Ki Európából, de mindahányan
2009. november 11. írta: Szmöre

Ki Európából, de mindahányan

  Michele az esti málnás sört megelőzően elcsámpázott a mikrofonig és belémondta: nem tartozik Brüsszelre, hogy Sólyom Lászlót kitiltották Szlovákiából. Az Európai Bizottság igazságügyi szóvivője elropogtatta még azokat a mondatokat is, amiket a Schuman téri bullshitgenerátor aznap kidobott. Kétoldalú ügyről van szó, de azért elemzik a kialakult helyzetet. Egyébként sincs még uniós törvény a hivatalos személyek szabad mozgására.

  Nem ez az első alkalom, hogy az EU képmutatása miatt kinyílik a bogáncsvirág az ember zsebében. A szlovák nyelvörvény vitájában így hangzott az alibizés: nagyon sajnálják, hogy konfliktus alakult ki Budapest és Pozsony között, de sajnos nincs rá jogi keret, hogy nyelvhasználati ügyekben Brüsszel fellépjen – sajnálkozott az unió egyik biztosa. A többnyelvűségért felelős. 

  Értjük mi, hogy elkéne valami jogi felhatalmazás a helyzet közösségi kezeléséhez. De azért hadd dörögjünk valamit a lapszélre. Az EU elviekben azért politikai közösség, mert képes politikai állásfoglalásokra. Azon elvek alapján, amelyekre ásítástól ásításig hivatkozik. Lehetett volna legalább egyetlen kóbor uniós kacorkirály, aki kimondja: Sólyom kitiltása nem felel meg „arányosság elvének” és a szlovák nyelvtörvény hiába „legitim”, a júliusi módosításai egyáltalán nem azok. Esetleg halványan hozzátehette volna, magán- és nem testületi véleményről van szó.

  Ha az EU állandóan szabott jogi keretekre és kötött kezekre hivatkozik, akkor ne nyivákoljon, ha a zemberek távol lévőnek érzik az egész csillagos cirkuszt és leszavaznak az antibrüsszeliánus pártokra. Ha a szlovák nyelvtörvény rendjén való és az EU-nak nincs dolga, akkor ne kreáljanak értelmetlenül többnyelvűségért felelős biztost (ennél így még egy marsexpedíciós, vagy egy euróérmék hátlapját felügyelő tárcának is több értelme van).

  S harmadjára, ha a magyar-szlovák vita a két ország belügye, akkor az unió más területeken is maradjon a saját csigaházában. Ne ordibáljon a szőnyeg alól sokezer kilométerre tévelygő diktátorokra, és ne bátorítsa a belarusz ellenzéket. De ne ítéljen Szaharov-díjat bebörtönzött pekingi aktivistáknak sem. Elvégre itt is idegen országok belügyéről van szó.

  Szolidaritás és egység a sokszínűségben. Meg a fogatlan nénikétek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr561516991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evil overlord (törölt) 2009.11.11. 21:02:47

@Úlfhéðinn: Akikről beszélsz, azok nem az Igazi Demokraták, hanem az Igazi Magyarok. Nagyon nem mindegy.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.11.11. 21:22:22

@Jobb híján MDF-es:

Egyszerűen meg vagyok döbbenve, és egyben le is vagyok nyűgözve. Hogyan volt képes a mai nap folyamán ezt a szinte hiánytalan közhelygyűjteményt összehozni? Benne van minden, amit nemzettudattal, külpolitikával kapcsolatosan a magyar értelmiség egyik része egy totálisan elhibázott koncepció alapján évtizedek alatt kiötlött és megpróbált lenyomni az ország torkán, egyeseknél rosszallást és bosszúságot, másoknál kifejezett dührohamokat okozva. Döbbenetes tabló.
Csak néhány gondolat a teljesség igénye nélkül. A nemzetek együttélését nem a másik nemzet jogaira való odafigyelés, érzékenységének tiszteletben tartása teszi működőképessé. Nincs a világon olyan ország, amelyik ne a maga érdekeit tartaná elsődlegesnek.
Magyarországnak nem kell bábáskodnia a szlovák nemzetállam születésénél. Nem az a feladatunk, hogy különböző elméletek alapján segítsük a modern Szlovákia létrejöttét, hanem az, hogy folyamatosan emlékeztessük őket, hol húzódnak a magyar érdek azon határai, aminél nem tudunk és nem akarunk hátrébb húzódni. A többit oldják meg ők.
Az asszimiláció egy jelenség. Nem az abban érintett személyek által felismert történelmi szükségszerűség követése, hanem olyas dolog, ami velük történik, ha annak a feltételei adottak. Kulturális hasonlóságok, befogadó közeg, életvitelbeli elégedettség, természetes jó viszony a többséggel. Ilyenkor az asszimiláció majdhogynem elkerülhetetlen. Ha a feltételek nem adottak, semmilyen történelmi perspektívában gondolkodás nem várható el az egyéntől, senki nem akarja a saját életét tágabb horizontba helyezve feladni nyelvét, szokásait, kötődéseit.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.11. 21:49:53

@evil overlord:

Nem vagyok benne biztos, hogy érted, amit mondok. Nem baj, inkább hagyjuk.

evil overlord (törölt) 2009.11.11. 22:02:51

@Úlfhéðinn: Ebben az országban a balliberálisok tetszelegnek a demokrácia védőinek szerepében. A szélsőjobb a magyarság védelmezőjeként tetszeleg. Nem tudom, mi nem érthető ebben.

Bergeroth 2009.11.11. 22:18:37

Az a baj, hogy ketté van osztva ez az ország. És ezt főleg viktornak köszönhetjük.
Ugye mindenki emlékszik az "aki nem velünk van az nem magyar" című jelmondatára, meg a kokárdás nemzeti jelkép magántulajdonba vételére? Vagy a legutóbbi, talán mai hír, hogy "nem ülünk az mszp-sek meg a jobbikosok mellé" kijelentésére.
Miért? Miért kell folyamatosan mérgezni ezt az amúgyis megkeseredett nemzetet olyan dolgokkal, amiknek a legnagyobb részéért orbán viktor a felelős?
És ez még csak a kezdet.
Jelenleg ott tartunk, hogy magyar veri a magyart, magyar kurvaanyázza a magyart, magyar köpködi a magyart, ahelyett, hogy összefognánk MI magyarok.
viktor pl. miért nem azt mondja, hogy "nem fogadjuk el az mszp és a jobbik mentalítását, mert ellenkezik a miénkkel. DE ha van jó ötletük, azt szívesen megvitathatjuk, hátha az ország javát szolgálná."
Nos?
Ahelyett, hogy az egyik magyar a másik magyar torkának esne, inkább valami közös megoldáson kellene gondolkozni.
Megtalálni végre egy közös nevezőt, ami már tegnapra is késő lenne, és nem az ellenséget látni a másikban, hanem egy vitapartnert, akinek lehetnek jó ötletei. Ötletek, amik a haza javát szolgálnák.
Amíg ez nem történik meg, kezdve a politikával, addig csak süllyedünk lefelé a szarban folyamatosan.
Egy ilyen széthúzó, magyar a magyart utáló nemzet lett belőlünk. És ezért a politikai elit a felelős.
Maximálisan.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.11. 22:32:10

@Bergeroth: Sajnos egy szavadba sem tudok belekötni. :)

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.11.11. 22:43:40

@Bergeroth:
OV sok fasságot mondott, ez a mondata (a Jobbikról és az MSZP-ről) viszont tökéletesen rendben van.

És persze hibás az elit, de csak ő lenne? Az édes választók, akiknek erre IGÉNYE van? Aki meg-megszavazza a csúf politikai elitet?

Khm?

Bergeroth 2009.11.11. 22:49:41

@Oli bácsi:
Tény, hogy mindkét oldal hibás, mivel mindennek két oldala van. De ettől függetlenül azt gondolom, hogy az ország két részre szakadása, viktor ominózus kijelentéseivel vette kezdetét. A sebek feltépése és a "beteg kórházban maradásáért folytatott harc" megy folyamatosan.
És ennek a mai napig isszuk a levét. :(

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.11. 22:50:33

@Oli bácsi: tudom, hogy nem kellene, de ellenkeznék veled, ugyanis szerintem az aki a Jobbik-nak csak a rossz oldalát látja és nem feltételez róla cseppnyi józanságot sem, az KORLÁTOLT.

medve19 2009.11.11. 22:59:28

Fogjunk össze magyarok! Rohadjon meg Orbán Viktor!
Gratulálok Bergeroth, mindjárt meg is válaszoltad, miért is hülyeség amiről beszélsz.
Ja, és persze pontos forrás megjelöléssel is tudsz szolgálni OV szörnyű kijelentéseiről, igaz?

evil overlord (törölt) 2009.11.11. 23:00:09

@Talon Karrde: @Bergeroth
(Nem Orbán védelmében), de tényleg nincs sok értelme egyezkedni a két párttal: az MSZP velejéig korrupt, a Jobbik pedig holdkórosok gyülekezete.
(Így is nácifasiztázzák a FIDESZ-t, mi lenne, ha nem mondana ilyeneket?)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.11. 23:05:00

@medve19:
"- A Naplóban többféle kijelentést tett az ígéretekkel kapcsolatban. Hogyha jól emlékszem, akkor ott arról is beszélt, hogyha, ugye, megtörténnek a választások, akkor sem a Jobbikkal, sem az MSZP-vel, ugye, nem képzelhető el semmiféle együttműködés.
- Erről is beszéltem. Na most, ha megengedi, én azt vállalnám, hogy nem dolgom, hogy az Ön szóhasználatába beleszóljak, mert az mégiscsak az Öné, de..."
orbanviktor.hu/interjuk_list.php?item=115

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.11. 23:08:56

"- Köszönöm szépen. Ami tényleg érdekelne. Ugye most az, hogy vállalásokról beszél, és nem ígéretekről. De mi vannak tényleg, hogyha az a forgatókönyv érvényesül mégis, hogy a Fidesznek nem lesz kétharmada, viszont szeretné azokat a terveket megvalósítani, amit ugye most elképzel, vállalásokat? Valóban kizárja annak a lehetőségét, hogy mégiscsak azért majd 2010-től együttműködjön... most maradjunk akkor a Jobbiknál.
- Hát, én még egyszer mondom, sem magukat törvények fölé, sem azokon kívül helyező pártokkal nem akarok együttműködni. Az egy másik dolog, hogy...

- De kitől vár akkor majd a Fidesz támogatást?
- Először is az emberektől várok támogatást.

- Na jó, de a parlamentben, hogyha szavazni kell...
- Azt kérem az emberektől, hogy gondolkodjanak előre, és adjanak annyi bizalmat nekünk, ami szükséges ahhoz, hogy azokat a változásokat, amiket ők is akarnak, mi is akarjuk, végre tudjuk hajtani. Azért az első hely, ahova fordulok, a választópolgárok. És aztán utána a választópolgárok által kialakított helyzetben kell majd valahogyan ügyesen megvalósítani a célokat. Én akkor sem arra helyezem a hangsúlyt, hogy Jobbik vagy MSZP vagy miféle parlamenti képviselőről van szó, hanem arra, hogy milyen közös célokat tűztünk ki az emberekkel. És aki azt támogatja, hát majd támogatja a parlamentben."

de egy furfangos geccó ez az Orbán

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.11. 23:10:54

Ez olyan, hogy elvárom a szavazatait ha "jó célt" kell támogatni, de egy nagy lóf@szt adok cserébe.

Bergeroth 2009.11.11. 23:17:53

@medve19:
Olvass utána, tájékozódj, informálódj és legfőképp, ahogy a mondás is tartja, "hallgattassék meg a másik fél is".
Ha szerinted ez hülyeség, hát legyen. Én viszont emlékszem arra a napra, amikor orbán viktor egy kokárdával a ruháján mondott beszédet és kijelentette, hogy "aki nem velünk van az nem magyar".
Ennek a kijelentésnek a célja nem más, mint elhitetni azokkal akik neki hisznek, hogy "igen, ti mások vagytok, TI vagytok a magyarok! A többiek nem, csak TI!"
Másnap mentem egy kört a városban és nagyon furcsa volt, hogy rengeteg emberen volt kokárda, viszont rengeteg emberen nem. És lehetett érezni a levegőben azt a feszültséget, ami a kokárdások és a nem kokárdások között volt. Ahogy figyelték egymást lopva, de szúrós szemmel.
Rossz érzés volt. És nem azért mert nem vagyok magyar. Hanem mert ennyi ember bevette ezt a marhaságot, hogy ők A magyarok, mert ők mást gondolnak.
Innentől számolom én az ország kettéosztottságát, ami a mai napig tart.
Forrást sajnos nem tudok adni (mert ez nem tegnapi sztori, hanem olyan 4-5 évvel ezelötti), hacsak nem elég magyarázat neked az, hogy viktor éveken keresztül szinte az összes fellépésén úgy jelent meg, hogy egy kokárda volt a kabátja kihajtójára tűzve. De ha megfigyeled a mostani beszédeit is, mindig próbál úgy beszélni, hogy annak olyan hatása legyen, hogy csak Ő létezik mint országmegváltó mártír és senki más.
Gusztustalannak tartom ezt a fajta burkolt, de mégis tudatosan gerjesztett kirekesztő hozzáállást.
És mielőtt megint hülyeségnek mondanád.
Ha a baloldal kezdte volna el ezt, akkor most róluk ugyanezt írnám.
De sajnos nem ők kezdték...

medve19 2009.11.12. 00:22:54

Bergeroth, igyekszem tájékozódni, meg olvasni is, sőt önhittségemben, azt is gondolom, legtöbbször meg is értem amit olvasok. :-)
Nekem nem fáj, ha utálod az Orbánt, ha neked úgy jobb, ám legyen. Ha, úgy hiszed, ki kell jelölni egy ősokot. Szerintem akkorra az ország már "szétszakadt". A baloldal is elkezdett sok mindent. Nem kevésszer lépték át a tisztesség határát, már azt megelőzően sem.
Szóval összefogni úgy nehéz, ha rögtön a sérelmeinket kezdjük egymás fejéhez vágni.
(Egyébként 2002-ről van szó. Ugye-ugye az emlékezet. Valamelyik polgári kör ötlete volt- még ünnepek előtt - , hogy márc.15-től a választásokig viseljék a kokárdát.)

Taaron Kalde, szerintem ezzel az idézettel nincs semmi gond.

Bergeroth 2009.11.12. 01:35:28

@medve19:
Nem viktort utálom, hanem a demagóg és aljas hozzáállást. Akárki más is mondhatta volna ezeket a szavakat, akkor az ő nevét írnám most ide le, ez csak ennyi.
Lehet, hogy szerinted akkorra már szétszakadt az ország, talán így is van. Viszont viktor volt az, aki nyíltan kimondta, hogy nem mi (azaz a politikusok) vagyunk a hibásak ezekért a rossz döntésekért, hanem azok akik nem hisznek nekünk, akik nincsenek velünk, akik a másik oldalra szavaznak/szavaztak és ezért ők nem is magyarok mert nem azt gondolják amit mi.
Nos, ez egy aljas hazugság, semmi több.
Egy magát felelősnek érző politikus nem mond ilyet, nem szabad ilyet mondania, mert akaratlanul is hozzájárul azokhoz a folyamatokhoz, aminek a végeredménye a manapság oly divatos jobbik és a hozzájuk tartozó szerveződések megtestesülése.
viktor bizony direkt kiengedte a szellemet a palackból és elfelejtette, hogy hol a kupak.
Nem lett volna szabad kinyitnia.
Mellesleg, ezért a hatalmas ostobaságáért, még a mai napig nem kért bocsánatot, a megosztott magyarországi lakosságtól.
Pedig ő felelős politikusnak mondja magát.
Hát ez a legszomorúbb az egészben.

Rikki Harcos 2009.11.12. 08:52:33

@Bergeroth:
az összes gondolatod Lendvai Ildikótól és a D-209-estől vetted, hűen adod vissza őket
persze ez nem baj

Rikki Harcos 2009.11.12. 10:20:23

@Talon Karrde: csak az, hogy akinek a füllentési tényezője 80%-os, annak az embernek az állításainak a maradék 20%-át sem vizsgáljuk, de ez egyszerű emberi magatartás, alapvető pszichológia

mondhatnám, a pásztor és a farkas esete

nyilván, ha valaki bántja a hozzám közelállókat, az kicsit rosszul esik, de ha ráadásul még igaz is a dolog, akkor hatványozottan fáj

Rikki Harcos 2009.11.12. 10:26:20

jaj, revideálnom kell magamat, Medgyessy Péter soha nem mondott olyat, hogy OV kiengedte a szellemet a palackból...Juhász Ferenc mondta, hogy OV kiengedte a SZELLEMBŐL A PALACKOT

teknős 2009.11.12. 10:37:05

Csatlakozom Zergéhez, mond csak emdéefes, nem ötlött fel egy pillantra sem benned, hogy nem, vagy csak ködös elképzelésekkel rendelkezel a szlovákiai nyelvtörvényről.

Anno a szocializmus alatt, a csalári rokonom cipőboltban dolgozott és aki bejött hozzá vásárolni, attól függően, hogy hogy köszönt, váltott egyik vagy másik nyelvre. Ma úgy néz ki, hogy a ragyolci számtechboltba ( I love artijust), ahová vásárolni járok, sem szólalhat meg az eladó magyarul, mert a kereskedelmi hatóság bünteti őket a nyelvtörvényre hivatkozva.

teknős 2009.11.12. 10:43:01

@Bergeroth: Ez aljas csúsztatás.

Ha végig gondolod, hogy kinek volt érdeke hiszterizálni a 2002 kampányt és nem érzelmekből, hanem IQ-ból (már ha képes vagy rá)szemléled a kérdést, akkor rájössz, hogy nem Orbán volt az, aki kettéosztotta az országot.

Valami hasonló kisérlet folyik most is, hogy aljas érzelmekre alapozott kampányt akarnak szítani. Az emberek hajlamosak az eszük helyett az érzelmeikre hallgatni, főképpen ha komfort érzetük van.

Csakhogy, fájdalom, ma nincs komfortérzet az országban.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.11.12. 10:54:58

@teknős:

"nem, vagy csak ködös elképzelésekkel rendelkezel a szlovákiai nyelvtörvényről."

Nem, a nyelvtörvény egy ködös valami, most jön csak ki hozzá a végrehajtási utasítás, tehát Te sem értheted!

Mindenesetre az elején leszögezi, hogy a kisebbségi nyelvhasználatot nem érinti. Sőt a liturgikus nyelvet sem és szó sincs benne a sírfeliratokról sem.

"Anno a szocializmus alatt, a csalári rokonom cipőboltban dolgozott és aki bejött hozzá vásárolni, attól függően, hogy hogy köszönt, váltott egyik vagy másik nyelvre."

Prosím - Tessék, így fordultak a vásárlókhoz.

"Ma úgy néz ki, hogy a ragyolci számtechboltba ( I love artijust), ahová vásárolni járok, sem szólalhat meg az eladó magyarul, mert a kereskedelmi hatóság bünteti őket a nyelvtörvényre hivatkozva."

Túlliheg a hatóság, mert kurvára nincs benne a zavaros nyelvtörvényben.
A szélsőjobbos magyar ügyvédek meg miért csak a futballhuligánokat védik, ilyenkor miért nincsenek sehol?

A kereskedő eladni akar, minden piaci országban, leszarja a vevő nyelvét, csak vegyen minnél többet, a szlovák kereskedők is ilyenek.

Itt meg a magyar közszolgálati tévéhíradóban közlik, hogy

Szlovákiában tilos magyarul beszélni.

Ezért nem pont erről van szó.

Sokan meg tökre elhiszik. Sőt még azt is, hogy az EU erre azt mondja, hogy tényleg, tök oké: Szlovákiában csak szlovákul lehessen megszólalni. :-(

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.11.12. 11:05:52

@Elpet:

"Magyarországnak nem kell bábáskodnia a szlovák nemzetállam születésénél. Nem az a feladatunk, hogy különböző elméletek alapján segítsük a modern Szlovákia létrejöttét, hanem az, hogy folyamatosan emlékeztessük őket, hol húzódnak a magyar érdek azon határai, aminél nem tudunk és nem akarunk hátrébb húzódni. A többit oldják meg ők."

Magyarország érdeke egy baráti, normális Szlovákia.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.11.12. 11:21:29

@teknős:

A kormányzás ideje alatt többféle okból kritikusan szemléltem az Orbán-kabinet tevékenységét, de 2002-ben egyértelműen mellettük foglaltam állást, mivel akkor a tét a posztkomcsi nómenklatúra végleges eltávolítása vagy hatalmuk további fennmaradása volt. Ilyen szempontból Orbán valóban kettéosztotta az országot, mert mindenkinek állást kellett foglalnia, hogy a posztkádári meleg húgyban akar üldögélni, vagy végérvényesen túl akar lépni a múlton. Az ilyen kettéosztás elkerülhetetlen.

teknős 2009.11.12. 11:43:05

@Elpet: Most kivételesen nem értek egyet veled.

Senki sem lett kizárva annak a lehetőségéből, hogy kokárdát vegyen fel. Senkit sem tiltottak el a magyar zászló lengetéstől. A megosztás aljas szándéka, nem a mi oldalunktól jött és nem is a mi érdekünk volt.

Itt silány politikai és hatalmi érdekek vezette, aljas megosztás történt, de ez nem OV felelőssége volt, hanem a másik tömbé.

Gondoljunk itt a 19.000 Ft-ra! A szocik előszeretettel raknak bombát politikai ellenfeleik alá. Az 1998. évi nyugdíjemelés és az ötéves adócsökkéntés ugyanannak a politikai gondolatnak a jegyében fogant. Elsőre bejött, másodikra visszacsapott.

teknős 2009.11.12. 11:55:24

@Jobb híján MDF-es: El kell ismerjem, ebben igazad van. Ettől függetlenül dr. Zergééknek is.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.11.12. 12:24:13

Szolidaritás és Egység a Sokszínűségben Kivéve ha Valami Balkáni Senkik Pofozkodnak Egymás Között azt Pont Leszarjuk, Majd az Amcsik Jól Lebombázzák Őket, ha Túl Forró Lesz a Helyzet. (értsd: nem veszik már rendesen, fegyelmezetten a sajátmárkás ropit)

Bergeroth 2009.11.12. 12:24:17

@Rikki Harcos:
Nem, ezek a saját gondolataim.
Akkor kérlek, magyarázd el nekem, hogy mi a hazugság abban, amikor viktor kokárdával a kitüzőjén kiáll a tömeg elé, elkezd beszélni, aminek se eleje se vége nincsen. Aztán elhangzik az ominózus kijelentés, miszerint "aki nincs velünk, az nem magyar."
Nem én mondtam hanem ő.
Miért is lenne akkor ez hazugság?
Mint mondtam, ha más mondta volna ezt, akkor az ő nevét írnám most ide viktor helyett.
Lehet, hogy neked viktor a szíved csücske, de a tények attól még tények maradnak, akárhogyan is kozmetikázzák.

Bergeroth 2009.11.12. 12:28:48

@teknős:
Ugyan miért lenne csúsztatás?
Onnantól kezdve, hogy viktor kisajátította a kokárdát és kijelentette, hogy "aki nincs velünk, az nem magyar." Ez csúsztatás?
Ő mondta ezt nem én, ha csúsztatás, akkor maximum neki róhatod ezt fel, nem nekem.
Amire te gondolsz, hogy most is az ország kettéosztása folyik, nos ez nem más, mint azoknak a viktor féle kijelentéseknek a mai napig tartó folyománya.
Nem viktortól kell számolni az ország kettéosztását?
Kérlek mondj akárcsak egyetlen olyan történést, amikor viktor ominózus beszéde előtt bárki, akárki olyan kijelentéseket tett, ami akár nyíltan, akár burkolva, de kimondja, hogy "aki nincs velünk, az nem magyar."
Várnám a válaszokat, hamár szerinted csúsztatás, akkor érdekelni mi az igazság. Hátha okosabb leszek én is.
Nos?

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.11.12. 12:51:19

@Bergeroth:

"aki nincs velünk, az nem magyar."

Ez a "Haza nem lehet ellenzékben" Orbán mondat Lendvai Ildikó fordításában. Jobb, ha a saját fülednek hiszel!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.11.12. 12:54:45

@Bergeroth: "aki nincs velünk, az nem magyar."

Erre valami forrást üstöllést, komám, szvsz nem én kérem először!

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.11.12. 12:54:45

Amúgy nemzeti egység nincs, nem is lehet, nem is volt tartósan soha. Forradalmi pillanatokban, ha van valami közös ellenségkép, akkor időlegesen van.

Normál időszakban természetes az érdekellentét.

A normális, polgári értékrend ellentétes a balos, újbalos értékrendel. Nem lehet a dolgokat vegyíteni, nemzeti egységre hivatkozva.

Rikki Harcos 2009.11.12. 12:59:13

@Bergeroth:
Talán itt már nem is politikai oldalak mentén kellene gondolkozni, nincs már értelme, hanem nemzeti és nemzetellenes erők harcaként felfogni a dolgot.

Senki nem állítja, hogy a mónikasók népe nem magyar, de az biztos, hogy a gondolkodásukból hiányzik a nemzettudat halvány szikrája is.

Amit OV mondott, hogy "aki nincs velünk, az nem magyar" az kétségkívül szerencsétlen megfogalmazás volt, én sem tudom megvédeni, és elmagyarázni, hogyan lehet ezt értelmezni, de a szívemmel értem az igazságát.

"Kérlek mondj akárcsak egyetlen olyan történést, amikor viktor ominózus beszéde előtt bárki, akárki olyan kijelentéseket tett, ami akár nyíltan, akár burkolva, de kimondja, hogy "aki nincs velünk, az nem magyar.""
Igaz nem nem nekem szól a kérdés, de ha jobban meggondolod, ezt nem is nagyon mondhatták szocialista oldalon, a liberális oldalon meg pláne nem, ui. a törzsszavazóiknak ez a kérdés tökéletesen semleges. Mondhatták volna helyette, pl. "hogyha nem ránk szavaztok, a gonosz fidesz elveszi a reggeli bumerángotokat vagy a mónikasótokat", na, ezzel tényleg lehetne riogatni.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.11.12. 13:03:50

"a mónikasók népe nem magyar, de az biztos, hogy a gondolkodásukból hiányzik a nemzettudat halvány szikrája is."

Szerintem nem az a baj a mónikasó nézőivel, hogy nincs "nemzettudatuk", hanem, hogy igénytelen, egyszerű emberek, ha gárdaruhát húznának és a "nemzettudatról" hablatyolnának, akkor sem lennének jobb fejek. Sőt!

Rikki Harcos 2009.11.12. 13:44:54

@Jobb híján MDF-es:
Jaj, ne már...látod, hogy idéztél? :-)
Kimaradt az, hogy "Senki nem állítja, hogy..."

És igen, nagyon jó a hasonlatod a mónikasók népe és a gárda egy része között.

és az már kicsit tényleg félelmetes, hogy a széljobb azonnal hazaárulózza, aki nem ért velük egyet

teknős 2009.11.12. 14:15:35

@Bergeroth: Látod, ez veletek a fő baj. Legyártotok egy mondatot, amit valakinek a szájába adtok és máris elhiszitek, hogy igaz.

Ha nincs elhiszterizált kampány nincs nyolcvan százaléknyi bp-i választó, nincs kormányváltás.És nincs egy elkúrt Magyarország.

teknős 2009.11.12. 14:28:18

@Rikki Harcos: A megosztás a köteles beszéd kiforgatásával kezdődött. Szili Katica félrebillentett fejecskéjével és azzal az alantas aknamunkával, ami annyira jellemző a szocikra. A félelem szítására, amihez annyira értenek. Annyira, hogy ezen kívül semmi máshoz sem. Csak félelmet kelteni és kirabolni képesek a nemzetet, mint azt OV nagyon helyesen megállapította. rárontanak az országra és leküzdik a béka alsó fertálya alá.
És hazudnak reggel, délben és este, folyamatosan és vég nélkül.

Bergeroth 2009.11.12. 14:33:38

@teknős:
Ki az a "veletek" ? Ezt elmagyaráznád? Mert nem értem.

Bergeroth 2009.11.12. 14:40:07

Mostmár harmadjára fogom leírni, mert úgy látom nagyon nehéz felfogni.
Mint mondtam, hogyha nem ő mondta volna, hanem valaki más, akárki más, akkor most ugyanezt írnám, csak nem viktor nevét írnám oda, hanem annak a nevét, aki ezt akkor kimondta volna.
Ha így harmadjára sem vagy képes megérteni, akkor feladom.

Bergeroth 2009.11.12. 15:04:56

@Dr. Zerge:
Nem tudok forrást adni egy olyan kijelentésre, ami egy tévéközvetítésben hangzott el 2002-ben.
A lényeg annyi, hogy én emlékszem erre a kijelentésre, de gondolom neked ez olyan, mint a messziről jött ember. Ezért kár is magyarázkodnom, leírtam amit hallottam akkor, 2002-ben, és ennyi.
Én emlékszem rá, te meg vagy elhiszed vagy nem.

Mellesleg nem szeretem ha bárki megbélyegezne így látatlanul, úgy, hogy nem ismer. Ezt is megköszönhetjük ennek a kettéosztott országnak, hogy a másik félt elpusztítandó ellenségnek tekintjük és nem vitapartnernek. Azért jó lenne ha legalább mi állampolgárok megpróbálnánk kicsit toleránsabbak lenni egymáshoz.
Jó lenne ha senki nem hagyná átverni magát és a politikai ellenségeskedést ráhagynánk azokra, akiknek lételeme a káosz fenntartása. Ne hagyjátok, hogy a politikai csatározások végleg megmérgezzenek titeket.
Csak úgy mellékesen közlöm, hogy a baloldali politikát is ugyanúgy elítélem mint a jobboldalit.
Politikusok között nincs különbség, mindegyiknek csak a pénzed és a szavazatod kell.
A különbség csak a megfogalmazásban van.

teknős 2009.11.12. 16:41:55

@Bergeroth: Gyorsan szögezzük le: arról kellene kulturált vitát folytatnunk, hogy TV közvetítésen hangzott el és te erre emlékszel!

Nyilván arra is, ahogyan a Nagy Imre temetésen mondta, hogy "agyagba döngöljük a kommunistákat".

Felhomályosítlak: Ha mondta volna, akkor azt te pontosan tudnád. Kint lenne valamelyik videomegosztón, bizonyítandó OV elvetemültségét.

De azért ha ennyire emlékszel, talán elárulod nekünk, mikor is volt az a beszéd és hol. Akkor segítenénk felkutatni. Tudod, a gugli azért sok mindent tud...

Google 2009.11.12. 19:13:17

Hát Bergeroth elment.
Orbánnak a beszédei pedig fent vannak a honlapján, gondolom, ott kell keresgélni, és aztán idehozni. Akkor hitelesebbek lesznek Bergeroth sirámai, hogy őt kizárták a nemzetből.
Bár mint Teknős is mondta, kokárdát bárki viselhetett, aki pedig nem akart, miért haragudott volna azokra, akik igen.
Nem kell minden Bergerothnak a Fideszre szavaznia, nagy a választék, mindenki talál magának valamit, még a vak tyúk is.
Orbán nem tudott volna szétszakítani olyan embereket, akik éreztek egymás iránt, a közösség iránt valamit, a pénz viszont megtette a magáét.
Hagyjuk a kokárdát, nem tett az annyi rosszat, mint a beígért pénz.

Bergeroth 2009.11.12. 19:31:23

Szomorú, hogy semmit nem értettetek meg abból amiket leírtam.
Azt azért közölném mégegyszer, hogy nem a viktorral van bajom, nem is tartom magamat egyik oldal elkötelezett hívének sem. Hanem azzal van bajom, aki olyat mond, amiböl süt az emberek megosztottságát felerősítő kijelentés. Még ha nem is kell kimondani, elég ha utal rá, a sorok között ott bújkálnak ezek a kijelentések.
A politikába belevinni az érzelmeket és így hatni az emberekre, ezt eléggé gusztustalan húzásnak tartom. És, hogy ne legyek félreérthető, a baloldal irányából ugyanolyan gusztustalannak tartom ezt.

Syr Wullam 2009.11.12. 20:04:21

Keveset kommentelek mostanában, mert van az a szint, amitől távol tartanám magam, ha lehet. De most azért mégis.

@Jobb híján MDF-es: Nem tudom, mit szívsz, mester, de nem is próbálnám ki soha. A történelemórák kimaradtak? Már az általános iskolában is? Koreai anyu? Párducmintás határrevízió? Mi a f@szról delirálsz?

Amikor ilyeneket olvasok, mindig eszembe jut, hogy nem kellene mindenkinek szavazati jogot adni. Nem sajnálom én azt a pár semmire nem elég voksot Ibi néniéktől, de kurv@ nagy gödörben van az a párt, amelyiknek ilyen támogatói vannak.

Google 2009.11.12. 21:49:20

@Syr Wullam:

Lehet, hogy Jobb híján MDF-es éppen elborzasztani akar ettől a párttól, és ennek ezt a kacskaringós útját választotta, nem?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.11.12. 22:09:02

@teknős:

Nem lett kizárva, bizony nem. Különösen azért, mert akkor a Fideszre szavazni nem a Fidesz miatt volt fontos, hanem azért, hogy az MSZMP továbbélő hatalmi világa, társadalmi háttérstruktúrája végre eltűnjön a színről. A kérdést Orbán tette föl, és az emberek válaszoltak. Ezt a nyolc év kínlódást választották. Nagyrészt azért, mert az MSZP hetihetessel, borosbocskorral, 23 millió romános dumával, nemleszgázáremelés Ildinénivel bebeszélte az embereknek, hogy minden jobb, mint a Fidesz, még az MSZP is. Abban igazad van, hogy ők élezték így ki a helyzetet, ennélfogva a kettészakításért ők a felelősek.
Pedig a helyzet az, hogy minden jobb, mint az MSZP. Nekem nem esik nehezemre a Fidesz mellé állni, de ha valakinek igen, annak is azt tudom csak mondani: addig kell csak a Fideszt támogassák, amíg az MSZP el nem tűnik.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.11.12. 22:27:55

@teknős:

A 2002-es választásokat az MSZP nem az ígérgetéssel, hanem a minden lehetséges vonalon elindított Fidesz-ellenes lejáratókampánnyal érte el, az ígéretparádé már csak ráadás volt. A gyűlölet szinte fogható volt az országban, és bizony nem a Fidesz keltette ezt. A komcsik saját félelmeikbe, amit kiváltságaik végleges elvesztésének esélye miatt éreztek, beleheccelték az ország egy részét, és ez elég volt a választások megnyeréséhez.

Tehetetlen Dodó 2009.11.12. 22:52:35

@Elpet: "Pedig a helyzet az, hogy minden jobb, mint az MSZP. Nekem nem esik nehezemre a Fidesz mellé állni, de ha valakinek igen, annak is azt tudom csak mondani: addig kell csak a Fideszt támogassák, amíg az MSZP el nem tűnik."

Nagyon jól mondod: tűnjenek el először is.
Aztán majd lehet új politikai struktúrákat építgetni.

teknős 2009.11.13. 00:55:25

@Bergeroth: Ó nagyon is értjük! Az a baj, hogy megint nem mondasz igazat. OV szavaiból egyáltalán nem süt a megosztás. Akkor hiszed ezt, ha szoci interpretációból hallgatod meg, mit is akar mondani neked, nektek harcedzett szociknak OV. Az meg sajnos a te bajod, ha még azt sem veszed észre, hogy emeszpés befolyás alatt vagy.

Ami az érzelmeket illeti, alapvetően igazad van, de a Stocholm szindróma, amire a szocik majd húsz éve építenek, sajnos éppen az érzelmekről szól.
Magam részéről nem tartom negatívnak, ha ennek a néprétegnek egy pozitív, hazafias érzelmeket ad a jobboldal.

Természetesen a gondolkodó embert ezzel nem lehet megvásárolni. Felfogja, hogy érdekképviseletről szól a politika. de ilyenek meglehetősen kevesen vagyunk.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.13. 06:23:55

@teknős: átolvastam Bergeroth kommentjeit (más blogokon) és nem látom be hogy miért lenne MSZP-z befolyás alatt.
Stocholm egyenlő Stockholm

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.11.13. 07:53:20

Az az érdekes, hogy az "egyformák ezek mind" meg "egyik sem különb a másiknál" gondolatmeneteknek mindig az a vége, hogy " egyik se jobb, tehát szavazzunk az MSZP-re", még véletlenül sem fejeződik be úgy, hogy "egyik se jobb, tehát szavazzunk a Fideszre". Akik az egyiksejobb szöveget nyomják, mindig MSZP-s agitátorok.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.11.13. 08:01:58

@Syr Wullam:

"A történelemórák kimaradtak?"

Talán nem a kút mély annyira, hanem a kötél rövid.
Nem kell megragadni az általános iskolás szintű történelem szemléleten és akkor rögtön érthető a mondanivalóm.
Aki érti az érti aki nem, az nem. Nem vagyunk egyformák.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.11.13. 08:46:45

@Bergeroth:

"Nem tudok forrást adni egy olyan kijelentésre, ami egy tévéközvetítésben hangzott el 2002-ben.
A lényeg annyi, hogy én emlékszem erre a kijelentésre, de gondolom neked ez olyan, mint a messziről jött ember. Ezért kár is magyarázkodnom, leírtam amit hallottam akkor, 2002-ben, és ennyi.
Én emlékszem rá, te meg vagy elhiszed vagy nem. "

Az inkriminált kijelentés pedig ugyebár ez lett volna szerinted:

"aki nincs velünk, az nem magyar"

Természetesen az egy gyenge tréfa, hogy egy ilyen bunkó dologra, és főképpen a körülötte, főleg választási évben kerekedhetett hzabverésre ne emlékezne az ember, de azért gúglizzunk egyet:

A(z) ""aki nincs velünk, az nem magyar"" kifejezés 1-6. találata az összes, 6 magyar nyelvű találatból. (0,42 másodperc) Nos, az a hat találat sem arról értekezik, hogy ez a kijelentés valaha is szó szerint elhangzott volna.

www.google.hu/#hl=hu&source=hp&q=%22aki+nincs+vel%C3%BCnk%2C+az+nem+magyar%22&btnG=Google+keres%C3%A9s&meta=lr%3Dlang_hu&aq=f&oq=%22aki+nincs+vel%C3%BCnk%2C+az+nem+magyar%22&fp=83f5fe07f4f604c5

Nem cifrázom, piti kis hazug pöcs vagy, sunyi bolsi. Kampányoló álértelmiségi lumpenproli, ezúttal a csillagos és nem a sávos fajtából. Gerinctelen senki, aki többszöri szépenkérés ellenére sem ad forrást, nem is visszakozik, csak nyomja, nyomja, amit valami pártbrossúrában olvasott, kampányfelkészítőn parancsba kapott. Hányok tőled, a hozzád - oldalfüggetlenül - hasonló seggfejektől, lakhatatlan ez az ország. A nyilas/ávós házmester archetipusának példaértékű képviselője, az vagy.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.11.13. 09:01:08

"Kampányoló álértelmiségi lumpenproli, ezúttal a csillagos és nem a sávos fajtából."

:-)

teknős 2009.11.13. 10:20:53

@Talon Karrde: Ez a te problémád. Vagyunk itt páran, akik látják, hogy Bergeroth függetlennek akar látszani. A jobbikos agitátorokon is meglátszik, hogy melyik oldalról érkeztek. A javítást köszönöm. (Nem ez volt az egyetlen hiba az éjjeli két hányás közti kommentemben, nyelvtanilag sem volt helyes :((()

zoli29 2009.11.13. 10:56:55

@Bergeroth:

OV soha nem mondott olyat, hogy aki nincs velünk, az nem magyar. Valakik rosszindulatból így interpretálták, de ez akkor sem hangzott el. Ebben biztos vagyok.

Ez ugyanakkora csúsztatás, mint amikor "az ellenzék nélkül is van Parlament" c. félmondat önálló életre kelt, és a baloldal szerette volna úgy beállítani (mind máig ezt teszi), mint ha azt OV politikai hitvallása lenne.

"Úgy látszik, a Ház ellenzék nélkül is működik, talán nem lesznek olyan élvezetesek a viták, és elvesztünk néhány megfontolásra érdemes érvet is."

Miniszterelnökként arra reagálva, hogy az ellenzék kivonult a parlamenti ülésről. 1998, december, Népszabadság
hu.wikiquote.org/wiki/Orb%C3%A1n_Viktor

Tehetetlen Dodó 2009.11.13. 11:07:07

@teknős: Akkor Te egy hányatott sorsú teknős vagy?!
Jobbulást!

teknős 2009.11.13. 11:11:39

@Tehetetlen Dodó: : ))) Nem én vagyok beteg, hanem a gyerekek. Csak hat hányt közülük az éjjel!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.13. 12:43:29

@Jobb híján MDF-es:

mno.hu/portal/676181
"Kopasz Józsefet, Nagytárkány polgármesterét egy hete pénteken, hallgatta ki a rendőrség. A település egyik lakosa ugyanis bejelentést tett, hogy nem érti a helyi hangosbeszélő által közölt szöveget, amely az államnyelv mellőzésével csak magyarul hangzott el."

TECCIK BAZDMEG?

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.11.13. 12:50:53

"Nagytárkány (szlovákul Veľké Trakany) község Szlovákiában a Kassai kerület Tőketerebesi járásában. 2001-ben 1344 lakosából 1115 magyar és 213 szlovák volt."

Az 213 tót húzzon haza Pripjáty mocsárba, nehogy má' érccse a helyi hangosbeszélőt, vagy tanuljon meg magyarul egy magyar faluban!

Amúgy miért tetszene?
Nekem az tetszene ha normálisan élnének együtt a magyarok és a szlovákok.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.13. 12:59:02

@Jobb híján MDF-es: Azt mondtad nem fogják alkalmazni a törvényt, tessék.
Kizárt dolog hogy 1115 magyar közt 213 szlovák nem "ért" magyarul. Ne röhögtessél már.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.11.13. 13:14:30

@Talon Karrde: Persze, hogy tud magyarul, de ettől még joga van szlovákul kapni az infókat, te se röhögtessél már!

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.11.13. 13:22:19

@Talon Karrde:

"nem fogják alkalmazni a törvényt"

Ezzel alkalmazzák? Megbüntették a polgit?

Gondolom valaki feljelentést tett a rendőrségen (ezt bárki bármely ügyben megteheti) a rendőrség meg megkérdezte a polgit, hogy mi is volt.
Ez már terror? Szerezzen egy jó ügyvédet és védje magát, Te meg adj hozzá pénzt, ha ennyire izgat. Hol vannak ilyenkor a randalírozóvédők?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.11.13. 14:39:37

@Talon Karrde: Már miért is kéne nekem kimagyaráznom bármit is? Pláne neked?

zoli29 2009.11.13. 14:40:30

@Jobb híján MDF-es:

"Gondolom valaki feljelentést tett a rendőrségen (ezt bárki bármely ügyben megteheti) a rendőrség meg megkérdezte a polgit, hogy mi is volt.
Ez már terror? Szerezzen egy jó ügyvédet és védje magát, Te meg adj hozzá pénzt, ha ennyire izgat."

Az ilyen hozzászólások miatt kezdem megérteni, miért vallod magad MDF-esnek.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.13. 14:52:37

@Dr. Zerge: Igzad van, bocsánal egy állat lehet Dr., akkor is állat marad. Elnézést kérek.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.11.13. 14:58:18

@zoli29:

Nem értem mi a bajod?
Szlovákiában egy szlovák muki panaszt tesz a rendőrségen, mert a falujában ahol szlovákok is élnek csak magyarul szól a hangosbemondó. A Szlovák Köztársaság rendőrsége meg utána jár a dolgoknak.

Ennyit tudunk. Miért is vagyok most geci?

Vagy fordítsd már le, hogy szerinted mi a fene történt?

zoli29 2009.11.13. 15:29:01

@Jobb híján MDF-es:

A lakosság 83%-a (2001-es adat) magyar. Ficoék színrelépéséig az ott élő szlovákokat nem zavarta, hogy kisebbségben vannak, és emiatt sokminden csak magyarul hangzik el vagy olvasható a településen (én legalábbis nem tudok róla, hogy ebből bármilyen probléma lett volna).
Most viszont egy soviniszta nyelvtörvény miatt az emberek elkezdik feljelentgetni egymást (amúgy nem is vagyok benne biztos, hogy valóban helyi lakos tette a feljelentést), a rendőrség pedig elkezdi zaklatni az embereket olyan dolgokért, amik mostanáig természetesnek számítottak.

Ha ezek után te azt vonod kérdőre, aki magyarként kifogásolja ezt a fajta eljárást, akkor érthető, hogy az új SZDSZ politikája a legszimpatikusabb neked.

evil overlord (törölt) 2009.11.13. 15:47:05

@zoli29: Azért az is hülye, aki egy ennyire magas labdát felad: mi a bánatért nem tudták bemondani szlovákul is?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.11.13. 16:01:02

@zoli29: Ettől még mindig jogos, természetes igény, hogy hangozzanak el a közérdekű hirdetések szlovákul is. Ahogyan az is, hogy ahol fordított az etnikai arány, ott meg magyarul is. Országfüggetlenül. Mi a fészkes nyavaját nem lehet ezen érteni?

Bergeroth 2009.11.13. 16:46:18

@teknős:
Nem tudom feltünt-e, de már írtam olyat is, hogy nem tartozom egyik oldalhoz sem. Ez annyit jelent, hogy szavazni sem fogok és úgy nagyjából le is szarom a politikát. Hogy miért is kommentelek itt? Kérdezhetnéd. A válasz pedig: Nem tudom.

Bergeroth 2009.11.13. 16:47:13

@Dr. Zerge:
Csak óvatosan fiam, csak óvatosan.
Egy rossz szót nem mondtam rólad, viszont amit te művelsz az kimeríti a rágalmazás fogalmát.
Hadd ne kelljen élnem állampolgári jogaimmal.

Syr Wullam 2009.11.13. 17:43:57

@Google: Én is bújtatott szadeszosra tippeltem elsőre, de talán azért ott még ők sem tartanak. :-))

@Jobb híján MDF-es: Hál' istennek, tényleg nem vagyunk egyformák. Ezen viszont besírtam:

"Nem kell megragadni az általános iskolás szintű történelem szemléleten és akkor rögtön érthető a mondanivalóm."

Hát éppen ezt kértem, kérem alássan! Ne ragadj meg, könyörgöm, ne ragadj meg! Ki kérte, hogy megragadj?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.11.13. 17:45:16

@Bergeroth: Fiad neked az öregapád! Éljél a jogaiddal, bolsi, hajrá!

Bergeroth 2009.11.13. 20:31:57

@Dr. Zerge:
Nem érsz te annyit.
Mellesleg el lehetne felejteni már ezt a bolsizást, meg prolizást, meg seggfejezést. Elsősorban mert rohadt unalmas. Másodsorban meg azért, mert egyik sem én vagyok.
Képtelen vagy felfogni, hogy egy kijelentés az kurvára nem oldalfüggő.

polgári per 2009.11.13. 20:44:42

@Bergeroth: Nagyon faszkalap, figyelj. A rágalmazás elkövetési magatartása világosan körül van írva. dr Zerge akkor sem követhetett volna el rágalmazást, ha egy valóságos személyről írta volna amit írt.

Bergeroth nicknek nincsenek állampolgári jogai. Te csak a virtuális világban létezel, virtuálisan sértettek meg. A Bergeroth nick mögött álló valóságos személlyel kapcsolatban nem követhető el még becsületsértés sem az által, hogy a nickjét sértegetik.

Bergeroth 2009.11.13. 20:55:09

Mellesleg, szeretném közölni, hogy innentől kezdve, aki valami sértőt ír, az semmilyen formában ne is várjon választ.
Mert innentől kezdve csak olyanoknak vagyok hajlandó válaszolni, aki ugyanolyan vagy magasabb társalgási szinten válaszol az általam írt kommentekre.
Nem tudom feltünt-e, de attól, hogy valaki sértegeti a másikat, attól egyáltalán nem lesz keményebb.
Szánalmasabb és nevetségesebb inkább, de keményebb...na az nem.

teknős 2009.11.13. 23:26:37

@Bergeroth: Az, hogy te leírod, hogy milyen eszméletlenül független vagy, az még egyáltalán nem jelenti azt, hogy az is vagy.

Ez az, amihez a szocik nagyon értenek. Olyan dolgokat, aminek semmi köze a valósághoz, elég hatásosan lehet független köntösben sulykolni az emberkékbe.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.11.13. 23:52:58

@teknős:

Hányszor, de hányszor hallottam már ezt a szöveget, hogy én független vagyok! És valahogyan az "egyforma ez mind" mondóka végére mindig az kerekedik ki, hogy a Fidesz a rosszabb. Mindig és mindig. Meg folyton olyanoktól hallom, akikről mindenki tudja, hogy régi MSZMP agitátorok.

zoli29 2009.11.14. 12:58:27

@evil overlord: @Dr. Zerge:

"Ettől még mindig jogos, természetes igény, hogy hangozzanak el a közérdekű hirdetések szlovákul is."

Ezzel egyetértek. De érdekes módon a Fico előtti korszakban nem hallottam, hogy a többségében magyarok lakta településeken a szlovákoknak bármilyen problémájuk lett volna ezen a téren. Ti hallottatok ilyet?
Igazából arra akarok kilyukadni, hogy nekem úgy tűnik, hogy ezzel a nyelvtörvénnyel a szlovák kormány nem lakossági igényeket elégített ki, hanem felülről, adminisztratív eszközökkel próbálja szítani az ellentéteket.
Javítsatok ki, ha tévedek!

teknős 2009.11.14. 13:55:16

@zoli29: " a szlovák kormány nem lakossági igényeket elégített ki, hanem felülről, adminisztratív eszközökkel próbálja szítani az ellentéteket."
Véletlenül nem szocialista kormánya van szlovákiának? Demokraták, ébresztő!

zoli29 2009.11.14. 14:03:41

@teknős:

Értem, mire gondolsz, de nem minden szocialista pártnak kell feltétlenül olyan aljasnak lennie, mint a mi szocialistáinknak.

Tehetetlen Dodó 2009.11.14. 18:19:56

@Elpet: De kérem, ez köztudott: akárcsak a szakértelem, a függetlenség is baloldali monopólium.

Tehetetlen Dodó 2009.11.14. 18:21:36

@zoli29: Mindenesetre jól fel kell kötnie a gatyáját annak, aki olyan aljas akar lenni, mint a mieink.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.11.15. 10:19:03

@zoli29: Nem hallotad, nem hallottad, számít ez? Mindenkinek jár(~na, ~jon)a szülőföldjén az anyanyalvhasználat. Hétköznapi érintkezésben, oktatásban, hivatalban. Többségben, kisebbségben, mindenféle helyzetben. Pont. Engem ez érdekel, és nem az, hogy a szlovákiai, falujukban kissebbségben élő szlovákok kérték. Jár nekik. Szlovákiában, Magyarországon, egyáltalán egész Európában. A magyar, a szlovák, a román, stb. az EU hivatalos nyelvei. Mégegyszer, fogyatékosok kedvéért, nem mittudomén a barcelonai városházán reklamálom a bolgár nyelvtudást, hanem a szülőföldön történő anyanyelvhasználatról beszélek. Ahogy a határokon túli magyarok esetében ehhez kell ragaszkodnunk, úgy vicces volna, ha ezt a magyar többségű területeken élő más nemzetiségűektől elvitatnánk.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.11.15. 10:23:16

Jav:
Engem ez érdekel, és nem az, hogy a szlovákiai, falujukban kisebbségben élő szlovákok kérték-e, mikor kérték, miért nem kérték.

zoli29 2009.11.15. 15:46:06

@Dr. Zerge:

Szíved joga a szlovák álláspontot védeni, amikor éppen a magyarok jogait nyírbálják.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.11.15. 18:05:08

@zoli29: Véd a faszom holmi szlovák álláspontokat. Ha te eztt olvastad ki abból, amit írtam, akkor elképesztően ostoba vagy. Ez esetben sajnos nem tudok rajtad segíteni.

evil overlord (törölt) 2009.11.17. 16:25:39

@zoli29: Részben választói igényt elégít ki (Slota & Meciar hívei), részben generálja az igényt. Egyetértek Zerge doktorral, hogy jár az ottani szlovák kisebbségnek a saját nyelv használata (milyen alapon várjuk el a magyarok jogainak tiszteletben tartását, ha ők ezt nem viszonozzák). Továbbá a jelenlegi felfokozott helyzetben különösen oda kellene figyelniük a magyaroknak arra, hogy szlovákul IS bemodják a szöveget.
süti beállítások módosítása