Majdnem interjúalany
2008. április 14. írta: nénike

Majdnem interjúalany

Nem is az ügy a lényeg itten. Mondjuk úgy, nézők előtt dumálgathattam volna erről-arról a TV2 női Azurák Csabájával. (Hogy nem lészen itt mélyinterjú, meg tudásmorzsák aprólékos söpörgetése azt már akkor kapizsgáltam, amikor Jakupcsek Gabit is frankón Azurákozta a Mokka promója, mindegy.) Láthatóan a kolléganő az egész műsor során csak egyszer érezte a pályát, amikor a külföldre szállított magyar modell csajokról kellett értekezni egy modell ügynökség vezetőjével, meg a fogpiszkáló megjelenésű díszlet csajjal. Aztán jött egy nem modell, nem fogpiszkáló, nem díszlet miniszter, s itt már biztos voltam abban, hogy a Mokka hátralévő ideje a tagadások jegyében fog telni.

Nagyjából tudtam, hogy miről akarok beszélni (ezt majd igény szerint megosztom blogunkon a kedves olvasógyerekekkel exclusive), s míg állni látszott az idő, Horváth Ágnes haladt. Mondanom sem kell, azonnal vigyázba állt bennem a kaki, amint meghallottam, hogy baloldali újságíró vagyok. Mi lesz még itt, kiteszi Jakupcsek a 300 ezret az asztalra, ha bevallom, hogy egyébként pedig Pungor Andrással járok? S, hogy tényleg ne legyen kétségem afelől, hogy ki vagyok, ráerősített, hogy szélsőséges baloldali. Fordult egyet a világ, s én lélekben Pol Pottal kártyázva arra gondoltam, hogy a TV2 Aktiv stábja eközben a lakásomból jelentkezik, hogy a vitrinemben megtalálta Kádár János koponyáját… szóval ebben a lelki állapotban kellett belekezdenem a nagyívűbe.

Mint azt láthatjátok, az alapfogalmakat még így megszaggatva is sikerült úgy ahogy lepányvázni. Hogy ebből mennyi ment át Gabriella agyába nem tudom, az arcáról mindenesetre azt olvastam le, hogy mi vaaaan? Hogy ki szopatta meg jobban a másikat, azaz a szerkesztő őt, vagy ő engem, nem tudom. Igazából nem volt bennem harag, kíváncsian vártam az új kérdést.


Az viszont nem nagyon akart összeállni. Én – abban bízva, hogy van még minimum gyenge két percem – bele akartam menni annak a tomcati érvelésnek a boncolgatásába, hogy Magyarországon a magyarokat nem kiszolgálni nem kifejezetten piackonform alapállás… de megint csak elszámítottam magam. Kiderült, hogy Gabriella köszöni, ennyi volt. Így lett beszélő porhüvelyem a TV2 monoszkópja fő műsoridőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr17425335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.14. 18:42:55

Zoli, várd csak ki a végét (ha Bokrost maga nem is lesz megnevezve, mindenképpen előkészít valamit. – és nézd csak meg Törppapa kommentjét, már ő is megvezetődött kissé... :D )

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.04.14. 18:47:17

Ma a hazai politikai újságírás (tisztelet a kivételnek) ezen a szinten áll, ezt azért fűzzük hozzá.

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.04.14. 18:47:41

tewton 2008.04.14. 18:17:43
"Max Power · republicator.blog.hu/ 2008.04.14.
bah. mi a baj ezzel? Rovásmagyar. tökjó. én felvállalom a rovásmagyar identitást."

Szeretném ezt megmagyarázni. Írtam egy bejegyzést, melyben értetlenségem okán a pólómutogatást enyhén marketingízű fogásnak minősítettem.
Erre odajön Nénike, aki elég közszereplő, hogy benne legyen a televízióban és le "rovásmagyaroz".

Tegyünk különbséget a cselekvés és az egyén között.
Cselekvés az, mikor valaki előre megfontolt szándékkal kiáll az utcára és demonstrál. Közszereplő.

Egyén az, akit Nénike nem ismer, nem tudja kicsoda, honnan jött, mit akar és érvek helyett abban a kontextusban említi, amit manapság egyértelműen dehonesztálónak használnak a Tévében Szereplő Értelmiségi Emberek.

Ennyi lett volna. Saját véleményemet nem ismerheti más a rovásmagyarsággal szembeni vagy melletti állásfoglalásom teljes hiánya miatt.

Törppapa 2008.04.14. 18:48:35

Figyelő 2008 április 10-16
" 2010 -re Norvégia után Magyarországon lesza legnagyobb a diplomások aránya a teljes lakoságra vetítve "

na ez tök jól hangzik csak hogy milyen szakok vannak felduzasztva ?
- kommunikáció
- Marketing
- tanár
- jogász

kell ez ?

zoli27 2008.04.14. 18:49:23

loxon,
Bokrost én is hitelesnek tartom, legalábbis hietelesebbnek, mint Gyurcsányt.

Ami a reformokat illeti: Van altarnatívája a radikális kiadáscsökkentésnek (szociális és közszolgáltatásokra fordított állami kiadások megkurtítása) és az ezzel párhuzamos adócsökkentésnek? Csak azért kérdem, mert azt nagyon sok jobboldali fórumban hallom, hogy ez mennyire rossz, de másik megoldást a magyar gazdaság felzárkóztatására még nem.

CrL 2008.04.14. 18:50:22

Törppapa, smalladam majd válaszol ;] (sry Ádám igy látatlanba is)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.14. 18:51:11

Zoli,

Bumm. Itt nagyon nem értünk egyet.

Egyébként _most már_ lehet, hogy tényleg nincs alternatíva... de még tán most is azokat kellene keresni, nem a Bokrossal rémisztgetni a jónépet.

Törppapa 2008.04.14. 18:51:26

emlékeim szerint a napokban a Varga Mihály 2000 milliárdos kiadás csökkentésről és adó csökkentésről vizionált hogy is van ez ?

zoli27 2008.04.14. 18:55:10

"Bumm. Itt nagyon nem értünk egyet."

loxon,
Nem költői kérdés volt a részemről, hanem komolyan kérdezem. Egyedül TGM-től hallottam a HírTV-n egy alternatívát: el kell fogadni, hogy szegény ország vagyunk, hitelekből kell finanszírozni az állami kiadásokat, és el kell halasztani az Euro bevezetését. Szerinte ugyanis a magyar nép nem bírna el egy olyan megszorítást, ami gazdasági szempontból indokolt lenne.

zoli27 2008.04.14. 18:56:05

törppapa,
"emlékeim szerint a napokban a Varga Mihály 2000 milliárdos kiadás csökkentésről és adó csökkentésről vizionált"

Erről lemaradtam. Be tudnád linkelni?

2008.04.14. 18:57:27

Nem irigylem az interjúalanyt. (akiről a neve alapján én eddig azt hittem, hogy lány)
Jakupcseket sokkal határozottaban kellett volna helyre rakni, amúgy TC stílusában.

zoli27 2008.04.14. 18:58:07

Én Járaitól hallottam a Simoréhoz és Bokroséhoz hasonló elképzelést, csak erről a jobboldali média nagyokat hallgat.

Pedig most már tényleg jó lenne tudni, hogy a mit fog tenni a Fidesz, ha kormányra kerül.

zoli27 2008.04.14. 18:59:39

csi,
Szerintem egy liberális-konzervatív nem beszél TC stílusában.

Törppapa 2008.04.14. 18:59:39

Indexen volt a cikk az alábbi a címe a vonatkozó részt ide másoltam évi 600 milliárd a csökentés a 2400 millirád egy ciklus alatt

Varga Mihály: De én nem hagyom

" Mekkora hiánycsökkentési ütemet tartanának reálisnak és kívánatosnak?

Évente háromszázalékos ütemet tartani kellene ahhoz, hogy esély legyen arra, hogy Magyarországon valaha euróval lehessen fizetni: ez évente több mint hatszáz milliárd forintot jelent."

CrL 2008.04.14. 19:00:39

TGM és megoldásai viccesek.

Törppapa, az Simor András volt sztem.

Google 2008.04.14. 19:01:05

Nénike,
gondolj arra, hogy mögöttük egy egész harci gépezet áll. És mégis legyőzhetőek.
Az őszinteségre, természetességre nincsenek felkészülve. A képmutatás, a szerepjátszás az ő világuk, az ő vértezetük.
Magukat adni az emberek előtt szégyellik, mint más a meztelenségét.
Az ilyen "sztároknak" könnyebb azt éreztetniük a nekik nem szimpatikus interjúalanyaikkal, hogy: na, mi vaaan? (erre nagyon jól ráéreztél, hisz ott voltál, te voltál ott)

zoli27 2008.04.14. 19:02:21

törppapa,
Na igen... Ezek a "kellene" szócskákkal megtűzdelt mondatok közel sem biztos, hogy azt jelentik, hogy ezt is fogják tenni, ha kormányra kerülnek.
Bár ne lenne igazam!

Törppapa 2008.04.14. 19:02:46

Simor is volt Járai is volt Varga is volt csak ki csinálja meg ???

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.04.14. 19:05:27

zoli27,

Kandúr Bandival nem a stílusa a gond, hanem az, hogy egyre komolyabban veszi magát, és emiatt természetesen egyre kevesebb a humora.

OftF 2008.04.14. 19:10:57

Hííííííí
Gabriella ezt beszippantottad :-)

reality 2008.04.14. 19:20:37

Ha már szóba került a megszoratás, Bokros, meg egyebek, szeretném figyelmetekbe ajánlani, hogy vannak még közgazdászok, akik egészen másként látják a dolgokat. Mint pl. Gazdag László is. A Kontrasztban fejtette ki nézeteit.

tdyweb.wbteam.com/Kontraszt0413.htm

zoli27 2008.04.14. 19:21:15

Elolvastam a Varga-interjút:

index.hu/gazdasag/magyar/varg080408/


A kérdés továbbra is az, hogy a majdani kampányban és később a kormányzásban mennyire lesz hajlandó a Fidesz feladni a populizmust a felelős kormányzás érdekében.

zoli27 2008.04.14. 19:23:32

reality,
Igen én is láttam. Azt mondta, hogy azt az 1600 milliárdot, amit most a gazdaságra költ az állam, azt egy az egyben vissza kell tartani (a szociálsi kiadások helyett).

Egyrészt nem tudom, ez pontosan mit jelent, másrészt azt sem tudom, ez racionális lépés-e. Nincs itt egy közgazdász, aki ért is hozzá?

reality 2008.04.14. 19:27:48

zoli27
Nem a gazdaságra! Mert akkor itt bedölne minden. Hanem a támogatásokat, amiket a gazdasági szereplők kapnak, mint pl. adókedvezmények stb.

zoli27 2008.04.14. 19:32:37

reality,
Akkor nem vonulna ki az összes multi Magyarországról?

mithrandir 2008.04.14. 19:35:54

nénike

Azt, hogy Jakupcsek mire képes, azt eddig is lehetett sejteni.

Én inkább azt sajnálom, hogy a te mondanivalód nem jött át... :-( Egy kicsit lehettél volna lényegretörőbb és rövidebb.

Gondolom, nem tudtad, hogy ennyire kevés időt hagynak. De épp ezért, máskor a lényeget kell előre venni, és utána lehet pontosítgatni...
Na mindegy, azért jó voltál! :-)

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.14. 19:38:21

A Mokka eléggé ratyi egy műsor. Rendszeresen felkészületlenek a szerkesztő urak és asszonyok, és az egész minden elbulvárosítására megy ki. Én a helyedbe el sem mentem volna:(

reality 2008.04.14. 19:38:37

zoli27
Ez már gazdaságpolitikai kérdés. Sokan állítják, meg lehetne velük egyezni (hiszen ahogy most van, nem mehet már sokáig).

reality 2008.04.14. 19:41:17

Szerintem meg jó, hogy ott volt nénike a TV2-ben. A bulvártévék esetében viszont tudni kell, hogy mit akar átadni az "alany". Bármit is kérdez a műsorvezető, azt el kell mondani (főleg, ha kevés az idő).

Törppapa 2008.04.14. 19:41:39

zoli27 realíty

ez utópia hisz valósziüleg szerződések segítségével ezek a kedvezmények be vannak betonozva ha valaki visszavonná öket a kártérítési pereken a megtakarítás többszörösét fizethetnénk ki .
alapvetőne az adozók jelenlegi számát kéne növelni ( ma az 2,3 millió ) és ezzel párhuzamosan csökkenteni az adó mértéket . ugyanakkor az állami alkalmazotak száma 750.000 ami szintén hihetetlenűl magas azaz ezt is le kéne építeni .
további lépésként az önkormányzati rendszert is át kell alakítani hisz jelenleg több mint 3200 van ebből az országban ami szintén hihetetlen és felesleges teher.
a közép és kis vállalatok támogatását is át kell alakítani és verseny helyzetbe kéne őket hozzni
a mezőgazdaságban szerkezeti válltásra van szükség az un egyéni vagy családi gazdálkodás nem működik itt szövetkezeti rendszer kialakítására van szükség ( pl dánia )
az oktatási rendszerbe és T.B -be nem mennék bele

reality 2008.04.14. 19:48:04

Törpapa
Ebben igazad lehet, de ez csak egy nézet bemutatása volt. A beszélgetés Gazdag Lászlóval alapvetően arról szólt, hogy a megszorítás soha nem hozott megoldást, sőt! Természetesen adatokkal támasztotta alá. Szerinte az egész gazdasági rendszer el van tolva. Ezen kellene változtatni.

nénike · http://mandiner.hu 2008.04.14. 19:53:17

reality

Nekem azt mondták előtte, hogy 7-8 perc lesz a beszélgetés. Ennek ellenére már a felkonf után éreztem, hogy nem lesz minden rendben. Alkatomból adódóan túlságosan hoztam a tisztelettudó fiút, meg az a kb. 600 ezer néző is kellően visszafogottá tett. A másik, hogy túl intellektuálisra vettem (volna) a figurát, ami ebben a közegben rossz taktika, mert nem lehet kifutása. Mentségemre szóljon, hogy nem ismertem kellő "mélységben" a Mokkát.

zoli27 2008.04.14. 19:59:53

Azt könnyű mondani, hogy a megszorítás nem jó, de akkor mégis hogy fog csökkeni a költségvetési hiány és az államadósság?
Én valódi vitát csak abban látok, hogy bevétel-növeléssel vagy kiadáscsökkentéssel kell-e a hiányt csökkenteni - habár szóban mindenki a kiadáscsökkentést támogatja.

Ami az önkormányzati rendszer felszámolását illeti, arra semmilyen kormány alatt nem látok esélyt. Nincs meg hozzá a politikai kultúra, hogy a pártok önkormányzati képviselői ne fenyegessék meg a pártjuk vezetőit, ha meg akarnák szüntetni a munkahelyüket.

zoli27 2008.04.14. 20:02:53

nénike,
szerintem nem kell magyarázkodnod. Önmagad voltál, ez volt benne a jó.

Tényleg, mit gondoltál magadban, amikor Jakupcsek úgy konferált fel, hogy szélsőséges újság újságírója ?

reality 2008.04.14. 20:08:23

nénike
Akkor le lehet vonni a tanulságot, hogy ismerni kell a közeget, ahol az ember beszélgetni szeretne. Hiszen az a cél, hogy eljutassa az üzenetet. Nagyon remélem, lesz még rá alkalmad!

mithrandir 2008.04.14. 20:11:10

zoli27

Az önkormányzati rendszer felszámolása??? Miről beszélsz jóember? Az önkormányzati rendszer a rendszerváltás kevés valódi eredményének egyike. Azzal együtt, hogy nem tökéletes. De felszámolni? Ugyan már...

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.14. 20:19:04

legalább fizettek is ezért, nénike, vagy csak a szégyen?

zoli27 2008.04.14. 20:26:08

mithrandir,
Nem arról van szó évek óta, hogy a regionalitás felé kell eltolni a rendszert, vagyis egyre kisebb lenne a hangsúly az önkormányzatokon, vagyis egyre több önkormányzati pozíció szűnne meg.

Lehet, hogy a felszámolás erős szó, de a lényegen nem változtat: a pártok tagságának egy tekintélyes részét hátrányosan érintené a változtatás. Pedig állítólag az Unió is megköveteli a regionalitást.

zoli27 2008.04.14. 20:27:04

nénike,
Kértek helyreigazítást vagy újabb lehetőséget?

Carnivora (törölt) 2008.04.14. 21:25:56

Ez a tv2 hozta a szinvonalát :D:D:D:D

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2008.04.14. 21:50:57

Nénike, én mindig tudtam, hogy a finom homofóbiád érző szívet takar. De miért pont a Pungor? 8-)

A videó kemény volt, remélem én is, hogy a Mokka korrigál.

ApukadHUN 2008.04.14. 21:53:39

aki tomcattől balra áll, az mind szélsőbalos.
1ébként jobbközép és balközép között mi a különbség?
ha én nem járok szavazni, de érdekel a politika, akkor mi vagyok?
Vagyis, hogy muszáj lennem valaminek?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.14. 22:02:12

Pff. Világos. Majd egyszer készítek lajstromot hogy az ún. "nemzeti radikálisok" mi mindenben balosok. Nehogy már ők legyenek a viszonyítási alap! Vagy mindenkinek a fejét megütögetem Molnártamással, oszt néztek majd mint kezdő buzi a gőzfürdőben.

eHUNaduma 2008.04.14. 23:59:52

ApukadHUN:

Muszáj.

KÖZÉPEN NINCS SENKI - Mondotta I. Széles Gábor.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.04.15. 00:10:28

aztamindenit. sajna eddig nem bírtam megnézni a videót, mert az almám nem játszotta le. a tv2 website-on viszont már sikerült.

jajanyám. azt az arcot, amit a riporter leányka vágot!
Miafaszez? Nem szélsőséges? És még nem is baloldali? És még a neve is más annak az újságnak?
S.O.S - szerkesztő úr! Mámmeg mi legyen? Hagyjam itt beszélni ezt
a felforgató elemet? Még a végén kiderül róla, hogy Hitler fia!
Megvan! Intek, hogy indítsák el a vége-ciklust, stáblistával meg minden sallanggal, aztán szólok ennek az elemnek itten, hogy bocs, de lejárt.
Majd legközelebb - sohanapján - folytatjunk.

Megpróbálom más kontextusba helyezni az eseményt:

Kapcsoljuk kollégánkat, aki az újlipótvárosi 42. counter-flashmob eseményen mikrofonvégre kapta Dobrev Klárát. István, hallasz minket?

Igen, Szervusz Gabi, üdvözlöm a nézőket! Itt állok Dobrev Klárával, és éppen arról faggatom, hogy mit is képvisel most itt ez a hogyismondjam csődület, mi az üzenete?

Ez most tisztelgés az első és eredeti anti-anti-szemita flessmob előtt, amelyen 10 éve a férjem is megje...

Ne haragudjon Klára asszony, sajnos lejárt a műsoridő, majd legközelebb folytatjuk. Stúdió.

Tibivagyokmeg 2008.04.15. 00:27:20

ne nézzé má ki ugy mint egy zsido bazmeg legalább

dowNLoad 2008.04.15. 01:02:38

nénike, bedobtak a cápák közé, örülhetsz, hogy ennyivel megúsztad! A magyar kereskedelmi TV-k színvonala meg pont olyan , amilyen az ott dolgozók színvonala, meg AMILYET A FŐNÖK MEGKÖVETEL.
A nézők meg szeretik mélytorokra venni amit kapnak, és ezt meg is kapják.
Aki beteszi a lábát egy magyar "KERESKEDELMI" TV-be, az búvárruhában,
(mert nem akarja magát besz*rozni) és felkészülve (mert nem akarja, hogy a szarban úszkáló CÁPÁK felzabálják) menjen!
Vagy ott kellett volna hagyni, HOGY JAKUPCSEK? TE EGY IDIÓTA HÜLYE PICSA VAGY!!! Micsoda INGYENREKLÁM LETT VOLNA!!!
És még az valóságot is jobban lefestette volna.

plastik02 2008.04.15. 08:25:16

dawn: nagyon rajta maradtál ezen a búvár trippen :D

Steve the Great 2008.04.15. 09:19:58

Nem lehetne ilyenkor, még a lekeverés felállni és kiballagni a stúdióból, hogy akkor "köszi a lehetőséget, majd ha kicsit tájékozódtok, akkor jövünk"? Ennek lenne hírértéke, még tán a Blikk is megírná.... :D

hcrules 2008.04.15. 10:08:05

Azért ez nagyon gáz. Az oké hogy Jakupcsek olyan amilyen, de hogy az egész stábban senki sem vette a fáradtságot hogy megnézze hogy miről is szól ez az egész...

Különben 1-2 kivételtől eltekintve iszonyatosan gyengék a magyar riporterek. Ez fokozottan igaz a kereskedelmi tévékre.

hulyemagyar 2008.04.15. 13:52:11

pont annyi ideig tartott a beszélgetés, mint amilyen érdekes a téma

sodika · http://youtube.com/66masodperc 2008.04.15. 16:51:27

Nobilis Kristóf instruálja a cikkeidet, erre van pofád tagadni, hogy ballib firkász lennél.
Beszarás.

sodika · http://youtube.com/66masodperc 2008.04.15. 17:05:26

Na megnéztem a videót.
Jakupcsek az Isten. Kiválóan tájékozott! :))
Pontosan tudja ő is, hogy egy olyan lap, aki ENGEM lenyilasozik, az csakis szélsőbaloldali lehet! :D

zoli27 2008.04.15. 18:01:30

sodika,
Vannak témák, amelyekben politikai oldaltól függetlenül minden demokratának egyet kell értenie (habár az utóbbi években, különösen Öszöd óta, ezt a közmegegyezést sokan próbálják felrúgni).
Pl az, hogy ha a cigányokat vagy a zsidókat valaki a származása miatt megveti és gyalázza, az nem csak a szocialisták meg a liberálisok szerint elítélendő, hanem a konzervatívok, nemzeti érzelműek szerint is.

Azt nem értem, hogy ha valaki folyamatosan zsidózik, miért kéri ki magának, ha leantiszemitázzák? El kellene dönteni, hogy valaki vállalja-e a véleményét, vagy sem.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.04.15. 19:34:44

nénike figyelsz? Pásztor szoci képviselő örömködik, hogy homo lettél...
Most aztán tényleg benne vagy a pácban :)

nénike · http://mandiner.hu 2008.04.15. 19:51:27

Köszi Lola. A helyzet az, hogy Tibivagyokmeg számon kéri rajtam, hogy miért nézek ki úgy , mint egy zsidó; Pásztor ember szerint pedig, hát, izé (ki ne szerkesszenek!) buzoid hajlamaim vannak. Sodika úgy látja, csakis szélsőbaloldali lehetek.

Ringbe szálljak az SZDSZ elnöki székéért?

Civil a palyan 2008.04.15. 21:29:58

Ha ez vígasztal: régebben én is hakniztam ilyen reggeli műsorokban (nem politika témában), a műsorvezetők felkészültsége a 0-hoz közelített...Ez nem személyes sértés Jakupcsek vagy a TV2 részéről: így működnek. Ezt a haknizást pár éve abbahagytam: nem kelek fel valamilyen tök hülyeség miatt 5-kor...Az is igaz, hogy mindent beígérnek: 10 percet ( a 2 helyett), komoly kérdéseket, amikből az lesz, amit láttunk, "egyeztetett kérdéseket": amiket szintén láttunk. Megjegyzem, az egyeztetett kérdések nem manipuláció, hanem az, hogy a rendelkezésre álló pár percet hogy lehet hatékonyan kihasználni. Hát, nekem, soha sem sikerült az "egyeztetett" kérdéseket megkapnom, helyettük jött valami baromság (már bocs a kifejezésért). Sajna, a kertévék monopolhelyzetben vannak, ami - ahogy a monopolhelyzetben szokás - az igénytelenséget erősíti!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.15. 22:28:03

nénike 19:51:27
"Ringbe szálljak az SZDSZ elnöki székéért?"

B}

dowNLoad 2008.04.15. 22:39:54

Jakupcsek ismét bizonyította, hogy egy HÜLYEPICSA, akinek olyan a hangja, mint egy LRAD fegyver.
youtube.com/watch?v=ZxfPiq20fAo
Nem, alkalmi gitáros, nem az a neve, és nem ott zenél, FELKÉSZÜLÉS JAPKUPCSEK!!! FELKÉSZÜLÉS, attól profi aki profi, nem a stylist meg a ablakot berepesztő hangszín teszi!!!
hahaha a VÖRÖS a TelaViv2.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.16. 00:07:35

sodika

Nem lehet könnyű úgy ébredni mindennap, hogy a szemétszállító is a Mosszadnak dolgozik. Tulajdonképpen ti élvezitek, hogy egész nap be vagytok szarva, ami ugye alapjog, csak lehetne csöndben is csinálni. Vagy legalább a kukást ne baszogasd.

nénike

Értelmezésem szerint Pásztor úr pont az ellenkezőjével ironizált.

dionysos04 · http://oranje.blog.hu 2008.04.16. 00:39:42

tévedés, az EUnak nincs semmi baja (sőt, köze sincs hozzá, hisz belügy), hogy milyen az önkormányzati rendszer, csupán azt követeli meg, hogy legyen régiós felosztás (ez a NUTS2, Közép-Magyarország, Dunántúl, Dél-Alföld, stb.)
Ettől függetlenül a jelenlegi rendszer iszonyatosan szarul működik, ennek köszönhetjük pl. a kőröshegyi völgyhidat (ugye a síkságon, még jó hogy nem az Alföldön valósult meg hasonló...), vagy az is az önkormányzatok szarakodás/marakodásán múlik, hogy a M0 keleti szakaszára kapunk egyáltalán támogatást az EUtól vagy fizethetjük zsebből/hitelből

Ács Ferenc 2008.04.16. 00:57:17

A cívis város, mint Sopron, gratulálok, kedves Jakupcsek Gabriella. Ebben a koordináta-rendszerben a Reakció tényleg egy szélsőséges balos újság.

Nincs a TV2-ben egy szerkesztő, vagy legalább egy átlag IQ-val bíró felkonf-író?

dowNLoad 2008.04.16. 01:02:28

Dionysos, NA NE HÜLYÍTSD MÁR AZ OLVASNI TUDÓ EMBEREKET!
ennek köszönhetjük pl. a kőröshegyi völgyhidat
NEM!
Ezt a nagyon erős klánoknak(üzleti csoportoknak, a magyar Soprano group) köszönhetjük, akik kifacsarnak mindent, amit csak lehet az adott helyzetből. Pénz kell nekik, ha az ország elúszik Argentína irányába, akkor is. Lásd DIGITÁLIS TÁBLA, oda, ahol inkább ÚJ székek meg PADOK, esetleg működő BUDIK kellenének.

eHUNaduma 2008.04.16. 01:15:57

Sodika:

Nobilis

1., nem balos, nem jobbos, TŐKÉS, és pénzt, profitot, extraprofitot akar.

2., Tsai között NEM KISEBB nemzeti ÉRTELMISÉGI van, mint SCHMIDT MARIS, nem kell szerepet osztani a nagytőkűnek,

3., a magyar nagytőke pártolandó (elég a 3 legnagyobb ismert vagyonú emberre gondolni), HACSAK nem a posztkomcsi-nomenklatúra rablóbandájához tartozik! (Pl. Kapolyi, wén askenáci áramtolvaj.)

Tehát Nobilis Krisztofóró RENDBEN,
de Rudi Zolit SZÍVESEN VALAGBA RÚGNÁM!

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2008.04.16. 01:38:47

Bazalttufa, szerintem nénike is ironizált. Pedig én szívesen megszavaznám az SZDSZ elnökének.

Ács Ferenc 2008.04.16. 01:55:05

Ejnye Pásztor úr, de hisz' az egy másik párt. Bár igaz, ott mindenki szavazhat az elnökválasztáson. Ám maguknál is elkélne egy tisztújítás. Vagy esetleg még hisz a Bársonyos Reformernek? Javasolt irodalom: öszödi beszéd, azon belül is: "(...)Ahhoz én nem köllök.(...)"

Most mégiscsak köll. Legalábbis őszerinte. Meg Ön szerint is. Igaz?

zoli27 2008.04.16. 09:07:21

Nobilist nem ismerem, csak az Indexet (nem tudom, mi tartozik még az ő érdekeltségébe), és nem gondolom, hogy bármelyik oldal szekerét tolná - egyszerűen minőségbe akarja fektetni a pénzét, legyen az Index vagy Reakció.

Ezzel nem azt mondom, hogy mindennel egyetértek, ami az Indexben megjelenik, csak azt, hogy az Index egy minőségi termék.

A Reakció tartalmában pedig szerintem semmi látható változás nem történt a tulajdonosváltás után...

X Y kronosz óra 2008.04.16. 09:55:20

Itt olvashatsz a Nobilis birodalom összetevőiről:

www.inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-164789

mikes kelemen 2008.04.16. 11:03:19

Nenike, szerintem jo voltal ugy, ahogy: stilusostul, kinezetestul, mondanivalostul. Vilagosan atjott az intelligenciad, tetszett a nyugalmad, jol ellenpontozta JG dilettans, gyava es hebehurgya viselkedeset. Olyan arcok kellenek a jobbkozepnek, mint te, indulatokbol mar van eleg. Csak igy tovabb, megnyertel magadnak igy elsore.

Téglagyári Megálló 2008.04.16. 11:19:21

nénike, egy Doromboló Cicus rendel! :-)

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2008.04.16. 11:28:01

Feri, "ha volna tojásunk, süthetnénk hemendexet, ha volna szalonnánk". Ahhoz, hogy nénikét megszavazzam SZDSZ-elnöknek, nem csak nekem kellene belépnem. 8-) Mifelénk a tisztújítást amúgy maga a pártelnök szorgalmazta, de az elnökség leszavazta.

Endreszjú Ájven 2008.04.16. 16:14:30

Nénike, mint a "jobbközép" PILLÉRJE, sőt, "csillárja", a PHAROSSZ, mer' van ám JOBBKÖZÉP UNDERGROUND....:))))))))

Mi az a "jobbközép"?

grupi 2008.04.16. 18:06:37

A média (lásd akár reakció)- érthető okokból - nem tud túllépni a pénteki eseményeken. Önjelölt ellenségeink próbálgatják az "új határokat", amit a provokációjukra adott látványos válasz jelölt ki. Belekeverik a holocaust-emléknapot, pedzegetik, hogy mégiscsak ők voltak többen, elvégre mégiscsak ciki, hogy nem, de minduntalan a tények falába ütköznek. Köreiket rémülettel tölti el a tény, hogy most már nem egyszerűen sokan utálják, hanem széles körű megvetés övezi őket.(Lásd TV2.) A jól bevált panelek, a fasisztaveszéllyel riogatás, a történelmi ismeretek hiányáról való sápítozás már nem hull termékeny talajra. És ott van előttük, ahogy még sokáig ott is lesz, a Hollán Ernő utcában hullámzó hatalmas, de fegyelmezett tömeg. Nem csürhe, és nem csőcselék, hanem a magyarok.

Kezelhetetlen számukra az a helyzet, hogy nem zsidózott senki. Ellenben ők még mindig náciznak (lásd Ergé, Turul, Reactionary cimkézése és véleménye,)itt-ott. Ha máshogy nem, csak szőrmentén. S kezelhetetlen számukra, hogy a közvélemény már nem veszi ezt be. Kitelt a becsület, nincs tovább. A nácizás nem más, mint a cionisták zsidózása.

Google 2008.04.16. 18:30:50

Kezelhetetlen számukra az a helyzet, hogy nem zsidózótt senki. Ellenben ők még mindig náciznak(lásd Szanyi, Hiller, Gyurcsány, Gusztos címkézése a parlamentben, a blogján)itt-ott. Ha máshogy nem, csak szőrmentén. S kezelhetetlen számukra, hogy a közvélemény már nem veszi ezt be. Kitelt a becsület, nincs tovább.

Nem baj, kedves Grupi, hogy a zárójelbe más neveket helyettesítettem be? Megbocsátod ezt nekem?
Nem tudtam kihagyni, mint ahogy a Hiller Parla menti "sohasem a vasúti vagonoknál kezdődött, sohasem akkor kezdődött, amikor becsapódott a marhavagonok ajtaja" c. szónoklatát sem.

Francois Pignon 2008.04.16. 18:36:19

Hilleré csak utánérzése volt mestere klasszikusának:
"Ma zászlót égetnek, holnap könyveket, aztán embereket" á la Kovács
(Grupit meg talán zavarja, hogy rajta kívül már senki nem foglalkozik ezzel ezen a blogon, most próbálja felmelegíteni a témát.)

zoli27 2008.04.16. 18:51:35

grupi, Google,

Lenne egy kérdésem: Szerintetek az izraeli állampolgárok meg a cigányok egyenértékűek a magyarokkal? És szerintetek mitől függ, hogy valaki magyar, vagy sem?
Légyszíves mondjátok el, mit gondoltok ezekről a dolgokról. Kívéncsi vagyok a véleményetekre.

grupi 2008.04.16. 18:52:30

Te is ezzel foglalkozol, akár kovács 23 millió román lászló idézetek formájában.
(Franszuá Pinyot meg talán zavarja, hogy rajta kívül mindenki ezzel foglalkozik ezen a blogon, most erre próbál ő is rálehelni.)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.04.16. 19:12:27

Grupi kopipészttel kommentel. Hogy itt is kielégüljön, itt egy nácizás: náci.

:)

zoli27 2008.04.16. 19:14:24

grupi,
Miért nem válaszolst? Kíváncsi vagyok a véleményedre.

Google 2008.04.17. 10:34:38

Jaj, bocsánat, Zoli!

De csak most volt erre utam, ezért a késés.

Lehet, hogy túl egyszerűnek találod majd a választ, de szerintem semmi különbség nincs zsidó, cigány és magyar között. Mindannyiunknak megadatik, megadatott az a lehetőség, hogy rendes emberek legyünk.
Nem szeretném, ha egy másik embert nemzetisége, vallása alapján ítélnék meg. Nem is ez érdekel a másikban.
És hogy mitől függ, hogy valaki magyar? Az édes, jó szüleitől, gondolom.
Mit kezdjünk azzal, hogy mondjuk, magyarok, zsidók, cigányok vagyunk?
Nem hiszem, hogy többet jelentene, mint németnek, franciának stb. lenni, de kevesebbet sem kellene, hogy jelentsen.
Ez van, ez se fel, sem le nem jogosít semmire.
Ugyanígy vagyok a vallással is, szeretem a magamét, de a másokét sem kicsinyelem le. Végül is mindannyian, akik hiszünk valamiben, belátjuk saját kicsinységünket.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.17. 11:25:04

Google,

Nagyon szépeket igyekszel gondolni, de szerintem túlzásba esel. Számomra ez oda vezetne, hogy becsukjuk a szemünket, és akkor minden tehén fekete.

Hogyne volna különbség. A világ másból sem áll, mint különbségekből. Sokan azt hiszik, hogy a különbség az valami rossz dolog. A különbségtétel nem egyenlő a hátrányos különbségtétellel, az elítéléssel.

A másik emberben bármi érdekelhet. Engem érdekel a másik vallása is, meg a nemzetisége is. Nem azért, hogy elítéljem, hanem mert egyszerűen érdekes. Megmutatkozik. "Van".

Furcsa lenne, ha egy cigánylány nem éppen azért tetszene, mert cigánylány is. Egy zsidó csajban is izgalmas a zsidósága. Ugyanígy egy magyarban is a magyar volta. Ezek különbségek, és minél inkább különbségek, annál érdekesebbek.

Hogy a különbségekből konfliktusok is származhatnak? Persze, ez a világ ilyen, tele van vérrel a pucája. A világot ezzel a tulajdonsággal együtt adják. Az éremnek mindig van két oldala. De vagy van egy érméd, vagy nincs semmid.

Különbségek nélkül a világ nem világ. De ha valakinek tetszenek a futószalagon gyártott robotok, az inkább költözzön robotlandbe, ahol mindenki egyforma. Még a nemek is.

mr.joshua 2008.04.17. 11:54:21

Pásztor Tibor 11:28:01

Ahhoz nem is kell belépni! :)

Google 2008.04.17. 14:02:32

"Különbségek nélkül a világ nem világ."

Igen, én is ezt mondom, de azokat a különbségeket, amikről te beszélsz a magyarok, vagy mondjuk a csehek között élve is megtalálom.
Egyik magyar sem olyan, mint a másik, egyik cigány sem hasonlít teljesen a másikra, cseh csehre és így tovább.
Csak az örök emberiről igyekeztem volna szépeket gondolni, ami azt hiszem, mindannyiunk sajátja. Nem szeretnék népekről képletekben gondolkodni. Csak szabadon, előítéletek és képletek nélkül.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.17. 14:07:33

Értem, Google,

De én azt mondom, hogy vannak nagyobb képletek is. Minden cseh vagy minden cigány különbözik a másiktól, de van, amiben közösek, és amiben mások viszont nem közösködnek velük.

Google 2008.04.17. 14:51:35

Igen, Loxon, belátom, hogy vannak "nehéz" különbségek és helyzetek, nem akarok a kérdés elől kibújni.
Csak szeretném, hogyha a tapasztalataim és nem az előítéleteim vezényelnének.
Így gondolnám, és úgy látom, álláspontjaink egy kicsit közelítettek egymáshoz.

grupi 2008.04.17. 16:33:11

Kedves zoli27 ! Az izraeli állampolgárok izraeliek, a magyarok meg magyarok. Ez nagy különbség. A cigányok és az izraelik illetve a magyorok vonatkozásában ez már egy hülyéb kérdés felvetés és kapcsolás, mert a két előző esetben állampolgárokról, míg ez utóbiban állampolgár és faj /népcsoport összehasonlításáról, vagy azonosulásáról, különbség tételéről kérdezel. de miként lehetne a nemzetiséget a cigánysághoz viszonyítani. Pl: a zsidó cigány és azonos? Vagy a magyarság vonatkozásában igaz ez? Nem ez nem igaz. egyik ország sem cigány nemzet. Ráadásul a zsidó nem cigány, és amgyarság sem a cigányság. Izarel viszont nem ad állampolgárságot acigánysáéágnak, ahogy ez a palesztínok vonatkozásában is jellemző. sőt ezeket a népcsoportokat képes kifalazni és leválasztani saját népétől. Ez a megkülönböztetés Izrael vonatkozásában nem csak a falak és bőr szine alapján történik, hanem a munkaviszony, a bér és az ívóvíz vonatkozásában is. ez fodítva, vagy nálunk nem jellemző és nem igaz. Idehaza a zsidóság ugyanolyan és annyi joggal, ha nem többel rendelkezik, mint az őshonos magyarság. ez nálunk a cigányságra is elmondható. ha némi megkülönböztetésről beszélhetűnk az csak pozitív diszkrimináció lehet. vagyis előnyt élveznek velünk, egyszerű magyar honpolgárokkal szemben. Lásd cigányság tanulását, felzárkoztatását elősegítő önkormányzati programok, állami támogatások, ("C"-segély) és közpénzből finanszírozott alapítványok. Ilyen alapítványokon keresztűl részesítik előnybe a nálunk jelentkező zsidóságot is. Közben a zsidó iskolákba nálunk sem veszik fel a cigány jelentkezőket. kirostálják faji-társadalmi és vallási alapon. Ez tény. magyar iskola esetében ez nem jellemző. ha netán tanulási, viselkedési, vagy értelmi ok folytán elutasítás van/jön létre, akkor azonnal beindul a liberális hiszti. Persze ez a liberális-zsidó réteg támogatja a sját intézményeinek szelktációját csendben és antiszemíta mód. Ez akettősség, ez aképmutatás, és alantas álnokság tükrözi a mai zsidóság fő jellemvonásait. Élő példa erre turul, aki zsidónak vallja magát, ahogy magyarnak is, meg középutas konzervatívnak is, miközben bőszen nácizza a jobboldalt, de azért a kétes szeméyliségű, szintén zsidó és szélsőségesen bal-liberál, vadkapitalista gyurcsányival pózol. Ergé ugyan ez a figura. eggyütt járnak tüntetni az antiszemitizmus és a kirekesztés ellen, miközben ők nap, mint nap rekeszteneik ki másokat oktatásból, közéletből, gyógyitásból és az egyenlő bánásmódból. Ahogy asztmás gyerekeket a budai gyógyintézményből, a friss levegőből, és az erdő szellőjéből, hogy maguk ekőzben más zsidótól elkobzott villában a jó budai levegőt és életteret szivják el.
Mindettől függetlenül azonban vannak normális jelenségek is. nem minden zsidó és nem minden magyar egyforma, ahogy a cigány sem az.
A magyarság sem igazán definiálható pontosan, mert nem az elsődleges és nem is a másodlagos tulajdon nemek adják erre a választ. tehát nem külsőségek és belső tulajdonságaink alapján vagyunk magyarok, vagy mások. A sárgák sem mind kinaikat. a fehér ember is sokszínű. A cigányság tagozodott, vagy rétegződött. Kolompár, vályogveztő, beás, oláh, stb. Ők ezt némileg külső jegyek alapján is látják és szelektálják. Én is tuduk következtetni az oláhra vagy a rézművesre, de csak nagy hibaszázalékkal. Ők nem. tudják és szerintem 75 %-ban felismerik ezt egymásban. Ahogy a kinaiak, a négerek is. A zsidók között is van ilyen különbség és szelkció. A magyarságban kevésbbé. itt csupán annyit tudunk különségként némileg felhozni, hogy pl. az illető tarjáni, vagy nyírségi, netán szögedi, esetleg székely. Hogy most ne menjünk tovább akár a csángókig.
Aztán a zsidók és a cigányok között is van jobb érzésű és balfék is, ahogy a magyarok és más nemzetiségüek között szintén. A Fideszben, a jobboldalon úgyanúgy vannak zsidók, cigányok magyarok, ahogy az MSZP-ben vagy a baloldalon. Az SZSDZSZ esetében ez már sokkal labilisabb, és más árnyalatu. Ott főleg a zsidóság tömörül, míg a cigányság nem igen leledzik. A magyarság szintén háttérben van e tömörülésben. (Persze erre rá lehet majd is mét ugrani, de nem adja az eddigiek gerincét.) Szóval ez sokkal összetetteb kép ésképlet, mint ahogy zoli27 felvetésére röviden reagálni lehetne.
A másik dolog vagy érme oldal pedig a jelenségek összessége, gyakorisága és statisztikai mutatója, ami a következtetések alapja és az általánosítások forrása. Hogy megértsük: ha egy népcsoport, vagy faj6nemzetiségből sok az azonos dolog képviselése, akkor fordul elő ez. Vagyis, ha a populáció számához képest egy bizonyos ember tipus, legyen zsidó, vagy cigány, netán bármi, van a vezető bűnözés élén, akkor azt az általánosítást vonják le, hogy pl. a cigány az bűnözik, lop, és nem szeret dolgozni. a zsidó esetében, pedig hogy pénzéhes, területfoglaló, rasszista. Stb. Gyurcsány ilyen alapon terroistázta le a az arabokat. Ergé ezen elmélet továbbviteleként bélyegzet meg a jobboldalt. Erre viszhangzik a tuskók nácizása, vagy erre haragszik a balfék, ha komcsizák őket. tehát van egy lét, és a vele járó jelenség, valamint az esetek előfordulásának gyakorisága, ami meghatározza adott réteg megítélését. ez vonatkozik Ergétől turulon át a zsidókig, vagy a méla és bamba magyarokig, a magyarságra ahol, és akikre azt mondják, ez egy következmények nélküli ország. Ahova érdemes betjönni, betelepülni és akikre érdemes rátelepülni. Az általánosításhoz és a megítéléshez még adalékként csupán ez elképzelhetetlen lenne egy szerb vagy más nemzeti indentitás vonatkozásában. Ott sokkal nagyobb és erősebb a nacionalizmus. ők ezért életképesebbek és erősebbek. A szlovákok vonatkozásában ez oly mértékű, hogy még a csehektől is képesek voltak leválni. S lássunk csodát, ott háttérbe szorulnak a zsidók, a cigányok, - ahogy izraelben is a más népcsoportok, vagy ahogy a cigány lakta településeken mások, - és lám máris nagyobb a fejlődés és a haladás. Ezért a nemzetiségi kiállásért a nacionalizmusukkal képesek a körülöttünk levő országok túlélni és túllépni a mi társadalmunkat. Ezért lett mindehol erősebb a nemzet és a gazdaság, míg nálunk gyengébb és szétziláltabb. Mindezért lett előbb Euró szlovéniában és lesz Szlovákiában, s nem lesz nálunk, holott már 2006-ban lehetett volna, hiszen már a nyomatásra készültünk a választások előtt. (Ha visszatudnak a ballibek emlékezni, akkor ezt a pénzpapirt lopták el az szoclibek alatt az államtól.)
Akkor hát talán most ennyit a különségekről.

Endreszjú Ájven 2008.04.17. 16:37:34

Google, demagóg, mégis kozmopolitizmustól bűzlő fajgyalázó kommentedért egy jó nagy pofántaszajtást érdemelsz, ökör!!

grupi 2008.04.17. 17:33:52

Tények és adalékok a nacionalizmusról, a magyarság kiszorításáról, békés és jámbór hozzálllásáról, a fogyásáról, fenti írásom tükrében és alátámasztására:
Noha a nemzetiségi oktatás status quójának megőrzése mellett kiálló felvidéki magyar civil szervezetek és a Magyar Koalíció Pártja is jelezte, hogy az anyanyelvi oktatás eddigi gyakorlatának megőrzéséért készek az utcára vonulni, a magyarellenességéről ismert Ján Slota pártja – a kormánnyal egyetértésben – nem tesz le arról az álláspontjáról, hogy a felvidéki magyar iskolákban tanulóknak "megfelelően kell tudniuk szlovákul." A lényeg persze nem a tót nyelv elsajátítása, hanem hogy ennek címén csökkenthetik a magyarórák számát.

25 év - 450 ezerrel kevesebb erdélyi magyar?
Várhatóan 400 ezerrel kevesebben lesznek 2032-re az Erdélyben élő magyarok – ismertette a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet csütörtöki, budapesti bemutatkozásakor az intézmény tudományos titkára.
A pesszimistább kutatási eredmények szerint az Erdélyben élő magyarok jelenlegi, közel 1 400 000-es lélekszáma 2032-re akár 942 ezerre is csökkenhet.
A titkár hozzátette: emellett a magyarok számának csökkenésében szerepet játszó sajátos okok a kedvezőtlen korstruktúrájukban és a jelentős asszimilációjukban keresendők. A legjelentősebb csökkenés a dél-erdélyi és a bánsági régiókban várható, ahol akár a népesség megfeleződése is bekövetkezhet. Kedvezőek a népességi perspektívák viszont a Székelyföldön, mert ott nincs jelentős asszimilációs veszteség.

A brüsszeli székhelyű Közép-európai Emberjogi Bizottság 1992 óta küzd a szlovákiai magyarságot kollektív formában diszkrimináló Benes dekrétumok eltörléséért. 2001-2007 között több ízben rendezett ebben a témában európai parlamenti meghallgatást, szemináriumot, sajtótájékoztatót, vitafórumot. (A kollektív bűnösség elvét mégis megtűrik, mi pedig eltűrjük, miközben a magyarok render és egyre háttérbe, vagy teljesen kiszorulnak az elcsatolt területeinken - is.)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.17. 17:57:55

a zember csak kapkoggya a fejit.

vegyetk fel valakit összefoglalni a kommenteket.. .:)

Google 2008.04.17. 22:56:26

Alberti Hun,

alig szóltam párat, s azt is rosszul?
Hogy sajnálom, hogy sajnálom! Pödig igyeköztem!

grupi 2008.04.19. 18:47:49

Valóban csak tabulátorral lehet lejönni a kommentekhez.

zoli27 2008.04.22. 14:19:55

grupi,
Köszi a hosszas elemzést, de én sokkal egyszerűbb választ vártam.
Megpróbálom mégegyszer, de kicsit máshogy feltenni a kérdést:

A te értékrended szerint a nem cigány származású magyarok származásuk okán felsőbbrendűek, mint a cigány származású magyarok? Igen vagy nem?
És a te értékrended szerint a nem zsidó származású magyarok származásuk okán különbek, mint a zsidó származású magyarok? Igen vagy nem?

Szerintem ez egy egyszerű kérdés, amire lehet igennel vagy nemmel válaszolni.

süti beállítások módosítása