Kommentszűrés
’09 máj
11
08:31

MDF-MSZP: 22%, Jobbik: 10%

Írta: TuRuL_2k2

  Pécsett tegnap tartottak egy másik választást is, ami Szili Katalin totális veresége mellett (érthetően) jóval kevesebb figyelmet kapott. Pedig a felállás és az eredmény is kifejezetten érdekes.

  A 8. számú egyéni önkormányzati választókerületben három jelölt állt rajthoz: dr. Kőhalmi László a Fidesz-KDNP színeiben, Fogarasi Gábor, a Jobbik jelöltje és az igazi csemege: az MDF-es Olasz István, aki az MSZP támogatásával indult.

  Az 5303 választásra jogosult közül 2719-en jelentek meg, az 51%-os választási részvétel 7 százalékponttal magasabb, mint a polgármesterválasztásé. Időközi önkormányzati képviselői választásokon egyáltalán nem jellemző ilyen aktivitás. Szokatlanul magas, 6% feletti volt az érvénytelen szavazatok aránya is. A fideszes jelölt 1726 szavazatot, 68 százalékot kapott. Az MDF-es (MSZP-támogatású) 552-t, azaz 22%-ot. A Jobbik jelöltje 257 szavazatot (10%-ot) szerzett.

  A jobbikos jelöltnek ennyi szavazattal 100%-os részvétel esetén is meglett volna az 5%-a. Az európai értelemben vett konzervatívok szocialista támogatása egy újabb, nem túl sikeres lépés az olajfa felé.

Címkék: pécs mszp fidesz mdf jobbik

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr941114374

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - polgári underground 2009.05.11. 15:19:30

Az MDF soha nem támogatta Szilit - Ilyen ország pedig nincs CLXIX.  „Nem támogattuk Szili Katalint, még a programját se” - mondta sajtótájékoztatóján az MDF független országgyűlési képviselője, Herényi Károly, hozzátéve: erről korábban kö…

Trackback: Vastagbőr 2009.05.11. 13:11:06

Nő a baj: már "Kis-Moszkva" is elesettDefiníció:"Pécsett a rendszerváltás előtt és után is rendkívül erős maradt a baloldali gondolat, nem meglepő a város egyik beceneve: Kis-Moszkva." - zona.hu Nos, "Kis-Moszkva" immár nincs többé.…

Trackback: Kifordított ország 2009.05.11. 09:33:33

Páva nyert - Nagy sz@rban az MSZP...A cím kissé alpári, de jobban nem is lehetne kifejezni a szocialisták jelenlegi helyzetét. Egy rendkívül erős bástya, egy olyan város fordított hátat az MSZP-nek ahol még Öszöd után is egy második vonal beli szocialista…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.11. 14:08:11

@Arma Gedeonka:
Hogy ne csak a tömegpártoknak legyenek gonodolatok nélküli kiszolgálói, itt vagy te, és bemásolod a barikád.hu faszságait. Kósa nem 1-2 év alatt tette rendbe Debrecent. Hosszútávú elgondolások precíz megvalósításai állnak mögötte. Még a szájbaqrt bolsevik banda sem tudta kicsinálni, pedig igen jól jött volna nekik, a mintaváros megregulázása.
Azért, mert a Fidesz egy konszolidált néppárt attitűdjét jeleníti meg, nem kell rá haragudni. Abból az aspektusból nemhogy elfogadható a Jobbik kritizálása, de egyenesen kötelező. Ha valakinek nincs annyi esze sem, hogy a politikai térnyerése érdekében az "egyesekben rettegést keltő" árpádsávos zászló helyett inkább egy csokor margarétát lengetne, mondván, "nesztek, mi ilyen békés, fasza gyerkek vagyunk!", az ne várja el, hogy azonnal az ebédlőasztalhoz invitálják.

states 2009.05.11. 14:13:43

@Mr Falafel:
Azért nem azt akarod mondani, hogy Jobbik nem zsidózik? Igaz nem egyforma intenzitással, de azért a kurucinfo ebben eligazítja a kétkedőket, aminek ugye Novák Előd a szerkesztője...

elfelejtette 2009.05.11. 14:15:04

Még sosem láttam olajfát. Hogy néz ki, és mitől olajfa? Olaj jön belőle?

Arma Gedeonka 2009.05.11. 14:18:25

@Mr Falafel:

Kósa úgy "rendbetete Debrecent", hogy gondolom, az összeomlás idején menekülni lesz onnan kénytelen. Mintaváros, a globalizáció, jövőfelélés, eladósítás mintavárosa. Meg az izraeli tőke lábai elé terített szőnyegé.
Remélem, a Jobbik nem várja el, hogy ebédlőasztal elé invitálják, hanem ráborítja az asztalt a most ott lakomázókra.
Mellesleg nem tudom, hogy a barikád idéz-e a műveimből, a hasonlóságnak ez lehetne egy logikus oka...
(természetesen kedvelem a Barikádot)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.05.11. 14:20:02

@larry: "A Jobbikkal szembeni konfrontáció lemoshatja a "szélsőségesekkel összekacsintó"-vádat (ballib ultimate insult), ezzel akár balról is lenyúlhat szavazatot."

Itt két helyen tévedsz.
1) A jobboldal (, akármilyen jobboldal, még akkor is ha igazából baloldal) mindig is náci lesz, soha nem fogja lemosni a bélyeget. Ha a fidesz megpróbál megfelelni, az "ellenfél" csak vérszemet kap.
2) A balosok soha nem fognak a fideszre szavazni, nem mert nem.

"Ráült a MIÉP bázisára, és araszol középre."
Remélem ezt fogja csinálni, de valószínűbb, hogy inkább begyűjti a sötétvörös szavazatokat is. Amire nekik a fidesszel ellentétben komoly sanszuk van.

Muad\\\'Dib 2009.05.11. 14:20:08

@states:
Ez a zsidózás téma már komoly fétissé emelkedett mostanra. Ha a sátánt magát keressük elég megnézni állítólag, ki meri kritizálni a zsidókat és megtaláltuk. Persze nem új dolog ez a világtörténelemben. A hatalom birtokosai mindig is nehezen viselték el a kritikát...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.11. 14:21:57

@states:
A hely nem alkalmas arra, hogy kifejtsem álláspontomat ebben a kérdésben. Novák Előd és a kurucinfo nagy büdös barmok. Abban azonban nem látok kivetnivalót, ha nyersen fogalmazzák meg a valóságot. Kár, hogy gyakori tévedéseiket, ritkább hazugságaikat nem korrigálják, nem kérnek érte elnézést.

Viktus 2009.05.11. 14:25:43

@Arma Gedeonka:

Álmodozás az élet megrontója :P

states 2009.05.11. 14:26:53

@Muad\\\'Dib:
Félreértés ne essék, nekem is megvan a véleményem Spiróról, mint érettségi tételről vagy az izraeli politikáról, de ezt nem terjesztem ki a sarki fűszeresre, sem mondjuk Hegedüs Zsuzsára vagy a Kun-házaspárra...

Arma Gedeonka 2009.05.11. 14:28:10

@Viktus:

Nem baj, azért te csak aludj még...

Arma Gedeonka 2009.05.11. 14:30:27

@Mr Falafel:

zajlik, ha nem tűnt volna fel. Nem 5 perc alatt omlik össze minden. Az egy mérföldkő, amikor egy állam hivatalosan is bejelenti fizetésképtelenségét. Pl. az USA. Egyesek szerint idén. De lehet, hogy nem jelenti be, csak nem fizet...

Ara Jerezian 2009.05.11. 14:32:21

Látom, a leokonzervatív reakció néhány fórumózója nehezen emészti, szokja a jobbik sikerét. Értem én a dühöt, ami kétszeres. Először is a reakcióhoz jobban illenék az MDF - elvégre ott megvalósult a békésmártoni legalizmustól (h.gy.) a sereslászlói neoliberalizmusig (b. l.) minden, ami a reakció vagy társszervei (konzervatórium, kommentár, jobbklikk) számára szép és örvendetes a gonosz, "marxista jobboldal" ellenében. Tehát a reakcióhoz az MDF illik - ám a reakció mégsem azért dühös (nyilvánosan), hogy az MDF rosszul szerepelt (mert hisz ma már olyan gáz madöfösnek lenni, mint amilyen gáz lesz remélem pár év múlva neokonnak megmaradni), így inkább azért dühös, hogy nem lehet az, ami lenni szeretne - és dühöt a jobbikba fojtja. Nos, a jobbik nem egy újdonság. Ha a reakció tényleg nyugat-európai politikát szeretne - ha jól értem, akkor általában erre szokott pörögni -, akkor épphogy magyarország európaizálódását kéne abban látnia, hogy végre itthon is van egy anti-establishment, radikális, (deskriptíve) populista párt. Ilyen mindenütt van, Hol a balosok (Linkspartei), hol a jobbosok (fpö, fn, vb), hol a libertére (holland szabadságpárt, liberatas, dansk folkepartiet, stb.) fogalmazzák meg e mainstream-kritikus véleményeket. Itthon a jobbik lett ez a párt. És jó, hogy van ilyen. Mert fölvett olyan kérdéseket, amelyekkel finomék nem foglalkoznénak. Ahogy nyugaton sem szokták bánni az emberek a radjobb vagy a radbal előretörését, mert 1. legalább kicsit aláfingatnak az elitnek (ami az itthoninak, fityesztől szocikig, sem ártana), ill. 2. olyan érdekeket képviselnek, amilyeneket a nagyvállalatok zsebéből kikandikáló szocdem és kerdem (értsd: neolib) pártok nem vállalnak fel. Az EP-választásokra meg igazán ütös jelöltet tudott állítani a jobbik morvai személyében - én nála nem látok jobbat, max kardos-horváthot az lmp listáján... :) (Remélem senki sem akarja a "morvainál jobb jelölt" kategóriájába rakni a fityesz borzasztó elitista, stréber fejű hülyegyerek jelöltjeit - tessék megnézni a kampányvideókat, iszonyatosan színtelen, szagtalan karrierista fasz mindegyik, tán még a hankiss ér valamit, meg esetleg a műmájerszájer...)

Rezümé: gratula pécs, gratula jobbik.

Muad\\\'Dib 2009.05.11. 14:32:53

@states:
Nem kívánok itt belemenni az antiszemitizmus, mint álláspont részletezésébe, mert nagyon messzire vezetne. Röviden erről azt gondolom, hogy a zsidóság óriási problémája, hogy a sarki fűszeres, boltos sem képes konkrétan elhatárolni magát bizonyos nem kívánatos viselkedésektől. Soha nem mondja ki nyíltan, legfeljebb nagyon kis körben, hogy mélységesen elítél valamilyen viselkedési mintát, ha azt hittársa követi el. Ez bizonyos szempontból előnyös, mert óriási összefogást biztosít a zsidó nép számára, azonban óhatatlanul arra a következtetésre vezet, hogy a lojalitása kizárólag a sajátjai felé adott.

states 2009.05.11. 14:33:11

@Mr Falafel:
Oké, itt van a válaszom, amit @Muadnak írtam, neked is szól...

Kivlov 2009.05.11. 14:34:36

Az MDF egy szánalmas, s*ggnyaló korcspárt lett, eltűnt az egészséges konzervativizmus.
Go JOBBIK!!!

Viktus 2009.05.11. 14:38:17

@Arma Gedeonka:

Álmodozás ... tudod csak ilyen alap dolgokkal kell tisztába lenni, ha az USA dőlne dőlne a világgazdaság is ... amcsik fizetésképtelenség határára kerülnének netán jönne Kína vásárolna amcsi államkötvényt stb. amivel kirántja az amcsikat a szarból az arabok , unió, japók szintén ... tudod, ha az amcsi gazdaság bedőlne magával rántaná a világgazdaságot is.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.11. 14:38:17

@Arma Gedeonka:
Az emberi társadalom államokra való tagolódása egy olyan fontos idetifikációs, szocializációs kérdés, hogy pont egy válság idején nem fogják megkérdőjelezni annak alapját. Inkább azon lesznek, hogy minden maradjon úgy, ahogy most van. Minden eszközt bevetnek majd. Nem lesz világcsőd. A zsidók még ezt is megakadályozzák. :-)))

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.11. 14:43:45

@Viktus:
Kína néhány hete megengedte az USA-kormánynak, hogy az USA bankokban tartott pénzét használja, ha szükséges. Ezért volt Clintonné nemrég Kínában. Hogy mennyi lehet az a pénz? - Szerintem Obama nem hitte, hogy létezik ennyi.

Arma Gedeonka 2009.05.11. 14:44:32

@Viktus:

Én nem mondtam, hogy ha az USA bedől, akkor a világgazdaság nem. Magától értetődően dől az egész. A Kínaiaknak rég elment a kedve tőle, hogy tovább vásárolják az USA államkötvényeit és a meglévőket is elkezdték kiszórni fű alatt, már amennyire az ilyen fű alatt maradhat.
Egyébként logikád perverz, de nem ritka, ez és ez nem következhet be, mert az nekem nagyon kellemetlen lenne. És még te írsz álmodozásról...

Viszont egy gondolatkísérlet erejéig: ha netán én tudnám jól, akkor még mindig valami "szélsőség" lenne a Jobbik irányvonala?

Ara Jerezian 2009.05.11. 14:45:55

@Mr Falafel: Debrecen mitől mintaváros? Ugyanolyan sivár, koszos, lakótelepes szar, mint az összes többi magyar "nagyváros"... Pécs pl. sokkal élhetőbb még így is, vagy győr vagy zalaegerszeg... Kósa egy ugyanolyan zsúrfijú, mint rogánka, bulvárpolitikus, semmi mondanivalóval.

Az, hogy a jobbik teli van irtózatosan primitív arcokkal, teljesen igaz. (Bár igaz ez minden pártra, redakcióra, hogy ne mutogassak ujjal...:) Az árpádsávról tényleg lepöröghetnének és az egész magyar gárda is annyira szánalmas. Nem félelemkeltő - azzal még úgymond nem is lenne baj. Számos radpártnak (batasuna, sinn féin, stb.) van félelemkeltő tagozata. De a magyar gárda egyszerűen szánalmas, siralmas, nevetséges. (Tán a reakció hozta azt a videjót, amiben a gárdások durcásan ülnek az ikaruszbuszba'... Hatalmas volt, és mindent elmond arról az egész szerencsétlen fasz bagázsról.) Igaz, médiaszempontból nem rossz a gárda, hiszen a jobbikról azóta vakerolnak mindenfelé, amióta létrejött ez a gárda. Meg amióta az egyik gárdista - tudom, ez nem az a gárda, hanem ez az a gárda - barátnője egy fejjel kevesebb lett...
Viszont most ep-választásra készülünk, ott meg egyedül a jobbiknak van karakán jelöltje. Nehogy már gáll kinga vagy a kommancs nyugger schmitt pál képviseljen minket!

Arma Gedeonka 2009.05.11. 14:47:14

@Mr Falafel:

igaz, hogy szmájlival írtad, de a zsidók ("a" zsidók? micsoda általánosítás...) ezt a világcsődöt nem tudják megakadályozni. Ahogy a bármi mások sem.

Ara Jerezian 2009.05.11. 14:48:30

@Kivlov: Lett? Azt hittem, mindig is az volt...

Kenedy1 2009.05.11. 14:49:35

Kész vége, FINITO!!! A FIDESZ az egész országban verhetetlen. És az szocikkal való bármiféle együttműjödés is kudarchoz vezet, Ennyi volt elvátrsak a magyarországi vandaliumsuk. Jövőre húzahttok a történelem a szeméttdombjára.

Arma Gedeonka 2009.05.11. 14:50:51

@Muad\\\'Dib:

nehogy elhidd. Nézd meg a zsidó Madoff áldozatlistáját, csupa zsidótól csalta ki a pénzt. Vagy a zsidó bolsevikok, mennyi zsidó bolsevikot végeztettek ki (mások mellett). Ha úgy alakul, zsidó a zsidónak farkasa. Ettőlmég lehetnének tényleg kritikusabbak a legendás sarki fűszeresek ("lengyel vízvezetékszerelők") a magukfajtákkal. Ha nem tetszik a sok zsidózás, tessék szidni a szadi, vagy az izraeli tőke szélsőségeseit.

Arma Gedeonka 2009.05.11. 14:55:28

@Ara Jerezian:

A gárdával csak az a baj, hogy két lépéssel kell szakadékot ugrania. Túl azon, hogy igazából nem lehetne pártkötődése. Egyrészt van az erodálódó állam és rossz közbiztonság, meg az összeomlás előérzete, tehát kellene egy önszerveződő rendfenntartó erő, de nem felvonulgatni, hanem ha kell, kivégezni a fosztogatókat, stb.
Másrészt az összeomlás még nem tart ott, hogy ez tolerálható lenne, tehát vannak a szánalmas vergődések.
A nyerők a titkos fegyveres szervezetek lehetnek, akik szép csendben lőgyakorlatokat tartanak médiabohóckodás nélkül, de ezeket nem is irányjtja majd semmilyen parancsnokság.

Az összeomlásig hátralevő pár hónapban a fidesz azzal van elfoglalva, hogy az egyetlen járható kiutat mutató erőt pocskondiázza. A vezérkar neokon holdudvarának hála.
Még mindig olyan nagy példakép a Fidesznél Szakasvili?

Kenedy1 2009.05.11. 14:56:04

Felszállott a Páva
Az önkormányzat házra !

:)

..SZEGÉNY sZILI....HÜPP...HÜPPP...HÜPPP......

BLovi 2009.05.11. 14:57:59

A Jobbikról nem kívánok különösebben semmit írni, mindössze annyit említenék meg a mindenfajta utána járás nélkül alapból fikázóknak, hogy a www.jobbik.hu-n hamarabb volt fent letölthető részletes program (kb. 60 oldalas) mint néhány parlamenti párt honlapján. És itt most nem a tartalmon van a hangsúly, hanem magán a tényen, hogy fent volt. Én már egy ideje figyelem a pártok honlapját. A programokról lehet vitatkozni, de aki azt mondja, hogy ilyen nincs az vagy szándékosan hazudik, vagy csak figyelmetlen. Ez esetben viszont addig ne foglaljon állást valamiről, amíg nem járt utána.

A másik meg, hogy azt írta valaki a Jobbikban, csak szétivott fejű alkoholista van. Ez se igaz, én az egyik alelnököt Dr. Gyüre Csabát ismerem több mint egy évtizede, ő pl nem ez a kategória. Rá akkor is szavaznék ha a Fideszben lenne, akkor is ha az MDF-ben, mert mint embert ismerem. A felesége bírónő a megyei bíróságon, ő maga ügyvéd, ha jól tudom 3 gyermekük van és tisztességes életet élnek. Bár már pár éve elköltöztem Szabolcsból, éveken át szomszédom volt egy panellakásban.

Minden pártban vannak amúgy szimpatikus és kevésbé szimpatikus emberek, de mindenkit egy kalap alá véve pocskondiázni látatlanban, nem túl elegáns.

Még egy megjegyzés: az SZDSZ-nek a Jobbikot lejáratni próbáló plakátjai kb. meg fogják duplázni a Jobbikra szavazók számát. Ha lett volna egy csöpp eszük az szdsz-eseknek ebbe a másikra mutogatósdiba nem mentek volna bele. Az SZDSZ-t az ország szinte egésze utálja, leginkább úgy tudnák növelni a népszerűségüket ha kussolnának...

Üdv!

Tehetetlen Dodó 2009.05.11. 14:58:44

@Arma Gedeonka: Tudod, szerintem még viszi a lendület a vonatot, még ha sín sincs már alatta, akkor is. Szóval,nem merek ilyen rövid távra jósolni. Annál is inkább, mert a világ pénzügyi rendszere már régóta csak virtuális síkon mozog, tehát ennek összeomlása is csak virtuális jelenség. Baj akkor lesz, ha a pánikban a reálgazdaságok is elkezdenek bedőlni.

serwer 2009.05.11. 15:04:22

"A jobbikos jelöltnek ennyi szavazattal 100%-os részvétel esetén is meglett volna az 5%-a."
Ez hogy jött ki?
Statisztika?
Szerintem az összes szalonnáci elment szavazni, mert van személyi igazolványuk - nem tudom honnan- és odafele magolták a cetlijüket, hogy hová kell az iksz.
Persze, ha motozás lett volna a szavazókörökben, akkor más lenne az eredményük.

Ara Jerezian 2009.05.11. 15:04:58

@Arma Gedeonka: Azért nem végeznék ki senkit - vagy legalábbis nem vállalom névvel... :)))) Szerintem a magyar gárda úgy gáz, ahogy van. Már a kinézete is az. Vegyenek példát a nyugati széljobb pártoktól. A legmodernebb kampánytechnikákkal dolgozó, igazán poénos, ütős erők. Ha lenne több morvai-jellegű arc, akkor a jobbik is ilyen lehetne. Most nem ilyen. Nem is a jobbikra, hanem a morvaira szándékszom szavazni júni 7-én - az országgyűlési választásokon meg marad a fidesz, mert akkor tényleg győzni kell, basszameg, oszt kész...

Szakasvili? Ő a legnagyobb demokrata neokonéknál. Csak a csúnya magyar nemzet ("pravda" copyright by robinmasters) balavány györgye (az egyetlen értelmes és tényleg okos, nem bayerzsoltosan vagdalkozó primitív publicistája) volt a csúnya, mert jelezni merte, hogy hát mégiscsak a Nagy Szakasvili támadta meg putyint, s nem fordítva. De ez leokonéknál mindegy. Ők fordított lovasistvánok. Lovas mindenkit szeret, aki utálja izraelt - legyen az egy bármilyen primitív, délamerikai faszkalap. A reakció és köre meg mindenkit szeret, aki szereti izraelt (legyen az egy seres lászló vagy a szombat, akinek szerkesztőjével ablonzy balázs főideológus együtt sírta fel a holovallás fő téziseit a kommentárban...)

Kivlov 2009.05.11. 15:05:16

@Ara Jerezian: Mikor nem szavazták meg annó a 13. havi megyó-féle marhaságokat, akkor olyasmi volt (mármint konzervatív). Meg talán még a '90-es évek elején.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2009.05.11. 15:13:07

@Tehetetlen Dodó:

Az egészben az a félelmetes, hogy a reálgazdaság reális, kézzelfogható termékeit csak addig kapod meg a virtuális "pénz"-ért, amíg mindenki, vagy a társadalom többsége hisz a rendszerben és komolyan veszi, hogy az "pénz". Amint megszűnik a bizalom a virtuális pénzrendszerben, kártyavárként omolhat össze a reálgazdaság, mert ki a fene fogja odaadni pl. a termőföldet, ennivalót, bármit holni virtuális szélhámosságért, viszont a modern pénzügyi rendszer nélkül a reálgazdaság se működik az interkontinentális ellátási láncok korában.
Mire kialakulna valami helyi cseregazdaság, már éhen is halt pármilliárd ember, vagy elrepült párezer atomtöltet.
(Sámson népének nagyobb dicsőségére)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2009.05.11. 15:14:02

@Ara Jerezian:

furcsa, láttod, kikkel van tele a fidesz-vezérkar környéke és mégis rájuk szavaznál az országgyűlési választáson, mert az komoly?

BLovi 2009.05.11. 15:15:43

@TaTa86.:

Egy részével egyetértek annak amit írtál. Jobbikra nem csak ex-Fideszesek szavaznak (persze olyanok is). Mondok egy konkrét példát családomból, ami szerintem elég elgondolkodtató. Kíváncsi lennék egy politológus hogyan kommentelné:

Közvetlen hozzátartozóm (most hadd ne írjam le pontosan ki) '89 óta MSZP szavazó, Orbán neki nem szimpatikus, sose fog Fideszre szavazni amíg Orbán, Deutsch és még páran benne vannak. Ez van, ez az ő véleménye. Én nem értek vele mindenben egyet, többször vitáztam is vele, de hát ez van. Családon belül sem szavaz mindig ugyanúgy az egész család, gondolom ez nem csak nálunk van így.

Nem is nagyon szoktam vele politikáról beszélni a világnézetbeli különbségek miatt, de múltkor valami miatt mégis beszélgettünk és majdnem elnevettem magam amikor közölte velem, hogy leadta kopogtatócéduláját...a Jobbiknak. Ilyen is van....az utóbbi pár évben ő is kiábrándult az MSZP-ből és nem fog rájuk szavazni, viszont a Fideszre továbbra sem tud. Vagy nem fog elmenni szavazni egyáltalán 2010-ben, vagy ha elmegy akkor Jobbikra fog. Ezt mondta.

És ami a lényeg: Ő baloldali érzelmű, nyilván nem változott meg az értékrendje. Ha lenne egy normális baloldali párt oda szavazna. Viszont ki nem állhatja az SZDSZ-t. Amikor Kóka és társai nyilatkoznak a tévében egyből elkezd káromkodni. Már MSZP szavazóként is utálta ezt az SZDSZ-vonulatot és kizárólag ezért szavaz a Jobbikra, hogy már csak azért is rossz legyen az SZDSZ-nek. Tehát mondjuk úgy inkább az SZDSZ ellen szavaz majd akkor amikor a Jobbikra ikszel esetleg. Erre is írtam néhány hozzászólással fentebb, hogy az SZDSZ ezzel a Jobbikot lejáratni szándékozó plakátsorozattal maga alatt vágja a fát. Ez a rokonom pl. úgy gondolom az irritáló plakátok miattis is hozta meg ezt a döntését az EP szavazás kapcsán...aztán 2010-ben majd meglátja.

Van az a mondás, hogy az ellenségem ellensége a barátom...valami ilyesmi. Szóval a Jobbik a baloldaltól is fog elvenni szavazatot, bármennyire furcsállják esetleg ezt a kijelentést páran. Legalábbis feltételezem ez az eset amit leírtam nem egyedülálló jelenség az országban.

Üdv!

cooper (törölt) 2009.05.11. 15:16:30

Hmm, megérdemli az Mszp, legalább tele a gatyájuk, de azért elmondom, milyen érdekes délelöttön vagyok túl.
szóval, egy nagy multinak dolgozom, itt Mo.n több száz diplomás, vagy nyelve(ke)t beszélő embernek ad munkát(és nem minimálbérért). a cégnél mindenféle náció dolgozik itt Bp-n. Pl tavaly a az egyik kisboss kolumbiai volt. Most magyar, bár ez lényegtelen. szóval ma délelőtt persze felröppent a pletyka, hogy miképp szerezhetett egy náci párt(jobbik) 10%-ot, "és hogy" ezek szerint simán bejut a parlamentbe. erre aszondja az egyik kis főnök, már hetek óta téma odafönt, hogy Pozsonyba települünk át. Erre mondtam neki, hogy ott már a parlamentben vannak a szélsőjobbosok. erre azt mondta, lehet, viszont azért jöttek ide, mert itt jobb demokráciát feltételeztek, de aszondja, ez már a múlté, viszont Szlovákiában minden feltétel jobb már. Na, gondoltam, Bingó

Kivlov 2009.05.11. 15:21:04

@cooper: Ennyit ért a maszop-szadesz bagázs szélsőjobbos ijesztgetése.
Néha azt kívánom lenne egy tényleg kőkemény szélsőséges "csapat", aki feltörölné a padlót ezekkel a népnyúzó, riogató majmokkal.

serwer 2009.05.11. 15:22:50

@Kivlov:
Szem. ig. kérek ellenőrzésre.

BLovi 2009.05.11. 15:28:37

@cooper: Hát ez egy "igen komoly" cég lehet, ha egy pár helyi körzeti választás (Pécsen 5000 ember volt érintett) részvételi adatai miatt telepitgetik össze-vissza a céget. Ugye ezt te sem gondolod komolyan, hogy kizárólag emiatt elköltözzön egy multicég? :) Amikor tankkal csatáztak a rendőrök Budapest belvárosában, meg tévészékházat ostromoltak, az nem volt nekik gáz, de most JAJ! Pécs 8. számú városi körzetében 10%-on a Jobbik, azonnal menekülni kell Budapestről! Ezen jót nevettem, ne haragudj és ne sértődj meg ezen. :)

cooper (törölt) 2009.05.11. 15:32:33

@Kivlov:
mondjuk az indiai, dél-amerikai munkatársak kapnak azért "cigányt" rendesen, ez nem az riogatás miatt van. A multinak mindegy lenne egy ideig, de ha Szlovákia gazdasági szempontból jobb mint mi, itt meg se igazságszolgáltatás se semmi, akkor mennek oda. meg mondjuk a lövöldözések se tettek jót nekünk, azért a multiknál figyelnek ám erre való emberek. én csak azt mondom, hogy egy szélsőjobber párt is visz innen munkahelyet. Tehát ha az indiai koll arról számol be egyelőre nevetve, hogy kapja a "johadj mek cikany", akkor elgondolkoznan a multi vezetői. Szal, szerint örömködésre apécsi választás után nincs ok, cseberből vederbe lesz ez

Gobé 2009.05.11. 15:33:36

serwer te blankolt pöcsű, agyhalott mszpseket láttam eddig, nem buta "nácikat", tökmindegy fröcsögjél csak, hamarosan nem lesz már meg a zsidó pártod

Google 2009.05.11. 15:35:50

Ha valaki kritizálni kezdi a Jobbikot, jön a válasz: talán az MSZP jobb?
Kár, hogy nem az MSZP a mérce.
Miért van szükségük a k.info-ra? Máshol nem jelenhetnek meg.
Kár, hogy az ő jelenlétük sem javítja a k.info-t.
Mások azt mondják, olyan dolgokat olvasnak ott, amit máshol nem.
Kár, sokszor előfordult, átemelik, szimplán átveszik máshonnan a nekik tetsző anyagot. Fűznek hozzá pár megjegyzést, és voilá, az már az övéké.
Morvai Krisztina pedig az MSZP-SZDSZ kormány idején (2002-2006)lehetett az ENSZ nőjogi bizottságának a tagja, sok problémája ezzel a kormánnyal neki nem volt. Addig, amíg mást nem akartak helyette küldeni.
De így legalább erősítheti a Jobbikot. Kicsit más témával, más utakon, de Európába jut.
M.K. azt mondja, az EU-ban sem fognak idegen hatalmakhoz dörgölözni. Nem is kell, együttműködni kell, kihozni a legjobbat egy-egy törvénytervezetből, konlukrálni, gondolom.
Az anyagi bázisára mindig kíváncsi lettem volna ennek a pártnak, hisz ott van legalább két új párt, és mennyire tudnak azok látszani, mennyire tudnak azok költeni?
De tudom, a Jobbiknál, csináld magad, fizesd magad elve érvényesül, és a válság sem játszik.

cooper (törölt) 2009.05.11. 15:36:24

@BLovi:
én nem mondtam hogy mennek, én ezt a hallottam, erről beszéltünk. De ezek nem hülyék, azt kéne felfogni. És nem a jobbik miatt megy el, hanem mert szar az igszolg, az adórendszer a törvénye ésatöbbi. Akkor azt mondják, hát szlovákiába is ott vannak az ottani jobbikosok, de mégis jobb a gazd. környezet, ennyi

Muad\\\'Dib 2009.05.11. 15:37:29

@Gobé:
Ne piszkáld. Az ÁVO-s papa csak ezekre a fontos dolgokra tanította meg :) :
"Szem. ig. kérek ellenőrzésre."
"Persze, ha motozás lett volna a szavazókörökben, akkor más lenne az eredményük."

serwer 2009.05.11. 15:38:49

@Gobé:
Te székelyek szégyene, otthon tedd a törvényt, ne ezer kilométerre. :DDD

Kivlov 2009.05.11. 15:42:57

@cooper: Ami a munkahelyet viszi az a maszop 7 éves elkúrása, kamureformjai, agyonadóztatása, látszatkotmányzása.

BLovi 2009.05.11. 15:45:28

@cooper:

Tehát szerinted a megoldás a struccpolitika? A Jobbik megerősödése mögött bizonyos nem normális társadalmi folyamatok felerősödése is áll. És ez független attól, hogy milyen és hány párt van a magyar parlamentben. Nem gondolod, hogy talán az okokat kellene feltárni és próbálni rá normális megoldást találni? Felhoztad itt a cigányozós példádat. Nem tudom, hogy a te indiai munkatársadat ki cigányozta le, de ugye azt nem feltételezed, hogy minden Jobbik szavazó az utcán sétálva az összes cigányba, vagy színesbőrübe ha kell ha nem bele köt? Ennyire ne általánosítsunk. Illetve ha beleköt, akkor nem biztos hogy azért teszi mert 6% körül áll a jobbik, vagy épp csak 2%...

A rokonom példájánál maradva: Ő is szokott "cigányozni" ha egymás között beszélgetünk. Bár ilyenkor a nemdolgozó ingyenélő rétegre gondol, nem általánosságban faji alapon, mivel olyan munkahelyen dolgozik ahol nap mint nap sok cigány szakmunkással kell együtt dolgoznia. Nos ha ő még mindig MSZP szavazó lenne, mint volt korábban és úgy "cigányozna" akkor minden happy lenne és nem költözne el a multicég az országból, mert nincs magyarországon szélsőjobboldal? Ha esetleg most a Jobbikra húzza az ikszet akkor meg már rettegni kell? És költözik a céged? Ezért írtam, hogy a pártokra leadott szavazatok aránya elsősorban a társadalom hangulatát tükrözi. Nem a rettegés meg a politikai haszonszerzésből történő nyilatkozgatások a megoldások hanem az okokat kell feltárni és azzal szembenézni. Ha tényleg költözik a céged akkor azt nem azért fogja tenni mert x%-on áll bármelyik párt, hanem mondjuk azért mert látja, hogy az aktív korú lakosság hány százaléka dolgozik, hány százaléka él segélyen és könnyen kiszámítható, hogy pár évtized múlva KÁOSZ lesz az országban, minvel nem lesz elegendő dolgozó ember a nyugdíjasok eltartására, összeomlik a nyugdíjrendszer, stb. Erre nem gondolsz, hogy esetleg ezért akarnának költözni? Legalábbis én így látom.

cooper (törölt) 2009.05.11. 15:46:08

@Kivlov: egyetértek, + 13 év hozzá, egy normális reform nem történt. és azt vesszük, hogy az Mszopszadesz elkúrás eredménye a jobbik erősödése, azzal is egyet értek. De a szar nő, és nem látom a megoldást, mert azért nekem ne mondja senki, hogy OV vagy a jobbik oldja meg

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.05.11. 15:46:33

@BLovi:
Ez az eset tipikus. Én ezt így nézem:

1. a fidesz folyamatosan, és biztosan növeli
szinpatizánsainak a számát.
2. az mszp folyamatosan veszít a népszerűségéből.
3. megjelent a jobbik, populista szöveggel 5-10% támogatottságot szívott fel rövid idő alatt.

Kérdés, honnan? Az mszp-től, akik mögül tünnek el az emberek, vagy a fidesztől, akik egyre magabiztosabbak?
Szerintem nyilvánvaló, hogy az mszp kárára hízik a jobbik.

Hozzá Szóló 2009.05.11. 15:48:35

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

"A Jobbik viszont tisztában van azzal, hogy hol a jobboldal szalonképes határa"

Húha, mi lenne, ha nem tudná...

Kanda 2009.05.11. 15:51:07

Ha már nem megy a matek:
5303*0,05=265,15

Ez azért több, mint a 257.

Gobé 2009.05.11. 15:53:28

serwer kellemes meglepetés, hogy nem románozol:)Bár gondolom dec.5-én a kettős állampolgárság szavazásán keményen dolgoztál.......

Hajrá Jobbik...

Éljen Nagy-Magyarország

BLovi 2009.05.11. 15:54:15

@cooper:

"De ezek nem hülyék, azt kéne felfogni. És nem a jobbik miatt megy el, hanem mert szar az igszolg, az adórendszer a törvénye ésatöbbi. Akkor azt mondják, hát szlovákiába is ott vannak az ottani jobbikosok, de mégis jobb a gazd. környezet, ennyi"

Ezzel így már egyetértek. A végén ugyanazt írtam én is. Lehet én értettelek félre. Ha a cégetek költözik, akkor UGYANILYEN gazdasági, társadalmi, stb. mutatók mellett akkor is költöznének ha a Jobbik támogatottsága 0,1% lenne. És eddig se valószínű, hogy az tartotta őket az országban, hogy a Jobbik népszerűsége mondjuk 2% ponttal kevesebben állt. Mert azért ez huszadrangú kérdés abban, hogy egy cég hazánkat választja-e. Azért arról ne felejtkezzünk el, hogy nem egy terrorszervezetről beszélünk, mint azt az SZDSZ szeretné látszatni. Nem hallottam még arról, hogy jobbikos aktivisták öngyilkosmerényleteket csináltak volna országszerte. Na ha ilyen lenne, az más lenne, az már releváns lenne a multiknak is. De ez akár tetszik akár nem ugyanúgy demokratikusan működő párt, nincs ilyen módon komolyabb befolyásoló tényezője.

cooper (törölt) 2009.05.11. 15:54:46

@BLovi: nem rettegni kell, csak felfogni, hogy a Jobbik választása nem viszi előre(vagy igen?), bár tévedjek egy rohadt nagyot. Én azt se mondtam, hogy Jobbikos cigányozott :) Valaki, aki magyar állampolgár, cigánynak nézett egy indiait :) Amúgy a Jobbiknak mi is a programja? Pl az adórendszerrel mit kezdene? Költői kérdés tudom. Amúgy, szerintem a Jobbik van, ahol meg fogja verni a Fideszt a parlament választásokon. Meg lesz egy két hely jövőre, ahol jobbikos lesz a polgármester, ha így mennek tovább a dolgok, vicces lesz

Bíró Zoltan WWW.grain.hu · www.grain.hu 2009.05.11. 16:00:22

Nem az a kérdés, hogy a Jobbik bejut-e az EU parlamentbe, hanem az, hogy mit fog tenni Morvai Krisztina azt követően, hogy bejutott. Ismerve Morvai Krisztina nyilatkozatait, biztosak lehetünk abban, hogy rövidesen az Ő nyilatkozatainak magyarázataival illetve félre-magyarázataival lesz hangos az Amerikai – Európai – Közel-keleti sajtó.
Szerintem, ha egy izraeli katona megsebesít egy palesztint akkor Morvai Krisztina azonnal szidni fogja az EU parlamentjében Izraelt. Szerintem Morvai Krisztina azt fogja követelni, hogy az EU vezessen be kereskedelmi szankciókat Izrael ellen. Szerintem Morvai Krisztina azt fogja követelni, hogy fagyasszák be az Izraeli bankszámlákat az EU területén. Szerintem Morvai Krisztina azt fogja követelni, hogy az EU katonailag támadja meg Izraelt és Szabadítsa fel a megszállt Palesztin területeket. A Közel-keleti Iszlám országok médiája ünnepelni fogja Morvai Krisztinát, ugyanúgy, mint az európai és amerikai média (szélső) jobbos része. Ezzel szemben az izraeli média és az európai illetve amerikai média (szélső) liberális része gonosz fasiszta ördögként fogja bemutatni Morvai Krisztinát. Megjósolom, hogy egy éven belül Morvai Krisztina lesz a világon a legismertebb Magyar. Megjósolom, hogy az Iszlám országokból ORIÁSI pénzekkel fogják a Jobbik 2010-es magyarországi választási kampányát támogatni. Megjósolom, hogy 2010 tavaszára a Jobbik nem a harmadik, hanem a második legerősebb parlamenti párt lesz hazánkban. Magyarország újból a világ érdeklődésének középpontjába fog kerülni! Azt természetesen nem lehet tudni, hogy ez jó avagy rossz lesz-e hazánknak!?

cooper (törölt) 2009.05.11. 16:02:45

@BLovi: amúgy a multik azért is hülyék, mert előbb olvassák a Die Zeit-et, mint a Népszabit vagy a Magyar Nemzetet :) azért az nem egy jó dolog, hogy a Fidesz és a jobbik támogatottsága 70-80%, de rohadtul nem lehet tudni semmi konkrétumot, mit is tennének a gazdasággal, konkrétan!!!! Mert ez a pécsi választás mi volt, kurvára mindegy a program, lényeg szétrúgni a Maszpszadesz seggét, a választok így választottak. Program se volt semmi. ez nem demokrácia, az emberek csak nevekre szavaznak, és arról, hogy mit tenne adott párt konkrét kérdésekben, semmit se tudnak.

szpal 2009.05.11. 16:03:00

azt írja a Heti Válasz: "a Jobbik új keletű oroszbarátságának hátterében a párt külügyi bizottságát vezető - a nagyközönség számára ismeretlen - Kovács Béla áll. A forrásaink szerint üzletemberként tevékenykedő Kovács Moszkvában, még az ántivilágban végezte tanulmányait. Nick Griffin, a szintén oroszbarát Brit Nemzeti Párt elnökének budapesti látogatása körül is ő bábáskodott, s teljes a bizalom iránta a nemzetközi porondon még csak szárnyait próbálgató Jobbikban."

cooper (törölt) 2009.05.11. 16:06:09

@Bíró Zoltan WWW.grain.hu: hát jó nem lesz, hacsak az arabok nem hoznak a dunán ingyen olajat hajón. Vagy kizárnak az Eu-ból minket :D:D:D

serwer 2009.05.11. 16:09:18

@Kanda:
Tehát tíz százalékot ért el egy jobbikkos Pécs egyik választókerületében?
Ideje lenne végigolvasnom egyszer egy beírást...
Most pukkantsam a pezsgőt, vagy ne?
Összezavartok teljesen.

Bíró Zoltan WWW.grain.hu · www.grain.hu 2009.05.11. 16:12:42

@cooper:
Bárkivel bármiben fogadok, hogyha Morvai Krisztina bejut az EU parlamentjébe, akkor ott az egyik „leghangosabb” képviselő lesz!
Szerintem csak így tudja majd elérni azt, hogy a pártja a Jobbik sokkal ismertebb legyen.
Ismétlem, bárkivel bármibe fogadok, hogyha Morvai Krisztina bejut az EU parlamentjébe, akkor ott az egyik „leghangosabb” képviselő lesz!

BLovi 2009.05.11. 16:13:43

@gloire:

Igen, részben egyetértünk. De szerintem azért nem ilyen egyértelmű az arány. Ott van még az a réteg is aki korábban egyik nagy pártra se szavazott, sőt senkire. Abból a rétegből is merítenek. És vannak olyan ismerőseim is, akik a Fidesztől szavaznak át. Én még nem tudom hogy fogok tenni, de akár még én is így tehetek. Én ha 1998-tól nézzük (akkortól van szavazójogom) korábban nem voltam fidesz szavazó, 2006-ban mégis rájuk voksoltam, tehát ha a legutóbbi szavazást nézzük kizárólag, akkor én is "fideszes" körbe esek. 2010-ben még nem tudom hogy fogok tenni, de lehet a Jobbikra ikszelek (most az EP-n biztosan rájuk fogok, mert bár nem értek mindenben egyet Morvaival, sokminden van amiben igen és sokkal határozottabbnak és pláne hitelesebbnek tartom mint mondjuk a pojáca Deutsch-ot)

Ha esetleg 2010-ben is Jobbikra ikszelek, akkor majd a fidesz szimpatizáns ismerőseim egy része nekem fog esni, hogy hogy tehettem ilyet, blabla. De az lesz a válaszom, hogy nyilván jól átgondoltam és meg lesz rá az okom. Ha bizonyos kérdésekben nagyon más a véleményem és ezért nem tudnék őszintén oda szavazni és nem lenne Jobbik akkor szavaznék valahova máshova, vagy nem mennék el.

Azzal viszont nem értek egyet, hogy az MSZP kreálmánya a Jobbik, ez ordenáré baromság. Már miért lenne az MSZP érdeke bejuttatni a parlamentbe egy olyan pártot, ami valószínűleg a Fidesznél is sokkalta jobban fogja őket támadni, radikálisabb eszközökkel? Sokkal nagyobb tragédia az nekik, nem ér az egész annyit, hogy esetleg 2%-kal csökken így a fidesz támogatottsága akik már amúgy is toronymagasan vezetnek.

Azzal szintén nem értek egyet, hogy a Jobbikkot próbálják elhallgattatni és jelentősebb újságoknál, tévéknél vezetői utasításra lehetőleg kerülni kell velük az interjúkészítést. Ez demokráciában nem tud működni, sőt inkább ellentétes hatást fog kiváltani. Igenis hadd mondják el ők is a véleményüket. Lehet, hogy sokmindenben nem fogunk velük egyetérteni, de ez a diktatórikus tiltás szánalmas. A XXI. században, amikor van internet? Semmi értelme. Sokak szemében csak szimpátiát fognak így gerjeszteni.

Végül populizmus kérdése: Mindegyik pártra igaz, hogy bizonyos kérdésben populisták és amit nem igazán akarnak feszegetni, ott próbálnak általánosságban beszélni. Ez alól egyetlen pártot se látom kivételnek. Bizonyos kérdésekben persze szívesen mondanak konkrétumokat is. A Jobbikat semmivel nem tartom populistábbnak, mint más pártot. Ezt mire alapozod? A legtöbb kérdésben tudnak konkrétumot mondani arról, hogy mit hogy képzelnek. Hogy ez esetleg nem mindenkinek szimpatikus az már más kérdés. Sőt vannak olyan témák aminek a társadalmi vitára való bocsátását felvállalják és nem kerülgetik a forró kását. Itt is lehet rossz alternatívát mutatnak, de nem az a populizmus, hanem az a populizmus, ha bizonyos pártok bizonyos problémákról szándékosan nem beszélnek csak azért mert kellemetlen téma.

Még egy dologban vagyok biztos. Ha mondjuk lenne második körös szavazás ahol már csak fidesz és csak mszp jelölt lenne, az első körben jobbikra szavazók közül még így is jelentősen többen ikszelnék be a fideszt, mint az mszp-t. még akkor is ha kelletlenül. Persze lennének sokan akik nem mennének el szavazni. De pl. ha én úgy döntök, hogy 2010-ben akár a Jobbikra, akár más inkább jobboldalhoz köthető pártra fogok voksolni, nem a Fideszre (mint említettem még nem tudom) és lenne második kör amiben az lenne a kérdés, hogy Fidesz vagy MSZP és mondjuk szoros lenne az állás az első körben akkor biztos hogy inkább a Fideszt ikszelném, mert az mszp-sek nagyon rosszul teljesítettek évek óta szvsz.

Na mára elköszönök, érdekes és helyenként tanulságos volt a hozzászólásokat olvasni! :)

cooper (törölt) 2009.05.11. 16:14:53

@Bíró Zoltan WWW.grain.hu:
Igen, és az lesz a neve:a bolond magyar nő :), be jó nekünk:):)

Kivlov 2009.05.11. 16:16:56

@cooper: nem biztos, hogy megoldja. De lassan már az is eredmény lesz, ha megáll az elkúrás a jelenlegi szinten. és a vörösök erre sem képesek. vagy ha képesek, azt nem hiszzük el nekik, ez van. JOBBIK!

Bíró Zoltan WWW.grain.hu · www.grain.hu 2009.05.11. 16:26:05

@cooper:
Lehet, hogy az izraeliek azt fogják mondani Morvai Krisztinára amit Te megjósolsz: „ és az lesz a neve:a bolond magyar nő :) „ De ez csak olaj lesz a tűzre. Az Iszlám országok azonnal szeretni fogják és pont az ellenkezőjét fogják állítani „a zseniális magyar nő!” Nekünk magyaroknak arra kell felkészülnünk, hogy rövidesen a világ médiája pártállástól függően jót illetve rosszat fog harsogni egy magyar EU képviselőre. Fontosnak tartom leírni azt is, hogy amikor a magyar gárda megalakult akkor a liberális média egy része igyekezett nevetségesnek bemutatni azt. Pl. úgy hogy sovány vagy kövér, vagy öreg magyar gárdistákat fényképeztek. Azóta a magyar gárda tagsága megsokszorozódott, ma már senki sem nevet rajtuk, hanem sokan rettegnek tőlük, vagy lelkesednek értük. Szerintem ugyanez fog bekövetkezni Morvai Krisztina esetében. Kezdetben sokan nevetni fognak rajta, Úgy mint Te most. Később azonban sokan rettegni fognak a gondolataitól, avagy azonosulnak vele. Akarjuk nem akarjuk ennek hatása lesz a hazai belpolitikára.

Viktus 2009.05.11. 16:26:58

@Arma Gedeonka:

Én nem álmodozást írok, hanem a tényeket. Tudod közgazdasági alapok minden összefügg manapság mindennel. A kínai gazdaság abból pörög, hogy a szarjait eladja az USA-nak, ha a piac kidől kidől a forgalmazó is ... A kínai gazdaságnak simán megéri , majd életbentartani az USA jelentette piacot, hogy saját fejlődését biztosítsa lásd. az amcsik sem véletlenül építették újra anno európai nyugatabbik felét ...

A japóknak, uniónak, araboknak szintén mind-mind elsődleges piaca az USA, ugyhogy hiába is álmodozol új összeomlásosdiról meg új rendről nem lesz semmi ilyesmi mostanság, ahoz már túlságosan nagyok az összefonodások a nagy gazdaságok közt. Akik szívnak még nagyokat a válságon azok a harmadik világbéli országok, de velük , ha nem kalózkodnak pl. a kutya se foglalkozik. -

serwer 2009.05.11. 16:28:50

@Gobé:
Ha itt mindenki dolgozott volna rajta, aki nem ért vele egyet, akkor már nem lennél a térképen.
Persze nem ez a cél.
Az a baj, hogy ha a világ egy nagy magyarország lenne és mindenki magyar lenne, akkor is lennének négerek.

Viktus 2009.05.11. 16:30:30

@Bíró Zoltan WWW.grain.hu:

Mondjuk nem is ártana az arab seggeket nyalni máig a legnagyobb bűne a magyar kormányoknak, hogy nem az olajsejkek fencijébe dugdosták a nyelvüket ahova ellehetne adni a mezőgazdasági cuccainkat. -

Bíró Zoltan WWW.grain.hu · www.grain.hu 2009.05.11. 16:37:29

@Viktus:
Az Arabok és az Iszlám távolról sem ugyanaz, vannak keresztény arabok, illetve kb. egymilliárd nem Arab nemzetiségű Iszlámhívő van.

Megjegyzem, eddig a magyar belpolitikát nem nagyon érdekelte az, hogy mi történik az EU parlamentjében. A hazai TV-k közül csak az MTV küldött állandó tudósítót Brüsszelbe. A jövőben változás lesz, mivel a fél-világ médiája Morvai Krisztina nyilatkozatait fogja értelmezni avagy félreértelmezni ezért az Összes magyar EU képviselőre sokkal jobban oda fogunk figyelni mint korábban. Szerintem a mostani EU parlamenti választás ezért is hatalmas jelentőséggel bír!

Ara Jerezian 2009.05.11. 16:38:41

@ArmaGedeon: A jobbiknál meg azt se tudni, kikkel van tele - akikről meg tudni, nem mind éppen bizalomgerjesztők. A jobbiknak eleve nem is szabad kormányra kerülni - mondjuk, parlamentbe igen -, mert 1. nincs hozzá kapacitás, 2. nem ez a feladatuk, hanem éppen a mindenkori elitkritika (ami egy ovi-kormány esetén fidesz-kritikát jelent, vö. hc strache vagy le pen politikáját)... Azért szavaznék 2010-ben a fityeszre - hacsak nem jön valami más -, mert kormányváltás kell, kormányozni meg még mindig ők tudnak jobban, s nem a jobbik. Az, hogy meg komálják szakasvilit, totálmindegy. Egyébként is el kell dönteni itt káeurópában, hogy amcsik vagy ruszkik (ui. nincs magyar harmadik út, és pont) - és akkor már, nehéz szívvel, de én is inkább az amcsik felé kacsingatnék. Ami persze nem jelenti azt, hogy a jobbmédiának olyan pártosan kell viselkednie, mint a hetiválasz c. pártlapnak - mert az, hogy érdekünk összefogni az usa-val még nem jelenti azt, hgy komolyan is kéne gondolni, hogy az usa bármilyen értéket is képvisel a világban.

A jobbiknak meg ep-ben, orszgyűlésben a helye - s nem kormányon. Isten mentsen, hogy a jobbik kormányra kerüljön, másnap húznék innen a bánatba - de szerintem ők sem akarnak kormányra kerülni, mert akkor oda az elitkritikai attitüd.... És ez így jó.

Ara Jerezian 2009.05.11. 16:44:12

@Bíró Zoltan WWW.grain.hu: Maga tényleg Bíró Zoltán? No, akkor drága pártitkár elvtárs, üdvözlöm a taggyűlésen. Mi ez a fogadósdi? Egyébként morvai biztos hangos lesz, legalább visz egy kis színt az ep-be... a mostani magyar képviselők űbergázak... Látta már valaki szende gáll kinguskát? Borzalom!!! Szégyen, hogy magyarország eddig csak a mainstream frakciókba (epp, esp, libdemek) tudott képviselőket küldeni - más, normális eu ország a frankó frakciókba (széljobb, zöldek, eu-kritikusok, komcsik) is küldtek képviselőt, mi meg stréberkedünk. Ezért lenne fontos, hogy a morvai, de az lmp, a munkáspárt, stb. is bekerüljön. És minél kevesebbek legyenek, főleg az epp-sek...

serwer 2009.05.11. 16:46:04

@Ara Jerezian:
Ne fesd az ördögöt a falra, egyenlőre a jobbik még sehová sem jutott be, viszont egyre szorosabbra húzza a kötelet a saját nyaka körül:
kuruc.info/r/4/40182/

Google 2009.05.11. 16:57:00

@Bíró Zoltan WWW.grain.hu:

Nem az a fontos, hogy Morvai hangos legyen. A fontosabb az lenne, amit mond. És egy témával házalni, még azt mondhatják rá: együgyű.
Gyurcsány is hangos volt, oszt mire ment vele?
Sőt, Gyurcsányt is nagyszerű szerzeménynek tartotta a pártja, aztán kibolondultak belőle. Igaz, kicsit később a kelleténél. És nagyon nehezen tudtak tőle megszabadulni.
A mérsékelt hang mindig többet ér, mint a nagy dérrel-dúrral előadott vagdalózás. Hogy ne mondjam, hisztéria.
Azt sem kell elfelejteni, hogy ez már a XXI-ik század. A Gárda nem kevésbé elavult, mint az MSZP felső vezetése, hogy ne mondjam, gárdája.

Ara Jerezian 2009.05.11. 16:57:19

@serwer: Kurucot olvasol? Tudja ezt a főszolgabíró? :)

Egyébként miért ohborzalom, ha bejut a morvai? Miért jobb a stréber gál kinga, a kommancs nyugger, ex-astorias, ex-népstadionos, los angelesi olimpiai részvételt lemondó, "független főpolgármester-jelölt", minden rendszerben seggnyaló schmitt palika?

Nem gáz szerinted, hogy kb. magyarország az egyetlen ország, amely csak a mainstream frakciókba küld képviselőket? Vagy te már az áltiskolában is a tanító néni pártját fogtad? Akkor bocs...

Bíró Zoltan WWW.grain.hu · www.grain.hu 2009.05.11. 16:59:46

@Ara Jerezian:
A nevem tényleg Bíró Zoltán, de nem az akire Te gondolsz. A fényképemet tartalmazó honlapomat elérhetőségemmel együtt az első helyen találod a Google magyar nyelvű keresésében. Ugyanis én felvállalom magamat, szerintem ez egy pozitív konzervatív erény!

Sajnos az EU képviselők eddig tényleg észrevétlenek voltak. Jó lenne ha úgy politizálnának, hogy annak egyértelmű pozitív következményei legyenek, hazánkra és Europára illetve a demokráciára nézve.

Bíró Zoltan WWW.grain.hu · www.grain.hu 2009.05.11. 17:10:14

@Google:
Gyurcsánynak csak két esetben volt nemzetközi visszhangja. Első esetben akkor, amikor leterroristázta a Szaúdi labdarúgó válogatott tagjait illetve második esetben akkor, amikor nyilvánosságra került a Balatonőszödi beszéd. Morvai Krisztinának szerintem ennél több esetben sikerül elérnie azt, hogy a világ rá figyeljen. Természetesen azt nem lehet tudni, hogy ez jó avagy rossz lesz-e hazánknak.

Bíró Zoltan WWW.grain.hu · www.grain.hu 2009.05.11. 17:14:24

@Ara Jerezian:
Érdekes elgondolkozni azon, hogy Te ki is vagy: Az igazi Ara Jerezian:

"Ara Jerezian (1918- ) kereskedő, 1937-1938-ban a nyilaspárt országos ifjúsági vezetője. 1938-ban kilépett a pártból, 1944-ben a Zrínyi utcában zsidó orvosokból nyilaskeresztes kórházat létesít és több száz embert megmentett."

Az idézet alapján Te nemlehetsz "Ara Jerezian" hanem csak egy utánzó, aki nem meri felvállalni az igazi nevét.

serwer 2009.05.11. 17:15:27

@Ara Jerezian:
Elég nagy ostobaság lenne, ha nem olvasnám az említett portált és még tizenötöt.
Szerinted honnan a rákból tudom, hogy morvai fröcsögése nagyon gáz?
Az ep -ami itthon senkit nem érdekel- nem lenne színesebb tőle, csak magyarország lenne feketébb.

Google 2009.05.11. 17:22:00

@Bíró Zoltan WWW.grain.hu:

Akkor kezdődhet megint a kísérletezések kora! Gy.F. után Morvai hátha befut.

Baj van ott, ahol kiabálni, dolgokat feltupírozni kell, hogy felfigyeljenek ránk. Még inkább az igazi ellenfél jelöltjeit pocskondiázni (Scmitt, Gál Kinga, Deutch stb.), az MSZP jelöltjeiről mélyen hallgatni (velük semmi baj nincs, kezi csókolom?), furcsa dolgok ezek, nem?
Már a pápa sem elég korrekt, senki sem elég jó a Jobbikosoknak, maholnap -vagy már ma - Morvai és Vona mondják majd meg, miről mit kell gondolni.
Már akinek.

szes.istvan@freemail.hu 2009.05.11. 17:24:32

Gál Kingát csak a tökéletesen tájékozatlan kommentelők nevezik strébernek, meg szendének. A határon kívüli magyarok helyzetéről többet beszélt Brüsszelben és többet vitázott pl. a románokkal, mint az egész magyarországi politikusgárda, ideértve a hazai fideszt is. Ez ilyen fasza politológushallgatói-kommentelői póz lehet, hogy fikázzunk mindenkit, akit nem ismerünk a Sziget altersátrának büféjéből. Nem mellesleg négy gyereke van, de tudom, ez nem számít egy ilyen okosblogon.

szes.istvan@freemail.hu 2009.05.11. 17:31:28

"Az Európai Parlament tevékenységével és európai ügyekkel foglalkozó szaklap, a The Parliament Magazine immár negyedízben osztotta ki szerdán este Brüsszelben Az Év Képviselője címet az európai parlamenti szakbizottság tárgy- és munkakörében kiemelkedő – egyéni – teljesítményt felmutató képviselőknek. Az EP tizenöt bizottságának három-három jelöltje közül kerülnek ki évenként a kitüntettetek."
Gál Kinga, EP képviselő, Fidesz-MPSZ (Európai Néppárt – EPP): „Én úgy érzem, hogy mindezt az egész határon túli magyarságért végzett tevékenységemért kaptam.”

Egy elég jó interjú:
www.euractiv.hu/belugyek/interju/gal-kinga-az-europai-tanacs-ulesen-is-lehetne-beszelni-a-kisebbsegek-problemajarol-001318

Sok megnyilvánulása érhető el az interneten, tájékozódjunk talán.

És mielőtt jönne a szokásos okosfika, nem, nem vagyok rokona.

Bíró Zoltan WWW.grain.hu · www.grain.hu 2009.05.11. 17:31:32

@Google:
Napjainkban évente több százmilliárd eurót fizetnek reklám költségekre. Ilyen körülmények között csak azok az emberek illetve szervezetek tudják felhívni magukra a figyelmet akik valamilyen „ripacs” reklámötlettel magukra irányítják a figyelmet. A Jobbik „ripacs” reklámötlete az „SS” fekete egyenruhájához távolról hasonlító egyenruhába bujtatott magyar gárda megalakítása volt. Bárki akinek nincs pénze rá van kényszerítve arra, hogy legyen minimum egy „ripacs” reklámötlete.

Google 2009.05.11. 17:32:07

@szes.istvan@freemail.hu:

De, nagyon is számít. Mi, legtöbben nem is kételkedünk Gál Kinga képességeiben, elhivatottságában, a széljobb viselkedik egy az egyben úgy, mint a kommerek szoktak. vagy már elmosódott a határ közöttük?
Ők szoktak tompikázni, palikázni. Más érvük nem lévén.

BLovi 2009.05.11. 17:35:50

Google:
"Még inkább az igazi ellenfél jelöltjeit pocskondiázni (Scmitt, Gál Kinga, Deutch stb.), az MSZP jelöltjeiről mélyen hallgatni (velük semmi baj nincs, kezi csókolom?),"

Szerintem meg nem vagy objektív kezit csókolom. Már bocsánat, de mintha inkább a Fidesz támadná jobban a Jobbikot (Kövér, Deutsch megnyilatkozásai). Csak néhány példa: MSZP kreálmánynak nevezte őket Kövér, egy másik leneonácizta nyilvánosan, a XI. kerületi fideszes önkori képviselő egy óriási mellélövéssel megrágalmazta őket, hogy az MSZP pénzeli őket: abból indult ki hogy a Gyurcsány kormány adott nekik pénzt. Csak aztán szóltak neki mások, meg gyakorlatilag az összes médiában kiröhögték, hogy a Fidesznek is adott pénzt a Gyurcsány-kormány (sokkal többet) mivel a törvény értelmében minden pártnak jár szavazat alapján és ilyen alapon a Fideszt is a kormány pénzeli. Ezután az illető visszavonta kijelentését, sőt még egy rövidke bocsánatkéréstől is tellet tőle a honlapján (mondjuk utána pártutasításra levetették vele).

Kérlek sorold, hogy Vonáék ilyen durván mikor hol támadták be a fideszt provokatívan (forrás megjelölésével légyszi :) Kösz.

BLovi 2009.05.11. 17:41:31

@Google:

"Ők szoktak tompikázni, palikázni. "

Mivel most a Jobbik a téma, nem a kurucinfó, légyszives forrás feltüntetésével idézzed, hogy akár Vona, akár Morvai, akár Szegedi, vagy mások mikor és hol tompikáztak és palikáztak...ellenben ha google-ön rákeresel, bizonyítékok nélküli fideszes rágalmazás többször elhangzott (lásd XI. kerületi képviselő, Kövér, Deutsch). Egyébként meg a jobbik szavazók többsége sokmindenben egyetért a Fidesszel ismerettségi körömben tapasztaltak szerint. Ezért se értem a Fidesztől ezt a durva betámadást. Illetve még talán meg is érteném, de azt már nem veszi be a gyomrom, hogy ezt fordítva akarod bemagyarázni.

Megjegyzem az SZDSZ-esek és társaik pont azt akarják, hogy a jobboldalon lévő pártok szavazói egymással haragban legyenek és ne fogjanak össze azokban a kérdésekben sem amiben szinte 100%-ban ugyanúgy gondolkodnak. Ez a legtöbb európai országban nem így van....de hát itt Magyarországon minden fonákul működik.

magic11 · http://www.autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/358-chrysler 2009.05.11. 17:48:03

nem értem, hogy az mdf miért szövetkezik az mszp-vel... teljesen nyilvánvaló, hogy ez csak rontja az esélyeket...

Kopiás Attila Steve 2009.05.11. 17:52:18

Nekem az tetszik legjobban, hogy a Jobbik úgy tálalja magát, hogy Pécsen 10%-os párt. Ja, a humanisták meg Európában 4%-os, hiszen fél Ferencvárosban 4%-ot értünk el, az meg Európában van... C'mon... A Jobbik támogatottsága majd az első országos szintű szavazáson derül ki. Mivel ez az EP lesz, amire a radikálisok tábora mozgósítható jól, fel kell kerekíteni a részvételt a várható országgyűlésire és megnézni, azon ennyi darab szavazó mekkora százalékot jelent, mert több ott sem lesz, sőt sokan inkább a fideszre szavaznak tétmeccs miatt, de ezt hagyjuk. Ez se lesz kevés, szerintem simán parlamentben lesznek, de az ilyen kamukat hagyjuk már.

Google 2009.05.11. 17:56:14

@BLovi:

Nem megyek ebbe bele, és azt is megmondom, hogy miért. Nagyobb a rutinod.
Köhög a bolha, mondanám erre, hogy ki mit kezdett, ki kit támad.
Ami a pénzelést illeti; egy olyan pártnak, mellyel az a bajunk/bajuk, hogy a lapjában (Magyar Fórum) Dávid-csillagba foglal embereket, nem adunk pénzt. Penalizáljuk. Van miért. Nem szüntetjük meg csupán a Magyar Gárda Egyesületet, hanem a Magyar Gárda Mozgalmat is, ha bajunk van vele, és kormányon vagyunk, mint most az MSZP.
És nem a kormány pénzel senkit. Gyurcsány elmondta, a kormánynak nincs pénze, adóforintokból kapnak a pártok és alapítványok támogatást.
Morvai Krisztina itthon október 23-a után tűnt fel. Nagyon helyesen szólt arról, hogy normát sértett a rendőrség. Szervezeteket alapított, de ez nem elégített őt ki. Munkájának a gyümölcsét is várta ő.
Rogán rosszkor volt rossz helyen, Morvai pedig jókor, jó helyen.
A Jobbiknak 2006 október 23-án nem volt rendezvénye?

elfelejtette 2009.05.11. 18:11:34

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a szokásos Fidesz támogatók mellett a bizonytalanok egy része is határozottan kíváncsi arra, mire lenne képes egy erős Fidesz kormányzat. Most már én is szeretném tudni.

Ara Jerezian 2009.05.11. 18:19:22

@szes.istvan@freemail.hu: Húha. Mennyi felszólalása volt ennek a gál kingának. Ez egy csoda. Biztos jó sok papírt összegépelt előtte, jó sok papírt irogatott alá. És tényleg: Erdély ma Európa legfejlettebb régiója, Székelyföld régóta széleskörű autonómiával bír, stb, stb...
Az EP egy fantomcég - meg egyébként sem tartok ott, hogy egyetlen politikust tiszteljek a munkájáért, mert mind alávaló szarházi, gál kingának is a pénz meg a brüsszeli kiruccanás kell, s nem más. Ez nem baj, csak legalább mi, választók ne magasztoljuk már bármelyiket. Pl. morvait se. Ő is azért brusztol, hogy húzhasson a retekbe sok pénzért, oszt kész. De legalább színesebb egyéniség. Szeretnék még sok kommunista, zöld, anarchista, nackó, náci, royalista, EU-ellenes, libertér, homofil és homofób, stb képviselőt. Pl. kéne egy kalózpárt. Számos nyugati országban állítottak listát - követelésük az, hogy legyen teljesen szabad a net. Ez is kell. De komolykodó stréberekkel, mint gál kinga - na, ne... Ez a nő tényleg komolyan gondolja, hogy fontos a munkája? Egy nagy szart...

Ara Jerezian 2009.05.11. 18:25:41

@Google: Tényleg, az nem érv, hogy rákérdezünk - most tisztelettudóan fogom mondani - Dr. (TF-n doktorált!) Schmitt Pál MEP életútjára. Tisztelettel és szeretettel kérdezem, hogy nagyrabecsült Dr. Schmitt Pál Úr, Hazánk szeretett európai parlamenti képviselője miként és milyen módon állt ellen a Kádár-rendszernek s őrizte a polgári gondolkodást, midőn a los angelesi olimpiát mondta le, midőn a népstadiont és az astoriát igazgatta? Igen-igen tisztelt Dr. Schmitt Pál excellenciás úr hogyan tudott együttműködni a Horn-kormánnyal, miért merült fel az ő kecses neve az MSZP-ben főpolgármesterjelöltként, és tartja-e magát ahhoz a 2002-ben tett ígérethez, hogy nem kíván politizálni, mert ő csak egy egyszerű kis civil főpolgármester-jelölt, vágya néki nincs is más? Illetve mély tisztelettel és alázattal érdeklődnék aziránt az Uraknál, hogy mikor húz el ez a vén fasz végre a háromezer eurós nyugdíjába, hogy baszná meg alázatosan...?

Ara Jerezian 2009.05.11. 18:28:16

@szes.istvan@freemail.hu: Igazad van, gáll kinga nem stréber. Egy igazi belevaló punkcsajszi... Jó, hogy szóltál, köszi, korrigálok, bocsesz.

Ara Jerezian 2009.05.11. 18:33:48

@serwer: Magyarország lenne feketébb? Ezt nem értem? Most négerezel-e, vagy arra utalsz, hogy jönnek az anarchisták?

Ja, aki szerint nem szidhatóak a fidesz jelöltjei. Elnézést kérek, hogy negatív módon nyilvánultam meg a fidesz kapcsán. Szánom, bánom. Szerintem nem is kell ide több lista, elég a fidesz, vigyen minden helyet ő, úgyis olyan helyes, okos, szép, művelt, frappáns, kedves, jóravaló, tisztességes, csupa-csupa szép külső és belső tulajdonságokkal bíró jelöltje van - kár lenne, ha bármelyiket veszni hagynánk. Ezúton kérek minden fórumozót, a továbbiakban csak a fideszről és csak pozitív dolgokat írjunk. Olyan szép az élet.

serwer 2009.05.11. 18:50:33

@Ara Jerezian:
Két külön hozzászólást gyúrtál egybe.
Ügyetlenül :)

Thulsa Doom (törölt) 2009.05.11. 19:58:20

MDF-MSZP: 22%, Jobbik: 10%... - lesz ez még fordítva is...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.05.11. 20:55:15

@Arma Gedeonka:
"Miben elborult szél a Jobbik?"

Apám, aki kéményseprőjelmezbe öltöztet mindenféle hibbantat, és föl-le masíroztatja őket, az nálam nem a higgadt közép. Aki kurucinfót ír-olvas-főszerkeszt, az sem. Satöbbi.

És igen, ez olyan magától értetődő, hogy nem is kell a szót vesztegetni rá.

csaladterapia budapest 2009.05.11. 22:40:05

@Miluuu: Hali.. :)
Igen én is csak tanácsolni tudom.. Poek Oil-t megguglizni és aki it kicsit is közel van pártfunkcikhoz bármelyik pártból, az leszen szíves a magyar nemzetstratégia érdekében cselekedni.

Miluuu: sztem 2-3 jó évünk nincs sajna, max. 1 jó és egy fél középxar.. :(

csaladterapia budapest 2009.05.11. 22:52:51

@serwer: pedig ez általános iskola negyedik osztály. ha 51%-os részvételnél a rájuk adott szavazatok aránya 10%, akkor ha 100%-os lenne arészvétel (lefordítom:tehát ha kétszer annyian mentek volna el szavazni, mint tették), akkor ez a 10% pont a felét, 5%-ot érne. (De csak akkor annyit, ha a most otthon maradt közel 50%-ból SENKI SEM szavazna már rájuk). Különben többet.