Csobbant a magyar politika nyáron még langyosabb állóvize: a legkisebb parlamenti pártban Dávid Ibolya kihívóra lelt a fiatal és ambíciózus Almássy Kornél személyében. Úgy tűnik, hogy az MDF-ben már régóta mozgolódó csoport (lásd korábbi cikkünket) megelégelte a parlamenti küszöbön beragadt párt szerencsétlenkedését és krónikus identitás-válságát. Tény, hogy az MDF mai vezetésének politikájáról nem nagyon lehet tudni, hogy igazából micsoda és mit akar. Ötletszerű cikk-cakkok, félbehagyott ügyek, elnöki manírok, one (wo)man show, terméketlen manőverek jellemzik működésüket. Emlékszik például valaki arra, hogy mi volt a véleményük a márciusi népszavazási cirkuszról? Na ugye. Sem hosszabb-, sem rövidtávú elképzeléseik nem ismertek, céltalan hajósnak tűnnek a magyar politika zavaros vizén, ahol mára túl távol kerültek azoktól, akikkel régen egy hajóban eveztek, időnként pedig túl közel azokhoz, akik valójában egy másik, nagy hajó elsüllyesztésének eszközét látják bennük. Márpedig ha maguk sem tudják, hogy mit akarnak, akkor abból lassú, de biztos süllyedés lesz, vagy fájdalmas karambol valamelyik erősebb hajóval, ami csak nekik lesz rossz.
Almássy és csapata a gazdátlanná vált, a volt polgári oldalon sokat szidott antalli örökség nem kompromittálódott híveiként próbálják megújítani az MDF-et, ami nemcsak azért tűnik rendkívül nehéznek, mert a mai - Tisztelet Társaságos - MDF kevéssé hasonlít az antalli pártra, hanem mert a magyar politika kollektív szociális demagóg fordulata (2002-2004) miatt már minden párt lényegében hátat fordított a rendszerváltozás több alapértékének, de legalábbis a szellemiségének és lelkiségének. A nemzeti szabadelvű hagyomány, gondolat és politika árvasága nagyon is gyakorlati baj, a demagógia győzelme óta sokan maradtak politikai képviselet nélkül. Ám az MDF nem kínál érdemi alternatívát a nagy pártok meddő küzdelmével szemben, a kóros hétköznapi szekértáborosdit elutasítóknak, a tiszta és értelmes beszédet váróknak. A lózungok nem helyettesítik az érdemi programot és a gyakorlatias értékelvű politikát: az eddigi MDF csak szavakban ígért normális viszonyokat, a bizonyíték még saját köreikben is elmaradt.
De most még csak az a kérdés, lesz-e változás az MDF-en belül? Almássy magyar újságírói szemmel tulajdonképpen unalmas politikus, hiszen tevékenységét nem kísérik közéleti és magánbotrányok, nem boltol politikai ellenfeleivel, és nem beszél látványos hülyeségeket. Vajon számít-e ez egyáltalán a magyar politikában? Új műsorhoz új férfi kell, de lesz-e új műsor? És milyen tartalékai vannak az MDF jelenlegi vezetésének a hatalom megtartására? Van-e még erő az örökké sértett Dávid Ibolyában, vagy minden a náluk szokásos kizárásos alapon dől el? Schmuck Andor beléptet-e még párszáz nyugdíjast? Lesz-e Almássy Fidesz-ügynök egy Duna-parti csónakházban? Egy biztos: forró ősz jön az MDF-ben.
