Szeretem a szájbarágós filmeket
2009. január 16. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Szeretem a szájbarágós filmeket

 Szégyenkeznem kell, ha megemlítem, hogy milyen jó film a Sicko, meg a Fahrenheit 9/11, vagy a Super Size Me. Az elit - legyen az liberális, vagy konzervatív -, szerint butuska dolog a propaganda filmeknek bedőlni. Lehet, hogy butuska dolog, de én szeretem ezeket a szájbarágós filmeket. Sőt, nagyon büszke lennék rá, ha valaha az életben közöm lenne egy jó szájbarágós film elkészítéséhez. (Lehetőleg arról szólna, hogy a kommunisták állatok.)

Tegnap láttam a Hol az ördögben van Oszama bin Laden? című újabb szájbarágós műalkotást, amiről már egyszer Francois Pignon is megemlékezett itt a blogon. Finomabb, szórakoztatóbb és részletesebb, mint a Michael Moore filmek, sőt, talán kevésbé manipulatív. Ráadásul Morgan Spurlock sokkal kellemesebben néz ki, mint Moore. Jó, a mondanivalója egyszerű: az arabok is emberek, Amerika túlspilázza a terroristázást, ne féljetek!

 Itt egy részlet a filmből (sajátos magyar feliratozással), ami egy olyan jelenettel indul, amiben a riportert ortodox zsidók lökdösik meg. Nem teljesen értem, hogy miből eredt a konfliktus:

 Kap tőlem egy pirospontot Vujity Tvrtko is, mert kicsit fenntartásokkal kezeltem, hogy ő lesz Spurlock magyar hangja, de meglepően jó szinkronszínész.

 Nézzétek meg, aztán osszatok ki, légyszi-légyszi!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr29880701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoli29 2009.01.16. 08:39:27

Szerintem a hang és a kép durván el van csúszva, így nem nagyon élvezhető...

phaidros 2009.01.16. 08:41:54

"Nézzétek meg, aztán osszatok ki, légyszi-légyszi!"

:DDD

nénike · http://mandiner.hu 2009.01.16. 09:05:05

Valóban kicsit didaktikus az anyag, de ami tény az iraki odaverés kettős kudarc. Nincs demokráciaexport, ezt el kellene már fogadni. (És tömegpusztító fegyverek sem voltak.)
A demokrácia nem gyarmatosíthat!

dolphin · http://adlibitum.hu 2009.01.16. 09:20:26

A Sicko jo film, de a kommunistak allatok. :DDD

Lola nyugodtan elvezd a propaganda filmeket: neked keszitik oket.

nénike · http://mandiner.hu 2009.01.16. 09:26:19

Erre a komunistázásra már egyszer ráfutottunk, és hát... ez így elég sommás.
Kicsit olyan, mint ha azt mondaná Lola, hogy minden MSZMP párttag gyilkos (volt pár köztük). Óvnék a leegyszerűsítéstől, mert akkor semmi sem különböztetne meg minket egy politikai Mónika show-tól.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.01.16. 09:32:23

Részemről a piripiros szivecske. A rókát majd mástól kapod.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.16. 10:10:45

(Mu)Barack (Szaddam) Husszein Obama (bin Laden)
Érdekes név, nem? Vajon szándékosan vagy teljesen véletlenül lett ilyen névvel a Megasztár győztese?

tevevanegypupu 2009.01.16. 10:26:43

A lenyeg azokban a mondatban van, hogy "itt delelott fejeket vagnak le, delutan pedig fociznak es a tomeg vegignezi.."
Arrafele ez termeszetes. Majd ha nem lesz az megvaltoztatjak ok maguk.

states 2009.01.16. 10:36:05

Ez az arabok is emberek most nem időszerű, majd ha legalább Gázában elfogyott a nagyja, akkor napirendre lehet tűzni, de akkor sem Hollywoodban...

szpal 2009.01.16. 10:39:44

Arab terrorista focisták témakörben ajánlom még a Team America-t is. Így kezdődik:
www.youtube.com/watch?v=f85guTNQECk

Francois Pignon 2009.01.16. 10:56:22

Vujity Tvrtko miatt mindenképpen örülök, hogy nem szinkronizálva láttam a filmet.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.01.16. 10:56:42

"Sőt, nagyon büszke lennék rá, ha valaha az életben közöm lenne egy jó szájbarágós film elkészítéséhez. (Lehetőleg arról szólna, hogy a kommunisták állatok.)"

Dehát Lola, az a film, ahol a kommunisták állatok, már elkészült.
Itt megnézheted:
www.youtube.com/watch?v=Rqko1yNUv5I

;)

Téglagyári Megálló 2009.01.16. 10:57:48

Lola, utolsó szavaid helyesen: lécci, lécci.

thetriggerhappy 2009.01.16. 11:02:19

Lola!

dolphin egy mondatban elmondott mindent.
nézz még chrudinákot most, hogy van nava, az való neked.

Téglagyári Megálló 2009.01.16. 11:19:07

@thetriggerhappy:

Ha én a westernfilmeket szeretem, okos ember már nem lehetek?

Bummer 2009.01.16. 11:21:15

Ki mondta, hogy egy dokumentumfilmnek objektívnek kell lennie?
Minden művészeti alkotás arról szól, hogy a művész látja valamilyennek a világot, és ezt elmondja.
A dokumentumfilm is film, nem oktatási anyag.

thetriggerhappy 2009.01.16. 11:22:40

@Téglagyári Megálló:

ha utána el is hiszed, hogy te vagy a clint eastwood, akkor igen. különben csak rossz az ízlésed. :-)

thetriggerhappy 2009.01.16. 11:23:45

@Bummer:

a szubjektív dokumentumfilmnek is megvan a saját elnevezése: propagandafilm.

lola ilyet szeretne gyártani. még szerencse, hogy utálja a komcsikat (és ezt nem rest minden postjában leírni).

Ács Ferenc 2009.01.16. 12:00:10

"Bummer 2009.01.16. 11:21:15
Ki mondta, hogy egy dokumentumfilmnek objektívnek kell lennie"

Moore és Spurlock "művei" nem dokfilmek, hanem részben az ötvenes évek, részben a hetvenes évek kommunista propagandafilmjeinek szintjén mozgó, azok eszközeit másoló gagyik. Moore a profibb, rafkósabb politikai manipulátor, Spurlock a világra rácsodálkozást játszó, hatéves gyerek szellemi szintjére pozícionált "szimpatikus" amerikai.

tevevanegypupu 2009.01.16. 12:04:58

Moore filmjei technikailag pocsekok, Cannes-ban nyilvan a tema miatt nyert. De hogy a tartalmukban sok valotlansag lenne azt nehez elhinni. Nem propaganda film inkabb talan az adott tema masik oldalat is probalja megmutatni.Bush viselkedese mindenesetre elkepeszto a Fahrenheitben.. .Elgondolkodtato es az biztos, hogy pletykakra boven ad okot.

Francois Pignon 2009.01.16. 12:19:45

@tevevanegypupu: Cannes politizál, azért nyert.
Moore pedig nem hazudik, hanem manipulál. Tényeket csak egyféle nézőpontból közelít meg, illetve sokszor provokálja filmjei szereplőit is, hogy indulatokat keltsen a reakcióikkal.
Amúgy vannak szórakoztató dolgai, ha az ember nem veszi komolyan. De Cannesban például komolyan vették, illetve magukat is a zsűrizők, ami elég szánalmas eredményt hozott.

Balance Of Power 2009.01.16. 12:26:01

Ne feledjuk, hogy ezek a filmek amerikai kozonsegnek keszulnek. Az europai ember szamara ezert tunnek szajbaragosnak, hiszen tele vannak evidenciaval. Nem kulonosebben lep meg egy cinikus magyart, hogy a politikusok korruptak, hogy az iraki haboru az olajrol szol esatobbi, esatobbi...
Viszont egy amerikai, akit kisse tulzott pozitiv szemleletre, melldongeto hazaszeretetre es viszonylagos joletben neveltek, igenis ra tud csodalkozni ilyesmire. De jobb keson, mint soha. Ezert ezen filmek erteket nem kell elvitatni, csak helyukon kell oket kezelni.

X Y kronosz óra 2009.01.16. 12:26:05

Én pontosan azért nem szeretem a szájbarágós filmeket, amiért a szájbarágós politikai újságírást. Amikor egy világlátást akarnak rámerőltetni, megvonják tőlem az értelmezés és mérleglés szabadságát. A propaganda tehát szabadságot von el.
(Vagy ezt egy kicsit túlkombináltam?)

Francois Pignon 2009.01.16. 12:28:01

Ja, és Michael Moore amúgy kőszoci, amerikai szinte már szinte szélsőbalos.

sergei 2009.01.16. 12:28:01

@tevevanegypupu:
"De hogy a tartalmukban sok valotlansag lenne azt nehez elhinni."

Két dolog. Nekem a Sickoban az csapta ki a biztosítékot, amikor a végén elmentek Kubába (!) néhány WTC-s mentés közben megsérült emberrel. És kubában a hiperszuper-modern (köz)kórházakban ingyen ellátták őket. (nemhogy külföldieket: amerikaiakat!).
Kép egy kubai közkórházról: blogmeisterusa.mu.nu/archives/CubaHosp.jpg

Másik: moorewatch.com . Ugyanúgy fenntartásokkal kell kezelni ezt, mint a filmjeit. Olyan ez, mint kurucinfo-t és 168órát olvasni :P.

Téglagyári Megálló 2009.01.16. 12:32:18

@thetriggerhappy:

Wittgenstein komálta a westernfilmeket. Biztos vele is baj van.

hcrules 2009.01.16. 12:44:07

@nénike: A tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatban szerintem kicsit árnyaltabb a dolog. Ettől függetlenül rossz döntés volt az iraki invázió. Ennél már csak a kivonulás lenne rosszabb :(

@Téglagyári Megálló: Wittgenstein is bunkó volt, és szar volt az ízlése :)

thetriggerhappy 2009.01.16. 13:13:00

@Téglagyári Megálló:

látod a smileyt a válaszom végén? ha sikerült megfejteni, szólj!

Téglagyári Megálló 2009.01.16. 13:19:01

@thetriggerhappy:

nos, azt sokféleképpen lehet érteni, az eddigi bejegyzéseidet olvasva gúnynak vettem...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.16. 13:29:18

@sergei:

Diplomata haver szerint Latin-Amerikában messze Kubában kapja a legjobb ellátást egy átlagos pór. Ez tény. És ez a lényeg. A várható élettartam is magas. Persze ez nem biztos, hogy az eü rendsezr miatt van, inkább az egészséges koszt teszi.

thetriggerhappy 2009.01.16. 13:31:46

@Téglagyári Megálló:

mert az is volt. én a magam részéről nem vagyok nagy western rajongó, de azért azt még én is elismerem, hogy vannak nagyon komoly westernek és van a john wayne-es szirup. de ennek mi köze is van a poszthoz és a lepzetelen propagandafilmekhez?

tevevanegypupu 2009.01.16. 13:33:13

Francois Pignon

Cannes-t tudom, ott valoban politikai okok miatt nyert, amit - nem vonom ketsegbe, hogy esetleges dokumentum vagy propagandafilm(: kategoriaban erdemelne dijat - sajnalok. A cannes-i fesztival nem ezert alakult, hogy az Arany Palmat ilyen filmek nyerjek..Mas lenne, ha a film minosege, kidolgozasa IS hozzajarulna egy ilyen kitunteteshez.

sergei

Ha idom es kedvem van mindenfele ujsagot elolvasok vagy legalabbis atfutom, muszaj valami arany kozeputat kialakitani. (:Ami pedig a kubai korhazakat illeti le a kalappal elottuk. Es Moore mindenkeppen figyelemre melto alak.

thetriggerhappy 2009.01.16. 13:35:47

@Őrnagy Őrnagy:

pont, hogy az eü rendszer miatt, amire valóban nagyon nagy hangsúlyt fektettek fidelék. elképesztő sok orvos végzet a szu-ban, nálunk és nagyon sok pénzért építették ki magát a rendszert is.

en.wikipedia.org/wiki/Healthcare_in_Cuba

a kubai konyha nem éppen egészséges:
en.wikipedia.org/wiki/Cuban_cuisine

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.16. 13:46:26

@thetriggerhappy:

Hát én nem tudom ,de egy trópusi szigeten csak egészséges koszt lehet. Ezek a kaják nálam rendben vannak.

És abból mi igaz, hogy Kubában magasabb a várható élettartam, mint az USA-ban

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.16. 13:53:31

semmit nem utálok jobban a szájbarágós filmeknél :)

thetriggerhappy 2009.01.16. 14:00:01

@Őrnagy Őrnagy:

tévedés. közép amerika a disznóról, rizsről és a babról szól nagyrészt. főleg mert kubában nem minden a trópusi tengerpartról szól. ott vannak a hegyek, a síkságok.....

szerintem az élettartam kuba esetében inkább a hihetetlen pozitív életszemléletnek, vidámságnak és az éghajlatnak köszönhető. és ezen még a komcsik sem tudtak változtatni.
egy kubában élt ismerősőm szerint kuba lenne a világ legnyomasztóbb helye ha áttolnák európába.

thetriggerhappy 2009.01.16. 14:02:12

@Őrnagy Őrnagy:

és a konyhánál meg sem említettem a hihetetlen mennyiségben fogyasztott cukrot. a kubából frissen idekerült ismerősünk 3/1ben csinálta anno a málnaszörpöt és még meg is cukrozta......

Ács Ferenc 2009.01.16. 14:04:56

Nem csodálkozom, hogy az ilyen Michael Moore-féle alakoknak tetszik a kubai rezsim, Spurlocknak meg Irán. Éljenek ott egy évig és készítsenek rendszerkritikus filmet.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.16. 14:06:47

@thetriggerhappy:
Nádcukor van dögivel.
Mi a baj a bálóval, a babbal, meg a rizzsel? Jobb mint a tápos csirkéből készül Mcchiken.

thetriggerhappy 2009.01.16. 14:10:50

@Őrnagy Őrnagy:

nincs azzal semmi baj, de nem ettől lesz magas a várható élettartam. ez nem japán. ott pont fordított a dolog: egészséges a kaja és egészségtelen az élet.

thetriggerhappy 2009.01.16. 14:11:44

@Ács Feri:

erről miért nem beszélgetsz lolával? hátha neked elhinné.....

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.16. 14:13:28

@AYBARS ANDA: OFF Kündü, jól CSERBENHAGYTÁL minket. Magyar ember SZÓL, ha nem JÖN!!! :)

thetriggerhappy 2009.01.16. 14:16:49

@hcrules:

nem vonom kétségbe. ne felejtsük el, hogy lassan 20 éve megszűnt a baráti segítség, volt ideje leromlani a kórházaknak.
de még a legelvakultabb castro ellenes ismerőseim is elismerik, hogy jó volt az eü-i ellátás. a rendszer nem, a finanszírozás, stb nem, de maga az ellátás, főleg a környékhez képest kimagasló volt.
ez kb olyan mintha pusztán antifasiszta indíttatásból elvitatnám hitlerék autópályaépítési eredményeit....

Francois Pignon 2009.01.16. 14:19:48

@Ács Feri: Michael Moore korábban legalább csak Kanadával példálózott állandóan. Várom, ő mikor megy Chavezhez forgatni.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.16. 14:38:41

Én szeretem a Super Size Me-t....

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.16. 14:38:43

@thetriggerhappy: Egyszer olvasgattam egy könyvet, amiben USA-beli orosz emigránsok hasonlítják össze az USA-t a SZU-val (1957-ben). A SZU egyetlen előnyeként a jobb eü. ellátást emelik ki. A hitleres-autópályás példa jó.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.16. 14:39:45

@Francois Pignon: Akkor majd előbb golyóálló mellényt kell vennie, mert Caracas állítólag világelső a gyilkosságok gyakoriságában...

bocage 2009.01.16. 14:54:55

@thetriggerhappy:
Szerintem erre mondják, hogy minden szarban van valami jó!

Téglagyári Megálló 2009.01.16. 15:04:00

@thetriggerhappy:

Szóval a propagandát nem, a márketinget viszont szereted :-)

(sorry could not resist)

balage_81 (törölt) 2009.01.16. 15:09:33

Kedves Lola,
vilagraszolo a butasagod. Rendkivul szanalmas a megfelelesi vagyad, amit nokent es bloggerkent mutatsz, csak hogy megfelelj a kitalalt "konzervativ" ertekrendnek. Nem is ertem hogy a Reakcio egyebkent ertelmes gardaja hogyan tud meg felvallalni teged, bar ugy tunik a kvotarendszer tipikus peldaja vagy, talan ez a magyarazat. Ki kell mondanom, attol tartok soha nem leszel kommunikacios allamtitkar a MeH-ben, meg ha valaha nyer is a Fidesz. Nevetni fognak rajtad a jobb kepessegu jobbos fiuk es lanyok, es megkernek hogy fozz nekik meg egy kavet.

BK 2009.01.16. 15:32:37

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy Lola a reakcio.blog.hu Szíjjártója. :-) Olyan mikor lesz, hogy Lola megválaszolja azokat a kommenteket is, amik kínosak számára? Nem azokról beszélek, amik minősíthetetlenek, buták, idióták stb. Hanem például amit a blogtárs 'nénike' is írt ( reakcio.blog.hu/2009/01/16/szeretem_a_szajbaragos_filmeket?fullcommentlist=1#c4533681), na arra miért nincsen valami reakció? :-)

Amúgy nem ez a Spurlock vezette az MTV I bet you will című "fizetek ötven dolcsit, ha megiszod a barátod hányását, miután ő megevett 20 hamburgert"-műsort? :) Komoly a faszi.

BK 2009.01.16. 15:44:50

Máfelől. Én tényleg nem szeretek minden adandó alkalommal lecsapni és "ott a rohadt antiszemita"-zni. Mot sem fogok.
De elég hatávadász belinkelni egy videót, amit úgy vágtak, hogy azzal kezdődjön, amint a nyugodt, bár kicsit az erőszaktól zavart Spurlockot lökdösi a kaftánjába izzadt zsidó dühödten. Persze úgy, hogy Morgan drága eközben "én aztán nem csináltam semmit, csak itt vagyok a béke kamerás harcosaként az utcán"-tekintetet vág. Te is írod, hogy nem érted, miből lett a konfliktus, meg nem tudom a filmben hogy volt ez eredetileg, de ha ott is csak ennyit vágott be Morgan, minden előzmények nélkül, akkor kurvára hatásvadász eljátszani a "mi csak békével itt vagyunk forgatni, erre itt agresszió van, pedig mi igazán nem tettünk semmit".

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.16. 15:50:39

@BK: Akkor válaszolok, de csak ha normálisan lehet kommunikálni. Ez a szabály. Oké?
A reakciósok többsége nem ért egyet a parttalan komcsizásommal. Tulajdonképpen én se értek vele egyet, de szórakoztat. Gondolkodtam pl., hogy ez esetben kitegyem a szmájlit - mert viccnek szántam. De aztán rájöttem, hogy aki érti, hogy vicc, az nevetgéljen, aki nem érti, az háborodjon fel.
Nemrég egy kollégát megkérdeztem, hogy szerinte a komcsizásom ugyanolyan-e, mint a fasisztázás? Azt válaszolta, hogy: igen. Én igazából azt szeretném elérni, hogy a kommunista szitokszó legyen, legalább annyira, mintha valaki fasiszta.
Égegyadta problémám nem lenne a kommunistákkal és nem is foglalkoznék velük, ha egy öt százalékos párt lenne, túl lennének már az igazságszolgáltatáson és gyakorlatilag nem lenne befolyásuk a társadalomra és a gazdaságra. A problémám az, hogy nem lettek felelősségre vonva és nagy a hatalmuk. Tehát ugatok.
Utána olvasok, beszélgetek emberekkel és komcsizom is, hogy legalább téma legyen. Nem csak intellektuális téma. De lehet, hogy hülyeség ezt így csinálni. Majd kiderül.

BK 2009.01.16. 16:08:45

@lelkylola: Én is a normlis kommunikáció híve vagyok. :-) Elég zsenge korú vagyok, de a kommunista nekem mindig is szitokszó volt, legalább annyira, mint a fasiszta. (De szerintem ebből még "azok" is éreztek valamit, nem hiába nem volt K abban, hogy MSZMP.) Én ha valakit lekommunsitázok, azon olyat akarok érteni, aki teljesen megérdemli, aki tényleg egy szívtelen dög, aki egy Berijja, egy Szamuely, egy Dzsugasvili. De azt már nem értem teljesen, hogy ezeket a késői MSZMP-ből átmenekült szocikat miért kell kommunistázni. Ők csak csinovnyikjai voltak egy elműködgető "kispolgári rendőrállamnak" (mondta Kertész Imre). Beatles-t hallgattak, vettek csempészett farmert, stb. Nem akarom védeni őket, de azért nem mentek padlás-söprésre, meg nem pakolták marhavagonba a gazdag parasztot.

BK 2009.01.16. 16:10:57

@BK: mármint azt mondta Kertész, hogy "kispolgári rendőrállam", amikor hallottam beszélni, a csinovnyikokról nem beszélt. :)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.16. 16:27:40

@BK: a filmben annyi az előzmény, hogy le akar szólítani embereket. Izraelben el kezdenek a kaftánosok vele kiabálni. Nem teljesen érthető, hogy miért alakul ki a konfliktus. De egyébként beszél egy izraeli újságíróval, aki békepárti, elmegy felrobbantott izraeli iskolába és egy bevetésre is, amikor egy táskáról azt hiszik, hogy bomba. De ennél a jelenetnél nem jöttem rá, hogy miért lett konfliktus.

balage_81 (törölt) 2009.01.16. 16:35:33

A “kommunistak” meg lettek valasztva “94-ben, 2002-ben es 2006-ban. A fasisztak Csintalan Sandort vernek, jegyirodat gyujtogatnak, buzikat dobalnak az utcan, lezarjak az Erzsebet-hidat. Elobbiek esetleg azzal vadolhatok hogy lopva privatizaltak es szar a gazdasagpolitikajuk. Ezert lehet oket kritizalni, felni viszont nem kell toluk, ennek ekes peldaja hogy leirhatod itt buntetlenul a butasagaidat. Az aranyerzeked enyhen szolva rossz.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.16. 16:35:53

@BK: azért a szuper farmeres Kádár korszakban, működött egy elég kemény besúgó hálózat. Ha nem is megölték, de félreállították a reakciósokat, sőt még a gyerekét is.
Szerintem komoly bűnöző pl. Lendvai Ildikó, Gyurcsány Ferenc, Horn Gyuláról nem is beszélve. Összetett kérdés, mert ők haszonélvezői voltak annak a rendszernek, aztán a privatizációnak. Tehát nem klasszik kommancsok, mint Rákosi. De attól még az összefoglaló nevük az, hogy kommunista.

Google 2009.01.16. 16:41:14

BK,
nem is erről van szó. Hanem arról, hogy a kommunista megjelölés ugyanolyan dehonesztáló legyen, akárcsak a fasiszta. Egyik sem jobb a másiknál.
És hogy nem padlás-söpréssel és marhavagonokba tereléssel foglalkoznak, annak a tagságaink, századunk az oka.
Ha ez elfogadott módszer lenne manapság, ma is ezt csinálnák, kétség nem fér hozzá.
Keller anno bocsánatot kért a hívektől, amiért már nem dolgozhatnak pártállami módszerekkel.
Kár nekik újabb és újabb felmentéseket fabrikálni! Nem érdemlik meg.

Lehet, ezekre a filmekre nem a szájbarágó a legjobb megnevezés. Más aspektusból mutatják be a világot, lehetőséget adva a nézőnek, hogy az ő szempontjaikat is figyelembe vegye.
Több szem többet lát, több szempont soha nem árthat. A kettő között valahol ott van az igazság is.

BK 2009.01.16. 16:45:37

@lelkylola: Tényleg nem akarom védeni őket, mert engem is taszít, hogy szaglanak attól a kispolgári szocializmustól. De nem tartom őket bűnözőknek. Akit lekommunistázok, azt már annak tartom.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.16. 17:04:01

@BK: szerintem bűnözők. A beszervezések pl. nagyon aljasak voltak. A lejáratás és bomlasztás is, emberek kitiltása az egyetemről. Épp ilyen KISZ titkárok, pártbizalmik jelentése alapján tettek tönkre embereket. De jó lenne pontosan tudni, hogy kinek mi a felelőssége, mert nyílván voltak aljas tartótisztek és olyan besugók, akiket megfenyegettek és tönkre tettek. Voltak lelkes KISZ tagok, akik csak buliztak és voltak olyanok akik a politikai karrierjük és meggazdagodásuk érdekében bármire képesek voltak.

thetriggerhappy 2009.01.16. 17:06:20

@lelkylola:

miért van az, hogy nekem a kommunistákról pont egy hozzád hasonló szűklátókrű, megvezetett pártmunkás ugrik be?
és igen, egy normális embernek a kommunista szitokszó, de jusson ez eszedbe olyankor is (tudjuk, te valójában szereted a kurucot, ahogyan le is írtad....), amikor más fasisztázza le azokat, akik mocskos zsidóznak jobbik zászlók alatt egy megmozduláson.....

mellesleg elmesélem neked, hogy ma magyarországon nincs kommunista párt. van mszmp utódpárt, de annak sok köze nincs a kommunista eszmékhez. thürmerék (akikkel btw együtt demonstrálsz a palesztinokért) pedig az 1% közelébe sem juthatnak. van viszont valódi, immár parlamenti küszöb közelébe jutott szélsőjobbunk, akik pont azt szeretnék mint anno a derék kommunisták, csak ők ezúttal árpád sávos pántlikával kötik át a mondandójukat, de egyebekben nem sokban különböznek tőlük. ők sem zavarnak, mert mint egy másik írásodból tudjuk, megérted a radikálisokat.

szerintem fogadd meg balage_81 szavait és gondolkodj el és ha valóban kedveled ezt a blogot, értsd meg, hogy csak rontod a színvonalát.

balage_81 (törölt) 2009.01.16. 17:28:45

"Voltak lelkes KISZ tagok, akik csak buliztak és voltak olyanok akik a politikai karrierjük és meggazdagodásuk érdekében bármire képesek voltak. " - ezek lennenek a mai mszp-sek gondolom. a jok meg a fidesz olebe ult igazbaloldaliak es stumpf meg kover.
ja es a "nyilvan" az rovid "i" szerintem

Pelso.. 2009.01.16. 17:38:49

"én se értek vele egyet, de szórakoztat"
Háát, szinvonalas szórakozás...
Persze, kinek a pap, kinek a papné.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.16. 17:44:26

@lelkylola:

Lendvai Ildiko a KB osztalyvezeto helyettese volt es az MSZMP KB muvelodespolitikai munkakozosseg tagja. Ugyanigy a muvelodespolitikai munkakozosseg tagja volt Csermely Peter a SOTE-rol, vagy Vitezy Laszlo. Ok ma konzervativoknak valljak magukat. Csermely Peter a KISZ KB tagja is volt. O a kivalo biokemikus, nem a feldebil ujsagiro.

Tag volt meg Almasi Miklos, Gazso Ferenc, Szinetar Miklos, Szilagyi Tibor, Ordogh Szilveszter, Kosa Ferenc,Nemeth G. Bela, a televizios Erdi Sandor. Ok nem voltak bunozok es pont. (p.s ugy letiltatnal, ha en a SOTE kadarista karrierista hazudozoirol irogatnek, hogy orom lenne nezni, de nem fogok, nyugi).
Knopp Andras vagy Toth Dezso voltak a kemeny figurak, nem a Lendvai Ildiko, aki nagyjabol senki sem volt a rendszervaltas elott.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.16. 17:48:24


lelkylola,

Stumpf Istvan Gyurcsany Ferenc elvtarsa es jobaratja volt 1988-89-ben, amugy reformkommunista akit Kiraly Zoltannal, Lengyel Laszloval, Bihari Mihallyal, Biro Zoltannal egyutt akartak kibaszarintani a partbol, azaz a Partbol, de gyorsan elvette a belugyminiszter lanyat. Okulj mar egy kicsit lanyom, okulj mar....

nénike · http://mandiner.hu 2009.01.16. 17:48:42

Az igazi gazemberek neve nem ismert. Lehet itt Horn Gyulázni, meg Lendvai Ildikózni, de ezek nélkül az alakok nélkül olyan bohócok maradtak volna, mint pl. a fogaskerekes Szabó Albert.

A III/III-as főnökök: politicalcapital.hu/lista/vazlat.htm

Megvan nekem az egész III/III-as főcsoportfőnökség névsora pozícióval, rendfokozattal (HVG, 2005 március 4.) igény esetén majd azt is feltöltöm.

Téglagyári Megálló 2009.01.16. 17:57:44

@nénike:

The requested URL /lista/vazlat.htm was not found on this server.

nénike · http://mandiner.hu 2009.01.16. 18:16:08

Pedig működik. Bemásolom:

A BM III/III főcsoportfőnökség sematikus vázlata az 1980-as években és az egyes osztályok, alosztályok vezetői

III/III Főcsoportfőnökség (Belső Reakció Elhárító Csoportfőnökség) dr. Horváth József vezérőrnagy, a Belügyminiszter 1. (állambiztonsági) helyettese
III/III Főcsoportfőnökség titkársága, Zima Péter alez., dr. Békési András alez., dr. Balázs Tibor ezr.
III/III-A önálló alosztály, Solti László alez.
III/III-1. osztály (egyházi reakció elhárítása), Tóth Ferenc alez.
III/III-1-a. alosztály (római katolikus egyházzal szembeni elhárítás), Erős Lajos őrgy.
III/III-1-b. alosztály (római katolikus egyházi vezetéssel és intézményekkel szembeni elhárítás), Ács Péter alez.
III/III-1-c. alosztály (protestáns és más egyházakkal szembeni elhárítás), Reményi Géza őrgy., Móricz János alezr.
III/III-2 osztály (ifjúságvédelem), Tímár Zoltán alezr.
III/III-2-a alosztály (felsőfokú oktatási intézményekkel szembeni elhárítás) Ksenicz Tibor őrgy.
III/III-2-b alosztály (ifjúságellenes reakciós erők elhárítása) Herbán Tibor őrgy.
III/III-3 osztály (ellenséges személyek elhárítása, rendkívüli események felderítése), Hanusz Gyula ezr.
III/III-3-a. alosztály ("F" [azaz figyelő]-dossziés személyekkel és politikia elítéltekkel szembeni elhárítás) dr. Kovács János őrgy.
III/III-3-b. alosztály (írásos elkövetők felderítése), Sóty Tibor őrgy.
III/III-4 osztály (ellenséges ellenzék fő erőinek elhárítása), Forgács Lajos őrgy.
III/III-4-a. alosztály (radikális ellenzékiekkel szembeni elhárítás), Nagy István alezr.
III/III-4-b. alosztály (szektásokkal, trockostákkal, álbaloldaliakkal szembeni elhárítás), Peredi György szdos.
III/III-4-c. alosztály (nemzeti/népi ellenzékkel szembeni elhárítás), Kékesdi L. Gyula szdos.
III/III-5 osztály (kulturális területek védelme), Szelőczei István őrgy.
III/III-5-a. alosztály (kiemelt objektumok védelme), Kazai Zoltán őrgy.
III/III-5-b. alosztály (kulturális vonalak védelme), dr. Izsó Attila szdos.
III/III-6 osztály (ellenséges propagandaanyagok készítését és terjesztését elhárító osztály), Jávor Miklós alezr.
III/III-6-a alosztály, (akciók végrehajtása) Udvardi Ernő őrgy.
III/III-6-b alosztály, (akciók végrehajtása) Szabó Balázs őrgy.
III/III-7 osztály (jelentőszolgálat, belső elhárítás, adattár, jelentés, nyilvántartás), Mészáros Béláné alezr.

A III. főcsoportfőnökségnek minden városi és megyei rendőrfőkapitányságon működtek kirendeltségei. Egy megyei kirendeltség általában 10-20 tiszti állományú beosztottból állt, akik 100-200 ügynököt foglalkoztattak. A kirendeltség vezetője a mindenkori rendőrkapitány helyettese is volt.

BK 2009.01.16. 18:26:06

@lelkylola: Értem én, hogy Gyurcsányék kapcsolatokat építeni és karriert halászni mentek a KISZ-be, meg lehet, hogy a rendszerváltásból gazdagodtak meg, az is lehet, hogy nem mindig legálisan, ezt deríte ki az igazságzolgáltatás, de ez még nem teszi őket emberevő, brutális kommunistákká. Ugyanezt csinálja ma minden fószer, aki HÖK-özik az egyetemen, utána belenyal kicsit a politikába, aztán ha kiismerte magát, akkor durrant valami f*asza kis céget. Opportunisták voltak, karrieristák, nem szimpatizálok velük, de nem hiszem, hogy éppen ők lettek volna, akik családokat tettek volna tönkre, meg életeket. És ezért szerintem nem zárja ki őket a múltjuk a mai politikai életből. És nem is kell ezért őket lekommunistázni.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.16. 18:26:21

@jotunder: engem is az érdekel, hogy kik voltak az igazi bűnösök.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.16. 18:30:33

@BK: nem tudom, hogy mit tettek, miért felelősek. Amíg nem tudom, addig ferde szemmel nézek rájuk (minden rosszat el tudok képzelni)és lekommunistázom őket. Azért a 80-as években is működött a rendszer, besúgó hálózattal, a reakciós erők felszámolásával. Lásd Grósz beszéd 89-ben.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.16. 18:33:07

Jótündér, nekem úgy tűnik eléggé képben vagy. A nénike listáján szereplő emberkéknek mi lett a sorsa, nem tudod?
És Knopp András és Tóth Dezső, mit kell róluk tudni?

BK 2009.01.16. 18:34:44

nénike kommentjeivel pedig egyet értek, másrészt kösz az infókat.

tevevanegypupu 2009.01.16. 19:05:51

Lassan az jon ki az egeszbol, hogy a volt kommunistaknak koszonhetjuk a demokraciat es azt, hogy barmit le lehet irni..
Akik szabalytalanul privatizaltak, kisajatitottak azok tolvajok, koztorvenyes bunozok, sikkasztok es bortonben a helyuk.
Rengeteget artottak az orszagnak, sokkal tobbet mint azok akik Arpad-savos zaszlokkal vagy otvenen kiabalnak. Es hozzatennem, hogy nemcsak ok kiabalnak hanem azok is akikrol diszkreten nem esik szo..a Tilos Radiorol es a bezart Kultiplexrol mindenki hallgat, nem beszelve az internetes forumokrol es az olyasfele kijelentesekrol, hogy "mi jobban gyulolunk titeket mint ti minket." Nem primitiv emberek mondjak ezt hanem az az ertelmiseg ami olyan buszke liberalizmusara. Szoval alljon meg a menet!

nénike · http://mandiner.hu 2009.01.16. 19:11:49

Lola ne izélj!
"nem tudom, hogy mit tettek, miért felelősek. Amíg nem tudom, addig ferde szemmel nézek rájuk." Ez már olyan polgárjenős volt: kizárt dolog, mert nem tudom.
2.06-nál www.youtube.com/watch?v=jR9BPSqFQZE

De ha úgy tetszik: ne ítélj, hogy ne ítéltess!

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.16. 19:18:11

@lelkylola: nem csak a reakciósokat bántották. Ne sajátísd ki az áldozat szerepet a "reakciósoknak" (mondjuk nem tudom, hogy ez itt most mit is jelent, ha a rendszer ellenségét, mindenkit, akkor nem szóltam)

thetriggerhappy 2009.01.16. 19:18:34

@lelkylola:

miért vergődsz tovább? nem tudod, de ferde szemmel nézel rájuk? rossz pártban ülnek, ugye? elmesélem neked, hogy személyesen hallottam én stumpfot ellenforradalmazni anno. ő is komcsi? vagy csak kéri, aki sok dologban nem értett egyet orbánnal és akivel szétváltak az útjaik?

mondom én, hogy túl kéne azon lépned, hogy egy 16 éves naívságával, fekete-fehérben szemléled a világot. ez olyan komcsi szokás....

thetriggerhappy 2009.01.16. 19:20:10

@lelkylola:

"a reakciós erők felszámolásával"

baszki, komolyan mintha egy szoci kádert hallanék 88-ból.

Pelso.. 2009.01.16. 19:25:13

Ilyen nincs....

Aki szabálytalanul privatizált, az mind kommunista volt?
Mert a mi kommunistánk az biztosan szabályosan privatizált, ráadásul az ezredéves jogon, úgy ám!

BK 2009.01.16. 19:29:53

@Pelso..: Az a gond, hogy Lola még csak nem is azt rótta föl, hogy a rendszerváltásból gazdagodtak meg, hanem azt, hogy benn voltak a KISZ-ben, meg a minisztériumokban lófráltak, tehát szerinte biztosan családok és emberek életét tették tönkre. Volt ilyen, de ez így nem egy következtetés.

tevevanegypupu 2009.01.16. 19:36:58

Akik a kisz-ben es a miniszteriumokban, partkozpontokban lofraltak, sokan kozuluk emberek eletet tettek tonkre, sot generacioket. Es egymaseit is ha ugy alakult. Barkit es barmikor elsoportek sot eltapostak, lehetetlenne tettek, megfosztottak egzisztenciajatol. Ha esetleg szexualis beallitottsaga nem felelt meg az elvtarsaknak megszegyenitettek, kikozositettek es neha meg ongyilkossagba is kergettek..Aki akkor mar felnott volt tudja es nem felejti el meg akkor sem ha megbocsajtott es nem ker szamon mar semmit. Elrontott eleteket nem lehet visszaadni. Aki meg fiatal az jobb lenne ha tanulmanyozna azt a rendszert, torteneszek munkait olvasna es dokumentumfilmeket nezne.

balage_81 (törölt) 2009.01.16. 19:42:28

@tevevanegypupu: neked kéne tanulmányoznod a rendszer, meg a mai hétköznapokat is fiam/lányom, mert láthatóan segghülye vagy mindenhez.

Ács Ferenc 2009.01.16. 19:46:47

"thetriggerhappy 2009.01.16. 14:11:44
@Ács Feri:
erről miért nem beszélgetsz lolával? hátha neked elhinné..... "

Én elmondhatom neki, de nálunk nem kötelező ugyanazt gondolni, ez nem egy párt, hanem egy szerkesztőség, ahol tiszteletben tartjuk egymás véleményét, sőt bogarait is. :) Sőt, remélem, hogy a jövőben egyre kevésbé gondolja azt az olvasó itt, hogy bármilyen párthoz közel álló szerkesztőség cikkeit olvassa.

Lola: sajtó, illetve kultúrpolitikusok voltak a Kádár-rendszerben, igen nagy közvetlen hatalommal, amivel éltek is.

tevevanegypupu 2009.01.16. 19:51:04

balage_81
55 eves vagyok apuskam vagy anyuskam, szoval a rendszervaltasnal sem voltam mai csirke.Es tudod az en generaciom, szuleim is es a nagyszuleim is eltunk jocskan a szocializmusban, ismertuk a rendszert, sot dolgoztunk part altal vezetett vallalatoknal, muvelodesugyi intezmenyekben, ugyhogy nekem nagyon nehezen tudsz meselni. En annal inkabb tudnak de felek, hogy nem tetszene. Hidd csak el amit irok, ateltem, szemelyesen tapasztaltam.

balage_81 (törölt) 2009.01.16. 19:55:07

@tevevanegypupu: akkor magyarázd el Lolának, hogy teljesen felesleges mindenkire gyanakodva néznie, mert nem volt mindegyikük gyilkos-hazaáruló. eszem ágában sincs mesélni neked egyébként, gondolom egyeseknek megvan a saját kis világuk, minek oda bármivel is bevilágítani

Pelso.. 2009.01.16. 19:56:32

BK,

A rendszerváltásból közvetlenül v közvetve az gazdagodott meg, aki közel volt ill gyorsan közel férkőzött a tűzhöz, s volt hozzá kis mersze, habitusa, függetlenül attól, hogy ma is munkásőr indulókat kornyikál a pincében, esetleg polgáriként hablatyolja a semmit, netán turulszárnyon szállong a lelke..., -ehhez kizárólagos politikai identitást csatolni abszurd gondolatmenet.

Google 2009.01.16. 20:01:05

Hűha, hűha a puska elkezdte cepelni a vadászt.
Mindenki hibás, a III/III-asok főleg, de igazából senki sem.
Horn sem, Lendvay sem, ők csak az időt ütötték agyon magas beosztásaikban, embereket már nem ettek, a kannibalizmus ideje is lejárt.
Marad a kérdés: a III/akárhányasoknak kik adták ki az ukázt? Vagy önmagukat vezényelték?

tevevanegypupu 2009.01.16. 20:03:17

balage-81
hat teny, hogy a vilagunk nem a vilagok legszebbike. Nem igy kepzeltuk a rendszervaltast. Kicsit tobb feny valoban nem artana senkinek sem. Lola pedig tudja mit ir es beszel, joga van leirni amit tapasztalt es gondol, ugyanugy mint neked. Nem hulyezett le senkit az ellenkezo velemenyeert es ha a kommunistakat allatoknak tartja azt is megmondhatja. Bar szerintem ez a kijelentes - ha mondjuk arra gondolok, hogy a kommunizmus aldozatainak szama ugy korulbelul 100 millio (nem altalanositva termeszetesen) akkor ez a meghatarozas serto az allatokra nezve.

Pelso.. 2009.01.16. 20:07:59

Google,

Hát a pártelit adta az ukázt, mint minden hatalmi struktúrában, csak esetleg ügyesebben leplezve.
Gondolom, kérdésed költői volt.

balage_81 (törölt) 2009.01.16. 20:08:22

@tevevanegypupu: nem, lolának sajnos fingja nincs miről beszél, ugyanis van vagy 26 éves. amit tud, azt nagyrészt jobbos mendemondákból ollózta össze, megspékelve a saját fantáziájával. az a baj, hogy az igazi kommunistákról senki sem beszél, elnyomják a politikai érdekek az igazságot. mszp oldalon nyilván nem jó topik, a fidesznek meg az az érdeke hogy a lola-félék keményen nyomják a hülyeségeiket, akkor lehet őket kivinni a tf-re. ha most én lennék a miniszterelnök, elővennék a nagyapámat, ennyi. nézd meg mit csinált a demszky-hack törvényjavaslattal az akkori jobboldali parlamenti többség az első ciklusban, beszéljük nyíltan csurka szerepéről vagy a jobboldalon elhelyezkedő egykori komcsikról. miért nem erőlteti a fidesz sem az ügynöklisták közzétételét? tán csak nem kellemetlen dolgok derülnének ki az ő holdudvarukról is?

BK 2009.01.16. 20:12:57

@tevevanegypupu: senki nem vitatja a tényeket, amiket írsz, de nem erről beszélünk. hanem arról, hogy ha valakinek köze volt ahhoz a rendszerhez, nem feltétlenül volt egy vérengző, aljas vadállat és gazember kommunista. de ha elolvastad volna a kommenteket előtted, akkor erre rájöttél volna.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.16. 20:14:36

@Ács Feri: én elhiszem nektek, hogy nem álltok egyik párthoz sem közel (mintha a küldetésnyilatkozatotokban nem ez állna, de mindegy) Csak akkor a tegnapi gyurcsányos posztnál feltett kérdésre szeretnék választ kapni. Ha gyurcsánynak senki nem hiszi, hogy nem mszmp-s már, akkor nektek miért kellene elhinni, hogy nem vagytok fidelitasosok?

tevevanegypupu 2009.01.16. 20:24:02

balage_81
persze hogy nem mind volt az, nagyon sokan voltak akik kis parttagkent eldegeltek, esetleg azert leptek be mert ket-harom fokkal feljebb kerulhettek a szamarletran.Ez sem szep dolog, de volt akinek a munkajahoz muszaj volt, karierre vagytak a szakmajukban. Voltak aztan meggyozodeses kommunistak is, puritanok ,es szegenyek, lelkes nepmuvelok, szociologusok, mit tudom en kik.
De nem roluk irunk ugy altalaban, a kisemberek (a la Torok Zsolt) nem voltak es most sem erdekesek. Es legfokeppen azoknak nem voltak ezek a kisemberek fontosak soha, akik a multban szocializmustrol, most pedig demokraciarol oktatnak.

balage_81 (törölt) 2009.01.16. 20:34:07

@tevevanegypupu: a vita onnan indult hogy a szerzőnek gyanús mindenki, aki az előző rendszerben szerepet vállalt, ráadásul a kommunisták állatok - úgy általában, semmi disztingválás. nem vitatja itt senki hogy a maszopban, tán még fletó is csinált ezt-azt, de kérdés kéne hogy legyen a ti fejetekben is hogy amikor a jobboldalnak volt (van) lehetősége nekimenni az ügynök-témának, vajh miért nem teszi. partnernek ebben mindig is ott volt a szadesz. nyilván kényelmesebb a pártdroidokat ráereszteni a hálóra, és hagyni hogy kiéljék a beteges hajlamaikat. részemről ennyi, hagyjuk, gyanakvásmentes jó estét, én mentem

balage_81 (törölt) 2009.01.16. 20:35:41

ja, és unom már ezt az oktatnak a demokráciáról című szövegelést. gyakorolják is, nem csak oktatnak róla. demokrata az, aki nem dobja meg a felvonuló buzit, vagy elfogadja hogy elvesztették a választást és nem zár le egy hidat sem. valahogy ez kimarad a fidesz agytágító kurzusainak témái közül

tevevanegypupu 2009.01.16. 20:36:32

Kulonben most megy a Duna teveben Fabry filmje a: Gyertek el a nevnapomra..Abbol lehet kis izelitot meriteni. Neha meg lehetett ezt-azt irni, mondani, foleg a megyei hatalmassagok ellen - akik nem "fekudtek" jol a partkozpontban . Volt nehany ember aki tobbet mondhatott mint a tobbiek, ok voltak a rendszer "igazmondoi". Akkoriban elajultunk a batosaguktol, aztan kiderult kesobb, hogy engedelyeztek nekik ez a batorsagot. Sok nagy muvesz volt kozottuk.

Pelso.. 2009.01.16. 20:42:01

Tevevanegypupu,

90' óta is nagyon sokan tették tönkre a másikat, tartottak be egymásnak a minisztériumokban, közintézményekben, munkahelyeken általában, ez egyáltalán nem rendszerfüggő.

Mire tippelsz, a ma a pártok felső és közép vezetése miért lépett be, karrierépitésből, megélhetésből v meggyőződésből....?
Szóval, az elit csak elit marad ám, függetlenül attól, melyik "izmusnak" hódol éppen aznap.

Gabe2 2009.01.16. 20:54:54

"emokrata az, aki nem dobja meg a felvonuló buzit, vagy elfogadja hogy elvesztették a választást és nem zár le egy hidat sem. valahogy ez kimarad a fidesz agytágító kurzusainak témái közül"

Érdekes, hogy a kommunistázásra élénken tiltakozol, de a fidesz számodra egyenlő a fentiekkel. Lehetnél te is demokrata.

dolphin · http://adlibitum.hu 2009.01.16. 21:13:09

@lola

"Tulajdonképpen én se értek vele egyet, de szórakoztat."

Mi meg rajtad szorakozunk. Tulajdonkeppen ez egy win-win szitu.

tevevanegypupu 2009.01.16. 21:34:33

Pelsso
hat azert is irtam, hogy nem igy kepzeltuk a rendszervaltast. Esterhazynak es Szebeninek van egy nagyon szep kepeskonyve: a Vajszinu arnyalat. Ott Esterhazy szovegevel es Szebeni kepeivel illusztralva megorokitettek par pillanatot. Ami akkor tortent es ami ugy elszallt mintha nem is lett volna. Az akkori egyseg mara - de egy-ket ev mulva mar - talan nagyobb gyulolkodesse, ellensegeskedesse, gyanakvassa valtozott mint volt a rendszervaltas elotti. Valahogy nem sikerult.

Thulsa Doom (törölt) 2009.01.16. 21:38:57

Hát kedves gyerekek, úgy látom igen belterjes a gondolkodásotok. Ti itt valamiféle demokráciáról, komenyistákról meg fasisztákról agyaltok. Gondolom jól megtanultátok, amit a tanító bácsi megkövetelt tőletek. Kár hogy a könyveiteket, amiből tanultatok, éppolyan szánalmas marhák írták, mint amilyeneket nap mint nap a Parlamentben láthattok.
Azt bizonyára senki sem mondta nektek, hogy a fentebb említett baromságok csupán a hülye pórnépnek szólnak. Ezek mind gumicsontok, amin ti is vígan elrágódtok.

A világot az erősebb kutya baszik elve mozgatja. Így volt ez kétezer éve és így lesz kétezer év múlva is. Rendszertől függetlenül.
Aki ezt nem veszi tudomásul azt a történelem menthetetlenül bedarálja és mehet a picsába nyavajogni, hogy milyen rossz a világ.
Így működik ez kispajtások.

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.01.16. 22:19:28

há nemtom. engemet rosszul érint, mikor egy mozijegyért cserébe segghülyének néznek.

Pelso.. 2009.01.16. 22:20:57

Teve,

az az egység, már akkor is látszólagos volt, mára meg legenda.

Persze, szépek voltak jelszavak, hogy szabadság meg demokrácia.
Pedig, szerintem, túlnyomórészt a pénz (megszerzésének lehetősége) generálta a folyamatokat.

Francois Pignon 2009.01.16. 22:38:31

@robin masters: Az ember nem is tanulni jár moziba, hanem szórakozni. ;) Elég baj, hogy a szórakoztatóipar egypár munkása máshogy látja a szerepét. (Filmművészekről nem is beszélek, az kihalóban lévő mesterség.)

molaris 2009.01.16. 23:39:30

@balage_81: @BK:
Azt hiszem valami kimaradt az életetekből. Valamit nagyon nem értettetek meg. Ez az MSZP- s tróger banda a fogát csikorgatja, hogy demokráciát kell JÁTSZANIA. Lövetnének ők szívesen, láttuk. Igaza van "lolának", szemétdombra valók.

roland_bela (törölt) 2009.01.17. 00:02:18

@lelkylola: a konfliktus oka, hogy ezek az emberek ultraortodoxok és komolyan veszik a tárjág micvot 613 parancsolatot, ráadásul saját minhágjuk szokásjoguk is van. meá seárimban nem nagyon szokás filmezni, őket nem nagyon érdeklik a világi dolgok, nagy részük nem is izraeli állampolgár, legalábbis nincs személyigazolványuk mivel izraelt nem fogadják el. a balhé azért alakult ki, mert ők nem szeretik ha képet készitenek róluk, fotót, vagy bármit, mivel az is kimeríti a Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.
Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn- szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.-parancsolatot

BK 2009.01.17. 00:03:16

@molaris: Lövetnének a francokat... Nem most érzik magukat kellemetlenül, hanem a rendszerváltás előtt érezték magukat kellemetlenül, hogy a jó kis karrier az, hogy benyomulnak vmi állami vállalathoz, vagy valami minisztériumi beosztásra és ennyi, posvány, kispolgári döglés. Ők örültek szerintem a legjobban, hogy demokrácia van, lehet vadkapitlizálni, meg ha ügyesek leszünk, valami politikát is össze tudunk dobni majd. És én továbbra is úgy gondolom, hogy ezek az emberek nem azok, akik életeket tettek tönkre. Akkor sem csak az a műfaj létezett. Az, hogy én nem rájuk fogok szavazni, az például nem emiatt van. :-)

józan' 2009.01.17. 01:05:02

@molaris:

www.youtube.com/watch?v=sfrFmLK3M2k

A téma azért nem szerencsés most szvsz, mert 'nem aktuális', de amúgy állandó "dillema" egy generációig(és a dolgok letisztázásáig) még mindenképp.

Az egyébként már nekem is feltűnt, hogy Lola érdeklődését viszonylag nagy arányban köti le a téma :)
De ettől függetlenül elég bunkónak tartom a "te nem ide való vagy", "rontod itt a színvonalat" szintű hozzászólásokat.
Aki itt a színvonalat rontja az például jotunder, vagy az AYBARS ANDA nevezetű izéke!

molaris 2009.01.17. 08:59:12

@BK:
Volt az egyik ismerősömnek egy kérdése:"Mennyire ismered a templomban melletted ülőket? Meghívtad magadhoz, beszélgettetek, vagy "áldás, békesség" és irány haza?"

Itt is ez a kérdés, ismered őket. A feleleteid alapján nem. Szépen sorba lehet rakni az utóbbi 6 év olyan kormányzati intézkedéseit, amelyek szűkítik a szabadságjogokat, megszegik a jelenlegi törvényeket. Csak az egyházaknak járó normatívát említem. A véres okt. 23 pedig igazolja, hogy bizony lövetnének.
szívük szerint. Így csak tönkretesznek szép csöndben.

Pelso.. 2009.01.17. 09:20:41

Molaris,

Hát szegény egyházak vonatkozásában kézenfekvő a megoldás: nem tilos részükre adakozni, tartsák el őket az állitólag oly nagyszámú meggyőződéses hivek.

tevevanegypupu 2009.01.17. 12:11:43

Fizetunk adot. Belefer az egyhazak tamogatasa is.

Ács Ferenc 2009.01.17. 12:46:25

"calam · sardobalo.blog.hu 2009.01.16. 20:14:36
@Ács Feri: én elhiszem nektek, hogy nem álltok egyik párthoz sem közel (mintha a küldetésnyilatkozatotokban nem ez állna, de mindegy) Csak akkor a tegnapi gyurcsányos posztnál feltett kérdésre szeretnék választ kapni. Ha gyurcsánynak senki nem hiszi, hogy nem mszmp-s már, akkor nektek miért kellene elhinni, hogy nem vagytok fidelitasosok?"

A "hozzánk közellálló politikai tábor" talán nem szerencsés kifejezés, inkább világnézetről van itt szó. Azoknak meg ma már nem sok köze van a működő pártokhoz. :) Meg ez a táborosdi is...Szóval ócska fogalommá vált, hiszen a végletekig, az irracionalitásig fokozott megosztottságnak nagy szerepe van az ország tönkretételében. Erről egyébként a 2007 augusztusi "kormányprogramunkban" is megemlékezünk, én azt tekintem igazán mérvadónak.
Mi az, hogy Fidelitas? :)

Én egyébként elhiszem Gyurcsánynak, hogy nem MSZMP-s már. Minden regnáló politikus annyit változott már, hogy az követhetetlen.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.17. 12:58:43

@Ács Feri: mi az, hogy mi az hogy Fidelitas?:)

molaris 2009.01.17. 13:31:08

@Pelso..:
Ez egészen addig igaz, amíg nem vállal át állami feladatokat. Szerintem az meg könnyen belátható, hogy a mai magyarnak mondott állam, bizony elég impotens. Ugyebár a Számvevőszék nézeteit elfogadhatjuk objektívnek?
Na, csók a homlokodra.

Pelso.. 2009.01.17. 14:55:57

Molaris,

Mely átvállalt feladatokra gondolsz?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.17. 18:55:32

Balás-Piri László a Kádár-korszakról: "A diktatúra, mint jóllakott óriáskígyó, emésztett. Felőrölte az emberek hitét, múltban, jövőben, Istenben, önmagunkban. Elvette tőlük a szolidaritás képességét, s az egyéni tisztesség lehetőségét."

Na ez a baj. És ez bűn.

molaris 2009.01.18. 01:21:56

@Pelso..:
Oktatás, egészségügy, idősellátás.

Pelso.. 2009.01.18. 22:13:24

Molaris,

A felsoroltak önként vállalt tevékenységek.
Az oktatás specifikus.
Az eü-ben s az idősellátásban vállalt szerep dicséretes, mértéke viszont jelképes.
süti beállítások módosítása