A víz szalad, a kő marad
2009. július 22. írta: spanyol'

A víz szalad, a kő marad

  Némi szászföldi kitérővel (Brassó-Homoród-Kőhalom-Segesvár-Berethalom-Medgyes-Nagyszeben) tegnap este értünk haza tusnádfürdői turnénkról. A 2009-es Tusványos búcsúztatásaként álljon itt még egy reposztunk a TusványosPressből, a székely raftingról:

A víz szalad, a kő marad

Már rég a B oldalt pörgetjük, de Tusnád még mindig tud újat mutatni rég nem gyanútlan vendégeinek. Hiszen van élet Tusnádon a Szent Anna tó – csajozás – tudatmódosítók aranyháromszögén túl is. Erre nem máskor, mint délelőtt fél kilenckor kellett rájönnünk. Akkor, amikor a tábor és a környék lakói még kényelmetlenül forgolódnak alkalmi ágyaikban, alkalmi partnereikkel, a fülükben még ott zakatol „az EDDA örök!”, „véreim!”, a „a magyar múltat ki nem tépheti szívéből” és hasonló elemeket tartalmazó megamix.

Na szóval, ebben az über-holtidőben úgy pattantunk ki az ágyból, mint Konrád György a pártjából és elővéve legszebb fitnesz náci mosolyunkat, (miután egy egész panziót felzörgetve begyűjtöttük a csapat negyedik tagját) elindultunk az Oltra a Nagy Rafting Túrára. Persze a rafting nem olyan, hogy hupsz beleesik az ember a csónakba, aztán csak tolja a kontentot. A rafting komoly sport, komoly embereknek és természetesen komoly előkészületeket kíván. Testhezálló békaember szerkó, bukósisak, mentőmellény, evező, és persze egy törhetetlen gumicsónak. És ha a raftingos imázsharcos szerelés már rajtunk van, egy nyitott, négykerékhajtású dzsipen végigkocsikázva a város fő utcáján, irány a mindig háborgó, örökké haragos Olt. Szigorúan csak tizennyolc éven felülieknek.

Csabának, vezetőnknek köszönhetően gyors kiképzést kaptunk a túlélés, az embermentés és a  rafting rejtelmeiről. Aztán jöhetett, aminek jönnie kellett. Némi extrém pumping, aztán irány a víz. A kezdeti bemelegítő és szabad lebegés után ezeréves bércek és sudár, smaragdszín fenyők között vezetett minket a kanyargó folyó. Önkéntelenül is eszünkbe jutottak a vérrel írt sorok: „A víz szalad, de a kő marad!” De nem volt időnk túl sokat nemzetről, hazáról, emberségről és szeretetről elmélkedni, mert már messziről hallani lehetett, hogyan forr, zubog, üvölt a folyó alább. Gyakorlott raftingosok lévén nem kellett kétszer mondani, hogy markoljuk meg az evezőket, mert most fog elválni a máj a hústól, a szar a víztől. Aztán elvált.

spanyol + TuRuL_2k2 & Charm.e

Azért a víz az úr

 

Reggel van. Harangoznak. Kérő imára hív a kis székely harang. De most nem mehetünk. Vízre szállunk, mert itt élünk, mert itt lélegzünk, mert ide hívtak a bércek, mert itt intenek nekünk adjon Istent az ezeréves ormok, mert nehéz kezükkel itt tisztelegnek nekünk Gábor Áron erdei, mert itt üzennek fáradt szemükkel székely testvéreink, miközben napszítta kezükkel markolják halászpálcáikat. Evezünk. Székely határőrezred őrizte híd megmaradt pillére dacol a szennyes árral. Zavaros az Olt. Hírt hoz a múltból, üzen a jövendőnek. Harangoznak. Kikötöttünk, révbe értünk.

bézsé

 

  [Reakciós kampányüzenet: csapataink harcban állnak a GoldenBlog frontján, támogasd őket szavazatoddal! (Az első helyre tett blogot szereted a legjobban.)]

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr671260323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

betyár (törölt) 2009.07.22. 16:18:34

Berethalom azért káprázatos hely! A semmi közepén egy ekkora erődtemplom és ilyen szász gazdagság! Mikor ott jártam, azt láttam, hogy a hatalmas szász házakba cigány és román családokat telepítettek be, akik, hát nem nagyon őrzik meg a házak és a település állagát. De ezt tapasztaltam egész Szászföldön. ennek ellenére - talán a kitelepített szászok leszármazottai - egyre több pénzt raknak a vidékbe, sok házat visszavásárolnak és felújítanak. A templomok renoválásában meg a német tartományok szállnak be.
süti beállítások módosítása