Dublőr kerestetik
2009. március 24. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Dublőr kerestetik

 A világgazdaság az elmúlt több mint fél évszázad, Magyarország pedig a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb válságát éli. Nincs értelmes ember, aki szerint ne lenne szükség határozott és kemény intézkedésekre, méghozzá azonnal. Ehhez persze egy erős és cselekvőképes kormány is kéne.

 Ehelyett mi van?

 Van egy kisebbségi kormányunk, amelynek a válság kitörése óta az egyetlen valamirevaló intézkedése az volt, hogy felvett egy valag pénzt hitelbe. Terve, programja meg annyi, hogy nyártól egy fűszállal megpiszkálják egy kicsit az adósávokat. Van egy miniszterelnökünk, aki egy picit le van mondva, meg nincs is, hozott is ajándékot, meg nem is, van is rajta ruha, meg nincs is. És van kétszázegynéhány képviselőnk, aki halálosan retteg, hogy elveszíti a Kossuth téri parkolókártyáját, seggnyalóit, barátait, bőrkanapéját, fontossága tudatát és ittasvezetési jogát.

 S most mit akarnak lenyomni a torkunkon? Hát azt, hogy kerítenek valahonnan egy faszorrú majmot, aki hajlandó beugrani kormányfősködni egy rövid időre. Na az szép lesz. Jön egy szerencsétlen balfék, akit a fent említett kétszáz politikai culágeren kívül senki nem hatalmazott fel semmire. Ő legkorábban április közepén munkába lép, aztán kell neki vagy egy hónap, amíg megtanulja, hogy hol a vécé, melyik asszisztenst lehet dugni, hogy hívják a portást, és kit kell felhívnia, ha a Szabolcs-Szatmár megyei MSZP-s képviselőket akarja meggyőzni valamiről. Mire bármit csinálna, már csúcsra járatódik az EP-kampány, és nyilván senki nem hajlandó semmi ütőset megszavazni. Aztán jön a nyár, mindenki elmegy pihenni, a parlamenti munka szünetel. Az ősz már a 2010-es választásokról szól, a kormánypárti képviselőknek egy zabszem nem fér a seggébe; a tavaszról már ne is beszéljünk. Közben a fószer mögött ott áll a hiperaktív Gyurcsány, aki nélkül nem tud egy egészségeset fingani se; emellett minden kérdésben meg kell egyeznie az MSZP-s lobbicsoportokkal, akik szívük szerint még osztogatnának egy kicsit, meg az SZDSZ-szel, amely folyton kevesellni fogja a lépéseket. Bónuszként az egész banda, amelyet irányítania kéne, velejéig korrupt és tök tehetségtelen, ahogy ezt az elmúlt hét év bizonyította. Itt leszünk tehát egy évig, nyakunkon egy szerencsétlen csicskával – egy kurva nagy válság közepén. Miközben azt fogják harsogni, hogy előrehozott választásra most nincs idő; meg hogy a Köztársaságot minden áron meg kell védeni a néptől.

 Ezt képesek nyújtani nekünk a szocialisták, a szabad demokraták és az MDF.

 Nekünk erről Igazságos Izom Tibor alábbi története jut eszünkbe:
 

egy ilyen fullos étteremben kellett őríznem a rendet a dunaparton, céges buli volt, ereszd el a hajam, kaja pia mindenlófasz, este 8kor kezdtek hajnali 5kor meg még mindig a pocsolyába léptemet dünnyögték merevrészegen a mikrofonba. egyszer csak az egyik pincér srác elkérte a mikrofont, h ő is mondhatna-e vmit. kérdezi a népet h hogy jól érzitek magatokat, azok válaszolnak egyszerre h jóól, ettetek eleget? ettüüünk, ittatok is? igeeen! na akkor miért nem húztok már haza a jó édes büdös picsába?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr391021297

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - polgári underground 2009.04.28. 07:01:02

Záradékkormány Na, letelt a két hét türelmi idő, eljött az ideje annak, hogy mi is belerúgjunk az új (höhö) kormányba. Márpedig rúgnivaló az akad bőven.  De először is nézzük, mi az, ami ösztönös ellenérzéseink ellenére tetszik nekünk Bajnaiban…

Trackback: e-Cafe light 2009.03.24. 19:35:59

Az új pénzügyminiszterrőlMostanában mindenki (én is) az új miniszterelnök személyét találgatja: közgazdász legyen-e vagy jogász, pártonkívüli vagy nem? Holott legalább ilyen fontos az új pénzügyminiszter személye. Ugyanis hiú ábránd, hogy a jelenlegi garn…

Trackback: POLémia 2009.03.24. 11:47:11

Az új miniszterelnökAkárki is lesz Magyarország miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc után, hatalmas feladatok állnak előtte, és hatalmas felelőssége lesz. Ami viszont még ennél is érdekesebb, hogy mekkora hatalma lesz. Ha nem jutunk el az előrehozott választá…

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.03.24. 10:54:46

Előrehozott választás? Minek?Az országnak új kormányfőre van szüksége. Kb. ennyi az, amivel mindenki egyetért egy rendkívül magába roskadt kisebbség kivételével :-). Szerencsére most már a régi kormányfő is így gondolja (nélküle ugyanis nem menne idő előt…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.24. 07:45:44

Csak igaza van Lendvai Cenzor Ildikónak, a Fidesznek a parlamentáris demokráciával van baja. :)

inforadio.hu/hir/belfold/hir-265723

Amíg nem derül ki, melyik forgatókönyv a biztosabb, addig nem kell mást mondania a Fidesznek, mint azt, hogy előrehozott választásokat szeretne. Irreális elvárás, hogy nemzeti szakértői kormányról kezdjen tárgyalásokat a Fidesz - hangsúlyozta Török Gábor. Az egy más kérdés - jegyezte meg -, hogy a pártnak érdemi döntési lehetősége nincsen, csak nyomásgyakorló eszközei.

A Fidesz számára az elemző szerint akkor áll elő új helyzet, amikor végleg eldől, hogy nem lesznek előrehozott választások, és létrejön az új kormánytöbbség; ekkor a pártnak át kell gondolnia a politizálását. Az új kormányfőhöz másként kell viszonyulni, a legitimitás kérdését és az Őszöd-problémát zárójelbe kell tenni.

A közéletben, a médiában számos politikus, közíró, értelmiségi hoz fel külföldi párhuzamokat a magyar helyzet lehetséges megoldásával kapcsolatban. A döntő különbség azonban az, hogy külföldön az emlegetett nagykoalíciók mindig a választások után bekövetkezett helyzetből fakadtak - mutatott rá Giró-Szász András.

Azaz nem arról volt szó, hogy Ausztriában vagy Németországban egy évvel a választások előtt egy a népszerűségi listán magasan vezető politikai erő segédkezett volna a kormány fönntartásában - hívta fel a figyelmet a politológus.

jozicsenko 2009.03.24. 08:02:10

@dszg: jaja.

1. németországban nem duplázták meg az államadósságot 7 év alatt
2. ausztria Haiderrel sem volt újnáciföld (mint mi leszünk a jobbikkal)
3. a CDU/CDS nem egyenlő NSDAP (ahogy a fidesz sem az)
4. dumálnak az elvtársak, hogy itt-ott kell megszorítani, épp csak valahogy magukat hagyták ki: se a 4es metrót, se az autópályákat, se a többszörösen szétlopott hidépítéseket, stb nem fogták vissza...

luucy 2009.03.24. 08:06:00

Nekem is a parlamentáris demokráciával van a bajom....
népképviseleti demokrácia kellene, hogy az emberek többet és jobban beleszólhassanak a dolgokba. Visszahívható képviselőket!

Mellesleg abban igaza van Lendvainak, hogy a Fidesznek ez a helyzet nem tetszik (nem csak neki), viszont Navracsics meg jól megmondta, amikor arrról beszélt, hogy az mszp fél a néptől, és ők nem tartják tiszteletben az alkotmányos demokráciát azáltal, hogy most egy senki által fel nem hatalmazott kormány fog alakulni.
Már ha alakul.
Remélem az SZDSZ-nek lesz vér a pucájában. Most nagyon keménykedik ezzel a csütörtöki ultimátummal. CSak nem tudom megítélni, hogy valóban komolyan is gondolják a dolgot, vagy csak azért csinálják, hogy minél kedvezőbb feltételeket csikarjanak ki a szociktól.
Mellesleg Gyurcsány tegnapi parlamenti beszédében túllőtt a józanész határain. Nem vagyunk már messze attól, hogy Gyurcsány, mint a szabadság és a béke védelmezője betiltsa az ellenlábasait, és csak az ország érdekében, de csak is az ország érdekében egy egypárti országot hozzon létre....
Tök jó, élőben tapasztalni, hogyan alakul ki a diktatúra :D :P

Stoney Hill Billy 2009.03.24. 08:06:43

a cím + a kép együtt 5ös!

Rivud 2009.03.24. 08:14:16

Ezzel a poszttal nagyon egyetértek!!!!!!!!!!

Paszternak 2009.03.24. 08:19:16

A majom képéről (most melyik majom? nem mindegy? de...) ez jut eszembe:

" Ez szimplán hangzik... Így nincsen hatása!
Mondhatta volna szebben, kis lovag,
Más-más hangnemből... Így ni, hallja csak:
Kihívón: „Én nem járnék ám vele!
Sebészt hivatnék, hogy metélje le!”
Barátilag: „Hisz findzsájába ér!
Igyék vederből, abba belefér!”
Leírón: „Csúcs, mely veri az eget!
Hegyfok! Mit hegyfok? Roppant félsziget!”
Kíváncsian: „Mit rejt e hosszú tok?
Tollszár van benne, vagy gyaníthatok
Papírvágó kést, ollót is talán?”
Kecsteljesen: „Ön nagy barátja, lám,
A madaraknak! Póznát tart nekik,
Hol magukat jól kipihenhetik!”
Kötődve: „Kérem, ha pipázik ön,
S a füst orrán át gomolyogva jön,
Kéménytüzet szomszédja nem jelez?”
Intőn: „Vigyázzon túlsúlyára! Ez
Lehúzza önt s fejjel bukik előre!”
Gyöngéden: „Lássa, megfakul a bőre
Színét a napfény durván szívja ki
Egy kis napernyőt venne tán neki!”
Pedánsul: „Hallott az Arisztofánesz
Nagy állatjáról uraságod? Tán ez:
A Hippokampelefantokamelosz,
Hordott ilyen hús-díszt elől... e rossz
Hangzású lényen volt ily hosszu csont!”
Gavallér módon: „A manóba, mondd,
Ez a fogas jött most divatba? Ej,
Kalap számára pompás kicsi hely!”
Föllengzően: „Hatalmas, büszke orr,
Egy teljes náthát csak a bősz, komor
Mistráltól kapsz! Más szél ott meg sem érzik!”
Tragikusan: „Vörös tenger, ha vérzik!”
Bámulva: „Ó, eszembe jut, ha nézlek:
Micsoda cégér egy illatszerésznek!”
Lírailag: „Kagyló ez, s ön Triton?”
Naivul: „Mondja, mert én nem tudom,
Mikortájt nézik ezt a műemléket?”
Mély tisztelettel: „Gratulálunk néked
Tornyos házadhoz, nagyságos barátom!”
Parasztosan: „Hékás, a számat tátom!
Orr az? Fenét orr! Ördögadta dolga:
Kis dinnye jaz, vagy óriás iborka!”
Hadászilag: „Szuronyszegezve áll!
Lovas-roham ilyet készen talál!”
Üzletszerűn: „Tán lutrit rendez? Én
Sejtem, hogy ez lesz a főnyeremény!”
Végül, torzítva Pyramus kriáját:
„Ez dúlta szét az arc harmóniáját,
E szörnyeteg!... Pirul az áruló!”

Hehe.

plastik02 2009.03.24. 08:32:41

hehe, ez jó. és akkor júniusi választások esetén a miniszterelnök legjobb esetben augusztusra jutna el a wc megtalálásáig, plusz ugye szokás szerint le kell fejezni az államapparátust és új embereket rakni mindenhová. ez nyilván sokkal gyorsabb lenne, mint találni egy új kormányfőt. plusz fletó maradna még velünk jó pár hónapig és mindenki elkezdene óbégatni, hogy miért nem takarodik most azonnal.

de azt nem cáfolom, hogy a fidesznek nincs lehetősége tárgyalni. saját magukat köpnék szembe, az meg elég kényelmetlen. nekik maradnak az előrehozott választások.

ezt a "dehát nem a nép választotta meg" részt meg hagyjuk már. a miniszterelnökről a parlament szavaz nem a nép. a nép az pártlistára és egyéni választókerületi jelöltekre szavaz.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.03.24. 08:35:08

Kálmán,

maga tartja a lelket a Reakcióban.

Amúgy addig nem lesz komolyabb változás, amíg a honfik elhiszik, hogy ki lehet húzni, majd lesz valahogy, amíg jön a nyugdíj és a melegvíz a csapból... És van-e ennél fontosabb?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.03.24. 08:35:45

egész jó kis írás, és még dob egyet rajta a a bizsergető antiszemitizmus. ugyanis a nemzetközi rejtőzködő világban a hosszúorrú majom /nasalis larvatus/ a nemzetközi cionizmust jelképezi! :))))

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.24. 08:42:35

@jozicsenko: ??? ez mind hogy jön ide? nem hiszem, hogy a Jobbikkal újnáciföld lennénk, ez balos baromság. Hol vagyunk még a nyugat-európai radikáljobb párok támogatottságától? meg stílusától is (lásd a Kommentár vonatkozó tanulmányát az előző számban).

@luucy: EZ a népképvuiseleti demokrácia. Már így is elég bnhézkesen működik, és nem gondolom, hogy midnenki nminden tlémát eléggé szakérteni tud. Ettől függetlenül a visszahvhatóság bevezetésében látok rációt, a parlament erkölcsi állapota miatt, de egyébként számomra nem volna szimpatikus (bizonytalanságot okoz, nem stabilitást).
SZDSZ-szel nem lehet hosszabb távon együttműködni, de most épp abban érdkeltek, hogy legyen kormány, de választás az ne. Úgyhogy meg fognak szépen állapodni, a többi csak a már százszor elnyomott duma. Tudjuk, mi a vége.

@plastik02: szerinted volna normális párt Európában, aki ilyenkor tárgyalni kezdene a Fidesz helyében? Nagyon jól teszijk, hgoy előrehozott választásokat kiáltanak. Ez a bizonytalan többség-nincs többség teljesen felesleges felállás.

osborne 2009.03.24. 08:49:30

1 egész év köz és EU pénzek, audikulcsok, egzisztenciák, prostik és botox kezelések, ki akarna erről lemondani? ...

majd a Borneói elviszi a balhét addig és hátha tesz is vmit ;]

(a bosszútól szomjas bukott Államférfi pedig 365 napos Orbán ellenes programját kezdheti meg)

jozicsenko 2009.03.24. 08:59:50

@dszg: azt szerettem volna mondani, hogy mennyivel vagyunk más helyzetben, mint a németek
("Azaz nem arról volt szó, hogy Ausztriában vagy Németországban egy évvel a választások előtt egy a népszerűségi listán magasan vezető politikai erő segédkezett volna a kormány fönntartásában - hívta fel a figyelmet a politológus.")

a jobbikot azért írtam, mert amikor Haider hatalomra került Ausztriában, itthon a HVG olyan cikkeket írt róluk, hogy csak néztem (pl hogy kérjen-e menekült státuszt egy osztrák zsidó lány az USA-ban, meg hasonló baromságok, kb olyan uszítás folyt ellenük, mintha naponta egy törököt kötöttek volna fel a Mariahilferstrasse -n), szóval a gépszabadság és a népszava részéről biztos az összemosás a fidesz, a jobbik és az nsdap szintjén... :-(

(hogy egy mezei sztrájknak köze nincs pl a francia sztrájkokhoz, azt nem is nézzük, tehát igen, van hova fejlődni)

zoli29 2009.03.24. 09:00:08

A Mokka szavazásán 69% szavazott arra, hogy Orbán legyen a következő miniszterelnök, Surányi 29 és Glatz Ferenc 2%-val szemben.

De nem baj, a 3 legalacsonyabb társadalmi támogatottságú párt majd eldönti, hogy mi történjen az országban a következő 1 évben.

tevevanegypupu 2009.03.24. 09:05:13

Nem kell elore elkiabalni a dolgot. Aki elvallalja a miniszterelnokseget es sikeres is lesz a reformok elkezdeseben, esetleg a fejere is nohet Gyurcsanynak. Kicsi a valoszinusege de megvan. Ha olyan valaki akinek nemzetkozi tekintelye van, elkepzelheto, hogy a kulfold elkezdi igazan komolyan venni. Annyira, hogy Gyurcsany akarmit is tenne (orosz baratainak segitsegevel) az is keves lenne ahhoz, hogy falbol megvalasztott utodjat sokkal jobbnak talaljak nala..Es akkor hiaba eros partelnok a szocialistainal, az nem fog olyan sokat szamitani. Gyurcsany jelenleg csak itthon nepszeru (fel orszagnak) kulfoldon nem hiteles. Ugyan mitol lenne az egy ev mulva? Churchillnek is kellett vagy husz ev mire visszaterhetett es micsoda kulonbseg.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.24. 09:07:53

@jozicsenko: kösz, ilyenkor még kicsit akadoznak az agykerekeim

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.03.24. 09:08:07

@Zoli28:
Ennél sokkal nagyobb fegyvertény, hogy már Fásy Ádám is előrehozott választásokat szeretne:
index.hu/video/2009/03/23/fasy/

Funyi1 2009.03.24. 09:12:23

Szerintem most ki lett ugrasztva az a bizonyos NYUSZI a bokorból!
..s ki fog derülni, hogy melyik bokorban milyen nyuszi van, sőt, hogy van-e egyáltalán az a nyuszi ..??!!

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.24. 09:12:41

ja, állat a poszt...

még úgyse vót olyan min.elnök, akinek az orrát szopták volna...

Google 2009.03.24. 09:15:38

Nekem is ezzel van a legnagyobb bajom. Mármint azzal, hogy az 1%-os törpepárt mondja meg, mi történjen itt. És amekkora a támogatottsága, akkora az esze is.
Nem tudom, miért ne tudna segíteni a köztársasági elnök?
Hát nem látja, hogy a néptől elveszik a jogát, hogy beleszóljon a saját életének a menetébe?
Ezek az elvtársak nem négy hónapig, hanem legalább egy évig akarnak itt választási kampányolni, annak minden hacacáréjával együtt. Ezeknek az ország tényleg smafu, nincs is, csak egy hely, ahonnan szerezni lehet.
De igaza van a pincérnek: ettek-ittak, söjtöröztek, most már haza mehetnének!

Samott 2009.03.24. 09:42:43

En csak azt nem ertem, hogy miert kapar ennyire mindenki a hatalomert ilyen sz@r helyzetben. Aki a kovetkezo idoszakban hatalomra kerul, az garantaltan kozgyulolet targya lesz, mert olyan lepeseket kell meglepnie, ami nagyon sok embernek nagyon fog fajni. Biztos jo dolog az Audi kulcs, de gyanitom aki kormanyhoz kerul enelkul is megengedheti maganak ezt a luxust. Ok, kormanyon biztos tobbet lehet lopni mint ellenzekben, de nem lenne jobb kibekkelni a kovetkezo egy evet? Johet Viktor, de ha o veszi el a 13. havi nyugdijat meg a kozszolgak fizetesenek egy reszet akkor o lesz a kovetkezo idoszak Gyurcsanya... (mondjuk o legalabb mar tudja milyen kozgyulolet targyanak lenni, es into pelda szamara ha o kepes lesz visszajonni, akkor Gyurcsanynak is sikerulhet majd).

buckafej 2009.03.24. 09:47:45

Nagyon állat a cikk és a majom is.:))
Nem hiszek abban, hogy egy pártstruktúrába be nem betonozott ember bármit is tudjon csinálni, hiszen október óta csak tökölődött Fletó is, pedig neki azt hittük mindenki a zsebében van.
Miért szavazná meg a MASZOP-SZADESZ egy outsidernek az összes fingatós lépést, hiszen az ő bőrükre megy a játék.

teemur · http://teemur.blog.hu 2009.03.24. 09:57:51

kálmán-tóni, mily' igazat szóltál!

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.03.24. 10:04:09

@Paszternak: ugyan onnan...

II.felv. 8.fejezet.

"...Dicsérjek mást, mert bőven visszajön a másra szórt hízelgés?
Legyek gőggel tele, egy ici-pici körnek apró nagy embere?
Ha nincs elől hely surranjak be hátul?
Hajózzam a ritornell tgengerén,
S kapjon szelet vitorlám a szerény,
Ájuldozó agg hölgyek sóhajátul?"

jozicsenko 2009.03.24. 10:26:37

@Google: sajnos ki kell hogy ábrándítsalak: az az 1%os törpe párt most még 5%: annyival szavazták be, annyi embert képvisel

hogy közben a többsége a pokolba kivánja őket, az egyenlőre egyéni szoc problem... :-(

devuscka 2009.03.24. 10:29:16

Pontos diagnózis! :)

"Nem kristálytiszta hát, elvtársak, hogy életünk minden baja az Ember zsarnokságából fakad? Csak az Embertől kell megszabadulnunk, és miénk lesz, amit a munkánk hoz. Egyik napról a másikra gazdagok és szabadok lehetünk. Mit kell hát tennünk? Nos, éjjel-nappal, testünkkel-lelkünkkel az emberi faj megdöntésén kell dolgoznunk! Ez az én üzenetem hozzátok, elvtársak: Forradalom! Nem tudom, mikor jön el ez a Forradalom - talán egy hét múlva, talán csak száz év múlva, de azt tudom, olyan bizonyosan, ahogy ezt a szalmát itt érzem a csülköm alatt, hogy előbb-utóbb győz az igazság. Ezt tartsátok szemetek előtt, elvtársak, egész hátralévő rövid életetek során! És ezt mindenekelőtt: adjátok át az üzenetemet azoknak, akik utánatok jönnek, hogy az eljövendő nemzedékek folytathassák a harcot, egészen a végső győzelemig.

És ne felejtsétek el, elvtársak, hogy elszántságotoknak sohasem szabad meginognia. Semmiféle érvvel ne hagyjátok magatokat félrevezetni. Soha ne higgyétek el, ha azt mondják nektek, hogy az Embernek meg az állatoknak közös érdekeik vannak, és az egyiknek a boldogulása a másik boldogulását hozza. Ez hazugság. Az Ember semmi más élőlény érdekeivel nem törődik a saját érdekein kívül. Köztünk, állatok közt, legyen hát tökéletes egység, tökéletes bajtársiasság ebben a küzdelemben. Minden ember ellenségünk. Minden állat bajtársunk."

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.03.24. 10:36:14

Fodor Gabi bácsi megmondta, nincs idő itt

zoli29 2009.03.24. 10:43:01

@TuRuL_2k2:

Lehet maradása ezek után az ATV-nél?
Úgy tűnik, Hajdú Péternek sem bocsátották meg, hogy olyan jó viszonyba került Orbán Viktorral. A Frizbije át is került a Story TV-re.

szubjektiv 2009.03.24. 10:44:58

@TuRuL_2k2:
Hehe én is biztos voltam benne, mint az indexes manus, hogy fásyádám kőszoci.

@zsanett- a gyúrcsánymentes ketreces, óh a mélyalm:
fodor gábor bácsi mondott már mindent és mindennek az ellenkezőjét.

szubjektiv 2009.03.24. 10:46:58

Ja, és jó az írás Kínai és Trágár!

zoli29 2009.03.24. 10:47:04

@szubjektiv:

Fodor ma már szabadkozott a Kereszttűzben, hogy azt a csütörtöki határidőt nem kell olyan komolyan venni.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.03.24. 10:48:45

@plastik02: Eredetileg egy saját választ szerettem volna fogalmazni, de közben valaki linkelte Medgyessy Péter HVG-s interjúját. Röviden idéznék válaszképpen az általad felvetettekre:

"Ha sokáig húzzák az időt, fokozódni fog a már most is érezhető erózió a baloldalon. Nemrég egy jelentős gazdasági pozíciót betöltő emberrel beszélgettem, aki szerint az előrehozott választással az a baj, hogy az országot hónapokra, akár egy fél évre is leállítja. Erre azt feleltem neki: miért, a következő tizenkét hónapban nem áll le akkor is az ország, ha nem tudunk kiállítani erős parlamenti támogatottsággal rendelkező, bizalmat élvező kormányt? Az agónia az első esetben három-hat hónap, a másik esetben tizenkettő. Tudom, nem népszerű a baloldal és a liberálisok körében az, amit mondok, de az a véleményem, hogy mindkét tábornak nagyvonalúbbnak kellene lennie, túl kellene lépnie a saját, személyes és rövid távú érdekeken."

Egyébként amit mondasz még, hogy:

"ezt a "dehát nem a nép választotta meg" részt meg hagyjuk már. a miniszterelnökről a parlament szavaz nem a nép. a nép az pártlistára és egyéni választókerületi jelöltekre szavaz."

Formailag ez igaz, de egy demokrácia nem így működik. A miniszterelnök-jelölt neve és az amit képvisel fontos komponense annak, hogy az emberek egy adott pártra szavaznak. A miniszterelnök adja a kormányt, rajta sok minden múlik. Nem lehet a politikai dimenziót figyelmen kívül hagyni, mint ami egyébként az előre hozott választások ügyében is történik.

Peter252 2009.03.24. 10:54:58

Most is ideírom, amit már tegnap is gondoltam, hogy ez egy trükk, színjáték és sajnos benne van, hogy 2010 től újra Gyurcsány nyer és ő lesz újra a miniszterelnök...

Íme a tegnapi gondolataim:
Szinte biztosra vehető , hogy 2010 ben, Gyurcsány lesz a szocialisták miniszterelnök-jelöltje és látszik rajta, teljesen biztosan gondolja, hogy nyerni fog 2010 ben, ..de ez már a balos orgánumokból is kitűnik, hogy biztosak benne, hogy a 2010 es választáson Gyurcsány lesz a jelölt. Szóval ez egy színjáték, trükk.
Most már csak az a kérdés, hogy a "nép", a "zemberek" mennyire etethetők meg és mennyire lehet nekik újratöltve eladni Gyurcsányt, én pesszimista vagyok, és félek bizony 2010 től, amikor Gyurcsány "magyar Obama"-ként fog visszajönni és nyerni akar, nem kicsit, nagyon.

szubjektiv 2009.03.24. 10:57:26

@Zoli28:
No igen:) Jó nap a csütörtök, de a többi nap is szép, csak semmi pozitív diszkrimináció a csütörtök javára!

Reggel a mókában vott megint szavazás, (ezekkel mostanában rendesen befürdenek) valami 86 százalék mondta, hogy orbán legyen a következő miniszterelnök.

zoli29 2009.03.24. 11:12:58

@br:

A demokrácia úgy működik, ahogy a hatalmon lévők működtetik.
Természetesen semmi jogszerűtlen nincs abban, hogy a parlamenti többség keres egy új miniszterelnököt, és összerak egy új kormányt.
De van egy másik dimenziója is a kérdésnek, mégpedig az, hogy 2006-hoz képest egy teljesen új helyzet állt elő, ráadásul a kormányt alakítani kívánó pártok társadalmi támogatottsága nagyon alacsony.
Azt most hagyjuk, hogy 2006-ban már eleve úgy kezdtek kormányozni, hogy legfőbb kampányígéretüket, a 2006-ban hatályba lépett ötéves adócsökkentési programot egy az egyben visszavonták, és pár hónap múlva az is kiderült, hogy eszük ágában sem volt tartani magukat a kampányban elhangzottakhoz.

A valódi, nem csak jogszerű, de korrekt megoldás mégis csak az lenne, ha megkérdeznék a választókat.
Ehelyett most pont azok, akik elqrták, hoznak egy új embert, akinek nincs felhatalmazása a lakosságtól, és végrehajtanak egy programot, ami ugyancsak a társadalom megkérdezése nélkül lép hatályba.
Ez így nagyon nincs rendben.

Hattory Hanzo 2009.03.24. 11:14:09

Nem lehetne David Copperfield a miniszterelnök? Simán eltünteni a hiányt.

Peter252 2009.03.24. 11:22:48

Ja és nyugalom, csütörtökre lesz miniszterelnök és Fodor-Gyurcsány kézfogás,....

Az egész vezércsel legnagyobb vesztese az ország, meg persze a Fidesz, aki talán 2010 ben is sokan lesz, de nem elegen és főleg nagyon nagy kudarc lesz, ha újra Gyurcsánytól fog vereséget szenvedni.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.03.24. 11:27:30

Egyenlőre az látszilk, hogy jó sokan köpködnek abba a bizonyos levesbe. Ferenc testvér gondolom úgy számolt, hogy majd a pénzpiac de befosik, hogy Ő a nagy vezér lelép. S majd lehet Őt visszasírni. De a piac nem személyekben gondolkodik. Hanem tettekben. Ebből látszik, hogy a piac leírta GyF-et. Új vezért és programot(tetteket) akar. S látszólag lát is a láthatáron. S talán ehhez új Parlamentet is lát.

utopia.hungary 2009.03.24. 11:28:18

Álláshirdetés

Dinamikusan fejlődni vágyó, ám társadalmi ellentétekkel, és nyomasztó közömbösséggel megáldott közép-kelet-európai kis (de csodaszép) ország tapasztalt, lendületes, válságkezelésben jártas munkatársat keres, felsővezetői pozícióba.

Meghirdetett pozíció: Miniszterelnök (ref. HU-20090326HELP)

Leírás:

A sikeres pályázó feladata egy csőd szélére jutott ország megmentése, mind gazdasági, mind társadalmi, mint szociális értelemben.
Tisztán átlátható, korrupciómentes ügyletek mentén az ország gazdasági fejlődését, a munkaerőpiac növelését, az állami beruházások sikerességét (költségtakarékos módon), és az etnikai feszültségek elsimítását tartjuk a legfőbb célkitűzéseknek a jelölt számára. Elvárt az adórendszer optimális, makrogazdasági szempontból elfogadható, ám igazságos újragondolása figyelembe véve a különböző társadalmi csoportok és az ország érdekeit is.

Követelmények:

- közgazdasági, jogi, vagy egyéb felsőfokú társadalomtudományi végzettség
- NEM! a magyarországi közigazgatásban és államigazgatásban szerzett 5 év feletti vezetői tapasztalat
- Válságkezelési tapasztalatok
- Vagyonnyilatkozati eljárás (rokonságra is kiterjedő) lefolytatásának vállalása rendszeres időközönként, a nyilvánosság számára elérhető, érthető, követhető módon.
- Felelősség vállalása (saját vagyonnal is) a pozícióban meghozott döntések kockázatának és erkölcsi tisztaságának zálogaként
- A jelenlegi (és az azt jellemző önző hatalom- és érdekvédelem) pártpolitikától való független politikai kultúra (vagy kifejlesztésének mihamarabbi vállalása)
- Privát üzleti kapcsolatok megszakításának vállalása (ami maga után vonja MINDEN állami projekt nyílt pályáztatását)
- beszédhibamentes magyar, és angol nyelvtudás

Előnyök:

- megosztottságot csökkentő, az összefogást segítő, bizalomébresztő személyiség
- környezettudatos szemléletmód, közlekedésszervezésben, infrastruktúrakezelésben szerzett tapasztalat (tömegközlekedés, élhető főváros, kerékpáros közlekedés melletti elkötelezettség kiemelt előny!)
- határozottság, önkritika képessége
- politikai nézetek előnyös módon való ötvözése az ország (és a lakosság) érdekeinek előrehelyezésével

Juttatás:

- A juttatás (a pozíció és a vállalt felelősség ellenére) NEM a közalkalmazotti és köztisztviselői bértábla szerint kerül megállapításra, hanem a motivációt és lelkiismeretességet megőrizendő, a teljesítmény függvényében.
- Alapfizetés: mindenkori minimálbér kétszerese, háromszorosa, a társadalmi elégedettség alakulásának függvényében + költségelszámolás (38%-os adókulccsal, számlákkal igazolva)

A munkakör betölthető: AZONNAL

Munkaszerződés: 1 év próbaidő, elégedettség esetén évente újrakötött határozott idejű szerződés

Pályázatát az utopia@magyarorszag.hu e-mail címre küldje, kérjük csatolja a következő dokumentumokat:

- Fényképes magyar és angol nyelvű szakmai önéletrajz
- Motivációs levél
- Válságkezelő program vázlata
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
- Nyilatkozat, miszerint a pályázó vállalja a különböző ellenőrző eljárások lefolytatását, a követelmények kivétel nélküli betartását.
- Iskolai végzettségek másolata

zoli29 2009.03.24. 11:31:15

@szubjektiv:

Orbán 69%-ot kapott, Surányi 29-et. Olyan nagy zavarban volt a mokkás csapat, hogy az első fél órában ki sem tették az eredményt, a másodikban pedig Azurák gyorsan hozzáfűzte (akkor épp 74-en állt OV), hogy ő tegnap látott egy felmérést valahol a neten, és ott meg Gyurcsányra szavaztak tök sokan, de mindegy is, mert ezek szavazások úgysem reprezentatívak - mondta a Csabi.

vizipipa 2009.03.24. 11:32:06

Én nem becsülném le az új miniszterelnök lehetőségeit, bárki lesz is az. A kormány nyilván háttéralkuban alakul ki, de ha már megválasztották a kormányfőt, akkor ő tud változtatni.
Erős jogosítványai vannak, nagyon sok mindent a parlament elé tud vinni. Fletóval is nyugodtan konfrontálódhat, nem ő lesz a vesztes, ha Fletó kiborul.
Képzeljétek el nyugodtan, hogy az ápr. 14-i megválasztás után 3-4 hónappal - vagyis július-augusztusban - kiéleződik az ellentét, mert Fletó mást akar vagy az MSZP frakció nem akar megszavazni valamit. A miniszterelnök nem csak fenyegetőzhet a lemondással, de meg is teheti, akár máról-holnapra!
Kinek lesz baromi kínos egy ilyen szituáció? Hát nem a lemondó miniszterelnöknek, az biztos.

zoli29 2009.03.24. 11:33:06

@Peter252:

Úgy gondolod, hogy a brutális megszorításokkal a szocik visszahozzák a népszerűségüket?

zoli29 2009.03.24. 11:42:09

SZDSZ meg MDF megint eljátszhatják a csiki-csukit.
index.hu/belfold/2009/03/24/david_ibolya_kizarta_a_koaliciot_a_szocialistakkal/

Dávid Ibolya meg össze-vissza beszél. Egyrészt azt mondja, hogy nem hajlandó az MSZP-vel együtt biztosítani a kormánytöbbséget, ugyanakkor igennel fog szavazni a bizalmatlansági indítványra, ha a miniszterelnök személye és a program megfelelő.

borsikm 2009.03.24. 11:43:38

Követeljük az előrehozott választásokat -immár a facebookon is! Ha leszünk elegen, flashmobot is csinálunk. Ahányat csak kell!

www.facebook.com/group.php?gid=76861195259

a néhai papp jános 2009.03.24. 11:46:44

@vizipipa: ez a kommented is a magyarok legendás realitásérzékéről szól. nem vagy egyedül, sok okos publicista van ezzel így. álmodnak egy miniszterelnököt, vagy rajzolnak, vagy hímeznek, de ha igazi nevek kerülnek szóba, már nehezebb elképzelni. pont Surányi fog karakán módon lemondással fenyegőzni? vagy a karizmatikus Glatz Ferenc? ugye? konrét nevekkel már nehezebb a játék. akkor már tényleg a faszorrú majom van a legközelebb a realitáshoz.

vizipipa 2009.03.24. 12:03:31

@a néhai papp jános: ez valóban így van. Amennyiben így alakul, akkor tökmindegy ki lesz az. Nekünk meg még rosszabb lesz.
Vannak azért még Bokros karakterek Bokroson kívül is.
Azt meg nem igazán értem, hogy puha fiú minek vállalja el. Győz benne a rövidtávú karrierhajlam?

a néhai papp jános 2009.03.24. 12:33:30

@vizipipa: már csak abban bízhatunk, hogy a magyar szuicid hajlamú nép. valaki vállalja csak azért, hogy kinyírja magát. szerintem egyébként orbán is fasz, hogy min. eln. akar lenni. nézd meg amerikát: hagyományosan a feketék végzik a legszarabb munkákat és tessék: az elnöki melót se vállalta más:)

phaidros 2009.03.24. 13:41:34

Jéé, ez Grigor János faszorrú majom. :)

phaidros 2009.03.24. 13:48:31

@Zoli28: mégsem csalnak ezekben a szavazásokban? :)

nénike · http://mandiner.hu 2009.03.24. 14:07:12

van is rajta ruha, meg nincs is.

Hát inkább nincs, azt is mondhattam volna, a király meztelen. Vagy ahogyan Gyurcsányfogalmazta volt:

Itt állok pőrén, meztelen.

index.hu/belfold/gyurcsdemisz/

zoli29 2009.03.24. 14:25:50

@phaidros:

Dehogynem! Az UD Zrt. meghackelte a TV2 szerverét, és meghamisította a szavazatállást.

Nem csodálkoznék, ha a következő választások környékén Szilvásy bejelentené, hogy kémszoftvert találtak az Országos Választási Iroda szerverén...

2009.03.24. 15:29:31

@Hattory Hanzo: "Nem lehetne David Copperfield a miniszterelnök? Simán eltünteni a hiányt."

Ahhoz nem kell Copperfield, elég Veres Jani is. Ő már bizonyított.

Bummer 2009.03.24. 15:31:30

Vajon itt a két következő miniszterelnök beszél egymással:

orbanviktor.hu/ov-tv.php?Media=52

(6:30-nál, hátulról 2:50)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.03.24. 15:34:53

"Közben a fószer mögött ott áll a hiperaktív Gyurcsány, aki nélkül nem tud egy egészségeset fingani se; emellett minden kérdésben meg kell egyeznie az MSZP-s lobbicsoportokkal, akik szívük szerint még osztogatnának egy kicsit, meg az SZDSZ-szel, amely folyton kevesellni fogja a lépéseket. "

Tökéletes látlelet, mint ahogy az egész poszt is!

Ez most nagyon betalál a majmokkal együtt pláne:-)

És ehhez még csak annyit tennék hozzá, hogy nézzük csak meg, mi történt valójában, miről "mondott le" valójában ez a bérmálatlan, "bátor" böszömke:
malacnews.freeblog.hu/archives/2009/03/23/Atkuras_reloaded/

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.03.24. 15:38:02

Ez a hosszúorrú majom, a pinokkijó majom.

2 in 1 esete forog fent, hazudós és ripacs (értsd: majomkodik) egyben.
Telitalálat!

Bummer 2009.03.24. 15:50:31

Megint elolvastam az őszödi beszédet. Ez tényleg történelmi. Ilyen jó részek vannak benne:

"Hát ehhez képest, társadalmi értelemben a vizitdíj semmi. Az nem botrány, az kényelmetlen politikailag, meg kifizetni. Mert politikailag lehet neki súlyos következménye. De őszintén szólva ez a következmény legfeljebb bennünket érint, ha idióták vagyunk"

Az idő bebizonyította: idióták.

Oblomov 2009.03.24. 19:22:18

@tölgy: "Kálmán, maga tartja a lelket a Reakcióban."

Kálmán!, a Trágár egy picit se segített?
;)

Peter252 2009.03.24. 20:07:33

Azt hiszem, elfelejthetjük az előrehozott választásokat,..nemrégen Gyurcsány állítólag 3 nevet jelentett be, akiből lesz a miniszterelnök és már ő is és az SZDSZ is hamiskásan mosolyog..

Az én tippem:Vértes András.

De az elképesztő, hogy a Fidesz és az ország is csak statiszta ebben a komédiában és a lapokat természetesen Gyurcsány keveri és ő is fogja osztani, és ő írányít a háttérből, aztán a 2010 es kampányban visszatér, mint miniszterelnökjelölt,..és amilyen ez az ország, még újra meg is választja,...de megérdemeljük.

kill004 2009.03.24. 20:19:18

@Peter252: Az index szerint Vértes nevére azt mondta egy szdsz-es: "Ez egy vicc"

Oblomov 2009.03.24. 20:24:13

@tölgy: Üdvözlöm én is. Olvasgatok azé' mostanság is.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.24. 20:28:11

@kill004: akkor egy másik bisztosan aszt mondta, hogy ez komoj...
emléxik ugye, hogy mindig döntetlenre hozza a szavazásokat, akármijen kérdésről is legyen szó, ez a naccerű párt...
dejszen ők liberálisok, s nem szabad demokraták...

kill004 2009.03.24. 20:34:47

@ufó - úgy néz ki, mint egy pemetefű cukorka: Persze. Mint a gyerek neme: majd eldönti, 50-50. Épp a sárdobálórol jöttem, ( calam komától nem tudok elszakadni, jó barátok vagyunk) oszt látom ott is firkálgat maga...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.24. 20:38:10

@kill004: ja, ja... :))

de a gumicukor a csúcs..., onnan páros lábbal b?sszák ki a politikos komintern-es kommenteseket... :))

kill004 2009.03.24. 20:41:57

@ufó - úgy néz ki, mint egy pemetefű cukorka: Hova küldött engem??? Odáig jutottam, hogy Paris Hilt....oszt futás.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.03.24. 20:43:16

@tölgy: Egyedül vagyunk, Tibor. Egyedül. Te meg én. Meg a nézők.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.03.24. 20:49:02

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Ez azért nem ATV Kálmán Olgával. Itt visszaugatnak a nézők ám ;)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.24. 21:06:25

Siralmasan szűk körből válogatnak ezek. Szerintem bármelyikünk 80 %-os találati aránnyal fel tudta volna sorolni, kiket ráncigálnak elő most. Az igaz, hogy Glatz a legvadabb lidérces éjszakámon sem jött volna elő miniszterelnökként, hát bizonyos fajta meglepetéseket tudnak okozni. Azonban látható, hogy társadalomismeretük, a valós gazdasági életben való jártasságuk elenyésző, ha csak ezt a néhány untig ismert majmot tudták előcibálni.
Persze a megbízhatóság nagyon fontos. Valószínűleg elszánták magukat: igazi mészárlást rendeznek a jóléti kiadások terén, hogy a nómenklatúra javadalmai még egy évig legalább megmaradjanak. Valószínűleg ez a játszma tétje, az SZDSZ támogatása mindenképpen meglesz. A szokásos táncot eljárják még előtte.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.24. 21:35:13

@kill004: :)))

"...lazítani..., nem gyözlek tanítani..., lazítani..., aztán megint jöhet továbbbb..."

bisztos elbaltáztam, de valami ilyen a lényeg... :)))

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.24. 21:37:53

@Elpet: "...elszánták magukat: igazi mészárlást rendeznek..."

egy helyesbítés, ha megengedi: ipari méretű mészárlás...

Pelso.. 2009.03.24. 22:41:56

Nos, nem csak kétszázegynéhány képviselő retteg a parkolókártya elveszitésétől. Az összes, folyamatosan. Hisz erről szól az egész.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.24. 22:54:58

@Pelso..:

Így is van, ez a végső igazság: a másik se különb. Akkor meg minek változon bármi is? Ha egyforma mindkettő, akkor maradjon a mostani, nem? De sokszor hallottuk már ezt!

kholiq 2009.03.25. 08:00:38

Ha a Fidesz hatalmora kerul, valami oriasi kommunikacios manovert kell vegrehajtaniuk ahhoz, hogy az orszag rendbetetele alatt ne gyuloljek meg oket az emberek.

Valoszinuleg ki kell allniuk meg az elejen es kalodaba tenni a bunbakokat, akik miatt itt tartunk (ok ok, ok se voltak angyalok, de akkor ok lesznek hatalmon). Azt is el tudom kepzelni, hogy nagy nyilvanossagu pereket inditanak es ezt folyamatosan melegen tartjak, hogy az emberek ne felejtsek el, ki miatt szenvednek (hulyen hangozhat, de most minden annyira a feje tetejen all, hogy barmi elkepzelheto).

Oblomov 2009.03.25. 09:17:02

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
Egyedül rettenetes a teher. Lassan össze kéne állni a izével ... Thürmerékkel ... Jobbikkal, vagy kivel.

tevevanegypupu 2009.03.25. 09:29:55

Amig nincs program addig nem lehet osszeallni senkivel. A fidesz monnya meg a programjat. Orban Viktor alljon elo es monnya meg.((:

tevevanegypupu 2009.03.25. 09:52:31

@Oblomov:

A Gyula. Istenem, Istenem, milyen kar, hogy elitta az eszet. Nagy segitseg volt mindig..talan ha meg parat nyilatkozhatna, nem lenne a fidesz sem annyira egyedul.((:

Oblomov 2009.03.25. 09:58:48

@tevevanegypupu: a fidesz nincs egyedül!! Ott a Zsóti. Meg a nézők...
:)

Oblomov 2009.03.25. 10:03:51

@tevevanegypupu: Hogy kell azt a sárgát csinálni? Ilyet csak a kínainál lehet?

tevevanegypupu 2009.03.25. 10:18:07

@Oblomov:
a szocialistak sincsenek egyedul: ott van nekik a Debreczeni Jozsi meg a masik Zsoti. Sot ott lebeg felettuk Kadar es tobb aproszent szelleme.(:

Nemtom hogy kell a sargat, en is csak elszenvedtem szo nelkul sokaig, aztan rajottem mi lehet a cel: hogy messziol lehessen latni a tomegben, hogy eppen ram lonek es idoben tudjak vedekezni!!(:

Oblomov 2009.03.25. 10:30:28

@tevevanegypupu: ...akkor most ki a céltáblád? Én, a Gyula, + az Ottó...? :)

Oblomov 2009.03.25. 10:44:26

@tevevanegypupu: Nagyon bandzsítasz akkor, teve. :)

tevevanegypupu 2009.03.25. 10:49:35

@Oblomov:
csak meg akarom mutatni, hogy lonek a tobbiek! Aztan jovok en.(:

Oblomov 2009.03.25. 11:08:39

@tevevanegypupu: ksz, majd megérintem Le Bossu hátát.

tevevanegypupu 2009.03.25. 11:40:33

@Oblomov:
Daniel Auteuil-et? Jobb lenne ha Patrick Bruelhez fordulna vagy Omar Shariffhez.

Oblomov 2009.03.25. 13:46:02

Legyen inkább egy Daniella, és frontside-duplapúpos, ha már rám bízza, kedves teve!
süti beállítások módosítása