Már rég akartam írni erről a témáról, mert rémálomként lebeg előttem néhány szófordulat, amit 2002 telén-tavaszán hallottam Orbán közvetlen tanácsadóinak szájából. „Lemossuk a komcsikat”, „nem kell törődni azzal, a sajtó mit ír”, „nézd meg a közvéleménykutatási adatokat”. Ez volt az általános hangulat, túlzott önbizalom, és hát lássuk be, nem kevés gőg. Igen, a jobboldali lélek valahogy hajlamos a hübriszre, hogy utána csalódottan, zavarodottan nézzen ki a fejéből, hogy vátdöfákk, és keserűen mondogassa, „hülye a nép, hogy ezekre szavaz”. Szóval már régóta érlelődik a gondolat, hogy írjak erről az irritáló jelenségről, de Tóta W. beelőzött, és sajnos néhány mondatában fájdalmasan jól írja le a helyzetet:

  „A kétharmad történelmi lehetőség, nagyszerű tetteknek nyithat utat. (…) Az atombombával lehet békét teremteni, de ha azt hirdetjük, hogy azonnal be fogjuk vetni, akkor mindenki más azon lesz, hogy sose jussunk hozzá. Két választás elúszott már a nagypofájúságon, (…) Az alázat hiányán.”

  Az alázat hiánya pedig ma is ott van a Fidesz majd minden rezzenésében, és ma is fájdalmasan irritáló. Különösen annak fényében, hogy 2002-vel ellentétben nincsen mögötte semmiféle valós teljesítmény. Orbán Viktor 1998-2002 között jól kormányzott, akár elődeihez, akár utódaihoz hasonlítjuk, ez ma már aligha vonható kétségbe. Jogos volt a jól végzett munka miatti büszkeség, és érthető a remény, hogy a szavazók többsége támogatja a folytatást. 2002 és 2009 között ellenzéki vezetőként már jóval kevésbé volt briliáns, hogy finoman fogalmazzunk.

  A 2006-os kampány Mikola nélkül is egy tragédia volt, amikor pedig Viktor elmondta a magyar valóságtól teljesen elszakadt Kossuth téri beszédét, nem kevesen írtuk le végleg a választási győzelem leghalványabb esélyét is. A többi kapitális baklövést inkább ne soroljuk, mint ahogy a néhány jó húzást se, mert a mai népszerűség oka másban keresendő. Az, hogy ma a Fidesz itt tart, nem Orbán Viktor, és nem is a párt érdeme, hanem egyszerűen egyenes következménye annak a természeti katasztrófának, amit az MSZP kormányzásnak hív. Elkúrták, de nagyon, és a népek nem szeretik az elkúrást.

  Kurva könnyű úgy népszerűnek lenni, hogy a másik oldal ország-világ előtt bebizonyítja, hogy képtelen a kormányzásra. Persze, hogy havaj-holidéj-napsütés, ha mindenre nemet mond a Fidesz, ami komolyabb társadalmi rétegeket sérthet. Az MSZP (legyünk tényszerűek) ellenzékként, sőt ami nagyobb baj, kormányon is, legalább ennyire populista volt. De a szocik hullámvasútja pontosan azt mutatja: a szájtépéssel szerzett népszerűség igen illékony, abból ne varrasson nagy mellényt magának az ember, mert gyorsan pofára esik.

  Így hát kezdek félni. A hübrisz, a Fidesz sírásója, itt van, és tombol. Gyorsan vissza kéne venni, gyerekek. 2009. június 7-e nem országgyűlési választás, értve? Ha lesz is kétharmados eredmény, utána csak szépen, csendben nyugodtan, félre a győzelmi dobokkal és nyilatkozatokkal. Különben 2010, ha nem is vereség (azt az elképesztő szocialista inkompetencia mellett nehéz elképzelni), de mindenesetre csalódás lesz.

  (Technikai megjegyzés az igazhívőknek: a Fideszt és magát Orbán Viktort nem hogy szabad, de kell is kritizálni jobboldalról. Különösen most, hogy úgy tűnik, megy a szekér. Ez az egészséges, nem pedig a tágra nyílt szemű csodálat. És igen, ez a poszt megint csak nem szerkesztőségi vélemény.)