Extremely magyar
2009. október 04. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Extremely magyar

  Azt mindig is tudtuk, hogy a magyar kreatívok - a vásári kikiáltók és cégérpingálók nagypofájú modern utódai nevezik így magukat - tehetségtelen senkik, akiknek a Müszi-reklám óta nemigen volt egy jó ötletük sem. Azt is tudtuk, hogy ha bármi, akár érintőlegesen is, kapcsolódik a magyar államhoz, azt nyugodtan lehúzhatjuk a klotyón. Mindebből következően az igazán gáz dolgok abból sülnek ki, ha a magyar állam rendel meg valami reklámot. Így történt ez az Extremely Hungary című, New Yorkban és Washingtonban megrendezésre kerülő magyar kulturális rendezvénysorozat esetében is, amely - a projekt honlapján megtekinthető Pa-dö-dö-klip mellett - az alábbi videóval igyekszik megszerettetni kis hazánkat az amerikai nagyközönséggel: 

  Kedves olvasóink szerint - az állami pénz mellett - mi jár a klip készítőinek?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr461422512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sHelf 2009.10.04. 13:48:31

@pokesz70: hát nem is tudom. Értem, hogy mit akarsz mondani, de szerintem ez téves felfogás.

Nem a gagyi, seggnyalós pozitívumot kell nyomni, nem erről van szó. Legyünk viccesek, oké, legyünk önkritikusak, oké. De akkor is domborítani kell.

A paradigmaváltást elfogadom, tényleg változott a világ az elmúlt egy évben. De ez nem azt jelenti, hogy mostantól mindennek az ellentétét kell csinálni, mert "már semmi sem olyan mint volt".

Ha nincs pozitívum, amit domborítani lehet, akkor meg máshol kell kezdeni a változtatást, és addig bizony nyomjuk az eddigi módszerrel a reklámot.

gyz 2009.10.04. 13:55:19

szar, szar, szar.

És ne jöjjön senki itt liberális kormányzással, az a baj, hogy 20 éve képtelenek vagyunk kitalálni, milyen képet közvetítsünk magunkról a világnak, hogyan adjuk el magunkat.

Ha komolyan csináljuk, patetikus lesz és sematikus.
Ha viccesen, akkor kínos és szánalmas.

Az egyetlen közös pont az igénytelenség, a fércmunka.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.10.04. 13:56:01

A videó azt a fajta jópofizós belterjes önirónát képviseli, amelyet a Liszt Ferenc tér 500 méteres körzetén túl senki nem ért, vagy ha ért, kábé húsz éve kinőtt. Az akcentussal szerintünk nincs baj, de maga az alapötlet pocsék, nem is beszélve a kivitelezésről, a tenyérbemászó szpíker faszról, meg arról, hogy jól megalázza a célközönséget. Semmi értelme olyan reklámfilmet csinálni, ami a készítőkön és pár száz iwiwes ismerősükön kívül senkinek nem mond semmit.

lopicygaspar 2009.10.04. 14:01:04

haha.. a sok fidesznyalonc majd jovore verheti a segget a H mint Hungary-ra...
persze nem emlekezhetnek erre, mert akkor meg kiscsoportos ovodasok voltak a reakcios hujegyerekek. :DD

Morten Harket (törölt) 2009.10.04. 14:04:45

A reklám eleje kurvára tetszett. Az annyira jó volt, hogy beszarás.
Csak hát aztán bejött az a fasz és elkezdett beszélni. Na ott kellett volna abbahagyni.

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Igazad van, nem túl szerencsés megmagyarázni a potenciális túristáknak, hogy lám lám ők olyan hűlyék, hogy azt sem tudják hol van Magyarország (ld az 'Okosabb vagy mint egy ötödikesből' a country énekesnő bevágása a reklámba)

elinor 2009.10.04. 14:05:51

És megint sikerült odáig eljutni, hogy Magyarország=Budapest, plusz egy kis Alföld. Hévíz, ahol a legnagyobb gyógyfürdő van, az Őrség vagy a Mátra, esetleg Szeged meg Pécs ugye már említésre sem méltók. Látszik, hogy a készítők soha ki nem tették a lábukat Budapest belvárosából, max. mikor Ferihegyre mentek taxival.
Szánalmas!

AkarkiJ 2009.10.04. 14:07:20

Ebben a videóban kizárólag az a pozitívum, hogy elgondolkodott valaki azon, hogy ne teljesen olyat készítsen, mint a korábbiakban. De ennyi.

AZONNAL SZEDJÉK LE EZT A SZART A HIVATALOS HELYEKRŐL!!!!!!!!!!!!!!!!!

zsoltix 2009.10.04. 14:10:28

Azert kivancsi lennek, az angol anyanyelvuek hany szazaleka beszel akcentus nelkul idegen nyelveket? Menjenek a francba.

Cassandra Gemini 2009.10.04. 14:14:26

Újfent bebizonyosodott hogy Magyarország városállam, Budapest határain kívül pedig csak a Hortobágy létezik ahol még mindig az 1800-as éveket írják. csókoltatok mindenkit... (és a budapestiek csodálkoznak hogy vidéken miért van ekkora ellenérzés a várossal szemben?!)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.04. 14:18:01

Vessetek a nyulak elé, de szerintem ez nem olyan rossz. A felvezető egy kicsit Monthy Python-os, a többi pedig végre nem szokványos, és a célközönségre van hangolva. A "puli született raszta" pedig talán még a jó poén szintet is megüti...

terrormaci 2009.10.04. 14:20:43

azt a gecikurvaélet, hát nincs Magyarországon egy, azaz egy ember, aki tud angolul beszélni??!?! Ez elég szánalmas baszki, mutterom, aki 4 hónapja tanul angolul és rég túl van az ötvenen, szebb kiejtéssel beszél már most.. uramatyám.

zsoltix 2009.10.04. 14:25:27

@Cassandra Gemini: Na ez az. Bp-n kivul csak a Hortobagy van, ahol mindenki lohaton jar nepviseletben, es bogracsban fozik a gulyast a puszta kozepen.

vizsla_barat 2009.10.04. 14:25:46

hungarian pointing dog. muhahahaha

egyebkent is pointER.
maskeppen vizsla (es az egy AKC bejegyzett fajta,nem kell pointerezni)

is 2009.10.04. 14:32:45

@poszt: ugyanez a kritika ment Tony Curtis esetében is, hogy idejön 70 évesen egy alsógatyában. én úgy tudom, hogy az ugyanígy lefanyalgott akkori reklám is bejött, több nyugdíjas jött tőle Magyarországra, és búsásan megtérült.

lazítsál bátran. vagy a reklám szar, vagy te nem érted, és te vagy falusi tahó. 50-50%.

2009.10.04. 14:34:03

De hát ez a f*sz, aki angol nyelvparodizál, ez a kádárjános unokája!
Pont úgynéz ki, mint amaz ennyi idős korába'! Jééééééééééééééééééé!!!Nem is tuttam, hogy vanneki!

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.10.04. 14:34:40

@pokesz70: Paradigmaváltás oké, de akkor miért csak 5 másodperc volt a romkocsmákról?

Vannak nagyon jó dolgok Budapesten is, amelyek vonzhatják azokat a külföldi fiatalokat, akik bulizni akarnak (főleg, ha a kihalasztott XI. és VI. kerületet nem említjük), de nekik pl. ez a klip semmit nem mond.

New yorkiaknak meg egy déli trampli picsát mutogatni, hogy ,,ezek vagytok ti, amerikaiak", hát elég gáz.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.10.04. 14:36:38

A videókat legfeljebb valami turisztikai szakmai konferencián, tréningen tudom elképzelni, ,,így ne" példának.

navan 2009.10.04. 14:38:49

Oke. Gyozzon meg valaki, szepen kerem, hogy elfogadhato marketing modszer a celkozonseg "lealazasa". Ez a "mu" itt azt mondja (remelem, jol figyeltem), hogy na ti sikhulye amcsik, nektek ugye fogalmatok sincsen a vilagrol, de arra biztosan felfigyeltek, ha valahol "jolet" van, ugyhogy nesztek, tudjatok meg, hogy van egy orszag Europa kozepen, ahol van melegviz meg gemeskut meg puli (egytol egyig felhaboritoan szar modon prezentalva) es ahol az emberek buszkek arra, hogy alapfoku nyelvtudassal kommunikalnak majd veletek. Velkom vagytok.
Es akkor azt is ugyanilyen "viccesnek" kell gondoljuk vajon, ha mondjuk Szlovakiaban szar magyarsaggal irnak ki valamit az utcan?

Villy 2009.10.04. 14:39:55

Basszus, legalább olyat találtak volna aki beszél angolul. Ezért keltünk az amerikaiakban harmadik világ-beli képet. 10 millióból egy se beszél rendesen angolul? Ez a videó csak ront a helyzeten.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.10.04. 14:52:24

@is: "ugyanez a kritika ment Tony Curtis esetében is, hogy idejön 70 évesen egy alsógatyában. én úgy tudom, hogy az ugyanígy lefanyalgott akkori reklám is bejött, több nyugdíjas jött tőle Magyarországra, és búsásan megtérült."

Gondolom, ha ezt így állítod, akkor megvannak az ide vonatkozó adatok is. Ezekre tudnál forrást adni, mert érdekelnének? :-)

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2009.10.04. 14:57:02

Nem szerencsés a potenciális látogatót lehülyézni. Ha öniróniának szánták, akkor csehül kellett volna leforgatni, mert az ilyesmit Prágán kívül nem hiszem, hogy értenék. Az egész videó rém hosszú, a buszos idegenvezető srácból túl sok (még akkor is, ha az akcentusát poénnak nézzük).
Ennél még az is ütősebb lett volna, ha Tóta W ötletét valósítják meg, és Mo-t mint a homoszexuálisok fellegvárát mutatják be.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.10.04. 14:59:19

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: "A videó azt a fajta jópofizós belterjes önirónát képviseli, amelyet a Liszt Ferenc tér 500 méteres körzetén túl senki nem ért, vagy ha ért, kábé húsz éve kinőtt."

Kínaiakat az országimázsgyártásba! Öniróniához humorérzék és szellem kell, az meg túlképzett belpesti kreatívokban soha nem lesz, mert ők csak pózból tudják, amit mások természetesen.

Kettő, Cassandra Gemininek és zsoltixnak is igaza van. A körúti tahó is megtanulhatná végre, hogy Budapesten kívül sem csak puli és gémeschkút van az országban. Persze igen, az is tök aranyos.

Három, szerintem egy derekas kreatívégető autodafé is vonzaná az amcsi turistákat. Csak szólok. ;)

karom 2009.10.04. 15:00:39

hát pattogatatnám a fejüket valami keményen és dudoroson egy picit... hunglish ftl

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.10.04. 15:04:03

@zotya-DUB: Ez történetesen jó. Nem érezni belőle a késő esti marketingértekezletek enyhe arcvízaromával kevert izzadságszagát, és jobban megfogja azt a réteget, amit a videó megcéloz.

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2009.10.04. 15:13:46

Nem ér meg annyit a videó, hogy védjem, de azért a potenciális látogatók lehülyézésétől messze van. Nem véletlenül villan be az Eiffel-torony a bemutatásnál, az amerikai szőkeség pedig egyértelműen a társadalom alját képezi, mármint általános tudás tekintetében. Az átlagnézőben inkább kellemes felsőbbrendűségi érzetet kelt a jelenet, hogy ő nem ilyen ostoba...

beleszolok 2009.10.04. 15:13:53

Ez valami vicc? Vagy médiahack?

Netuddki. 2009.10.04. 15:17:06

Silány!
Nekem nem az önirónia, inkább a kioktató fikázás jött le.
Hülye amerikaiak na most megmondjuk mi az a Magyarország.

És igen! Nagyon is igazuk van azoknak akik azt mondják, hogy nem csak Bp. és az Alföld létezik. Buta pestiek!

zsoltix 2009.10.04. 15:17:10

Majd csinalnak az amcsik is nekunk egy promot, amiben nehany nagyvaroson kivul csak nyilazo tolldiszes indianok, nyargalaszva lovoldozo cowboyok, meg vadnyugati deszkavarosok lesznek, es bemutatjak, hogy kicseszettul nem tud egyik se magyarul:)

Netuddki. 2009.10.04. 15:20:03

Azért még kíváncsi lennék mennyit kellett fizetnünk ezért a szarért, amit egy hét alatt simán össze lehet dobni.

Savage Sentimental & The Cool Breeze Foundation · http://lettreindividuelle.blog.hu/ 2009.10.04. 15:28:50

Lehetne sokat és sokáig nyammogni ezen a kísérleten, az első sokk után a következőket bírom leírni egy kicsit higgadtabban:

Volt itt pár bősz kommentező, aki a lelkes, bár kevéssé megnyerő travel guide akcentusán hőbörgött. Nos, én hosszú évek tudatos és kitartó gyakorlása után tudom elhitetni a felületesebben figyelő native speakerekkel, hogy valahonnan Yorkshire-ből származom. Alig hallható az akcentusom, de hallható. Aki a zavaró akcentust kéri számon bárkitől is, az per definitionem lehetetlent követel, és nyilván azt is tudja, hogy melyik akcentus lenne a nyerő: literate English? BBC English? South Texas redneck blur? barmby? cockney? Baromság.

A sok nyelvtani hiba (egy focicsapatra valót számoltam össze) és "angoltalan" fogalmazás viszont megbocsáthatlan. Ha egy kínai reklámfilm ilyen magyarsággal iparkodna megszólítani engem, hogy pl. "Jönni Peking nagy szeretet, lát sok csodavalót, nem kihagy, megbán életet", akkor max. röhögök egy jót, beugrik a kínai freelance kereskedő a józsefvárosi piacról, és inkább egy másik országot választok.

Egyesek tudni vélik, hogy ez a spot egy meghatározott célközönségnek készült. Irigylem őket az intelligenciájukért, mert számomra éppen az derül ki, hogy nincs jól definiált target audience ebben a kisfilmben. Jellemző, hogy a nyitott buszon ücsörgőket hátulról vagy távolról látjuk, az ő koruk, viseletük alapján sem tudjuk meghatározni, hogy kikhez szól ez a cucc. Lazaság, lendületesség, jópofaság, kissé erőltetett poénkodás, elkoptatott turisztikai sztereotípiák, sekélyes és kevéssé informatív előadásmód - így együtt nem tud igazán működőképes lenni.

Időközben befutott Jamie megjegyzése, megkértem, hogy láttamozza a kisfilmet, és döntse el, ennek hatására kíváncsi lenne-e kishazánkra.

'Gosh, I'm confused a bit. I understand it was intended to be funny but the whole thing's kind of indifferent. Sorry, pal.'

"Basszus, egy kicsit zavarban vagyok. Vágom, hogy poénosnak szánták, de valahogy az egész dolog közömbös. Bocs, öregem."

Közömbös, bassza meg. Ennél jobban semmi sem tud fájni.

Alf (törölt) 2009.10.04. 15:41:09

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁáá

EZ A KIEJTÉS BAZEG? EBBŐL EGY SZÓT NEM FOGNAK ÉRTENI.

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2009.10.04. 15:45:36

Az a siralmas, hogy ennek van folytatása is, ugyanezzel a szpíkerrel... lásd: extremelyhungary.org/new_media.php?id=36

Arról kellene leszállni, hogy Magyarország "egzotikum", nem még inkább rájátszani a sztereotípiákra.

A másik meg, hogy egy ilyen döbbenetesen Hunglish szpíking csávó ne poénkodjon már azon, hogy milyen a magyar kiejtés (lásd a mellékelt videó). Én kérek bocsánatot.

plimplim 2009.10.04. 15:51:54

Egyáltalán nem rossz, sőt. Mostanában ez a trend. Nem mutogathatnak mindig csikóst,gulyást,Hortobágyt...
Nézzétek meg ezt,sztem ez se kutya. Itt csak egy multi irodaházáról van szó:
www.youtube.com/watch?v=eiKg30P0Q0Y
Egyébként meg mindig lehet valamin fanyalogni.

tevevanegypupu 2009.10.04. 15:55:20

Nem biztos, hogy az amerikaiak megertik, hogy ez csak egy komikus utanzata egy valodi Magyarorszagot reklamozo filmnek. Ugyanis az amerikaiak..nos, hat ok amerikaiak. Ez nekik magas..((:

spongerubber 2009.10.04. 15:57:57

én ezt nem bírtam végignézni

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.10.04. 16:01:16

@tevevanegypupu: Nem az amcsi Maunikasóból kell általánosítani; arra sem csak buta emberek élnek. Magyarország fővárosát mondjuk lehet, hogy annyira tudják, mint mi Kazahsztánét. Előfordul.

Wolf Gabor · http://www.MarketingCommando.hu 2009.10.04. 16:07:07

Végre egy friss "országimázs videó" - arra tökéletes, hogy felkeltse az érdeklődést (és elkezdjen imázst építeni). Viszont nagyon kellene a 2. rész, ami el is ad - ami választ ad arra a kérdésre, hogy miért érdemes ide jönni, és miért most.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.04. 16:08:29

Iszony. Abszolút provinciális, de közben magát valami a világot haj de nagyon értő dörzsölt jól informáltnak erőlködve mutatni kívánó, a célközönségnek azt közben kitapinthatóan lenéző, de azért neki odakacsintani igyekvő TÖMÉNY SZÁNALMAS OSTOBASÁG, SZÖÖÖRNNNYŰŰŰŰŰŰŰŰ!

Ha netán az Amerikában működő Magyar Kultúrális Intézetet is olyan totálisan dilettáns folyton „marketing”-ről hablatyoló, de ahhoz még csak nem is konyító politikai kihelyezmény vacak alak vezeti esetleg (nem állítom, csak eljátszok a lehetőséggel), mint a hírek szerint a párizsit, akkor mindent értek.

tevevanegypupu 2009.10.04. 16:19:54

@elGabor:
Mi magyarok sem tudjuk nagyon sok orszag fovarosat vagy eppen azt, hogy merre is van, szoval nem kell nagyon kinevetni az amerikaiakat. Kulonben ha valamelyest eltavolodunk Europatol, rogton ra is jovunk arra, hogy reg volt az, mikor Europa volt a vilag kozepe, s hazank a bokreta rajta. Valoszinuleg ez a kis filmecske annak a szuk retegnek keszult akiket erdekelhet is Magyarorszag, es humoruk is van.Kicsit eroltetett de azert nem olyan rossz.

zsoltix 2009.10.04. 16:20:23

Van mindket nagy ker. teven olyan sorozat, amiben egy csaj vegigkajalja meg issza meg furdi az egesz orszagot. Miert nem hasonlot csinaltak? Allami penzbol csak gagyi orszagimazs-filmekre futja? Gondolom, emlekeztek meg a Tony Curtis-felere, mar az is milyen idetlen, semmitmondo osszetakolt hulyeseg volt.

Rich.mond 2009.10.04. 16:25:19

Miért nem kizárólag a bulihelyekre, és a csajokra mentek rá? Úgyis ezekért jön ide mindenki. Egy két bevágás a Kovi felfedezte művésznőkről, és egyből el tudták volna helyezni Magyarországot a térképen.

Nekem Angliában kizárólag az jött le, hogy a "goulash, Puskas, porn, hot pussys" ugrik be a külföldieknek kis hazánkról.

joeramirez · http://automeo.blog.hu/ 2009.10.04. 16:25:42

.. és egy nyamvadt vezetéknélküli mikrofonra, vagy hátsó dícstárcsára sem telik, nem beszélve a rosszul öltözött fiatalember Teszkó-gazdaságos ingéről.

Bravó, így tudtok országimázst előadni ti!!!

joeramirez · http://automeo.blog.hu/ 2009.10.04. 16:26:31

egyébként valami liberális gyártotta ezt a SZAR-t?

Rich.mond 2009.10.04. 16:38:14

@werem:
Hát igen, lányaink erényei messzeföldön híresek:)
De komolyan unom már, hogy Norvégiától Madridig minden beszélgetésben felmerül, hogy 'hö, ott könnyen lehet dugni!'

Csoda, hogy a Rubik-kocka senkit sem érdekel?:)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.04. 16:40:07

Szerintem a tökéletes magyar országimázs filmen egy pasas látható, aki leül, kiteszi a faszát az üllőre és kurva nagyot basz rá a kalapáccsal. Ettől kigúvad a szeme. Mondja, „Ejnye kigúvad! Valamit tenni kell.”, és még nagyobbat csap rá a kalapáccsal. És így tovább, sokáig.

Aki ebből sem fogja föl az ország lényegét, az hülye.

Mondjuk azzal nem számolok, hogy emiatt oda is fog menni pénzt költeni.

ElPadre 2009.10.04. 16:43:21

EGY kibaszott lektor sem láttomozta az anyagot, mielőtt kikerült volna? és csak egy ilyen nyálas, visszataszító majmot találtak prezentőrnek?

hibás angol (it does worth? mivan?!... és egyebek), ellenszenves prezentőr, a koncepció jópofa lett volna, de agyoncsapták. és persze felmarkolták a pénzt. magyarisztán, 2009.

Rich.mond 2009.10.04. 16:45:20

@werem: Gondolom nem illik ilyet mondani, sokkal jobban hangzik a "nálunk élnek a legszebb lányok" szlogen.
Hát igen, a pénz nagy úr.

K.Z 2009.10.04. 17:05:37

Ez hihetetlenül szar. Egy középiskolai média fogalkozáson elmenne, na de hogy ezzel mutatják be hazánkat az amcsiknak...

Teddypompom 2009.10.04. 17:10:12

@werem:

Az a helyzet hogy a magyar értelmiségi egy bizonyos körülhatárolható csoportja úgy él itt száz, százötven éve hogy nem ismeri ezt az országot, kultúrát, az itt élő embereket.
Geszti Méter be is vallotta, hogy mekkora meglepetés volt neki amikor tavaly kilátogatott Erdélybe, és ott tényleg talált magyarokat.
Saját bevallása szerint először csak egy Magyarország brendben gondolkodott, amit el lehet adni és ezt igyekezett megtölteni tartalommal.

Ezek a kreatív gyrekek sem tudnak sokkal többet erről az országról.
A benszülöttek meg egyáltalán nem érdeklik őket.
Így pedig elég nehéz országreklámot csinálni.

Egyébként a filmentyű egy okádmány.

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2009.10.04. 17:18:16

gá tú dá höll jú fáken básztárd a kibászott szár kiájtíseddel.

belize 2009.10.04. 17:22:48

@Savage Sentimental & The Cool Breeze Foundation: mondjuk lehetne NY-i vagy washingtoni akcentussal próbálkozni, ha már úgyis ebben a 2 városban van a rendezvénysorozat.

Amúgy meg a kommentelők 95%-ának javaslom, hogy olvassa már el a posztot rendesen, ez nem turisztikai kisfilm, hanem egy rendezvénysorozat (extremely magyar) reklámja. Persze ez nem menti fel a film készítőit, mert ez úgy szar, ahogy van, a mac-emen 2 óra alatt ingyen jobb filmet csinálok bármiről.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.04. 17:31:03

@belize:

A kommentelők, én is, általában a poszt kérdésre válaszoltak ami így szól:

„Kedves olvasóink szerint - az állami pénz mellett - mi jár a klip készítőinek?”

Úgyhogy, na ki nem olvasta el a posztot rendesen?

JoeMendoza 2009.10.04. 17:31:13

Borzalmas nyelvtanilag, többször American-t mond a többes számú "Americans" helyett, és hiába próbál kicsit amerikaias kiejtésben beszélni, az advertisement szót tisztán brit kiejtés szerint ejti. Szánalmas, hogy annyi jó angoltudású magyar fiatal mellett ezt a paprikajancsit tették meg a videó arcának. Fos....

Savage Sentimental & The Cool Breeze Foundation · http://lettreindividuelle.blog.hu/ 2009.10.04. 17:41:12

@A Nép - Te vagy!: ez csak egy kis félreértés, de @belize arra utalt, hogy mi a spot deklarált célja. Én is felületes voltam, mert a videó megtekintése közben eldurrant at agyam.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.04. 17:44:09

@Savage Sentimental & The Cool Breeze Foundation:

Persze, oly mindegy. Ilyenen nem veszünk össze. Annyi minden máson lehet!

ghalleck 2009.10.04. 17:56:40

Jó lett volna, ha a fiatalembert valaki megtanítja az angol szöveg értelmes, érthető és élvezhető előadásához szükséges tagolásra, hangsúlyozásra! Azon se csodálkoznék például, ha a fapados légitársaságok gépein katasztrófahelyzetben úgy hullanának az emberek, mint ősszel a legyek, mivel - az egyébként kellemes hangú hölgyek - a biztonsági előírásokra vonatkozó szöveget olyan monotonon, hadarva, a szavakat szinte a felismerhetetlenségig összemosva darálják, hogy abból alig lehet valamit kisilabizálni! Gettó-rapper legyen a talpán, aki azt megérti!

lolperec 2009.10.04. 18:05:50

külföldön letagadom, hogy magyar vagyok :(

ghalleck 2009.10.04. 18:07:31

@d.z.: Ezt kifejtenéd, kérlek tisztelettel?!!!

navan 2009.10.04. 18:15:21

egesz delutan ez a szar jar a fejemben... hat az nem onironia meg vicc meg koncepcio, hogy az a szerencsetlen narrator tipushibak tomeget koveti el (later-latter, informations, meg az osszes tobbi). ha mar "fricska" meg poen, akkor tessek legalabb megprobalni valami egyenivel elojonni. nemtom. meg mindig inkabb az a neni a masik filmen a nagymezo utcajaval. csak ugy, felirat nelkul. sztrendzs kantri, sztrendzs pipl. kam bring dollarz. vagy legalabb egy felirat, hogy ez egy kalozmunka, semmi koze az orszaghoz, csak ugy elszorakoztunk egy kis penzt. vagy valami. de ez igy es ott: szegyen.

ghalleck 2009.10.04. 18:16:08

Komolyra (f)ordítva a szót: azt, aki ezt megalkotta, agyhelyen kellene sújtani. Azt pedig, aki kifizette, engedélyezte, csomagoltatta, vagy csak szimplán egy e-mailben illetékesebb helyre továbbította, a legnevesebb szervénél fogva felakasztani az első lámpavasra, és kötelezni minden arrafele elhaladó járókelőt, hogy a szájában összegyűjtött lével az illető felelőst alaposan megöntözze!

ghalleck 2009.10.04. 18:23:16

Ha valaki ilyen borzalmas angolt beszél, akkor a továbbiakban az egyik posztoló által IQ-bajnoknak titulált amerikai csajt az átlagosnál hiányosabb földrajzi ismereteinek "bűne" alól felmentem. Ha szegény látja ezt a förmedvényt, inkább fogja fel rossz viccként a dolgot, és éljen abban a boldog, ám mindazonáltal téves tudatban, hogy Európa egy ország, ahol franciául beszélnek!...

facil.j 2009.10.04. 19:00:39

mi ez az akcentus bázki

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.04. 19:22:49

Én nem értem egyébként ezt az akcentus dolgot. Mindenki hallja a videón a pasast angolul? Én egy szót se. Csak a zenét hallom és a magyar föliratokat látom. Ezek szerint az egész még annál is rémesebb mint amit így tapasztalok, pedig az – látható a megtett észrevételeimből – éppen elég.

6.Lenin 2009.10.04. 19:32:21

Savage Sentimental & The Cool Breeze Foundation ·

Elolvastam néhány hsz-t.A tiéd volt a legjobb kritika,fele angol,fele magyar.
Nagy pöcs lehetsz.

6.Lenin 2009.10.04. 20:05:06

@A Nép - Te vagy!:

Mert ha véletlen angolul beszélők is olvassák véletlenűl.
Jé, ők is angolul beszélnek,csak a felét keverik valamilyen furcsa nyelvvel,netán szeretnének bennünket utánozni?
Nincs saját nyelvük?
Akkor biztosan valamiféle primitiv nép lehet.
Milyen könnyű másokat kritizálni.
Természetesen ettől még lehet az egyetlen magyar,aki a legtökéletesebben beszél angolul.

6.Lenin 2009.10.04. 20:07:46

Na,igen "véletlenűl" rádupláztam.Nagy pöcs vagyok,de ezt tudtam eddig is.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.04. 20:45:50

@6.Lenin:

Nézzük. Senki sem versenyképes velem ha az angol magyarral keverésének visszataszító divatjától undorodásról van szó.

De én nem úgy emlékszek, hogy ő ezt csinálta. Betett egy angol idézetet a videóra várható angolszász reakció illusztrációjául, de ugyanazt rögtön magyarra is fordította. Ezzel így nem látok olyan – sznobizmus – értelmben hibát ahogy említed. De most megnézem mégegyszer.

Hát izé. Nyertél! Ha egy ici picit még mentegethetem, azért egy fokkal enyhíti a tényálladékot, hogy kevés kivétellel amolyan szakszó féléknél használja ezeket. Ez egy fokkal kevésbé durva, mintha igazán a legkisebb ok nélkül szőné bele az angol dumát a szövegébe ahogy minimum nekem lelki kínokat okozva sokan, de rendben, igazad van.

Ja, azon igazán ne pöcsöld magad (őt sem lett volna abszolút szükséges, még ha be is látom, hogy az észrevételed jogos), hogy egy szót kétszer írsz le. Ezek itt nem szépirodalmi teljesítményke és elég nehézkes is az ablakokban. Elgépeléseim tömegével vannak teli a beírásaim, de alig zavar. Ne túlozzuk el az effélének az adott közegben a jelentőségét!

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.10.04. 20:46:11

mér' nem bírnak rendesen külföldiül beszélni?

a tartalom tökéletesen megfelel az egységsugarú tinédzsernek. sajnos ide jutottunk.

bazd meg 2009.10.04. 20:53:41

Na azt se egyetek tobbek kozott hogy a magyar lanyok olyan szepek;^) Innen nezve az atlag nagyon szakadt es igenytelennek tunnik. Pl mosolyogni egyik sem tud, de ha meg is elovillan az a szep hibas fogsora.A reklam borzalmas, mint az osszes mas ami magyar;^)

Savage Sentimental & The Cool Breeze Foundation · http://lettreindividuelle.blog.hu/ 2009.10.04. 21:04:39

@A Nép - Te vagy!: köszönöm józanul értékelő soraidat. A téma okán úgy gondoltam, bőven megengedhető egy kis modorosság.

6.Lenin 2009.10.04. 21:12:15

@A Nép - Te vagy!:

Nekem ez nem nyertem,ő nyert kérdése,de

".....mert a videó megtekintése közben eldurrant at agyam. "

Nekem meg az ő hsz-e miatt.Ennyi.Hirtelen felindulás,rossz válasz.
Van egy gyönyörű nyelvünk.Miért hisszük,ha idegen szavakkal keverjük,különbek leszünk?
Szerintem nem,magunkat alázzuk meg.
Igen,tanúljunk nyelveket,minél többet,attól valóban többek leszünk,de a sajátot miért kell lebecsülni?
Gyűlölöm ezt a gondolkodásmódot(majdnem mentalitást irtam).Nem nyerni akartam.

6.Lenin 2009.10.04. 21:21:52

@Savage Sentimental & The Cool Breeze Foundation:

"A téma okán úgy gondoltam, bőven megengedhető egy kis modorosság."

Szerintem nem rontott volna a hsz szinvonalán,hiszen a tartalmával nem volt semmi gondom.Lehiggadva,elfogadom ,és keresek 1 enyhébb jelzőt.

Savage Sentimental & The Cool Breeze Foundation · http://lettreindividuelle.blog.hu/ 2009.10.04. 21:27:51

@6.Lenin: Nekem sincs miért neheztelnem rád, a hozzászólásodat olvasva megértettem, hogy mit láttál meg elsőként a kommentemben.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.04. 21:38:30

@6.Lenin:

Talán nem kellene ennyire szó szerint venni! „Nyertél”, az az adott közegben barátságos formában annyi, hogy sikerült rájönnöm, úgy volt ahogy mondtad. Föl sem merült a szó szerinti értelmezés. Ez olyasmi, mintha valakinek akivel különben jóban vagyok azt mondom valamire „mekkora állat vagy!” Ilyenkor semmi értelme megmagyarázni, hogy ő olyan főemlős, aki ember. Elnézést, de ezt nem volt szükséges megmagyarázni (mintha bárki is másképp gondolná) és talán el is engedhetnéd magad néha.

Az idegen, főleg brit szavak használatával kapcsolatban meg mondtam, hogy eleve több mint egyetértünk. Hogy gondolhattam volna ebben az értelemben nyerésre? A közeget is figyelhetnéd ilyenkor, nem csak szót.

6.Lenin 2009.10.04. 21:38:36

@Savage Sentimental & The Cool Breeze Foundation:

Rendben.Visszavonom a jelzőt és nem keresek másikat.Bocs.Igérem, máskor is elolvasom,ha magyarúl irsz.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.04. 21:45:25

@Savage Sentimental & The Cool Breeze Foundation:

Totál nincs mit. Éljen az igazság!

Lassanként úgy látom mindnyájan meg is egyezünk itt mindenben és maradhatunk az itt esedékes lényegnél,
vagyis, hogy

Milyen kétségbeejtő ez a videó!

Ja, és ami az angolnak megmutatást illeti, hasonlóra már beírásod előtt én is gondoltam, és az egyetlen oka, hogy nem folyamondtam mégsem ehhez az, hogy ahogy meg is írtam, nálam valahogy nem szól, vagy alig hallható az angol beszéd. Gondoltam a magyar aláírást úgyis hiába nézné.

6.Lenin 2009.10.04. 21:48:46

@A Nép - Te vagy!:

Szerintem értjük egymást,ne bonyolitsuk tovább.Beszóltam,nem bántam meg(a jelzőt kivéve),de tisztáztuk.
Számomra,lehiggadva,jelzőket mellőzni,aztán irni.Megpróbálom.

Savage Sentimental & The Cool Breeze Foundation · http://lettreindividuelle.blog.hu/ 2009.10.04. 21:49:58

@6.Lenin: magyarul ritkán szólok hozzá bármihez is, csak akkor teszem, ha úgy érzem, hogy alapos okom van rá. De a megelőlegzett bizalmad előre is köszönöm.

Savage Sentimental & The Cool Breeze Foundation · http://lettreindividuelle.blog.hu/ 2009.10.04. 21:59:17

@A Nép - Te vagy!: azóta még két másik amerikai-angol haverom véleménye futott be, ők sem nyilatkoztak pozitívabban, bár ez még messze van attól, hogy reprezentatív legyen a minta. Legalábbis nyugtathatom magam azzal, hogy nyilván lesz olyan is, akinek tetszik, és már nyúl is az utazóbőröndjéért.

Azt sajnos innen nem tudom megmondani, hogy miért nem működik nálad a hang, de - főleg, ha a nyelvet is érted - valahogy mindenképpen érdemes lenne végighallgatnod.

6.Lenin 2009.10.04. 22:05:00

@Savage Sentimental & The Cool Breeze Foundation:

Ott a találat!Jó!

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.04. 22:10:54

@Savage Sentimental & The Cool Breeze Foundation:

A legfurcsább, hogy van hang, a zene szól, csak az angol dumát nem hallom. Kivéve a csajt és az esemény gazdáját az ismeret-vetélkedő műsorban.

A nyelv megy. Annyira, hogy gondoltam egy árnyalatnyit még ki is igazítanálak (csak aztán ki ne kapjak magamtól!) annyiból, hogy „BBC English” igazán nincs is. Jó nekik a világon minden kiejtés.

(Macintoshon működök, ha ez jelent bármit is ebben.)

Savage Sentimental & The Cool Breeze Foundation · http://lettreindividuelle.blog.hu/ 2009.10.04. 22:25:06

@A Nép - Te vagy!: ki is igazíthattál volna, mert nem fogalmaztam világosan. Amikor leírtam a BBC English-t, arra gondoltam, amire gyakran RP-ként, Received Pronunciation-ként hivatkozunk, és ami az utóbbi időben látványosan kezdett visszaszorulni többek közt a brit médiában is. Ha van időd és kedved fusd át ezt a cikket, talán tanulságos lesz:

www.independent.co.uk/news/media/bbc-wales-purges-english-accents-724389.html

A Machez sajnos egyáltalán nem értek, bármit is mondanék, inkább csak ártanék vele. Sajnálom.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.04. 22:37:37

@Savage Sentimental & The Cool Breeze Foundation:

Így már jobb! Az Independentet kösz kihagyom, a téma nem ismeretlen. Próbálok most még valamit dolgozni inkább a látszat kedvéért, mert amit ma összelógtam, fáj. Egy részére tanúk vagytok.

Jó éjt neked és a Leninek közül a hatodiknak.

6.Lenin 2009.10.04. 22:48:07

@A Nép - Te vagy!:

Kérem ,én ebben ártatlan vagyok,nem láttam és nem hallottam semmit,tessenek engem innen kiengedni.
Jó éjt!

6.Lenin 2009.10.04. 23:16:29

Bocsi,de a videóról nem is irtam.
Elküldtem 1 jueszás barátomnak,kiváncsi voltam a véleményére.Igaz süket és vak,de van érzéke az ilyesmihez.
Sajnos nem volt otthon,állitólag felszált 1 Mo felé tartó gépre.
Szeretné látni Bukarestet,úgy hallotta
szép siparadicsom és majdnem angolul beszélnek,úgy meg majdnem ő is tud,mivel Mexico közel van és ő onnan települt át a jueszába.
még 1x asztalra vissza,vagy valami ilyesmi, mexicoiul.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.10.05. 04:08:15

kálmán & tony
főnök urak

tiszta a levegő? :))

mer ha nem, akko' '70faxomba' vagyunk
konkretan :)

www.youtube.com/watch?v=idhZFp-yR_c

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.10.05. 04:09:33

kálmán & tony
főnök urak

tiszta a levegő? :))

mer ha nem, akko' '70faxomba' vagyunk
konkretan :)

www.youtube.com/watch?v=idhZFp-yR_c

abandi 2009.10.05. 17:52:37

Vagy a Kossuthon (2009 10. 04. koradélután) nyújorkról a szerkesztó és a riport alany:
A nagytöbbség nem érti a másik akcentusát, a közigazgatásban 100%-ig niggerek dolgoznak, a metrójuk omlásközeli állapotban van, koszos, mocskos, büdös, anyám...

abandi 2009.10.05. 18:08:26

Kihagytam a lényeget:
Állítólag ott találták ki a "kátyúra vaslapot" megoldást is!
Nyúvörldorder...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.10.06. 17:35:58

Konkrétan az akcentusos epizód stáblistájában van angolszásznak tűnő név, nekik valamiért megfelelt így.
süti beállítások módosítása