Múlt péntekig nem sokszor értettem egyet Veres János pénzügyminiszterrel. Veres a pénteken megrendezett Pénzügyi Csúcson, és aztán később több kamerába is azt mondta (a miniszterelnökkel együtt): semmi sem tabu. Mármint, ami a költségvetést illeti. Helyes. És bár túl sok reményt nem fűzök a központi büdzsé érdemi átalakításához, azért ezek a mondatok is jelzik: a kormány érzi a bajt. És Nemzeti Csúcsot kezdeményez. Kérdés, hogy mindez egy egyszerű pr-akció vagy ennél több? Van-e a kormány tarsolyában valamilyen megoldási, kárenyhítési javaslat vagy sem? Az az érzésem, hogy nincs.
Ezt nem abból gondolom, hogy a kormányfőtől ismét csak egy összeborulós rendezvény felkonferálására futotta (aminek szakpolitikai értelme vajmi kevés van, legitimitásáról már nem is beszélve), vagy ahogy a Fideszt 4 munkanapon belül egyszer a válság korifeusainak nevezi, majd bejelenti, hogy tényleg válság van. Még csak nem is a kormányfő által kezdeményezett 12 pontból (amiknek szavatossága legalábbis kétséges).
Akkor válik minden világossá, ha az elmúlt napok eseményeit egymás mellé rendezzük. Mert ad1: vagy nincs válság, ahogy azt néhány nappal ezelőtt Gyurcsány kifejtette, akkor viszont nincs szükség a költségvetési törvényjavaslat visszavonására, sem a 12 pontra, sem pedig nemzeti vágtára csúcsra. Ad2 válság van, akkor viszont szükség van egy azonnali cselekvési programra, és nincs szükség a hasznos cselekvéstől időt rabló népnemzeti egybeolvadásra.
Miről is lesz szó tulajdonképpen a mai csúcson? A miniszterelnök 12 pontjáról? Esetleg a másik négyről? Vagy megvitatják az ellenzék javaslatát? Milyen hozzáadott értékre számíthatunk pl. az alkotmányügyi bizottság elnökétől? Mire számíthatunk ettől a találkozótól?
Térjünk vissza egy pillanatra Veres mester nyilatkozatára, miszerint nem lehet semmi sem tabu! Bizony nem. Nem lehet tabu pl. a bérből és fizetésből élők reálbérének egy évre szóló befagyasztása, ahogy erre a nyugdíjaknál is szükség van. (Tényleg, emlékszünk még a néhány hónappal ezelőtti, Kéri-féle Orbán-beszéd kiszivárgása után hetekig tartó, kampányidőszakot idéző hadjáratra? És most – igaz, nem a nyugdíjak esetében – ugyanezt a miniszterelnök akarja meglépni?). Nem lehet tabu továbbá a költségvetési szervek kiadásainak nominálértéken (igen!) történő szinten tartása, vagy a szociális kiadások lefaragása (pl. az egyetemes távhő kompenzáció azonnali megszüntetése). És természetesen az államadósság csökkentése: a 2001-es GDP-arányos 52%-os szintről 2008-ra 67% fölé ugrottunk fel, és míg 2001-ben 740 mrd-ot, 2002-ben pedig 730 mrd. Ft-ot fizettünk adósságszolgálat címén, addig 2008-ban ez az összeg már meghaladja az 1110 milliárdot, ami 2002-höz képest (nominálértéken) 50%-os növekedés! Hogy szemléletes legyen: ez az 1110 mrd. majdnem annyi, mint a gazdálkodó szervezetek összes befizetése.
Csakhogy mindezen lépések a zemberektől vesznek el pénzt, hiába mondja Orbán, hogy megint velük akarják kifizettetni a számlát, mással nehezen fog menni. Az igencsak szükséges kiadásmérséklés azonban az önsorsrontás politikája, még akkor is, ha egyébként egy válsághelyzet a legalkalmasabb időpont arra, hogy olyan döntéseket is lenyomjunk a választók torkán viszonylag nagyobb népszerűségvesztés nélkül, amiket egyébként békeidőben nem lehetne. Csakhogy az MSZP nincs jó állapotban. Nagyon vékony az a jég, amin most sétálniuk kell. És ne felejtsük el: nem közvetlenül a választások után vagyunk, amikor még a fájdalmas döntések inkább vállalhatók, hanem éppen ellenkezőleg. Még egy kevéske kis népszerűségvesztés (a majdnem semmiből) is lázongást válthat ki a már eleve elégedetlen szocialista hadak körében.
De akkor mi várható? A nemzeti csúcstól a píáron kívül az égvilágon semmi (tényleg, ez nem parlamenten kívüli politizálás?). A kormányfő elmondja nemzetmentő beszédét, és az összefogás szükségességét hangsúlyozza. Orbán elmondja, hogy Gyurcsány ballaszt nemzetünk testén, és az összefogás szükségességét hangsúlyozza. A többiek – hacsak valami nagyon érdekeset nem mondanak – még az esti híradókba se igen fognak bekerülni.
És a tabudöntögetéstől? Komolyan gondolja bárki is, hogy a kormány jelentős és érdemi kiadáscsökkentésre szánja el magát? Mondjuk kevesebbet költene nominálisan az EP-választások évében, mint idén? Ugyan. A lehetséges népszerűségvesztésen túl már csak azért sem, mert a parlamenthez benyújtott és később visszavont költségvetési tervben már eleve mintegy negyedével kisebb hiánycél szerepelt 2009-re, mint 2008-ra, ami elsősorban a 7,8%-os bevétel-növekedési és a jóval infláció alatti, nem egészen 4%-os kiadásnövekedési adatnak tudható be. Azaz vagy kemény megszorító költségvetése lett volna szocialista tervek szerint az országnak 2009-ben, amit a fentiek okán nem hiszek, vagy eleve tudták a PM-ben, hogy az idei hiánycél olyan jól fog teljesülni, hogy ennek áthúzódó hatása a 2009-es hiánycélt is jelentősen csökkentheti. Ez viszont már sokkal hihetőbb.
A politikai píár szintjén a kormányfő eddig kihozta a dologból azt, amit lehetett (ebben eddig is zseniális volt). Most már az érdemi intézkedéseken a sor. Egy ország várja lélegzetvisszafojtva.
