is mondhatott a nagy függöny legördülése előtt Dél-Amerikában. Legalább magában. Mi jutott eszébe a Don-kanyarról, Prónayékról, meg a megvonatoztatott hatszázezerről.
Összességében nagyon szomorú vagyok, barátaim, hogy ők jutottak nekünk.

Pipas 2010.01.09. 11:20:04

Ne feledjük, hogy GyF nem 'kimondta', meg 'őszintén beismerte' a hazudozásait, egyszerűen zárt ajtók mögött a tettestársai körében beszélt a törvénytelenségekről, amit EGYÜTT elkövettek.

Ez nem lehet enyhítő körülmény, ez egy bűnszövetkezet megbeszélése volt, amit valakik titokban felvettek. A bíróság sem tekinti enyhítő körülménynek, ha a bűnelkövető akaratával ellentétben LEBUKIK.

Úgyhogy egy kicsit már uncsi a szerecsenmozsdatás, amit a lebukott elvtársakhoz is töretlenül hűséges pártmunkások nyomnak.

Rá Dios 2010.01.09. 11:20:46

@zsebatya: A muszály ciki. Ugyanis simán, pontos j-vel írjuk. Persze ha majd Orbán másként dönt, akkor nem.

Survivor 2010.01.09. 11:21:18

@zsebatya: Szívemből szóltál! És talán a teljesség igénye nélkül, ide lehetne sorolni Kaya Ibrahimot, Josip Totot, a tokaji szöllőbizniszt, a stadionbeléptető rendszer elfolyt millióit, és a Széchenyi terves pártkassza finanszírozási projekteket. Hertelen most más nem jut eszembe, de biztos, hogy végtelen a sor. Egyébiránt mai napom csak bloggok és kommentjeik olvasásával telt, és sajnálattal állapítottam meg, hogy az embrek nagy része még mindíg nincs tisztába avval, hogy ov és gyf akár testvérek is lehetnének, mert ugyan azt az utat követik mindketten, csak a csomagolás más. Mellesleg talán ov keménykezűbb, mivel egy egész pártot irányít egyedül, kompromisszumok nélkül. Ferencet a saját pártja csinálta ki, és ezért nem lessz az mszpből szar se, mert senki mellett nem tud egyemberként összeállni.

Rá Dios 2010.01.09. 11:21:45

zsebatya:
(Orbánnak) hajóznia muszáj. Uszállyal, ha muszáj. :-)

Google 2010.01.09. 11:30:38

@zsebatya:

"Ehelyett volt Őszöd és csak Őszöd."

Szomorú hír ez a haladó, modern, nyugatosodó és progresszív baloldal számára.
Részvétem.

Ezenkívül Sherlock Holmes sem lesz homoszexuális, és a "melegek" is kiakadtak a hetero na-vikon.

www.index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2010/01/08/kiakadtak_a_melegek_a_hetero_na_vikon/

Ilyen a világ, hol felhevülünk, hol meg lehűlünk. E' van.

Az MSZP is biztosabb lábakon állna -nem lenne annyira meleg a lába alatt a talaj -, ha sikerült volna privatizálniuk az egészségügyet, vagy így utólag legalább a nyugdíjkasszát.
Lenne miből költekezni rögtön.

zsebatya 2010.01.09. 11:32:03

Uramisten, és Ti mindannyian, bocsássatok meg!A muszáj uszályába kerültem. (Most éppen a hamut mosom a fejemről.)

Survivivor, kedves: ez a lényeg. A fene egye meg. És ez a sok általad emlegetett tájékozatlan, vagy, na jó, félig tájékozott ember bizony elmegy majd azon a tavaszi két vasárnapon a középületekbe és bedobja a beikszelt borítékot. Aztán megy minden tovább.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.09. 11:37:29

@Survivor: "sajnálattal állapítottam meg, hogy az emberek nagy része még mindig nincs tisztába avval, hogy ov és gyf akár testvérek is lehetnének, mert ugyan azt az utat követik mindketten, csak a csomagolás más"
(helyesírási és elírási hibáid javítva, nem kell megköszönni)
Bár OV se nem ingem se nem gatyám, de ez azért kicsit erőss, mint Zsolt.
OV kaphat még 1 esélyt, csak ne bassza el, MSZP már eléggé elbaszta, hogy finom legyek.

old_field 2010.01.09. 11:38:41

@zsebatya: Ami a tájékozottsági szintet illeti...hát eléggé relativizálhatónak tűnik a megítélésed alapján.// Amit a bejegyzésemre reagáltál fentebb, arra igyekszem majd később bővebben válaszolni, mert ez nem kevés 1 bal oldalról érkezőtől, hogy van vitakultúrája ! És ezt komolyan gondolom! :)

Google 2010.01.09. 11:43:17

@zsebatya:

Szerinted Gyurcsány 2006-ban, miután elmondta, hogy idézem: ilyen böszmeséget még párt Európában, mint az MSZP ÉS SZDSZ nem csinált, hogyan folytatta tovább?
Elmondom: ugyanúgy és még úgyabbul. Minél inkább érezte, hogy kifut alóla a talaj, annál nagyobbakat bakizott.
Kár mindenkit hibáztatni azért, hogy Gyurcsányt tiszta gatyásnak hozzuk ki.
Ezért még a többségtől a választási jogot is megvonnátok, nem?
Mer' a cél szentesíti az eszközt, ugye?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.09. 11:48:54

@zsebatya:
"Survivivor, kedves: ez a lényeg. A fene egye meg. És ez a sok általad emlegetett tájékozatlan, vagy, na jó, félig tájékozott ember bizony elmegy majd azon a tavaszi két vasárnapon a középületekbe és bedobja a beikszelt borítékot. Aztán megy minden tovább."
Módosítanám:
Survivivor, kedves: ebben akár lehet is valami. A fene egye meg. A sok tájékozatlan, vagy, na jó, félig tájékozott ember bizony elmegy majd azon a tavaszi két vasárnapon a középületekbe és bedobja a beikszelt borítékot. Aztán megy minden tovább.
Na így már érvényes lehet a magyar választópolgárokra.

Rá Dios 2010.01.09. 11:49:40

@Talon Karrde:
Igen, mi mindig a - vélt - kisebbik rosszat választjuk. Csakhogy tudunk-e eleget a választáshoz?
Ahogy a viccbéli öregember:
Valami vétségért elítélik, három hónapot kap felfüggesztve. Kérdi a bíró, megértette-e az ítéletet, tudomásul veszi-e. "Igen, tekintetes bíróság, a három hónapot azt megérdemlem. De azt a felfüggesztést, ha lehet, engedjék már el nekem! Nem bírnák azt az én vén csontjaim!"

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.09. 11:54:00

@Rá Dios: "Csakhogy tudunk-e eleget a választáshoz?"
A tájékoztatás elsősorban a pártok, másodsorban a média feladata, harmadsorban a bloggok, negyerdsorban ajjaj... mink kommentelők valahol a sor végén az 1024.-ik helyen vagyunk. :)

Rá Dios 2010.01.09. 11:54:27

Ez az "Univerzum", ez olyan teszkoféle?Tessék mán mondani, lesz ott valami zárási akció? Mer' arra elmennék.

zsebatya 2010.01.09. 11:54:37

@old_field: Őszintén és tisztelettel várom a bővebb változatot, bár ami a baloldaliságomat illeti, azt hiszem, kissé mellé céloztál. Sajnos már csak pártpolitikai értelemben (értsd: "szavazás-technikailag") értelmezhetőek az ilyen megközelítések, a lényeget illetően már a mi hazánkban régen értelmüket vesztették az efféle ködös filozófiák.
Apró megjegyzés: nem vagyok politikus, de érdekelnek a világ dolgai. Két éve egyik egyetemünk szórtakozóhelyén véletleszerűen keveredtem aktív jobbos fiatal társaságba és naívan feltettem az egyszerű kérdést: ugyan mi az alapvető különbség a jobb- és a baloldali társadalom-, illetve gazdaságpolitika között és ezek miben nyilvánulnak meg az egyes jelenlegi aktív hazai pártszerű szerveződések tevékenységében, programjában. Hát ne tudjátok meg, micsoda sületlenségek repkedtek ott abban a - hangsúlyozom - egyetemi klubban. (Egyébként Gödöllő volt a helyszín, a harmadéves hallgatók pedig többségükben a TÁRSADALOMTUDOMÁNYI karra jártak. Nekik nagyon tetszett Orbán. Nekem meg nagyon nem Gyurcsány, de az őszödi szövege akkor is mérföldkő, ha ezt sokan a szimpla hazugság váratlan és haverok előtti beismerésének gondolják.)

jan 2010.01.09. 12:00:30

Figyelőben van cikk a nyugdíjrendszer átalakítására vonatkozó fideszes tervekről, nekem baromira tetszik, bár sok nyugger visítani fog (vagy talán éppen azért tetszik?;). Reakció írhatna erről is, ha a humor szintjén túl is foglalkozni akar a Fidesz kormányzási terveiről.

Tilikov (törölt) 2010.01.09. 12:01:34

Úgy látszik az orbáni mesemondásra és próféciákra kondicionált tömegek kezdik elveszteni a lábuk alatt a talajt, mert a kampány közeledtével a fütyisz megpróbál (kivételesen) reális és racionális üzeneteket is a fülükbe oltani, de ezt már képtelen bevenni a csodákra éheztetett gyomruk, úgyhogy ezzel kompenzálják a valóság nem várt betolakodását az életükbe: gyorsan bedobnak egy ilyen röhejes meseszerű izét, amit már megszoktak, ismernek, szeretnek, mert a viktoruk évek óta ilyenen járatja őket. Kérem gondolkodjanak el magukon.

Rá Dios 2010.01.09. 12:02:29

"...bár sok nyugger visítani fog (vagy talán éppen azért tetszik?"

Ha csak az első felét írtad volna, komolyan veszlek. A második fele nagyon szar.

Preskin 2010.01.09. 12:02:56

Hamán' Patás !
Zorbán már a zusákokat is lezsírozta !
Nem tudni, hogy miként, de kibulizta a "szőlőbányák
emlékérem" megterveztetését !
Veret a csávó, veret !-)
index.hu/gazdasag/magyar/2010/01/08/meg_ket_napig_segithet_a_tokaji_otezresen/

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.01.09. 12:21:47

@rajcsányi.gellért (ergé): Kedves ergé, de hát ön TANUL! :D Csak így tovább! Lesz még itt rendes blog, csak bírjuk kivárni. ;)

Google 2010.01.09. 12:31:34

@Tilikov:

Kérem, csak maguk után!

zooborg 2010.01.09. 13:16:57

JEREVÁNI RÁDIÓ: a XIIIik kerületben a fityesz krumplit osztogat...

Hol vannak már a daliás idők,-
mit sok humorral idéz Pelikán,
mikor a sok krumpli csak úgy rádőlt
Virág elvtársra..., s nem maradt nyakán
egy szem se sok, ezért volt karakán
karrakter elvtárs: nem csapott rumlit
a nyilván való szabotázs okán:
kimászott és osztotta a krumplit.

De nem csak ő, számos elvtársa:
Vas Zoltán és a "lisztes" Marosán...
A prolinak volt amibe mártsa
csupasz krumpliját ezek után:
(Vérvörös, paprikás zsírban jó ám!)
Ha megtorpant és bámult bambán,
eligazítást nyert, egyenest,
mert ő csak ebből értett igazán:
kromplileves, legyen krompli leves!

Eljöttek újra a szűkös idők,
nem számított itt, ki volt partizán
megsokasodtak nagyon a redők,
mint téli krumplin, vattás pufajkán:
ráncos proli tengődött nyugdíján,
s mikor úgy tűnt minden összeomlik,
jeges ár cölöpön állt meg: Gyulán!
Újra osztani kezdték a krumplit!

Négy évre rá megint a fasiszták
jöttek és tombolt maga a Sátán:
kőbányák, szőlők,... mind hazahordták,
a kék égről eltűnt a szivárvány !
Ebből meggyógyulunk egyáltalán?
Meg. Megyó lezárta ezt a rumlit,
de legfőképp és igazán: Gyurcsány-
tőle pénzt is kaptunk, nem csak krumplit!

AJÁNLÁS ( minden igaz proletárnak):
Ennyi szivárványos év után,
a Sátán hada osztana krumplit:
narancsot is osztogathatna, komám:
soha nem eteti meg a prolit!

zooborg 2010.01.09. 13:23:55

Ennyi szép, szivárványos...

zooborg 2010.01.09. 13:30:57

Utóda(l):
Kádár elvtárs feje,
mit most épp elloptak,
krumplihoz hasonló..
De a teste
"milói" Apolló!*
Egy baja volt csak:
nem állott a pelló...

*"Kézfogatlan" néhai Fekete János közlése

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.09. 14:16:06

@zsebatya:

Igazad van zsebatya! Gyurcsány a megváltó, ő megmondta az igazat, aszt a faszparasztok meg elhajtották, a hülyék, a marhák!

Ez a hülyemagyar, miért nem higgadt?
Miért őszödözik mind a hibbant?!

Több gyurcsányt a közéletbe!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.09. 14:56:31

Nekem rohadtul elment a kedvem a viccelődéstől, már bocsánat az offért, de nagyon fel vagyok háborodva. A legőszintébben, és a legemeltebb hangon kérem ki magamnak, h mi megy ebben az országban. Nem viccelek!
malacnews.freeblog.hu/archives/2010/01/09/Rosszabbul_gyogyulunk_mint_4_eve/

:-(((

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.01.09. 15:47:02

@elGabor: a nettó trollkodás ezt érdemli. A személyes mocskolódást elkerülő és egyes BTK-s passzusokba nem ütköző, értelmezhető vélemények között továbbra sem kívánunk szelektálni moderálással.

.szali 2010.01.09. 16:00:58

@nestrot10:

Meg szőlőbánya, mi? Megszólalt a vulgárbolsevik "intellektus"..

Tündér_Lala 2010.01.09. 16:14:27

@zsebatya: Két dolgban igazad van. Öszöd mérföldkő és retorikai csúcs teljesítmény.
Tevékenységük célja azonban egész más mint amit te gondolsz. A cél a társadalom maradék javainak átjátszása a nemzetközi nagytőkének (feltehetően megfelelő javadalmazás ellenében). A technika pedig a szokásos, pontosan ugyanaz mint amit a vállalatok privatizációja során gyakoroltak. Tönkre tenni, legatyásítani az eladni szándékolt céget, rendszert, a társadalmat pedig vélt kényszer döntés elé állítani. Jelenleg csak így tud működni a rendszer, ez jut nektek, de az új módon majd valami csodában lesz részetek. (Az öszödi beszéd a képviselők megvezetését szolgálta).
A társadalom azonban észhez tért és azt mondta NEM. Azóta bosszúból az összeomlás szélére sodorták az egészségügyet, bebetonozott szerződésekkel átjátszották a közintézmények székházait a nagytőkének és az eredeti székházak árát évente kifizetjük bérleti díjként STB.,Stb.
Tevékenységük nyomán teljesen világossá vált, hogy ezek az emberek és érdekcsoportjuk nem a magyar társadalom, hanem a nemzetközi nagytőke érdekeit szolgálták és szolgálják.
Rettenetes tévedés volt hatalomra kerülésük és hatalmon meradásuk és az ország lakói ezért még sokáig fizetni fognak.
Más politikai erővel történő összemosásuk pedig súlyos tévedés.

digidagi 2010.01.09. 16:21:46

Az egész Magyarorszàgon csak két embert talàltak akiket meg lehetett szavazni??Es milyeneket.Az egyik 19,a màsik egy hijàn 20.Hihetetlen, hogy hovà süllyedt az orszàg.Ennyire hülye mindenki??

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.01.09. 16:25:01

@rajcsányi.gellért (ergé): Mindent a maga idejében. 2010 hossszúúú év lesz. :)

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2010.01.09. 16:53:00

Eleve nem jó a cím: nem beszünteti, hanem BETILTJA! :-)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.01.09. 17:26:35

@rajcsányi.gellért (ergé):

"A személyes mocskolódást elkerülő [...] értelmezhető vélemények"

Na mondjuk olyanból nincs túl sok.

zsebatya 2010.01.09. 17:35:15

@Tündér_Lala: Kedves Lala!

Én eleve nem hiszek az ilyen kerekre szabott összeesküvés-elméletekben. Nincs ugyan a zsebemben a bölcsek köve, ergo tévedhetek, de bizonyos - itt most nem szívesen részletezendő okokból - van némi személyes tapasztalatom az úgynevezett nagypolitika negszemélyesülő hatásmechanizmusáról. Ez alapján meggyőződéssel állítom, hogy Gyurcsány Ferenc éppen úgy nem bosszúból tett tönkre akár egészségügyet, akár bármi mást, mint ahogy Orbán sem merő gonoszságból épített maga köré egy kemény maffiarendszerre emlékeztető döntéshozatali, személyes hatalmi bázisú vezetési modellt, amelyben kezdetben a Tóth-Simicska pénzkezelő mágusok, majd a "vezérépítő" tömegmarketingesek vitték-viszik a vezető szerepet.
Egyébént az Őszödi Alapvetésről tudod, milyen profán módon keletkezett? Elmondom, mert ezt véletlenül pontosan tudom. (Vagy ha mégsem, hát lásd: bölcsek köve, ami még mindig nincs a birtokomban, de van alapom rá, hogy több megbízható forrásból származó infómat ténynek fogadjam el.) Szóval a frissen győztes új kormányfő arról akart beszélni a nyájának, hogy itt az ideje új alapon politizálni, ha nem is sokkolva, de mégis az igazság felé orientálni az úgynevezett közbeszédet, hogy az ország a szükséges és aligha vitathatóan a társadalmi igazságosságot szolgáló reformelképzeléseket képes legyen befogadni. Mert a megtévesztés ennyi szereplővel tartósan úgysem fog menni. És hogy ebben a politikaicsinálóknak is példával illene majd elöljárniuk, tehát legyen ez olyan ciklus, ahol a szoci képviselők tényleg azzal foglalkoznak,amivel az a pár millió szavazó - megtévesztve, vagy sem, ebből a szempontból mindegy - megbízta őket, mert az ország tényleg szarban van. El is kezdte nagyjából ebben a szellemben, aztán valami módon szóhoz jutott egy vidéki senkijancsi, aki ebben a szellemi aurában kissé talán idegenül megkérdezte, hogy most akkor mi is lesz a költségtérítésekkel, meg hát itt vannak a kampány legális meg nemlegális támogatói, stb. No, ekkor eldurrant a fődelikvens agyveleje, gyakorlatilag szarva minden óvatoskodásra, esetleges későbbi nyilvánosságra, aztán elmondta amit és úgy, ahogyan. Hát ennyi. Óriási baj, hogy az ország igazi és komoly nyomoráról, valódi helyzetéről egy tényleges hatalommal rendelkező főember először valóban őszintén egy kissé bepöccenve és netán vulgáris szavakat használva beszélt 16 évvel a rendszerváltás után. Én ezt tartom fontosnak. És a társadalom többsge ebből az egészből nem értett igazából semmit. No ez az én igazi bajom, ezért tartok attól, hogy ezt a helyzetet egy kellően erős politikai támogatás birtokában valamiféle putyini vagy chavezi rendszer kiépítésére használja majd ki, ahol egyáltalán nem biztos, hogy mi erről egy ilyen fórumon szabadon szót is válthatunk.

Tehetetlen Dodó 2010.01.09. 17:46:11

@zsebatya: Ez gyönyörű.
Ebből az derül ki, hogy a keresztapa nem is akarta mág a maffia kisebb-nagyobb lótifutijait beavatni, hanem csak megint hazudozni próbált, eufémisztikus kifejezéseket alkalmazva.
Aztán, amikor az egyik gyakorlatias, de kevéssé politikus al-alvezér rátért a lényegre, hogy mi lesz az osztással, akkor a nagy ász, elvesztve önuralmát, terített.

Ez igen, ez dícséretes, így már jobban értem.
Ez valóban az erkölcs és őszinteség magasiskolája.

Már csak egy kérdésem maradt: mit kellett volna ezen a társadalomnak helyesen értenie?

zsebatya 2010.01.09. 17:58:29

@Tehetetlen Dodó: Semminek sem volt a magasiskolája. Csak egy helyzet volt, ahol véletlenül és tulajdonképpen akaratlanul olyan dolgokról beszélt keményen valaki, aki maga is tehetett erről-arról, és ennek a lényegét még a hülye bandája sem értette meg, a társadalom az úgynevezett médián keresztül aztán végképp csak a jelszószerű alapvádakig juthatott el: "kurvaország", "hazudtunk", stb.
Magam a helyes "társadalmi értelmezés" lényegét így foglalnám össze (de hát kit érdekel is az), hogy végre egy politikus ki merte mondani, hogy elkúrtuk és mindent máshogy kell csinálni, még rámegyünk, akkor is. Jól ki iscsinálták az illetőt.

Tehetetlen Dodó 2010.01.09. 18:13:48

@zsebatya: Jó, leközelebb kiteszek egy szmájlit.
Na, fussunk neki még egyszer:
szóval a mi kis Al Caponénk nemcsak maffiózó, hanem annyira hülye is, hogy nem tudván uralkodni magán, még illetéktelen, huszadrangú senkik előtt is kiböfögi magából az igazságot.
Ezt nagy elődje nyilván nem tette volna, az okos ember volt, ha nincs az adóhatóság, sose bukott volna meg.
Tehát mit változtat a dolgon az, hogy erős felindultságból vesztette el az önuralmát és úgy tálalt ki?
A lényeg ugyanaz: nem más kúrta el a dolgot: ő, néhány alvezére aktív közreműködésével, tudatosan, trükkök százaival és egyéb aljas módszerekkel, eddig példátlan módon.

A "végre egy politikus ki merte mondani, hogy elkúrtuk és mindent máshogy kell csinálni" nehogy már hiteles legyen annak a szájából, aki maga vezényelte az egész hazugság-áradatot, az egész mocskos disznóságot, amire ráment az ország.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.09. 18:28:01

@zsebatya:

Elmondom, ki vagy te, Zsebatya.

te az a férj vagy, aki imádja a feleségét, minden határon túl olyannyira, h amikor bevallja, h már két éve félrekúr a szomszéd Józsival, te simán megenyhülsz csak azért, mert őszinte volt, és még azt is hozzátette, h többet nem akar félretoszni, és mostantól hű lesz hozzád, nem fog hazudni, stb...bla-bla-bla... szóval, te ez a férj vagy...
... a balek, felszarvazott lúzer.

Mások viszont nem ilyen férjek, ezt próbáld már meg felfogni, te tömörírású!

zsebatya 2010.01.09. 18:34:32

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=92): Na, hál istennek, beleraktad a bablevesbe a málnalekvárt. Nagy butaságot írtál, mert a nevezett félrekúrást nem "bevallotta" az illető, hanem végre kimondta. Ez azért kissé más, nem?

tewton 2010.01.09. 18:37:47

@zsebatya:
"aki maga is tehetett erről-arról"
haha

nagyon fáin körülírása annak, hogy hogyan szúrta hátba azt, aki a hatalomba segítette, hogy csak a karrier elejét említsük

tewton 2010.01.09. 18:41:07

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=92):
Malac, ne dühöngjön!
inkább élvezze az Őszödi Beszéd vágatlan kommentárját, Lendvai Ildikó hangszerelésében :)

a jobbos média úgyis mindig csak kiragadott belőle részleteket :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.09. 18:44:32

@zsebatya:
összeesküvés-elmélet, nincs zsebemben a bölcsek köve... eddig kell csak magát olvasni. maga egy közhelyszótár. szerelme, egy nekrofil imádata. maga beteg.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.09. 18:48:18

@zsebatya:

Nem kimondta, BEVALLOTTA, hiszen tudjuk jól az elmondásokból, h az ott lévők döbbenten figyeltek, különösen annál a résznél, amikor a trükkök százairól beszélt, amit még nekik sem kellett tudniuk.

Zsebatya, én szinte kívülről tudom a szöveget, engem nem vezetsz meg, nekem nem jöhetsz azzal a szokott dumával, h csak azért mondják a népek, h az őszödi beszéd egy skandallum, mert nem ismerik a teljes beszédet. Ismerem! Mi az hogy? Nagyon is!

És még azt is mondom: IGAZSÁGBESZÉD! Igazat mondott arról, hogyan hazudtak, trükköztek, s hogy miért került kb. 2000 milliárdba az, h ismét ők nyerjenek. (Tudod, a világban meglévő pénzbőség, amiből hiteleket vettek fel, és fedezték az elkúrást, fedezték a szavazatszerző hazaáruló politikát.)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.09. 18:51:37

@tewton:

Hát ja, egy kicsit télleg felkúrja az agyam, ha valaki még mindig azzal jön, amit már 3 éve is untam, annyiszor hallottam.

És ráadásul még tagolatlanul is ír! Nah, az se kicsit idegesítő.

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2010.01.09. 19:06:12

@zsebatya:

Kedves Zsebatya!

Most komolyan... Mi különbség, - maradva Malacka férj-feleség analógiájánál - ha a nej "bevallja", hogy félrekefélt, vagy ha "kimondja", hogy félrekefélt?

Előbbi megfogalmazásból legalább kisejlik valamiféle megbánás, más az üzenete magának a szónak.
Míg a másikban semmi ilyesmi nincs, sőt!
Tettének "kimondása" valamiféle rátartiságot közvetít, önigazolást; megtettem, megtettem, na és, ha igen, akkor mi van?!
Ennek kábé meg ez az üzenete.

Na most csak képzeld ezt egy asszonypajtás esetében!

Gyurcsányhoz tehát kifejezetten előzékenyen viszonyulunk, ha maradunk annál, hogy "bevallotta"...:)

bz249 2010.01.09. 19:15:54

@zsebatya: őrült szerencséd van, tegnap nálam volt két órára a bölcsek köve úgyhogy el tudom neked mondani mi történt.

Kiinduló állapot

1.) az MSzP szavazói bázisa a legöregebb az országban és a fiatalítási projekt befürdött

2.) 2006 elejétől lehetett lehívni az EU-s fejlesztési pénzeket, aminek a jelentőségét az MSzP vezérkar erőst túlbecsülte (lenyúlni sok pénz, de hatalmat bebetonozni kevés)

3.) az MSzP okos emberei meg vannak győződve arról, hogy a Fidox bármelyik percben széteshet, csak egy utolsó szöget kell beverni a koporsójába

4.) ha valamelyik oldal fragmentálódik, akkor akár hosszú időre is elveszítheti a kormányzóképességét... sőt az ellenfél megpróbálhatja benyomni a saját udvari ellenzékét a helyére

Ezen az alapon az MSzP vezérkarban az a meggyőződés alakult ki, hogy a 2006-os választás az Internacionáléban megénekelt összecsapás (ez a harc lesz a végső). Ugyanis két fogatókönyv lehetséges:

a.) az MSzP nyer, ekkor az EU-s pénzekkel népszerűséget vásárolhatnak... illetve az Alcsúti Törpecerkóf összeomlik, vagy a párttársai megpuccsolják. A Fidox szétesik egyedül maradnak a porondon.

b.) a Fidox nyer, ekkor a Fidox vásárol az EU-s pénzekkel népszerűséget... a Maszop pedig ellenzékbe szorul a lassan kihaló bázisával, vagyis a Fidox marad egyedül a porondon.

Ennek okán kialakult bennük az a meggyőződés, hogy a 2006 választás a Döntő Csata, aki ott győz az visz mindent. Az ár nem számít a 2006-os választást meg kell nyerni. Ha gazdaságilag nonszenszt csinálunk nem érdekes, ha beáldozzuk a pártot nem érdekes. Aki ott veszít az mindent elveszít, aki ott nyer az mindent megnyer.

Az MSzP ezt is csinálta, féléves adócsökkentés, elszálló költségvetés, demagógia ezerrel (aki itt gyógyszerfelírási díjat...). És nyertek! Azonban menet közben szar került a palacsintába. A Diktatórikus Miniduce nem őrült bele a vereségbe és stabilizálni tudta a pozícióját, a gazdaság pedig nem gyűrte tovább a bíródást és megadta magát.

Ezután jött az öszödi beszéd: a csatát megnyertük, de az ellenség nem veszítette el a háborút. Fiúk, minden hadiaanyagunkat beletoltuk a csatába, nincs lőszer, nincs benzin, nincs konzerv. Vége, vesztettünk.

Remélem segítettem.

Kiv. tiszt.

bz

Tündér_Lala 2010.01.09. 19:42:18

@zsebatya: Gyurcsány egy olyan maffiavezér akinek kicsúszott a kezéből az érdekhálózat vezetése. Ezen érdekhálózat egységei korlátozhatatlanná és önjáróvá váltak, mert vezetőjüknek nulla erkölcsi tekintélye maradt Öszöd után(egybként sem volt sok, hiszen mindenki tudta, hogy hogyan szerezte a vagyonát). Az érdekhálózat tagjai pedig egyre növekvő ütemben saját zsebre loptak és mindenféle korlátozási szándék röhögésbe vagy dührohamba torkollott. Nem véletlenül, mert aki meglopta a maga milliárdját, az nem hirdethet üvegzseb programot a többieknek hitelesen. A társadalom pedig lassanként nem tudta nem felismerni, hogy mi folyik felső közép és alsó szinten is. Egyre nyilvánvalóbbá vált az ország helyzete. A gazdasági, államigazgatási, morális és társadalmi válság, a bűnözés elszabadulása egyszóval a teljes anarchia.
Az ország kibírja, ha néhány 10 vagy 100 milliót ellopnak, de nem bírja el, hogy középvezetői szintig mindenki 100 milliós vagyonokat akar összeharácsolni néhány év alatt, de még a csicskások is tizen milliókkal gazdagodnak.
A kurzus bukásának ez a valódi oka, de a következményeket még sokáig nyögni fegja az ország.

Tehetetlen Dodó 2010.01.09. 19:48:26

@Tündér_Lala:
Így ám!
Nem a semmibe csurgott el a 11.000 milliárdos államadósság-növekmény, bizony!

Várkonyi 2010.01.09. 19:59:18

@zsebatya: Őszöd= szenvedélyes igazságbeszéd?

Önnek, -mint általam tipikusnak tartott baloldalinak- mi a véleménye az újfasisztákról? Tudja, akik úgy masíroznak, egyenruhák susognak, bakancsok csattognak, okkal keltve félelmet például a VII. kerület kettős állampolgárságú lakóiban?

Tündér_Lala 2010.01.09. 20:01:11

A bevallotta, beismerte kifejezések némi bűnbánatot sugallnak, igaza van Hölgyválasznak. Sokkal jobb, ha azt monjuk BÜSZKÉN VÁLLALTA.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.09. 20:06:26

@Tündér_Lala:

Büszkén bevállalta, hogy kimondja, amit bevall:o))

Ergé, ez trollkodás?;-)

tewton 2010.01.09. 20:16:40

@Tündér_Lala: büszkén vállalta, zárt körben ... pffff.
ja. mint amikor a pincérek azzal dicsekszenek egymásnak a konyhán, hogy valamelyikük beleköpött a vendég ételébe.

zsebatya 2010.01.09. 20:24:02

@Grift: Távdiagnózisa nem talált. "Szerelme", "egy nekrofil imádata"... Baromság.

zsebatya 2010.01.09. 20:27:00

@Várkonyi: Fogalmam sincs, miért tart kimondottan baloldalinak - egyáltalán, milyen definíció szerint lennék én ilyen vagy olyan?
A gárdás masírozókat nem csípem, bár párat személyesen ismerek. "Amúgy" rendes srácok, csak buták, mint a főd. ettől persze még lehetnek veszélyesek.

zsebatya 2010.01.09. 20:29:17

@bz249: Sokat nem segítettél, de azért kösz. Mellesleg meglehetősen sok mehákkapításoddal egyetértek.

Várkonyi 2010.01.09. 20:47:36

@zsebatya: "milyen definíció szerint lennék én ilyen vagy olyan?"

Az alapján, hogy a Gyurcsótányt véded, hát gondoltam valami érdeked biztos fűződik hozzá. De nem, úgy tűnik te önzetlenül vagy ekkora idióta.

"rendes srácok, csak buták, mint a főd"

A magadfajta filoszokhoz képest tuti... Egyébként meg ők teszik a legtöbbet a tettek szintjén az országért, semmi fizetéssel, kizárólag a szabadidejükből áldozva erre. Persze lehet hogy pont ez számít "butaságnak" a szemedben.

Visszatérve azonban a kérdésre: akkor mi vagy? Minek tartod magad? Hova tartozol?

Shore 2010.01.09. 20:54:55

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=92):

"fedezték a szavazatszerző hazaáruló politikát"

:)

Már csak azt nem tudom, hogy az ilyeneket vértolulásos fejjel írod (kétlem), vagy röhögsz közben.

Hattory Hanzo 2010.01.09. 21:19:13

@Várkonyi:

Egy Jobbik szurkoló helyében az "idióta" kifejezéssel nem nagyon dobálóznék. Amikor a párt vezetője az iráni Forradalmi Gárda budapesti masírozásáról beszél jelentős tömeg előtt, és nem röhögik ki hangosan, akkor nehéz eldönteni, ki a nagyobb retardált: Vona, vagy a követői.

Várkonyi 2010.01.09. 21:29:46

@zsebatya: "végre egy politikus ki merte mondani, hogy elkúrtuk és mindent máshogy kell csinálni, még rámegyünk, akkor is. Jól ki is csinálták az illetőt."

Hehhehe

Arra gondolsz hogy a szemét pártja egyöntetűen többször is kiállt névszerinti szavazáson mellette, önként mondott le, mert 18%-án állt a pártja, majd most az országos lista negyedik helyét kapta meg?

Bár engem csinálnának így ki...

Nyugodj meg, Kúrcsány barátunk még nincs kicsinálva, a jövőben viszont jó lenne, ha ki lenne csinálva...
(Érted mire gondolok, ugye;) )

bz249 2010.01.09. 21:44:04

@Hattory Hanzo: minden hüjesége ellenére... egyelőre Páncélvonat Gabi még nem baszta szét a gazdaságot. Ellentétben egyes Ferenc nevű MSzP politikusokkal. Szóval szerénység elvtárs!

Várkonyi 2010.01.09. 21:46:20

@Hattory Hanzo: Attól hogy valami irreális a szemedben, illetve valószínűtlennek tartasz valamit, még lehet Vonának igaza, aki egyébként lószart beszélt a Forradalmi Gárda masírozásáról, választási megfigyelőkről beszélt.

Egyébként Vona mond néha vad dolgokat, de szerintem ez még belefér. Vona és a pártja saját maga húzta föl magát 2003 óta ide. Hát érthető, ha kicsit néha populista próbál lenni.

Ott van pl. a kereskedelmi tv-k lerombolása és sóval beszórása: mindenki tudja, hogy ezt nem kell szó szerint venni, meg azt is hogy mondanivalóját tekintve teljesen igaza van: kifelé a romlás propagátoraival!
Isten segítségével ki is űzzük majd ezt a bandát.

bryan 2010.01.09. 21:57:04

@bz249:
Ez nagyon szép volt.
Amivel még kiegészíteném: az mszp nem egy tömb, hanem elég sok érdeket összeegyeztetni próbáló mocsár. Gyurcsány szerintem nem tudta volna végigvinni a kampányt a párt szétesése nélkül, ha elmondja, mit is akar valójában. Kockáztatott és nyert, a győzelemtől kezdve az MSZP-ben jódarabig messiásként tekintettek rá, emlékezhettek az akkori hírekre.
Akkor már legitimitást és hatalmat szerzett, a szoci öregek tudták, hogy nélküle kevésre mentek volna. Viszont azt is tudták, hogy ez a fickó akar valamit, ami az ő érdekeiket sértené. El tudjátok képzelni, milyen arcot vágtak, amikor előkerült a költségtérítésük a beszédben? Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a beszéd nyilvánosságra került. Az öregek örültek, hogy megnyerték nekik a választásokat, szerettek volna zsíros EU pénzekben könyékig turkálni, de nem tetszett, hogy ott volt a Feri aki látványosan beleélte magát a purifikátori szerepbe.
Amit szerintem nem akartak, az a beszéd önkormányzati választások előtti nyilvánosságra kerülése. De valami szar került a palacsintába, ami nekik nagyon sokba került. Viszont a beszéd nyilvánosságra kerülésével Gyurcsány-kör hatalma megrendült, ami ehhez a két éves szánalmas vergődéshez vezetett, ami pedig igen jól jött a TSZ-elnök szakosztálynak a megszokott elkúrós politika folytatásához. Gyurcsány meggyengülése miatt nem tudta átverni a párton az indítványokat, az SzDSz a másik oldalról szívatta a koalícióból való kilépéssel tehát a nagy egyeztetésekben végül egereket szültek a hegyek, majd azokat is eltaposták, még mielőtt nagyobb kárt okoztak volna. Aztán jött Bajnai és valszeg kurva sok lebaszás külföldről meg a nagy megijedés, hogy tényleg mekkora szarban vagyunk, ebből pedig egy minimális normalizálódás következett. Legalább annyi, hogy nem mentünk csődbe.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.10. 08:34:30

@zsebatya:

Zzebatyám, a maga elbeszélése roppant érdekes, figyelemmel olvastam. Tele van részigazságokkal, és ez nehezen tettenérhetővé teszi a benne megbúvó félrevezetéseket és tévutakat, amelyekre az utóbbi 20 évben csaknem ráment az ország.
Ezek közül a legveszélyesebb értelmezés, hogy ennek az országnak egy elitje van, ás ez definíció szerint az MSZP-SZDSZ körül gyülekezik. Következésképpen az ő köreikből kell jöjjön a megváltó, minden egyéb megoldás maguk szerint eleve lehetetlen.
Ezért aztán, mivel a hülyefidesz megakadályozta a reformokat, most inkább gyászolni és sírni kell maguk szerint, mivel odalett az európaias fejlődés lehetősége. Nagylelkűen most a hülyefidesz mellé odacsapja még a hülyetéeszelnököket, olvassuk csak, örüljünk neki.
Nem kell mondanom, mennyire nem tudjuk elfogadni azt az értelmezést, hogy a baloldal keltetőjén kívülről nem jöhet értelmes alternatíva. Tudja, én az őszödi beszéd hátterének inkább azt az értelmezését tudom elfogadni, hogy az MSZP-SZDSZ köreiből kiindulva eleve nem jöhet eredményként semmilyen hasznos és érdemi változtatás, ahogyan az előző évek eseményei ehhez a narratívához fényes bizonyítékul szolgáltak.

marós 2010.01.10. 09:12:35

Az adófízetők pénzén hizlalt kövér disznók beindították a hazugsággyárat. A fidesz és ov. az egyedüli megoldás, ami a lerabolt országot ki tudja vezetni a politikai, gazdasági, erkölcsi nihilből. HAJRÁ MAGYARORSZÁG !

zsebatya 2010.01.10. 09:40:59

@Elpet: "Ezek közül a legveszélyesebb értelmezés, hogy ennek az országnak egy elitje van, ás ez definíció szerint az MSZP-SZDSZ körül gyülekezik. Következésképpen az ő köreikből kell jöjjön a megváltó, minden egyéb megoldás maguk szerint eleve lehetetlen."
"Nem kell mondanom, mennyire nem tudjuk elfogadni azt az értelmezést, hogy a baloldal keltetőjén kívülről nem jöhet értelmes alternatíva."

Soha nem írtam, netán gondoltam volna ilyesmit. Ha Ön ezt vette ki a szavaimból, baj van és alighanem én nem voltam benne a hibás, nem fogalmaztam jól.

@Várkonyi: A törtelemben eddig egyetlen lényről tudok (nem embert írok, mert ugye e körül is akad némi vita), aki vállaltan és következetesen pontos definíciót adott magáról, de azt is keresztre feszítették. Tehát magamról: csóró,alkalmi munkákból élő tucatpolgár vagyok Magyarországról, aki a rendszerváltozás hajnalán még Fideszplakátokat ragasztgatott Gödöllőn, előtte a hatóságtól zaklatott zenekaroknak stúdiófelvételeket készített abban az egyetemi stúdióban, amit akkor éppen vezetett, de volt minisztériumi sajtófőnök is két évig, amíg tele nem lett a töke az úgymevezett nagypolitika burjánzó és védhetetlen stiklijeivel. Még mielőtt bárki rákérdezne: én nyugodtan borotválkozhatom tükörből, ezért nincs autóm, meg nyaralóm. Van persze valamiféle alapmeggyőződésem a világ dolgairól, de azt a jelenlegi terminusokkal leírni nem lehet. Sajnos sok mindenről tudok, de semmire sem megyek vele. Ennyi. (Nyilvánezekért a mondatokért is kapok majd gúnyos szamélyeskedő megjegyzéseket, de ez benne van a pakliban.)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.10. 10:04:17

@zsebatya:

"Ha Ön ezt vette ki a szavaimból, baj van és alighanem én nem voltam benne a hibás, nem fogalmaztam jól."

Ilyen ellentmondásos az összes szövege is, mint amilyen ez a mondata (túl a nyelvi pongyolaságon), t. uram!

zsebatya 2010.01.10. 10:21:01

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=92): helyesen: "alighanem én voltam benne a hibás". Bocs.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.10. 11:02:44

@zsebatya:

Ne faroljon ki abból, amit írt.

Énekelget itt arról, hogy a maffiakörök Orbán körül, meg önkényuralmi hatalomátvétel készül jobboldal részéről, meg hogy egy, csak egy ember volt, aki megmondta az igazat, ugye a mögöttes jelentésszinten megjelenik, mire képes maga szerint a baloldal és a jobboldal. Utána amikor értelmezem azt, amit körülírt, hipokrita módon arra hivatkozik, hogy explicite nem mondta ezt.

Ne nézzen mindenkit hülyének, ócska játék ez.

De rákérdezek: maga szerint jöhet a jobboldal részéről sikeres, az ország és mindannyiunk érdekeit szolgáló politika? A jobboldalon most a Fidesz-KDNP-t és támogatóit értem. De ha akarja, csapja hozzá a Jobbikot, bánom is én.

zsebatya 2010.01.10. 12:01:28

@Elpet: Igen, jöhet. Csak ehhez a korábbi múködésükkel ellentétes lépéseket kellene tenniük. Egyébként senkit sem nézek hülyének. Önt sem. Nem írtam arról, hogy Orbán korül maffiakörök működnének. A döntéshozatalban az országjó szempontjából közömbös fazonokról tettemellítést. Arről viszont igenis szóltam,hogy az egyébként a politikusi kínálatból messze kiemelkedő személyiség miként lett talán akaratlanul is bábja egy sajátos, és bizonyos tranzakciókat ideológialag tökéletesen lefedező vezérépítésnek. Szerintem baj akkortól van, ha komolyan elhiszi az illető, hogy ez a személyéhez kötődő tömegjelenség tényleg a zsenijének megnyilvánulása és nem egyéb. És semmiből sem farolok ki. Nem szokásom. Személyesen, saját magamat illetően semmiféle vesztenivalóm nincs, ha nem lenne áthallásos a dolog azt mondanám, vagyok, aki vagyok.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.10. 12:39:49

@zsebatya:

"Csak ehhez a korábbi múködésükkel ellentétes lépéseket kellene tenniük."

No persze. Csakhogy ezt a jobboldalon senki nem gondolja így, tehát eszünk ágában sincs a korábbi működéssel ellentétes lépéseket tenni. Ön, aki természetesen nem tartozik a baloldalhoz, a kisebbik rossz elvén kénytelen lesz a megoldást ismét az MSZP-(SZDSZ) immár MDF-fel upgradelt változatától várni.

Ennek alapján soroljuk mi Önt a baloldalhoz, de ez ne zavarja Önt, egy független embert mások véleménye ne befolyásolja semmiben. Mi már csak ilyen skatulyázók vagyunk.

zsebatya 2010.01.10. 12:56:02

@Elpet: Gondolatmenete rafinált és ügyes, de nem győzött meg arról, hogy zogenante baloldali lennék. Abban pedig bizonyos vagyok, hogy egyszerű és kényszerű okok miatt a magát most jobboldaliként definiáló csoportusulás mégis csak eltérni lesz kénytelen a korábbi korműnyzati működésénének gyakorlatától. Különben egy évük sem lesz hatalmon, mert akkor saját táboruk lesz igen-igen haragos. Egyébként csak skatulyázzanak engem bátran. Saját, e pillanatban meglehetősen bizonytalannak tekinthető egzisztenciámat is ilyen skatulyáknak köszönhetem, nem új tehát a helyzet.

zsebatya 2010.01.10. 13:01:06

@Elpet: Csak saktulyázzon nyugodtan, nem fáj. De az úgynevezetett mai jobboldalnak akkor is változtatnia kell korábbi kormányzati módszerein, ha nemakarja, mert különben saját tábora fogja igen kemenyen számon kérni, miért is nem azt csinálja, amit ígért. Nem lesz könnyű dolguk, már ha bizonyos demokratikus normák számítanak bármit is ma még.

zsebatya 2010.01.10. 13:04:09

Csak egy apró megjegyzés: nem mondok mindent kétszer, mindent kétszer, csak azt hittem, az első változat elveszett, valahol a szerverek ködében. Hát bocs, bár ugyanarról szól mindkettő.

Várkonyi 2010.01.10. 13:19:30

@zsebatya: Már elnézést de Gyurcsótány Ferencet tehetséges politikusnak tartani, aki az MSZp áldozatává lett... hát ez mindennek a teteje.

Gondolom azelőtt a KISZ áldozata volt, úgy lett a vezetője is, azelőtt meg az MSZMP áldozata.

Egyébként is, mit lehet egy olyan emberről mondani, aki nyilvánvalóan egy önmagától elszállt senki, aki ilyeneket mond a tüntetőkre, hogy majd megunják és hazamennek, aki azt mondja, hogy el lehet menni ebből az országból, aki a nomentana kft révén milliárdokat csalt és sikkasztott?
Többek között a 23 millió román is az ő háttérötlete volt.
Nem politikus az ilyen, hanem gazember.

Másik: Az országos lista negyedik - befutó - helyén van ez a tetű. Valamint Bajnai megemlítette asszem egy interjúban, hogy rendszeresen konzultál vele, tehát Feri továbbra is szemmel tartja a dolgokat.

Bár engem állítanának így félre bármiben...

Gondolom továbbra is lop, csal, sikkaszt, ahol tud, vagyis a rivaldafényből kikerülve méginkább azt adja, ami lényege.

Egyébként meg nagyon tehetséges, ezt javára írom, csak hát a tehetség sem ment meg, amikor a hurok szorul a nyakadon...

heima (törölt) 2010.01.10. 14:03:24

végre megszületett az oldal, amire mindenki várt: mszp.hu/igykormanyoztokti/

"Tartunk tőle, hogy az elkövetkező hónapokban úgy fog kinézni az ország térképe, mint egy hatéves bárányhimlős gyerek. Egyetlen négyzetcentiméter sem marad narancssárga pötty nélkül - jegyezte meg Szabó Zoltán."

Tehetetlen Dodó 2010.01.10. 14:34:54

@heima: Mi meg pont ebben bízunk, Zolikám.

elfelejtette 2010.01.11. 02:05:05

@Várkonyi: "Már elnézést de Gyurcsótány Ferencet tehetséges politikusnak tartani, aki az MSZp áldozatává lett... hát ez mindennek a teteje."

Hat ez az, az eredmenyeket lenezve pont forditva tortent. Az MSZP valt Gyurcsany aldozatava. Elhitette, hogy majd o megvaltoztatja a partot, az orszagot, a tarsadalmat. Ehelyett az tortent, hogy adossagba taszitotta az orszagot, a tarsadalmi moral kis joindulattal semmit nem javult, bar szerintem rosszabb, mint volt, es az MSZP-t a padlora kuldte, aztan elegansan tavozott, mar ha lehet elegansnak nevezni a tavaly tavaszi lelepeset.

Jott, latott, veszett, de persze mindenki mas tehet rola, Orbantol kezdve az ellenzeken at az osszes honpolgarig. Mindegy, ki a hibas, akarmelyikouknel van a bolcsek kove, Gyurcsany es Magyarorszag nem kompatibilis egymassal, ezt el kell fogadni.

narmer 2010.01.13. 11:26:44

VÁRKONYINAK
Miféle kettős állampolgárok lakahatnak a VII kerületben? És mitől azok? És most itt laknak vagy nem itt laknak? Légy szíves felvilágosítani, mert én pont a közepében lakom sereg cigánnyal körülöttem, de még életemben errefelé élő gárdistát nem láttam. Szóval vagy hazudsz, vagy nem mondasz igazat,

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.13. 14:22:38

@narmer:

"Miféle kettős állampolgárok lakahatnak a VII kerületben? ... mert én pont a közepében lakom sereg cigánnyal körülöttem,"

Azok ott kettős pakisztán-magyar, vagy indiai-magyar állampolgárok! Csúcs titkos! Psz!

Ha nem a kerület közepén, hanem a déli szélén laknál, akkor más kettős állampolgárságú szomszédaid lennének! :-)