Nagymagyar bandázás
2009. augusztus 26. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Nagymagyar bandázás

  Tavaly kezdődött, a Magyarok Szövetsége nevezetű társaság szervezett egy Kurultaj nevű programot, amin különösebb reklám nélkül több ezer ember részt vett.

  Idén nem Kurultajt, hanem a Magyarok Országos Gyűlését szervezték meg Bösztörpusztán. Sok meglepetés ért, az egyik az volt, hogy rengetegen voltak, kilométerekre álltak az autók a pusztában (a szervezők azt mondták, hogy összesen kétszázezren vettek részt). A másik meglepetés pedig az volt, hogy összesen két közlekedési rendőr volt a környéken és semmi felhajtás. A harmadik pedig az, hogy jók voltak a programok.

  Hangulatos kirakodóvásár, több színpadon mindenféle zenei műsorok, a sátrakban előadások. Az előadások színvonala necces: ottjártamkor épp Drábik adott elő teltházzal, de mindenféle hókuszpókuszos is fel volt írva a listára. Vass Csaba előadásának például szimplán annyi volt a címe, hogy: Nemzetstratégia.

  A szervezés hatalmas hibája az volt, hogy a végén senki se találta a kocsiját, a puszta ugyanis nem volt beszámozva és látni se lehetett, úgyhogy telefonjaikkal világító kocsikeresők kóvályogtak mindenfelé. Nekünk másfél órába került, amíg megtaláltuk.

  Összeállítottam nektek egy kis benyomás-videót és néhány fotót, amiből látszik, hogy minden második ember valamilyen maskarát hordott. A videó végén nem én sikitok.

  Ti tudtok erről az egészről valamit? Ki Vukics Ferenc? Mi ez a Magyarok Szövetsége? Hogyan lettek ilyen népszerűek?

  

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr91337662

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán és Perez; Izrael; Nemzetgazdaság 2009.08.27. 11:34:31

Míg az egész "jobbos médiának", Reakciónak és a Konzervatóriumnak az orosz befolyás fáj leginkább (érdekes módon csak ez); addig minekünk beszélnünk kell egy olyanról, amit csak a náczik emlegetnek. Ugye mindannyian emlékszünk simon perez, li...

Trackback: Bacher Iván az MSZP-ről 2009.08.26. 15:01:35

Bächer az MSZP-ről: "Ha én ennyire utálom őket, mennyire utálhatják őket a többiek?" A szerző hozzájárulása nélkül közölte a Magyar Hírlap Bächer Ivánnak, a Népszabadságban rendszeresen publikáló író-újságírónak a cikkét, amelyet a Népszabad...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.27. 12:39:45

@Bajkon úr:
Hát téged honnan szalajtottak, szerencsétlen flótás?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.27. 12:41:07

@betyár:

ellopott és megrontott nyelvünket használva lettek sikeres zsidók. újkori példa imre kertész.

thetriggerhappy 2009.08.27. 12:54:07

@Grift:

most engem akarsz igazolni?

akinek pedig bp nem volt európai és ma sem az, az meg tényleg elhúzhat innen. anno leírtam a német barátom két hónappal ezelőtti véleményét, most hétvégén franciákkal jártam be a várost és le voltak hidalva. én szeretek itt élni, nem cserélném el semmire, és minden hibája ellenére nagyon jó kis európai városnak tartom.

betyár (törölt) 2009.08.27. 12:54:21

@Grift:
Attól tartok, hogy a nyelvünket nem ők rontották meg, ha egyáltalán különös nyelvromlás történt. Az asszimilációra való kísérletet pedig nem nevezném nyelvlopásnak. Gondolj például Radnótira, Vas Istvánra. Sem lopottnak, sem megrontottnak nem tartom az általa használt magyar nyelvet. Kertész pedig (csak a Sorstalanságot olvastam) nem olyan szörnyű, mint amilyennek a közvélekedés tartja. Írt egy egzisztencialista regény minimalista nyelven. Nincs ezzel baj. Ja, hogy a Nobel-díj? Hát az egy más kérdés.

thetriggerhappy 2009.08.27. 12:55:00

@betyár:

irónai, kedves betyár, irónia.....

viccesnek tartom, amikor egy miskolcról ide kiránduló osztja az eszet a bp-i létről.

thetriggerhappy 2009.08.27. 13:00:13

@Grift:

hát, ki milyen forrásokból dolgozik...

ismerem szabó dezsőt és az ő provinciális antiszemitizmusát. ha neked ez a követendő, lelked rajta.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.27. 13:01:00

@betyár:
nem az igazán nagyokra kell itten gondolni, hanem a szomorykra, szomaháziakra, hírlapírókra, kuplé és kabaré szerzőkre, az akkori tömegkutúra főáramára.

thetriggerhappy 2009.08.27. 13:01:26

@betyár:

ja, hogy szerinted bárhol megengedhető, hogy származási alapon határozd meg emberek résztvételét bizonyos foglalkozásokban? esetleg elmehetnél slota tanácsadójának, akár finomíthatnátok a nyelvtörvényükön....

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.27. 13:02:24

@thetriggerhappy:
most akkor falafel a provinciális antiszemita, vagy szabó d. ? :))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.27. 13:05:04

@thetriggerhappy:


"származási alapon határozd meg emberek résztvételét"
és a pozitiv diszkrimináció? he? :))
az meg a házigazdák joga, hogy megrendszabályozzák a vendégeket, ha kieszik a hűtőt, belefekszenek a gazda ágyába...

thetriggerhappy 2009.08.27. 13:07:02

@betyár:

ugye nem kell ált iskolai irodalmi órát tartanom és művészettörténetet okítani?
budapestre az asszimilált, magát magyarnak tartó, magyarul beszélő zsidóság volt a jellemző, a klezmert hagyjuk a később eltüntetett erdélyi és vidéki zsidóságnak.

thetriggerhappy 2009.08.27. 13:09:30

@Grift:

imre kertész....sakk-matt. ebben minden benne van rólad.

nikolaus radnóti? johnny von neumann? alfredo hajós?

thetriggerhappy 2009.08.27. 13:10:07

@Grift:

mindkettő. vagy ez lehetetlen?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.27. 13:12:27

@thetriggerhappy:
nem rólam, róla! :)))
mán elnézést, de a felsoroltak nem ekézték a magyart.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.27. 13:13:34

@thetriggerhappy:
A kirándulás úgy történt, tökfej, hogy a csaláunké volt néhány nagyobbacska ingatlan Budapesten, és hozzá némi földecske. Aztán a németek úgy döntöttek, hogy nagyanyáméknak túl nagy az orruk, hiába keresztények száz éve, ezért vonatocskázni vitték őket. Hazajőve szerették volna korábbi életüket élni, de az ávéhás fajtád lezavarta őket az alföldre. Onnan Miskolcra deportálták őket, mert kellett az erős kéz a bányába. A családom már az 1800-as években is Budapesten lakott a dokumentumok szerint. Éppen a te aljadék fajtád miatt került le vidékre. Lehet, hogy ezért egyszer lámpavason lógtok majd.

thetriggerhappy 2009.08.27. 13:15:26

@Grift:

érveltem valahol, valamikor a pozitív diszkrimináció mellett?
egyebekben kissé maszatoló és csúsztató módszert ezt összemosni a faji alapon való kirekesztéssel.

a magyarországon született, magyarul gondolkodó, beszélő zsidó pedig pont annyira vendég mint te. ja, hogy a kedvenc "az a magyar aki magyarul érez" csak a svábokra és tótokra vonatkozik, egy zsidó nem érezhet így. értem.

soroljak még neveket, vagy elég imre kertész mellett a fenti három? p howard? eugene wigner? rózsavölgyi?

most jöhetnek a népbiztosok....

thetriggerhappy 2009.08.27. 13:18:38

@Mr Falafel:

baszki, én eddig azt hittem, hogy a frusztrált zsidó címkével csak ugratnak.

ilyet még nem láttam, de most már valóban elhiszem, hogy létezik még igazi öngyűlölő zsidó.


kíváncsi volnék, hogy a megvonatoztatott rokonság mit szólna téged olvasva.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.27. 13:20:09

@thetriggerhappy:
ne pattogj, mert belegabalyodsz a kaftánodba, és orra esel! :))
a faji alapon kirekesztés tükörképe a hasonló alapú berekesztés, és ez, a magatokfajta / :))) / általános mantrája, tehát csak következtettem.
rejtő, kiváló példa a magyar élet mérgezésére! :)

thetriggerhappy 2009.08.27. 13:26:09

@Grift:

a magamfajtának spec nincs semmiféle mantrája, nem tudom, hogy te miből és kiből következtetsz rám és az én állítólagos elveimre.
írtam erről? beszéltünk erről? ha nem, akkor megtennéd, hogy befejezed a saját agymenéseid és prekoncepcióid rám vetítését?

rejtőért én sem rajongok, de sokan szeretik. ha neked magas kultúra kell, akkor ragadj le radnótinál vagy szerb antalnál.

f.m.j. 2009.08.27. 13:27:38

@Tehetetlen Dodó:

Úgy értettem, hogy az egész ún. rendszerváltó elit, meg akik akkor mozgolódtak, és azóta is, egykutyakölke... szóval ugyanaz pepitába, hogy ilyen kis közhelykével éljek :)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.27. 13:31:55

Tessék, itt a magyarázat: azért nem jófej a Magyarok Szövetsége, mert nem engedték a gárdaavatást:
kuruc.info/r/2/45694/

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.27. 13:32:16

@thetriggerhappy:

na, ott szívesen ragadok! :)

tényleg, neked van egy faji alapú irodalomkönyved? :)))

hogy rejtőt nem szereted, az ad egy kis reményt arra, hogy még rendes magyar ember lehess! tudod ismertem egy nagyszerű embert, lichtig adolfnak hívták /mekkora szívás volt ez a keresztnév/ aki egy tipikus utat bejárva, az első háború kitüntetettje volt, aztán dicső bevonuló, aztán munkaszolgálatos, majd hadifogoly, és haláláig könnyes szemmel énekelte a himnuszt. a magyart. szóval van ám remény. csak kevés. azok az emberek más fából voltak faragva.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.27. 13:35:35

@Grift:
Ja, nagyfater majd' két méter magas volt. Akkora keze volt, mint egy lapát. Vájárnak éppen jó volt mezőgazdasági technikusi oklevéllel. Azt mondta, inkább fordítana hátat egy németnek, mint egy zsidónak. Az ő esetük tipikus. A németeknek zsidók voltak, a zsidóknak meg kulákok. Érdekes, hogy a család egykori főága is éppúgy zsidó volt, mégis az ország legnagyobb nemesi családja és bárók voltak. Nagyszüleim családja, egy oldalág már nem volt olyan tehetős, de azért nem éltek rosszul. A büdös életben nem gondolták volna, hogy a nácik visszamennek a nemesi név kapcsán párszáz évet, és a Jób név gyanús lesz nekik.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.27. 13:38:47

@Mr Falafel:

már ne haragudj, de történelmi ismereteim szerint, /vigyázat, korszerűek/ szinte senki nem jött vissza onnan! és abban is biztos vagyok, hogy ha valaki kiment két méteresen, akkor sajnos csak egy méter tíz centisen jött vissza. és ez szomorú!
:)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.27. 13:40:55

@Mr Falafel:

"mégis az ország legnagyobb nemesi családja és bárók voltak"

jesszuisom, csak nem esterházy kegyed?

thetriggerhappy 2009.08.27. 13:42:15

@Grift:

nincs, csak tudom, hogy milyen irodalmárainkat végezték ki faji alapon és kiket akartak ellehetetleníteni a nagyvonaló numerus claususszal pld....

akkor a bősz zsidózásaid közben, amikor en bloc beszélsz mindenkiről, gondolj egy pillanatra adolf bácsira. ennél jobb tanácsot nem adhatok.

thetriggerhappy 2009.08.27. 13:44:56

@Mr Falafel:

"zsidóknak meg kulákok"

nem a zsidóknak, hanem a kommunistáknak. tudod hány zsidót hurcoltak el a kommunisták a láger után szinte egyből az alföldre pont azért amiért a családodat? a nagypolgárokat, a kikeresztelkedett nemeseket, liberálisokat egyaránt....

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.27. 13:46:51

@thetriggerhappy:
fájdalom, ma már nincs ilyen a fajtádban. :) az asszimiláció elbukott, az érdekek mimikrije van helyette.
adolf bácsi emléke furcsa szirtként áll ki a tengeretekből. :))

thetriggerhappy 2009.08.27. 13:46:52

@Grift:

hát, biztos, hogy nem hatvany....

betyár (törölt) 2009.08.27. 13:47:27

@thetriggerhappy:
Jé, azt hittem, te vagy az ügynöke :P

Nem én beszéltem zsidó kultúráról, hanem te. Bocs. Az nasszimiláció idején pedig nem származás alapján, hanem felekezet alapján, önbevallással tartották nyilván a zsidókat (is), már mért ne lehetne ezekkel az adatokkal dolgozni. Gondoltam, ha lehet Pest zsidó lakosságáról beszélni, ha lehet zsidó kultúráról beszélni, akkor lehet zsidó színészekről stb. beszélni. Vagy az általad Pesten meghatározónak tartott zsidó kultúrát kik művelték volna, ha nem ők?
És mi van az irodalomórával?

Ez az iróniára való hivatkozás harmat gyenge, írtad, amit írtál:"a nagyon kevés magyaron kívül főleg németek és zsidók laktak, úgyhogy ha bp zsidó hagyományai nem tetszenek, lehet visszamenni borsodba"

Ha ez irónia, akkor ezután bármit le lehet írni.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.27. 13:48:25

@thetriggerhappy:
Bazmeg, az összes akkori komcsivezér zsidó volt.

thetriggerhappy 2009.08.27. 13:53:16

@betyár:

miért is ne lehetne bármit leírni? mint látjuk, sokan gyakorolják is ezt a szabadságot, csak akkor nem bánccsa ennyire a szemedet.

az iróniát pedig ha nem érted, hát nem érted. van ez így.

thetriggerhappy 2009.08.27. 13:54:06

@Mr Falafel:

meg mint látjuk, azok közül is sokan, akiket ismét deportáltak.....innentől már csak gondolkodni kellene, de ez túl nagy kérés lenne feléd.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.27. 13:55:24

@Grift:
Nem.:-))
Mint mondtam, a mi családunk oldalága egy kihalt nemesi családnak. Anno jogot sem formálhattak a bárói címre és a birtokra. A birtok visszaszállt a királyra. A családnak több oldalága volt. Az 1800-as vekben volt egy kisebb reneszánsza, de aztán a feledésbe merült. Azt sem tartotta nyilván senki, hogy évszázadokkal előbbi őseink zsidrákok voltak. Nagyanyám például azért nem fogadott el kárpótlást, mert "mi nem vagyunk zsidók, mi magyarok vagyunk". Apámat is megeskette a halálos ágyánál.

betyár (törölt) 2009.08.27. 13:55:41

@thetriggerhappy:

Glatter Miklós, ebből magyarosított Radnóti Miklósra. Tehát jegyezd meg: nem Nikolaus Radnótira, hanem Radnóti Miklósra! Te "irodalmi óra"-zseni

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.27. 13:57:40

@thetriggerhappy:
Nézd, ha egy idegen nép sanyargatja a másik idegen népet, azt el lehet fogadni. Azt már nem, ha egy nép a sajátjait kínozza, öldösi és veti rabigába. Nálam ez nem fér bele.

thetriggerhappy 2009.08.27. 14:01:50

@betyár:

uff....te tényleg nem érted azt a szót, hogy irónia....

thetriggerhappy 2009.08.27. 14:04:07

@Mr Falafel:

az meg sem fordul az önutáló agyacskádban, hogy a kommunista zsidók pont leszarták, hogy az általuk kitelepített zsidó-e vagy sem? ők magukat nem magyarnak és nem zsidónak definiálták, hanem kommunistának.
tudod, itt is illene használni annak az örökérvényű kis szabálynak a párhuzamosát, miszerint az a magyar, aki annak érzi magát.....ők kommunistának érezték magukat.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.27. 14:08:43

@thetriggerhappy:
De gondoltam. Egészen addig, amíg el nem kezdték magukat az egykori ÁVH-sok és azok ivadékai érzékeny lelkű, üldözött zsidónak nevezni, meg ugyanezek el nem kezdtek antifasiszta tüntetni és veszettül antiszemitázni.

betyár (törölt) 2009.08.27. 14:08:45

"@thetriggerhappy: "miért is ne lehetne bármit leírni?"
"a, hogy szerinted bárhol megengedhető, hogy származási alapon határozd meg emberek résztvételét bizonyos foglalkozásokban? esetleg elmehetnél slota tanácsadójának, akár finomíthatnátok a nyelvtörvényükön...."

Mind a kettőt te írtad. Ennyi.

thetriggerhappy 2009.08.27. 14:14:10

@Mr Falafel:

uhhh, ez egyre fájdalmasabb.
én nem voltam ávh-s, sőt a zsidó nagyapám horthy börtöne és a munkaszolgálat után pár évet lehúzott az ávh karmai között is. nekem szabad felszólalnom a hozzád hasonló barom nácik ellen? én hívhatlak antiszemitának?

thetriggerhappy 2009.08.27. 14:16:38

@betyár:

így van. és? leírtam, vitázz vele! te is leírtad amit akartál.

szerintem vicces és irónikus, hogy egy miskolcról feltelepült (most már tudom az egyéb sztorijait is, amiktől csak még nevetségesebb az egész) ember kezd előadást tartani a nagyvárosról, zsidókról, ismerve bp és zsidóinak történelmét.

ha ezt nem érted még mindig, akkor szerintem tényleg ne erőltesd meg magad!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.27. 14:16:48

@thetriggerhappy:
hehh! kiugrott az esztergált szög a magyar zsákbúl! :))))))
köztörvényes volt a papi, vagy komcsi?

thetriggerhappy 2009.08.27. 14:31:51

@Grift:

45 előtt elég volt, hogy zsidó, utána pedig elég volt egy hozzád hasonló szomszéd.

thetriggerhappy 2009.08.27. 14:36:18

@Grift:

és szerinted csak és kizárólag komcsik ültek?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.27. 14:49:33

@thetriggerhappy:
ne terelj! azt mondtad, horthy börtönében ült, és ahhoz elég volt zsidónak lenni. ez hazugság. jogállam volt, tudod?
én azt kérdeztem: köztörvényes volt, vagy komcsi?
tehát lehetett komcsi, nyilas, bizony, azokat is bezárták akkor, aztán lehetett bányász, mint falafel papija, csak mondjuk lelopta a davy lámpáról /nem, nem dávid/ a rácsot, tiltott abortuszokat végzett, csalárd csődöt követett el, sikkasztott, pálinkát hamisított, papírtalpú bakancsot szállított, szóval egy csomó minden lehet, de egy nem. csak azért mert zsidó volt, nem ülhetett. látod, hazudnak neked a családban, aztán elhiszed, öntudatot kovácsolsz belőle, ugrálsz itten, mint egy sivatagi majom, aztán megdőlsz. szóval, a papi történetét csak használjad csajozós dumának a sirályban! :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.27. 14:50:16

@thetriggerhappy:

@thetriggerhappy:
ne terelj! azt mondtad, horthy börtönében ült, és ahhoz elég volt zsidónak lenni. ez hazugság. jogállam volt, tudod?
én azt kérdeztem: köztörvényes volt, vagy komcsi?
tehát lehetett komcsi, nyilas, bizony, azokat is bezárták akkor, aztán lehetett bányász, mint falafel papija, csak mondjuk lelopta a davy lámpáról /nem, nem dávid/ a rácsot, tiltott abortuszokat végzett, csalárd csődöt követett el, sikkasztott, pálinkát hamisított, papírtalpú bakancsot szállított, szóval egy csomó minden lehet, de egy nem. csak azért mert zsidó volt, nem ülhetett. látod, hazudnak neked a családban, aztán elhiszed, öntudatot kovácsolsz belőle, ugrálsz itten, mint egy sivatagi majom, aztán megdőlsz. szóval, a papi történetét csak használjad csajozós dumának a sirályban! :)

abandi 2009.08.27. 14:58:40

@thetriggerhappy:
Na, pont ezért egyenértékűek a kommunista-zsidók a cigányokkal!
A gazdagabbja, meg rosszabb...
Nem értem, mi a problémád...?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.27. 15:07:33

@Grift:
Onnantól kezdve, hogy Horthy alatt csak azért mószerolták, mert zsidó volt, az egész sztori necces. Amikor a háború elkezdődött, nagyfater bátyja katona lett. Tisztként szolgált, és halt meg 42-ben.

thetriggerhappy 2009.08.27. 15:11:56

@Grift:

nem kívánnék egy horthy féle "jogállamban" élni....hidd el, nem kellett feltétlenül komcsinak vagy köztörvényesnek lenni ahhoz, hogy börtönbe kerülj. tudod, a horthy kornak 19 és 44 közt több időszaka is volt, volt amikor elég volt a zsidóság, ebből következtettek másra....

abandi 2009.08.27. 15:14:21

@Mr Falafel:
Az én keresztyén nagyapám, meg munkaszolgálatos volt Csepelen...

thetriggerhappy 2009.08.27. 15:16:42

@Mr Falafel:

aha, akkor ő a II. zsidótörvény szerint nem volt zsidó? mert ha annak minősült volna, akkor nem lehetett volna tiszt. 39-ről beszélünk....

abandi 2009.08.27. 15:17:55

@thetriggerhappy:
Valamiért még sem hurcolták Horthyt vésztörvényszék elé...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.27. 15:19:34

@thetriggerhappy:

"elég volt a zsidóság, ebből következtettek másra"
aha! szóval volt ott más is, csak a családi legendáriumban már úgy volt, hogy azért bántották mert zsidó. na persze, na persze. ez, már ócska cigányos dolog. :)))

hülyeséget beszélsz. kétvállra helyezted magad. mehetsz. :)

kérem, kifelé menet adjanak a fiatalembernek egy hűsítőt!

thetriggerhappy 2009.08.27. 15:20:45

@abandi:

ettől még nem lesz jogállam.

betyár (törölt) 2009.08.27. 15:21:27

@thetriggerhappy:
Mit jelent az, hogy Horthy börtönében? Mert ha azt, hogy a Horthy-korban, akkor biztos nem azért, mert zsidó volt. Akkor a menyét is becsukatta volna, meg még néhány százezer embert. Vagyis nagypapi valami tv. elleneset csinált.

thetriggerhappy 2009.08.27. 15:26:59

@Grift:

mert ugye pld a fehérterrornak is csak és kizárólag volt kommunisták estek áldozatul, mert ugye kis hazánkban soha nem volt divat a házmester vircsaft?

ezen elvileg nem lenne mit magyarázni, csak azoka nem értik, akik szerint horthy alatt jogállam volt magyarország.

Tehetetlen Dodó 2009.08.27. 15:27:31

Horthy börtönében...
Jó kommer duma, így nyomták nekünk az iskolában.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.27. 15:28:57

@thetriggerhappy:

hülye maga fiam, csak nem forog. és most már teljesen színvonaltalan. így aztán érdektelen is.

thetriggerhappy 2009.08.27. 15:34:18

@Tehetetlen Dodó:

az a baj, hogy ha valaki magyarországon kommunista ellenes, akkor azt hiszi, hogy a kommunizmussal ellentétes bármilyen más rendszer automatikusan jó. ezért virágzik a horthy romantika, ezért relativizáljuk a 19-45 közti történéseket és ezért tekintenek sokan romantikával vissza a horthy féle dzsentri magyarországra és tartják jogállamnak.

Tehetetlen Dodó 2009.08.27. 15:41:07

@thetriggerhappy: Hát, ha már belementünk a minősítgetésekbe, hogy mi számít jogállamnak...
Csak úgy, viszonyítási alap gyanánt.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.08.27. 15:48:19

@thetriggerhappy: "horthy börtöne"

LOL LOL

Mi ez a retrófíling, kéremszépen? :))))

thetriggerhappy 2009.08.27. 15:52:13

@Tehetetlen Dodó:

és ez mentesíti, felmenti valamiben horthyt? csak, mert még mindig nem értem, hogy hogyan jön ide a 2009-es magyarország....

abandi 2009.08.27. 15:57:26

@thetriggerhappy:
Majd a Budaházy elmeséli az unokáinak...

thetriggerhappy 2009.08.27. 16:03:27

@abandi:

budaházy minden nyugati demokráciában már rég börtönben ülne.

betyár (törölt) 2009.08.27. 16:06:07

@thetriggerhappy:
Idézet az általad ajánlott könyv ajánlójából:"A holokausztig Magyarországon élt Európa egyik legnagyobb és leggazdagabb zsidó közössége."
Szerinted azért volt Magyarországon a legnagyobb és leggazdagabb európai zsidó közösség, mert a magyarok a megelőző évszázadokban kirekesztőek és antiszemiták voltak szemben a fejlett Európa többi országával, ahova egyszerűen nem engedték be őket, amikor a galliciai pogromok elől menekültek. Az én családom apai ága a Dunántúlon telepedett le, majd kovácsok lettek. Ebből következik, hogy tudom, '44 előtt is volt élet. A nagyapám volt munkaszolgálaton, munkatáborban, na de börtönben nem.

abandi 2009.08.27. 16:06:35

@thetriggerhappy:
Az, a baj, hogy ugyan abban a cipellőben járunk, csak rosszabb adottságokkal!
Tudod: több önérzetes zsidó-cigány, pénzügyi világválság sötöbö...
Majd újra írják a következő hivatalos visszaemlékeztetők az épp aktuális világnézet szerint...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.27. 16:10:31

@thetriggerhappy:
Te miért relativizálod a 45-90 között történteket?

thetriggerhappy 2009.08.27. 16:13:02

@betyár:

idézzek bibótóla zsidótörvényekről?

"Ettõl kezdve szokták meg a magyar társadalom széles rétegei azt, hogy nemcsak munkával és vállalkozással
lehet egzisztenciát alapítani, hanem úgy is, hogy valaki másnak a már kialakított egzisztenciáját kinézi magának, s aztán az illetõt feljelenti, nagyszülõit kikutatja, állásából
kidobatja, üzletét kiigényli, õt magát esetleg internáltatja, egzisztenciáját pedig birtokba
veszi."

abandi 2009.08.27. 16:20:55

@thetriggerhappy:
Ne, félj!
A nagy bibóista vezetésű ellenzéki párt már rég likudista is!
Ráadásul a "zsidótörvények" nem a vagyonelkobzásról szóltak...

thetriggerhappy 2009.08.27. 16:24:32

@Mr Falafel:

ki relativizálta és hol? tudsz rá egy példát is mondani tőlem?

thetriggerhappy 2009.08.27. 16:26:39

@Mr Falafel:

is....és ezt senki nem vonta kétségbe. a baj az, hogy sokan azt nem ismerik fel, hogy ez nem 45-tel kezdődött.....

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.08.27. 16:27:27

@thetriggerhappy: ez a magyar főurak ellen indított felségsértési perek udvari gyakorlata a XVII. - XVIII. sz.ban.

thetriggerhappy 2009.08.27. 16:28:24

@abandi:

mi van? likudista?
a zsidótörvényekről pedig olvasgasd a már ajánlott könyvet.

thetriggerhappy 2009.08.27. 16:30:03

@vero:

ha jól megnézed, itt bibó nem is a mindenkori korrupt és számító kormányzatról, hanem a köznépről ír. a tsd széles rétegei....

abandi 2009.08.27. 16:35:45

@thetriggerhappy:
A talmudra gondoltál ugye...?

abandi 2009.08.27. 16:43:11

Különben pedig a tököm tele van az identitásukért küzdő zsidókkal!
Egy egyszerű rasszistából csinálnak antiszemitát, aki sovinizálódik!
És, már nem is engedik át a sorstalan-hitsorsos legfőbbünket sztrapacskázni magyarföldre a tótok!
Az oláhok meg "lekaszálják" a védelmükre biztosított hivatásból kupacszarokat...
Jaj!

tevevanegypupu 2009.08.28. 10:31:37

Ha a Horthy rendszerben eleg lett volna bortonbe zarni valakit csak azert mert zsido, akkor a bortonok tele lettek volna szineszekkel, ujsagszerkesztokkel, bankarokkal, tisztviselokkel, laptulajdonosokkal, irokkal-koltokkel, uzletemberekkel, orvosokkal, ugyvedekkel es a kis falusi szatocsboltok, nagy budapesti palotak tulajdonosaival..Nem tudom valoban olyan szornyu volt abban a rendszerben zsidonak lenni legalabbis a haboru kitoreseig? A Duna teven jatszott negyvenot elott keszult kis szorakoztato filmekben szinte az osszes szinesz, forgatokonyv iro, mozitulajdonos, zeneszerzo es az asszisztencia nagy resze zsido. Ez pedig csak egy kis szelete az akkori magyar tarsadalomnak. A haboru kitorese utan pedig azt hiszem az egesz magyar lakossag oskeresztenyekig bezarolag eletveszelyben volt. Kezdve azokkal a ferfiakkal akiket azonnal behivtak katonanak, ugyanugy mint a munkaszolgalatosokat. Na persze antiszemitizmus ezt igy gondolni tudom..

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.28. 10:36:43

@tevevanegypupu:
igen, az. és undorító. és fúj!
:)
innen egy lépés a holivúdi filmek zsidóáltaliságát szóba hozni, és onnan már tényleg csak egy lépés a világot a zsidók irányítják című gondolat morális szakadéka.

tevevanegypupu 2009.08.28. 10:43:32

@Grift:
hat igen..jaj nekunk, ha elkezdunk gondolkodni csak ugy az ecceru, jozan eszunkkel.(:

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.28. 10:45:58

@tevevanegypupu:
az egyszerű józan észre hivatkozni népies gondolat, tehát nácistás! kérelek ne fokozzad!
:)

Tehetetlen Dodó 2009.08.28. 10:48:56

@Grift: És hol vagyunk még holmi összeesküvés-elmélettől.
Mint köztudott, arra csak a buták hajlamosak...

tevevanegypupu 2009.08.28. 10:59:26

@Grift:
mar menthetetlen vagyok, es ezert ezt a "nepiesch-urbanusch" marhasagot is meghagyom hozzaerto emberbaratoknak. Valamibol nekik is meg kell elniuk. Majdcsak megleszek eztan is mint eddig, nem eszerint valogatva, hanem csak amugy kedvem szerint..(:

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.28. 16:10:35

@tevevanegypupu:
XXII. kerületi lakos lévén viszonylag sokszor előfordulok a Campona-ban. Minden második alkalommal találkozom Gréczy Zsolttal. Többször elgondolkodtam már, hogy nekitolom a kocsimat, vagy fejen baszom egy vodkásüveggel. Úgy félórája láttam ismét, és megelégedéssel töltött el, hogy kibaszott nagy kék bőröndöket visel mindkét szeme alatt. Remélem, jól elverte valaki. Igaz, a pápaszemes bevérzés másra utal. Mindenesetre pozitív élmény volt, ahogy megtört háttal, meggyötört arccal bolyongott a sorok között.

tevevanegypupu 2009.08.28. 16:26:01

@Mr Falafel:
Nem gondolom, hogy megverte valaki, ugyan minek is verekedni egy ilyen alakkal. Viszont ez a szep gyors lefele szankazas a lejton, amit parttarsaival egyutt kenytelen vegigfutni, nagyobb buntetes neki, mint egy jol iranyzott jobbegyenes.

Tehetetlen Dodó 2009.08.28. 17:53:45

@tevevanegypupu: Áh, szerintem nem érzi.
A mi kis Gréczy Doloresünk hősiesen áll a vártán, védi az eszmét és kitartóan sikoltozza: No pasaran!

Tehetetlen Dodó 2009.08.28. 17:54:52

@Mr Falafel: Azért nyugodtan fejbenyomhattad volna egy elvtársi vodkásüveggel für alle Fälle.

tevevanegypupu 2009.08.28. 18:08:28

@Tehetetlen Dodó:
az biztos, hogy o aztan az a katona, akit majd ugy kell lelokni a vartarol, mert kapaszkodik az utolso fillerig.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.15. 13:33:32

Ez olyan, mint az 1805-ös bratislavai béke! :-)

(anno a Reakció-n olvastam, de most már visszamenőlegesen ez is Mandiner!

Félnek, hogy perel az Igazi Reakció?

(Reakciós blog, Reakció blog, Blogtér, Nemzeti Szocialista, Nemzeti Szocializmus, NS, Hungarizmus, Okkultizmus, Hungarista, Politika, Történelem, Zsidók)
süti beállítások módosítása