Berekesztés - Reakció TV
2009. június 03. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Berekesztés - Reakció TV

  Mi tagadás, az utóbbi hetekben furcsa vonzalom támadt bennünk a pártaktívák iránt, úgyhogy amikor megkaptuk a „Legyen Ön is Horn Gábor vendége!” című meghívót, nem tudtunk nemet mondani. A gyűlést a liberálisok legkifüstölhetetlenebb fészkében, Újlipótvárosban tartották, s Horn Gábor az SZDSZ elnökével, Fodor Gáborral és az antifasiszta harc kérlelhetetlen zászlóvivőjével, Konrád Györggyel beszélgetett kirekesztésről, gyűlöletről, továbbá a szélsőségesekről. Az eseményen huszonnégyen voltak jelen, ami nem jó, hiszen ha már Újlipótvárosban sem veszik komolyan a kirekesztést, gyűlöletet, továbbá a szélsőségeseket, akkor komoly veszély fenyegeti liberális demokráciánkat.

  A tartalomból: Konrád György szerint minden bajnak az az oka, hogy Hitler utolsó csatlósai voltunk. Fodor Gábor nagyon-nagyon szeretné, ha az SZDSZ érték- és eszmerendszere nem tűnne el. Horn Gábor nem jár busszal és villamossal, de azt hallotta, hogy a buszok és villamosok tele vannak fasisztákkal; emellett úgy gondolja, hogy egy liberális fiatal színházba jár és pacákozik. Egy faddi aktivista nagyon nincs megelégedve a Tolna megyei SZDSZ-szel, és kamionokkal akar használt ruhát hozatni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr11160487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

itoh 2009.06.03. 14:20:59

@Viktus: Én eddig mindig az SZDSZ-re szavaztam, ezután soha.Azért mert az öszödi beszéd után a nyilvánvalóan hazug Gyurcsányt nem zavarták el, ugyanolyanná lettek mint ö. Azóta pedig kapaszkodnak a hatalomba és az ország érdekeiről beszélnek és a saját érdekeiket védik.Ezt a helyzetet az összes általam ismert liberális gondolkodású magyar igy látja, az 1% ami megmaradt a holdudvaruk és családtagjaik.Ha nem kerülnek be a hatalomba az lesz igazán az ország érdeke.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.06.03. 14:24:57

@Muad\\\'Dib: azért Izraelt összekeverni az izraeli lakosokkal, vagy pláne a világ többi részén élő zsidókkal elég kemény.
@heima: jaa, értem. Papíron. Még szerencse, hogy tájékozott vagy

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.06.03. 14:25:57

@calam: Attól hogy te nem láttál még olyan zsidót akiről azt hiszed, hogy Geöbbels torz agyszüleménye, negatív sztereotípiák metszete, akiről nem tudod elhinni, hogy nem fiktív személy, attól még ilyen létezik.

Csak hogy egyet mondjak: Konrád György, de vannak szebb díszpéldányok is.

neutrinoo 2009.06.03. 14:26:19

@molaris: nem vagy kissé paraizés?:) szabad a sajtó, szabad alkotni hajrá..

neutrinoo 2009.06.03. 14:31:28

@itoh: egyetértek:sztem már semmiféle kapcsolatuk sincs a liberális gondolkodású emberekkel,csak a környezetükkel.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.06.03. 14:37:23

Azt hiszem sikoltozni kezdek!
Ebben a pillanatban kaptam szadesz meghívót a kampányzáróra e-mailben!

valójábannemberci 2009.06.03. 14:37:33

@Legelő Őse: Intergalaktikus szellem tudat, mely a Szíriuszról érkező hétszer csavarodó kozmikus mentál-sugárból táplálkozik. Ez a szellem tudat szülte a sumér civilizációt, és öröklődött át a pártusokba, valamint a magyarokba, és részben az összes turáni népbe. Egyik kozmikus állomás a Mars volt:
iqdepo.hu/dimenzio/28/28-02-04.html

Vagy ilyesmi. ;)

Karcolt lendület 2009.06.03. 14:40:14

@Legelő Őse:
Szerintem a programok átfutásával kicsit jobban jártál volna, a kampányüzenetek mozgósításról (ill. az LMP-é megismertetésről) szólnak. Programot majd mindegyik párt írt, szerintem a Fidesz, a Jobbik és az LMP fektetett bele komolyabb energiát (minőségtől függetlenül), az MSZP, SZDSZ, MDF és a Munkáspárt nem annyira.
Egy elemzés ezekről (kissé inkorrekt, hogy a parlamentiekét egyenként elemzi, míg az azon kívüliekét csak ömlesztve, de hát ez van):

nol.hu/ajanlo/europai_programok_es_a_belpolitikai_kuzdoter

Muad\\\'Dib 2009.06.03. 14:44:53

@calam:
Mivel az izraeli lakosok választottak államfőnek háborús bűnöst többször is, jogosan merül fel az emberben, hogy a többség ebben nem lát kivetnivalót. És mivel nincsenek tömegtüntetések a folyamatos terror ellen, szintén olyan mintha ezzel nem lenne gond. Ráadásul a médiában igen komoly túlsúllyal rendelkező magyarországi zsidóktól sem hallani olyan marha gyakran a szörnyüldödést a dologgal kapcsolatban.

Karcolt lendület 2009.06.03. 14:45:05

"A cigánybűnözést valaki csak otthon meri mondani, szégyenlősen, mint a Kádár-rendszer szídását..."

Ez egy ütős párhuzamba-állítás volt. ;-)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.06.03. 14:47:45

@TaTa86.: btw. Kondár többet tett a kommunista rendszer rémségeinek leírásáért, mint azt a legtöbb ember el tudja mondani a környezetéről. Lehet, hogy csak kicsit kellene ismerni munkásságát.

heima (törölt) 2009.06.03. 14:55:56

@calam: hát igen, ha egyszer majd kinézel az újlipót-romkocsma-elte háromszögből, akkor rácsodálkozhatsz a világra.

Csomorkány 2009.06.03. 14:57:58

neutrinoo: Mondjuk hirtelen elgondolkodtam, miben is értünk nagyjából egyet :-)

Én ugyanis határozottan úgy gondolom, hogy szinte mindenben a cigány kultúrának (=tanult viselkedésmintának) kellene változnia. Ehhez az kell, hogy a cigány egyének szembeforduljanak a környezetük olyan mintáival, hogy zéró tanulás, segélyekből élés, bűnözőkkel való szolidaritás. Olaszliszka pl. azért több, mint bűnöző egyének akciója, mert ott egy csoport cselekedett közösen, és nem tudok arról, hogy valaki mérsékletre intett volna.

Persze a magyar kultúrának is kellene változnia. Sokkal nagyobb öntudattal kellene képviselni a kultuszt, ami a kultúránk alapja. Igazán annak van ütős mondanivalója a cigányok felé, aki Krisztust viszi közéjük. Nagyjából az összes tartósan működő cigány-magyar kulturális találkozás a közös kultuszon, Krisztus hitén alapul.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.06.03. 15:02:42

@heima: köszi. Jó, hogy mondod. Rég voltam romkocsmában. Mindig örömmel olvasom, ahogy a hihetetlen tájékozottságoddal elképzeled A Cigányságot és arról kinyilatkoztatsz. Csak a gond, hogy állításaidat nem tudod alátámasztani, azon kívül, hogy: menj és nézz körül a világban. Ez egy valóban komoly érv, el is fogadom. Sőt, megyek is körülnézek a világban, jó?

Google 2009.06.03. 15:03:11

Nem tudom, mi lesz az SZDSZ-el. Nem is az én dolgom.
Egyet tudok. nem segítették a magyar társadalmat a kommunizmus utáni magáratalálásában. Sőt, előre kuvikkoltak, milyen mucsaiak, tanulatlanok, civilizálatlanok a magyarok. Nembeszélve a csatlós mivoltukról.
Az ő holdudvaruk, párttagjaik riogattak a turullal, a sávos zászlóval, a határontúli magyarokkal, akik bebetonozzák hosszú évekre a Fideszt a hatalomba(Eörsi M.).
Festették az ördögöt a falra, s aztán nagyon csodálkoztak azon, ha az megjelent.
Akik nekik mindezt lehetővé tették, azok a posztkommunisták voltak, ezt ne feledjük! Horn Gyulát nem kötötte koalíciós kényszer. Meghívta az SZDSZ-t, mert az SZDSZ-nek jó kapcsolatai, jó sajtója volt.
Viszont csöbörből a vödörbe sem lenne jó kerülni. Az SZDSZ helyett, mellett sincs szükség egy újabb szélsőségre, ezúttal a másik irányban tevékenykedőre.
Egy olyan szélsőségre, amely továbbosztja magunk/magukfajtára a világot.
Ezeknek az általánosításoknak soha nincs jó vége. És valakikkel szemben mindig igazságtalanok.
Egy Szentiványival, Gulyással, még Hornnal is, lehetne és kell is beszélni . Mert egy az ország, egy a nép, de több a program.
Médiafelületet pedig uszítóknak, nem megegyezésre törekvőknek, ököllel hadonászóknak, magukat jobbiknak tekintőknek miért adnánk?

Muad\\\'Dib 2009.06.03. 15:14:59

@calam:
"...hihetetlen tájékozottságoddal elképzeled A Cigányságot és arról kinyilatkoztatsz. Csak a gond, hogy állításaidat nem tudod alátámasztani, azon kívül, hogy: menj és nézz körül a világban. Ez egy valóban komoly érv, el is fogadom. Sőt, megyek is körülnézek a világban, jó?"
Jó ötlet. Javaslom a következő területeket. 95-ös autóbusz, leszállás a Hős utcánál, kedves séta és ismerkedés az ott élőkkel. Utána tovább a Pongrác telepre és, ha netán még nem vagy a korházban, akkor irány a Mázsa tér környéke egy kis tényleg levezető (az előzőekhez képest) andalgásra.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.06.03. 15:18:43

@calam: Szóval, ha ő írt a kommunizmusról, onnantól simán leutolsócsatlósozhatja a magyarokat, kollektíven?
Végignézted te a videót? Szerinte az a baj MOST, hogy mi a utolsó nácicsatlósok vagyunk!

Az pedig röhejes, hogy ez ellen semelyik európai értelemben vett liberális értelmiséginek egy szava sincsen. Innentől kezdve(, igazából már 94től) semmi joguk nincs akárkit is akármilyen elhatárolódásra felszólítani.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.06.03. 15:18:58

@Muad\\\'Dib: hétfőn ennél sokkal izgibb helyre megyek:)

heima (törölt) 2009.06.03. 15:24:30

@calam: nézd, hozzád hasonlóan elbaszott szobatudósok 90es években készített rég lejárt szavatosságú, igencsak megkérdőjelezhető minőségű, jobb helyeken sehol el nem ismert "tanulmányok" alapján szervezed a világképed és tekinted ezeket "bizonyítéknak". szerintem ez nem túl egészséges állapot, de ha ez esik jól, akkor tedd, csak ne akard beállítani a hülyeséget tudományos sztenderdnek, köszi.

heima (törölt) 2009.06.03. 15:29:49

@calam: meg el lehet persze ezt vicceskedni, csak ha éppen kurvasok phdvel meg tanulmény alapján azt állítod mondjuk hogy a cigányság körében ugyanolyan a bűnőzés aránya mint a nemcigány társadalom esetében, majd tucatjával mutatnak neked olyan cigány többségű falvakat, ahol a bűnözés mindennapos, természetes életvezetési forma, míg egyetlenegyet nem tudsz mutatni olyan cigánymentes falut, amire ez szintén megáll, legyen akármilyen csóró vidékről, hát akkor vlami a phd szakállas bácsik vlamit csúnyán benéztek.

Teddypompom 2009.06.03. 16:00:29

@Csomorkány:
Hofher József atya munkásságát szeretnéma figyelmedbe ajánlani.
Szinte támogatás nélkül küszködik.
Végre egyértelmes ember értelmes , és hatékony programokkal, és kb. senki sem figyel oda rá néhány önkéntes segítőt kivéve.

A máltaiak is keményen dolgoznak de neki nagyobb a támogatásuk.
Persze azért innen is onnan is hallani néhány rémtörténetet.
De igenis lehetne mit tenni, csak a nagy általános szoclib inpotencia itt is érezteti a hatását.
A váklságra hivatkozva még azt a néhány értelmes kezdeményezést is megfojtják ami életképes lenne.
Lásd az adományok megadóztatása....

.Nitro. 2009.06.03. 16:05:57

@Legelő Őse:

Nem akarom konkrétan a baloldalra terelni a dolgokat 100%-ban. De néha csak úgy érdeklődésből keress rá a kurucra. Lassan többet ócsárolják a FIDESZ-t ,mint a kormányt. Nem szeretem a szélsőségeket sem balról sem jobbról. A FIDESZ hogy tudna jobban elhatárolódni a szélsőséhektől. Alapvetően az alapüzenet ugyanaz, csak más eszközökkel, de nem mondhatja azt egy ellenzéki párt egy radikális párt miatt, hogy jaj mi nem akarunk előrehozott választást meg Gyurcsány, Bajnai jó gyerekek ,maradjanak. A FIDESZ üzenetét a Jobbik torzítja el. Hidd el ,ha nem akarnának elhatárolódni Orbánék ,akkor már réges régen lógnának itt emberek meg Gyurcsány, Bajnai már valahova elmenekült volna. A Jobbikot egyébként legalább annyira megvetem, mint az SZDSZ-t . Annyi különbség van, hogy az SZDSZ szemében aki nem velük van az antiszemita, rasszista. Ők meg úgy vannak vele, hogyha egy FIDESZ szimpatizáns nem akarja feltétlenül szétverni Budapestet, akkor az zsidó, ha már a cigányt nem lehet ráhúzni. De még mindig azt mondom, hogy ehhez kellett 2 év ,hogy a Jobbik így megerősödjön(hogy mennyire az majd vasárnap meg jövőre kiderül). Ezt ott csírájában el lehetett volna folytani 2006-ban és nem kéne erről beszélnünk.

Teddypompom 2009.06.03. 16:08:50

@heima:

Na azért a lincselés mint bűnözési forma viszonylag ritkán fordul elő tiszta magyar falvakban.

Az utóbbi években ,magyarok által elkövetett lincselés jellegű bűncslekményeket kivétel nélkül rendőrök , vagy kidobóemberek követték el általában szintén magyar etnikumú polgártársuk ellen.

A magyarok ritkán vernek tanárt, orvost,családgondozót.
Mivel indívidualisták , ezért nem fordul elő közöttük falka jellegű bűncselekmény.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.06.03. 16:20:46

@.Nitro.: "Hidd el ,ha nem akarnának elhatárolódni Orbánék ,akkor már réges régen lógnának itt emberek meg Gyurcsány, Bajnai már valahova elmenekült volna."

Te, akkor azért csak van oka annak, hogy a kurucok utálják Orbánt. (Meg pont ezért én se kedvelem, kuructól függetlenül.)
Azt ne mond már, hogy nem lenne jobb, ha 2006ban fellógatták vagy legalább börtönbe zárták volna ezeket.

heima (törölt) 2009.06.03. 16:31:35

@Teddypompom: elhiszem, hogy sok volt a tagmondat, de szerinted összeraktad amit írtam?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.06.03. 16:45:43

@heima: néha azt hiszem, hogy te épp ember vagy. Aztán mindig rájövök, hogy fogalmad sincs arról, amiről beszélsz. Most ez megint kiderült. Az általad szobatudosóknak és 90-es évek elejének gondolt dolgok, leginkább az elmúlt 2-3 év és terepről. De nem baj, maradhatsz tudatlan, de attól még nem kell rá büszkének lenni.

teknős 2009.06.03. 16:52:04

@TaTa86.: Az az oka, hogy a szélsőjobbnak teljesen mindegy, hogy ki van hatalmon. Nincs, vagy nem fogalmaznak meg érdekeket és nem is akarnak semmit csak azt hallani, amit ők igazságnak neveznek. De pl egy jóféle zsidózással bármit el lehet adni nekik.

Az ballib pedig kihasználja ezt a szép szokásukat.Ezért olvasni egyre több Orbán kirohanást náluk!

Google 2009.06.03. 17:13:46

A balosok csak sunyítanak, mert a széljobb éppen most böfögi vissza mindazt, amit ők évek óta mondanak, Orbán hazudik, Viktorka, zsidesz, a Fidesz mindenkit bedarál, nem tesznek semmit a képviselői az európai parlamentben, ők is lopnak, ilyesmik.
A széljobb a ballib után kullog. Ez is egy színvonal.

heima (törölt) 2009.06.03. 17:14:31

@calam: néha kezdem azt hinni hogy nyakó és vadai szerelemgyereke vagy. és napról napra bizonyítod, hogy tényleg!

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.06.03. 17:17:46

@heima: azt nem értem, hogy miért gondolod, hogy szoci szavazó lennék? Soha, még csak jelét sem adtam. De te tudod. Mindenesetre tetszik, hogy így ismered el tudatlanságodat.

Viktus 2009.06.03. 17:22:31

@calam:

Te cigányt láttál már live a budapesti éttermek muzsikusain kívül? :D

heima (törölt) 2009.06.03. 17:26:48

@calam: szó sincs itt szoci szavazásról, én agykapacitásról beszélek :D

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.06.03. 17:28:26

@calam: "@calam:

Te cigányt láttál már live a budapesti éttermek muzsikusain kívül? :D"
Na erről beszéltem. A te nagyszerű éved is ezen a szinten volt...

@teknős: Hát én nem látom, hogy a ballib mit használ ki. Azt látom, hogy a jobbik szavazók 1/5e eddig mszps volt, 1/4ada eddig nem szavazott. Akkor most miért jó ez az mszpnek?

heima (törölt) 2009.06.03. 17:29:09

@calam: jah és idézném újra azt, amit véletlenül nem vettél észre:

"meg el lehet persze ezt vicceskedni, csak ha éppen kurvasok phdvel meg tanulmény alapján azt állítod mondjuk hogy a cigányság körében ugyanolyan a bűnőzés aránya mint a nemcigány társadalom esetében, majd tucatjával mutatnak neked olyan cigány többségű falvakat, ahol a bűnözés mindennapos, természetes életvezetési forma, míg egyetlenegyet nem tudsz mutatni olyan cigánymentes falut, amire ez szintén megáll, legyen akármilyen csóró vidékről, hát akkor vlami a phd szakállas bácsik vlamit csúnyán benéztek."

biztos nem azért ignoráltad mert kényelmetlen hogy nem tudsz reagálni :D

.Nitro. 2009.06.03. 17:36:13

@TaTa86.: Te, akkor azért csak van oka annak, hogy a kurucok utálják Orbánt. (Meg pont ezért én se kedvelem, kuructól függetlenül.)
Azt ne mond már, hogy nem lenne jobb, ha 2006ban fellógatták vagy legalább börtönbe zárták volna ezeket.

Nem mondtam ilyet ,de te mondjuk örülnél ha olyan állapotok lettek volna az országban, mint a "fejlődő" Szomália vagy Kongó?? Nem védem én őket. El kellene számoltatni őket persze, de vannak demokratikus keretek amiket be kell tartani. Ha tetszik ha nem. Tanulják meg végre az emberek ,hogy ezt tudják felmutatni ,ennyire képesek a MSZP/SZDSZ-es honatyák. Mert nem más szavazta meg őket ,mint a nép 4 évre. Tessék ehhez mérten mérlegelni majd 2010-ben. És jussanak eszébe az embereknek az ilyen dolgok amikor behúzzák az X-et. És ne a FIDESZ legyen azért hibáztatva, hogy miért nem lógatták fel őket.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.06.03. 17:38:10

@heima: erre azért nem válaszoltam, mert a szakállaa bácsizás az kapásból buzizás és zsidózás. Ráadásul nem tudsz ilyen hiteles kutatást mutatni.
És rengeteg nő is van a kutatók között

heima (törölt) 2009.06.03. 17:44:31

@calam: ez egyre szánibb vazz...

tudod mit, végezzünk egy rettentő hiteles kutatást:

te mutatsz nekem olyan falvakat, ahol a cigányság erős többségben van, és a falu nem néz ki úgy, mint amin most ment át a szerb hadsereg, nem életmód a bűnözés. én max egy ilyen faluról tudok, de lepj meg.

hogy még véletlenül se kend a szegénységre a dolgot, hozhatsz nyugodtan olyan hátrányos helyzetű települést, ahol nincsenek cigányok és a nemcigányok mégis úgy élnek mint az állatok.

tele vagy friss terepmunkákkal, biztos tudsz mutatni nekem párat!

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.06.03. 17:47:20

@heima: ne haragudj. önmagában kínos a '"száni" kifejezést használni. Arra pedig, hogy ne nem vagy tisztában egy teljes tudomány anyagával, módszereivel azt nem én fogom most kezelni.
Bocs.

heima (törölt) 2009.06.03. 17:49:39

@calam: szóval a nagy tudomány az, hogy hivatkozol a létezésére. az is valami :D

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.06.03. 17:50:09

még mielőtt vmi építő választ kapnék szólok, hogy elmentem

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.06.03. 17:52:28

@.Nitro.: Itt azért nem lesz Szomália, mert a magyarok civilizáltabbak a szomáliaiknál. Pl ezért volt nálunk a kommunizmus is enyhébb, mert nem vagyunk olyanok mint a szlávok, és 44ig ezért menekültek ide a zsidók. És 56ban sem lett itt Szomália, ha nem jönnek be a muszkák, főleg nem lett volna.

"El kellene számoltatni őket persze, de vannak demokratikus keretek amiket be kell tartani."

Jól van. Elmondanád, hogy 56 hóhérait mikor számoltatták el demokratikus keretek között?
Az lehet, hogy most mindenki tudja, hogy ki miatt vagyunk szarban, de ez sokat nem számít, ha mind belefulladunk a fekáliába.
Én szurkolok a fidesznek, de kb nem ők fognak kormányozni, hanem az IMF.

Viktus 2009.06.03. 17:58:30

@heima:

Érdekes módon , amikor a zámolyi ártatlan roma csapatnak kerestek új telephelyet volt olyan falu, ahonnan a helyi cigány lakosság kergette el a betelepednivágyó csordát ... nem akarták, hogy a csorda színvonala őket is lehúzza.

Egyébként itt a legnagyobb bajok okozoja az, hogy a falvakból a magyar fiatalok elvándorolnak, mert nincs munka az öregek ott maradnak, és eltermelgetnek a háztáji gazdaságban.

A roma fiatalok csak kb. szaporodnak a segélyért, és mivel már a rendszerváltás óta több generáció is elérte az ivarérettséget, és szaporodik is, amelyeknél már a szülők, és nagyszülőknek is a gyerekgyártás, és a lopások jelentették a társadalmi-szociális-kultúrális mintát.

A rendszerváltás után az egyik legnagyobb bűne volt a kormányzatoknak , hogy pl. nem léptek fel aktívabban a illegális feketemunka ellen az ukránok, románok meg kiszorították a cigókat a munkaerőpiacról mellette meg eladták a munkásszállókat ezáltal a mobilitás lehetősége is kinullázódott. Ráadásul a szocka végén meg a rendszerváltás után a telep felszámolásokból bedobták őket a városok panel dzsungeleibe, úgy hogy nem történt semmiféle oktatási-nevelési program, hogy a telepről való kitörés lehetőségeit az eljövendő generációknak megteremtse, így maradt a lopás, gyerekgyártás meg a félállati életforma.

Szerencsére pár éve a építőipar újra elkezdte alkalmazni a cigányságot, és sok ember megragadta a munka lehetőségét. Hevesből, Nógrádból, Borsodból mikrobusz karavánok indulnak reggelente építeni Pestet, és azok a dolgozó romák már nem lopnak nem csak gyereket gyártanak, hanem erejükhöz mérten igyekeznek beilleszkedni a társadalomban. Viszont a sok szar cigánycsorda miatt nehéz dolguk van ....

A cigányoknak nem a gárda, jobbik vagy egyéb humbuk ártanak a legtöbbet, hanem saját maguk. Azok, akiket kirabolnak cigányok, vagy csak a csordába verődött cigánykölkök inzultálnak az utcán a sztereotípiáknak fognak teret engedni ... a normális cigányok pedig leginkább maguk is utálják a többi félállati sorban tengődő cigányt ... leszámítva a pár megélhetési cigányról, akik meg aztán csak ártanak a cigányságnak, mint Mohácsi Viktória. Igazából pár civil roma szervezet van csak, amely gyakorlatilag nulla támogatással próbálja meg kirántani a cigányság csürhe részét a szarból lásd. wifi hálózatok kiépítése, mentorprogram stb. csak őket a kutya sem támogatja, mert hasznos munkát végeznek.

Nem észnélküli pénzosztogatás kellene, hanem leülnie szakmai csoportoknak összefogni az elnyomott civil roma szervezetekkel, akik tenni is akarnak nem csak kenéyradó pártjaik hülyeségeinek megfelelni, és szépen kidolgozni egy felzárkóztató programot. Alapvető csapásiránnyal az oktatás-nevelés felé ... generációk nőnek fel mindenféle erkölcsi gát nélkül társadalmi együttélés szabályairól semmit sem tudván bután. A szüleiket pedig , ha kell korbáccsal kell kényszeríteni , hogy térjenek észhez, és szociális felzárkóztató programokat indítani, amelynek fő csapásiránya szintén a tanítás, és a munkára nevelés. A segély szót elkellene felejteni egy az egyben inkább fizessenek egy fűkaszálónak 80 ezret, de egy fillér segélyt se kapjanak , ha pedig lázongás van lásd. a szlovák mintát ...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.06.03. 18:09:24

@Google:
Aha, már megint nagyot alakítasz. Rád érdemes figyelni, bazmeg.

molaris 2009.06.03. 18:52:30

@calam:
Inkább 60 éve. De jó válaszok. Oké, így bírlak.

teknős 2009.06.03. 19:04:18

@TaTa86.: A nem szavazottak is emeszpések, csak már nem vállalják fel!

A jobbik összeszedi az emeszpé elvesztegetett szavazatait, a Fidesz elől. Gátolják a kormányalakításában. a két szélsőség összeér. A szélsőjobb és a szélsőbal között mindig is volt átjárás. Ezek a szélsőbalosok érkeznek most a Jobbikba. Mindegy, csak a Fidesz ellen menjen a szavazat!

teknős 2009.06.03. 19:12:26

@Viktus: csak kiegészítve amit írtál! 2006 nyarán a cigányvezetőket is felkészítették a harcra. Ők bujtogatták a háttérből a cigányokat és ennek a következménye lett Szögi Lajos megölése is.

Azok a cigányok, akik addig hozzánk többségiekhez akartak tartozni, a bujtogatás hatására "testvírezni" kezdtek az alja cigánysággal.

Ez így együtt a szép gyurcsányi terv volt. Ők szépen csinálják amit kell. A Jobbik a magyarokat a cigányvezetők a cigányokat bujtogatják.

Akinek kétségei vannak az olvassa el a Magyar Mérce 2006 augusztusi számát. Novák Előd elkezdett dolgozni. Bejelentette, RFE őket többekkel pl. Toroczkaival kiképezte. Egy gyors vonással a partvonalon kívülre rakták RFE-t. Mellékesen.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.06.03. 19:21:02

@teknős: Az a baj az okfejtésedben, hogy vannak olyanok akik SOSEM szavaznának OVre. Akkor sem ha a másik jelölt Hitler Sztálin és Gusztos Péter klója, aki megválasztása esetében mindenkinek kínhalált helyez kilátásba.

"A nem szavazottak is emeszpések, csak már nem vállalják fel!"
Szerintem is. Innen látszik ki a szélsőséges. XD

Ők vagy nem szavaznak, vagy voksolnak a Jobbikra. A fidesz elől ez biztos nem vesz el szavazatot. Sőt igazából a fidesz örülhetne is. Ők a józsaruk a jobbikosok pedig a rosszzsaruk. A fidesz jópofizhat középen, és szerezhet szavazatokat.
A kormányalakításban pedig biztos, hogy a jobbik nem fogja gátolni. Egyrészt ha most sem képesek összeszedni 50%-ot, akkor annyira szerencsétlen banda, hogy nem is érdemlik meg, ha pedig a 2/3hoz kell a jobbik mondjuk 6%-a, akkor pedig a Jobbik kívülről tudja támogatni őket. (Vona azt mondta, hogy ellenzékben lesznek, de "minden a nemzet érdekét szolgáló javaslatot meg fognak szavazni".)

Egyébként a fidesznek is rossz, ha egyedül van. Te is láthatod mennyire eltunyultak az utóbbi időben rivális nélkül...

neutrinoo 2009.06.03. 19:40:50

@Csomorkány: Azért ne keverjük a kultúrát teljesen össze a viselkedéssel, mert mintha ez lenne az emberek fejében,hogy a cigány kultúra nem is áll másból, mint "viselkedésből". Az,hogy változtatnia kell nekik ez egyértelmű,ahogy nekünk is a hozzájuk való viszonyban. Én azért nem látom olyan rossznak a helyzetet, mert sok helyen békésen megfér magyar és cigány,és a cigányok is rendesen dolgoznak rádióban hallottam riportot már olyan településről ahol a cigányok kaptak gyümölcsöst,és abból tartják el magukat,vagy olyan településről is ahol minden cigány elvégzi a gimnáziumot, sőt még egyetemre is eljutnak. Nem mindig a rosszat kell nézni,hanem a jót is.
Olaszliszkáról én azt hallottam h a tragédia előtt nem volt probléma a településen a polgármester nyilatkozta. Én nem vonnék le következtetéseket egyedi esetből, akármilyen nagy tragédia is. Nem hiszem,hogy azért mert a magyar és acigány bűnelkövetési szokások nem teljesen egyformák,ezért meg kéne bélyegeznünk őket. Ez felszines gondolkodás sztem. olyan mint amikor az ember egyből itél csak az érzelmei alapján.

Ahogy mondod a magyar kultúra értékeinek felfedezése helyén való értékelése fontos lenne. iskolákban nagyobb hagsúlyt kéen forditani a magyar történelem és irodalom maradéktalan megismertetésére . És nem nacionalista módon hanem patrióta megközeltéssel. Még az se lenne rossz ,ha a zsidó és a cigány kultúrát mélyebben megismerhetné a gyerek, és akkor rájönne,hogy nekik is ugyabnolyan értékű kulturájuk van mint amagyarnak vagy bárki másnak. csakhát erről nem tudunk semmit igy nem is érthetjük meg őket.

.Nitro. 2009.06.03. 19:55:27

@TaTa86.:

56-os bűnösök elszámoltatása azért elég speciális eset volt a rendszerváltás miatt. Eltelt több mint 30 év, persze ez a bűneiket nem teszi semmissé, de akkor mindenki örült hogy végre eltűnnek az ororszok, megszűnik a szocializmus, a tárgyalási folyamatok nem tették lehetővé azt, hogy ez megtörténjen. Itt most azért más lesz a helyzet, met sokkal kisebb időszakról beszélünk. Én nem tartok tőle hogy ez elmarad, mert ahogy Kövér László is mondta, ha itt a FIDESZ is elkezd maszatolni, mutyizni nem lesz egy erős, cselekvő kormány ,akkor ők is elvágták magukat. És azt is hozzátenném, hogy a bünetető jog és a bírósági rendszer hatékonyabbá és gyorsabbá tétele nagyon fontos kérdés lenne.

neutrinoo 2009.06.03. 20:07:05

@calam: Hadd válaszoljak calam helyett:) Én már hallottam olyan településekről ahol cigányok élnek normálisan, és a fenti írásomban is megtalálható ilyen példa, bár telepölésnevet most nem tudok,de hallottam ez tuti és valószínűnek tartom h több is van. A sajtónak az érdekes ahol valami nem jól működik,és nagyobb az esély h problémás helyekről fogsz hallani inkább,ezért alakulhat ki ilyen képed.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.06.03. 20:28:32

@teknős:
Te vagy már egy szellemi éhenkórász, bazmeg.

Viktus 2009.06.03. 20:47:01

@.Nitro.:

Itt a bibi nem volt rendszerváltás ... államforma változott csak.

heima (törölt) 2009.06.03. 20:49:39

@neutrinoo: hát egyről én is írtam, de gondoltam hogy a problémát tömegesen dolgozta fel az elmúlt háromévi terepmunka... nemhogy a média... de én nyitott vagyok, jöhetnek a tények

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.06.03. 20:50:43

Konrádról jut eszembe:

Sámuel elmegy az Izraeli Bankba.
- Jó napot, Sámuel! - köszönti õt tisztelettudóan a bank alkalmazottja.
- Jó napot. Azért jöttem, hogy 1$ hitelt kérjek.
-1$-t ?? De Sámuel, hisz ezt minden probléma nélkül levonhatjuk az ön
bármelyik számlájáról.
- Nem, én hitelbe kérek 1 $-t, amit egy hónapon belül megfizetek. Ha
nem kapom meg ezt a hitelt, minden folyószámlámat megszüntetem az önök
bankjánál, minden ékszeremet elviszem, megszakítok önökkel minden
kapcsolatot.
- De, Sámuel! Jó, ha így akarja, akkor megadjuk ezt a hitelt. Itt
vannak az aláírandó dokumentumok.
- Mekkora a kamat?
- Havi 3%.
- Rendben, de itt akarom hagyni a BMW-met garanciának.
- Nem, Sámuel, erre semmi szükség. Az ön számlái elégséges garanciát
nyújtanak.
- Ha nem fogadják el a BMW-met garanciának, akkor megszüntetem az
összes számlámat az önök bankjánál, kivonom az összes vagyonomat,
ékszeremet.
- Rendben, Sámuel, a Bank alagsori parkolójában hagyhatja a BMW-jét
garanciaként 30 napra.
- Tökéletes!
Sámuel hazamegy, és boldogan mondja a feleségének:
- Sára, Sára! Most már nyugodtan mehetünk nyaralni! Sikerült egy
parkolót szereznem havi 0,03$-ért!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.06.03. 20:55:17

"faddi aktivista nagyon nincs megelégedve a Tolna megyei SZDSZ-szel, és kamionokkal akar használt ruhát hozatni."

Környékbeli vagyok, és merem javasolni, h errefelé ne nagyon agitáljanak szdsz politikusok rendőri kíséret nélkül...

Faddon pedig vigyázzanak az értékeikre, mert az egy olyan hely, ahová a Magyar Gárdát is kihívták, de mielőtt még félreértés esne, nem tőlük kell félni.... habár ők tőlük félnek

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.06.03. 20:56:58

@Mr Falafel:

"Te vagy már egy szellemi éhenkórász, bazmeg."

Te meg ménem eteted meg, bazmeg?
:o)

elfelejtette 2009.06.03. 21:13:40

A Hitler utolsó csatlósai voltunk gondolatról az ugrott be, hogy a mai nap folyamán a szlovák parlamentben rendkívüli gyűlés volt, ahol Slota épp ki akarta tiltani Orbán Viktort Szlovákiából. Évek óta az ottani politikai folklór része a magyarokkal való riogatás. Most ehhez képest szerintem mi még jók vagyunk.

Bár a bűnbak keresés, és a Nagy Magyarországról való álmodozás nálunk is tapintható, de itt Kelet Európában ez nem kirívó, különösen a szlovákok vagy a szerbek álmodozásaihoz képest.

Muad\\\'Dib 2009.06.03. 21:22:45

ROTFLMAO.. Ha-ha. Ilyet rég röhögtem:

"Az Országos Választási Bizottság szerint alkotmánysértő a Jobbik szlogenje, amely szerint "Magyarország a magyaroké!"; a testület erről szerda esti ülésén döntött..."
index.hu/kulfold/eu/2009/valasztas/ovb_alkotmanyserto_a_jobbik_szlogenje/

Komolyan, most tényleg bajban vagyok. Kezdem azt hinni, hogy valakik baloldalról tényleg direkt csinálnak ilyen óriási reklámot a Jobbiknak. Ezt egyszerűen nem hiszem el, hogy a" baloldal" tényleg ennyire hülye legyen. A rosszindulatuk és aljasságuk már régóta természetes számomra, de ennyire még ők sem lehetnek öngyilkos hajlamúak...

Google 2009.06.03. 21:25:20

@teknős:

Ezek a dolgok anonym-us levelében is benne vannak. RFE neve ott nem szerepel, de érezni, hogy az, aki a horvát gárdát szervezte, a magyart is megszervezi, ha köll. És kellett.
Összeugrasztani a cigányokat a magyarokkal, nem kellett volna.
Novemberben Popper ezt írta a Népszavában:

"Azt gondolom, hogy nagy mázlija lesz Magyarországnak, ha nem tör ki egy cigány-polgárháború. Nem fognak a cigányok engedelmesen éhen halni. Ha belátható időn belül nem történik valami hatékony szociális megoldás, előszedik a fegyvereiket, bőven van nekik."
Lázít ez is rendesen.

www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1121661

Viktus 2009.06.03. 21:41:27

@elfelejtette:

Orbán profin lereagálta mno.hu/portal/640952

A legnagyobb ellenzéki párt vezetője közölte: meglepődve tapasztalja, hogy vannak olyan országok, amelyek öt éve az Európai Unió tagjai és még mindig nem értik az Európai Unió lényegét. Még mindig nem értik, hogy az unió azért jött létre, hogy az országhatárok elveszítsék jelentőségüket, és Európa afelé tart, hogy a jövőben fontosabb lesz a közös kultúra, a közös nyelv, az összetartozás, mint az országhatárok.

Alfőmérnök 2009.06.03. 22:10:15

@Viktus:
Muhaha.
Az unió nem kultúrális, hanem gazdasági alapokon szerveződő föderáció. És nem demokratikus, hanem autokratikus.
De szerintem ezt Viktorka is tuggya.

Kopiás Attila Steve 2009.06.03. 22:24:09

@Alfőmérnök: Attól még demokratikusságra törekvő országok részben közvetetten részben közvetlenül megválasztott képviselői által irányított dologról van szó. Ami azt jelenti, hogy biza ezek az emberek meg is változtathatják a dolgokat, mint ahogy az EU nagyon sokat változott indulása óta is.
OV-nak szeretem az ilyen szövegeit. Minden másodiktól kiütést kapok, de a maradékban annyira szépeket tud mondani. Most pl ahogy kiáll a bevándorlás és a sokszínűség, valamint a kisebbségek saját kultúrája mellett, hát szívet melengető komolyan. :+)

Alfőmérnök 2009.06.03. 22:49:55

@KA_Steve:
Az Európai Parlament - ahova képviselőket választhatunk - nem az EU fő döntéshozó szerve. Hogy az EU alkotmányát kik tákolták össze, azt nem tudom pontosan, de engem biztos nem kérdeztek meg róla, hogy jó-e így, ahogy van avagy sem. (engem csak arról kérdezetek meg, hogy akarom-e, h MO csatlakozzon hozzá. válaszom határozott NEM volt)
Én meg általában bírom vitykát, de nekem az ilyen baromságoktól van herótom. Jó, mondjuk nem könnyű magát megvédenie a szlovákok paranoiáitól.

Tipikus politikusi szöveg, handabanda, szándékosan többértelmű.

"Még mindig nem értik, hogy az unió azért jött létre, hogy az országhatárok elveszítsék jelentőségüket, és Európa afelé tart, hogy a jövőben fontosabb lesz a közös kultúra, a közös nyelv"

Biztos, hogy Európa országainak kultúrája annyira egységes, hogy csak az a fontos benne, ami "közös"?
Ezt az országhatár-elveszítős szöveget bármelyik agyhalott szadeszos is mondhatta volna.
Másrészt: Közös nyelv? Melyik lesz az: a szlovák, vagy a magyar? Esetleg a latin? Netán az eszperantó? :D

Alfőmérnök 2009.06.03. 23:01:20

@Viktus:
...volt az EU előtt. :)))

Viktus 2009.06.03. 23:15:03

@Alfőmérnök:

Mi? :D EU előtt volt a királyok Európája meg a komcsik amcsi csicsik Európája :P

Alfőmérnök 2009.06.03. 23:27:08

@Viktus:
Öööö, akkor most '90 és 2004 között a királyok Európájához vagy a komcsik amcsi csicsik Európájához tartorztunk? És ha nem lépünk be(le), akkor most melyikhez tartoznánk?
Lehet, hogy az amcsik már bombáznának minket is mint Iraquot? Ajjaj.

Csomorkány 2009.06.04. 00:16:36

neutrinoo: Nem tudsz te szabadulni attól a mémtől, hogy minden kultúra egyenrangú. Azaz végső soron nincs kultúra.

Pedig meg kék próbálnod elfelejtnyi ezt a mémet. Ha nem Krisztus felől közelítünk, akkor is fontos fogalom pl. a "fenntarthatóság". Namost, ahogyan a cigányok tömegei élnek Magyarországon, az nagyon nem tűnik fönntarthatónak. Nézd meg pl. az átlagéletkorukat, meg ilyesmi.

Az a tény, hogy a cigányság tömegei a létfönntartásukhoz rászorulnak az adómra, erkölcsileg megalapoz egy olyan belepofázási lehetőséget, ami nekik meg nem adatik meg. Ez van, no. Ha én szorulnék rá a cigányok adójára a mindennapi betevőhöz, akkor nekem kellene elviselnem a leckéztetést.

Ha viszont a cigányok létfönntartásába beszálló többséget sanda politikai szándékkal meg akarják fosztani a morgás jogától, akkor ott valami jogtalanság történik a többséggel.

Természetesen belepofázási jogot főleg azokkal kapcsolatban tartok fönn, akik tényleg az adómra/adományomra pályáznak. Akik munkával fönntartják a saját életüket, ott se alapom, se okom nincs a belepofázásba. Érdekes módon mégis ez a réteg fogékonyabb a mondandómra Krisztusról... Mondjuk lehet, hogy azért, mert feléjük tényleg nem ingerülten közelítek, és ők is méltósággal néznek rám.

Nem mondom, hogy egyszerű. Csak azt mondom, hogy rontja a helyzetet az, aki meg akarja fosztani a többséget a morgás jogától. Meg még azt is mondom, hogy e jogfosztás(i szándék)mögött nem dilettantizmus áll, hanem sanda politikai megfontolások. Ezért útálom a szadeszt.

Alfőmérnök 2009.06.04. 00:39:13

@Csomorkány:
Ebben az adózási dologban igazad van, én még abban is benne lennék, hogy szavazati joga csak annak legyen, aki adót fizet. Illetve ez is baromság, mert aki vesz a bótban egy liter tejet, az is fizet ÁFÁt, ami ugye adó. Mindegy.

De ezt a "fenntarthatóságot" jobb lett volna nem pedzegetni. Attól tartok a keresztény kultúrkör elég rosszul jönne ki annak a számvetéséből, hogy kik alakítottak ki "fenntartható" kultúrát és kik nem...

Ja, és egy mellékes megjegyzés, nem szorosan kapcsolódik a témához, de tény: a cigányság körében igen ritka, hogy valakit nem keresztelnek meg.

heima (törölt) 2009.06.04. 00:47:16

@Alfőmérnök: nem szabad elvenni a választási egyenlőséget, jó dolog az, csak meg kell kicsit okosítani, mondjuk kétkamarás parlament, az alsóházra szavazhat mindenki, a felsőházra meg az, aki fizetett SZJA-t. Felsőház bizniszel minden költségvetési kérdést, az alsóház meg minden mást, ott lehet hippi emberijogi harcost, környezetvédőt játszani, felszólalni a képviselő falujáért, történelmi megemlékezni, megkötni a csádi-magyar együttműködési szerződést stb.

Alfőmérnök 2009.06.04. 01:09:56

@heima:
Kétkamarás parlament rulez.

remetebal 2009.06.04. 02:02:29

Miután ismét az az eset áll fenn, hogy saját tapasztalatom révén be tudok számolni az esemény első feléről - ha valakit még érdekelnek tények egyáltalán - annak leírom, hogy valójában mi történt kedden ezen a bizonyos rendezvényen. (Mellesleg megjegyzem, hogy KK&TT nyugodtan írhat ezek után a Magyar Hírlapnak, amikor Huth Gergely épp nem ér rá - senki nem venné észre a különbséget.)

Az esemény a meghirdetettnél jóval később, legalább 20 perces késéssel kezdődött Fodor megérkezte után, féloldalasan. Csak Horn Gábor és a XIII. kerületi SZDSZ-esek voltak jelen időben.

Az egyre inkább szenilissé váló Konrád György a hivatalos verzió szerint azért késett háromnegyed (!) órát, mert eltévedt a környéken.

Nem mintha számítana, de többé-kevésbé folyamatos volt a nézők ki- és bemászkálása, és ilyen pici létszámnál talán le lehet írni, hogy volt olyan pillanat, amikor 30/32-en ültek a teremben az asztalnál ülőkön kívül. (Ez ugyanúgy gáz, de minek akkor ebben hazudni?)

A videóból kimaradt Konrád György hosszú és zavaros eszmefuttatása, amely végül oda futott ki, hogy az SZDSZ a "cigánykérdésben" ott rontotta el, hogy "túlságosan védte" a cigányokat, rájátszva a médiában lévő sztereotip, "cigányokat sajnáltató" képre. És itt elmesélte saját tapasztalatait vidéki cigányokkal kapcsolatban, akikre szerinte "keményen rá kell szólni", hogy észrevegyék magukat. És ezt ő társadalmi szinten is értette: Kijelentette, hogy a cigányságnak értésére kell adni, hogy alkalmazkodniuk kell a (magyar) többséghez. Azt a mondatát még szó szerint is tudom idézni, hogy "ha ezért először ezért meg fognak sértődni, nem baj".

Azt gondolom, hogy mind ezt, mind pedig Fodor jobbikosokkal való - ha jól emlékszem szegedi - beszélgetését kihagyni egy olyan videóból, amelynek készítője valószínűleg az egész rendezvényen ott volt, nos ez pitiáner, ócska és elfogult hamisítási szándékot takar.

Így is lett volna bőven mit támadni. Pl. az egész program előtt a telefon-interjút adó Eörsi Mátyást, aki Orbán két héttel ezelőtti komáromi beszédével kapcsolatban azt mondta, hogy "Magyarországnak sikerült bekerülnie a Guiness rekordok könyvébe, mert egy ellenzéki pártvezérnek sikerült egy szónoklatával magára haragítania az összes szomszédos országot" és hogy ő ezt szégyelli.

Nem szavazok az SZDSZ-re. Azért mentem el, mert valaha szavaztam rá, és most érdekelt, hogy szemtől szemben mivel akarnának meggyőzni. Megérdemlik, hogy kibukjanak.

De miből állt volna ezt bemutatni?

Valószínűleg azzal több munka lett volna, igaz, Tóni?

Több köze lett volna a valósághoz és a kommentelők is jobban tisztában lehetnének vele, hogy pontosan miért is utálják az SZDSZ-t.

Hogy a te nyelveden mondjam Tónikám: te is nyugodtan elmehetsz ezek után a picsába!

Viktus 2009.06.04. 09:02:17

@Alfőmérnök:

Az az unióba igyekvés időszaka ...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.06.04. 10:46:01

@Muad\\\'Dib:
A Jobbik nem szélsőséges, hanem radikális. Notórius módon teszi közbeszéddé az elsumákolt problémákat. Szókimondó. ha kell vuilgáris. Ezt, a bigott zsidók uralta magyar elitrendszert oda bassza vissza, ahová való: a pöcegödörbe. Ha ettől antiszemita, annak nagyon sokan örülünk. És nagyon sokan fogunk rájuk szavazni. 2010-ig exponenciálisan növekedik a szimpatizánsok létszáma. Van oka aggódnia a Fidesznek. A balodlal nyivákolása nem számít, ők nem magyarok.
Jaj, tudom, hülye vagyok, meg rasszista, meg faszomtudja mit sajtoltok ki abból a néhány tucat agysejtből, amit 8-10-en összehoztok, de pont le is szarom. Rettegjen mindenki a Jobbiktól, mert az odabasz keményen. muhahaha

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.06.04. 10:51:33

@remetebal:

itt már valami nagy baj van! konrád eltéved újlipóciában? akkor hol nem téved el? ez szörnyű! rohadt nácik! lol

tevevanegypupu 2009.06.04. 11:10:14

Konradon latszik, hogy beteg. Ugy tunik veszitett a szellemi frissessegebol is. Beken kellene hagyni, valoszinuleg inkabb osszezavarja a keves kozonseget is..

Alfőmérnök 2009.06.04. 11:39:20

@tevevanegypupu:
Konrád szétszívta az agyát. :)

tevevanegypupu 2009.06.04. 12:42:55

@Alfőmérnök:
Vagy nem volt tiszta az anyag.(:

indus 2009.06.04. 13:35:09

@Mr Falafel:

Engedd meg hogy mint régi barmot köszöntselek az ólban!

„A balodlal nyivákolása nem számít, ők nem magyarok”

Szerinted ki a magyar?
A vérvonal és a származás számit, a politikai nézet (csak antikommunista a magyar), vagy a vallás (csak keresztény a magyar)?

Csomorkány 2009.06.04. 14:17:20

alfőmérnök: "Fönntarthatóságon" olyan egyszerű közmondásokat értek kiindulópontként, mint hogy "Két ember közül, akik 120 eFt-t keresnek, az egyik, aki 119 eFt-t költ, király, a másik, aki 121 eFt-t költ, koldus."

Aki pedig egyenlőségjelet erőltet a két ember közé, az fűtől elszállt liberális.

Ugyanez a mondás ragyogóan alkalmazható csoportokra is. Nincs egyenlőség két olyan társadalmi csoport közuött, melyek közül az egyik arra igyekszik nevelni, hogy a birtokunkban levő erőforrásokat használjuk föl, és egy olyan között, amely arra nevel, hogy majdcsak lesz valahogy, akkor is, ha eltékozoljuk a birtokunkban levő erőforrásokat.

Ami a keresztény kultúrát illeti, nem valami korrekt szereposztás, hogy amikor az európai civilizáció erényeiről esik szó, akkor posztkeresztény korban élünk, amikor az európai civilizáció árnyairól, akkor hirtelen mindenki fölfedezi a keresztény gyökereket. Ez amolyan önigazolás-féle, nem? Valamivel meg kell ideologizálni, hogy miért nem foglalkozunk Krisztussal.

BK 2009.06.04. 14:22:26

az SZDSZ-eseknél már csak az SZDSZ-ekézők modorosabbak.

Alfőmérnök 2009.06.04. 14:40:11

@a néhai papp jános:
tudom, illetve hallottam ilyen pletykát. Teljesen kész van a csávó.
Az a baj, hogy ezeket a szellemileg leépült "gurukat" (Heller, Popper és tsai) valakik még mindig mértékadó véleményformálónak tekintik.

indus 2009.06.04. 14:40:53

@Csomorkány:

"melyek közül az egyik arra igyekszik nevelni, hogy a birtokunkban levő erőforrásokat használjuk föl,és egy olyan között, amely arra nevel, hogy majdcsak lesz valahogy, akkor is, ha eltékozoljuk a birtokunkban levő erőforrásokat."

Nem érzem a szembeállitást, mindkét csoport feléli az erőforrásokat, nem ???

Meg amugy is a picsába krisztussal!!!

Csomorkány 2009.06.04. 14:57:43

indus: Most mit mondjak erre?

1) Én nem segélyekből élek, és ezt fölsőbbrendű dolognak tartom, mint azok életformáját, akik igen. Ezt erőst Krisztusnak köszönhetem amúgy, mielőtt beköltözött volna az életembe, elég jó úton jártam a segélyek felé.

2) Menj te a picsába

Alfőmérnök 2009.06.04. 15:02:36

@Csomorkány:
Jó elismerem, ez a fönntarthatóságozás csak gonoszkodás volt.
A cigányság (egy része, mondhatni nagy része; nem a teljes cigányság, de annyira nagy része, hogy lehessen egységes csortként beszélni róluk) tényleg ilyen életforma szerint él. Ezért azonban azok is felelőssek, akik olyan törvényeket hoztak, amik ezt az életformát nem visszaszorították, hanem támogatták.

"amikor az európai civilizáció erényeiről esik szó, akkor posztkeresztény korban élünk, amikor az európai civilizáció árnyairól, akkor hirtelen mindenki fölfedezi a keresztény gyökereket"

Azért ez így általánosságban nem igaz. Mármint, hogy MINDENKI. Szerintem túlérzékeny vagy a témára és azt a véleményt veszed észre, ami sérti az érzékenységedet. PL. Én sem állítottam, hogy az eupai civilizáció erényei ne lennének összefüggésben a keresztényi alapokkal (aki ilyet állít az elsősorban barom, vagy bunkó és műveletlen).
Nekem meggyöződésem, hogy az árnyoldalai is összefüggésben vannak vele, de ezt nálam értelmesebb kreatúrák is megírták már(ami persze nem azt jelenti, hogy igazuk volt), meg amúgy is offtopic. :)

indus 2009.06.04. 16:48:47

@Csomorkány:

Aha, Tehát te krisztusnak köszönheted, hogy nem élsz segélyből, és erre még büszke is vagy, akkor lehet nekem is köszönetet kéne mondanom neki!
Eza krisztus dolog meg ugy nézz ki csak szegény roma honfitársainknak nem jött be, pedig ök is hisznek, nem is kicsit!

Amire viszont utaltam, hogyha felhasználjuk erőforrásainkat, az ugyanugy elfogy mintha eltékozoljuk, tehát különbség nincs, volt, nincs!!

Csomorkány 2009.06.04. 16:50:52

Alfőmérnök: Mélyebb szinten van a baj, mint a törvényeinkkel.

Azért vagyunk felelősek a cigányság életformájáért, mert már nem merjük fölvállalni azt az öntudatot, hogy a mi kultúránk magasabbrendű, és azt a következtetést, hogy ezért terjesztenünk kell. Ezt a mentális önfeladást azután tükrözik persze a törvényeink is, világos.

A felebaráti cselekedet a cigányok felé a keresztény kultusz és a ráépülő keresztény kultúra terjesztése. Aki erről hivatalosan liberalizmusból lemond, az utat nyit a náciknak, akik enélkül viszont elviselhetetlennek találják a cigányokat.

A kultusz megtagadása és a kultúra terjesztésében megmutatkozó impotenciánk elég szorosan összefügg. A szememben a liberalizmus az egy lépés a nácizmus felé vezető úton. Mindkettő közös alapja a kultusz megtagadása, és az ebből fakadó reménytelenség.

Csomorkány 2009.06.04. 16:52:06

indus: lehet, hogy neked is köszönetet kéne mondanod neki.

indus 2009.06.04. 16:53:09

@teknős:
Szerintemmeg nagy különbség nincs, mindegyik hisz a saját felsőbrendüségében!
a "szittya ősparaszt", és "Isten kiválasztott népe", hááát kész vicc mindkettő!!
süti beállítások módosítása