Antiszemita heccblog lettünk
2009. május 20. írta: TuRuL_2k2

Antiszemita heccblog lettünk

  Régóta vártuk már a pillanatot, hogy az mszp.hu címlapján szerepeljünk. Nem számítottunk rá, hogy pont most ér minket e megtiszteltetés, s nem pl. a fegyveres Societas-elnökről szóló írásunkat tisztelik meg vele az MSZP honlapjának szerkesztői. De így is büszkeségtől feszülő mellkassal kattintottak a szerkesztőség tagjai a Fidesz.hu: Egy kattintásra az antiszemitizmustól című anyagra:

  Hálánk jeléül Kőhalmi Ádám kitűnő írását mindenféle változtatás nélkül közöljük:

Madarat tolláról, honlapot linkjéről

Fidesz.hu: Egy kattintásra az antiszemitizmustól

 

Furcsán áll a Fidesz a szélsőjobbhoz. Hol egy pofonnal akarja hazazavarni őket az utcáról Orbán Viktor, hol a háttérben dörzsölgeti a tenyerét, míg az árpádsávosok a tévészékházat szétverve, autókat gyújtogatva akarják lemondásra bírni ellenlábasát. Most pedig már nem is burkolt a szimpátia: a legnagyobb ellenzéki párt honlapján egy olyan blogot hirdetnek, amelyben már a második kommentben zsidózik egy hozzászóló.

Persze, tudom én, hogy a Fidesznek semmi köze a bloghoz, ők alighanem csak az eredeti írás tartalmát szerették volna reklámozni, amely kellőképpen rugdossa az MDF-et. Ez a szándék ugye érthető, hiszen kellenének azok a szavazatok nagyon, amelyeket a jobbközép kapna június 7-én. A cél pedig szentesíti az eszközt. Kérdés, hogy minden eszközt?

Most majd hivatkozhatnak arra a honlap szerkesztői, hogy a Reakció-blogot nem ők moderálják, és a hozzászólóhoz semmi közük. Ebben a két dologban én is majdnem biztos vagyok. Magyarázatot arra szeretnék kapni, hogy miért található egy olyan oldal linkje a Fidesz honlapján, ahol nem törlik az antiszemita felhangú hozzászólásokat?

Ha a Fidesz nem ért egyet a rasszizmussal, antiszemitizmussal, ne adjon neki teret semmilyen módon. Ha egy másik honlapra hivatkozom, kutyakötelességem ellenőrizni annak tartalmát. Ha nem teszem, azért nem teszem, mert megbízom benne, esetleg a barátomnak tekintem.

Ám legyen, mindenki maga válogatja meg a barátait. Ha valamelyik ismerősömről kiderül, hogy antiszemita, nemhogy nem reklámozom, de többé szóba sem állok vele. Persze, mindannyian mások vagyunk. Javaslom, hogy akkor vállaljuk nyíltan ezt a másságot, ne linkeken és utalásokon keresztül!

Kőhalmi Ádám

  Mivel a blogot hobbiból, nullás költségvetésből működtetjük, ezért nincs lehetőségünk rá, hogy olyan nagyvonalú és vérprofi előmoderáló különítménnyel dolgozzunk, mint a Gyurcsány-blog (rendben, elismerem, ez mellébeszélés: ha lehetőségünk lenne rá, sem nagyon moderálnánk kedves antiszemita, komcsi, náci, antiklerikális, anarchista és monarchista kommentelőinket). Tartjuk magunkat ahhoz, hogy mindenki a maga véleményéért felel, s csak akkor moderálunk, ha már végképp nincs mit tenni. Így hát antiszemitulunk tovább, újult erővel.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr111133846

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Havi Fricska 2009.05.22. 10:51:16

Kiskorúsítják Kolompár Orbánt?Az Országos Cigány Önkormányzat Kolompár Orbán kiskorúsítását kéri szellemi és fizikai adottságaira való tekintettel. A kérelem valószínűleg összefüggésben áll Kolompár sikkasztási ügyével, melynek során az OCÖ elnöke a vádak…

Trackback: Reakció - polgári underground 2009.05.21. 14:01:02

Az MSZP MátrixaMottó: Voltál már úgy, hogy nem tudtad, ébren vagy-e vagy álmodsz?   Döbbenet. A Reakció antiszemita heccblog alosztálya tegnap este óta lázasan dolgozik, hogy megfelelő ellencsapást mérjen az mszp.hu casus bellivel felérő támadására.…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Francois Pignon 2009.05.20. 19:06:15

Ez annyira erőltetett kísérlet volt, hogy idáig érezni az izzadtságszagot.

A szerzőnek volt a minap egy szintén nívódíjas kísérlete, a 2. köteles beszédet próbálta eladni:
http://mszp.hu/velemeny/bovebben/pava-zsolt-belehuz-a-kampanyba
Külön elismerés a narancsszínű akasztófáért, a maga gagyiságában is szép próbálkozás.

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.05.20. 19:07:08

Teljesen igaza van a faszinak. Még a származásotokat is ellenõrizni kellett volna a Viktornak, harmadíziglen. Volt-e pl. Horthy-fasiszta hivatalnok a családban, van-e klerikális reakciós rokon. És legfõként a cím: önmagáért beszél. És bizonyára vannak itt Antal nevû, zsidó származású hozzászólók is, úgyhogy szemita Anti miatt duplán igaz a forvurf.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.05.20. 19:18:41

nahát! hol lehet itten ilyen antiszemitista zsidózósat olvasni? :))))

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.05.20. 19:29:18

Kőhalmi Ádám a fogalmazás ill. a strukturált gondolkodás területén erős kihívásokkal küzdő egyén.

Ostoba gyökér, mondhatni.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.20. 19:30:43

@Oli bácsi:
Nem személyeskedünk, mert jön a MODERÁLÁS! :]

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.05.20. 19:36:20

megnéztem volna az írást eredeti helyén az mszp.hun, de "This web page is not available." srácok, túlterheléses támadássá változott a postotok mszp.hu-ra mutató linkje? :)
Őrnagynak milyen kitüntetett szerep jutott, hogy külön meg van említve, mint monarchista kommentelő.

Locassen 2009.05.20. 19:37:49

"Vár állott, most Kőhalmi".

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.05.20. 19:39:11

Nem jön be az mszp.hu. Sem közvetlenül, sem google-ről!!!

Francois Pignon 2009.05.20. 19:39:22

Megjegyezném, tudhatjuk hogy az olvasóknak pár százaléka MINDENT komolyan vesz ami le van írva. Ugyanők jellemzően csak a címig, vagy a blogajánló mondatáig jutnak el.
Szóval, Turul, ez a cím... :DDD

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.20. 19:41:07

@Krokodil:
Persze, elviccelődünk itt, de azért küldtünk egy baráti DoS-t is a vörös veszedelem tűzfészkére. :)

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.05.20. 19:42:46

@TuRuL_2k2:
Punciiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii, hehe: és kimondtam.

Kapj el, ha tucc, kétfejű strúúúuuc.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.20. 19:43:49

@Francois Pignon:
Tudom. Legfeljebb Spirál maestro idézi majd néhányszor, mint ultima ratio-t. :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.20. 19:44:58

@Oli bácsi:
Punci? Ez biztos valami kódolt antiszemita beszéd lesz. [... decoding ...]

justblaze 2009.05.20. 19:48:57

ez nem is a legdurvább.
Az volt nagyon komoly, amikor Orbán Viktor barátságát Berlusconival Szálasiék és Mussolini barátságához hasonlították. Azért az már durvábbat ütött.
Igaz azt nem az mszp.hu-n írták

rognork 2009.05.20. 19:49:35

@Francois Pignon: azt mondták nekem régen kedves hozzátartozóim, hogy ha a fele igaz, amit az orbánról írnak, már akkor is!!! meg interneten is megírták!!!

szóval ez a pár % abszolút igaz.

6.Lenin 2009.05.20. 19:50:03

"Tartjuk magunkat ahhoz, hogy mindenki a maga véleményéért felel,....."

Igen,ez igy demokratikus.

Tehetetlen Dodó 2009.05.20. 19:51:56

Ennek az ökörnek a nyomorúságosan erőltetett próbálkozása, hogy megint összekapcsolja a Fideszt a nácifasisztaszélsőjobbholokauszttagadókkal, igazán említést sem érdemelne...
Viszont a humoros elemeket értékelem:
"Ez a szándék ugye érthető, hiszen kellenének azok a szavazatok nagyon, amelyeket a jobbközép kapna június 7-én"
Hehe, a Fidesz szinte reszket, hogy hogyan happolja el mind a négyszázharminckettő voksot...

WysiWyg 2009.05.20. 19:52:13

Hi!
Már ufi-s korotok óta olvaslak Benneteket, de csak most szólok hozzá először. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokra viszitek! További kellemes náculást kívánok! Üdvözlettel:
ww :-)
p. s. Horn Gábor éppen a "hétköznapi rasszizmusról" értekezik Kálmán Olgival az atv-n...

Francois Pignon 2009.05.20. 19:55:17

@rognork: Hát, sok kormány és MSZP közeli blogon és fórumban leírták a hozzászólók keresetlen szavakkal, hogy Orbán rosszember, a legrosszabb fajtából. Miután az említett szervezetek nem kirekesztőek, a Kőhalmi-féle logikát alkalmazva csak arra a következtetésre juthatunk, hogy minden csúnyaság amit ilyen hozzászólók írnak róla, igaz. Törődj bele.

tanarseged ur 2009.05.20. 19:56:17

E a bérkommentelők műve. Látjátok, ha ma ebédidőben figyelitek a "Nem korrekt" c. poszt kommentjeit, akkor értesülhettetek volna erről a remek szolgáltatásról, megrendelhettétek volna, és akkor most az mszp.hu szégyenkezhetne a Munkásőrség újrafelállítását követelő (bér)kommentelői miatt. Így viszont Kőhalmi beelőzött titeket, holnap már utal is.

Ti viszont még mindig megrendelhetitek a Bérkommentelőket Leleplező Nyomozóiroda (BÉLNYI) szolgáltatásait, bevezető áron. Az is az én cégem.

Olyan ez, mint régen a Szaknévsor: "Aki kimarad, az lemarad!"

Necoure Yamaki 2009.05.20. 19:57:28

Kőhalmi Ádám egy hungarofób, magyargyűlölő, idegenszívű megélhetési droid, aki szinte szállásadói vékonybeléig benyalva szolgálja ki hibbant utódpárti kommunisták elkeseredett gyűlölködését, miközben európai demokrataként harcos antifasisztát játszik munkásőr olvasóinak. Már amennyiben tudnak olvasni.
Kész szerencse, hogy nem kell a komancsok szólásszabadság értelmezésére hagyatkozni, ugye Ms Cenzorlendvai?

Mellesleg, ez már oly' unalmas duma kedves KÁ, hogy majdnem elaludtam rajta. Háááóóóóaaaa. :O

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.05.20. 20:01:54

és azt csak most nézem, miután végre bejön az mszp.hu, hogy a vastagbőr is ajánlott blog, de ez az idióta nem abba kötött bele, pedig abba tényleg nem lett volna nehéz, hanem inkább a reakcióba a kommentek miatt. okos fiú

[Brn] · http://46os.blog.hu 2009.05.20. 20:04:21

Nebassz!!!
Hát nem a Kőhalmi Ádi írta a "Felcsút királya" c. lélektani karcolatot?

Ezt: http://mszp.hu/velemeny/bovebben/felcsut-kiralya

Ilyent szól:
"Mikor Orbán Viktor a Parlamentbe költöztette a koronát, az emberek egy része elszörnyedve, másik része tiszteletlenül röhögve tette fel a kérdést: mikor jön el a pillanat, hogy a fejére próbálja?"

Madarat tolláról, emeszpét Ádijáról. (És Ádi mondatszerkezeteiről.)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.20. 20:08:23

Elhatárolódom ettől az antiszemita blogtól. Ács Feritől és Oli bácsitól külön is. Feri biztos valami titkos náci Alapítvány támogatására vett rá az 1%-ommal, utána se néztem a kapcsolat.hu-n.

Francois Pignon 2009.05.20. 20:08:33

@kerub [BB]: Egy nap majd miniszterelnöki kommunikációs főtanácsadó lesz belőle is, meglátod.

peterman 2009.05.20. 20:11:37

Nem kell ide komoly gépezet. Minden második hsz törlésével 50%-kal csökkenthetitek az antiszemitizmust!

Egyébként meg az mszp.hu egy kattintásra van a fidesz.hu-tól, tehát csak kettőre az antiszemitizmustól! Hoppá!!! :)

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.05.20. 20:12:22

@Francois Pignon: Jelen tendencia szerint az a nap legkorábban 2030 után lesz.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.20. 20:14:04

@peterman:
Zseniális ez az algoritmus. Nem lehetne esetleg alkalmazni a Társadalom rasszizmusának kezelésére is?

peterman 2009.05.20. 20:18:07

@TuRuL_2k2: Kiket törölnél??? Elhatárolódom. :) Egy ilyen hsz-szel 3 napi puskaport adhatsz a megélhetési antifáknak.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.20. 20:20:42

@Krokodil:
A monarchisták nagy veszélyt jelentenek a Köztársaságra. Mint 46-47 körül.:)

Villabarat 2009.05.20. 20:24:32

"Buzi zsidó!" - idézet a Brian élete című filmből. Akkor én most idéztem, vagy zsidóztam?

suski 2009.05.20. 20:26:38

nem unja még senki ezt a témát rajtam kívül?

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.05.20. 20:27:43

@Őrnagy Őrnagy: az a vicces, hogy ha reálisan nézzük a dolgot, akkor azt kell mondanunk, hogy a rendszerváltás óta nem volt ilyen nagy veszélye a monarchista hatalomátvételnek, mint most, az mdf listájának bizonyos képviselője miatt. :)

Redcap 2009.05.20. 20:32:28

Hát ezek a büdös zsidók... :D

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.05.20. 20:35:05

[Az alábbi bejegyzést a moderátor törölte az újbeszéd megsértéséért]

lacek22 2009.05.20. 20:40:20

T. Reakció.blog!

Hibáztatok. Bűnt követtetek el. Elindultatok az úton, aminek mindannyian tudjuk hogy egyszer már mi lett a vége... Hitler is így kezdte...
Persze senki sem tökéletes... gyarló az ember.
Mindenkivel megesik néha hogy benácul, hisz emberek vagyunk! Pl. én magam is a múltkor szóba álltam egy holokauszttagadó mozdonyvezető haverjának a második unokatestvérével... :(( és még csak el sem határolódtam magamtól :((
Tudom mit érezhettek...én is hasonlókon mentem keresztül, mikor rádöbbentem bűnöm súlyosságára. Nehéz ilyen lelkiismeretfurdalással élni, tudom... de erősnek kell lennetek!
Én már a gyógyulás útján vagyok... napi 3x-i házi holokausztmegemlékezés + Spiró "Szarmagyarok" c. remekművének gyakori, visszafelé olvasása segített.
Szerencsére. Mert volt olyan pont, amikor annyira kínzott bűntudat, hogy már majdnem vettem egy jó erős kötelet, és kerestem egy gerendát... :((
Egy életre megtanultam: nácival (+ annak rokonaival, barátaival, iwiw ismerőseivel, gombfoci klubtársaival ) többé szót nem váltok, velük egy épületben nem tartózkodom, velük egy bolygón nem élek.

Mély együttérzéssel:
Elhatárolódó László

freehckr 2009.05.20. 20:47:15

@Villabarat:
Amennyiben Orosz Józsi esetleg Steiner Pali vagy, és önmagadat jellemzed így, akkor az tényközlés. Ellenkező esetben kezdhetsz elhatárolódni... :)

caralho voador 2009.05.20. 20:47:32

Kedves gyerekek, én ehhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy lám, ennyit ér a jobbik és az egyéb radikálisok állandó csesztetése. Ugyanez igaz a Fideszre is. Kár görcsölni. Más választás nem maradt, mint a nácizás, hát a szocik és a zsi..., izé a szadesz nácizik ezerrel, igazságalappal vagy anélkül, tökmindegy nekik. Ha Orbán min. elnök lesz, és első intézkedéseként a Kossuth téren felakasztatja Vonát és Morvait, másnap már újra megkapja majd a szélsőjobbal összekacsintó jelzőt.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.20. 20:49:32

@caralho voador:
Ha valakiről valamit írunk, az azért van, mert úgy is gondoljuk. Pl. az mszp.hu miatt semmivel sem lettem jobb véleménnyel a jobbikos csapatról. :]

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.20. 20:49:35


Üdv mindnekienk!

Remélem elolvassák

a briteket robbantó zsidó terroristák listáját.

:D

elfelejtette 2009.05.20. 20:49:42

Az elhatárolódás a baloldaliak kedvenc sportja. Talán még olimpiai szám is lesz belőle. Mellesleg elhatárolódom az mszp.hu-t, mert az oda írók uszítanak a szélsőjobb ellen.

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2009.05.20. 20:54:13

Az a kemény, hogy még az ilyen másodlagosan kommenten át, multipupilloptikai műtéttel előbányászott antiszemitizmus is ilyen gyengécske, hogy:
"a nagyhajú göndör zsidó kinézetű srácot azért oda kellett bigyeszteni az eredeti plakáton"
Hát, ha ilyen erős az antiszemitizmus kis hazánkban... érzem a barna esőt bakker!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.05.20. 20:55:45

"a nagyhajú göndör zsidó kinézetű srácot azért oda kellett bigyeszteni az eredeti plakáton"

Ez volt az eredeti mondat. Szegény emszpé, ez már a vég kezdete, jobb tényleg nem volt?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.05.20. 20:56:54

@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka: áááá kellett nekem annyit vacakolni és önmoderáli a kommentel...

Megsz 2009.05.20. 21:01:13

Tök jó! Most már nem kell szégyenkeznem a kurucinfósok előtt. Én is antiszemita oldalt olvasok!

tevevanegypupu 2009.05.20. 21:01:18

Meglepo, hogy egy komcsi szereti Habsburg Gyorgyot. Nem vagyok benne biztos, hogy az erzelem kolcsonos...(:

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.05.20. 21:06:07

@tevevanegypupu:
hogyan,? miiiii? szerintem a jó ottó és horngyula még el is hálták a nászéjszakát.

tevevanegypupu 2009.05.20. 21:12:16

@Grift:
na jo, az kulonleges kapcsolat volt, olyan csak egyszer adodik ket ember eleteben.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.05.20. 21:15:10

@tevevanegypupu:
akkor keressünk mélyebb összefüggést. nem a komcsi számít, hanem a származás. gyuri jelenleg a vérkészlet ura. tudod, vöröskereszt... na? fogod? vér, pászka... :))))

Trig 2009.05.20. 21:15:12

Ez a Kőhalmi Zoltán egy suttyó! Szarjon sünt!
(remélem ezt is olvassa)

Egyébként vág az esze mint a beretva. Már a 2. komment zsidózik. Beszarok.

Trig 2009.05.20. 21:16:35

Őő nem Zoltán, Ádám. A Zoltán talán az egyik humorista a sóder klubból.(vagy nem) Bocsika:)

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.05.20. 21:17:09

@Villabarat: egyik sem,náczi vagy,gondolatbűnöző,101-es szoba csak rád vár, húzzál egy sorszámot.

békepap 2009.05.20. 21:17:44

mindenki legfeljebb 6 kattintásra van az antiszemitizmustól. meg az animalpornótól. meg az mszp.hu-tól

states 2009.05.20. 21:19:43

Off
Nem értem a Reakció távolságtartását a KÉTHARMADTÓL. Jó, az mszp.hu-ra felkerülés hírértéke vetekszik ugyan azzal a rémmel, ami napok alatt megszállta a balmédia teljes felületét az MSZPécs után, de van egy pont, ami után döntenie kell, hogy együtt retteg-e a rettegőkkel vagy külön. A demokrata ugyanis ma arról ismerszik meg, hogy nem fél, retteg...

peterman 2009.05.20. 21:21:47

@békepap: Szerinted az mszp-ben tudnak a kisvilágságról meg a skálafüggetlen hálózatokról? Ha tudnának, már rég elhatárolódtak volna

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.20. 21:22:55

@states:
Már vannak poszt-ötletek, például lehet, hogy sorra vesszük, mennyi mindent veszíthet a lakosság a demokrácia bukásával. Mindenhonnan kirekeszt az úri középosztály!

irrelevant 2009.05.20. 21:25:29

Eddig nem tudtam, hogy hitleristák vagytok. Meg vagyok döbbenve!

Köszönöm az MSZP.hu-nak, hogy felnyitotta a szememet, ide se jövök többet!

tevevanegypupu 2009.05.20. 21:25:48

@Grift:
mar az is elgondolkodtato, hogy miert pont Gero Andras a Habsburg Intezet igazgatoja..aki ugyanis mint tudjuk..szoval masodsorban.. tortenesz.(:

avus · http://avus.blog.hu 2009.05.20. 21:26:32

Kis keresgéléssel még a kurucinfóra is el lehet jutni a fidesz.hu-ról kiindulva, az ajánlók követésével :).

Fidesz.hu > Polgári Magyarországért Alapítvány > Gondola > Alternatív Hírportál > Turulbolt, itt már van minden, mi szem szájnak ingere.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.20. 21:31:55

@avus:
Idővel akkor az mszp.hu-ról is, igaz kicsit több lépcsőben :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.05.20. 21:32:47

@tevevanegypupu:
úristen! igazad van! gerő és a vérkészlet! felállt a képlet. csak ácsferi megnetudja!

tripanek (törölt) 2009.05.20. 21:35:18

De beszoptátok!

Ez Kőhalmi Zoltán, és nem Ádám...

mildi 2009.05.20. 21:38:19

:) kész! :) azért irigylem ká-t, h ennyire ráér és szépen utánatok ment.
@TuRuL_2k2: na ez így nem megy! vagy antiszemita vagy, vagy magyargyűlölő, döntsd már el végre! :)))

Kieran Hayes 2009.05.20. 21:42:46

[nácul...nácul...nácul]

Francois Pignon 2009.05.20. 21:49:10

Ott van elkúrva a dolog, hogy az mszp.hu-n jelent meg. Az odakeveredő olvasók azért nyilván tisztában vannak a netes sajátosságokkal.
Az ATV-n jól előadva viszont szólhatna erősebbet az anyag az ottani közönségnek. Szóljatok ha téma lesz az Újságíróklubban, ki nem hagynám ;)

tripanek (törölt) 2009.05.20. 21:49:29

Le kell fogni a kezeteket! Először csak linkeltek, aztán könyveket égettek, aztán embereket...láttunk már ilyet!

Elvtársi üdvözülettel,
László

Francois Pignon 2009.05.20. 22:18:57

LOL, a fidesz.hu blogajánlójában már ez az írás van kinn :D

irrelevant 2009.05.20. 22:35:38

Kolompár MOST az M1-en az Estében is valami netes kommentet olvas be érvként... no comment

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.20. 22:42:08

@otvospeter:
Biztos körbeküldték valami náciveszély-riadóláncon. :)

states 2009.05.20. 22:44:59

@otvospeter:
Hát ezt látni kellett volna, Kolompárt már csak Mészáros Antónia múlta felül, vagy alul, azzal, hogy egyetlen közbevetése sem volt egy negyedórás Kolompár monológ alatt, amelynek része volt egy Jobbikos netes komment. Műsorvezető, akinek egyetlen kérdése sincs egy Kolompár Orbánhoz. Ehhez egy egész Este kell...

szpal 2009.05.20. 22:47:31

@Villabarat: nem zsidóztál, hisz Te is zsidó vagy. Úgy nem számít zsidózásnak.

devuscka 2009.05.20. 22:48:09

@Francois Pignon:
duplán. :)
most komolyan: Ki az a Kőhalmi Ádám?
( network.hu/kohalmiadam ??)

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.20. 22:48:38


egyébként erről a huszadrangú fontosságú irományról talán
felesleges volt posztot kreálni...
tényleg minden antiszemitasággal való vádlásra ugrani kell? épp ezáltal (is) kap bármiféle súlyt az ilyesmi

persze a gázai DIME bombákról hallgatás van, ami kvázi fegyverkísérlet volt
http://en.wikipedia.org/wiki/Dense_Inert_Metal_Explosive

meg zsidók támogató tüntetése az offenzíva idején világszerte
(http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo
a riporter zsidó srác jól rápirított a sok elvakult nácionistára)

és ha jól emlékszem itthon is volt támogató tüntetés zsidók részéről az izraeli nagykövetségnél

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.20. 22:49:40

@Az Olei Hagardom terroristái:

http://en.wikipedia.org/wiki/Dense_Inert_Metal_Explosive

http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo

Francois Pignon 2009.05.20. 22:49:44

Tényleg a jövő karrierje a bérkommentelőé, a felhasználási lehetőségek szinte korlátlanok ;)

szpal 2009.05.20. 22:52:38

@caralho voador: biztató kilátások. Nem is tudtam, hogy Morvai és Vona is zsidó. Mondjuk a Morvai nem lep meg.

szpal 2009.05.20. 23:01:47

a náciométerem az 17, azaz tizenhét zsidózást regisztrált az első hozzászálást követő 4 órában. Ez már tényleg tűrhetetlen, eddig, és ne tovább!!!

Francois Pignon 2009.05.20. 23:03:53

@Az Olei Hagardom terroristái:
Ha mostantól minden topicot ezzel akarsz telespammelni, tényleg kinéz neked egy ban...

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2009.05.20. 23:22:57

Na, ezért szeretem a kapcsolat.hu-t, ott sosem fordulna olyan elő, hogy Orbánt cigányoznák. Egyáltalán, vegyenek példát a baloldalról. Ők sokkal kulturáltabbak. Sosem mondanának pl. olyat, hogy Deutsch Tamás a Fidesz díszzs.... na látom, már engem is megfertőztek. Megyek is inkább Népszavát olvasni.

szpal 2009.05.20. 23:25:19

@Francois Pignon: rekkeszd ki, rekkeszdd kií...

Lámpaoltó 2009.05.20. 23:31:44

ez a bizonyos Kőhalmi Ádám nem a MEH dicső alkalmazottja, az Andrassew Igor nevű gyerök?

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.20. 23:32:15

@Francois Pignon:
Ki lehet venni ezeket, ha gond a Reuters meg az angol Wikipedia - de talán azon túl, hogy nevetséges a rettegtetőkampány, talán érdemes egy kicsit többet is tudni a helyzet tágabb kontextusáról.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.05.20. 23:33:45

@Necoure Yamaki: szerencsére te mindent egybefoglaltál:D
Ez tényleg hülye. Kommentekről visszafele következtetni. Ennyire hülye még egy szoci sem lehet.

phaidros 2009.05.21. 00:29:44

Na még egyszer:

Z S I D Ó

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.05.21. 00:35:53

na, itt a kitűnő alkalom, egy írónagyságot idézni a témában:

a link mögött a megoldás, ki írta ezt?
(nem, nem a Zsóti :)

"Az jutott az eszembe: a zsidók mindunatalan kitermelik az ilyeneket. Eddy Cantor. Jerry Lewis. Abbie Hoffmann. Lenny Bruce. A csúcson lévő zsidót, akit semmihez és senkihez nem fűz békés kapcsolat."

http://evocatio.blog.hu/2009/05/17/philip_roth_szellem_el_2
(és ott a 221. sor)

phaidros 2009.05.21. 00:36:45

@Bell & Sebastian: sztem orosz inkább. :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.05.21. 00:37:19

@murci/szamárfül: sorry, vmiért nem működött a tiny url, így látszik a megoldás..

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2009.05.21. 00:44:59

Bűbájos. Ez a részlet érdemel figyelmet:

"Ha egy másik honlapra hivatkozom, kutyakötelességem ellenőrizni annak tartalmát. Ha nem teszem, azért nem teszem, mert megbízom benne, esetleg a barátomnak tekintem."

Ez a faszkalap nem volt III/III-as? nagyon a vérében van az ellenőrzősdi... Az viszont fel sem merül, hogy valaki azért nem "ellenőriz" valamit, mert a másik magánügyeibe nem kíván beleszólni, illetve azért sem, mert pl. a szólásszabadságot azon a határon túl is értéknek tekinti, hogy "Éljen Gyurcsány, le a náci ellenzékkel!"

Hol lehet ezt a Kőhalmit megrugdosni? Csak hogy ezúttal agresszori oldalamról mutatkozzam be...

Ja, bocs, elfelejtettem: ZSIDÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ (ez itt a zsidózás, vazze!)...

phaidros 2009.05.21. 00:47:02

C I G Á N Y

Na jó éjt.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2009.05.21. 00:58:10

Sőt, a Turul egy hazug antiszemita, még a neve se igaz, ugyanis az avatarja csak egy szimpla vörösvércse!

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.05.21. 00:59:27

a fickó neve tuti álnév

viszont olyan költői a cím:
Egy kattintásra az antiszemitizmustól...

tuti vmi rovatvezető a 168 óránál a srác, ott megy ez a stílus:
szellemes akar lenni, meg modern, de nem megy neki,
kb. mint amikor bölcspista lehülyézte az összes képregényolvasót...

tevevanegypupu 2009.05.21. 01:11:06

Regen az imperialista ugynokokkel hulyeskedtek, most az antiszemitizmussal, rasszizmussal. Ezek az mszp-ben ugy viselkednek, mintha ok lettek volna a rendszervaltok. Sot mar el is hiszik magukrol.

osborne 2009.05.21. 01:51:07

@murci/szamárfül: egyértelmű, hogy álnév

jobban örülnék egy hardcore Gréczy válasznak is Szily hétfői blogposztjára ;]

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.05.21. 07:34:32

Hogy ki az antiszemita, azt én döntöm el! --- Ugye, emlékszünk Göring marsall örökbecsű mondásra?!

Engem a Fidesz vezérkara és értelmiségi holdudvara mindig is (pontosabban az elmúlt 10 - 12 évben) egy olyan fickóra emlékeztetett/emlékeztet, aki olyan nőnek udvarol, aki semmibe sem veszi, egész egyszerűen megveti. A fickó mindent elkövet, megtagadja önmagát, a családját, a nő kedvéért meg saját anyját is leköpné, de minderre csak némiképp hisztérikus undor a reakció. Mindeközben azoknak bizalmát, akik szerették, mellette álltak, támogatták lassan teljesen elveszíti.

A ballib egy negatív vallásfelekezet (pontosabban: szekta), akik nem a ballib "hitelvei" szerint élnek, akik nem tartoznak a "kiválasztottak" közé, azok nem számítanak. Vagy megtérsz, vagy ellenség vagy.

Szerintem.

ü
bbjnick

civilkontrol 2009.05.21. 07:39:34

Monnyon le! A rejakció azonnal monnyon le!!!
Meg itt van ez a "Turul" is. Már a neve is szaglik a szélsőjobbtól! Tuti, hogy az oviban is árpádsáv volt a neve! Pfujj!!!

Azért változtak az idők. Pár éve ha valamelyik rüszmeteg megmondójuk bedobott valami blődlit a közbeszédbe, hogy mitől kell elhatárolódni, akkor szinte mindenki gyorsan és szemlesütve hátrébb lépett.
Most meg a legtöbb amit ki tudnak hozni, az egy össznépi sírva röhögés :o)))
Teccenek ezek a folyamatok. Asszem ettől rettegnek leginkább a rettegők, nem a szélsőjobbtól :o))))

Gyelekek, találtam itthon néhány 2001-es 168 órát (nem én voltam!!!) besz@rás!!! Ezek 2001 óta stabilan becsokizva járnak-kelnek! Akkor épp attól rettegtek, hogy az orsós viktor cigányminiszterelnök csak a csurka picivel bírja megnyerni a választást, ezért mindent fölrúgva kojalícióra lépnek és már másnap kezdik az élve koncolásokat.
Asszem felrakok majd pár olvasói levelet a zsebforradalomra :o)

A pompás linkmarketingért pedig ezúton is gratulálok.
Zsidózni én sosemnem, még viccből sem, de azért annyit csak szabad, hogy:
NAGYORRÚÚÚÚ!!!

Murok 2009.05.21. 08:08:02

Ma még MSZ(m)P.hu, holnap lehet már Bolgár Gyuri fog szájára venni titeket. A lehetőségek végtelenek!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.05.21. 08:13:48

Permamnens sötétsgé talán ez a legkifejezőbb dolog az ilyen mszp-s zsebhuszár "odamondóemberekre". Egyszerűen röhej hogy hétről hétre bővül a körük:) Mindent vérkomolyan vesznek, de saját ex.miiszterelnökük összes agymenésére fapofával bologattak a kobór kutyás hülyeségtől egsézen a döbörgő gazdaságig...

civilkontrol 2009.05.21. 08:20:13

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Ne legyél már Te is ilyen genya!
Gerincre vágtak egy országot és annak lakosságát, na bumm! Van ilyen.
Viszint kujva keményen küzdöttek a kirekesztés ellen! Ezt tessék tudomásul venni!

Tűzvillám (törölt) 2009.05.21. 08:34:30

Kőhalmi cikkéhez meg három cimke van egymás mellett:

fidesz, vélemény, antiszemita.

Ezt a különleges, sulykoló technikát szerintem az Mohácsi Viktória Kirekesztés Egyetemen tanítják.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.05.21. 08:38:00

@bbjnick: Most mit vagy úgy kiakadva? A csaj 48-as születésű, de úgy néz ki, mint egy agyatlan vizihulla; a klimax a születése óta tart és jelenleg is tombol; az elmúlt hét év bágyadt tespedtsége hatására akkora a segge, mint Normandia; az intellektuális képességét erősíti, hogy csak a Hócipőt olvassa, mert abban vannak képek; max még rádiót hallgat (csakis Bolgár urat) mert nem tudja kezelni a netet.
94 óta senki sem akarja megdugni; 2002-ben volt egy hülye nevű kopasz udvarlója, arról meg kiderült, hogy impotens.

Life sucks!

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.05.21. 08:40:30

@Tűzvillám:

Az én javaslatom:

átlátszó_balfasz_köcsög

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.05.21. 08:53:30

@mefisto:

:-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.05.21. 09:38:11

Turul!

Az előző kommentemet (08.40.30) lécci vegyétek ki, indulatból jött! (Meg ezt is.) Köszi!

Naumov 2009.05.21. 09:45:13

Petri Lukács Ádám
Lovastyik Ádám
Galba-Deák Ádám
Kőhalmi Ádám
...
Jól el vagyunk látva Ádámokkal..

Anselmo 2009.05.21. 09:56:42

Tegnap a Moldova-interjúban elhangzott, hogy Magyarország több mint fele fasiszta, mindig is az volt, és azt a helyzetet próbáljuk előállítani mintha a németek megnyerték volna a világháborút.

Hát akkor nem csoda, hogy az MSZP ilyen elkeseredetten, kérlelhetetlenül küzd a fasizmus ellen :) Gyanítom, hogy a választások közeledtével a munkásosztály történelmi feladata, az antiszemitizmus és fasizmus elleni harc csak fokozódni fog.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.21. 10:07:51

Lehetne fanyalogni, hogy kétes hírnév, de csak hírnév. Itt lenne az ideje, hogy a zsIndex helyét átvegye valaki, mondjuk a Reakció. 2010-től erre van is esély. A Reakció illetékese kicsit bátrabban lobbizik majd az új kormánynál, és lesz zsozsó fejlesztésre.

tevevanegypupu 2009.05.21. 10:12:51

Ki talalhatta ki eredetileg ezt a fideszes antiszemitazast? Es egyaltalan: hogyan fordulhatott igy meg minden, hogy EZEK mereszelnek vadaskodni, hogy igy megfordult minden. Mas, normalis orszagban a regi kommunistak es utodaik csondben lapulnak vagy ha megszolalnak meg sem hallgatjak oket..Nalunk? Allandoan vedekezni kell ellenuk, magyarazkodni, elhatarolodni. Nalunk elojohettek, sot el sem mentek..Es koveteloznek ugynok listakkal, vadaskodnak, demokratikus rendezvenyeket eroszakolnak..es tulajdonkeppen allandoan zsidoznak.

Cypriánus 2009.05.21. 10:25:59

lebuktál, Turul testvér ...
most már nem építheti e a blog nyugodtan a nemzetiszocializmust, a barna eső fő szakértői kiszúrtak titekeket :) .......

ez tipikus baloldali logika :
a jobboldali XY veszélyes antiszemita, mert nem határódott el Z-től, aki azért antiszemita, pedig nem határolódott el attól a Zs-től, aki ugyanabba boltba ment vásárolni mint A. aki nem határolta el magát P. három évvel ezelőtti cikkétől, amelyben a "Magyar Méhész" című lap "a méhek egészsége" rovatában a kaptárban elszaporodó elősködő atkák irtására buzdító cikkét akár rasszista módon is lehet értelmezni...
ráadásul a Magyar Méhész olvasóinak 5%-a Jobbik szimpatizáns, szóval le sem tagadható a világos összefüggés....:)

ismerjük mán ezt.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.21. 10:48:30

@tevevanegypupu:
Máshol a kommunisták csak kommunisták voltak. Nálunk a komcsik nem egyszerűen csak komcsik. Hogy mi mások képezik még a hazai bolsevizmus bázisát, és azok a mások korábbi politikai tőkéjüket hogyan konvertálták gazdasági tőkévé, majd azt vissza politikaivá, azt nem írom le, nehogy igaza legyen ennek az Ádám nevű gyeröknek.

Anselmo 2009.05.21. 10:57:39

@tevevanegypupu: Jó a sajtójuk. Nem a Horn-kormány idején buherálták a médiatörvényt 2/3 többséggel a demokrácia eme őrei? Még jó hogy ott volt a kormányban az SZDSZ, a garancia.
Ne feledkezzünk meg a szavazók felelősségéről sem. Aki újra megszavazta a Fletót, az azt kapta amit érdemelt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.21. 11:09:12

Az én blogomon is vannak antiszemita meg rasszista kommentelők, és én se moderálok. Akkor most ettől én is rasszista vagyok? Hülye volt az mszp.hu-s cikk szerzője, ez tény.

_astronaut 2009.05.21. 11:15:20

Szerencsétlen férgek. Az a meleg, hogy lassan többet antiszemitázik az mszp, mint a jobbik. Viszont az vicces, hogy ugyanazzal kampányol az SZDSZ és az MSZP, ügyesen tematizálnak. De ez a téma nem fogja lenyomni a "Válság van" és "Takarodjatok" címeket, egészen addig, ameddig valamelyik gárdistaizé hadtest össze nem ver egy zsidót/cigányt vagy valami komolyabb nem történik.
Persze ha ez a folyamat elkezdődik és az utcán megállítanak a magasságom vagy az orrom / csipás szemem miatt akkor húzok innen a picsába:)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.21. 11:17:14

@Fedor:
Rasszista vagy. Elég csak ránézni a fotódra, tiszta SS fej.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.05.21. 11:28:39

@_astronaut:

Tudod mi a legaljasabb az egész történetben? Hogy ez az általad vízionált utcai terror már évek óta zajlik. A magyarok ellen. És ennek ellenére még mindig nem szabadult el nálunk az "ereszdelahajam". Talán azért, mert ez "a bűnöző vádolja az áldozatát"-szituáció annyira abszurd, hogy maguk az áldozatok is képtelenek elhinni. Valószínűleg ezért él még bennük a remény: ilyen nem lehet, ennek rövidesen véget kell érnie. Óriási a felelőssége a következő kormánynak, hogy be tudja-e váltani a magyarok eme reményét...

ü
bbjnick

molaris 2009.05.21. 11:37:06

@Fedor:
Pl. néha nap én is írok oda, hová sorolsz??
Lehet, hogy csak jóindulatod az ami vezérel, hogy gondolataimmal megtisztelhetlek?::))

molaris 2009.05.21. 11:39:08

@bbjnick:
Nagyon nagy gondolat, egyetértek.
Bár azért ne feledjük, hogy beszarni sem kell, vagyunk még tökös magyarok néhányan.::))

tevevanegypupu 2009.05.21. 11:46:34

@Mr Falafel:
Sok magyar zsido - en leirom - ketsegkivul jo alany meg mindig az ilyesmihez, lehet oket ijesztgetni, kihasznalni, felhasznalni. Az evezredes es a XX. szazadi felelem ott el mindenkiben, ez ertheto, logika ezt megszuntetni nem tudja.
Nyilvan attol is tartanak, hogy egyszer majd elvesztik megint beruhazasaikat, vagyonukat, elkergetik oket. Ez viszont erthetetlen, mert a mostani Europa es vilag nem az ami volt a XX. szazadban es elotte evszazadokig. Gazdasagilag, szocialisan, kulturalisan ujra elertek azt a szinvonalat ami a XX. szazadban megalapozta sikereiket..Tudataban kell lenniuk annak is, hogy ez a siker - Izraelnek, Amerikanak es a vilag halado nepei osszefogasanak((: koszonhetoen - most tartos lesz es nem fenyegeti semmi es senki..Eppen Magyarorszagon nem kellene ezt a cirkuszt kiszolgalniuk es apportirozni hozza. Nem kepesek megerteni, hogy milyen megalazo rajuk nezve ez az egesz, mennyire ellenkezojere es eppen ellenuk fordul a szinjatek.

@Anselmo:

Ugy tunik ez az egesz jo uzlet, sokat hoz a konyhara nehany ujsagnak es ujsagironak. Es mulatsagos, hogy szinte ugyanazoknak, akik egy-ket evtizede meg eppen az ellenkeojet fujtak. Ugyes.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2009.05.21. 11:48:55

http://spiral.blogter.hu/343107/nagy-magyarorszag_a_loki_mezen
Javaslok a Reakciónak egy témát!
Titeket még olvas is valaki...

Várom a (R)reakciót. :)

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2009.05.21. 11:50:16

http://spiral.blogter.hu/343107/nagy-magyarorszag_a_loki_mezen

Miért nem linkként jelenik meg, mint szokott?

Az Eleai Vendég · http://iqblog.blog.hu/ 2009.05.21. 11:50:26

OFF

Közben azért az MSZP hamis üzeneteit is elkezdték polírozni:

http://iqblog.blog.hu/2009/05/21/mszp_kampanyfilm_reloaded

Necoure Yamaki 2009.05.21. 12:01:54

"Tehát a Kósa Lajos vezette helyi Fidesznek minden eszköze és befolyása meglenne arra, hogy a mezeken lévő gusztustalanságot levetesse!"

Gusztustalanság a spirál jó édasanyjának lábaköze. Válogasd meg jobban a szavaidat majomember, a magyar történelmi szimbólumok gyalázása is győlöletbeszéd. Remélem már nem sokáig engedhet meg magának a degenerált oldalad mindent.

Bummer 2009.05.21. 12:15:07

@Necoure Yamaki:
Hát igen. Ilyenkor előjönnek a fasiszta/kommunista reflexek. Hogy egy magáncég saját csapatának az állam/polgármester írja elő, hogy mi legyen a mezen. Röhej.

kM 2009.05.21. 12:19:50

Kellett már ez a trófea, na. Nem mindegy ki, milyen elismeréseket gyűjt be. Meg ugye kitől. :DDD

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.05.21. 12:20:02

@molaris:

"beszarni sem kell, vagyunk még tökös magyarok néhányan"

Vagyunk:-) Bár én nem túlzottan ambícionálom, hogy a tökömmel írjam be magam a nemzeti emlékezetbe, de ha muszáj lesz, hát muszáj lesz:-)

ü
bbjnick:-)

caltenbrunner 2009.05.21. 14:11:02

Egyébként nem ártana az ilyen félemi zsidókat naponta megrugdosni egy kicsinyég. A hajnali Appelplatzon.
Az ilyeneket mint ez a kõhalmi ádám.
Ha majd megkeresem, és elhelyezek az orcájára vagy 30 parasztmaflást, hogy az a nagy horgas dudaorra eltörik , és utána kalapáccsal megkezelem az ujjacskáit, -hogy ne írogasson-, akkor talán ez a példa használ, és egy ideig dermedt kuss lessz.
Mert erre van szükség most.
A biboldók kussára.
Itt mondom tehát nekik: COKI!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.21. 14:59:20

A Vastagbőr is ott van a képen ...

Minket nem is olvasnak a szocik? :-(((

Vagy nálunk sokkal szelídebbek a kommentek hangvétele? :-)))

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.21. 15:02:09

@zero:
Bizony, puhák vagytok. Nem tudjátok biztostani az Antiszemitizmust Egy Kattintásnyira. :]

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.21. 15:07:18

@TuRuL_2k2:


No, akkor innetől belehúzunk, hogy legalább Titeket utólérjünk... szólok is srácoknak a 'Bőrön ....;-)

Úgy szeretném, ha egyszer egy MSZP sajtóközlemény/tájékoztató tárgya lennénk ... ilyenért érdemes blogolni

Irigyellek Titeket ....

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.21. 16:08:54

@zero:
Az lehet a baj, hogy vannak fideszfikázó posztok is nálatok. És ha egy egységsugarú kommer odakerül, és fasizmus helyett orbánozást talál, akkor megzavarodik, nem érti miért bántja a Párt a Vastagbőrt :)

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.21. 16:31:04

@zero:

esetleg alkudhatunk egy ütős kommentre

vagy egy 30 éves lízingszerződés még jobb lenne

:D

Francois Pignon 2009.05.21. 17:16:02

@zero:
És talán még Tóth Károly sem olvas titeket.
Ez is egy cél lehet, amiért érdemes... ;)

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.05.21. 18:27:46

Gondolom, a Konzinak akkor most el kéne határolódni, vagy valami.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.21. 22:04:22

@Az Olei Hagardom terroristái:
Bizony nem! A konzi egy judeojakobinus dalárda, ahol mindenki rekedtre hörögte már magát, ezért nincs ott egyetlen tiszta hang sem.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.21. 22:07:13

@Király Rák: Le kéne venni gyorsan a Reakciót az ajánlóból, minimum.

Rwindx 2009.05.21. 23:55:10

@Fedor: Igen te is, meg "szélsőséges" is :P

Hetvenkedőkatona 2009.05.23. 00:25:58

Elgondolkodott valaki már azon, hogy miért fixa ideája egy MSZP-snek (Kőhalmi talán az), hogy a Fidesz az MDF szavazataira vágyik? Ki szavaz ma az MDF-re? Az miért szavazna a Fideszre? Brrr és bruhaha együtt...

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.05.23. 23:53:47

@Francois Pignon: Ne buktass le, tíz éve csinálom, pszt!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.05.26. 23:10:07

ezek ott maszopéknál az egységsugárt sem érik el bazmeg
süti beállítások módosítása