Kommentszűrés
’06 nov
8
11:58

Sándor közvéleményt formál

Írta: Oli bácsi

A honi médiaguru, akit - a műsorában már szerepelt kiválasztottak elmondása szerint - semmiképpen nem szabad Szerkesztő Úrnak szólítani (nem is az, mongyuk), hanem csak mindközönség- és bensőségesen Sándornak, jól látható koncepcióváltáson esett át az elmúlt hónapokban.

Induláskor még friss napi háttérműsort vizionált, sok élővel, mindennapi történetekkel, azzal az ígérettel, hogy ő mondja majd meg, mi az igazán fontos, el a csúnya politikától. Friderikusszal kapcsolatban egyáltalán nincs persze illúziónk: angolul nem tudó, hisztériás, nárcisztikus, kicsinyes, bosszúálló jellegű kérdező, de hát melyikük nem az? Talán csak Mészáros Tamás nem, ő kiegyensúlyozott. Emlékezetes volt, ahogy FS Gaál Gyulát szívatta, bár az azóta történtek fényében ott is kilövési engedélyre gyanaxik az ember. A Sajnálatos Választási Erdmények, s még inkább a Sajnálatos Őszi Események Sándort is áthangolták. Rendszerint már csak két téma marad, ettől az adások kínosan túlbeszéltek lesznek, megjelent a Törzsasztal c. blokk, ahol ballib értelmiségiek ügyesen simogatják egymás buksiját, hogy valami tarantínósabbat ne mondjunk - ez a Záróra típusú intellektuális észosztás minden műsor halála. Visszatér rendszeresen Gerő A., Szabó Csaba, a Sértődött, De Nagyon Okos Kutató, akinek állításai, szereplése és rovata a Magyar Hírlapban (Levelek a száműzetésből: Ovidius azért jobban írt, kis vitéz) szintén megérnének egy misét, Tóth Mihály büntetőjogász, és mindenki, aki Mihancsik Zsófia telefonnoteszében benne van. Ha sokan jönnek, akkor két sorban ülnek, és Vekerdy Tamás Tamás Pál és Nádasdy Tamás válla fölött kiabál be. Nincs ezzel baj, nézze aki akarja. Fideszesek láthatóan bojkottálják a műsort, jobboldaliakat meg nem hívnak, vagy nem jönnek. Megmarad így a félszáz okos magyar ember a saját fénykörében: ez azonban jelzi, Sándor átpozícionálta magát. Már nem érdekli az "Én mozim" meg a "Bázakerettye élni akar" felütésű szociografikus szöszölés. Ő hochértelmiségi megmondóműsort csinál, ÉS, Gondolat-jel valamint 168 Óra megtévésítést. (A tegnapi műsorban is a rendőrök emberi arcát mutogatta, ami bizonnyal van nekik, és ki ne lágyulna el, ha a gyerekeiről beszélhet, és még csak azt sem gondolom, hogy mind vadállatok lennének; de alapvető riporteri feladat lett volna szembesíteni őket néhány kényelmetlen képsorral. Vipera, ilyesmik. Ez nem történt meg. ) A műsor ettől akár jó is lehetne.

De nem az.

Címkék: friderikusz

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr617440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mifolyikitt? 2006.11.08. 12:14:02

Mit lehet várni"Sándorunktól" aki az ATV égisze alatt tevékenykedik? Nyilván nem egy független műsort, mert akkor bizony elég sok kellemetlen percet okozna az Mszpnek ,gyfnek ...A miniszterelnöki interjú(ha lehet egy előre megírt párbeszédet annak nevezni)volt számomra a csúcspont...Dehát ezen ne csodálkozzunk ,ahol délután 4-től este kitudja meddig ,olyan pártatlan médiaguruk magyarázzák az emberek fejébe ,hogy OV diktátor és minden miatta és a fidesz miatt van mint,Avar "meggyőződésből hazudok" János ,Bolgár "lovemetender" György illetve,Mészáros "tudomhogyhazudok" Tamás...néha már nemtudom sírjak vagy nevessek ,de egy szó mindig eszembe jut:SZÁNALOM!

dodokacsa 2006.11.08. 20:04:02

Probaljuk meg a pozitiv dolgokat az ATV-ben
is eszrevenni. Peldaul azt az oszinteseget amivel Avar Janos a mult alkalommal bevallotta, hogy lassan kremlinologusnak erzi magat, mert folyton dekodolnia kell, hogy miket is jelentenek a Fidesz kepviseloinek a mondatai valojaban. Szerintem dijazzuk igyekezetet es allitsunk ossze neki egy szotarat, hogy konnyebben eligazodjon a szavak utvesztojeben. Pl:
1.altalanos szabaly:
jo napot kivanok=budos kommunistak
-kivetel, sajtotajekoztaton,
ekkor az alabbi ervenyes:
jo napot kivanok=nem egy zsido ul itt az elso sorban?