Ó-ó-ó e-Magyarország
2008. szeptember 29. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Ó-ó-ó e-Magyarország

 Engedjék meg, hogy egy hosszú és érdektelen történettel untassuk Önöket ezen az álmos hétfő reggelen.

 Történt nemrégiben, hogy bizonyos hivatalos ügyeink intézéséhez szükségünk lett egy béjétéká okmányra. Nos, az közismert, hogy a béjétéká okmányt az illetékes hivatal csak akkor adhatja ki, ha három hónapnál nem régebbi Kerbetevészeti Hatósági Igazolással rendelkezünk. A feladatunk tehát az volt, hogy szereznünk kellett egy Kerbetevészeti Hatósági Igazolást. A dolog nem tűnt túl bonyolultnak: a statisztikák szerint évente 196 ezer ember igényel ilyen igazolást, s élete folyamán egyszer-kétszer csaknem minden magyar állampolgárnak szüksége van rá.

 Először arra gondoltunk, hogy az ügyben felhívjuk Szilvásy Györgyöt, aki – mivel egy ízben mi is megittunk egy duplát az Európa kávézóban – minden bizonnyal rendelkezik az összes adatunkkal, amely az Igazolás kiállításához szükséges, így az ügyet rövidre lehetett volna zárni. Mivel a miniszter most igen elfoglalt, végül a hivatalos utat választottuk.

 Mivelhogy lusta tetvek vagyunk, ugyanakkor kis hazánk már vagy másfél évtizede az információs társadalmat építi – nem is kevés pénzért – úgy határoztunk, hogy életünkben először az interneten próbáljuk meg elintézni ezt a rutinügyletet. Fel is mentünk a magyarorszag.hu-ra, ahol rákerestünk a „Kerbetevészeti Hatósági Igazolás” kifejezésre. Az oldal keresője kiadott vagy kétszáz találatot. A találati lista súlyozatlan volt, így kénytelenek voltunk végignézni mind a kétszázat: a többség mindenféle tök érdektelen rendeletmódosításról meg sajtótájékoztatóról szólt. Végül rábukkantunk a „Kerbetevészeti Hatósági Igazolás igénylése”, a „Kerbetevészeti Hatósági Igazolás iránti igény benyújtása”, a „Kerbetevészeti Hatósági Igazolás kiadása iránti kérelem” és a „Kerbetevészeti Hatósági Igazolás kiállítását célzó folyamodás” című anyagokra. Ezek közül már gyerekjáték volt megtalálni a minket érintő változatot.

 A portál rögtön azt tanácsolta, hogy kérjünk időpontot az eredeti Kerbetevészeti Hatósági Bejegyzést végrehajtó – mostani lakóhelyünktől igencsak távol lévő – rákosszopatói okmányirodába, amely a szükséges háromkilónyi dokumentum felmutatása esetén kiadja nekünk az Igazolást. Pont ezt akartuk elkerülni, úgyhogy tovább nyomkodtuk a honlapon a különböző menügombokat, s hamarosan meg is leltük azt az információt, miszerint az Igazolás interneten is igényelhető, feltéve, hogy van ügyfélkapu regisztrációnk. Nosza, az ügyfélkapu király dolog lehet, úgyhogy a honlap utasítása szerint kértünk egy időpontot a saját lakóhelyünk szerinti okmányirodába ügyfélkapu-regisztrációhoz. Kaptunk is két hét múlvára, munkaidő közepére egy negyedórácskát, amit, mivel nemigen dolgozunk, el is fogadtunk. A megadott napon aztán elmentünk az okmányirodába, s húsz perc várakozás és pár perc ügyintézés után meg is lett a saját ügyfélkapunk.

 Hazatérve nekiláttunk, hogy a magyarorszag.hu-n végre megigényeljük a Kerbetevészeti Hatósági Igazolást. Az oldal felhívta a figyelmünket, hogy nincs minden okmányiroda bekötve a rendszerbe, tehát elképzelhető, hogy az on-line ügyintézés nem fog menni. Azonban megnyugodtunk, mert némi utánajárás után kiderült: Rákosszopató fejlett hely, van internet az okmányirodában, s része is a rendszernek. Nekiláttunk tehát: beléptünk, kattintgattunk, kitöltöttünk három űrlapot, megválaszoltunk harminc irreleváns kérdést, megadtuk anyánk gyerekkori barátnőjének lánykori nevét, s végül eljutottunk az „Ügy Indítása” feliratú gombhoz.

 Ezt megnyomva aztán hova máshova is juthattunk volna, mint az „Időpontkérés a rákoszszopatói okmányirodába” oldalra.

 Kaptunk is két héttel későbbre egy időpontot. A megadott időre ki is kocsikáztunk Rákosszopatóra, ahol közölték: az Igazolást nem az okmányiroda, hanem a polgármesteri hivatal adja ki, de sebaj, az itt van a szomszéd épületben, és éppen félfogadási idő van. Át is sétáltunk, s pár óra várakozás után – az időpontkérés ide nem vonatkozott – bejutottunk a megfelelő szobába, ahol a kedves ügyintéző hölgy a szükséges űrlapok kitöltése után ki is állította az Igazolást. (A magyarorszag.hu-n előzetesen kitöltött űrlapokhoz itt természetesen nem fértek hozzá.)

 Most, hogy egyhónapnyi szarakodás után végre megvan a Kerbetevészeti Hatósági Igazolásunk, végre mehetünk igényelni a béjétéká okmányt. A kormányzati informatikai rendszer létrehozói pedig elmehetnek az anyjukba.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr1684271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rivud 2008.09.29. 08:20:47

Hát nekem erről az a sztori jut eszembe, amikor GYES-igazolást kértem az Államháztartási Hivataltól. Felhívni a Hivatalt általában egy 2 órás procedúra, de én kitartó vagyok... A telefonos tájékoztatás szerint két lehetőség adatott: menjek ki - 4 kisgyerekkel - Érdről a 13. kerületbe, várjak 2 órát, és megkapom a hőn áhítiott igazolást. 2. Faxoljam el az igénylést, és kb. 2-3 hét múlva visszafaxolják az igazolást (ezt egyébként azóta már kétszer megtettem, a dolog eddig egyszer sem jött be, soha nem faxoltak vissza semmit.)
Arra az ártatlan kérdésemre, hogy esetleg mindezt nem lehetne-e e-mailen intézni, a választ senki nem találja ki, én is majd kiejtettem a kagylót a kezemből, amikor meghallottam, mert az így hangzott:
- az túl drága, a Hivatalnak nincs pénze e-mailt a kollégák részére biztosítani.

segabor 2008.09.29. 08:24:36

Ez hétfőre sok volt.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.09.29. 09:03:06

autóátjelentés á faluból bé faluba. küzdés az ár ellen.
én is kitöltöttem az űrlapokat. illetve csak akartam.
ugyanis vmi oknál fogva a szintaktikai és szemantikai ellenőrző rendszer rendre visszadobta a mezőket, hogy nem jó a tartalmuk.

pl. a cégjegyzékszám formátuma nem megfelelő

közbevetném, hogy sehol az egész búvalbaszott ügyfélkapun nem volt leírva, hogy mi a formátuma, ahogy a cégbírósági végzésen volt, az meg rittig nem volt jó nekik. de sebaj, végtelen kreativitásom meghozta eredményét és röpke 15 perc intenzív próbálkozással leküzdöttem a dolgot. utána már csak 2-3 érdekesebb mezőn kellett átverekednem magam, mikor végül mégis a papíralapú ügyintézés mellett döntöttem.

a megoldhatatlan hiba a következő volt:

a cégnév mező hibás, formátuma nem megfelelő.

ugyan engedtessék már meg, hogy én tudjam, mi a cégem neve. hála istennek annyi még nincsen, hogy összekeverném őket.

mellesleg az egész ügyfélkapus űrlapkitöltő színvonala a kilencvenes évek közepének mosaic-os (hja, a régi szép pre-netscape idők) színvonalát idézi + minimál javascript. mert pl az egymás kitöltését kizáró mezők kitölthetők, amit a rendszer a sokatmondó "hibás adat" üzenettel jutalmaz. bővebb információt pedig egy különálló kitöltési útmutató olvasgatásával szerezhetünk.

auto disable vagy context sensitive help, ugyanmár barátom.

ja és a félbehagyott vergődést ugyan el lehet menteni, de x (asszem x=5) nap után a robot törli. a robot persze nem elég intelligens ahhoz, hogy X-1 nap elteltével küldjön egy levelet, hogy "faszfej, félbehagytál valamit, a kavinton meg elfogyott, holnap töröljük, előre szólok.". hátha a feledékeny állampolgár mégis folytatni szeretné a végtelen szopást.

Héttörpe (törölt) 2008.09.29. 09:49:10

Ami a TEÁOR számok aktualizálása körül zajlott idén, az is megérne egy misét.

hcrules 2008.09.29. 10:39:21

A magyar bürokráciát még a balkáni ismerőseim is szidják mint a bokrot, azt mondják hogy rosszabb mint náluk otthon Szerbiában/Macedóniában...

szpal 2008.09.29. 10:41:22

pénteken voltam a II. kerületi önk. ügyf. szolgálatán, sorszámot húztam fél 10-kor, látom rajta, "várakozók száma: 1", gondoltam, na, 10 perc, és végzek, aztán szinte egy órát kellett várjak egy kb. 3 perces ügyfélkapu-regisztrációhoz.

denever:
nem "rittig", hanem "richtig". A rittig valami lovagiasat jelent.

szpal 2008.09.29. 10:43:28

próbálom elénekelni a címet, de sehogy se megy, küldtök egy kottát, vagy megírnátok, hogy minek a dallamára kell énekelni?

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2008.09.29. 11:02:00

A kedvencem az ügyfélkapun, amikor kiválasztok egy szolgáltatást, utána nem arra az oldalra lép (még akkor sem, ha már beléptél a rendszerbe, tehát tudhatja, hogy ismered a szolgáltatást), hanem jön egy tájékoztató szöveg a használatáról. És ezen a csiri-csáré lapon találd meg a Használom a szolgáltatást feliratot, arra kattintva végre tényleg elkezdhetsz dolgozni.

Basszátok meg, naná, hogy használni akarom, azért vagyok itt!!

De a beérkezett üzeneteimet (Apeh stb.) is bazi nehéz megtalálni, valami eldugott feliratra kell kattintani.

Steve the Great 2008.09.29. 11:08:46

Szép történet... Hátja, szép történet az e-közig, szerintem a fejlesztésnél fontos szempont volt, hogy a rendszer tükrözze a magyar bürokrácia lényegét... Annak örülök, hogy legalább az adóbevallás lényegében zökkenőmentesen zajlik (igaz, hogy az APEH már kb 1 hónapja nem válaszol egy kapcsolódó levelemre)

A TEÁOR-mese viszont egészen zseniális: Nekem egy teljes munkanapnyi ügyintézésbe + kb. 1,5hónapnyi várakozásba került az új vállalkozói igazolvány, de legalább a hölgy kedves volt (hiába, kis település). A kolléganőmet Bp-en viszont kifejezetten lebaszta az ügyintéző ("hogy képzeli..." "ne is számítson rá..."), amikor 1 hónap után rá mert kérdezni, hogy mi is van...

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.09.29. 11:10:09

Szpal, próbáltam magyar kiejtés szerint írni. :-) my bad.

mellesleg meg lehet úszni az okmányirodás kanosszajárást (elvileg) regisztrációkor, ha van elektronikus aláírásunk. hajdanán már kifakadta emiatt egyszer.

ugyanis a zseniális szabályzat szerint csak 3, igen magas konfidenciaszintel rendelkező cég e-aláírása elfogadott:

- máv informatika
- netlock kft
- t system (matáv) e-szigno

a vidéki nóném elemek, mint versign és rsa nem játszanak. magasra tettük a lécet, no.

mindemellé a három atombiztos e-szolgáltató egyikénél sem lehetséges ésszerű idő alatt (5-15 perc) megoldani az aláírás létrehozását, sőt, mind drágább is mint az ámerikai cégek.
a netlock-kal nekem több nap alatt sikerült összehozni, és pont úgy adta isten, hogy két nappal korábban az okmányirodában megcsinálták az ügyfélkapuregisztrációt....

heima (törölt) 2008.09.29. 12:15:18

csak meg kell nézni, hogy ki felügyeli a kormányzati informatikát, és ez mindent elmond arról, hogy miért használhatatlan.

bryan 2008.09.29. 13:52:20

Ugyan nem ügyfélkapus de azért vicces történet: szlovákiai magyar haverom szeretne munkát vállalni Pesten, ugye elméletben semmi gond, uniós ország, egy papirrra és 2 órára számított. Ez is sok de ez van. Ehelyett: Tb kártya kell amihez tartózkodási kell amihez munkavállallási engedély nem szükségességét igazoló papír (!!!) kell amihez na mi kell? Természetesen TB kártya. A TB kártya létét természetesen nem ellenőrzik, tehát, ha azt hazudod, hogy van tb kártyád akkor működik a dolog, mindennek elintézése kb 1 hét (munkaidőben). (Az iratok neve nem biztos, de a lényeg a 22-es csapda meg a munkavállalási engedély hiányát igazoló nem kell papír papír léte biztos, sőt fontosságát 1000 huf-os okmánybélyeggel nyomatékosították az utóbbinak) .

Eddybubci 2008.09.29. 16:15:42

Valójában nem elég a mérhetetlenül bonyolult bikkfanyelven írt - íródott :) - idiotizmus, a történet vége az, hogy ugyan mindent elektronikusan csinálsz ( időpont, igazolás, scannelsz mint állat, stb. ) egy kedves ügyintéző hölgy farkasmosollyal az arcán egy postai csekket ad a kezedbe, hogy menj a postára, állj be a sorba, fizesd be.
Kérdem én, ki volt az az ökör / szervezőzseni aki nem gondolta végig, hogy az illetéket/szolgáltatási díjat szintén e-módon (átutalás, credit-card,moneybookers,paypal,neteller mittudomén) fizesd ki. Ez olyan, mint amikor egy szépen terített asztalon egy kis tányérkában valahol a szélen van egy darabka szar. Ugye ?

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.09.29. 16:26:46

vagy adott esetben, a helyszínen, kp-ban.

de a postának is élnie kell valamiből.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2008.09.29. 17:07:23

A régi kínában (meg gondolom, az újban is) a császárok a bürokráciát direkte bonyolították, hogy a jónépnek a kedve is elmenjen bármilyen ügy elintézésétől. Papíron mindent lehetett, csak éppen gyakrolatilag volt lehetetlen bármit is elintézni.

soseleszekelső 2008.09.29. 21:05:59

Az okmányirodákban azért van annyi trükk, hogy 2-3 hétre adnak időpontot, de sok helyen oda lehet menni, és sorszámmal várakozni.
Volt olyan, hogy több mint 2 hétre kaptam időpontot, de sűrgős volt, másnak beültem sorszámmal, egy óra alatt végeztem.
Persze olyan is volt, hogy elhajtottak, hogy csak időpontfoglalással lehet menni.
Illetve sok ügy van, ami országos hatáskörű, tehát bárhol lehet intézni. Néhány telefon, hogy hol tudnak időpontot adni, és már spórolhatunk néhány napot, hetet.

Steve the Great 2008.09.29. 21:24:40

Vizibusz 2008.09.29. 17:07:23
Hátja... csak aztán megnézhetjük magunkat, ha nem intézzük... :S Bár tény, hogy a hivatalnokoknak az a legjobb, ha nincs munka. Mondjuk amikor az említett TEÁOR-ügyintézés után kb. 1 hónappal rákérdeztem a hölgynél, hogy akkor mi van, és azt mondta, hogy sajnos még nem jutott hozzá, és szabadságra is elmenne, mert ő már ollyan régen nem volt, aszittem, rosszul leszeke...

soseleszekelső 2008.09.29. 21:40:38

Magyar Államkincstár augusztus:
- Mindkét ezzel foglalkozó kolléga 3 hét szabadságra ment, tessék várni
Magyar Államkincstár szeptember:
- 1 hónap lemaradásban vagyunk, tessék várni

Steve the Great 2008.10.01. 20:27:55

www.nol.hu/cikk/508946/
Nalám, Új Péternek is vannak hasonló élményei... :)
süti beállítások módosítása