A papírblogger
2007. május 26. írta: szamárfül/pável

A papírblogger


Ha nincs eszed, legyen not-eszed - jegyezte le Moldova sok-sok éve. Most nem tudom, mije nincs Moldova et.-nak, de már blogot is ír. Igaz, a hírek szerint papírra gépel, és a kommenteket is kinyomtatva olvassa...

Kádár népének hű krónikása csaknem egy hete blogol. Bizonyára kevesli a nézettségét annak a Havas-interjúnak, amelyben nemrég kinyilatkoztatta: Kádár a proletár szent... (tv2, mokka)



A majd' egy hét alatt eddig két posztban tette közzé saját mártíriumát Moldova György: "...alig álltam ki a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer felépítése mellett /.../, három kötet erejéig is belepancsoltam az egészségügy bajaiba, most pedig Kádár János emléke mellett kiállva magamra vontam a magyar zsurnaliszták haragját, minden janicsár rajtam tanulja a nyíllövést."

Moldováról rengeteg jót és rengeteg rosszat lehet elmondani. Hogy (szép)írónak közepes, de szociográfusnak néha remek. Írói vénája helyett inkább jegyzetelő szorgalmát dicsérhetjük csak - legjobb mondatai a nép egyszerű fiaitól erednek. Szövegei slamposak, jobbára csak a kisprózában, illetve a humoreszkekben van otthon. A hazai rögvaló megmutatásában elévülhetetlenek az érdemei (bányászat, egészségügy, vasút, rendőrség stb. stb.), ám az utóbbi években ezzel a sokkötetes Utolsó töltény c. memoársorozattal végleg az irodalmi nívó alá süllyedt, az egyes kötetek csupán a korábbi monumentális szociográfiák kivonatai, azok megírásának rövidített verziói.

Moldova ráadásul krónikus apa-kép kereső: most Kardos doktor (és az ávós nosztalgia) mellé megtalálta Kádárt is, mint ponnyvahőst. Kár, hogy kissé nekrofil már ez a hajlama. De ha csak ennyi lenne. Moldova Kádár-könyvét nem lett volna szabad kiadni, annyi hazugság és elhallgatás van benne. De jól számolt az öreg: hiába még a történészek tiltakozása  is ("plebejus kádárista narratíva"), Kádár népe százezerszámra vásárolta ezt a szennyet. És tessék olvasni a blog kommentjeit: meg is védik a "mestert"...

Ez az ember valószínűleg onnan veszi rendíthetetlen nyugalmát számos (provokatív) sületlenségéhez, amiket összehord a médiában, hogy - mivel régóta ő maga is kétfelé hadakozik, üti a szadeszt és a szocikat meg a munkáspártot is, persze a 'fasisztákról' nem is beszélve - őt is több felől szokták tűz alá venni. Itt téved az öreg: attól hogy mindenfelől támadnak, még nagyon nem biztos, hogy jó helyen állsz. Beszélhetett volna erről öreg frontharcosokkal.

Legfrissebb, pénteki posztját azért írta, hogy hosszas felvezetés után rádöbbentsen: szégyellhetné magát az egész ország, amiért - ahogy a média- és kultúrprogramok előzeteseit átfutotta - nem terveznek megemlékezést Kádár születésnapjáról (ami ma, május 26-án van). És nagyon ajánlja nekünk, hogy jövőre ez már másképp legyen.

Moldova, a proletár szerpap?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr2587474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bugris 2007.05.26. 17:48:49

Moldova blogját olvasva olyan ellenállhatatlan vágy kerít hatalmába, nagyon-nagyon trágár kommenteket írjak be az öreg szarházinak. Nem tudom, meddig leszek képes ellenállni.

kvadratik 2007.05.26. 17:49:59

egy gyöngyszem a hozzászólásokból:

"No én a mondandómból nem azt akartam kihozni, hogy az a rendszer volt a tökéletes, de volt az embernek lehetősége élni, csak tartani kellett a száját. Most kinyithatom ugyan, (már-amikor), de mit érek el vele. Ugye."

kvadratik 2007.05.26. 18:01:55

biztos szűrik neki, de írd be, ne kínozd magad :). az igazán rémisztő, hogy van igény ezekre a gondolatokra.

ergé 2007.05.26. 18:09:33

Moldovának két korszaka van: egy "előtte" és egy "utána".

"Előtte" lebilincselő, alapos, mégis olvasmányos riportkönyveket írt (amik máig etalonnak számítanak egy oknyomozó újságíró számára), valamint az abszurd műfajában is zseniális-közeli írásai jelentek meg (pl: Beszélő disznó), amikben nem kicsit, nagyon kritizálta a Rendszert (persze tudjuk, szelepként funkcionált, mint Hofi, de akkor is).

"Utána" megöregedett, eltompult, megzakkant, és ahelyett, hogy írói-újságírói dicsőségének tetején visszavonult volna, évről évre visszabontja önmaga emlékművét. Ha így folytatja, a végére már csak egy Kádár-síremlék marad belőle.

Sajnos.

exit 2007.05.26. 18:11:21

RIP régi moldova.

Ede bácsi 2007.05.27. 10:22:39

Annyit még hozzá tehetek, hogy az öregedő bohóc remek novellákat is írt úgy 1958-60 tájékán (Gázlámpák alatt, Kaja és Szigecsán stb.), és Gelléri után ismét bebizonyította, hogy nem kellenek különleges szereplők, tépelődő entellektüelek ahhoz, hogy rendkívül izgalmas helyzeteket, gondolatokat örökíthessünk meg pl. egy konzervgyári műszakot elmesélő írásban is. Kár, hogy a dementia praecox és a mindennel látványosan szembe szegülő önmutogatás immáron lerombolja a régmúlt évek értékeit is. Sajnálatos...

bugris 2007.05.27. 10:28:06

Miért lesz minden íróból idióta, ha elkezd politizálni?

Gesta 2007.05.27. 12:22:21

Nem idióta és nem szarházi, ahogy én látom. Egy ember, aki hű maradt az elveihez és nem találja a helyét ebben az aligdemokráciában. Elbizonytalanodott, mint annyian mások is. Palástolni igyekszik, ettől aztán támad és rosszul támad.

Jobban tisztelem a Munkáspárt tagjait, mint a Csintalan féléket, akik vígan dzsoggingolnak a pártok között ide-oda.

Dr. Minorka 2007.05.27. 16:27:09

Azért kínos nektek Moldova, mert nem része a restaurációs rezsim közbeszédének. Arra emlékeztett, amit nagyon nem szeretnétek hallani: Elb...tok! Nem csak a pojáca, ti is! Élő, hangos tanúsága (mégha sokszor ostoba módon vagdalkozik is) annak, hogy van egy másik ország is, és mint a sikere bizonyítja, meglehetősen népes ez a másik Magyaroszág. Kaptatok egy lehetőséget 1989-ben, hogy egy jobb, tisztességesebb országot csináljatok. Megbuktatok.

bugris 2007.05.27. 17:09:12

Minorka, te most kinek szántad ezt?

Dr. Minorka 2007.05.27. 17:14:40

Egészen muris ez a freudi félreértelmezés:)
"Legfrissebb, pénteki posztját azért írta, hogy hosszas felvezetés után rádöbbentsen: szégyellhetné magát az egész ország, amiért - ahogy a média- és kultúrprogramok előzeteseit átfutotta - nem terveznek megemlékezést Kádár születésnapjáról (ami ma, május 26-án van). És nagyon ajánlja nekünk, hogy jövőre ez már másképp legyen."
Ezzel szemben ezt írta:
"Minden gondoskodás megtörtént, hogy ez a nap csak ennyiről szóljon, senki, semmi, sehol ne juttassa az emberek eszébe, hogy 95 éve 1912. május 26-án született Fiumében egy cselédlány törvénytelen fia, Csermanek János, akit aztán Kádár János néven fogadott legnagyobbjai közé a magyar történelem.

Nem biztos, hogy jövőre is sikerül elfeledtetni."
Biztos, hogy ennek a 2 bekezdésnek Kádár a lényegi "eleme"?:)

ergé 2007.05.28. 10:18:29

Minorka, én 1989-ben legfeljebb a szorzás és az osztás műveleteit bukhattam volna el, az általános iskola 2. osztályában :-)

bugris 2007.05.28. 10:30:55

Valahogy bizonyos hozzászólóktól annyira jellemző ez a "ti" használata. Az meg egy dolog, hogy az a közösség, akinek Minorka a mondatait írta, 89-ben diák vagy gyerek volt. De mégis, hogy Kádár porontyai a rendszerváltás idején, meg utána szétlopták a fél országot, mennyiben igazolja Moldovát? Ha nem úgy sikerült az új rendszer, ahogy sokan azt megálmodták, akkor már lehet helyeselni, hogy Kádár akasztatott?

Dr. Minorka 2007.05.28. 13:18:05

Kedves ergé!
Nekem úgy tünt, hogy én az 1989 után kialakult rezsimről, és azt müködtető elitről, az azzal azonosuló emberekről írtam, és nem arról, hogy 1989-ban ki mit csinált.
Kedves bugris!
1."Valahogy bizonyos hozzászólóktól annyira jellemző ez a "ti" használata. " Aha! pl. szamárfül: "És nagyon ajánlja NEKÜNK, hogy jövőre ez már másképp legyen." Mindenki a "ti" és a "mi", kategóriáiban gondolkodik. Csak a "ti" úgy szokta gondolni, hogy a "mi" nem nagyon létezik. (Max. mint tahó, melegítős, trabantos nyugdíjasok.)
2. Én sosem gondoltam, hogy az ufiblog egy ifjúsági találkahely, egyébiránt lásd ergének írt válaszom.
3. Kádár porontyai nem loptak szét semmit, őket lopták meg. Vitte az országot mindenki, akinek módja volt, így nem csak a "kommancsok", csak nekik helyzeti előnyük volt.
4. Én elolvastam Moldova könyvét, a 1960-ig szóló részt nem annyira figyelmesen, az azutáni részt nagyon figyelmesen, a 75 utáni részeket abszolút lapozva. Ezért aztán nem merem biztosan leírni, hogy Moldova mit mondott az akasztásokról, nekem nagyon úgy tűnik, hogy egészen más mondott, mint amit te kiolvasni vélsz, de legyen úgy, ahogy te gondolod! Az én véleményem szerint ártatlanok, prefabrikált perben elítélve, vagy az sem, kivégzése, börtönbe csukása, életének ellehetetlenítése igazolhatatlan bűn, Kádár Jánost és még sokan másokat bíróság (legalábbis egy Russell-féle bíróság )elé kellett volna állítani az 1956 után történtek miatt. (Igaz, én ezt minden bűnösre kiterjesztőleg gondolom, így a Köztársaság téren történt vérengzés felelőseire is). Az 1960 utáni évek semmilyen eredménye nem menti fel Kádár Jánost. Viszont az, hogy a 60-es évektől kezdve ebben az országban legalább részben emberként lehetett élni (kéretik mellőzni a Trabant, melegítő, langyos sör primitívségeit), az is tény.
3. Az új rendszer azért lett torzszülött mert annak is álmodták meg. Nem teljesen véletlenül, de ismerem, hogy a pojáca és későbbi illegális harcostársa 1988(?)-ben hogyan képzelte el a jövő Magyarországát. Most fejezi be az akkor tervet. Ami történetesen semmiben nem különbözött a Fidesz, és a legjobb reformerőink reformelképezéléseitől a reformról.
Moldova könyve (és főként annak a sikere) annak a kényelmetlen tanubizonysága, hogy Kádár-porontyai elkezdtek gondolkodni: hogy is volt ez 1987-ben, 1989-ben, 1994-ben, stb.? A könyv annak a vitának az egyik korai megnyilvánulása, ami a rendszerváltás korrekcióját célozza.

bugris 2007.05.28. 14:06:01

Kedves Minorka!
Ne ragadd ki a szavakat, mondatokat. Ha elolvasod az előző mondatot is, láthatod, a Szamárfül által idézett "nekünk" az "egész ország."
Az a hangulat, és megszólítás, ahogyan a "ti"-t használod, azonban nem jellemző erre a blogra. És (ha már Freudot felhoztad), ezzel a "ti"-vel szemben nem "mi", hanem egy túlfejlett "én" szokott állni.

Neked úgy tűnik, hogy az 1989 után kialakult rezsimmel, és azt müködtető elittel az UFiblog olyan nagyon azonosul?

Dr. Minorka 2007.05.28. 14:53:56

Kedves ergé!
1. Pontosan erről volt szó! \"láthatod, a Szamárfül által idézett \"nekünk\" az \"egész ország.\"\" Vagyis az egész ország kontra Moldova & Co. (Vagy én értek félre valamit, ez esetben sztornó :)
2. Ami az elittel való azonosulást illeti: Az, hogy a magyar közéletben üdítő kivételként függetlenek vagytok, nem jelenti azt, hogy nem vagytok részei az elitnek. Ha most a rezsimen a politikai demokráciát értjük, akkor mindannyian hívei vagyunk (kevés embert leszámítva). Ha a demokrácián csak ennyit értünk, akkor van egy-két öreg nyujdíjas aki kicsivel többet szeretne:) Az előző rezsim a politikai szabadságok terén való deficitjét a szociális jogok terén elért vívmányokkal takargatta. 1989 után megfordítva, miközben a politikai szabadság lassan szertefoszlik.

Dr. Minorka 2007.05.28. 14:57:09

khm..., khm.., ami a figyelmetlen olvasást illeti:
ergé helyett bugrist kellett volna írnom az előbb... elnézést!

bugris 2007.05.28. 15:12:35

El van nézve :)

Jó is, ha némi különbséget teszünk az elit és a rezsim között. Az elittel bizony nagyon komoly gondok vannak, ugyanúgy kontraszelektált, mint a Kádár-rendszerben volt. Sőt, nagy részben az arcok, családok is ugyanazok. És ez nem pozitívabbá teszi a Kádár-kort, hanem ellenkezőleg, éppen annak az öröksége.
A rezsimmel sincs minden rendben. Az előzővel összehasonlítva persze nyeri az összevetést. A szabadság deficitjében meg igen, a rendszer maga is benne van, az elittel, meg az ország tisztelt polgáraival együtt. De a rezsim régebbi demokráciákban mégis jobban működik, az elitet a polgárok szocializációjával együtt meg honnan is örököltük?
Szóval a 89 utáni rendszer komoly hibái egyáltalán nem erősítik szememben a Kádár-kor megítélését, ellenkezőleg.

szfül · http://www.jrejolol.kokok.ji 2007.05.28. 15:17:19

megint nem tok vmiért belépni, ezért csak off-ból:
Minorka, sokmindent bele- és félremagyrázni látszol... sz'tem.
én meg téged nem értelek kritálytisztán néha... és inkább nem megyek át szuper-exegétába, mint te tetted.

Dr. Minorka 2007.05.28. 17:19:24

szamárfül!
Megvárnám, amíg visszatérsz.

doomhammer 2007.05.28. 21:12:39

Na, ha már proletár, azaz proli.
"Igen, éppen ez a baj, mert a proli ragaszkodik Rákosihoz, a prolinak Rákosi szent!"
(Kádár János, 1955 vége)

Az elemző kommentárja:
"Kádár nem véletlenül választotta szét a (párt)közvélemény (vagyis az aktív pártfunkcionáriusi mag) és a "proli" (a társadalom, a "nép") fogalmát. A politikai beszéd Kádár gondolkodásában már akkor szinte kizárólag az előbbi csoportnak szólt, míg az utóbbira csupán "figyelni" kell."

Hát igen, van honnan meríteni az magyarországi elitfogalom kutatóinak. :-/

___________________________ (törölt) 2007.06.07. 00:30:34

Nem értem, nem értem, nem értem Moldovát. Olvastam a Magyar Atomot. Kurva jó volt. Tök jól leírta, hogy miért hülyeség az a rendszer. Megdöntöttük. Erre megzuhant, és azóta azt kívánja vissza. Normális?!

Egyetlen magyarázat van - ő igazi marxista volt, amolyan Orwell-féle, aki sem a szovjet típusú álmarxista fasizmust, sem pedig a republikánus kapitalizmust nem kedveli (nem mintha az lenne, de tegyünk úgy, mintha). Na de hogy miért utálja ezt jobban? Ez teljesen értelmetlen.
süti beállítások módosítása