Bár a nagy hírpörgés most egészen másról szól, a héten a Népszabadság megelőlegezte nekünk "a márciusi sajnálatos eseményeket", íme.

Különösen a cím és ezek a mondatok megkapóak: "Noha az ünnepi színpad az Erzsébet hídnál lesz, a Fidesz nagygyűlésén részt vevők ugyanott állhatnak március 15-én, ahol október 23-án. Az Astoriánál. A Fidesz szerint ugyan az Erzsébet híd-Rákóczi út vonala nem az Astoria, és ezt csak „politikai okokból” lehetne így nevezni, de aki ismeri Budapestet, az tudja: a tömeg az Astoriánál áll majd..."

Aki tényleg ismeri Budapestet, az tudja, hogy az Astoria és az Erzsébet híd pesti hídfője között van még egy nagyobbacska placc: a Ferenciek tere és a környező utcák pár négyzetmétere, így akár ott is állhat majd a tömeg. Legalábbis egy része.

Hogy a témában több van a kelleténél, azt a magyar liberalizmus sikeremberének újabb intellektuális erőfeszítése is jelzi: szerinte a Gönczöl-bizottságnak kellene véleményeznie a helyszínt, és azt is hozzáfűzte, el kellene kerülni a sorszerűt (éseztígyhogy?, ugye); ám remek glossza is született a folytonos, és egyre csak egyre inkább, és egyre csak folyton erősödő demokrácia- és köztársaságféltésből: itt Nagy N. Péter "Orbán szamarainak" (hódmezővásárhelyi kórháztüntetés kommentálása) nyegle lekezelése után most az egykori állampárt ellenzéke által használt kultikus terület megdicstelenítéséről értekezik.

És hogy a hétvége se teljen az ellenzék ekézése nélkül, az igazán mazochista blogolvasók kattintsanak ide; aki kihagyja, annak annyit, a szerző nyílt színen vallja meg motivációit az ellenzékkel szemben, és így természetszerűleg a hatalom oldalán: csakazértis, dacból.

Végbéltájék-környéken jelentkező feszítő érzés lehet ma hatalompárti újságírónak lenni.

Már elnézést.