John Emese megakadályozná a Fidesz mandátumát?
2009. január 15. írta: TuRuL_2k2

John Emese megakadályozná a Fidesz mandátumát?

 A Kettős Mérce blogon jelent meg egy John Emesének tulajdonított levél. Ebben az SZDSZ ferencvárosi jelöltje gyakorlatilag bejelenti tegnap óta lebegtetett visszalépését. A visszalépés melletti felsorolt érvek között van egy, ami jó néhány kérdést felvet:

- A FIDESZ győzelme nem megkérdőjelezhető, ez a választás eldőlt, egyetlen esetben nem, amennyiben nem megy el 25% a második fordulóban - a visszalépésem ezt segíti elő.

 Miért akarja egy ellenzéki párt megakadályozni egy másik ellenzéki párt jelöltjének győzelmét? Miért lenne érdeke az SZDSZ-nek, hogy a mandátum betöltetlen maradjon? Tisztességes-e egy választás érvénytelenségére játszani?

 (Egyelőre a levél valódisága nem megerősített. Küldtem egy tesztüzenetet a levélben szereplő levlistacímre - nem jött hibaüzenet, tehát valószínűleg létezik. Igyekszünk megtudni John Emesétől, hogy valóban ő-e a feladó.)

FRISSÍTÉS: Két emailt is kaptam John Emesétől, de egyikben sem adott választ arra a kérdésre, hogy valódi-e a levél. Ugyanakkor azt írja, hogy döntésében ilyen szempont nem játszott szerepet.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr54879868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zetek 2009.01.15. 17:02:19

Ugye a kérdés nem komoly? Már az első forduló után az egyetlen menekülő útvonal az alacsony részvétel és az érvénytelenség volt.

Francois Pignon 2009.01.15. 17:06:10

Épp ezen gondolkodtam tegnap este, milyen érvek szólnak John Emese visszalépése mellett, és ehhez képest mivel fogják magyarázni. Akár valódi a levél, akár nem, szinte szóra ugyanezek jutottak eszembe.
Cinikus dolog persze, de azt az eredményt nem kell csak magyarázni, amit el sem ér az ember.

medve2 2009.01.15. 17:09:53

Az MSZP állítólag kampányolt, szeretnének kisebb vereséget és el akarják kerülni, hogy két hónap múlva az alacsony részvétel mellett ismét 58-23% szerepeljen. A Fidesz is kampányol. A Humanista Párt ezek szerint beindult, és ha jól látom, harmadikok akarnak lenni. A Jobbik meg megszállta a Kálvin teret.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.01.15. 17:13:36

bonyolódik az ügy. állítólag emese a napokban fog szülni, és nem akarja kitenni magát a választások körüli stressznek. ezért lép vissza. ki tudja?!

Francois Pignon 2009.01.15. 17:15:32

@Tudtad?: Hát ha visszalép, valószínűleg ezzel fogják indokolni.
Ami azért elég furcsa, mert nem mondhatni, hogy váratlanul érné a dolog.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.15. 17:16:19

Tudtad? · tudtad.blog.hu 2009.01.15. 17:13:36:
"bonyolódik az ügy. állítólag emese a napokban fog szülni, és nem akarja kitenni magát a választások körüli stressznek."

www.hirado.hu/Hirek/2009/01/15/12/Fodor_szerint_az.aspx
"Az a tény, hogy a jelöltjük várandós és hamarosan szül, sem az indulásnál, sem az esetleges visszalépésnél nem szempont - mondta újságírói kérdésre Fodor Gábor. "

molaris 2009.01.15. 17:18:03

Tisztesség- Szadesz egy mondatban, ráadásul egymás relációjaként? Nonszensz.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.15. 17:22:55

A magyar politikai élet mindenféle morális mérce nélkül való. A szemérmetlen hazudozás pediglen a rátermettség kritériuma.
Hogy mennyire így van, mi sem bizonyítja jobban, mint a hétpróbás gazember, a Hóbagoly távozása a parlamentből és az MDF-ből. Ha már ő sem bírja gyomorral, hát ugyan nagy lehet a baj.

Naumov 2009.01.15. 17:26:09

Tudtad,

Lyalyistenem. Mintha Emese 1.nem tudta volna pontosan hogy mikor fog szülni 2. egyébként nem vett volna tevékenyen részt éppen elég ún. stresszes kampányban az utóbbi tíz év során, kb. mióta az újdegeneráció színeiben elkezdte boldogítani ezt az országot.

De hát végülis megértem, Gegesy stabil polgármesterségét követően ez az eredmény egy újabb komoly zakó az amúgy is válságban lévő szadesznek, próbálnak minél kisebb arcvesztéssel kijönni, ha meg ráadásul az ősellenség fidesz sem jut mandátumhoz, akkor legalább a szomszéd tehene is megdöglött egyúttal. A szélsőjobb mint olyan meg lassan 20 éve az abszolút ütőkártya a tudományos baloldalon, már csodálkoztam volna, ha ezúttal nem ez képezi az indoklás alapját.

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.15. 18:06:14

Én csak annyit mondanék, hogy az önmagában még lehetne oké, hogy egy pártnak az a célja, hogy ne egy másik nyerjen mandátumot, pl ha az szdsz ebben a jobbikot akarná megakadályozni, akkor senki nem ütközne meg a dolgon.

zoli29 2009.01.15. 18:22:41

Ha ez igaz, akkor John Emese célja az, hogy az ő választókerületében élő emberek parlamenti képviselet nélkül maradjanak... Ennyit az ő elkötelezettségéről a ferencvárosiak iránt.

Az pedig, hogy a terhesség miatt lépne vissza, a világ legnevetségesebb indoka lenne, mert azt már a jelölésekor is tudni lehetett, hogy mist fog szülni.

egri Fehér 2009.01.15. 18:29:04

Ha tényleg visszalép, akkor két legyet üt egy csapásra:
1. érvénytelen a választás -> -1 mandátum a fidesznek
2. a jobbik nagyon nagy eséllyel 10%-ot elérő/meghaladó eredménnyel végez -> még jobban lehet "barnaesőzni"

és persze az is lehet, h a levél nem valódi

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.01.15. 18:35:46

érdemes olyan alakkal foglalkozni, aki kevesebb szavazatot gyűjt be, mint ahány kopogtatócetlit összeszedtek neki az induláshoz?! :D

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.01.15. 18:37:28

azt hogy szül-e, majd ő eldönteni, ti csak ne mongyátok meg, jó?! :)

states 2009.01.15. 18:51:35

Az egész magyar balliberális tábor egyetlen erkölcsi romhalmaz, ezeken számon kérni az legelemibb demokratikus normákat is, legyen az akár írott, akár íratlan, reménytelen vállalkozás. A Fidesz meg egy nagy rakás szerencsétlenség, ez is hozzátartozik sajnos az igazsághoz, a ferencvárosi történések ezt újólag igazolják..

ÁrPi 2009.01.15. 18:56:50

Most Vasárnap nem voltam szavazni, és / de a hideg is és a szmog is arra motivált hogy ilyen igen alacsony részvételt feltételezzek.

Krokodil · sardobalo.blog.hu 2009.01.15. 18:06:14

Megjegyzésedre azt kell tudósítanom hogy felhívott engem (is) pénteken egy gép, hogy ".. kerületünkben hatalmas lakótömbépítkezések ,ingatlanrehabilitációk történtek és történnek s erre lehetünk büszkék, viszont hogy ne legyen kerületünk a szélsőjobb térnyeréséről hírhedett azért "én"
( a telefonáló kellemes fiatal női automata hang) John Emesére az SzDSz jelöltjére szavazok".


A második fordulóban viszont elmegyek x-elni hogy legyen elég szavazat az érvényességhez :-)

Republikánus Péter 2009.01.15. 19:12:30

Kedvenc mondatom a levélből, már ha nem fiktív: "A visszalépéssel szemben is megfogalmazódott néhány, de ezeket alábbiak messze felülmúlják." - és ezek után nem is ismerteti azokat a bizonyos kontra-érveket. Fejlődik a vitakultúra az SZDSZ-ben.

Thulsa Doom (törölt) 2009.01.15. 19:30:05

A Fityisz eredménye gyakorlatilag azt jelenti, hogy 10 választásra jogosult közül kettő szavazott rájuk. Mindezt egy olyan helyzetben, mikor egy félhülye által vezetett, nulla teljesítményű kormány van hatalmon, ráadásul egy gazdasági visszaesés közben.
Ez azért nem túl acélos. Azt is mondhatnám, a Fidesz helyzete nemhogy szar, hanem reménytelen.

Ha kormányra kerül már nem pofázhat szociális válságról, 14. havi nyugdíjról, hanem teljes lendülettel beletenyerel majd a szarba. Ha most így áll, akkor hogyan fog állni?
De Viktor majd most is megoldja. Igaz, most nehezebb lesz elkúrnia a váasztásokat, mint négy 2006-ban, de a politikai garnitúrájának a továbbéléséhez mindenképpen vesztenie kell.
Ha megnyerné a választást, a Fityisz elemeire hullana. A mai "kemény mag" nagyjából egy 5-10 százalék körüli SZDSZ szerű párttá aszódna össze.

Nehéz lesz elkúrni, de Viktor megoldja. Így ellenzékből még egy ideig egyben tudja tartani a jobbszéltől a liberálisokig terjedő tarkamarha bázisát.

Bello74 2009.01.15. 19:36:59

Hehe, én el tudom képzelni, hogy csak most vették észre a terhességet a degenerációban. Aztán hirtelen a fejéhez csapott gusztos: te jó Isten, ööö..., illetve te jó demszky, hogyan képviselje egy terhes nő a melegek jogait? Hisz' ez már majdnem egy idejétmúlt, klerikális család! A végén még Emese a falura költözik a kis csecsszopóval! Action-plan, action plan!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.15. 19:37:24

Emese keden megtudta, hogy a kilencedik hónapban van és jövő héten fog szülni. Eme váratlan (vis major) tény hatására visszalép.

Mellesleg: milyen anya az ilyen, aki a 9.-ik hónapban veszélyzeteti a gyermekét holmi választási kampánnyal ...liberális?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.15. 19:48:38

toy dolls: Carol Dodds is preeeeeeegnant

Carol Dodds ahooo is a girl,
she was always happ
ee but now it's crap for her she's met Keith,
Carol Dodds ahooo's in a whirl,
she thinks Keith is good,
but I knew he would leave herrrrrrrrr

[Chorus:]
She is getting fat her belly's got a lump in it,
Keith must have done that, you never see him now,
poor Carol does beg Keith back coz she's preg
nant Carol Dodds is preeeeeeegnant...

Carol Dodds ahoo's getting sick,
she does want Keith much,
even just to touch him would make her feel good,
Carol Dodds ahoo needs love quick,
she just wants to be,
next to Keith you see to satisfy herrrrrrrrr...
[Chorus]

Carol Dodds ahoo misses Keith,
she's finding it tough,
though Keith is a scruff she loves him madly,
Carol Dodds ahoo's lost belief,
she told him she's pregnant,
but Keith just went frant, ic he upt and left herrrrrr

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.01.15. 20:18:48

Na most ezt nem értem. Volna itt valaki, aki máshogy döntene? Volna itt valaki, aki szerint a politika nem efféle "lehetőségek művészete" volna? Volna itt valaki, aki taktika, stratégia nélkül el tud képzelni politikát, politikust, választást?

Szal egyszerűbb volna azzal basztatni a mikromaff... pártot, amivel értelmesen lehet.

Zetek 2009.01.15. 21:56:32

@tovaris Stalin: Azért ügyes vagy, hogy még ebből is képes voltál kihozni egy kis Orbánozást. Az miért lenne a Fidesz hibája, ha egy csomó hülye nem érti meg, ha ennyire nem veszik komolyan magukat, akkor Fletó úgy érzi mindent megengedhet magának. Ha már itt tartunk inkább radikális álomkergetőknek kellene végiggondolniuk, a magyar társadalom többsége még arra is lusta, hogy voksolni elmenjen.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.15. 21:56:43

Az égvilágon semmi jelentősége, hogy Ferencvárosnak lesz-e parlamenti képviselete a következő másfél évre. Ami engem illet, én akár választás nélkül is odaadnám a mandátumot a fideszes faszinak. A jelen helyzetben csak a Fidesz és a Jobbik számára racionális erőfeszítéseket tenni egy jó választási eredményért, mindenki más számára merő pénzpocsékolás.

medve2 2009.01.15. 22:17:42

Azért egy parlamenti párt le is írja, hogy nem akar érvényes választást! Ennél lejjebb hová tudnak menni?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.15. 22:39:06

Hát például oda, hogy az ügyvédek majd elintézik oszt' jónapot. :-D

Peter252 2009.01.15. 23:11:12

Az igaz, hogy a Fidesznek nincs oka örülni, csalóka ez az 58 % os győzelem, az igazság az, hogy nem tudták elvinni, szavazásra bírni az embereket, ez nagy gond, mert általában a baloldali szavazók nem szoktak tömegesen elmenni se az időközi választásokra, se az EU parlamenti választásra, ezeket 2006 os választás előtt is óriási többséggel nyerte a Fidesz, meg az EU választásokat is.., emlékszem 2006 ban talán pár hónappal a választások előtt is valami óriási arányba nyert a Fideszes jelölt 2 időközi választáson is, már 2/3 os Fidesz győzelmet vízionáltak a szakértők,...aztán 2006 ban simán kikapott a Fidesz, simán elvesztette a választást a Gyurcsány vezette szociktól. Csalóka ez, a szoci szavazók mindig nagy tömegben az országgyűlési választásra szoktak elmenni, akkor mindig 67 százalék körüli a részvétel..., én ettől tartok 2010 ben is, Gyurcsány elég jól mozgósítja a szegény rétegeket, nyugdíjasokat, A szegény rétegek még mindig nagyon kedvelik Gyurcsányt...

Szóval csak ne örüljön a Fidesz a Ferencvárosi eredménynek, elég szomorú ez,..mondjuk sajnos a jelöltjük se volt enyhén szólva egy karizmatikus figura, aki lázba hozza a szavazókat,,...ennél több kell 2010 ben.

medve2 2009.01.15. 23:19:12

Peter! 70%-os részvételnél kaptak 8000 szavazatot, 25%-os részvételnél 5000. Ha valakinek a szavazói elmentek, az a Fideszé.

Peter252 2009.01.15. 23:29:48

Majd figyeld meg 2010 ben, lesz megint 65 % körüli részvétel és rengeteg balos szavazó szavaz majd,...megint lesz egy iszonyú drága kampánya a szociknak, 25 emeletnyi falon Gyurcsány fejjel, hiperaktív -táncoló -tegező-pacsizó Gyurcsánnyal, +sör-virsli-gulyás-zónapörkölt.
Aztán sajnos megint beszavazzák a szoci szavazók az szdsz-t is, figyeljétek meg, eléri majd megint az 5-6 százalékot.

Tartok igenis 2010 től, ezek az időközi választások nem mutatnak semmit, sőt szerintem persze, iszonyúan fog nyerni a Fidesz megint az EU választáson, de Gyurcsányék tudják, a lényeg, 2010!!!, és arra kell kampányolniuk, és megint odateszi majd magát....

Invictus 2009.01.16. 00:00:19

@Peter252: Ugyanabba a folyóba azért nem lehet belelépni kétszer. Én még mindig kétlem, hogy a szocik Gyurcsánnyal akarnak nekimenni a 2010-es választásnak.
Az biztos, hogy a most rejtőzködő balos szavazók aktivizálódnak majd, fej-fej melletti küzdelem várható, és ha a Fidesz úgy kampányol majd, mint 2006-ban, akkor megint veszít. Lehet, hogy tényleg nem lehet Orbánnal több választást nyerni, viszont nincs realitása a lecserélésének (és ha pl. Kósa lenne a Fidesz me. jelöltje, őt is szétszednék pár hét alatt, el lehet hinni nyugodtan).
Még az is lehet, hogy Orbán nem is akar(t) igazán nyerni sem 3 éve, sem jövőre. A Fideszben megingathatatlan a pozíciója, egy újabb szoros vereség után is maradhat a helyén, legfeljebb sejteti majd, hogy választási csalással nyert az MSZP, mi jobboldali szavazók meg elfogadjuk majd, hogy fátumról van szó, egyszerűen túl sok a hülye orránál fogva vezetett panelproli és nyugger...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.01.16. 00:06:53

@Invictus:
csak akkor egyre többen fognak a jobbik felé sodródni
ami ov-nak sem érdeke...
amúgy igaz, tényleg mndegy neki, nyer-e vagy sem... legalábbis eddig mintha nem nagyon érdekelte volna...

Francois Pignon 2009.01.16. 00:11:34

Kis siker az SZDSZ-nek, a Real Madrid is alkalmazta már elnökválasztási módszerüket.
www.nemzetisport.hu/cikk.php?cikk=217013
A várossal kötött jó ingatlanbizniszeken is túl vannak már. Tényleg lehet valami kapcsolat.

Peter252 2009.01.16. 00:18:09

Nem, szerintem egy újabb vereséget Orbán már nem tudna megmagyarázni,...

De szinte biztos Gyurcsány lesz újra a miniszterelnökjelöltje a szociknak, márciusban 97,8 % al újjáválasszák pártelnöknek, a pártot teljesen uralja, mint egy szoci rendszerbeli szocpártot.

Kb annyira biztos az ő minden szinten való pártelsősége, mintha mondjuk Észak-Koreában a folyamatokat elemeznénk az állampártban.

Szerintem Gyurcsány nemcsak a pártban az igazi erős ember, de a balliberális oldalon, a balliberális értelmiség körében is. Még soha nem volt a balpártnak ennyire roppant erős vezére, akibe ennyire vakon hisznek a párttagok. Amit ő akar, az van, éles a kontraszt Fodor Gáborral szemben, aki az ellentettje, az igazi bizonytalan, gyenge, rossz vezető típikus alakja, aki még a saját frakciójában is tehetetlen. Fodort Gyurcsány gyakorlatilag pár nap alatt megette reggelire politikailag, de már látszik, az mdf is hozzá igazodik, amit mond , az van a baloldalon.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.01.16. 00:22:43

"Nem, szerintem egy újabb vereséget Orbán már nem tudna megmagyarázni," -
ezt sem magyarázta meg, csak egyszerűen maradt a helyén :P

Peter252 2009.01.16. 00:26:18

Még annyit, hogy az szdsz be fog jutni, 5-6 százalékkal, és ami igazán sajnos, hogy Demszky újra fog indulni 2010 ben és ő is nyerni fog megint, ez a szomorú és sajnos őt le se lehet sosem győzni..., amíg indul, nyerni fog.


DE:a Fidesz azért megnyeri 2010 et, nyugi, csak nem 2/3 al, 1 hajszállal.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.01.16. 00:29:45

@szamárfül/murci: ennyire jóba' vagytok az árokásós blog óta?:)))

amúgy ölég korrekt, kivéve a végét (a jobbikozást)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.01.16. 00:37:50

hogy jóban lennénk, ha nem késem le a borozást! :p

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.01.16. 00:40:34

(merthogy páran voltak a bloggerek közül Eszterrel 1 szolidat korhelykedni)

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.16. 01:16:18

@ÁrPi: no aztán jelentetted-e Rytkó Emíliának? :)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.01.16. 02:05:47

@szamárfül/murci: óvazz

erről lemaradtam

mégis maradnom kellett volna árokásónak:)

Zetek 2009.01.16. 04:38:26

@Peter252: Nem hiszem, hogy lesz még akkor parlamenti SZDSZ. A választóik több, mint harmadát ugyanis Pesten szokás összeszedni. Vidéken néhány olyan városban voltak támogatóik, ahol a polgármesterek az SZDSZ-ből jöttek.

medve2 2009.01.16. 08:53:28

Kedves Péter! Lehet, hogy igazad van, de azért az sem biztos, hogy minden úgy lesz, mint 2006-ban.

medve2 2009.01.16. 08:55:21

zetek! AZÉRT AZ szdsz-NEK JÓL JÖN A jOBBIK.

molaris 2009.01.16. 08:58:45

Lesz nekünk nemulass, jön fel a Jobbik, mint a talajvíz! 2010-re befutók lesznek, kb. 12- 15%- kal. Úgy egy szinten a szocikkal. A Fidesz meg túlnyeri magát.

Kopiás Attila Steve 2009.01.16. 09:46:33

@Peter252: Azért vicces, hogy a Ferit a pártban betöltött pozíciója miatt egyből Koreához kellett hasonlítgatni. Közelebbi példa nem volt? Csak mert ugye hazai kortárs mintája alapján dolgozik, de annyira még nem jól csinálja mint a Vitya...

medve2 2009.01.16. 09:58:02

Kedves KA_Steve! Tényleg harmadikok akartok lenni?

kendeffybotond 2009.01.16. 10:13:45

Érdekes dolog ez a Jobbik. Olyan posztmodern radikáljobb. A hagyományos magyar széljobb nem volt orosz-barát, sőt. Erre azt mondja Vóna a Hungarian Nation-nek, hogy Moszkva is kúúl és keletre kell tolni az európaI politika tengelyét.

Meg öléggé szervezettnek és PR-érzékenynek tűnik a csapat. Biztos ezeket is nemzeti kis- és középvállalkozók adományaiból finanszírozzák.

Különben a széljobb mindig - még 1945 előtt is - mindig erős volt Franzstadt-ban. Ettől függetlenül a várható alacsony részvétel mellett nem kizárt, hogy Krisztina királynő MEP lesz. Parlamenti választáson ez nem biztos, hogy elég. Nem látom, hogy a Jobbiknak lenne 300-400000 szavazója az országban.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.01.16. 10:18:08

@A Hannibal Lektűr-attitűd: ugyeugye
akinél szívlapát van, az szívesen lát másokat is a jóban...

medve2 2009.01.16. 10:45:34

kendeffybotond! A Jobbikban számomra az egyik legzavaróbb momentum, hogy állandóan Moszkvába járnak. Kiváncsi vagyok, mikor fog ez napvlágra kerülni.

AYBARS ANDA 2009.01.16. 11:04:55

JOHN Emese egy senki.

E minőségének megfelelően csak az extremisták buktak a SZADESZ - de nem az Ő személyes - nevére......

2000-ben, mint Bajnai Gordonka libatolvaj-cégénél (Hajdú -BÉT) TITKÁRNŐKÉNT kommunikációt - JAJJ - TENGRI, hát szakma az ???! - tanulgatni.

Valkamelyikőtök megnevezte azt a tevékenységet, amellyel ő a Szadi és politika elitje közelébe került.

Most közelgő anyaságára tekintettel nem írom le.

Ő a SZADESZ Dobolyi Alexandrája.

Csakhogy "erényeit" egy választáson már nem tudja kamatyoltatni, ugyanis egy egész választókerületet mégsem szophat le.

Marad ez a mocskos zsidó trükk: hátha nem megy el 25% MAGYAR választani.

DE! Elmegy.

A SZADESZ minden hatása elmúlt a választókra.

AYBARS ANDA 2009.01.16. 11:06:16

Bocs az értelmetlen mondatért.

Dementálódom. Megyek kávézni......

kendeffybotond 2009.01.16. 11:13:10

@medve2: Már napvilágra került. Vóna Gábor beszélt erről nyíltan az MNO-interjúban.

medve2 2009.01.16. 11:15:03

@kendeffybotond: Igazad van, de ez egy érdekes szál. Tudod, egy orosz-finanszírozta magyar szélsőjobb a Fidesz ellen, az egy érdekes dolog lenne. No meg nem teljesen elképzelhetetlen, tegyük a kezünket a szívünkre.

AYBARS ANDA 2009.01.16. 11:15:32

@Zetek:

A választójogosultak 80%-a büdös bunkó.

De a választások után jajgatni és nyöszörögni tud, -azt is beletörődően.

Mondanám, hogy ez a Kádár - rezsim öröksége, DE ITT AZ ÚRI VILÁG idején is a nemesség, majd a porosz szisztéma szerinti félfeudális dzsentri - polgár és tekintélyelvű társadalom 'szabályai' szerint dőltek el a dolgok.

Konklúzió: NINCSENEK DEMOKRATIKUS HAGYOMÁNYAINK, a lakosság gondolkodása undorítóan BELTERJES.

Ebből CSAK A NEMZETI RADIKÁLISOK LÓGNAK KI, és ha az az útja az ÖNTUDATRA ÉBREDÉSNEK,

járjuk végig !

AYBARS ANDA 2009.01.16. 11:18:03

"medve2 2009.01.16. 08:55:21
zetek! AZÉRT AZ szdsz-NEK JÓL JÖN A jOBBIK."


Mulatságosat írtál, Medve2!

Mert a JOBBIK úgy és OLYAN IRAMBAN JÖÖÖN, hogy

az még a FIDESZ-nek sem jó,

nem annak a céda SZDSZ-nek !!!

AYBARS ANDA 2009.01.16. 11:23:07

@kendeffybotond:

A Jobbik oroszbarátsága pénzkérdés, Kedveském.....

Rákérdeztem, MERT NÁLAM a NEMZET jelszava mellé a"RUSZKIK? HAZA!" is odakerül, sőt.....

Válasz fasisztoid: Russziában Fehér Hatalom van.

Igaz, ezt a Kuruc küldte e-mail-ben, nem a Jobbik.

De a széljobb ÖSSZES ORGÁNUMA a Kuruc betiltása és újraindulása időpontjában EGYSZERRE LETT OROSZBARÁT,

ez sejttet valamit.......

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.01.16. 11:24:10

@AYBARS ANDA:

"Bocs az értelmetlen mondatért."

Ugyan. Fel se tűnt...

XD

kendeffybotond 2009.01.16. 11:25:06

@medve2: Nem tudom, hogy igaz vagy nem. De ez egy érdekes felvetés. Számomra a Jobbik igen jól szervezettnek tűnik. Ehhez pénz kell nem is kevés. A pénznek meg kell jönnie valahonnan. Nem biztos, hogy onnan. De akkor miért mennek Moszkvába, nyaralni.

Még egy dolog, a klasszikus magyar radikáljobb nem szeret Moszkvába járni. Attól, hogy valaki nem szereti az USA-t és Izraelt nem kell szeretnie Moszkvát. Nem tudom, hogy a Jobbik-szavazói is szeretik-e Moszkvát?! Egy biztos, hogy az általuk üzent diskurzusnak vannak fogyasztói. Mostanában nem egy radikális jobboldalinak vélt ismerősöm kérdezte: miért, mi a baj Putyinnal?!

medve2 2009.01.16. 11:31:31

@kendeffybotond: El kéne nekik magyarázni, mi a baj Putyinnal. Ezt vélhetően nem az MN fogja megtenni, de a Népszabadság sem. Ez az orosz vonal a Jobbiknál meg tényleg több, mint érdekes. Toroczkai Lászlónál anno köztudot volt, mely szomszédos szolgálat pénzelte. A Jobbikról még nem.....

medve2 2009.01.16. 11:33:51

Mindenestre Handbanda akkor akarja szétverni a topicot, amikor az orosz szálról van szó.

tevevanegypupu 2009.01.16. 12:01:03

Lehet hogy Gyurcsany es Vona egyet szeretnek?

SheronComb 2009.01.16. 12:05:46

@Peter252
www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=158222
" Mi van itt? Elsősorban természetesen pénz. A kasszakulcs a kormányfőnél, s jelenleg szinte kizárólag ő dönt arról, kinek juttat valamit. S valljuk be: a következő hónapokban még megszerezhető biztos pénz lényegesen csábítóbb, még ha kisebb is, mint az egyszer majd megkapható bizonytalan nagyobb. S biztatóbb a gyurcsányi ígéret is, hogy az általa ellenőrzött szocialista gazdasági háttérvilág majd ellenzékben segít a "tisztes megélhetésben". Akinek pedig még ez sem elég, annak ott van az alig burkolt zsarolás: ha lázadás lesz, szétverem a pártot, összeállok Kapolyival, s az orosz "energiakapcsolat segítségével feltőkésített szociáldemokrácia – mert a putyini barátkozás erre elég, az ország érdekeire már nem futja – aztán végképp privát üzlet lesz, abból kimaradtok, az MSZP romjain meg nem terem semmi.

medve2 2009.01.16. 12:06:05

gyurcsány szeretné leverni a Fideszt, Vona meg a Fidesz szavazóit.

kendeffybotond 2009.01.16. 12:13:28

@SheronComb: Ez "az orosz "energiakapcsolat segítségével feltőkésített szociáldemokrácia " nagyon tetszik. Tiéd a copyright és nálad van a pont is. Íme egy magyarázat, a Jobbik és Moszkva szerelmére.

Közben meg az MTI híre szerint:

"Julija Timosenko ellen vizsgálatot indított az ukrán legfőbb ügyészség és a biztonsági szolgálat azzal a feltételezéssel, hogy saját érdekeit követi a gázüzletben - jelentette az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség pénteken Igor Puskinra, az ukrán elnök titkárságának helyettes vezetőjére hivatkozva."

Firtash bácsi itt, Szeva bácsi ott,,,

szpal 2009.01.16. 12:26:14

és mi lesz akkor, ha a II. fordulóban a választási lehetőség nélkül maradó liberálisok és a bizonytalanok leszavaznak a Humanista Pártra? Feljönnek a humanisták is 5% fölé? Vagy másodlagos preferenciák alapján a liberálisok a Jobbikra voksolnak, mint ahogy Babarczy Eszter is kilátásba helyezte?
hvg.hu/velemeny/20090113_szdsz_babarczy_ferencvaros/page2.aspx

AYBARS ANDA 2009.01.16. 12:30:15

GYERMEKEIM az Úrban:

Ez JOHN Emcsi páratlanságáról szóló poszt.

MEDVE2:
KI IS VERI SZÉT A posztot a Jobbik - Moszkva témakörrel, CSEZMEG??!

szpal 2009.01.16. 12:34:21

nekem azt írta JE az iwiw-en, hogy a II. fordulós szerepléséről az ÜT dönt, különben meg a johnforferencvaros.blog.hu/ 01.09-e óta néma, szerintem ez is jelzi, hogy nem folytatják.

SheronComb 2009.01.16. 13:35:23

@AYBARS .ANDA: "Ez JOHN Emcsi páratlanságáról szóló poszt"
Ezzel mindent elmondtál és kifulladt a poszt.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2009.01.16. 13:48:39

@Doomhammer: aki ilyen módon szabotál és bányabéka-politikzál, az nem várandós. Legfeljebb vemhes...

Az SZDSZ Magyarország legundorítóbb pártja. Nincs az a jobb vagy bal szélsőség, ami ne volna tisztességesebb. Az abszolút hatalomtechnikus elvtelen pragmatizmustól minden jóérzésű embernek okádnia kell!

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.01.16. 14:13:55

@medve2: Melyik szomszédos szolgálat pénzelte? A déli vagy az északi? (Inkább b) a tippem, de nem néztem utána).

"Horthy-fasiszta" 2009.01.16. 14:59:53

Emese most jelentette be, hogy "a magyarok nyilai nevű szervezettől érkező halálos fenyegetés miatt visszalép a jelöltségtől"... No comment.

Google 2009.01.16. 16:09:24

Nem tudok mit mondani John Emeséről, annál többet a pártjáról, a pártja elnökéről, hisz láthatta, hogy a jelölt gyereket vár, érdeklődhetett volna, bírja-e majd a kampánnyal járó terhelést, stresszt, rengeteg szereplést. Nagy érzéketlenségről tesz tanúbizonyságot a kampányvezető is, nem tudom, ki az.
Amit az SZDSZ-nek megköszönök -a kicsit is becsülni kell -, hogy arra kérik a ferencvárosiakat, menjenek el január 25-én és támogassák a demokratikus pártokat.
Végülis most tényleg ez a lényeg.
Persze, hogy a köztársaság nagy barátai (szocik) jobban örülnének az érvénytelen választásnak. De ne szerezzük meg nekik ezt az örömöt!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.16. 16:21:36

Google 2009.01.16. 16:09:24:
"Nem tudok mit mondani John Emeséről, annál többet a pártjáról, a pártja elnökéről, hisz láthatta, hogy a jelölt gyereket vár, érdeklődhetett volna, bírja-e majd a kampánnyal járó terhelést, stresszt, rengeteg szereplést. "

Ez ajandek, elismeres volt neki.
www.webradio.hu/index.php?option=content&task=view&id=144782
"Az eddigi politikai teljesítmény volt a szempont John Emese jelölésekor, és ahogyan indulásában sem játszott szerepet az, hogy állapotos, nem lesz szempont abban sem, ha esetleg az ügyvivői testület a visszaléptetése, vagy éppen a második fordulóban való indulása mellett dönt - mondta a Független Hírügynökség kérdésére Fodor Gábor. Az SZDSZ elnöke szerint a fővárosi SZDSZ frakció vezetője "nagyon jó" jelölt, mert az SZDSZ ügyvivője, fővárosi önkormányzati képviselő és ferencvárosi lakos."

IHCS 2009.01.16. 16:26:44

Szerintem nem igaz a hír. Még nincs ott a dicsőség listán.

www.magyaroknyilai.info/

Bár nem tudnám megcáfolni, ha valamelyikőtök azt mondaná, hogy az NBH szerkeszti ezt az oldalt.

Lehet fogadni, hogy a szoci jelöltet ki fogja megfenyegetni.

medve2 2009.01.16. 16:43:53

@elGabor: Északi. Keleten meg maffiózókkal üzletelt. Arra nincs bizonyíték, de ide a bökőt, hogy a secu egy szélsőjobbos üzletembert Romániában nem akárkivel enged seftelni.

medve2 2009.01.16. 16:44:30

Az szdsz minden színvonalt alulmúl.

lanyi 2009.01.16. 16:54:26

Csak azt nem értem, hogy Emese nem tudta eddig, hudta hogy szülni fog??
Véletlen szül?
Nem tudta hogy terhes??

Szerintem inkább nem akarja égetni magát, hogy a szélsőjobbik jelöltje is megelőzi.
Már akkor el kell gondolkodni szerintem, mikor 750 ajánlószelvényt alig tudnak összeszedni.

A Fidesz Mszp-vel kapcsolatban az a véleményem, hogy lehet szeretni nem szeretni politikusokat, Orbánt vagy Gyurcsányt, de azért ha valaki nem látja mekkora csőd felé halad az ország az Mszp vzetésével, az vizsgáltassa meg magát.

Kormányváltásra azért van szükség mert ha nem változtatunk nagyon nagy bajok lesznek minden területen.
Például az államadósság az IMF kölcsönnel már a GDP 90 %-a,ezt a jelenlegi kormányzat produkálta, és nem látszik hogy változtatnának a gazdaságpolitikájukon.

medve2 2009.01.16. 16:57:40

@lanyi: Kedves Lanyi! Titkos emailéjében még le is írta, hogy ezért lép vissza. Egyszerűen szánalmasak.

Freetibet (törölt) 2009.01.16. 18:01:08

Csak tudnám akkor miért kellett ez a performance Fodor Gáábortól:
index.hu/video/2009/01/15/fodor_nem_gond_hogy_a_9_honapban_van/?p=0

A nyilatkozat tegnapi. Most vagy -1 lépéssel tudnak előre gondolkodni az SZDSZ-ben, vagy pedig 'valamiért' cserébe megegyeztek fűalatt az MSZP-vel.

A Magyarok Nyilaira hivatkozni igazán szánalmas... Feltehetőleg kellett egy indok az eddigi masszív tagadás ellen, ez lett az. Jobb sztorit is kitalálhattak volna, mert ezt így nem kajálom be. Szóval marad a második lehetőség.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.01.16. 18:18:43

"Két emailt is kaptam John Emesétől, de egyikben sem adott választ arra a kérdésre, hogy valódi-e a levél. Ugyanakkor azt írja, hogy döntésében ilyen szempont nem játszott szerepet."

Mindig is irritált, mikor a szadisták magukat az igazság és becsületesség pártjának tüntetik fel, miközben sorra buknak ki a sunyiságaik, csalásaik, hazugságaik.

Nyugodtan mondhatjuk, ha gyurcsány a rendszerváltás utáni legkártékonyabb politikus, akkor az szdsz a rendszerváltás utáni legkártékonyabb párt.
Miért is nem egyesülnek a magyar "liberálisok" fletó vezérlete alatt, legalább volna esélye egy épkézláb baloldali pártnak, és a fidesz is visszatalálhatna a tényleges jobboldalisághoz, mert a túloldal piacán nem lennének rések, ahová be lehetne tolni a populista praclikat.

Ja.

Üdv.

Naumov 2009.01.16. 18:28:54

FreeTibet,

Igen, én is filózom rajta, hogy a magyarok nyilainak miért éppen most jutott eszébe megfenyegetni a több sebből vérző, lényegében kettészakadt szadeszt, miután kemény 500 szavazatot szereztek egy időközi választáson egy olyan kerületben, ahol ciklusok óta ők adták a polgármestert. Persze hát a szélsőjobboldali veszély az örökérvényű, mint tudjuk.

Kopiás Attila Steve 2009.01.17. 01:00:38

@medve2: Nem, igazság szerint elsők szeretne lenni a Humanista Párt. De egye fene. Eddig ismeretlen pártként két és fél hónapos önerőből finanszírozott kampány után elégedettek lennénk a harmadik hellyel is... :+)

Nézd, ez nagyon arról is szól, hogy a nagyokból egységesen kiábrándult szavazók merrefele keresnek alternatívát. Ha azt mondják, hogy a kemény kézzel oda kell baszni mindenkinek aki más mint én, akkor az a jobbik. Ha egyidejű szociális és emberi jogi érzékenységre, civil hangulatra lenne szükség a mai helyzetben szerintük (fogalmazzák meg ezt bárhogy), akkor mi vagyunk a választás. És nyilván nagyon sokaknak senki, ez van.
A jobbik nyilván sokkal ismertebb, mint mi, nagyon erős a motivációja a szimpatizánsbázisának. De nagyon erős az elutasítottságuk is. Biztos vagyok benne, hogy ebben a pár hónapban senki nem lett radikális nemzeti a kerületben, aki nem az, az viszont nem fogja őket soha támogatni, a megtisztítjuk a kerületet a cigányoktól jellegű szlogenek rég elriasztották azokat, akiket egy konzervatív-rendpárti erő még meg tudott volna szólítani. Nekünk ismeretlenségünk miatt is minimális az elutasítottságunk, de az általunk képviselt szociális-emberijogi irány sem túl konfrontatív, nincsenek "áldozatai" akik félnének tőlünk. A mentalitásunk meg elég "bölcsész" tud lenni az értelmiségieknek, viszont elég együttérző a nehezebb anyagi helyzetben élőkkel, azaz nálunk gyakorlatilag nulla a bázis, viszont a hiteles civil háttérre építve viszonylag könnyen tudunk mobilizálni.
Ma este is voltam door-to-door kampányolni, az is ezeket erősítette meg. Nem azt mondom, hogy harmadikak leszünk. Azt mondom, hogy a potenciál nagyon ott van, minden kint töltött óra újabb és újabb új támogatókat jelent. Az idő viszont ellenünk dolgozik, nem tudom, mennyit lehet bő egy hét alatt elérni. Kopogtatás tapasztalata, hogy az otthon talált emberek 25%-a szimpatizál velünk, egyetért stb., de nyilván korábban nem hallott rólunk. Akinél többedszer vagyunk, vagy feliratkozott értesítőre, azok képben vannak, követik a dolgainkat. Nyilván ez se választási hajlandóságot nem feltétlen jelent, se azt, hogy egy fontos választásnál is rakna ránk ixet, de még csak nem is feltétlen nekünk szóló szimpátiát. De az biztos, hogy iszonyatosan nagy igény van valamire, ami kábé olyan, mint mi. Hogy mi erre tényleg elég jók vagyunk-e és hogy ez a jelenleg passzív szavazói réteg hajlandó-e egy új esély kedvéért aktivizálni magát, ez a jövő zenéje...

Na, bocs. Kérdeztél egy igen/nem kérdést és ezt kapod, kicsit elszaladtak a gondolataim... :+)

medve2 2009.01.17. 10:44:49

Kedves KA_Steve! Köszönöm, a kimerítő választ. Lenne még egy kérdésem: ha bejutnátok a poarlamentbe, képesek lennétek koalíciót kötni az MSZP-vel?

steverubellreborn 2009.01.18. 22:31:46

én csak azt nem értem,hogy Emese komolyan gondolta-e,hogy két szoptatás között el tudja látni afeladatát.
Ráadásul ezt még elmondják ,hogy nem azért lépett vissza.
Ugyan tuti bukta volt az egész.5 és néhány százalékot a hajdani huszon helyett sőt szemben a fidesz kb 60 %-os arányához képest teljesítménynek nevezni röhej.

steverubellreborn 2009.01.18. 22:34:33

@AYBARS ANDA:
ha azt hiszed,hogy a zsidózás politikiai vélemény,érv akkor tévedsz!

steverubellreborn 2009.01.18. 22:38:16

@Bello74:
"Aztán hirtelen a fejéhez csapott gusztos: te jó Isten, ööö..., illetve te jó demszky, hogyan képviselje egy terhes nő a melegek jogait?"

idióta, a kettő normális országban nem zárja ki egymást.

Kopiás Attila Steve 2009.01.19. 00:07:05

@medve2: No fucking way. Egyik jelenlegi vagy volt parlamenti párttal, valamint semmilyen erőszakot és megkülönböztetést javasoló párttal sem vagyunk hajlandóak szövetséget kötni.
Olyan nyilván lenne, hogy az álláspontunk hol egyik, hol másik pártéval egyezne. Ez elkerülhetetlen, tekintve hogy a kormány-ellenzék az összes gumicsont kérdésben egymás tükörképeként definiálja magát. Tandíj vagy eüprivatizálás témában pl mindig az ellenzék ért egyet velünk (hogy ne), legyen az épp a fidesz, vagy az mszp. Ez van, éljenek a populista pártok. Tekintve hogy a mi nézőpontjaink ideológiai alapon előre kikövetkeztethetők és a főbb kérdésekben elég kötöttek, így azon csak azért nem fogunk változtatni mert épp egyik vagy másik párt is egyet ért velünk. Végigcsináltuk a TB mentő kampányt attól még mert a Fidesz és a széljobb is támogatta, de végigcsináltuk a hollánernőt vagy a tarka magyart akkor is, ha kérésünk ellenére kijött gyurcsány.

Ha valaki azt mondja, hogy szerinte idealisták vagyunk és így semmit nem lehet elérni, lelke rajta. Szerintünk elvtelen szövetségekkel nem lehet elérni az eredeti célokat. Lehet, hogy így sem, de így legalább őszintén lehet folyamatosan próbálkozni.

Kopiás Attila Steve 2009.01.19. 00:09:26

Ja és a Kettős Mércés cikk hozzászólásai között egy kommentelő polgári nevével állítja hogy személyes barátja Emesének és a levél eredeti. Ez nem bizonyíték semmire, de adalék.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.01.19. 00:12:08

@KA_Steve:
Igen, olvastam. Csak olyan hülye helyzet, a napokban született meg a kisbabája. Persze, nem tudom, hogy ez mentség-e a, khmmm mellébeszélésre. Engem nem vitt rá a lélek, hogy tovább feszegessem.

Kopiás Attila Steve 2009.01.19. 01:27:52

@TuRuL_2k2: Persze, értem én. Én magamban úgy tudom elintézni, mint ahogy odaát kommentben is írtam. Anyaként a legjobbakat kívánom neki és családjának is, pont mint bármely más édesanyának függetlenül pártállásától és aktuális politikai szerepvállalásától. Képviselőjelöltként pedig függetlenül családi élethelyzetétől pontosan ugyanolyan gáznak tartom a szitut, mintha bárki más követte volna el. Nem mondom, hogy ez a jó hozzáállás, de egyelőre ezzel érzem magam legjobban. De tegyük hozzá, hogy elég egyértelmű helyzetről van szó, aminek nincs nagy tétje, szóval nem igazán lenne értelme a nyakára járni pluszban enélkül sem.

ÁrPi 2009.01.21. 10:11:36

Krokodil 2009.01.16. 01:16:18
@ÁrPi: no aztán jelentetted-e Rytkó Emíliának? :)

Kroko,
pénteken történt az incidens :) Szombaton a demokratikus keretek összeroppanásaként érzékelvén azonnal a zaklató hívás után hívtam volna a piros telefonon Emilit viszont így .. békésen aludtam még kettőt a választás napjáig!

A valóság persze az, hogy a jeles napon hétvégén a Duna jegén koriztunk (Kismarosnál egy-két csöndes kicsi mellékág jól be volt fagyva (még tán most is), és a hó ropogott nem a démokrátikus keretek. Persze köszönet illeti a környező falvak hóhányóit, akik persze öncélúan jól eltolták!
süti beállítások módosítása