Kommentszűrés
’07 már
20
10:05

Deutsch für gegen Önkényuralom

Írta: politicus

Lezajlottak a március 15-ei megmozdulások, nagygyűlések, zavargások, kinek-kinek szája íze szerint. Van, aki látott összefüggést a Fidesz-rendezvény és az esti randalírozás között, és van, aki nem. Én viszont egy összefüggést régóta nem tudok megfejteni. Deutsch Tamás arra kérte még március 13-án a Fidesz-gyűlésre készülőket, hogy idézem:

Határozottan arra kérjük a rendezvényre érkezőket, hogy semmilyen pártzászlót, transzparenst, önkényuralmi jelképet ne hozzanak magukkal

Pártzászló rendben, transzparens rendben, önkényuralmi jelkép nincs rendben. A magam részéről azon gyakorlott Fidesz-gyűlés résztvevőket keresem, akik ebben a szájbatoszott életben akár csak egyszer is láttak önkényuralmi jelképet Fidesz rendezvényen! Mert én még egyet sem láttam. Soha. Hacsak nem árpád sávos zászlókról beszélünk. Az viszont nem önkényuralmi jelkép, csak kínos.

Viszont ha a fentiek igazak, akkor Deutsch szavai dekódolást igényelnek. Ezért szinte biztos, hogy a Fidesz elnök kabinetfőnöke Árpád sávos zászlókra gondolt, amikor önkényuralmi jelképekről beszélt, csak nem merte ezt egyenesen kimondani. Vajh miért nem?

Mi okozza azt a feldolgozhatatlan kényszerképzetet, hogy a Fidesznek az Árpád sávos lobogótól nem szabad elhatárolódnia?

Címkék: politika fidesz deutsch

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr6248656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tudatlan 2007.03.20. 11:01:27

a kerdest jogossagat elismerve annyit pontositanek, hogy nem a lobogotol kene elhatarolodni (attol miert is kene?), hanem az azt lengetoktol, amiert nem veszik figyelembe masok erzekenyseget.

politicus · http://ufi.blog.hu 2007.03.20. 11:28:51

Ok, a zászló előélete miatt kellene kimondani, hogy a zászló alatt mik történtek. De egyetértek, valóban az emberektől kell valamilyen formában disztingválnia magát a Fidesznek.

tudatlan 2007.03.20. 11:49:25

ertem, azert tartom fontosnak a kulonbsegtetelt, mert nem szeretnek abba hamis analogiaba belecsuszni, hogy ez olyan, mint mikor Bacsfi Diana a nyilaskeresztre emlekezteto valamit plakatolt, ami nem pontosan nyilaskereszt, igy nem elt vissza onkenyuralmi jelkeppel megis mindenki tudta mire akart utalni. Ez meltatlan lenne az arpadsavos zaszloval szemben, ami nem egy trukkos krealmany csak az utalas kedveert, hanem tortenelmi zaszlo, amit aljas kontextusban hasznaltak fel (raadasul nem is pont az arpadsavost) anno. Igy nem a zaszlotol kell elhatarolodni, hanem az azt aljas celok szimbolumakent hasznaloktol, most meg azoktol, akik nem veszik tudomasul, hogy az a felhasznalas megtortent es ez rossz emlekeket ebreszthet masokban.

Mj: valamint attol is el kene hatarolodni, hogy masok meg politikai erdekeiktol motivaltan folyamatosan az antiszemita mezoben tartjak a zaszlot. Nem csak a zaszlo miatt, hanem mert (politikai celokbol) hiszterikus szintre gerjesztik az e temaban valo erzekenyseget ezzel a sajat reszuket alaposan kiveve a sebek gyogyulasanak lehetetlenne teteleben. (Lasd meg antiszemita kartya. Kartya erted? Kit erdekelnek itt a zsidok erzesei?)

politicus 2007.03.20. 11:55:56

Egyetértek.:)

nénike · http://mandiner.hu 2007.03.20. 12:16:59

Én spec. Deutsch Tamás arcszőrzetétől határolódok el.

mborsik · http://abszurdisztan.freeblog.hu 2007.03.20. 12:46:17

Helló, jó reggelt, fel kéne ébredni! Mégis mi a francról beszéltek?!

El kéne határolódni az árpádsávos zászlótól NEKÜNK, miközben az Ő miniszterelnökük pár éve még a komcsi ÖNKÉNYURALMI jelképet akarta legalizálni?! Mégis miért kéne elhatárolódni? Azért a pár százaléknyi zsidó identitású szavazóért, akikben (egyébként indokolható módon) rossz emlékeket ébreszt? Ha komolyan azt hiszitek, hogy egy ilyen gesztusnak bármilyen politikai haszna is lenne, hogy ettől majd kevésbé lesz támadható, szélsőségességgel, antiszemitizmussal vádolható az oldal, vagy hovatovább ettől többen fognak ránk szavazni (a zsidó identitásúak közül, LOL), akkor tiszteletben tartva az intellektuális képességeteket is azt kell gondoljam, hogy vagy nem ebben az országban éltek, vagy képtelenek vagytok a tapasztalati tényekből a megfelelő politikai következtetést levonni.

Az árpádsávos zászló a félelemkeltő? És a reáljövedelmek csökkenése, a munkahely elvesztése, az életszínvonal csökkenése, a fiatalság perspektívájának megszűnése, a rendőrterror, az apeh-terror, az egészségügy szétbaszarintása, az bátorságnövelő? Ébresztő!

Észre kéne venni, hogy semmilyen gesztus, semmilyen előzékenység EZEKKEL szemben még soha nem hozott semmilyen hasznot, sem erkölcsit, sem politikait, sem választásit az elmúlt tizenhat évben. Éppen ellenkezőleg, minden ilyen lépés a saját tábor enerváltságát eredményezte és saját mozgási terünk szűkülését jelentette. Elég részletesen kitárgyaltuk már itt a nyuggerkampány hozadékát, hogy mást ne mondjak.

Nem arról van szó, hogy adott esetben helyes-e vagy sem a zászló használata. Abban akár egyet is érthetünk, hogy nem feltétlenül helyes. De ezen most már teljesen felesleges polemizálni, a zászló itt van, egyre több ember lobogtatja, és a kérdés most már nem erről szól, hanem arról, hogy engedünk-e a balról érkező értelmiségi terrornak vagy sem. A zászló népszerűsödése azt hiszem egyértelműen jelzi a jobboldali szavazók válaszát a kérdésre. Talán nem az kéne most legyen a fő prioritás, hogy "sajátjainkat" neveljük, vannak itt böszmébb feladatok is.

Amúgy meg házi feladat: keressétek meg azt a képet a neten, ami a múlt heti vagy az azelőtti Demokratában volt Lovas nyílt levelei között, és amelyiken a közjogi méltóságok és ha jól emlékszem, a kormánytagok állnak sorban az árpádsávos lobogó előtt. (én nem találtam meg sajnos)

Ede bácssi 2007.03.20. 12:51:47

Igen, egysek politikai érdekektől motiváltan az antiszemitizmus mezején tartják a zászlót. Mások meg - szintén politikai érdektől motiváltan - a zászlóval bosszantják, sokkolják az arra ugrókat. A motivációk tehát minimum hasonlítanak egymásra. Ha a balliberális oldal a Mona Lisára pattanna, akkor a Giconda-fej díszelegne minden második tüntető zászlaján. Azonkívül ők is szívesen hergelnék a jobb oldalt, de momentán az erre alkalmas szimbólumok tiltott önkényuralmi jelképek. Ez a tili-toli még menni fog egy darabig. Aztán mellesleg: akik annyira érzékenyek a turulra, meg a sávokra, vetettek-e már egy pillantást is a Nemzetbiztonsági Hivatal logójára?

bugris 2007.03.20. 12:52:52

"azt hiszitek, hogy egy ilyen gesztusnak bármilyen politikai haszna is lenne"

A gesztusok egyik szépsége, hogy nem haszonért teszi az ember.

mborsik · http://abszurdisztan.freeblog.hu 2007.03.20. 12:54:38

most meg ne gyertek majd azzal, hogy dehát nem a zászlótól hanem az emberektől kell elhatárolódni, és lám hűgje vagyok nem tudok olvasni, inkább azt magyarázzátok meg, hogy eme finom disztingvációt mégis hogyan lehetne lekommunikálni a gyakorlatban, és kettőtökön kívűl ki értené meg.

mborsik · http://abszurdisztan.freeblog.hu 2007.03.20. 12:59:27

"A gesztusok egyik szépsége, hogy nem haszonért teszi az ember."

Lehet. De nekem nem érnek meg pl annyit, hogy ugyan egy ilyen révén többnek, bölcsebbnek, nagylelkűbbenk erkölcsösebbnek érezhetjük magunkat, a Gyurcsányék meg röhögnek még négy évig a képünkbe.

bugris 2007.03.20. 13:04:55

Nekem meg nem hiányozna a veszteség, amit egy ilyen gesztus jelent. Nem lesz árpádsávos fidesz-rendezvényen, és Debil majd fújni fog? Na bumm, túlélhető.

tudatlan 2007.03.20. 13:28:13

bugris, szivembol szoltal

mborsik,
"lekommunikálni a gyakorlatban, és kettőtökön kívűl ki értené meg"
szerintem ennek a hozzaallasnak nem keves koze volt a valasztasi buktahoz. inkabb meg sem probaltak ervelni, hanem megmaradtak a lebutitott verzioju politizalasnal, a jelszavak szintjen. legalabbis hozzam ennyi jutott el.

erge 2007.03.20. 13:40:10

innen Barcelonabol nezve kisebb jelentosegunek tunik az arpadsavos dilemma :-)

komolyabbra forditva a szot: ha a Fidesz elhatarolodna, nem tortenne semmi sem.

tovabbra is kvazi/titkolt/rautalo/rejtozo antiszemitakent lenne nyilvantartva a part es az egesz szavazotabora.

nagyjabol az orszag fele.

PS: a kek alapszin mellett piros-feher arpadsavok diszitik a rendorautokat Barcelonaban :-)

Tóta W. Árpád · http://w.blog.hu 2007.03.20. 13:46:31

"Mi okozza azt a feldolgozhatatlan kényszerképzetet, hogy a Fidesznek az Árpád sávos lobogótól nem szabad elhatárolódnia?"

Az az orbáni elképzelés, miszerint nekik a széljobbos 2-4 % hiányzott 2002-ben és 2006-ban is.

"Kritikaként nem érdemes felróni azt, hogy az egyébként néppárti politikát folytató jobb- és baloldal integrálja a radikális szavazókat. Ezt én társadalmi szempontból jótékonynak tartom."

hirportal.uw.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4035

Mr. Kieran Hayes 2007.03.20. 13:52:40

Sosem lengettem árpádsávos zászlót, de elhatárolódni majd akkor fogok tőle, amikor a miniszterelnök a saját ebül szerzett vagyonától...

Engem a következők aggasztanak inkább:

A 2002-es TF gyűlés óta minden fideszes naggyűlésen részt vettem, és mindig jó arcú, tiszta tekintetű embereket láttam összejönni, jól éreztem magam közöttük, hasonlónak gondoltam őket magamhoz.

De most március 15-én először tapasztaltam viszonylag sok rosszarcú, utcán sört ivó, véreres szemű figura, valamint nagyobb létszámú szkinhed jelenlétét.

Tőlem persze ott lehetnek, csak velük én nehezen (sehogy) tudok közösséget vállalni, nem érzem jól magamat közöttük.

Mr. Kieran Hayes 2007.03.20. 13:59:32

Kedves TWÁ,

Engedd meg, hogy ne értsek veled egyet. Meglátásom szerint Orbán olyan politikát folytat 2002 óta ami arra utal, hogy a középen állók és a nem érték elv alapján szavazók hiányoztak a fidesznek.

Ennek volt köszönhető az a kádár hadművelet amit a fidesz tavaly választási kampány címszó alatt futtatott.

Balszerencséjére azonban beleköptek a levesbe. 2002-ben a centrum párt, tavaly meg az mdf.

Ombudsmanyus 2007.03.20. 14:04:36

Valaki mindig lesz, aki beleköp abba a bizonyos levesbe. Ehhez nagyon értenek.

politicus · http://ufi.blog.hu 2007.03.20. 14:09:20

kedves Mr. Kieran Hayes

Én is kinn voltam most március 15-én és mindenben meg tudom erősíteni a tapasztalataidat, és hasonlóképpen éreztem mindig is.

Először én is azt hittem, hogy a rosszarcúak hozzánk tartoznak, de aztán rájöttem, hogy a Jobbik és a MIÉP is rátelepült a rendezvényre, ezek az emberek onnan jöttek. Nem is hallgatták végig egyetlen előadó mondandóját, hanem a mellékutcában beszélgettek és próbáltak provokálni.

Senki nem dőlt be nekik.

politicus · http://ufi.blog.hu 2007.03.20. 14:14:51

Worluk!

Azt nem értem, hogy ha már kétszer buktak vele, akkor miért erőltetik. Mert a látszat valóban ez.

bugris 2007.03.20. 14:34:11

Csurka konkrétan odaküldte az embereit a MIÉP gyűlés végén, azzal a szöveggel, hogy vigyenek amilyen zászlót csak akarnak.
Dramaturgiai érzéke kétségkívül van Csurkának. Évek óta jól időzítetten tud megszólalni.

abuhasz 2007.03.20. 18:02:55

mborsik tokeletesen egyetertek veled!
Ezt a szelsosegezest meg jo lenne vegre abbahagyni! Totalis baromsag. A fidesz meg folytassa csak az elhatarolodasat minden szartol, amivel raugatnak. Meghunyaszkodik, es mindig bizonygatni akarja szelsoseg-mentesseget. Ez pedig tokeletes fegyvert ad a masik oldal kezebe. Ebbol is latszik, hogy mennyire oszzefonodnak itt a szalak.
A szememben a fidesz osszeomlott, a Miep vulgaris, erotlen es gozlevezetokent mukodik a jobboldalnak, ahol SOHA nem jut el semmilyen eredmenyig a pofazasuk. A jobbik is gyenge, habar az o fellepesuket nem hallottam. Szoval jobboldal nincs. Es elkepeszto, hogy a jobboldal folyamatosan azzal van elfoglalva, hogy hatarolodjon el a szelsosegesektol. Bassza meg! Hatarolodjon el az MSZP-Szdsz a randalirozoktol... NE! Nekik lenne is miert!


abuhasz 2007.03.20. 18:07:00

bugris, egyebkent Csurkanak ez egy jo lepese volt... Ebben mondjuk egyet is ertek vele
Mi az mar, hogy egy tuntetesen (ahol eppen Gyurcsanyt futyulik) a jobbos neni az arpadsavos pacakkal kezd el porolni, hogy az nem ide valo!???
Idiota. Eszre sem veszi, hogy a partmedia okozott rajta ekkora sebet!

OftF 2007.03.20. 18:08:36

Nem inkább csak egy ordas elszólás volt ez Deutschtól? Simán kinézem belőle. Arra azért lehet belőle következtetni, hogy tudja ő, hogy miért fáj sokaknak ez a zászló. Csak éppen az ukász az, hogy máshogy kell kommunikálni. Neki meg megbotlott a nyelve, na. Nem először cseszi el.

bugris 2007.03.20. 19:09:58

abuhasz,
neked meg nyilván elkalandozott a figyelmed, amikor arra tanítottak, hogy alkalmazkodj vendéglátóid szokásaihoz. Ha odaküldesz pár ezer emberedet egy másik gyűlésre, és azt mondod, tegyetek arra, amit az ott megjelentektől kérnek, az egyszerűen egy hatalmas bunkó taplóság!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2007.03.20. 19:55:50

erge,

innen meg az etás bénázás muhahás, nem gondolod? |-)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.03.21. 12:06:42

"Mi okozza azt a feldolgozhatatlan kényszerképzetet, hogy a Fidesznek az Árpád sávos lobogótól nem szabad elhatárolódnia?"

Egyszerű a magyarázat. A Fidesz lenyelte a szélsőjobb, pl. a MIÉP szavazóit és retteg, hogy ezek nem találják a Fideszt elég keménynek és saját pártot alapítanak. Az elvesz 5-8% szavazót a Fidesztől, viszont nem lehet vele koalícióra lépni.

Én meg azt mondom, hogy ez az állandó centizgetés a közép és a szélsőjobb között vesz el szavazatokat.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.03.21. 12:23:31

Azt kéne megnézni, hogy hová tűnt a 98-as MIÉP 5%-a, ez választ adna sok mindenre
Átmentek a Fideszhez, vagy nem?


Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.03.21. 12:42:06

Őrnagy Őrnagy 2007.03.21. 12:23:31:
"Azt kéne megnézni, hogy hová tűnt a 98-as MIÉP 5%-a, ez választ adna sok mindenre
Átmentek a Fideszhez, vagy nem?"

Naná, majd az MSZP-hez. :-)
Átmentek.
forum.origo.hu/topik.jsp?id=96317
Szörfös 2007. 03. 20. 00:17
"A MIEP ugyan ugy torvenyes part mint a Fidesz, kepzeld meg a parlementben is ultek negyed millio szavazattal, csak aztan atszavaztunk a Orbanekra. Ok valoban egyetlenek, csak az a baj hogy ott van az a ha. nagyon szep volt az a 200 ezres tomeg, de megis most mi a terv?"

Nem bizonyiték, természetesen. :-)
Ismerek egy pár ilyet személyesen, általában jó arcok, csak a zsidók ne kerüljenek szóba. :-/
És a közvéleménykutatások is ezt mutatják.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.03.21. 16:09:26

A vörös zászlóban is volt valami ősi termékenység szimbólum fehér körben. Az semmi?

tistedur 2007.03.21. 20:59:09

az szavartoi aszfaloi inkább :)

chartok.hu · http://www.chartok.hu 2011.02.15. 17:33:44

Teljes mértékben egyet értek az eszmefuttatással. A baj az, hogy Magyarországot nem magyarok irányítják, és ezálltal nem is hiszem, hogy sok beleszólásunk lenne a dolgokba. SAJNOS!
www.hiteluniversum.hu