Várom...
2007. október 10. írta: politicus

Várom...

Nem írom, hogy farizeusság. Nem írom, hogy ellentmondás. Nem írom, hogy pofátlanság. Nem írom, hogy…Hallgatok. Várom, hogy a szocialista párt mikor dobja be újra a köztudatba korábbi javaslatát a népszavazáshoz szükséges aláírások számának növeléséről vagy a népszavazás tárgyköreinek szűkítéséről. Várom, hogy az SZDSZ mikor készít a „népszavazás intézményét védő törvényjavaslatot” és nyújtja azt be a parlamentbe. Várom Dési János briliáns publicisztikáját, amelyben nevetségessé teszi a kormányfő ötleteit, ahogy ezt korábban tette.

Várom, mikor emlékezteti Bauer Tamást Weimarra a kormányfői népszavazás ötlete:

A Weimarra emlékező németek a parlamenti demokrácia stabilitását tartották az elsődleges szempontnak az alkotmányos berendezkedés kialakításakor, és ezért húzódoznak minden olyan megoldástól, amely teret ad az elitellenes demagógiának. Ilyen volna a közvetlen elnökválasztás, és ilyesmi lehet az országos népszavazás is.” Bauer Tamás: A népszavazási kaland tanulságai, ÉS, 2007. Július 20., 29. szám

Várom Debreczeni József írását, amelyben alkotmányos berendezkedés lényegéről elmélkedik:

De nézzük a népszavazás ügyét: ez az ő ügyük. Mint tudjuk, itt bizonyos aggályok merülnek föl, amelyek abból adódnak, hogy egy parlamenti párt a kormánypolitika megvétózására, végső soron a parlamentáris kormányzás megbénítására, sőt deklaráltan a kormány „elkergetésére” kívánja használni a szóban forgó intézményt. Az ügy tehát az alkotmányos berendezkedés lényegét, „az államszervezet demokratikus működését” érinti…” Debreczeni József: Az elnök két problémája, Népszava, 2007.07.19.

Várom Horn Gábornak, az SZDSZ államtitkárának jajongó szavait a népszavazás intézménye felett érzett fájdalmai okán:

Horn Gábor kitért arra, hogy véleménye szerint „a népszavazás intézménye komoly veszélyben van.SZDSZ: működik a Fidesz által elindított populista támadás a népszavazás intézménye ellen, Népszava, 2007.07.19.

Várom Göndör István nyilatkozatát, amint hatalommegtartásról, megosztásról, fejlődéslassításról papol a sajtónak:

„…a Fidesz által kezdeményezett népszavazás nem a kormányváltásról, nem is miniszterelnök-buktatásról, hanem kizárólag saját önigazolásáról, a társadalom megosztásáról, az ország fejlődésének lassításáról és a hatalom megszerzésének lehetőségéről szól - reagált Orbán kijelentéseire Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese.” „Orbán összehord hetet-havat„ Népszava, 2007.08.07.

Még mindig várom Debreczeni jellemzését a népszavazásról, ahol nemes egyszerűséggel blöffnek nevezi Gyurcsány ötleteit:

4. A népszavazás (ami egy éve még ugyanolyan ócska blöffnek tűnt, mint a „kormánybuktató” helyhatósági választások, a 72 órás ultimátum, az „Igen, Magyarország Charta” és a többi, s tavaly október 23-án csupán az ismét elmaradt „forradalom” miatt csalódott tömeg hazaküldését látszott szolgálni) mára komolyra fordult: az alkotmánybíróság zöld jelzése a parlamentáris kormányzás megbénítására alkalmas populista intézménnyé tette.” Debreczeni József: Évforduló, Népszava, 2007.09.15

És várom a Népszabadság vezércikk íróit, amint nap nap után, vállvetve harcolnak a pannonbulvár bazseválók populizmusával szemben:

Ezért inkább a közélet periférikus jelenségvilágának elemeit (nagygyűlés, szakértői kormány, népszavazás) próbálja központi tényezőkké emelni. Olyan bulvárországot áhít, ahol a politikai viták helyét a közbiztonsági és közlekedésszervezési határhelyzetek kommentálása veszi át, és amelyben választástól választásig tart saját kampánya, akár győz, akár veszít. Az ő esetében így nő össze, ami egyébként nem tartozna össze - személyes hatalomvágya "Satuval" és a többiekkel.” Bugyinszki György: Pannonbulvár, Népszabadság, 2006. november 6.

Lehet persze viszonylag gyorsan népszavazást tartani néhány kérdésről, amelyet a megszólítottak többsége csak nagy nehézségek árán tud majd értelmezni. És nem azért, amiről a kínos PISA-megértésteszt szólt, hogy tehát nem tudnánk értelmesen olvasni, hanem mert érthetetlenek a kérdések.” Nagy N. Péter: Bazseválók ideje, Népszabadság, 2007.03.09

A népszavazást, funkciójától idegen, direkt politikai célra használva az ellenzéki pártok magától értetődően dobják a lejtőre a kimért méltányosság szabályait kereső két nagy jogintézményt.” Nagy N. Péter: Actio popularis a la Fidesz, Népszabadság, 2007.06.05

Igazából persze nem várom. Csak jól esne…

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr88192864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Playmobil Soldat 2007.10.10. 22:53:10

Várom, hogy mikor foghatom kezembe az októberi Reakciót. Várom, hogy belelapozhassak, várom, hogy végigolvashassam. :)

Igazából is várom, nem csak azért, mert jól esne.

;)


Egyébként szép kis gyűjtemény, főleg így egymás mellé téve nagyon ütős, hogy ezek mit tudnak össze-vissza hablatyolni...

Szavazó Polgár 2007.10.10. 23:44:54

Helló Politicus,

nem a népszavazás intézménye ellen finnyogtak a fentiek (mint ahogy az az idézetek egy részénél is kitűnik (a többinél pedig a kontextusból)), hanem az akasztotta ki őket, hogy a Orbán aka Fidesz kormánybuktató eszközzé próbálta és próbálja átkalapálni azt.

Nem a forma, hanem a tartalom.

De szerintem ezt érted Te is, csak jobban esik félreérteni gondolom.

(nem vagyok mszp fan, ne is úgy olvass. fidesz fan sem vagyok, és semmilyen sem. mind kuka)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.10.10. 23:50:27

Szavazó Polgár 2007.10.10. 23:44:54:
"hogy a Orbán aka Fidesz kormánybuktató eszközzé próbálta és próbálja átkalapálni azt."

És annak idején az SZDSZ mire használta a népszavazás intézményét a négyigenes esetben?

A népszavazás a politika eszköze. Az egyetlen, amelyet meghagyott a politikai szakma a politika alanyainak, akiknek a kezében pedig minden hatalom van.
"2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja."

Nem kell finnyáskodni, ha valaki használja. Ha lenne más eszköz - például a képviselők visszahívhatósága - akkor azáltal fejezné ki az istenadta a morcosságát.

De csak a népszavazás van a Magyar Köztársaságban. Egy olyan "demokráciában", ahol a kormány be van betonozva és nem történhet semmi, ami távozásra késztetné.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.10.10. 23:51:12

Ha Bauer Tamás a politikai elit tagja, akkor a hatalmat inkább a nép gyakorolja, ne a politikai elit.

Szavazó Polgár 2007.10.11. 00:13:28

Bauer Tamás egy ideje már csak önmaga tagja :)

A négyigenes egyrészt nem irányult direkt a kormány megbuktatására, másrészt meg irányulhatott volna nyugodtan, mert azt a kormányt speciel semmi sem legitimálta. (Gy.k.: választásra gondolok.)

A négyigenesből 3-nál kurva nagy egyetértés volt (mszmp számoljon el a vagyonnal, munkahelyekről húzzon el a párttitkár, szűnjön meg a munkásőrség), a maradék egynél pedig - gyakorlatilag: ne Pozsgai legyen a közt. eln. - az szdsz és a fidesz harcolt vállvetve az igenért. Szóval ez szerintem nem párhuzam. Talán a taxisblokád jobb hasonlat, ahol az szdsz tényleg megpróbálta kibillenteni a hatalomból a megválasztott mdf kormányt. Na asse volt szép.

Nem csak népszavazás van, ahogy írod, hanem vannak választások is. Orsz. gyűlési, helyhatósági és már eu-s is. Ezeken sem szarral gurítunk. Megyó is lefejelte a lécet az eu-s után, Gyurcsánynak is van rá sansza.

A 4 éves bebetonozódás ellen és mellett is vannak érvek, utóbbiak valamivel erősebbek

A kormánybuktató népszavazás inkább olyasmi, mintha az mszp népszavaztatna arról, hogy "egyetért-e ön azzal, hogy olyan politikus, aki a rendszerváltás óta különböző intervallumokban egymásnak szögesen ellentmondó nézeteket képviselt, alacsony és OV monogrammal bír, ne lehessen a Köztársaság miniszterelnöke?". Nyilván mszp-közeli blogokon postolnák a jobberes hőbőrgést Sesztáktól Navracsicson át Hegedűs Zsuzsáig, ellenben igazuk is lenne, mert a népszavazás nem torpedó.

exit 2007.10.11. 01:11:46

én azt várom mikor válik meg gyurcsány ferenctől a koalició.

igazából persze nem várom. Csak jól esne…

mindenkinek otthon.

ddt 2007.10.11. 01:12:08

Szavazó Polgár 2007.10.11. 00:13:28

Kicsit túl van spilázva ez így, neme? A Fidesz kormánybuktatásra akarja használni a népszavazást? Még jó: ellenzéki párt, ez a dolga, + legitim politikai eszköz. A kérdéssor viszont nem úgy néz ki, hogy "Megbukjon-e a kormány x 6", hanem konkrét ügyekben kérdezik a választókat: tandíj, vizitdíj, ágydíj, stb.

Szóval, EU vagy önkormányzati választás következményeként, indirekt módon bukni, az kóser, csak népszavazás következményeként, szintén indirekt módon bukni meg, az a gázos? De... miért is?

Bónuszként lécci fejtsd majd ki a 4 éves bebetonozódás melletti érveket egy kicsit bővebben (nem azokat, amik a rendszerváltáskor voltak érvényesek, hanem a ma is aktuálisakat), ha lesz egy kis időd.

Szavazó Polgár 2007.10.11. 08:36:22

ddt: az ellenzéki pártoknak szerintem nem az a fő funkciója, hogy megbuktassa a kormányt passzióból. Ellenőrizze a kormányt, mutasson alternatívát és kapjon rá több szavazatot.

A Politicus által citáltak éppen azon vannak ki, hogy OV és a Fidesz kommunikációjában a népszavazási kérdés úgy van interpretálva, hogy "Megbukjon-e a kormány x 6". Te például elégedett lennél azzal, hogy ha mondjuk elsöprő többség szavazna igennel a kérdésekre, erre a Gyurcsány másnap bepötyögi a blogjába, hogy oké, megszüntetjük a vizitdíjat?

Így van, ahogy írod, választáson bukni kóser, arra van. Az eu-s után nem az ellenzék került hatalomra, hanem új kormányfő (és kormány) lett egyébként. Nem véletlenül nem lehet bizonyos kérdésekben népszavazni. Pl arról sem, hogy bukjon a kormány. Eddig egyébként minden kormányt elnépszavaztak volna a választók.

A legfőbb érv az, hogy adjon valami stabilitást a rendszernek, végig lehessen vinni valami programot. (Mondjuk ez azt feltételezi, hogy valakinek van, és még jó is, ami itt nem nagyon akar összejönni.) Ne legyenek illuzíóid, ha a most nagyon népszerű fidesz nyer, és Varga Mihály másnap elmondja, hogy hamarosan bedől a nyugdíjrendszerünk, és az egészségügyben sem lehet mindent visszacsinálni, bizonyos korrekciókat kell életbe léptetni, akkor erre szép kampányt építhetne az mszp, és a buta istenadta rohanna lenépszavazni a kormányt. Ami nem lenne jó szerintem.

banza 2007.10.11. 08:37:49

Godot előbb jön meg, minthogy a fenti urak megírnák az ohajtott cikkeket.

banza 2007.10.11. 08:40:06

Amúgy svájcot is az a fránya közvetlen demokrácia dönti nyomorba.

politicus · http://ufi.blog.hu 2007.10.11. 09:00:38

szia Szavazó Polgár

Amikor az idézeteket gyűjtöttem, átnéztem - a kereső segítségével - 1 év sajtóanyagát. Nem minden példát használtam fel, de arra kifejezetten ügyeltem, hogy olyan szövegeket ne tegyek be, amelyek a szövegkörnyezetükben mást jelentenének. Csak olyan idézetek kerültek be, amelyek önmagukban is megállják a helyüket.

ddt 2007.10.11. 09:13:24

Szavazó Polgár: bocs, de szerintem csúsztatsz. Meggyessy nem szavazáson bukott meg, hanem annak következményeként. "There's a thin line...", ahogy az angol mondja. Semmi bajom nem lenne azzal, ha ugyanez történne gyurcsánnyal, csak ezúttal egy népszavazás után.

Amit az ellenzék szerepéről írsz, az szerintem naivitás. Egy párt (bármely párt) a hatalom birtoklására létrehozott érdekszövetség. Ez a legfőbb célja, hiszen csak így kerülhet birtokába annak az eszköznek, amely programjának végrehajtásához szükséges. A többi lányregény.

Stabilitás: Nekem nem tűnik úgy, hogy ma is működne ez az elképzelés. A rendszerváltást követő években lehetett erős érv a rendszer stabilitása, ma már nem az. A magyarországi politikai élet folyamatos válságban van minimum 5 éve, azok a törvények pedig, amelyek korábban talán jó szolgálatot tehettek ebben a vonatkozásban, ma már csak akadályozzák a kibontakozást.

Ami a kérdést illeti: igen, elégedett lennék.

Őrnagy Őrnagy 2007.10.11. 09:31:21

Várom hogy az Indexet és Tóta W. Árpádot is említsd meg a díszes társaságban

politicus · http://ufi.blog.hu 2007.10.11. 09:32:55

Őrnagy Őrnagy

Igazából az maradt le a post végéről, hogy ti is rakjatok be minél több szaftos balpublit...

Érezd magad felhatalmazva! :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.10.11. 09:40:25

Szavazó Polgár 2007.10.11. 08:36:22:
"A legfőbb érv az, hogy adjon valami stabilitást a rendszernek, végig lehessen vinni valami programot"

Ez tévedés.
A politikai rendszernek számos üdvös tulajdonsága van, ezek közül egy a stabilitás. A másik, sokkal fontosabb tulajdonsága, hogy az istenadta magáénak érezze a kormányt, ezért hívják demokráciának. Nincs demokráciában példa arra, hogy az őszödi beszéd botrányát megússza egy kormány.

Kivéve Magyarországon, ahol a bebetonozottság miatt a politikus-szakma résztvevői (kerülném a "politikai elit" megnevezést, ha megengeded) tudják, hogy azt csinálnak, amit akarnak. És ez nem csak a kormány összetételére vonatkozik, hanem például a korrupcióra. Nincs olyan méretű korrupciós botrány, ami a kormányt megrendíti.

Ez arra utal, hogy a "checks-and-balances" terén a III. Köztársaságban súlyos bajok vannak.

Még egy az ideologizálásról. Mindent meg lehet magyarázni. Magyarországon az emberek azonban az érdekeiket - elsősorban az anyagi érdekeiket - követik. Így hát nem is meglepő, hogy egy 5%-os párt nem szereti a népszavazást. Amikor 30%-osok voltak, sokkal jobban szerették, meg a népi tiltakozás (ld. taxisblokád) sem volt idegen tőlük.

Kár a gőzért, nem kell bonyolult elméleteket gyártani, amikor van egyszerű magyarázat is.

Bakura az okostojás · http://bakura.buzz.hu 2007.10.11. 09:53:19

Ajjaj. Már megint én leszek a rossz és a gonosz...

1. Az SZDSZ álláspontja meglehetősen közismert. Eszerint ELLENZIK a miniszterelnök népszavazási kezdeményezését is! Ezt szinte biztosra veszem, hogy te is tudod. Ezek után az ellenkezőjét számonkérni a párton...

2. Kapaszkodj meg, de én a balliberális értelmiségen és sajtón sem érzem, hogy lelkesednének Gyurcsány népszavazósdijáért!
Bauer Tamásról ezt nem tudom elképzelni. Debreceni József műsorát láttam tegnap, és elmarasztalta Gyurcsányt.
És bizony a Népszabadság és a Népszava sem különösebben lelkesedik...
Sőt mint tudni lehet az MSZP frakcióra sem lehet állítani, hogy lelkesen támogatnák Gyurcsányt e kérdésekben!

Ezek fényében ez a bejegyzésed úgy hazugság, ahogy van! Ha van önkritikád, te is belátod.
Úgy érzem ez méltatlan hozzád, azért fakadtam itt ki. (Másnál esetleg ráhagyom.)

(A szerző blogjára betett hsz-em egy részének másolata.)

Bocs, de ez túl nagy ziccer, hogy le ne "alázzam" a reakciósokat, akiket úgy szeretek.
Ezt a posztot ennyire beveszi majdnem mindenki? :))

És persze megint én leszek az elvakult akármi...

bakura.buzz.hu/archives/2007/10/11/Te_mirol_nepszavaznal/

k|M · http://reakcio.blog.hu 2007.10.11. 11:49:10

"Kapaszkodj meg, de én a balliberális értelmiségen és sajtón sem érzem, hogy lelkesednének Gyurcsány népszavazósdijáért!"

Ha Gyurcsány népszavazása az ára annak, hogy a fasizmus dübörgését halkabb hangerőre vegye valaki - a baloldal -, még tapsikolni is fognak örömükben.

Persze érthető a ballib értelmiség szordínója: idoljaik romokban, jól bejáratott elitpozíciójuk, megmondói szerepük vaskosan kikezdve, támogatottságuk a béka alatt, életkoruk nyugdíj előt, és így tovább. Egy elismertséghez és jóléthez szokott csapat utolsó percei amit épp a ballib elit a saját szorongása és frusztrációja mellett előad. Szép színmű, nekem tetszik.

dolphin 2007.10.11. 12:24:14

Tudom, hogy nagyon OFFtopic, de en annyit varnek/varok, hogy legalabb azokat a hireket kommentaljatok, amelyek eroteljesen erintik az alig egy honapos kormanyprogramban foglaltakat.
Konkretan erre a reszre gondolok:
"Nem tartjuk egeszsegesnek, hogy a hazai belpolitika hatarozza meg a viszonyunkat a hataon tuli magyarsaghoz [...]. A Reakcio kulonosen nem tamogatna egyes polgarmestereket csupan azert, mert - akaratlanul is a roman celokkal osszhangban - az RMDSZ viz ala nyomasan faradoznak. Fontosnak tartjuk, hogy a hataron tuli magyarasag orizze meg az adott orszagban parlamenti kepviseletet."

Tudom, nem polgarmester, hanem puspok, es nem roman Parlament, hanem EP, de azert ... (Akinek segitseg kellene: a varadi Orban nyilatkozatra gondolok, es NEM az EPP-t erinto reszre.)

Istvan 2007.10.11. 13:53:33

En azt varom, hogy mikor fogja a ballib sajto habzo szajjal kovetelni, hogy az inflacio alultervezese miatt a kormany olebe pottyano milliardok elkolteserol potkoltsegvetesi torvenyt alkosson a kormany, es ne a parlamaent felugyelete nelkul koltse el az alultervezett inflacio miatt plusszkent megjeleno penzt.

Bakura az okostojás · http://bakura.buzz.hu 2007.10.11. 15:55:32

"Ezek fényében ez a bejegyzésed úgy hazugság, ahogy van! Ha van önkritikád, te is belátod.
Úgy érzem ez méltatlan hozzád, azért fakadtam itt ki. (Másnál esetleg ráhagyom.)"
Noha ez a blogszférában uralkodó állapotokhoz képest enyhe, a tőlem megszokotthoz és a saját stílusomhoz erős. Így ELNÉZÉST KÉREK érte.

k|M: Veled már végeztem korábban, így nem reagálok rád. Főleg, ahogy kapcsolódik a te hsz-ed az enyémhez...

István: Tudod, ha az infláció magasabb a várnál, az nem azt jelenti, hogy szándékosan alul van tervezve! Jelen esetben a különböző intézetek is hasonló mértéket vártak, mint a kormány.
Főleg az egész Európában megtörtént drasztikus élelmiszer áremelések - amire senki sem számított - miatt lett valamivel nagyobb, a tavaly elfogadottnál.

De ez annyira ciki, hogy a sok tudatlan jobboldalit sosem teszik helyre az itt sereglő Reakciós újságírók! Így aztán az értelmes ballibesek lesznek a látszólag "elfogultak"...

k|M · http://reakcio.blog.hu 2007.10.11. 16:20:35

Miért, nem kapcsolódik?

politicus · http://ufi.blog.hu 2007.10.11. 16:32:42

Ezért ne kérj elnézést Baku, ezt a stílust hordod már hónapok óta. Ez a korábbiakhoz képest még felüdülés is.

Ami az inflációt illeti: Az nem úgy van, hogy az egyik kormány, ha eltérnek a tervezett számai a valóságtól, akkor az csal, a másik pedig nem csal, mert a nemzetközi helyzet fokozódik, vagy mert begyűrűzik hozzánk is...!!!

Ha az intézetek, a kormány nem tud számolni, akkor pártsemlegesen nem tudnak számolni.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.10.11. 16:50:45

Bakura remélem itt okosakat mondasz mert odaát....?! :D

Bakura az okostojás · http://bakura.buzz.hu 2007.10.11. 17:01:32

A végén még én fogok mentegetőzni egy ilyen bejegyzés után! :))
Politicus, azért ne élj vissza a nagylelküségemmel, és ne ess át a ló túlsó oldalára!
Amit meg a stílusomról allítasz, te is tudod, hogy szintén nem igaz.

Infláció? Azért nem mindegy, hogy a költségvetés számait elfogadáskor a különböző intézetek mennyire tartják reálisnak, mennyi az eltérés a tervezett és a valóság között, illetve az esetleg így befolyó töbletet, elköltik-e (és mennyire ellenőrzötten) vagy mint most többnyire a hiány csökkentésére megy.

"Ha az intézetek, a kormány nem tud számolni, akkor pártsemlegesen nem tudnak számolni."
Igen, akkor pártsemlegesen mondta minden szakember, hogy a Fidesz szándékosan alultervezi az inflációt, és szintén pártsemlegesen nem vádolja senki ilyesmivel a balliberális kormányokat.
Tehát egyetértünk! :DD

Csak jelzem, az infláció nem e poszt témája.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.10.11. 17:10:30

hogy egy egészégeset Bakurázzak én is:
asszem Zolink annyit olvasta a Pilhált (mert anniyra utálja) hogy megfogadta P. egyik örökös, uncsi szófordulatát és kifeküdt a Hősök terére 1 birkozószönyegre és két kézzel törte a ropit... és mikor ez mevolt... azóta ilyen stílusban beszél...:
"azért ne élj vissza a nagylelküségemmel, és ne ess át a ló túlsó oldalára! Amit meg a stílusomról allítasz, te is tudod, hogy szintén nem igaz."
:P

Bakura az okostojás · http://bakura.buzz.hu 2007.10.11. 17:20:11

Szamár: A tények bizony makacs dolgok.

A "tévedés" elismerése helyett sértődés lett a "hazugság" szóból. Mintha a polblogokon rajtam kívül nem mindenki 10-szer keményebbeket írna le.
De ki az a hülye rajtam kívül, aki még ezért is elnézést kér? Cserébe utána még van képe a szerzőnek nekem támadni.

Te meg azzal jössz, nem elég okos amit írok. Gondolom akkor neked az az okos, ami a bejegyzésben van Politicustól... :DD
Ezek után már jelzőt sem kell rád írni, eléggé minősítetted vele magad.

Ennyivel azért a bejegyzést ért kritikai észrevételeim nincsennek cáfolva.

Bakura az okostojás · http://bakura.buzz.hu 2007.10.11. 17:27:40

Szamárfül: E legutóbbi kommentedet csak most látom.
Képzeld, ha én írnék hasonlókat...
Politicus a te szemétségeiden jóízüen röhög, az én visszafogott stílusomon, meg rendszeresen látványosan felháborodik...
Sőt Megmondó és Escobar a kedvencei között vannak, akiket én alig tudok elolvasni annyira alpáriak...

szejler 2007.10.11. 17:30:51

"sok tudatlan jobboldalit sosem teszik helyre az itt sereglő Reakciós újságírók! Így aztán az értelmes ballibesek lesznek a látszólag "elfogultak".. "

Hihi..3 perce ezen röhögök.

Bakura: Mostantól így kellene bemutatkoznod: Hello, én csak látszólag vagyok elfogult, valójában egy értelmes ballibes.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.10.11. 17:37:47

szejler 2007.10.11. 17:30:51:
""sok tudatlan jobboldalit sosem teszik helyre az itt sereglő Reakciós újságírók! Így aztán az értelmes ballibesek lesznek a látszólag "elfogultak".. "
Hihi..3 perce ezen röhögök."

Bakurának tök igaza van. Nagyon itt az ideje a helyretételnek.

Szejler, ne legyél már olyan elfogult!

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.10.11. 17:42:16

kéretik még a posztot offnak venni, bocs :(

szejler 2007.10.11. 17:51:22

Doomhammer

Van akit helyretesznek, van akit kellene(egyetértünk), és van akit felesleges, mert úgysem fogná fel (nekik nem szoktunk válaszolni). Viszont Bakurától ez azért vicces volt.

Mondjuk én pl elfogult vagyok (mégha hajtok is az objektivitásra), és sosem védekeztem azzal, hogy ez csupán a látszat, valójában én egy értelmes jobbos vagyok.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.10.11. 17:53:15

"Szamárfül · szamarful.blogter.hu/ 2007.10.11. 17:42:16
kéretik még a posztot offnak venni, bocs :("

jaj ezt nem ide akartam, bocs! :(

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.10.11. 18:03:23

szejler 2007.10.11. 17:51:22:
"Mondjuk én pl elfogult vagyok (mégha hajtok is az objektivitásra), és sosem védekeztem azzal, hogy ez csupán a látszat, valójában én egy értelmes jobbos vagyok."

Ha jól értem Bakurát, vagy értelmes valaki, vagy elfogult. ;-)

Nincs harmadik út.

Lehet-e valaki értelmes úgy, hogy elfogultnak látszik? Csak akkor, ha a környezet tünteti fel elfogultnak, pedig valójában nem is az!

Olyan környezetet kell teremteni, ahol Bakura nem tűnik elfogultnak és akkor értelmessége is kitűnik.

Javaslom az amoba.hu-t.

szejler 2007.10.11. 18:06:50

Elnézést az OFF-ért!

A post meg szerintem csak felhívja a figyelmet "az értelmes ballibek" prófétai hevületére. Ami ugye roppant kínossá válik, ha aztán saját hülye mondja, ami előzőleg az ördögtől való volt.

A grimaszok kelletlenségén (és a mi szórakozásunkon) az sem változtat, ha esetleg a próféták ezzel sem értenek egyet. (Bár lesznek próféták, akik megtalálják az életbevágó különbségeket a kettő között. Az identitásuk múlik rajta.)

Bakura az okostojás · http://bakura.buzz.hu 2007.10.11. 18:09:06

szejler: Már te is kötekszel? :))

Valamennyire nyilván én is elfogult vagyok, mint a politikával foglalkozók 99 százaléka, de igyekszem korrekt lenni. S tudom, hogy ez sikerül is.

De jobban szeretném, ha ezt a blogom alapján döntené el mindenki, nem azon hogy nálam sokkal elvakultabbakat teszek helyre egy jobbos blogon.
Szerintem ez érthető. :)

Mert aki elfogultsággal vádol bizony nem a blogom alapján teszi, hanem a máshol írt kommentekből kiindulva.
Ezért dühöngök, hogy kellett nekem ebbe az egészbe most is belemennem...

Mennyivel jobb lenne, ha tényleg a többi jobbos tenné helyre aki baromságot ír.
Csakhogy ilyen korrekt jobbosokat - akik felkészültek is - sosem látok e blogon...

Ami elsősorban az itteni újságírók hibája. Az öszzes reakciós újságíró tudja, az egész poszt baromság, mégsem szól senki semmit.

Bakura az okostojás · http://bakura.buzz.hu 2007.10.11. 18:12:23

szejler: Fogd már fel te is, hogy akiket Politicus idéz, azok egyáltalán nem mondanak most sem mást, mint korábban!
Vagy ha mégis tegyétek be az idézeteket!

Az SZDSZ meg pláne kitart álláspontja mellett.

k|M · http://reakcio.blog.hu 2007.10.11. 18:20:00

"Igen, akkor pártsemlegesen mondta minden szakember, hogy a Fidesz szándékosan alultervezi az inflációt, és szintén pártsemlegesen nem vádolja senki ilyesmivel a balliberális kormányokat."

A pártsemleges Petschnig Mária Zitának más dolga akadt, mint pártsemlegesen leírni, hogy az infláció szánt-szándékkal alultervezett. Biztosan a MEH-be hurcolt számlatömb pörgetésével van elfoglalva...

k|M · http://reakcio.blog.hu 2007.10.11. 18:28:07

"Fogd már fel te is, hogy akiket Politicus idéz, azok egyáltalán nem mondanak most sem mást, mint korábban!"

Leginkább nem mondanak semmit. Lapítanak.

szejler 2007.10.11. 18:36:01

Bakura!

Ezek szerint te elfogultan vagy korrekt :))

"Csakhogy ilyen korrekt jobbosokat - akik felkészültek is - sosem látok e blogon..."

Köszönjük a kioktatást, egy csak elfogultnak látszó, valójában értelmes ballibtől :)

Mellékesen: kritizáltam (telj. igénye nélkül) a Fidesz populizmusát, baloldaldal felé hajló retorikáját, a programozott szóvivőket stb, stb.

A fentiektől idézettek ellentetjét nehéz lenne citálni, amikor F. népszavazásával kapcs. meg sem szólaltak (vajon miért?). Bauerről pl el tudom képzelni, hogy itt is fenntrartja az álláspontját, node Göndör, Nagy N., vagy Debreczeni?

Ha csak a fenn említett urak korrektségén poénkodtál, akkor bocs.

Bakura az okostojás · http://bakura.buzz.hu 2007.10.11. 19:05:53

Megszólaltak!
Az SZDSZ-es azt hiszem tény kérdés...
A Népszava és a Népszabadság nem különösebben lelkesedett, sőt már a hétfői Újságíróklubban sem értettek egyet Gyurcsánnyal.
Debreceni József műsorát látva az MTV-n, neki sem tetszett Gyurcsány ötlete.
Bauer Tamás pedig aki a legigazabb liberális lett a jobboldaliak szemében mióta kilépett az SZDSZ-ből, feltételezem nem nézitek ki belőle, hogy majd pont ő ne látná Gyurcsány ötlete mellett a demagógiát. :)) (De ő nyilván akkor szólal meg, ha megkérdezik.)

k|M · http://reakcio.blog.hu 2007.10.11. 19:18:09

"már a hétfői Újságíróklubban sem értettek egyet Gyurcsánnyal. Debreceni József műsorát látva az MTV-n"

Ja, én nem TV-zek, nem tudom mi folyik a villódzó kép mögött.

Az SZDSZ-t tudtam, olvastam.

De igazán Nagy N. Péterre vagyok kíváncsi.

irrelevant 2007.10.11. 19:55:33

Én a hétfő esti Újságíróklubot várom már az ATV-n, kíváncsi vagyok, hogy fogják megmagyarázni a Gyurcsány-féle népszavazást. Igazi szaft lesz!

Bár legutóbb is ki kellett kapcsolnom a tévét a felénél, annyira felidegesített, hogy a rendkívül szakavatott Avar János védelmébe vette Sólyommal szemben a Benes-dekrétumok újbóli szentesítését...

politicus · http://reakcio.blog.hu 2007.10.11. 22:05:42

Bakura az okostojás · bakura.buzz.hu 2007.10.11. 18:12:23

"Vagy ha mégis tegyétek be az idézeteket!"

Ezt most a blogomon helyretettük!:::)) Még jó, hogy ott olvastam először, amit írtál, mert akkor most azt válaszoltam volna neked, hogy a felszólításnak először neked kellett volna megfelelni...

ua. 2007.10.11. 23:29:10

Egy baloldali nemcsak hogy nem elfogult, de mélyen szakértő is, és bármit tehet, annak (Isten a tudója!): nincs következménye. Baloldalinak lenni: enyhítő körülmény.
Mindent tudnak, mindent megmagyaráznak, soha nem tévednek. Tévedni nem baloldali dolog, az csupán egy emberi dolog.
Fulladozunk már ettől a sok előregyártott baloldali blablától, de még mindig ezerrel nyomatják! Az amoba.hu ehhez képest lassan ártatlan dajkamese!

Bakura a legnagyobb magyar · http://bakura.buzz.hu 2007.10.12. 11:19:32

FM: Tudod, hogy nem különösebben vagyok híve a linkekkel való "bizonyítgatásoknak", és másoktól sem szoktam ilyesmit kérni.
De az úgy "érdekes", hogy a régi véleményről van link és várod az annak ellentmondó újakat. Ha pedig az újak mégsem mondanak ellent a régieknek.
Tovább vársz, és csak azért se linkelsz. Sőt ennek a várakozásnak hangot is adsz.

Újra a szokásos. Ami hasznos linkeljük, ami nem lenne hasznos az álláspontunk szempontjábój, elhallgatjuk...

Remélem érzed. :))

De befejeztem itt is, hacsak nem jön közbe valami váratlan reakció.

politicus · http://ufi.blog.hu 2007.10.12. 11:50:41

Baku,

"Ha pedig az újak mégsem mondanak ellent a régieknek.
Tovább vársz, és csak azért se linkelsz."

Mert nincs mit linkelni...

P.s: egy csomó félreértést elkerülhetnél és ütősebb is lenne, amit írsz, ha mindazt linkekkel alátámasztanád!!!

k|M · http://reakcio.blog.hu 2007.10.12. 12:08:23

OFF: a HVG hangsúlyváltására ti is felfigyeltetek, vagy csak én érzem úgy, mintha istenigazából nekiveselkedtek volna a szociknak? Az első 15 oldal mindenesetre nagyon tanulságos.

Bakura az okostojás · http://bakura.buzz.hu 2007.10.12. 12:08:28

Válaszom az előbb nálad.
És nagyon is lenne mit linkelni, mint ahogy elismerted a blogodon.

Következetesség! Valaki vagy mindent linkeljen, vagy semmit!
Én lusta vagyok, és amúgy sem azt tapasztalom, hogy bárki is rákattintana...

TuRuL_2k2 · http://reakcio.blog.hu 2007.10.12. 12:36:26

.off

dolphin:
Foglalkozni fogunk vele. Gondoltam írok róla, de akadnak a redakcióban nálam sokkal hozzáértőbbek is.

politicus · http://ufi.blog.hu 2007.10.12. 13:12:43

Baku,

Mit ismertem el???

politicus · http://ufi.blog.hu 2007.10.12. 13:16:54

Le Tagad 2007.10.12. 12:45:57

Hazatalált.:)

Marianna · http://egerentyu 2007.10.13. 21:42:43

Nepszavazzunk csak, nagyon helyes.De meg hozzatennek ket kerdes:
1. szamoljanak-e el valoban az mszmp vagyonaval?
2. akarja-e hogy Gy. Ferenc egyszer s
mindenkorra eltunjon a politikai eletbol?
A tobbi reszletkerdes.

volkov 2007.10.13. 23:51:29

politicus,

bar a hirszerzot nem emlitetted, nekem egybol ez a bejegyzes jutott eszembe Seres cikket olvasvan:
www.hirszerzo.hu/cikk.a_nep_az_istenadta_nep.46884.html

ugy tunik csak eleg erosen kell varni:)

irrelevant 2007.10.15. 21:12:43

Kezdődik az Újságíróklub, megnézhetjük, hogyan mosdatják ki az eddig fikázott népszavazást. :)
süti beállítások módosítása