Kommentszűrés
’06 dec
30
12:22

Az idő akadozó kereke

Írta: TuRuL_2k2

Holnap végetér az év, lehet éjfélkor fordítani az Időkeréken. Azaz lehetne.
Őszinte mosolyt csal az ember arcára, ha régi időkerékista cikket olvas: "Az Időkerék népszerűségére jellemző, hogy Kofi Annan gratulált az ötlethez, Hillary Clinton pedig, aki férje amerikai elnöksége idején az ezredforduló megünneplésével foglalkozott, felvette a támogatandó projektek listájára." "Az Időkerék emellett a világ egyik találkozási pontja lehet, benne ugyanis egy internetkamera működik. Aki elé áll, a világ bármely pontjára életjelt adhat magáról." "A projekthez nagyszabású internetes háttér is csatlakozik, ez többek között egy négydimenziós lexikont is tartalmaz. Ebben a különböző történelmi idősíkok, események és személyiségek egymás mellé rendelhetők, segítve az oktatást." "Úgy tudjuk, Magyar Bálint mellett többek között Lendvai Ildikó, Gyurcsány Ferenc és Gy. Németh Erzsébet is felsorakozott a projekt mögé."
A nagy mű elkészült, felavatták, majd rövidesen beázott. Állt nagy magányosan a Felvonulási téren. A kutyát sem érdekelte, francia turistacsoportokat meg pláne nem szerveztek miatt Magyarországra. Az üzemeltetés igazi sikertörténet: a fővárosnak ingyen sem kell, így pályázaton próbálnak olyan lúzert keresni, aki még fizet is azért, hogy működtethesse a 267 milliós könyv szerinti értékű Magyar Szellemi Terméket. A tapasztalatok biztatóak: négy hónapig már működött.
De mi lesz, ha eredménytelenül zárul a pályázat? Talán mégiscsak el kéne adni New Yorknak. Vagy Sidney-nek. Egy kicsit persze kár lenne érte, hiszen nem tudnék olyan műalkotást mondani, ami jobban összefoglalná a Nagy Magyar Valóságot.

Címkék: szilveszter időkerék

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr2224990

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Eladó másodpercek - Ilyen ország pedig nincs CCI. 2009.10.26. 12:01:06

  Hosszú hallgatás után végre ismét hírt adott magáról kedvenc Időkerekünk. A stop.hu nagyívű anyagának már a címe is kellően drámai: A magyar állam túszul ejtette a világ legnagyobb homokóráját, s a kötelező világszenzáció és Magya...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.04.07. 15:36:50

@Doomhammer: "Muhahaha, Bajnai Gordon Veres Jani programjat hajtja vegre."

Az semmi, az IMF Feriét fogja. Ma olvastam a nol-on.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.07. 16:49:02

@elGabor:
Ez itt.
nol.hu/velemeny/lap-20090407-20090407-58
"Nem hinném, hogy a világ vezető gazdasági hatalmainak elnökei, miniszterelnökei ne tudtak volna az IMF tanulmányáról, amikor a múlt hét vége felé elképesztő, 75o milliárd dolláros pénzügyi keretet szavaztak meg a szervezet számára. Ha pedig megszavazták, akkor tudniuk kellett arról is, hogy az IMF mit akar csinálni a pénzzel. Ezt az Economist legfrissebb száma expressis verbis megfogalmazta: a pénz előbb-utóbb a feltörekvő gazdaságok, "mindenekelőtt a kelet- és közép-európaiak" segélyóhajait fogja kielégíteni. (Érdekes, hogy épp akkora pénzről van szó, szinte fillérre, mint amennyit Gyurcsány kért az uniótól.)

Ők maguk pedig - az IMF szerint - akkor cselekednének a legbölcsebben, ha minél előbb "eldobnák" nemzeti valutájukat, s akár informálisan is csatlakoznának az euróövezethez. "A gyorsaság a lényeg" - mondja erről egyetértően a Financial Times, noha tudott, hogy az euróövezet országai, a brüsszeli bizottság és az Európai Központi Bank ez idő szerint a lehető leghatározottabban ellenzik az eurózóna bővítési feltételeinek lazítását (amit ugyancsak Gyurcsány kezdeményezett), s tagadhatatlan: egy ilyen, teljességgel innovatív lépés még a pénzemberek számára is átláthatatlan technikai problémákat vet fel."
Na ki irta???
Kicsoda???

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.07. 16:52:21

Ez se semmi. A fiatalok es a Fidesz-kaderek a Jobbikra szavaznak, ez a legnagyobb veszely, ami a Fideszt fenyegeti.
nol.hu/ajanlo/lap-20090407-20090407-23
"A veszély ezúttal a szélsőjobb felől fenyegeti a Fideszt, s persze az országot is. Úgy tűnik, a neonyilas és egyéb, gátlástalanul rasszista szervezeteket a Jobbik részben integrálta, részben szétzilálta, ráadásul maga mellé állított több emblematikus széljobbos személyiséget is. Ezzel a Jobbik megállította aktivistáinak átáramlását a gyorsabb karriert kínáló Fideszbe. A folyamat mintha megfordult volna, most már attól kell tartani, hogy a Fidesz veszti el elsősorban fiatal szavazóit és kádereit - s valóan, alig volt árpádsávos zászló március 15-én a Dísz téren."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.07. 16:53:21

@/murci:
Nem tudom megerteni, miert nem alakit valaki egy harcos szelsobal partot. Volna ra kereslet.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.04.07. 16:54:06

@/murci: gyerekek, krausz kötelező!

szoftrasszista mszp!!!

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.04.07. 16:56:28

annyira bolond már ez a szerencsétlen krausz... körbeért a hülyeségspirálján, és most végre lépett egy normálisat

de amiket mond!!!

tevevanegypupu 2009.04.07. 16:56:42

index.hu/belfold/2009/04/07/szabalyosan_falaztak_el_tobb_szaz_embert_az_otodik_keruletben/

Bocsanat, ez nem politikai - illetve de - viszont olyan felhaborito, hogy muszaj volt elkuldenem. Europa kozepen, Budapesten az V. keruletben ez lehetseges..azokkal az oltari baromsagokkal indokolva es tamogatva ami az onkormanyzat es az epitesz hivatalos velemenyei. A vallalkozorol nem is lehet mit mondani, nem erdemli meg, hogy embernek nevezzek, de a hivatalnokok lelketlen kozonoyssege, gazembersege elkepeszto.

Google 2009.04.07. 17:42:03

@Doomhammer:

Kállai R. Gábor cikkével szembe áll Gyarmati cikke a Hírszerzőn.
www.hirszerzo.hu/cikk.uton_weimar_fele.103547html
Ugyanazok a gondolatok foglalkoztatnak engem is: azzal, hogy a Fideszt támadják (rasszistázzák, fasisztázzák) - Gyurcsány és barátai - azt a képzetet keltik, a Jobbik egy normális képződmény. Előtte pedig a MIÉP is egy komilfó szervezet volt, mi az, hogy, nagyon is, bajunk csak a Fidesszel lehet.
És ezenközben amazok házalnak elavult nézeteikkel, elavult egyenruhájukkal, nem visszaszorulnak, hanem erősödnek.
Elhiszem, hogy ez valahol az MSZP érdekeit komolyan szolgálja, de az utódpárt és az ország érdekei már elég régecske nem ugyanazok.
Bennem a Dávid csillagba applikált Surányi képe, vagy azok a bizonyos egyenruhák félelmet keltenek, a civilek mindig szimpatikusabbak, szabadabbak és normális esetben kerülik a zűrt, a háborúskodást.
Elnézést Őrnagy Őrnagytól.
Az is igaz, Tóta is aggaszt. Abból kiindulni, hogy minden rendben van, csupán a Fidesz forral bosszút, és a hívei tobzódnának már egy kicsit, dőreség, szimplizmus. Talán utána kellene nézni. Ha már az eredmények, a helyzet, amibe kerültünk,mellékes.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.07. 18:56:41

@Google:
"Ugyanazok a gondolatok foglalkoztatnak engem is: azzal, hogy a Fideszt támadják (rasszistázzák, fasisztázzák) - Gyurcsány és barátai - azt a képzetet keltik, a Jobbik egy normális képződmény."

A maguk szempontjabol azt mondjak, hogy a Fidesz SE normalis kepzodmeny.

Nezze csak, mit mond Krausz:
"A másik lehetőség, hogy előre hozott választások útján a nacionalista-rasszista, tekintélyuralmi allűrökkel kokettáló, minden értelmes alternatíva hiányában lévő és ezért bűnbakokat kereső, gyűlöletpropagandát folytató Orbán vezette Fidesz kezébe kerüljön a hatalom. Az MSZP vezetése és a kongresszusi küldöttek nagy többsége mindehhez asszisztált."

Ez nem ugyanaz, mint a Jobbik Krausz leirasa szerint? De.

Nezze, azt kell meggondolnia, mitol fel jobban az MSZP. A Jobbiktol nem fel. Be se jutnak a Parlamentbe vagy ha bejutnak, nem sok vizet fognak ott zavarni. Ezzel szemben a Fidesztol, plane a ketharmados Fidesztol halalosan felnek. Ha a Fidesz kezd el kormanyozni, a sok ezernyi "ballib" partembert kihajintjak az allasabol es nincs uj projekt. Feri es Jani akar bortonbe is mehet.

Oriasi a tet es az MSZP azt is gondolhatja, hogy a menetelo gardasokat konnyu megfekezni, tehat a felebresztesuk nem igazi veszely. A nepuralmistakra emlekszik 1997-bol? Minden eszkozt megragadnak, hogy a fideszes tabort reszekre vagjak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.07. 19:05:18

Eljott a baloldaliak ideje, ezuttal Popper Petere.
Ki vedi meg a gyengeket a kormanytol?
www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1177942
"A kormány pénzügyi politikájáról és a gyógyszer-árak felemeléséről van szó. Nem értek financiális, gazdasági kérdésekhez. Csak ahhoz értek, hogy a „magyar emberek” – az ellenzék kedvelt kifejezése - egyharmada létminimumon, vagy az alatt él. Különösen az öregek, a nyugdíjasok. Egyre többször látom őket csendesen (Csendesen! Megadóan!) kifordulni a gyógyszertárból, beváltatlan receptjeiket dugdosva a táskájukba, vagy a zsebükbe. Még áremelés előtt vagyunk, de már nem bírják kifizetni életben maradásuk költségeit. Miért nem üvöltenek? Vagy belül üvöltenek, csak még nem hallani?

Szabad-e újra és újra felemelni a gyógyszerek árát? Ha szükséges, szabad! Kivéve az életmentő gyógyszereket (például szív és keringési zavarok, a daganatos halál megelőzésére, vagy elviselhetetlen fájdalmak csillapítására valókat.)"
...
"S ha az ország pénzügyi helyzete ezt követeli? A válasz egyedül az lehet: Akkor sem! Épüljön kevesebb sztráda, metró vonal, fizessenek hatalmas adót a tündöklő székházakat építő bankok, vállalatok, szereljenek fel kevesebb figyelő kamerát az utakon, vagy bánom is én, csökkentsék az üzletekben felhalmozódó eladhatatlan drága áruk tömegét. "

Eldobja ezt a baloldalisag dolgot es mehet a Magyar Hirlapba Bayer Zsoti melle.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.07. 19:12:56

Kerte, Google, megkapta.
A tudomany emberei is azt mondjak, hogy a Fidesz es a Jobbik kokettal. A Republikon intezet elemez.
intezet.republikon.hu/pdfs/30/Republikon_elemz%C3%A9s_-_nemzeti_%C3%B6sszefog%C3%A1s.pdf
"Elemzésünk arra a megállapításra jutott, hogy a néhány nagyvárosra korlátozódó közös jelöltállítás
mellett a Jobbik elsősorban politikusainak visszaléptetésével segítette a Fideszt a 2006-os
önkormányzati választáson, főként a polgármesteri székért folytatott versenyben.
Elmondható, hogy a megállapodás döntően olyan településeken jött létre, ahol a bal- és a jobboldal
közötti erőviszony az országosan nagyarányú Fidesz-előny ellenére kiegyensúlyozott maradt.
Állításunkat alátámasztja, hogy a két párt együttműködése szinte kizárólag nagyvárosokra szorítkozott.
Márpedig az országosan elsöprő Fidesz-győzelmet hozó voksoláson a baloldal lényegében csak
a megyeszékhelyek némelyikén tudta megőrizni pozícióját, illetve volt képes egyáltalán versenyben
maradni. Ugyanakkor a kistelepüléseken valószínűsített fideszes többség miatt eleve lefutottnak vélt – listás
– megyei közgyűlési választáson a Fidesznek nem volt szüksége a Jobbik támogatására, így a két párt között
megyei megállapodás nem született. Még ott sem, ahol a megyeszékhelyen a két párt közös jelölteket és listát
állított.
Természetesen nem állítjuk, hogy az önkormányzati választást fölényesen megnyerő Fidesz
a Jobbik segítségével érte volna el kimagasló eredményeinek jó részét. Azt azonban igen, hogy
az elhanyagolhatónál jóval nagyobb számú szövetségkötés nem volt esetleges, és több, szoros
versenyt hozó nagyvárosban a Fidesznek jól jött a radikálisok támogatása. Mindennek kiemelt
jelentősége lehet a következő választások alkalmával – főként, ha igazak a Jobbik megerősödéséről
szóló hírek."

Google 2009.04.07. 19:24:42

@Doomhammer:

Értem is, látom, csak fáj.
Játék ez a tűzzel, nagyon sok embert, egyébként jóérzésű embert, vezetnek így félre. Tévútra. És miért?
Maga is ezt mondja; a saját vereségüket elkerülni nem, esetleg a másik sikerét csökkenteni tudják így. Ár nem számít.
A Jobbiktól programot nem kérnek? Ifj. Hegedűs szónoklatait nem elemzik? Lelkész, aki uszít. Most segíts meg, Mária!
Kár, szoclibek, hogy ezt a problémát sem oldottátok meg.
De ha a többit nem, ezt, mely sokkal több figyelmet, körültekintést, intelligenciát követel, hogyan tudtátok volna?

Google 2009.04.07. 19:43:05

És egyébként annyit hallottunk arról, összefogás kell, mert most az a jó.
De ahhoz, hogy X összefogjon Y-nal, meg kell egyezni a célokban. Na most, ha Y-nak az a célja, hogy leverje X-et, egész táborával együtt, ebből összefogás nem lesz. De talán nem is kell.
Ebből azt a következtetést levonni, melyre a mester is, Lendvai is jut, hogy a Fidesz MSZMP-ként egymagában, egyeduralkodóként terpeszkedne el az ország élén, formalizmus, leegyszerűsítés.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.07. 20:12:22

@Google:
Ez a felelem logikaja. Az egyik nem bizik a masikban, mert komcsi, a masik az egyikben, mert fasiszta. Aztan ezekbol a felelmekbol toket kovacsolnak azok, akik szigoruan az egyik oldalbol elnek meg, tehat a beveteluk oldalhoz kotodik.

Ellensegkepet csinalnak es nyomjak. A mult gorcsei, a jelen felelmei es pore penzugyi erdekek osszekeverednek es kialakul a ket haborus fel, amelyek a leveresben erdekeltek.

Kiveve, hogy az egyik oldalrol, a ballibrol tudjuk, hogy az orszagot tobbszor is csodbe vezette. A jobboldalrol ezt nem tudjuk, sot, az 1998-2002-es Orban-kormany utolag visszatekintve a boldog bekeidok voltak.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.04.07. 20:53:59

Csődvédelmet kért a Hospinvest.

Azért kell a magántőke az egészségügybe, mert ők értenek a gazdálkodáshoz.

A Hospinvest mindenütt a világon sikeres lett volna, csak itt nem az. A pannon pumát megfojtotta a hun hiénák hordája.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.04.07. 20:58:48

@Doomhammer:

"Szigorúan az egyik oldalból élnek". Nagyon örülnék, ha egyszer már végre-valahára kivágnák őket a nyers és zordon piac valóságába, amiről annyit áradoznak. Most azért kezd látszani erre valamicske remény.

Téglagyári Megálló 2009.04.07. 22:40:20

@Elpet:

Kissé aggasztó, hogy Twin Peaks-ben is csődbe mehet a kórház.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.07. 22:54:21

Exportvezérelt növekedés a kibontakozás alapja!
www.marketwatch.com/news/story/forint-falls-hungarys-industrial-output/story.aspx?guid={65D7EDCF-33FA-4487-A11B-7C185FBE36CE}&dist=msr_1
""With exports accounting for [about] 80% of GDP and a third of those going to Germany, where growth slipped into negative territory in the fourth quarter of 2008, the [Hungarian] economy should get little relief in the near term," said analysts at RBC Capital Markets in a research note on Tuesday."

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.04.08. 07:01:15

@Doomhammer:

A Fidesz kapott még egy utolsó lehetőséget arra, hogy egyetértsen. Eddig is támogathatták volna a nemzeti felemelkedés számtalan programját. Nincs más út, csak Bajnai programja. A Fidesz most megkapja a lehetőséget, hogy a nevét együtt emlegessék a nagy Válságkezelővel és Reformerrel. A Fidesszel vagy a Fidesz nélkül, de Bajnai megteszi, amit kell. Most még be lehet szállni a győztes csapatba.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 09:28:10

Muhahaha, a Fidesz is IMF hitelt akar felvenni!
www.stop.hu/articles/article.php?id=476618
"Varga Mihály, a Fidesz pénzügyi-gazdasági szakpolitikusa az újságnak azt mondta: az IMF a "végső hitelező", ha a Fidesz kormányra kerül jövő tavasszal, nyilván szeretné elkerülni, hogy a valutaalaphoz kelljen fordulnia. De nem zárom ki, hogy a választások után szükség lesz egy második IMF-hitelcsomagra - nyilatkozta a Fidesz alelnöke, hozzátéve, "egyre nagyobb a sansza annak, hogy már a parlamenti választási kampány során fél szemmel azt kell keresni, hogy a következő kormány milyen külső forrást tud találni, hogy az ország finanszírozható legyen"."
...
"A Fideszhez közel álló közgazdászok egyértelműen utaltak arra, hogy az IMF-hitel felvétele megszorításokkal jár. De IMF-hitel nélkül még brutálisabb megszorítások jönnének. Az IMF nem mumus - fogalmazott egyikük."

Feri is felvette, a Fidesz is fel fogja venni. Flash Gordon is megszoritott, a Fidesz is megszorit majd. Akkor meg mirol beszelunk?

Programjuk nincs, csak a hatalom kell nekik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 09:31:35

Muhahaha, hallottuk a sok agyalast, hogy az MSZP igy meg ugy furna meg Flash Gordon megszoritasait.

Sajnos nem voltak eleg gyorsak. Az SZDSZ csapott le a temara.

www.stop.hu/articles/article.php?id=476615
"Horn Gábor közölte: "a szociális ellehetetlenedés kezelése szempontjából" módosítani kell az eddig látott programon. Kérték Bajnai Gordont, hogy "a megszorító intézkedéscsomagba" lehetőségszerűen kerüljön be a rászorultság elvének következetes érvényesítése - mondta. Horn Gábor hozzátette: "ezt a vitát most nem az MSZP-vel kell lefolytatniuk szerencsére, hanem egy miniszterelnök-jelölttel".

Példaként említette a családi pótlék rendszerének megváltoztatását úgy - mint fogalmazott -, hogy "fent kevesebbet, lent meg többet" kapnának családok.

Az SZDSZ ügyvivője úgy látja, hogy a kérdésben egyetértés van közöttük Bajnai Gordonnal. Ha az MSZP el tud ebbe az irányba lépni, akkor akár fél éven belül lehet a legrosszabb helyzetben lévőknek segíteni - mondta.

Újságírók kérdésre válaszolva közölte, nem tért vissza a bizalmuk az MSZP-t illetően, ha erről lenne szó, akkor koalícióra léptek volna a szocialista párttal."

Sajnos a bizalom nem tert vissza, ezert az SZDSZ-nek kell a baloldali ertekeket kepviselnie.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 09:36:25

Sztarkommentelo: Levai Katalin!
www.propeller.hu/belfold/449155-a-fidesz-lathatoan-megijedt-sajat-krealmanyatol#c42189
"A Fidesz és a Jobbik sajátosan kelet európai kapcsolatával összefüggésben mindig elmondom, hogy ilyen jellegű összenövés, cinkosság egyetlen nyugat európai jobboldal esetében sem képzelhető el. Egy nyugati értelemben vett jobboldal nem megy el a szélsőségekig, hanem elhatárolódik tőlük. És nem csak akkor, amikor éppen attól fél, hogy a választásokon elcsenik a szavazóikat."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 09:38:09

Levai Katalin, az utolerhetetlen.

Aki nem kepes szalonkepesen gondolkozni, fogja be a szajat.

www.propeller.hu/belfold/439785-ne-probaljuk-a-bunt-etnicizalni-interju-havas-gabor-szociologussal#c42182
"Aki valamennyire ismeri a történelmünket, tisztában van azzal, milyen következményekkel járt a genetikai bűnözés, és a kollektív bűnösség elvének alkalmazása a hazai kisebbségekre nézve.

Aki ma cigánybűnözésről beszél, olajat önt a tűzre: etnikai ellentéteket és előítéleteket szít. Akkor is, ha utólag kiderül, nem úgy gondolta, ahogyan mondta, vagy nem is azt akarta mondani, ami végül kijött a száján.

Ha valakinek nem szalonképesek a gondolatai, maradjon csöndben, vagy gondolkodjon addig, amíg azok nem lesznek. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 09:50:17

Most, hogy Flash Gordon miniszterelnok, ideje megszereznie a valasztok bizalmat.

Levai Katalin elemez.

www.propeller.hu/belfold/449403-az-mszp-retteg-bajnai-nem-szonoknak-szuletett#c42187
"Senki nem születik szónoknak, legfeljebb azzá válik. Szerintem az emberek most nem szónoki képességű miniszterelnökre vágynak, hanem cselekvőképes, felelős politikusra, aki azt mutatja meg, hogy milyen irányba akarja kimozdítani a gazdaságot, mit kezd az egyensúly hiánnyal, hogyan képzeli el a jóléti rendszer átalakulását, stb. A sok csapnivalóan rossz, ripacs politikus mellett felüdülést jelenthet, ha valaki halkan beszél. Nem mintha ez volna a lényeg, nem ezen múlik majd Bajnai sikere.Lassan nem ártana megfogalmaznia azt a krédót, amire az egész programja épül. Másként nehéz lesz megszereznie a választók bizalmát. Minden közhiedelemmel ellentétben ugyanis az emberek szeretik érteni, hogy mi áll a politikai döntések hátterében."

osborne 2009.04.08. 11:17:32

kész lebuktak és hazudtak Fidexék. Gréczy tényfeltár:

stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=464

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 11:31:23

@osborne:
Ok se lennenek jobbak. Viszont nem lennenek olyan nyugatosak es haladok.

Ujra csak azt mondom, csak a hatalom kell nekik. Madl pedig fogja be a szajat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 11:34:57

Es kulonben is, a szlovakok is megszivtak.
www.guardian.co.uk/business/feedarticle/8443671
" Hungary, which relies heavily on exports to the euro zone, said its output fell by an annual 28.9 percent in February based on unadjusted figures, after a 22.9 percent drop a month earlier as both exports and domestic sales imploded.
The fall was faster than analysts' expectation for a 23 percent drop and some said it indicated that forecasts for gross domestic product will have to be revised to show an even deeper contraction this year than the 5-6 percent now expected.
"Industry gives 25 percent of the supply side in GDP, so this will alone warrant the 5-6 percent recession now expected for Hungary," KBC analyst Gyorgy Barcza said.
"It may be even worse, at around 7 percent if the growth stimulus fails in Europe in the second half, but probably it will help to avoid this," he added."
...
"Slovakia's central bank said on Tuesday the euro zone newcomer's economy would suffer its first economic contraction in 2009 as export markets suffer. It saw GDP down 2.4 percent this year, against a previous forecast of 2.1 percent growth. It said the economy would recover to grow 2 percent in 2010."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 11:52:11

@osborne:
Nezze csak, osborne. Itt is:
"Miért hasonlít annyira irányában a Fidesz látens – a tömegek felé nem kommunikált, de az üzleti körök által azért tudott – programja a Bajnai féle reformprogramhoz?"

Valojaban a Fidesz kormanyoz most, utalni oket kell.
Ezt tettek volna, ha hatalomra jutnak, plusz fasizmus es klerikalizmus.

Gondoljatok meg, proletarok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 11:59:28

@Doomhammer:
Van itt egy nagy kivetel viszont. Amig Feri es Gordon kenyszerbol geci, a Fidesz meggyozodesbol az.
"A Fideszhez közeli közgazdászok tanulmányából pedig az derül ki, hogy a liberális modell felé való elmozdulás nem a pillanatnyi költségvetési érdekek vagy a nemzetközi pénzügyi szervezetek elvárása. Hanem a mély ideológiai meggyőződés szülötte, amely beleillik a Fidesz értékeibe (míg a szocialistáknál szembemegy a tradicionális szociáldemokrata értékekkel). Mindemellett persze a Fideszre ugyanúgy hatnak a külső kényszerek, a szűk kormányzati mozgástér."

Csak muljon el a valsag es a szocik jok lesznek veletek ujra. A Fidesszel viszont megszivnatok.

Gondoljatok meg, proletarok.

osborne 2009.04.08. 12:03:42

@Doomhammer: a nol-on főcikk a Varga-DSK kézfogás muahah. Ja és igen félig már igen, a csomag félig a Fideszé!

na és ott a Jobbik is ugye ne felejtsük el, a független Republikon Intézet (brrr) kutatóilag leleplezi a nagy kapcsolatot:

www.zoom.hu/belfold/megfizetett-a-fidesz-a-jobbikos-tamogatasert-44684.html

osborne 2009.04.08. 12:20:33

na a populista Obama kezet fogott a fekete rendőrrel, Gordon Brown nem, megtartotta magának az osztálykülönbségét.

news.bbc.co.uk/1/hi/uk_politics/7976868.stm

Google 2009.04.08. 12:35:24

Jól felmondják mindannyian (Lendvay, Gréczy stb) a legújabb brosúrák legfrissebb szövegeit, csak egy dolgot, a felelősség kérdését felejtik ki a történeteikből.
Miért kényszerültünk arra, hogy az elsők között kilincseljünk az IMF-nél, és amint az ábra mutatja, nem is utoljára jártunk ott?
Ami pedig a Jobbikot illeti, alattuk, az ő hangoskodásuk mellett, nőtt a Jobbik, a Gárda akkorára, amekkora ma? Mert kiabált a tisztelt ballib, de hol az erdmény? Talán nem rikácsolni kellett volna.
Olyan dolgokat hánytorgatnak az ellenfelük szemére, melyekért szégyellniük illene magukat.
Nem zárják be egy percre sem a Nagy Propaganda Gyárukat? Négynapos működésre nem gondoltak? Vagy még mindig van aki finanszírozza ezt az improduktív ágazatot?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 12:57:47

@Google:
"Miért kényszerültünk arra, hogy az elsők között kilincseljünk az IMF-nél, és amint az ábra mutatja, nem is utoljára jártunk ott?"

Mert eltanulok vagyunk Europaban. Feri idoben kapcsolt, masokat megelozve es meg idoben felmarkoltuk a zsozsot, a tobbiek meg hoppon maradtak, muhahahaha! Sajnos ennek az az ara, hogy most a Fidesz programjat kell megvalositani, kenyszerbol, nem szandekosan. Majd ha elmulik a Valsag (nagy betuvel, Debreczeni Jozsef nyoman), akkor majd meg fogjuk latni, hogy a szocik gondoskodnak, a Fidesz meg akkor se gondoskodna, mert ok gecik.

"Ami pedig a Jobbikot illeti, alattuk, az ő hangoskodásuk mellett, nőtt a Jobbik, a Gárda akkorára, amekkora ma? "

Latja a tudomanyos eredmenyeket, nem? Azert nottek olyan nagyra, mert a Fidesz veluk akarta megtorni a ballib dominanciat a nagyvarosokban. Azota is egyuttmukodnek! Suba alatt!

"Nem zárják be egy percre sem a Nagy Propaganda Gyárukat?"

Valamit mondani kell, mert hit nelkul nem lehet elni.

osborne 2009.04.08. 13:07:53

na tessék, az origóhoz is odaért a központi üzi, főcikkben leplezik le a Fidexet, Gyurcsány ötleteit valósítanák meg:

www.origo.hu/itthon/20090407-jovokep-a-fidesz-szamara-keszult-gazdasagpolitikai-tanulmany.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 13:13:24

Read my lips: a Fidesz is megszoritana.
atv.hu/hircentrum/090408_fordulat__pokorni__hosszu_evek_kellemetlen_intezkedesei_kellenek.html
"Fordulat? Pokorni: hosszú évek kellemetlen intézkedései kellenek

„Hosszú évek kellemetlen intézkedései kellenek a válság leküzdésére” – mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke az ATV Reggeli Jam című műsorában.

Pokorni szerint ugyanakkor szükség van arra, hogy az emberek elhiggyék, amit most teszünk, azt követik majd további lépések, például adócsökkentés és az adózók körének kiszélesítése. „Egy-két év hitelre van szüksége az országnak, hogy ezek az intézkedések meghozzák a hatásukat. Az egy éves vergődés csak időt veszít. Az előrehozott választás lerövidítené ezt az agóniát” – mondta a Fidesz alelnöke.

A témával kapcsolatban Szijjártó Péter az ATV-ben egy hete mondta el: szerinte nincs szükség megszorításokra.

Pokorni „árulásnak” nevezte azt, hogy a magyar kormány az Európai Unióval kötött – és most a Magyar Közlönyben megjelent – megállapodásban lemondott a mezőgazdasági támogatások egy részéről és vállalta a családtámogatások lefaragását is. Színjátéknak nevezte azt is, hogy a most Bajnai-programként bejelentett terv fő pontjait már korábban kötelezően elfogadta a Gyurcsány-kormány."

osborne 2009.04.08. 13:33:33

@Doomhammer: egyébként nem értem a szoci kampány pr-istáit, a kétharmados félelem alapból hülyeség. egy utópia.

az ország többsége alapból baloldali, nem fognak átszavazni annyian soha még ilyen 7-8 év után is.

Google 2009.04.08. 13:42:47

@osborne:

Lehet, hülyeség, de egy szalmaszál.
Ha azt mondjuk, az ellenfél 2/3 -ot szerez, egyrészt jól ráijesztünk a mieinkre, és talán veszik a fáradságot, másrészt a másik, a nyertesnek beharangozott oldal hívei azt hihetik, rám nincs is szükség, már megnyerték a fiúk a választásokat. Valamint, az eredmény birtokában, jót lehet röhögni, amikor nincs meg az a kétharmad.
Itt akkor fog valamennyire normalizálódni a helyzet, amikor a népek ráébrednek arra, a ballib oldal -mely bevallottan fél - nem az országgal, csupán az ellenfelével foglalkozik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 13:44:33

@osborne:
Ezt nehez megmondani. Ket eve azt mondtam volna, 30% akkor is leszavaz az MSZP-re, ha egy zsak krumpli a jeloltjuk. Ehhez jon a kampany es a riogatas - ketharmad nem johet ossze.

Most azonban nem lehetetlen, hogy az 1990-es valasztast kell alapul venni. A rendszervaltas esemenyeire nagyban emlekezteto dolgok tortennek. A foldindulas nem olyan nagy, de a gazdasagi visszaeses hasonlit ahhoz, ami a rendszervaltast beinditotta.

Van egy nagy kulonbseg. Akkor az osszeomlo MSZP mellett ott volt vetelytarsnak az MDF es az SZDSZ, akik kiegyensulyoztak egymast. Most a Fideszt nem egyensulyozza ki senki, hala az MDF es az SZDSZ konstruktiv politikajanak (magyarul megtettek ezt-azt az MSZP-nek mogyiert). Igy aztan a meglepetes nincs kizarva.

En azt gondolom azonban, hogy a parlamenti valasztasra az MSZP mozgositani fogja tudni legalabb a hivoit es lazan eler egy 40%-os szavazataranyt vagy akar jobbat is. A helyzet azonban kulonleges, meglepetes nincs kizarva. Azon is sok mulik, mi lesz a valsaggal. En az elozo ev vegen az optimista szcenarioban hittem es azt mondtam, hogy iden nyarra vege, ez nyilvan nem fog megtortenni. Jelenleg az optimistak azt mondjak, hogy az idei ev vegere vege. Az azonban nem lesz eleg az MSZP-nek, hogy feltapaszkodjon.

Egy biztos: szomagiaval ezen nem sokat segithetnek a kommunikacios zsenik.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.04.08. 13:45:37

@osborne: "tessék az fn is leleplezi a programjukat, most ez a trendi"

A Figyelőben az a vicces, hogy bár a hazai mezőnyben korrektebb lapok között vannak, ők is nagyon hinni akarnak a reformzászlót meglobogtatókban. Aki nem lobogtatja, attól nem ízlik nekik a megszorítás sem. Figyelem egy ideje a dolgot. Gyurcsány vagy Bajnai ellibeg előttük egy Programmal, és elkezdenek szerelmesen sóhajtozni, de Zorbán az Zorbán marad.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 13:48:05

@elGabor:
Egy baratom a Figyeloben dolgozott ujsagirokent. Azt mondta, akirol megsejtik, hogy "nemzeti erzelmu", az repul.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 13:51:30

Elorehozott valasztas iden? Ongyilkossag lenne. Meg kell varni a ... mit is?

Eva S. Balogh elemez.

esbalogh.typepad.com/hungarianspectrum/2009/04/the-media-and-the-current-political-situation.html
"As for stargazing and fortune telling, I would rather refrain from that. I don't know whether the MSZP members will revolt by September, but I doubt that they would want to commit political suicide by having elections now when according to the latest poll (Marketing Centrum) among those who certainly would vote this Sunday Fidesz leads 61 to 25. Moreover, political interest has increased: more people would go and vote today than a month ago. Fidesz's voting bloc has also grown by seven percent. So, all in all, to hold elections now or in the near future would be suicidal for MSZP. Moreover, MDF and SZDSZ wouldn't even manage to get into parliament, but Jobbik would. What a perfect time to have a little MSZP revolt against Bajnai!"

tevevanegypupu 2009.04.08. 13:53:55

www.hirszerzo.hu/cikk.szdsz-belvita_a_maradek_hitelunket_tesszuk_kockara.104085.html

Nincs maradek hitel, azt mar nemhogy kockara tettek, de regen eljatszottak. Ki hiszi el nekik mikor ujra es ujra felteszik a lemezt, hogy "csak addig tamogatjuk..nem vagyunk koalicioban..valsagkezelest tamogatunk..nem szavazzuk meg csak ha.." Es riogatunk, ijesztegetunk es mellebeszelunk..
Ezek az emberek nem olvasnak ujsagot, nem beszelnek csak egymassal es nem mennek utcara? Hat ki hisz el nekik barmit is? Ki hiszi el a hazugsagaikat, kepmutatasukat es vacak kis manovereiket?

Google 2009.04.08. 13:55:09

@Doomhammer:

"Valamit mondani kell, mert hit nélkül nem lehet élni."

Szigetvári ezt mondja abban a bizonyos vendégszobában:

...a politikai küzdelem taktikai világának mindig része, hogy egy jól taktikázó fél leegyszerűsítő igazságok, és eképpen torz igazságok, valótlanságok állítására tudja kényszeríteni ellenfelét."

Tudja, amikor a szoclibeket hazugságon fogják, a Fidesz kényszerítette őket bele, úgymond.
Amikor a Fidesz valamilyen ötletére, programjára fény derül, és nem tudják élből hatástalanítani és eljelentékteleníteni, azt mondják: Gyurcsány is így gondolta. És még előbb is.

Így nehéz. Agyontaktikázzák, trükközik magukat, forgatókönyvből is sok száz lehet nekik, csak az ország dolgai hagyják őket hidegen.
Ez a harc tényleg a végső lesz? Mert már elég volt. Rámegy az ország.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.04.08. 13:58:19

@Doomhammer: Pedig a Figyelő még nem a HVG.

Nekik gondolom természetes dolognak számít az ilyesmi. Megjegyezné előttük a dolgot, aztán csodálkoznának, hogy mééér, nálatok csak úgy beengedik a niggereket, úgy értem a *szobába*?

Ja, és utána többet nem hívnák kávézni és nem válaszolnának az e-mailjeire.

tevevanegypupu 2009.04.08. 14:00:02

@Doomhammer:
Levai is a valasztok bizalmarol beszel..hogy nehez lesz megszerezni. Bajnai programjaval es szemelyevel ohajtjak visszaallitani az elvesztegetett eveket es szimpatiat. Es ugy tunik azt kepzelik, hogy ez lehetseges. Erkolcs -kodexeket dolgoznak ki ugy es olyan formaban ami igazolja oket. Korulbelul ugy mint az ovodaban a gyerek, aki kionti a levest vagy osszetor egy poharat. Es addig mondogatjak mig elhiszik. Vagy legalabbis elhitetni szeretnek.Katalin valamiert kiesett Gyurcsany kegyeibol. Gondolja talan Bajnainal sikerulhet valami..

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.04.08. 14:00:53

@tevevanegypupu: Mért, nem hozzuk meg a szükséges áldozatokat, és bejönnek a niggerek. A szobába be. Aztán elkezdik fogdosni a háziasszonyt, mert ezek olyanok.

Az áldozatokat meg kell hozni.

Google 2009.04.08. 14:26:22

Doom,
most akkor addig ne is legyenek választások amíg a nekünk nem tetsző fél összébb nem zsugorodik, és a mieink nagyobbra nem nőnek?
Miféle demokratikus hozzáállás ez már ? És éppen onnan, a tengerentúlról?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 15:00:55

@Google:
Gondoljon Weimarra, Google. Ott is egy valasztasi gyozelemmel kezdodott es mi lett belole. A demokracia erdeke eppen azt kivanja meg, hogy ha a fasisztaknak gyozniuk kell, legalabb ne tegyenek szert a kelletenel nagyobb hatalomra. Ezert minden modszer megengedett.

Ne feledje, oriasi a tet.

tevevanegypupu 2009.04.08. 15:20:41

@elGabor:
"az aldozatokat meg kell hozni.."
Ebben az esetben akkor hozza meg a haziasszony. Akihez bementek.(:

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.04.08. 15:27:05

Á-há! elGabor győz, mindenki más veszít. Így jártak, webprolik.

Google 2009.04.08. 15:37:54

@elGabor:

Sőt. Webparasztok vagyunk. Így elveszíteni ezt a meccset...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 15:41:12

Ami egyben azt jelenti, hogy lassan ideje koltozni.
4000-et mar nem szoktak megerni ezek a kommentfolyamok.

Javaslat?

Leskelődő 2009.04.08. 15:55:14

Esetleg megint versenyeztethetné a Reakció szerzőit :)

"Doomhammer · tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/ 2008.10.28. 10:55:22
Szamárfül/murci · murci.blog.hu/ 2008.10.28. 10:49:32:
"írjak egy gyors abszurdat?! "

Hehe, nemes versenges.
Ezt szeretem latni, amikor a Reakcio szerzoi a kegyeinkert versenyeznek. ;-)
Piac es Verseny! Ez a mottonk. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 16:02:37

Oszinten szolva en jobban kedvelem az ad-hoc postokat.
Meg jol emlekszem, hogy megdobbentek egyes blogarcok, amikor egy keteves post volt mindig a kommentlistan fenn.

Most is kellene talalni egy abszurdat.

Google 2009.04.08. 16:04:35

Igen, igen, költözzünk már el innen!
Nehéz ide bemászni már, főleg ha nem egy webelit az ember. Ezenkívül az idő is járni látszik, már nem akadozik úgy, mint rég. A géppel van a baj, a motoorral.

Doom,
kedves, hogy megengedi, válasszunk mi , de maga szokott, és mi hagyománytisztelők vagyunk.
Találjon valami jó kis címűt és megyünk.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.04.08. 16:13:00

@tevevanegypupu:

>Ezek az emberek nem olvasnak ujsagot, nem beszelnek csak egymassal es nem mennek utcara? Hat ki hisz el nekik barmit is?

Ők ott tartanak, hogy "komolyan veszélybe kerülhet a hitelességünk, ha még sok ilyet csinálnuk."

@Doomhammer:

>Meg kell varni a ... mit is?
Ez nagyon jó. Tényleg, mit vár ESB? Szerintem azt gondolja, hogy ez a 61:25 is csak átmeneti zavar, nemsokára lenyugszanak a kedélyek, és akkor áttör a Zseniális Stratégia politikája. Ja, hogy a rendkívüli politikai tehetség megbukott? Kellemetlen!

>Most azonban nem lehetetlen, hogy az 1990-es valasztast kell alapul venni. A rendszervaltas esemenyeire nagyban emlekezteto dolgok tortennek. A foldindulas nem olyan nagy, de a gazdasagi visszaeses hasonlit ahhoz, ami a rendszervaltast beinditotta.

1990-ben a három kormányzó párt kb. 45%-ot ért el. A baloldal (utódpártok és közeli szövetségeseik) 23%-ot, a liberális oldal 30%-ot. Ha az utóbbi felét a balhoz soroljuk, akkor kijön, hogy egy 55-45 vagy 60-40 arány volt '90-ben is a mai "oldal"-akra vetítve. Van egy mítosz, miszerint 1990-ben a baloldal hihetetlenül meggyengült, 1994-re viszont csodálatosan visszaerősödött. Ez a látszat úgy keletkezett, hogy az SZDSZ-nek a saját szavazói egy része számára is megdöbbentő 1994-es döntése és a Fidesz átállása előtti időszak, valamint a baloldal megosztottsága (MSZP, HVK, MSZMP, MSZDP, ASZ) miatt az 1990-es baloldal valódi ereje eltűnik, ha csak a 11%-os MSZP-ről beszélünk. Mindezzel csak azt akarom hangsúlyozni, hogy a baloldal ma legalább olyan gyenge, mint 1990-ben, és gyengeségéhez, 1990-hez hasonlóan, hozzájárul, hogy megosztott, mégpedig szavazatnyelő baloldali kispártok létezése miatt. Ezért nem kizárt, hogy lesznek meglepetések, bár szerintem a jelenlegi ingadozók/bizonytalanok kb. kétharmada a szocik mellett fog kikötni és viszonylag szoros lesz a választási eredmény. Az biztos, hogy a mostani időket a lakosság ugyanúgy korszakhatárként éli meg, mint 1990-et, valószínűleg a mostani választás szubjektív fontossága nagyobb, mint az előzőeké (bár 2002-ben is elég hisztérikus hangulat volt).

tevevanegypupu 2009.04.08. 16:59:54

www.hirszerzo.hu/cikk.a_csod.104068.html

Na ez megint jo..Gyurcsany felvilagosultnak, gyorsnak, reformernek tekintik, aki befogta magat egy sarba ragadt parasztszeker ele (mszp) es keptelen volt kihuzni, pedig szellemileg rendelkezik azzal a loerovel ami ehhez szukseges lenne. Mondjak az elemzok. Nem igy van, mondom en.(:

Mert nem rendelkezik semmifele olyan otlettel amit megvalosithatott volna. Mikor felhozta a szarbol a partot es megnyerte Medgyessyt felrerugva az mszp bizalmat, mar akkor is keptelen volt barmit is tenni..Nem o volt a ratermett, hanem a kornyezete segitette a miniszterelnoki szekbe. Nem csinalt semmit de semmit, pedig jo masfel ev allt a rendelkezesere a kovetkezo valasztasokig.

Magyarorszag baloldali erzelmu orszag. Ha akkor elkezdtek volna reformalni, oszinten beszelni (nem az oszodi beszedre gondolok) es annak megfeleloen cselekedni, nagy valoszinuseggel megnyertek volna 2006-os valasztast ugy is. Nepszeru volt, a szocialista szavazok imadtak, barmit megtettek volna - meg egy keves penzrol is lemondva - hogy imadott Ferijuk nyerjen.

Ehelyett abban a masfel evben nem csinaltak semmit ..azon kivul, hogy nagyon rosszul mertek fel a helyzetet, felmarkoltak egy csomo penzt, es par rezgarast szetszortak a nep kozott is.

Ezert legkevesbe vagy sokkal kevesbe felelos az mszp foldkozeli tagsaga, mivel veluk sem kozoltek a tenyeket. Atvagtak, becsaptak oket..Nem a foldhozragadt, retteetes tagsag a hibas abban, hogy ide jutottak. Hogy jellemtelenek es gyavak az egy kerdes, de most nem errol van szo, hanem arrol, hogy ami tortent, azert egy szemely, a baratai es cinkosai a hibasak. Gyurcsany, Veres, Szilvasy, Bajnai, Draskovics es nem utolso sorban Lendvai Ildiko.

Az mszp frakcio hulye. De ugy hulye, hogy meg sajat vezetoitol is hagyta megvezetni, atverni magat. Nem Orbant kaptak, csak egy halvanyabb masolatot, akinek politikai erzeke semmi, tudasa zero, kapcsolatrendszere sem eleg arra, hogy kepes legyen hatalomban maradni. Arra viszont boven eleg lesz, hogy a felelossegrevonast megussza.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 17:42:11

@dzsucseharcos:
"Mindezzel csak azt akarom hangsúlyozni, hogy a baloldal ma legalább olyan gyenge, mint 1990-ben, és gyengeségéhez, 1990-hez hasonlóan, hozzájárul, hogy megosztott, mégpedig szavazatnyelő baloldali kispártok létezése miatt."

Melyek ma a szavazatnyelo baloldali kispartok? Bevallom, en egy jelentos baloldali kispartrol se tudok.

Google 2009.04.08. 17:45:13

Doom,
volt Francois Pignonnak egy kis posztja, 2008. 10.25-én, Hova tűnt démon? -című.
Nem lenne az jó ?
Méltatlanul kevesen szóltak hozzá, lenne ott mit dolgozni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 17:55:00

@tevevanegypupu:
"Mert nem rendelkezik semmifele olyan otlettel amit megvalosithatott volna. Mikor felhozta a szarbol a partot es megnyerte Medgyessyt felrerugva az mszp bizalmat, mar akkor is keptelen volt barmit is tenni.."

Nem ertek egyet. Velemenyem szerint eleve a Blair-fele harmadik ut lopott otlete volt az, ami nem mukodott Magyarorszagon. Magyarorszagon nem sikerult veghezvinni a kozeposztaly es a hagyomanyos baloldali retegek (az ujraelosztasban erdekeltek) szovetseget, mert a magyar es a brit jovedelemeloszlas mas. Gyurcsany nagyhangu nyilatkozatai mindig azzal zarultak, hogy a "modosakat" fejte meg, akik nyugat-europai ertelemben legfeljebb kozep-kozeposztalynak feleltek meg. Ezt az ellentmondast a 2006-os valasztason meg el tudta fedni eszement hitelfelvetelekkel, utana azonban mar nem. A koalicioja szetesett, a "polgari baloldalbol" csak nehany fanatikus antifasiszta maradt.

Mivel nem volt koalicioja, amire tamaszkodhatott volna, kommunikacios potlekokra szorult, allando programokra, bekeharcra es ilyenekre. Ezekkel eleg sokaig huzta, de csak azert, mert a magyar demokraciaban a partok be vannak betonozva es eleg volt az MSZP-SZDSZ-es torzskozonsegnek jatszania, akik nehany szazezren vannak csupan. Aztan az a varazslat is szetesett es most mar Szigetvari Viktor is elgondolkozik, tulajdonkeppen minek is csapolt o.

Ha Magyarorszagon normalis demokracia van es nem az a felresikerult, amire Tolgyessy annyira buszke, Gyurcsanynak a koalicioja szeteseset kovetoen, tehat 2006 oszen le kellett volna mondania (nem az oszodi miatt, az csak hab a tortan). Dehat kellettek a magyar tarsadalom gorcsei es Gyurcsany elkepeszto gatlastalansaga es kuldetestudata, hogy ez ne tortenjen meg. Es most ott vannak a romok tetejen. Nem tudom sajnalni oket.

devuscka 2009.04.08. 18:36:20

@Doomhammer:

Nem korai még sajnálni őket?
Már szeretném én is, de amíg a kormányrúd a kezükben van a hajó nincs biztonságban. A tenger meg viharos.. :(

devuscka 2009.04.08. 18:39:30

Javítok:nincsenek még olyan helyzetben, hogy azon gondolkozzam: tudnám-e sajnálni őket. :(

tevevanegypupu 2009.04.08. 19:08:55

@Doomhammer:
Magyarorszagon nem sikerult letrehoznia a kozeposztaly es a hagyomanyosan baloldali retegek(akik az ujraelosztasban erdekeltek) szovetseget? Mifele ujralelosztasra gondolhatott Magyarorszagon a hagyomanyos baloldal? Hiszen a hagyomanyos baloldalt mar a rendszervaltasnal tonkretettek..es az ujraelosztast par szazan a komcsi vezetok megcselekedtek egymas kozott.

A diszertelmisegi-ballibaralis parszaz alairok, akik ott lebegnek mindig fel meterrel a zsakmany es az fasiszta-rasszista veszely felett, amibol az altaluk keltett mesterseges hiszteria melegen tartasaval kivaloan megelnek, inkabb szdsz-es liberalisok, ugyanugy lenezik Gyurcsanyt mint Orbant.. es hajlamosak oket kijatszani egymas ellen.

Nem oket hoditotta meg Gyurcsany, hanem ok buvoltek el Fletot azzal, hogy leereszkedtek hozza, szoba alltak vele, kihasznaltak es tamogattak amig szukseguk volt ra.Az igazi gyurcsanyi szavazoreteg echte kommunista bazis volt - eleg eros alsoertelmisegi((: csoportokkal - es maradt.

A magyar kozeposztaly( uri osztaly??) pedig sokkal inkabb hajlamos a jobboldali gondolkodasra, nemzeti erzesre es buszkesegre, eros kommunistaellenesseggel es az elkuldhetetlen regi kaderek iranti utalkozasaval. Gondolja, hogy Gyurcsany ezzel nem volt tisztaban?

A blairi harmadik ut csak egy otlet volt a sok kozul..nem is annyira a magyarokat mint inkabb az EU elkapraztatasara szolgalt..Megvalasztasa - sot, sportminiszterre torteno kinevezesekor is - azonnal tisztaban volt azzal eppen az a reteg amit megcelzott, hogy kivel van dolguk, es ezt egyertelmuen tudtara is adtak..

Az viszont biztos, hogy az Alkotmany segitette ennyi ideig megmaradni. Ez pedig Solyom Laszlo es Tolgyessy tevedesei miatt is alakult igy. Tevedhetetlennek hittek es hiszik most is magukat..

devuscka 2009.04.08. 19:42:52

@tevevanegypupu:

ezt tökéletesen megfogalmazta. Pontosan így látom. :)

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.04.08. 22:37:04

@Doomhammer: SZDSZ + MDF = kb. 4-10 százalék. Lesz még LMP meg zöld baloldal, ezek is 1-2%-ot felszívhatnak. Nem lehetetlen, hogy az SZDSZ és az MDF is 3-4 százaléknyi szavazatot sírba visz értelmetlenül. Mindez nem jelentéktelen az MSZP-hez képest, melynek 20 és 30 % között van a népszerűsége. Az első fordulóban 10-20 mandátum bánhatja, ha az MDF és SZDSZ önállóan indul és nem jut a parlamentbe. Az MSZP 1/3-a ilyen apróságokon is múlhat.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.04.08. 22:56:03

@Doomhammer:

>Magyarorszagon nem sikerult veghezvinni a kozeposztaly es a hagyomanyos baloldali retegek (az ujraelosztasban erdekeltek) szovetseget, mert a magyar es a brit jovedelemeloszlas mas. Gyurcsany nagyhangu nyilatkozatai mindig azzal zarultak, hogy a "modosakat" fejte meg, akik nyugat-europai ertelemben legfeljebb kozep-kozeposztalynak feleltek meg.

Ez különben teljesen így van, és hosszú távon is probléma marad - mert ha ez nem sikerült, akkor mi lehet a kiút? Az MSZP mégsem változhat Nyugdíjasok Pártjává.

osborne 2009.04.08. 23:05:04

@dzsucseharcos: nagyrészben már az ;]

és igen, itthoni középosztály nyugati értelemben alsó-közép ha nem alsó. és ez gondolom nem tudatosan (vagy ki tudja) alakult így de ez az elmúlt 20 év egyik nagy csődje.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 23:17:40

Elkeszitettem a szkennelest, Harcos.
Ide teszem be, nem biztos, hogy olvassa a masik postot.
kgb2781.uw.hu/northkorea/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 23:26:11

@osborne:
"és igen, itthoni középosztály nyugati értelemben alsó-közép ha nem alsó. "

De miért van ez, osborne? Tán az elkésett nyugatos polgárosodás miatt, amit én csak gúnykacaj kíséretében vagyok hajlandó a számon kiejteni?

Nem éppen.
A magyar és a nyugati társadalmi osztályok kábé egy osztálynyit el vannak csúszva. A magyar felső osztály (u.m. "elit") legfeljebb a nyugati felső-középosztálynak felel meg, a magyar felső-középosztály a nyugati közép-középosztálynak, és aki Magyarországon a társadalom alsó harmadában van, az nyugaton állami rászorulónak számít. A jövedelemlétra lefelé csúszása meghatározza az egész társadalom szerkezetét továbbá azt is, miért ilyen óriási a nyomás a "gondoskodó" állam irányába.

Ezen az állam csak azzal tud segíteni, hogy megkísérli a népeket felfelé rúgdosni a létrán, elsősorban képzéssel, növekedési lehetőségeket nyitó munkahelyek becsábításával, csúnya baloldali szóval élve esélyegyenlőséggel. Nem azzal, hogy azoktól, akiknek sikerült felfele kapaszkodniuk, gyorsan elveszi és feltételek nélkül (felemelkedési követelmények nélkül) szétszórja a társadalom alján. Ezt tudta minden párt, az MSZP is. Csak a Gyurcsány-korszakban 2002 és 2009 között (forrás: Gréczy Zsolt) ez valahogy elfelejtődött. Azért mondja Orbán, hogy az a 7 év nem tartozik a rendszerváltásba. Így is van.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.08. 23:42:07

@dzsucseharcos:
"Ez különben teljesen így van, és hosszú távon is probléma marad - mert ha ez nem sikerült, akkor mi lehet a kiút? Az MSZP mégsem változhat Nyugdíjasok Pártjává."

A baloldal egész Európában küzd ezzel a problémával, ezt maga is tudja. Mi a baloldal? Én Szabó Magda definícióját használom: a baloldal szegénypártiság. És szegény ember Magyarországon van éppen elég. Ezért van az, hogy mindkét nagy párt baloldali, deklaráltan az (Orbán kereszténydemokráciája nagyjából ugyanott van, mint ahol az MSZP-nek lennie kellene, kivéve, hogy a kereszténydemokrácia nagyobb hangsúlyt helyez a szabadságra).

Az MSZP-nek számba kellene vennie a szegénynek tekinthető csoportokat (furcsa jellegzetessége a magyar társadalomnak, hogy a felénél jóval nagyobb része tekinti magát szegénynek) és mindegyik csoportnak ajánlani valamit. Ha lehet, ne pénzt, amit másoktól vesznek el, mert azzal mindenkinek tele van a hócipője, még annak is, aki kapja. Úgy kell tenni, ahogy Wermer mondja: reményt kell adni, minden egyes csoportnak. Most, hogy a nagy osztályharcos Gyurcsány Ferenc távozik, az MSZP visszatérhet a core competence-éhez, vagyis ahhoz, hogy jobban szót ért az emberekkel, mint a Fidesz. Visszatérhet, de Feri eszelős pusztítása után ez nem fog gyorsan menni. Évekbe fog telni, amíg az a párt magához tér.

osborne 2009.04.08. 23:43:20

@Doomhammer: sajna beletartozik de az időt képletesen sikerült kizökkenteni az elmúlt 7-8 évben az biztos. gazdasági és társadami szinteken mindenképpen. és visszafele.

min 5 max 10 újabb év kell a lemaradások behozására. feltéva ha a következő kormányok jól fognak operálni, will c

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.04.09. 00:23:09

@Doomhammer:

>Nem azzal, hogy azoktól, akiknek sikerült felfele kapaszkodniuk, gyorsan elveszi és feltételek nélkül (felemelkedési követelmények nélkül) szétszórja a társadalom alján. Ezt tudta minden párt, az MSZP is. Csak a Gyurcsány-korszakban 2002 és 2009 között (forrás: Gréczy Zsolt) ez valahogy elfelejtődött.

Biztosan tudja az MSZP? Talán rosszindulatú értelmezés, de nekem úgy tűnt az 1994-98-as kormányzásuk idején, hogy nekik tökéletesen megfelelt az, ha a magas adószint stb. miatt nem alakul ki középosztály. Hiszen a párt, pontosabban a két párt uralma a legalsó, nagymértékben az államtól függő rétegek és egy elit sajátos "szövetségén" alapult, míg a Fidesz ezzel szemben pont egy középosztályosodási folyamat serkentésével próbált létrehozni egy másik szavazóbázist. Az utóbbit Kovács László az ország kettészakításaként értelmezte 98-02 között.

osborne 2009.04.09. 02:12:20

@dzsucseharcos: sztem tudták. persze nem gondolták tervszerűen, hogy majd ide fulladhat ki az egész csak saját mindig mozgatható-zsarolható szavazóbázist akartak. (a kettős állampolgárság bevezetésétől sem véletlen miért rettegtek)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.04.09. 06:39:14

@dzsucseharcos:

Nagyon fontos dolgot említett. A baloldal egy vezető elit és egy lényeges struktúrákkal nem rendelkező, nagyrészt egalizált tömeg együttéléseként képzeli el a társadalmat, belső struktúrák nélkül. Ez az elképzelés szerintem definitív jelentőségű a baloldalra nézve. Ha a baloldal elképzeléseit, céljait belefűzzük ebbe a társadalomképbe, olyan baloldal rajzolódik ki előttünk, amelybe beleillik a marxista-bolsevik baloldal és a mai elitista-progresszív baloldaliság egyaránt.

A konzervativizmus ezzel szemben egy erős struktúrákra támaszkodó középosztályt kíván a társadalom gerincének. Ebbe illik a munkásmozgalom jobboldali elhajló, revizionista szárnya is, amely az alkalmazotti érdekvédelem segítségével a munkásságot a középosztályba integrálná.

E két pólus figyelembevételével korunk nagyjából minden társadalmi jelensége magyarázható. Hazai politikai harcaink is világosan érthetővé válnak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.04.09. 08:53:55

A bal egalitárius persze, és elitista legalább Lenin óta.

Az egalitarizmusból pedig logikusan az fakad, hogy mindig vannak "szegények", akikben erősebb a demokráciában a will to revenge (ressentiment), mint bárhol máshol.
Így a baloldal és az egalitarizmus együtt jár az áldozat (akinek kisebb a kocsija, lakása, stb.) kultusszal.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.04.09. 08:55:22

A harc éleződik. A fősereg ugyan visszavonult a csatamezőről, és most új csatára készülve kötözgeti a sebeit, ám a gránáttölcsérekben hátramaradt néhány mesterlövész, akik makacs defenzívát folytatnak.

"Orbán a népét gyűlöli. Azt a rosszvérű népet - hogy "kurvát" ne mondjak -, amelyik kétszer merészelte őt cserben hagyni. Ezt mutatták a napnyugati árulkodó körutak is, amelyeken ő és futárai nyilvánvalóan és tudatosan károkat okoztak az országnak."

www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1178511

Van egyébként egy könyvem, ami a spanyol polgárháborúban írt cikkeket gyűjti össze mindkét oldalról. Úgy emlékszem, ebben a francóisták Negrínről, vagy republikánusok Francóról nem írtak ilyen stílusban. Ezt a cikket Andrassew vörös fejjel, remegő kézzel írta.

osborne 2009.04.09. 09:14:17

@dzsucseharcos: lol és végig nézte a frissen kapott díját ;]

A Mester megint nyíltan coming-outolt, progresszív kommer-párti ő ;]

w.blog.hu/2009/04/09/a_parttal_a_neppel_1

tevevanegypupu 2009.04.09. 09:32:21

@osborne:
az Arpi Bajnaiert es a dolgozo nepert elore!
Erdekes, hogy hogy a szocialistaknak mindegy, hogy kicsoda, mindegy hogy gyanus alak, a lenyeg hogy az elukre all es vezeti oket. Nepszerusito- leegyszerusito megrendelesek johetnek,
meg idejeben el kell kezdeni a rajongast, hogy legyen ido megrajzolni, megirni es sugarozni. Mert elkepzelheto, hogy utana nehez idok jonnek majd a remhirterjesztokre.(:

tevevanegypupu 2009.04.09. 09:36:23

@dzsucseharcos:
nem kell elmenni Spanyolorszagba egy-egy ilyen cikket keresni..Eleg ha a negyvenes evek vegi-otvenes evek eleji Szabad Nepben keresgel. Andressew vesztit erzi szegeny, sajnaljuk.
Nagy csapas ez neki, a szeretett ferfi visszalep, a gyulolt meg ott al a kapuk elott. Veszelyben a proletardiktatura!(((:

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.04.09. 09:37:14

Obama, az emberarcú politikus:

nol.hu/kulfold/a_barack_titka

Olyan, mint közülünk egy. Mint bármelyikünk, ez a titka.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.04.09. 09:45:33

@osborne:

"aztán onnantól nyomják a gombot, nem pofáznak, hagyják a szerelő bácsit dolgozni." - így W.

"Az MSZP elnöksége Bajnai Gordon, miniszterelnök-jelölthöz olyan javaslatokat juttat el, amelyek a válságkezelő programban erősíthetik a társadalmi igazságosság elvét " - így az mszp.hu.

Ez nem lesz felpuhítás, ó, dehogy. Még legalább 3 napig nem lesznek forgalomban felpuhító ötletek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.09. 09:47:32

@osborne:
Hat, osborne, ez mar a hit kategoriaja. Eleve, a Mester sem erti, hogy a bokrosi legendakort egeszen kis reteg ismeri csak. A szavazok nagyobbik reszeben Bokros egy agyatlan provokator volt es marad. Ezt a szerepet Flash Gordon meg elerheti.

Viszont a cikk hangneme ... a Nepszavaba keszul a Mester?
Es meg egy kis bonusz:
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2007/05/kovtsch-gamma-bertalan-mi-tudunk.html

tevevanegypupu 2009.04.09. 09:51:39

@Elpet:
varom mikor kezd Barackrol divatfotokat kesziteni Lagerfeld. Majd ha ezt megtortenik, Barack csak akkor lesz olyan mint kozulunk egy.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.04.09. 10:01:20

"289 az euró. Meglehet, hogy a piac már Bajnait árazza." - mondja egy kommentelő a W-blogon. "Árazza". Nagyon megtanulták a Mester követői ezt a piaci zsargont, és annak ellenére sem felejtették el, hogy a Mester időközben eltávolította a blog címlapjáról a nagysikerű Tőzsdeponty-rovatot. Öröm nézni, hogy mennyi kis londonielemző lakik országunkban.

tevevanegypupu 2009.04.09. 10:07:43

Szerelo bacsi a libakhoz ert, azt mar bebizonyitotta. Ugy latszik az okrok is kovetik..legalabbis bearazzak.(:

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.09. 10:42:26

@dzsucseharcos:
"Biztosan tudja az MSZP? Talán rosszindulatú értelmezés, de nekem úgy tűnt az 1994-98-as kormányzásuk idején, hogy nekik tökéletesen megfelelt az, ha a magas adószint stb. miatt nem alakul ki középosztály."

Ez egy gorcs a kozeposztalyban, hogy a szocik a megsemmisitesukre tornek. Igen, a hatas ez lesz, de nem rossz szandekkal.

Hadd vilagitsam meg ket peldaval. Kedvenc volt-alkoholista--munkasor-jelenleg-hivo-protestans alanyom a 2002-es valasztas elott meg azt mondta, hogy mi is fogyasztani akarunk. Aztan olyan 2004 korul azt mondta, hogy mi is ugy akarunk elni, mint a polgarok. Az o agyaban a "polgarisag" egy kisse felt, kisse megvetett, de bizonyos ertelemben elerendo, irigyelt allapot volt, elsosorban "eletszinvonal" (szep, kadari kifejezes), anyagi jolet teren. Ha megnezi a "Gyurcsany-korszak vivmanyait" Greczy blogjan, azt fogja latni, hogy a "vivmanyok" tobbsege azzal foglalkozik, hogy ki mennyit kapott, anyagi ertelemben.

Az MSZP szamara ezt jelenti a polgarosodas, ok igy akarjak a kozeposztalyt letrehozni es szamukra az a para, hogy a jelenlegi (vekony) kozeposztaly elhuz eletszinvonalban es ott hagyja oket a kelet-europai szegenysegben. Erre a megoldasuk az ujraelosztas volt, elvenni a "modosaktol" es odaadni a "raszoruloknak". Leven a "modosak" az a vekony reteg, akik nyugati ertelemben legfeljebb kozep-kozeposztalynak nevezhetok, az MSZP es a vele szoros szovetsegben tenykedo SZDSZ megtorte a felemelkedes folyamatat.

Ezt azonban nem rosszindulatbol vagy azzal a cellal tettek, hogy megtorjek a kozeposztalyt. Ok is felemelkedni akartak es hasznaltak azt az egy eszkozt, amit ismernek. Az ujraelosztast.

Amikor pedig a helyes modszer az, hogy a felemelkedni vagyoknak olyan munkahely kell, amelyik a felemelkedest finanszirozza. Ez nem megy gyorsan, de ez az egyetlen ut. A ballib oldal sietni akart, ezzel hazavagta az orszagot. Az elmult 60 ev sokadik "modernizacios kiserlete" omlott ossze. Nem tanulnak semmibol.

tevevanegypupu 2009.04.09. 10:54:22

"Koltozunk, autora rakjak mindenunk.."(: Jo, koltozzon.