Ami kevés, az kevés
2009. március 09. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Ami kevés, az kevés

  Értjük mi, hogy mi van.

 Az van, hogy a Fidesznek annyi törzsszavazója van, amennyi pont ahhoz elég, hogy a választásokat éppen csak elveszítse. Se több, se kevesebb. Na jó, néha kevesebb. Ez bizony kurva kellemetlen.

 A Fidesz agytrösztje számára – ha van ilyen – adott a feladat: a meglévő két és fél millió mellé szerezni még néhány százezer szavazatot, míg a szoci nyuggerekből és kultúrház-igazgatókból annyit otthon tartani, amennyit csak lehet. Igazi, férfihoz méltó feladat.

 Be is vannak szarva tőle.

 A féknyomos gatya pedig évek óta meghatározza a Fidesz politikáját és kommunikációját. Gyáva volt a 2006-os kampány is, s azóta is a „Jaj, csak nehogy olyasmit mondjunk, amivel bárkit is elriasztunk!” jelszó a meghatározó. Így aztán a Fidesz már időtlen idők óta nem mond semmit. Emlékezzünk csak, a 2006-os választásra az utolsó pillanatban fércelték össze a választási programot, a programadó kongresszusra éppen hogy le tudtak fénymásolni belőle pár példányt a küldötteknek – aztán a választás előtti napokban ezt is félredobták, s megindult az ötletelés a 14. havi nyugdíjjal meg a Budapest-minisztériummal. „Azért nincs programunk, nehogy az MSZP ellopja” – indokolták, s az embernek égett a pofájáról a bőr.

 Nagyjából ezt a vonulatot képviselte Orbán Viktor idei évértékelő beszéde is. Erre nem is érdemes túl sok szót vesztegetni. Sokkal jobb lett volna, ha a Fidesz elnöke felolvassa mondjuk A papucsszaggató királykisasszonyok című magyar népmesét – rövidebb is lett volna, a közönség is jobban élvezi, és még annyi támadási felületet sem kínált volna az ellenfeleknek, mint a pénteki értekezés az új világkorszakról meg a reménytelenség embereiről. Így persze legalább mindenki gyorsan elfelejti az egészet. Mi speciel már el is felejtettük, úgy kellett visszanéznünk, hogy valamit írni tudjunk róla.

 Persze értjük, nagyon is értjük. Meg azt is tudjuk, hogy ha Orbán Viktor kimond két számot, akkor azonnal jön egy hiéna, Nyakó István vagy egy milliomos független nyugdíjasszervezet, és darabokra cincálja. Mégis azt mondjuk, hogy ez így nem fog menni.
 

***

 Jelenleg két ok van arra, hogy valaki a Fideszre szavazzon. Egyrészt, 1998-2002 között Orbán egy hibákkal és hülyeségekkel teli, de elviselhető kormányzást folytatott, s az ő ideje alatt még nagyjából működött az állam, sőt a makrogazdasági mutatók kifejezetten jók voltak. Másrészt az elmúlt hét év MSZP-SZDSZ kormánya a balfaszság, a pancserség, a züllöttség, a korrupció és az antidemokratikus hatalomgyakorlás olyan mélységeibe ereszkedett, amelynél – reméljük – csak jobb jöhet. Ha azonban beleszámítjuk a képletbe, hogy 2002 már igen régen volt, s hogy a Fidesz az elmúlt 7 évben az égvilágon semmi elismerésre méltót, szerethetőt vagy jó szívvel támogathatót nem csinált, a helyzet korántsem olyan rózsás Orbánék számára. Ráadásul a Fidesz kommunikációját tíz éve tervezők mindig remek stratégiákat dolgoznak ki, csak éppen rendszeresen megfeledkeznek arról, hogy az ellenfél is a pályán van, s neki is vannak húzásai. Méghozzá olyanok, amelyekkel szemben a Fidesz rendszeresen alulmarad. Aztán jön a rinyálás baloldali médiatúlsúlyról meg választási csalásról, ami remek ürügy arra, hogy a tanulságok ne legyenek levonva. Orbán Viktor maga tíz éve azt játssza, hogy nem veszi fel a kesztyűt, elbeszél az ellenfél felett – hogy ez a taktika mennyire sikeres, az látható.

 S ha már a kommunikációs harcnál tartunk: a gyávaság és a semmitmondás, amely a Fideszt jellemzi, éppen azok a tulajdonságok, amellyel a szocik a leggyakrabban – és leghatékonyabban – támadják Orbánt és pártját. Éppen az a fő üzenet, hogy míg Gyurcsány meg mer lépni bizonyos lépéseket (persze nem mer, de ez most nem lényeges), addig a Fidesz nem hajlandó változtatni; s hogy míg Gyurcsánynak legalább van valamilyen programja (ez sem igaz, de ez is mindegy), addig a Fidesznek az égvilágon semmi ötlete nincs. Mindez remekül beleilleszkedik a balliberális oldal legfontosabb és leggyilkosabb – s immár két évtizede sulykolt – tételébe, miszerint míg a ballibek, ha nem is tökéletesek, de legalább értenek valamihez, s képesek elirányítgatni egy intézményt, addig a jobboldal ideológus pancserekből áll, akik még egy fontos iratot sem tudnak tisztességesen iktatni.
 

***

 Amúgy tényleg, van valakinek fingja arról, hogy mit csinálna Orbán kormányra kerülve? Persze, lehet találgatni, meg következtetéseket levonni az 1998–2002 közötti időszakból, illetve a Kéri-féle titkos beszédből – azt azonban valljuk be, hogy egy kormányra készülő párttól ez kevés. Nagyon gyorsan össze kéne hívni egy csomó kockafejű, szemüveges szakértőt, és megmutatni őket a kamerának; aztán íratni velük egy háromezer oldalas anyagot, ami tele van számokkal, hárombetűs rövidítésekkel meg idegen szavakkal, s ezt kitenni a kirakatba, erre támaszkodni beszéd közben, ezt cipelni stúdióról stúdióra. És a nagy szavak mellett kis szavakat is mondani.


 Mert a szocialisták és a liberálisok tényleg teljesen szétzüllesztették ezt az országot, s reális esélye csak a Fidesznek van arra, hogy leváltsa őket. 2010-et nem kéne elbaszni. Ja, és a 2010–2014 közötti időszakot sem.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr100990585

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.03.09. 12:23:08

Egy egyszerű javaslat...Elég sok mindenki egyetért abban (legfőképp a hozzáértők), hogy a Reformszövetség javaslatai többet segítenének az országnak, mint Gyurcsány jó irányba tett, de apró, túl óvatos lépései. Sőt vannak, aki szerint még a Reformszövetsé…

Trackback: MALACKA NEWS 2009.03.09. 10:32:10

Orbánfób toposzok 1. Úgy döntöttem, sorozatot indítok. A politikai fórumok vitái ugyanis kezdenek unalomba fulladni a körkörösen visszatérő, lerágott csontoktól. (A fejemben már meg is fogantak a következő részek...) Nem nehéz ötletelni, van egy pár igen…

Trackback: MALACKA NEWS 2009.03.09. 10:31:12

Orbánfób toposzok 1. Úgy döntöttem, sorozatot indítok. A politikai fórumok vitái ugyanis kezdenek unalomba fulladni a körkörösen visszatérő, lerágott csontoktól. (A fejemben már meg is fogantak a következő részek...) Nem nehéz ötletelni, van egy pár igen…

Trackback: Sárdobáló 2009.03.09. 10:14:21

A Viki Viki Viki Viktóóóóóóóóór"Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete." Végre végre végre! Megszólalt a főnök. Rég beszélt a bácsi, nade most. Most szó sem volt Szorcsik Vikiről, meg Kolbászról, itt csak a nemzet sorsa volt a…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.09. 08:56:54

Te mondád, hogy a Fidesznek 2-2,5 millió szavazója van, ami kevés. A nem meggyőződéses jobbosokat elég nehéz lenne egy radikális kampánnyal meggyőzni. Ezek olyanok, mint a csiga: egy hanghosabb szótól visszahúzódnak a házikójukba. Tudod, a csendes többség. Hagyni kell vergődni Ferkót, annyi most elég. Amíg ő van porondon, addig a Heti Hetes tematizálta csödes többség nem találhat fogást Orbánon. Szerinted a csöndes többség HírTv-t vagy Echo-t néz? Ugyan! Tv2-t, RTL Klubot és közszolgálatit. Már csak azért is, mert ezek vannak benne az ún. szociális csomagban, amit éppenséggel a kormány fizet. Újságíró létedre alábecsülöd a média hatalmát. Szerintem ez (is) hiba. Amikor a melós hazamegy fáradtan, olcsó szórakoztatásra vágyik. Ezt nyújtják neki a fent említett médiumok. Közben ezeken keresztül kapják az agymosást. Fajkasházsy Teddy elmondja, hogy Orbán maga az ördög, és a jobboldalon mindenki humortalan, mert nem ennének ciánt.
Engem is bosszant, hogy Viktor nem szólít fegyverbe, mert már nagyon szomjazom a komcsi vérre. Azonban Orbán választást akar nyerni, nem polgárháborút. Valahol megértem őt. Így a hívei, vagyis mi, leszünk kiábrándultak kicsit. De azért majd választáskor nem az SZDSZ-t "X"-eljük be.

Paranoid Android2 2009.03.09. 09:06:06

Hát azért persze lehetne mit mondani program címén, pl a hazai kis és középvállalkozások támogatása.
Ezt jól ellenpontozná a szocik multitámogató katyvasza.
És ezt csak ismételni ismételni ismételni.
De persze ebben a médiakörnyezetben mindent lehet úgyhogy ezt is elkoptatnák két hét alatt azzal, hogy csak az OV rokonainak járna támogatás.
Marad a remény, hogy a kampány vége fele előjönnek egy ütős programnak látszó valamivel és mielőtt valaki elolvasná már meg is volt a választás.
Amúgy meg nincs igazad, retorikailag és lelkesítés szempontjából ez az egyik legjobb beszéd volt.
Tartalmas beszédet mondani az embereknek teljesen felesleges, nem csak a röviditéseket és a számokat nem értik, hanem a bővített mondatokat se.
A politika mindig is a hülyék elkábításáról szólt, az nyer aki ezt jobban csinálja, reméljük a Viktor tanult a korábbiakból, ha nem akkor nagy bajban vagyunk.

kamasuka 2009.03.09. 09:14:35

1. Qurvára igazatok van (szerzők) abban, hogy tényleg balfasz a Fidesz kommunikáció. Ez tény, és ez nem fog változni, amíg egy SZP és RR szintű semmihuszárok fognak "kommunikálni" a jónéppel.
2. Az is igaz, hogy az MSZP bár "jobban" kommunikál, de közben állandóan hazudik, ferdít, és ide-oda változtatja a mondanivalóját, hogy most éppen a forittal van gond, a tüntetőkkel, a gyilkos cigányokkal, vagy más gyilkosokkal, de ugyanúgy nincs programja, sőt igazából neki még kézzel fogható mondanivalója sincs, max. hazugságok ...
3. Évek óta - amióta "tímmel" írja Orbán a beszédeit, egyre szarabbak. 1x talán ő is észreveszi, és rájön, hogy nem így kéne, de az is lehet, hogy minden marad a régiben. Ennek ellenére az, hogy "nem mond semmit", az így szintén nem igaz, max. a lényeg sokszor elvész. De mivel meghasonlott, korábban őslibero-bolsevik szavazók és a nyudíjuk megtartásáért szavazó nyuggerek szavazatait kell maga mellé állítania, A. nem mondhat igazán bántót, mert ezek korábban végig a ballibsi oldalra szavaztak; B. még mindig nem biztos, hogy bár látják szar a helyzet, a gyermekeik helyzete, az unokáiké, és az övéké is egyre inkább libafos, még mindig Orbán a patásördög, ahogy azt 2001-ben ráragasztotta az "állítsuk az embereket végre egy oldalra, mert így állandóan más-más fog választást nyerni, akik nem mi vagyunk" MSZP kampány-megosztó stáb.; tehát akár "dedós szintre" kell visszamennie, ha újabba szavazatokat akar megszerezni.
4. Bár ez a "Kéri-beszéd" dolog egy baromság, mert egyelőre mendemonda szinten van, most minden szva kb. olyan komoly, mint Sólyom László válasza a Wiesenthal Központnak a kurucon, és ha választások előtt "mégis valóssá válik", az max. arra lesz elég, hogy a Fidesz tuti, hogy nem szerez 2/3-ot (úgy is lehet 2/3-ot szerezni, hogy a törzsbaloldaliak és liberálisok otthonmaradnak), de nem hinném, hogy bukja a választásokat, bár a ballibsik tuti reménykednek egy "mi van akkor, ha az MDF és az SZDSZ is bekerül, a Jobbik meg nem" opcióban, de ez szerintem max. egy baloldali vágy, valós lehetőségként nem áll fenn, különösen ha megnézzük, hogy most hol áll az MSZP népszerűsége és hol fog állni ehhez képest jövőre (kb. még lejjeb), bár tény, hogy charteresek jövőre is érkezhetnek, hogy beszavazzák az SZDSZ-t ...
5. Végül tény, hogy a Fidesznek NINCS olyan programja, amit az egyszeri liberobolsevik szavazó is programként tudna elfogadni, DE NEM IS KELL, mert NEM A FIDESZ KORMÁNYOZ, és erre CSAK 2010-ben lesz lehetősége, amikor is a gazdaság MÉG SZARABB helyzetben lesz, és egy 2009-es programmal NEM LEHETNE "MEGREFORMÁLNI". Mellesleg, ha a Fidesznek lenne is KONKRÉT "SZÁJBARÁGÓS" PROGRAMJA, nemcsak a "kb. ezen és ezen a területen, ezt és azt, úgy nagyvonalakban" szintü, hanem pl egy ilyen:
"Ahogy kormányra kerülünk, és megalakul a kormány, Varga Mihály pénzügyminiszter úr beül a KBA-987 forgalmi rendszámú szolgálati Audijába, és Gyuszi sofőr (Szecskamarcangi lakos) elviszi őt a XY utca 45.-be, ahol kiszáll az autóból és bemegya kapun. Köszönti őt Béla portás (Bandaröcsögei lakos) ...." stb,
azt a qurcsányiék ha át is vennék (LOL), max. a saját szintjükön (vagyis erősen szétbarmolva, azt nézve, hogy a haverok vajon hogy tudnak majd kivenni belőle programcsoportonként 200 millát, a "jó részeket" sajátjukként eladva, a "csúnya részeket" meg "lám ez a Fidesz programja IS" néphez szóló médiabangel prezentálná a mester napi 5 csatornán, reggeltől-estig ...) hoznák.
6. 2010-et tényleg nem kéne elbaszni, mint az elmúlt kettőt, de azért azt is említsük meg, hogy ahogy állunk, nagy kampány se kéne nekik ahhoz, hogy a Fidesz simán nyerjen. Ha nem kampányol, talán még jobb is. Aztán, hogy mit csinál? Nos, én jól éreztem magam 1998-2002 között, sőt, még 2002-2004. december 5. között is, de utána, ez már csak egy bili, ami kiborult, ami arra vár, hogy a szart kitakarítsa valaki, de A. senki sem meri aki jelenleg hatamon van; B. takarítás helyett, meg inkább szétkenik az illetékesek, jut belőre a falra és a nép közé is.

wendriner úr 2009.03.09. 09:16:23

Kálmán és Tóni ezt szerintem most az egyszer benéztétek. ma valamikor, akkor pont most nem szabad beszállni egy programversenybe. Orbán szerintem jól játszik. ha minden összejön, akkor egy-két hét múlva kész az olajfa, ahol versenyt megszorít a szadesz-mdf-maszop bagázs. mást sajnos jelen pillanatban nem lehet tenni, mert már fél év késésben vagyunk. versenyképesség javítás az lehet hosszútávon, bőven elég lesz jövő ilyenkor meglépni. annak a programnak pedig már Viktor megírta a jó részét, expozéját pedig hallottuk pénteken. a Fidesz megint duplva vagy semmit játszik: ma már szinte kimondva kétharmad a cél, nem a sima győzelem.

Paranoid Android2 2009.03.09. 09:19:05

hvg.hu/velemeny/20090308_gyurcsany_kozigazgatas_valsag.aspx

A cikk arról szól, a HVG-én,nem a kurucinfón, hogy a népek akasztgatós hangulatban vannak.
Ha az OV bármit mond ami az elhangzottnál élesebb, megvádolják polgárháború csinálással.
Így meg a buli után ő lesz a nagy lecsendesítő.
Kit érdekel a program lámpavaskeresés közben?:))

Bummer 2009.03.09. 09:30:41

Ez egy destruktív poszt. Ez meg egy destruktív komment lesz.
Mi a vélemény a Fidesz stratégiai füzeteiről (a külkapcsolatokról és a kultúráról van)?
Hogy lehet megvalósítható programot készíteni, ha az ember még nincs alkupozícióban és nem tud megegyezni az érdekeltekkel?
Szerintem az a probléma, hogy a Fidesz túl gyakran változtatja a politikai sakkjátszmában a stratégiáját. Igaz, az ellenfele is.

Stoney Hill Billy 2009.03.09. 09:35:59

Nem jött még el a program ideje, bármit is mondasz. Főleg nem egy évértékelőtől kell ezt várni, de szerintem még az EU-s kapmány során sem. Ez nem arról szól, és bár télleg jó volna tudni, mit akarnak pontosan, de: -jövő tavaszig még nagyon sok minden változhat, és -tök mindegy mit mond a szoclibek azonnal habzó szájjal rontanak rá.
Jó esetben is legfeljebb ősszel lenne aktuális a programadás részükről.
Ez a beszéd meg teljesen jó volt, elég sok info el volt ültetve benne, akiknek szólt, szerintem értik is.

states 2009.03.09. 09:37:28

Ilyen hosszasan és szépen beszélni a semmiről senki nem tud Orbánon kívül - olvastam valahol az évértékelésről. Ráadásul, megint feladott egy magas labdát azzal, hogy Gyurcsányék a hiteleket jóléti kiadásokra költötték, ami legfeljebb részben igaz, jó részét egyszerűen ellopták, hogy ez a nagyobbik rész-e vagy a kisebbik, ez lehet legfeljebb a vita tárgya. Összefoglalva: a Fidesz arról a jól bejáratott útról, ami előbb-utóbb megint a biztos vereséghez vezet, nem hajlandó letérni Orbán vezetésével. Ez az utóbb pedig egyáltalán nem biztos, hogy nem 2010-ben lesz-e. Nem akarok tanácsokat osztogatni az MSZP-nek, de lehet, hogy ehhez elég csupán annyit tennie, hogy megszabadul addigra Gyurcsánytól. A Fidesz mázlija, hogy láthatóan erre éppen annyira képtelenek, mint amennyire a Fidesz arra, hogy búcsút vegyen Orbántól...

nénike · http://mandiner.hu 2009.03.09. 09:42:14

Nem kell ahhoz orbáni kardcsörgetés, egy egyszerű - a szokottnál hosszabb - beszéd előhívja Lendvai Ildikóból a pavlovi fizetett Népszabadság hirdetést.
Láttátok a Népszabiban, Blikkben?: Orbán Viktornak nincs programja!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.03.09. 09:49:47

ugyanmár... forgatjátok itten a szoci lemezt, agymosottak. mit kéne kommunikálnia a fidesznek? mit? minek? kinek? akinek meghaladja az iq-ja a 90-et, már eldöntötte kire fog szavazni. a csőcselék, a választásdöntők, meg nem programokkal irányíthatók az urnákhoz, vagy éppen el onnan, hanem csak hazugsággal, vagy gyűlöletkeltéssel. minek kommunikáljon a fidesz? ölükbe hullik a győzelem, aztán majd csodálkozik a sok jobboldali kádárárva, hogy nem a szocializmus fradikolbászos létbiztonságát hozza vissza nekik viktor trikolorba csomagolva. ugyanis nincs mozgástér gazdaságilag, nagyjából kiszámítható mit kell tenniük, -és már azonnal- ha a következő választások előtt már eredményekkel akarnak kampányolni.
szóval, két dolgot el lehet felejteni. azt, hogy orbán nélkül...
és azt hogy program kell... viktor nélkül nincs fidesz, a szavazókat ő hozza, akár tetszik ez némely tollforgatónak, akár nem, és programra nincs szükség. majd lesz kormányon, addig kuss! :))))

sorokinV 2009.03.09. 09:50:52

Vitya mentségére - tartania kellett a műfaji kereteket. Ha itt minden igényt kielégítő programismertető beszédet tartott volna, azzal csak a központi bizottság 5 órás rekordjait döntötte volna meg. :)
Amúgy meg hála a jó égnek, hogy nem ő találja ki a fityesz gazdaságpolitikáját. Pont ez a neobolsevista élcsapat mentalitás bosszant feriékben is, akik a kisebbségpolitikán át a atomenergetikáig mindenhez értenek és már rég kizavartak mindenkit a kormányzatból, akinek bármihez is több köze van, mint egy népszava levelezőnek.
Az meg az újságírók lustasága, hogy a megjelent fityesz, illetve fityesz közeli spinek írásaiból és cikkeiből nem tudták fillérre pontosan összerakni, hogy milyen gazdpollal fognak Vityáék nekikezdeni a következő ciklusnak. Ostoba elvárás 2 percenként részletes kormányprogramot várni egy ellenzéki párttól, de az irányvonalak ismeretében minden értelemmel bíró lény képes kiokoskodni, hogy egy adott helyzetre milyen fityeszes válasz érkezne.

Gabe2 2009.03.09. 09:51:30

Miezmiez a pedofilhatású kép itten?
Ez tisztán a klerikális reakció gyerekmolesztálósvisszatérését mutatja be.
Skandallum!
:)

budai zöld 2009.03.09. 09:52:57

Kicsit mintha felült volna a kiváló szerzöpáros a maszopos suttogópropagandának. Lesz-e arról is cikk, hogy a zórbán igazából cigány?
Érdemben pedig, szerintem elég egyértelmü, hogy mit kell majd csinálnia a következö kormánynak: visszalapátolni a szart a lóba. Nyilván vannak különbözö árnyalatai a versenyképességkinyíró szavazatvásárló (rokkant)nyugdíjak, segélyek, köztisztviselöi illetmények meg a túladóztatás visszanyesegetésének, de mindenképpen elég fájdalmas lesz elég sokakanak.
Namost azzal nem lehet választásokat nyerni, különösen maszoposokat átszavaztatni, hogy ha rám szavaztok, még szarabb lesz, de csak rövid távon.
Nyilván meg kéne csinálni egy csomó mindent, amit a Gyurcsányék hét éve nem csinálnak. De miért adnánk fel a magas labdát egy évvel a választások elött annak, akinek eddig is az 'ellenzék ellenzéke' címü kommunikációs trükkje volt a legsikeresebb.
Persze, egyszer azért meg kell mondani a választóknak, hogy gáz van, és ahhoz tényleg kéne kommunikációs stratégia, hogy ezt jókor és jó formában tegye meg fidesz.

osborne 2009.03.09. 09:56:15

@budai zöld: Kicsit mintha felült volna a kiváló szerzöpáros a maszopos suttogópropagandának.

kicsit nagyon ;] de legalább örülhetnek végre a baller reakcióolvasók is

sorokinV 2009.03.09. 10:00:44

@osborne:
Ja, alapból hibás, ha feltételezzük, hogy az ellenfélnek bármi igazsága lehet. Innen már csak egy lépés és emberszámba is vesszük őket! :D

zoli29 2009.03.09. 10:01:58

KK&TT,

Szeretem az írásaitokat, de ezzel most nem értek egyet.
Szerintem a pénteki Orbán-beszéd kimondottan pozitív volt, mert egy olyan Fidesz-elnököt mutatott, akinek van elképzelése, és megvan az akarat is benne, hogy cselekedjen.
Az, hogy az összes párt és az összes médium gyakorlatilag egy emberként felszólítja a Fideszt, mint ellenzéki pártot, hogy adjon programot, egyszerűen nonszensz, és most én is úgy gondolom, hogy helyesen teszi OV, hogy nem megy bele ebbe a játszmába.

Szerintem próbálja ugyanazt csinálni, mint Obama: nem pontos számokkal és kidolgozott programokkal, hanem a határozottságával, a személyiségével próbálja meggyőzni az embereket, hogy ő a megfelelő személy erre a feladatra.

Viszont egy Bokros vezette olajfa koalíció még keresztbe húzhatja a számításait, úgyhogy oda kell figyelni. Kérdés, hogy az MSZP és/vagy Gyurcsány belemegy-e ebbe a játékba.

Bummer 2009.03.09. 10:02:08

@sorokinV:
Egyáltalán nem véletlen, hogy az újságok valahogy képtelenek összesakkozni a Fidesz programját. Szomorúbb, hogy a Reakció is képtelen.
Pedig Navracsics és Orbán megszólalásaiból világosan kiderül, hogy a Fidesz tervei szerint sokaknak sok minden fog fájni (ezt egyébként nem a Kéri körben mondta először titokban, hanem az OV TV-n, elég egyértelműen).
Hogy kiknek és mi fog fájni, azt viszont óriási baklövés (BIZTOS BUKÁS) lenne kormányzati felhatalmlazás nélkül eldönteni.

sorokinV 2009.03.09. 10:07:53

@Bummer:

Jaja!
Nyilván az mszp-nek is könnyebb lenne minden egyes lépést (illetve lépés kitalálásának kilátásba helyezését) abban a diskurzusban előadni/magyarázni, miszerint a mellé fektetett fityeszes alternatíva mennyivel rosszabb egy-egy stabilan cuclista társadalmi rétegnek. Ezért van a nagy csalódás, megint nem adta oda a fityesz feliratú bunkót, amivel lehet nyuggert ijesztgetni.

tevevanegypupu 2009.03.09. 10:08:41

Mondjon programot az mszp, de egyet olyat, amit megvalositott es majd az elkovetkezo egy evben meg is valosit es jo is. Sorozatos kudarc a het ev amig kormanyoztak, megepitettek es megvalositottak olyasmit amire semmi szukseg es semmi olyat nem tettek, amit kellett volna. Ne a fidesz programjaval foglalkozzon mindenki, jelenleg a szocialdemokrata kisebbseg kormanyos, kerdezzek meg oket mik a terveik.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.03.09. 10:13:01

én meg a fidesztől várom a programot, mert már unom mindig azt hangoztatni, hogy a kisebbségi kormányzást az mszp csinálja meg, húzzunk bele!

Bummer 2009.03.09. 10:13:05

Ja, egyébként továbbá ajánlom Orbán Viktor beszédeit olvasgatni. Az évértékelő minden lényeges eleme és több programelem elhangzott november 21-én a Professzorok Batthyány körében. Sőt, a mi szempontunkból sokkal jobb és informatívabb beszéd volt. Néhány konkrét javaslat:
- közös közép-európai fejlesztési bank
- észak-dél autópálya és vasút
- közép-európai energetikai részvénytársaság
- kamatcsökkentés
- Magyarországnak a kultúrát kell stratégiai ágazattá nyilvánítania

ÉS EBBEN A BESZÉDBEN BENNE VAN, HOGY MIÉRT NINCS "PROGRAM"!
"Nemrégen csináltunk egy kis felmérést, ami arról szólt, hogy mit gondolnak az emberek a nyugdíjak reálértéken való befagyasztásáról. Ezt nyolcvan százalék elvetette. Amikor azt kérdeztük meg, mit szólnak egy olyan politikához, amely a nyugdíjak reálértékét meg fogja őrizni, akkor nyolcvan százalék helyeselte. Ez a két állítás ugyanaz"
És ki is fejti.
orbanviktor.hu/beszedek_list.php?item=66

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.03.09. 10:13:06

ha jól látom, az elmúlt 7 évben nem volt hiány programból.
mégis megvan az eredménye. és ez az eredmény nekem roppantul nem tetszik.

egyébként meg kozmikus magasságokból szarok arra, mit gondol/mond/tesz Lendvai Ildikó a nepszabó/blikk hasábjain.

ha már számonkérünk, akkor ne a programot, hanem az eredményt firtassuk.

(persze tudom, ez is a 7 éves fidesz árnyékkormány munkája nyomán alakult így, a felelős pedig az elmúlt 20 év hibás politikája)

zoli29 2009.03.09. 10:15:42

A Fidesz egyszerűen azt mondja, hogy a mostani Parlamenttel már nem fog menni, és ezzel én személyesen egyetértek. Eleve megkérdőjelezhető a legitimitása, meg amúgy is: 2006 óta most már egy teljesen új helyzet állt elő; nem lenne helyes pártok közötti mutyikkal eldönteni, hogy ki milyen programot hajtana végre a mi megkérdezésünk nélkül.

Szóval a Fidesz már arra készül, hogy ha a következő Parlamentben többség lesz, mit fog tenni. De ha a másik 3 párt úgy dönt, hogy ők együtt hajlandóak támogatni egy közös programot, akkor csinálják, de a Fidesz ebben nem vesz részt.
Én részemről támogatom ezt az álláspontot.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.03.09. 10:16:35

@Bummer:

"Ez a két állítás ugyanaz"

szép nyelv a magyar. nem ártana érteni is a népeknek, nem csak hallani.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.03.09. 10:19:39

azért azt nem gondolom, hogy a háromhetenkénti ülésezés, vagy a kormányülésekről jegyzőkönyv nem készítés annyira kifejezetten demokratikus hatalom gyakorlási módszer lenne. ÉS korrupciós ügyekről akkoriban is volt szó.

Ezzel nem azt mondom, hogy elviselhető a Gyurcsány kormány, mert nem az, sőt borzasztó, és csak kárt okoz most már, hanem, hogy így árnyaltabb a kép.

Charme 2009.03.09. 10:20:54

Munka és közmunka. Ezekről beszélt és ez éppen elég programnak, ha ennyi megvalósul már bőven léphet előre az ország.

Bummer 2009.03.09. 10:20:55

@calam:
Hány kormányülés jegyzőkönyvet olvastál?
Az elmúlt 6 évben hány értelmes plenáris ülés volt, ahol bármi más elhangzott, mint reggel a Napkeltében?

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.03.09. 10:24:39

háromhetenkénti ülésezés, merhogy a munka nagyrésze a bizottságokban folyik.
kormányülésekről jegyzőkönyv , erre lehet hogy rosszul emlékszem, de valami Horni húzás volt mint a tizenkilencezer forint.
korrupciós ügyekről akkoriban is volt szó.arra volt a lop-stop tábla, sőt még Dávid Ibolya is foci miniszter volt.

sorokinV 2009.03.09. 10:27:07

@calam:

Ha jól emlékszem a videózást szüntették meg, nem a jegyzőkönyvezést. Azt mintha feriék nem csinálnák mostanában, de lehet tévedek. Mindenesetre kurva lényegtelen és nem tudom hogy kapcsolódik ide.

Manyi Béci 2009.03.09. 10:27:40

" Amúgy tényleg, van valakinek fingja arról, hogy mit csinálna Orbán kormányra kerülve"
Hiszen elmondta a nagy évértékelő, tisztán és világosan:
-erős államot!
-munkát, kenyeret!
-állami tulajdont!
-bankok nemzeti ellenőrzését!
-szabályozott piacot!
Volt ezen kívül még becsület, tisztesség, újpesti hentes, stb.
Mit nem ért, drágaaranyosTrágárúr?:)

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.03.09. 10:28:42

mert már akkor beépült Mucuska a kormánytagok......

Bummer 2009.03.09. 10:30:41

Vicces módon december 13-án is sok gondolat elhangzott az évértékelésből, szintén néhány konkrétummal:
"Azt vállaljuk mi, akik aktívak vagyunk, és még dolgozunk, az állami ellátásból élők felé, hogyha megkapjuk a támogatást egy ilyen aktív gazdaságpolitikához, akkor mi biztosítani fogjuk az ország saját teljesítménye forrásaiból az ő szociális ellátásukhoz szükséges forrásokat, vagyis a szociális biztonságot"
Tehát ha nincs teljesítmény, nincs szociális ellátás.

orbanviktor.hu/beszedek_list.php?item=67

De ez is jó:

"az sem küzdelem, ha kéthetente újratervezik a költségvetést, mint egy megkergült GPS az útvonalat"
orbanviktor.hu/beszedek_list.php?item=69

orbanviktor.hu/beszedek_list.php?item=69

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.03.09. 10:32:14

ahogy én itt csapkodom az írógépet, csak nem dobja ki a helyes választ, sőt simán összepacáz.

osborne 2009.03.09. 10:32:38

@Manyi Béci: de akkor Lendvai miért nem örül ennek? ;]

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.03.09. 10:33:07

kKismedve a duplázásért!

Kéretik az egyiket és ezt is spambabaszni!

THX

Üdv.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.03.09. 10:33:40

én 2010-ben is az mszp-nek adom a bizalmamat.

tevevanegypupu 2009.03.09. 10:34:55

Hat remeljuk a valasztasokig meg jol kihasznalja az mszp-szdsz-mdf az idot es befejezik amit elkezdtek..demokratikus, antifasiszta,szabadpiacos, bankkolcsonos, konzervativ, europai normaknak megfelelo konzervativ-liberalis tevekenyseguket..
Talan kicsit meg fel lehet vonultatni a rohamrendoroket, elvegre Marcius 15 itt van a nyakunkon es lehet meg parszor szivre tett kezzel hallgatni a Himuszt, majalison oreg holgyeket olelgetni.;sot mar elore megrendelni a Kormanyzati Josda idojarasjelenteset Augusztus 20-ra vonatkozolag.
Az EU valasztasokrol ne is beszeljunk, megvan a vezerhangya Bokros Lajos es Goncz Kinga szemelyeben. Demszki remeljuk nem megy megsem Europaban, o maradjon csak meg a budapestiek polgarmesterenek orokre. Ugyis ezt szeretnek.

Samott 2009.03.09. 10:36:39

Erdekes ez a program kerdes, ha a Reakcio kepes volt programot alkotni, ha a Reformszovetsegnek sikerult akkor illene a legnagyobb ellenzeki partnak is osszedobni valamit. Az meg egyenesen rohejes, hogy ha van akkor meg titokban tartjak... bakker valasztasok vagy zsakbamacska huzas lesz jovore? Tobbet mondok, ilyen viszonyok kozt mar arnyekkormanynak kellene mukodnie, es felmutatni szakambereket, ertelmes donteseket a jelenlegi szerencsetlenkedo kormanyzattal szemben. Az hiteles lehetne.

En speciel konkret programot varok, szazalekokkal, osszegekkel es nem almokkal, hogy majd jol levisszuk 10%-al az akarmit es akkor mindenki boldogan befizeti es meg tobb is lesz a bevetel mint a mostani 10%-al magasabb kulcs mellett... tessek csak szepen a -10%-os bevetellel szamolni, ha tobb lesz orulunk neki es mehet az a penz az allamadossag csokkentesere... es persze arra is kivancsi vagyok mire jut majd kevesebb, azzal mar nem kellene hulyiteni a nepet hogy kevesebbete szedunk be megis tudunk majd ugyanannyit (vagy tobbet) kolteni. Mert ha jol ertem az orszag rakfeneje eppen a nagyon magas ujraelosztasi rata... azt meg csak ugy lehet csokkenteni, ha kevesebbet kotunk es kevesebbet szedunk be.

Stoney Hill Billy 2009.03.09. 10:38:35

@states: az is jóléti kiadás, csak az övék, és nem a közé :)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.03.09. 10:38:38

@sorokinV: az antidemokratikus hatalom gyakorlás miatt. Csak ennyiben.

icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.03.09. 10:52:54

Nem olvasom végig a sok kommentet, túl hosszúak most.

Nekem nincs egy csöpp programhiány érzetem se. Miért nincs?
1. Lázas börtönhely keresgélés lesz az szdsz vírussal fertőzött pártok részéről (ugye, akinek nem jut lámpavas). Ergo kt érdekel a program? Hiszen már az is jobb program lenne a mostani kormányétól, ha Feri szájára egy nagy hangtompítót tennének, mert ha megszólal b.szki, esik menten a forint.
2. 2006-ban is csak kényszerből szavaztam a fideszre, mostanra meg már itt a jobbik. Vagyis minek nekem fidesz-program?

zoli29 2009.03.09. 10:54:40

@icelpro:

Szerinted ha a Jobbik bejut a Parlamentbe, az miért lesz jó?

Téglagyári Megálló 2009.03.09. 10:55:11

Ach, Manyi Béci ist wieder da!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.09. 10:57:58

@Téglagyári Megálló:

Manyi Béci szerintem mindig itt van, csak ritkán ír.

sergei 2009.03.09. 11:00:10

@wendriner úr: "a Fidesz megint duplva vagy semmit játszik:"

Én őszintén félek attól, hogy (megint) semmi lesz! Legutóbb is a Fidesznek állt a zászló, és látjuk mi lett.

icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.03.09. 11:01:16

@Zoli28: Mert rendet tesz* + felszínre hozza a fidesz szarát (a neoliberálisokat - velük tele van a fidesz). Ezt a katalizátor szerep önmagában hasznos, így megtisztul a fidesz 2014-re (ha nem, akkor a fidesz el-szdsz-esedik és gémóver).

* mint belügyminiszter. Ha ezt nem engedik, akkor a fideszt olyan jogszabályalkotás felé tereli, amikor a fidesz vagy kénytelen azokat elfogadni, ha tényleg rendet akar (ez most nem hihető a fidesztről), vagy világosan kiderül, hogy a fidesz is a liberális oldalon áll. Akár hogy is legyen, 2014-re a jobbik erős középpárt lesz, csak a fideszen múlik, hogy ellenséget szerez magának vagy partnert. ...

kamasuka 2009.03.09. 11:03:18

@Samott: @Zoli28:
Különösen ha nem jut be?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.03.09. 11:06:44

@Elpet: Manyika mindegyikünk lelke mélyén lapul. És néha ki-kitör.
A latinok pl. Iustitia néven tisztelték, de szintén nőalakban.

kamasuka 2009.03.09. 11:07:04

@icelpro:
"2014-re a jobbik erős középpárt lesz"

Ez olyan Dávid rIbis 20% szintü dolog. A belügy még bejöhet egy szoros parlamenti állásnál, de nem lesz szoros parlamenti állás: vagy nagy fölénnyel nyer a Fidesz, és kormányt alakít, vagy nem alakít kormányt és nyer az MSZP-SZDSZ(MDF) koalíció.

zoli29 2009.03.09. 11:09:34

@icelpro:

Ahogy én a híreket hallom, a Jobbik már eldöntötte, hogy a Fidesz számára ellenség vagy partner; és nem az utóbbi.
Annyit persze elérhettek, hogy elvisztek annyi szavazatot a Fidesztől, hogy a Parlamentbe ugyan nem juttok be, de egy MSZP-MDF-SZDSZ koalíció hatalomban tartja a posztkommunista hálózatot.
Hajrá!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.09. 11:10:11

@tölgy:

Manyi Béci figyel bennünket, és időnként bölcsen int.
Ezért szeretjük.

Bummer 2009.03.09. 11:12:17

@Samott:
"Én gyakran kapok olyan kritikát, amelyet részben elfogadok természetesen, hogy a jobboldal túlságosan a nagy üzenetekre összpontosít, következésképpen ezeknek a szakmai tartalma üres. Én azonban azt a politikát nem tartanám helyénvalónak, hogy szakmai üzenetekkel próbálkozzunk, miközben a fülek nem nyitottak egy bizonyos körökön kívül ezekre a javaslatokra. Tehát én továbbra is a néppárti politika híve vagyok: őszinte, világos üzeneteket kell küldenünk megfelelően általános szinten. Ezt szeretném, ha az értelmiségünk nem minősítené felületességnek vagy üres kommunikációnak. De hogy ne így történjen, ahhoz rendszeresen egy másik szűkebb világban elő kell terjeszteni a szakmai javaslatainkat is annak érdekében, hogy részben bevonjuk a saját szellemi holdudvarunkat ebbe a küzdelembe, részben pedig, hogy a nagy általános, átfogó üzeneteinknek is meglegyen a szakmai hitelessége."
orbanviktor.hu/beszedek_list.php?item=66

kamasuka 2009.03.09. 11:18:10

Amúgy mondjatok már egy Jobbikos programot. De ugyanolyan konkrétot, amilyet a Fidesztől is követeltek? Esetleg egy Jobbikos gazdasági szakembert aki ha kormányra kerülnek, tudja mit kell tenni? Nem azt mondom, hogy nem kell egy radikális változásokat sürgető párt a parlamentbe, hanem hogy először el kéne zavarni a picsába a most kormányzókat, közösen, aztán ha ez megvan, akkor el lehet tervezni a jövőt, hogy ha legközelebb a Jobbik ismét bejut a parlamentbe, akkor mit hogyan fog csinálni, mint középpárt.

Mellesleg kormányzati pozicióban lévő ill. korábban kormányt adó pártok 2006-os programjai, szemezgetve:
MSZP programok (adócsökkentés, nem lesz vizitdíj, nem lesz kórházi napidíj - végül is nem lett, de nem úgy, ahogy ők hírdették ... -, 4es metró 2009-re, kisebb kormányzat, kevesebb minisztérium, stb.)
SZDSZ (masszív adócsökkentés, 4-es metro 2009-re, kisebbb kormányzat, kevesebb minisztérium, államtitkár, stb.)
Mi is valósult meg?

Na ennyit a programokról ...

civilkontrol 2009.03.09. 11:21:03

Kedves baloldali barátaim,

Engedjétek meg, hogy elmondjam, a saját verziómat, szerintem miért is gyűlölitek Orbán Viktort. Miért teszitek mindezt annak ellenére, hogy ez már számotokra is kellemetlen. Hiszen ezzel nyíltan kiálltok egy olyan erő mellett, mely nem csak előttünk, de egész európa és a pénz világa előtt is megbukott!

Azt hiszem a legtöbben nem ezt az erőt támogatjátok, hanem valami ellen cselekszetek. Azért támogatjátok a jelenlegi gyalázatot, mert rettegtegtek valami ennél is rosszabbtól.

Vajon tényleg ennyire rettegni kell Orbán Viktortól? Igen, erről a média gondoskodott. De miért? Mit tett, ami rettegést keltett? Államcsődbe kormányozta az országot? NEM. Folyamatos, már-már polgárháborús állapotot idéző etnikai villongások voltak tapasztalhatóak? NEM. Emelkedett az eladósodottságunk a döntéseinek következtében? NEM! Próbálta roncsolni valaha is a közérdeket? NEM, plázák helyett színházakat, iskolákat, egyetemeket épített, várakat újíttatott fel, és a nemzeti jelképeinket: Értsd összetartozásunk legfontosabb zálagait óvta! Jártatok mostanság Esztergomban? Látogassatok el oda! Nézzétek meg, hogy micsoda lélegzetelállító szobrot emeltetett a polgári kormány István megkoronázának felemelő pillanatáról! Közös kiindulópontunkról, az alapkövünkről!!!

Nem lehet, hogy valójában olyan hibákért fabrikáltak belőle bűnbakot, melyeket nem ő követett el? Orbán Viktor tettei ha nem is voltak minden esetben tökéletesek, alapvetően nem szorulnak magyarázatra.

Akkor mégis mi lehet a baj? Mi táplálja tovább az ellenségkép fennmaradását? Egyetlen épkézláb érvet lehet hallani: Orbán Viktor a hatalom bolondja. Meghalna a hatalomért! (Mondja ezt a jelenlegi miniszterelnök...) A hatalomért megbolondul és a hatalomtól megbolondul! És hogy már a beszédén is látszik, hogy csak színészkedés az egész, tettek nincsenek a szavak mögött, csupán a hatalom megszerezése a cél. Mert nem más ő, mint a hatalom megszállotja.

Ez jogos érv lehetne. Ezzel bizony óvatosan kellene bánni.

Pontosabban jogos érv lenne, ha igaz lenne! De még ha így is lenne, hataloméhesen is szebb világ épült akkor 4 év alatt, mint az utóbbi 7 évben. Hataloméhsége ellenére pedig 2002-ben egyetlen kétkedő szó nélkül adta át a stafétát! A média pedig elhitette velünk ennek az ellenkezőjét!

Ha Orbán Viktor valóban csupán a hatalom megszerzését akarná, miért nem teszi most meg? Egyetlen mondatával emberek millióit vihetné a parlament elé! Megteszi? Nem! Azért nem, mert az Alkotmány erre nem ad neki lehetőséget és ő ezt tiszteletben tartja. Nekünk viszont ad! Mi ugyanúgy, ahogy odaadhatjuk, el is vehetjük a hatalom botját a kezekből! Ezt kellene tennünk!

A jelenlegi erők, ezáltal Ti, támogatók is vádoltátok őt kirekesztéssel, szélsőséges eszmékkel, hataloméhséggel, és egyéb páratlan tulajdonságokkal. De valójában az általatok támogatott erő becsapott Titeket, mert a hamis vádakat elhittétek és Ti is a hibás feltevések mellé/mögé álltatok.

Pedig a gyűlölet egyetlen alapjául szolgáló érzelmi szál (hatalomvágy) sem állja meg a helyét. Az általatok támogatott elit felhasználta az érzéseiteket, melyek téves megállapításokon alapultak. A Ti rossz érzéseiteket használta föl a hatalom egy nem tökéletes, ámde tisztességes, erő bemocskolására, ellehetetlenítésére, pusztán a saját hatalma megszerzése és annak megtartása céljából.

Ha kérhetek ilyet, fordítsatok egyet a gondolkodásotokon. Pédául azért az érvért amiért korábban a jelenlegi hatalom kért bizalmat: Mert Orbán Viktornak valóban van szaktudása! Mert képes "szakértői" kormányt csinálni, ahogy ezt már korábban is megtette. Sőt, a saját érveitek egyik legismertebbikét is megvizsgálhatnátok: attól még, hogy nem szimpatikus, kiváló szakember!

Baloldali barátaim, én csak annyit kérek, nézzétek végig Orbán Viktor évértékelő beszédét! Először csak a szöveget hallgassátok meg kép nélkül, lehetőleg eltorzított hanggal. Sőt, képzeljétek a hang helyére Gyurcsány Ferenc, vagy akár Szili Katalin hangját! Ha ezeket a szavakat Ők mondták volna, lett volna bennetek ellenérzés?

Eztán nézzétek meg a képet is az eredeti hanggal együtt. Vizsgáljátok meg a gesztusait, az elcsuklásokat! Vajon tényleg színészkedik? Nem érdemelne ezért Oscart? Az fel sem merülhet, hogy valóban szereti a hazáját, és szeretne tenni érte??

Semmi olyat nem mond, amiből ne sugározna a hazaszeretet! Ami nem más, mint a mindannyiunkért tenni akarás! A szaktudásáról már számot adott, beszédes eredményekkel, melyet a média szándékosan eltorzított, eltitkolt!

Az a "nagymédia" melyben nem látható a Célpont című hírtévés műsor, mely heti rendszerességgel leplez le iszonyatos korrupciós ügyeket! A rendőrség és ügyészség szinte már nem is keres. Megnézi a heti Célpontot, elkéri az oknyomozó anyagokat és folytatja a nyomozást. Miért nem láthatjuk ezt a nagymédiában? Miért titkolják ezt el előlünk? Kinek szolgálja érdekét, hogy erről minnél kevesebben szerezzünk tudomást? Vegyétek észre, hogy a hatalom, melyet éltettek, minden ágában romlott és hibás alapvetéseken nyugszik!

Orbán Viktor azonban nem csupán komoly szaktudás birtokosa, hanem a hazájáért, mindannyiunkért szeretne cselekedni! Nem önös érdekből a hatalom megszerzéséért, vagy nagyobb autóért, több befolyásért, hanem hazánk jobbá tételéért! Egy haza és nemzetszerető emberrel van dolgunk.

Erre szokták azt mondani, hogy már csak az kéne! Mindeki egy erőt támogasson?? Az maga a diktatúra! De miért kellene egy jó szándékú erő helyett egy nyíltan állam ellenes hatalmat megtartani??? Milyen észérv szólhat emellett?

Orbán Viktor ugyanzt érezte 89-ben és érezheti ma is, mint most én! Én, aki kéréssel fordulok Hozzátok, hogy ezzel is előrébb lendítsem mindannyiunk ügyét, mert hiszem, hogy ez lehetséges.

Tiszteletteljes kéréssel fordulok hozzátok, hiszen Ti, épp úgy, ahogy mi is, hittetek egy célban és annak eszközében! Hittétek hogy az általatok támogatott erő hatalomhoz jutásával mindannyiunk ügyét viszitek előbbre. Hittétek, hogy ti látjátok jobban az összefüggéseket és az általatok támogatott erő munkálására van szüksége mindannyiunknak. És ezt nyilvánvalóan a legjobb szándékkal tettétek!

Kérlek lássátok be, hogy ez nem sikerült! A jelenlegi hatalom kudarcot vallott!

Ti, a jelenlegi erők támogatói és mi itt a konzervatív oldalon egyetlen dologban különbözünk: Otrombán fogalmazva, a mi bizalmunkkal kitüntetett erőnek volt igaza, a mi "valóságlátásunk" volt helytállóbb. Mi láttunk át a hatalmi fogaskerékként működő média torz függönyén! Akár fordítva is történhetett volna, de így esett. Ezért nem haraggal, hanem kéréssel fordulunk hozzátok. És ha elfogadjátok, kezet nyújtunk felétek! Fogadjátok el, hogy a szavazatotokkal kitüntetett elit visszaélt a bizalmatokkal. Ne mentegessétek őket tovább!

A bizalmatokkal való visszaélés pedig éppen olyan becstelen dolog, mint egy másik, egyébként tisztességes erőt, embert folyamatosan besározni, szélsőséggel összemosni. Mely média akciókról már számtalanszor bebizonyosodott, hogy hazugságon alapultak!

Kérlek nézzétek meg ennek az embernek a beszédét és próbáljatok eljátszani a gondolattal, hogy amit mond: IGAZ! Hogy hisz abban, amit mond! Öszintén mondja, hátsó szándék nélkül! Hogy nem csak erkölcsöt papol, de úgy is cselekszik, szavait nem szavazatszerzés motiválja, hanem a mondandóját akarja megvalósítani!

A konzervatív embereket pedig arra kérem hogy ne torkolljuk le lépten nyomon baloldali társainkat! Orbán Viktor sem tesz ilyet, nekünk sem szabad! Ők épp úgy baloldali érzelmű emberek, mint mi magunk! Ha újjá akarjuk építeni a hazánkat, akkor minden kézre szükség lesz! De ha munka helyett az öklünket rázzuk egymás felé, nem lesz két kezünk!

A folyamatos acsargással a jelenlegi ártó hatalomnak teszünk szolgálatot!

Csak egy pillanatra gondoljatok bele, hogy mit éreznénk, ha az események fordítva lennének. A mi támogatásunkkal bíró hatalomról derülne ki, hogy képtelen a problémáink megoldására. Hogy a bizalmunkkal kitüntetettek tönkretették a körülményeinket, a hazánkat. Ugye milyen nehéz lenne belátni? Belátni, hogy tévedtünk és az általunk tisztelt és támogatott emberek valójában nem érdemelnek tiszteletet? Szörnyű lenne! Tanusítsunk megértést azok felé, akiknek most ezt a nehéz utat kellene bejárniuk!

Barátaim, ha másért nem, azért segítsetek, mert ez nektek és támogatottjaitoknak is elemi érdeke! A biztosan elkövetkezendő ellenzéki években elindulhat egy megtisztulási folyamat, idő adatik, hogy a jelnlegi hatalom felvegye a lépést a korral és igazi baloldali erőként térjen vissza! És további új, vagy megújult erőket is fogadhat a hatalmi paletta.

Ha pedig a látszat ellenére a bizalmat kérő erő mégis elkövetné ugyanazokat az elemi hibákat, amelyeket a jelenlegi hatalom vét akkor egy megtisztult, tisztességesebb és szakmaibb pártokból álló parlamenttel tudjuk majd helyre utasítani!

Csak ne hagyjuk azt, hogy a média ismét olyan dolgokat hitessen el velünk, melyek nem úgy történtek, mint ahogy tálalják!

Át kell lépni a saját árnyékunkon. EGYÜTT!

zsebforradalom.blog.hu/

Samott 2009.03.09. 11:30:15

@Bummer: Ha abban a "szukebb vilagban" nem kell NDA-t alairni hogy az erdeklodok megismerhessek a valodi programot akkor talan meg lehetne osztani azokkal akik viszont igenylik ezt a formatumot... nem kell Orbannak hirdetni naggyulesen, de a part szakemberei (van meg nekik olyan?) azert beszelhetnenek rola...

icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.03.09. 11:30:38

@Zoli28: Amit nyomsz, a szokásos szavazatmaximáló fideszes demagógia. Kit érdekel? Mit tett a fidesz 7 év alatt? Semmit. Mit tettek a pöcsök 7 év alatt? A gárda legalább magyarokat mentett ki a cigányok karmai közül. De egy öntevékeny polgári csoport se volt ott.

Tényleg, léteznek még egyáltalán ezek a fideszes sejtek? Ha igen, mire várnak? A nagy eggyüttmozdulásra, ha int a vezérbácsi? Saját ötletük az 0? :D

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.03.09. 11:32:12

"Így aztán a Fidesz már időtlen idők óta nem mond semmit. "

Ez így hülyeség!
Nem mond KONKRÉTUMOT!

És jól is teszi!!!!!!

Ez a beszéd tökéletesen alkalmas volt a szavazóbázis megtartására.

Nem volt offenzív, nem volt depresszív, beszélt arról, h másfajta kaptitalizmust kell csinálni, és érzelmileg is jól fogta meg a hallgatót.

Nincs több szavazóra szükség, kár lenne ezért kepeszteni.

A valódi és részletes progi feltárása többet vinne, mint hozna.

Egyszerűen azért kell a fideszre szavazni, mert 98-02 között sokkal jobban csinálta, mint utána a tehetségtelen banda.

Pont, mint a fociban a tippmixnél.

Ha az MU játszik a Fradival, akkor az MU-ra teszel, mert az volt addig a jobban játszó és eredményesebb.

Ennyi.

Bummer 2009.03.09. 11:34:55

@Samott:
Beszélnek is. De nem neked. Hanem például egész biztos vagyok benne, hogy például Csányi Sándor pontosan ismeri az elképzeléseket.
Persze a nyilvánosság előtt ő is azt mondja, hogy "nem ismerem a Fidesz gazdasági programját".

zoli29 2009.03.09. 11:42:33

@icelpro:

Ahogy az előbb is mondtam: Hajrá!

Samott 2009.03.09. 11:45:14

@Bummer: Tehat eltitkoljak, elolem azaz a valaszto elol? Ehhez kepest oszod kismiska volt...

Bummer 2009.03.09. 11:47:46

@Samott:
Nem egészen erről van szó.
Hanem arról, amit fönt már írtam:
"Nemrégen csináltunk egy kis felmérést, ami arról szólt, hogy mit gondolnak az emberek a nyugdíjak reálértéken való befagyasztásáról. Ezt nyolcvan százalék elvetette. Amikor azt kérdeztük meg, mit szólnak egy olyan politikához, amely a nyugdíjak reálértékét meg fogja őrizni, akkor nyolcvan százalék helyeselte. Ez a két állítás ugyanaz."
Média(demo)krácia van. Azt lehet elmondani, amit a választók úgy is értenek, ahogy mondják. Ez eléggé leszűkíti a lehetőségeket.

Samott 2009.03.09. 11:55:46

@Bummer: Erre en is leirtam mar, hogy ne ebben a temaban tartsanak naggyuleseket, de akit erdekel az ismerhesse meg. A "nem verem nagydobra mert nem erre kivancsiak az emberek" es a "csak az arra erdemesek ismerhetik meg" kozt azert meg van nehany fokozat.

feliguresvagyfeligtele 2009.03.09. 11:56:50

Zorbán a párosujjú- patássátán

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.03.09. 11:57:37

Oké, lehet, hogy beszoptuk a szoci propagandát. Ez még önmagában nem lenne a baj, a probléma az, hogy rajtunk kívül még pár százezren be fogják szopni. Az alapjáraton konstans kampány mellett egy-két hete az MSZP kommunikációs offenzívát indított, amelynek fő üzenete: Orbánnak nincs programja. Ezt fogják mondogatni a nyuggerek a rendelőben, a Farkasházy a Heti Hetesben meg a prolik az Arany Ászok sörözőben. Ha erre a Fidesz nem talál ellenszert, nagyon rábaszhat, mint már tette néhányszor.

osborne 2009.03.09. 12:01:38

dear ladies and gents, itt a szófelhős változat vizuális típusoknak:

www.wordle.net/gallery/wrdl/627910/OV11

Samott 2009.03.09. 12:11:44

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Az az igazsag, hogy most annyira eros a fidesz, hogy akar oszinten bevallalhatna egy Orients fele programot is.

reality 2009.03.09. 12:16:11

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Választási kampányvan? Nem! Akkor meg mi értelme azon rágódni, hogy ki hogy szopja be a kommunikációját?
Most komolyan! Ha ilyen offenziv média-kampányt indít az Mszp mikor nincs is mondaniuk, kritizálniuk, mi lenne abban az esetben, ha a Fides előjönne a programjával???
Avagy ilyen rövid az emlékezetetek?

Gandalf Garaboncias 2009.03.09. 12:25:00

A beszéd egyértelművé tette: a Fidesz nem készül előrehozott parlamenti választásokra, kivárja a belpolitikai fordulattal 2010-et. Ilyen tervekkel érthető, hogy Orbán nem beszélt konkrét elképzelésekről, mert nem akarta az EP-választásokat belpolitikai programvitával végigcsinálni. Nem is érné meg nekik, ha már az idei kampány során szétcincálnák a programjukat, inkább új világrendről, új kapitalizmusról beszélt, ami könnyebben kapcsolódhat az EU-s kampányukhoz. Majd a jövő évi Orbán-beszéd lesz a nyitány a választási kampányt jelentő belpolitikai harcokhoz.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.03.09. 12:26:22

"Ha erre a Fidesz nem talál ellenszert, nagyon rábaszhat, mint már tette néhányszor."

Az lenne az ellenszer, h bejelenti a 13. havi nyugdíj+bér elvételét, áfaemelést, stb....

Erre már alakult egy párt. Neve is van: mdf.

Majd kiderül, h beválik-e neki.

A fidesz nem mondhat részletes programot, mert, ha
a) igazat mond, betörik a feje;
b) ha hazudik, akkor nem reálpolitikus, később verik el rajta a port, 2014-ben biztos bukta.

A FIDESZ két ciklusra játszik!

Ebből az elsőt már csak elbaszással lehet elveszíteni, de a másikhoz nagyon fel kell kötni a gatyát..

Mellesleg az EP választás, és európai ügyekkel kampányolnék.

Arra meg, h "mé nincs program a hazai dolgokra"

az a válasz, h

a) magának a kormánynak sincs!!! Mé van?
b) Nincs parlamenti választási szitu, akkor majd lesz.

Nem fog beválni a szociszöveg, és az sem baj, ha az ingadozókból nyernek 100-200ezer szavazót. Nem számít. A lényeg, h a fidesz ne veszítsen a bázisból.

Üdv.

Karcolt lendület 2009.03.09. 12:30:06

Kivételesen megnéztem Orbán beszédét és nem nagyon értem a sajtóban és pl. ezt az itt megjelent cikket. Nem szoktam nagyon védeni Ovit, de most megteszem:

1. Orbán a jobb beszédeiben - mint ebben - nem konkrét programot ad (és törvényjavaslatokat fogalmaz meg), hanem egy jövőképet vázol fel, ami kb. '96 óta nem igazán változott: egy osztrák/német mintájú polgárosult társadalmat képzel el. (A probléma ezzel max. az, hogy az ehhez szükséges morális alapok a Kádár-rendszer miatt szolidan vannak meg a társadalomban.)
Azaz Orbán nagyrészt a közép- hosszútávú célokról beszél, és csak kis részbe az ezekhez vezető eszközökről. Ez természetesen érthetetlen azok számára, akik a különböző intézkedések felsorolását gondolják programnak - akármi is legyen az adott intézkedések hatása. (2002-ben ugyanez a különbség megvolt az MSZP és a Fidesz programja között: az MSZP-é egy ötlethalmaz volt különböző intézkedésekről, a Fideszé egy logikusan felépített koncepció volt, mi is vezet a polgári társadalomhoz.)

2. A pénteki beszédben is benne volt a gazdasági programjuk alapja - ami min. 2006 óta ugyanaz: a foglalkoztatottság erőteljes növelése: több adózó, kevesebb eltartott. Sokat emlegette (most is) a kkv-kat és hogy munkából legyen érdemes megélni az embereknek.

3. Ezen kívül is egy csomó utalás volt benne, mihez milyen elven nyúlnának hozzá. Nem olyan bonyolult kitalálni belőle, mit is csinálnának.

A "Fidesznek nincs programja" kommunikáció csak arra van, hogy elfedje, a kormánynak sincs programja - halvány lila fingja nincs, mit csináljon -, de legalább februárban bátran összelapátolta a Fidesz (ill. más tanácsadók lesöpört) javaslataiban található, korábban vuduzásnak vagy megvalósíthatatlannak minősített ötleteit és előadta sajátjaként. Persze még ezeket is sikerült gyávaságból úgy kiherélni, hogy semmi értelme nem lenne.

Ha Orbán nem rángat elő megint valami Mikola-szerű hülyét a választások előtt, akkor ilyen kommunikációval lazán megnyeri a választásokat.

Google 2009.03.09. 12:45:27

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Pár százezren nemcsak beszopják, éhezik is a szoci propagandát.
Nem hiába fizetik a propagandistáikat, a pénzért meg is kell dolgozniuk amazoknak. Akár ki is vetkőznek magukból, lásd: Gréczy uszító tevékenységét.
Soha nem fog mindenki egyetérteni a Fidesz célkitűzéseivel, nem lehet, nem is kell, pluralizmusban élünk.
Hozzájuk szólnak, nem hozzánk, amikor teli szájjal hirdetik: nincs programja a Fidesznek. De nem ez a legnagyobb bajuk a valóban ellenzéki párttal, hanem az, sarokba szorította őket.
Vajon meddig maradnának hatalmon, ha csak rajtuk múlna?
És a híveik vajon meddig támogatnák őket nyugodt lelkiismerettel?
Elfeledve azt, másnak is meg kell adni a lehetőséget, főleg akkor, ha a dolgok ennyire ramattyul mennek, néha várhatnak ők is a sorukra. Félre is lehet állni, ha úgy hozza a helyzet.
De ők magukat a hatalom természetes birtokosainak tekintik, a mások, akik nem fekszenek le nekik, betolakodók csupán.
Meddig még?
Meddig fogadjuk el, meddig vesszük be a poros frázisaikat? Azokban miért nem lehet folyton-folyvást kételkedni?

zoli29 2009.03.09. 12:47:04

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

2 lehetőség van:

1. A Fidesz megengedi, hogy az MSZP tematizáljon, és arról szóljon a közbeszéd, amiről a baloldal akarja (mellesleg ebben támogatja a kormányt a Hír TV és Echo TV kivételével a teljes magyar média)
2. A Fidesz nem engedi, hogy az MSZP tematizáljon, hanem továbbra is arra fekteti a hangsúlyt, hogy ki miatt jutottunk idáig, és bízik abban, hogy ezt az egyszerű igazságot (Gyurcsány a hibás) megértik az emberek, a milliárdos propaganda ellenére is

Szerintem az első nem lenne szerencsés, mert a Fidesz védekező pozícióba kerülne, és neki kellene magyarázkodni.

Ezért szerintem nekünk nem kellene belemennünk ebbe a játékba, hogy "miért nincs már program?".

Karcolt lendület 2009.03.09. 12:48:58

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
Szerintem ez csak arra elég, hogy a nem Fidesz-szavazók továbbra se legyenek Fidesz-szavazók, a bizonytalanok bizonytalanok maradjanak.

@Samott:
A probléma, ha hivatalosan bármilyen programmal előjön a Fidesz, akármi is van benne, a tartalmáról összevissza fog hazudozni az ellenfél.

Az Oriensét elolvastam, egy nagyon jó, logikus, triviális intézkedésekre építő - valójában különösebb megszorításokkal, nagy áldozatokkal nem járó program - mégis aztán olyanokat olvastam róla, hogy az éhséglázadásokhoz vezetne meg forradalomhoz. Na ennyit arról, mi történne, ha ezt nyíltan bevállalná a Fidesz. Mert lehet, mi ketten elolvasnának a programot és saját véleményt alakítanánk ki, de már a különböző netes fórumokon is csak sztereotip baromságokat hajtogatnának róla pro és kontra, nemhogy a kocsmákban.
(Amúgy szerintem az Oriens programjára utalás a Fidesz kapcsán nem teljesen alaptalan.)

Abban igazad van, jogos elvárás tőlünk, választók részéről, hogy megismerhessük egy párt programját - ez részemről is így van, nem is tudom ennek hiányába, kire érdemes szavaznom. (Vagyis az LMP-ét ismerem, szimpatikus, de vannak vitáim vele.) De sajnos programmal csak néhány 10e embert lehet megszólítani, még a kis pártok maradék szavazói is rövid szlogenekre buknak és egyéb érzelmi alapon szavaznak.

Google 2009.03.09. 13:11:04

Magának használni már nem tud, azért árt ahol tud, és ott is ahol nem, a Fidesznek a Puszta Triumvirátus. (Olajfa sincs, kár ábrándozni ilyesmiről.)

A jövőkép a legfontosabb, legtöbbünk azt áhítja, vázoljanak fel célokat, hangsúlyokat, legyen egy koherens kép, egy irány, arra megyünk, azt akarjuk.
Azt már meguntuk, hogy napról-napra változik a helyzet, ide kapunk, oda kapunk, oszt' semmit nem fogunk, csak kiba*ott jó baloldali programokat! Minek?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.03.09. 13:13:08

"Amúgy tényleg, van valakinek fingja arról, hogy mit csinálna Orbán kormányra kerülve?"

Ez nagyon igaz. A Fidesznek nincs programja. Mesterhazy Attila is ezt mondta es en elhittem neki.

Google 2009.03.09. 13:16:03

Miért akarnak most összefogni, amikor a sza*ba vitték a kormányzást?
Miért nem akartak 2002-ben, 2006-ban összeborulni ?
Gyávák.

Kelevéz 2009.03.09. 13:25:57

A szerzőkkel általában és részleteiben is egyetértek. Sötét maszatolás folyik a FIDESZnél.
A kommentelők jelentős része azt gondolja, hogy ha a FIDESZ nem mond semmit az előttünk álló teendőkről, az azt jelenti, hogy végtelenül felkészült, és ügyesen titkolja a tutti frankót egy jövőbeni fontos pillanatig. Az, hogy a FIDESZ nem beszél nyíltan, őszintén, érthetően, az azért van, mert így fogja ki a szelet a ballib média ördögi erővel hajtott vitorlájából. Az, hogy OV a kapitalizmus temeti, és az etatizmust húzza elő az évértékelő kalapból, az az ő látnoki nagyságát mutatja, és nem az osztogató-fosztogató-újraelosztó működésbe való beleragadását.
Nem lesz itt se kétharmad, se jó világ.
Bár ami most van annál valószínűleg a legrosszabb formájú FIDESZ is jobb lenne.
Na, ez a baj!

Bummer 2009.03.09. 13:34:56

@Samott:
De könyörgöm, a Kéri-körrel művelt médiakampány a legszebb példa, hogy miért nem lehet. Jelentésileg ugyanazt mondta, mint Gyurcsány, és mégis teljesen más volt a visszhangja.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.09. 13:35:47

@icelpro:
Nekem kétségeim vannak a Jobbik középpárttá való avanzsálásával kapcsolatban.
Taktikai okokból a Jobbikra szavazok, de én Vona Gábort és társait nem tartom sokra. Max arra lennének jók a parlamentben, hogy egyensúlyozzák a kádárista hangokat. Az EP-választásra jó húzás volt Morvaival előrukkolni, de 2010-ben Morvainál több kell. És több kell a burkolt zsidózásnál és nyílt cigányozásnál. Nem azért, mert a két etnikum ártatlan az ország lezüllesztésében, hanem azért, mert a felelősökre való mutogatásnál fontosabb, hogy elinduljunk a felszínre. Ehhez pedig jobboldali összefogás kell, amihez meg szalonképes politizálás. Nem kell PC-nek lenni, csak olykor illik gesztusokat tenni a legyőzött ellenség felé. Szánsékosan írtam ellenséget.

zsögödbenő 2009.03.09. 13:40:23

Egyetértve KK+TT megállapításaival nyilvánvalóak látszik, hogy a Fidesz nem tud az általánosságoktól elszakadva valami tényleges, használható cselekvési tervet letenni a nemzet képzeletbeli asztalára. Régóta meggyőződésem, hogy ez részben azért van, mert egyszerre sok lovat akar a létező egy darab seggével megülni: nyuggerek nyalása a tizensokadik nyugdíj vérük általi megvédésével, mindeközben az aktívaknak, különösen a kkv szektor számára adókönnyítés ígérete, mindeközben maszatolás akörül, mit is kéne tenni a szociális és egyéb segélyen élők óriási tömegével (Farkas Flóriánnal súlyosbítva).
Ráaádsul még mndig láthatóan hiszenk abban, hogy puszta kommnikációval, a "most már sokkal szarabbul élünk, mint 8 éve" szlogennel kampányolni elegendő. És mindig meglepődnek, amikor az ellenoldal is aktivizálja magát.
Szakembereket kéne végre szerezni. Közgazdászokat (nem Varga Mihály kaliberűeket), jogászokat (nem Répássy Róbert kaiberűeket), arculati és kampánymenedzsereket (Szijjártó - haha...), orvosokat, tanarakat etc. Fel kéne ébredni a homogén zemberekezésből és megnézni, milyen a magyar társadalom valójában, milyen törésvonalai vannak, milyen különböző rétegigényei, preferenciái stb.

kamasuka 2009.03.09. 13:40:29

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
Anyósom is ezt mondta, aztán rájött, hogy hülyeséget beszél ...

kamasuka 2009.03.09. 13:42:44

@Samott: Méé, választááás ván? Nincs. Ákkkó minék a prográm? Hö?

szpal 2009.03.09. 13:45:27

Én is a Jobbikra fogok szavazni. Pedig eddig, 98-tól kezdve mindig a Fideszre szavaztam.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.09. 13:45:49

@Kelevéz:
Szerintem azért vannak világos üzenetei a Fidesznek. Például a felelősségre vonás, a PSZÁF jogkörének bővítése a pénzpiac megzabolázása érdekében, a külföldi tulajdonú bankok működésének átstrukturálása, a hazai kis- és középvállalkozások támogatása állami tendereknél, hogy a pénz itthon maradjon, adócsökkentés, stb. Ennyi megteszi az elején.

Samott 2009.03.09. 13:46:59

@Bummer: Persze, mert ott titkolozas meg szivargas volt... azt senki sem szereti, es persze lehet felretajekoztatni felinformaciok alapjan. De ez a zsakbamacska jatek buzlik nekem... persze meg nincsenek itt a valasztasok, de gyanitom akkor se lesz jobb a helyzet. Mondjuk felesleges is ez a szajtepes itt, hiszen mint tudjuk a valasztasi meg a kormanyprogram ket kulonbozo fogalom... :)

ÁrPi 2009.03.09. 13:53:12

@Samott:

Bummer: Tehat eltitkoljak, elolem azaz a valaszto elol? Ehhez kepest oszod kismiska volt...

Nem kismiska vagy te Samott...
Hooooogy?? Mivaan? Orbán milyen államháztartási sarokszámokat titkolt előled amintmondod "a választó" elől??
..és hol van itten a Fidesz parl. ciklus-duplázása?

GyF hatalombanlévőként immár parl.választást is nyert 06május26. Őszöd idején, és az EXPLICIT zárt frakcióülésen saját koaliciós oldalának előző négyévét nevezte elkúrásnak, szarozásnak.

Amúgy olvasd már a Bummer által ajánlott ide is berakott OV linkeket!

Google 2009.03.09. 13:55:29

És egyiknek sincs itt az ideje. Sem a választási, sem a kormányprogramnak.
Lehetne az bármilyen jó, úgyis inkább Bokrost, mint Orbánt választanák.
Ha már a nagyszerű Gyurcsány nem maradhat.

Google 2009.03.09. 14:00:58

Nem program kell nektek, hanem az, valahogy megszabaduljatok a Fidesz-, illetve Orbán-veszélytől.
Legalább lennétek őszinték, nem össze-vissza szövegekkel sunnyognátok itt.
Váltógazdaság van, mindenkinek meg kell adni a lehetőséget. Még Orbánnak is.

Pelso.. 2009.03.09. 14:06:59

Olvasom feljebb, hogy a hazai kis és közepes vállalkozások támogatása... Nagyon fontos lenne, mindnyájan tudjuk, miért.
Szépen hangzik, most mégiscsak egy komoly tartalom nélküli pr gondolat.
Mert: hogyan, s miből? Költségvetésből, bérből-fizetésből élők adójából?

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.03.09. 14:10:24

Farkasházy Teddy azt mondja, hogy Ojbán maga az öjdög.

@Mr Falafel:
Ezek nem programok, mert jelen pillanatban nem zabolázni kell a pénzpiacot, hanem pont felpörgetni. A kis és középvállalatokat lehet támogatni, de egyrészt nincs miből és azok a büdös szocik most nem akarnak egy Bokros csomagot kidobni, amihez képest lehet osztogatni (ugyan miért is tennék?). Adót csökkentetni lehet, de aztán nem kell felháborodni, ha az unióban lenyelik a nyelvüket a költségvetési számok láttán. Persze megoldható az adócsökkentés, ha cserében olyan népszerű intézkedéseket foganatosít a kormány, mint vizitdíj, tandíj, nyugdíjak csökkentése, 100 ezer közalkalmazott kirúgása, a tanári óraszámok növelése, nyugdíjkorhatár növelése, rokkantnyugdíjasok felülvizsgálata, Gyes-Gyed eltörlése, csökkentése (Montenegroban a gyerek féléves koráig van támogatva az anyuka) .

1: Jön Viktor és megcsinálja ezeket --> hol itt a társadalmi felhatalmazás az adócsökkentő, munkahelyteremtő részen túl.
2: jön Viktor és nem csinálja meg ezeket, csak az adót csökkenti --> Többet a büdös életben nem beszélhet böszmeségről, meg semmittevésről.
3: jön Viktor, de addigra megcsinálja a mostani kormány --> erre nem számítanék

ha hiteles akar maradni, lófaszt sem mond, mert még számon kérné valaki rajta

kamasuka 2009.03.09. 14:12:33

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Nem tud nagyon rábaszni, csak akkor, ha bármit meghírdet konkrétan, ls korábbi postjaim, mert azt szétszedik, lls. Kéri eset, pedig ott semmi konkrétumunk sincs, hogy mi hangzott el, max amit a Népfasza és társai szajkóztak, de ha olyan hatalmas valami lett volna, akkor úgyis halljuk. De persze várható, hogy a választások előtt mégis előkerül a titkosszolgálatok által lehallgatott Kéri beszélgeséses részből valami, és akkor úgyis lesz min csámcsognia a ballereknek, persze mindez megvágva, amolyan köteles stílusban, majd összehasonlítva a Fidesz akkori programjával, amiről úgyis azt mondják majd, hogy nincs is a Fidesznek ...

Ha az ősballerek nem mennek el, jó, ha elmennek, háromfelé - MSZP-SZDSZ-MDF - szavaznak, ami szintén jó, mert tördelődik a szavazat, de ennyit az a megmaradt kevés ősballer nem tud behozni a parlamentbe. A charteresek meg úgyis hazajönnek jövőre is az SZDSZre szavazni, kérdés, hogy elég lesz-e ez nekik? (Szerintem nem.) Az ingazdozók, meg az aktuális minta alapján fognak szavazni, de nagy eséllyel nem az országmegmentő qurcsányira, bár semmi sincs kizárva, de azért meglepődnék, szóval kispártokra szétszórva, esetleg ismét beszopva a "Somogyért" szintű MSZMP KB-s baromságokat. A kispártok mellettiek után lesz köztük cigányvidékről jött Jobbikra szavazó (ha már így alakul, remélem bejutnak, nem vész el a rájuk szavazók szavazata, és megy át esetleg az SZDSZre vagy az MDFre), aki rendet követel, és lesz olyan aki szépen a Fideszre szavaz, mert már 2006-ban megutálta a mestert. Tényleg meglepődnék, ha ebben a szar gazdasági helyzetben az ingadozók közül sokan az MSZPre szavaznának.

Végül, csak annyit, aki programot kér, gondoljon bele, hogy milyen programmal jött az MSZP 2006-ban, mit állítottak, és minek a megvalósításához kezdtek hozzá, és mi valósult meg bármelyikből is, amit vagy előtte vagy utána, vagy 2009. március 9-ig bármikor is meghírdettek, hol tart most az ország, és mennyi a felvett hitelünk, valamint mire költik!

Szibarita 2009.03.09. 14:12:52

En emlekszem, mit mondott Orban, azt mondta, hogy allamositani kell a penzugyi szektort es hogy vege a kapitalizmusnak (ez magantulajdont jelent?). Hogy nektek ez fel sem tunik, remekul illusztralja, milyen hazug a mondando a pancsersegrol.

Mas szempontbol is vicces a poszt, eloszor lehazugozza azt az allitast, hogy a masik oldalnak jobb szakemberei vannak majd kifejti, hogy az oveik meg egyaltalan nem latszanak.

kamasuka 2009.03.09. 14:13:30

@szpal:
Remélem bejuttok, mert ha nem, akkor az MSZPre, esetleg az SZDSZre és az MDFre szavaztál. Gondolom nem rájuk akarsz ...

Bummer 2009.03.09. 14:16:35

@Szibarita:
Hát te se vagy egy nagy filológus.

kamasuka 2009.03.09. 14:19:52

@Google:
Arra leszek kiváncsi, hogy ha Orbán nyer, bár az sem biztos, hogy ő indul majd jelöltként, akkor
1. ha sikeres, miként fogják később liberobolsi oldalon a patásképet megreformálni?
2. ha mégsem őt jelöli a Fidesz MEnek, akkor miként fogják megreformálni liberobolsi oldalon a "patásördög csak a hatalomhoz ragaszkodik" verziót 2010 után? :D

Bummer 2009.03.09. 14:21:13

@pancho_sanza:
"vizitdíj, tandíj, nyugdíjak csökkentése, 100 ezer közalkalmazott kirúgása, a tanári óraszámok növelése, nyugdíjkorhatár növelése, rokkantnyugdíjasok felülvizsgálata, Gyes-Gyed eltörlése, csökkentése"

Ezek lószart sem érnek. Fél év alatt 600 milliárd Ft-ot elköltött a kormány az IMF hitelből! Ez 10 évnyi vizitdíj ÉS tandíj. A Gyed-Gyes eltörlésétől nem lesz több munkahely, vagy nagyobb aktivitás, annyi történik, hogy az anyukák nem otthon gondozzák a gyerekeküket, hanem elmennek óvónőnek és a más gyerekét gondozzák.

sorokinV 2009.03.09. 14:27:57

@Szibarita:
Én csak a felét hallottam és azt is a konyhából, de lejött, hogy nem erről beszél. Igazából nem is volt félreérthető, amit mondott, igazán ostobának kell lenni ahhoz, hogy antikapitalista/államosító programot halljon ki az előadásból.
Monnyuk' hülyének lenni állampolgári jogod, de mehetsz a kapcsolatra is barátkozni ennyi értelemmel!

Google 2009.03.09. 14:38:53

@kamasuka:

Egyelőre azt, hogy a patásördög nyer, még álmukban sem fogadják el, most is éppen azt szeretnék megakadályozni, tényleg minden áron.
Ha nyerne, bár ők mindent megtesznek, hogy ne vegye az akadályt, az egy másik feladat lenne, amiben biztos vagyok, helytállnának.
Erre vesztegetni az energiát tényleg nagy luxus, de amíg telik, addig telik. Ezzel az energiával valami hasznosat is lehetne tenni. Talán, bár nem is tudom.

Ami kevés, az kevés - írják a poszt szerzői.
Talán azért fenyegetőztek anno 23 millió románnal a szocik, mert az tényleg nem kevés. Programnak sem volt rossz.

sorokinV 2009.03.09. 14:45:08

Jut eszembe, ha a szoci logika szerint lehetséges, hogy az ellenzék 5 darab szakpolitikusa 2 hetenkénti frissítéssel komplex és koherens kormányprogramokat tegyen le az asztalra, akkor követelem, hogy azonnal rúgjanak ki a minisztériumokból és a háttérintézményeiktől alsó hangon 4000 embert. Ezek szerint semmi szükség nincs rájuk, 5 ember is elég.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.03.09. 14:53:15

@Bummer:

és? Akkor úgy kell írni ugyanazt, hogy jobban hangozzék.

Máris érdekel, hogy a 14. havi nyugdíjnak hogyan nézett ki a csúnyábban hangzó verziója.

Bummer 2009.03.09. 14:58:02

@mavo:
Sajnos nem te írod, hanem...

A 14. havi nyugdíjnak kb. úgy néz ki a csúnyább verziója, hogy csak 2%-kal emelkednek a nyugdíjak, noha a GDP 4%-kal (ó boldog idők).

Bummer 2009.03.09. 15:00:03

@sorokinV:
Mondjuk az érdekelne, hogy hogy van az, hogy a 150 ellenzéki képviselő egy év alatt 60 törvényjavaslatot bírt kiizzadni magából, igaz ezeket még csak tárgysorozatba se vette az OGY, szóval én sem túráztatnám magam.
A kormánypárt egy év alatt 30 törvényt javasolt, noha többen vannak, és ők motiválva is vannak.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.03.09. 15:06:21

@Bummer:

havi 2% az évi 24%, az kibaszott messze van a 14. havitól a tényeket tekintve.

Egyébként konkrétan nem értem, mit sipákol a fidesz, hogy a maszop a kiszivárgott beszédre lecsapott: én még emlékszem a megsavazandó osztogatásra, amit azóta próbál néha ostorozni a fidi, a folyamatos gázárazásra, meg a tavalyi öntökönszúró "szociális" népsavazásra, amit akárhogy is keresem az egyéb felelősöket, mégis csak a fidesz erőltetett át mindenen.

Azt kapták, egyszer, amit ők lassan hat éven keresztül folyamatosan nyújtottak, és sír a szájuk.

Vicc. Ha nem ilyenek lennének, rájuk savazhatnék. Így meg ki a francra?

Anonymouse 2009.03.09. 15:08:11

köszönöm a jó cikket.
megalapozottak az érvek, nekem az értékelés eredménye, hogy nem szavazok a fideszre
egy dologgal egészítettem volna ki még, az a szociális demagógia

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.03.09. 15:09:09

@Bummer:

"Sajnos nem te írod, hanem..."

De akkor ki? Mert azzal takarózni, hogy azért nincs progrtam, mert ha csúnyán írjuk, a gonosz nép ellene van, ha meg szépen, kkor mellette van, az úgynevezett impotens mellébeszélés.

Amit a Csillagszmű ezzel megfogalmazott az az, hogy bár leírhatnánk úgy, hogy tetsszen a népnek, nem tesszük.

Az igazi ok meg sehol.

Ja, de az állítólagos ballib médiafölény az évi hétszáz misibe fájó Magyar Hirlappal az élen.

Szibarita 2009.03.09. 15:23:40

"Orbán szerint szembe kell nézni a realitásokkal, a magyar pénzügyi rendszer 80 százalékban külföldi kézben van, hozzátette, „ezzel az állapottal nem tudunk együtt élni". A Fidesz elnöke úgy véli, Magyarország nem maradhat a pénzügyi protekcionizmus áldozata, ehhez 50 százalékra kell emelni a hazai központtal működő pénzintézetek arányát."

Bummer 2009.03.09. 15:24:32

@mavo:
Nem ballib médiafölény van, hanem hülyeségfölény.
A 14. havi nyugdíj évente 1.8% emelést jelentett, 4 év alatt 7%-ot. Ezt a svájci indexálás eltörlésével, sima inflációkövetéssel lényegében ingyen meg lehetett volna csinálni, ha normális a gazdasági növekedés.

tevevanegypupu 2009.03.09. 15:24:47

@megöltem:
akkor te az szdsz embere vagy, szukseguk is lesz rad.
A tobbieknek is ajanlanam, azoknak akik a fidesz programjat hianyoljak. Az szdsznek van.

elfelejtette 2009.03.09. 15:27:08

"Éppen az a fő üzenet, hogy míg Gyurcsány meg mer lépni bizonyos lépéseket ..."

Hát ez az, hogy nem mer meglépni! Teljesen mindegy, hogy mit mond, vagy mit hisz, vagy hogy mit és hogyan kommunikál, mert a végeredmény az, hogy nem lépi meg, és a problémát ez okozza.

1968 óta 3-5 éveként vannak hirdetve reformok, amik mindig csak a tűzoltásig jutnak el. El kell fogadni, hogy a baloldal ennyire képes. Világmegváltó reformok a beszéd szintjén, a valóságban viszont mindig marad a status quo. Válság idején meg a tűzoltás, az viszont mindig az utolsó pillanatban, és csakis annyi, amennyi feltétlenül szükséges az evickéléshez. 40 éve ez a recept, ezt csinálják.

Bummer 2009.03.09. 15:31:09

@elfelejtette:
Érdekes, hogy Orbán is azt mondja több beszédében, hogy ő se érti, hogy a baloldal miért nem képes többre, mint hogy tüzet olt, megszorít, majd hitelből osztogat.

Szibarita 2009.03.09. 15:31:48

@elfelejtette: Jo meglatas. Erre a helyes valasz valoszinuleg a penzugyi protekcionizmus es az allamositas valamilyen elegye, mar csak azert is, mert "nem tudunk a mostani helyzettel egyuttelni", mar persze afolott, hogy a piacgazdasagot meghaladta az ido.

Ugyanmar, teljesen jol ertettem, mit mondott Orban. Pont azt mondta, amit en mondok.

Kommunista alapdogmakat bofogott fel es a hiveinek ez meg csak fel sem tunt. Vakfolt.

sorokinV 2009.03.09. 15:36:44

@Bummer:

Nem a törvényjavaslatok mennyisége, hanem a minősége számít, ha a parlamenti teljesítményt vizsgálgatjuk. Az meg kétségtelen, hogy béka segge alatt van oldalfüggetlenül a színvonal.
Amúgy meg módosításból kismilliót beterjesztettek arra spekulálva, hátha keresztül megy valamelyik a kisebbség miatt, de ez sem megy, mert a megbízható elftársak bizottsági szinten elkaszálják őket :)

Bummer 2009.03.09. 15:41:13

@Szibarita:
Szó szerint idézte Sarkozyt. Ő is nagy kommunista, mint tudjuk.

is 2009.03.09. 15:45:20

én azt várom, hogy a pártok megegyeznek, hogy nem hülyítik be még egyszer az embereket egy olyanra, mint ami pont egy éve volt. most nem olyan országot építnk, amelyikben az államtól várunk mindent, hanem egy olyat, amilyet a világ boldogabbik felén, ahol az emberek nemhogy nem tartják a kezüket az államnak, de kifejezetten kikérik maguknak, hogy az állam paternalista legyen. a FIDESZ bocsánatot kér a tavalyiakért, mindenki befejezi a néphülyítést, és rendesen elkezdenek dolgozni.

jelenleg néphülyítéssel keresi a kenyerét mind a FIDESZ, mind az MSZP (a kormány nem, dehát a kormány legnagyobb ellenfele az MSZP, ugye), ezért én egyikre sem fogok szavazni. majd kikeresem a legnormálisabb kicsit, és arra.

sorokinV 2009.03.09. 15:46:34

@Szibarita:

LOL! Te tényleg hülye vagy!
Valami idézetet is keress itt a kommunista alapdogmákra! (Egyáltalán tisztában vagy vele mik ezek?)
Elképzelni sem tudom miért okoz neked ekkora nehézséget egy amúgy nem túl bonyolult szöveg megértése.

is 2009.03.09. 15:48:24

"a baloldal miért nem képes többre, mint hogy tüzet olt, megszorít, majd hitelből osztogat. "

már hogy a megszorít szó a FIDESZ-magyar szótárt felcsapva azt jelenti, hogy a költségvetési hiányt csökkenti. korábban volt ez a kérdés a nyugdíjak reálértékéről, ennek mintájára. ha azt kérdezem: 'legyen-e megszorítás?' nyolcvan százalék nem akarja. ha azt kérdezem: 'legyen-e a költségvetés egyenlege rendben?', nyolcvan százalék egyetért. pedig (az utóbbi vekben) ugyanarról van szó. okos fiú ez az ORbán, tudja ő, hogy mikor simlizik ilyen pofátlanokat.

civilkontrol 2009.03.09. 15:48:39

Kedves olvasók és kommentezők, leginkább balról.
Kicsit hosszú lesz ugyan, de kérlek olvassátok el a következő hozzászólásomat, mert épp Hozzátok szólok!

zsebforradalom.blog.hu/

civilkontrol 2009.03.09. 15:49:34

Kedves baloldali barátaim,

Engedjétek meg, hogy elmondjam, a saját verziómat, szerintem miért is gyűlölitek Orbán Viktort. Miért teszitek mindezt annak ellenére, hogy ez már számotokra is kellemetlen. Hiszen ezzel nyíltan kiálltok egy olyan erő mellett, mely nem csak előttünk, de egész európa és a pénz világa előtt is megbukott!

Azt hiszem a legtöbben nem ezt az erőt támogatjátok, hanem valami ellen cselekszetek. Azért támogatjátok a jelenlegi gyalázatot, mert rettegtegtek valami ennél is rosszabbtól.

Vajon tényleg ennyire rettegni kell Orbán Viktortól? Igen, erről a média gondoskodott. De miért? Mit tett, ami rettegést keltett? Államcsődbe kormányozta az országot? NEM. Folyamatos, már-már polgárháborús állapotot idéző etnikai villongások voltak tapasztalhatóak? NEM. Emelkedett az eladósodottságunk a döntéseinek következtében? NEM! Próbálta roncsolni valaha is a közérdeket? NEM, plázák helyett színházakat, iskolákat, egyetemeket épített, várakat újíttatott fel, és a nemzeti jelképeinket: Értsd összetartozásunk legfontosabb zálagait óvta! Jártatok mostanság Esztergomban? Látogassatok el oda! Nézzétek meg, hogy micsoda lélegzetelállító szobrot emeltetett a polgári kormány István megkoronázának felemelő pillanatáról! Közös kiindulópontunkról, az alapkövünkről!!!

Nem lehet, hogy valójában olyan hibákért fabrikáltak belőle bűnbakot, melyeket nem ő követett el? Orbán Viktor tettei ha nem is voltak minden esetben tökéletesek, alapvetően nem szorulnak magyarázatra.

Akkor mégis mi lehet a baj? Mi táplálja tovább az ellenségkép fennmaradását? Egyetlen épkézláb érvet lehet hallani: Orbán Viktor a hatalom bolondja. Meghalna a hatalomért! (Mondja ezt a jelenlegi miniszterelnök...) A hatalomért megbolondul és a hatalomtól megbolondul! És hogy már a beszédén is látszik, hogy csak színészkedés az egész, tettek nincsenek a szavak mögött, csupán a hatalom megszerezése a cél. Mert nem más ő, mint a hatalom megszállotja.

Ez jogos érv lehetne. Ezzel bizony óvatosan kellene bánni.

Pontosabban jogos érv lenne, ha igaz lenne! De még ha így is lenne, hataloméhesen is szebb világ épült akkor 4 év alatt, mint az utóbbi 7 évben. Hataloméhsége ellenére pedig 2002-ben egyetlen kétkedő szó nélkül adta át a stafétát! A média pedig elhitette velünk ennek az ellenkezőjét!

Ha Orbán Viktor valóban csupán a hatalom megszerzését akarná, miért nem teszi most meg? Egyetlen mondatával emberek millióit vihetné a parlament elé! Megteszi? Nem! Azért nem, mert az Alkotmány erre nem ad neki lehetőséget és ő ezt tiszteletben tartja. Nekünk viszont ad! Mi ugyanúgy, ahogy odaadhatjuk, el is vehetjük a hatalom botját a kezekből! Ezt kellene tennünk!

A jelenlegi erők, ezáltal Ti, támogatók is vádoltátok őt kirekesztéssel, szélsőséges eszmékkel, hataloméhséggel, és egyéb páratlan tulajdonságokkal. De valójában az általatok támogatott erő becsapott Titeket, mert a hamis vádakat elhittétek és Ti is a hibás feltevések mellé/mögé álltatok.

Pedig a gyűlölet egyetlen alapjául szolgáló érzelmi szál (hatalomvágy) sem állja meg a helyét. Az általatok támogatott elit felhasználta az érzéseiteket, melyek téves megállapításokon alapultak. A Ti rossz érzéseiteket használta föl a hatalom egy nem tökéletes, ámde tisztességes, erő bemocskolására, ellehetetlenítésére, pusztán a saját hatalma megszerzése és annak megtartása céljából.

Ha kérhetek ilyet, fordítsatok egyet a gondolkodásotokon. Pédául azért az érvért amiért korábban a jelenlegi hatalom kért bizalmat: Mert Orbán Viktornak valóban van szaktudása! Mert képes "szakértői" kormányt csinálni, ahogy ezt már korábban is megtette. Sőt, a saját érveitek egyik legismertebbikét is megvizsgálhatnátok: attól még, hogy nem szimpatikus, kiváló szakember!

Baloldali barátaim, én csak annyit kérek, nézzétek végig Orbán Viktor évértékelő beszédét! Először csak a szöveget hallgassátok meg kép nélkül, lehetőleg eltorzított hanggal. Sőt, képzeljétek a hang helyére Gyurcsány Ferenc, vagy akár Szili Katalin hangját! Ha ezeket a szavakat Ők mondták volna, lett volna bennetek ellenérzés?

Eztán nézzétek meg a képet is az eredeti hanggal együtt. Vizsgáljátok meg a gesztusait, az elcsuklásokat! Vajon tényleg színészkedik? Nem érdemelne ezért Oscart? Az fel sem merülhet, hogy valóban szereti a hazáját, és szeretne tenni érte??

Semmi olyat nem mond, amiből ne sugározna a hazaszeretet! Ami nem más, mint a mindannyiunkért tenni akarás! A szaktudásáról már számot adott, beszédes eredményekkel, melyet a média szándékosan eltorzított, eltitkolt!

Az a "nagymédia" melyben nem látható a Célpont című hírtévés műsor, mely heti rendszerességgel leplez le iszonyatos korrupciós ügyeket! A rendőrség és ügyészség szinte már nem is keres. Megnézi a heti Célpontot, elkéri az oknyomozó anyagokat és folytatja a nyomozást. Miért nem láthatjuk ezt a nagymédiában? Miért titkolják ezt el előlünk? Kinek szolgálja érdekét, hogy erről minnél kevesebben szerezzünk tudomást? Vegyétek észre, hogy a hatalom, melyet éltettek, minden ágában romlott és hibás alapvetéseken nyugszik!

Orbán Viktor azonban nem csupán komoly szaktudás birtokosa, hanem a hazájáért, mindannyiunkért szeretne cselekedni! Nem önös érdekből a hatalom megszerzéséért, vagy nagyobb autóért, több befolyásért, hanem hazánk jobbá tételéért! Egy haza és nemzetszerető emberrel van dolgunk.

Erre szokták azt mondani, hogy már csak az kéne! Mindeki egy erőt támogasson?? Az maga a diktatúra! De miért kellene egy jó szándékú erő helyett egy nyíltan állam ellenes hatalmat megtartani??? Milyen észérv szólhat emellett?

Orbán Viktor ugyanzt érezte 89-ben és érezheti ma is, mint most én! Én, aki kéréssel fordulok Hozzátok, hogy ezzel is előrébb lendítsem mindannyiunk ügyét, mert hiszem, hogy ez lehetséges.

Tiszteletteljes kéréssel fordulok hozzátok, hiszen Ti, épp úgy, ahogy mi is, hittetek egy célban és annak eszközében! Hittétek hogy az általatok támogatott erő hatalomhoz jutásával mindannyiunk ügyét viszitek előbbre. Hittétek, hogy ti látjátok jobban az összefüggéseket és az általatok támogatott erő munkálására van szüksége mindannyiunknak. És ezt nyilvánvalóan a legjobb szándékkal tettétek!

Kérlek lássátok be, hogy ez nem sikerült! A jelenlegi hatalom kudarcot vallott!

Ti, a jelenlegi erők támogatói és mi itt a konzervatív oldalon egyetlen dologban különbözünk: Otrombán fogalmazva, a mi bizalmunkkal kitüntetett erőnek volt igaza, a mi "valóságlátásunk" volt helytállóbb. Mi láttunk át a hatalmi fogaskerékként működő média torz függönyén! Akár fordítva is történhetett volna, de így esett. Ezért nem haraggal, hanem kéréssel fordulunk hozzátok. És ha elfogadjátok, kezet nyújtunk felétek! Fogadjátok el, hogy a szavazatotokkal kitüntetett elit visszaélt a bizalmatokkal. Ne mentegessétek őket tovább!

A bizalmatokkal való visszaélés pedig éppen olyan becstelen dolog, mint egy másik, egyébként tisztességes erőt, embert folyamatosan besározni, szélsőséggel összemosni. Mely média akciókról már számtalanszor bebizonyosodott, hogy hazugságon alapultak!

Kérlek nézzétek meg ennek az embernek a beszédét és próbáljatok eljátszani a gondolattal, hogy amit mond: IGAZ! Hogy hisz abban, amit mond! Öszintén mondja, hátsó szándék nélkül! Hogy nem csak erkölcsöt papol, de úgy is cselekszik, szavait nem szavazatszerzés motiválja, hanem a mondandóját akarja megvalósítani!

A konzervatív embereket pedig arra kérem hogy ne torkolljuk le lépten nyomon baloldali társainkat! Orbán Viktor sem tesz ilyet, nekünk sem szabad! Ők épp úgy baloldali érzelmű emberek, mint mi magunk! Ha újjá akarjuk építeni a hazánkat, akkor minden kézre szükség lesz! De ha munka helyett az öklünket rázzuk egymás felé, nem lesz két kezünk!

A folyamatos acsargással a jelenlegi ártó hatalomnak teszünk szolgálatot!

Csak egy pillanatra gondoljatok bele, hogy mit éreznénk, ha az események fordítva lennének. A mi támogatásunkkal bíró hatalomról derülne ki, hogy képtelen a problémáink megoldására. Hogy a bizalmunkkal kitüntetettek tönkretették a körülményeinket, a hazánkat. Ugye milyen nehéz lenne belátni? Belátni, hogy tévedtünk és az általunk tisztelt és támogatott emberek valójában nem érdemelnek tiszteletet? Szörnyű lenne! Tanusítsunk megértést azok felé, akiknek most ezt a nehéz utat kellene bejárniuk!

Barátaim, ha másért nem, azért segítsetek, mert ez nektek és támogatottjaitoknak is elemi érdeke! A biztosan elkövetkezendő ellenzéki években elindulhat egy megtisztulási folyamat, idő adatik, hogy a jelnlegi hatalom felvegye a lépést a korral és igazi baloldali erőként térjen vissza! És további új, vagy megújult erőket is fogadhat a hatalmi paletta.

Ha pedig a látszat ellenére a bizalmat kérő erő mégis elkövetné ugyanazokat az elemi hibákat, amelyeket a jelenlegi hatalom vét akkor egy megtisztult, tisztességesebb és szakmaibb pártokból álló parlamenttel tudjuk majd helyre utasítani!

Csak ne hagyjuk azt, hogy a média ismét olyan dolgokat hitessen el velünk, melyek nem úgy történtek, mint ahogy tálalják!

Át kell lépni a saját árnyékunkon. EGYÜTT!

zsebforradalom.blog.hu/

Szibarita 2009.03.09. 15:50:46

Ja, a franciaknal a kommunizmus divatos ideologia mostanaban, szerencsere amikor kulfoldre megy, mindig hangosan kirohogik, amikor eloadja a nagy vilagmegvalto teziseit a kapitalizmus vegerol.

Igen, kommunista. Boveval kell versenyeznie. Orbannak nem kene TGM-mel, megis ugy dont, hogy akar.

Valjek egeszsegere, de akkor mostantol kommunistazni fogtok, gondolom?

elfelejtette 2009.03.09. 15:52:01

@Bummer:

Szerintem a legpontosabban az Indexen a "Féltudású magyar elit"-ről szóló kétrészes írásban volt megfogalmazva a probléma oka. Nem akarok belemenni részletekbe, hogy mit kéne és mit nem, mert nem vagyok szakértője egyik államigazgatási területnek sem, csupán a jelenség nem hagy nyugodni.

Nekem az a leginkább furcsa, hogy van egy baloldali politikai elit, amelyik, legalábbis láthatósági szempontból, reformokat akar. Ehhez társul egy baloldali közgazdasági elit, amelyik ezt hangosan propagálja, meg egy baloldali művészelit, tévések, színházigazgatók, stb, stb... amelyik támogatja ezt az egészet. Mégis mindig kisiklik a dolog, mindig felemás megoldások születnek, amik elégtelennek bizonyulnak középtávon.

Azon gondolkodtam, hogy vajon miféle erő lehet az, amelyik ilyen konszenzusos szándékot képes ellehetetleníteni, de nem tudom elképzelni, hogy csupán az ellenzék akciója képes lenne erre. Én arra jutottam, hogy a jelenlegi uralkodó elitnek egyszerűen nem érdeke a változás, mindegy, hogy mit állítanak.

Ami a Fidesz kommunikációját illeti, azt nem csodálom, hogy a reform szótól próbálják magukat távol tartani. Sokaknak, de főleg a jobboldal híveinek, elég fárasztó már ez a sok reformszándék.

Programokban, nagyívű reformelképzelésekben egyébként ma sem szenvedünk hiányt, ebből a szempontból sem változott semmi, csak furcsa látni, hogy a nagy egyetértés, és a kormányzati hatalom is kevés a megvalósításhoz.

Bummer 2009.03.09. 15:54:51

@is:
Te is akkorákat tudsz csúsztatni.
'legyen-e megszorítás?' nyolcvan százalék nem akarja. ha azt kérdezem: 'legyen-e a költségvetés egyenlege rendben?'
Az egyik az eszköz, a másik a cél, ne cseréld már föl.
Pont az a baj, hogy a megszorítás csökkenti a fogyasztást, az csökkenti a gazdasági növekedést, az rontja a költségvetés egyenlegét, megint megszorítás, megint csökkenő fogyasztás, megint romló növekedés, ekkor már kell a hitel, de azt csökkenő gazdaság mellett nem lehet visszafizetni, és jön az államcsőd. ÉS EZ PONTOSAN AZ, AMIT GYURCSÁNYÉK CSINÁLTAK!

Karcolt lendület 2009.03.09. 16:49:43

@Szibarita:
Orbán nem beszélt a kapitalizmus végéről. Csak arról, hogy a éjjeliőr állam nem működik, mert ilyenkor válság esetén nincsenek megfelelő eszközei, hogy beavatkozzon. A szabad piac nem mindenható és nem igaz, hogy az önszabályozási mechanizmusai mindig megfelelőek.
A kommunista szintén mellé ment, a szó amit keresel, az etatista. Ez speciel tényleg igaz a franciákra is.

De nem olyan rohadt nehéz akár ebből az egyetlen szövegéből kiszedni, mi az alapkoncepciójuk: az állam feladata, hogy olyan keretfeltételeket teremtsen, ahol minél több ember él meg munkából. Ez jó az egyéneknek és jó a több adózó/kevesebb eltartott miatt az államnak is. A multik és a kkv-k közti adózási (esélyegyenlőtlenséget) megszüntetni, hogy minél nagyobb önálló rétege legyen az országnak. Stratégiai vállalatokat és természetes monopóliumokat tartanának állami kézben (ahogy ez a kontinensen megszokott). Gyakorlatilag ez az elképzeléseik alapja, de már '98-ban is ez volt.

Na címkézhetsz tovább...

Hattory Hanzo 2009.03.09. 17:00:40

"A beszédből jótékonyan hiányzott mindenféle új izmus meghirdetése, viszont kérdés, hogy a hallgatóság fejében milyen fogalmak rajzottak elő a piac egyébként elég kemény ostorozása hallatán.

Számomra a végképp összerakhatatlan részek közé tartozik, hogy a szónok egyfelől - helyesen - a válságot emberek helytelen, csak a rövid távú gyarapodást szem előtt tartó döntéseiből, nem pedig elvont struktúrákból vezette le. Ám egyrészt mégis úgy tett, mintha a piac afféle gonosz mechanizmusként döntötte volna dugába az egyébként tőle függetlenül dolgozó, termelő, hasznukat és jólétüket saját eszközeikkel kereső tömegeket és döntéshozókat (alternatív gonosz árnyak: a "reálgazdaságtól elszakadó" pénzvilág, a "nemzetközi pénzügyi rendszer", továbbá "a pénz", úgy általában - ezt a témát a szónok gyakorlott prédikátorokat megszégyenítő tehetséggel ecsetelte).

Másrészt azt sugallta, hogy elvileg létezhet egy olyan elrendezés, amely egyszer és mindenkorra lehetetlenné teszi majd a helytelen, hibás döntések meghozatalát.

Ez a skizofrénia türemkedett ki a beszéd második, végre Magyarországgal foglalkozó harmadában is (az utolsó harmad a szónok vezetői alkalmasságát és személyes elkötelezettségét volt hivatva bizonyítani, ennek értékelése nem ide tartozik). Igen éles szemű és helytálló megállapítása volt, hogy a magyar állam nemcsak pénzügyileg van csődben, hanem teljesítménye, munkájának hatásfoka is messze elmarad a tőle elvárttól, erre példának az egészségügy lett említve.

A szónok szerint eleget költünk erre a célra, ám siralmas eredménnyel (s a hálapénzt még hozzá sem adta). Egyetértek. Ám arról, hogy miképpen lehetne a pénz elköltésének hatékonyságát növelni, nem szólt. Az ember arra gondol, hogy jobb szervezés, optimálisabb erőforrás-allokáció, a beépített pazarlás fölszámolása és más hasonló, ezerszer bevált módszer jöhetne szóba, a kérdés csupán az, hogy állami, önkormányzati bürokraták, vagy különféle, adott esetben anyagi előnyökkel motivált menedzserek, vezetők, tulajdonosok fogják-e ezeket megbízhatóbban alkalmazni. "

www.hirszerzo.hu/cikk.orban_az_allam_es_a_piac.100487.html

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.03.09. 17:21:47

@Hattory Hanzo:
Kedves Hattory!

Kibaszott unalmas mindenféle elemzés és összehasonlítás már, a picsába is!

Jelenleg, ha most lennének a választások, 1 kérdés van:
gyurcsány vagy orbán?

Most hagyjuk azt, h vannak mindenféle törpemajmok, akik úgy tesznek, mintha pártok lennének valós programmal, mert az a faxot se érdekli.

lehet itt ezerszer lefutott köröket újra lefutni, de én azt mondom, h

aki gyurcsány kormányzására azt mondja, h okés, legyen továbbra is ő, az szvsz idióta, mert ha mégoly ügyes és fasza programot is csinálna, akkor se tudná végrehajtani, mert hozzá
se hitele,
se népszerűsége,
se bizalmi tőkéje.

És ez így van 2006. ősze óta. Már akkor el kellett volna hajtani a faszba. és nem azért, mert hazudott, mert átkúrós választáson nyert, hanem azért, mert az őszödi paradigma impotenssé tette, mint végrehajtó miniszterelnököt.

Mármost, kurvára mindegy, h mit mond Orbán, mert fasz se tudja, mit akar majd ténylegesen csinálni.

Vagy elhisszük, h jobban csinálja (98-02 vs 02-08 összehasonlítás fényében), vagy nem.
Én elhiszem.

Aki meg nem, az nyomja oda fletóra.
Deviszont, Orbán programját vitatni felesleges, mert
1. nincs parlamenti választási kampány,
2. nincs program, csak iránymutiga, biztatgatás, meg miegymás, miszerint lehet jobban is.

Egy biztos: a tőkét és a gazdaságot már az is megnyugtatná, ha egy stabil többségű kormány jönne létre egy olyan miniszterelnökkel, akiben van népi bizalom, és némi hitelesség, h nemcsak programozni tud, de végrehajtani is.

Ennyi. A többi csak szófosás…

Üdv.

oakeshott 2009.03.09. 17:33:26

Egyetlen megoldás maradt! Bokros for President!

Magyarország konzervatív ifjai csatlakozzatok!!!!

www.facebook.com/home.php?#/group.php?gid=69179962305

Google 2009.03.09. 17:43:33

Bokros Amerikában akar president lenni?
Az baj, mert már van megválasztott, legitim elnökük.
Csak nem Magyarországon akar, az ablakon bemászva, miniszterelnök lenni?
És ezt még van, aki üdvözli.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.03.09. 17:48:38

@oakeshott:

fasság, azt mondta, ha megvan az 5%, akkor kimegy Brüsszelbe, ha meg nincs, akkor örökre süllyesztőbe kerül....
Ámen

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.09. 18:42:04

Kérem szépen.

A Fidesznek van programja. A Fidesz programja egy konzervatív hagyományoknak megfelelő társadalom építése, amely gerincének a polgári középosztályt tekinti. Ezt a középosztályt kívánja erősíteni anyagilag és létszámban is, nem támogatja tömeges méretekben a perifériális létformák állami fenntartását, azok lehetőségeinek ésszerű szűkítésével és a középosztályba való saját erejű továbblépés támogatásával csökkenteni kívánja az alsó osztályok létszámát. A társadalom alapsejtjének a családot tekinti, a gyermeknevelést a társadalom önnfentartását segítő, közhasznú tevékenységként tartja számon, a hagyományos, férfi-nő monogám kapcsolatán alapuló családot állami eszközökkel igyekszik támogatni és óvni. Az ezer éves és annál régebbi nemzeti hagyományokat a társadalom életének részévé kívánja tenni, államilag támogatva azok ünneplését és ápolását, az ehhez kapcsolódó érzelmi megnyilvánulásokat életünk természetes velejárójaként szemlélve. Mindezen célok elérésében a történelmi egyházakat partnernek tekinti, ésszerű és méltányos módon támogatni kívánja őket, partnernek tekintve természetesen a nemhívő embereket is, tisztelve felfogásukat.

A Fidesz konkrétan olyan lépéseket kíván tenni, amelyek ezeket a célokat előmozdítják. Mivel a kormány lehetőségei főleg az anyagi források elosztásában mutatkoznak, az első költségvetést már mindezen célok érdekében állítja össze.

Ezek a Fidesz céljai.

Mi, akik magunkat jobboldalinak valljuk magunkat, ezért szavazunk a Fideszre. Ezek a célok számunkra nyilvánvalóak.

A baloldali értelmiség pedig ezért nem szavaz a Fideszre, és nem a program hiánya miatt. Ezek a célok számukra is nyilvánvalóak.
Programon ugyanis annak részletes deklarálását értik, hogy a Fidesz nem fog fenti célok érdekében cselekedni. Felfogásuk szerint ugyanis fenti célok támogatása teszi tönkre a pénzügyi egyensúlyt és vonja el a forrásokat a gazdaság fejlődésétől. Annak deklarálását várják, hogy fenti célokat csak nagyon óvatos elvi deklarációk szintjén támogatja, egy mondattal ezekről szólva, kettővel pedig az alternatív formák létjogosultságát hangsúlyozva.

Ezért vagyunk mi jobboldal, ők pedig baloldal. Ezért nem értünk egyet. És nagy hibát követnénk el, ha az általuk meghatározott beszédmód szerint kezdenénk érvelni.
A baj az, hogy a Fidesz és a jobboldal ezen üzenete nem nagyon jut el a társadalomhoz.

civilkontrol 2009.03.09. 19:00:25

@malacka69 megélhetési dolgozó: Kedves Malacka, megfogalmazásod sarkos ámde annál frappánsabb volt :o)
Így kell vázolni a teljes képet, le a kalappal!
Bárcsak minden ember ilyen letisztultan látna a helyzetet!

zsebforradalom.blog.hu/

hiba 2009.03.09. 19:47:40

@Elpet: Ok, ez az ideológia amelynek mentén kialakul a törzsszavazói réteg, aki tűzön vízen át középosztályharcos. Csakhogy a poszt meg az élet is részben arról szól, hogy velük választást nyerni nem lehet. Ahhoz kell a szürke bizonytalan tömeg, ami szerintem jeleneleg nem esik egybe a Blikk előfizetőkkel. De még ha igen, akkor is befolyásolja őket a közhangulat, a tömegmédia. ezek megnyeréséhez pedig nem jó eszköz az ideológia, illetve lehet lesz olyan állapot, de akkor már régen rossz. Jelenleg még ott tartunk, hogy ha például valaki kimondaná, hogy bizony hozzá kell nyúlni a nyugdíjakhoz is, akkor az jelentős média visszhangot keltene pro és kontra, de ez legalább teret adna a játékra. Mennének el és jönnének szavazók. Okos hangolással talán több jönne mint menne.

Silcon 2009.03.09. 19:56:21

"Aztán jön a rinyálás baloldali médiatúlsúlyról"

Kuncze ciánozása és Kövér köteles beszédének következményeit elemzi Szerető Szabolcs a jobbklikken:
"A balliberális túlsúly a tematizációs erőn mérhető le." www.jobbklikk.hu/index.php?Cikk=603
Az egyik téma ejtve, a másik címlapon.

Részletesen kidolgozott programot elvárni az ellenzéktől marhaság. Főleg olyan helyzetben, amikor gyorsan változik a felállás. Annak kidolgozásához valódi adatok, idő, erőforrás és pénz kell. Iránymutatás kell, nem konkrét program. Az pedig megvan: a munkából, legális jövedelemből élők preferálása. Abban az országban, ahol toronymagasan nagy az inaktívak aránya, ennek híresztelése nem egy nyerő stratégia. Mégis, ha mást csinálunk lejjebb csúszunk. Nem véletlen, hogy Fletó sem mer hozzájuk nyúlni, csak maszatol. Ebben az országban a rabszolgatartók vannak többségben és a demokrácia játékszabályai nekik kedveznek.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.09. 20:05:28

@hiba:

És szerinted ez a középosztályharcosi célrendszer nyilvánvaló a szürke bizonytalan tömegnek? Ugyanis szerintem a társadalom nagy része szintén ezeket a célokat tartja fontosnak, és furcsa, hogy ez az érdekközösség nem nyilvánul meg politikai cselekvésben. Amit felsoroltam, annak egyedüli eleme az egyházakhoz való viszony, ami mondjuk szűkebb körben arat csak tetszést, nem véletlen, hogy a baloldal ezen rugózik, amikor csak teheti. De hát `98-`02 között sem volt kötelező templomba járni. Ez sem volna annyira érzékeny pont, ha a baloldal ekkörüli hisztériakeltését semlegesítenénk.

icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.03.09. 20:09:38

@Elpet:

És ez így szép és jó is, de hiányzik belőle

1) bármiféle felelősségrevonás, elszámoltatás a ballibekre nézve avagy igazságszolgáltatás a magyaroknak;
2) a preventív csapás azokra, akik mindezen értékekre már többször veszélyt jelentettek, azt meg kívánták semmisíteni.

Ezekre a fidesz - valamiért - nem hajlandó.
Ezért kell a jobbik is a kormányba.

icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.03.09. 20:15:12

Ráadás: cigánybűnözés, valamint a nacionalista, territoriális indíttatású és célzatú cigányterror megfékezése. A fidesz egyelőre még a cigánybűnözés fogalmát se ismeri el. Márpedig baromira nem érdekel akkor a gazdaság, míg fényes nappal megkéselhetnek a város közepén is.

REND kell tehát.
A rendteremtési célja nem látszik a fidesznek. Semmilyen téren. Még azt se merik kimondani, hogy a 7 év politikai-gazdasági bűnözőire rárohad a börtönlakat. Noha ettől sokkal tovább kéne menni és sokkal radikálisabb megoldásokat kellene alkalmazni. Vannak, akik csak a fizikai erőből értenek. A fidesz számára pedig úgy tűnik, a vidék terror alatt élő magyar lakossága egyáltalán nem fontos.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.09. 20:22:29

@icelpro:

Hát... bármennyire is idilli dolog lenne, ezek nélkül lehet, hogy tényleg nem áll meg, amit összeszedegettem. Ha az elszámoltatás és prevenció széles körben elfogadott és általános elvek alapján, nem célcsoportra irányzottan megoldható, akkor szerintem ez mindenképpen megfontolandó. Szerintem eddig sem a jogi lehetőség, hanem az alkalmazásra irányuló akarat hiányzott.

Alfőmérnök 2009.03.09. 20:23:20

@Elpet:

Egyet értek.

"Felfogásuk szerint ugyanis fenti célok támogatása teszi tönkre a pénzügyi egyensúlyt és vonja el a forrásokat a gazdaság fejlődésétől."
Annyit hozzátennék: felfogásuk szerint a fenti célok támogatása ellentéstes az emberiség fejlődésének céljával, mivel korlátozza a (z individuális)
SZABADSÁGOT!

És ezt komolyan is gondolják!
:D

heima (törölt) 2009.03.09. 20:32:57

A cikk ott hibázik, hogy ma Magyarországon egyetlen Párt van, és az az MSZP. Olyan intézmény, ami személyektől független, legyen bárki az első titkár, mindenki tudja, hogy a Párt örök, csinálhat bárki bármit.

Míg a Fideszre nem tekintenek máshogy, mint Orbán Viktor szűk haveri körére. Ha Wittner Mária felszólal a Kossuth-téren, akkor másodperceken azegész fidesz felelős, ha cusit elviszi a yard, akkor nem volt elég ügyes a fiú...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.09. 20:37:25

@hiba:

Itt arról kezdtem el gondolkodni, hogy a Fidesztől részletes program váratik el. DE.

1.x Elhiszi azt valaki, hogy választások előtt bárki a kocsmában azon fogy vitatkozni, hogy a nyereségadó nőjön-e 4,3%-kal és az EÜ járulék csökkenjen 2,3%-kal vagy fordítva?

2.x Kinek volt valaha ilyen programja? Hogy konkrétan leírták: ezt és ezt fogjuk tenni, pontról pontra? Megyó száznaposától eltekintve, amit fedjen jótékony homály. Jó, az SZDSZ-nek volt az üzleti alapú egészségügy, meg a Fidesznek a 14. havi nyugdíj meg a járulékcsökkentés. De például 2006-ban mi volt az MSZP programja így pontok szerint? Soha nem kérték ezt senkitől számon, most, a Fideszen először. Az SZDSZ-nek például mi a programja? Odaálltak a Reformszövetségé mellé, aham. Találtak egyet. Eddig nem volt? Akkor miről beszélünk?

reality 2009.03.09. 20:49:52

@icelpro: "A rendteremtési célja nem látszik a fidesznek. Semmilyen téren. Még azt se merik kimondani, hogy a 7 év politikai-gazdasági bűnözőire rárohad a börtönlakat. "
Hát nem tudom, de a mai Rákátszásban Orbán az ellenkezőjét mondta. Sőt a cigányproblémáról is beszélt.

reality 2009.03.09. 20:59:22

bocs: Rájátszásban :)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.03.09. 21:02:13

a teljes parlamentet le kellene váltani
meg a politikai elitet
meg a lakoss... pógárságot
meg a libsiket
meg a bibsiket
meg a prolikat
meg a cigánykat
meg a svábokat, ruszénokat, görögöket stb

váltsuk le Magyarországot

elbaszni már elbaszTUK

reality 2009.03.09. 21:11:29

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Téged kéne már leváltani! Én nem basztam el semmit!

_kanu_ 2009.03.09. 21:16:08

Szerintem meg Orbán mondthat AKÁRMIT sok olyan ember van aki már a beszéd elején eldöntötte, hogy utálja és nem ért vele egyet. Magyarországon érzelmi politizálás folyik nem szakmai. Amúgy meg minden országnak olyan vezetői vannak amilyet megérdemel. (nem ém mondtam), Magyarország lakossága ezen az értelmi szinten van.. El lehet menni, vagy lehet csalni, lopni hogy valamit elérjen az ember... Én csak azt akarom hogy adjátok vissza a hegyeimet....

osborne 2009.03.09. 21:21:45

@reality: ez a kollektiv felelősség vagyis kakaszétkenegetés egy régi fétis, főleg a baloldalra szavazók nagy kedvence.

Google 2009.03.09. 21:24:29

Hannibál, mi nem akarunk ilyen sokat. Csupán előrehozott választásokat.Olyan nagy dolog ez?
Nem a lakossággal, polgársággal, libsikkel, bibsikkel, prolikkal, cigányokkal, svábokkal, ruszénokkal van bajunk - ez valami félreértés lehet -, csupán csak a háromfejű sárkánnyal, az MSZP-SZDSZ-MDF fejűvel .

icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.03.09. 21:52:26

@reality: Nincs hírtévém, azt már külön csomagban adják, afféle úri huncutság.

icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.03.09. 21:53:58

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

Nekünk magyaroknak, jobboldaliaknak, demokratáknak semmi közünk a _TI_ elkúrásotokhoz.

reality 2009.03.09. 21:56:11

@icelpro: Neten is nézhető, csak 15 perces késleltetéssel (ha még aktuális ez a felállás).
Amúgy innen sokminden visszanézhető:
tdyweb.wbteam.com/Utolag.php

_kanu_ 2009.03.09. 21:56:30

Csak pár tényt szeretnék közölni, hogy a forint semmit nem ér, óriási az államháztartási hiány, óriási hitel adósság, olyan gazdaságunk van, hogy egy autóemelőt nem tudunk saját magunk nagy sorozatban előállítani (mondom gépészmérnökként), az értelmiségi és becsületesen dolgozni akaró emberek szebb jövő reményében itthagyják az országot, nincs példaképnek állítható elit, csökken a lakosság, növekszik az etnikum akiknek az integrációját évtizedek óta nem tudják megoldani és akiknek a szociális juttatásai óriási kiadásokkal járnak (olyan mint amikor egy uszóba 5-en kapaszkodnak), óriási bürokrácia, minden állami pozícióban megy a korrupció, bratyizás (biztos forrásból pl. hallottam apehnál van lista hogy kiket nem szabad vizsgálni, de lehetne sorolni), olyan generációk nőnek fel napjainkban akik cartoon networkon és videójátékon (anti)szocializálódnak, a kultúra és sport mint értékteremtő és példát mutató és társadalomépítő szerepe ellenére romokban, botrányos rendőrség és bíróság ahol a perek évekig elhúzódnak, kórházak lerobbantak orvosok kivándorolnak vagy hálapénzből élnek, Magyarországon képviselő lehet valaki idegen nyelv ismerete és érettségi nélkül, kommunista múlttal, volán és máv drága és kritikán aluli (10 utazásból 8-szor nem lehet ülni mert annyira tele van)

EZ MAGYARORSZÁG 2009 Azért örüljünk annak, hogy ha azt mondom anyám tyúkja sokan tudják mire gondolok, meg hogy szeretjük az erőspistát, meg hogy vizilabdában mi vagyunk a császárok...

Sajnálom hogy idejutottunk és hogy 25 éves létemre azt kell mondanom hogy Magyarországon ha becsületesen szeretnék dolgozni nincs jövőm mert elvették, és ezt már nem lehet helyrehozni évek alatt, ha egyáltalán lehet.. Nem szeretnék elmenni innen mert ide köt a múltam de lassan én is szedem a sátorfámat

icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.03.09. 22:02:27

@Elpet: Szerintem először a "következmények nélküli ország" szindrómát kell felszámolni. Ezt meg KÖVETKEZMÉNYEKKEL lehet csak, mert jelen esetben maga a következmény (avagy annak hiánya) ma már a kiváltó ok. A központi probléma generálta jelenség olyan kiváltó, katalizáló okká vált, ami a klasszikus önmaga farkába harapó kígyó formát adja. Az ördögi kört kell megszakítani és fe-le-lős-ség-re-von-ni (lassan mondtam, hogy még a fideszesek is megértsék ;o) ).

Ha ez nem történik meg, akkor bármilyen jó gazdasági környezetet teremt is a fidesz, bármilyen kiváló lesz az oktatás, bármilyen szuper a vasúti fejlesztés, akkor _EZEK_ az őslények visszajönnek már 11-12 környékén. De 14-ben biztos. És akkor tényleg b....juk, akkor valóban, nem csak lehet, de el KELL menni (innen).

Alfőmérnök 2009.03.09. 22:03:46

@_kanu_:
"volán és máv drága és kritikán aluli"
Bazmeg, Rómában, az örök városban ócsóbb a tömegközlekedés, mint Budapesten.

icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.03.09. 22:07:05

@_kanu_: Ha 25 vagy, akkor még el tudsz menni. Holnap már indulj is. 10 év múlva már nem fog menni, vén öregember leszel. :(

Csomagolj és holnap reggel már más országban ébredj. Ezt itt gém óverre játsszák és nincs a végén tartalék élet.

Alfőmérnök 2009.03.09. 22:08:32

Ja, és a kedvezményes nemzetközi menetjegy kb. annyiba kerül Rómába meg vissza, mint Pécsre egy retúr vonat. :)

_kanu_ 2009.03.09. 22:13:52

Már dolgoztam külföldön több nyarat igaz nem szakmámban hanem kétkezi diákmunkát végeztem, de azért 3 hónap után már elég erős honvágyam volt... Sajnos kint az ember mindig csak idegen marad maximum a gyerekei lesznek majd teljes értékű emberek

Alfömérnök: igazad van és nem csak Rómában olcsóbb a tömegközekedés hanem az a egyik legdrágábbnak mondott New Yorkban is lényegesen olcsóbb...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.09. 22:20:53

@icelpro:

Úgy gondolom, hogy a jelenlegi törvények alapján is simán felelősségre lehetne vonni azt, aki alagutat fúrat a dunántúli löszhullámok alá, meg viaduktot épít közöttük. Ha lenne rá akarat. Majd óbégatnának persze, hogy boszorkányüldözés, és beindulna az aláírókommandó. Pedig ebben nincs semmi szélsőség: a törvényeket alkalmazni. Ilyen nyárspolgári elvek alapján meg lehetne torolni szinte mindent.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.09. 22:27:25

@_kanu_:

Örülök neki, hogy ifjú kollégám ilyen tisztán látja a helyzetet. Bár sajnálnám, ha itthagynál minket, mert mi néhányan még mindig küzdünk a hazai iparért. Nekünk még fontos. Persze, hát sokunknak ez az életünk. A kedvtelésünknek élünk, ahelyett, hogy hallgatnánk az idők szavára, és megértenénk, hogy az a korszerű, ha Magyarországon minden megszűnik.

reality 2009.03.09. 22:29:12

@_kanu_: Barszelónában és Párizsban is olcsóbb.

zsögödbenő 2009.03.09. 22:45:47

@reality: Frankfurtban drágább :D Igaz, ott a hétszázezres városra jut 9 metróvonal ezért cserébe :D:P
Egyébként tényleg felelősségre lehetne és kellene vonni a mai csapatot, de nem vagyok benne biztos, hogy lesz hozá elég bátorság.....:S

Thulsa Doom (törölt) 2009.03.09. 22:50:00

"A Fidesz agytrösztje" olyan is van neki? A kesztyűt viszont azért nem veszi fel Vitya, mert az viszont nincs neki.
Én már a rendszerváltás után is csodálkoztam, hogy lehet még tíz év múlva is abból megélni, hogy "há' milyen jó vót a Kádár..." (by MSZP). Na most már tudom. Ugyanúgy ahogy most a Fidesz próbál abból, hogy "há' milyen jó vót a Viktor, me' akkor vót ám diákhitel meg meg öööööö izé, minden..."

Kár hogy ezt a szart nem egy viccműsorban látom, bár már úgy is rohadt unalmas lenne.

osborne 2009.03.09. 22:50:29

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

egyébként a posztból ez jogos kritika, hogy "maga tíz éve azt játssza, hogy nem veszi fel a kesztyűt, elbeszél az ellenfél felett"

A főgonosznak igen is Gyurcsányt és kormányát kell legyőznie, nem 'átlépni rajta'. A politika verbálbox is egyben, az nem megy, hogy bemegyek a 'ringbe' majd kijövök onnan vagy átnézek az ellenfélen miközben az kiüt vagy hátbaszúr.

tevevanegypupu 2009.03.10. 00:01:54

Ugyan minek alljon Orban szoba Gyurcsannyal? Hiszen a legutobbi parbeszednel Gyurcsany ugy viselkedett mint egy megvadult kenguru, ossze-vissza beszelt, meghazudtolta Orbant. Ezt az uthenger viselkedest gyozelemnek ertekelte az mszp-s tabor es az ujsagok nagy resze is. Azota sem jutott eszebe senkinek bocsanatot kerni amiatt, hogy korbetapsoltak Feri hazugsagait. Gyurcsannyal kulturember nem all le sem parbeszedet folytatni sem vitatkozni ezek utan. Untig eleg atlepni rajta, persze a szavazok segitsegevel. Gyozelem utan majd le lehet soporni a palyarol.
Bar inkabb talan ipari porszivo kellene hozza.

Bell & Sebastian 2009.03.10. 00:23:19

@eugenika:

Jogos felvetés, ámbár azért olvasgasson itt-ott, ennél több fog kiderülni, még az Ön számára is.

Amikor a Nagy Vezír -t először vitte el a vonat a (bukott) választások után, visszaintegettében azt találta mondani a szájával Nekünk, hátrahagyottaknak:

Ezt az országot megmenteni csak
-a hit- és erkölcstan feltámasztása
-a civil szervezetek (kontroll) megerősítése
fogja.

Birkák vagyunk, -lássuk be-, vissza akarom kapni a kedvenc szamaramat! Annak jobban értem az iá-zását! (jó lenne végre a szokott legelőkön körbejárni, nem le-fel rohangálni a marhacsordák aknamezőin)

Most érti?

reality 2009.03.10. 00:33:19

@tevevanegypupu: Amúgy tudjuk, Gyurcsány akkor érzi elemében magát, ha vitázhat, főleg ha emberére talált. Szerintem sem kellene az ő pályáján játszani.

reality 2009.03.10. 00:35:28

@Bell & Sebastian: Késő van már, lehet azért nem értem. :(

Bell & Sebastian 2009.03.10. 02:16:31

@reality:

Progresszió, de mindenáron, de legalábbis verbálisan
vs.
Hagyománytisztelet, konzervativizmus, protekanticionizmus

(Ezt hogyan lehet elmondani egy szoci-fannak?)

osborne 2009.03.10. 02:41:01

@reality: azt tudom, hogy Feri milyen egy vitában (arrogáns hiperaktív tahó Gréczy Zsolt féle érvekkel)

De akkor is vele kell majd tv-vitázni mert ő Orbán riválisa nem a Nyakó Pista.

molaris 2009.03.10. 02:59:03

@oakeshott:
Orvos mikor látott utoljára? Itt az ideje egy vizitnek.
@malacka69 megélhetési dolgozó:
Tökéletes meglátás, de a Jobbik még bekavarhat.

kamasuka 2009.03.10. 09:19:50

Azért a tököm tele az indexel (IS). Nem elég, hogy eltussolták a Kuncze féle ciánozást (ők is), tk. nevetségessé téve egyátalán azt, aki felhozta (Kövér meg szerintük nem volt nevetséges, hónapokig ütötték a témát), most a korábban Tomcat és társai által (IS) pofánvert balfasz "újpesti piacos körképét", mivel ORBÁNNNNNNNNNNNNNNNNNRÓLSZÓL!!!, lassan már egy napja index címlapon tartják. Várható volt egy ilyen "körkép" a piacról, de az is, hogy így mutatják meg. Aztán megint "alkotott" az a balfasz tóta w is, aki szerint Bokros, az mekkora megoldás. LOL! Az is röhej, hogy Pilu is hasonlókat csápol hozzá a blogjában ...

Sebaj, Ukrajában is minket szopatnak, a vereckei emlékművet is rongálják, a külügyünk közben töketlen békához hasonlít.

Nem tudom mi kéne ebben az országban, de egy kurva számonkérés már egyszer jöhetne, mert ami jelenleg itthon zajlik, az felelőtlenség ...

rIbi meg jön a Bokrossal. A nagy lófaszt neki! A KDNP elnöke jól mondta arra a hír tévés !!! kérdésre, hogy:
-Akkor inkább maradjon Gyurcsány?"
-Nos, ez holtverseny ...

kamasuka 2009.03.10. 09:35:56

Tegnap Répa szólalt meg Bokros ügyben. Nos, őt meg Szíjjjártót valaki már elküldhetné Brüsszelbe, mert katasztrófa amit kommunikáció szintjén ismételgetnek. Egy öreg és értelmes, Fideszhez köze sincs faszi, és egy negyvenes nő kéne, nem ez a két bohóc. Egyszerűen idegesítő a "zemberek" szintü baromkodás.

Bummer 2009.03.10. 09:42:48

@kamasuka:
Megvan az az előnyük, hogy tökmindegy, hogy mit mondanak.

Arma Gedeonka 2009.03.10. 10:28:17

"Nagyon gyorsan össze kéne hívni egy csomó kockafejű, szemüveges szakértőt, és megmutatni őket a kamerának; aztán íratni velük egy háromezer oldalas anyagot, ami tele van számokkal, hárombetűs rövidítésekkel meg idegen szavakkal, s ezt kitenni a kirakatba, erre támaszkodni beszéd közben, ezt cipelni stúdióról stúdióra."

Nem olvasok végig 180 hozzászólást, ha már volt, bocs. Véletlenül nem a "szakértők" szakértése juttatta a világot a mai válságba?
A magatokfajta szerencsétlen hülye neokonok tettek szájkosarat OV-re tavaly nyár elején, amikor először próbált előjönni a dumával, hogy összeomlik a fennálló világrend. Szájába tömtétek a kloroformos rongyot, mostanra tért magához, megint ugyanazt nyögi ki, miközben a világgazdaság már kezd csatatérhez hasonljtani, de ez csak a kezdet.
Erre megint fanyalogtok, idióták, hogy nem a ti köztudottan átlag feletti eszetekre hallgat.
mert neki minden disznósága és bűne mellett több van...

A kapitalizmus és az uzsorarendszer valóban megbukik, a kiút az önellátás, OV már tudja. Le kellene titeket körülötte lövöldözni, meg úgy általában is.
Van tippetek, miért van a válság? Hogy fog elmúlni? A kockafejűektől, akik feltalálták a derivatívákat?
Azokat kockára vágja nemsokára az utcán a nép.

Carnivora (törölt) 2009.03.10. 11:42:57

Én filózom Fidesz v. Jobbik ... az a baj a Jobbik túl sokat foglalkozik az idejétmúlt zsidósdi témakörökkel a gazdasági problémákkal meg semmit ... a Fidesz meg mondjuk nem foglalkozik semmivel, de ott legalább vannak olyanok, mint Varga Mihály, akik értenének a témához, ha engednék őket beindulni. -

Bummer 2009.03.10. 11:45:34

@Carnivora:
Szerintem a Jobbik-rajongóknak most önmérsékletet kéne tanúsítaniuk.
Minden erejükkel azon kéne dolgozniuk, hogy egy jobboldali kormány váltsa a jelenlegit, majd a következő 4 évben elérni, hogy a kormánnyal elégedetlenek ne a szocik táborát gyarapítsák, hanem az övéket.

medve2 2009.03.10. 13:17:02

Szerintem van egy probléma, ami nagyobb annál, amit a poszt szerzője írt. A Fidesz nem lép, mert az a stratégia kerekedik felül, hogy nem lesz előrehozott választás, nem tudják elérni, de ez nem is olyan nagy baj. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a beszédet, Orbán jól csinálta. Csak az ország, közben rohad...

medve2 2009.03.10. 13:20:01

@kamasuka: Ha Dávid Ibolya ezt jól előkészített volna, kommunikációs szempontbl nem lett volna rossz húzás Bokros. ne feledd, az MDF nem nyerni, hanem bejutni akar. és ők csak volt mszp-s szavazókkal tudja ezt elérni (meg szdsz). Nem neked szól Bokros jelölése. Persze ha eközben megszűnik a frakció, visszasül.

Zetek 2009.03.10. 13:32:26

Már csak egy rejtély marad. Hogyan képes a Fidesz a szerző fékezhetetlen agyvelejét nélkülözni? Mégis mit kellett volna belecsempészni a beszédbe? Adókulcsokat? Konkrét törvénytervezeteket?

medve2 2009.03.10. 13:44:00

@Zetek: van olyan, hogy politikai stratégia. Egy beszéd ehhez illeszkedhet. Ha az a stratégia, hogy maradjon Gyurcsány, mert az jó a Fidesznek, akkor ez egy tökéletes beszéd volt, és a Fidesz ebből jól fog kijönni. Nem tagadom. Ha viszont az a stratégia, hogy Gyurcsány annyira káros, hogy meg kell próbálni idő előtt levenni (ami lassan Magyarország kétharmadának kezd a meggyőződése lenni), akkor például megnevezek egy szakértőt miniszterelnök-jelöltnek néhány hétre és jelzem: júniusban választást akarok. Lehet, hogy nem jön össze, de legalább alkotmányos eszközökkel megprónáltam.

lopici_gaspar 2009.03.10. 13:45:48

orban ra fog baszni, nem kicsit, nagyon, akarmit csinal is.
vagy tenyleg komolyan gondolja, hogy kadarapanak legjobb tanitvanyava vedlik es akkor 1 ev alatt allamcsod, vagy megszorit o is es akkor a sajat feltuzelt csurheje fogja lampavasra tuzni a hibbant cezart. :DD

medve2 2009.03.10. 13:48:40

@lopici_gaspar: Birom a szocikat, amikor már a jövőben lámpavasra húznák Orbánt. Jelenleg az ország más valakit akar lámőavasra húzni. No meg Orbán - veletek ellentétben - legalább kormányozott. Ezt vélhetően nem felejtette el.

fehértehén 2009.03.10. 15:05:14

Néhány fentebbihez hasonlóan nekem is elegem van a kockafejű félistenekből. "netán számtan füzet a te neved?"

Szibarita 2009.03.11. 08:39:39

Nem keverem az etatizmust es a kommunizmust, mellesleg a penzintezetek atfogo allamositasarol Sarkozy sem beszelt, ez Orban talalmanya. Zsenialis otlet mellesleg, szeretnek latni egy leirast, hogy konkretan hogy tervezi kivitelezni.

Allamositassal, vagy megint munkat fog adni az osszes kontraszelektalt Fidelitasosnak, mint anno a Postabanknal es csinal nehany nagy allami penzintezetet, a semmibol hatalmas penzeket kirakva? Csak mert az elobbi egy kommunista remalom, az utobbihoz meg ki kene lepni az EU-bol, mas akadalya mellett.

Szibarita 2009.03.11. 08:59:57

A jelentektelen beszed egyik ekkove, ahol nem antikapitalista:

"Tehat nem megjavítani kell a mostani gazdaságot, hanem újat kell építeni"

"Orbán Viktor megismételte először hétfőn ismertetett javaslatát, miszerint az új gazdasági rendszerben a pénzintézeteknek legalább az ötven százaléka magyarországi központtal kell hogy rendelkezzen, annak érdekében, hogy válság idején ne külföldi, hanem magyar szempontokat érvényesítsenek."

A "magyar szempontok" ervenyesitesehez ugye allami bankok kellenenek, a "magyar szempontok" Orbannal az o szempontjai szoktak lenni.

"A nagy, történelmi alapokat is átrendező változások általában akkor következnek be az életben, amikor egy egész régi szisztéma saját lényegénél fogva vall kudarcot, vagy mert eleve hibás volt - rendszerhibás -, vagy mert idejétmúlttá vált. Hogy a világban most zajló megújulás esetében a két ok közül melyik volt az igazi, melyik indította be, vagy egyszerre mindkét forrásból táplálkozott-e, nos, ezt nehéz megmondani. Talán akkor járunk legközelebb az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy a most lehanyatló gazdasági rendszer egész egyszerűen kinőtte, szétfeszítette saját kereteit, saját eszközeit, saját alapvetését és ezért vált működésképtelenné."

Teljesen jol mondtam eloszor, a fold fog sarkabol kidolni. Kommunista.

Egyebkent a 29-es valsag ertekeleseben is az ostoba komcsi interpretaciot fogadja el, ez is beszedes.

"Arról van szó, hogy a világ egy olyan pénzügyi rendszert épített fel, amely egyre több hitelt teremtett - valóságos fedezet nélkül. Ez valójában pénz, és így az egész világ pénzügyi rendszere egyre jobban elszakadt a valóságtól."

Kommunista (antikapitalista) hulyeseg. A problema nem a penz mennyisege volt, hanem az ertekpapirpiac teljes ertekenek hibas felbecslese. A lakossag fele kiaramlo penz mar csak kovetkezmeny, marpedig a penzugyi problemakat nem lehet a kovetkezmenyeknel megfogni.

"Képzeljék el, hogy a világ teljes jövedelmét tízszeresen meghaladta a banki és tőzsdei ügyletek, buborékok összege. Ezek mögött nem volt, mert ilyen összegben, ilyen mértékben nem is lehetett fedezet."

Kommunista faszsag. Miert ne foroghatna 10 evnyi termelesnek megfelelo penzosszeg a penzpiacokon (mint ahogy most pont az a problema, hogy nem forog, ezert hivjak credit crunch-nak)? Amikor en 20 eves hitelt veszek fel a csaladommal, abban bizva, hogy az osszes fizetesunk 25%-abol fedezni fogom a reszleteket, akkor hanyevnyi (szemelyes) termelesemet rakom a piacra?

"Ezért gondolom azt, hogy szükségszerű, hogy a világ megújuljon, ezért nem elegendő csak a szoftvereket újraírni, új hajtóműre, sőt meglehet, hogy új hajótestre is szükségünk lesz. A változás megkezdődött."

Ezt gondolom magyarazni sem kell.

"Egy alapvetően megváltozó világban mindenkinek esélye nyílik jobb helyzetet teremteni, mint amilyent korábban birtokolt."

Ez a harc lesz a vegso, a forradalom mindenkinek jobb eletet fog hozni. Pont mint Napoleon az Allatfarmban.

Es ez meg csak az elso 2-3 oldal.

Ugyanmar, aki ebben a beszedben nem ismerte fel, hogy Orban kommunista retorikabol kivan elni a kozeljovoben, az vak vagy egyaltalan nem erti azt a szimbolikat, amibol a Fidesz el mar nagyon regota.

Kommunista part, kommunista vezetovel. Csak ne azt magyaraznatok, hogy mennyire nem volt benne semmi lenyeges, amikor verbalisan a csavo mar meg is dontotte a vilagrendunket.

tevevanegypupu 2009.03.11. 09:42:28

Nem lesz az olyan nagy baj, ha az utobbi het ev vilagrendjet Orban es a fidesz megdontene. Elnezve a bortonben iteletre varakozo sok szocialista es szdsz-es szabadversenyes, tokefelhalmozast szorgalmasan gyakorlo kapitalistat, talan tenyleg ujra kellene kezdeni valamit.
.

Arma Gedeonka 2009.03.11. 13:14:07

@Szibarita:

te most húzod fel az egyenruhát, amikor mindenki ledobálja, mert az ügy elbukott és karóbahúzzák harcosait.
OV letépte a szájragaszt, amit neokon testőrei ragasztottak rá. Az uzsorakapitalizmus van szíves kinyírni magát, csak sajnos romjai minket is maguk alá temetnek. Nem kommunista, aki ezt látja, csak észnél van.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.11. 14:26:57

@Szibarita: Egy biztos, te sem vagy mszp-s, mert ott, az a hivatalos álláspont, hogy az évértékelő beszéd, az Hitler, müncheni beszédének kópiája. Ugyanis itt nemzetszocialista államot akar építeni a kis zsebhorthy. Namost, nemzetszocialista állam, hitleri dumával, a kommunizmus jegyében, vagy újraértelmezett kommunista-nyilas duma, náci állammal, vagy mivanmáááá?

"Feri for prezident! Jah, már ő az...?"

elfelejtette 2009.03.11. 15:12:02

@Szibarita: "Nem keverem az etatizmust es a kommunizmust, mellesleg a penzintezetek atfogo allamositasarol Sarkozy sem beszelt, ez Orban talalmanya."

Igaz, nem a franciák csinálják az államosítást, hanem a németek és az angolok, de sebaj, ők is kommunisták. Mindenki kommunista, csak te vagy helikopter.

Szibarita 2009.03.11. 16:10:45

Az angolok (britek egyebkent, a ket legnagyobb skot) 50%-ban allamositottak a bankrendszeruket, mert igy a "nemzeti erdekeket kovetik"? Hirdetett meg Orbanon kivul barki is hasonlot (beleertve a torpe globalizacioellenest, akivel te peldaloztal)?

Aki oncelu, szeleskoru allamositast hirdet azt nem kommunistazhatom le? Aki ciganyozik, azt azert meg lerasszistazhatom?

elfelejtette 2009.03.11. 16:13:56

@Szibarita: Felőlem azt kommunistázol le, akit akarsz. Sőt, le is maoistázhatod, vagy rámondhatod azt, hogy anti-anarcho szindikalista, ha neked ez okoz örömet. Szart se érdekelnek már az izmusok.

Szibarita 2009.03.11. 16:15:24

Armagnac lathatoan erti a mondandot, pontosan neki szolt Orban, amikor olyanokat mondott, mint a fenti.

Van itt mas is, aki ugyanugy latja ezt a beszedet mint en, maximum mas kovetkezteteseket von le.

Ti meg nem akarjatok latni (lathatoan mar el is temettetek jo melyen a tudatalattitokba, melyhipnozis kene, hogy elojojjon az emleke), mert nektek meg igy kenyelmes. Ez is logikus.

elfelejtette 2009.03.11. 16:16:22

@Szibarita: "Ti meg nem akarjatok latni..."

Már látjuk, Orbán kommunista. Így jó neked?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.11. 17:04:43

@Szibarita:
Akik csürhében embert ölnek, azokat hogy hívod, biboldó?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.03.11. 18:00:46

@VonPerez /az ellenzék "dákó kardja"/:
OVi páros napokon náci, páratlanokon komenista.

Kicsit még nő a munkanélkülisé és esik a forint, az emberek bárkit inkább akarnak majd, mint a haladárokat. Tetszettek volna nem elkúrni egy viszonylag normális gazdaságot. Akinek nem tetszik OVi, annak lehet a Pojácánál és védelmezőinél reklamálni.
Bizony, weimari hangulatot csináltak a haladárok.

elfelejtette 2009.03.11. 18:19:17

@tölgy: "OVi páros napokon náci, páratlanokon komenista."

Ha jól emlékszem a Simpson család egyik részében szerepeltek a "komcsinácik", és nagyon undorítóak voltak. Olyan kis elvtelen, eltaposnivalók, még rendesen beszélni sem tudtak.

elfelejtette 2009.03.11. 18:25:31

Jut eszembe: Türelmetlenül várom az MSZP választási programját. Kíváncsi vagyok, milyen érveket fognak felsorakoztatni a triplázás mellett...

tevevanegypupu 2009.03.11. 20:11:28

inforadio.hu/hir/belfold/hir-262963

Itt az mszp programja. Gyurcsany tenyleg egy troger..

Thulsa Doom (törölt) 2009.03.11. 20:57:45

VÉGRE! Megtaláltam az egyetlen embert, aki tudja miről szólt ORBÁN VIKTOR évértékelője! Többek közt megtudhatjuk belőle, hogy OVI a világ legbátrabb, legelszántabb embere...

www.indavideo.hu/video/Orban_Viktor_Molnar_F_Arpad_es_az_Uj_Vilagrend

Kizárólag fideszfanoknak ajánlott a megtekintése, a többiek valószínűleg nem úsznák meg maradandó agykárosodás nélkül. Én is csak a feléig láttam, de máris mindent tudok a Zeuszi magasságokba törő generalisszimuszról.

Hajrá Fidesz...)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.12. 07:25:57

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
Látjátok, pajtások, nem is kellett sokat várni arra, amit többen is prognosztizáltunk. Az összes "független" média arról vartyog, hogy Orbán megadóztatná a minimálbért. Emberek, rettegjetek afidesztől, mert elveszi a kis pénzecskéteket.
Ahogy írtam volt néktek korábban is, újságíró létetekre érthetetlen módon alábecsülitek a média hatalmát és lehetőségeit.

Szibarita 2009.03.12. 08:35:59

Orban szemelyesen se nem naci, se nem kommunista, vegignezve viszont az osszes eddigi fordulatat, lathatoan teljesen elvtelen.

Mas kerdes, hogy jol jatszik-e, amikor mind a szocialis erzekenysegre, mind a zaszlolengeto zsigerisegre egyszerre probal apellalni es be probalja gyujteni a naci es a kommunista szavazatokat is. Barki, csak a helyzet vesztese legyen, abbol ugyanis van eleg.

Egyre hihetobbnek tunik, hogy megint pofara fog esni, kifejezetten rossz politikus.

elfelejtette 2009.03.12. 15:11:37

@tevevanegypupu: "Itt az mszp programja."

Érdekes képek élnek az MSZP vezetője fejében arról a startégiáról, amit "veszteségminimalizálásnak" neveznek. Persze bizonyulhat még jó taktikának is ez az agresszorkodás, csak hát ugye, nincs mire fel, az itt a nagy gond. Szerintem kifejezetten rossz politikus ez a Gyurcsány, talán az elvtelenség az egyetlen biztos pont benne. Egyre hihetőbbnek tűnik, hogy nagyon pofára fog esni.

states 2009.03.13. 08:51:59

Azért arról kevés szó esik, hogy Orbán vastagon benne van a két elbukott választásban, és ha így vesszük akkor abban is, hogy ez a retardált barom hetedik éve miniszterelnök. S ennek a ténynek már önmagában elégne kellene lenni ahhoz, hogy hátrébb lépjen, és ne kísérletezzen itt harmadszor is, és főleg ne játssza itt a csalhatatlan népvezért...

tevevanegypupu 2009.03.13. 09:26:29

@states:

minek beszeljunk arrol ami magatol ertetodo? Orban rossz szemelyi valasztasaival, batortalansagaval (nem mondom, hogy gyavasag mert egy demokratikus felkeles is nagyon nagy karokat okoz), neha tulzott magabiztossagaval sokat rontott a helyzeten. De mivel a sajto teljesen kiforgatja beszedeit, az orszaggyules a fidesz minden egyes javaslatat leszavazta, megis mit tehetett volna? Szemelye valoban elviselhetetlen a volt kommunistaknak es liberalisoknak, de azt hiszem ez inkabb elony mint hatrany, ha osszevetem fent emlitettek altal kivalasztott szemelyekkel. Es ha Gyurcsany-Orban-Koka-David jellemet osszehasonlitjuk, talan elfogultsag nelkul lehet mondani, hogy Orban az aki a legkevesebbet hibazott.

@elfelejtette:

elvtelenseg, nagymerteku pofatlansag, a ketto egyutt.

Hattory Hanzo 2009.03.13. 20:21:10

Apa, kezdődik! Csak hogy megnyugodjanak a zemberek:

"Innen üzenem barátaimnak és ellenfeleimnek, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt készen áll arra, hogy az ország érdekében a második Orbán-kormány idején részt vállaljon a kormányzásban" - fogalmazott Semjén Zsolt.

zsögödbenő 2009.03.13. 21:03:42

"„Ott tartunk, hogy a nyugdíjak reálértéke ismételten csökkenni fog (...) a kormány elveszi a 13. havi nyugdíjat és a számítási rendszer átalakításával egyértelműen nehéz helyzetbe hozza a nyugdíjasokat” – mondta Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. Mint hozzátette: az áfa-emelés is egyértelműen a nyugdíjasokat sújtja leginkább, hiszen az alapvető fogyasztási cikkek, élelmiszerek drágulni fognak és az infláció a tervezettől eltérő mértéke is a nyugdíjak reálértékének csökkenését okozza. "

Már megint kezdődik a nyugdíjasnyalás. Az különösen izgalmas az egyébként állítólag közgazda Sz.P. mondandójában, hogy az alapvető élelmiszerek áfájának emelése a nyugdíjasokat sújtja - mert mi, köcsög aktívak, megvetjük az alapvető élelmiszereket.....
süti beállítások módosítása