Kommentszűrés
’09 már
17
12:01

Narancs ellen sárkányfű, szegfű ellen kormányzű

Írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

 Nincs túl kedvező helyzetben a Jobbik, mert az országos jobboldali sajtó - amely, hogy is fogalmazzunk, nem egészen független a legnagyobb ellenzéki párt befolyásától - látványosan nem foglalkozik vele, így segítségre csak az egy kis gárdázásra mindig kapható balliberális médiától, illetve az egy kis könnygázazásra-lökdösődésre mindig kapható rendőrségtől számíthat. Talán a honfiúk és honleányok ezt akarták kompenzálni azzal, hogy március 15-én minden idők egyik leghosszabb ünnepségét tartották: a gárdaavatással együtt mintegy öt órán keresztül gyűltek, gyűltek és gyűltek az Új Erő harcosai.

 És beszéltek, beszéltek, beszéltek. Becsülni való, hogy a többség végigállta az egészet, sőt jelentős részüknek arra is maradt energiája, hogy utána még ordítozva végigvonuljon a belvároson, dacolva a Vörös Hadseregét megszégyenítő létszámban felvonult rendőrökkel. Mi a fő szónokok - Balczó Zoltán, Hegedűs Lóránt, Morvai Krisztina és Vona Gábor - produkcióját követtük végig. Szerencsére az unalmat és a fáradtságot a szónokok olyan vicces dolgokkal igyekeztek enyhíteni, mint a kormányzói rendszer visszaállítása, a nemzeti egyletek szervezése és a nemzethalál. Vona Gábor még egy tréfát is elsütött, a fő ellenség pedig a Fidesz volt. Mindenesetre a hallottak alapján mi nem bánkódnánk annyira amiatt, hogy országos médiumok nem foglalkoznak velünk: 

 

Címkék: videó tüntetés jobbik március 15 morvai krisztina vona gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr781006676

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: POLémia 2009.03.17. 17:13:43

A Fidesz nem akarja a JobbikotA Fidesz március 15-i megemlékezése már egyértelműen az európai parlamenti választási kampány jegyében telt. Ezt jól jelzi, hogy Orbán Viktor ünnepi beszéde már lényegesen radikálisabb volt, mint országértékelő beszéde. Erre…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

smalladam 2009.03.17. 12:03:33

kormányZÓ

amúgy az este végén az alkotmány utcában morvai, heegedüs, gaudi beszédei alatt az emberek látványosan hagyták el a helyszínt..

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.17. 12:27:49

Ennyi marhaságot is rég hallottam :DDDD
De a legjobb az első öregúr a legjobb. a globális diktatúra és a negatív örökkévalóság bogárlászlói mélységekbe "szárnyal".
Horthy Miklós_meg_imposztor vót. Bocs:(

Steve the Great 2009.03.17. 12:33:18

Azért ezek a beszédek odabasztak...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.03.17. 12:42:21

"Mindenesetre a hallottak alapján mi nem bánkódnánk annyira amiatt, hogy országos médiumok nem foglalkoznak velünk: "

Rossz a végén a ragozás. Nem "velünk", hanem "velük" lenne helyesen.

mellesleg, figyeltem a fidesz bulit, és egyetlen árpádsávos sem látszott!!!

Elvált a szar a májtól... Nem tudom, de sztem Morvai nem sokáig bírja már vállalni ezt a túlzáshalmozást... Azért annál csak értelmesebb.... remélem...

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.03.17. 12:51:50

A kurucinfo kábé mindenkibe beleszállt a jobboldalon. Most csodálkoznak azon, hogy vissza akarjuk szivattyúzni őket a pöcegödörbe?

nnpeter 2009.03.17. 12:51:50

Így az öreg:
"Medgyessy..a számunkra abszolút előnytelen európai megállapodások aláírására repült Athénbe..Az ellenzék vezérének személyében indult oda egy másik repülőgépen és együtt írták alá az egészet."

Most túl azon hogy minderről népszavazás döntött, vajon miért kérték volna csak Magyarországtól, hogy tőlünk az ellenzék vezetője is írja alá a csatlakozási szerződést?

Úgy néz ki a Jobbik most bosszúként hatalmas előnyt kovácsolhat abból, hogy a nép 2006-ban nem adott nekik bizalmat a parlamentbe jutásukhoz. Furcsa egy helyzet amit művelnek, azaz, a parlamenti ellenzéket az alapján bírálni, hogy egy teremben ülnek a kormánnyal. Ez már az összemosás alfája és omegája, miközben szavazókat nem a kormánypárt/ok/tól hanem az ellenzéktől állítanak maguk mellé. Ja és közben az összefogást hirdetik. Azt meg már ki sem érdemes elemezni, hogy pont abba az unióba kampányolják embereiket, amely ellen épp folyamatos kirohanásokat intéznek. Jut eszembe, az EU listán első számú jelöltjük neve valójában Baló Györgyné..

acidszarka · http://kigondoltam.blog.hu 2009.03.17. 14:28:36

Hegedűs szóképei szerintem fantasztikusak. Viccen kívül, zseniális.

Kár, hogy néhány retardált komplexusos majmon kívül már senki nem veszi komolyan. Mondjuk ezek szvsz nem is értik.

civilkontrol 2009.03.17. 14:55:54

Én Vona Gábor beszédét hallottam.
Bevallom, mellbe vágott. Mindamellett, hogy mondott jó dolgokat, melyeket ma sokan nem mernek kimondani (sokan csupán stratégiai okokból. Mert a célok közt ugyan szerepel, de a hangoztatás negatív megitélést kelt, aminek az ország látja kárát) lehidaltam a végkifejleten.
Kormányzó? Felajánlott nekünk egy diktatúrát??? Csak mert Ők erősek, bátrak és a nemzet érdekében akarnak cselekedni?

Kössz, de nem. Mindegyik diktatúra ezt hangoztatta. Elhiszem, hogy a legjobb szándék vezérli Vona Gábort, de diktatúrát mégegyszer nem szeretnék. Éltem benne eleget és a jelenlegi puha verziót is fel kell még számolnunk.
Magam részéről nincs szükségem mégegy nyíltan diktátor erőre.

zsebforradalom.blog.hu/

feriboy 2009.03.17. 14:56:45

Vonától azért megkérdezném, hogy mi lenne ha most gyurcsány lenne a kormányzó.

Sebastian Knight 2009.03.17. 15:26:14

00:36 -nál az a tábla nagyon nagy... az árokásás igen kifinomult formája (:

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.03.17. 15:46:49

Mi baj van a kormányzói rendszerrel?
Egyébként volt más amit tényleg működött az utóbbi 100 évben?

teknős 2009.03.17. 15:56:43

@nnpeter: "Furcsa egy helyzet amit művelnek, azaz, a parlamenti ellenzéket az alapján bírálni, hogy egy teremben ülnek a kormánnyal."

Még furcsább lesz jövőre, ha elindulnak a parlamenti választásokon, csak nem akarnak egy teremben ülni ezekkel? Vagy a zsozsó minden elvet felülír?

Én nagyon rendben találnám a Jobbikot, ha úgy dönt, hogy ő nem fogadja el a játékszabályokat.
Az idióta Jobbikosok szerint OV-nek kellett volna forradalmat csinálni és eszükbe sem jut ilyet kérni Vonától!

MSZP-nek, Jobbiknak közös érdekeik vannak.

civilkontrol 2009.03.17. 16:31:02

@teknős: MSZP káderezéssel nem vádolnám a jobbikot, de az eszmefuttatás nagyon betalált.
Elképesztő, hogy az egyik azért akarja eltüntetni a Fideszt, mert 7 éve "ellenzékből kormányoz" míg a másik azért mert 7 éve nem csinál forradalmat.
Remélem vagyunk páran itt középen, akik átlátunk a szitán :o)

civilkontrol 2009.03.17. 16:35:13

@TaTa86.: Csupán annyi, hogy ez a helyesen leírt teljes neve:
Tekintély elvű diktatúra
Kösz, nem kell több.
És igen, voltak jobb idők. 98-2002 között elindult valami.
Ha a média nem karolja fel az akkori ellenzéket, ma talán egy sokkal szeb és egészségesebb világban élnénk.
De tragédia most sincs, nem maradt el, csak csúszott a kezdés.
Ha pedig mégis a pánikos szociknak van igaza és a Fidesznek mégsincs programja, Orbán mégis csupán a hatalmat akarta, akkor demokratikus úton le lehet váltani.

Ellentétben egy tekintély elvű kormányzóval!

zsebforradalom.blog.hu/

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.17. 16:53:37

@civilkontrol:
Veled értek egyet. A Jobbiknak több céljával is azonosulni vagyok hajlamos, azonban az, ahogyan minden és mindenki mást elutasítanak, némileg visszarettent. Mégis rájuk szavazom, mert ők legalább nyíltan beugatnak ennek a mocsodék idegenszíívű kormánynak, vagyis napirenden tartják az aljasságaikat. Azt is elismerem, ha nem kellene attól tartani, hogy a Fidesz nem tartja majd be ígéreteit, semmi szükség nem volna a Jobbikra. Egyre markánsabban fogalmazódik meg bennem a vélelem, ha a Jobbik nem jut be a parlamentbe, a Fidesz nem számoltatja el a most uralkodó despotákat, nem küld börtönbe köztörvényes bűnözőket, nem vonná vissza ezek elfajzott törvényeit, hanem megelégedne sűrű mutogatással és dicsfényben fürdőzéssel. Ezért a Jobbik egyszerűen létkérdés a magyarság számára. Valamint abban is biztos vagyok, hogy ma már több rejtőzködő Jobbik-szavazó van, mint rejtőzködő szoci-szavazó.

nnpeter 2009.03.17. 17:05:20

@Mr Falafel:
"ha nem kellene attól tartani, hogy a Fidesz nem tartja majd be ígéreteit, semmi szükség nem volna a Jobbikra. "

Miből gondolod hogy a Jobbik betartja majd ígéreteit? Egyáltalán ígértek már valamit a gárdaavatáson túl?

Hattory Hanzo 2009.03.17. 17:13:52

Arról nem volt szó, hogy az iráni Forradalmi Gárda mikortól masírozik majd Budapest utcáin? A múltkor Vona beígérte...

kill004 2009.03.17. 18:13:05

@nnpeter: Semmit. Még jó, hogy a többi olyan sokat ígér...azzal meg már tele a padlás.

csi 2009.03.17. 18:56:53

Én éppen azért figyelem a Jobbikot, mert egyedül ők beszélnek rendszerszintű változtatásokról. Vonától most ez a legújabb: kormányzói rendszer. Ez implicite királyságot is jelent, ezért pluszpont jár. Zavaros a dolog, mert ugyanakkor elnöki rendszert is mondott, de a legvalószínűbb, hogy az egésszel csak retorikai céljai voltak.
A legnagyobb probléma szerintem, hogy nincs egy szuverén, klasszikus tekintély entitás az országban, ami kordában tartaná a civódásainkat, és határhelyzetben felléphetne az ellen, aki nem tartja be a játékszabályokat, pl hazugsággal nyer választást.

(Aki a kormányzói, vagy elnöki rendszer kapcsán meg diktatúrát emleget, az még bújja kicsit a történelem könyveket.)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.03.17. 20:43:42

@civilkontrol: "csupán annyi, hogy ez a helyesen leírt teljes neve:
Tekintély elvű diktatúra"
Ez nem igaz. Pl a Horthy-korszak sem nevezhető tekintélyelvű diktatúrának.
"És igen, voltak jobb idők. 98-2002 között elindult valami.
Ha a média nem karolja fel az akkori ellenzéket,..."
Ott van a feltételes mód. Eszembe nem jutna a radikális jobbra szavazni, ha nincs ott a ha.
"Persze meg lehet magyarázni,..." Ha elindult is valami, mostanra megállt sőt visszájára fordult.
Egyébként Falafel meggondolásával is egyet értek.

"Orbán mégis csupán a hatalmat akarta, akkor demokratikus úton le lehet váltani. "

Ezt azért örülnék, ha kifejtenéd. Hogy lehet Orbánt majd leváltani, és főleg kire?

nnpeter 2009.03.17. 22:56:00

@kill004: Ja igen, Őszöd óta világossá vált, az is hogy Orbán hazudik..

osborne 2009.03.17. 23:12:13

@nnpeter: az jóval korábban kiderült már annak aki gondolkozott de ő nem kúrt el mindent mint Feri - és ez differencia amit nehéz el v felismerni

nnpeter 2009.03.18. 01:09:29

@osborne: Persze aki gondolkodott mindent tudott, őszöd is már csak a gyengébbek kedvéért került elő..

osborne 2009.03.18. 02:34:49

@nnpeter: a gyengébbek durva megverése, karlapozása volt igazán amire nem gondoltam volna egy okt 23-án de hát az is megtörtént. azóta special Gyurcsány számomra csak egy honi Mugabe.

is 2009.03.20. 12:34:31

szerintem meg úgy van az, hogy a FIDESZ-nek sikerült az ész és értelem politizálása helyébe a kivonulós, népszavazásos, érzelmi politizálást megteremteni. azt hitték, hogy ez az ő privilégiumuk. hát nem, ha beindul a henger, ha az emberek a napi felháborodás és utálkozás-adagjukat követelik, akkor nincs megállás, és mint az alkoholból, egyre nagyobb adagokra válnak immunissá, és egyre nagyobb adagokat kell nekik adni.

20 év múlva majd pontosan ki lehet mutatni, remek kommunikáció-szakos diplomákat és disszertációkat lehet írni, hogyan durvult, és eszetelenedett el a magyar poltikai közélet és közbeszéd az utóbbi 10-15 évben. de csak mint a kereskedelmi TV. ott is Győzike a legnézettebb.

sajnos a FIDESZ a saját csapdájába esett azzal, hogy kiengedte a palackból a szellemet. most már elég nehéz lesz visszagyömöszölni.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.08.02. 11:10:10

Most nem értem, be kellene állni, az „igen, ezek primitívek” kórusba a tisztelt Reakció-olvasóknak? Ez legalább annyira szánalmas, mint az egész demokrata legóipar.